Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Anyósterror
Torolt_felhasznalo_189226
Létrehozva: 2008. május 16. 14:04
Két gyermekem van, egy 4 éves, akivel lassan egy éve pszichológushoz járunk, problémás, úgy néz ki figyelemzavaros, és túlzottan aktív, óvodába nem sikerült beiratni, az óvónők félnek tőle. És van egy másfél éves. Kettőjükkel vagyok itthon, már az idegkimerülés határán sajnos. Elsősorban köszönhetően az anyám és az anyósom terrorjának.
Az anyósom két percre lakik tőlünk. Az anyám egy másik városban.
Én, amikor házat kerestünk, kértem a férjemet, hogy az az egy szempont a legfontosabb, hogy ne az anyósomék közelébe kerüljünk, mert már akkor tudtam, hogy nagyon durván beleszól mindenbe.
Ha egy kis segítséget kapok, rögtön visszahallom anyósomtól, ha jön hozzánk valaki, mindig azzal kezd, hogy ő főzött nekünk ezt-azt, holott folyamatosan kérem, ne főzzön nekünk, minden nap készítek főtt ételt, hétköznap is. És én is rendszeresen küldök nekik hetente süteményt és palacsintát, ha sütök, de soha, senkinek nem emlegetem.
Beleszólnak abba, hogy a házunk előtt hogyan nyírjuk a füvet, hogyan műveljük a kertet, milyen bútort vegyünk, hova vigyem a gyereket játszóházba, hétvégén milyen programot csináljak. Szóval mindenbe. Kulcsuk van a kapuhoz, többször kérte a férjem, hogy ne jöjjön át anyósom, anélkül, hogy telefonálna, de mintha a falnak beszélnénk.
Tegnap a lányom névnapját ünnepeltük, anyósom 3 órán keresztül egyedül beszélt szinte végig, senki sem jutott szóhoz. Szó sem volt a gyerekek ünnepéről, hanem azt emlegette, hogy ő miket csinál, milyen baja van, hogyan intézett el dolgokat stb.
Amikor 4 hónapos terhes voltam, nem akarta megengedni, hogy elmenjünk két napra Prágába a férjemmel, 1 hónapig azt hallgattam, hogy milyen felelőtlen vagyok, és ha tudta volna, hogy terhes vagyok, nem engedte volna ezt az utat. És azért is kiakadt, hogy 8 hónapos terhesen el mertem menni egy esküvőre, amit nem abban a városban van, ahol élünk.
Amikor házat néztünk (1 éve) kétfelé cibáltak minket, érzelmileg zsaroltak anyám és anyósom, hogy mi lesz, ha nem ide költözünk, ha nem olyat veszünk stb. Amikor a férjem kitette a lábát, anyósom 5x elmondott "nem" válaszom ellenére, elrángatott házat nézni olyan helyre, ahol kifejezetten nem akartam házat venni, a ház nekem egyáltalán nem tetszett, de ő áradozott róla, hogy neki mennyire megfelelne.
Azóta megvettük a két szobás házunkat, erre azt mondogatja, hogy ha nem élne náluk a dédi (az ő édesanyja), akkor ő már rég átjött volna a mi kétszobás házunkba lakni, neki bőven elég annyi, mi meg odaköltöznénk az övékbe (amelyik házról többször elmondtam már, hogy én nem laknék ilyenben, mert túl nagy, kétszintes, nagy a rezsije stb.).
Anno 5 éve az esküvőnkre azért nem jöhetettek el a férjem barátai, mert az anyja nem engedte meg, mert mit szólnak a rokonok, ha mi meghívjuk a férjem legjobb barátait, de a rokonságból meg csak a szülők-testvérek jöhetnek el.
Többször el lettünk rángatva templomba is a gyerekekkel, mert a férjem anyja úgy gondolta, hogy illik elmenni. Én nem vagyok vallásos, de kénytelen voltam ott lenni, mert egyszerűen nem volt képes megérteni a "nem"-et.
Ezek csak apróságok, de folyamatosan megkeserítik az életünket, és ennél sokkal durvább dolgokba is beleszólnak.
Az anyám eljön, és egész nap kritizálja a háztartásomat, átrendezi a szekrényeket, ha kiteszem a lábam otthonról, kicserél függönyöket, a gyerekekkel szemben totálisan következetlen, nincsenek szabályok, a gyerek uralkodik rajta.
Egyelőre ennyi, most a nagy sérelmeket nem írom le. Csak annyira kellett, hogy kiadjam már magamból. Köszönöm, aki meghallgatott.
Elnézést, hogy csapongó voltam, de már annyira ideges vagyok emiatt, és a férjemmel egy dolog miatt veszekszünk, a szüleink miatt. És ez már a gyerekekre is rá fog menni, ha nem találunk megoldást.
Hát hajmeresztő, amiket írtok, az már igaz.
A megoldási recepted valóban működőképes és hatásos, de ugye tudod, hogy ezt keresztülvinni és utána következetesen be is tartani majdnem ugyanannyi idegbe kerül majd, mint a jelen helyzet? Épp azért, mert te magad mindig is tudod és tudni fogod, hogy nem az a természetes és ha valaki folyamatosan természete ellen kényszerül tenni bármit, az előbb-utóbb vagy robban vagy esetleg valami betegségben jön ki.
De a pályán van sajnos............ bár a gyerekek a suliban is gonosz banyának hívják...........de ő ezt viccnek fogja fel és nevet rajta.
Ha a férjem mikor már nem bírja cérnával és ordít vele, meg mondja neki, h: "Anyu te nemnormális vagy, hülye vagy!" Akkor azon is olyanokat röhög, hogy csak nézünk. Ha én mondanék ilyeneket a szüleimnek, biztos megsértődnének és nem állnának velem szóba egy darabig.
Lehet neki bármi csúnyát mondani, olyan mint egy gonosz bohóc, ha bántják, csaj röhög...... Egy érzelemmentes robot.....szerintem ketyós.
És mivel tudja, hogy a fia 5 perc múlva már ölelgeti őt, nem használ a kiabálás.
Sajnos a férjem ilyen családban nőtt fel, ha van valakinek baja a másikkal, akkor leordítják egymást, senkit nem érdekel a másik fájdalma, aztán mikor kimegy a dühük, akkor leülnek, nevetnek egy jót, majd édesen csevegnek egymással, mintha előtte nem lett volna ordítozás.
És valószínűleg tőlem is ezt várják, hogy miután anyósom elhordott mindennek, akkor előveszi a sütit és békésen csevegünk tök más témákról......
Csak a baj ott van, hogy a problémát senki nem akarja megoldani, így később újra előkerül..........
Én meg nem a bolondok bolygóján lakom................ez olyan mint mikor valaki belerúg a kutyájába, összeveri, utána meg odamegy és megsimogatja..........
Én inkább megszakítom a kapcsolatot ezzel a érzelmi fogyatékos banyával.
Kedves ANAEL!
Köszönöm a válaszod. Jó tudni, hogy vannak hasonló sorsú emberek.
A te anyósod tényleg vezsélyesebb lehet, mert közel van. Az enyém 170 km-re lakik, és csak telefonon terrorizál minket, élőben eljátsza h imád.
Amiket neked tanácsolnak mások, hogy légy elnéző, légy te az okosabb, ne foglalkozz vele stb......nem nyújtanak megoldást ilyen helyzetben szerintem. Főleg ha jó érzésű, nyugis családban nőttél fel.
Én is egymást szerető, egymással értelmesen beszélgető családban nőttem fel, ahol nem divat az ordibálás. Főleg az nem, hogy ordítunk, aztán törlés gomb benyomva, és mindenki happy.
És pont mivel fáj nekünk az, amit az anyós tesz és mond (nem pereg le, mert lelkizősek vagyunk, és érző emberek), egy olyan módszert kell kitalálni, amivel távol tartható a személye.
Az én anyósom a nagy "balhé" óta nem hívja a szüleimet, nem is kért bocsánatot azért, h lealázott engem és a szüleimet, valamint semmirekellőnek nevezte az egész családom stb.
Épp ezért mivel most hétvégén jönnek hozzánk, gondoltam lehívom a szüleimet is, és elmondhatja nekik mit miért gondol.
Na ettől be fog rosálni. Mert szemtől szembe nem mer senkit szidni.
Mi kultúráltan elmondjuk neki, h amit tesz az fáj nekünk, tehát vagy legyen mindig rendes velünk, vagy utáljon folyamatosan. Ha az utóbbit választja, akkor én megszakítom velük a kapcsolatot. A férjem természetesen összejárhat velük, de ha ők jönnek, én lelépek itthonról.
Tehát az anyós terrortól úgy lehet megszabadulni, ha nem találkoztok, bármennyire kínos is. Neki lesz a legkínosabb, mert miatta történik.
Ha mégis átjön hozzád meglepetésszerűen, mikor otthon vagy, akkor mond meg neki, h nem érdekel mit mond, és többet ne szólj hozzá.
A legmegalázóbb ha vkit levegőnek néznek. Tudom, nehéz megtenni, de ha látja, h nem foglalkozol a jelenlétével, és hozzá se szólsz akkor a csend nyomasztó lesz egy idő után és majdcsak távozik. Ez olyan mint a vihar előtti csend..:))))))))
Az anyóst vagy elijeszteni kell, vagy semmibe nézni, mert a szócsatát élvezik. Meg kell tenni mindent, hogy ne érezze jól magát nálatok. Tudom ez bunkóság, de inkább jobb eljátszani a szemetet egyszer-kétszer, mint egy életen át szenvedni a jelenlététől. Nem kell csúnyán beszélni, meg ordítani vele, hanem tárgyilagosan, diplomatikusan, higgadtan megmondani neki, hogy hagyja abba mit csinál, mert csak árt vele, ha meg folytatja, akkor nem kell lelkiismeret furdalást csinálni abból, hogy lerázzuk, vagy lelépünk a környezetéből.
Kedves Nina777
Hasonló cipőben járok én is, és nagyon elegem van már az egészből. Az a véleményem, hogy az ilyen anyós típus nem elmebeteg, nincs baj az agyával egyszerűen csak rafinált.
Nálunk is ez megy, sajnos elég közel lakunk ahhoz, hogy mindenről tudjon, szó szerint figyeli, hogy ki merre meddig és hogyan. Eléggé idegtépő, a helyzet. A párom is kiáll mellettem, de igazából magáért nem. Nálunk eléggé nagy a zsarolási faktor, akár telefonban, akár élőszóban és már párszor meg is betegítette magát a mamma, csak hogy foglalkozzon vele valaki.
Nagyon sokszor megbántott, hogy önző vagyok, nem tudok főzni, meg sorolhatnám, a párommal is nagyon kegyetlen tud lenni, és utána mintha mi sem történt volna. Az a baj, hogyha egy normális családban nőttél fel, ahol nem vagy hozzászokva az érzelni kifilézéshez, akkor nagyon nehéz ezt megszokni és szerintem nem is lehet. Én sem tudom. A párom így nőtt felés ő ebbe beletörődött, de én nem tudok, engem mindíg is zavarni fog. Már nem tudok úgy hozzáállni, mint régen. Régen normálisan viselkedett velem az anyós, de amikor komolyra fordult a dolog, teljesen kifordult magából. Nem tudok mit tenni, csak magamat adni, és jó lenne pár tanács. Mindenhol csak azt hallom, hogy legyek türelmes, elfogadó, megértő. Na de ha már nem megy???????? ha már mondtuk szépen, meg csúnyán is. Nem érti, szerintem mondjuk megjátsza hogy nem érti. Már én is goldoltam arra, hogy úgy viselkedem vele, ahogy ő, de nem akarok lemenni a szintjére. Azt kell felfognia, hogy nem teheti tönkre más életét. Figyelj, ő számodra igazából egy idegen, mármint hogy nem tartozol neki beszámolóval, a férjeddel élsz, és kész. Tarsd magad, légy erős, és húzz meg egy határt. ha a férjed belemegy a kisded játékaiba, akkor menjen, de Te maradj ki belőle.
ja amúgy ajánlok egy könyvet, nem olvastam, de ma megyek és megveszem!!!! :)))))
Lászlófi Bori- Anyósom a Drága című könyv.
Íme a link:
http://www.libri.hu/konyv/anyosom-a-draga.html
A nőcinek azt hiszem tönkrement a házassága, és utána írta meg a könyvet, de lehet nekünk megoldást nyújt!
Szia!
Hát ez elég rosszul hangzik sajnos. És legalább közel is lakik a "kedves mama"? Javasolnám a távolabbra költözést, telefon gyakoribb lehalkítását, hogy lehessen mondani, hogy "bocsi, nem hallottam, hogy hívsz". A nyílt konfliktus nem biztos, hogy jó, mert esetleg elkezdi a férjedet ellened hangolni, és ha lesz rá bizonyítéka, hogy márpedig te milyen csúnyán beszélsz vele, amikor ő "csak jót akar a pici fiának", akkor esetleg a férjed szemében ez negatívnak fog tűnni. Szerintem a legjobb, ha próbálod kerülni a vele való kommunikációt. És beveszed a lesz*rom tablettát. De próbáld nem idegesíteni magad a dologgal.
Sajnos szerintem nincs sok esélyed a békére :(
Szerintetek mit lehet kezdeni egy Ikrek horoszkópú anyóssal, aki csak telefonba bánt, élőben jófej anyóst játszik?????
Főleg ha "feketepontokat" osztogat?
Az anyósom abszolút irányító, mindig a társaság középpontja, nagy hangú, nagyszájú, rafinált. Én inkább csöndes, nyugodt, figyelmes.
Folyamatosan beszél, figyelmetlen, mások szenvedésén nevet, egyik nap A-t mond, másik nap B-t, harmadnap C-t, teljesen összezavar mindenkit.
Nekem a szemembe azt mondja szeret, a fiának meg azt, hogy hagyjon el, mert nem ilyen feleséget képzelt el a kisfiának.
A férjemmel harmonikus a kapcsolatunk, nekem ad igazat, tudja, hogy az anyja szét akar minket szedni. Mégse sikerül neki az anyját megállítania.
Már beszéltünk vele arról, hogy az életünket mi szeretnénk élni, magunk döntései szerint, de ő azt mondja, hogy csak "jót akar" a "kisfiának", és ezért telefonon terrorizál minket. Élőben meg úgy tesz mintha minden a legnagyobb rendben lenne. Ha kérdőre vonjuk miért bánt és ócsárol engem telefonba, akkor letagadja és az arcunkba nevet.
Folyamtosan vigyorog, röhög, és ha látja hogy a fia üvölt a dühtől vele, akkor kineveti jó hangosan, mert ő csak jót akar. De 5 perc múlva elfelejti a veszekedést, és már sütivel kínál. Olyan mintha nem lenne épelméjű, persze ezt nem mondom a férjemnek, mert ennek ellenére szereti az anyját. Most vagy utáljon folyamatosan, vagy szeressen, ne játszogasson az ember érzelmeivel.
Én még sose találkoztam olyan anyóssal, aki ennyire sebezhetetlen.
Bármi csúnyát mond neki az ember (védekezésképp), vagy érzéketlen pókerarcot vág, vagy az arcodba röhög.
Olyan mintha nem lennének érzelmei, sose láttam, hogy megbántódna, vagy fájna neki bármi is. Minden lepereg róla, és sose fárad el a kioktatásban (mivel tanár).
Mindenkit hülyének néz, össsze vissza váltogatja a beszédtémát.
3 mondatnál többet nem hagy szóhoz jutnom.
A kisfia boldogságát tűzte ki a zászlójára, és eme nemes eszme érdekében, képes rommá zúzni a kapcsolatunkat.
Mivel általános iskolai tanár, pontozza a cselekedeteinket. Mindig elmondja, hogy hány feketepontot kaptam. Nem lehet vele vitázni, mert nem tekint felnőttnek minket. Ő a pedagógus, ő ossza az észt, és ha vmi nem tezsik neki az életvitelünkbe, közbeavatkozik.
A férjem már belefáradt, persze megvéd, de az anyja továbbra is parancsolgat nekünk, és nemcsak engem ócsárol telefonba a fiának, hanem a családomat is.
Én csak független, nyugodt életet szeretnék élni, nem akarom őt utálni, de sajnos egyre jobban gyűlölöm, mert mindig fájdalmat okoz nekünk.
Van ilyenkor még remény a békére, vagy csináljam azt vele, amit ő velem???????
Sziasztok!
Ezer éve nem jártam erre, nem írtam ide, nem is tudom emlékszik e rám valaki... Az én anyós helyzetem 7év után párom kitette a szűrömet avval az indokkal, hogy egyedül akar lenni, összejött egy elvileg barátnőmmel (az elköltözésem napján a házunkban lakott). 4 hónapja külön vagyunk... amiért nem írtam ide, egész jól összecsiszolódtam anyóssal a vége felé kb mióta nem írtam... és nem hsizitek el... anyósom és apósom, illetve exem családja hiányzik a legjobban... nem gondoltam volna... Exem nem... megéltem a poklot, de most úgy érzem újra boldog vagyok...
Sok sikert mindenkinek a küzdelemhez, remélem szebben ér véget az anyóssal folytatott küzdelem... nem szakítás végett, hanem békülésből...
Sziasztok, újra itt vagyok
Megpróbálom rövidre fogni az elmult fél év eseményeit, mióta nem jártam köztetek.
Arra emlékeztek, hogy tavaj okt.25.-én költöztünk vidékre. Volt gondom, nem is kevéske.
Kedves mama szétkürtölte Nógrádban, hogy pici fia új kocsit, nagy házat vett. Ez nem is zavart különösebben, ismerve az öreglányt. Na de! a hír hallatára előkerült a párom csemetéje, aki hét éven keresztül hallani nem akart az apjáról. Megérkezett a kedves gyermek, közölve velünk, hogy köszönjük meg anyukájának, hogy ő most itt van, mert az küldte. És akkor baromi nagyot hibáztunk
Akkor kellett volna azt mondani, ha csak ezért jöttél drága gyermek, akár vissza is mehetsz, akár oda is, ahonnan jöttél. Nem tettük meg
Mivel a párom akkor intézte a jogsi hosszabítást, huzamosabb ideig itthon volt. Gyermek ez idő alatt 55 ezerbe került.
Aztán kedves mama telebeszélte a fejét: apádnak jól megy, adjon csak, a gyereke vagy. Hogy a válság milyen helyzetbe sodort minket, nem kell ecsetelnem senki elött
Aztán jöttek az áskálódások, alaposan aláásva a kapcsolatunkat. Már a különvállást fontolgattam
Aztán egycsapásra megváltozott minden!
A párom észhez tért!
Mint kiderült, a gyermek szemet vetett az imádott autóra (közös szerzemény, velem) és igényt tartott az apai örökségre most azonnal, mivel törvényesen itt semmi nem lesz az övé!
És mindez kedves mama lekvárkeverésének köszönhető, aki bár annó szóba sem állt a fia feleségével, most visszakívánta menyecskének
Párom szerint éljen akkor vele ő
Szia!
Mi történt? Végleges?
Sziasztok
Én most jó hírekkel jöttem :-) Mint korábban írtam, drága anyós is hozzásegített ahhoz, hogy tönkeremenjen a kapcsolatom a vőlegényemmel, de persze a volt párom is egy "anyámasszonykatonája".
Mint írtam, akkor azt hittem, beleőrülök, totál megzuhantam, nem beszélve arról, hogy a legnagyobb szarban hagyott cserben, hiszen beteg voltam.
Még mindig nem gyógyultam meg, de rohamosan javul az állapotom.:-) Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar túlteszem magam az egészen, és a mai napra már fordult a kocka. Visszahallottam, hogy ő van teljesen megzuhanva, hiányzom neki, tudja, hogy pont a legnagyobb bajban hagyott magamra, és ha tehetné, visszacsinálná az egészet.!!!
Őszintén!! Elégtételt érzek.:-) Persze jóban vagyunk, minden héten érdeklődik a hogylétem felől, és persze panaszkodik az anyjára.:-) De még mindig vele lakik...
Mióta elköltöztem, teljesen megszűntek a szorongásaim, gyomorgörcseim, sokkal felszabadultabb lettem.:-)
És persze kész vagyok ismét a boldogságra!
Ui.: Ne feledjétek, az ilyen "nőket" a sors megbűnteti előbb-utóbb!
Hahó Csajok!
Hát, valami ilyesmit terveztem én is... Hogy majd gyerekünk lesz, és úgy fognak csúszni-mászni, hogy jöjjenek gyereknézőbe... Odáig jutottunk, hogy nem sok közük lesz, de még a fiuknak sem, a gyerekemhez. Ugyanis mi szétmentünk. Ha az exem olyan lett volna, mint a férjed... de nem olyan... És utólag egy kicsit sem bánom, hogy nem olyan.
Egyébként megsúgom neked, hogy az ilyen nem fog rájönni, hogy valamit elb.szott, mert ő tökéletes. Nem is tudtad?
Nem is értem...
Kár ezen húznod az agyad, még az sem biztos, hogy kíváncsiak lesznek a gyerekedre... Ezzel meg csak a görcsöt növeled magadban, ami miatt nehezebb dolog lesz a gyerek-project. Egyszerűen ami nem megy, azt nem kell erőltetni, ti nem mentek hozzájuk, és nem is hívjátok őket magatokhoz. A nyugalmatok mindennél fontosabb. Ha meg megszületik a gyereketek, sem kell felhúzni magadat rajtuk, halálos nyugalommal be lehet csukni előttük az ajtót, vagy ki sem nyitni. De meg is lehet kérdezni az ajtóban, hogy ugyan kicsodák, és miért jöttek? Ja, gyereknézőbe, és eddig a ti fejetekre tojtak, akkor miért is volnának kíváncsi azok gyerekére, akik saját maguk sem érdekelték? Menjenek oda, ahová ezidőalatt több érdeklődést mutattak... Nem kell fejbehúzni a pelenkásvödörrel, és nem is kell feszengeni a saját otthonotokban, mert meg méltóztattak látogatni benneteket...
Szia!
Köszönöm a hozzászólásod, segítettél vele, nem is tudod mennyit. Rájöttem hogy sokszor az kell az embernek, hogy egy családon, és barátokon kívüli ember is elmondja a véleményét. Nem azért mert nem bízom bennük, hanem mert egy "idegennek" semmi érdeke hogy helyeseljen a gondolataimra (ellentétben ugye a közvetlen ismerősökkel akik "nem akarnak megbántani" ). Már hetek óta emészt ez a helyzet, de miután elolvastam a hozzászólásod megfordult velem a dolog, és taktikát váltok. Nem megyek hozzájuk, nem hívom fel őket, és ugyanúgy semmibe vszem őket mint ők engem. Aztán csak rájönnek pár év múlva hogy valami baj van...De ha megszületik a babánk ide ne tolják a képüket mert kirugdalom őket az ajtón!!! Vagy a pelenkás kukát húzom a fejükre, még eldöntöm
Szia!
Tudod, mi a hatalmas szerencséd? Hogy a férjed totál normális embör...
Bírom az ilyen buzgó vallásos embereket, mit anyósodék. Túlfűti őket az őszinteség: szőnyeg alá söpörni dolgokat, az megy. Ja, meg tuti, hogy irigykednek is. Ez a stílus nálunk is dívik. Mellette meg ájtatosan félrehajtják a fejüket a templomban...
Tedd fel magadnak a kérdést: hiányoznak ők nekem? (Mármint anyós és a férjed testvéréék.) Szerintem nem lenne jobb, ha meghívnának titeket minden családi együttlétre, aztán ott meg menne a súgás-búgás rólatok, a szurkálódás stb.
Ha nem tudsz velük normálisan leülni megbeszélni a dolgokat a továbbiakban sem, akkor éljétek Ti magatok a férjeddel az életeteket, mintsem anyósodékra fecséreld a napjaidat. Tudom, baromi xar, amikor nincs meg az igazi családi összetartás. De én azt mondom, mindig kettőn áll a vásár. Te hiába akarsz nyit nyitni, ha ők beszűkültek teljesen. Az ilyen emberekkel nem lehet mit kezdeni. Ha esetleg a férjed még a pikszisben benne van, akkor talán valamit tehettek férjurad közvetítésével, amúgy nem sok a remény. Sajnos.
A férjed tesói felé talán könnyebb lenne az út. Kérdés, ott milyen házastársak vannak, lehetne-e velük beszélni.
Esetleg ezek lennének a reménysugarak...
(Anyósod olvasgassa még egy kicsit a Bibliát, ha eddig nem tanult volna belőle erkölcsöt. Bocs.)
Tudom, jobb reagálást vártál :-((
Én iszonyú sok időt, álmatlan éjszakát áldoztam a mi családi problémáink megoldására - hiába. Hát ezért írtam azt, amit :-)
Sziasztok!
nagyon megkönnyebbültem mikor olvastam, hogy ennyien szenvedünk az anyós miatt... leírnám az én történetem is, szerintem tanulságos... habár nekem nem az a bajom, hogy mindig nálunk van, és beleszól mindenbe. hosszú történet, de már attól jobb hogy leírom. ha netán valakinek van bármilyen tippje ( a ne foglakozz velén kívül) szívesen venném!
Mikor a párom bemutatott a családjának minden idilli volt, de amint a költözés került szóba elszabadult a pokol... hozzáteszem nagyon-nagyon vallásos családról van szó 6 gyerekkel, a mai világ dolgairól fogalmuk sincs, olyanok mint egy 200 éves időkapszula. szóval eljött a költözés, a második nap reggelén már itt volt anyósom, párom épp kiflit vadászott sajnos... elmondott mindennek a drága, hogy én ezt hogy képzelem a szüleim ezt hogy hagyhatják, mert hát csak esküvő után lehet összeköltözni (vagy inkább nem életet élni
) elmondtam a nézeteimet, megígértem neki, hogy ha jól működik a kapcsolatunk akkor össze fogunk házasodni, mert én is házasság párti vagyok..persze nem hitte el, de ennyiben maradt a dolog. aztán arról szólt a következő 2 év, hogy bármi áron házasodjunk össze, mintha akkor ez lett volna élete célja, amit MINDENÁRON el kell érnie... közben a párom hugicája 20évesen férjhez ment, mert hát házaság nékül nincs nemi élet... MINDEZ 2004-BEN??????? sose hittem, hogy ilyen előfordulhat... közben mi is láttuk ok minden, tovább léphetünk persze anyós továbbra is utál, szurkálódik, de mivel a párom nem egy anyámasszony katonája nem ijedtem meg. megvolt az eljegyzés, majd 1 év esküvőszervezés... és amit a legjobban nem értek, hogy egy büdös szót nem szólt bele a szervezésbe végig, konkrétan mintha tudomásul sem vette volna hogy esküvő lesz a nyáron...addig hihetetlenül fontos volt neki, aztán hirtelen egy szó sem szólt, még azt sem kérdezte hogy áll a szervezés...mindegy...
az esküvő előtti kikérőn persze levágott egy hüppögős hisztit, én meg csak lestem. mindegy. és nászajándékba kaptunk egy szép képeslapot egy bibliai idézettel. azt hittem leesek a székről mikor kinyitottam.(1.300.000es költségvetése volt az esküvőnek) nem baj erős vagyok, mosolyogva megköszöntem. még csak 4 hónapja vagyunk házasok, de lassan elküldöm valahova messzire... a férjem testvéreivel nagyon jó viszonyt ápolTAM, ők szerencsére már nem a "régi" erkölcsi normák szerint élnek... aztán valami megváltozott. lassacskán ellenem hangolt mindenkit, mi vagyunk a fekete bárányok. már odáig fajult a dolog, hogy családi partikra se hívnak meg minket...mindenki ott van , csak mi nem...
és végre tudtam a banya fejével gondolkodni... lehet hogy egy banális butaság a baj? a kedves mama nem tudta, hogy a férjemnek volt más nővel is viszonya előttem, így én jelenleg a "megrontó" képében szerepelek a szemében. ugyebár azt tudja, hogy nem az ő erkölcsi rendje szerint élek/éltem de azt nem tudta hogy a fia sem szűz jópár éve...ő simán hiheti azt, hogy az "erkölcsös" fiacskáját én vittem a rossz útra.vagy rosszul látom??
gyakorlatilag fogalmam sincs mi a baja velem, de ha beszélni akarok vele nem hajlandó. náluk nagyon dívik a söpörjük a szőnyeg alá a gondokat dolog, és sose beszélnek meg semmit. én nem ezt szoktam meg. a férjem meg olyan mintha nem is onnan származna. és tudjátok mi a röhej??? engem idegesít ez a helyzet, a férjem nem foglalkozik az anyjával, mellettem áll, támogat, és ami hihetetlen, de kiáll mellettem az anyjával szemben. ebből a szempontból irigylésre méltó a férjem. szerintem nem vagyok normális...
Sziasztok,
Mindenszentek napján a temetőben megszólal anyós:
a Pista bácsi sírjához nem megyek, mert a felesége se hívott fel a névnapomon.
Szia Boszi!:)
Köszönöm! Jól vagyok már. Nem volt könnyű időszak ez a 2009-es év, tavasz elején robbant a bomba, felfordítva az életem, összetörve a terveimet, álmaimat, de ez kellett ahhoz, hogy végre kinyíljon a szemem, és feladjam a küzdelmet az exért saját maga és a családja ellen. Nem volt könnyű időszak. Rengeteget segítettek a barátaim és a kollégáim. Nélkülük begolyóztam volna. Mindig ott voltak, ahol szükségem volt rájuk, és soha nem lehetek elég hálás nekik ezért. Fogytam kb. tíz kilót (ebben talán a rengeteg meló is benne volt, legalább nem volt időm agyalni semmin), újra nő lettem (igen, fel merem venni a szoknyát az én csülkeimre is, az sem baj, ha egy kicsit kivágott az a felső, és fodrászhoz sem csak akkor megyek, amikor már üzen értem, mert exike szerint felesleges annyit flancolni...) és most már minden rendben van, jól érzem magam a bőrömben, nincs az a felesleges stressz, ami az exszel és a családjával járt. Talán azt is mondhatom, hogy boldog vagyok. Vannak új és egészen más céljaim, mint amik azt a bizonyos hat és fél évet jellemezték, amik nekem fontosak, és nem másnak, és úgy érzem, erős vagyok, és megállok a saját lábamon is, nem kell hozzá egy olyan pasi, mint az exem. Tanulság ebből nekem az, hogy ha nem tetszik valamilyen körülmény, akkor inkább előbb lépjek, mint később, mert az előbb kevesebb fájdalommal és megaláztatással jár, mint a később. És nem lopjuk az időt, hogy annyira sok felesleges volna belőle...
nagyon sajnálom, hogy így történt, nagyon hosszan szenvedted ezt a kapcsolatot.
Remélem, hogy minél hamarabb túl leszel ezen, és élvezd az életed!!!!
Puszi
SZiasztok!
RÉg jártam erre, 8 hónapig volt melóm, egész nap a gép előtt voltam, így már nem volt időm és erőm feljönni! Most már megint munkanélküli vagyok, így néha fel tudok nézni! Anyósom, dettó mint eddig, csak ebben a pár hónapban nem volt erőm agyalni rajta.
Hogy vagytok?
Nagyon jól tetted amit tettél, biztosan nehéz volt, de le a kalappal előtted!!!
Ha még mindig újrakezdenéd vele - csak akkor tedd, ha hajlandó az anyjától teljesen elkülönülten élni Veled! Sajnos azonban az ilyen fiúk annyira szorosan rá vannak cuppanva Anyucira, hogy ez lehetetlen kérés feléjük. Enélkül azonban - nem is érdemes megpróbálni, mert az újabb kudarc borítékolva.
Kitartás!!!
Puszi
Kedves ANAEL!
Bár csak most olvastam a hozzászólásod, muszály regalnám rá.
Ugyanis az utóbbi hetekben sokmindenre rá kellett jönmöm, és Te is nagyon hasonló cipőben jársz. Nem törvényszerű, ami velem történt, de akármilyen is az anyós, a legtöbb a párodon múlik!!!
Az én sztorim:
A párommal 3 évig voltunk együtt. Drága anyóssal együtt éltünk két és fél évet. Csak az eljegyzésünkkor kezdtem kapizsgálni (egy éve voltunk együtt), hogy anyóspajti nem igazán van oda értem, vagy legalábbis attól, hogy a fia a tudta nélkül kérte meg a keze. A rekaciója ennyi volt: " Ha azt mondanám a fiamnak, ne vegyen el, úgyis elvenne...." Nem kaptam szikrát, és az a baj, hogy akkor még nem is sejtettem, mi lesz ebből... Mivel anyucikicsifiacskája erre egy kukkot sem reagált.
És az elkövetkező két évben ugyanígy semmire sem... Soha nem állt ki mellettem az anyjával szemben. Kűzdöttem, ahogy lehet, próbáltam a jó viszonyt fenntartani, de elég nehezen ment, apránként elmérgesedett a helyzet. De anyós szemtől-szembe soha nem mondta ki nekem a tutit, csak a hátam mögött!!!
Arra már rég rájöttem, mennyire kétszínű, állandóan másban keresi a hibát, de az illetővel meg olyan nyájas, hogy majd szétolvad. Gusztustalan.
A lényeg, hogy pár hónapja sajnos megbetegedtem, kórházba kerültem, és azóta is nagyon sok időt töltök bent. Dolgozni azóta nem tudok, de lassan vége lesz ennek is, és mehet minden tovább, ahogy eddig. A betegségem fizikailag nem akadályoz semmiben, tehát önellátó vagyok:-) Később kiderül, miért fontos ez...
Párom természetesen biztosított róla, hogy mellettem van, átvészeljük, ez csak egy nehéz időszak, bla-bla-bla...
Két hete az ő drága anyja a hátam mögött felkeresete az én Anyumat, hogy ez nem állapot, engem ŐK (a fiával) nem tudnak tovább ÁPOLNI, ez Anyám dolga, és költözzek el!!!! Állítólag ŐK már mindent megbeszéltek a FIÁVAL, stb, stb...
Hát padlót fogtam, amikor ezt Anyu elmesélte nekem... Egyszerűen nem akartam elhinni, hogy kijátszanak a hátam mögött! Az anyós még hagyján, de a saját szerelmem, vőlegényem???????
Mikor szembesítettem a páromat a tényekkel, kiderült, hogy ő nem tudott semmiről, az anyja a hátunk mögött kavart. Megígérte, hogy kérdőre vonja, én pedig már tovább gondoltam a dolgokat, hogy végre elköltözünk, boldogan élünk, amíg...
Persze, a mesékben...
Addig én Anyuéknál voltam, de csak másnap hívott fel.
Mondta, hogy igen, beszélt az anyjával, ez valóban csúnya dolog volt tőle... CSÚNYA dolog? Aljas módon hátba támadott!!!
Aztán jött a következő pofon, miszerint a drága párocskámnak esze ágában sincs anyuci mellől elköltözni. Mondván, neki gondolkodnia kell még, és talán úgy is folytathatjuk, hogy már nem élünk együtt...
Hogy mit éreztem, és mit érzek azóta is, leírhatatlan. Annyira cserben hagyott, megalázott, kijátszott...
Összeszedtem minden józan eszem és büszkeségem, közöltem vele, hogy ő csak ne gondoljon át semmit, részemről lezártnak tekintek mindent. Na erre meg ő nem számított.
Szóval a lényeg, hogyha a kicsi fiú ennyire mimóza, és az anyja ennyire tudja befolyásolni, akkor tehetünk bármit, nyerni soha nem fogunk.
Az én volt páromnak már ez a sorsa, hogy ilyen esetben sem állt ki még saját magért sem. Majd anyuci elirányítja a sorsát a 30 éves fiacskájának. Szánalmas.
3 év után, és még mindig szerelmesen elég fájdalmas volt mindezt belátni.
Szia!
Nem is foglalkozom vele tovább, azon kívül, hogy nagyon sajnálom a páromat, de azt is elmagaráztam neki, hogy nem tudja megvenni senki szeretetét.Mert ez a dolog nem pénz fügvénye, kivéve az ő családjában. "kedves mama" meg valóban azt kapja, amit saját magának kialakított. A gyerekei olyanok, amilyennek nevelte őket. Kívéve az én páromat.Őt már az iskola, a munkahelyek, és az utobbi 9 évben én neveltük olyanná, amilyen lett. Egymaga külömb a másik kettőnél, bár van még alakítgatni való bőven.Rózsaszin köd? Fenét! A leírtak után függöny le, és ami a csövön kifért. Mert amíg engem bántottak, fütyültem rájuk. De most már a páromat is kikezdték, és ez az, amit senkinek nem tűrök el. Jobban járnak, ha elfelejtenek benünket
Szia!
Már azt hittem, hogy rózsaszín köd telepedett mindenhova, és kihal a topic. Anikó, ne foglalkozz senkivel. Mindenki azt kapja vissza az élettől, amit másoknak adott. Jót is, rosszat is. Ezen kívül mindenki a maga életéért felelős. Ha a kedves mama nem bírt olyan kapcsolatot kialakítani (fenntartani) egyik gyerekével se, hogy magukhoz vegyék, nem vagyok biztos abban, hogy a gyerekekben van a hiba. Épp most gondolkoztam el azon egy barátnőm apukájának a balesete kapcsán (cseresznyefáról lepottyant, és összetörte magát rendesen), hogy remélem, anyóséknál nincs megmászható dolog, amiről leeshetnek, mert én nem óhajtok hozzájuk költözni, magamhoz venni őket meg pláne (nem nekem van 100+ négyzetméteres családi házam, hanem nekik...), nem óhajtom ápolgatni meg istápolni őket. Azt hiszem, a történtek után ez érthető. És arra sincs pénzünk, hogy ápolónőt fogadjunk melléjük, (örülünk, ha megélünk) ha valami bajuk esne. Úgyhogy öljék csak szépen egymást épségben, egészségben, de nélkülünk. De elképzelni sem tudom, hogy mi lesz, ha (belátható időn belül - a koruknál fogva) lerobbannak. Valószínűleg rajtam maradnak, mint szamáron a fül, mert a másik kisfiuk meg a néma k-ja csak addig néznek feléjük, amíg vinni lehet tőlük valamit...
Sziasztok!
Lehet hogy senki nem fog olvasni, mégis jól esik leírni a "kedves mama" legutolsó húzását
Talán emlékeztek rá, hogy oktoberban költöztünk vidékre (Pestől 20 km). Na kedves mama a multkor(másfél hete) tiszteletét tette, úgy hogy a párom 7 év után előkerült fiacskája idehozta. Mikor megkérdeztük, hogy tetszik az új otthonunk, a reakciójára dobtam egy hátast
"Minek nektek ekkora ház?" Az előzö szép kis lakásunk, csak putri volt, bár ragyogóan tiszta, és otthonossá varázsolt, bár valóban kicsi. Ellentétben az övével, mely ugyan nagyobb mint a mienk volt, jóval kisebb a mostaninál, és ragad a kosztól. 6 éve nem volt kitakarítva, akkor is én dolgoztam rajta egy hetet reggeltől késő estig
Na erre mondják, hogy egyszer volt Budán kutyavásár
A következő kérdése az volt, hogy miért nem a garázsban főzök
Na erre már csak annyit tudtam mondani, hogy mert nem b..-ban lakom, ahol ez a divat
Merthogy akkor nem a szép konyhámat koszolnám össze
Mondtam neki, hogy ha összekoszolom, majd kitakarítom, vele ellentétben. Szóval jól elvoltunk
Aztán vacsora után jól kiosztottam, mert megint minden félét össze-vissza hazudozott, amit pontról pontra megcáfoltam.És ezzel nem volt vége. Üzenetet kaptunk , hogy a párom hívja fel a bácsikáját,mert az beszélni akar vele
Hát felhívta
És akkor vetköztem le a jóneveltségem megmaradt foszlányait is
Ugyanis a nagybácsi elkezdte kioktatni a páromat, hogy most már megteheti, hogy ideveszi az anyját, merthogy mozgáskorlátozott, és nehezen látja el magát, kevés a nyugdíja, stb. Sejtitek a reakcíómat? Ha nem, elmondom azt is! Mi 9 évig segítettük a "kedves mamát" De mivel a párom nem egyetlen gyermek, most a másik kettő jön 18 évig, aztán majd megint mi. De ha a kedves nagybácsi ennyire szívén viseli a nővére sorsát, hát vegye magához, hiszen egy faluban laknak, egyébként meg mindenki törödjön a saját családjával, minket meg hagyjanak békében élni egymás melett, mert mocskosul elegem van az állandó áskálodásból. És itt a vége.Azt hiszem a párom ezzel megszüntet minden kapcsolatot velük, mert egyszerűen sem idegileg, sem anyagilag nem tudjuk tovább folytatni úgy ahogy eddig ment. Mondtam neki, azért néha hívd fel anyádat, kérdezd meg hogy van, aztán kész. Hát azt hiszem párszor még el kell mondanom neki, mire meg is teszi.
A mostani arab, de le kell hajolnom elotte, mert ilyen rendes not keveset ismertem.Neki tenyleg a fia "es csaladja" boldogsaga a fontos.
Szerintem itt van a kutya elasva.
Az az anyos vagy anya jo csak, aki nem sajat magaval, hanem a gyereke boldogsagaval van elfoglalva.
Akarom mondani, orul a gyereke oromenek.
Ha ego soha nem lesz belole jo anyos es anya sem.
Szerintem!
Sziasztok! Nálunk akkor kezdődött a baj amikor megelégeltem hogy az én családomat szidják folyton, persze anyóséknál laktunk egészen tavalyig, amikor megmondtam a magamét nekik, mindenbe beleszóltak, megszabták hogy mikor mit csináljunk, azt is meg akarták szabni hogy anyám a kisfiamnak ne vegyen ruhát meg játékokat. És ha megakarnak látogatni fizessék ki a rezsit amit elfogyasztanak. Aztán mivel megelégeltem ezt,összeveszésünk után, éjszaka bekattantak, közölték hogy takarodjak onnan az 1 éves kisfiammal. Mindezt az éjszaka közepén. Most meg azzal jönnek a párommal hogy költözzün vissza,mert ha nem én miattam nem tudják fizetni az adóságaikat. Hát kérdem én milyen ember az ilyen?
Sziasztok!:)
Nálunk még nincs gyerek (sajna)... Anyósom nem is terrorizál minket, inkább mártírkodik... Ráadásul csak magával törődik. Pl. felhívja a férjem, 25 perces telefonbeszélgetésből 23,5 percben csak saját magáról mesél... Van két háza, mi meg a 35 évre felvett jelzálogot nyögjük még 33,5 évig... Ez most egy nagyon light-os kivonat volt... :)
Sziasztok!
Rég jártam erre! De most elmeélem a "kedves mama" legujjabb húzását! Írt egy húsvéti képeslapot. A fiának, amiben meg sem említ, tehát semmi családja, vagy egyebek. Sejtéseim beigazolódtak, tehát a párom nem tölti itthon az ünnepeket, mert nem hozták haza. Kint van Francia országban egyedül egy hatalmas parkolóban.Úgyhogy a fent említett lapot nemrég felolvastam neki.Ezzel el is értem, hogy nem fogja felhívni az anyját kellemes ünnepeket kívánni, bár nem ez volt a célom. Én is kondolkodtam, hogy csak fel kéne hívni, amit természetesen ezek után nem fogok megtenni.
Mindenkinek kívánok kellemes és nem egyedül eltöltött ünnepeket
Sose fog megváltozni, max. csak rövid időre, aztán minden kezdődik előlről. Szóval tisztes 33 lépés távolság, ne hagyd mosogatni, legfeljebb a gyerekkel foglalkozhat.
És menjen amerre lát, nehogy visszaédesgesse magát. Csak keményen !!
Neeeee, tapasztalatból mondom! Minél többször visszakönyörgi magát, annál durvább dolgokat fog tenni következő alkalommal, mert te úgyis megbocsátod.
Anyukának vissza csomagban... Oldja meg, a saját fia. Ha mellettetek áll. Ha csak tessék-lássék, akkor ne tegyen semmit...
Légy erős, gyémántot csak a gyémánt vágja.