Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Zsókám átslattyogtam a Pluszba kutya, macska kajáért és zsömléért. Na meg a kedvenc csokival töltött hájas kiflit hoztam magamnak és most majszolom egy csésze kakajóval.
Zsóka én is hallgatok, mert tényleg, amikor meg hidegebb van, akkor meg azért "kárálok", hát most inkább türök és hütöm magamat egy kicsit:))))))
Sajnos nem láttam Erika hastáncát, mert nem tudtam róla:((((( Remélem, megtanítja majd nekünk is:))))
Ma nincs, holnap lesz megint:)
Hattyú
Na most leirom hogy hogy jártam!!!Ovics tegnap azt irta hogy "Benne lesz a tv-be" no erre kora reggel felébresztettem magam hogy elne kések!!!!!Duna Tv bekepcsolva vártam csak vártam sehun senki. Bementem a kluba ott is gyorsan a TV-be . Elkéstem a munkábol már két vendégem ott rostokol de OVICS SEHUN NEM VOLT!!!!!Pedig naaagyon szerettem volna látni hogy milyen ügyesen hastáncol:((((((((
Más :Üdvözöllek Nagymama , én is karácsonykor várom az első kis jövevényt!!!!Együtt érzek veled és azt kivánom amit magamnak is!!!!!Eröben egészségben és baj nélkül simán menjen minden!!!!
Elég régen voltam itt, mert a m. helyemen rengeteg munkám volt, nem tudtam sürün jönni, csak néhaz akkor alig tudtam visszaolvasni, elég sokat irtatok - ez jó ! Most itthon vagyok a héten szabadságon, és kihasználom, hogy üdvözöljelek Benneteket.
Itthon nem mindig tudok gépközelbe kerülni, mert majdnem mindig foglat. Most is csak azért tudtam ideülni, mert a fiam mérgében felállt, mert már három sátorra licitált a tesz-veszen, de az utolsó pillanatban elvitték az orra elől. Elég jól van már, és szeretne majd 7-én egy kis kirándulást tenni, mert a mult évben éppen ebben az időszakban volt kritikus állapotban, ennek az ellenkezőjét akarja most tenni, kirándulni, kikapcsolódni, ehhez kellett volna a sátor. No nem baj majd lesz még addig valami.
Örülök, hogy ennyit irtatok, de sajnos nem tudom minden végig visszaolvasni, ugy hogy nem vagyok tulságosan képben, ezért lehet hogy kimarad valami, ezért elnézést kérek !
Bucoka nagyon örülök, hogy apukád már itthon van, remélem, hogy jól is van a körülményekhez képest.
Zsóka ezek a versek, idézetek nagyon jók, köszönjük, hogy keresgetsz és megosztod velünk, mert nekem pl. nem sok idóm volt keresgetni, igy viszont elolvasom, amit tálcán kinálsz ! Az én nyaralásom kb. ugy olyan lesz, mint az egyik viccben volt, hogy hol lakik nagymamád - nálunk.
Precon köszönöm a napi horoszkópokat, de sajnos és valószinóleg egy félresikerült oroszlán vagyok mert ezek nekem valahogy nem jönnek be, pedig a maiban volt az utazás, jó is lenne. . .
Twinklytoe - mit jelent a neved ? Nagyon sajnálom, hogy nem sikerült még eddig lakás találnod. de a kitartás meghozza gyümölcsét.
Eremita, nagyon jók a vicceid, némelyik még most is itt nevetgélek rajtuk. Csak folytasd !
Eremita gratuláció Nikinek, biztosan eredményesen el is végzi.
Marimama örülök, hogy itthon vagy és már nem csak vendégségben, szabadságon. - Csak vigyázz magadra, semmi Pista, Marci hajkurászás.
Nagyika11 Örülönk hogy itt vagy , csak gyere bártan én sem vagyok itt tulságosan régen, de nagyon kedvesek a topictársak, kedvesen fogadtak. Örülönk Veled az unokádnak, én is 55 éves vagyok, de unokám még nekem sincs.
Nem tudom ki emlitette, hogy lehetséges, hogy az MNS fizetős lesz és akkor mit fogunk csinálni, én hallottam egy másik levelező programről? aminek a neve : SKYPE, ezt is le lehet tölteni, még nem próbáltam, majd a jövőhéten szeretném letölteni, ha valaki még letölti, akkor szivesen venném, ha megosztaná velem a cimét, hogy felvegyem partnerek közé.
Ha valakit - már pedig ez biztos - nem emlitettem névszerint elnézét, de nem tudtam - még - sokat visszaolvani, de azért mindenkit külön-külön üdvözlök.
Szeki
MandulaÉvi mielőbbi foggyógyulást és vigyázz a gurulóssal!!
BucókaÉvi örülök, hogy édesapád már otthon van a kórházból és kivánok neki mielőbbi erősödést, gyógyulást az otthoni környezetben ez biztosan hamarabb fog sikerülni.
A többi betegnek is mielőbbi gyógyulást kivánok!
Eremita engem már nem lehet elriasztani a fogorvostól, mert ezt már maga egy fogorvos megtette még 16 éves koromban:((((azóta sem tartoznak a baráti körömbe:))))
A viccek nagyon jók. . . . . . . . . :)))
További szép estét kivánok Mindenkinek!
MÁs: Remélem sikerül majd többet meg kell nézni. Itt nálunk is most elég drágák az ingatlanok
Akkor a teli hideget majd kicsinkent eregetem hozzatok hogy ne legyen vihar.
Bucóka szupi hogy apukád othon van így könnyebben gyógyul mert a megszokot dolgok vannak körülötte. További gyógyulást és nektek sok türelmet.
Évi nem kel játszani az új szerzeménnyel. . . . . . . . . . vagy így akartad kihuzatni a fogad?
Ildikó nálunk egy néni 200 adja a fejteni való babot, de az üzleti árát azt sajna nemtudom.
Judit szorítok nagyon és légyszi ne utazz tömegbe csak ha kevesen vannak, akkor szálj fel a járműre, vagy ha lehet sétálj legalább kimelegszel.
gotika remélem már jobban vagy?, , ,
Nagyimama hol jársz???????????????????
Marimama fogd vissza magad remélem nem lendűlsz nagyon bele a munkába.
Marrrti én is gratulálok az uncsi eredményéhez de ehhez ti is nagyon sokat hozzátettetek.
Michel részvétem a fiamét is ellopták jó drága készüléke volt, de szerencsére ő is le tudta azonnat tíltani. Mondtam neki hogy drága üdítő volt mert azt ivott a mekibe.
Mindenkinek akit nem említettem szép nyugodt balesetmentes napot kívánok, persze azoknak is akiket említette.
zsóka én is piszok mérges vagyok a szomszédék tetőfedői betőrték az autónk első szélvédőjét. Na most ilyenkor mi van??????nincs caszkónk.
1. A geometriai megoldás:
Állítsunk hengerszerű ketrecet a sivatagba!
1. eset: Az oroszlán a ketrecben van. A megoldás
triviális!
2. eset: Az oroszlán a ketrecen kívül van. Álljunk a
ketrecbe, és invertáljuk a falait! Így magunk a ketrecen
kívülre kerülünk és eredményképpen az oroszlán a ketrecbe.
Figyelem! Az utóbbi esetben feltétlenül ügyeljünk arra, hogy
ne álljunk a ketrec közepén, mert különben eltűnünk a
végtelenben!
2. A vetítéses módszer:
Az általánosság korlátait figyelmen kívül hagyva tegyük fel,
hogy a sivatag sík. A síkot egy a ketrecen átmenő egyenesbe
vetítjük, majd az egyenest egy ketrecben lévő pontba. Így az
oroszlán bekerül a ketrecbe.
3. A topológiai módszer:
Topológiailag az oroszlant tóruszként is felfoghatjuk.
Transzformáljuk a sivatagot a négydimenziós térbe. Lehetőség
nyílik a sivatag olyan deformálására, melynél a
visszatranszformáláskor az oroszlán összecsomózódik a
háromdimenziós térben. Ilyenkor magatehetetlen.
4. A valószínűségelméleti módszer:
Ehhez a módszerhez szükséges egy Laplace-kerék, néhány kocka
és egy Gauss-harang. A Laplace-kerékkel a sivatagon át
furikázva kockákat dobálunk az oroszlán után. Amikor már
rohan felénk, a dühtől zihálva, borítsuk rá a
Gauss-harangot. Ez alatt 1 valószínűséggel fogságban van.
5. Newton-fele módszer:
A ketrec és az oroszlán a gravitáció miatt vonzzák egymást.
A súrlódást elhanyagoljuk. Ily módon az oroszlán előbb-utóbb
a ketrecben fog csücsülni.
6. A Heisenberg-módszer:
A mozgó oroszlán helye és sebessége egyszerre nem
határozható meg. A sivatagban mozgó oroszlán tehát nem
foglalhat el fizikailag értelmes helyet, ezért vadászata
szóba sem jöhet. Következésképpen az oroszlánvadászat csak a
nyugvó oroszlánokra korlátozódhat. A nyugvó, mozdulatlan
oroszlán befogását az olvasóra bízzuk.
7. A Schrodinger-módszer:
Annak a valószínűsége, hogy az oroszlán a ketrecben van,
nagyobb, mint nulla. Üljünk le a ketrec elé, és várjunk.
8. Az Einstein- vagy relativisztikus módszer:
Repüljünk közel fénysebességgel a sivatag felett. A
relativisztikus hosszkontrakció miatt az oroszlán
papírvékonyságú lesz. Vegyük fel, tekerjük össze, és húzzunk
rá egy befőttes gumit.
9. A kísérleti fizikus módszer:
Vegyünk egy olyan féligáteresztő membránt, amely csak az
oroszlánokat nem ereszti át. Szitáljuk át vele a sivatagot.
(balint2107)
Hogyhívnakhovamészmivanakosaradban? - ESZTERGOMBA.
- Míért nem ütötte agyon Noé a két szúnyogot?
(nagya)
-Hová mész nyaralni? -A nagyihoz. -És ő hol
lakik? -Nálunk.
Hány személyre: 3-4
Előkészületi idő: 30perc
Elkészítési idő: 1 óra
Kategória: Főétel
Nehézségi fok: Könnyű
Hozzávalók
60-80 dkg mirelit, vagy friss zöldbab,
60-80 dkg húsból készült pörkölt, 30 dkg főtt rizs, 1 doboz tejföl(1/2 l)só, bors, vékony szalonna szeletek a tetejére, vagy jó sok reszelt sajt.
Rövid leírás
Az előre elkészített főtt babot tepsibe öntjük, összekeverjük a húst, a főtt rizzsel, tejföllel, fűszerekkel. A bab másik felével takarjuk.
Jénai tálban sütjük, a végén sajtot szórunk rá, és még visszatoljuk.
Elkészítés leírása
Megfőzzük kicsit sós vízben a zöldbabot, majd leszűrjük.
Elkészítjük a húsból a pörköltöt, vagy az előző napi maradék is jó.
Vagy ledaráljuk, vagy apróra vágjuk a húst!
Megfőzzük a rizst, és egy keverő tálba öntjük. Hozzá a apró pörkölt húst, (szaftja nem mind kell!)a fele doboz tejföl, só bors.
Egy tepsibe terítjük a főtt zöldbab felét, ráöntjük a húsos masszát, betakarjuk a zöldbab másik felével.
Megkenjük tejföllel, meglocsoljuk a pörkölt maradék szaftjával, és (aki szereti, a tetejére vékony szalonna szeleteket tehet)a sütőben szép pirosra sütjük(kb. 1/2 óra)A végén sajttal szórjuk és még kicsit visszatoljuk.
Forrás: saját
Beküldte:: bau be vasárnap, június 19. 2005 at 12:39:21
További receptek tőle: bau
Hány személyre:
Előkészületi idő:
Elkészítési idő:
Kategória: Turmix
Nehézségi fok: Könnyű
Hozzávalók
2 db banán összedarabolva,
egy pohár kefír,
méz,
egy kicsi só és
kb. 3/4 liter tej.
Rövid leírás
-------------------------------------------------------
Elkészítés leírása
Ahhoz hogy igazán finom legyen be kell tartani bizonyos "szabályokat"! A sorrend: először a banánt, a kefírt, a mézet, a sót és egy kicsi tejet összeturmixolunk kb. 1 percig, és csak ezután öntjük hozzá a maradék tejet.
Nyáron jégkockával nagyon finom, és a lényeg a sót ki ne hagyjátok!! (nem kell belőle sok csak egy késhegynyi, az édes ellensúlyozására!)
Forrás: Brandyke
Beküldte:: Pumukli be csütörtök, október 28. 2004 at 09:23:16
További receptek tőle: Pumukli