Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

1950-ben születettek

zsebibaba50
Létrehozva: 2009. október 19. 11:37

Várlak ide benneteket Kedves 59 évesek, hogy megosszuk egymással tapasztalatainkat. 

Kíváncsi vagyok a véleményetekre miért lett teljesen leírva ez a korosztály, miért nincs szükség a munkánkra.

  1. 2012. január 10. 11:382001.

    Szia Zsókám!

     

    Örülök, hogy jól vagy. Ha egyszer úgy adódik, hogy nem rohanunk annyira B.ujfalúból, örülnék én is a találkozásnak. Majd megbeszéljük. Tavasszal még nem tudom, hogy tudunk- e menni, de a nyári az biztos, mivel mi szoktuk elhozni Ricsit, mikor itt nyaral.

     

    Mi újság van a tornáddal? Szorgalmas vagy még? Nekem is el kell kezdenem valamit, de egyedül nem valami jó dolog. A sétára se nagyon van jelentkező, a szomszédasszonyom sem túl lelkes, ha invitálom, igaz most esik az eső. Egyedül meg nem akarok menni, az túl unalmas lenne. No majd látjuk lesz- e rá partner, vagy sem.

     

     

     

    előzmény:
    mamampapam (1990)
    2011-12-31  18:55
  2. 2012. január 10. 11:302000.

    Sziasztok!

     

    Olvasgattalak benneteket, igaz nem nagyon tudtam miről írni, mivel sok minden nem történt nálunk sem.

    Ma reggelre esett egy kis hó, de már nyoma sincs az egésznek.

     

    Szombaton szinház "Pletykafészek" jó kis darab volt, kicsit feldobott minket hangulatilag. A karácsonyi dolgokat teljes egészében eltüntettük, délutánonként olvasunk, este Tv.  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  3. 2012. január 9. 19:031999.

    Kedves Zsóka!

     

    Vagyogatunk mi is :)

    Mariska beiratkozott a könyvtárba - még csak babaolvasójegyet kapott, persze ki kéri magának. Kivette az Annapetiésgergőt, de már ma szerette volna vissza is vinni új könyvért.

    Nem is írtam, már kívülről tudjuk a Lolka Bolkát - annyiszor nézik - főleg lacika, de ami az érdekesebb Lacika nem zárkózik el, ha Mariska Hellókitty-t nézne, mert Ő is szereti. Úgyhogy mostanában a Hercegnőképző, a LolekBolek, a Hello Kitty, s a Magyar népmesék vannak porondon.  (Csak dicsekvésből írom, valamikor a nyolcvanas években egyszer bevittek, mint amatőrfilmest Bielsko Bialában abba a filmstúdióba, ahol a Lolka Bolka filmek készülnek. Épp egy skót helyszínű film képkockáit fotózák, s egy üveg pezsgőért én csináltam vagy 50-60 képkockát s a stábslistára is fölírtak. (Ez akkor volt, amikor lengyelországban igen nagy volt a hiány mindenből, s ez épp szilveszter előtti napon volt - sokat ért akkor egy üveg BB pezsgő :)

    Ezt csak azért írom, mert Lacikán kívül lehetett nálunk mégvalaki, akinek felragyogott a képe Lolka Bolka láttán!

    előzmény:
    mamampapam (1998)
    2012-01-09  16:10
  4. 2012. január 9. 16:101998.

    Sziasztok!!!

     

    Szia Erzsike!

     

    Ugy látszik ketten maradtunk, remélem hogy jól vagy-- és mindenki más is jól an csak sok a dolog.

     

    Sok szeretettel üdvözlök mindenkit.

    előzmény:
    er54 (1997)
    2012-01-07  23:56
  5. 2012. január 7. 23:561997.

    szép álmokat

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  6. 2012. január 6. 18:071996.

    Sziasztok!!!

     

    Szia Erzsike!!!

    Nagyon örülök hogy jól éreztétek magatokat a balaton partjám

    n. nagyon régen voltunk már ott-- jó volna a nyáron lemenni... de hát ez még nagyon messze van. 

     

    Ma temetésen voltam --sajnos  fiatal 36 éves kedves ismerősömtöl bucsuztunk--- igy aztán nagyon magam alatt vagyok. 

     

    Mindenkit szeretettel üdvözlök... vigyázzatok egymásra...

    előzmény:
    er54 (1995)
    2012-01-04  23:20
  7. 2012. január 4. 23:201995.

    Mi ma Bszabadiba voltunk egy kicsit körülnézni minden renbe van -e  / igen/  ,hétágra sütött a nap  megtisztelt minket  egy kicsit,majd elborult  igy lementünk a partra egy kis  friss  szeles levegőt szívtunk Siófokon a kikötőbe .Kora este értünk haza  .Nagyon jól esett a kis kikapcsolódás .

    Szép álmokat .

     

     

     

    előzmény:
    mamampapam (1994)
    2012-01-03  16:06
  8. 2012. január 3. 16:061994.

    SZiasztok!!!

     

    Nagyon tündérek a gyerekek!!!

    Megint egy új év-- remélem egyikőnknek sem lesz rosszabb mint a tavaji  volt.

    Még mindig van a szlveszteri kocsonyából, és a sonkából, de sütit már sütöttem, pedig azt az egy kilót le kellene adni amit felszedtem. 

    Ma lusta voltam elmenni tornászni. 

     

    Az idő is olyan szomorkás .....

     

    Mindenkit üdvőzlők az új esztendőben!!!!!

    előzmény:
    Adiemus (1991)
    2011-12-31  19:36
  9. 2012. január 2. 23:341993.

    Megint egy  uj év kezdete   ......

     

    2012  .....

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  10. 2012. január 1. 00:371992.
    B U É K !  2012
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  11. 2011. december 31. 19:361991.

    Kedves Kislányok!

     

    Mi is kívánunk Nektek boldog új évet! (filmecske)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  12. 2011. december 31. 18:551990.

     Kedves Marika!!!

     

     

    Mi is voltunk Éviéknél ebéden az ünnep második napján, igen nagyon jó néha ha nem nekünk kell főzni a családnak. Remélem hogy egyszer majd ha erre jártok tudunk egy személyes találkozást összehozni. 

     

    Az egész családnak:.BUÉK.

    előzmény:
    zsebibaba50 (1987)
    2011-12-31  08:25
  13. 2011. december 31. 18:501989.

    Kedves Topiktársaim!!!!

     

    SOK-SOK SZERETETTEL KÍVÁNOK BÉKÉS BOLDOG ÚJ ESZTENDŐT, ERŐBEN EGÉSZSÉGBEN----BÉKESSÉGBEN BOLDOGSÁGBAN.

     

     

    Ismétlem  Én is::::veletek jövőre ujra ugyanitt!!!!

    előzmény:
    er54 (1988)
    2011-12-31  12:08
  14. 2011. december 31. 12:081988.

     

    Békés , boldog új esztendőt kivánunk szeretettel

    Mindannyiotoknak .

    Erzsike Pisti

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  15. 2011. december 31. 08:251987.

    Sziasztok!

     

    Az ünnepek kellemesen, és nagyon gyorsan elteltek. 

    Zsókám a közeletekbe is voltunk, meglátogattuk Ricsikénket. Vonattal mentünk, kényelmes volt az utazás, kocsival igaz kicsit hamarabb leértünk volna normális körülmények között, de most hatalmas köd volt arrafelé két napon át, tehát jól döntöttünk.

    A gyerekek gondoskodtak róla, hogy pihentető karácsonyunk legyen, most mi voltunk vendégségbe 25-től, és elmondhatom jól esett, hogy most minket láttak vendégül. Ilyenkor mindíg társasjátékozunk, és nagyon jó a három generáció közös játéka.  

     

    Adiemus: gyönyörű az üdvözlőlap, köszönöm.

     

    Kedves topiktársaim: békés, boldog új esztendőt, kívánok egészségben és sok-sok boldogságban.

     

    Jövőre veletek ugyanitt!!!!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  16. 2011. december 25. 14:371986.

    Kedves Topiktársak!!!!

     

     

     

    BÉKÉS ÁLDOTT ÜNNEPEKET KÍVÁNUNK.......

    előzmény:
    Adiemus (1985)
    2011-12-24  18:30
  17. 2011. december 24. 18:301985.

    * _██_*。*./ .˛* .˛.*.★* *★ 。*
    ˛. (´• ̮•)*˛°*/.♫.♫*˛.* ˛_Π_____. * ˛*
    . °( . • . ) ˛°./• '♫ ' •.˛*./______/~\*. ˛*.。˛* ˛. *
    ... *(...'•'.. ) *˛╬╬╬╬╬˛°.|田田 |門|╬╬╬╬ .
    Ż˜ "*°••°*"˜Ż`´Ż˜"*°••°*"˜Ż` ´Ż˜"*°´Ż˜"*°••°*"˜Ż`´Ż˜"*°♥

     

    Boldog karácsonyt! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  18. 2011. december 24. 17:111984.

    Áldott  karácsonyi ünnepeket kivánunk szeretettel  !

     

    Halászlé, rántotthal krumplisaláta,töltöttkáposzta   kész  fenyőfa feldiszitve ,mostmár csak a nyugalom , és pihi következik .

    Holnap reggel ha az idő engedi  Tállyára megyünk vendégségbe  bár a jelzések szerint ott már  hó van .

     

    Majd kirerül reggel. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  19. 2011. december 24. 16:571983.
    Szeretetteljes, boldog ünnepeket kívánok!!!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  20. 2011. december 22. 16:341982.
    nincs több időm de majd jövök!!!!!!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  21. 2011. december 22. 16:301981.

    Kedves Adiemus!!!

     

     

    Szóra sem érdemes......szeretettel Üdvözlöm az egész családot .. Várjuk a karácsonyi filmet. elöre is köszönjük.

    előzmény:
    Adiemus (1979)
    2011-12-22  15:21
  22. 2011. december 22. 16:271980.

    Sziasztok!

     

    Szia Marika!

     

    Most sül az utolsó???remélem kuglóf. 

    Az első szomszéd néninek egyet, az idős házaspárnak is egyet, amit ma este fogok átvinni mert nem lesznek itthon az ünnepeken, Kedves barátnőmnek is a lányoméknak is beigli társaságában.természetesen apró süteményeket sütöttem -most ugy gondoltam hogy teasütiket sütök, és sós sajtos stanglit-- valóban nem szárad meg-- Én sütőporral sütöttem.

    Holnap már a töltöttkáposztát csinálom , az ünnepi acsora része lesz, ezen kívül gyöngytyuk leves,csigatésztával, sült tyuk,gombával sonkával töltött setés karaj, Rántott gomba , karfiol. köretként francia saláta , krumpli saláta és sült krumpli. 

    Nos ezek után lehet az ünnepen pihenni -- remélem nem fogunk nagyon sokat hizni. Karácsony első napján templomba megyünk,Másnap mi várunk vendéget.

     

    Tehát igy fog telni az ünnep.

    Mindenkinek szeretetteljes karácsonyi ünnepeket kívánok. 

    előzmény:
    Adiemus (1978)
    2011-12-21  20:20
  23. 2011. december 22. 15:211979.

    Kedves Zsóka!

     

    Nagyon zavarba hoztál bennünket!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  24. 2011. december 21. 20:201978.

     

    Kedves Zsóka!

     

     

    Úgy látszik, ez az időjárás mindenütt kedvez a megfázásoknak, mi is nehezen kecmergünk ki belőle - úgy is érthető, hogy tavaszig mindig két megbetegegés között van az ember.

    A gyerekek már élvezik is a karácsonyt. Mariska Helló Kitty, Lacika Verda adventi naptárat bontogat naponta - hát még nem érződik belőle az adventi várakozás, mert Lacika nem igazán érti, hogy miért kell várni arra pici kis csokira napokat. Mariska keresztanyja Juditka - aki Gabika legeslegeslegkedvesebb barátnője - volt vendég a hétvégén. Nyilván kaptak karácsonyi ajándékot - Mariska Barby budoárt  :), Lacika katona robotot. (Lacika, a kit szeretsz jobban, Juditkát, vagy az ajándékot kérdésre szebrebbenés nélkül az ajándékot válaszolta.) Az oviban tegnap volt karácsony - gyönyörű környezetet varázsoltak a zseniális óvónénik, ott közösségi ajándékokat kaptak. Ezek után nem sokat ér a jó legyél, mert nem hoz semmit a Jézuska fenyegetés.

    Mariska kapott egy hótaposó csizmácskát, s a kabátja is elég vékonyka, gondoltuk venni kellene melegebbet - nem vettük meg, mert nem tetszett a színe a kisasszonynak. Azt hiszem kiíratom a hercegnőképzőből :)

     

    P.S. lesz film - biztosan 

    előzmény:
    mamampapam (1976)
    2011-12-21  16:46
  25. 2011. december 21. 20:051977.

    Sziasztok Kedves Topiklakók!

     

    Zsókám!

     

    Valóban készülök én is az ünnepekre. Tegnap elkészítettem a mézes zserbót, ma 2-szer sütöttem meg a szalagárés lapokat, összesen 8 db-ot és megcsináltam egy újfajta sajtosperecet, ez nem élesztős, hanem szalagáréval készült, állítólag tovább marad friss, de ez majd elválik. Nagyon finom lett, majd látni fogom, hogy igaz- e amit írtak róla. 

     

    Nálunk Szent este napján lesznek a gyerekek, másnap a fiamékhoz, utána lévő nap pedig egyik leányzónkhoz vagyunk hivatalosak. Most nem kell annyit főznöm, mivel a gyerekek átcsoportosították a dolgokat. Most is azt akarták, hogy én egyáltalán ne főzzek, de ebbe én még nem megyek bele. Amikor már nem bírom, akkor elfogadom. 

     

    Jobban vagyok már én is, csak ez a nátha nagyon ragaszkodik hozzánk, de ezenkívül más gond nincsen.

    Nálunk is megvannak az ajándékok, időben lerendeztünk mindent, mi sem vittünk túlzásba semmit sem, de nem is ez a lényeg, a karácsonynak nem erről kell szólnia.

    Majd még benézek az ünnepek előtt, addig is vigyázz nagyon magadra, sok puszi.

     

    Mindenkinek szép estét, és természetesen a többiek is vigyázzanak magukra.

     

    előzmény:
    mamampapam (1976)
    2011-12-21  16:46
  26. 2011. december 21. 16:461976.

    Sziasztok!

     

    Na végre már egy kicsit jobban vagyok, bele is vetettem magam a beigli és más apro sütemények sütésébe mert el vagyok késve. 

     

    Kedves Marika 

    Remélem hogy Te is meggyógyultál, es készülödsz az ünnepekre. Én is nagyon elfoglalt vagyok szenteste mindig nálunk a családi vacsora ,végre az ajándékok is megvannak-- nagyon szerényen. Holnap kimegyünk a temetőbe is, és János, István, Dávid napok...Hála Istennek van dolog bőven... csak jobban kellene birni erővel.

     

    Drága Erzsikém ! 

     

    Remélem nálatok is minden rendben van .. sok puszi .

     

    Kedves Adiemus!

    gondolom Ti is készülődtök az ünnepekre.Jó volna ha kapnánk egy rövid kis videot a gyerkőcökröl..

     

    Mindenkinek kellemes ünnepeket kívánok erőben egészségben .

    előzmény:
    zsebibaba50 (1973)
    2011-12-20  06:17
  27. 2011. december 20. 06:231975.
    Szép napot mindenkinek és kellemes karácsonyi készülődést!!!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  28. 2011. december 20. 06:221974.

    Erzsike!

     

    Reméljük, hogy minden rendben lesz nálad. Milyen érdekes ez is, hogy alig tér el az eredmény és más inzulin beállítás kell. Vigyázz magadra.

    előzmény:
    er54 (1968)
    2011-12-12  23:12
  29. 2011. december 20. 06:171973.

    Sziasztok!

     

    Zsókám: jobbulást kívánok neked. Mi is kinlódunk már jó ideje, igaz lázunk az nem volt, de ez a nátha már kiborító tud lenni. A probléma az, hogy nagyon makacsul ragaszkodik az emberhez és nehezen lehet teljes mértékig rendbejönni.

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  30. 2011. december 17. 18:101972.

    Sziasztok!!

     

    Sajnos még most sem  vagyok jól. 

    vigyázzatok magatokra. 

    előzmény:
    er54 (1971)
    2011-12-16  00:05
  31. 2011. december 16. 00:051971.

    Remélem  jol vagytok 

    szép álmokat

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  32. 2011. december 14. 23:391970.

    Zsóka vigyázz magadra  és pihend ki  .....

    szép álmokat mindannyiotoknak.

     

     

    előzmény:
    mamampapam (1969)
    2011-12-13  18:08
  33. 2011. december 13. 18:081969.

    Szia Erzsike!

     

    Nagyon sajnálom hogy az a fránya ckrod endetlenkedik. remélem hogy most majd be tudják állitani rendesen.

     

    Nagyon meg vagyok fázva, lázam is van sajnos---- majd jövök, vigyázzatok magatokra, ebben a vírsszaporitó időben.

    előzmény:
    er54 (1968)
    2011-12-12  23:12
  34. 2011. december 12. 23:121968.

    Szép álmopkat   csak csendbe jöttem .

     

    Sajnos a dokinéninek nem tetszenek a leleteim  pedig nem sokkal rosszabbak mint az elöző .Ezért január 11-én  korházba kell mennem  24 orás vérvételre  és annak megfelelően másfajta  inzulint állitanak be .

     

    Kivánok mindannyiotoknak szép napokat  .

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  35. 2011. december 10. 17:291967.

    Kedves Topiktársak!!!

     

    Most nagyon elfoglalt vagyok,mint már sokszor irtam megjött a ksfiam!!!

     

    Kedves Adiemus!!

     

    Gabikának gratulálok!!A gyerekeknek biztosan sok szép ajándékot hozott a mikulás.

     

    Drága Erzsike!

    Biztosan minden rendben van az egészségeddel, vigyázz magadra--húst hússal egyél akkor nem lesz semmi baj.

     

    Kedves Marika!

     

    Igen ,most a kisfiam a nagyon nagy őrőm---sütök főzők itt az egész család szinte minden este, nagyon boldog vagyok hogy megint eggyütt van az egész család.

     

    mindenkinek további szép hetet kivánok- jó készülődést az ünnepekre----azért jövök néha!! 

     

    előzmény:
    zsebibaba50 (1966)
    2011-12-10  15:13
  36. 2011. december 10. 15:131966.

    Sziasztok!

     

    Jelentem nem tüntem el, itt vagyok!!!

     

    Adiemus: Biztos voltam Gabika sikerében, gratulálok neki.

    A gyerekek tüneményesek, köszi hogy megosztottad velünk. Imádom nézni őket.

     

    Zsókám! Sok-sok boldog percet nektek, kényeztesd a fiacskád, ahogyan csak tudod!

     

    Erzsike!  Bízom abban, hogy jó tanácsokkal láttak el és betartod a diétát. Nem lehet egyszerű megvonni a jó falatokat, de ha muszáj, akkor ezt kell tenni.

     

    Kellemes hétvégét kívánok mindannyiotoknak!!!!!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  37. 2011. december 7. 22:541965.

    Gabikának gratulálok.

     

    Reggel eü-be megyek  bizony kicsit rosszabb a leletem mint juniusba ,majd kiderül mit kell tennem .Hiába szeretem  az édességet mértékkel eszem de ugylátszik igy sem szabad .Na meg jobban szeretem a kenyeret mint a kolbászt,pedig forditva kellene  a szénhidrát miatt.

     

    szép  álmokat

     

     

    előzmény:
    Adiemus (1964)
    2011-12-07  20:38
  38. 2011. december 7. 20:381964.

    Gabikának sikerült a rutin "kisdoktori".

     

    előzmény:
    zsebibaba50 (1956)
    2011-12-02  14:39
  39. 2011. december 5. 13:441963.

    Kedves Adiemus!!!

     

    Az indián mondás szerint:a nyil megérkezett !!!!! Hálás köszönet érte magam és a családom nevében.Nagyon boldog a mai napom.Hála Neked !!!!

     

    Nálunk a birkapőrkőlt el sem maradhat egy egy ilyen alkalommal, valószinü azért mert itt a hortobágy környékén sok pásztorember volt akik birkanyájat tartottak. ma már azért jóval kevesebben vannak- de jó birkahust még most is a puszárol veszünk , ismerősöktől. 

    Merem remélni ha a Jóisten is megsegit hogy egyszer megkóstoltatjuk veletek a finom birkapörköltet amit a Papa is csodálatosan tud főzni.

     

    Azok a jellemzések amit az itt élő emberekről irtál teljes mértékben illik Rád is---azt hiszem hogy ez nem minden esetben tájegységtól függ. 

     

    Megnéztem a videot a gyerekekről, nagyon aranyosak... Lacikám nagyon ragaszkodik Mariskához , még a játékban is őt választotta.

     

    Tobábbi szép napot és legalább olyan boldogat mint nekem van ma.

     

     

    előzmény:
    Adiemus (1962)
    2011-12-04  12:33
  40. 2011. december 4. 12:331962.

    Kedves Zsóka!

     

    Élvezettel olvasom, hogy a milyen nagy becsben van nálatok a pálinka, azt meg még jobban sajnálom, hogy nem tudtatok a különleges pálinka kategóriában elindulni. (Megérdemel a postásotok egy kis rosszallást, mert ahogyan az öreg indián mondja: "a nyíl ki van lőve".) Jómagam sem vagyok egy alkohol fogyasztó, sokszor csak az illata is elég, esetleg nagyritkán egy-egy centnyi, csak úgy férfiasan, mert borhoz, pálinkához illik érteni egy magyar embernek.

     

    Ami még megragadott, többször írod egy-egy ünnepi est kapcsán, hogy remek birkapörköltet ettetek. Érdekes, hogy nálunk ez igen nagy ritkaság, majdhogynem különleges ínyencség, de akkor is csupán férfi társaságban.

    Mikor egy-egy filmfesztiválon alföldi kollégákkal találkozunk, beszélgetünk, netán borozunk, pálinkázunk is - feltűnik egy érezhető különbség a Ti javatokra. Pozitívabb gondolkodás, az ételek, italok, az élet apró dolgai mint sokkal fontosabb ügyeknek a megtárgyalása. A közvetlenség. Nagyon különbözik a művészeti felfogás - az alföldi "pásztor" szemléletű. Nekem nagyon szimpatikus, emberibb, melegebb, egyszerűbb, egyenesebb - talán kicsit kiszámíthatóbb.

     

    Boldog hétfői találkozást!

    előzmény:
    mamampapam (1958)
    2011-12-04  11:38
  41. 2011. december 4. 12:051961.

    Kedves Adiemus!

     

    Olyan mint szőlö pálinka nem is volt- pláne muskotályos!!!!!

    Törköly viszont igen, amiről a multkor beszéltünk hogy a mikor a bort kisajtolják és visszamarado anyagból itt az alföldön pálinkát főznek.

    megkérdeztem -- othello szőlőből főzették---nem mertem megkóstólni. Egyébként mondják hogy a pálinkafőzdébe kis mennyiséget nem is vállalnak csak egy üstnyi- egy hordó??   a legkevesebb.

    De azt mondják hogy mostmár engedélyezve van hogy kevesebb mennyiséget a gazda is kifőzhet saját fogyasztásra. Itt is volt akinek van saját főzdéje, a különleges kategóriában főleg ilyenek voltak-- pár litert főztek csak.

    előzmény:
    Adiemus (1951)
    2011-11-30  20:22
  42. 2011. december 4. 11:531960.

    Sziasztok---Szia Marika!!!

     

    Bizony tegnap már magyar földön volt a fiam... jelenleg Vácott van egy barátjánál, holnap jön haza!!

    Ugy féltem hogy valahol a nagyvilágba elvész mig hazaér, de mostmár nyugodt vagyok itthon van !!!!

     

    Aztán a csirke koppasztás is azért volt ma  /4 db / hogy holnapra paprikás csirkét kért a kisfiam -- no meg az egész család itt fog vacsorázni-- ezen az egy hónapon mig Janó itthon lesz töbet mint nem -- hála  Istennek!!!!!

    Hát most nálunk igy telik az idő-- itt is nagyon rosz nyálkás idő van amit most nemigen veszek észre a nagy készülödésbe- nem érek rá depiskedni. Igaz az a mondás hogy ha sok a dolgod nem érsz rá magadat sajnálni-- hát én most igy vagyok. 

     

    Mindenkit sok szeretettel üdvözlök... azért csak be-be fogok kukkantani hogy mi történik.

    előzmény:
    zsebibaba50 (1954)
    2011-12-02  14:32
  43. 2011. december 4. 11:411959.
    A pizza receptet mentettem--- a jövö héten én is megcsinálom igy/én csak krumplisat szoktam/ annál is inkább mivel holnap itthon lesz már a kisfiam, és nagyon szereti a család.. mi nem annyira.
    előzmény:
    Adiemus (1952)
    2011-11-30  20:41
  44. 2011. december 4. 11:381958.

    Kedves Adiemus!!!

     

    Irtam egy hosszu hsz-t a minap-hát nem kitörölte!!!!!-nem volt idöm ujra nekifogni, most meg csirkét kellett kopasztani , ugy hogy csak most tudom befejezni amit irni akartam.

    Nagyon köszönöm a pálinka felajánlást , bár az a véleményem hogy nem vagyok Én olyan kedves ismerős hogy ezt a kitüntető figyemet megérdemelném de azért szivesen eldicsekedtünk volna vele a"különleges pálinkák" kategóriájában. biztos vagyok benne hogy nyertünk  is volna egy szép dijat!!!!!

    De azét Mi is megjegyeztük vona -mint a polgármester úr az este hogy nem az Ő érdeme hanem azé aki főzte----Málna pálinkát hozott---Ő csak a nyersanyagot adta. 

    Beszámolnék a pálinkafőző versenyről és a bálrol:::

    sokféle pálika volt:.szilva, vegyes, alma, körte, barack, meggy, eper, ezekbe a kategóriákbaa 3 dijat osztottak---az alma első dijat az asztaltársaságunkan nyerte egy fiatalember- igy megkósoltam a nedüt, hát valami finom volt--igaz hogy én nemigen szoktam szeszt-főleg pálinkát inni, de ez valóban első osztályu volt.

    vándorserleget és egy-egy gyönyörü 5-l es faragott hordót kaptak az első hejezettek , ill oklevél és érem is járt hozzá. 2-3 helyezettek oklevelet és érmet kaptak, de nagyon sok külön dij is volt. Utánna nagyon finom vacsora-- ojaleves és birkapökölt, sütemény. ugy hogy ma csak teázunk oly finom volt hogy alig tudtuk abbahagyni.

    utánna a hortobágyi ötösfogat huzta a talpalávalot, és a város szülötte aki neves magyarnóta énekes lett örvendeztetett meg minket egy pár szép dallal.

    Egyszóval nagyon jól éreztük magunkat!!! 

    előzmény:
    Adiemus (1951)
    2011-11-30  20:22
  45. 2011. december 2. 17:171957.

    Kedves Marika!

     

    Rosszul tudtam, Gabika hatodikán "államvizsgázik" rutinból. Magabisztosnak látom, jó eredményt várunk.

     

    Gyerekek nagyon aranyosak, még ha néha túllőnek is a tűrőképességen. Egyik csoportbeli apukával kedden élő internetes adást adunk a Tulipán csoport és Mikulás találkozásáról. Ma volt egy főpróba, s annak egy háromperces rögzített része látható itt, ahol majd kedden 9-10 között valamikor az élő közvetítés is látható lesz.

    Egyébként ezen a kis filmecskén is TÜ-NE-MÉ-NYE-SEK :)

    előzmény:
    zsebibaba50 (1956)
    2011-12-02  14:39
  46. 2011. december 2. 14:391956.

    Adiemus!

     

    Örülök Gabika sikerének, és ha jól behatárolom az időt, talán már megvan a rutinvizsgája. Menni fog ez neki, nem fér hozzá kétség. 

     

    Nagyon házias vagy, sok-sok dicséret neked. Az én férjem sohasem állna neki pizzát sütni, de még mást sem. Bocsánat nem mondtam igazat, mert sült husit elkészíti nagyritkán. Gratulálok.

     

    Kicsik jól vannak?   

    előzmény:
    Adiemus (1942)
    2011-11-24  18:25
  47. 2011. december 2. 14:351955.

    Erzsike!

     

    Bizony nagyon gyorsan elmúlnak a napok és lassan majd azt mondjuk, hogy a karácsony is elmúlt. Rettenetesen felgyorsult az idő, de gondolom, mindannyian így vagytok vele.

     

     

    előzmény:
    er54 (1946)
    2011-11-27  22:55
  48. 2011. december 2. 14:321954.

    Zsókám!

     

    Egyre közelebb kerülsz te is az alkalomhoz, hogy magadhoz öleld a fiadat. Eszembe jutottál most is, hogy az enyémek hazajöttek.

     

    Remélem jól vagy? Amint látom sütögetsz egyfolytában. Én most jó kislány vagyok, mert ritkán állok neki, csak akkor, ha a gyerekek igénylik. 

     

    Vigyázz magadra, szép napot nektek! 

    előzmény:
    mamampapam (1945)
    2011-11-27  11:53
  49. 2011. december 2. 14:291953.

    Sziasztok Kedves Topiklakók!

     

    Rövid időre is, de bejelentkezem. Most elfoglalt voltam, mivel múlt héten hazajöttek a fiamék, holnap reggel indulnak vissza. Vásárolni mentek és most kihasználom az időt a levélírásra.

    A menyem nagyon aranyos, rengeteg magyar szót megtanult, annyira aranyosan mondja a szavakat. Folyamatosan tanul, így neki is jobb lesz. Annyira jó együtt lenni, jól érezzük magunkat egymás társaságában. Az idei évben nem jönnek, majd jövőre.

    Robin is itt van, mivel egy kicsit megfázott és nem ment most iskolába. Én is sütöttem főztem, ráadásul úgy főztem, hogy egy kis hazait tudjanak magukkal vinni, de már mindennek elkészültem, csak csomagolni kell.  

     

    Voltunk szinházba itt a közeliben, nem voltunk még a felújítás és átépítés után, csak most. A darab címe Nem félünk a farkastól. Nekünk tetszett, a barátainknak nem nagyon. Kicsit nehezebb darab volt, de érthető. Van még két jegyünk, amit ajándékként kapunk az egyik a Csoportterápia a Madáchban, a másik a Pletykafészek c. Amint lehet kihasználjuk a lehetőségeket, mert nagyon szeretünk szinházba járni. Nagyon nehéz jegyekhez jutni, szinte teltházas mindegyik, olyan helyre pedig nem szándékozunk menni, ahol külön ülünk.

     

    Az idő nálunk nagyon pocsék, állandóan köd van, reggelente lefagy és nagyon csúszós lesz. Egyik nap kisütött a nap, nagyon boldog voltam, mindjárt jobb kedvem lett.   

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  50. 2011. november 30. 20:411952.
    ... a többsoros receptet úgy "szúrtam" be, de itt a soremelés törlődött, azért jelenik meg kissé habókosan
    előzmény:
    Adiemus (1951)
    2011-11-30  20:22

Címlap

top