Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Anyósterror
Torolt_felhasznalo_189226
Létrehozva: 2008. május 16. 14:04
Két gyermekem van, egy 4 éves, akivel lassan egy éve pszichológushoz járunk, problémás, úgy néz ki figyelemzavaros, és túlzottan aktív, óvodába nem sikerült beiratni, az óvónők félnek tőle. És van egy másfél éves. Kettőjükkel vagyok itthon, már az idegkimerülés határán sajnos. Elsősorban köszönhetően az anyám és az anyósom terrorjának.
Az anyósom két percre lakik tőlünk. Az anyám egy másik városban.
Én, amikor házat kerestünk, kértem a férjemet, hogy az az egy szempont a legfontosabb, hogy ne az anyósomék közelébe kerüljünk, mert már akkor tudtam, hogy nagyon durván beleszól mindenbe.
Ha egy kis segítséget kapok, rögtön visszahallom anyósomtól, ha jön hozzánk valaki, mindig azzal kezd, hogy ő főzött nekünk ezt-azt, holott folyamatosan kérem, ne főzzön nekünk, minden nap készítek főtt ételt, hétköznap is. És én is rendszeresen küldök nekik hetente süteményt és palacsintát, ha sütök, de soha, senkinek nem emlegetem.
Beleszólnak abba, hogy a házunk előtt hogyan nyírjuk a füvet, hogyan műveljük a kertet, milyen bútort vegyünk, hova vigyem a gyereket játszóházba, hétvégén milyen programot csináljak. Szóval mindenbe. Kulcsuk van a kapuhoz, többször kérte a férjem, hogy ne jöjjön át anyósom, anélkül, hogy telefonálna, de mintha a falnak beszélnénk.
Tegnap a lányom névnapját ünnepeltük, anyósom 3 órán keresztül egyedül beszélt szinte végig, senki sem jutott szóhoz. Szó sem volt a gyerekek ünnepéről, hanem azt emlegette, hogy ő miket csinál, milyen baja van, hogyan intézett el dolgokat stb.
Amikor 4 hónapos terhes voltam, nem akarta megengedni, hogy elmenjünk két napra Prágába a férjemmel, 1 hónapig azt hallgattam, hogy milyen felelőtlen vagyok, és ha tudta volna, hogy terhes vagyok, nem engedte volna ezt az utat. És azért is kiakadt, hogy 8 hónapos terhesen el mertem menni egy esküvőre, amit nem abban a városban van, ahol élünk.
Amikor házat néztünk (1 éve) kétfelé cibáltak minket, érzelmileg zsaroltak anyám és anyósom, hogy mi lesz, ha nem ide költözünk, ha nem olyat veszünk stb. Amikor a férjem kitette a lábát, anyósom 5x elmondott "nem" válaszom ellenére, elrángatott házat nézni olyan helyre, ahol kifejezetten nem akartam házat venni, a ház nekem egyáltalán nem tetszett, de ő áradozott róla, hogy neki mennyire megfelelne.
Azóta megvettük a két szobás házunkat, erre azt mondogatja, hogy ha nem élne náluk a dédi (az ő édesanyja), akkor ő már rég átjött volna a mi kétszobás házunkba lakni, neki bőven elég annyi, mi meg odaköltöznénk az övékbe (amelyik házról többször elmondtam már, hogy én nem laknék ilyenben, mert túl nagy, kétszintes, nagy a rezsije stb.).
Anno 5 éve az esküvőnkre azért nem jöhetettek el a férjem barátai, mert az anyja nem engedte meg, mert mit szólnak a rokonok, ha mi meghívjuk a férjem legjobb barátait, de a rokonságból meg csak a szülők-testvérek jöhetnek el.
Többször el lettünk rángatva templomba is a gyerekekkel, mert a férjem anyja úgy gondolta, hogy illik elmenni. Én nem vagyok vallásos, de kénytelen voltam ott lenni, mert egyszerűen nem volt képes megérteni a "nem"-et.
Ezek csak apróságok, de folyamatosan megkeserítik az életünket, és ennél sokkal durvább dolgokba is beleszólnak.
Az anyám eljön, és egész nap kritizálja a háztartásomat, átrendezi a szekrényeket, ha kiteszem a lábam otthonról, kicserél függönyöket, a gyerekekkel szemben totálisan következetlen, nincsenek szabályok, a gyerek uralkodik rajta.
Egyelőre ennyi, most a nagy sérelmeket nem írom le. Csak annyira kellett, hogy kiadjam már magamból. Köszönöm, aki meghallgatott.
Elnézést, hogy csapongó voltam, de már annyira ideges vagyok emiatt, és a férjemmel egy dolog miatt veszekszünk, a szüleink miatt. És ez már a gyerekekre is rá fog menni, ha nem találunk megoldást.
És hogy még gonoszabbnak tartsál, azt is elmondom, hogy az anyósom szekrényét is raktam már rendbe. 16 zsákra való régi ócska kacatot szorva ki belőle. Én szedtem ki, ő válogatta mi kell, mi nem, ami nem, ment a zsákba, és utána szépen bepakoltam mindent neki, nagy ámulatára, hogy ezt így is lehet. És hogy egy kis pikantériája is legyen a dolognak: a menyem észrevette, és szóvá tette, hogy a mamánál, milyen kupi van, de mikor a mama volt a menyeméknél, szóról szóra azt mondta, amit előzöleg a menyem őróla
Ugye milyen gonosz vagyok?
Hogy Te milyen gonosz anyós vagy!
Honnan tudod, hogy milyen a szekrénye a menyednek?
Na látod az én menyeim nagyon rendesek, igaz nem tudom milyen kupi van a szekrényükben nem is érdekel, de mindent hoznak a gyerekekkel ha jönnek. Na még az hiányozna hogy az unokák cuccait is őrízzem, nem elég az egyik szülőjük fiatal kori emlékeit őrizgetni.
Nálam nem kellett a gyerekeknek naponta elpakolni, az unokáknak sem. Ennek ellenére szerintem nagyon rendszeretők lettek persze módjával de több nem is kell. A lakás van értünk, nem mi vagyunk a lakásért.
A héten lesz babánk az biztos!
Hatalmas pocija van, már keveset mocorog, az lányom arca kezd torzulni. Holnap reggel megy az rovoshoz még ha tud, a doki is úgy mondta a múlt héten. Jól van, csak tegnap óta a jellegzetes, már sem ülni, sem feküdni, sem állni nem jó állapot alakult ki, ami már jelzi, hogy órák, esetleg napok vannak hátra, pedig végig csavarogta még a múlt hetet is. Közel laknak a kórházhoz, (két sarok) első babával még ráérnek ötperces állandó fájásokkal bemenni a kórházba. Még én is odaérek akkor is időben, sőt szerintem hozzájuk is. Csak simán menjen minden, ne tartson nagoyn sokáig és egészséges legyen mindkettő. Már jó lenne túl lenni rajta.
Régen mikor a lányom még nem volt, akkor hagytunk ott ruhákat anyóséknál. A fiamnak is volt ott egypár darabja, meg nekünk is. Aztán egyszer mikor mentünk nem találtam egy-két pulóvert, dzsekit, meg macinacit. De nem nagyon foglalkoztam vele.
Hát az egyik felső épp most szombaton is rajta volt a sógoron. Nem most jöttünk erre rá, hanem jóval régebben észrevettük, hogy nála van csak nem szóltunk.
Szóval az általunk ott hagyott ruhák sógorékhoz vándoroltak, mármint amik nekik tetszettek.
Ugyanez volt a lányomnál is, anyós nemhogy nem vett soha semmit a lányomnak, hanem amit odavittünk azt is elosztogatta másnak.
Bugyit, zoknit, pizsamát én is hagyok ott, papucsot pl. vett neki anyós, de mikor már 10 db felett vannak ott a bugyik én meg csak veszem... Félre ne érts, nem arról van szó, hogy én nem viszek, ezért ő vett, ezeket én vittem, ő meg gyűjtögeti, és nem értem miért??? Csak nagyon furcsa volt, mert nagyjából tudtam mennyi ruhát küldtem, és a töredéke érkezett haza. És nem is a fehérneműn van a hangsúly, azért írtam mert tényleg az tűnt fel, hogy már alig van otthon, de pl. a múlt héten vásárolt melegítőket sem találtam otthon. Pedig nálunk rend van a szekrényben.
Anyukámnál is így volt. Főleg a fiamnak, mert a lányom nem sokáig járt hozzájuk anyu halála miatt.
De a fiamnak minden volt a mamánál, alsógatyó, atléta, póló, pulóver, sőt még télikabát is. Anyu nem csak vett oda ruhát a fiamnak, hanem volt két kolléganője, akiknek fiai voltak, és ők is nyomták a kinőtt ruhát.
Na olvasva titeket most cseppet pirolok.
Nálam is van az unokának mindig bugyija, zoknija legalább 3, pizsamája, fürdőköppenye, papucsa. Ez az ami rendszeresen nem érkezett a gyerekkel, vagy kevés, hát vettem neki itthonra
És érdekes módon, nálunk tudja, minek hpl van a helye. Otthon az ilyen dolgokat, ha kérem, innen-onnan vadásszák elő. Itt meg mielött elmegy, mindent a helyére rak, vagy megy a szennyesbe, de mikor legközelebb jön, tudja honnan kell ekővenni.
Princessita! Osztom az elöttem szóló véleményét. El kéne gondolkodni azon, hogy megéri-e ezt a kapcsolatot tovább (hogyan is mondjam?)
Szóval érdemes várni még hogy "hátha" minden rendbe jön?
Nóri! Mikor a lányomat vártam, péntek délelőtt begörcsöltem, egész délután és éjszaka voltak 10 perces fájásaim. Szombat hajnalban nem bírta már a férjem cérnával és elvitt a kórházba. Azt azért sikerült kibuliznom nála, hogy úgy reggel hétkörül érjünk be, amikor már ébredezett a kórház.
Megvizsgált a doki, meg a szülésznő, oszt kiderült, hogy annyira zárva vagyok, ahogy az a nagykönyvben meg van írva a terhességre. Semmi, de semmi nem mozdult meg nálam. Mondtam, hogy akkor én hazamennék, de nem engedtek. És szombat délre már a fájások is teljesen leálltak. Pedig a mérő szerint elég szépen voltak.
Aztán kedden a szobatársaim már azzal cukkoltak, hogy előbb leszek nagymama, mint anyuka.
Még aludtunk!:-)
Most bezséltem a lányommal még jól van, bár már nagyon szeretne szülni. Elméletileg még két napunk van.
Amikor visszérrel műtöttek nem tudtam volna egy ünnepi ebédet végig űlni. Amikro mentem dolgozni, az volt a szerencsém hog yegyedül voltam az irodában mert a másik székre volt felrakva a lábam.
Amint csak úgy lógott nagyon fájt.
De a Maszi sógornője más így.
Ő külön kategória. Érdeks banyus.
Ne is mondd, én most talppal tapsoltam örömömben, mert a piacon az egyik gyerekruha készítő 1900 Ft-ért árulta a melegítőnadrágokat.
Képzeld, kimentem a piacra, teljesen fel voltam turbózva, hogy én biza turkálni fogok, mert kéne a gyereknek egy-két "játszóruha". Ki is választottam egy pulcsit, erre az árus közölte, hogy 1500Ft. Mennyi? Annyiért újat kapok! De ez márkás. De használt! Az új ára 3000. Mondtam neki, akkor inkább megveszem az újat 3000-ért! Ennyi volt a túrkálásom. Kész is vagyok!
Tudom, még ha a kínaiban vásárolna az ember akkor is egy vagyon.
Az én lányom is mindent kinőtt őszre.
Na de nálunk mamziék ilyenkor azt mondják, hogy nem kell flancolás, elég egy maximum kettő mindenből. Még a bugyiból is.
Szerintem te a Beusra emlékszel. Enyém anyósom egyszer-kétszer próbálkozott a sógornál a géprongyok közt turizni, de hamar rájött hogy kár a gőzért.
Vihette vissza törlőrongynak.
Azon az ágon nincs több unokatesó, ő az egyetlen picike! A sógornőm lányai lassan húsz évesek!
Princessita, bocs de semmi bíztatót nem tudok írni. A vér nem válik vízzé. Annyi információval, amennyit a tudomásomra hoztál, én már páros lábbal ugrottam volna ki ebből a kapcsolatból. Az hogy miért maradsz a te titkod. Helyes is vagy, okos is.
Pedig még el is mondtam neki, hogy milyen rossz, hogy már nem tudunk senkitől örökölni, mert túlnőtte az összes unokatestvérét. Ebben a hónapban negyvenezer forintot költöttem a gyereknek őszi cuccokra, cipő, mellény, melegítők, hosszú ujjú pólók, nadrágok, sapka. Pedig semmi drágát nem vettem.
Nem értem.
Pedig erre minden esély meg van.
Mert lásd be mennyivel jobb, ha a szekrényben áll a ruha, mint a gyereken. Ha kinövi, hát kinövi, de mindig van készenlétben, ha menne a mamához.
Hát érthetetlen a Ti mamátok is. Semmi logika nincs benne, de még csak egy kis józan paraszti ész sem.
Sziasztok!
Ettől tartok én is, hogy mi lesz, ha anyós megint szentté és sérthetetlenné válik, és én leszek a hülye... Tegnap úgy rámmordult a párom, hogy csak lestem. Zűrök vannak a munkahelyén, és próbálok neki segíteni, és egyszercsak úgy letorkollt, és közölte velem, hogy téma lezárva, mintha a seggfej apja szólt volna a telefonba, úgyhogy hirtelenjében le is csaptam. A költözés meg egyre csak csúszik...
Sógornőm maga akarta anyóst, addig mesterkedett, addig áskálódott ellenünk, míg odaédesgette magához!
Tudod, pénztártól való távozás után reklamációnak helye nincs!
Anyósra pedig nincs sem visszavételi, sem pedig csereszavatosság!! 
Maszika!
Sógornődnek "visszapasszoltad" anyóst. Miből gondolod, hogy ő jobban vágyott rá, mint te?
Szegényt még ráadásul le is buktatod, pedig milyen jó kis kifogást talált, hogy ne kelljen mennie ebédelni!
Tudod az a baj, hogy ezt a férjem nem látja be, nem ismeri el.
Tudom persze, hogy látni akarja a szüleit, mert szereti őket és ez természetes. De legalább ne csináljon úgy, mintha minden tejjel-mézzel folyó kánaán lenne velük.
És nekem tegnapelőtt még az is kicsit szarul esett, hogy a férjem valamilyen szinten védelmébe vette a sógornőmet, és még majdnem én éreztem xarul magam, hogy a nem tetszetszésemet nyilvánítottam apának.
Az a legpocsékabb az egészben, hogy a férjem mindenkit jobban véd a "családjában", mint minket a gyerekkel. Még a szenyó sógornőt is.
Nem visszér műtét volt.
Két-három cisztát vettek ki a lábából. De tudnod kell, hogy a sógornőm születési rendellenességgel született, sem a keze nem ép, sem a lába. Úgyhogy neki talán jobban oda kéne magára figyelnie. Ja és az orvos sok pihenést, fekvést írt elő neki (nyilván hobbiból).
Azért egy 25 perces ebédet ki lehetett volna bírni, bármennyire is problémás a lába, max mondjuk arra az időre egy másik székre felpolcolhatta volna.
De különösebben nem izgat az egészségi állapota. Ilyet én még nem mondtam senkire. De ő annyira közömbös már számomra, hogy az esem érdekel, hogy mi van vele. Megint bemutatta, hogy mekkora egy tuskó, sötétség, ja és azt, hogy mennyire utál minket.
Mert nyilván azért nem jött át, mert nem akart velünk egy asztalhoz ülni. Akkor én miért akarjak?
Tudod nagyon jól elvoltunk nélküle is az ebéd alatt, meg úgy általában is. Nem barátkozott velünk sosem, és persze sosem érdekeltük mi. Úgyhogy ez van.
De attól guta ütést kapok, hogy a mami nekik mindent elnéz. Próbáltam volna én ugyanezt megcsinálni.
Ráadásul elég vicces az egész, hogy azért kéne egy nap alatt kb. 500 km-t megtennünk, mármint odavissza, mert senkinél nem alhatunk. Anyóséknál ott van most már két régi heverő, de olyan szobában van, ahol nincs egyáltalán fűtés, és csak kő van (régen konyha volt). És nem is terveznek semmit sem tenni azzal a szobával.
Sógoréknál meg ki tudja mi van, öt év óta először jártunk náluk. Azóta kicsit változtattak a házon, de mi nem láttuk, mert nagy keservvel ugyan leültettek minket az étkezőbe, és onnan nem mentünk sehova. Csak onnan annyit láttam, hogy az egyik szobájukban, ahol eddig nem volt van egy ágyféleség.
Egyébként meg sem anyósék, sem a sógorék nem hívtak minket, hogy ott aludjunk. Mindenkinek természetes, hogy max. 3-4 órát maradunk, oszt húzzuk is haza a belünket.
Szíveslátás, vendéglátás, no meg a szeretet, az vezérli őket!
Szia Nóri!
Aludtatok még az éjjel?
A viszérműtétre visszatérve, ebédelni is állva kell?
Még nincs babánk, bár a lányom már nagyon szeretné ha megszületne.
Mivel operálták a lábát a sógornődnek?
Mert ha visszérrel akkor sokat kell járni és ülni nem szabad, mert az nem jó neki, feküdni is keveset.
Szia!
Na ebben biztos lehetsz! A szomszéd kb annyira van tőle, mint a tyúkolak. Oda le tud menni, de a szomszédba nem,mert fáj a lába. de 240 km ert autózni a mi költségünkön, arra nem fájna. Na majd ha a p.. dalol
Mi most jöttünk haza anyóséktól, illetve a panzióból. Hát a panzió fantasztikus klassz volt. Péntek este odamentünk, szombaton délelőtt átmentünk a gyermekkel és apával anyósékhoz. És kora délután eljöttünk tőlük, vissza a panzióba.
Most úgy döntöttem, hogy bármi történhet is, nem hagyom tönkre tenni ezt a hétvégét. Nem is volt semmi gond. Mindenki nagyon kedves volt. Csak úgy mint valami távoli rokonnal. Sógorék nagyon kedvesek és aranyosak voltak, kb. 4 éve nem beszéltünk ennyit egymással mint most ebben az egy órában, amit együtt voltunk. Na mondjuk ez sem olyan volt, mint egy normális épkézláb családban, csak magukhoz képest volt egész jó.
Csak a sógornőm nem jött át ebédelni. Azt mondták, hogy műtötték a lábát. Erre a férjem rögtön mondta a tesójának, hogy mielőtt indulunk, átmegyünk hozzájuk sógornőt meglátogatni. Azt hittük, hogy feküdnie kell. Át is mentünk, sógornő úgy jött-ment a műtött lábával, úgy cikázott a lakásban, mint valami mérgezett egér. Mondjuk az arcára fagyott a mosoly amikor meglátott minket. Látszott rajta, hogy egyáltalán nem örült nekünk. Mondjuk hellyel megkínáltak minket, de ennyi. A sütemény ott volt felszeletelve a gyúródeszkán, de nem tett belőle egy szeletet sem tányérra, mondjuk a gyereknek. No comment !
Szóval, ha ő így jön-megy a lakásban, süt-főz, le sem ült, az alatt a negyedóra alatt, amíg ott voltunk, akkor mondjuk szerintem ebédelni is tudott volna jönni. Főleg úgy, hogy a ház előtt beül az autóba, és anyóséknál a ház előtt kiszáll. A mamziéknál meg mondjuk csak ülnie kellett volna amíg kajál.
Persze én egy szemét dög vagyok és most ezt nem fogom szó nélkül hagyni. Meg fogom kérdezni anyóstól, hogy miért nem jött át sógornő velünk enni. Be fogok szólni maminak és meg fogom mondani, hogy mi azt hittük sógornő fekvő beteg, hogy nem tudott átjönni, de ezek szerint csak nem akart velünk egy asztalhoz leülni. Ha én ezt csináltam volna bármikor is a szent családi ebéden, hát igencsak kitört volna a harmadik világháború.
Nóri mi újság? Megvan már a baba? Vagy még egyben van a lányod?
Hát erre nem tudok mit mondani. Szörnyű ez a nő. Egy terrorista, még arra sem képes, hogy átmenjen és megnézzi. Vajon mi dolga lehet drága mamának, hogy nem tud átmenni a szomszédba kb. 5 percre? Biztos roppant elfoglalt a drága. Úgyhogy sokkal egyszerűbb, ha a fia elmegy érte és elfuvarozza őt, hogy szemrevételezze a házat.
Jaj, Anikó drága. Nem szabad ezen a banyán felhúzni magad!!! És tényleg ne mutassátok meg neki!!
Felháborodásom határtalan!
Tegnapelött csináltunk pár képet az új otthonunkról, azaz arról a házról, "amit Ede vesz nekem". Feltettük az iwiwre, papus lapjára, és irtunk a mama szomszédjának, hogy mutassa meg a mamának a képeket. Ma megjött a válasz: Szia Ede. Szoltam anyádnak, de nem tud átjönni megnézni a képeket. Azt üzente, hogy van neked kocsid, majd eljössz érte, és akkor megnézi!
Ehez annyi hozzáfűzni valom van, hogy majd akkor fogja látni, mikor a vakok
És most kiváncsi vagyok a véleményetekre.
nekem is van egy frissem a sógornőmékről. összefutottam velük. kellő lendülettel elmentem mellettük és köszöntem. ennyi telik tőlem...
náunk kezdetben én kerestem többet, anyósomat ez kicsit se zavata. első kérdése mindig az volt, dolgozom-e. aztán most,h gyes után nincs munkám, biztos fel van háborodva - mert nincsenek kételyeim,hogy a rokonság közvetít - hogy kihasználom a fiát és ingyenélő vagyok. ez van.
anikó, megértem, hogy a lesüllyedés a szintjükre ennyire megvisel. sajnos nem tudsz mit tenni, megtörtént. DE felejtsd el! nem vagy te minden nap ilyen! ez egy eset csupán, figyelmeztetés, hogy az ilyen anya-anyós-viszonyulás ennyi indulattal terhel, ezt hozza ki belőled.
mindenki tudja, hogy az ilyen anyákat-anyósokat képtelenség hosszú távon méltósággal elviselni...
Egy időben, de még nem rég is, anyósom azt mondogatta, hogy a fiának több a fizetése mint az enyém, úgyhogy jó lenne, ha találnék magamnak valami olyan munkát, amivel többet keresek, mert így a fia tart el minket.
A másik amit meg állandóan a fejemhez vágott, hogy nekem mennyire fontos a munka, és ha nem dolgoznék, hanem otthon lennék, akkor jobban el tudnám látni a gyereket, és nem kéne beadni őt a napközibe. Meg nem lett volna gond, hogy suli szünet van, meg hogy ovis korában mi legyen, ki vigyázzon rá, amikor beteg volt.
Esküszöm, hogy drága mami nem normális. Mondtam is az uramnak, hogy drágám ezt hogy a pékbe oldjam meg, ne járjak dolgozni, de keressek sokat. Ennek egyetlen megoldása van, hogy majd kiállok a sarokra míg a gyerek suliban van.
Mellesleg anyósom egész életében alig dolgozott 10 évet, most 62 éves. A sógornőm kb. 4 éve dolgozik, előtte otthon volt a gyerekekkel. Leszázalékoltatta magát mikor a srácok elsőbe mentek, és a középsuliba mentek mikor hajlandó volt elmenni dolgozni. Közben halálra sajnáltatták magukat, hogy ők milyen szerencsétlenek, mennyire nincs pénzük.
De néha olyan jó kiadni mérget, nem?
Mégha utána az ember kicsit szégyelli is magát.