Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Anyósterror
Torolt_felhasznalo_189226
Létrehozva: 2008. május 16. 14:04
Két gyermekem van, egy 4 éves, akivel lassan egy éve pszichológushoz járunk, problémás, úgy néz ki figyelemzavaros, és túlzottan aktív, óvodába nem sikerült beiratni, az óvónők félnek tőle. És van egy másfél éves. Kettőjükkel vagyok itthon, már az idegkimerülés határán sajnos. Elsősorban köszönhetően az anyám és az anyósom terrorjának.
Az anyósom két percre lakik tőlünk. Az anyám egy másik városban.
Én, amikor házat kerestünk, kértem a férjemet, hogy az az egy szempont a legfontosabb, hogy ne az anyósomék közelébe kerüljünk, mert már akkor tudtam, hogy nagyon durván beleszól mindenbe.
Ha egy kis segítséget kapok, rögtön visszahallom anyósomtól, ha jön hozzánk valaki, mindig azzal kezd, hogy ő főzött nekünk ezt-azt, holott folyamatosan kérem, ne főzzön nekünk, minden nap készítek főtt ételt, hétköznap is. És én is rendszeresen küldök nekik hetente süteményt és palacsintát, ha sütök, de soha, senkinek nem emlegetem.
Beleszólnak abba, hogy a házunk előtt hogyan nyírjuk a füvet, hogyan műveljük a kertet, milyen bútort vegyünk, hova vigyem a gyereket játszóházba, hétvégén milyen programot csináljak. Szóval mindenbe. Kulcsuk van a kapuhoz, többször kérte a férjem, hogy ne jöjjön át anyósom, anélkül, hogy telefonálna, de mintha a falnak beszélnénk.
Tegnap a lányom névnapját ünnepeltük, anyósom 3 órán keresztül egyedül beszélt szinte végig, senki sem jutott szóhoz. Szó sem volt a gyerekek ünnepéről, hanem azt emlegette, hogy ő miket csinál, milyen baja van, hogyan intézett el dolgokat stb.
Amikor 4 hónapos terhes voltam, nem akarta megengedni, hogy elmenjünk két napra Prágába a férjemmel, 1 hónapig azt hallgattam, hogy milyen felelőtlen vagyok, és ha tudta volna, hogy terhes vagyok, nem engedte volna ezt az utat. És azért is kiakadt, hogy 8 hónapos terhesen el mertem menni egy esküvőre, amit nem abban a városban van, ahol élünk.
Amikor házat néztünk (1 éve) kétfelé cibáltak minket, érzelmileg zsaroltak anyám és anyósom, hogy mi lesz, ha nem ide költözünk, ha nem olyat veszünk stb. Amikor a férjem kitette a lábát, anyósom 5x elmondott "nem" válaszom ellenére, elrángatott házat nézni olyan helyre, ahol kifejezetten nem akartam házat venni, a ház nekem egyáltalán nem tetszett, de ő áradozott róla, hogy neki mennyire megfelelne.
Azóta megvettük a két szobás házunkat, erre azt mondogatja, hogy ha nem élne náluk a dédi (az ő édesanyja), akkor ő már rég átjött volna a mi kétszobás házunkba lakni, neki bőven elég annyi, mi meg odaköltöznénk az övékbe (amelyik házról többször elmondtam már, hogy én nem laknék ilyenben, mert túl nagy, kétszintes, nagy a rezsije stb.).
Anno 5 éve az esküvőnkre azért nem jöhetettek el a férjem barátai, mert az anyja nem engedte meg, mert mit szólnak a rokonok, ha mi meghívjuk a férjem legjobb barátait, de a rokonságból meg csak a szülők-testvérek jöhetnek el.
Többször el lettünk rángatva templomba is a gyerekekkel, mert a férjem anyja úgy gondolta, hogy illik elmenni. Én nem vagyok vallásos, de kénytelen voltam ott lenni, mert egyszerűen nem volt képes megérteni a "nem"-et.
Ezek csak apróságok, de folyamatosan megkeserítik az életünket, és ennél sokkal durvább dolgokba is beleszólnak.
Az anyám eljön, és egész nap kritizálja a háztartásomat, átrendezi a szekrényeket, ha kiteszem a lábam otthonról, kicserél függönyöket, a gyerekekkel szemben totálisan következetlen, nincsenek szabályok, a gyerek uralkodik rajta.
Egyelőre ennyi, most a nagy sérelmeket nem írom le. Csak annyira kellett, hogy kiadjam már magamból. Köszönöm, aki meghallgatott.
Elnézést, hogy csapongó voltam, de már annyira ideges vagyok emiatt, és a férjemmel egy dolog miatt veszekszünk, a szüleink miatt. És ez már a gyerekekre is rá fog menni, ha nem találunk megoldást.
Sziasztok!
Rég nem jártam erre, de most megint jövök
Kikészítette az idegeimet kedves mama
Hogy mivel és hogy nem részletezem, elég annyi, hogy teljesen véletlenül voltam fültanuja annak, amint ellenem hecceli a páromat
És akkor szépen megkértem a hitvest, hogy amikor itthon van, ne beszélgessen a kedves mamával. Ha nincs itthon, azzal beszél akivel akar. Az én telefonszámomat nem tudja, de mivel karácsonyra uj telefont kap a párom, másik telefonszámmal, remélem azt sem fogja tudni.Két hónapja költöztünk be az uj házba. Most közölte velem a párom, hogy amint ideje engedi, elhozza az anyját. Ezek után én csak annyit mondtam, hogy jó, de szoljon előre, mert én nem leszek itthon addig. Márpedig az egy két nap minimum.És megteszem, az biztos! Nagyon elegem van az idestova 8 éve tartó szekírozásból, áskálódásból.
Szia!
Nem tudom, miből gondolod, hogy az egész világgal bajom van. Egyáltalán nincs, a férjemmel semmi gondom nincs, a gyerekeimmel is nagyon jó a kapcsolatom, szeretetben nevelem őket, és tőlük is azt kapok, a barátaimra sem tudnék egy rossz szót sem mondani, 12-15 éves jól működő, értékes, megbecsülésen, tiszteleten alapuló baráti kapcsolataim vannak. Egyedül a nagyszülőkkel van problémám.
A kislányom óvónőivel is nagyon elégedett vagyok, végre egy olyan
óvodába jár, ahol úgy tűnik, elfogadják így is, hogy autista.
Azt meg nem hiszem, hogy neked ne esett volna rosszul, ha egy óvodaigazgatónő közli a gyerekedre, hogy szerencsére nem járnak ide ilyen gyerekek, és hogy reméli, hogy nem fog ide járni, és ezek után 4,5 évesen fel sem vette a lányomat a körzetes óvodába.
A munkahelyemet is nagyon szerettem, ahonnan eljöttem gyesre, karácsonyozni el-eljárogatok hozzájuk, jó szívvel megyek, tehát nekem nem az emberekkel van bajom. És nem is volt igazából soha, míg bele nem kerültünk abba a szituációba, hogy folyamatosan lehülyéznek bennünket a saját szüleink. Miközben igazából másoktól azt halljuk, hogy mennyire jól csinálunk mindent, milyen szépen kifestettük a saját kezünkkel a lakást, milyen jól neveljük a gyerekeinket...
Neked nem esne rosszul, ha pont a saját szüleid, anyósod rúgnának beléd, miközben mindenkitől azt hallod, hogy jól csinálod a dolgokat?
Tudom, hogy igazam van
, hiszen átéltem. És túléltem. Ők sem értik. De szerintem nem is akarják megérteni, nem is tudják, hiszen akkor szembesülniük kellene azzal, hogy mi rosszat tettek, mennyi fájdalmat okoztak másoknak, és mennyire nem jól élték az életüket, ezáltal a gyerekeik életét is negatívan befolyásolták, az borzasztó nehéz, és borzasztó kellemetlen.
Én is pont ugyanígy voltam vele, hogy akármilyenek is, akkor is a párom szülei, tehát el kell őket viselnem. De amikor már táncoltak az egyébként kötélidegzetemen (pedagógus vagyok a tyúkanyó fajtából, szóval türelmem az van), akkor egy kicsit jelzett a szervezetem. Amióta nem tartom velük a kapcsolatot, azóta semmiféle ilyesmi tünetet nem produkálok. Mihez képest korai még? A szívinfarktusod előtt vagyunk? Vagy az idegösszeomlásod előtt? Netán (durva lesz, de ne sértődj meg, csak a szemedet akarom kinyitni) a koraszülésed előtt? Én is rengeteget engedtem, legyen, örüljenek! És bakker, nem örültek, csakazértsem! Velük is elszaladt a ló, ezért is nem élünk már együtt a párommal (csak mi ketten, soha nem volt olyan gondolatunk, hogy anyósékkal együttélni, egy pillanatig sem bírtam volna, pl. soha sem aludtam náluk).
Engem is szidnak a hátam mögött. Anyósom lazán csak a szemét dögként beszél rólam. Tisztában vagyok ezzel, mégiscsak jobb, hogy tudom, hogy szidnak, de nem hallom, és nem szembesülök vele. Így ha akarom, kikapcsolom a belső hangot, hogy vajon már megint engem szid anyósom? Főleg ha csuklom. De már nem össze. És ez a lényeg.
Náluk nem csak rideg az egész mindenség, hanem hideg is. Minek fűteni, ha egyszer após egész nap a kocsmában tartózkodik, anyós meg elvan a konyhában, és mivel minden nap főz, ezért meleg is van... És mindenhol áll a por. A kanapéra inkább télidőben ne üljön le senki, mert odafagy. És már reggel hétkor megy az ajtócsapkodás meg a cirkusz. Túltesznek a Győzike-family-n... Ha felkapcsolod a villanyt, húzd le a redőnyt, mert mindenki betátog. Ha fel van húzva a redőny, akkor csukd be az összes ajtót, mert a szomszéd faluból is belátnak. Egyszerre nem mehet a tévé meg a számítógép, sőt, ha az egyik megy, akkor még a villanyt is szigorúan tilos felkapcsolni. A konyhában meg minek felkapcsolni a villanyt, hisz sötétben is betalálsz a szádba, egyébként az a legsötétebb helyiség, szóval baromi kellemes lehet ott villany nélkül főzni. Bár sosem próbáltam. Nekünk is mindig előadták, hogy mennyire rosszul csináljuk, pedig amíg nem jöttek tüzelőszámlát fizettetni, addig kijöttünk minden hónapban.
Anyósomnak mániája a pletykálás. Tehát, ha valami történik, akkor felhívja az összes rokont, hogy jajistenem,képzeldmitörtént... Jajszegényxy, és jajistenem, meg jézusmária... Így történt, hogy a sógornőm terhességi vércukorszintjén csámcsogott az egész kompánia. Nekem ez nem hiányzik. Elég volt az is, hogy azt terjesztette, hogy azért nincs x év után gyerekünk, mert nekem nem lehet, és nem azért, mert ők nem tettek le semmit az asztalra ahhoz, hogy ne a meztelen fenekünkre szüljek gyereket, mert köszi, én azt kihagynám, de az ő kisfiuk már mennyire szeretne... Nem hiszem, hogy jobban, mint én, amikor két naponta azt álmodom, hogy terhes vagyok...
Az én apósom kőműves, és állítólag jó szakember is volt... Ahelyett, hogy mindkét gyerekének kacsalábon forgó sarokháza lenne, inkább a kocsmáros gyerekének a kacsalábon forgó házához járult hozzá hatalmas lelkesedéssel. És mindenre csak azt tudja mondani, hogy dolgozzatok meg érte. Meg is érteném, ha neki is meg kellett volna dolgoznia azért, amije van, de nem... Mert az ő apja kisemmizte após testvéreit, és apósra hagyta mindenét...
Nem skorpió, az a párom. Én kos. Rosszabb.
Igazad van.
Nekem még nagyon korai a dolog. Nem értik, miért sértődtem meg, mert eddig nem volt bajom. Eddig toleráltam őket, mert a párom szülei. Sógornőm még az ünnepeken sem megy hozzájuk
őt csak a háta mögött szidják.
Jól kijöttünk, mert nagyon sokat engedtem, amúgy nem ment volna a dolog és ők erre azt hitték, az én életembe is beleszólhatnak és elszaladt velük a ló, de nagyon.
Annyira karót nyelt típusok, rideg lakás, ebéd után kényszer beszélgetés, ami abból áll, hogy 2 órán át faggatnak és megmondják hogy kellett volna tennünk, rémes, de kibírtam párom miatt. És nem ülhettem párom mellé az asztalnál
Amúgy is kotnyeleskedők, de annyira nem találják a helyüket az életben, hogy megmondják másnak milyen legyen és ezt nagyon unom.
Mondtam nekik, 5 évesen se számítson nekik embernek, ha most sem a gyermekünk és egy szalmaszálat nem teszek arrébb azért, hogy szeresse őket. Ha megkérdezi milyen volt a pocakomba, ugyan mit mondok neki? Hazudni nem fogok.
Mi boldogok vagyunk, és nélkülük is tudunk azok lenni, ki ne lenne állandó cseszegetés nélkül az?
Apósommal van a fő baj, nagyon pökhendi, mert ő műszaki végzettségű.
Apámnak jóval több diplomája van és magasabb végzettsége, mégis normálisan tud viselkedni, nem kérkedik, tisztelezben tartja az önállóságunkat.
Én sem tudom elfelejteni (csak nem skorpió a csillagjegyed neked is
) aki bántja a párom és a gyermekem, az nem áll meg többet előttem.
Nem is kell tovább bírni. Nem erőszak a disznótor. Ami nem megy, azt nem kell erőltetni. És még csattogtathatnám a közhelyeket.
A gyerekednek egy nyugodt, kiegyensúlyozott anyára van szüksége, ha ehhez arra van szükség, hogy szökőévente találkozzatok a kedves nagyszülőkkel, akkor szökőévente találkoztok. Egy idő után rájönnek, hogy a fiuk sem megy nélkületek, vagy megszokják, vagy változtatnak, vagy még nagyobb szakadékot vágnak...
Hasonló dolgokat éltünk át szerintem mindannyian, akik itt vagyunk. Az én anyósomnak is mániája az én családomat szidalmazni, pedig ha csak annyit, amennyit az én családom letett az asztalra, adtak volna a fiuknak, nem lenne semmi gondunk.
Mi odáig jutottunk el, hogy én egy éve nem találkoztam anyósékkal. Nem érdekelt, hogy apósom kotta részeg, és azt sem tudja, mit beszél, és mivel belém kötött, nem hagytam szó nélkül a dolgot, és lazán közöltem vele, hogy dögöljön meg. Ezek után elhiszem, hogy nem vagyok a szíve csücske. Addig sem voltam az. Pedig mindent megtettem azért, hogy elfogadjanak. Nem be, csak el. A párom jelenleg otthon lakik, miután anyóséknak köszönhetően nem élünk már együtt, de lassan újra a saját kis külön életünket fogjuk élni. Anyósék nélkül. Ugyanis ahhoz nekik kellene nyitni felém, és nem fognak. Én meg nem fogok neki könyörögni, hogy gyertek, hajrá, rúgjatok belém újra és újra.
És ez nem változik, ha gyerekünk lesz sem. Én úgy gondolom, hogy ha engem utálnak, a gyerekemet miért kedvelnék? Kettő, ha velem nem képesek ember módjára viselkedni, akkor miért engedném a közelükbe, netán bíznám rájuk a gyerekemet? Három, ha megvannak úgy, hogy engem egy éve nem láttak, akkor a gyerekemet miért akarnák gyakrabban? Nem fog érdekelni, hogy az unokájuk... Én meg a gyerek anyja leszek, és én határozom meg, hogy hova megy és hova nem megy a gyerekem, kire bízom, és kire nem. És rajtam múlik az ő nagyszülő-unoka viszonyuk is. Nem mondom azt, hogy utálatot fogok a gyerekbe nevelni, csak egyszerűen nem adok lehetőséget arra, hogy megismerjék egymást. Úgy gondolom, hogy nagyszülő a nagyszülő karácsony másnap, húsvét másnap, születésnapjakor illetve a névnapjakor egy-egy fél órára, a többi pedig a viselkedésén, és a hozzá(nk)állásán múlik. Nem erőltetjük magunkat senkire, ha nekik nem kellünk. De akkor se számítsanak ránk, amikor nekik lenne ránk szükségük. Szoktam mondani, hogy ha a sz.rban nem tudnak osztozkodni, akkor a jóban sem kell, sőt ne tőlem várják, hogy majd sz.rt pucolok alóluk, ha odáig jutnak, vagy netán finanszírozom, hogy valaki pucolja alóluk. Ahhoz nem így kellett volna velem bánniuk. Egy hatalmas hibám van, hogy nem felejtek... De nem gondolom, hogy ez akkora baj. Csupán magamat és a leendő gyerekemet óvom.
Hát csatlakozok ide, pedig soha nem gondoltam volna
Már túl jó is volt anyóssal-apóssal a viszony, de amióta megtudták az unoka hírét, szó szerint megőrültek. Krízisként élik meg
A baba előtt előre felhívtak, ha mentünk hozzájuk mit készítsenek nekem, augustusban együtt mentünk nyaralni, jó volt a viszony (a tipikus fiús anyákhoz nézve) ő is amikor ott voltunk segített páromnak bepakolni a táskába
, vettem egy mély levegőt, hiszen a gyermeke és ő nevelte fel, és biztos nehéz lehet nélküle is (van még egy fia)
A baba híre óta lépten nyomon szidják a családomat, akiket nem is ismernek igazán, megalázóan, lekezelően beszélnek velem, legutóbb egy kitalált dologról zagyváltak telefonon és amikor megkértem, hogy az állapotomra való tekintettel változtassanak a hangnemükön, ordítani kezdtek erre megköszöntöm a beszélgetést és letettem.
Azóta áll a bál és vérig vannak sértődve.
Korábban is naponta telefonáltak, ingyen telefon... mondanom sem kell min. 1 órán át, de kibírtam, nem szóltam... ők az a mindenbe beleszóló típusok, és annyit mondtak, hogy nekik nehéz feldolgozni, hogy felnőtt a gyerekük.
A mániákus szeretetükkel kergettek eddig az őrületbe, de lenyeltük a békát. De most ezt.
Nem tudom meg tudom-e bocsájtani az elmúlt eseményeket, csak egy példa, azt is mondták, a baba csak akkor számít a szemükben embernek, ha megszületett és szép lesz és igazi emberi formája lesz
És a legjobban az fáj, hogy a saját fiukat kínozzák ezzel.
És nem lehet velük leülni beszélni, édesapja a földhöz vág valamit és elmegy. Falra hányt borsó minden
Ráadásul apósomnak komoly alkoholproblémái is voltak és emiatt korábban sem ellenkezett vele senki, nehogy megint baj legyen, de ezzel sakkban tartani és így zsarnokoskodni állandóan, nem bíruk tovább
nos ebben lehet valami, de én anyósomat a saját eszközével "gyűrtem" magam alá, no meg a férjem mellettem való kiállásával.
És azóta tudja hol a helye, és nem szól bele semmibe sem.
Ezért írtam Pukkancsnak is ugyanezt, mert nekem ez vált be.
És pukkancs!
Csak panaszolditt el magad. Amiket írtál..... (le a kalappal smiley) szóval nekem is minden elismerésem a Tiéd, suli, jól lévő és beteg gyerek együtt, szóval igazán büszke lehetsz magadra. És mindenki mást nagy ívben.....
Csak állj a sarkadra. persze, hogy összetörtnek érzed magad, ha az egyik gyermeked beteg, azt hiszem én is így éreznék, és "beszűkülnék", és ki volnék hegyezve. De csinálja utánad bárki más mindenzt, e nélkül. Nem hiszem, hogy menne.
Anyóssal és anyukáddal se törődj. Csak a Ti négyesetekkel!
Minden jót
Timi
Szia! Teljesen egyetértek Princessitával! Először is nem lesz offtopic, hiszen a gyermekeidről és a lelkiállapotodról szóló dolgok is hozzádtartoznak.
És abban is igaza van Princessitának, hogy húzd meg a határokat, mégpedig nagyon komolyan és erősen.
Sőt, bármikor ha odakerül a sor, hogy anyósodék beszólnak, mond meg nekik, hogy majd, ha ők végig csinálják amit Te, még akkor sincs semmi közük, ahhoz, hogy Te hogy csinálod az életed.
Nagyon megértlek, mert az állandó megfelelni akarás lassan kiöli az emberből a saját énjét. És ezt nem szabad hagyni!!!
Különben is légy Te nagyon büszke magadra.
Van két csodás gyereked, aki közül az egyik gyermekkel sokkal többet kell törődni, mint bármely más gyermekkel. És ezt Te példásan megoldod.
Elvégeztél egy felsőfokú iskolát a gyerekek mellett, ha jól értettem eljársz dolgozni is a beteg gyermek és a család teljes ellátása mellett. Na ezt csinálja utánad valaki!!! Ezt most tök komolyan mondom.
Tényleg le a kalappal előtted, és minden tiszteletem a Tiéd. Más már esetleg rég összeroppant volna !!!
Ezt amiket most itt elmondtam tudatosítsd magadban, mond el minden nap, és légy kemény a szülőkkel.
Nagyon-nagyon drukkolok Neked!
Szia!
Én a helyedben le ülnék a férjemmel és megkérdezném Ő mit gondol és mit szeretne és főleg miután családja van mit választ az anyukáját vagy a családját és állj a sarkadra, hogy igen is döntse el, végül is kivel szeretne élni az anyukájával vagy a családjával? Egyébbként én egykoron ilyen házasságból léptem ki mert nem tudtam elviselni, hogy az anyósom mindenbe beleszól és ő akarja az életünket irányítani, holott éreztem már magam annyira felnőttnek, hogy ezt megtudjam tenni, én sok sikert kívánok a helyes megoldáshoz és kívánom, hogy férjed melletted és a gyermek mellett döntsön.
Nehogymár a te topicodban azt mondd, hogy ez offtopic volna... Semmi sem off... Főleg nem neked.
Szerintem ha meghúzod azokat a bizonyos vonalakat, és nem hagyod, hogy belelássanak az életetekbe, akkor tehetsz bármit, hibázhatsz, amennyit akarsz (mert az ember a hibáiból tanul), senki nem fog beléd rúgni. Csak a határokat kell meghúzni. Eddig és ne tovább. És nem fognak beléd rúgni, visszacsatolni, hogy rosszul csináltad, ha egyszerűen nem hagyod nekik látni, hogy mit csinálsz. Ennyi. A saját otthonodban meg engedtessék meg neked, hogy ne kelljen elviselned, hogy bántanak, meg fikáznak.
Sziasztok!
Anikó, Princessita, köszönöm a biztatást!
A pszichológus azért kellene, mert az öt éve itthonlétben, egy autista és egy rendben lévő gyerekkel elég alaposan kikezdte az idegeimet, főleg, hogy egyszerűen nem tudok hol kikapcsolódni. Most épp beteg vagyok, de sajnos gyesről nincs táppénz, ilyenkor akkor is csinálni kell, ha szarul van az ember.
Van egy csomó nehézségem, ami offtopic lenne. Túl sok leírni, hogy mivel jár egy viselkedészavaros gyermek ellátása, aki még majdnem ötévesen is sokszor felkel éjszaka, 24 órás koncentrációt igényel, és teljesen kiszámíthatatlan. Inkább nem is fejtem ki. Mindenesetre újszülött ikergyerekekkel szerintem nem nehezebb, mint itthon kettővel, akik közül az egyik autista.
Van egy-két dolog, amit helyre kéne tenni bennem is.
A kislányom pszichológusa (több mint egy éve járunk fejlesztésre, tornára) is azt mondta, hogy ne legyek maximalista. Csak éppen ha én kicsit is hibázok, nagyot rúgnak belém. Így nehéz nem annak lenni. Pedig nem voltam soha az, nem vártam ennyit magamtól, cska mióta belehajszoltak. Öt éve még egy laza, életvidám, hatalmas energiával rendelkező valaki voltam. Most meg hadd ne részletezzem. :(
Szép estét nektek!
Szia Pukkancs!
Nem kell neked pszihológus, aki csak még jobban összezavar a sok pénzedért
Aki a két kisgyerek mellett befejezi az egyetemet (nem tudom milyen szak, de tökmindegy) az igenis jól csinál mindent
Ha belédrúgnak, ne maradj adósa senkinek. Nagylány vagy, és el tudod dönteni, mi a jó Neked és a családodnak. Ha meg hibázol?
Na és. Egyet mutass csak, aki nem.
Ne legyél maximalista, és végre azzal törödj, hogy Nektek hogyan jó, és tegyél nagy ívben mások véleményére. Akár az enyémre is
Sziasztok! :)
Mindegy, minek nevezzük, butaságnak vagy nem, mindenképpen rossz ez a függés.
Az a baj, hogy egyrészt nagyon rossz, hogy anyósomék ilyen típusúak, hogy ennyire beleszólnak az életünkbe, és nem vesznek minket komolyan.
A másik oldalon viszont ott vagyok én, és úgy gondolom, hogy az elmúlt öt évben úgy beszűkült a gondolkodásom (csak a folyamatos kritikát kapom, miközben ki sem tudom tenni a lábam a két gyerek mellől a házból, hogy kicsit kikapcsoljam az agyam), hogy már én is nagyon ki vagyok hegyezve arra, vajon mikor fog valaki legközelebb belém rúgni.
Mikor belevágtunk a gyerekvállalásba, tele voltam önbizalommal, annyira sok pozitív visszajelzést kaptam minden téren, akár magánélet, akár munka, egyetemi tanulmányok terén, hogy bíztam magamban, voltak elveim, elképzelésem, véleményem.
Most viszont már tényleg eléggé összezavarodtam, nem igazán tudom, hogy merjek-e bízni magamban, hogy jó-e, amit csinálok. Csak az a szomorú, hogy kitől várjon az ember támogatást, elismerést, ha nem a családjától?
Szóval valószínűleg az lenne a leghelyesebb, ha egy jó pszichológus segítségével megtanulnám, hogyan kell lesöpörni magamról mások hülyeségét, hogyan kell csinálni, hogy ne foglalkozzam túlságosan sokat mások véleményével, az engem ért kritikával.
Csak ugye ördögi kör, hogy se pénzem, se időm pszichológushoz járni.
Szép napot nektek! És köszi mindenkinek a hozzászolásokat, a pozitív gondolatokat is, meg az "ejnyebejnyéket" is!
na ne!!!!! hát van két gyermeked,van egy rendes férjed,akkor ne hagyd magad.Szépen mond meg.
Szia, teljesen egyetértek a lányokkal. Főleg azzal, amit princessita mondott.
Húzzatok egy határt, és ne hagyjátok, hogy azt átlépjék. Próbáljátok meg más segítségét igénybe venni. Lássák a szülők, és a férjed húga, hogy nem kell az ő segítségük. És ha rákérdeznek akkor nyugodtan mondjátok meg nekik, hogy azért nem kell, mert eddig sem voltak igazi támaszotok.
Kitartást, és nagyon nagy erőt kívánok, mert nem könnyű a helyzetetek. A férjeddel meg maximálisan tartsatok össze, ne ti szenvedjétek meg a lüke családot.
Egy értelmes anyós, meny, sosem sértődik meg a kritikán, hanem okul belőle.
Még ha úgy is érzed hogy nem igaz a kritika akkor sem kell feltétlen puffogni egyiknek sem.
Szia!
Ezt a dolgot anyósoddal a férjednek kell rendezni! Ha a férjed nem áll ki melletted és a gyerekek mellett, ez örökre így fog maradni. Anyósod a férjed anyja, neki kell helyretenni, ha erre nem képes, akkor sajnos csak rosszabb lesz idővel.
Édesanyádat pedig Neked kell helyretenni.
Nekem is voltak gondjaim anyósommal, tudom miről beszélsz, a férjem kiállt melletem, én pedig elbeszélgettem vele, így mindenki tudja ki hol sepreget.
Remélem a topik indítása óta a helyzet sokkal job lett, mint amiket olvastam, mert ez elég borzalmas. Márcsak a gyerekek miatt is.
És ha elfogadsz egy tippet, mindenkit a saját maga eszközével lehet legyőzni, kezdj Te is kritizálni, ne érdekeljen, ha megsértődik, hacsak nem függtök tőle anyagilag, mert akkor sajnos....
Ha a saját ezsközeit veted be ellene, meglátod, nyert ügyed lesz. És ha panaszkodik a férjednek, hogy milyen vagy, ne törődj vele. Választanod kell, családi béke, vagy családi háború. Utóbbi nem szült még sosem jót.
Sok sikert és kitartást
Timi
Nóri, bocsi, hogy csak most válaszolok, de most vettem észre ezt a hsz-t.
Igen, anyósék nagyon jól tudták, hogy mi padlóra kerültünk. Tudod ez még akkor volt pár éve, amikor nekem a műtétem volt és a férjemet kirúgták a munkahelyéről. Igen, tudták, látták, hallották hétről-hétre, mert akkor még bőven itt laktak a közelünkben.
A férjemnek nem volt állása, én pedig beteg lettem hónapokra. Amikor vagyonba került az orvosságom, meg az, hogy hétről-hétre jártunk be Pestre a kórházba vizsgálatokra a vesémmel és az epémmel, aztán a végén minden átmenet nélkül a negyede májamat is ki kellett venni.
De egyrészt úgy csináltak, mintha semmi sem történt volna, másrészt pedig úgy kezelték a helyzetet, hogy még direkt be is szóltak a férjemnek, és továbbra is megállás nélkül találtak valami apró kutyagumit, ami miatt a sógorékat sajnálták, ami messze nem volt összehasonlítható a mi akkori helyzetünkkel.
Ja és ami nekem a legjobban a bögyömben volt, hogy mikor az én rendes, szorgalmas, becsületes férjem a 14 kollégájával az utcára került egyik pillanatról a másikra, - mert még csak nem is sejtették, hogy elküldik őket, mivel a cégvezető másik kft-be mentette a vagyonát - akkor anyós és após azt kérdezte az én uramtól, hogy mit tettél fiam, hogy kirúgtak, mert csak úgy nem rúgnak ki valakit. És jött a bezzeg, hogy a bátyáddal ilyen sosem fordult volna elő.
Tudod Nóri, én nagyon szívesen segítenék anyóséknak, illetve segítettünk is, mert mi hozzájuk sosem mentünk üres kézzel. És én ezt tartom természetesnek. De én nem azért adok anyóséknak, hogy ők még többet adhassanak a sógoréknak.
Nem vagyok sem irígy, sem sz@rrágó, sem pedig rosszindulatú, de azt utálom a legjobban, ha hülyének néznek.
Azt meg még jobban, hogy azért vesznek el az egyik gyereküktől, azért lejmolják le az egyik gyereküket, hogy még több juthasson a másiknak.
Oké, ne adjnak nekünk, mert úgy látják, hogy mi gazdagok vagyunk, - ami amúgy egy vicc, - de ne vegyenek le direkt minket. Ami meg abszolút gusztustalan.
És ebben az a legszebb, hogy még a gyerekünk is azon a sorson van, azért nem adnak a lányunknak szinte soha semmit, mert úgyis kap az én rokonaimtól. Ez meg egy gusztustalan, ocsmány röhej.
Milyen nagyszülő az, aki arra vár, hogy majd a menye rokonai adnak az unokájának? Mert ha azok adnak, akkor neki már nem is kell adni, és így több jut a másik két unokának. Undorító!!!
Ja és mindezek tetejébe állandóan azt magyarázzák anyósék, hogy ők mindkét gyereküket, és mindhárom unokájukat egyformán szeretik, és egyformán adnak nekik. Szóval még hazudnak is mindenkinek, még nekünk is, bele a pofánkba.
Arról nem is beszélve, hogy a férjem soha semmivel sem volt sikeresebb, mint a testvére. Sőt a sógorom középvezető beosztásban dolgozik évek óta, míg a férjem mindig is beosztott volt.
Ha csak azzal nem voltunk sikeresebbek, hogy nekünk vannak igényeink, míg sógorék rettentően igénytelen népek. Pl. az elmúlt 18 év alatt nem voltak képesek a házukat kivülről lefesteni, még mindig csak be van pucolva. Kész szégyen, úgy néz ki, mint egy putri. A legutóbbi tapétázásuk pedig úgy néz ki, mintha két 12 éves kislány megpróbálta volna, hogy milyen a tapétázás, kész szégyen, mikor ott négy felnőtt ember él.
Nos ha ehhez képest azért mert igényesebbek vagyunk, ezért mi vagyunk a gazdagok, akkor igen vállalom.
Bocs, kicsit hosszú lettem.
Amúgy mindenkinek üdv!!!
Sziasztok!
Egy másik topic-ban megígértem, hogy beszámolok, mi újság velünk. :)
Eldöntöttük, hogy ha egy kicsit rendeződnek a dolgaink, fogjuk magunkat, és elköltözünk. Most már nem hajt a tatár, mert tudjuk, hogy nem fogunk végleg itt maradni. Azért egy év múlva már jó lenne egy új helyen. Nem döntöttük még el, hogy pontosan hová, mert sok minden befolyásolja.
A kislányomról most már biztosan kiderült, hogy autista, vele nagyon nehéz, rengeteg idegi feszültséggel jár az, hogy a vele való együttlét folyamatos koncentrációt igényel, míg a másik gyermekem nevelése egyszerű, hiszen vele nincs ilyen probléma.
A férjem szüleivel kapcsolatban továbbra is azt érezzük, hogy nem vesznek minket komolyan, folyamatosan minket hibáztatnak, miközben ha mi kérünk tőlük, az ígéretek beváltása nem igazán történik meg.
Ők semmiben nem hibásak, homokba dugják a fejüket.
Fel sem tudják fogni, hogy mennyire nehéz helyzetben vagyunk, mennyire embert próbáló feladat autista kislányunk nevelése, pedig nyáron 4-en vitték el nyaralni a lányomat, és első nap után közölték, hogy nem bírják, sírtak, veszekedtek-ordítoztak egymással, teljesen kikészültek. Miközben a másik gyerekem itt volt velünk.
Erre anyósom a héten egyik nap közölte, hogy de miért nem mentünk el akkor kettesben, amikor ők elvitték a lányomat nyaralni. Mire közölte vele a férjem, hogy azért mert a kisfiamat azért nem hagytuk ott anyukáméknál, mert ők közölték, hogy nem bírnak a kislányunkkal, és hazahozzák.
Fú, ez lehet, hogy nem volt érthető, de az volt az előzetes terv, hogy mivel nagyon szükségünk lenne kikapcsolódásra, a kislányom elmegy nyaralni a nagyszülőkkel egy-két napra a Balatonra, míg anyukámnál otthagyjuk addig a kisfiamat, és akkor mi kicsit kikapcsolódunk.
A férjem húga előre megígér dolgokat, hogy segít abban, hogy elhordjuk fejlesztésre a kislányunkat, aztán az ígéreteit nem tartja be.
Folyamatosan ígéreteket kapunk, aztán, ha számonkérjük őket, mindenki hallgat.
Mi pedig folyamatosan a nagyszülők miatt veszekszünk.
Maszi!
És arról ők tudtak ha esetleg a szerencsésebb a padlóra került? Hátha nem is akar róla beszélni, mert szertné maga megoldani, mert aki sikeres volt sokáig azt nagyon zavarja ám ha nem úgy jönnek össze a dolgai ahogy szeretné. Majd fél év eltelte után jöttem rá anno hogy a kisebbik fiaméknál valami nagy baj van, mert nem találkoztunk naponta csak havonta, kéthavonta és amikro már harmadszor is úgy jött hozzám hogy láttam rajta hogy valami bántja akkor kérdeztem rá, mert magától talán nem is mondta volna, mert szégyellte a kudarcát.
A másik meg az ami engem aggaszt, de tudom hogy ez a világ nem a régi világ, de arra emlékszem, hogy a szüleim és a testvérei is amikor kicsi voltam már ők segítettek a szüleiknek és nem fordítva, mivel akkor is kevés volt a nyugdíj, így minden gyereke fizetéskor egy kis édességgel, vagy kis likőrrel vitt nekik havi ötven, száz forintot, ami az ötvenenes hatvanas években szép szegítség volt a nyolcszáz- max ezerötszáz forintos fizetés mellett. És ez a környezetemben levő gyerekek részéről természetes volt, ha nem egy háztartásban laktak, mert akkor még ugye sok többgenerációs család élt együtt.
Arra már megvan a program. A lányom és én Londonba megyünk a sulija szervezésében.
Csak így tovább.
Viszont a tavaszi szünetre időben kezdj programot szervezni.
Képzeljétek ma este telefonált anyós, hogy nem jönnek!
Jövő héten oltja a falujukat a doktornő influenza ellen és az oltás után nem akarnak utazni. Majd csak tavasszal jönnek, mert ugye télen nem akarnak utazni.
Ez a mai nap egyszerűen mesés volt.
Ebéd előtt rámcsörgött a férjem, hogy ott jár a munkahelyem közelében, és beszaladna hozzám ebédelni. Ez már majdnem egy randi apával.
Aztán délután igazi randi a barátnőmmel, lányos délután, nagyon klassz röhögős mozival, sétával, kajálással, és sok-sok dumálással. Sőt közben még vettem magamnak egy telefont is. Apa értem jött autóval, majd ezek után megtudtam, hogy mamiék otthon maradnak.
Egy szavam sem lehet, isteni volt a mai nap.
Szóval arra nagyon vigyázni kell, hogy meglássuk, hogy éppen melyik gyerek szorul segítségre, melyik van nehéz helyzetben. És akkor már teljesen mindegy, hogy az a gyerekem egyébként "kőgazdag", vagy "templomegere".
És szerintem az is mindegy, hogy annak a gyereknek aki éppen rászorul mivel segítünk, egy tál étellel vagy egy havi rezsijét fizetem ki helyette, vagy egy hétig vigyázok az unokámra. Valahol tudnunk kéne, hogy éppen mi lenne neki a legjobb.
Csak arra kell nagyon-nagyon odafigyelni, hogy ne mindig ugyanaz a gyerek legyen az.
Kell segíteni a kicsit, mert most neki szüksége van rá. A nagyobb lányodnak bejöttek a dolgok, szerencsésebb is volt, amellett, hogy biztos meg is dolgozott érte.
De nem szabad azt mondani, hogy az egyiknek jó, ő "hallgasson", a másiknak meg hogy milyen rossz. Mert ez már különbségtétel.
És akkor már pszichésen bele is beszéljük hogy neki milyen rossz, abba aki nem annyira talpraesett, vagy nem annyira szerencsés, és akkor az a gyerek már onnantól kezdve el fogja hinni, és el fogja automatikusan várni, hogy segítsenek neki, hisz ő rászorul hát a többieknek kötelességük őt támogatni.
De a nagyobbat is kell segíteni, de neki mondjuk már nem pénzre volna szüksége, hanem mondjuk a babával kapcsolatos segítségre. Mert segítség az mindenhogy segítség, akár pénzben, akár fizikai segítség is.
És amit én még látok anyósomékon. Ők bebeszélték maguknak és a fiaiknak is, hogy ugye az egyik gyerekük "szegény szerencsétlen akit segíteni kell", és a másik meg "aki talpraesett és jól megy neki". És ehhez tartják magukat. Még akkor is, ha éppen a "szegénynek" jól megy a sora, és a "gazdag" pedig a padlóra került. Akkor se tudnak anyósék a maguk alkotta skatulyából átteni őket. folyt. köv.
Erre en is kivancsi lennek !!! de gondolom az lenne a szuloi valasz, hogy mindegyik gyereket egyforman szeretik. Na ez az ami nem igaz !!! Latom es tapasztalom a ferjem anyjaval kapcsolatban !!
De szerintem azert, mert erzelmileg , termeszetileg hasonlitanak egymasra a kedvesebb es ajnarozott kolkokkel !! Vagyis egyformak !!
En legalabb is ezt latom. Meg meg mast is !!
Tudod ez a téma azért érdekel, mert a lányaim között majdnem négy év korkülönbség van és majdnem azonos végzettségűek is. A nagy lányom már felépített valamit a szakterületén ugy van négy év forja a kicsivel szemben. Ő férjhez ment annyi idősem mint most a kicsi, de ő még nem. A nagynak tavaly óta van egy szép berendezett lakása, na meg pár hetes babája. És a nagylányomnak nagyon fáj az, hogy az anyósomék rájuk mindig azt mondják hogy nekik de jó, stb. és mindig a kicsit sajnálják hogy neki nincs. De neki ugyanabból a suliból nem sikerült kijutni ösztöndíjasként máshova, tehát eleve rosszabbul kezdett, kevesebbet is keres mint a angylányom kezdőként keresett, de attól még nem rosszabb a kisebbik, nem kevesebb, a másik meg nem több. És tudom ha anyósom akar akkor adhatna mindegyiknek, de azt is tudom, hogy biztos a kisebbiknek fog adni és a nagynak ez fájni fog. Nem az fáj majd neki mert szereti a hugát, hogy neki miért adott, hanem hogy neki miért nem? Mert én csak azt tudtam adni, hogy tanulhattak gondtalanul.
Hol van az igazság?
Szerinted is a kicsinek kell adni, vagy egyenlően, vagy ha nem akar adni a nagynak akkor egyiknek sem, mert szerintem meg így igazságos, mindattól eltekintve hogy nagyon szeretném ha lenne a kicsinek is már legalább egy aranyos kis lakása, meg egy kis vacak autója és annyi fizetése hogy ezt fenn is tudja tartani.
Egyébként érdekes dolog ez. És nem is tudom, hogy kellene jól csinálni.
Nekem ugye a két gyerek között 15 év van. A fiam már felnőtt. Neki úgy intéztem annak idején, hogy megkapta az apukám lakását, azt a családom berendezte. Tehát elindítottuk őt az életben, és előtte meg gyakorlatilag ő 15 évig egyke volt.
Most a lányom kap jórészt mindent. A fiamnak - főleg az utóbbi időben - nem nagyon tudok már adni. Persze ha látnám, hogy gondjai vannak, akkor természetesen megpróbálnék valahogy segíteni.
És valami ilyesmit láttam az én szüleimnél, hogy a nagyszüleim mindig segítettek az éppen aktuális rászorulónál. De ez vlaahogy mindig olyan kiegyensúlyozott volt. És persze azt is láttam a családomban, hogy a szüleim és a testvéreik mindig segítették egymást, és arra figyeltek, hogyha bajban van valamelyikük akkor a másik mellette legyen és mindent meg tegyen érte.
De ez a férjeméknél egyáltalán nincs így. Tudom, hogy fura ilyet mondani, és kevesen hiszik el, hogy van ilyen, de anyósék szinte irígylik, hogyha nekünk van valamink.
Ez most azért jutott eszembe, mert ha most anyósék eljönnek, és meglátják a gyönyörűen felújított lakást, pár új bútort, egy-két új műszaki dolgot, akkor megint jön a szöveg, hogy nekünk milyen jó és mi milyen jól állunk anyagilag. És tudom azt is, hogy anyósék irígykedni fognak, hogy nekünk szép lett a lakás, míg a sógorék háza már 18 éve nincs lefestve kivülről, hanem úgy áll bepucolva és rém randa.
És anyósékat az nem is érdekli, hogy mi mennyit dolgoztunk a felújítással, még a gyerek is. És hogy a férjem hányszor ment el maszekolni késő estig, meg szombaton, hogy ezeket a cuccokat meg tudjuk venni.
Szóval szomorú, de nem örülnek és nem boldog a szívük, hogy a gyerekük és a családja szorgalmas, dolgos, és gyarapszik meg szépül az otthonuk, hanem rögtön a másik gyerek jut eszükbe, hogy miért nem azé ilyen.
És asszem ez nagyon igazságtalan és ronda dolog. Hisz a sógoréknak is ugyanannyi a lehetőségük, hogy festéket, meg ecsetet fogjanak mint nekünk.
Arról már nem is beszélve, hogy ők már induláskor is és menet közben is sokszor kaptak anyagi támogatást anyóséktól, míg mi csak akkor, ha anyósék valami örökséghöz jutottak - anyós szüleinek a halálakor - vagy most a házeladásból pénzhez jutottak.
És nem a pénz meg az anyagi támogatás miatt nyavalygok, hanem az miatt, hogy ezt a gyereküket látszólag nem szeretik annyira, mint a másikat.
Hmmmm!
Nekem ezt úgy magyarázták amikor mondtam hogy vagy mindegyiknek adok és segítek vagy egyiknek sem mert így tartom igazságosnak független attól hogy ki hogyan áll anyagilag, ki mennyire sikertelen az életben, vagy sikeres.
Akkor azt mondták nekem, hogy ez rossz módszer, mert azt kell segíteni aki jobban rászorul.
De ha egyenlő esélyt kapott mind a kezdéskor akkor teheti-e egy szülő hogy annak többet ad aki gyengébb, elesetebb a másik kárára, ha nincs olyan hogy hol az egyiknek kellene segíteni hol a másiknak mert hol egyik van nagoybb bajban, hol a másik.
Csak olyan van, hogy kettőnek mnden sikerül amihez hozzányúl, kettőnek meg kevésbé.
ANyóspajtinak a főzést nem ajánlom fel, mert ott állna a nyakamon és kritizálni és azt magyarázná, hogy itt hogy kell, mert ő így szokta!!!
Amúgy tudjátok mi a röhejjj, az, hogy Párom testvérét is valamilyen színten rángatják, persze nem úgy mint minket, két hetente hazajönnek, kajálni és ott van csak unoka ezért velük elnézőbbek!!!!
De szerintem az a legnagyobb szerencsélyük, hogy nem itt laknak!!!!
Párom kivett szabit, hogy ne legyen balhé, meg szerencsére pénteken mégse lessz túl sok munka. De tényleg attól félek, hogy kirugják, így is szarul áll a cég és lehet hogy megfogszünni...
Egyetértek a barátnőiddel.
Az igazi szerintem akkor is az lett volna, ha gyorsan szervezel valami klassz elutazós programot hármótoknak, és széttárod a karod, hogy "jajj, de örültünk volna a látogatásnak, de hát már sajnos befizettük, nem lehet lemondani".
Na ja !!!
Most érdekes módon felajánlották, hogy vigyáznak rá. Régen csak akkor vigyáztak rá, ha megkértük őket, ők saját maguktól sose akartak az unokával lenni.
A barátnőim szerint csak azért akart mami akkor jönni, ha csak a gyerek van otthon napközben, hogy tudjon egy kicsit kutatni a lakásban, meg kikérdezni a gyereket.
Mivel mi mostanában nem mesélünk nekik semmit magunkról, nem tudnak rólunk semmit, így valahogy ki kell elégítenie a kíváncsiságát. De most ráfázott, mert mi is otthon leszünk. 
Egyszer már elmagyarázhatná nekem valaki, hogy a szülők miért azt a gyereküket nyúzzák, azt húzzák le, aki jobban segít nekik, akire jobban számíthatnak.
És miért azt a gyereküket kímélik, ajnározzák agyon, miért annak nyaliznak, meg tömik pénzzel aki tojik messze magasról a fejükre, és aki csak akkor figyel rájuk, ha le akarja nyúlni őket.