Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Hallássérültek ide!

Bbohar
Létrehozva: 2009. október 7. 13:09

Sziasztok, szeretném, ha lenne egy ilyen hely, ahol a hallásproblémákkal küzdők megoszthatnák egynmásssal örömüket, bánatukat tapasztalataikat.

 

Írhatnánk, Irhatnátok ki hogyan, hány évesen, milyen fokon szembesült a problémával, írhatna hozzátartozó, ki hogyan holdja meg a hétköznapokon, miből ered, jó orvosok, műtét vagy hallókészülék, milyen munkát végezhet egy hallássérült, mit érdemes tanulnia, hol tud elhelyezkedni, milyen támogatások járhatnak neki, milyen kínos helyzeteket élt át, ha átélt a problémája miatt, ki hogyan dolgozta fel lelkileg. Szerintem sokat tudnánk egymást segíteni tanácsokkal. (azt hiszem egyelőre nem én)

 

Magam kb. 8 éve huszonévesként döbbentem rá nagyothallásomra, egyelőre se műtétem se hallókészülékem nem volt, enélkül élek, kevés nehézségem volt vele, de azért volt. Mostanában viszont egyetemet kezdtem itt komoly gondjaim vannak, és sürgősen át kell gondolnom mindent, lépnem kell.

  1. 2018. május 8. 15:41782.

    Sziasztok,


    igaz már rég érkezett ide hozzászólás, de megpróbálom hátha.


    Starkey készülékem van, de elég sok a gondom vele és a helyet se (vagyis inkább a személyzetet) igazán szeretem... ezért szeretnék váltani.


    Sokat gondolkoztam a Phonak titanium készülékén is, de a Siemensnél is láttam jókat (nem csak hallójárati, hanem RIC-n is szóba jöhet), mindkét üzletben segítőkészek és kedvesek voltak már a próbahordás alkalmával.


    Tudnátok kérlek segíteni hogy Nektek melyik vált be a fentiekből? Mivel ez a második készülékem lesz így nem szeretnék melléfogni, így bármilyen kritikát szívesen fogadok.


    Köszönöm előre is!


     


     

  2. 2016. február 17. 08:42781.

    Azt nem tudom, mert nekem megfelelt, amit egy hétig próbáltam.

    előzmény:
    Filemon (780)
    2016-02-17  05:40
  3. 2016. február 17. 05:40780.

    Köszönöm az információt!


    A próba hogyan működik? Arra gondolok, hogy ha nem felel meg, amit elsőre kap, akkor újabb 1 hét a következőre, egészen addig, míg meg nem találja a legmegfelelőbbet?

    előzmény:
    Kusza (779)
    2016-02-15  20:37
  4. 2016. február 15. 20:37779.

    Szia!


    Már én nagyon régen hordok hallókészüléket. Egy készüléket 6 évre adnak. Miskolcon a Kossuth L. utcában van a De-Max Kft, ott kaptam én is, /az órabolt után van/ Egy hétre ide adták próbahasználatra, és utána fizettem ki, az én készülékem is kb ennyi volt. Annyit tudok mondani, hogy nem mindenki tudja megszokni. Főleg azok szokják meg nehezen, akik sokáig halogatják a készülék hordását, mert van a monoton zaj, amitől már elszoktak, a készülék felerősíti, és attól megfájul a fejük.

    előzmény:
    Filemon (778)
    2016-02-15  19:12
  5. 2016. február 15. 19:12778.

    Sziasztok!


     


    Teljesen tudatlan vagyok hallókészülék ügyben. A nagynéném kért meg, hogy nézzek utána az orvosa által javasolt készüléknek, de nem találtam sok mindent, ezért gondoltam, hogy itt kérek információt.


    Tehát évek óta nagyothall, hallóideg károsodása van, és most jutott el oda, hogy már nem bírja tovább, szeretne egy hallókészüléket. De nagyon fél is tőle, hogy jó lesz-e, bírja-e majd viselni, nem ront-e még többet a hallásán, stb.


    Inizia Bernafon készüléket ajánlottak neki, kb. 90.000,- Ft-ba kerülne. Érdekelné, hogy milyen tapasztalatok vannak erről a készülékről, és úgy általában a készülékekről? Megéri a befektetést? Meddig lehet használni egy készüléket, milyen időközönként kell "bevizsgáltatni" (ha egyáltalán...), és tényleg minden hasznos tanácsot megköszönne.


    Miskolcon csináltatná egyébként, tudtok ajánlani megbízható helyet?


    Előre is nagyon köszönöm a segítséget!

  6. 2016. február 9. 14:37777.

    Német nyelvtudással szoktak itt keresni fordításra kollégákat: Külföldi munka Németország és Ausztria területén


    Talán segítség valakinek!


     

  7. 2015. február 17. 22:47776.

    A Pannon Halláscentrumban.

    előzmény:
    bogi1 (775)
    2015-02-17  22:37
  8. 2015. február 17. 22:37775.

    Hol segítettek neked a különböző típusú hallókészülékek kipróbálásában? Nekem nincsenek túl jó tapasztalataim eddig.

    előzmény:
    Kusza (774)
    2015-01-26  09:42
  9. 2015. január 26. 09:42774.

    Szia!


    Sajnos én már régóta hallókészülékre szorulok. Egy pár hónapja kaptam újat, most járt le a kihordási idő. Szerintem azt nem lehet ajánlani, hogy melyiket válaszd majd, mert mindenkinek más baja van. Nálunk ez úgy megy, hogy többféle készüléket kipróbálhatunk, egy egy hétre ide adják használatra, és amelyik nekem a megfelelő azt veszem meg. Nem olyan biztos, hogy a drágább a jobb az én fülemnek. Ehhez nagy segítséget kaptam attól, aki foglalkozott velem.

    előzmény:
    eva.csillik (773)
    2015-01-22  11:31
  10. 2015. január 22. 11:31773.

    Sziasztok! Első hallókészülékem lenne,de tanácstalan vagyok ,hogy melyiket válasszam.Valaki segítene nekem?

  11. 2014. augusztus 14. 19:14772.
    Nem jót írtam a készülékem nevére, Phonak life is on a neve.
    előzmény:
    Bbohar (1)
    2009-10-07  13:09
  12. 2014. augusztus 14. 18:03771.
    Sziasztok!
    Elvagyok keseredve, most járna nekem hallókészülék, ugyan még nincs baja a réginek, de gondoltam, csak veszek egyet, jó a tartalék. Jól felment az ára, SZTK-ra 70, 80, vagy 110 ezerért van. Mondták, hogy elhozhatom kipróbálni. A fúlembe tette a 110 ezrest, hát nem jól hallottam, teljesen távolról jött a hang. Utána a 80-ast, az se volt jó. Megállapították, hogy ami most van azt hagyjam meg, mert ettől nem tudnak jobbat adni. Most retteghetek, hogy ez el ne romoljon. Ez borzasztó, nem értem, visszafelé fejlődünk?
    A mostani készülékem:SUPER FRONT-PP-C-L-4 PLUS
    előzmény:
    tutumutu (770)
    2013-10-07  15:59
  13. 2013. október 7. 15:59770.

    Sziasztok!

     

    Jaj de jó, hogy él ez a fórum. Kérlek benneteket segítsetek megérteni a problémánkat. Megpróbálok rövid lenn:

     

    Gyermekem 2,5 éves, 1 éve halandzsázik és ezen lép túl. Úgy tűnik a szituációt érti nem a beszédet. Szbjektív megfigyelés során is bizonytalanságra ad okot, hogy hall-e vagy sem. Van mikor úgy tűnik igen, halk hangokat is hall. Van amikor meg meglepő, hogy valamire miért nem reagál. Voltunk játékos mefigyelésen, tympanometrián OAE-n. Mindnek az eredménye jó lett. Ennek ellenére a fül orr gégész tovább akar menni és mondja, hogy szerinte hallásprobléma van csak diagnosztizálni kell, hogy mi az. Elő vagyunk jegyezve BERA, ASSR, Stapidius reflex-re.

     

    Megemlítette az akusztikus neuronopathiát vagy auditív neuropathiát. nagyon keveset találtam erről a neten, nagyon ritka betegség. Van ami ráillik...de...

     

    Mit tudnak diagnosztizálni ezek a további vizsgálatok? 

     

     

  14. 2013. augusztus 24. 09:46769.

    Szia Cucumber!

     

    Együtt tudok érezni veled. Ezeket én is éreztem. Fősulin az egyik vizsgán közölték velem, hogy addig úgysem enged át, míg meg nem tanulok rendesen magyarul. Azt gondolhatta bevándorló vagyok, vagy mi. Sajnos akkor csendben maradtam. Ma már botrány rendeznénk. És nem is engedett át. Így a diplomám is ugrott. Tény és való, hogy nem teljesen tiszta a beszédem. De sok orvos mondta, hogy hogy a csudába tudok beszélni ezzel a hallással. Ritkaság.

     

    A diplomához kötött nyelvizsga alól alanyi jogon felmentést élveztem volna. Miniszteri határozatom volt. Lehet, hogy ezt ma is meg lehet játszani. Nem baj ha tudsz idegen nyelvet, de ne ettől függjön a diploma. Sajnos a studiós beszédértés számunkra elvégezhetetlen. Főleg, hogy pl. én nem is tudnám a fülemre tenni a fülest. Én sosem tudtam idegen nyelvet megtanulni beszélni. Írni-olvasni igen, de beszélni. Még ha meg is értettem mit mondanak válaszolni nem tudtam rá. Hiába tanultam pl. öt évig oroszul. Kiválóan írtam és értettem a szöveget. Félútan kaptunk egy új tanárnőt. Tudta mi a helyzet. Az egész iskolában csak én voltam nagyonhalló. Ettől függetlenül 45 percen keresztül szivatott olvasással. d-t-z stb... minden betűmet kijavította 30 gyerek előtt... gondolhatod hogy égett a fejem. De rendesek voltak nem röhögtek ki (12 éveseknél nem lenne meglepő), de nem is védtek meg. Sírva mentem haza.  Az a baj, hogy az emberek 85%-ába semmilyen empátia nem szorul. Sokszor még azokba se akik "belőlünk élnek", és hallássérültekkel foglalkoznak. 

     

    Nem tudom, mikor kaptad az utolsó készüléket, de ha lejárt az ideje, lehet, hogy inkább újat kéne kérni. Egyszerűbb mint a régit állítgatni, és sokkal jobbak vannak már. 

     

    Szó-szó ma már nem érdekel, hogy ki mit gondol. Igaz nagy társasági életet sosem éltem, mert három embernél többel nem tudom követni a társalgást. A barátok nagy segítség. De a barátok jönnek mennek, ahogy változnak az élethelyzetek. Vége az iskolának, elmentek dolgozni.  A találkozások ritulnak.

     

    Szó-szó nagy túlélők vagyunk, és elég ha csak mi gondoljuk ezt. 

    előzmény:
    cucumber (763)
    2013-08-13  21:16
  15. 2013. augusztus 14. 06:47768.

    Nekem olyan készülékem van , ami bizonyos hangszint felett nem erősít . Így voltak gondok a szövegértéssel.

     

    Ha Ti egyetemisták vagytok, kérjétek, hogy az előadól PPS formában dolgozzák fel előadásaikat, akkor nem kell jeltolmács , mert a lényeget elovasod, esetleg meg is kaphatod az előadótól.  Kellemesebb, mintha 1-2  ember kedvéért jeltolmács van a teremben .

    előzmény:
    cucumber (767)
    2013-08-14  06:32
  16. 2013. augusztus 14. 06:32767.

    De, valamennyit igen, bár az angolértésen olyan sokat nem segít, mert hozzá kéne szoknom, sokat gyakorolni, 1-1 alkalomtól nem jobb. Ha fülhallgatóval hallgatom, akkor is van olyan hangos, mintha hallókészülékkel hallgatnám hangfalon. Sajnos az árnyalatok észlelésére annyira nem alkalmas a fülem, ott pedig eléggé összefolynak a szavak.

     

    A hallókészülékkel még az a gond, hogy ha mondjuk utcán viselem, sokszor fordul elő az, hogy aki mellettem van, azért nem hallom, mert olyan erős a háttérzaj, hogy elnyomja. :D Szóval ha nem bent vagyok teremben, akkor inkább nem viselem, mert akikkel vagyok, tudják hogy beszéljenek, és őket úgy értem. Ha bent lenne, nem érteném, mert 5 km-rel arrébb dudálnak. :D

     

    Viszont már nem erősít annyit a hallásomon. Volt 5 év, amíg nem viseltem, tiniség hülyeség, ez nem is érdekes. Viszont azt kérdezném, hogy be lehet állíttatni? (Ezt így mindenkitől, aki tudna rá válaszolni) Pici, fülbe dugós verzió van nekem. Drága beállíttatni ha lehet? Picit asszem erősíteni kéne rajta, előfordult párszor hogy bent volt, mégis úgy értettem mindent, mintha nem lett volna. (Nem merült le, vagy ilyesmi)

    előzmény:
    szizsuzsóka (765)
    2013-08-14  05:55
  17. 2013. augusztus 14. 06:28766.

    Tudom, a köldökzsinór dolgot csak azért írtam, hogy lám, nálam komplikációk nem voltak, hanem csak örököltem.

    Igen, sinosz tag vagyok, a vodafoneos dologról is tudok, csak sajnos azzal telefont venni drága :/ hiába tök jó maga a tarifacsomag. 

    Igen, az egyetemi lehetőségeimet is tudom egyébként, beiratkozáskor vittem a papírokat és regisztráltak mint halláskárosult, úgyhogy bármi van, az esélyegyenlőségis fő-nőcihez tudok menni. Jeltolmács egyelőre nem kell, sajnos még nem tudok jelelni, de egyelőre még többnyire megoldható a probléma.

     

    Volt egy tanár, aki rohadt halkan beszélt, de szerencsére nem fontos tantárgyból... Hát második félévben nem  értettem semmit, és nagy nehezen megcsináltam ugyan a szemináriumot, de egyelőre nem vizsgáztam belőle (nem épül rá semmi, bármikor megcsinálhatom az öt év alatt).

     

    Köszi egyébként, hogy írtál! :) 

    előzmény:
    rupcsi (764)
    2013-08-13  21:56
  18. 2013. augusztus 14. 05:55765.

    Készülékkel nem javítható a hallásod, ill. szövegértésed ?

    Én 60 éves korom körül vettem észre, és azután csináltattam hallókészülékmet, mert emberekkel dolgoztam , akik nem kiabálhatták ki panaszaikat . Sok mindenben gátolt , gátol ma is, Neked könnyebb lesz, mert mire eléred a 40, évedet , korosztályod fele nagyothalló lesz  az eszetlen " zene"-hallgatás következtben !

     

    előzmény:
    cucumber (763)
    2013-08-13  21:16
  19. 2013. augusztus 13. 21:56764.

    Szervusz!

    Az öröklődés genetikai dolog. Nem a köldökzsinór!!!

    Neked jár ingyenes jeltolmács az egyetemen.

    Soha ne érezd, hogy kevesebb vagy, mert hallássérülésed van.

    Szoktam mondani, a szemüveged nem szégyeled, v. a lúdtalpbetétedet....? 

    A sinoszban volt angolnyelv tanfolyam.

    http://www.hallatlan.hu/hu/info/tanfolyam.html

    A témakörökre kattintva, látni, hogy miként jelelik az adott szót.

    A Vodafonnak van sinosz2 flottacsomagja. A sinosz1 megszünt, régen abban voltam.

    Ez kedvezményes perctarifával van.

    Azért vagyok pipa, mert kötelező az internet is.

    Persze a net lehetőség fontos, főleg azoknak a hallássérülteknek, akiknek rossz a beszédértésük, vagy nem hallanak, ill. erősen nagyotthallók.

    Remélem, sinosz tag vagy, mert az audilógusok legtöbbje, nem szól, hogy ilyen lehetőség is van.

    Na, ennyi egyenlőre. 

    előzmény:
    cucumber (763)
    2013-08-13  21:16
  20. 2013. augusztus 13. 21:16763.

    Sziasztok!

    Nekem körülbelül 4-5 évesen derült ki a probléma. Kapcsolgattam a villanyt, és rámszóltak párszor, hogy hagyjam abba, de nem tettem csakazértse. Aztán mikor kiabáltak, nagyon megijedtem. Kiderült, hogy akkor hallottam csak meg... 

     

    Anyukámtól örököltem, ő is halláskárosult, neki születéskor a nyakára tekeredett a köldökzsinór, azért történt meg.

     

    Egyetemen nekem is szoktak ebből gondok lenni, de ma már igyekszem elmondani közelebbi embereknek ezt, és így tudnak segíteni, ha valamit pl. nem tudtam leírni, akkor lemásolom, elmondják stb. Mindenhol elöl ülök, de pl. zh íráskor kellemetlen volt, hogy előre ültem, a tanár elkezdi mondani, hogy "fontos tanácsokat adok, figyeljetek oda arra........." és közben halad, és a lényeget már az 500-as előadó tetején mondta el, azt pedig már nem hallottam.

     

    Régen a barátaim közt sem tudtam vállalni, ha nem hallottam a filmet, amit néztünk, nem szóltam, hanem végigszenvedtem a 2 órát úgy, hogy elég rossz volt, hogy sose tudom, min röhögnek vagy mire reagálnak.

     

    Akkor nehéz még, ha sokan vagyunk és csak a mellettem lévőt hallom, más viszont bele tud szólni bármibe, ami körülötte zajlik, én így kicsit elzárva érzem magam. Régen cikinek éreztem, hogy ennyit kell visszakérdeznem, nem mertem hangosítást kérni stb. Viszont hosszú évek mantrázása után már eléggé jól állok. A barátaim nagyon rendesek, nagyon sokszor elmondták, hogy akkor hangosítom, amikor akarom, oda ülök, ahova akarok, kérjem meg, hogy legyen az elrendezés, hogy a legtöbbet halljam, ha pl. letelepedünk valahova többen, szóljak, hogy hova akarok ülni. Ha filmezünk, rögtön a kezembe adják a távirányítót vagy a hangfal kezelését, hogy én alakítsam, ahogy nekem kényelmes és ahogy hallom. Sokszor kiakadtam, hogy mit teszek velük, biztos milyen hangos, és mindig megnyugtattak, hogy nekik ez nem okoz gondot, ők tudnak alkalmazkodni, nem szakadnak bele, viszont nekem fontos, tehát igenis hangosítsam fel.

     

    Régebben ha este beszélgettünk pl. táborban vagy valakinél ott alvósan, ha lekapcsolták a villanyt, mindig alvást tettettem, mert úgy ugye már nem sokat értek... ma már csak akkor kapcsoljuk le a villanyt ha tényleg mindenki bealudt és nem sok esély van arra, hogy lemaradja bármiről. Szólnak ha esetleg hozzám beszélnek de nem reagálok (ha nem tudom biztosan, hogy nekem szóltak, inkább nem szólalok meg).

     

    Szóval szerencsém van annyiban, hogy nagyon támogatók a barátaim, és minden helyzetet megoldunk, és belémnevelték hogy tényleg szóljak, mert ők nem biztos, hogy vágják egyből, hogy mi a helyzet. De annyira összecsiszolódtunk már, hogy lényegesen kevesebbet kell szólni. A legjobb barátom már olyan, hogy hiába hallja jobban ugye a dolgokat, tudja előre, hogy mik azok, amiket nehezen értek, vagy mi az a szint, amit nem értek. Emiatt mindig előzékeny, és ez elég jó érzés, jobb, olyan... természetesebbnek tűnik, jó, mikor nem kell szólnom és tudják.

     

    Az igazi probléma a nyelvekkel van. Elég jó nyelvérzékem van, de pl. az angolban eléggé akadályoz. Sok videót néznék, ami más dolgokban segítene, vagy vicces lenne, vagy csak érdekel, sorozatokat, sorozatokkal kapcsolatos infókat. (A sorozatokat tudom felirattal nézni, de mások anélkül nézik angolul, emiatt van egy kis komplexusom még.) Ezek többnyire nincsenek feliratozva, így lemaradok róluk, és ez nagyon bosszant, sok dolog lenne, amit néznék, de nem tudom, mert írva hiába érteném a szöveget, hallásértés az nem megy rendesen, csak ha nagyon triviális, egyszerű és lassú. Németet is tanultam, de azt csak gimiben kezdtem el, abból meg főleg teljesen képtelenség volt értenem bármit is hallás után, el is ment tőle a kedvem rendesen... az angol azért jobb, mert 7 éves koromtól tanultam (21 vagyok).

     

    Mikor attól félek, hogy teljesen elvesztem a hallásom, a barátaim mindig felhozzák, hogy meg akarnak tanulni jelelni, megtanulunk együtt jelelni, és bármi is lesz, megoldjuk. :)

     

    Szóval leginkább a suliban és az angollal kapcsolatban gáz jelenleg a dolog, de már egész jól elfogadtam magam így.... de néha még mindig vannak szégyenérzetet adó dolgok, ha új közegben vagyok, nehezebb elmondanom, vagy hát...félek, hogy mik lesznek, akik nem tudják, nem figyelnek oda erre, így kimaradok mindenből és nehéz szólnom, mert idegenek, és emiatt rossz kedvem lesz és nem tudok rendesen társasági ember lenni. De küzdök ezzel és sokkal többet tudok tenni a szituációban mint pár éve (barátaimnak hála).  

    előzmény:
    Bbohar (1)
    2009-10-07  13:09
  21. 2013. augusztus 13. 21:00762.

    Szia Zsóka!

    Nem írtál butaságot, én szervízbe és a hallókészülékek forgalmazásával foglalkozó szalonokba is járok.

     

    előzmény:
    szizsuzsóka (761)
    2013-08-13  17:28
  22. 2013. augusztus 13. 17:28761.
    Nekem Siemens készülékem van , és a beállítást időnként a szervízben végeztetem el. ( Nem olvastam mindent vissza, lehet, hogy butaságot írtam !)
    előzmény:
    Maya26 (757)
    2013-08-07  09:25
  23. 2013. augusztus 8. 20:56760.

    Szervusz!

    Lépj be a www.sinosz.hu -ba.

    Sok kedvezménnyel jár.

    Te és a veled utazó 90% kedvezménnyel utazhatsz vonaton, távolsági buszon.

    Bp-en ingzen utazhatsz.

    Kiállításokra téritésmentesen beléphetsz, a veled együtt lévő személy is.

    Az állatkertbe te+1 fő 800 Ft-rt mehetsz be.

    Meg sokminden más is van.

    Volt amikor angolt is lehetett tanulni kedvezményesen.

    Igen, ne légy szívbajos.

    Javaslom, készits listát a kérdéseidről, hogy semmi ne maradjon ki.

    Igen, sok helyen bunkók az asszisztensek.

    Na, ilyenkor megkapják tőlem, hogy mibelőlünk élnek.

     

    előzmény:
    Maya26 (759)
    2013-08-08  18:47
  24. 2013. augusztus 8. 18:47759.

    Victofon-rol van szó.  Am köszi valóban nem hagyom magam legalábbis addig megyek amig nekem tökéletesen be nem lesz állítva. 

    Csak ezt a hozzáállást nem értem hogy miért kell nekem "problémázni" hogy egyáltalán komolyan vegyék amit mondok.  Miért kell nekembizonygatni h nem "képzelek" vmit...

    Más is tapasztalt ilyet vagy csak én nem voltam szimpatikus az ottani hölgynek? 

    Itthon mindig normálisan viszonyultak hozzám.

    Ott volt a hallásgörbém. Nem vagyok sinosz tag.

    Pontosan tudom milyen jól lehet állítgatni a készüléket talán még jobban is mint ők... például ha az első csatlakoztatásnál még mielőtt hozzányúl elmenti a beállításokat, akkor ha azt mondom h "nemjó, vissza az eredetire" akkor csak 1 kattintás lett volna.

    Lehet épp az a baj h jobban értek hozzá mint a 60 éves nénik/bácsik... :D

    akkor is, még ha problémás ügyfél lennék is (ami pedig nem vagyok) picivel több türelmet mutathatott volna talán.

    előzmény:
    rupcsi (758)
    2013-08-07  17:47
  25. 2013. augusztus 7. 17:47758.

    garanciális még?

    Írj a Videx fejének.

    Továbbá, jelezd, hogy a fogyasztóvédelemhez fordulsz, ha nem kellően látnak el. A TB-t is bevonhatod a panaszodba.

    Egy a lényeg, ne hagyd magad.

    Qrva drágák ezek a hallókák, neked és a Tb-nek is.

    A jobb készülékeket 100 féleképpen lehet programozni.

    Egyáltalán mi alapján kezdte az illető állítgatni.

    Ott van a hallásgörbéd?

    Sinosz tag vagy?

    Ha, nem minél elöbb lépj be.

    Eléggé leült ez a topik, de írj akár privit, akit szimpatikusnak/hozzáértőnek látsz a topikból.

    Ja, és engem a József Attila utcai központban (42-es villamos vonalán, azt hiszem Templom téren szálltam le.) korrektűl és segitőkészen láttak el.

    előzmény:
    Maya26 (757)
    2013-08-07  09:25
  26. 2013. augusztus 7. 09:25757.

    Sziasztok!

     

    Új vagyok itt remélem nem ült még le a fórum :)

     Nemrégiben szerzett, sajnos negatí élményemet szeretném leírni, illetve megkérdezni, h járt e közületek vki hasonlóan korábban?

     

    Az egyik legismertebb, "V" betűvel kezdődő nevű gyártótól van készülékem. Nemrég észrevettem, hogy a jobb oldali nem úgy szól ahogy kellene. Eddig mindig a helyi audiológiára mentem állítatni, de mondták h  mivel már nincsenek szerződésben a céggel, vissza kellett adniuk a beállításhoz való kábeleket. 

    Sebaj, mentem hát a gyártó itteni üzletébe (vidéki vagyok), ott viszont csak egész szintet hangosítottak vagy halkítottak.

    Rászántam tehát időt pénzt energiát és másnap felmentem Budapestre, hogy majd ott.  Meg akartam nézetni a készüléket, nem e a hangszórója gyenge,mondta az asszisztens nő h mindjárt jön a kolléga és beméri.

    Addig is feltette a gépre és rögtön állítgatni kezdte mielőtt szólhattam volna, hogy csak a jobb oldalival van problémám. Mikor kértem h a bal oldalit állítsa vissza ahogy volt közölte h hát azt nem tudja....

    Megemlítettem, hogy az otthoni audiológián már nincs beállító kábel, mire az asszisztens nő rávágta h "de van".... 

    Meg sem kérdezte h honnan tudom vagy vmi, gondolom azt hitte h szórakozásból utaztam két és fél órát.

    Próbáltuk beállítani a készüléket és a harmadik változtatásnál ugy kezdte el h "na de most utoljára"....

    Megjegyzem kora délelőtt volt és senki nem volt a váróban tehát senkit nem tartottam fel. Megjegyeztem, hogy nem teljesen egyformán teljesít a két készülék, megkaptam h "azt csak úgy érzi... " (!!!)

    Az igért bemérő kolléga valahogy el lett felejtve, és ez után az "utolsó" beállítás után ki lettem tessékelve, pedig tudták hogy az ország másik végéből jövök nem járok oda hetente.

     

    Az egész hozzáállás nagyon megdöbbentett. Egy jó nevű cég nem engedhetné meg magának h igy bánjon az ügyfeleivel...

     

    Köszi h elolvastátok és örülnék a tanácsaitoknak, véleményeiteknek!

  27. 2013. Április 30. 10:44755.

    Sinosz-ban nem tudnak segíteni?

    Érdeklődöm majd a kolleganőmnél, ő vágja a témát.

     

  28. 2013. Április 29. 19:32753.

    Nagoyn sűrgős, fontos lenne nekem a kérdés!

     

    A munkahelyen milyen papírral igazolható a megváltozott munkaképesség!

      Én így tudtam:

    Nincs szükség az OOSZI igazolására:

    azon siket vagy súlyosan nagyothalló személyek esetében, akik halláskárosodása audiológiai szakvélemény szerint a 60 decibel hallásküszöb értéket eléri, vagy meghaladja;

     

    Ez megváltozott volna, mégis szükség van valamilyen igazolásra?? Ha tudtok valamilyen változást ami érinti a munkáltatót vagy a munkaadót légyszives mutassátok! Nagyon szeretnék utánajárni, Keresek már egy-két órája, de egyre inkább nem igazodok el. 

    előzmény:
    Bbohar (1)
    2009-10-07  13:09
  29. 2013. március 27. 09:31752.
    itt egyszer nekiálltam tanulni a szavakat. ezek szerint nyugodtan használhatom az oldalt. köszönöm:)
    előzmény:
    rupcsi (743)
    2013-03-20  23:44

Címlap

top