Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Hogyan kérték meg a kezed?

Domcsi21
Létrehozva: 2009. augusztus 10. 21:16

Kinek,hogyan kérték meg a kezét?

Mennyire volt romantikus,esetleg vicces,előre meg volt beszélve,család is jelen volt,vagy csak kettesben történt??

Olyan kiváncsi vagyok,hogy zajlik,mert nekem még nem kérték meg 

 

  1. 2011. március 27. 15:2688.
    2010 május elseje volt a nevezetes eseményen,megismerkedésünk első évfordulóján.Azt hogy eljegyez ,kapcsolatunk első hetében már közölte velem .De úgy terveztük hogy Június 18.-án lesz ,aztán mégsem úgy lett,mert én már áprilisban kiszimatoltam hogy megvette a jeggyűrüt,és mint később bevallotta,azért lett hamarabb,mert tudta hogy már tudom,és mindenképp meglepibe szerette volna.Mint minden évben,akkor is volt a Tabánban szabadtéri rendezvény ,ahol (rockzenerajongók lévén) az egyik közös kedvencünk is részt vett,az EDDA.Én teljesen abban a tudatban indultam el otthonról,hogy egy jót bulizunk,odafele úton végig hülyült a társaság,jókedvűek voltunk.Különben mindenki tudta mi fog történni,csak én nem.Amikor kiértünk,a sörrel való felszerelkedés után elkezdtük hallgatni a jobbnál jobb zenéket,eltelt vagy két óra,és Párom bejelentette hogy wc re kell mennie,de ezt mi így szoktuk.Namost az ember tisztába van vele hogy egy szabadtéri helyen az oda-vissza út a wc-ig lehet fél óra is,de Édes drága kis szerelmem már régebb óta eltűnt. aAz Edda koncertje elkezdődött.Már kezdtem ideges lenni,és keresni kezdtem,amikor a tömeg közepén csillogó szemekkel jött felém öcsém kíséretében,és amikor épp kérdezni akartam hová tűnt ennyi ideig,ő azt mondta:"Most már nem tudok tovább várni,tudom hogy nincs egy éve sem hogy megismertelek,de az irántad érzett szerelmem biztossá tett abban hogy te kell legyél a feleségem." Majd féltérdre ereszkedett,elővett egy sötétbordó ékszeresdobozkát,kinyitotta,elémtartotta és megkérdezte "Leszel a feleségem,?Én rögtön elsírtam magam és a nyakába ugrottam,összecsókoltam,és amikor már 5 perce öleltük egymást,karakán barátnőm rámkiabált,hogy most igent mondasz,vagy mi van,Elkezdtem üvöltözni,hogy igen,igen igen.A nép tapsolt, sorba jöttek gratulálni vadidegen emberek,életem egyik legszebb élménye volt.Most lesz az esküvőnk junius 18 .-án ,megismerkedésünk második évfordulóján.
    előzmény:
    Domcsi21 (1)
    2009-08-10  21:16
  2. Torolt_felhasznalo_552514
    Torolt_felhasznalo_552514
    2010. Április 1. 12:0187.

    Az elso ferjemhez nem szerelembol mentem hozza, mas volt az ok.

    A gyereket hogy ugy  mondjam magamnak szultem, bar a ferjem nem volt ellene hogy szuljek, amikor a gyerek megerkezett meg pokolibba valt az eletem mint elotte pedig az is eleg szornyu volt.

     

    Ettol fuggetlenul , igazad van, hiszen sokan kotnek 2. 3. hazassagot es nem mindegyik tart ki hosszu ideig vagy eletuk vegeig.

    Nem mernek vallalkozni ra hogy velemnyt mondjak mi a titok, szerintem (legalabbis nalunk) talan az hogy iszonyuan nagy szerelem volt es termeszetesen alakultak az erzeseink, de az a szeretet/szerelem ami minden bajon atsegitett bennunket megmaradt.

     

    Aztan szukseg van meg nagyon sok kompromisszumra, mindket fel reszerol. Maskent talan egy hazassag sem maradna meg ha a felek nem kotnek idonkent kompromisszumokat, vagy aldoznak fel bizonyos dolgokat az eletukbol. En legalabbis igy latom ennyi hazas evvel a hatam mogott. 

    előzmény:
    keeek (86)
    2010-03-30  23:52
  3. 2010. március 30. 23:5286.

    Amellett h szep es romantikus tortenet, a 34 ev meg igazan szep, valahol megis ijeszto. Vagy csak nekem? Hiszen volt egy fiu, akit szerettel, igent mondtal neki, gyereket vallaltatok, es megis, hiaba mindez, az ember lehet h megis rosszul dont, es erre csak akkor jon ra, amikor megjelenik O, az igazi. Nyilvan eloszorre is azt hitted jol valasztasz, akkor megis hogyan lehetunk biztosak benne, h kinek mondjunk igent.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_552514 (81)
    2010-03-15  12:45
  4. Torolt_felhasznalo_655166
    Torolt_felhasznalo_655166
    2010. március 22. 09:1285.

    Végigolvasva a szép történeteket kedvet kaptam, hogy leírjam sajátom!

    Mindenkinek Gratulálok!!!!!

     

    Párom családjában "hagyomány" volt az eljegyzés ballagáskor. Mindig mondogatta és vártam is, hogy majd ballagáskor megtörténik, de nem történt semmi. Észrevette szomorú vagyok elmondtam bánatom és mondta, hogy szeretné, de nem most..nem akarja ballagáshoz kötni.

    Jött a 2 éves évfordulónk és mondta, hogy ki kell érdemelni az ajándékot...utalt a gyűrűre...hát csalódtam megint, háztartási gép. Azt mondta fél egy kicsit, érnie kell.

    Hát nem reménykedtem benne, de mindig mondta: Nem kell mást tenni csak hinni!

    A 20. születésnapom előtt fura volt, anyósum családi ebédre hívott, hogy étterembe ünnepeljük szülinapom.

    Jó a megérzőképességem sejtettem, éreztem.

    Szülinapom 4-én van, mi 3án este hazamentünk egy kis városi sétáról, jó sokáig fent voltunk...majd mondta hogy lefürdik én feküdtem az ágyban.

    Bejöt a szobába és elmondott egy gyönyörű romantikus szöveget, legaranyosabb az volt, hogy azt mondta nem borotválkozott meg direkt, mert az első csókunkor is szúrt és szeretné, ha olyan lenne.

    Majd elővett egy szép köves gyűrűt! Megkérte, hogy legyek a felesége. Ezután elővett 2 karikagyűrűt és felhúzztuk egymásnak!

    Ez történ 00:00 perckor! A szülinapomon, már menyasszony voltam!

    (szegénykém egy vékony gyűrűről vette le a méretet és nyáron van a szülinapom be volt dagadva az ujjam, így bővíteni kelett:( olyan szomi volt, hogy ne lett jó...igaz télen meg nagy, de nehéz megválasztani)

    Családi eljegyzési ebédünk volt egy csodás étterembe, majd a barátokkal hajnalig tartó szalonnasütéssel ünnepeltük meg eljegyzésünk és szülinapom!

    Sosem felejtem el!

    Esküvőnket tervezgetjük. Időpont kell.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  5. 2010. március 15. 19:5884.

    Sziasztok!

    Íme az én sztorim: kb fél év együttjárás után kérte meg a kezem Ő. A Normafához mentünk kirándulni (voltunk már ott egyszer együtt, de akkor még nem jártunk, csak barátkoztunk). Van egy Tündérszikla nevű nagy darab kő, azon ücsörögtünk, amikor egyszer csak letérdelt elém. Nem értettem, mit viccelődik, kértem, h üljön vissza, nehogy leszédüljön, aztán megzavarták a kirándulók, és visszaült, akkor esett csak le...

    Mikor elmentek a kirándulók, akkor ismét letérdelt, és egyszerűen megkérdezte. Én meg egyszerűen igent mondtam

    Ennek már 4,5éve, még nem vagyunk házasok, mert anélkül is jól megvagyunk, éshát előttünk az élet, bármikor összeházasodhatunk, az nem fog változtatni azon, hogy jó páros vagyunk. A lényeg, hogy az ilyesmibe az ember józan ésszel, nyugodt körülmények között ugorjon bele.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  6. Torolt_felhasznalo_634941
    Torolt_felhasznalo_634941
    2010. március 15. 19:3083.

    Ja, es terdre hullott elottem az Edes, de mivel 190, ugy terden akkora volt, mint en ulve. :D

     

    Megkerdezte, hogy leszek-e a felesege, es az igenlo valasz utan meg rakerdezett, hogy biztos vagyok-e benne. :D

    előzmény:
    Domcsi21 (1)
    2009-08-10  21:16
  7. Torolt_felhasznalo_634941
    Torolt_felhasznalo_634941
    2010. március 15. 19:2582.

    Szia!

     

    Nekem most karacsonykor kerte meg a (most mar) ferjem a kezem.

    Nagyon romantikus volt, nagyon meglepodtem, a szivem majd kiugrott a helyerol.

    Ott volt az egesz itteni csaladom (kulfoldon elek egy kis ideje).

    Gyonyoru kis gyemantkoves gyurut kaptam feher es fekete gyemantokkal benne.

    (Nem enged szmajlit szurni ez a csunya program.)

     

    Adta at a hazi mikulas (beoltozott egy csaladtagunk) az ajandekokat, es a legutolso, legnagyobb dobozban a gyuru volt... Egy szep, kezeket abrazolo szoborra volt huzva a gyuru.

     

     

    előzmény:
    Domcsi21 (1)
    2009-08-10  21:16
  8. Torolt_felhasznalo_552514
    Torolt_felhasznalo_552514
    2010. március 15. 12:4581.

    JA  ehhez hozzatartozik hogy szerelem volt az elso latasra , en akkor meg az aposomat mentem meglatogatni a korhazba o ott volt apolo. Egymasba szerettunk, ket nap mulva visszamenten a korhazba hogy a X osztalyon azt a hosszu haju apolot keresem.  Oktober eleje volt.

     

    Kihivtak nekem, annyit mondtam: visszajottem

    O: mar vartalak

    2 honap mulva otthagytam a ferjemet es a 6 honapos csecsemommel hozza koltoztem az alberletebe  dec. 5 en.

    Lanykeres szilveszter ejjel, eskuvo kovetkezo ev augusztus, akkorra mondtak ki a valasomat.

     

    Az iden leszunk 34 eves hazasok.  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  9. Torolt_felhasznalo_552514
    Torolt_felhasznalo_552514
    2010. március 15. 12:3680.
    Kettesben voltunk szilveszter este de akkor mar 3 hete egyutt eltunk.
    előzmény:
    Domcsi21 (1)
    2009-08-10  21:16
  10. Torolt_felhasznalo_914279
    Torolt_felhasznalo_914279
    2010. március 15. 12:3079.
    Az én történetem 11 ével ezelött történt a lánykérés étteremben történt(tudtam miért megyünk)az eljegyzés családias volt meghitt és Buda Béla ne rejtőz el című versével kérte meg a kezem nagyon szép volt
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  11. Torolt_felhasznalo_921128
    Torolt_felhasznalo_921128
    2010. március 15. 11:4578.

    Azért nem minden pasi ilyen bunkó....

    Az enyém,amikor először randiztunk egy gyönyörű vörös rózsával érkezett a randira

    Azóta is kapok virágot alkalmakra.Most nőnapra 3 szál rózsás csokrot kaptam,úgy örültem neki.Pedig milyen apróság....és mégis...

    előzmény:
    csajos20 (58)
    2009-08-10  22:53
  12. Torolt_felhasznalo_921128
    Torolt_felhasznalo_921128
    2010. március 13. 16:1077.

    Ez nagyon aranyos történet:)

    Jó kis idő után kérte meg a kezed!

    Én még várok rá,bár még fiatal is vagyok,nem sietem el a házasságot.(24)

    Te mennyi idős vagy?Párod?

    Azóta volt már esküvő?:)

    előzmény:
    mirc (75)
    2010-02-11  14:57
  13. 2010. február 11. 15:0576.
    Szép történetek, jó olvasni őket:)
    előzmény:
    Domcsi21 (1)
    2009-08-10  21:16
  14. 2010. február 11. 14:5775.

    Április 3-án egy pénteki reggelen dolgozni indultam volna és bejelentette, hogy beszélt a főnökömmel és aznap szabin vagyok. Az lesz az én ajándéknapom, mert április 7-én van a szülinapom.

     

    El se hittem, hogy ilyen formán lenyúlt a munkahelyemről:) Elvitt piknikezni Fertőd akárhova valami kilátóhoz, aztán átmentünk Bécsbe a Praterhez. Aztán hazafelé, máig nem felejtem annak az osztrák falunak a nevét: Hochegg-nél felmentünk valami hegyre, megfelelő helyet keresni, hogy látható legyen a naplemente...akkor még nem esett le mi a francot akar és miért oly fontos a naplemente:)

     

    Kérdezte, hogy tudom-e mit jelentek neki és hogy tudom-e mije szeretné, hogy legyek. Naná, hogy tudtam, de nyilván ezt nem mondtam:) Aztán mondta, hogy ő már készült, és elővette a gyűrűinket. Épp kutyát terveztünk szerezni és mondta, hogy azt szeretné, ha én a kutya anyja lennék, neki meg egy kicsit több. Hogy lennék-e a felesége.

     

    4 hónapja ismertük egymást akkor.

     

    Azt hiszem életem legboldogabb napja volt az az április 3:) 

    előzmény:
    Domcsi21 (1)
    2009-08-10  21:16
  15. 2010. február 11. 14:4474.
    Sziasztok! Az én párom febr. 1-én  közölte, hogy szeretne vacsit főzni. nem volt gyanús, máskor is szokott, szeret főzni. Én közben beültem a kádba, mert fáztam, és egyszer csak bejött. Lekapcsolta a villanyt, egy gyertyát tett a kád szélére, letérdelt, és szégyenlősen megkérdezte, hogy lennék-e a felesége! nagyon édes volt, és nagyon vizes lett:-) Augusztus 28-án lesz az esküvőnk!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  16. Torolt_felhasznalo_498949
    Torolt_felhasznalo_498949
    2009. október 16. 16:3873.

    Okérthető én sem tudtam volna megbízni benne..

     

    Remélem a következőre őszinte szívvel tudsz igent mondani és nem fogsz  csalódni..őszintén kívánom! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_198481 (72)
    2009-10-16  15:16
  17. Torolt_felhasznalo_198481
    Torolt_felhasznalo_198481
    2009. október 16. 15:1672.

    3 hónappal korábban kiderült, hogy megcsalt öt év után.

    Azóta próbáljuk megoldani azokat a problémáinkat, amik a megcsaláshoz vezettek. Mi ezt szakemberek segítségével teszük és nagyon jó úton haladunk! Ki tudja lehet, hogy jövő nyáron egy még csöppögösebb leánykérésen leszek túl, remélhetőleg Happy Enddel a végén!

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_498949 (71)
    2009-10-15  18:11
  18. Torolt_felhasznalo_498949
    Torolt_felhasznalo_498949
    2009. október 15. 18:1171.
    Miért mondtál nemet?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_198481 (70)
    2009-10-15  17:45
  19. Torolt_felhasznalo_198481
    Torolt_felhasznalo_198481
    2009. október 15. 17:4570.

    Az enyém kicsit csöppögös.

    Afrikában, a tengerpart homokjában, naplementekor, féltérdre ereszkedve eljegyzési gyűrűvel a nyaralás utolsó estéjén.

    Évek óta erre vártam és nemet mondtam .

    Hát azt a fájdalmat amit akkor éreztem az ellenségemnek sem kívánom.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  20. 2009. október 15. 07:1569.
    Pedig igenis van bennünk romantika, de nekem meg az a tapasztalatom, hogy a nők egyre kevésbé igénylik a romantikát. Tisztelet a kivételnek...
    előzmény:
    csajos20 (58)
    2009-08-10  22:53
  21. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. október 14. 22:5568.

    Sziasztok!

     

    Tényleg nagyon szép sztorikat olvasni itt,hadd osszam meg veletek én is...

     

    2.házasság,40 év...

     

    építkeztünk,mert már 1ütt éltünk 2 éve...

    egy este színházba készültünk,de mondta a Kedves,h vegyek túracipőt,vagy mifenét.Mondtam,minek?

    Szoknyához húztam valami terepjárót,de ott lapult egy kipikopi is a táskában.

    Vidék felé indultunk,sejtettem,h kimegyünk a házhoz...

    akkor már álltak a falak,és az ablaknyílások is megvoltak...

     

    Kint kellett maradnom a kocsiban,ő bement a házba,majd jött vissza értem,közben zuhogott az eső,esernyővel védtük magunkat,vagy a frizurámat?

    Pislákolt egy mécses fénye,a keresztbe vetett pallón mellette volt egy szál vörös rózsa,és a mai nappalinkban az ablak előtt kérte meg a kezem...

    aztán a mi kis falunkban ittunk 1-1koktélt,és visszamentünk a fővárosba színházba,ahová is indultunk,és megnéztük a

    Házasságon innen és túl c.1 személyes darabot,ami nagyon tetszett,bár miért is ne tetszett volna?...ez is meglepi volt,nem tudtam,mit nézünk és hol...

    Hát így,azóta már a felesége vagyok,és itt élünk gyerekekkel a házunkban(sajna nem közösek)

    Sok sikert,várd ki,megéri!

    előzmény:
    Domcsi21 (1)
    2009-08-10  21:16
  22. 2009. október 14. 17:5167.

    Sziasztok!

     2008 ápr. 12-én jöttünk össze. Augusztus elején teherbe estem (én 20, ő 25 éves). Mindenképp meg akartuk tartani. Biztosak voltunk benne hogy ez nem csak egy fellángolás. 2009. ápr. 19-én megszületett a kisfiunk Botond. Boldogság! A legjobb apa a világon! 2009. aug. 11-én megkérte a kezem úgy, hogy napközben dolgozott és azon gondolkodott hogy hogyan kérje meg a kezem. Mert nem mindennaposan akarta. (már hetek óta arról beszélgettünk hogy kéne gyűjtenünk kagyló itt a közeli tónál és megfőzni.) Meló után elment a tóhoz és egy ismerősét (aki ott dolgozott) megkérte hogy segítsen neki keresni egy olyan kagylót (már kiszáradttat) amit össze lehet csukni. Találtak egyet. Kedvesem elment gyors vett egy gyűrűt(ezüst) és egy piros,szőrös hajgumit amivel kibélelte a kagylót és rátette a gyűrűt. Végül összeragasztotta. Hazajött és lehívott hogy menjek le vele, mert hozott egy kagylót és nézzük meg együtt hogy  milyen is lehet egy igazi kagyló(mert még nem láttam belülről).Elkezdte szétpiszkálni és odadugta az orrom alá. Én arra számítottam hogy egy élő kagyló lesz benne(majdnem sikitottam is), de egy gyűrű volt! És kérdezte hogy leszek-e a FELESÉGE!Én persze igent mondtam!2010 aug. 28-án lesz az esküvőnk!És nagyon IMÁDJUK egymást és a pici fiunkat!

     

    ui.:Nagyon nagyon sokszor hoz nekem virágot vagy bármit és nagyon udvarias,tisztelettudó! IMÁDOM

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  23. 2009. augusztus 11. 09:0166.

    Hát az én párom elvisz rendszeresen étterebe,meg ajándékot is sűrűn kapok..Mondjuk ő nem ilyen személyes ajándékokat ad,inkább a praktikus oldalát nézi mindennek na jó,csokit,meg jégkrémet mindig vesz..Meg olyan dolgokat amire szükségem van,szóval nagyon gondoskodó,lehet rá számítani,támaszkodni..

    De h mikor kéri már meg a kezem??!!  Azt mondta ha útban a gyerek akkor,mert jó lenne már összehozni egyet..Na ,de én nem akarok úgy házasodni,h útban,vagy már van.. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  24. 2009. augusztus 10. 23:2165.

    Persze, hogy vannak ilyenek, csak ők csöndesebbek:))

    Rájuk kell hangolódni.

    előzmény:
    csajos20 (63)
    2009-08-10  23:14
  25. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. augusztus 10. 23:1764.
    Szenteste, kettesbe elvonulva. Én semmit nem tudtam a szándékról, bár a gyermekünk már félidős volt a pocakomban. A gyűrűt is nélkülem vette meg. Ez már 15 éve lesz idén szenteste.
    előzmény:
    Domcsi21 (1)
    2009-08-10  21:16
  26. 2009. augusztus 10. 23:1463.

    hááát egyre kevésbé hiszem, de ezekután bízom benne.....

    köszi

    előzmény:
    mesezöld (62)
    2009-08-10  23:12
  27. 2009. augusztus 10. 23:1262.

    Vannak másmilyenek is, nyugi...megtalálod..

    Mindig is ez volt a többség, a "feljössz" pasikból. De vannak sokkal másabbak is. Nem is kevesen szerencsére.

     Vagy jön egy ilyen hirtelen "feljössz" eset, Te is akarod és egészen jó lesz. Nem tudhatod:))

    előzmény:
    csajos20 (58)
    2009-08-10  22:53
  28. Torolt_felhasznalo_283603
    Torolt_felhasznalo_283603
    2009. augusztus 10. 23:0861.

    Egy csodaszép levélben ahol az érzelmeit is leirta az illető.

     

    Igaz nem lett házasság-de mig élek nem felejtem el, mert a lelkemig hatolt.

    előzmény:
    Domcsi21 (1)
    2009-08-10  21:16
  29. Torolt_felhasznalo_381144
    Torolt_felhasznalo_381144
    2009. augusztus 10. 23:0260.
    Igazad van,ne becsuld ala magad.Csak olyannal allj szoba,aki megérdemli.
    előzmény:
    csajos20 (58)
    2009-08-10  22:53
  30. 2009. augusztus 10. 23:0159.

    Megismerkedésünk után már 3 hónappal együtt laktunk. Rá fél évre kérte meg a kezem, rá 8 hónapra volt az esküvő. De ezt én szerettem volna eltolni még fél évvel:))) Pedig én vagyok a lány:))

    És 24 éves volt mikor megismertem. 

    És pont tegnap volt hangulatos vacsimeghívása, spontán egy olasz étterembe. Romantikusabb volt, mint a lánykérése 3 éve:DD

    előzmény:
    csajos20 (55)
    2009-08-10  22:30
  31. 2009. augusztus 10. 22:5358.

    Amúgy szerintem, az új évezreddel kiveszett a pasikból a romantika is.........Tisztelet a kivételnek!!!NEM A CSÖPÖGÉS- re gondolok, hanem néha egy vacsira és egy minimális kedvességre (virág, csoki!!)

    A 20 éves fickóknál a divat--> feljössz ????háááát ha ilyen marad a világ akkor nekem nem lesz senkim....

    előzmény:
    csajos20 (57)
    2009-08-10  22:41
  32. 2009. augusztus 10. 22:4157.

    elnézést : gyermek születés

    előzmény:
    Pillangó67 (56)
    2009-08-10  22:34
  33. 2009. augusztus 10. 22:3456.
    előzmény:
    csajos20 (55)
    2009-08-10  22:30
  34. 2009. augusztus 10. 22:3055.

    Sziasztok!

     

    Én igenis remegek érte.....és nem szégyenlem, szerintem kevés olyan szép pillanat van az ember életében, mint a lánykérés, házásság, gyermekszületés...Nekem még egyik sem volt meg, sőt értelmes pasit sem találtam még, de ahogy olvastam nem adom fel, mert volt, aki októberre eljutott februártól addig, hogy esküvő.....

    Majd jön vki, aki nekem Ő!

     

    És LÉgyszi, had remegjünk!

    előzmény:
    fórumozok (49)
    2009-08-10  22:14
  35. 2009. augusztus 10. 22:2654.

    Én csak sejtettem, de drága férjem "jól" időzített, kivételesen finoman behagymáztam mire hazaért. Mondtam is, sebaj, alszunk egy jót. De ő nem így gondolta és szép körmondatokkal megkérte a kezem:)

    Majd apukámnál persze ahogy kell, bejelentette-ha lehet és jónak látja- elbvenne feleségül:D

    előzmény:
    Domcsi21 (1)
    2009-08-10  21:16
  36. 2009. augusztus 10. 22:2453.
    Lehet h én remegek egy lánykérésért,te meg savanyú vagy,mint egy uborka..
    előzmény:
    fórumozok (49)
    2009-08-10  22:14
  37. 2009. augusztus 10. 22:2052.

    Nem baj az... hagy remegjen. Szinte minden kislány (én is) átestünk ilyesmin. Ne fájjon ez neked. Ott a királlyány topicja, megnyitottam, aztán menekültem is:) Szó nélkül:) Próbáld meg te is... vagy nyugodtan mondd a mondanivalód, mert ugye ez egy nyitott fórum, mindenki azt mond, amit akar. Még te is:)

     

    előzmény:
    fórumozok (49)
    2009-08-10  22:14

Címlap

top