Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Sziasztok!
Roland! Arra szerintem figyeljetek, hogy a hosszú vezetéknév mellé ne válaszatok hosszú keresztnevet. Persze ez az én véleményem. Addig ok, hogy szép. de egy hosszú névvel élni is kell.
Nektek nemdagad a lábatok? Én a tavaszi cipőmet nem tudom felvenni. El kellett mennem cipőt venni, mert nem bírtam volna benne hazamenni.
Sziasztok,
Jol eltuntem. Csak valahogy nem ertem ide a gep ele...
Lattam, hogy mindenfele erdekes dolgokrol irtatok. De meg legalabb 200 hsz-t kell elolvasnom. Gondolom majd delutanra utolerlek titeket.
xxx, C
Sziasztok!
Babalúz! Nagyon szép a szoba Én a férjemet győzködöm a Micimackós függönnyel, remélem előbb- utóbb sikerül.
Füles!Őszinte részvétem.Én is nagyon rosszul aludtam, baglyoskodtam fél 2 és fél 3 között, sehogy sem volt jó feküdni.Próbáltam zenét hallgatni a telefonomon,de arra sem sikerült igazán elaludni.Mindezek után felkeltem fél 6kor és már nem tudtam visszaaludni,mert a kisasszony odabent már nem volt álmos.Úgyhogy ahogy elnézem a dolgot, szerintem egész nap csak bóbiskolni fogok,pedig már túl vagyunk a reggeli -n is.
Viszont ami feldob,hogy tegnap beszereztük a babakocsit nagyon jó áron. Full extrás,mindennel felszerelt és az akciósan hirdetettnél is olcsóbb volt Amúgy a babaholmiolcson.hu-ról szedtük a tippet,amit itt a fórumon olvastam,úgyhogy még egyszer köszi mindenkinek a jó tippeket!
Nem volt ugyan betervezve,de a kicsi Rékánk kapott egy macis ágynemű garnitúrát is,amihez van baldachin is,aminek masni van a tetején. Nagyon édes, még a férjemnek is tetszik
Nekem csak a 32. hét környékén (2hét múlva) lesz vérvétel,remélem nem derül ki rólam is,hogy nagyon vashiányos vagyok.Mostanában sokkal fáradtabbnak érzem magam,bár ez lehet,hogy már a 3. harmadnak köszönhető.
Nem baj lányok! Ezt a 2 hónapot bárhogy kibírjuk!
A Ramóna nekünk is rajta volta a listán. Szóvala z tetszik.
még a roxána sem oan rossz.
De Mercédesz nevet nem adnék.
Szia!
Gratulálok a kislányhoz!
mi lesz a neve?
Sziasztok Kismamik!
Hétfőn voltunk uh-n És végre megmutatta magát az én drágaságom. Szóval én fogom gyarapítani a lányos kismamik táborát!Az én picilányom, most 1240gr. Végre már vehetek kislányos rucikat is neki!
Bababluz: Tényleg szupi a babaszobátok, szeretném én is , ha lenne valami a falra festve, de majd meglátjuk!
Most nekiállok takarítani mert, lassan 1 hete semmit sem csináltam itthon
Mindenkinek további szép napot!
Én és a manócskám ma: 29+1
Jó reggelt!
és és
Ebi: lábszárgörcsöd hogy van? Férjed?
Gnokki: szép név! Dorkának is lehet sztem becézni!
Bababluz: ez egyszerűen gyönyörű! Nagyon jól néz ki!
Lányok: két hónap és június
bár már páran fognak .
De egyre közeledik a nagy nap! Jajj, de várom, nagyon kíváncsi vagyok a pöttömre!!!
ki hogy van ma?
Nagyon nehezen aludtam el, a férjem már nagyon sajnált, sehogy sem volt jó, se oldalt, se háton, sehogy. sokszor fenn is voltam, Nándi elég sokat kavart most, szóval kicsit.
29+4
Köszönjük, nagyon boldogok vagyunk
Anno a Bogi nevét én választottam és a férjem szó nélkül beleegyezett, most azt mondta, hogy úgy lenne igazságos ha ő választhatna, így lesz Dorottya. Még szokom a gondolatot mert már előre tudom, hogy mindenki Dórizni fogja és én nem szeretem a Dóri nevet mert az unokatesómat így hívják és nem vagyunk éppen jó testvérek, sőt!
Sziasztok!
Tegnap elkészült a babaszoba festése. Rakok fel pár képet, mert nem tudok betelni vele. Már csak Linhbaba hiányzik az idillhez .
Hú Pöttöm akkor nem semmi ahogy nő a gyerkőcöd...
Marcsi szerintem majd a 36. heti uh után ráérünk gondolkozni, hogy mekkorá is nőttek a gyerkőcök
Szia Pöttöm!
Ez érdekes! Mi a 30. héten 1450g voltunk... és a doki szerint ez teljesen jó volt.
Mondjuk én szedegetek vitamint már a -1hónap óta, amit az utóbbi hetekben kicsit lecsökkentettem, és már nem mindennap szedem be.
Szóval nem értem a dolgot, hogy az egyik dokinak miért jó a másiknak meg miért sovány a másfél kilós babócánk
marcsi akkor ezt a vas dolgot nen gyengén nyomod. de az azért jóhír, hogy szülés után legalább helyrezökken egyből.
én fiam csak olyan vékonyka volt annó születéskor, mint egy vonal. anyumnak fura volt, anyósnak meg tök normális, mert az ő águkon ilyen alakatúak a gyerekek. de azóta is úgy van, hgy hízási, meg nyúlási fázisai vannak. szóval amikor nő, egyálltalán nem hízik, és totál lecsontosodik. a rekordja két nap alatt 2 és fél centide amikor így hirtelen nőtt eddig, kiabált is éjjel. gondolom fájtak a csontjai vagy vmi. gyerekdoki azt mondta, hogy az ilyen hirtelen ugrásokkal növő gyerkőcöknél az is előfordulhat simán, hogy fogynak is nyúlási szakaszban. és majd kamasznak nem szabad megíjedni, mert ez a típus az a csont és bőr olyankor. de az még messze van
viszont a fogorvos szerint meg szerencsés vagyok, mert úgy van egészséges gyerkőcöm, hogy nem szívott le, gyerek is ok, meg én is, mintha nem is szültem volna.
Gratulálok a kislányhoz!
mi lesz a neve?
Sziasztok!
bangabo: köszönöm a tippet, utánajártok a dolognak. Már kezdem nagyon unni ezt a gyomorégést.
Valóban nagy szenvedés innentől már a terhesség. Nekem szerencsére a közérzetem még jó, bár lehet, hogy egy kicsit érzékenyebb vagyok.
Az alvással vannak némi nemű problémáim. Este 11-kor még eszembe sem jut elmenni aludni de a férjem állandóan cseszeget miatta, úgyhogy elmegyek de csak forgolódok az ágyban. Ha sikerül is elaludni minden megfordulásnál felébredek és utána már nehéz visszaaludni. Reggel 5-kor meg már kipattan a szemem. Értem én, hogy a szervezetünk próbál felkészíteni a sok éjszakázásra meg a kevés alvásra de könyörgöm, elég lenne csak az utolsó 2 hétben.
Szombaton voltunk babamozizni a Kenguruban és végre megtudtuk, hogy KISLÁNY lesz! 1129 gramm és a szülés várható időpontja 18.-a, eddig 22.-e volt. Apa annyira boldog volt, hogy este becsöngetett az összes szomszédunkhoz elújságolni a hírt. Sejtettem én, hogy csajszink lesz megint, valahogy mindig lányos anyukának képzeltem magam.
Bogi hétvégén a sógornőméknél volt, első alkalom, hogy nélkülünk aludt valahol de szerencsére nagyon jól sikerült. Mi addig át tudtuk rendezni az egész házat. Bogi kapott új szobát és a hugié lesz az ővé. Amikor hazajöttek és meglátta az új szobát tapsolt és ugrándozott örömében, olyan aranyos és egyben magható volt. Csak még nem mer ott aludni éjjel, gondoltam, hogy nem lesz egy könnyű eset átszoktatni de még van idő.
Végre már én is vehetek rucikat, szerencsére mindenünk van a Bogitól de azért kell majd pár nyáriasabb gönc.
ebi: jobbulást nektek, az oscillo nekünk is mindig bevállt.
Csütörtökön megyek terhelésesre, nem sietem el a dolgot.
Kata, 28+1
az nem jó:(.
csak majd egyél rostosat i, mert ugye a vas megfogja a hasat.
Én egész életemben! Gyári hiba, de a babvárás közben durvábban és szülés után 1 nappal helyre áll a vérképem. A doki se érti. Mondjuk tegnap elmagyarázta hogy azért kell szedni mert a vér oxigént szállit a magzathoz és ha a vérben kevés a vas akkor kevés az oxigén és olyankor az a babára lehet káros. 6 hétig betartom a napi 3×1 + 1 vitamin és vörös húsok aztán kiváncsi leszek a 36. heti vérképre.
Nálam is alacsony a vérnyomás de nekem ajánlották a kávét napi szinten mert kordában tartja.
Nekem néztek áramlást és jó lett de most nem számitok olyan méretü babára mint eddig. A legkisebb is csont és bör volt pedig 3700 g és 51 cm sikerült de inkább a csontja volt a sulya. Hosszu és vékonyka volt,mig a fiam és a nagylány a maguk 3850 és 3800 g és 53 cm olyan tipikus tömör gyönyör babák voltak.
Nem adok az uh sulyra mert szerintem az lesz az igazi amikor kibujik.
az áramlást, méhlepényt egyből megnézte. az tökéletes hál az égnek. fiammal is azok is voltak nézegetve, de mindig tökéletes volt.
na, én a vérnyomással vagyok így. de ezvan. tornázom meg minden, de így is egyre alacsonyabb. de már csak 2 hónap:) és a kvt csak abbahagyom. bár most megnéztem, milyen értékek voltak konkrétan a fiamnál. hát, igaza van a dokinak, egyszerűen csak hozom ugyanazt babaméretben.
vas: nekem most se kell szedni. a vérképem jobb mint másnak terhesség nélkül. ebben nagyon ottvagyok.
visszaolvasgattam picit, látom szépülnek a babaszobák nálunk még sehol az átrendezés, pedig már nem halogathatjuk soká. a fiam szobájából egy asztal kijön (egy nagyobb sarokasztal) egy ágy bemegy. nagyszekrény másik helyre kerül itt nálunk, hogy legyen helye az asztalnak, így a könyvespolcok is átrendeződnek. sőt, azt lehet mégegyet be kéne szerezni. meg a pelenkázó tetejét átcserélni. kissé leamortizákta az örökmozgó lurkó
amúgy bevallom, így hogy megint vékonyka gyerkőc várható, és eleve gyorsan szültem.. háátt... el se bírom képzelni hogy a fenébe lesz az egész. a fiamnál is azt kérdeztem annó, hogy "ennyi?" olyan nagyon nem volt időm felfogni a dolgokat. mondjuk tőlünk max 20 perc a kórház, állítólag doki is, szülésznő is 10 percre lakik onnan. valamelyik csak odaér.
jó hülyeségek miatt izgulok, mi?
Szia Pöttöm!
Egy 30 hetes babának miért kevés az a 1600 gramm?
Szoktam nézegetni a kisbabás oldalakat és a 30. hétre a baba hosszát kb. 38 centire, a súlyát meg 1500 grammra teszik. Ezekhez képest a babád pont jó súlyban van!!!
Egyébként érdekes módon nálunk nem csinálnak 30. heti UH-t, csakis kizárólag a 31-32. héten.
Sziasztok!
Pöttöm engem ugyanemiatt nem vitamint adtak hanem áramlásvizsgálatot csináltak sokszor merthogy azért nem hízik a baba mert nem jut elég tápanyaghoz ergo nem elég jó a méhlepény meg az áramlás... téged nem küldtek külön áramlásvizsgálatra?
amúgy nálunk is minden rendben volt és nem is volt nagyon kicsi a gyerkőc ahhoz képest hogy négy héttel előbb jött csak hát a súlybecslés az olyan amilyen...
és tényleg ráér kint megnőni az a gyerkőc...
Ebi sok sok c vitamin jó lenne ha tényleg nem kapnád el... nekünk az oscilocossilum (ha így kell írni) nagyon bevált a férjednek is biztos segít, hogy jobban legyen hamar neked meg hogy ne kapd el.
szerintem a változtatások miatt nem nagyon kell aggódnunk nem hiszem, hogy úgy vezetnék be, hogy már nekünk sem járna valami juttatás... mondjuk abban nem vagyok biztos, hogy marad a 3 évre a gyes... viszont akkor meg sűrgősen bölcsödéket kéne építenie az államnak plusz működtetni ami megint nagyon sokban van szóval ez azért nem fog működni...
még én sem szedem, nekem a hemoglobin 112, a hematokrit 0,33.
Én majd kétnaponta akarok egyet bevenni, aztán majd látom miylen lesz a véreredményem ápr. 20-án.
Pöttöm: akkor tessék vitamint enni, hadd hízzon az a kis csöpp!
Letty: örülök, hogy veletek is minden ok.
Marcsi: akkor te régebben is vérszegény voltál?
Én jól kidühüngtem magam, nagyon felcseszett pár dolog. Szegény Nándi meg össze-vissza forgott, érezte, hogy anyuka nincs jó idegállapotban. ezer éve nem voltam ilyen dühös, de most minden kijött.
sziasztok!
no, gyors hír: én ma voltam a 30 hetes uhn...
hááátt... vitamint kell szedjek, hogy a baba hízzon jobban kicsit. igaz én is pici vagyok, fiam se volt nagy, de gyerkőc az alsó határon a pocakban, pedig nagyon lemérte a doki többször. vérképem, minden tökéletes, mindene megvan, szive, mozgás rendben, csak sovánkának tűnik. doki szerint csak annyi, hogy így megint lesz több uh, mint az előírt, mert inkább kövessük, mint annó a fiam. de ugyanolyan vékonyka gyerkőc lesz valszeg belőle. hát egyre valószínűbb, hogy megint gyors szülésem lesz.
viszont eldőlt a kérdés: igenis híznak a vitamintúl a babák. mert velem minden rendben, kifejezetten a baba hízása miatt kell szedjem, azt mondta a doki. vettem egy havi adagot, hát majd meglátjuk. egyenlőre picike, 1600 gramm, és figyelembe véve, hogy a fiam az utsó hónapban 0 grammot hízott a pociban, bele kéne húznia a kiscsajnak is mert már csak 2 hónap van ugye hátra.
igaz a nagyobbik annó kórházban nem fogyott semmit, tartotta a súlyát, ill hamar el is kezdett felszedni, szóval affelől már annyira nem izgulunk. egyenlőre tehát úgy néz ki. ez a gyerkőc is a férjem ágára ütött. nem a pocakban nőnek meg a gyerkőcök, hanem kinn.
Sziasztok
Ma voltunk a védőnőnél,szerencsére minden ok.és még a mérlegelésnél sem akadt ki,pedig felkészültem rá,már 11kg-nál tartunk!
Bababörzére érdemes kimenni!Én is voltam 2hete,szinte mindent sikerült megvennem!
Még a babakocsit is,pedig arra nem is számítottam!
Nagyon édes kis rucik vannak,és tényleg fillérekért!Úgyhogy,már csak az apróságok vannak!(meg persze a szülés)
Szép napot mindenkinek!
Sziasztok lányok!
Én vaterán néztem 1.- indult és kifejezetten budapesti eladókat néztem mert ugye nekünk az a közel. Annyi a baj hogy napi figyelést igényel a dolog mert ugye hamar rádlicitálnak.
Most gondolkodom egy kifejezett pelenkázó szekrényen bár van pelenkázónk ami a kiságyra tehetö de abban nem bizom annyira.
Füles:
Ha tehette volna a doki akkor 4×1 vasat irt volna fel mert a hematokrit: 0.251. helyes érték: 0.360-0.460: hemoglobin:72. helyes érték: 120-160 Megállapitás: Igen sulyos anémia! Gyerekkori hozzáteszem.
Szép jó reggelt mindenkinek!
Az az ágy tényleg jó vétel volt. Én is szeretnék ennyi pénzért ágyhoz jutni, de sajnos a hirdetésekben is azt látom, hogy a használt ágyakat is elég borsos áron akarják továbbadni.
Jó reggelt!
ki hogy aludt?
Ebi: C-vitamint eszel? Remélem nem kapod el, a férjednek jobbulást!
Marcsi: nekem is kell vasat szednem, 2x1-et egyelőre.
Ez a kiságy frankón jó biznisz volt!
Én majd csak akkor aggódok a bajnai-programon, ha bevezetik.
29+3
Ja?! És jó reggelt! (bocsánat)
Ki mit kér?
Köszi a tippeket Durva ez a tüszős mandulagyuszi....
Majd utána lesek ennek mert ez már a sokadik verzió.
Probáld ki a torkodra hogy karamellizálsz cukrot majd felöntöd vizzel és olyan mint a tea de segit leszedni a bacikat.
Férjednek pedig javaslom láz ellen a kalmopirin nevü tablettát egy kád forró fürdövel és egy bögre teával majd egy meleg takaróval és lemegy a láza. Mi is ezt szoktuk.
Jobbulást mindkettötöknek.
Anyumnak most volt tüszösmandula gyulladása ugy hogy nincs is meg a mandulája gyerekkora ota!
Csak olyan tüneteket okozott és olyan tüszök keletkeztek a torkán amire a doki szentül esküdött hogy az bizony az. Aztán anyum felhomályositotta!
Nem 1év Gyed és 1év Gyes? De ha mi a rendelet előtt szülünk akkor ránk nem lehet érvényes, nem?! Vagy ezt is megváltoztathatják?
Férjem még mindig lázas.. a lázcsillapító sem segít neki És a doki nekem is írt fel homeot hogy megakadályozzuk, mert ez influenza, és állítólag már bennem van, azért fáj a torkom egy kicsit. Szorítsatok, hogy ne alakuljon ki, mert most még jól érzem magam.
Köszi kérdésed füles nem sok minden!
+10 kg de ez nem baj mert jó a cukrom és a vérnyomásom.
Viszont ami gázos nagyon az a vérképem.3×1 vasat kell szednem mert állitolag annyira nincs valami a véremben hogy felállni se kéne hogy tudjak nemhogy járkálni.Összekéne esnem uton utfélen.
Vizelet baci: Jó hogy nem váltottam ki a h.o. által felirt gyogyszert és kérdeztem mert ami van bacim az normálisnak mondható jelenség kismamáknál.
Bababluz: Ilyenen ne aggodj most. Még nem bajnai a miniszter. Egyébként ugy akarja hogy 1 év Gyed és utána 2 év Gyes. De ha csak Gyes van a kezdetektöl (mint nálam) akkor is kell a munkaviszony! Szerintem ez teljesen reális is igy!
Megvan a kiságyunk vaterán vettem komoly összegért! ( 2400.- ) Holnapra pedig lehet hogy meglesz a tesokocsink is igaz nem valami flanc de arra a pár honapra jó lesz amig nagyon kell utána pedig tovább adom akár ingyen is.
Marcsi 30+1 hét
Sziasztok!
Jó régen írtam már,kicsit lefoglaltam magam az elmúlt 2 napban.
Teljesen egyet tudok érteni az előttem szólókkal,ami a terhesség utolsó harmadában jelentkező tüneteket illeti. Nem tudom,ki hogy van vele, de az utóbbi egy hét óta hirtelen jön rám a fáradság, kb. úgy,hogy egyik pillanatban olyan vagyok,mint a turbónyúl, a másik pillanatban meg olyan érzésem van,hogy rögtön elájulok.
Az éjszakai alvással nekem is elég nagy gondjaim vannak,hiába teszek párnát a lábaim közé és egyebek. A folyamatos pisilhetnék miatt a lányom folyton felébred a pocakomban és ő akkor kezd el sportolni........Reggel korán feébredek,a férjem minden nap korán kel és utána már nem tudok visszaaludni,úgyhogy estére olyan vagyok már,mint egy felmosórongy.
A hát és derékfájás miatt a felkelés és az elindulás néha kínszenvedés,dehát mozogni azért kell,úgyhogy nem is vagyok az a punnyadós tipus.
Ma voltunk a Brandon Outletben szétnézni babakocsi ügyben,de nem ájultunk el tőle. Viszont a férjem unszolására nem tudtunk ott hagyni egy nagyon édes rugdalózót,ami mellesleg le is volt értékelve.
Az áprilisi bababörzét én is nagyon várom, arra gyúrok,hogy olcson be tudunk még szerezni 1-2 dolgot.
Így 29+2-n nekem is borzasztó hosszúnak tűnik ez a bő 2 hónap,de a baba érdekében mindent kibírok.
Türelmet és sok boldogságot kívánok kedves Sorstársaimnak!
Én remélem, hogy minket nem fog érinteni, hanem mondjuk azokta, akik szept. 1. után szülnek, vagy később.
Nem örülnék annak sem, ha elvennék a gáz és a távhőtámogatást.
Egyre inkább fodok, hogy miből fogunk megélni, a törlesztőrészletünk is ugye a duplája...
---------
Marcsi: na, mi volt a dokinál?
Én is beszabadulnék egy bababörzére...
Figyeltétek Bajnai terveit? GYES csak a gyerek 1 éves koráig járna - a mostani 2 helyett. Ugye jól gondolom, hogy minket ez nem érint? Vagy, mivel TGYÁS is előttünk van, szívunk, mint a torkos borz?
Azért nagyon nem mindegy, hogy 80 000-et, vagy 20 000-et kapunk.
Sziasztok lányok!
Nekem "csak" a hormonjaim szorakoznak és mindenen eltudnám bögni magam. Na meg az éjszakai sehogy se jó fekvés.
A kicsilányom pedig most készül a babkocsis korszak végéhez és már utána is szaladni kell. 2 kicsi 6 irányba sokszor és azt se tudom én merre menjek.
Nálunk a festés max husvét utánra tolodik most egyenlöre azon legyünk túl aztán meglátjuk.
Megyek délutána dokihoz és meglátjuk hogy akad ki a mérleg alattam.
Meg aztán mit mond a gyönyörü vizelet leletre mert biztos hogy csináltat másikat.
Megyek a patikába és veszek az utolsó 2 honapra kismama vitamint bár én nem vagyok hive(egyikkel se szedtem) de most megprobálok után potolni. Sokat kivesz a baba és szülés a készletekböl.
Jah és nálunk babaszoba kifestve de az alsó részt újra kell csinálni , mert Csanád ma szines ceruzával összefirkálta a falat ....a kis angyal
Ebi jobbulást a férjednek,vigyázz te ne kapd el
Luiz, vigyázz magadra , nehogy gond legyen a magas vérnyomásból.
Sziasztok,
köszönöm a vigasztaló szavakat ,annyira kedvesek vagytokmeg is vigasztalódtam.
Nekem is a legnagyobb bajom az hogy Csanád (aki most 2 éves 4 hónapos) éppen a kezdeti dackorszakát éli,és néha nagyon nehéz vele , főleg h nem tudom megemelni meg ilyesmik.Szombaton apa dolgozott és felkaptam a vizet a kölökre,jól megszidtam, aztán mikor lehiggadtam mondtam neki h na jó most gyere szépen nézzük picit aTV-t,erre ő a nagy zöld szemeivel rámnéz , hogy : anya most már nem beszél csunyán velem ? anya most már nem rossz velem ? ....na ezt már nem birtam és elsirtam magam , annyira édes volt (habár az azelötti szidás jogos volt , csak talán kicsit eltúloztam),na azóta megpróbálom visszafogni magam ....
Sziasztok!
Sajnálom, hogy kezd terhes lenni a terhesség.. nekem is sokszor eszembe jut, hogy hosszú lesz még így a hátralévő két hónap... de ha meg arra gondolok utána mi lesz inkább maradjon sokáig a pocakban (persze amíg neki is jó)
szombaton beparáztam rendsen mert úgy bevizesedtem már délelőtt plusz a vérnyomásom már mondtam, hogy picit magas... de aztán pihentetem és elmúlt... asszem nekem már ennyi meleg sem tesz jót...
amúgy ami engem is dühít, hogy nincs türelmem a gyerkőchöz és sokszor vagyok vele indokolatlanul ideges, meg ha rosszalkodik (és hát ez a gyerek dolga) akkor nagyon hamar felkapom a vizet ő meg nem érti... az apja legalább ti, hogy nem rá vagyok ideges, csak hát most ez van, de a gyerkőcnek ezt nem lehet elmagyarázni...
most hogy éppen nincs se gyomorégés se lábdagadás én jól érzem magam, imádom, hogy végre jó idő van és sokat lehet kint lenni, csináljuk épp a gyerkőcnek a játszóteret már alig várom, hogy kész legyen (na jó teljesen majd csak egy-két év múlva lesz ha kész lesz hozzá a mászókás rönkház meg mindenféle amit terveztünk most egyenlőre homokozó lesz meg ha igazán nyár lesz a pancsoló meg egy kiscsúszda meg hinta
Luiz 31+1 (ez már a 32. hét )
Sziasztok,
lélekvidámító a napsütés, sőt nekem tegnap a meleg esőnek is olyan tavasz-szaga volt. A lányom kapott árvácskát és nekiállt sztrájkolni, hogy ültessük el az ablak előtt (ahonn ő is látja a kisasztalától). Mondtam, hogy esőben nem annyira szeretnék ültetni, ő meg bizonygatta, hogy mennyire jót tesz az eső a virágoknak. Olyan édesek, tényleg felvidítják az embert a kölckök.
A rucivásárlás is jót tesz az ember lányának, gondolom hozzám hasonlóan az is elcsábul egy-két apróságra, akinek felszerelt babagardróbja van, hát még azok, akik igazán kiélhetik magukat a börzéken.
Még én is melózok május 31-ig, mivel dolog van (pályázatírás), otthonról is meg kelelne csinálni, akkor meg nem mondok le a fizu 30%-áról. Plusz van még 4 vizsgám a Corvinuson is...nekem a tanulás megy most nagyon nehezen, amit régóta tudok, az stimmel, de új anyagot nagyon nehéz beszuszakolni a fejembe , azért bízom benne, hogy kíméletesek lesznek és átengednek a tanárok.
Puhamancs, láttam a másik fórumon feltett kérdésedet. Én saját tapasztalatból (és naplótöredékeimből) azt tudom elmesélni, hogy 3 dolog lepett meg hihetetlenül a gyerekkel kapcsolatban: 1. óriásira nőttek a melleim (a várandósság alatt is, de a szoptatásnál abszolút két kemény sárgadinnyét hordtam), 2. az iszonyatos mértékű hajhullás (tudom, hogy természetes, de mégis megdöbbentem), 3. a gyermekángyi időszak folyamatos és rendkívüli fáradtsága (hormonok változása, kialvatlanság). Mivel segítség nélkül voltam, én is igyekeztem ellátni a háztartást (teljesen gépesítve van), de pl. a kaját rendeltem,vagy csak a fagyasztóból főztem/sütöttem. Igyekeztem napirendet kialakítani (zuhany, kaják, séta), de nagyon-nagyon sokszor csak aludtam a gyerekkel együtt. Én erre az időszakra most sem tervezek városnézős kirándulásokat, sőt a külföldön lakó tesóim is hazajönnek, hogy a lánykámat szórakoztassák, amíg én pihizek a kicsivel. Mindezek mellett ne félj ettől az időszaktól,én kisebb séták, apróbb bevásárlások mellett nem is kívántam sok szórakozást (se hosszasan nálunk lebzselő és szintén "ellátásra szoruló" vendégeket, az ideális csapat a barátaink voltak, akik hoztak pár gigapizzát és sört, ettünk egy kicsit és továbbálltak). Nyilván sokan sokféleképpen élik meg, de visszatekintve sokkal kevésbé vészes, mint átélni.
(Sokan már 2 hónappal a szülés előtt nem szívesen mozognak, nekem semmi bajom, hason alszok a kis fészkemben, csak a lánykámat nem emelgetem fel, az már sok lenne, nekem.)
Boldog pocakosodást Mindenkinek!
Márta (31+4)
Sziasztok!
Azt hittem egyedül én érzem, hogy egyre nehezebb vagyok, s egyre jobban elfáradaok. "Jó hallani", hogy nem vagyok egyedül, szal hogy ez is velejáró . Nálunk is parti volt egész éjjel, nem is aludtam egyhuzamban 3 óránál többet. Nézzük a jó oldalát - mármint első babások -: hozzászokunk,s mire megjön a babó már teljesen eddzettek leszünk,s nem is kívánjuk az egész éjszakás alvást.
Én anyumon buktam ki hétvégén. Mindenbe beleszólt, s nem bírtam. Pedig valszeg csak segíteni akart. Most festik a gyerekszobát. Ha kész lesz rakok fel képet, mert sztem tök jó lesz. Állatkás meg minden.
Kitartás, már a 3. trimester első harmadának végén / második harmadban vagyunk.
29+5
Sziasztok lányok!
Hogy van mindenki?
Szombaton olyan, de olyan szép idő volt.. végre le vehettem a vastag dzsekit. Úgy, de úgy örültem neki!
A környékünkön volt bababörze (havonta 1x rendezik meg), így egy barátnőm már kora délelőtt riasztott, hogy menjek ki. Ki is mentem és, hát, nem tudtam ellent állni a holmiknak.
Tetszett, hogy lehetett alkudni az árukra és így tényleg jutányos áron jutottam hozzá a kezdő babakelengyéhez.
Anyukám persze meg csak hüledezett amikor meglátta mennyi mindent zsákmányoltam... ő szerinte még mindig korai ez a vásárlás, na de azt mégsem gondolhatja, hogy a kismamáknak 8-9 hónaposan, bedagadt bokával és hatalmas pocakkal kellene az ilyen bevásárlásokat elintézniük... Én legalábbis, ahogy múlik az idő, egyre jobban úgy vélem, hogy addig kell a holmikat beszereznünk, ameddig még nem probléma a nagy pocak cipelése. Az utolsó hetekben a kismamáknak már más fog a fejükben járni, nem a kelengye beszerzése.
Arról nem is beszélve, hogy a bolti ár töredékéért sikerült beszerzni a legfontosabb darabokat.
Sziasztok!
Régen írtam már,de hát ha az ember jól van, akkor annyi dolga van, legalábbis nekem, hogy nincs alkalom leülni a gép elé:-)
A szoba rendezgetés, pakolás, vásárolgatás, válogatás sok időt emészt fel, nem tudom ti hogy vagytok ezzel, de nekünk ez a babakocsi választás is, vagy egy hónap volt. De mostmár azon is túl vagyunk.
Egyre inkább érzem, hogy jó, hogy időben mindent ekezdtünk, mert én is érzem, mint ti is, hogy egyre nehezebb aktívnak maradni.
Ma reggel is nagy kedvel elindultam a kismamajógára, az olyan jól feltölt, testileg, lelkileg!-Tudom ajánlani annak aki depis kicsit!-erre útközben éreztem, hogy mindjárt kipukkadok, nem bírok lépni, feszít a pocakom, jól bekeményedtem,!
Erre visszafordultam bevettem a Mg-ot és persze most fekvés.
Pedig annyi dolgom lenne, ez keserít el, hogy tehetetlen vagyok!
De azt hiszem az elkövetkezendő időben ez így lesz, na mindegy a lényeg a babó jól legyen!
Timy 31 hét
azt. a védőnőm is mondta, hogy nem sok az. Inkább mint egy vádli görcs.
Mert most a napi Mg igényünk asszem 1500 mg körül mozog.
Csak nyugodtan. Szóval még ha 4-et beveszel naponta, az sem sok. És kell az energia.
férjednek jobbulást!!!!
este én két Mg-t veszek be, hogy ne görcsöljön be a lábam. Sztem próbáld meg te is úgy. Reggel egyet, este kettőt (6 óra felé).
Ha megmondom, hogy nem tud elmenni a férjed, mennyire beteg, biztos kimegy házhoz.
Én is eléégé nyűgös tudok lenni, nekem sem jó néha se fekve, se üllve, állva meg főleg nem.
Csajok, két hónap, két és fél, ezt már kibírjuk!
És tényleg a léyneg, hogy a babák legyenek jól, ha mi már nem is.
Szia Ebi!
Még jó,hogy ilyen pozítívan gondolkodsz!
Pedig akkor most neked sem egyszerű,ha a lábad fáj,és még ápolónő is vagy!Szegény férjednek,jobbulást!
A homeopátiás gyógyszert én is szedtem,amit írtál!Még egyszer ,Köszi!
De,még így is két hétig elég nyomin voltam!Szerencsére a láz elkerült!Szerintem a körzeti doki kimegy ha szólsz neki,legalábbis nálunk így működik!
Azért pihenj te is,ha tudsz!Polcold fel a lábad!
Jó reggelt!
Csinicsani, ne izgulj, ezek szerint mindannyian így vagyunk ezzel. Én is többször kibuktam a hétvégén kis hülye apróságok miatt, szegény párom meg nem érti, hogy mi a baj, miért kell sírni, kiborulni.
Persze, valahol azért szerencsére tudja, hogy valószínűleg ez most ezzel jár, de ettől még nem az igazi most a férjeknek!
Nekem is kezd fájni a derekam, hanyatt fekve már nem mindig jó. Aztán meg ha felállok fekvésből - persze félóránként pisilni... -, akkor meg alig tudok elindulni, mintha 120 éves és kiló is lennék egyszerre. :)
De azért nézzük a jó oldalát: mozognak a babócák ezerrel, tehát jól érzik magukat, azaz minden rendben velük!
Szerdától meg jön a tavasz, szóval fel a fejjel lányok!!!
Reginka (27+6)
Szebb és vidámabb reggelt nektek lánykák!
Csinicsani hatalmas ölleést küldök neked, meg egy kis energiát, hogy szebb színben lásd a világot!
És persze a többieknek is, csak úfgy éreztem hogy csani a leg"depisebb" most közöttünk.
Panaszkodás: hiába eszek este 250mg magnéziumot elkezdett a térdhajlatomban este begörcsölni a lábam (két napja). Szerencsére még mindig gyorsan el tudom mulasztani. De nagyon durva! Ma este egy cseresznye nagyságú csomó lett miközben görcsölt. Félelmetes volt
És a férjem beteg láza is van, és nem tud felkelni. Átpateroltam a babaszobába, és ápolgatom. Uh én ezért nem voltam reggel. Rohangáltama gyógyszertárba meg a boltba, meg reggelit csintam neki (alig bír enni, nyelni) Este meg megyek fel a dokihoz, mert ő nem fog tudni felmászni a rendelőbe. A dokink homeopátia párti uh sztem amúgy is azt írna fel neki... max megkérem h jöjjön ki házhoz rendelés után. Vagy nem a körzetist kell kihívni házhoz, ha valaki annyira beteg?
Jó Reggelt Minden Kismaminak!
Rég írtam már,de azért nyomon követem az eseményeket!
Ha már panaszkodásról van szó,én is egyre nehezebben mozgok,és a lábaim is egyre jobban fájnak!Pedig még nem is vizesedik!Szerencsére!
Inkább mintha a csontojaim fájnának,de abból mindegyik!
Úgyhogy egy jó maszírt el tudnék viselni...!
Meg egy kis napsütést!
(álmodozom egy kicsit)
Az éjszaka nekünk sem volt túl jó,az én kiscsajom is fent volt minden megfordulásomnál!Biztos ez a nyavajás idő!
Azért szép napot mindenkinek!
Már 31+1
Jo reggelt
Hozok egy kis ebredesnek.
En is dolgozom. ezerrel
Nekem is kezd mar nehez lenni. Mar az egyszeru seta a meloig is annyira kifaraszt mintha min 1 km mentem volna.
Amugy mindenem faj. Foleg a labaim es olyan mintha olombol lennenek sokszor.
De hat ez a mellekhatasa a harmadik trimeszternek.
Amugy valamelyik nap azert borultam ki mert a ferjem reggel nem kerdezte meg, hogy mit csinal a leanyzo.
Na panaszkodabol ennyi.
Babas
28+5
Jó reggelt!
Én dolgozok, de már nem sokáig.
Sajnálom, hogy nem alszol jól. Ma nekem sem sikerült, felszínesen aludtam, sokszor fenn voltam.
Kezd terhesség lenni a terhesség.Du.-ra már én is neháznek és lustának érzem magam.
Szép napot!
29+2
Jó reggelt
Senki sehol ? Mindenki lusálkodik vagy dolgozik ?
Hogy kicsit panaszkodjak , elmondom hogy kezdem úgy érezni hogy egy örökkévalóság óta várandós vagyok ,és most már rendesen kezdenek utolérni ilyen-olyan nyűgok : éjjel nem tudtam aludni (lányka edzést tartott, aztán meg savam volt), reggelre hulla vagyok, délutánra már általában kómásan bealszom,kedvenc sérvem estére rendesen fáj,és ami a legrosszabb nincs elég türelmem a férjemre és a fiamra -sokszor ok nélkül kiborulok,aztán szánom bánom tettemet -....szóval még sorolhatnám de inkább abbahagyom . Csak én kezdek elnehezedni ,vagy mások is vagytok ezzel igy ?
30+2
Sziasztok,
házassági anyakönyvi kivonathoz csak a személyid kell, ha személyesen intézed, be kell diktálni a házasságkötés időpontját meg a neveteket és már nyomtatják is. Ha nem akarsz odajárulni bőven elég ha felhívod telefonon vagy emilt írsz, akkor is kiküldik.
Az előtej nem baj ha van, de semmit nem jelent, ha nincs, nekem az előzőnél nem volt előtejem és szoptattam bőven. Viszont akinek van, az csak mossa/törtölje le, ne nyomogassa mert az állítólag (a védő nénink szerint) nem tesz jót a cicinek...
Pici rucikat én is rengeteg használtat vettem (mostanában az angol turikban is nagyon jók vannak), a C&A is játszott (főleg az akciós darabok) és a hiperek, pl. a Corában nagyon klassz dolgok vannak (akciósan, persze). Ha valakinek nagyobb gyerkőce van, érdemes elzarándokolni a Jeans Clubba is, remek kordnacik (állítható derekú!) és pulcsik vannak 999-ért (én éppen most szereltem fel tavaszra a csajomat).
Gyomorégés nekem egyedül a kora vacsi (max. 6 óra, de 10 körül fekszem) jött be idáig. Néha renie (ha nassolok) .
És bocsi Timi, a lányomnak ilyen ágya volt (és most a picinél ugyanezt fogjuk használni), amikor önállósult az egyik rácsot lecseréltük egy deszkára, prímán tudott belőle közlekedni. (Lásd a fotót.) Csak arra vigyázz, hogy vizes bázisú lakkal kezeld!
Kellemes 7végét!
Márta (31+2)
Szia Gnokki!
Nekem csak a személyim kellett és be kellett mondani a házasságkötés időpontját, az eredeti anyakönyvi kivonat nem kellett.
Szia,
Bocsánat, hogy csak úgy megjelentem, de olvastam a gyomorégésedről. Én is nagyon szenvedtem vele kb. 17-18. hét körül. Csak 2 hét után mertem megkérdezni a dokit, hogy mit tehetek. És nekem egy Maalox szuszpenzió nevű szert ajánlott, amit recept nélkül lehet venni a patikában. Olyan az íze, mint a Renee-é, de sokkal hatásosabb és előbb is leér, mivel inni kell. Nekem nagyon bevált!!! Két hétig "szedtem" napi 1-2 alkalommal és a második héten már sokkal jobb volt. (Nekem sajnos nincsen elég gyomorsavam, legalább is a terhességem előtt nem volt, így számítottam is, hogy lesz valami, de az erre szedett gyógyszert most nem vehettem be.) Nézz utána, kérdezz rá az orvosnál, de én tényleg csak javasolni tudom!
Gabi, 28+4
Szia Gnokki!
Mi nem mentünk el az anyakönyvi hivatalba, egyszerűen irtam nekik egy levelet, hogy miért kérem a másolatot, beleirtam a házasságkötésünk időpontját és biztonság kedvéért azokat a sorszámokat is, amit a házassági anyakönyvi kivonaton találtam, bár ezt nem kérték. 2 héten belül megérkezett a másolat. De ha személyesen akarod intézni, akkor elég az eredeti házassági anyakönyvi kivonat.
Anna
29+2
Sziasztok!
Régen voltam mert javában zajlik nálunk a bútorozás, szobacsere és társai.
Elefanni: üdv közöttünk!
Boginál végig szedtem az Elevitet és egyáltalán nem lett óriás bébi, 3110 grammal és 57 centivel született. Szoptatás alatt is szedtem de sajnos így is kihullott a hajam. Most is az Elevitet szedem plusz a vasat de ennyi.
Én azt gondolom, hogy a vitaminszükségleteinket nem tudjuk csupán zöldséggel és gyümölccsel pótolni. Viszont az is igaz, hogy ha a szervezetünket rászoktatjuk a mesterséges vitaminokra akkor később nem tudja kiválasztani az élelmiszerekből és örök életünkre függők leszünk. Úgy hogy én mondjával szedem de szedem és plusz rengeteg gyümit eszem bár most mindentől nagyon ég a gyomrom.
Mi elég sok dolgot a Mária nagykerben vettünk, ez a Visegrádi és Bajza utca sarkán található és bárki bemehet, nem számít, hogy nagyker van kiírva. Ruhácskákat a C&A-ban vettünk plusz a Kenguruban de azt vettem észre, hogy utóbbinak kicsit leromlott a színvonala. Mintha silányabb lenne az anyag.
A teszveszen is rengeteg ruhát vettem de csak addig amíg pici volt, utána már nehéz kifogni a jó állapotú rucit. Mert ugyi elkezdenek mászni és a térde elég hamar kikopik és sokan elfelejtik közölni.
Plusz figyeltük az akciókat, mit hol érdemes megvenni.
Kb. 2 hete nekem is folydogál a cicim. Boginál is így volt mégsem, tudtam sokáig szoptatni. Úgyhogy tényleg csupán csak egy kis kellemetlenség, semmit sem jelent.
Tudna valaki segíteni? Elfelejtettem, hogy milyen papírokat kell vinni az anyakönyvi hivatalba a házassági levél másolat kiváltásához. Lassan el kell azt is intéznem.
Holnap ( szombat ) megyünk 4 D-re Dunakeszire a Kenguruba. Már nagyon várom, kíváncsi vagyok mi van a lába között. Már mindenki tudja csak én nem.
Borzalmasan szenvedek a gyomorégéstől, tegnap éjjel 3-kor ébresztett fel és már mindent kipróbáltam de eredménytelenül. Sajnos a Renee és a mandula is csak ideig-óráig használ. Az vigasztal, hogy a szülés után mintha elvágták volna, el fog múlni.
Kata, 27+5
Timi ugyan nem engem kérdeztél de nekünk nagyon hasonló ágyunk van csak nem Ikeás és teljesen jó, az ugyan 2 ezerrel drágább volt viszont kivehető két rácsa az egyik oldalt és így a gyerkőc ki tud egyedül mászni belőle ami így pocakosan igen nagy segítség, hogy nem kell az ágyból kivennem meg beletennem... ja és három szintre állítható a magassága de az már nem annyira fontos szerintem... szóval szerintem ennek az ágynak az egyetlen hibája, hogy nem kivehetőek a rácsai...
A méretekről nálunk a feje kisebb vagyis a korának megfelelő (pár nap eltérés) az elsőnél a végére hetekkel volt kisebb a feje és tényleg az átlagnál kisebb fejű gyerkőc volt viszont nem is okozott neki gondot hogy tartsa a fejét már a kórházban forgatta és 1-2 hetesen már percekig tudta hasonfekve tartani a fejét - szóval nálunk azt hiszem alkati dolog a kisebb fej (remélem nem megy az ész rovására :o))
viszont a mostani gyerkőcnek a lába hosszabb több héttel mint az átlag amit írnak átlagnak a 29-30. hétre mikor uh-n voltunk 55-58 miliméter helyett 63 volt... szóval biztos focista lesz, vagy magasugró vagy mihez jó még a hosszú láb?
Szia, olvasom, hogy Ikea párti vagy. Mi a véleményed erről az ikeás babaágyról?
http://www.ikea.com/hu/hu/catalog/products/0 0115751
http://www.timmermann.hu/index.php?m=szules_kalkulator
itt is kiadja a kb. méreteket, ha beírod a mensi utolsó napját.
és akkor is nagyobb a fejünk
Nálunk is ráirnak mindent a leletre de attol még meglesem mert ott egybe véve veszi alapul a számitott idöt.
Én pedig külön is kiváncsi vagyok mert a nagyobbaknak is vannak ilyen adtaik igy legalább tudom hogy kb mire számitsak. Mekkorára ha kibujik.
én erről tudok
http://mamanet.hu/kismama/magzat.html
A kalkulátor amin nézted az merre található? Be linkeled ha megkérlek?
Nekem itt már nagyobb volt ö a fiam de neki a mai napig nagyobb a bucija ,én ugy szoktam mondani hogy ilyen balázs méretü lesz szegénynek :-D
sztem 9 hetes körül.
Ilyen nagy fejű képem nekem is van:).
Mutatok neked igazi nagyfejü gyereket. :) Nem is tudom hány hetes volt itt.
Sziasztok csajszik,
tanulnom kéne de nem megy, helyette viszont gyorsan reklámozom a fóti corát, tegnap este beugrottunk a párommal és egy csomó aranyos kicsi póló, együttes és napozó volt leolcsózva (bár én nem akartam semmit de ezek ellenállhatatlanul ééééééééédeeeeeeeeeesek), kb. 400-500 Ft/db (bébi-micimackós).
Kellemes pocakosodást, szépen süt a nap, sétáljatok nagyot.
Márta
okosak lesznek.
Keményedések nekem is vannak, de a dokim azt mondta, hogy a méhem és a méhszájam is tökéletes, csak próbáljak meg többet pihenni.
ami nekem nem nagyon megy.
Erdekes temak vannak teriteken!
Vitaminok: egyetertek azzal, hogy a gyogyszergyarak profitja is benne van, de en az 1. trimeszterben szedtem minden nap, mert a napi 500 mg folsavat valtozatos kajakkal nehez bevinni...most mar nem naponta, inkabb hebe-hoba veszem be.
Az en dokinom meg a szoptatas idejere is ajanlotta.
kemenykedes: en neha setalni megyek mozgas gyanant, akkor erzem, de amugy jol vagyok, mostaban eleg jol is alszom, bar mar csak az oldalaom tudok.
Elefanni, udv koreinkben!
Magdi, neked meg drukkolok, hogy a 2 eres koldokzsinor ne jelentsen semmi galibat! Fu, 4 fius anyuka leszel, majdnem fel focicsapat!
BPD: 82 mm, fronto 93 mm
thorax 80 mm
femur 54 mm
Tudom, hogy a kalkulátorokra nem lehet mit adni, de a mamaneten nézem, h kb. mekkorának kell lennie, és ez pár mm-el nagyobb.
BÁr az az 5mm, az nem is oan sok.
Sziasztok lányok!
Jó a vitamin téma.
Nekem a dokim és a házi dokim is annyit mondott ha akarom szedem ha nem akarom akkor nem de ha a nemnél maradok akkor egyek meg naponta legalább 3 narancsot vagy 3 mandarint vagy 3 kiwit és potoljam lencsével,sóskával,spenottal illetve májjal a mennyiségeket.
Nem feltétlenül szükséges potolni. Én nem is tudom beszedni a vas tablettát mert egyszereüen nem megy utána aminek viszont mennie kéne.
Vérnyomás nekem is béka feneke alatt de amikor megyek a dokihoz akkor mindig megugrik egy picit a normális értékre különben pedig tudok szédelegni is.
Luiz: a lányomat kifejezetten letiltotta a gyerekorvos a D vitaminról pedig születése ota csak heti 3×1 cseppet kapott aztán heti 1 cseppet most pedig már nem is adhatjuk. 17 honapos. Nagyon kicsontosodott a kicsi koponyája.
Füles: Mi az hogy szerinted nagy a feje? :-)) Hogy mondhat egy elsö babás anyuka ilyet? :-D Mekkora paraméterei vannak a kukacosnak?
Sziasztok!
Majdnem 3 órát ültem a klinikán. Először a dokimra vártam, aztán az Uh-ra. De minden ok (bár sztem kicsit nagy a feje:)), zárt méhszáj, normális magzatvíz, medencevégű fekvés, és még minidg kukis:).
Én sem szeretem ezeket a mű vitaminokat, de sajnos annyi zöldséget meg gyümit nem tudok enni, hogy fedezzem a dolgokat.
Luiz: remélem a vérnyomásod csak a front miatt nőtt meg.
De jó, péntek van!
Sziasztok, szép napot minden anyukának és a kis porontyoknak!
A vitamin kérdéssel kapcsolatban én is elég kétkedő vagyok. Az elején mondta doki,hogy szedjem az Elevitet a kezdetektől, ha nagyon elkezdenék tőle zabálni,akkor pedig hagyjam abba. Nagy lelkesen be is szerzetem belőle egy dobozzal. Összesen kettő szemet bírtam belőle bevenni egymás utáni két nap,azt is kihánytam. Mondjuk szerintem ez összefügg a rosszulléteimmel is,mert az elején két hónapon keresztül szinte mindent kihánytam, még a vizet is, ezért fogytam is az elején rendesen. De már így a vége felé elég rendesen összekaptuk magunkat súlyban a picúrral.
Szóval mondtam a dokinak,hogy egyszerűen nem bírom szedni a vitamintablettákat. Erre nem mondta,hogy ez baj lenne. Helyette viszont rengeteg zöldséget és gyümölcsöt eszem minden nap, aki nálam többet "legel", az már kecske
Terhes vitamin nélkül is eddig kiválóak voltak a lelelteim, úgyhogy nem aggódom. Mellesleg szerintem anyáink/nagyanyáink idején nem voltak ilyen vitaminbogyók, mégis makk egészségesre fejlődtünk mi is, nem??''
A vérnyomás kérdésre azt tudom mondani,hogy észre sem vesszük, de szerintem szinte minden befolyásolja. Alapvetően nekem elég alacsony a vérnyomásom, a védőnő mért egyszer 90/58-at, aztán 90/60-at. Az orvosnál meg amikor megmérték, közölték,hogy magas a vérnyomásom, vmi 125 körül volt épp..... A legutóbbi alkalommal,amikor csak papírért mentem be,nem vizsgálatra,sportolásként felmásztam a 4. emeletre,nuku lift. Na akkor kellett volna megmérni. Még vagy 15 percig lihegtem és a fejem inkább egy rákra hasonlított. De nagyon büszkének éreztem magam
Szia szerintem ezek a frontok szörnyen bekavarnak, nekem poci keményedés és vérnyomás esés (tegnap 90 per 50- épp hogy élek ),szurkolok h minden okés legyen
29+6
Sziasztok!
én sem vagyok vitamin párti szerintem a gyógyszergyárak találják ki és szponzorálják a legtöbb vitaminos kutatást... szóval érthető hogy miért az a végeredmény, hogy kell szedni...
az első három hónapban szedtem folsavat na jó ez így túlzás pár szemet beszedtem mikor eszembe jutott... az elsőnél is így csináltam ... a szoptatás 3-4. hónapjában elkezdett nagyon hullani a hajam meg fáradékony is voltam akkor pár hétig szedtem Elevitet vagy Gravidát (már nem emlékszem) a védőnő tanácsára de szerintem ezek nélkül is elmúlt volna ugyi akkor jöttek a hormonváltzások amik a hajat érintik...
most szedek magnéziumot (ha eszembe jut) mert a doki szerint ez segít, hogy a gyerkőc beforduljon irányba (szerintem a héten megtette már tuti nem keresztben fekszik)
amúgy a "nagyfiamnak" sem nagyon adok vitamint... a D vitamint amit minden nap kéne kapjon egy cseppett 1 éves korig aztán meg a téli időszakban azt úgy pár hetetnte egyszer kapja mikor eszembe jut meg ha meg van fázva akkor c vitamint de amúgy maradunk inkább a gyümölcsevésnél
voltam védőnőnél tegnap... sajnos már +11 kilónál tartunk (3 nap alatt 2 kiló) de ami ennél is szarabb, hogy megint magas lett a vérnyomásom... most azt beszéltük meg, hogy otthon méregetem én is aztán csütörtökön megyek a dokihoz és vele megbeszélem mi legyen aztán pénteken vissza a védőnőhöz, hogy vele is megbeszéljem a fejelményeket... remélem csak a frontok miatt volt magas tegnap és nem lesz gond ...
Luiz 30+5
Sziasztok Kismamaik
Fules, Puhamancs: gratula a jó eredményekhez
Szia Elefanni, üdv közöttünk Én a most vagyok 26+2 és már 10 kg pluszban, de nekem sem a dokim, sem pedig a védőnőm nem mondta, hogy sok lenne
Ahogy olvasgatom, hogy ki mikorra szeretné a bébi érkezését, lehet, hogy június végére rajtam kívül nem is marad senki
Vásárlás: babaruhákat a Tesco-ban, C&A és turkálóban, bababörzén vettem. Babakocsit és kocsiülést örököltem. Kiságyat, pelenkázót szerintem a Vateráról, Tesz-veszről fogok beszerezni. Első babásként nekem is egy kicsit nehezen megy ésszerűen vásárolni
Csinicsani: Nekem kb napi 5-6 keményedésem van alapesetben. Stresszes napokon kicsit több, de nekem a doki azt mondta ez még nem probléma, és zárt is vagyok.
Vitaminok: Én természetes alapanyagú multivitamint, illetve ásványianyag tablettát szedek napi 1X; 2-3 naponta pedig vasat. Ha kicsit többet keményedek, akkor magnéziumot is pluszban. Amúgy a vérképem nekem is tökéletes volt.
Én is megkezdtem a 7. hónapot Nagyon megy az idő
Én már sokszor félve mondom ki a vitaminellenességemet. Nekem a dokim is azt mondta, hogy ha változatosan, színesen áplálkozok akkor nem lesz semmi gond. A vas helyett meg eszt szedem: http://www.flavin7.com/page/index.php?o=1&cs=1&resz=437
Örülök, hogy nem csak én vagyok így a dologgal!
A téli időszakban majdnem minden nap ettem egy-egy grapefruitot, mert azt nagyon szeretem, most meg jön az alma, eper, ananász. Nyami! :)
Egyébként biztos, hogy bajt sem okoznak ezek a bogyók, de valahogy én vettem észre még terhesség előtt, hogy amikor ilyen Bérest, vagy bármilyen vitamint elkezdtem rendszeresen szedni, aztán meg valami miatt pár napig kimaradt, akkor utána rögtön beteg lettem, szóval én úgy vagyok vele, hogy nem akarom a szervezetem függővé tenni ezektől, ha nem muszáj.
Persze mindenki szervezete más, lehet, hogy csak az enyém reagált így ezekre a dolgokra.
Magdi, szerintem nem lesz baj a két érrel, még van sok idő mindennek szépen kialakulni, és a végén majd egy teljesen egészséges kisangyal bújik elő! :)
Ja hogy te igy ügyesen visszaszámolsz .
Igy második gyerekkel is mindig bajban vagyok a hónapokat illetően, jobban szeretem hetekben mondani,merthogy eleve ha a terhesség 40 hét akkor az tiz hónap (28 napos hónapokkal számolva)...szóval ezért inkább szeretek hetekben számolni, amugy a 8.hónap elejét hivatalosde végül is a végeredmény ugyanaz egy egézséges kisbaba
31+2
De május 27re vagyunk kiírva így ez már a 8. hónap