Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Élesztő nélküli kenyér

monamama
Létrehozva: 2003. november 18. 07:52
Szervusztok!
Szeretnék olyan kenyeret sütni, ami egészséges, tudom mi van benne, esetleg élesztő nélkül készül, mégis finom. Vannak ételek, amelyekbe sütőpor helyett szódabikarbónát, illetve szalakálit tesznek. Az élesztőt mivel helyettesíthetem?
Ti próbálkoztatok már?
  1. 2004. június 2. 21:30101.
    Szia Villő!
    Köszönöm a gratulációt, bár még nem érzem rá érdemesnek magam.
    Vannak még kérdések. Most éppen az első kovászolásnál tartok, úgyhogy van időm kidolgozni az újabb stratégiát.
    Nem ég meg a teteje, ha felül sütöm? A könyvek ugyanis inkább alsó sütést javasolnak. A fokozatokkal meg a hőfokokkal bajban vagyok, ugyanis a villanysütőmnek 7 fokozata van, de nem tudom, hogy melyik hány fokot jelent. A tapasztalatok alapján az 5-öst neveztem ki 200 foknak, így a kenyeret a 6-oson sütöttem. Legközelebb majd 10 perc után leviszem 5-ösre.
    Amikor pihenteted a fatálkában, akkor mivel takarod le? Konyharuhával?
    Egyelőre ennyi.
    Gezemic
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_342211 (99)
     
  2. Torolt_felhasznalo_342211
    Torolt_felhasznalo_342211
    2004. június 2. 11:12100.
    Sziasztok!
    Már sokan kérték a receptet, de beszámolót szinte senkitől sem kapok, pedig szivesen olvasnám itt. A negatív tapasztalatokat is, hogy segíteni tudjunk vagy nehogy más is ugyanabba a csapdába jusson. Vagy nem próbáltátok ki?
    Ötletes, van valami újdonság mostanában a pékműhelyedben?
    Villő
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  3. Torolt_felhasznalo_342211
    Torolt_felhasznalo_342211
    2004. június 2. 11:0999.
    Szia Gezemic!
    Jó neved van. :-)) Gratulálok a finom kenyeredhez. A külső szépségbe belejössz majd, nekem legalábbis egyre szebbek a kenyereim. :-))
    A sütés elején elég magas fokozatra (mondjuk 2/3 , , magasság"') szoktam tenni kb. 10 percig, aztán lejjebb szoktam venni, mondjuk 1/3-1/2 , , magasságig". A sütőben legfelülre teszem és a sütő aljában edényben víz párolog az egész sütés alatt.
    Nekem szép vekni szokott sülni, a laposság szerintem függ attól, mennyire lágy a tészta, és miben keleszted. A tészta nekem , , éppen nem ragacsos" állagú, belisztezve szépen meg tudom tartani a kezemben, nem , , plöttyed" le. Fa hosszúkás tálkában (amit persze belisztezek) pihentetem, ez adja a vekni formát. Amikor kiborítom ebből a tepsire, akkor nem lapul el.
    A repedés ellen a szurkálás jó, de a nehezebb tésztájú, sűrű (pl. rozsos) kenyrek nekem is elrepednek alul. Szurkálni fogpiszkálóval szoktam, jól összeszurkálom. :-))
    További kérdések? ;-)
    Villő
    előzmény:
    gezemic (96)
     
  4. 2004. június 1. 19:3898.
    Szia!
    Köszönöm a választ.
    Nemrég én is megvettem azt a könyvet, és nekem is a francia parasztkenyér volt a legszimpatikusabb a kép alapján. Az első sütésből egy nagy kemény szalonna lett. Nagyon betartottam a megadott időt, és mivel mostanában hideg volt, így nem lett elég jó a kovász. A második sütéskor már tovább hagytam kelni. Ekkor viszont nagy barlang keletkezett a kenyérben. A csúnya külalak szerencsére nem befolyásolta az igazi jó kenyérízt. Szerintem sokkal finomabb, mint az élesztős. Szeretném, ha egyszer olyan szép kenyeret sikerülne sütnöm, mint képen. Próbálkozom.
    előzmény:
    otletes (97)
     
  5. 2004. június 1. 09:0697.
    Szia!
    Én eredetileg tepsiben sütöttem szép kerek lett, nem repedezett be de lapos lett. A kovászos kenyértől csak úgy tudsz magasságot várni ha valamiben sütöd.
    Én már többször írtam hogy Römertopfban sütöm. Ettől sajnos nem lesz finom kérge de a így a férjem is tudja enni és több napig szelhető. Esetleg próbáld magasabb falú jénaiban illetve olyan fazékban aminek fém füle van.
    Mesélj majd az eredményről és a tapasztalatadról.
    Ha van időd nagyobb könyvesboltban van a kenyérről egy szép könyv csak kenyér képekkel és receptekkel, a francia parasztkenyér fotóját és leírását nézd meg. Tulajdonképpen mi is azt készítjük.
    előzmény:
    gezemic (96)
     
  6. 2004. május 28. 22:3996.
    Kedves Tapasztalt Kenyérsütők!

    Én mostanában kezdtem kovászolt kenyereket sütni, egyelőre külcsín tekintetében még nem az igazi az eredmény, viszont nagyon finom.
    A sütés technikája érdekelne: hány fokon kell sütni, kell-e a hőmérsékletet közben lejjebb venni, mit kell csinálni, hogy szép kerek legyen, ne pedig diszkosz formájú, mit kell csinálni, hogy alul oldalt ne repedjen meg stb stb.
    Előre is köszönöm a tanácsokat.

    Gezemic
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  7. 2004. május 10. 11:1995.
    Fagyasztani nem próbáltam, akkor inkább a szárítást próbálnám ki. Már készül az új kovász, holnap süthetek is.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_342211 (94)
     
  8. Torolt_felhasznalo_342211
    Torolt_felhasznalo_342211
    2004. május 10. 10:4594.
    Szia Ötletes!
    Á, velem is előfordult már ilyen, de csak akkor baj, ha éppen használni akarja az ember a kovászt.
    Fagyasztani próbáltad már? Vagy akkor jobb a szárítás?
    Ez a lágyabb tészta készítés nekem is többedik kísérleti eredmény volt, ezért írom, hogy ragacsos is lehet, az nem baj.
    A gépes változathoz még , , össze kell szerkeszteni az anyagot".
    Villő
    előzmény:
    otletes (93)
     
  9. 2004. május 7. 17:2893.
    Szia Villő!
    Hát képzeld nagy szégyen ért ((((((::: behavazódtam a munkám miatt a (május az ilyen nálam mindíg, ) és megpenészedett a kovászom. Nem tettem hűtőbe és elfelejtettem megkeverni naponta. Most indul újra az egész. Pedíg az utóbbi két kenyerem (tiszta teljes tönköly) nagyon finom lett mert rájöttem, hogy sokkal lágyabb tésztát kell készíteni, legalábbis nálam bevált a cseréptálas sütésnél.
    Ha lehet írjátok be a kenyérsütős változatot is mert az sokaknak jól jöhet.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_342211 (92)
     
  10. Torolt_felhasznalo_342211
    Torolt_felhasznalo_342211
    2004. május 7. 11:1792.
    Sziasztok, kovászos kenyeret sütők!
    Van egy jó hírem, géppel is lehet sütni élesztőmentes kenyeret, az egyik , , olvasónk" kipróbálta és már kétszer is jól sikerült a kenyere. Ha valakit érdekel, leírjuk ide, mi a , , titka". (én csak annyit ajánlottam, hagyja pihenni/kelni a tésztát 10-10 órán át, a többi esetleges trükköt ő tudja)
    Öletes, sütöttél mostanában valami különlegeset?
    Villő
    előzmény:
    otletes (84)
     
  11. 2004. március 19. 11:4791.
    Én kipróbáltam, a rozsliszt tészta egymagában nem igazán sikerült nekem, óvatosan kellett bánnom vele. Kb. 30 %-nyi arány jött be, tehát más lisztekhez ennyit ha tettem, még formázható volt, amúgy meg szinte elfolyt, híg lett a tésztám. De pl. panírozni is jó a rozsliszt, kiválóan felszívja az esetleges nedvességet a húsról.
    előzmény:
    otletes (89)
     
  12. Torolt_felhasznalo_342211
    Torolt_felhasznalo_342211
    2004. március 19. 11:2990.
    Kedves Ötletes!
    Nekem is nagyon ízlik, úgyhogy az első elhatározásom (, , ilyet sem sütök többet!") után most úgy gondolom, jó ez, érdemes csinálni. Nagyon tetszik a savanykás íze és a rozs kellemes aromája. De egyszerre két szeletnél többet nem vágok belőle, mert tönkremegy a csuklóm. :-))
    Villő
    előzmény:
    otletes (89)
     
  13. 2004. március 18. 15:0389.
    Szia Villő!

    Igen még mindíg :::))

    A csak rozs kenyér pont olyan ahogy leírtad jó fogak és "lánckesztyű" kell a szeleteléshez, de az íze finom.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_342211 (88)
     
  14. Torolt_felhasznalo_342211
    Torolt_felhasznalo_342211
    2004. március 18. 11:0288.
    Sziasztok!
    Kipróbáltam, hogy milyen lesz a kenyér csak rozslisztet használva.
    Az egyik cipónak (sötét rozslisztből készült) 14 órás pihenést hagytam, ez jó lett, bár nagyon sűrű, kicsit ragacsos és nem könnyű szeletelni.
    A másik kenyér teljes kiőrlésű rozslisztből készült, langyos helyen (radiátor) hagytam 16 óráig pihenni. Kicsit nőtt ugyan, de így is nagyon sűrű a tészta, szintén ragacsos és ezt még keményebbre sütöttem sajnos, így nagyon nehéz szeletelni.
    Maradok annál, keverem a liszteket, az jobban beválik.
    Nektek vannak sikereitek mostanában?
    Villő
    előzmény:
    otletes (84)
     
  15. Torolt_felhasznalo_342211
    Torolt_felhasznalo_342211
    2004. március 8. 13:5887.
    Kedves Adi!
    Igen, lemaradt, bocs. Már küldtem.
    Villő
    előzmény:
    P.Adi (85)
     
  16. 2004. március 7. 18:1686.
    Íme hát. . .
    Lisztérzékenyeknek kenyérlapocska:
    Keverjünk össze egy csésze rizslisztet, fél csésze kukoricalisztet, egy evőkanál burgonyakeményítőt egy csapott mokkáskanál szódabikarbónát annyi vízzel, hogy tészta sűrűségű legyen. Ízesítésként beledolgozhatunk szezámmagot, hántolt napraforgót, lenmagot, esetleg mustármagot, valamint egy kevés tengeri sót. Kanalazzuk a tésztát gofrisütőbe. 10-12 perc sütés elegendő.
    előzmény:
    P.Adi (77)
     
  17. 2004. március 6. 16:1185.
    Kedves Villő köszönöm kedvességed, de a csatolás nem érkezett meg, gondolom abban lettek volna a receptek.
    Előre is köszönöm a segítséged!
    P. Adi
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_342211 (79)
     
  18. 2004. március 5. 15:0884.
    Szia nem akarlak semmire rábeszélni, de témyleg megér 1-2 próbát Villő kenyere ::)))
    előzmény:
    P.Adi (80)
     
  19. 2004. március 5. 13:1283.
    Á, most látom, hogy írtál, az előbb priviztem neked, küldtem egy címet. Hát, kíváncsi vagyok nagyon. Szióka, jó hétvégét mégeccer!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_342211 (82)
     
  20. Torolt_felhasznalo_342211
    Torolt_felhasznalo_342211
    2004. március 5. 13:0682.
    Kedves Lufi!
    Az én kenyerem finom, és ezt nem csak én állítom.
    Ezért ajánlgatom fűnek-fának a receptet. Semmi extra nincs benne és szerintem nem bonyolultabb, mint a piskótasütés. Csak más.
    Villő
    előzmény:
    lufi (81)
     
  21. 2004. március 5. 12:4981.
    OK, semmi gond, de ahol én vettem kenyeret, az csak 320 forint volt, a kifli meg 116 ft kettő darab. Mindegy, nem érdekes. De az tény, hogy bolt és bolt között is óriási különbség van, árilag.
    Mellesleg én is kíváncsi lennék egy élesztőtlen kenyérreceptre, amit én csinálok, nem jó.
    előzmény:
    P.Adi (80)
     
  22. 2004. március 5. 12:3280.
    Köszi Lufi, aranyos vagy, de nem nekem kell, és azok a termékek nagyon drágák. Vettek egy kenyérsütőt, de abban nincsen ilyen recept, ezért kérdeztem. Ezekben a boltokban egy barna kenyér ami 500g 500Ft. Köszönöm kedvességed! Adi
    előzmény:
    lufi (78)
     
  23. Torolt_felhasznalo_342211
    Torolt_felhasznalo_342211
    2004. március 5. 08:4879.
    Kedves P. Adi!
    Elküldöm neked a receptemet, hátha van kedve kipróbálni. Én ez alapján sütöm, de , , érzésre", azaz nem dekázgatok, szemértékkel teszem bele a hozzávalókat és a liszteket is keverem, mikor mihez van kedvem, ill. mi van otthon.
    Ha kérdésetek van, nyugodtan írjatok!
    Villő
    előzmény:
    P.Adi (77)
     
  24. 2004. március 5. 08:1878.
    Figyuzz, boltban vett élesztő nélküli pékáru nem érdekel esetleg?
    előzmény:
    P.Adi (77)
     
  25. 2004. március 4. 20:0477.
    Sziasztok!Örülök, hogy rátok találtam, talán segíthetnétek, van egy Candidás ismerősöm és kellene neki élesztő nélküli kenyér recept. A sütőporosak rosszízüek, az van nekem is egy pár, de ha nektek van ehető akkor nagyon örülnék neki!Előre is köszönöm!pazmany@hdsnet. hu
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  26. 2004. március 4. 10:3276.
    Szerintem lehet az a kovász, amit te gyártasz. Kedden hoznak fini tönkölykiflit, akkor megyek a boltba, megkérdzem neked, jó? De engem is érdekelne. . .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_342211 (75)
     
  27. Torolt_felhasznalo_342211
    Torolt_felhasznalo_342211
    2004. március 4. 10:1575.
    Szia Lufi!
    Kérdezd már meg a boltban, mi az a növényi élesztő? Elvileg lehet az a kovász, amit én is csinálok, nem?
    És a hagyományos élesztő vajon micsoda? Nem tudja valaki? Mitől olyan barna massza? Hogy csinálják?
    Üdv:
    Villő
    előzmény:
    lufi (74)
     
  28. 2004. március 3. 10:4374.
    Hát, most nagyon elcsábultam, mert van a közelben egy bio-bolt, és ott felfedeztem tönkölybúzából, növényi élesztőből készült kiflit. Hát az maga a csoda. Olyan finom, és viszonylag megfizethető (ma már egy normál péksüti 70-80 forint, itt 116-ért adnak két nagyobb kiflit). Amellett nagyon érdekes, hogy baromira laktat a tönköly, alig tudtam enni már aznap. Mondjuk egyből bekajoltam 5 kiflit. Na jó, lehet, sok. . . . de olyan fini volt!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_342211 (72)
     
  29. Torolt_felhasznalo_342211
    Torolt_felhasznalo_342211
    2004. március 3. 10:4073.
    Kedves Hofiandi!
    Boltban is van adalékanyag nélkül készült kenyér, csak kevés helyen árulják és drága.
    A receptet szivesen elküldöm, de a címed kell hozzá, (privát levélben küldd el) mert word file-ban van leírva. Itde betenni nem tudom, hosszú a szöveg. (Igyekeztem leírni benne minden részletet, hogy kezdő , , pékek" is sikeresen próbálkozhassanak. )
    Üdv:
    Villő
    előzmény:
    hofiandi (71)
     
  30. Torolt_felhasznalo_342211
    Torolt_felhasznalo_342211
    2004. március 3. 10:3772.
    Kedves Lufi!
    Szerintem finomabb. ha csak az élesztőt szeretnéd kerülni, de a simaliszttel ki vagy békülve, ajánlom a csak sima liszttel készült kenyeret. Nekem az nagyon ízlett. (sajnos a többi is, de ez a fehét kenyér kategóriában is megállja a helyét)
    Villő
    előzmény:
    lufi (70)
     
  31. 2004. március 2. 22:5971.
    Szia! Szeretném, ha nekem is megküldenéd ezt a receptet. Már régóta szeretnék ilyent sütni, de még sehol nem találtam olyant, amiben semmilyen kémiai adalék nincs. A boltiak sajnos ilyenek. Köszi, Hofiandi
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_342211 (66)
     
  32. 2004. március 2. 12:1970.
    Régebben csináltam ezt a sokak által dicsért-szidott candida-diétát, és sütőporos kenyereket ettem. De hátha ez picit jobb annál. . . merthogy már életformám lett a diéta, bizonyos dolgokat sose fogok enni, tehát élesztőt sem. Hát, ezért. . .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_342211 (69)
     
  33. Torolt_felhasznalo_342211
    Torolt_felhasznalo_342211
    2004. március 2. 11:3069.
    Lufi!
    Miért érdekel? Csak kiváncsi vagy vagy kerülnöd kell az élesztőt? Vagy szereted az ilyen kenyeret?
    (én csak kiváncsi vagyok :-))
    Villő
    előzmény:
    lufi (67)
     
  34. Torolt_felhasznalo_342211
    Torolt_felhasznalo_342211
    2004. március 2. 11:2968.
    Igen, a többiek is ezt csinálták, működik.
    Villő
    előzmény:
    lufi (67)
     
  35. 2004. március 2. 11:2967.
    Hát, megköszönném. Írjak priviben emil-t?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_342211 (66)
     
  36. Torolt_felhasznalo_342211
    Torolt_felhasznalo_342211
    2004. március 2. 11:2866.
    Szia Lufi!
    Olyat, amiben nincs élesztő. Csak teljeskiőrlésű liszt (grahamliszt is jó) és víz kell, hozzá, egy lezárható edény és 3-4 nap, hogy elkészüljön, azaz megerjedjen.
    Ezt teszem én a kenyérbe élesztő helyett, hagyok tésztának jónéhány órát, és utána sütöm. Kicsit sűrűbb állagú, néha picit savanykás kenyér az eredmény. Ha érdekel, szivesen küldök neked is receptet (word file).
    Villő
    előzmény:
    lufi (65)
     
  37. 2004. március 2. 10:0265.
    Bocs, hogy így betoppanok csak, de milyen kovászt dícsértek ti? Elmesélnétek?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_342211 (64)
     
  38. Torolt_felhasznalo_342211
    Torolt_felhasznalo_342211
    2004. március 1. 13:2364.
    Kedves Lusy!
    A receptemben csak az elv a lényeg, ahogy én is írom, de kezdőknek muszáj utánagyártható receptet adni. De én sem eszerint csinálom, hanem érzésre. Szóval nem kell szabadkoznod, hiszen ezt a szabadságot ajánlom én is a receptemben. Gratulálok a sikeredhez, remélem, még sok finom kenyeret fogsz sütni! (Csak az első kovászkészítés ennyi idő, utána a maradék kovászt szoktam felszaporítani ill. hűtőben tárolni és csak sütés előtt , , feléleszteni", azaz szobahőmérsékleten tárolni néhány óráig. )
    Villő
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_580775 (62)
     
  39. Torolt_felhasznalo_342211
    Torolt_felhasznalo_342211
    2004. március 1. 10:1263.
    Kedves Gulcsi!
    Küldj egy e-mail címet (privát levélként, természetesen) és küldöm.
    Villő
    előzmény:
    gulcsi (61)
     
  40. Torolt_felhasznalo_580775
    Torolt_felhasznalo_580775
    2004. február 28. 10:3062.
    Szia!

    Nem olyan régen küldted el Nekem a kenyérreceptet. Pár nap múlva nekiálltam és meg is sütöttem. Nagyon sok ideig tartott, de szerintem megérte. Ma készülök egy második adag sütésére. Az igazat megvallva Én nem tartottam be a receptet, amit küldtél. Egyéni intuíció alapján az otthon fellelhető összes lisztből kb azonos mennyiséget összeöntöttem és úgy csináltam. Az íze szerintem nagyon fincsi lett. A tanulság, hogy legközelebb kevesebb rozs lisztet kell majd beleraknom. Kipróbálom majd a Tőled kapott receptet is, de elragadott a fantáziám. :)
    A kovász készítését viszont ügyesen betartottam :)))
    lusy
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_342211 (55)
     
  41. 2004. február 28. 08:4561.
    Kedves Villő!

    Leírnád nekem is a sikerreceptedet? Candida diétán vagyok, és a a kenyér - probléma nálam nagyon akut.

    Köszi, Gulcsi
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_342211 (38)
     
  42. 2004. február 25. 11:2160.
    Naja.
    Képzeld, volt úgy, hogy mondtam a gyerekeknek otthon, hogy mindenképpen közértbe kell mennem, vagy kenyeret venni, vagy lisztet, hogy süssek belőle kenyeret. Na, és a gyerekek aszonták, lisztet vegyek. Ennél nagyobb dicséret nem is kell, mi? De amióta lefagyasztjuk a péksütiket, előre szeletelt kenyeret a családnak, mindig van kenyér. . .
    Énnekem is a kelesztés volt a legtöbb idő. Én tettem bele mindenféle magokat, sőt, néha sajtot is reszeltem bele, meg pirospaprikát is szórtam a lisztbe, szóval rengetegféleképpen lehet kenyeret sütni, ha ven egy jó kis alaptészta.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_342211 (59)
     
  43. Torolt_felhasznalo_342211
    Torolt_felhasznalo_342211
    2004. február 25. 11:1259.
    Hát igen, Lufi, gyorsan nem megy a kenyérsütés, nekem legalább fél nap kell hozzá, ha előző nap kikészítettem és felfrissítettem a kovászt. Ez kétségtelen hátránya. :-(
    Villő
    előzmény:
    lufi (58)
     
  44. 2004. február 25. 10:4558.
    Régebben én is sütöttem rendes élesztős kenyeret, és azt elhiszem, hogy annak az illata, az mennyei volt. De én otthn sütőporos kenyeret szoktam csinálni, és az nem lesz olyan lukacsos, mint a bolti, növényi élesztős. Mondjuk, ilyet még nem próbáltam. . .
    De ha nagyon éhes vagyok - testkontroll szerint délelőtt csak gyümit eszem, délutánra kopog a szemem - szóval akkor jobban esik behabzsolni a boltit, mint nekiállni sütni.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_342211 (57)
     
  45. Torolt_felhasznalo_342211
    Torolt_felhasznalo_342211
    2004. február 25. 10:4157.
    Szia Lufi!
    Persze, hogy könnyebb megvenni a készet, de nem mindenkinek a közelében van biobolt, meg a kenyerek ára is húzós szokott lenni. És nem utolsó sorban azt az élményt, illatot, ízt sem bánom, ami a saját sütésű kenyérhez tartozik. Nekem megéri a , , pancsolás", sőt a bioboltba, ahova járok, kóstolót is szoktam vinni az eladónak.
    Villő
    előzmény:
    lufi (56)
     
  46. 2004. február 25. 10:2856.
    Az én melóhelyem közelében, a Frankel Leó utcában van egy bio-bolt, ott csodás élesztő nélküli kenyerek vannak. Van egy szezámmagos csodakenyér, tele magokkal, szintén élesztő nélkül, és finom. Tegnap pl. vettem tönkölylisztből készült kifliket, természetesen élesztő nélkül, és nagyon jó íze volt. Nem is volt drága, 116 ft két nagyobb kifli. És van a boltban még kerek tönköly kenyér, meg rozskenyér is, az is szintén élesztő nélküli, és finom. És van olyan élesztője a csajnak, ami nem is tommicsoda, de nem a normál élesztő, hanem növényi eredetű. Szóval, sokkal könnyebb ilyet venni, mint otthon pancsolni. Én próbáltam mindkettőt, és nem mindig az enyém lett a finomabb. . .
    előzmény:
    bébi (4)
     
  47. Torolt_felhasznalo_342211
    Torolt_felhasznalo_342211
    2004. február 25. 10:0655.
    Kedves Horeka!
    Tegnap kipróbáltam, milyen simalisztből a kenyér. Nagyon finom lett. Mivel nagyon kiváncsi voltam, nem hagytam sokáig kelni, sütés közben viszont szépen megnőtt. (persze elfelejtettem megint megszurkálni, ezért alul kirepedt)
    A mostani tapasztalat alapján rájöttem, nem kell olyan sokáig keleszteni, azaz a max. 24 óra felesleges, azalatt csak megsavanyodik. Elég 6-10 óra. A sütőben úgyis nő még egy kicsit. (na, azért még egészen biztos ebben nem vagyok, volt már olyan kenyerem, ami nem nőtt, és nem is sült át rendesen. . . )
    Villő
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_342211 (54)
     
  48. Torolt_felhasznalo_342211
    Torolt_felhasznalo_342211
    2004. február 24. 12:2354.
    Kedves Horeka!
    Bocsánat, így látom, nem olyan egyszerű utánamcsinálni a receptet. Szóval amikor összegyúrod, ne hagyd igazán ragacsosra. Ha belisztezed a tészta felületét és a kezedet, már meg kell tudnod fogni. A receptben leírt receptek azt hiszem, nem annyira ragacsosak.
    A savanyúsággal én is találkoztam, de nem elviselhetetlen mértékben, akkor, amikor túl sokáig hagytam kelni a tésztát. Egy kis savanyúság még normális, a fekete (kovászos) kenyér is savanyú.
    Szóval legközelebb (ha még nem adtad fel), több lisztet tegyél bele és kevesebb ideig hagyd pihenni.
    Üdv. : Villő
    előzmény:
    horeka (51)
     
  49. 2004. február 23. 16:0853.
    Szia Horeka!
    Villőnek nagyobb a tapasztalata remélem segít, a kezem nekem is ragacsos mindíg. a kenyérnek a kovász miatt mindíg van egy kis "savanykás" íze. Lehet, hogy ez zavar?
    A kenyeres könyvemben ahol szintén szerepel (mint farancia paraszt kenyér) ez a recept azt írják hogy ahány pékség ahány nap annyiféle kenyér. Tényleg mindíg más más íz dominál benne. Próbáld fehér liszttel (esetleg fehér tönköly liszttel) keverten, felesben készíteni úgy nem lesz olyan savanyú szerintem. Kell hogy sikerüljön és, hogy neked jól essen ::))
    előzmény:
    horeka (51)
     
  50. 2004. február 23. 16:0152.
    Szia én azóta nagyon lelkesen sütöm.
    Nekem még mindíg nagyon ízlik, a gyerekek néha el elcsábulnak a bolti péksütemény felé de mi a férjemmel ezt esszük. Nálam a Pataki tálban sütés vált be. Ez ad elég nedvességet a sülő kenyérnek és egy kis formát is.
    Bár olyan gyönyörű az a lapos változat is finom ropogós héjával:::)))
    Már kétszer készítettem a férjem kérésére tisztán fehér kenyérlisztből előbb kovászt aztán kenyeret az is nagyon finom lett. Egyáltalán nem lett fehér. Vajon a bolti mitől az??? nem ez a természetes az tuti.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_342211 (50)
     

Címlap

top