Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Ausztriai magyarok

krimhilde
Létrehozva: 2009. november 23. 15:50

Üdv. Ausztriai Magyarok!

Biztos van már néhány külföldi magyaroknak szóló topic itt, de – ahogy biztosan Ti is észrevettétek már – a régi fórumokba általában nem olyan könnyü becsatlakozni.

Rólam annyit, hogy év elején költöztem Felsö-Ausztriába, Welsbe. Szeretek itt élni, sikerült teljesen beilleszkednem, az egyetlen ami hiányzik, az néhány ismerös / barát.

Szóval úgy gondoltam, talán vannak mások is hozzám hasonló helyzetben, akik (Felsö-)Ausztriában élnek és ismeretségeket / barátokat keresnek, vagy akár csak beszélgetni, tapasztalatot cserélni szeretnének; esetleg kérdésük / problémájuk van. De akár jó programajánlatokat is megoszthatnánk egymással!

Remélem minél többen csatlakoztok és sikerül kialakitanunk egy jó kis társaságot itt!

  1. 2010. július 1. 14:38251.

    Na, ha itt vagytok, akkor elhalasztom a napozást kicsit, úgy is magas még ilyenkor a  sugárzás.

     

    A kávéba én engedelmetekkel dobnék egy kis jeget meg két gombóc vaníliafagyit és átalakítom frappévá.Jaj,... az jót tesz nekem,.... 

     

    A jegyekre annyira még visszatérve, hogy a kosokkal és a bakokkal nagyon nehezen jöttem ki eddigi életem során, nem tudom miért,...talán a bak nekem túlzottam rejtőzködő és röghözkötött, nyílt lapokkal szeretek játszani....a kos meg olyan, hogy bármit mondasz neki, .....mintha a falnak beszélnél.

     

     

     

     

     

    előzmény:
    renibaba85 (250)
    2010-07-01  14:31
  2. 2010. július 1. 14:31250.

    Sziasztok!!!!!

     

    No megtörtént a nagy ebéd, ami nem nagy vmi volt, paprikáskrumpli,...de ilyen melegben még ez is kicsit nehéz kaja.Aztán sütöttem gyorsan egy kis palacsintát....bárcsak adhatnék nektek,....most tényleg jó lett.:)Így virtuálisan küldök, aztán mindenki ízesíti, ahogy szeretiiii.Nekem most a fagyis a kedvenc.:) Persze csak egyet ehetek, fogyim még ezt sem engedné, de ez van, nem bírom ki.Majd csinálok 20 perccel hosszabb aerobicot.

     

     

    Cicafalva: A skorpió na aztán szenvedélyes kis jegy.Volt szerencsém ilyen jegyű pasihoz,....hát nem rossz jegy.

    Most egy bikám van, akivel horoszkópilag nem illünk össze, de szerencsére nagyon alkalmazkodó típus és eltűri a nyűgjeimet.Úgyhogy még a jóslatokkal ellentétben bírjuk együtt.

     Adrienn: szerintem koncentrálj az új helyedre, végülis elérted, hogy utaljanak.Meg is teszik.Az a hely a multé már, előtted a következő hely.Az legyen a fontosabb.

     

    Gabi:Közösségi portálokon is lehet hirdetni magad, van az i- betűs, nem akarom kiírni, nehogy reklám legyen, ott van több Ausztriás, vagy konkrétan akár bécsi is, bejelelölöd őket és ők kirakják üzifalra is.

     

     

    Nyaralásról is volt szó, nos ez nálunk most a Balcsiban fog kimerülni, vagy egy last minute görög út lesz a nyerő.Tavaly voltunk Pargán, alig volt magyar kint, többnyire angolok voltak és elvétve németek, még nem olyan felkapott hely.Csodaszép volt, Korfuval szemben van egyébként, át lehet kompozni is.Azelőtt Paralián voltunk, de Parga akkor már jobb.Nem tudjuk mi legyen, majd döntünk vmit.

     

    Most még téliszezonra viszamegyek a szállodába, ahol eddig voltam, aztán szerintem kint fogunk ragadni, mert itthon szeretek lenni, család itt van meg minden,,...de ami cirkusz itt zajlik, hát,..elég borúsan látom a jövőt.Nekem kedvem lenne Vorarlbergben élni,hegyekben,...,de a család miatt jobb lenne kicsit közelebb...majd kiforrja magát.

     

     

    No most megyek kicsit napozok,...ne legyek olyan hypó reklám.

     

    Jók legyetek!!!!

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_451749 (249)
    2010-07-01  14:23
  3. Torolt_felhasznalo_451749
    Torolt_felhasznalo_451749
    2010. július 1. 14:23249.

    Szia Reni!!

     

    Várjuk a levelet!

    előzmény:
    renibaba85 (242)
    2010-07-01  10:30
  4. Torolt_felhasznalo_451749
    Torolt_felhasznalo_451749
    2010. július 1. 14:22248.

    Itt vagyok!

     

    Persze hogy kávézók veled!

     

    Pont jól is jött!

     

    előzmény:
    cicafalva (246)
    2010-07-01  13:57
  5. Torolt_felhasznalo_451749
    Torolt_felhasznalo_451749
    2010. július 1. 14:20247.

    Szia Cicafalva!

     

    En is skorpió vagyok!!!!

    A férjem meg Ikrek!!

    előzmény:
    cicafalva (244)
    2010-07-01  13:35
  6. 2010. július 1. 13:57246.

    Valentina:   merre vagy ? Dolgozol?

     

    kávézol velem?

     

    A fönök Bécsbe ment tárgyalni, most "cincoghat" az egérke

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  7. 2010. július 1. 13:54245.

    Kedves Gabryela!

     

    Én Felsö-Ausztriában vagyok otthon, szóval Bécs környékén nem, de az interneten vannak ingyenes hírdetási oldalak, ahová felrakhatod magad és akkor talán könnyebben találsz magadnak családot!

     

    Amit ajánlani tudok az a flohmarkt.at és a kijiji.at oldalakat... én is szoktam ott dolgokat keresgéni...

    egyéb ötletem nincs, de talán a többiek, Bécshez közeliek tudnak segíteni...

     

    Mennyire beszélsz németül? Csak magyar család jöhet szóba?

     

    Egyébként én is azért jöttem ide a topikba, mert a környékemen alig vannak magyarok, én személy szerint itt egyet sem ismerek. Linzben biztosan vannak sokan, de valahogy még nem találtunk egymásra és az igazat megvallva, én sem keresem öket megrögzötten. Olyanokat tudok néhányat, akik itt dolgoznak kint és kéthetente hazajárnak, pasik - de velük meg úgy vagyok, hogy nem szoktatom magamra öket, mert akkor még a vécére menet is foghatnám a kezüket. Volt idöszak (az elözö munkahelyemen), amikor egyszerre 15 ilyen "gyerekem" lett, mindehová mehettem velük dolgokat elintézni.... na soha többet - örülök, hogy vége.

    Itt a topikban néha beszélgetünk (vagy hazatelefonálok), de nekem ennyiben kimerül a magyarozás, a magyar nyelv. Nekem itt töményen németül zajlik az életem, a párom, a családja, a munkám - senki sem beszél magyarul.

     

    Azért neked sok szerencsét!

    előzmény:
    Gabryela74 (243)
    2010-07-01  11:10
  8. 2010. július 1. 13:35244.

    Ne is panaszkodj, az ikrek csillagjegy nem is a legrosszabb....

     

    én skorpió vagyok és a párom is, de az igazi fajtából ám..  de valóban úgy van, hogy van nagyon jók együtt, vagy semmi sem müködik csak egy se vele, se nélküle az egész.... hát nekem nagy szerencsém van vele, mert nagyon jól megértjük egymást (persze a 11 év korkülönbség sokat segít)

     

    Nekem a kosok a katasztrófa-kategória (bocsi a kivételektöl)

     

    Felénk nincs olyan vészes höség, tegnap volt egy zivatar és mára is ígérnek, szóval itt párás meleg van!

     

     

    Adrienn: szerintem, ha kifizetnek minden járandóságodat és már új helyed is lenne, akkor felesleges vitázni azon, hogy mi szerepel a felmondásban. Ha nem akarnának rendesen kifizetni, na akkor én sem hagynám - de így, ha korrektek.... az ams-nél meg úgy is tudják, hogy miért kerestél új helyet, tehát nem gáz, ha közös megegyezést írtak bele. Még egyszer, ha korrektül megkapsz mindent, akkor ne húzd az idöt. Neked is jobb, az új helyen sem fognak akármeddig várni rád, ha már most zür van körülötted.... gondold át mi mennyit ér - szerintem okosan fogsz dönteni, bármit döntesz

     

    Edina: rég hallottunk rólad! Mi van a papírokkal? Vagy rögtön otthon is maradtatok egy kis szabira?

     

     

    előzmény:
    renibaba85 (242)
    2010-07-01  10:30
  9. 2010. július 1. 11:10243.

    Sziasztok!

    Segitseget szeretnek kerni töletek! Nem ismer veletlen valaki közületek olyan magyar vagy reszben magyar csalädot akik Aupairt keresnek Becsben vagy környeken ?

    7 eve sitterkedem, gyakorlatom es referenciäm van.

    Elöre is köszi mindent, igerem ha összejön valami, meghälälom !

     

    Üdv: Gabi

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  10. 2010. július 1. 10:30242.

    Sziasztok!!

     

    Elszállt a hosszú levelem, wááááá, úyhogy most gyorsan bekukk meg visszaolvastam, délután majd írom újra.Siettem és mivel volt már ilyen, mindig elmentem wordbe is, de vmit szerencsétlenül elnyomkodtam és az is elveszett, grrrr.

     

    Adrienn: örülök, hogy így alakultak a dolgaid, remélem az új hely jó lesz.

     

    Cicafalva: a Nőklapját én is veszem, de az ezotéria meg a karmás dolgok engem különösen érdekelnek.Hm, egyébkét horoszkópilag ikrek vagyok, kisebb fajta katasztrófa.

     

    Valentina, jó, hogy benéztél, délután olyan 2-3 körül leszek, majd akkor majd leírom a hosszú levélkém.

     

    Szép napot, itt nálunk dögmeleg vaaaaan.

     

     

    előzmény:
    sadrienn2 (241)
    2010-06-30  18:30
  11. 2010. június 30. 18:30241.

    Cica, teljesen igazad van, végül is tényleg nekem kellene tisztában lennem a jogaimmal, kötelezettségeimmel. Csak az ember néha még a saját hazájában sincsen mindennel tisztában, nem egy idegen országban. Szóval én nagyon örülök, hogy vagytok Ti, akik segítenek kicsit világosabban látniEzúton is köszönöm.

    Amúgy ma megkaptam a papírjaimat és persze, hogy közös megegyezést írtak rá, nem felmondást. Már küldtem mailt, hogy ezt így nem írom alá, mert nem én akartam eljönni a hotelból, hanem ők küldtek el, és azt tartanám fairnak, hogy ez szerepeljen a papírokon is. De az emailezéssel, egyezkedéssel csak megy az időm, addig nem hajlandóak fizetni, míg aláírva vissza nem érkeznek hozzájuk a papírjaim, ami meg kicsit kezd idegesíteni, mert már lassan egy hónapja nem dolgozom, de a papírjaim is csak most érkeztek meg, fizum meg majd ha mindent aláírtam...valahogy nem vagyok szerencsés a munkáltatókkal :D

    előzmény:
    cicafalva (237)
    2010-06-29  21:27
  12. 2010. június 30. 16:17240.

    sok helyen jártam már, de Marokkóban még nem - biztosan szép lehet, hiszen egy más kultúra és mint mindegyiknek megvannak a maga szépségei.... és persze te még egy kicsit "belsösként" élvezheted, ha családban vagy....

     

    mi igazából csak déltirolba járunk évente "külföldre", nekünk az a nyaralás. Legközelebb az októberi állami ünnepnap környékén megyünk.

     

    Nyaralni meg haza megyünk Mo-ra, a házunkban fogunk egy hetet eltölteni, családdal, barátokkal. Ha sikerül elmegyünk egy kicsit országot nézni is, de ez egy kicsit necces, mert már annyi program kezd összegyülni, hogy megint nem lesz annyi idönk csak magunkra, amennyit mi szeretnénk....

    (a szüleim elváltak még gyerek körömban és azóta sem kommunikálnak egymással, tehát csak külön napon lehet öket szervezni  )

     

    Aug. elsején jövünk vissza és hozzuk a barátnöm 14 éves lányát magunkhoz nyelvet gyakorolni 2 hétre. Már 4 éve tanulja a suliban, kitünö dícsérettel, csak megszólalni alig mer (sulis nyelvoktatás ). Hát most muszáj lesz neki, mert szervezek neki korabeli barátnöket és magukra hagyom öket - csak megtörik a jég egyszer és beindul a beszélökéje németül is, ha ráérez mit és hogyan is rakjon össze, föleg, hogy elméletben mindent tud.... szókincs is van az alapokhoz már elég, mindent meg is ért, csak pánikba esik, ha neki kell megszólalnia.. .. pedig nyelvvizsgázni akar mielöbb, hogy ne majd az egyetem mellett kelljen még ezt is (orvos szeretne lenni)

     

    Na most jól kifecsegtem a csajszit, de hát nekem olyan, mintha a saját lánykám lenne. Ismerem mióta megszületett, mert az édesanyjával azóta barátnök vagyunk. Én vagyok az egyetlen akire úgy bízza rá a lányát, hogy nem aggódik érte. (még a nagymamák elött is én állok a sorban)

     

    Képzeld kaptunk ma egy munkát Bécsben. A Henkel épít magasraktárt és egy másik raktárt valahol a külfélen és ott fogunk szerelni - a szerelöink. Már keresem nekik a szállást és azt hiszem találtam is valami jót. Már csak a fönöknek kell személyesen pofavizitre menni és szerintem szuper lesz nekik.

     

    Szép napot Neked és jó forgalmat az üzletben!

     

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_451749 (239)
    2010-06-30  15:16
  13. Torolt_felhasznalo_451749
    Torolt_felhasznalo_451749
    2010. június 30. 15:16239.

    Sziasztok!!

     

    Szia cicafalva!

     

    Nem,nem voltam nagyon elfoglalt,csak nem írt senki az utobbi pár napban,magamban meg nem szeretek beszélgetni.
    Mindig benézek hogy van e új hozzászólás,el van a topik mentve a kedvencek közé és látom ha irt valaki.

     

    Mi majd szeptemberben megyünk Marokkóba a férjem szüleihez nyaralni.
    Már nagyon várom
    Ott még szeptemberben is olyan meleg van mint itt juli-augusztusban.

     

     Ezért is választottuk a szeptembert,mert nyáron ott néha még 45 fok is van,azt meg nem birnám ki.

     

     

    Ti készültök valahova?

    előzmény:
    cicafalva (238)
    2010-06-29  21:37
  14. 2010. június 29. 21:37238.

    Reni:  igen amikor hazautazunk, akkor mindig megveszem az aktuális nöi újságokat is. Nemrég fedeztem fel, hogy a nök lapja bövült is különszámokkal - az ezotéria a kedvencem, azt is megveszem, ha látom.

     

    nekünk is jól telt a hétvégénk, bár otthon szinte végig esett az esö és hideg volt. ůj nem volt, hiszen itt is ilyen volt elötte, ilyenböl mentünk haza. Most viszont hírtelen van a nagy meleg is. még jó, hogy éjjel visszahül a levegö és jót tudunk pihenni.

     

    Valentina: nagyon elfoglalt vagy mostanában? nem jársz ide? bekukkanthatnál.... mikor mentek szabira? és hová?

     

    Krimhilde: te merre csavarogsz? Sikerült a költözésetek? Akkor elsején kezdesz az új helyen? Várod már, vagy az az izgulós típus vagy?

     

    Timo: te is nagyon dolgozol.... már te sem jársz felénk, pedig mesélhetnél a nyelvtanulásról, hogy állsz, mennyit fejlödtél már?

     

    Edin:  sikerült pénteken megkapnod a hiányzó papírokat? Megvolt a tárgyalás? Mikor lesz eredmény? Meddig kell még várnotok? Gyere mesélj a bürokrácia útvesztöiröl....

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  15. 2010. június 29. 21:27237.

    Gratulálok az új helyhez! Látod megy ez, csak egy kis pozitív gondolkodás kell hozzá! Van itt munka elég, csak rájuk kell találni!

     

     

    a korábbi írásodhoz csak annyit tudok mondani, hogy itt alapvetöen úgy gondolkoznak, hogy neked kell tisztában lenned a jogaiddal és kötelezettségeiddel, ha itt akarsz munkát vállani. A legtöbb helyen az egész országban elfogadott kollektív szerzödés szerint vannak alkalmazva a munkavállalók. Itt borzasztóan erös a munkások képviselete,  minden szakmának megvan a maga kollektív szerzödése és az szentírás. Ha attól eltérü megállapodás van munkaadó és munkavállaló között, azok minden esetben szerepelnek a munkaszerödésben. Olyankor azok a mérvadóak. Ha valamire nem tér ki a munkaszerzödés, akkor az érvényben levö kollektívszerzödés az érvénye. Nekik ez  a természetes, nem tartják magukra nézve kötelezönek, hogy minden pontját megbeszéljék veled. A legtöbb szabályozás ugyanis nem a munkaadónak kedvezö, hanem a dolgozónak - hiszen a szakszervezetk kiharcolták azokat a dolgokat keményen. Ennek ellenére a korrekt munkáltatók is kötelezönek tartják a betartását magukra nézve.

    ha olyan helyre kerülnél, ahol nem a kollektív szerzödés szerint akarnak alkalmazni, akkor már csak rajtad múlik, hogy mibe mégy bele, de szerintem inkább menj tovább és keress mást, mert az másban sem fair.

    Többek között ezek miatt a nem ismert jogok miatt használják ki egyesek a külföldi munkaeröt, itt is vannak maszekok, akiknek semmi sem szent, de nagyobb cégek, GmbH.-k már nem engedhetik meg maguknak, hogy címlapon szerepeljenek ilyenek miatt az újságokban.

    Szóval, amiben nem vagy biztos, mindig neked kell megkérdeznek, hogy akkor most hogyan is van ez, meg ez - maguktól nem fogják elmondani, mert ök abból indulnak ki, hogy mindezt tudod, ha itt vállalsz munkát.

     

    Bizony sokat tanulok én is még az itteni dolgokból, pedig junius 25-én volt 3 éve, hogy itt dolgozom hivatalos engedéllyel. Most készítettem elö nálunk két szerelö felvételét, úgyhogy a vas és acélfeldolgozásban dolgozók kollektívszerzödését kellett tanulmányoznom hozzá és aszerint megírni. Az anyacégnél meg csak esetleg kiegészítik, kicsit átfogalmazzák majd.

    előzmény:
    sadrienn2 (236)
    2010-06-29  11:36
  16. 2010. június 29. 11:36236.

    Sziasztok!

    Reni, igen, úgy néz ki meggondolták magukat...küldött egy kimutatást, hogy mit fognak utalni és azon le van vezetve, hogy a szabim és ledolgozott ünnepem is kifizetésre kerül...Már csak idő kérdése, mert először alá kell írnom egy papírt, aztán ha visszakerült hozzájuk, akkor utalnak. 

    Más jó hírem is van. Írt a hotel, akik a papírjaimra várnak, hogy úgy néz ki jövő hét végén kezdhetek, de majd még pontosítanak:D:D Most nagyon örülök. Igaz a páromat így itthon kell hagynom, de csak kibírjuk valahogy a szezon végéig, aztán meglátuk majd, mi legyen.

    előzmény:
    renibaba85 (235)
    2010-06-28  09:06
  17. 2010. június 28. 09:06235.

    Sziasztok csajok!

     

    Kicsit elvesztem, hétvégén program volt.Takarítás, sütés, főzés meg egy kis buli is becsúszott, úgyhogy összeségében jól telt.

     

    Nektek milyen volt?

    Adrienn, sikerült vmi intézned?

     

    Akkor a reggeli kv és teaosztás:

    előzmény:
    sadrienn2 (234)
    2010-06-26  12:16
  18. 2010. június 26. 12:16234.
    Köszi Reni. Tudod az nem tetszik, hogy ha ezt előre közlik, akkor elmegyek plusz szabadnapra is a húsvét ill. az azt megelőző ledolgozott ünnepnap után. Olyan jó, hogy ennyire hülyének akarják nézni az embert:( A szerződésemben az szerepel, hogy éves szinten 30 szabim van, havonta 2,5, de ott nem szerepel, hogy csak akkor fizetnék ki, ha már 2 hónapot ledolgoztam volna. Azért ezt majd megírom nekik még, de ha tényleg törvényileg van igy szabályozva, úgysem tehetek semmit, de így kb. 4-5 napi fizumtól esek el.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  19. 2010. június 26. 09:54233.

    Adrienn: megnéztem nálam mi volt.Nos, nekem az Arbeitbescheinigung-on az áll, hogy május 10-31-ig dolgoztam 2008-ban és 2 napot fizettek Urlaubsentgelt-et, ez olyan bruttó 90 euró volt nekem, aztán a nettósba persze kevesebb volt.Hm, nem akarok itt bekavarni vagy ilyesmi, de kérdezz rá egy AMS-esnél, hogy ez jogos-e, lehet azóta változtattak vmit a törvényen és tényleg már nem jár csak a második hó után, de szerintem ennek járnia kellene időarányosan.Nekem két hét volta próbaidőm szerződés szerint, lehet, hogy próbaidő letelte után jár, vagy nem tudom,...nekem ez zavaros.Egy kérdést mindenképp megér egy illetékesnél.Abban a régióban ahol dolgoztál hívd fel az Ams-t.Ők biztos megmondják a tutit.

     

     

     

    előzmény:
    renibaba85 (232)
    2010-06-26  09:38
  20. 2010. június 26. 09:38232.

    Sziasztok!

     

    Tegnap kicsit elvesztem, tesóméknál voltam látogatóban, sajtos pogit sütöttem neki, ami meglepő, de jól sikerült.A sütés nem az erősségem, na mindegy.

    Reggeli italok:

     

    Adrienn, hát igen, azt írja neked hogy átutalja szivesen a lóvét, de a szabasdágos lóvét nem, mert, hogy ahhoz két hónapot kellett volna ott dolgoznod...én dolgoztam egy helyen kint május 1-től 31-ig még 2008-ban, megnézhetem hogy az én bérelszámolásomon mi állt akkor.Nem vagyok ebben nagy ész, lehet, hogy vkit keríteni kéne az AMS-nél, aki tisztában van ezzel a dologgal.

    Utánanézek nálam, hogy is volt ez.

     

    Szép napot nektek!!!

    előzmény:
    sadrienn2 (231)
    2010-06-25  18:06
  21. 2010. június 25. 18:06231.

    Sziasztok!

    Még mindig semmi hír az új melómról (igaz még van 1 hét júliusig), illetve azóta többet pályáztam különféle régiókban, de még nincsen visszajelzés. 

    Aki munkaügyben járatos, tudna segíteni? Igaz az, hogy csak 2 hónap után jár szabi illetve plusz pénz a ledolgozott ünnepnapokra? Most írtam a volt munkahelyem könyvelőjének, hogy nem megyek ki a papírokért meg a fizumért, utalja legyen szíves (volt két ledolgozott ünnepnapom is májusban, meg időarányosan az 5 hét munkára szabadságom) és ezt a választ kaptam:

     

    die Überweisung mache ich gerne auf dein EU-Konto. Anspruch auf Urlaubsgeld/bzw. Sonderzahlung hast du leider nicht, da du erst 2 Monate bei uns hättest arbeiten müssen

     

    Szerintetek ez így tényleg törvényes?  Abban maradtunk, hogy a papírjaimat meg beszkennelik és átküldik mailben, akkor ha valami nem tetszik, még tudok rajta javíttatni (ugye azt szeretném, hogy felmondás legyen rajta, ne közös megegyezés, mert ők küldtek el, akkor talán még az Arbeiterkammernél tudok valamit intézni). Jó lenne tényleg ott lenni, aláírni stb., de azért nem akarok 100 eurot kidobni az ablakon benzinre, főleg így, hogy nem fizetik pl. ki az időarányos szabim.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  22. 2010. június 23. 20:19230.

    Bocsi, rosszul gépeltem: pihenj

     

     

    előzmény:
    renibaba85 (229)
    2010-06-23  20:16
  23. 2010. június 23. 20:16229.

    Sziasztok!!!

     

    Hát borzalmasan gyorsan telnek a napok!A mai nap is sitty-sutty elmúlik,...minden házimunka letudva, holnap vagy holnapután még nem tudom potosan melyik nap megyek a hugomhoz, sütök majd sós pogit.Ő nem igazán édesszájú, úgyhogy örülni fog.Én viszont nem vetem meg az édeset, jaj nagyon kell vele vigyáznom....

    Nem cigizem, nem dohányzom, kávét is csak nagy ritkán iszok, inkább teázom, abból is a gyümiset.Nekem a csoki a gyengém, ez van.

    Kint a téliszezonban lehetett kapni síléces Milkát.Fehércsoki-tejcsoki kombinációban.Nos nem kellett könyörögni, hogy lecsússzon a gyomromba.Aztán jött a húsvét,...ilyen tojás, olyan nyuszi.Szóval van mit legyúrnom....

    Én is örültem, hogy mára kisütött a nap, lehettem kicsit kint,....ki is vittem egy kis olvasgatnivalót délután.

     

    Cicafalva, akkor neked most feltöltődés lesz a hétvége,...pihenyj sokat majd ....megveszed a Nőklapját???

    No megyek én is, mert , aztán még van egy kis adminisztrációm....

     

    Jó éjszakát mindenkinek!!!!

     

    előzmény:
    cicafalva (228)
    2010-06-23  14:59
  24. 2010. június 23. 14:59228.

    Sziasztok!

     

    végre elértem oda is, hogy be tudok kukkantani - mi újság felétek?

     

    Végre nálunk sem esik már és ma végre a nap is kisüt, bár nagy melegröl nem tudok beszámolni és itt is fújdogál a szél!

     

    Elég sok a dolgom mostanában , de igyekszem letudni, hogy egy kisit netezhessek is - otthon már nincs kedvem még egyszer gép elé ülni

     

    Valentina: mindig ilyen sokáig vagytok? Persze ha van rá igény... ök diktálnak - igaz?

     

    Reni: milyen kis ügyi vagy, nekem minden házimunka a hétvégékre marad, a mostanin meg hazautazunk - szóval minden csúszik majd egy kicsit..... nagy gond nincs belöle, mert csak ketten vagyunk, a párom meg partner mindenben.... leicht zum pflegen

    előzmény:
    renibaba85 (227)
    2010-06-23  09:43
  25. 2010. június 23. 09:43227.

    Sziasztok!!!

     

    Jó reggelt!!!!!!!!!!!!

    Megyek gyorsan bedobok egy mosást, meg az előzőt ki kéne vasalni.

     

    Nálunk olyan szeles idő van!!!!!!!!!Legalább az eső már nem esik!

     

    Még leszek!

    előzmény:
    timo0102 (226)
    2010-06-23  08:14
  26. 2010. június 23. 08:14226.

    Halihó Csajok!!!

     

    Mi a helyzet?

    Edi, már csak 2 nap és tárgyalás. Kiváncsian várom az eredményt! Remélem mindenki jól van és csak a sok tennivaló miatt vagytok így eltűnve! Tessék jelentkezni! Szép napot!

    előzmény:
    ediflor63 (200)
    2010-06-14  11:19
  27. Torolt_felhasznalo_451749
    Torolt_felhasznalo_451749
    2010. június 22. 17:35225.

    Szia cicafalva!

     

    Igen dolgozok. 22.00 ig.

    előzmény:
    cicafalva (224)
    2010-06-22  15:32
  28. 2010. június 22. 15:32224.

    Sziasztok Lányok!

     

    látom visszajártok és kezditek felélénkíteni  a gárdát....

     

    ma délután én is itt tudok lenni egy kicsit, ha valaki gépközelben van cseveghetünk is...

     

    Reni nagyon édi ez a cicis hóember!!!

     

    Valentina - dolgozol?

     

    Edin: nagyon szorítok, hogy minden rendben menjen a tárgyaláson! már alig várom, hogy olvassam, hogy mikor és hogyan lesz a nagy nap! Már nevetséges és felháborító, hogy mit müvelnek veletek! Remélem nekem azért egyszerübb lesz, csak számít az, hogy nem voltam még férjnél... 

     

    Szerintem sem fogják ezt a munkavállalási dolgot megváltoztatni, bár valahol én azért láttam értelmét... most aztán majd bolog - boldogtalan, azt fogja hinni otthon, hogy hopsz menjünk, majd csak lesz valahogy...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  29. 2010. június 22. 15:26223.
    Ez a kép még tavaly októberben készült, amolyan első  hó után.Kimentem két kollegámmal és pasi létükre alig tudtak normális nőt csinálni a hómeberekből, mondtam, hogy jól nézünk ki, hogy még ezt is nekem kell.Így nekiálltam formázni szegényeket.De a végeredményt azért megtapogatták!!!!A főnökék meg visszafelé jöttek a sétálásból és beleütköztek a hóemberekbe, hát szerencsére ők is csak röhögtek.Másnap olyan meleg lett, hogy el is olvadtak, kár volt értük,.....
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_451749 (222)
    2010-06-22  12:29
  30. Torolt_felhasznalo_451749
    Torolt_felhasznalo_451749
    2010. június 22. 12:29222.

    Szia Renibaba85!

     

    Ez  a bögyös  hóember nagyon cool!

    előzmény:
    renibaba85 (221)
    2010-06-22  11:21
  31. 2010. június 22. 11:21221.
    Nem enged több képet feltölteni, majd le kell kicsinyíteni őket.
    előzmény:
    renibaba85 (220)
    2010-06-22  10:57
  32. 2010. június 22. 10:57220.

    Sziasztok, szép napot mindenkinek!!!!

     

    Most olyan borongós,esős az idő, hogy akkor küldök finom gyümi teát, meg  kávét és forró csokit!!!

     

    Valentina: Köszi az infót, az előzményekkel meg időpontokkal tisztában voltam, csak vhogy nekem hihetetlennek tűnik, hogy megnyitják a határokat a munkavállalóknak.Nyilván ők is védik a saját munkavállalóikat, ez érthető.Rasszista nézeteket valló párt, mégha rejtve is, de  minden országban van, sajnos.A főnökeim velem személy szerint sosem éreztették kint, hogy na te külföldi vagy....meg úgy általában szerintem szeretik a magyarokat, jól dolgoznak.Hát meglátjuk mi lesz majd.

     

    A mai napra nagyon kinti programot nem terveztem,....eső közbeszól, úgyhogy mosás, takarítás és főzés.Délután veszek lasange lapokat és meg is fogom csinálni.Nyamiiiiiiiiiii

    Sütivel nem foglalkozhatom most, fogyi miatt, de tesómat majd megyek meglátogatni, mert ő másik városban él és somlóit szeretnék neki csinálni,  valószínűleg pénteken megyek hozzá.

    Délután meg nekiesek egy könyvnek,...., nem vagyok oda a vámpíros sztorikért, de mikor hazajöttem, barátosném elárasztotta a Twilight sorozat könyveivel.Az első részt elolvastam németül, meg megnéztem a filmet.Jó a film, meg a könyv is, de nálam nincs az a wowwww érzés.Na mindegy, nekilátok és elolvasom, ez az idő úgysem jó nagyon másra.Többnyire csak erre:

     

    Megpróbálok pár képet feltenni arról a környékről, ahol dolgoztam, nagyon szép ám!

     

    Csajok nagyon el vannak veszve....megint sok a dolguk biztos.

     

    Még leszek ma mert most amolyan gép közeli intéznivalóm is lesz a házimunkák letudása után.

     

    Cupppppp

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_451749 (218)
    2010-06-21  16:16
  33. Torolt_felhasznalo_451749
    Torolt_felhasznalo_451749
    2010. június 21. 16:18219.

    Szia cicafalva!

     

    Most már itt vagyok.

    Délelött áruért voltam,és a férjem volt az üzletben.

    Most már itt leszek 22.00.-ig.

    előzmény:
    cicafalva (214)
    2010-06-21  11:17
  34. Torolt_felhasznalo_451749
    Torolt_felhasznalo_451749
    2010. június 21. 16:16218.

    Sziasztok!

     

    Szia renibaba85,én úgy tudom  hogy 2011. május 1-töl nem kell munkavállalási engedély. Nemrég voltam egy másik ügyböl kifolyólag  az AMS-nél,és mikor rákérdeztem  akkor megerösitették hogy nem kell.Szóval ez már 100%,ezen már nem változtathatnak.Ez EU-s törvény.Annak idelyén mikor beléptünk az EU-ba(2004. maj. 1),akkor az EU felajánlotta nekik hogy ha valamelyik tagállam nem kívánja megnyitni a munkaeröpiacot Kelet felé ezt megteheti maximum 7 évig.( Ezzel az ajánlattal csak Németország és Ausztria élt amúgy) .2011 maj.1-én lejár a 7. év.Ugyhogy még ha akarnának se tudnának mit csinálni.

     

    Egyik nap a kezembe akadt egy újság azt hiszem a Kronen Zeitung,és abban olvastam egy FPÖ-s hirdetést,hogy ha rájuk szavaznak,akkor ök megakadályozzák hogy 2011-töl a"Keleti EU-s" országok szabadon vállaljanak munkát!

    Egyszerüen nevetséges.Ezt nem ök döntik ellll!!!!!!!!!!!!!

    Ja meg hogy visszaállitják a határokat,ne lehessen ellenörzés nélkül beutazni Ausztriába kelet felöl vagyis Szlovákia,Magyarország.

    Ök egy rasszista párt,de gondolom ezt ti is tudtátok,nem kell öket bemutatni!

    előzmény:
    renibaba85 (209)
    2010-06-20  19:49
  35. 2010. június 21. 15:57217.

    Sziasztok lanyok !

     

    Hetvegen en is gyümölcsnapot tartottam, azaz leszedtük a cseresznye egy reszet, es jollaktam belöle...  de az a sanda gyanum, nem fogytam töle... :)

    Nalunk nagyon hideg van, es borus az idö, mintha nem ma lenne a nyar elsö napja, hanem ösz jönne...

    Szerda este utazom haza, penteken lesz a targyalas, szoritsatok, hogy megkapjam vegre a hianyzo igazolast !

     

    Cica, en meg sosem ettem spargat, mihez hasonlit az ize ?

    előzmény:
    cicafalva (216)
    2010-06-21  11:50
  36. 2010. június 21. 11:50216.

    Valahol elvesztettem a fonalat veled kapcsolatban, bocsi

    bár szerintem nem kell még lemondanod az egészröl, hiszen annyi hely van.... Autópálya mellett Rosenberger, vagy Landzeit pihenökben is mindig van felvétel - legalábbis itt minden hétvégén van álláshírdetésük az újságban.

     

    Nekünk az OÖ Nachrichten (napilap) jár, annak minden szombaton van karrier melléklete, ami csak álláshírdetésekböl áll. Pl. St. Valentin-ben van egy "Landzeit", ahol rendszeresen keresnek mindenfélét ..stb.... már nem igazán kísérem figyelemmel a hírdetéseket, mert ugye nekem jó helyem van - szerencsére.

     

     

     

    előzmény:
    sadrienn2 (215)
    2010-06-21  11:37
  37. 2010. június 21. 11:37215.

    Cica, ez velem most épp Salzburg tartományban történt, hogy el kellett jönnöm és a másik hely is ott van, ahonnan várom a visszajelzést. Ha sikerül, megyek, de hosszú távú cél Bécs marad. Meg persze ha megy a német már jól, akkor valami irodai meló, esetleg a HR-es szakmámmal kezdeni valamit, akkor nem vágynék vissza Magyarországra...de ez még nagyon messze van.

    Reni, 35 leszek nemsokára:) Te mennyi vagy? Megnéztem, jó messze voltál még tőlem is (Grossarl).

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  38. 2010. június 21. 11:17214.

    Valentina: merre vagy? netközelben?

     

    nem jössz egy kicsit csevegni? Vagy most sok a dolgod?

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_451749 (206)
    2010-06-18  18:20
  39. 2010. június 21. 11:14213.

    Sziasztok!

     

    Én is szívesen kávézok most veletek! 

     

    Eltelt a hétvégénk viszonylag eseménydús volt, mert szombaton a párom nagynénijei és anyukája voltak nálunk ebéden. Spárgaszezon vége alkalmából egy szezonzáró spárgaebéd volt!

    A párom fözött én csak a sütiért voltam felelös   spárga-kocsonya és rakott krumpli spárgával volt a menü - desszertnek egy bögrés mákost kevertem össze és a tetejére jóféle szabolcsi szilvalekvárt kentem, amit a barátnömtöl kaptam.

    Olyan jól érezték magukat, hogy este 6-ig nálunk ültek - persze egy kis svéd királyi esküvö- nézés is volt benne

     

    Vasárnap pedig barátokkal voltunk A Landesausstellungot megnézni, reneszánsz és reformáció címmel....érdekes volt, bár nehéznek tartottam a témát, valahogy egy kicsit könnyedebbre számítottam, de mindentöl függetlenül tetszett, érdekes volt és jó program volt - igazi rossz idöre való...

     

    mert ugye itt nálunk folyamatosan esik az esö, Tirolban pedig 40 cm-es friss hó esett az elmúlt pár napban és ma van a csillagászati nyár elsö napja! 

     

    Adrienn, Reni: Steierországon és Salzburg tartományon nem gondolkoztok? Ott is vannak ám isteni szép helyek és talán az engedélyt is könnyebb megkapni.... Engem Saalbach-Hinterglemm környéke varázsolt el (ott tanultam síelni) és arra felé nyáron is van élet...

    előzmény:
    renibaba85 (212)
    2010-06-21  09:25
  40. 2010. június 21. 09:25212.

    Sziasztok, szép napot nektek!!!!

     

    Kávé és teaosztás:

     

    Szia Adrienn!Jó, hogy benéztél a topicba, abszolut sorstársam vagy.Ahol én dolgoztam Vorarlbergben, volt egy  olyan szálloda, amelynél megpróbálták beindítani a nyári szezont is, eddig mindig csak télen voltak nyitva, aztán a kevés marketing meg a konkurencia kicsit megölte a nyarat, sajnos.

     

    A családdal pont így vagyok én is, most derültek ki dolgok nálunk is, szüleim egészségével kapcsolatban,  ami miatt aztán jobbnak láttam nyárra maradni, majd télre megyek ki.A párommal mi 4 éve vagyunk együtt, abszolut támogat mindenben, ez nagyon jól esik, csak jó lenne mostmár együtt lenni, együtt éldegélni, ezért is találtam ki, hogy jöjjön ki télre velem.Remélem sikerül összehozni vhogy.Felmegyünk vmi 2000 méter feletti kis szállodába, oda csak lesz engedély.Az előző szállodám 1900 méteren volt, oda mindig megkaptam a szezonos engedélyt.

    Viszont Karintiába rohadt nehéz bejutni, én úgy hogy 4 szezont dolgoztm kint, nem sikerült.

    Adrienn, te hány éves vagy?

     

    Valentina, többiek merre vagytok?

     

    Cuppppppppppp

    előzmény:
    sadrienn2 (211)
    2010-06-21  08:45
  41. 2010. június 21. 08:45211.

    Bocs, nem Ausztriába, hanem Ausztriában próbálok munkát találni...

     

    Egyébként ahol most voltam pont síparadicsom, nyáron meg túrázós hely, de 1. nyári szezon ez a szálloda számára. Nem ismerik még őket, az üzletpolitikájukat meg nem értem, mert a minőségre hivatkozva nem engednek az árakból, nincsen semmi jó kis bevezető akciójuk, inkább vállalják az üres hotelt, mint hogy kedvezményeket hirdessenek.

    előzmény:
    sadrienn2 (210)
    2010-06-21  08:41
  42. 2010. június 21. 08:41210.

    Cicafalva,

    Igen, én is azt látom, hogy minél távolabb vagyok a határtól, annál könnyebb talán elhelyezkedni, bár itt is az megy, hogy ha olyan esik be egy meghallgatásra, akinek nem kell az engedélyével bajlódni, akkor persze azt veszik fel. Az igazság az, hogy van egy friss kapcsolatom, akivel nagyon jól érzem magam és végre egy kedves, intelligens, humoros férfival találkoztam, akivel hosszabb távon el tudom képzelni az életemet. Ő maximálisan megért és támogat, hogy Ausztriába próbálok munkát találni, de azért tényleg jó lenne közelebb a határhoz, miatta is és a családom miatt is. Szüleim sem fiatalok, bármikor történik valami, ami miatt szükségük lehet rám, szóval nem mindegy hogy akár hétvégenként haza tudok-e utazni, vagy esetleg 6-8 hetente tudom megoldani. Abban bízom, hogy ha eltörlik az engedélykötelességet, akkor könnyebb lesz ugrálni, addig meg kibírnám Salzburg környékén is (bár leginkább akkor örülnék, ha itthon találnék egy olyan munkahelyet, ahol a munka, a környezet a fizetés stb. minden megfelelő, de ugye tudjuk, hogy ez szinte lehetetetlen mostanában, szóval egyelőre álom maram).

    A másik meg hogy annyira tetszik Bécs:)) Szóval hosszú távon az lett becélozva:)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  43. 2010. június 20. 19:49209.

    Sziasztok csajok!

     

    Hát a mai nap is melóval telt, leszedtük végre az összes gyümit.Mára is maradt még egy kicsi.Igazából nem is bánom, mert cseresznye és borsó együtt, hát megviseli a pocakot....de ha imádom!!!Mit tegyek,....

    A legjobb, amit ki nem hagynék beülni a borsó sor közé és csak enni,...amolyan szertartás.Most azért macerás volt, mert annyi szúnyog volt, hogy nem bírtam kint megmaradni.

    Holnapra még ki kell találnom mit főzök,..... vmi szuper kis levest kéne összeütni...meg most nagyon ki vagyok éhezve egy lasange-ra.Hm,....

    Igaz fogyit tartok, úgyhogy meggondolandó,mit, miből és mennyit eszek, de szó, ami szó imádom a hasam.

    Akartam kérdezni tőletek, hogy mit tudtok a jövő év május 1-jével kapcsolatban?Tényleg nem kell már munkavállalási engedély?Ezt nehezen hiszem le, vmit gondolom ki fognak találni.

    Mondjuk engem eddig nem zavart, hogy húú engedély így vagy úgy, ha kell hát kell.

     

    No megyek , vmi relaxálós sót vettem a kádfürdőzéshez, remélem beválik és ellazulok!!!

     

     

    A csajok nagyon eltűntek most, gondolom  sok a tennivaló!

    Holnap benézek d.e, szép estét mindenkinek!!!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_451749 (208)
    2010-06-19  15:04
  44. Torolt_felhasznalo_451749
    Torolt_felhasznalo_451749
    2010. június 19. 15:04208.

    Szia Renibaba85!

     

    Köszi a kávét,egyet el is vettem!

     

    Az üzlet hála legyen istennek elég jól megy.Nincs okom panaszra!

     

    oooo cseresznye,meggy  de régen ettem már olyan finom igazi cseresznyét, /nem a boltira gondolok,azok mind mü/

     

    Anyukámék is szoktak elrakni lekvárnak csersznyét,epret.

    Finom is azz!!!

     

    Az én napom eddig elég jól telik,végre nem esik az esö,süt megint a nap,remélem igy is marad.

    előzmény:
    renibaba85 (207)
    2010-06-19  14:32
  45. 2010. június 19. 14:32207.

    Szia Valentina!

     

    Nagyon talpraesett hölgy lehetsz.Remélem sikeres a vállalkozásod.Ma nem sok időm van netközelben lenni, mert csersznye,-meggy és borsószüret van, vagyis mentjük, ami menthető.Holnap több időm lesz.

     

    Egyébként kinek, hogy telik a nap????

    Küldök nektek fincsi kávét, teát, forrócsokit, ki mint szeret.....

     

    Szép délutánt nektek!!!!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_451749 (206)
    2010-06-18  18:20
  46. Torolt_felhasznalo_451749
    Torolt_felhasznalo_451749
    2010. június 18. 18:20206.

    Szia cicafalva!

     

      Igen,elég régóta kinnt élek már.Lehetne  úgy is mondani hogy egyszerre az érettségi után ki is jöttem.

     Hát mindig is ez volt az álmom , hogy a magam ura legyek

      ,de néha azért elég sok stresszel jár ám a vállalkozósdi.

    Gyerekünk az még nincs,de azért a nem túl távoli jövöben szeretnénk egyett.

     

    Majdnem egész nap netközelben vagyok,úgyhogy bármikor tudok beszélgetni ha van idötök.

     

    További szép napot mindenkinek.

     

    előzmény:
    cicafalva (204)
    2010-06-17  12:46
  47. 2010. június 18. 16:52205.

    Sziasztok!!!!

     

    Szerintem akkor indítsuk is be gőzerővel ezt a topicot, menjen a csevegés.Bocsi, hogy nem nagyon jöttem most fel, de volt egy két dolgom, most pl a Finanzamt-tal, de megoldottuk, szerencsére.Tényleg én is csak dióhályban meséltem el mi van velem, velünk.Hát akkor jöjjön az én sztorim...

    Eddig csak Vorarlbergben dolgozam, eddig két munkahelyem volt, mindkettő szálloda.Végzettségem is turisztikai úgyhogy maradtam azért a szakmánál.Mikor végeztem itthon, lehetőségek nem nagyon adódtak, aztán mivel a német azért mindig is ment végső elkeseredésemben elkezdtem interneten melóhelyet keresgélni.....Ausztriában.Elküldtem az önéletrajzokat és egy szálloda nagoyn készséges volt, mondta megszerzik az engedélyt, menjek.Engedély megjött és én kimentem melózni.Senki ismerősöm nincs kint, úgyhoy mondhatni tiszta lappal indultam neki.Sülhetett volna el rosszul is a dolog, de nem,....pozitív lett és megszerettem kint.Megértettem magam, a dialektust is megszoktam egy idő után.Aztán munkahelyet kellett váltanom, mert Adriennhez hasonlóan nálunk sem volt meló, de a főnököm segített és a munkaügyön keresztül szereztek nekem egy új szállodát.

    Szerencsére itt is jó banda alakult ki.Itt 2 évet voltam, most szerettem volna Karintiába menni a Wörter-tóhoz, jajjjjj nagoyn beleszerelmesedtem abba a helybe, de nem lett papír....tudtam rizikós, de az előző helyem télen nagyon szuper, nyáron olyan kiszámíthatalan,...lézeng a sok túrista.Igaz van hajtás télen rendesen,...de a fizu jó és tudod, hogy ha van foglalás, van munka dögivel.Oda visszamegyek télre, most egyelőre pihi itthon, meg most családügyileg is elintéznivalók vannak itthon, úgyhogy maradok.Most fogok menni felsőfokú nyelvvizsgára.

     

    Páromat még tanítom a német rejtelmeire, úgyhogy télen ketten megyünk ki.Aztán ha lesz elég tőkénk akkor tervezünk tovább és tovább...szeretnénk mi is Ausztriában letelepedni, de azért közel lenni M.o-hoz.Megoldjuk ezt is vhogy.Téli szezon után meglátjuk, hova telepszünk le.De mostmár nagoyn kell egy fix pont, ahova mindketten majd hazaérhetünk.Aztán gyűrjük a dolgos hétköznapokat....

     

    Egyébként szeretek kirándulni, jókat enni(bár most fogyira fogtam magam, mert a téliszezonban lecsúszott pár sacher torta szelet), jókat csevegni, utazni, kirándulni, hegyen vándoroln, olvasni.

     

    Most hirtelen ennyi.

     

    Nézegetem már egyébként a téli szezonra is a helyeket hova lehetne menni, bár az előző helyemre visszavárnak...de azért élesek a szemek, nézelődni még lehet....

     

    Szép délutánt nektek!

     

    CICAFALVA:Jó,hogy nyert a lecsóóóó, én is csípem és meg is lehet még annyi mindennel bolondítani.Természeresen a könyv bemutatójára el kell menned!!!!!

     

    Vigyázatok mindenre, virágokra, párjaitokra, családra és majd még benézek.

     

    Jók legyetek!!!!

     

    Reni

    előzmény:
    cicafalva (204)
    2010-06-17  12:46
  48. 2010. június 17. 12:46204.

    Krimhilde:  biztosan sok intézkedéssel jár az "új" élet kezdése, de mesélhetnél egy kicsit.... meddig dolgozol még? mikor kezdesz az új helyen? Gyere mesélj várunk ám...

     

    Ediflor: kész vicc, amit veletek csinálnak házasodás szintjén... csak megoldódik egyszer és ezek után biztos vagyok benne, hogy ez egy igen megdolgozott és erös házasság lesz... csak az lehet belöle..  örülök, hogy a férjednek mégis sikerült új munkaheylet találnia, látod nem is tartott olyan sokáig.... a lényeg, hogy jobban érzi magát az új helyen és külön szuper, hogy ilyen közel van!

    A virágodért ne aggódj, hoz még virágot, mert hálás lesz ezért a kis fürdözésért!

     

    Renibaba: mesélj még magadról bár belépönek ez is elég meggyözö, hogy szeretsz itt lenni és itt dolgozni. Szorítok nektek, hogy sikerüljön egy helyet találjatok, vagy legalábbis igen közelit egymáshoz. Még nem is írtad, hogy milyen szakmában dolgoztok...

     

    Valentina: örülök, hogy te is csatlakoztál hozzánk, talán te vagy köztünk a legrégebb óta itt. Szuper, hogy megtaláltad miböl tudsz üzletet csinálni és hogy vállalkoztál, hogy magad ura vagy. Gere máskor is, mesélj mi foglalkoztat.... van gyermeketek is?

     

    Timo: olvasom, hogy mennyit dolgozol és ha nem akkor is sokat vagytok úton .... mindentöl függetlenül azért én örülök, hogy van munkád! Hogy haladsz a nyelvvel? Már biztosan sokat fejlödtél és már nem csak egy nagy katyvasz, amit hallasz ugye?

     

    Sadrienn: szomorúan olvastam, hogy végül még sincs munka a szállodában és haza kell utaznod. Bizony egy új helyhez új engedély is kell. Próbálj meg olyan helyet keresni, ahol nem csak szezonra fogadnak, hanem az egy évet le tudod húzni, amíg meg nem kapod a végleges engedélyt... akkor aztán mehetsz amerre neked tetszik, nem leszel egy helyhez kötve. ... és bizony el kellene gondolkoznod, hogy mennyire akarod ezt az itt dolgozást, mert minnél távolabb vagy a magyar határtól, annál nagyobb az esélyed ilyen helyet találnod. A helyedben síparadicsomokban keresgélnék, mert ott ilyenkor nyáron is van nagy túrázós élet, télen meg nem zár be azért, mert nincs elég meleg, vagy éppen leesett a hó - söt!

    De itt a valamit - valamiért elvet kell megfontolni a te esetedben.

     

    Én a párommal májusban voltam Süd-Tirolban (olaszo.) és a kis családi hotelban, ahol mindig megszállunk az idén elöször magyar szakács van és egy magyar szobalány. Egyedül van kb. 30 szobára, nem mondom, hoyg nincs mit csinálnia, de a szobákat csak akkor kell nagytakarítani, ha vendégcsere van, (átlagosan hetente változik a közönség).  De ö már 10 éve azon a környéken dolgozik és azt mondja, hogy esze ágában sincs hazamenni, majd ha nyugdíjas lesz. Közel az 50-hez, van egy élettársa, aki magyar és szintén ott kint dolgozik. Otthon a felnött gyerekei már a meguk útját járják és évente egyszer karácsonykor járnak haza - ha nem azok jönnek hozzájuk.... szóval mentalitás kérdése és, hogy ki mennyire látja a boldogulását... mindek mennyire hiányoznak a barátok és a család... ez annyira személyre szabott...

    sokan bele sem gondolnak, csak szembesülnek a problémával az idö folyamán, ha már benne vannak...

    Szóval nem egyszerü dolog ez.... de nem akartalak elrettenteni 

     

    előzmény:
    cicafalva (203)
    2010-06-17  12:06
  49. 2010. június 17. 12:06203.

    Sziasztok!

     

    Örülök, hogy bövülgetünk új tagokkal is és  hogy már egy igazi kis csapattá fejlödünk

     

     

    Bizony most egy kicsit hanyagoltam a topikozást, mert a fönököm igen elhalmozott munkával és örülötem, hogy a privát e-mailjeimre tudtam válaszolgatni... nem mintha otthon nem lenne gépünk, csak este már nincs kedvem újra elülni a gép elé (ha már egész nap elötte ülök..)

    ilyenkor nyáron, amikor szép idö van és meleg, olyankor a teraszunkon szoktunk üldögélni a párommal vacsora után és idillben rádiót hallgatunk és olvasgatunk én esetleg keresztrejtvénnyel gyötröm az agyam, mert azt képzelem be magamnak, hogy csak akkor tudok igazán németül, ha már a rejtvényeket is meg tudom fejteni... na hát nehézségtöl függöen vannak csak sikereim ...

     

    Sok újság felénk nincs, éljük a kis mindennapjainkat....

     

    ŇŇŇŇ, a legújabbat el kell meséljem nektek!  Az össze, vagy télen már nem is emlékszem mikor, volt az OÖGKK-nak egy receptverseny kiírása. Egészséges, gyorsan elkészíthetö recepteket vártak háziasszonyoktól.... sokáig játszottam a gondolattal míg végül a párom rábeszélése is segített, de beküldtem egy pár receptemet, amiket gyakran fözök és gyorsan kész vannak. És mit válaszottak be a könyvbe????  A legegyszerübb és leghétköznapibb ételt - a lecsót!!!  "Letscho, wie bei mir auch die Kinder es mögen"

     

    Ma beszéltem velük telefonon, mert kaptam egy meghívást a könyv bemutatójára és reagálnom kellett, hogy megyek-e.... még ekkor sem gondoltam, hogy tényleg megjelentetik, de a kishölgy megerösítette, hogy mi másért lennék meghíva... természetesen és ahogy a nevet megkereste rögtön meg is mondta, hogy a lecsóm volt a nyerö....

     

    Jövö héten csütörtökön 15- órától lesz a Landesgalerie-ben itt Linzben az ünnepség.

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  50. 2010. június 16. 10:57202.

    En Eisenstadt mellett lakom, közel az osztrak-magyar hatarhoz, ami azert jo, mert minden hetvegen at tudunk menni Mo-ra kenyeret es Nök Lapjat venni ! :)

     

    Nalunk esik az esö, szepen kipakoltam a szobanövenyeket egy kis mosdasra... remelem hasznal nekik...

    A viaszviragom akart viragozni, most meg lehulltak a pici bimbocskak, fogalmam sincs mi baja van... mar annyira vartam, hogy viragozzon :(

    előzmény:
    renibaba85 (201)
    2010-06-15  20:32

Címlap

top