Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Barátok közt

Torolt_felhasznalo_394600
Torolt_felhasznalo_394600
Létrehozva: 2003. november 14. 12:43
Hali!

Vajon egyedül vagyok-e azzal, hogy csípem a fent említett sorozatot, vagy esetleg van más is akivel jól kidumálhatnánk a történéseket stb...
  1. 2017. augusztus 11. 23:34128551.

    Ez a Tóbi "megcsalása" nem jó ötlet. Akkor nem csak Tóbit hanem Kristófot is megcsalják. Ha ezt Sári megtudja elmondja Kristófnak, ragaszkodik hozzá, hogy váljon el, és akkor már ne lesz nős Kristóf. vagy ennyi elég volt a csokigyárért?  Micsoda férjek vannak??? Egyedül engedi sopingolni az asszonyt, vegye csak megy 20 milláért azt a házat, ha az tettszik neki. 

    előzmény:
    Picivirág1 (128550)
    2017-08-11  23:22
  2. 2017. augusztus 11. 23:22128550.

    Most nézem...szünet van!!!


    A repülés elején bénáztam, meg késve szállt fel, nem találtam...ezért puskáztam el az időt. Most ráérek, ha leszáll felhívom..egy csomót várni kell a vonatra.

    előzmény:
    gerdamama (128548)
    2017-08-11  22:53
  3. 2017. augusztus 11. 23:11128549.

    Ez a házvétel! Borókából több észt néztem ki. Még gondoltam is, mikor megjelent, hogy végre nem egy "szőkenő", egy pillanat alatt rá fog jönni, hogy valami nem stimmel. 
    A férjét is csókoltatom, 200 millát kifizet egy házért, és még csak meg se nézi. Na mindegy, előbb-utóbb úgyis kiderül a csalás.
    Vajon mit tesz Attila, ha rájön, honnan szerezte Ági a pénzt? Mégis csak a húga, és tulajdonképpen szeretik is egymást. Nem hiszem, hogy feljelentené. De az se valószínű, hogy bűnrészességet vállal, és bevonul vele a sittre, ha lebuknak. Majd meglátjuk.


    Majd' elfelejtettem: hallottam valahol, hogy Nyári Diát nem vették fel a színművészetire. Vagyis Hanna marad a BK-ban. Lesz módja rájönni, hogy eladták a házát. Tiszta szerencse, Hannoverből észre se vette volna.


     

  4. 2017. augusztus 11. 22:53128548.

    Ez tényleg érdekesebb! Bár a BK bőven belefért volna, egy kis kikapcsolódás gyanánt.
    Csak viccelek ám! Elhiszem, hogy nincs türelmed tévézni.

    előzmény:
    Picivirág1 (128546)
    2017-08-11  21:27
  5. 2017. augusztus 11. 22:27128547.

    A mai hivatalos.


    Bandit olyan súlyosan bántalmazták a börtönben, hogy eszméletét veszti, és kórházba kerül, majd megoperálják. Ezt a dolgot az éppen Mikinél tárgyaló Gedeontól tudja meg Miki, mert csak az ügyvédet értesítik ilyen esetben. Persze, hiszen honnan tudnának a börtönben Miklósról? Miki kéri Gedeont, hogy menjen be vele a kórházba, de Ő ezt elutasítja mondván, hogy mással kell találkoznia. Persze Miklós is meg Gedeonnal, és az udvaron összetalálkoznak Nórával, aki rögtön látja, hogy valami baj történt. El is mondják neki, Miklós már indulna is a kórházba, de Nóra hozzácsatlakozik.


    Bandit megoperálták, és nagyon kábult állapotban fekszik a kórházi ágyon. (Tulajdonképpen ezzel a képpel indult a mai sorozat.) Miklós és Nóra éppen kilépnek a kórházból és méltatlankodnak, mikor egy nővér utánuk jön, és Miklós néven szólítja(?) Na ilyen jelenet biztos, hogy nincs kórházak környékén..... A nővér elmondja, hogy milyen műtéten esett át bandi, és hogy vérre lenne szüksége. Ezekután felmennek Bandihoz, Bandi Miklóst megismeri, vagyis csak a hangját. Később Nóra vért ad Bandi részére.


    Laci haza hozza Vili bácsit és Bözsi nénit, de beviszi őket a kórházba, ahol nem várja meg őket, mert sokan vannak. Na ez az! Mármint az előző kórházi jelenet, ugye, hogy nem érnek rá a nővérek? Vili bácsiék taxival mennek haza, elég keservesen. Laci megnyugtatja őket, ha vesznek neki 200 üveg akármit, akkor mindent megbocsájt, mert persze Vili bácsi rettenetesen hálálkodik, és meg akarja téríteni a kárát. Otthon elkezdi nyúzni Bözsit, hogy tegye le a jogosítványt, mert nagyon ügyes volt...... No persze! És mindig kölcsön autót akarnak vezetni? Vagy minek?


    Tóbiás és Krisztián veszekszenek állandóan, Sári már meg is nyugodott, hogy valóban "meggyógyult" a bátyja. Persze azért még élesen puhatolózik. Megijedtem, mikor Alizt faggatta a raktárban, mert azt hittem, hogy Aliz elszólja magát "véletlenül", amilyen hebrencs. Ádám elkéri Tóbiástól a galéria kulcsát, amiből persze jó kis perpatvar kerekedett, de végülis odaadta.


    Ági a villában menti a menthetőt, azt mondja, hogy Judit a nővére, és nagyon beteg, állandó ápolásra szorul, ezért kell neki a pénz. Hanna pedig a húga, vagyis féltestvére, régen ő örökölte a villát, de aztán rendezték maguk között, és most már az övé. Később sikeresen nyélbe ütik az üzletet, Ági megkapja a pénzt.  Na, majd lesz emiatt is egy nagy katyvasz, az biztos. Megmutatja Attilának a pénzhalmazt, és Attila ragaszkodik hozzá, hogy elkíséri, ha majd jelentkezik érte Ludwig.


    Végül a raktárban Aliz és Krisztián beszélnek arról, hogy hogyan szakítson Krisztián Tóbiással. Aliz persze felajánlja, hogy "csalja meg" vele......

  6. 2017. augusztus 11. 21:27128546.

    Én  barátok helyett ezt néztem...jön haza Timi Portugáliából


    https://www.flightradar24.com/WZZ6CX/e718883

  7. 2017. augusztus 11. 13:56128545.

    "Es Hanna nem is jon ra? Csak mikor bekopog egyszer es egy idegen nyit ajtot?"


    Hogy jönne rá? Senki se szaladgál be a Földhivatalba, hogy megnézze, a nevén van-e még a saját lakása. Talán azért is vágott úgy fejbe ez az ötlet, mert arra gondoltam, elvben bárkivel előfordulhat. Évekkel ezelőtt voltak is ilyen esetek az újságban. Csak akkor még nem volt ilyen fejlett a technika, a banda adás-vételi szerződéseket írt, és aláhamisították a tulajdonos nevét. Benne volt egy ügyvéd is. Ma meg egy ügyes hecker bármit megcsinál. A BK meg adja az ötleteket...

    előzmény:
    barackmano (128542)
    2017-08-11  11:48
  8. 2017. augusztus 11. 13:49128544.

    Nyilván első körben ezzel próbál érvelni, de azért a vevő részére mégis csak egy figyelmeztetés, hogy nézzen alaposan utána. Kétszázmillió forintról van szó! Ennyiért már megéri megkeresni azt a bizonyos Hannát, akiről a "beteg nő" azt állítja, hogy ő a tulajdonos. Gondolom, van a vevőnek ügyvédje, de ha nincs, keres egyet, és nem anélkül bonyolít le egy ilyen kaliberű adásvételt.

    előzmény:
    Kusza (128541)
    2017-08-11  10:56
  9. 2017. augusztus 11. 12:55128543.
  10. 2017. augusztus 11. 11:48128542.

    En is arra tippelek hogy Ludwig nem eri be ennyivel. Mintha azt nem igerte volna hogy vissza is kapja, csakhogy nem oli meg es hogy hallhatja a hangjat.


    Szoval az Agi szamolgatja nem biztos hogy eleg lesz. De nem fogom en sem sajnalni. Hogy jon ahhoz hogy eladjon valamit ami nem az ove? Es Hanna nem is jon ra? Csak mikor bekopog egyszer es egy idegen nyit ajtot? 


     

    előzmény:
    gerdamama (128539)
    2017-08-11  10:16
  11. 2017. augusztus 11. 10:56128541.

    Én attól tartok,  Ági majd azt mondja, hogy a Judit véleményére nem lehet adni, mert ő beteg.

  12. 2017. augusztus 11. 10:41128540.

    Biztosan olvasták hogyan vizionáltad ...azt pedig nem tudták felül írni. Arra gondoltak, ha úgy is olyan vizuális típusok vagyunk, legyen nekünk elég, ahogyan leírtad. 

    előzmény:
    gerdamama (128538)
    2017-08-11  09:48
  13. 2017. augusztus 11. 10:16128539.

    Én se sajnálom, hogy Judit akaratlanul is lebuktatta Ágnest. Ez a villaeladás kiverte nálam a biztosítékot. Nem tudom, Ági hogy mászik ki az ügyből, de az előzetesben vidáman számolja a milliókat. Szóval mégis csak megúszta valahogy, és összeszedte a pénzt is Ludwignak. Szerintem erre Ludwig se számított, megoldhatatlan feladat elé akarta állítani a nejét. Vajon most mit talál ki? Mert hogy nem nyugszik, abban biztos vagyok.


    Ahogy abban is biztos voltam, hogy Bandika nem fog túlságosan jól járni, ha az apja órájával nosztalgiázhat. Gedeon, a sztárügyvéd is elmehet a fenébe. Le kellett volna beszélnie Miklóst arról, hogy beküldje, tudhatta, hogy egy pillanat alatt el fogják venni a sráctól az órát. Bár Miklósnak is vannak börtönélményei, szerzett is néhány monoklit, úgy látszik, már elfelejtette. Pedig ő nagypofájú vagányként került rács mögé, mégis sírva könyörgött, hogy hozzák ki. De legalább most ő is melléfogott, talán kisebb lesz a szája. Most nem döngölheti a földbe Nórát, hogy a hülye ötleteivel veszélyt hoz szegény gyerek fejére. Bezzeg Gedeon érti a dolgát!


    Ki nem állhatom Bandit, egye meg, amit főzött. Nem tudom, hogy képzelte a kis mimóza, hogy a börtön kisebb megrázkódtatást jelent majd, mint ha elmeséli a gimis emlékeit a bíróságon. De azért a durva, sittes jelenetekről lemondanék.


     

    előzmény:
    Picivirág1 (128536)
    2017-08-11  08:06
  14. 2017. augusztus 11. 09:48128538.

    Szerintem is igazságtalanság, hogy nem láthattuk Bözsi bénázását a volán mögött. Végre történik valami, amin röhöghetnénk nagyokat, erre nem mutatják, csak elmesélik. Micsoda dolog ez?

    előzmény:
    barackmano (128535)
    2017-08-11  06:14
  15. 2017. augusztus 11. 09:08128537.

    Aahogy mondod.

    előzmény:
    barackmano (128535)
    2017-08-11  06:14
  16. 2017. augusztus 11. 08:06128536.

    Hűűűű..Ági most nagyon be fog égni. Valahol ezért nem sajnálom. nagyon tisztességtelenül járt volna el, ha eladja a villát. Jó, kell a pénz.. a lányáért minden meg tesz...de olyan sokat szerettek volna segíteni neki...vagy nem is sokan? Juli faggatta, de a kft vagyonából nem tudott adni neki. Talán valahogy meglehetett volna oldani a dolgot. Jól emlékszem, a családól  csak Attila tud Ludwigról? Talán Rudi tudott volna valami megoldást? ha megöli Ludwig Lizát abból még nem lesz pénz..el sem tudom képzelni hogyan mászik ki ebből a kelepcéből Ági. Talán ha megfenyegetné, hogy feljelenti? de hol van Ludwig? Biztos vannak segítői. 

  17. 2017. augusztus 11. 06:14128535.

    Emiatt a forum miatt.


    Tokre megneztem volna ahogy Bozsi vezet. Legalabb Vilibanak van egy csoppnyi esze. Ezt mondjuk igazan megjatszhattak volna elozo nap is,  meg nem volt sotet. Es akkor talan Laci is visszakapja idoben. 

    előzmény:
    Liventa (128534)
    2017-08-11  05:25
  18. 2017. augusztus 11. 05:25128534.

    Esküszöm, ha valamelyik gyerekemet 1x leültetném a képernyő elé, hogy nézzen végig egy BK-epizódot, rögtön rájönnének, hogy vénségemre meghibbantam, ha nekem ez az esti szórakozásom.


    Vilmos: "Csak kíváncsi voltam, hogy alszol-e" -- úúúristen!


    Nóra - Gedeon: Az ügyvédek eme 2 gyöngye se tudja, hogy egy csekély értékű -- pláne személyes -- holmi is megpecsételi Bandi(ka) sorsát a fogdában...?


    Miklós vajon miért erőltetné ennyire, hogy Judit nála lakjon? Ilyen önzetlen lett hirtelen?


    Julinak sose lesz annyi saját dolga/baja, hogy ne más pénzügyi és egyéb gondján tipródjon?


    Tóbiás kirohanásai és a hozzá vágott pofái -- és egyáltalán, ezek a tömegszállás jelenetek már rég az agyamra mennek...


    + 1 ? (= plusz egy kérdőjel): akkor mi a francnak nézem?


     

  19. 2017. augusztus 10. 23:45128533.

    Judit akaratán kívül bekavar Ágnesnek a villa eladásával kapcsolatban. Bözsi merész elhatározásra szánja el magát az erdőből való szabadulásuk érdekében. Sári Kristóf távolléte ellenére is megpróbálja lerántani a leplet Alizék érdekházasságáról. Bandi balhéba keveredik a börtönben.


    Mivel Ágnes kénytelen rábólintani Hanna kérésére, hogy Juditot és az ápolóját átmenetileg a villában szállásolják el, megpróbálja lemondani a villa után érdeklődő vevővel való találkozóját, de nem jár sikerrel. Másnap reggel Júlia észreveszi, hogy Ágnest nyomasztja valami, de Ágnes egy hazugsággal elaltatja Júlia gyanúját. Miklós eközben magába roskad, mert Judit végül mégsem hozzá, hanem a villába költözik. Juditnak a villában később sikerül akaratán kívül bekavarnia Ágnesnek, ugyanis gyanútlanul elárulja a vevőjének, hogy a villa tulajdonosa valójában Hanna. Vajon Ágnes mit szól ehhez?


     


    Habár Vilmos és Bözsi nehezen viselik az autóban való éjszakázás viszontagságait, nagy nehezen kihúzzák valahogy reggelig. Nem is sejtik, hogy László eközben otthon már a plafonon van, mert bosszantja, hogy Vilmos nem hozta vissza időre az autóját, és emiatt nem tudott elmenni egy konzervszállítmányért. Vilmos megállapítja, hogy másnap reggel legalább addig muszáj lesz valahogy elvezetniük, amíg nem találnak némi térerőt, hogy segítséget hívhassanak. Így Bözsi kénytelen beletörődni, hogy neki kell elvezetni az autót. Vilmosék végül elporoszkálnak a térerőig, és értesítik Lászlót, hogy menjen értük.


    Krisztián, Tóbiás és Aliz azzal szembesülnek, hogy Sári Kristóf távollétében sem hagy fel az utánuk való szimatolással, ezért megállapítják, hogy fel kell készülniük arra, hogy Sári a Sweet Challenge-dzsel való közelgő tárgyalás miatt várhatóan fokozottan fogja tesztelni őket. Sári így is tesz: amikor összefut a lépcsőházban Ádámmal, nem szalasztja el az alkalmat, hogy kiszedje belőle az igazságot Kristófék házasságáról, ám meglepetésére Ádám csak megerősíti, hogy Tóbiás és Krisztián valóban egy párt alkotnak. Eközben Krisztián azon problémázik, hogy nem igazán fűlik a foga ahhoz, hogy Tóbiás meleg szeretőjét alakítsa, Aliz pedig fájdalomdíjként beígér neki egy titkos légyottot. Tóbiás a frusztráltságát Krisztiánon vezeti le, és egy jelentéktelen dolog miatt csúnyán összeszólalkozik vele. A veszekedést hallja Sári is, aki csodálkozva látja, hogy a két fiú teljesen úgy veszekszik egymással, mint egy szerelmespár.


     


    Miklós és Nóra abban reménykednek, hogy Bandinak talán könnyebb lesz elviselnie a börtönlétet, ha Gedeon beviszi neki az Andrástól kapott óráját. Arra azonban nem gondolnak, hogy ezzel veszélybe is sodorhatják a srácot. Bandit ugyan figyelmezteti a cellatársa, hogy az erőszakosabb természetű elítéltek miatt legyen óvatosabb az óra mutogatását és a kinti életén való nosztalgiázást illetően, Bandi viszont hiába fogadja meg a tanácsot, egy agresszív elítélt így is elszedi tőle az órát. Bandi ezt nem hagyja annyiban, megpróbálja visszaszerezni az órát, ám emiatt kijut neki egy alapos megrendszabályozás. Vajon hogy kerül ki Bandi a verekedésből?


    Sajnos nem sokat tudok hozzátenni, valahogy így volt....... Bocsi, de most nem megy több tőlem...

    előzmény:
    Jujoka (128530)
    2017-08-10  23:38
  20. 2017. augusztus 10. 23:43128532.

    Mármint VÉR, azaz valami belső szerve sérülhetett meg -- de hál'isten már jól van a tündérmanóm (szürkecirmos kis lelencem).

    előzmény:
    Liventa (128531)
    2017-08-10  23:40
  21. 2017. augusztus 10. 23:40128531.

    Én nem is láttam még a 23 órai adást sem, mert gyerekek érkeztek -- kicsit előrehozva a hétvégét --, mert hogy süssünk szalonnát. Ja, és rakjam meg a tüzet, hogy mire érkeznek, már jó parázs legyen. Ebben az időben! Na el is küldtem Gáboromat melegebb éghajlatra (miután éjjel szemernyit se aludtam: tegnap este a szomszéd vérszomjas kutyája elkapta kicsi Pocikámat, vár jött belőle, de kénytelenek voltunk reggelig váni, míg nyitott az állatorvos -- igen alapos vizsgálat után kiderült, hogy a lehetséges komoly bajt mégis megúsztuk); szóval ezután mégiscsak meggyújtottam azt a tábortüzet, gyerekek érkeztek és hagyományos uttörőtáboros szalonnasütést rendeztünk és ------------- irtó jó volt! Pocikám is helyrejött, Barnabásunknak pedig ez volt az első retró szalonnasütése és még most is kuruttyol; kap egy zsálya-levendula teát, és iszonyú jót fog aludni.


    Jó éjt mindenkinek!

    előzmény:
    Jujoka (128529)
    2017-08-10  22:49
  22. 2017. augusztus 10. 23:38128530.

    Újabb próba. Mai adás történései.


    Most csak beteszem, aztán próbálom véleményezni.

  23. 2017. augusztus 10. 22:49128529.

    A jó életbe! Akartam küldeni tartalmat, de nem sikerült!!! Most is szerencsétlenkedik az oldal. Kikapcs, újraindít, majd lesz valahogy. Köszi a megértést.

  24. 2017. augusztus 10. 12:47128528.

    Sziasztok!


    SMS-t kaptam a lányomtól, hogy szerencsésen megérkeztek, csak annyira fáradt volt, hogy azonnal lefeküdt, ezért nem hívott. Üzit is csak ma küldött, a telefonja ki volt kapcsolva. Szóval még nem beszéltünk, de a lényeg, hogy minden rendben van.


    Elárulom, hogy én meg izgalmamban "bevettem", hogy Hanna valóban férjhez ment. Most, hogy visszanéztem látom, hogy ez nem hivatalos.


    Szóval ilyen alapos odafigyeléssel, szövegértelmezéssel olvastam a cikket.


    A skarlátról annyit mondanék, hogy nyolcadik osztályos voltam, mikor öcsém megkapta. Anyám dolgozott, így én vittem el az orvoshoz. Tudtam,  hogy különítőbe kell vinni, ezért szóltam a nővérnek. Az orvos vizsgálata után hazamentünk? nem pontosan emlékszem, de az biztos, hogy elvitték a László kórházba. Ja! Csak én mentem haza, mert jöttek a KÖJÁL-tól fertőtleníteni a lakást. Mindent rendben elintéztem, majd megettem azt, amit az öcsém ott hagyott, és szépen elmosogattam, kitakarítottam. Mikor anyám hazajött, nagyon megijedt, de mondtam neki, hogy minden rendben van, semmi dolga sincs. Igen ám! Csakhogy én szépen elkaptam a skarlátot és félévig nyomtam az ágyakat, hol otthon, hol valamelyik kórházban. Azután anyám is skarlátos lett, gondolom ő meg tőlem kapta el. Szóval nem válogatott a skarlát, hogy gyerek, vagy felnőtt. Anyám 38 éves volt akkor.

  25. 2017. augusztus 10. 11:38128527.

    Ja, tenyleg


    Vili: Lepj ra a fekre


    Bozse: Melyik is a fek? 


    Viliba reflexei probara lesznek teve, vagy behuzza idoben a kezifeket, vagy annyi a kocsinak. 

    előzmény:
    gerdamama (128525)
    2017-08-10  08:52
  26. 2017. augusztus 10. 09:58128526.

    "Natasának is szeretnének kedvezni, egyedül hagyják Petit és szabad lesz a vásár."


    Natasa helyében én már nem használnám ki, hogy "szabad a vásár". Annyira nyilvánvaló (lenne), hogy Peti csak "ha ló nincs, szamár is jó" alapon közeledne Natasához. Ha közeledne egyáltalán. Csak mert kéznél van, és Peti lusta egy lépést is tenni, hogy találjon magának valakit. Ennyi önbecsülés kellene, hogy legyen egy lányban, hogy nem megy bele egy olyan kapcsolatba, amiről nagyon jól tudja, hogy csak "jobb híján" jött létre. Persze ha valaki nem lát a szerelemtől... az más. Mindenkinek meg kell élnie a maga csalódásait, tanácsokat adni, észérvekre hivatkozni kár.

    előzmény:
    Picivirág1 (128523)
    2017-08-10  08:21
  27. 2017. augusztus 10. 08:52128525.

    "Es okostojas Bozse masnap mit csinal?"


    Hát ez az! Úgy ül az autóban és várja a reggelt, mint aki biztos benne, hogy reggel bekopog a szobapincér.



    "Nehogy mar ez a feleszu vezesse az autot."


    Pedig attól tartok, ez lesz a következő műsorszám. Mikor látják, hogy a kutya se jár arra... Tegnap még arra gondoltam, Laci úgyis elkezdi keresni őket (pontosabban az autóját), de közben rájöttem, hogy az se lesz egy könnyű menet, mert nyilván egyenesen a horgásztóhoz mennek, nem tudhatják, hogy Bözsének út közben gombászni támadt kedve, és valahol bementek az erdőbe.


    Már hallom is lelki füleimmel: Jááááj, Víííílmos, ne morogj mááá annyit! Te még sose tévesztetted össze a féket a gázzal? Jááááj, Víííílmos, jön a fa, most micsinááááájak? Jáááááááj!!!!!!


    Függöny. Izé... snitt. 
    Mindez holnap, az adás végén, hogy hétfő estig aggódhassunk!

    előzmény:
    barackmano (128519)
    2017-08-10  05:50
  28. 2017. augusztus 10. 08:36128524.

    Jujoka, gondolom, a lányod szerencsésen megérkezett, és azóta már jól kibeszélgettétek magatokat.


     


    Judit és az ápoló Miklóshoz költöztetése:  "Azután, hogy rájöttek, hogy ez nem a legjobb ötlet..."  Észrevetted, hogy villogott Nóra szeme, mikor Hanna közölte vele a tervet? Ölni tudott volna. Akármilyen ramaty állapotban van szerencsétlen Judit, Nóra csak a vetélytársat látja benne, és majd' felrobban a féltékenységtől.
    Vicces, hogy mindig felváltva van valakijük. Miklósnak ritkán, Nórának kicsit gyakrabban. Lényeg, hogy a másik mindig éppen szabad, és ráér minden idegszálával az exe kapcsolatát figyelni és az aktuális partnernek kellemetlenkedni. Vajon ha Nóra bimbózó kapcsolata Ábellel nem fut zátonyra, akkor is érdekelné Nórát, hogy Judit (és az ápoló!) Miklósnál lakik? Szerintem akkor is átszaladna óránként, puszta  jóindulatból, hogy megkérdezze, tud-e valamit segíteni. Persze csak ha Miklós is otthon van. Véletlenül se akkor, mikor Juditra esetleg vigyázni kell, vagy társalogni vele.

    előzmény:
    Jujoka (128518)
    2017-08-10  00:58
  29. 2017. augusztus 10. 08:21128523.

    Én bizony csak utólag olvastam el, hogy csak játszási az egész. de azt is írja, hogy egy időre eltűnik...miért? olyan kíváncsi vagyok, hogy felvették, vagy nem tudnak mit kezdeni a karakterével. Natasának is szeretnének kedvezni, egyedül hagyják Petit és szabad lesz a vásár.

    előzmény:
    gerdamama (128522)
    2017-08-10  08:15
  30. 2017. augusztus 10. 08:15128522.

    http://www.blikk.hu/sztarvilag/sztarsztorik/ferjhez-ment-a -baratok-kozt-sztarja-a-szigeten/recqbmn


    Három a magyar igazság, én is rábukkantam még éjfél előtt a "Hanna férjhez ment" tartalmú cikkre. Már majdnem belinkeltem, aztán láttam, hogy szó sincs ilyesmiről, Hannácska a Szigeten játszott esküvősdit egy alkalmi játék-anyakönyvvezető előtt.
    Na, így kell a semmivel teleírni az egész sajtót.

    előzmény:
    Picivirág1 (128520)
    2017-08-10  08:01
  31. 2017. augusztus 10. 08:14128521.

    Felnyerítettem, mikor Bözsi azt mondta, hogy jaj Vilmos ne nyávogj már!Mi lesz akkor, ha egy hétig se megy arra senki?

  32. 2017. augusztus 10. 05:50128519.

    Ne izgulj, biztos minden ok. 


    Nekem semmi kedvem visszamenni oszinten szolva. Szerencsere meg 9 nap. Csak a macska hianyzik. Persze majd fog a ferjem is aki kedden megy.


    Es okostojas Bozse masnap mit csinal? En is ezen agyaltam vajon meddig ment, az erdei ut vegeig? Nehogy mar ez a feleszu vezesse az autot. 


    Nem a korukkal van baj a szereploknek, egy kis agyat kene belejuk rakni, hot sotet a tobbseg.  


    Na most mit lep Agi? 


     

    előzmény:
    Jujoka (128515)
    2017-08-09  22:10
  33. 2017. augusztus 10. 00:58128518.

    Férjhez ment a Barátok közt Hannája.


    Csak úgy, jártamban-keltemben találtam rá. Gondoltam megosztom veletek is, így Barátok közt.....


    Azért annyit én is hozzátennék, így a kínos várakozásban, hogy ma aztán a világon semmi érdekeset nem találtam az adásban. Annyira kínos, hogy már sokszor nézni is rossz. Attól tartottam, hogy Bözsi is elesik valahogy, és történik vele valami, de szerencsére visszajött. Egyébként tudom, hogy nem mindenhol van térerő, node nem a világvégére mentek. Az meg különösen "tetszett", hogy Vili bácsi azt mondta, hogy vezesse Bözsi az autót. Nem értem, hogy hogyan is gondolta! Azt sem tudja a szerencsétlen, hogy hogy kell beindítani a kocsit, nemhogy mikor melyik pedált nyomogassa. Ő meg majd vált sebességet.... Jajjjj! Azért a vezetést nem így tanítják.


    Kristóf döntése is nagyon érdekes. Odaadja a kulcsát Sárinak, (hátha lemásoltatja) és közli, hogy neki egy ideig nincs rá szüksége, mert a csokigyárat akarja megismerni.... No, aztán Sári hívja a férjét, hogy találkozzanak, és ezt el is újságolja neki, aki elég "durcásan" szól Sárira, hogy állítsa le. Sári közli, hogy már nem tud mit csinálni, mert Kristóf elmegy.


    Érdekes volt az is, amikor Hanna hazament, és a gőzölős edény meglátta. Beparázott, hogy akár fel is gyújthatta volna a lakást Ottó, de Ottó rájött, hogy az anyja eltűnt, és ő tette fel a vizet. Őszintén szólva nem értem, hogy egy üres edény a tűzön, amiben víz volt mi bajt okozhat? Persze még nem próbáltam ki, nem is szeretném. Elég volt, hogy mostanában elég hamar egymásután kétszer is kifuttattam valamit. Nem szokásom, szégyelltem is. Egy kezemen meg tudom számolni, hogy amióta főzök hányszor futott ki bármi is, vagy égett oda. Na de nem rólam van szó.


    A lényeg, hogy rájöttek, hogy Judit eltűnt. Ottó azonnal rá is talált Miklósnál, éssss később hova szándékoztak elszállásolni? Hát Persze! Miklóshoz! Azután, hogy rájöttek, hogy ez nem a legjobb ötlet, így Hanna Ágival találkozva az udvaron előadta, hogy a villába szeretné Juditot elszállásolni, persze ápolóval együtt. Ági teljesen ledermedt. Ez volt a záró képsor.

  34. 2017. augusztus 9. 23:21128517.

    Csak úgy nagy általánosságban... A BK gyakorlatilag arról szól, hogy hogy tudja mindenki más nyakába varrni a saját dolgát, vagy a felelősséget, hogy költözzön teljesen illetéktelenül vadidegenekhez, vagy költöztessen oda  akárkit ... Ááááááááááááááhhh 


    Amúgy se láttam a valóságban ennyi és ilyen gyakran költözködőt egy "csapatban" 

  35. 2017. augusztus 9. 22:27128516.

    Bejött a tippem, Hanna a villában szeretné elszállásolni Juditot. Inkább a nyerő lottószámokra koncentráltam volna, azokat persze nem találtam el.


    Nem tudom, mi lesz Kertészékkel ott a semmi közepén. Lady Bözse jobban járt volna, ha méltóztatik felülni a vonatra. Nem tudom, meddig sétált el az öreglány, de értelme csak annak lett volna, ha elmegy a főútvonalig. A kis erdei úton hiába bóklászik, vagy jön arra valaki, vagy nem.


    Eszembe jutott, hogy nyár elején írta az újság (beszéltünk is róla a topikban), hogy Rozgonyi Ádám producer elhagyja a BK-t, és az utódja fiatalítani akar, mert szerinte nem volt jó ötlet telerakni öregekkel a sorozatot. (Mer' ugye az életben is mindenki húszéves és modell alkatú.) Konkrétan Emíliára és Irmára célozgattak, akiknek az "elköltöztetése" már csak azért is várható, mert Sztárek Rozgonyi barátnőjeként kapta a szerepet, az új főnökt pedig nem kötik hozzá érzelmi szálak.
    Szóval arra gondoltam, ezennel megkezdődött a fiatalítás.  Vilmosékat bevitték az erdőbe, és csak tavasszal találnak rájuk kiránduló úttörők. Persze ez csak vicc, Laci őrjöngeni fog, hogy Vili bá nem hozta vissza a megbeszélt időre az autót, és mentőexpedíciót fog indítani a felkutatásukra. Mármint az autó felkutatására, nem az öregekére. Szóval a történet jól végződik majd, feltéve, hogy Bözsi nem szedi össze a bátorságát, és nem szánja rá magát, hogy mégis csak elvezeti az az autót. Végül is vezetett már biciklit, robogót, talán még kecskét is. Akkor aztán nem csak az öregeknek, de az autónak is annyi.

  36. 2017. augusztus 9. 22:10128515.

    Mai hivatalos verzió.


    "Júlia arról panaszkodik Attilának, hogy Miklósnak bármennyire nagy lett a mellénye a Nádasival kötött szerződés óta, el kell, hogy ismerje, hogy zseniális húzás volt Miklóstól ez a dolog, Júlia pedig attól tart, hogy ő sosem lesz olyan vérbeli üzletember, mint Miklós. Később, amikor Nóra megjelenik Júliánál két báli ruhával, és megkérdi, hogy Júliának melyik tetszik jobban, Júlia keserűen megjegyzi, hogy ha az üzletben nem is, ruhákban legalább tud dönteni. Nóra rosszallva látja, hogy Miklós megint iszik, de Miklós megnyugtatja, hogy nem kell aggódnia, kézben tartja a helyzetet. Miklós eztán megtalálja Bandi óráját, amit Andrástól kapott, és felhívja Gedeont azzal, hogy be kéne az órát juttatni Bandinak. 


     


    Kristóf kupaktanácsot hív össze azzal, hogy úgy akarja megoldani a Sári beköltözése okozta mindenki számára kínos helyzetet, hogy hosszabb időre elmegy a csokigyárba, úgyis meg akarja ismerni a gyár működését. Mivel ebbe mindenki beleegyezik, Kristóf közli Sárival is a döntését. Sári találkozik Richárddal, és elmondja neki, hogy habár Kristóf nyilvánvalóan „menekül”, még nincs minden veszve, mert ő akkor a többiekre fog koncentrálni, hátha ők belebuknak a színjátékba. Kristóf eztán búcsút vesz, és elmegy, magára hagyva, Alizt, Krisztiánt, Tóbiást és Rudit, hogy folytassák az előadást.  


     


    Mivel Vilmos kificamította a bokáját, hamar kiderül, hogy vezetni sem képes, majd később az is, hogy ahol vannak, nincs térerő sem, úgyhogy nem tudnak segítséget hívni. Bözsi elmegy, hátha talál valami települést vagy egy forgalmas utat a környéken, de nem jár sikerrel. Nincs más hátra, a kocsiban kell tölteniük az éjszakát.


     


    Ottó és Hanna hamarosan rájönnek, hogy Judit eltűnt a lakásból, és a keresésére indulnak. Juditot Ottó Miklósnál találja meg, akihez beállított hálóingben és papucsban. Ottó eztán rájön, hogy Judit mellé tényleg fel kell venni egy ápolót, aki állandóan mellette van, de Hanna lakásában már nincs ennyi hely. Ottó és Hanna ezért megkérik Miklóst, hogy nem mehetne-e Judit és az ápoló pár napra hozzá, és Miklós ha bizonytalanul is, de belemegy. Hannát később Nóra elbizonytalanítja azzal kapcsolatban, hogy jó döntés-e Miklóshoz küldeni Juditot, ezért amikor összefut Ágnessel, megkérdi, hogy Judit mehetne-e a villába. Ágnes ledöbben, hisz épp most készül eladni a villát."


    Bocsi, túl sokat nem tudok hozzátenni, ma mentek vissza a lánykámék, és még semmi hírem sincs róluk, vagyis csak annyi, hogy 35 perce volt utoljára elérhető a fészbukon. Nagyon ideges vagyok, remélem még ma válaszol az üzijeimre, mert ugyan megígérte, hogy felhív, de ez nem történt meg, vagy éppen nem voltam itthon.

  37. 2017. augusztus 9. 16:21128514.

    Köszönöm az idegenvezetést! 

    előzmény:
    gerdamama (128513)
    2017-08-09  16:03
  38. 2017. augusztus 9. 16:03128513.

    Nekünk csak egy kétéjszakás kalandunk volt, és minden nap megdőlt a százéves melegrekord. Nem is tudtunk sétálni, mert meg lehetett kukulni a hőségtől. Házon belül pancsoltunk egész nap. Persze az se volt rossz. Első este a városi parkba merészkedtünk le, a templomhoz meg korán reggel vonszoltuk el magunkat, láttam az erkélyről, hogy nincs túl messze. Hévízről mindenkinek csak a Tófürdő jut eszébe, pedig nagyon szép a városka. A pár lépésnyi úton is, amit a szabadban töltöttünk, sok érdekes, apró részletet láttunk, amit igazából meg se tudtuk nézni, mert át kellett volna menni hozzá a napos oldalra... Az átlagosnál több a köztéri szobor, plakett és emléktábla, méghozzá egész jók. És minden csupa virág, millió színben pompázik, pedig az idén minden kert és kerttulajdonos a sivatagi klímától szenved és nem győz locsolni.

    Tervezek egy kellemes őszi városnézést, fotósétát. Lemegyek a reggeli busszal, és délután hazajövök.



    Még pár kép:


    1./ Danubius Health Spa Resort, itt voltunk


    2./ Parkrészlet


    3./ Németh János Forrás c. alkotása a mozi oldalán


    4./ Gáll Gregor Angyal és Marton László Szent Erzsébet szobra. Ez a templom és a Nympha-kút közelében van, de ott, a főtéren (?), a Városháza-templom-iskola által határolt háromszögben egy tucat jobbnál jobb szobor van szinte egymás mellett. Némelyiken nincs is felirat, most nyomozok a neten, hogy melyik micsoda. 

    Egész izgalomba jöttem, legszívesebben indulnék vissza. De azt hiszem, a langyos őszi időjárásra még várhatok.

    előzmény:
    Kusza (128512)
    2017-08-09  14:34
  39. 2017. augusztus 9. 14:34128512.

    Most látom, hogy már 10 éve volt, hogy Hévízen voltam, mert akkor még rajta volt a fényképezőgépemen a dátum. Ott üdültem a MÁV szállóban egy hétig, de jó is volt!Mikor megláttam a képet, amit feltettél, nagyon ismerős volt.

    előzmény:
    gerdamama (128506)
    2017-08-09  09:42
  40. 2017. augusztus 9. 12:24128511.

    Az a bajom szerencsétlen Julival, hogy az ambíciói mindig nagyobbak voltak a képességeinél. Már teljes létszám mellett is folyton pattogott az ötleteivel, de nem emléxem, hogy a forgik 1x is elküldték volna legalább valami tanfolyamra, ahol valami menedzsmentet/marketinget miegyebet a fejébe töltöttek volna. Vagy hogy mondjuk egy szakkönyvet vagy a netet bújta volna jobb híján, ha elakad. Attila se nagyon szaggatta az istrángot, hogy segítsen neki, Nóráról nem is beszélve -- mindkettő örülne, ha a saját problémáit sikerülne megoldania... ááááááááá, ezek tényleg reménytelenek.

    előzmény:
    gerdamama (128509)
    2017-08-09  10:07
  41. 2017. augusztus 9. 11:55128510.

    "a nagyképű városiak lenézik a szegény vidékieket" -- na, ez a vád engem nem talál......

    előzmény:
    gerdamama (128509)
    2017-08-09  10:07
  42. 2017. augusztus 9. 10:07128509.

    Nagyon egyet gondoltunk megint. Csak én a Bivaly...-os megjegyzésemet végül kihúztam, nehogy akaratlanul is megbántsak valakit. Sokan ugranak erre a témára (nem ebben a topikban!), és népi-urbánus ellentétet próbálnak belemagyarázni, aminek persze mindig az a végkicsengése, hogy a nagyképű városiak lenézik a szegény vidékieket. Pedig szó sincs ilyesmiről.



    Juli nem tudom, mit képzelt, de mentségére szolgáljon, hogy nem(csak) a hatalomvágy hitette el vele, hogy ő főnök, hanem kénytelen volt mindenben egyedül helyt állni, és ilyen-olyan döntéseket hozni. Egy cégen belül is megbeszélik a vezetők a fontosabb ügyeket, még akkor is, ha a főnök "egy személyben" dönt. Miklós legtöbbször elérhetetlen volt, az idő meg sürgetett. Csak azért sajnálom Julit, mert ebből a helyzetből eleve nem lehet jól kijönni. Ha megvárja a főnökét, akkor határozatlan, hárít és halogat, ha nélküle dönt, akkor meg "mit képzel magáról?.
    Várható volt, hogy Miklós egyszer csak megrázza magát, és visszaül a főnöki székbe. Mintha Bandikáról is elfeledkezett volna...

    előzmény:
    Liventa (128507)
    2017-08-09  09:45
  43. 2017. augusztus 9. 09:50128508.

    Nyugi, várd ki a végét! Tuti, hogy az autóval is baj lesz. Máskülönben miért ugrana egymásnak megint Laci és Vili bácsi? Már vagy egy újra dúl köztük a barátság, ez nem mehet így tovább!

    előzmény:
    Kusza (128502)
    2017-08-09  08:34
  44. 2017. augusztus 9. 09:45128507.


    Mer' Bözsit arra fönt Bivalybasznádon (valahogy mindig É-K-en képzelem el a fatornyos faluját) sofőr szállította ide-oda...


    Juli meg hogy képzelte? Miklós visszatér és elismeri őt a Kft. örökös főnökének a zseniális húzásai miatt (jó, legalább tartotta a frontot, de minden kis döntési helyzetben leblokkolt és elriasztotta a kuncsaftot).

    előzmény:
    gerdamama (128505)
    2017-08-09  09:18
  45. 2017. augusztus 9. 09:42128506.

    Jót nevettem, hogy míg én próbáltam relatíve kulturáltan megfogalmazni a mondókámat és képeket kerestem, kicsinyítettem hozzá, addig ketten is szóvá tettétek Bözsi elviselhetetlen nyávogását. Kicsit megnyugodtam, hogy nem én vagyok túl háklis.


    Na, akkor a képek:


    1./ Bözse ilyen jó képeket csinálhatna a busz ablakából, és Vili is hátradőlhetne kényelmesen, nem az ő gondja lenne a vezetés ebben a kutya melegben. (Hévíz felé, múlt kedden, a Köröshegyi völgyhídról)


    2-3./ Hévíz, Szentlélek templom. Engesztelésül, mert csúnyákat mondtam. Kívül-belül csodaszép. A hivatalos verzió szerint a hét torony a szentlélek hét ajándékát jelképezi, de nekem mondhatják. Ha ránézek, öt csúcsos sipkás manó néz vissza rám, és még az épület két oldalán is leskelődik egy-egy.


    4./ Ezt meg Bözsének, barátságom jeléül. A Nympha-díszkút Marton László Kossuth-díjas szobrászművész alkotása, szóval semmi oka a sértődésre.


     


     

  46. 2017. augusztus 9. 09:18128505.

    "Vili bá' és Bözsi végül Laci kocsijával elmennek a halas tóhoz."


    Na, itt kaptam kishíján gutaütést. Nehezen tudtam rávenni magam, hogy fegyelmezetten végignézzem az adást. (Szórakozás helyett feladat...)


    Először is Bözsi, aki az utóbbi időben hálistennek leszokott a nyávogásról, tegnap bepótolta a lemaradást, és olyat alakított, mint egy héttagú macskakórus kánonban. Jááááj, Vilmos így, mjáááj, Vilmos úgy. Az összes hajam az égnek állt, már a formától, és aztán jött a  "tartalom". Őnagysága kirándulni akar, de hát eladták a zautót!! Méégis, mjáúúú, hogy kééépzeled, Vííílmos, hogy busszal vagy vonattal viszed a horgászbotodat??? Mivaaaan? Ó, hogy az a magasságos! Csak a kötőszavakat tudnám leírni abból a tirádából, amit egyszuszra válaszoltam erre, a többi miatt kitiltanának egy hétre a fórumról. És ti is mélységesen csalódnátok bennem.


    Nekünk sose volt autónk, de rengeteget kirándultunk az én gyerekkoromban, és a gyerekeim gyerekkorában is. Nyaralni is elmentünk minden évben, felraktuk a két gyereket meg a bőröndöket a vonatra. Olyan is volt, hogy Gergőt az apja vitte a hátán, Gergő hátán meg a kis piros hátizsákja, abban a bili. Sose jutottunk volna el sehová, ha derogál feltenni a méltóságos v@lagunkat holmi tömegközlekedési eszközre és elvegyülni a pórnép között.  (Na, csöpp ízelítő a tegnapi monológom szalonképesebb részéből.)


    A férjem meg Gárdonyba jár pecázni, naná, hogy vonattal. Még sosem esett le a korona a fejéről.


     


     


     


     

    előzmény:
    Jujoka (128499)
    2017-08-08  22:12
  47. 2017. augusztus 9. 08:47128504.

    Az a kirándulás jelenet annyira amatőr volt, hogy egy vidéki műv. ház műkedvelői jobban eljátszották volna. Bözsi kereste a szemével hol a kamera, hová nyávogjon? Jajjj...Bözsi!!! tanulj már meg rendesen beszélni!!!

    előzmény:
    Kusza (128502)
    2017-08-09  08:34
  48. 2017. augusztus 9. 08:44128503.

    De miért a Rózsába szaladnak le borért amikor ott van a kis bolt. Ami szerintem olcsóbb. tehát ha én is ott laknék én a Laci féle boltba mennék. lehet, hogy ott nem minőségi a bor? de ha wiskit ott veszi Miklós, csak van ott is jóféle borocska. 


    Ez a Judit szöktetés egy nagy hülyeség...már mint így, előkészületlenül. Többet árthatnak szegény asszonynak mint segítenének. Kellemetlen helyzetbe hozzák,  vagy még rosszabba...Hanna azt mondta, hogy ő fizetné az ellátását...rohanjanak valahova elhelyezni. Volt a BK. ban már mindenfajta bűnözés..most a szervkereskedelem jött. 

    előzmény:
    gerdamama (128501)
    2017-08-09  08:17
  49. 2017. augusztus 9. 08:34128502.

    Bözsi már megint sokat nyávogott! Gondoltam, hogy valami baj történik majd a séta közben, de inkább arra, hogy az autóval lesz valami baj.

Címlap

top