Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Nyers diéta - most!

christines
Létrehozva: 2009. június 29. 18:31

Sziasztok!

 

32 napom van még a nyaralásig, és úgy gondoltam, belekezdek addig egy diétába. Mivel azonban sajnos az akaraterő az, amiből a legkevesebb van a tarsolyomban, ezért keresek olyan társakat, akik szívesen csinálnák velem együtt, hogy erősítsük, támogassuk egymást, és hogy örülhessünk egymás sikerének. Együtt könnyebb lenne, mint egyedül.

 

Leírom a diéta lényegét, hátha kedvet kaptok hozzá:

 

Az eredeti diétában csak nyers zöldséget és gyümölcsöket lehet enni. Mivel ezt én azonban már kipróbáltam és a falat kapartam éhségemben, ezért változtattam rajta. A lényege ugyanaz: minél természetesebb formában elfogyasztani az ételeket.

 

Délelőtt: A legjobb az lenne, ha gyümölcsöt csak ilyenkor ennénk (a benne lévő gyümölcscukor miatt), de én ismerem magam (nagyon édesszájú vagyok), és biztos be fog csúszni délután is egy-egy gyümölcs. Azért természetesen törekszem rá, hogy ez ne így legyen! A mennyiség korlátlan (de azért ne banánnal akarjunk jól lakni), és a lényeg, hogy minél több féle gyümölcsöt fogyasszunk lehetőleg egy nap alatt.

 

Délután: Szintén korlátlan mennyiségben lehet enni zöldségeket. A lényeg, hogy ne éhezz, mert akkor a diéta egy idő után tarthatatlan lesz és ahogy visszaállsz az eredeti étrendre, megjelenik a jojó-effektus. Este, ha úgy érzed, hogy még éhes vagy, nyugodtan bűntudat nélkül rágcsálj bármilyen zöldséget (persze azért lehetőleg ne cukorrépát :D).

 

Ebédre: Bármilyen főzelék, vagy párolt vagy főtt zöldség, párolt vagy sült sovány hússal (csirkemell, pulykamell), vagy tengeri hallal, illetve bármilyen grillezett, vagy főtt tengeri kütyü, továbbá főtt tojás.

 

Amennyire lehet, kerüljük a sót, a mű fűszerkeverékeket pedig szerintem meg sem kell említenem. Én szárított fűszernövényeket használok (volt, amit még cserépben vettem meg, levágtam a leveleit és az ablakba rakva szépen megszáradtak... azt pl. húsra szoktam morzsolni)

 

Az olajban sütést, kenyeret, a tésztákat, édességeket, mű leveseket, és mindent, ami nem a természet adott a maga formájában csak ebben az egy mondatban akarom látni. Tabu! Én a sajtokat is kerülöm (csak a magas zsírtartalmuk miatt), és mivel a tej már nálam engedett, ezért kihagyom a kefíreket, más joghurtokat is... Bár néha a az egyik pohár tejem helyett natúr joghurtot eszem belekevert  apró gyümölcsökkel.

 

Ja, a tej!: Én még annyival könnyítettem a diétát, hogy naponta max. 2x2bögre (2,5dl) 0,5%-os tejet iszom. Ezt amiatt, mert olykor nincs időm felszeletelni, vagy elrágcsálni a gyümölcsöket/zöldségeket és ilyenkor azért mégis megtölti a pocakom + mivel én kb. hetente-kéthetente egyszer eszem húst, ezért jó fehérjepótló (na már amennyi tejet látott az a szegény "tej".) 

Illetve szintén max. 2x naponta Aktivia (amikor csak lehet, 0,1%-os) 1ek. zabkorpával (erre a doktor néni kötelezett a pocakom miatt).

 

Mindemellett maximum 1,5 liter ásványvíz naponta (lehetőleg nátriumszegény), és aki akar sok zöld, fehér és vörös teát (én az első kettőből iszom naponta 2x fél litert, igaz én egy filtert áztatok fél literes bögrébe, tehát nem erős) ízesítés nélkül, hiszen nagyon méregtelenít!

 

Ha nem sikerül fogyni (most vagyok 62 és 55-56 a cél, tehát 7 kilónak kellene lemennie, de szerintem 5-től is boldog lennék - úgy  gondolom, hogy ha ügyes vagyok egy hónap alatt 3-at le tudok adni... és ha jól bírom a diétát, folytatni szeretném. Egyszer már elkezdtem - akkor 2 hét alatt 2 kilót fogytam, de közbeszólt a vizsgám, meg a vele járó sterssz...), ezzel a diétával nem hogy nem ártunk, hanem egyenesen jó teszünk a testünknek, és ha a kilók valóban nem is, de a kis hepehupáknak talán búcsút mondhatunk (már akinek szükséges)

 

Remélem többen is kedvet kaptatok hozzá, és velem tartotok!

  1. 2009. július 11. 10:02101.
    Engem nem is az érdekel, hogy hízlal -e hanem hogy hat a szervezetre.Sajnos gyors cukoremelkedést okoz de mértékkel ahogy mondod ehetjük:)
    előzmény:
    Inde (98)
    2009-07-10  17:47
  2. 2009. július 11. 10:01100.

    ÁÁÁ dehogy nem vagyok vega. A vércsoportom A. Nehezen emésztem meg a húst és úgy néz ki az állati eredetű zsírokkal semvagyok jóban.

    Lassan majd összeáll az kép, hogy mit szabad és mit nem.

    előzmény:
    harmony001 (99)
    2009-07-10  18:50
  3. 2009. július 10. 18:5099.

    ez tényleg picike adag... de nem is kell mindig bezabálni...

     

    velem most kicsit elszaladt a ló, mindig megcsúszok valahol... azt figyeltem meg hogy azért van mert kétfelé kéne főznöm, a páromnak és magamnak és sokszor ehhez se időm, se kedvem... az ízlésünk meg totál más... hát így nem könnyű...

     

    smokey: te vega vagy? 

     

     

    előzmény:
    christines (96)
    2009-07-10  13:16
  4. 2009. július 10. 17:4798.
    Szerintem a dinnye nem hízlal. Nyugodtan lehet enni. Persze nem megállás nélkül állandóan. A görögdinnyében található cukor gyorsan felszívódik, és könnyen hasznosul.
    előzmény:
    smokey* (47)
    2009-07-02  19:13
  5. 2009. július 10. 16:0997.

    Az állati eredetü kajákat iktasd ki.Kb. a 3. naptól nem birsz enni szóval könnyű lesz a kivitelezés.Érdekes változást vettem észre magamon.

    Nálam nem is a nyers koszt lesz a lényeg hanem az állati eredetü termékek totális kiiktatása.

     

    Végj bele a többi megy magától .

    előzmény:
    Inde (95)
    2009-07-10  11:21
  6. 2009. július 10. 13:1696.

    Hahó!

     

    Itt a mai ebédem

    A padlizsán undin néz ki, de írtóóó fincsi (nekem legalábbis ).

     

    A dinnye csak díszítés és egyben desszert.

     

    A rizshez még szedtem, miután ezt az adagot megettem. Inkább kevesebbet szedek, és ha úgy érzem nem elég, tudok még szedni. Régen mindig a fordítottját csináltam. Annyit szedtem, hogy alig bírtam megenni, de csak azért is magamba tuszkoltam, ha már kiszedtem...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  7. 2009. július 10. 11:2195.

    Sziasztok!

     

    Én (még) nem vagyok elkötelezett nyers étrend követő, de pár hete nagyon rákattantam a dinnyére és azóta nem kívánom a főtt ételeket, a kenyeret és semmi olyat ami el van készítve. Egyre kevésbé kívánok olyan kajákat amiket előtte nagyon kívántam.

     

    Tényleg ennyire rendbe teszi az ember szervezetét, igényét ha csak nyers kajákat eszik?

    Ha így van akkor szerintem belevágok. :)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  8. 2009. július 10. 08:2294.

    sziasztok!

     

    ügyi vagy!!!! kitartás!!!!!!!

     

    a padlizsánnal még nem igazán vagyok barátságban... de ami késik nem múlik... 

     

    én is rizsfüggő vagyok... szeretem...

     

    Én is szeretném ha a párom átállna és nem enné az ócska májkrémet, felvágottat... már sikerült elérnem hogy fehér kenyeret nem eszik, ő a rozskenyérre kapott rá ma már csak azt eszik...

     

    vannak ilyen zöldségkrémek, amiket lehet a felvágott helyett...csak én még nem vettem rá magam, mert lusta voltam eddig... ezeket lehet assze babból, lencséből is készíteni... kicsit időigényes az a bajom velük....

     

    reggelire én vagy gyümölcsöt eszem csak, vagy (télen) gabonakását, ebből leginkább zabpelyhet... ezek gyorsan megvannak...

     

    kerestem neked pl:

    http://www.vitaminsziget.com/cikk.php?id=823

     

    kív áncsi vagyok a többiek ötleteire...

     

    én tegnap lecsót főztem...ma is az lesz még...

     

    egyébként a nyers ételeket nekem még nem nagyonsikerült beiktatnom pedig nagyon kellene...

     

    szép napot! 

     

     

    előzmény:
    christines (92)
    2009-07-09  18:59
  9. 2009. július 10. 07:3293.

    Hahó!

     

    Egy gyors kérdés: A párom szeretne hasonló étrendre átállni és kérdezi, hogy mit lehetne enni kenyér és felvágott helyett.

     

    Én a müzlit ajánlottam neki, de minden reggel azt enni uncsi lenne. 

     

    Van tippetek?

     

    Előre is köszi! Rohanok..

     

    Szép napot!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  10. 2009. július 9. 18:5992.

    Szia!

     

    Igen, a bölcsességfogam.

    Nem akarom leírni a tiltott nasi tárgyát, mert lehet, hogy nem jönne jól a többieknek. Meg jobb is inkább az egészséges ételekről beszélni. Ha sokat beszélünk az egészséges ételekről, akkor megjön hozzá mégjobban a kedvünk (én legalábbis így működök).

     

    Ma már a kezemben volt amúgy ez a nasi, de csak azzal a céllal, hogy megszimatoljam, valóban olyan fini-e, mint ahogy emlékszem... és annyira nem illatozott jól, mint ahogyan a gondolataimban van... Ez már csak totál a függőség esete. Drog: úgy emlékszem rá, hogy hmmmmm de finom, aztán ha ennék belőle, megölne a bűntudat, hogy hát ezért az ízért nem is annyira érte meg...

    Megszépíti magát a gondolataimban,  csak hogy még egyszer egyek belőle

     

    De nem fog menni! Még kitartó vagyok!

     

    Ma vettem két padlizsánt és holnap megcsinálom wok-ban, mert így láttam az étteremben és a múltkor kipróbáltam és tök fini volt!!! Csinálok hozzá rizst és tádááá: kész :) Egészséges és fini.

     

    Azt hiszem a rizstől is függő vagyok Még szerencse, hogy csak ebédre eszem...

     

     

     

     

    előzmény:
    harmony001 (91)
    2009-07-09  13:00
  11. 2009. július 9. 13:0091.

    szia!

     

    köszi az üdvözlést!!! 

     

    a bölcsességfogad jön? gondolom nem a tejfogad...

     

    Mi az a tiltott nasi amire úgy vágysz? Szerintem fogadd el hogy gondolsz rá, talán úgy könnyebb lesz, ne próbáld elnyomni az érzést, egyszerűen gondolj rá és ennyi... sőt gondolatban el is majszolhatod, meglátod utána picit jobb lesz... 

    előzmény:
    christines (90)
    2009-07-09  11:55
  12. 2009. július 9. 11:5590.

    Szia!

     

    Jó, hogy itt vagy! Egyre többen vagyunk...

     

    Reggelre már jól lettem. Szerintem az is a baj, hogy ha görcsöl a hasam, nem engedem el (tudom, sokan mondják, hogy butaság, de ez több ok miatt van így van nálam), és ezért a testem este, mikor alszom öntudatomon kívül kijátszik.

    Ezért vagyok jól általában már reggelre. Tény az is, hogy tegnap 2 adag müzlit ettem...

    A vízre figyeltem.

     

    Ja, közben a napok óta tartó fejfájás oka is kiderült: jön a fogam.

     

     

    A kis ördög 2 napja nagyon kerülget... Azt a nyomi tiltott nasit csavarja mindig a gondolataim közé... Ma vettem szójababot, ettem epret, meg találtam kefirt!!!!! 

     

    Megettem a szójababot, hozzá kefirt, de még mindig az a vacak nassolnivaló járt a fejemben, és úgy éreztem nem tudok neki ellenállni, így ettem egy kevés pattogatott kukoricát (egyrészt mert régen egy dietetikus azt mondta, ha nagyon-nagyon nem bírom akkor egyek pattogatott kukoricát, vagy magokat. Másrészt mert már ettem magot, és hát akkor maradt a kukorica.) Próbáltam nem sokat enni belőle.. kb. a zacsi negyedét ettem meg (tudom ez is sok, de általában én az egész zacskót meg szoktam enni)... helyette elmaradt a nagyszabású ebéd, és egy kevés rántottát vettem megint magamhoz egy hatalmas hagymával :)

     

    Most pedig rohanok, mert még csomó dolgom van. 

    Nem tudom mit csináljak, hogy elfelejtsem azt a vackot. Az a baj, hogy mindig látom, és ha el is felejtem, másnap megint látom és megint egész délelőtt vagy egész délután törli a gondolataimat és magát helyezi be helyettük...

     

    Amíg meg nem eszi valaki, addig kell néznem... de ha arréb is dugnák is tudnám, hogy ott van...

     

     

    előzmény:
    harmony001 (89)
    2009-07-09  08:51
  13. 2009. július 9. 08:5189.

    sziasztok!

     

    írni akartam de elszállt most meg már nincs időm... na majd este jövök!

     

    addig is:

     

    christine: a rostokat fokozatosan éptsd be az étrendbe, mert a hirtelen túl sok rost sem egészséges, a belek nem bírják el... 

     

    http://www.tesztoszteron.hu/emagazin_01_06_asx 378_testepito_rostok.php

     

    ja meg sokat kell inni mellette...

     

    sokan nem bírják a rostos ételeket, puffadnak, fáj a hasuk... 

     

    rá lehet keresni neten, lehet erről olvasni... lehet ez van nálad is...

     

    de lehet liszt vagytejcukorérzékenységed is... sőt... lehet candida is...

    na de nem rémísztgetni szeretnélek, remélem már jobban vagy!!!

     

    majd ha lesz időm jobban elolvasgatom a topikot.. én már 1 éve étrendváltoztatásban vagyok, de még mindig van mit javítanom...

     

    szép napot!

    előzmény:
    christines (88)
    2009-07-09  07:11
  14. 2009. július 9. 07:1188.

    Oks, tartom még. Csak az a mindent azonnal akarós típus vagyok sajnos. Mindenkivel az átlagosnál türelmesebb, de ha tárgyakról vagy eredményről van szó, akkor nincs türelmem.

     

    Pedig muszáj lesz, ha kíváncsi vagyok rá, hogy van-e ennek így eredménye. Nem hirtelen fogyást várok, mert az egészségtelen lenne... Csak azt, hogy egy iciri-picirit könnyebb legyen belegyömöszölnöm magam a nadrágomba, vagy ha már felhúztam, ne vágjon be a derekamnál... Hiszen régen jó volt rám!

     

    23 nap a nyaralásig .

     

    Tegnap már 3/4 10-kor az ágyban voltam, annyira fájt a hasam... pont mint régen...

    A doki korábban azt mondta lehet ez tejcukorérzékenység, és beutalt kivizsgáláson. A kivizsgáláson megkértek, mondjam el, mit eszek egy nap, aztán nevettek és azt mondták: Dehogy tejcukor érzékenység! Csak az, amit eszel, abban egy fikarcnyi rost sincs.

     Aztán a lelkemre kötötték, hogy annyi zöldséget és gyümölcsöt egyek, amennyit csak tudok, mert már így is sok esélyt adtam a bélráknak.

     

    Most pedig sok zöldséget és gyümölsöt eszem, és tegnap még is fájt a hasam. Két megoldás van: tegnap ittam abból a koffeinmentes kávéból (bár már korábban is ittam belőle - ritkán iszom - ennyire még sosem fájt a pocim) és attól, vagy a tejtermékektől... Passz...

     

    Ha időm lenne rá elmennék egy másik dokihoz is...

     

    Na rohanok munkába. 

     

    Szép napot Nektek!!!!

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_226731 (87)
    2009-07-08  20:09
  15. Torolt_felhasznalo_226731
    Torolt_felhasznalo_226731
    2009. július 8. 20:0987.

    Ja, ezt az ingadozás dolgot én is írni akartam, csak már nem volt rá időm, látom, Flava már leírta helyettem.

    Egyébként nekem is csak most a 10. nap táján kezdett el látható eredményem lenni, ha tényleg még csak 1 hete vágtál bele, akkor tarts még ki legalább mégegy hétig :)

    előzmény:
    christines (80)
    2009-07-08  13:47
  16. 2009. július 8. 20:0786.

    Jut eszembe: van egy zabpelyhes süti receptem, csak sajnos sok édesítőt igényel, ezért én hanyagolom, de mikor  nem kezdtem diétába ilyet ettem olykor-olykor és tök jól "kilök" az emberből mindent.

     

    Flava! Jut eszembe: Kula bácsival nincs bajom, naponta 2x találkozunk (szemben a régi heti 2-vel), csak idegen helyen "lelki" okokból nem tudnék... Amúgy nézegettem a műzlim összetevőit és van benne lenmag - csak erre korábban sosem figyeltem fel. A műzliből pedig minden nap eszem. Zabpehely, rozspehely, meg minden natúr dolog van benne.

    Mostanában a mazsola menteset ettem Aktiviával, de a natúr joghurtot csak a mazsolással vagyok képes megenni...

     

    Ha igaz a hír, amit még a fórum elején írt valaki, akkor ha én most leállok az Aktiviával, meg is halhatok, mert már fél éve minden nap eszem...  

    előzmény:
    christines (85)
    2009-07-08  20:02
  17. 2009. július 8. 20:0285.

    :) én 2007 karácsonyára kaptam egy Fogyj sütivel könyvet. Ha kell szívesen szkennelek belőle nektek, csak mondjátok milyen jellegűt keressek. Felsorolom témán belül mik vannak és amit kértek küldöm.

     

    Amúgy Ti hogy haladtok?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_461189 (82)
    2009-07-08  15:31
  18. 2009. július 8. 20:0084.

    Annyira pici olajban csináltam, hogy az elején oda is ragadt.. aztán adtam még hozzá annyit, amennyitől éppen nem ragadt oda. Olívaolajat használtam. :)

     

    A hagymát tudatosan nem sütöttem vele, így nem rongálódott meg a szerkezete, ergo több vitamin, eredeti állapotú rost..stb. Bár az a néhány perc nem számítana a hagymának talán, de ropogósan jobb. Nem kívántam, és mégis annnnyira jól esett...

     

    Nem tom mit tegyek lányok, mert: Aktivia zsíros+édesítőszer van benne (a 0%-osban), a natúr joghurtot úgy tömöm magamba, hogy inkább játszom vele, mint eszem (nem szeretem, bár mostanában hogy mazsolával dúsított müzlit rakok bele, jobb az íze, de azt mindenki tudja, hogy a mazsola igazából cukorbomba.. ráadásul azt sem szeretem), kefír... na az jöhetne, de egyrészt abból még nem találtam zsírmenteset, másrészt ahol én lakom nem ismerik a kefírt

     

     

    Kávé: mindig is ellene voltam a dohány-kávé- és fekete tea fogyasztásnak, így a kávé is mellőzve van. Néha teszek a tejembe gyerekkávét (no koffein, igazából állagra olyan, mint egy cappuccino por), de ezt sem kedvelem, mert annyira nem jó az íze, ráadásul szerintem zsíros is a benne lévő tejportól (még nem néztem meg a cimkéjét), és fáj tőle a hasam. (lehet, hogy tényleg allergiás vagyok valamire...)

     

    Ma láttam a kedvenc édességemet. Bent van a munkahelyemen napok óta, és senki nem bontja fel.. (sőt! Két kedvenc édességemet láttam) ott áll, és bárki megehetné. Tiszta rémálom. Ma azt hittem, hogy odaadom neki magam.. De inkább ittam egy zöld teát és megfogalmaztam magamban: hogy nyugi, mindjárt vége a munkaidőnek, szépen lemész a boltba és veszel magadnak cserébe epret. 

    Szóval most van eprem és kibírtam a bűn tárgya nélkül. De ma egész délután ő járt a fejemben.. 

     

    A répa... nos hát szerintem ha valamivel cukrot kell bevinnem, akkor azt nem répával akarom, ezért nem eszem citromlével. Akkor inkább elrágcsálok egy zöldalmát.

     

    A rántottám méretéről: csalóka a mennyiség, mert a tojás nagyon jól laktat. A végén még így is alig bírtam megenni, pedig én összességében méretes adagokat szoktam megenni. Úgyhogy a mennyiségnek nem szabad ám bedőlni!

    Majd egyszer küldök képet az ebédemről

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_461189 (83)
    2009-07-08  15:41
  19. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. július 8. 15:4183.

    Szia!

    Guszta a vacsid, de remélem, pici olivaolajban csináltad:-) Mi mindig hagymásan (vöröshagymival) esszük a rántottát, el se tudom képzelni másképp. Az aktívia khm... nagyon zsíros.

    A súlyingadozás ne keserítsen el, nem szabadna minden nap méreckedned. Bőőőven elég heti 1-szer! Nők vagyunk, sok függ a ciklustól, mennyit mázsálunk. Még 2-3 kiló ingadozás is belefér, hidd el.

    Kicsit türelmetlen vagy. Mióta is eszel másképp? Egy hete?:-) Ennyitől ne várj csodát... Káposztalevessel tudtál volna már fgyni (vízből és izomból), de megéri? Ugyan... Úgyis csak visszajön...

    Szedj korpatablettát a kaksi-gondokra, esetleg lenmagot jogival, nekem tutira bevált. A masszázs sajnos csak mozgás előtt közvetlenül hatásos, önmagában nem éget semmit. Fellazítja a zsírsejteket, de mozognod kell, hogy el is tűnjenek. Nemrég olvastam ezt a női fitneszversenyzős könyvben.

    Nem tudom, kávézol-e. Én rákaptam, de annyira rossz hatással volt rám, hogy jelenleg is inkát vagy koffeinmentest iszom. Éjjel nyugtalanul aludtam, nappal feszkós voltam. 7végén elhagytam, azóta sokkal joban vagyok! Ammellett vizet is visszatart...

    A répát mért nem eszed akkor igazi citromlével? Tökjó, ki fogom próbálni!!!

     

    Jó úton haladsz, ne add fel!

    előzmény:
    christines (80)
    2009-07-08  13:47
  20. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. július 8. 15:3182.
    Viszont jók a nasijai, persze csak az egyes kódúak. Ha ráguglizol, rennngeteget találsz!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_226731 (79)
    2009-07-08  13:44
  21. Torolt_felhasznalo_226731
    Torolt_felhasznalo_226731
    2009. július 8. 13:5581.

    Úristen - én ilyen mini adagtól éhen halnék!!! Az én életmódomban az a jó, h az ember nagy adagokat ehet. Én az újhagymát bele is szoktam sütni a rántottába vagy gombát - isteni :)

     

    Mi lenne, ha egy hétig adnál esélyt az én életmódomnak??

     

    Kitartás, akárhegy is, veled, melletted vagyuk :)

    UI: nemcsak neked van ám hashájad :))))

    előzmény:
    christines (80)
    2009-07-08  13:47
  22. 2009. július 8. 13:4780.

    Hahó!

     

    Mellékelek egy fotót: a tegnapi vacsim :) + még egy szál hagymát ettem mellé a látottakon kívül, mert annyira fini volt. Nem gondoltam, hogy így passzol a rántotta a hagymával :)

     

    viszont ma szomorú vagyok, mert tegnap reggel 60,9-et mutatott a mérleg (aztán aznap alig ittam, mert elfelejtettem elvinni a speckó vizem), ma meg már 61,3-at. Igaz tegnap nem ittam tejet, viszont egyszer ettem natur joghurtot (reggel), egyszer aktiviát (dél körül), + egyszer kaukázusi kefírt. Lehet, hogy ez így sok volt zsírban? Vagyis biztos, hogy sok volt zsírban, mert egyik sem volt diétás (most csak ez volt beszerezhető), de ennyire hamar feljönne? Vagy a dinnye? De az még hétfőn ettem utoljára...

     

    A centiket is várnám már, úgy kell magam a gatyámba gyömöszölni...:(

     

    És a legjobb hír, hogy hiába kezdenék tornázni, egy hét múlva hagyhatnám abba, mert mind kiderült a nyaralásomig a jövő hét végétől egésznapoznom kell (8-18:30), ami azt jelenti, hogy agyi-testi-és szellemi halott leszek. :( (na ilyen esetekben szokott az lenni, hogy nem viszek elég kaját magammal, mert pl. főzni sincs erőm és akkor pánikszerűen éhségembe megeszek minden körülöttem fekvő vacakot).

    + valószínűleg majd kula bácsi-randikat is le kell majd mondanom, mert én csak otthon tudok, ha senki sincs a közelben... 

     

    Szóval totál felborulás látható. Szerintem minden reggel a boltban fogok kezdeni, és annyi zöldséget, meg gyüm.-öt fogok beraktárazni, amennyit elbírok vinni, különben nekem lőttek.

    Esetleg ha találok valahol patiszont, este félholtan berakom a sütőbe, meg rakok fel rizst és minden nap ezt eszem.. (ez a leggyorsab...), vagy párolok hozzá borsót, vagy répát.

     

    Apropó répa rágcsálás.. Engem üldözni lehet a répával... Ha belekezdek sosem tudom befejezni.. Nem megy le... Száraz, és béna íze van. Egyedül csak úgy tudtam megenni, mikor egy török családnál voltam vendégégbe ők mindig úgy csinálták, hogy lereszelték és citrommal leöntötték. (hű, ezt de magyarosan fogalmaztam)

    Ezt ették majdnem minden nap a halhoz.

     

    Hulla álmos vagyok. Flava! Tegnap 6-kor óracsörgés előtt, ma meg hajnali 4-kor kipattant a szemem, hogy na én kialudtam magam. Délután meg bumm... alig élek. Ez szerintem így nem oké...

     

    Szerintetek változtatni kellene valamit? Bringával járok ahová csak tudok (az autók mellett tekerni kell, így van így is izomlázam.).

    Minden nap combmasszázs zsírégető krémekkel kb. 2 percig (erre van időm). Semmi nasi már mióta.

     

    Egyszer belenézek a tükörbe jót látok, aztán leülök és le vagyok döbbenve, hogy mi ez a pocak, nekem még sosem volt. 

     

    Álmos vagyok és *****-t akarok enni.

     

    Vagy változik valami, vagy én változtatok. A kérdés, hogy min?

     

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  23. Torolt_felhasznalo_226731
    Torolt_felhasznalo_226731
    2009. július 8. 13:4479.

    Az a töksaláta tényleg jól hangzik :)

    én ezekből a norbis dolgokból kimaradtam, mert nemigazán voltam mo-n, mikor kezdődött az őrület, de nekem azért nem is igazán jók, mert én nekem nem jók az állati eredetű termékek és ha jól tudom, nála elég magas a hússzázalék ;)

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_461189 (78)
    2009-07-08  12:43
  24. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. július 8. 12:4378.

    Nekem igazából az is a gondom ezekkel az ételekkel, hogy baromi kalóriadús a többségük Ez a bajom a vegakaják többségével is.

    Eleve nem szeretek rántani (nem is szoktam), alig-alig használok olivaolajat (szinte nem is), szóval nehéz ügy nálam a főzés. Van jónéhány recim, többségük norbis kaja (főleg 1-es). Próbálom visszafogni a szénhidrátfogyasztásomat, emelni a fehérjét, szóval ezt is szem előtt kell tartni. De a nyerskajás blogról meg fogom csinálni a töksalátát:-)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_226731 (77)
    2009-07-08  12:32
  25. Torolt_felhasznalo_226731
    Torolt_felhasznalo_226731
    2009. július 8. 12:3277.

    A nyersételek készítése tényleg nem mindíg egyszerű, gyakran különleges hozzávalók, speciális gépek, (pl. aszaló és extragyors turmix) kellenek hozzájuk, meg rengeteg idő. De ha az ember belegondol, h mindez fiatalít is, akkor elgondolkodtató, nem kéne-e mégis belevágni...

     

    Kajatipp: én friss vajbabot vettem, meg szegfűgombát, abból csináltam főzeléket tegnap, lehet gombás rántottát is csinálni, vagy tökfőzeléket gombafasírttal, rántott cukkinit vagy karfiolt is lehet gyorsan összeütni, ma meg lesz főttkukorica is nálunk- érdemes ellátogatni a piacra friss hozzávalókért szerintem. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_461189 (74)
    2009-07-07  12:08
  26. Torolt_felhasznalo_226731
    Torolt_felhasznalo_226731
    2009. július 8. 12:2476.

    Hát az a t-betűst, amit extra kértél, h ne használjam, így csak szénhidrátot írtam helyette.

     

    Egyébként az én életmódváltásom is kezd hatást mutatni, 10 nap elteltével 1,8kilót fogytam, pedig aztán rengeteg gyümölcsöt ettem, tényleg, kilószámra, sőt, még fagyit és cukrot is többször, csak a tojás kivételével elhagytam az összes állati eredetű terméket meg a cukros üditőket. Ja és persze közben kisbabát várok, ami azt jelenti, h a szervezetem valamelyest ellenem dolgozik, ahhoz képest szerintem ez tök jó eredmény :) főleg, h kezdenek a gatyáim is lazulni, nem csak a kilók kopnak. Ja, és nam is sportoltam, mert általában nem vagyok túl jól a kismamiság miatt.

     

    Úgyhogy szerintem ne kárhoztassátok el szegény gyümölcsöket, mert a szervezeteteknek kell valahonnan a vitamin is.

     

    Mindenkinek kitartást! Nekem még kb. 10 napom van a strandolós nyaralásunkig....

    előzmény:
    christines (73)
    2009-07-07  11:45
  27. 2009. július 7. 12:2575.

    Nagyon belkatam és tetszik ez az egész táplálkozás.Egy darabig csinálom majd hozzáveszem a gabonákat.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  28. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. július 7. 12:0874.

    Nagyon ügyi vagy!!! Gratulálok!

    Ha mindenképpen rágcsálhatnékod van, egyél meg egy répát. Igaz, hogy a cukortartalma magas, de még mindig jobb, mintha csipszre csábulnál el. Apropó, csipsz: vegyél egy szép fejeskáposztát, a felét vágd fel csipsz-méretűre. Beleteszed egy nagy tálba, ízesíted (vegeta, só, de tulajdonképpen bármi jó), és lehet becsüccsenni a tv elé! A kápi amúgy is (állítólag) negatív kalóriás zöldség:-)

    Ezt ma találtam a nyerskajás blogon:

     

    Kapros töksaláta
    Hozzávalók:
    •    gyalult tök (cukkíni, patisszon, főzőtök)
    •    3-4 szem paradicsom
    •    kis csokor kapor
    •    1-2 kanál citromlé
    •    pici só

    Elkészítés:
    •    A salátára nem kell olaj! Ez egy könnyű, nyári étel, egyétek fasírttal, krékerrel, vagy csak úgy, magában.

    •    A sóval vigyázni kell, mert a tök a sótól vizet ereszt! Célszerű először megsózni a tököt, majd jól lecsöpögtetni, és csak aztán hozzákeverni a többi hozzávalót.
    •    A másik lehetőség, hogy csak közvetlenül a fogyasztás előtt sózzuk meg!

     

    Ki fogom próbálni - szegény férjemuram, úúútálja a kaprot!

    Amúgy nagyon jó a nyersakjás blog, de a kajcsik messze nem energiaszegények, meg nekem kicsit bonyi (és feltételezem: drága) hozzávalókat is tartalmaznak. Egy időben én is csíráztattam, azt ajánlom Neked is! Búzát, az jött be a legjobban. Most viszont olyan meleg van a panelban, hogytutira kiszáradnának.

    Szóval, csírák: a búzacsíra enyhén édeskés, nagyon fini jogiba, vagy akár magában. És roppant egészséges! Ha jön az ősz, biztosan újrakezdem!

     

    Hát, sajnos én édesítőt használok mindenbe. Inkább, mint cukrot... Ha már nem lehet mindent kiszűrni, ami egészségtelen, ennyi maradhat:-) Persze nem ész nélkül használom, csak amibe nélkülözhetetlen. De mivel sose voltam üdítős, talán kicsi előnyben vagyok:-)

     

    Én is ilyen egyszer-sem-hibázós típus vagyok, baromira elszánt. De hidd el, véreddé fog válni. Mi is járunk pl.  fagyizni. Meg se fordul a fejemben, hogy sütizzek, viszont olyan helyre járunk, ahol van diabetikus fagyi, és viszonylag jó árban. Már a férjem is rászokott:-)

    Ilyen kilengések lehetnek, emberek vagyunk... Amúgy én még mindig Norbi nassjait ajánlom, ha már hajlasz a bűn felé:-) 

    előzmény:
    christines (71)
    2009-07-07  11:23
  29. 2009. július 7. 11:4573.

    Melyik az a szó?

     

    A Gitta oldalt köszi, már átfutottam, de tüzetesebben még nem volt időm megnézni, majd hétvégén. Még Flava oldalait sem néztem meg. Azokra is szerintem csak hétvégén lesz időm.

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_226731 (66)
    2009-07-06  20:05
  30. 2009. július 7. 11:3772.

    Na, továbbolvastalak. Én főétel receptre gondoltam...

     

    Nem, én nem írom, miket eszek. Ezt régen csináltam és marha sok időt elvett (akkor is egy saját diétát csináltam, 20g volt az elfogyasztható zsír max. naponta. Sikeres volt, de idegbeteg voltam az éhségtől, így sejthető, hogy nem sokáig tartott. Amúgy akkor voltam a legvékonyabb. De mindig számolgatni... ahh.. rémálom volt... Anyukám is már rám szólt, hogy szedjem össze magam, mert kilátszik a bordám, meg a medencecsontom.. Bár ez hülyeség, mert nekem olyan az alkatom, hogy ezek mindig kilátszanak...)

     

    Nem is lenne időm hová besuvasztani, hogy leírjam.. meg hát minek.. ez igazából annak jó, aki számolni akar valamit (szénhidrát-, cukor-, zsír- vagy fehérjebevitelt). Én nem számolok, csak arra kell figyelnem Mit eszem. Ha nem vétkeztem, minden rendben megy. 

    Ha centiben nem fogok fogyni a nyaralásig (még 25 nap), akkor módosítok annyiban, hogy elhagyom a gyümölcsöket, vagy csak alkalmanként, desszertként hetente 1-2x engedem meg magamnak, vagy egyáltalán nem (ezt meglátjuk hogy megy, mert egyelőre ők biztosítják az édes ízeket nekem, és édes íz nélkül én szerintem életképtelen vagyok...).

     

    Mivel a körfogat mérését szerintem nem lehet pontosan végezni (ha egy centivel lejjebb, vagy feljebb mérsz, már más eredményt kapsz.. honnan tudod, hogy múltkor pontosan hol mértél?), ezért nem fogom magam centivel méregetni, csak várom, hogy újra kényelmes legyen a farmerom...  (most szorít)

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_461189 (69)
    2009-07-06  20:40
  31. 2009. július 7. 11:2371.

    Jéé.. ez tök jó! Csak kár, hogy van benne zselatin, meg édesítőszer. Rákkeltő vackok...

    Én az utóbbi években annyi édesítőszeres üdítőt ittam, meg szintén édesítőszeres nápolyit, kekszet ettem,  hogy nem akarom tovább növelni a rákocskám esélyét...

     

    Inkább egy jó nagy pofont adok neki. Tudod, eddig csak mű ételeken éltem, minden mesterségeset bevittem, ezért törekszem most a természetes dolgokra.

     

    Viszont... ha rám jön az öt perc, akkor jó lesz.. vagy ha jönnek vendégek :)

     

    Tök jó, ma már 60,9 voltam reggel... bár centiben az ég világon semmit nem érzek...:( Ma próbálok még több vizet inni, ez holnap lehet, hogy látszódik majd a mérlegen. 

     

    Tök jó, ilyen sokáig még sosem bírtam ki bűnözés nélkül .

     Arra kell figyelnem, hogy sose legyek éhes, mert akkor elkezdek pánikolni, és az első, ami a legjobban laktat (na persze ezek a nassolnivalók) magamhoz veszem. 

    Aztán ha megettem úgy vagyok vele: nem baj, fej a fejjel, csak folytassuk, ennyi még nem nagy baj.

    Aztán másnap, vagy pár nap múlva megint éhes vagyok, és akkor az jár a fejemben: egyszer már bűnöztem, többször nem lehet. Aztán jön a kisördög: Tegnap már úgy is bűnöztél, megszegted a szabályokat, felborult az egyensúly, most már mit számít. Lakj jól belőle és ha annyit ettél, hogy mély bűntudatod lett, akkor majd előlröl kezded a diétát...

     

    Na szóval ennyit rólam. Ennél már legalább tudom, mire kell figyelnem: mindig rágcsálnom kell valamit, hogy ne legyek nagyon éhes, és egyszer sem hibázhatok, különben végem.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_461189 (67)
    2009-07-06  20:23
  32. 2009. július 7. 09:4570.

    Ma reggel megettem a száritott gyümölcs, zöldség és gabona műzlim, hozzá kettő kanál zakorpát , majd egy reszelt körtét.

     

    Egy kisfej káposztát vágtam négybe és forróvízbe beledugtam Zepterbe.igy nem fő de mégsem lesz az a vad nyers.:)

    Paradicsom és megint egy gabona lesz a menüm délután.

    Húst nem eszem szóval semmi állíti elredetü terméket.megpróbálok igy méregteleníteni.-állítólag nagyon szuperul lehet.Majd folytatom joghurttal és light sajttal esetleg egy kis sovány túró.

    Egyenlőre minden  rendben, nem szedvedek.Viszont lusta vagyok és nem mozgok ebben a melegben de ma megpróbálok egy kisics futkározn este.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  33. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. július 6. 20:4069.
    Helyesbítés (bár szerintem jól írtam): a 200 kcal-n felüli gyümölcs megy a zsírba, köszönhetően a gyümölcscukornak. Ez olyan másfél alma naponta:-S Sajnos... pedig imádom a gyümiket.
    előzmény:
    christines (51)
    2009-07-03  12:55
  34. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. július 6. 20:3368.

    Tényleg, hogy állsz az életmódváltással? Írod, miket mikor eszel? Én igen (Google Calendar-ba, szuper), és nagyon sokat segít. A kalóriákat is számolgatom mellé, meg hogy mikor mit edzettem. Csak ugye mostmár a fehérjét is figyelnem kell, szóval, nem ilyen egyszerű...

     

    Ha már nagyon kivagy, csinálj gyümihabot: 2-3 toji fehérjéje, 10-20 deka savanykás gyümi (pl. meggy), édesítőszer, fahéj, pici vaníliaaroma (opcionális).

    Felvered géppel a fehérjéket, közben spricceled bele az édesítőt. Ha már kellően kemény és fini, mehet bele a botmixerrel felaprított gyümi, aztán ízlés szerint fahéj, aromák. Engem sokszot átlendített már a holtponton ez a nyalánkság, meg gyerekkoromban is sokat csinált ilyet a nagyim (persze cukorral, jujjj...).

    Ami még jó: reszelt alma, natúr jogival, édesítővel, fahéjjal összekutyulva. Én nagyon szeretem:-)

    Inkább édes nassokra vannak tippjeim, mert én édesszájú vagyok. De jó megoldás a natúr jogiba/kefírbe kevert saliöntetpor, mellé pulykasoni, valamilyen zöldség, pl. paradicsom (nagy kedvencem). Szerintem így ki lehet bírni...

     

    A lényeg, hogy ÍZESÍTS!!! Vegyél finom fűszereket, próbálj ki új ízeket. Nem versenyre készülő fitnesszlédik vagyunk, akik sómentes diétán vannak. Legyen finom, amit eszel...

    előzmény:
    christines (64)
    2009-07-06  19:32
  35. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. július 6. 20:2367.

    Szia, Christine!:-)

    Jaj, megvagyok, csak kicsit el voltam havazva az utóbbi napokban.

    Többek között rájöttem, hogy túl kevés kalóriát (azon belül is fehérjét) viszek be: elkezdtem fogyni és gyengülni. Ezt a kondinál vettem észre. Úgyhogy most felhérjekúrán vagyok, azaz napi 2 turmixot meg kell innom a férjecském parancsára.

     

    Adok neked egy TUTI recit, tegnap és ma is csináltam belőle egy adaggal. Rettentő egyszerű, kalóriaszegény, és nagyon finom! Ez lesz holnap is az ebédem:-)

    Hétvégén kaptunk egy csomó sárgabarit, de nem igazán tudtam vele mit kezdeni, annyit:-) Nem akartam, hogy tönkremenjen, úgyhogy nem spóroltam ki belőle a barackot:

     


    Kaukázusi kefírtorta

    Hozzávalók:

    ˇ         fél liter kaukázusi kefír

    ˇ         fél csomag étkezési zselatin (kb. 12 g-nyi, de semmiképpen sem tortazselé)

    ˇ         3 ek.-nyi cukornak megfelelő édesítőszer

    ˇ         1 csomag vaníliás cukor (helyett aroma vagy rúd)

    ˇ         gyümölcsök (ízlés szerint) - én 380 g sárgabarival csináltam ma

     
    Elkészítés:

    ˇ         A fél liter kaukázusi kefír felét egy kis lábasba öntöm.

    ˇ         Hozzákeverem a zselatint, az édesítőt, a vaníliarudat/aromát.

    ˇ         Kis lángon addig keverem, míg teljesen fel nem oldódnak benne a hozzávalók.

    ˇ         Hozzáöntöm a többi kaukázusi kefírt.

    ˇ         Beleszórom a gyümölcsöket.

    ˇ         Formába vagy üvegtálkákba öntöm, hűtőbe teszem, míg meg nem szilárdul.

    ˇ         Kb. 3 perc alatt elkészíthető finomság + a hűlési idő

     

    Na, megyek visszaolvasgatni:-)

     

    előzmény:
    christines (65)
    2009-07-06  19:36
  36. Torolt_felhasznalo_226731
    Torolt_felhasznalo_226731
    2009. július 6. 20:0566.

    Nos, én is hasonlóképpen vagyok ám ezekkel ;) és ha figyeltél, én az általad nevezett szót nem is használtam már :) extra figyelmességből :)

    Nekem a sültkolbász, a hurka, a jókaibableves és a főttsonka az abszolút csábítóm és ezenfelül a fagyi, meg a cukrászsütemény a túróstáskáról nem is beszélve és a marcipánoscsokiról....

     

    És ha ezekből valamelyikből elcsábulok, utánna azon kapom magam, hogy mint egy drogos, úgy kívánom és egyre többet eszek belölük, miközben tudom, h nem szabadna... épp mint egy drogos, én is ezt szoktam mondani :)

     

    Egyébként nem vagy véletlenül rejtett lisztérzékeny??? Ugyanis pont most olvastam, h azokra van van ilyen a hatással az általad kerülendő cucc, akik lisztérzékenyek a tudtukon kívűl és amint pár napig/hétig mellőzik a gabonafélékből készült termékeket, megszünik a sóvárgásuk. Nálam egyébként dettó ugyanez a helyzet a fent említett holmikkal, ha pár napig meg tudom állni, h ne egyek, utánna minimalizálódik a követelőzésük "Egyél meg! még! még még!!"  ;)

     

    Egy próbát megérne! Mit gondolsz!

    Remélem a fenti felsorolás nem hatott rád kedvezőtlenül!!!

    Cserébe elmondom kedvcsinálónak, hogy ma 2 avocádót vacsiztam sósan csilisen kornspitzcel, meg japán miszólevest algákkal, meg lehet a párom csinál még grillezett gombát és cukkinit

     

    A Gitta oldalát egyébként azért linkeltem be, mert rengeteg receptet leír fényképekkel és van az oldalán több olyan blog is belinkelve, akik szintén az egészséges életmód különböző típusait élik, szintén képekkel és receptekkel ellátva - onnét rengeteg ötletet meríthetsz :)

    előzmény:
    christines (65)
    2009-07-06  19:36
  37. 2009. július 6. 19:3665.

    Flava!

     

    Hol vagy? Te vagy az egyetlen reményem.. Már mindenki mást csinál...

    Így pedig egyre nehezebb lesz...

     

    Vannak receptjeid? Kezdem egyhangúnak érezni a dolgokat... (már úgy értem, hogy én mindig csak azt készítem el, amiről már tudom, hogy csináltam és finom. Nem ártanának az új ízek.. kis váltás).

     

    Hm?

     

    Olyan egyedül érzem magam megint...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_461189 (46)
    2009-07-02  15:38
  38. 2009. július 6. 19:3264.

    Ez mind jó, meg szép.

    De:

    Én pl. nem szeretem a tésztákat, de van néhány, amit igen és azt nagyon (ritka kivételek). És mi lesz, ha arról írsz, hogy ilyen meg olyan tésztát ettél és én rákattanok?

     

    Tudod, ahogy már az elején írtam, nagyon kevés az akararaterőm. Ha finomságról van szó, olyan vagyok, mint egy drogos. Mindent próbáltam, de csak egy jött be: Nem megvenni, nem látni, nem illatozni és nem beszélni róla... Úgy kell tennem, mintha nem is létezne. Számomra ugyanis valóban nem létezhetnek. Ha pedig nem léteznek, akkor minek gyötörjem magam a gondolataikkal, látványukkal, miért kísértsem a rosszat? A tiltott ételek sora mellett a boltban én mindig elrohanok, vagy ha tehetem be sem megyek, oda sem nézek.

     

    Ha most írsz valamiről, amit most nem is kívánok éppen, amint éhes leszek, a kis agyam egyből oda fog tekeredni, hogy hmmm milyen fini tésztát vagy XY-t említettél a múltkor és hát legyen... nem bírom tovább: megveszem és megeszem.

     

    Akkor hiába indult a fórum, mert támogatás sehol , csak megint a gondolatok kínoznak, a finomabbnál finomabb ételekről olvasok. Kínzás...

     

    Egy megoldás van: ami nekem tabu arról ne írj konkrétan.

     

    Ha ezzel más is így van, szívesen beszélek én is általánosságban a másnak tiltott ételekről.

     

    Csak kérlek hagyd ki a kedvemért ezeket, mert úgy nehéz lesz és akkor semmi értelme nem volt a fórumnak sem...

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_226731 (63)
    2009-07-06  12:44
  39. Torolt_felhasznalo_226731
    Torolt_felhasznalo_226731
    2009. július 6. 12:4463.

    Sziasztok!

     

    Újra átnézegetve a hozzászólásokat, úgy érzem, mindenki egy kicsit más megközelítésben látja a helyes étkezést, ezért kérlek benneteket, legyünk toleránsak egymással, azon a téren, ki mit tart helyesnek, hiszen a célunk ugyanaz, lefogyni és közben jól érezni magunkat egymás segítségével.

     

    Én pl. nem eszek sem húst, sem sajtot vagy egyéb tejterméket, tengeri szörnyeket meg kifejezetten nem, mivel szerintem undorító már a szaguk is, de pont azáltal, hogy én ennyi mindent kihagyok, elfér az én étkezésemben egy kicsivel több szénhidrát és szerintem az amúgy sem hízlal jobba, mint mondjuk egy sültcsirke hízlalna...

     

    Lehet, jó is, hogy ennyiféleképpen próbálkozunk, így legalább össze tudjuk majd vetni a tapasztalatainkat és ki tudjuk deríteni, melyik módszer eredményesebb. Végül is sok út vezet Rómába, nem csak egyféleképpen lehet elérni egy adott célt.

     

    Én igazán már az úgynevezett szakértői véleményekben sem bízom, inkább a testemre hallgatok. Független szakértők a táplálkozási kutatások terén nem túl sokan vannak, mivel a kutatások igencsak költségesek. Azok a szakértők, akiket pedig a tejipar vagy a húsipar finanszíroz, aligha fognak olyan eredményeket publikálni, amik a finanszírozójaik érdekeit nem szolgálják, még ha jutnak is ilyen erdményekhez, akkor is olyan csomagolásban adják el, ami kedvező a megbízójuknak. Tehát pl nem azt mondják, h a túlzott húsevés artritiszt, szívbajt v egyebet  okoz, hanem, hogy, a húsevésnek ilyen vagy olyan előnyei vannak, még akkor is, ha ezek az előnyök százalékos arányukat tekintve kisebbek, mint a kimutatható hátrányok, melyeket ilymódon szépen a szőnyeg alá söpörhetnek.....

     

    Az a tudás, amivel le lehet fogyni, mindenkinek a rendelkezésére áll és nem is hú de komplikált vagy bonyolult, bárki számára azonnal hozzáférhető lenne, csak sok ember kényelemből vagy tudatlanságból vagy érdektelenségből vagy depresszióból vagy nemtörődömségből neki sem lát a kipróbálásának.... pedig bárki lefogyhatna, ha igazán akarna... szerintem legalábbis.

     

    Csak ugye sokszor egyszerűbb bekapni néhány kapszulát vagy pár napig kipróbálni egy újságban olvasott vagy barátnőtől kapott diétát, aztán azt mondani, hogy nekem ez nem megy, minek is próbálkozzak, mint ténylegesen felállni a tv elől, tornázni, életmódot váltani hosszú távra és kiállni amellett, amit egyszer elhatároztunk. Mert az a legnehezebb, hosszútávon kitartani az egyszer megfogadott cél mellett, akkor is, ha csak lassan haladunk, vagy először egyeltalán nem, hiszen a szervezetünknek idő kell az átállásra és az eredmények elérésére. Ami ugye szintén komlex dolog, nem elég csak másképp enni vagy csak tornázni vagy csak valami bogyót bekapni esetleg sugalmazó cd-ket hallgatni, szervezetünk bonyolúlt és sok oldalról kell megközelítenünk ezt a témát is, hogy tartós legyen a siker.

     

    És ki tudja, hogy jó úton járunk-e?? Hát te magad, ha jobban érzed magad, ha könnyebben bújsz a farmerodba, ha szebb arc néz vissza a tükörből, ha kisimulnak a vonásaid és eltűnnek a zsírpárnáid, de közben nem változol örjöngő éhenkórásszá, akkor igen, akkor jó úton haladsz.... Ja és a bókok sem fognak magukra váratni ez esetben :)

     

    Találtam egy blogot, ami az igazi nyersétkezéssel foglalkzik, ami a téma eredeti címe volt, ha érdekel valakit, kukkantson be ide, érdkes recepteket, tippeket és tudnivalókat ír le a leányzó:

     

    http://gittarawfood.blogspot.com/

     

    Mind enkinek további szép napot és jó fogyást és bocsi, ha picit off lettem volna....

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  40. 2009. július 5. 13:0862.

    Nagyon szívesen Tjara! Nem tesz semmit! Jó hír, ha belevágsz!

     

    Csak egyet kérek: A tésztát ne említsd, mert annak semmi köze ehhez az életmódhoz és főleg nem a fogyáshoz...

     

    Kérlek nézd meg  Flava videóit!!!!!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_226731 (57)
    2009-07-04  10:34
  41. 2009. július 5. 12:4861.

    Hallo!!!

     

    Nagyon örülök, úgy látom több csatlakozó is akadt!

    Teljesen fel vagyok pörögve a témától, sokkal könnyebb veletek, mint egyedül volt. Köszönöm!!

     

    A fogyásom is beindult. Minden nap felkelés után mérem magam. Leírom az adatokat:

     

    Kedden 62,4kg

    Csütörtök: 61,6kg

    Szombat: 61,4kg

     

    Tegnap megtaláltam életem egyik legjobb éttermét! Wok&Grill a neve, és Sopronban van.

    Ettünk: sushi-t, és grillezett tengeri kütyüket grillezett zöldségekkel. 

     

     Méég..mééég! Tuti, hogy ha megyünk megint Sopronban, csak itt fogunk enni. Nem lehet megunni...

    Volt közötte: rák, tintahal, lazac, kagyló, kínai illatos gomba, meg azt hiszem mocha gomba, brokkoli, hagyma...

     

    Ezt mind-mind én ettem :) Persze a felsoroltakból kb. 2-5 db-ot, tehát kb. az egész egy tányérnyi volt, mégis sok hasznos dolgot megkapott a szervezetem. Szeretem a sokszínűséget :) Mindenből enni, de mindenből csak egy kicsikét.

     

    Tegnap beszereztünk egy méretes dinnyét. Kíváncsi vagyok, most hogy fog változni a súlyom... Ha azt veszem észre hogy növekszik, akkor lehet, hogy én is hanyagolni fogom a gyümölcsöket. Persze ennek a hatására 1-3 napot nem árt várni, mert nem pikk-pakk alakul ez át zsírrá szerintem...

     

    Amúgy a változást nem kilókban várom (szerintem hülyeség a mérlegre hagyatkozni..), hanem centikben (bár ezt nem mérem, hanem a nadrágomon szeretném majd érezni).

     

    A mérleg nekem csak arra szolgál, hogy a kis mértékű változásokat is mutatja, tehát látom, hogy merre indultam (hízásnak, vagy fogyásnak).

     

    Nem kérdezlek benneteke, hogy hogy haladtok, mert Flava már rutinos, smokey pedig már pont előzőleg írta ezt le...

     

    További szép hétvégét lányok! Megyek főzni...

     

    Ja! Annyira megtetszett ez a wok-os dolog (és most már láttam is, hogyan csinálják, mert látvány konyha volt az étteremben, hogy úgy döntöttem, megpróbálom bevezetni én is...)

     

     

     

     

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  42. 2009. július 5. 10:1060.

    Igen B 12 másban is van csak a felszívódás  más.Nem ok nélkül mondják, hogy az amer mindenevő.

    A Testkontroll.-nem  tetszik.Kár, hogy nem találom azt a tudományosan alátámasztott irást amit direkt erre a célra raktam féle,-mivel én nemtudom olyan szépen elmondani mia is a baj ezzel a táplálkozásmóddal.

    Kezembe kerül akkor bemásolom.Hús mellé természetesen jobb a saláta én is igy eszem mivel könnyebb a gyomromnak de a Testkontrollal sem fogy le senki vagyis csak egyszer egy kicsit.Ez ha egoldás lenn nem futkosnak ennyi kövér ember csak ez a módszer szerint kellene táplálkozni.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_226731 (59)
    2009-07-04  22:25
  43. Torolt_felhasznalo_226731
    Torolt_felhasznalo_226731
    2009. július 4. 22:2559.

    Szia Smokey!

     

    Látod, én is a mértékletességre törekszem, mert per pillanat inkább a mértéktelenség uralkodott nálam, amitől olyannyira kimentem a formámból.... Én rájöttem, hogy a tilalmi listák semmit sem érnek, max. annyit, hogy az ember akkor csak mégjobban kívánja azt, amire azt mondja, hogy nem szabad... Úgyhogy én inkább azt mondom, vannak szuper jó, épp megfelelő és kevésbé jó választási lehetőségeim, amik közül igyekszem az első két kategóriából válogatni, de ha épp úgy érzem, h most nekem 4 gombóc fagyira van szükségem vagy egy sportszeletre, mert ha nem akkor meggebedek, akkor megeszem azt, különben tudom, hogy a nagy kívánósság miatt 25 másik dolgot összekajálok, amik végtére mégsem veszik el az"éhségem" arra az adott dologra és a végén mégiscsak megeszem azt a nyamvadt sportszeletet vagy amit épp annyira kívántam, csak addígra már felhalmoztam egy kalória hegyet olyan dolgokból, amiket nem is akartam megenni, csak kínomban próbálkoztam velük, így aztán jobban járok, ha rögtön azt eszem meg, amit kívánok...

     

    Persze ilyenkor nem lehet világvége hangulatom és nem mondhatom, hogy most már akkor úgyis minden mindegy alapon megeszek még egy extra porciót ebből meg egy szuperadagot abból a tiltott kajából is... Nem! Végtére is én nem diétázok, hanem egy bizonyos életmódot élek, és ebben elfér a néhanapi bűnözés is, amíg az marad a kivétel és amíg nem esek át a ló másik oldalára az engedékenységemmel. Úgy ahogy az nálam az utóbbi 2 évben történt és amiből én is épp kimászni próbálok.

     

     

    Abban biztos igazad van, hogy nem egyszerű eldönteni, hogy mit is szabadna ennünk, hiszen ha belegondolunk, hogy ma már minden iparilag készül számtalan kémia hozzáadásával, akkor a legkívánatosabb gyümölcs is egy méregkombinát.... De hát valamit mégiscsak kell ennünk így hát meg kell próbálnunk a rendelkezésünkre álló palettából a lehető legjobb dolgokat kiszemezgetni. Azokat, amik a mi saját véleményünk szerint a legjobbak nekünk. Mert hiába mondja valaki más nekünk, h pl. milyen jó és egészséges a brokkoli, a spenót, a barack vagy az eper, ha az egyiktől undorodunk a másikra meg mondjuk allergiások vagyunk. Nekünk magunknak kell a döntéseinket meghoznunk és utánna a döntéseink következményeivel élnünk.

     

    B12-t pl. a friss savanyúkáposztában is találsz vagy a kovászosubiban, aminek épp szezonja is van, valamint a frissen a kertből kihúzott, nem agyonmosott retek, saláta stb. is tartalmazza.

    Egy érdekes cikket itt találsz erről és még pár más dologról, amit felvetettél a Diamond családtól, akiket az élelmiszeripar konszernjei többszörösen is életveszélyesen megfenyegettek, mert le merték írni és nyilvánosságra hozni a reklámkampányok mögötti valóságot:

     

    http://hiresvegi.uw.hu/testkontroll.htm

     

    előzmény:
    smokey* (58)
    2009-07-04  13:38
  44. 2009. július 4. 13:3858.

     

     Kedves Thjara!

     

    Talán egy lakatlan szigeten kivitelezhető lenne az egészséges táplálkozás eszi nem eszi alapon.:)

    Sajnos nem ezt tanultam és nagyon nehéz az átállás,nekem biztosan  az,de próbálkozom.

    Magam sem tudom, hogy mi kerüljön a tányéromra amit elfogyasztok és az egészségem szolgálja.

     

    Ahogy nézem a Tv. műsorokat ledöbbenek.legalább a háromszorosát eszem annak ami ajánlott.

    Pedig nem vagyok nagy evő.Egy tányérra bőven ráfér a kártyapakli méretű húst mert az is kell ugye a B12 vitamint miatt és az ember mindenevő,gyufásdoboznyi méretű sajt, öklömnyi mennyiségű gyümölcs és két öklömnyi zöldség

     

    Szóval lehet variálni, nyerskoszt diéta vagy Atkins sehova nem vezet egyik sem csak csiszolódik az elménk, hisz összejövünk egy fórumon   biztatjuk egymás recepteket cserélve és indulunk a cél felé amit egészséges táplálkozásnak hívnának...de kit tudja jó úton járunk.-e?

    Megtanuljuk elhagyni azokat az étkeket amik valóban tilalmis listán szerepelnek már haladás.Annyira azért nem szeretnék megjavulni hátha elmegy az élettől a kedvem és a vége az lesz, hogy antidepire fognak.-na akkor nekiállhatok nem enni hanem zabálni:)

     

    Valahogy én a mértékletességre törekszem.Ma viszont a fejemre esett egy túró rudi, nyerskoszt diéta ide vagy oda bosszúból magamévá tettem:)

     

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_226731 (55)
    2009-07-04  09:29
  45. Torolt_felhasznalo_226731
    Torolt_felhasznalo_226731
    2009. július 4. 10:3457.

    És még mindíg kimaradt, hogy mit is kellene inni: hát lehetőleg vizet, minél tisztább és minél több, annál jobb. Én pl. egy kis trükkel lúgosított forrásvizet iszok otthon meg zöldteát, gyümölcsteát vagy gyógynövényes teákat, néha csemegének egy kis earl grey-t is. Persze vendégségben lecsúszik egy-egy kávé is. Mindemellett a legjobb otthon frissen préselni a gyümi- és zöldségleveket valamint a búzafű- vagy árpafűlevet, aminek nagyon jó hatása van. Jót tesz a vízben néha egy kis friss citromlé vagy citrom, lime és narancskarikák is, esetleg pár friss feketeribizli kipréselve hozzá. stb. stb. a fantáziának nincs határa.

     

    Egyre jobban beleélem magam ebbe a blog témába, azt hiszem, bele is vágok néhány nap alatt, bevált receptekkel, tippekkel , aktuális napi étrendekkel tarkítva.... haha... addíg sem a konyhában tömöm a fejem, míg azt írom majd - és minél többet foglalkozom megint a témával, annál könnyebben élem bele majd magam a megvalósításába is, főleg, ha tudom, hoigy mások is figyelnek rám!

     

    Köszönöm Christines!

    és Smokey, úgy látom, mi hasonló hullámhosszon vagyunk, mit gondolsz?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  46. Torolt_felhasznalo_226731
    Torolt_felhasznalo_226731
    2009. július 4. 10:2356.

    Újra átolvasva azért sikerült egypár dolgot kihagynom, pl a d-t a zöldséglé-ből meg a búzafűlevet a reggeliből vagy vacsorából, meg a sokfajta friss és szárított gombát, lencsét, babot, borsót és tofut valamint egyéb szárítotott szójatermékeket az ebédből. Valamint azt, hogy a rizs vagy jó minőségű basmati vagy jasminrizs esetleg arborio legyen vagy barna és vadrizs, azonkívül persze lehet árpa, köles, couscous vagy bulgur. A tészta pedig lehetőleg durumtészta vagy teljeskiőrlésű legyen. stb. stb.

     

    Na, mára ennyi okosság elég, mindenkinek szép hétvégét. Egyébként már régóta játszottam a gondolattal, hogy indítani kéne egy ilyen témájú blogot, most lehet belevágok :)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  47. Torolt_felhasznalo_226731
    Torolt_felhasznalo_226731
    2009. július 4. 09:2955.

    Sziasztok!

    Nagyon örülök, hogy rátok találtam, régen én is hasonlóan étkeztem, akkor mindíg jó alakom is volt, aztán jött egy nehezebb fázis az életemben és elhanyagoltam magam... Összevissza ettem mindent, aminek persze meg is lett az eredménye: 9-10 kiló plussz.... Na és az aztán ami ragad az tapad elven meg is maradt, még akkor is, mikor az életem már nagyjából rendbejött. Most pedig babucit várok és a mostani rossz táplálkozási szokásaim miatt már az első harmadban annyi kilót felszedtem még ehhez plusszba, amennyit mások egészen a terhességük végéig szednek csak fel. Úgyhogy most mindenképpen tennem kell valamit, hogy változtassak a mostani szokásaimon.... Egészségtelen étkezés, testmozgás nuku, stressz ezerrel minden oldalról.....

     

    Mert ugye az ember a szokásainak a rabja és a rossz szokásokat elengedni sokkal nehezebb, mint a jókat... Sajnos. A jó szokásokat meg sokkal nehezebb felvenni és megtartani, mint a rosszakat. Rossz szokások felvételéhez elég egypár nap. A jó szokások honosításához viszont legalább 3-4 hét intenzív gyakorlás kell.

     

    Na és ugye az egészséges étkezés, a megfontolt testmozgás, a pozitív, kiegyensúlyozott életszemlélet mind-mind csak megszokás és tudatos begyakorlás kérdése. Tök egyszerűen hangzik, nem igaz? A valóságban azonban nagyon is nehéz átállni ezekre a dolgokra. Azért is örülök ennek a kis közösségnek, mert együtt, egymást segítve, talán nekünk is sikerül visszajutnunk egy egészségesebb életmódhoz és ezzel egy szebb, karcsúbb testhez és egy pozitívabb, lazább életfelfogáshoz.

     

    Leírom nektek, én hogyan táplálkoztam régen és mihez szeretnék visszatérni:

     

    Reggeli: frissen préselt zöldség- vagy gyümölcslé, zölturmix vagy gyümölcsturmix

    Tízórai: friss gyümölcs vagy csíra

    Ebéd: Rizs v krumpli v tészta és zöldség meg olivaolaj kombinációjából készült főttétel lehetőleg salátával vagy nyers zöldséggel kiegészítve, néha magos kenyér vagy zsemle

    Uzsonna: friss gyümölcs vagy zöldség nyersen, diófélék, mandula

    Vacsora: nagy salátatál magokkal, csírákkal vagy nyerskoszttál esetleg hasonló főtt étellel mint délben

    Desszert: esetenként növényi alapanyagokból és szójatejből készült édességek, fagylaltok, sütemények nyers vagy sült formában

     

    Gondolom, észrevettétek, hogy én tejtermékeket, husokat, felvágottakat, tojást és hasonlókat nem említettem, ami nem véletlen, nekem ezek a dolgok többszörös értelemben is problémát okoznak.

    Először is valamilyen tartósítószer, amit a tejtermékek és felvágottak tartósításához használnak, vagy valamilyen antibiotikum vagy egyéb gyógyszer mellékhatásaként, amit az általunk fogyaszthatónak vélt állatok táplálékába vagyítenek allergiás rekaciókat vált ki nálam. Kismértékű fogyasztásnál megúszom pattanásszerű kiütésekkel, következő fázis a hasmenés, ezután, ha még mindíg nem értettem meg és tovább bűnözök hasgörcsök, hányás, földön fetrengés következnek, melyek miatt akár infúzión is végezhetem extrém esetekben....

    A másik kellemetlen mellékhatásuk, ha egy ideig fogyasztom őket, akkor még hetekkel később is hirtelen, ugrásszerű több kilós hízás lép fel nálam, ami csak több hetes tisztulási folyamat után áll le. De ekkor még mindíg nem fogytam...

    Szóval, nem könnyű eset ám az állati eredetű táplálék az emberi szervezetre nézve.... és nekem még szerencsém van, mert nálam ilyen direkt módon jelentkeznek a mellékhatások, másoknál éveken át nem észlelhető semmi különös, míg aztán "hirtelen, rejtélyes módon és teljesen váratlanul" nagyon betegek lesznek, rák, szívroham, cukorbaj, stb. stb. hadd ne soroljam tovább napjaink népbetegségeit.....

     

    Oké, nem akarok szörnyű hosszúra nyúlni, hadd említsem még meg, kik inspiráltak és mutattak utat régebbi táplálkozási rendszerem kialakításában, amihez most vissza akarok térni:

     

    Harvey & Marylin Diamond (Fit for Life - Testkontroll)

    David Wolfe (Sonnendiät)

    Viktoras Kulvinskas (Csíraételek)

    Viktória Boutenkó (A nyers család)

    Dr. Hay (Szétválasztódiéta)

    Jakie Le Tissier (Testkontroll vegetáriánusoknak)

    Váradi Tibor (Napfényes Élet Mozgalom)

    Schirilla György (Vegetáriánuskönyv)

     

    Sok sikert mindenkinek, amúgy megjegyezném, bárkinek szívesen segítek én is, hiszen elméletben mindent nagyon jól tudok, sőt, még oklevelem is van eme tudásomról, csak a gyakorlatot hanyagoltam el nagyon, de most, már vasárnap óta visszatértem az alapokhoz.... és nem is hagyom magam mégegyszer elcsábítani, mert nem akarom a második gyermekem majdani első születésnapját XXX kilós bálnaként megélni...

     

    Remélem minél többen velünk tartanak az egészséges élethez vezető úton. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  48. 2009. július 3. 18:5654.

    Nem ciffrázom ennyire úgy sem tartom be pontosan a diétát.

    Forráspontot veszem alapu aztán félrehúzom az ételt.

     

    előzmény:
    christines (52)
    2009-07-03  16:02
  49. 2009. július 3. 18:5453.

    35.hozzászólást olvasd át.

     

    Majd jövőt héttől mert igazából nem vagyok rajt a programon.Állitólag kettő hét alatt akár 5 kg. ot le lehet adni.-azt nem tudom, hogy kinek merre hol?:)

    Megcsúszom ám rendesen, arról nem beszélve, hoy ez nem vezet sikerre mivel főtt ételen vagyunk.-akkor hol a nyers koszt?és a siker? Várat magára, mert az lesz:)

     

    Sajnos én mindig dugig vagyok főleg most, hogy nem nagyon mozgok ilyen pocsék frontos időben nem kívánom az ételet.

     

    Ma ettem energi szeletet.Zöld füvekből van.Mást kiráz a hideg ha meglátja én meg imádom.Ez a zöld ital társa .-ne fájjon a szíved érte mert nem tetszene.

    Valahogy a főtt ételt kellene kiiktatni, sok paradicsom, joghurt, turmixok, minimális gyümölcs, saláták avokádó öntettel, csicseriborsó,-szóval hüvelyesek,gersli,  répa retek mogyoró, mandula.

    Kedvcisnnálónak.

    előzmény:
    christines (51)
    2009-07-03  12:55
  50. 2009. július 3. 16:0252.

    Ja! Még annyit akartam megkérdezni, hogy azt honnan tudod ellenőrizni, hogy hány fokon főzől? Szereztél be speciális hőmérőt?

    Mert a tűzhelyen csak a fokozatok állnak... És nem rossz ötlet!

    előzmény:
    smokey* (50)
    2009-07-03  05:50
  51. 2009. július 3. 12:5551.

    "Itt irta Flava az oldalon" - mit? hol?

    Akkor én azon lehet, hogy csak átsuhantam. Azt a hozzászólását, ahol sok link van, még nem volt időm megnénzi.

     

     "2o dk gyümölcs még elmegy de ha többet eszel az zsirrá alakul." - ezt jó tudni, mert nem tudtam (a mennyiségre gondolok).. Bár szerintem ez is túláltalánosítás, mert azért szerintem nem mindegy, hogy 20dkg banán, vagy 20dkg egres....

     

    Én nem szeretem a husit annyira, de már annyi minden ki van iktatva, hogy lassan már semmit nem ehetek.. ha nem lenne husi, semmitől nem tudnék jól lakni. Tényleg vallod, hogy a szójahús jobb helyette?

     

    Smokey, megtennéd, hogy  leírod egy héten át, hogy mit eszel egy nap? Én már úgy érzem, bedilizek ebbe az egyhangúságba. 

    Valami fincsi zöldséges rizs recept? Mert te egy csomó mindent nem engedsz meg magadnak... Kíváncsi vagyok, mik mennek nálad... Nem gond?

     

    Ma ha minden igaz megyünk besushi-zni

     

    Délelőtt a falat kapartam az éhségtől, mert nem volt időm enni.. azóta sem ettem, csak várom, hogy menjünk már... és emiatt majdnem beesett egy tiltott kaja.. de gyorsan rápakoltam mást, hogy ne is lássam, aztán kimentem a szobából...

     

     

    előzmény:
    smokey* (50)
    2009-07-03  05:50
  52. 2009. július 3. 05:5050.

    Hahó!

     

    Nekem ez a nyerskoszt diéta levan írva.

    Ott az áll, hogy a húst tilos bevinni.Magokat kell enni beáztatva, csiráztatni lehet és fogyasztani, gyümölcs, zöldség, kevés zsirszegény túró, joghurt mehet.Más nem.

    Főzni maximum 116 fokon.

    Esetleg ha hosszabb ideig kivitelezzük eme diétát néha beiktatható egy kis hús.

     

    Itt irta Flava az oldalon. 2o dk gyümölcs még elmegy de ha többet eszel az zsirrá alakul.

    A testépítő videóját nézted Te is, ha jól emlkszem.

    Sajnos vettem fehérjeport.-csak tudnám minek? Amir hirdetnek az oldalon, zsir és szénhidrát mentes.Ma érkezik meg. Lugosítok akkor mi a fennek vettem állati eredetű fehérjeport? Most puffogok:)

    előzmény:
    christines (49)
    2009-07-02  22:58
  53. 2009. július 2. 22:5849.

    Hahó!

     

    Találtam még egy cikket az elsavasodásról. Szerintem teljesen passzol a diétához, amit követni szeretnék...

     

     http://www.femina.hu/egeszseg/savtalanit as

     

    Amúgy amit sokan nem tudnak, hogy a gyümölcsök nem savasítanak, csak amiatt, mert más ételekkel együtt fogyasztjuk. A gyümölcsök olyan enzimeket (ha jól emlékszem ez a szó volt az...) tartalmaznak magukban, amelyek biztosítják, hogy a gyomorban fél óra alatt lebomoljanak maguktól. Azonban ha mással esszük (olyan ételekkel, melynek emésztéséhez kb.1-2 óra kell), akkor kénytelen tovább időzni a gyomorban és igen, ez esetben már elkezdi marni a gyomrot.

    Ezért kell éhgyomorra gyümölcsöt enni.

     

    Természetesen a zöldségek magasan túlszárnyalják a gyümölcsöket, ezt tudom, de közöttük olyan kevés van, amit bármelyik percben teljes szívből szívesen elrágcsálnék... Persze azért adagolom ezt is. Ma paradicsom, és karalábé volt soron. Holnap paradicsom + retek nap

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  54. 2009. július 2. 22:4148.

    Hű.. smokey.. Én még nem néztem meg Flava videólinkjeit, de mintha teljesen más diétáról beszélnél. A videókból vetted a mondatokat?

     

    Mi az, hogy nem lehet húst enni? Meg túrót, meg tejet? Nekem ez már sok.. A végén ott lyukadunk ki, hogy igazából nem lehet semmit...

     

    Én nem kínozni akarom magam, hanem úgy egészségesen élni - és én vallom, hogy amit a Természetanya ad, az egészéges (minél "csupaszabb" formában fogyasztod, annál inkább -, hogy azt hosszú távon meg tudjam tartani, és tartósan lefogyjak tőle.. (néhány kiló is jó, és amúgy is minden másabban nézne ki, ha csak a kis gödröcskék eltűnnének...)

     

    Még nem láttam olyan benszülöttet, vagy hasonlót, akit a természet táplál (és nem a Meki, vagy más ember által előállított ételnek nevezett izé...) és kövér lenne, vagy "narancshéjas"... Persze ott ott van a mozgás is.. A jövő héttől ezért be is illesztem.

     

    Te biztosan arra a diétára gondolsz, amiről Flava ír, és amire én is gondolok? Nekem ez olyan furi... (a hús hiányától szerintem hamarabb beteg lesz az ember, mint attól, hogy Aktiviát eszik)...

     

    Biztos, hogy így akarod sanyargatni szegény kis tested? Azért néha kell az a husi.. én sem viszem túlzásba, de hogy se túró helyette, se tej... (jó, azt már mondták, hogy a tej nem jó fehérjepótló, de ideiglenesen laktat)

     

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  55. 2009. július 2. 19:1347.

    Köszi a linket:) Engem egyre jobban megbolondítanak.Hol hízlal a görög dinnnye, hol fogylaszt.Képtelenek eldönteni.

     

    Sajnos ami izlik abból régen sem volt korlátozás.-most ennek isszuk a levét.

    Ma lusta vagyok nagyon.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  56. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. július 2. 15:3846.
    Szerintem kombinálják a lányok a kettőt... vagy nemtudom:-)
    előzmény:
    harmony001 (43)
    2009-07-02  12:33
  57. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. július 2. 15:3645.

    Ha már zöldek, akkor nézzétek meg ezt:

    http://hu.wikipedia.org/wiki/Negat%C3%ADv_kal%C3%B3r iatartalm%C3%BA_%C3%A9tel

     

    Lehet, hogy csak legenda, de azért elgondolkodtató... Persze ezekből sem szabad észnélkül zabálni:-)

    Én is szerencsére a savanykás gyümiket jobban szeretem, mint az édeset. Élek-halok a savanyúkáposztáért is!:-)

    Az ananásszal vigyázz, csak cukrozatlant vegyél!

     

    előzmény:
    christines (42)
    2009-07-02  11:35
  58. 2009. július 2. 14:4744.

    Szia!

     

    Jó kislány vagy Ez a hét a bejáratásról szól és szeretném ha nem mászkálnál át idegen emberek lakásába ahol konyakmeggyel van kitapétázva a nappali

     

    Megnéztem végre a videót .Sok újat nem mondott de ahogy hallgattam a testépítőt, igy rögzültek a mondandói.

     

    Nincs gyümölcs ha jól emlékszem annak aki fogyni szeretne.:)

    Na térjünk át a nyersdiétára.

     

    Reggel ananász, egy avokádó és natúr joghurt összemixelve.

     

    Sajnos ettem görögdinnyét.-engem rettenetesen hizlal.

     

    Délben lecsó, gombával.116 fokig lehet főzni rotyogtatni az ételt.

     

    A hús nagyon kivn ám zárva.-ez kihangsúyozza a dr. úr.

    Sovány túró, tej nuku és joghurt.

     

    Tetszik a videóanyag és valóban nem fogyni kell, hanem a zsir eltávolítani ügyesen.

    Lesz dolgom egy darabig amig ezen munkálkodhatok.

     

    Salátára avokádós öntetet fogok késziteni van receptem ha fini akkor síkítok.

     

    Kapd össze magad légyszi és ne írd át a diétát a saját szádízére mert holnap már somlóit fogunk enni délig mivel Norbi is engedélyezi

    előzmény:
    christines (42)
    2009-07-02  11:35
  59. 2009. július 2. 12:3343.

    sziasztok!

     

    beleolvasgattam a topikba...

     

    most akkor nyers vagy nem nyers?

     

    mert a topikindításban a nyers ételekről van szó, a bunny-féle étrend viszont nem nyers.... 

     

    hm? 

     

     

    előzmény:
    christines (42)
    2009-07-02  11:35
  60. 2009. július 2. 11:3542.

    smokey!

     

    Az előző neked ment, csak siettem és Flava nevét írtam be..

     

    Tudom, hogy a babfőzelék nem nyers étel.

    De én nem bírnám ki csak húson, meg zöldségeken. Egy idő után nekem unalmassá válna, meg nekem  túl szigorú már... Heidi Klum-nak oké, de én még kezdő vagyok... tetszik tudni? Ne tessék velem szigorúnak lenni kérem .

    Ha ezek mennek (nekem már édesség nélkül is megáll a világ... Ma délelőtt pl. mindenhol édességet láttam kibontva - nem a mi lakásunkban - és nagy volt a kísértés, de legyűrtem sok vízzel, meg ribizlivel )

     

    A gyümölcsöket sem szeretném kiikatatni, mert amennyit nekem délig-egyig van időm belőlük megenni, az szerintem egyáltalán nem árt... Ma megettem reggel egy banánt (még van kb. 3 darab itthon, azokat megeszem, aztán leállok vele, nem veszek többet), meg néhány fürt ribizlit. És hát rengeteg olyan gyümölcsről olvastam, ami segít a fogyásban: ananász, narancs, kivi, ribizli, citrom, egres, alma... (szóval a savanyúbbakat szerintem nyugodtan lehet enni. Almából is van édesebb, meg savanyúbb fajta. Szerencsére én ebből az édes fajtát nem is szeretem...). A gyümölcsöt egyébként délelőtt még Norbi is megengedi.. (persze mértékkel!)

     

    A mai ebéd: natúr rizs (fehér, de már betáraztam barnából is), grillezet csirkecici, meg paradicsom.

     

    Jó kislány vagyok? 

    előzmény:
    smokey* (40)
    2009-07-01  21:37
  61. 2009. július 2. 06:4441.

    Szia Flava!

     

    A lecsó szerintem tök oké, csak ne rakj bele virslit (na az nálam a "húsok" közül mindennek a teteje...). Tojással tök oké.

    előzmény:
    smokey* (40)
    2009-07-01  21:37
  62. 2009. július 1. 21:3740.

    SZáműzöm a pótcukrot, van itthon stevia csak ne lenne olyan mint az epe.

     

    Babfőzelék nem nyers étel. 110 fokon szabad főzni maximum az ételeket.-ezt olvastam.

    A tengeri dolgokat nem szeretem, sőt ki lehetne üldözni vele a világból sajnos.Irigyeltem mindíg ha valaki falta a tonhlat.Micsoda egészséges étel.Borjú hús jó, lugosít is.

     

    A cukor valóban szétmarja az ereket,ha valaki cukorbeteg.Itt erről lehet szó.

     

    Végre valaki azon a véleményen van mint én.A gyümölcs nagyon hízlal és a sok cukor zsirrá alakul belőle.Felviszi nagyon a gyümölcscukor a vércukrot, hiába 2o -as a G.i.-e.A bolti gyümölcscukor kukoricából van .Ezt Fejcsak Zsuzsa könyvébe olvastam.

     

    Holnap jó lesz a lecsó vajon? Csak,hogy nyugodtan hajtsam álomra a fejem:)

     

    Jó éjt megyek olvasni.

    előzmény:
    christines (34)
    2009-07-01  17:22
  63. 2009. július 1. 21:2839.

    Köszönöm, a segítságed.Úgy vagyok mint Te nem vagyok nagyon jóban a hússal csak akkor ezsem ha megkívánom.Marad a tofu és valóban kellene valami jó kis fehérjepor cukor nélküli.

    Köszi a linkeket:)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_461189 (36)
    2009-07-01  20:38
  64. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. július 1. 20:5538.
    Juj, a linkek szétcsúsztak, remélem, azért mindenki meg tudja nézni!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  65. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. július 1. 20:5237.

    Hát, a húsokkal nem vagyok képben, nem igazán szeretem őket. De ha ennem kell husit, én mindenképpen fehéret eszek. És nem igazán olvastam, hogy annyira jó lenne a vörös hús... Szerintem a fogyáshoz inkább fehér kell, de ez tényleg csak megérzés...

     

    Közben hazaértem, és nagyon jó kis linkeket találtam Neked, Nektek:

     

    http://body.builder.hu/video_lejatszas.htm4?id =146 - 8. perctől http://body.builder.hu/bbcomment_post.htm4?id=45 http://body.builder.hu/bbcomment_post.htm4?id=47 http://body.builder.hu/pub_10szalka.htm4 http://body.builder.hu/pub_zsiregetok.htm4 http://www.bodysport.hu/dieta/alapismeretek/fogyas http://www.tesztoszteron.hu/emagazin_01_65_zhv_770_has_igaz sag.php" target="_blank">http://www.testmester.net/forum/taplalkoza s/a_fogyas_illszalkasitas_elmelete

    http://body.builder. hu/bbcomment_post.htm4?id=45

    http://body.builder.hu/bbc omment_post.htm4?id=47

    http://body.builder.hu/pub_10sza lka.htm4

    http://body.builder.hu/pub_zsiregetok.htm4

    http://www.bodysport.hu/dieta/alapismeretek/fogyas

    ht tp://www.tesztoszteron.hu/emagazin_01_65_zhv_770_has_igazsag .php

     

    Jaj, Christines! Szorulásra nagyon jó még a lenmag is! Reggelente 2 evőkanálnyi mehet egy kis natúr jogiba, és olyan eredménye lesz, hogy ihaj! Nem lesz (legalábbis nekem nincs) görcsöd, egyszerűen könnyebb lesz a dolog!:-) Meg írták a keserűvizet is, nekem is jó volt, de nem használtam sokat.

     

    Még annyit a Bunny-s videóhoz meg az általa javasolt étrendhez: nem drága (legalábbis a mi szintünkön, a profik rengeteget költenek tápkiegekre). Mindenki azt hiszi, hogy ezo-bio-öko kajákat kell enni folyton. Dehogyis! Én pl. egy éve nem eszem kenyeret, helyette (originál) pelyheket és korpákat. És több marad a pénztárcámban! Mert mi volt régen? Rágcsa, üccsikék, csokika, kenyér... nagyon sokba kerül. Most csipsz helyett uborkát veszek, töredéke az ára.

     

    Egyébként van egy-két kipróbált recim, ha érdekel valakit... Többnyire amúgy Norbisok (1-esek), de van, amit átalakítottam:-) Ha már nem bírom cérnával, ezek közül válogatok. Sajnos édesszájú vagyok:-(

    előzmény:
    christines (34)
    2009-07-01  17:22
  66. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. július 1. 20:3836.

    Szia!

    Megkérdeztem a férjemet (aki biológus, meg olvastam is valami okos sporttáplálkozási könyben), és ő a szóját ajánlja, a tojást meg a hüvelyes zöldségeket. Esetleg próbálj meg fehérjeport (turmixot) inni, az tejsavóból van. De csakis gyúrósboltból vásárolj ilyet, ne rosszmannos vackokra költs! Jók a Scitec és a Cytogen termékei, legalábbis én ezeket ismerem.

    De azért kellene ám a husika is! Vega vagy, vagy allergiás, hogy nem jön be a husi?

    Remélem, tudtam segíteni!:-)

     

    Üdv,

    Flava (aki szintén nem eszik elég fehérjét)

    előzmény:
    smokey* (32)
    2009-07-01  16:45
  67. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. július 1. 17:3935.

    Nagyon örülök, hogy tetszett a videó! Én is megnéztem ismétlésképpen:-)

    Vegyük sorba, jó?

    Erősítés:
    http://body.builder.hu/edzestervek_csopo rt.htm4?id=12 – ezek közül tudsz válogatni. Mindenképpen olyat válassz, ami vagy 1 napos (tehát 1 edzés alatt mozgatsz át mindent), vagy kétnapos (azaz: osztott). Van otthon végezhető is, de én jobban szeretek terembe járni:-) J

    A klasszikus kezdőt (tehát az egy naposat) nem innen csináltam, az edzőcsávó írta a teremben. Rettentő unalmas és hosszú volt, naaagy széria-és kicsi ismétlésszámmal (ez amúgy a pasik edzésére jellemző). Aztán egy ismerősöm (biológus, meg ő is gyúr) átírta. Ezt csináltam egy hónapig (bár tovább ajánlott, de én már elég edzett voltam az aerobik miatt). Aztán áttértem a 2 naposra (Darázs Detti-félére), azóta is ezt csinálom, persze itt-ott átdolgozva (a szériaszámom mindenből 3., 15-25-ös ismétlésekkel, ezt is az ismim ajánlotta). Ma pl. felsőtesteztem reggel:-)


    Hasazni sajnos kell...Sokat. Én szeretem, mert itt tudok a legjobban kreatívkodni: gépen vagy anélkül... Állva, fekve, oldalt, egyenesen:-) Ha megnézed a honalpot, találni fogsz tippeket, sőt, az edzés szekcióban le van írva egy csomó hasgyaxi.

    A honlapot, ahonnan a videó származik, általában is nagyon ajánlom. Olvasgasd át, főleg az Alapismeretek részt, meg az edzésest. Ha videózni szeretnél, azok is ott vannak. Ha nekem motiváció kell, azokat nézem meg, ahol csajneveket látok a szereplők közt:-) Van egy-két brutál csajszi, de az elszántságuk... ez a példaértékű.

    Fehérje: sajnos a tej nem jó/elég. Én is szeretem, de visszafogtam a tejivászatot. Ne vígasztaljon, de én is nagyon kevés fehérjét viszek be...

    Főzés: én egyáltalán nem rántok, nem is habarok. Na, nem is főzök sokféle főzeléket (lencse, borsó, bab fut), ezekkel nem csinálok semmit és besűrűsödik magától. Ha mégsem sűrűsödne, ki lehet merni belőle egy keveset, összeturmixolni, és vissza az egészbe. Babáknak így csinálják:-)

    Cukor: sajnos a gyümölcsök tele vannak gyümölcscukorral, a banán főőőleg! Iszonyúan hízlal, reggel se edd! Azt olvastam, hogy a szervezetünk 200 kcal-nyi gyümölcscukorral tud valamit kezdeni, a többi megy a zsírba. Namost, ez kb. másfél almának felel meg. Gondolhatod, a banánban mennyi van... Sajnos én is nagyon gyümis vagyok, a fehérje mellett ezen szoktam elcsúszni...

    Szerintem jó a lazac, én megenném. A só miatt ne aggódj, az max. vizet tart vissza, azt meg kipisiled úgyis. Nyugodtan lehet fűszerezni. Meg szerintem általában jól eszel, csak natúran főzd a főzeléket és ne banánozz:-) És este is egyél! Hülyeség a 6 után nem eszünk! Én amúgy 2-3 óránként eszem, hadd pörögjön az anyagcsere!

    Szerintem a Bunny-féle a lehető legjobb diéta, azaz inkább életmód: tartható, alapszinten nem költséges, csak némi odafigyelés kell hozzá. És főleg: van tudományos alapja, ellentétben a kávé (meg ilyen-olyan) kúrával:-)

     

    Otthon még szétnézek link-ügyben!:-)

    előzmény:
    christines (33)
    2009-07-01  17:04
  68. 2009. július 1. 17:2234.

    Szerintem a hús miatt nem kell aggódni, ha sovány. Én csak azért eszem nagyon ritkán, mert egyszerűen nem annyira szeretem... Csak muszáj a fehérje miatt.

     

    Ha nem akarsz húst enni: egyél bármilyen tengeri dolgot! Tele vannak minden jóval, szerintem egészségesebb, mint a hús (ha jól emlékszem több hasznos dolgot tartalmaznak a szervezet számára, és nem panganak a bélrendszerben olyan sokáig, mint a hús, mert könnyebben emészthetőek)! A franciák és a japánok is sok tengeri kütyüt esznek, és nézd meg a francia, meg a japán nőket.. mind vékony.

    Én sushis vagyok, de imádom a tintahalat, a kagylót, a polipot, a rákokat.. szóval azt hiszem mindent, ami a tengerből jött. A tavi halakat sajnos olyannyira nem szeretem, mint a húsokat..:(

     

    Flava! A bácsi miért nem említette meg a vadhúsokat? Csak elfelejtette? Én úgy tudom, hogy a vörös húsok is kifejezetten jók! Őz, vaddisznó...

    Szegény őzikék az egyetlenek, akiket nagyon szeretek megenni (pedig annyira kis ártatlan teremtések...). Még jó, hogy ezt ritkán teszem...

     

    Smokey! A babfőzelék miért baj? Nem értem... A babban sok a rost és a növényi fehérje... Ha csak nem sóztad agyon, szerintem még előnyös is..

    Nézd: 

    http://www.vital.hu/themes/health/bab1.htm

     

    A videóból sok mindent leírtam az előző hozzászólásomban.. ha esetleg nem tudod megnézni később sem, írj majd, mert én tényleg jegyzeteltem.

     

    A pótédesítő pedig az égvilágon mindent tartalmaz, ami garantálja, hogy ne sokáig élhess, vagy ha igen, akkor azt rákosan tedd.. szóval: Dobod el?!!

     

    Igazából semmi nincs belőle a Természetből.. Ha nagyon nem bírod édes nélkül, akkor inkább használj gyümölcscukrot.. Ez nem dobja fel hirtelen az inzulin szinted, hanem fokozatosan adja magát energiaként, ezért nem nő meg az inzulin szinted (ami kiváltja az éhség érzetet.. ezért van, hogy ha sok cukrot vagy csokit, vagy tésztát eszel, hiába laksz jól vele, rövid idő után megint éhes vagy..)

    Én is régen cukorpótlókat használtam, de csak rosszat olvastam róluk (rákkeltő hatásúak), ezért áttértem a gyümölcscukorra.. most pedig már semmilyen cukrot nem eszem, csak amit a gyümölcsökkel beviszek.

     

    Ja! És apukám elmesélte, hogy amikor kórházban volt (ami köszönhető az egészségtelen életmódjának - szerencsén múlott, hogy nem halt bele, vagy nem bénult le), akkor megtudta az orvosoktól, hogy a cukor szétmarja az érfalakat. Mindig egy kicsit mar belőle. Aztán mikor megint eszel cukrot, akkor megint mar belőle, megint és megint.. aztán teljesen szétmarja a végére az érfalakat. Ezt az orvosok mondták neki felvilágosításképpen+olvasta is... (az élete érdekében "művelődött") Olyan, ahogy a tenger mossa a partot... Lassan, de biztosan.

     

     

    előzmény:
    smokey* (32)
    2009-07-01  16:45
  69. 2009. július 1. 17:0433.

    Hűű.. nagggyon jóó!!!! Tök jól elmagyarázott mindent! Én korábban Hlavati András (súlyemelő, 18 érmet nyert már világversenyeken) edzőtermébe jártam, és mikor megkérdeztem a legelején tőle, hogy van-e náluk aerobic, akkor nevetett, és azt mondta: "Nem, nálunk nincs ugri-bugri!"

    Aztán az ott dolgozó személyi edzőktől megkérdeztem, hogy miért jobb ez, amit ők csináltak, akkor elmagyarázták, de nem ennyire jól, mint itt.

    Tény, hogy amikor oda jártam, megjelentek életem első kis izmai  karomban (és ezt más is észrevette: "Hű, te súlyzózol!", pedig az illető előtt titkoltam, hogy edzeni járok).

     

    És!!! Megemlítem, hogy ezelőtt 1-2 évig futottam, amit senki nem vett észre (még én sem, pedig volt, hogy minden nap lementem 6-8km-ekre).

     

    Szóval most már pontosan értem, András miért nevetett. Akkor csak sejtettem...

     

    Azért okosodtam ám belőle jócskán. Pl. azt hittem, hogy a rizst a szénhidrát miatt nem lehet (már le is mondtam a péntekenkénti sushi-zásról...de akkor ez maradhat)

     

    Aerob-ot tudok reggel végezni, sőt szerintem jól is fog esni. A kardió és az erősítés viszont nem jött volna jól hajnalban. Felkelek korábban és veszek egy vezeték nélküli fülhallgatót, és bekapcsolom a tévét. Kb. 1-1,5 óra aerob. Az ellipszisünk direkt a TV-hez van fordítva, így nem fogok unatkozni, és a párom is aludhat tovább. Szupi!!!

    Az erősítésre pedig azt tervezem, hogy 3x egy héten: comb+fenék (erős fokozaton ellipszisen), másik nap kar+váll, harmadik nap ismét com+fenék hátazással kiegészítve. Hasazni is kellene (ez állítólag iszonyat fontos a gerinc egészséges tartása miatt és minden edzés alapját kellene, hogy jelentse!!), de erre még nem tudok pontos gyakorlatot, mert a felülésektől meghalok (a fejem nem bírja, hogy ki be folyik a vér...). A párom azt mondta az ő gépén majd lehet hasazni is. 

    Neki kockás hasa van, szóval amit ő csinál, azt fogom én is .

     

    Fehérje: Azt hittem a tej is jó erre... Azért ihatom, nem? Ha nincs időm, de éhes vagyok, még azt van időm legurítani (és csak 0,5%-os.)

    A túró jó tipp.. azt hittem feldolgozottnak számít. De jó lesz túró TV-paprikával.. nyamnyam!

     

    Olaj: Nem tudom miért használtam eddig margarint a főzelék rántásához... Pedig pontosan tudom még azt is, hogy eredetileg alumínium színű és hidrogénnel kezelik, hogy a vaj színéhez hasonlítson... (én marha!!!-ott az olívaolaj a szekrényben!!)

     

    Apropó marha: Na azt nem tudtam, hogy ez is jó. Kerültem.. akkor most +1 lehetőség!

     

    Liszt: Akkor most mit csináljak a liszttel a főzelékeimben? 4 adaghoz 4 ek-nyit adok, ami azt jelenti, egy adagban van 1ek-nyi. Ezt nem tudtam kikerülni. Esetleg ötlet?

     

    Cukor: Azt mondta kerüljük az összes cukrot. A gyümölcsökről egy szót sem szólt (sem jót, sem rosszat). Akkor most mi legyen? És miért írtad, hogy ne egyek banánt? Ennyire rossz? Majdnem minden délelőtt eszem banánt. Mondjuk úgy, hogy az a reggelim egy órával a felébredésem után. Ébredés után még nem tudok enni... Tehát olyan 8 körül banán, 9 körül 1 pohár tej, 12-ig pedig ribizli vagy hasonló C-vitaminos gyümölcs. Ebédre főzelék (liszt!?), délután pedig karalábé, vagy uborka, vagy paradicsom. Most pl. az uzsim: 1 paprika+1 paradicsom+3 szelet skandináv füstölt lazac volt (ez utóbbi a ritka alkalmak egyikéhez tartozott...-amúgy ő megengedett vajon? A füstölés meg a só miatt(?). Tele van fehérjével...!).

     

    Azt hiszem ennyit akartam kérdezni. Hű, most már még jobban várom azt a kis kondigépet... Addig is beszerzek egy 3 kilós súlyzót! Már eltűnőben vannak a kis izmaim... 

     

    Hihi! Főnyeremény vagy Flava!!!

     

    Ui.: más fórumozókkal pedig, akiket említettél nem kell foglalkozni, mert látod az elején nekem is mindenféle vacak diétát akartak ajánlani - az egészséges helyett könyörgöm!!!

    Hol egészséges a kávé-s, meg a dzsúzos fogyókúra? Meg egy szelet kenyér reggelre? Nem pillanatnyi értéket szeretnék kapni, hanem megőrizhetőt, amit a testem sem sínylik meg!  A saját készítésű dzsúzok is csak átmenetileg, tisztításként jók, de nem hosszú távon...

     

    Mondom, tiszta jó, hogy itt vagy!

     

     

     

     

     

     

     

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_461189 (31)
    2009-07-01  16:10
  70. 2009. július 1. 16:4532.

    Szia!

     

    Elkezdtem nézni én is a videot de lefagytam és ettől ideges lettem.-viszont nem ettem.:)

     

    Reggel egy avokádót mixeltem össze joghurttal, zabpehelyhet is adtam hozzá és egy kis gyümölcs, zöldség , gabonaőrleményem is akadt amivel megbolondítottam.Sajnos kis pótédesítő belecsúszott és ez piszálja a gyomrom.

     

    Délben három kanál babfőzelék sajnos bejött a képbe.Most paradicsomot ettem.

     

    Reneteg info van a neten erről a táplálkozásról.

     

    Joghurt, túrú engedélyezett és nagy ritkán kevés hús a B12 vitamin miatt.Gabonát kellene csiráztatni-valahogy nem kívánom.

     

    Valami hasznos dolog van a videón, hog annyira jó?

    Remélem nem maradok ki belőle.

    Flava kedves! Hogy lehet zsirból fogyni és ha nem akarok állati eredetű fehérjét bevinni mivel pótolhatnám?

     

    előzmény:
    christines (29)
    2009-07-01  14:01
  71. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. július 1. 16:1031.

    De aranyos vagy! Más fogyis topikban jól letoltak, hogy fúúúj, hogy beszél...

    Hát igen, nem azt mondja, amit a nők hallani akarnak (nuku mozgás, nuku diéta, de lefogynak ááám), hanem az igazat...

    előzmény:
    christines (30)
    2009-07-01  16:05
  72. 2009. július 1. 16:0530.

    Flava!

     

    Még csak a videó 11. percénél tartok de, KIRÁÁLLLY!!!! 

     

    PONTOSAN ERRE GONDOLTAM, amikor megnyitottam a topicot!

     

    Ezentúl ez a topic hivatalos videója!

     

    Na, nézem is tovább...

     

    Istennő vagy Flava!

     

    Köszi érte!!!!!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_461189 (28)
    2009-07-01  11:24
  73. 2009. július 1. 14:0129.

    Szia!

     

    Hűű.. az nagyon jó lenne! :) 

     

    Tegnap tejben sütöttem husit (az első, hogy ezt kipróbáltam) és tök fini lett! Csináltam hozzá krumplifőzeléket (jó, tudom a krumpli nem a lehető legjobb zöldség), és most olyan jól vagyok lakva.. így is csak az adagom felét tudtam megenni.. a másik fele jó lesz holnapra. :)

     

    Most zöld teát kortyolgatok+próbálom magamba tuszkolni a kis vizemet, de az nem nagyon megy ma (tegnap viszonylag hamar lement az 1,5 liter...).

     

    Ma csinálok a páromnak tiltott ételt (neki lehet) - direkt nem írom a nevét, hogy ne sanyargassak senkit -, ezt addig kell megcsinálnom, amíg még érezhető a pocimban a főzelék hatása, mert addig jóllakottan tuti nem csábulok el :). Még megnézek egy-két dolgot a neten, aztán megyek főzni.

    Ma még mindig tart a fejfájásom.. Délelőtt raktam kávét a tejembe (amúgy szinte sosem iszom kávét), mert anyu azt mondta, neki attól el szokott múlni (talán jobb, mint a gyógyszer).. hatott is, de most megint, mintha rákezdett volna a kobakom... Talán ez a hirtelen felmelegedés a sok esős nap után...

     

    Flava! Ha megfőztem az ebédet feltétlen megnézem a videót, hogy okosodjak :)

    Reggel biztosan nem tudnék tornázni, mert ahogy írtam ha üres a pocim szédülök és erős hányingerem van, amitől abba kell hagynom az edzést.. Úgy pedig nincs értelme elkezdeni. Így valószínűleg én is este fogok.. olyan 19h körül edzeni... 

    A párocskám úgy is tervezi, hogy vesz egy hátizmozót (vagy mit) és azon tudok majd én is kart erősíteni..(vagy hátat). Bár a súlyzó is megfelel, de akkor abból lehet, hogy be kellene szereznem egy 3 kilósat, mert a legtöbb gyakorlatot annyival csináltam régen. Van egy tárcsás súlyzóm, de arra tök macera mindig fel-le pakolgatni a tárcsákat, így rajta hagyok 2*2,5 kg-ot és jó lesz 5 kilósnak bicepszhez, meg pull over-hez. 

    Juj, nagyon köszönöm a tippjeidet! Olyan jó, hogy itt vagy! Tök sok erőt érzek magamban! Sokkal lelkesebb vagyok, mint mikor egyedül csináltam! KÖSZÖNÖM!!!

    előzmény:
    smokey* (27)
    2009-07-01  07:35
  74. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. július 1. 11:2428.

    Szia!

     A végéről kezdem: kardió, aerob és erősítés EGYÜTT, beosztva. Nézd meg ezt a videót, pont erről szól. Bunny stílusa ne tántorítson el, nagyon képben van, elvégre testépítő... Sajnos én kicsit későn néztem meg ezt a videót (addigra leadtam a nagyja zsíromat), de ha újrakezdeném, csakis így állnék neki. Azóta én is csinálok mindent: aerobozom, erősítek (kondi), meg néha kardiózom.

    Akkor a Mester:-)

    http://body.builder.hu/video_lejatszas.htm4?id =146

    A 8. perctől jön a lényeg.

    A párod nincs teljesen tisztában az aerob és a kardió közti különséggel. A kardió is fogyaszt, de az aerob jobban. A kardió állóképességet növel (ami szintén tök fontos), az aerob nem. Ezért kell minden... Nyilván az elején az aerob+erősítésre koncentrálj, nehogy ledőlj a nagy kardióban a trénerről:-D

    Erősítő edzés előtt 1 órával egyél valamilyen „jó” szénhidrátot (natúr zabpehely, korpa, de ne ilyen cukrozott vegyesmüzlit, Nestlét meg társait). Kardiózni meg aerobozni reggel a legjobb, éhgyomorra (állítólag), így rögtön a zsírsejtek fognak csökkeni. Namost: én eszek MINDEN edzés előtt, mert én se bírnám éhesen. És reggel szinte sose edzek:-) (Ma épp sikerült!) Szóval, vannak ilyen jótanácsok, de a lényeg, hogy be tudd építeni az életedbe a mozgást. Banánt ne egyél:-D

    Valóban nem olyan könnyen izmosodnak ki a lányok, egyszerűen a hormonrendszerünk nem engedi. A gyúróscsajok szednek mindenfélét, azért néznek ki olyan brutálmódon. A barátnőd meg ott rontotta el, hogy sztepaerobic nem (klasszikus) aerob mozgás, ergo nem zsírt égetett, hanem izmot épített... Viszont kardiónak tökéletes.

    A futók egy külön állatfaj, nekik speciális genetikájuk van (hiszen azért is döntenek meg hihetetlen rekordokat), de ők is szoktak kardiózni (ami nyilván nem a futás:-)), mert az nekik már aerob mozgásnak számít, olyan edzettek).

    Huhh, ismét regényt írtam, bocsi:-) Nézd meg a viedót, meg vannak még jó kis linkjeim, ha szeretnéd, szívesen elküldöm.

    előzmény:
    christines (24)
    2009-06-30  19:06
  75. 2009. július 1. 07:3527.

    Elnézésed kérem, valamit biztos félreolvastam mivel tegnap siettem nagyon.

    Ma átolvaslak mégegyszer tüzetesen.Megtaláltam azt a régi cikket ami erről az étkezésről szól.

     

    Igyekszem jönni ha lesz egy kis időm, azt hiszem Veled tartok.

     

    előzmény:
    christines (26)
    2009-06-30  21:15
  76. 2009. június 30. 21:1526.

    Szia!

     

    Pont ez a lényege, hogy nem éhezem. Kipróbáltam a csupa nyers dolgokat is az elején, de ahogy azt már írtam, attól a falat kapartam éhségemben. Szerintem ahhoz egész nap ennem kellene, hogy zöldségtől és gyümölcstől jól lakhassak, úgy, mint a legelésző állatoknak.. :)

    Nézz utána, hogy hány növényevő tölti a nem alvós órák kb. 60%-át evéssel. 

     

    Ezért próbáltam ki így. Elvégre én úgy látom, csak kevés feldolgozott élelmiszer van benne, és csak annyi feldolgozáson mennek át, ami nagyon szükséges.  Ma pl. a zöldségen és gyümölcsön kívül répafőzeléket és este kicsi spenótot ettem, meg sült husit hozzá (fóliában kell megsütni és akkor olaj sem kell hozzá). Gyümölcsleveket nem iszom, azokban nem hiszek. Télen mindig igazi gyümölcsökből csináltam magamnak reggelre dzsúzokat, az volt a reggelim, de sajnos most a narancs és a kivi nem a legkiválóbb minőségű, ezért ezzel most felhagytam.

     

    Nekem ez megy. Ha ennél szigorúbb lennék, akkor nem bírnám ki. Nem pesszimizmusból mondom, hanem mert már próbáltam.

    Ha pedig hosszú távon ettől sem fogyok (azért én arra is figyelek, milyen gyümölcsöket eszem), akkor semmitől . Ebben hiszek, és ez lelkileg is erőt ad.. főleg, ha mások is támogatnak benne... Ugye Flava?

     

    Eddig bármilyen diétába belekezdtem, mindig az lett a vége, hogy feladtam, mert mindenki hülyének nézett, hogy én minek fogyókúrázom, hogy ugyan hová... Az összes rokon, barát. 

    Én úgy vagyok vele, hogy az én testem, nekem kell minden nap vele tükörbe néznem és jól éreznem benne magam. Ha így nem érzem jól magam, miért ne fogyhatnék le? És ebbe legalább nem tudnak belekötni: miért nem eszem süteményt? Mert csak azt szeretném adni, amit Természetanya adott... a lehető legeredetibb formában. Szerintem ez ma már egyre elfogadottabb.. jobb, mintha diétára fognám, és így nem akarnak lebeszélni róla.

     

    Nem papírt, vagy hajszálakat akarok rágni, nem anorexiás akarok lenni, csak vékony és egészséges.. És ez utóbbihoz az első azt hiszem hozzá tartozik :). 

     

    Amúgy igen, én már több éve olvasok jót erről a diétáról-életmódról, és néhány hónapja döntöttem úgy, hogy akkor ez legyen, miután a doktornőm kijelentette, hogy az eddigi életmódommal sok esélyt adtam a bélráknak, és ha nem változtatok sürgősen, akkor ő szólt...

     

    Szóval teljesen igaza volt... Azelőtt hetente maximum 2x tudtam a nagyobb dolgokat elintézni, és minden este a szőnyegen fetrengtem a hasfájdalomtól... Ha voltam is meglátogatni a toalettet, nem mondom, hogy jó élmény volt...

    Amióta több gyümölcsöt és zöldséget eszem + minden nap zabkorpa, azóta minden nap találkozom Kula bácsival :) Van, hogy 2x is...

     

    És ha a testem jelez, hogy ez neki jó, akkor én azt mondom, akkor mindent bele!

     

    előzmény:
    smokey* (25)
    2009-06-30  19:47
  77. 2009. június 30. 19:4725.

    Szia!

     

    Olvastam valamikor a nyers diétáról.Egy orvos igen jó dolognak tartotta.Állitólag nincs éhségérzet mert a nyers élelmiszerektől hamar megtelik a pocak.

    Szóval Te éhezel? Remélem eltelődsz és könnyebb lesz a későbbiekben.

     

    Azt hiszem kidobtam az újságot de este megnézem és ha megvan akkor elmondom a lényegét, hogy mi újdonságot találtam.

     

    Azt tudod, ha már raksz bele egy-egy kurflit a saját szádíze szerint akkor ez már nem az a diéta, esetleg nem is várhatod el azt a hatást amit ígér.

    Azért drukkolok még a végén talán megpróbálkozom én is vele.:)

    előzmény:
    christines (24)
    2009-06-30  19:06
  78. 2009. június 30. 19:0624.

    Szia Flava!

     

    De jó, hogy maradsz! Nagyon megköszönöm!!! Hálás vagyok érte!

     

    Jaj, képzeld a mozgásról jut az eszembe, hogy azt még nem is mondtam, hogy az elején az ellipszisen erősebb fokozaton tekertem - tehát lassabban, mivel nehéz volt. Aztán elkezdett igazán felfelé szökni a súlyom, a nadrágok egyre szűkebbek lettek, amitől nagyon megijedtem. A párom akkor azt mondta, inkább csináljak akkor kardiót, mert így a zsír csak át fog alakulni izommá, amitől én mindig is féltem, főleg mivel J.Lo típus vagyok, a kardióval viszont csak leégetni tudom a zsírt, meg szálkásodni.

    Meg ami fura volt, hogy ha erősebb fokozatban ellipsziseztem, kb. az első 10-20 perc után rosszul lettem. Szédültem és hányingerem volt. Szerintem leeshetett a vércukrom. Egyszer abba is kellett hagynom, mert úgy éreztem, hogy ha nem hagyom abba, most leájulok szó szerint a gépről... (Lehet, hogy túl keményre fogtam? De hát ha tekerni bírom, akkor szerintem már eleve nem lehet kemény.. Lehet, hogy valamit a pocimba kellene tenni előtte? Mondjuk egy banánt?)

    Ez a kontra.

     

    A pro: régebben az egyik edző a konditeremben azt mondta, hogy ne féljek attól, hogy a zsír izommá fog átalakulni, mert azért az nem olyan könnyen megy, ahogy én gondolom... Persze nem is gondolom úgy, hogy ez hipp-hopp történik, de szépen és biztosan... Ezt abból gondolom, hogy régen volt egy osztálytársnőm, akinek akkor jócskán volt feleslege a fenekén, meg a combján - kb. mint most nekem - és elkezdett step-aerobicra járni. Olyan kemény lett a combja, hogy csak na, de nagyon nem volt nőies, mert a térfogata megmaradt.. ha ránéztél láttad, hogy az izom, de én ezt ekkora méret mellett nem találom nőiesnek.

     

    Ellenben ha belegondolunk a futás is kardió és mégis a futóknak milyen szép kis izmuk van a combjukon meg a vádlijukon...

     

    Szóval az igazság az, hogy elbizonytalanodtam....

     

    Akkor most kardio vagy erősítés???

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_461189 (23)
    2009-06-30  13:05
  79. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. június 30. 13:0523.

    Persze, szívesen maradok, meg segítek is, ha tudok. Szerencsére bennem már nem kell a lelket tartani, eléggé megedződtem az egy év alatt:-)

    A napi mozgás rettentő fontos. Jó a közérzetnek (az elején persze lehet, hogy annyira nem:-)), de még fontosabb az anyagcsere gyorsítása miatt. Nekem a betegségemből adódan lassú (lenne) az anyagcserém, de a sport nagyon sokat segít, a szó sz.ros értelmében. Egy jó kis edzés után nincsenek emésztési gondjaim!

    Hidd el, a 2-3 kiló pont jó 2 hónap alatt, mivel sporttal fogytad le, tehát a zsír lement, és helyette feljött az izom, ami nehezebb, de "kisebb térfogatú" a zsírnál. Ha mellette végig diétáztál volna, lett volna az több is, de úgy gondolom, nem kell rögtön észnélkül életmódot váltani. Én is úgy kezdtem, hogy akkor megreformálom a kajálást. Ment is, de egy hét után úgy éreztem, hogy ejnyemár, ha csinálok valamit, akkor rendesen csinálom. Kicsit hülyén éreztem magam, hogy eszem az egészséges kajákat, és közben meg fekszem a tv előtt... Ekkor jött a mozgás, persze tök óvatosan.

    A kardióval vigyázz, nem igazán éget zsírt, ellenben izmot bont. Inkább aerobozz. Ez ugyanaz, mint a kardió (tehát jó az elliptikus), csak alacsonyabb pulzusszámon csinálod ugyanazt, viszont hosszabb időn át (60-90 perc). Tehát ha zsírt akarsz égetni, aerobozz, ha állóképességet növelni, kardiózz (ebből elég rövidebb idő is, 50 perc).

    A fejfájásra és az álmosságra a legjobb az életmódváltás, hidd el:-) Nekem ezek a gondjaim szinte egycsapásra megszűntek. Nem alszom sokat, de irtó pihentetőt, szemben a régi 10-12 órás alvásokkal, ami után még kómás is voltam.

    Esetleg iszogass csalánteát, jól méregtelenít, hatja kifelé a káros anyagokat. És nagyon fontos az ivászat: 54-55 kilósan napi 4 liter vizet iszom. És ez csak a víz:-) Telít, és ez is kimossa a mérgeket. Nagyon meg lehet szokni a pityizálást, hátránya, hogy folyton a mosdót lesem:-)

     

    Jobbulást a hasadnak!

    előzmény:
    christines (22)
    2009-06-30  12:39
  80. 2009. június 30. 12:3922.

    Szia!

     

    Jujjjj... Te SZUPI VAGY!!!! Ehhez nagyon sok lelki erő kell ám, elhatározottság, akaraterő, meg miegymás! GRATULÁLOK NEKED!!!!!

    Szerintem a lehető legjobb módszert választottad. A mozgás mindenre jó. Az egészséges ételek úgyszintén.

     

    Nekem már azzal is nagyon sokat segítenél, ha itt lennél velem a fórumban, és tartanád bennem a lelket! 

     

    Én a vizsgám előtt minden nap mozogtam (volt, amikor egész nap bent kellett maradnom a munkahelyemen, azok a napok viszont kimaradtak,így volt, hogy egyszer egy hónapban egy héten csak 3x edzettem). .. ennek ellenére fura, mert 2 hónap után sem láttam különösebb változást, csak 2-3 kiló ment le, úgy, hogy 1-2 hétig a végén elkezdtem ezt a "diétát".

    Ez nálam 60 perces gyors ellipszisezést jelentett. Jó, mert kardió.

    Régebben (talán 2-3éve) én is súlyzóztam, akkor meg is látszott a karomon, mert a karom elég vékony, így hát nem volt nehéz...

     

    Aztán jött most a vizsgám, és elmaradt az egészésges életmód. Amit láttam, ettem, ha nem is voltam éhes, pánikhoz "jól jött". Az ellipszis is teljesen elmaradt. 

    Most vissza szeretnék állni, csak mostanában fáj a fejem, és iszonyatosan álmos vagyok (de megemlítem, ha lefekszem, írtó nehezen tudok csak elaludni...). 

     

    Talán ez a kis tisztító kúra jót tesz. Most csak a táplálkozással kezdem, és ha már jól megy, akkor a jövő, vagy az az utáni héten vissza szeretnék állni a mozgásra is... Remélem addigra nem leszek ennyire nyomott, mert így semmi kedvem semmihez, csak aludni (ami nem megy.)

     

    Ma még mindig fejfájás, egy kis hasmarssal megspékelve (ez utóbbit nem tom mire vélni.. Lehet azért, mert tegnap össze-vissza ettem mindent, normális, meleg ebédet nem is..Bár nálam ez az ellenkezőjét szokta kiváltani).

     

    Szóval őszintén remélem Flava, hogy maradsz a fórumon !

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_461189 (21)
    2009-06-30  09:17
  81. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. június 30. 09:1721.

    Ó, dehogynem rá tudsz!

    Én egy éve kezdtem egy tükörbenézéssel. Akkor voltam 67 kiló a 168 centimhez. Tudom, más örülne az ilyen paramétereknek, de engem nagyon elkezdett zavarni. Persze, meg is "dolgoztam" ezért a külsőért: csoki, csipsz, kóla, sültkrumpli, szóval, volt minden. Közben persze gondok voltak a pajzsmirigyemmel is. Nem tudtam aludni, izzadtam, kifulladtam, vagy épp túl aluszékony voltam, az emésztésem szörnyű volt.

    Na, tehát egy éve döntöttem: életmódváltás. Elkezdtem nézkélődni a neten, de nőklapját meg a kiskegyed-színvonalú lapokat kihagytam (kábé vak vezet világtalant). Ehelyett a páromra hagyatkoztam, aki biológus, tehát jobban képben van az emberi test működésével, mint én. Nézegettünk linkeket, videókat. Vicces, hogy ezek mind testépítő-portálokról származnak:-) (Szívesen elküldöm őket, ha szeretnéd!)

    Az ott olvasott okosságokat aztán átkonvertáltam egy tarthatóbb formára, elvégre nem tudok tízezreket költeni fehérjeporokra meg vitaminokra. Ellenben havi 3 ezret igen... És elkezdtem sportolni, napi szinten. Először pilates, aztán aerobik (zsírégető és alakformáló), majd március óta súlyzózom is. Annyira beépült az egészséges táplálkozás és a sport az életembe, hogy elképzelni se tudnám másképp. És szörnyűlködve gondolok vissza a régi önmagamra.

    A kondim nagyon jó lett, a közérzetem fantasztikus: kevesebbet, ám pihentetőt alszom, nincs szuszogás, pihegés. A pajzsmirigyem nem jött ugyan rendbe (nem is fog), de gyógyszerrel karbantartható.

    És a lényeg: a testsúlyom 67-ről 55-re ment le, a testzsírom 34%-ról 20-ra. A férjem odavan értem, és én remekül érzem magam a bőrömben:-)

    Na, kicsit (nagyon) hosszú lettem, de bízom benne, még nagyobb kedvet csináltam neked!:-)

    előzmény:
    christines (20)
    2009-06-30  07:05
  82. 2009. június 30. 07:0520.

    Igen, igazából életmód is, de azért nem írtam így, mert nem biztos, hogy hosszú távon át tudok rá állni. Persze nagyon jó lenne, mert az a 2 hét is teljesen más volt + ha kismama leszek, akkor nem kell megint visszaállni erre, mert akkor már természetes lenne, hogy egészségesen táplálkozom.

     

    Köszönöm a támogatást!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_461189 (16)
    2009-06-29  20:28
  83. 2009. június 30. 07:0319.

    Hűű... ez durva! Még nem hallottam! Van erről valahol cikk is?

    Akkor lecserélem natúr joghurtra + zabkorpára. A lényeg a zabkorpa. Attól rendben van a pocim.

     

    előzmény:
    Ditta73 (17)
    2009-06-29  21:06
  84. 2009. június 29. 21:1018.

    Hát ezért van az árvisszafizetési garancia :)))))

    előzmény:
    Ditta73 (17)
    2009-06-29  21:06
  85. 2009. június 29. 21:0617.

    Gratulálok az elhatározásodhoz. Néhány dolgot nem értek. Úgy látom, ez diéta és egészséges táplálkozás egyben.

     

    A párolás nem minősül hőkezelésnek, ami a nyers diétához oké. De én nem merném megkockáztatni, hogy az éldegélő kórokozóktól bajom essen. Elkapjak valami fertőzéses valamit.

     

    A tengeri kütyük energiatartalma is igen magas. Nem csak a szénhidrátot veszi a szervezet energiaforrásnak, hanem a fehérjéből is azt képez egy idő után, ha nem kap CH-ot. Lásd: kóros fogyás, amikor az izmokat bontja már le a szervezet az energia nyeréséhez.

     

    Az Aktívia! Nem hiszem el, hogy még nem olvastad... Az egyik leggányabb termék, ami csak létezik.

     

    Érdekesség.. a bifidusz eszenziszről...
     A Bifidusz eszenzisz függőséget okoz! Brit és amerikai tudósok egymástól függetlenül jutottak
     arra az eredményre,
                     hogy a Danone termékeiben található Bifidusz eszenzisz  függőséget okoz. Négy
                     hét folyamatos fogyasztás után a Bifiduszos joghurt elhagyása -főleg a
                     gyermekekre, öregkorúakra és legyengült szervezetűekre nézve- akár halálos
                     eredménnyel is járhat.
                     Először egy baltimore-is gyermekorvos figyelt fel rá,
                     hogy hirtelen sok kis
                     betege lesz. Először influenzára gyanakodott, de később a gyermekek hallucinálni kezdtek, depresszióba estek, elvonási
                     tünetekkel küzdöttek. Sok kutatás után derítette csak ki, hogy egy franciaországi                fuvarossztrájk miatt a Bifiduszos joghurtot szállító kamionok nem jutottak el időben a baltimore-i boltokba, így jutott eszébe, hogy alighanem a Bifiduszos
                     joghurt, illetve annak hiánya lehet a baj okozója.

                     A National Healthcare kutatói patkánykísérletek során
                     kizárólag Bifiduszos
                     joghurtot etettek az egerekkel. Amikor a joghurt
                     adagolását teljesen
                     abbahagyták, az egerek idővel láthatóan egyre idegesebbek
                     lettek, kis
                     mancsukat könyörögve nyújtogatták a Bifiduszos tálka
                     felé. Négy hét után már
                     egy patkány sem volt közülük életben. EZ BIZONYÍTÉK!
                     arra, hogy nemcsak a
                     cigaretta- és kólagyárak, hanem már a tejipar is függőség
                     létrehozásával
                     kényszerít bennünket az ő termékeinek fogyasztására!
                     Azt is bebizonyították, hogy a Bifiduszt E3423-mal,
                     E3.14-gyel és E666-tal
                     stabilizálják és színezik, mert egyébként csak
                     marhavérből és -nyálból
                     készített táptalajon lehet tenyészteni! EZEK TÉNYEK!

                

    előzmény:
    christines (1)
    2009-06-29  18:31
  86. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. június 29. 20:2816.

    Ez kéne hogy legyen a normális étrend, életmód (ha mellévesszük a napi sportot is)... Kb. így eszek én is, le is fogytam. Persze mozgok mellette minden nap azóta is! Nekem életformámmá vált ez a táplálkozás és a sport.

    De a 7 kiló kicsit merész. 3-5 a reális.

    Drukkolok neked, hogy ne csak a nyaralásig élj így, hanem utána is. Na, ez lesz nehéz.

    előzmény:
    christines (1)
    2009-06-29  18:31
  87. 2009. június 29. 20:2215.

    Köszi, hogy Te legalább valamennyire támogatsz!  Jól esik! Nekem is 15-én diplomaosztó, de én nem biztos, hogy ott leszek... (2,5 órát nem tok a fenekemen ülni...:) ).

     

    Én a Te diétádat nem tudnám betartani.. Az a típus vagyok, akinek mindig muszáj valamit majszolnia... Észrevettem, ha lerakok magam mellé egy fél zacskó kekszet, akkor megeszem, de ha egy egész felszeletelt uborkát, akkor azt is. Olykor mindegy, hogy mit, csak rágcsáljak... (szerintem előző életemben mókus lehettem). Ugyanígy vagyok a teákkal is... Csak iszom, csak iszom...

     

    Régen a 20g-os diétát követtem (napi max. 20g zsír, ér Rengeteg zöld tea). Meg volt az eredménye. Szép popó, vékony derék...

    Csak az az iszonyatosan sok számolgatás, minden kaja előtt.. tök macera.

     

    Meg a mostani egészségesebb. Amikor kipróbáltam, az első pár nap után úgy éreztem magam, mintha nem is én lennék...

     

    Ezért szeretném folytatni...

     

    De hajrá Neked is! Akkor legalább így drukkolunk egymásnak

    előzmény:
    greee (14)
    2009-06-29  20:10
  88. 2009. június 29. 20:1014.

    3-4 kilót nyugodtam megcélozhatsz 1 hónap alatt az még elmegy..

     

    nekem 5 hét alatt 4 kiló ment le.

     

    Amikor abbahagyod, akkor sem szabad annyira elengedni magad majd, hogy ne jöjjön vissza..

     

    Tulajdonképpen a hízásra hajlamosak élete egy örök diéta marad, csak néha a szintentartó rész van, aztán ha be-becsússzannak az elengedős időszakok,jöhet újból a fogyókúra..

    Hozzá kell szokni, hogy az ember soha nem engedheti el magát teljesen.. 

    előzmény:
    christines (12)
    2009-06-29  19:57
  89. 2009. június 29. 20:0613.

    Szia!

     

    Megértelek, mert nekem is nagyon közel a nyaralás (alig 2 hét) és egy diplomosztó szombaton...

    És persze az ember szeretne klaszul kinézni..

     

    Én egy nagyon jó diétát csináltam (saját összeállítás, nagyjából Update és általános egészséges életmód szabályainak megfelelően - 2 dietetikus is látta és dícsérték..), amivel kb 5 hét alatt leadtam 4 kilót. Ez viszonylag jó tempónak számít, és ez már 1 hónapja volt, és sikerült is megtartani eddig..

     

    Most viszon villámgyorsan szeretnék feszesedni még az említett 2 alkalom miatt, hozzád nagyon hasonló a súlyom, nekem elég lenne 1-2 kiló is..

     

    A héten kipróbálom a semmi vacsi módszerét, ami tudom, hogy nem a legjobb (lelassul az anyagcserém, ezt megpróbálom ellensúlyozni zöld teával..)

    De most gyors eredményt olvastam..

    Védésként elmondom, hogy olvastam egy cikkben, hogy nagyon ritkán jót tesz a szervezetnek egy-egy ilyen kisebb koplalás (rövid időre, fél nap)..

     

    Tulajdonképpen úgy néz ki a napom (mondjuk a mai), hogy

    Reggelire: ettem egy teljes kiőrléső kenyeret szalámival, zöldségekkel

    Ebédre (délután 1) 2 kis darab hurkát+franciasalátával..

     

    És akkor ennyi, azóta csak soook citromos vizet..

    Ez a módszer nekem azért elfogadható, mert napközben hihetetlenül pörgök, rohangálok, kell az energia. Estére viszon kiürül, és ha még rá is mozgok, tuti hogy a hájacskákból vezsítek..

     

    Ja igen nemrég szobabicikliztem 45 percet..

     

    Szóval nagyon szigorú vagyok most..

    Egyszerűen kell a tudat, hogy megtettem amit lehet...

     

    Hát neked hajrá!

    Nem olyan vészes a módszered, csak az a délelőtti csak gyümölcs nem tetszik nekem...

    előzmény:
    christines (11)
    2009-06-29  19:54
  90. 2009. június 29. 19:5712.

    Szia!

     

    Ahogy írtam az a max. az minimum akart lenni, csak már akkor ötödjére írtam újra a topic indítót és már nem volt kedvem újraolvasni...

     

    Amúgy ahogy írtam én 3 kilót számítok egy  hónapra az eddigiek alapján.. nem hiszem, hogy egy hónap alatt sikerülne ledobni 7 kilót, azt inkább hosszabb távon (kb. 2-3 hónap) tervezem, de a nyaralásig a 3 is jó lenne! + tornával még rá lehet gyúrni. 

     

    De fő az egészség

    előzmény:
    aditte (9)
    2009-06-29  19:12
  91. 2009. június 29. 19:5411.

    Lányok! Kérlek...!

     

    Nem új diéta tippeket szeretnék kérni... Társakat kerestem, megerősítést, nem pedig lebeszélést. 

     

    A miért éppen ez a diéta kérdésre: Mert ezt már egyszer elkezdtem, és tök jól éreztem vele magam. A léböjtöt nem bírom, muszáj rágnom is (hiszen azért vannak a fogaim :) ).

     

    Ezt a diétát szeretném csinálni, és kérek a továbbiakban mindenkit, hogy inkább csak azok írjanak, akik szeretnének csatlakozni, vagy ha nem is, legalább lelkiekben támogatnak...

     

    Ha behal a topic, hát behal...

     

    akkor egyedül csinálom, de akkor is csinálom.

     

     

    Köszi, ha megértetek...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  92. 2009. június 29. 19:4910.
    Bocsi, az a max, az minimum akart lenni.. Csak már 5x-re írtam újra akkor  a topic indítót - nem engedte felrakni a rendszer - és akkor már nem volt kedvem még egyszer átolvasni.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_859897 (4)
    2009-06-29  18:50
  93. 2009. június 29. 19:129.
    Ennyi idő alatt, ha sikerül lefogynod a tervezett kilókat az tuti kamatostul jön vissza. Ha örökre búcsút akarsz nekik mondani, akkor csak lassan fogyj!
    A napi max. másfél liter vizet én sem értem, sztem az a minimum, nyáron még minimumnak is kevés!
    előzmény:
    christines (1)
    2009-06-29  18:31
  94. 2009. június 29. 19:108.
    Ez vicces. Én ezt nem diétának hívnám, hanem egészséges életmódnak
    előzmény:
    christines (1)
    2009-06-29  18:31
  95. 2009. június 29. 19:037.

    Csutortok-penteken mar csak konnyu kajat egyel: rizset, fott krumplit, semmi hust vagy fuszeres etelt. Es annyit igyal, amennyit csak birsz.

    Szombat: reggel ehgyomorra egy fel liter keserusot (gyogyszertarban kaphato, vizben kell oldani), ez aztan kitisztitja a beleket. Reggelire igyal teat, delig vizet. Ha ehsegerzeted tamad: inni kell! Egy-ket korty, az is teliti a gyomrot.

    Delben ihatsz vizzel higitott zoldseglevest, teat, vizet. 

    Delutan, hogy iz is legyen a szadban: vizzel higitott gyumolcslevet, teat.

    Este: en ilyenkor ismet meleget szoktam "enni": zoldseglevest (vizzel higitva) es teat.

    Es ezt egy hetig.

     

    Vigyazni kell, mert ha nem higitod pl. a gyumolcslevet, akkor az vagy atcsap, vagy kihanyod, mert a gyomor teljesen atall a konnyu levekre. Kozben persze ezerszer kerdezed majd magadtol, hogy hulye vagy-e, hogy ezt csinalod, plane meg amikor a szazadik pizza reklemot latod a tv-ben... De a 3. naptol minden jo, en csinaltam mar 14 napig is.

     

    Utana pedig lassan kell az evest elkezdeni, elso nap pl. egy almat, aprosagokat, es sokat kell inni!

    előzmény:
    ver15 (5)
    2009-06-29  18:54
  96. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. június 29. 19:006.

    A lényeg, hogy ne éhezz, mert akkor a diéta egy idő után tarthatatlan lesz és ahogy visszaállsz az eredeti étrendre

     

    Ilyen diéta mellett az éhezés garantált. És a visszaállás az eredeti étrendre szintén. Legkésőbb akkor, ha letelt egy hónap.

     

     

    Nekem a legszimpibb a hazipatika.hu oldalon lévő diéta tetszett. 1200 kalória, napi 5X étkezés és még a gombás rántotta is belefért!!!! És fogytam is, ezen kívül pedig átálltam arra hosszútávon is, hogy egy kévéskanél olajjal is lehet rántottát sütni. (ez egy példa)

     

     

     

     

    előzmény:
    christines (1)
    2009-06-29  18:31
  97. 2009. június 29. 18:545.

    Szia!

    Ez milyen pontosan???

    előzmény:
    know (3)
    2009-06-29  18:40
  98. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. június 29. 18:504.
    Miért MAX másfél liter folyadék???
    előzmény:
    christines (1)
    2009-06-29  18:31
  99. 2009. június 29. 18:403.
    Ha gyorsan le akarsz fogyni - egy het alatt 8 kilot -, csinalj egy egy hetes lebojtot. Kesobb ugyan a fele visszajon, de tisztitja a testet-lelket.
    előzmény:
    christines (2)
    2009-06-29  18:37
  100. 2009. június 29. 18:372.
    Ha van recept ötletetek, szívesen fogadom, csak kérlek ne csábítgassatok olyan receptekkel, amiben tiltott hozzávaló van. Ha nem vagytok biztosak abban, hogy a recept csak engedélyezett hozzávalókat tartalamz, akkor a kétes hozzávalókra kérdezzetek rá nálam priviben. De a teljes receptet nem akarom olvasni, csak ha tuti, hogy megengedett benne minden. (Így is kevés az akaraterő, nem kell, hogy legyen még, ami a rosszra noszogat :) )
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     

Címlap

top