Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Barátok közt

Torolt_felhasznalo_394600
Torolt_felhasznalo_394600
Létrehozva: 2003. november 14. 12:43
Hali!

Vajon egyedül vagyok-e azzal, hogy csípem a fent említett sorozatot, vagy esetleg van más is akivel jól kidumálhatnánk a történéseket stb...
  1. 2017. augusztus 3. 09:21128451.

    Jutka ennek a jó hírnek Veled örülök! Addig is boldog várakozást kívánok!

    előzmény:
    Jujoka (128439)
    2017-08-02  22:30
  2. 2017. augusztus 3. 08:09128450.

    Mármint mellékeltem volna -- na most... Itt Barnabás száguld a sisak mögött, de az Ádám című hétéves másodunokatesó komolyan űzi ezt az ipart. (A család keresztneveit folytatva a többi gyerek Kornél, Benedek, Bori.)

    előzmény:
    Liventa (128448)
    2017-08-03  08:03
  3. 2017. augusztus 3. 08:04128449.

    Szervusztok!


    Nagyon örülök a gólyahírnek! Igaza van Anikónak,ilyenkor még nagyon könnyű a babákkalmajd ha szanaszét van a legó és belelépsz, az durva..meg ha egyedül akar közlekedni az utcán és hirtelen meggondolja magát,nekilódul..na,akkor futhatsz utána,kiabálhatsz utána, állj meg!!!!, ezzel még gyorsabb futásra készteted,kacagva tűnik el  a szemed elől a sarkonsaját élmény alapján


    nagyon jó a táborban. Az idén inkább gyerekek vannak, de nagyon érdeklődőek,ügyesek. Öröm velük foglalkozni. A kislányok valami cukik...úgy segítenek a főzésben,  a készre gyúrt tésztát ők nyomták le az egészet a gépen,szakavatottan lazították a haluskát...terítenek. A csipetkét a gulyáslevesbe mindenki sodorta..a krumpli levesbe a lányok coffocskát kötöttek...A fiúk meglepően érdeklődnek a varrás iránt, pedig nem is akartunk varrást foglalkozni. Leültünk és jöttek, ők is...jól megdolgoztam a finom ebédért de olyan büszkék voltak..a fiúkat főleg az agyagozás ,korongozás érdekli.. Tegnap  már szabadon garázdálkodhattak a jó minőségű agyaggal,mindenfélét csináltak, várat,ágyúval....tegnap nemezeltünk..telefon tokot csináltunk és a nap megszárította, délután tűvel tettük rá a mintát.. ma faragni fogunk, de előtte egy kisfiúnak segítek mintát felszúrni. tegnap már nagyon fáradt volt de csak úgy ment hamarabb haza ha ma valaki segít neki. Én leszek a valaki,majd faragok aztán...abban nem vagyok ám valami jó

    előzmény:
    Jujoka (128441)
    2017-08-02  22:56
  4. 2017. augusztus 3. 08:03128448.

    Jó lehet a 4 legénykének így együtt! A fiamék is pont a múlt hétvégén rendeztek unokatesók  + családjaik találkozót Győrben (gondolom a mellékelt programnak volt a legnagyobb sikere az 5 gyerek körében Bruckban).

    előzmény:
    barackmano (128446)
    2017-08-03  07:28
  5. 2017. augusztus 3. 07:52128447.

    "..... még az is lehet, hogy egy jól irányzott balegyenes lesz a mai nyitó jelenet." -- kivételesen de jót kárörvendenék!Talán még azt is megérjük, hogy miközben a két bunkovics kvaterkázik, a két hős anya ételrecepteket cserélget és nagy egyetértésben együtt nevelgeti (szegény) Sztellát...


     

    előzmény:
    gerdamama (128445)
    2017-08-03  07:23
  6. 2017. augusztus 3. 07:28128446.

    Csak most tudtam megnezni mert itt vannak az unokatesomek. Ahogy josoltam tegnap este Balatonoztak, en meg itthon dekkoltam. Holnap nezi meg a doki a labamat.


    Gratulalok Jujoka, dehogynem fogod birni, megtaltosodsz egy kicsi gyerek mellett.


     

  7. 2017. augusztus 3. 07:23128445.

    Nem sok kiegészítésre van szükség, kivételesen a hivatalos változatból is kiderülnek dolgok. Pl. hogy Judit exe politikus. Mikor Hanna mesélt róla, azt hittem, valami maffiózó. (Bár rokonszakma...) Hanna azért nem akart Ottóval menni, mert a pasi megtudta, hogy Hanna nyomoz utána, mármint újságíróként, és burkoltan megfenyegette, a szerkesztőségből is kirúgatta. Hanna attól fél, hogy bajt hoz Ottóra, ha együtt látják őket, de a végén mégis vállalja, hogy elmegy vele.


    Éreztük mi, hogy nem Peti vonzereje hozta haza Hannát. Nem tudom, miért nem lehetett elmondani az igazat szegény srácnak, majd megint össze fog omolni.


    Krisztián egy bőséges vegyestálat állíttatott össze és pezsgőt hozatott Piroséknak, a nő csak egy rántott húst rendelt sült krumplival. Laci megint kitett magáért, hozta a legrosszabb bunkó figuráját. Ahogy Piros hasonló kaliberű pasiját elnéztem, lehet, hogy nem hagyja szó nélkül, de még az is lehet, hogy egy jól irányzott balegyenes lesz a mai nyitó jelenet.


     

    előzmény:
    Jujoka (128439)
    2017-08-02  22:30
  8. 2017. augusztus 3. 07:21128444.

    Lehet, hogy Judit veséjére nem is a volt férje pályázik, hanem valami szervkereskedők húzták csőbe és rakták be a pszichiátriára az Alzheimer-kórra hivatkozva? Vannak ilyen sztorik. De Hanna hogyan képzeli, hogy Ottó megjelenik ott és csak úgy kihozza? 


    Ezek szerint viszont Hannuska, az igazság bajnoka jó kis hazugsággal borult Peti keblére -- mondjuk egyiküknek se őszinte a mosolya.


    Ágnes megérdemel egy alapos szívatást (ahogy még nyakig a szoáréban is fölényeskedik azokkal, akiktől segítséget vár: Rudi, Flash), de Ludwignak ez a macska-egér játéka -- pláne Liza bevonásával -- már nagyon gusztustalan.


    Pirosékat rühellem, de ahogy Laci rájuk ront a Rózsában úgy, hogy szokás szerint f...ja sincs, hogy miről van szó -- hát no comment.

    előzmény:
    Jujoka (128439)
    2017-08-02  22:30
  9. 2017. augusztus 3. 07:07128443.

    Gratulálok a gólyahírhez, Jujoka!Biztosan sok segítséget tudsz nyújtani majd a lányodnak, és a babák után még nem kell szaladni, haha, egyelőre könnyű dolgod lesz. Ha egészséges a kicsi, nem lesz vele nehéz dolgod. 


     


     

    előzmény:
    Jujoka (128441)
    2017-08-02  22:56
  10. 2017. augusztus 3. 07:03128442.

    Én 48 múltam, amikor Marci unokám született és 71, amikor a most 6 éves Barnabás. Mondom neki, na téged már nem foglak látni, amikor annyi idős leszel, mint a Marci. Azt mondja az apja -- bocsánat, ezt már írtam 1x --, miért anyukám, majd veszünk neked egy jó szemüveget és láthatod... (igaz,  a szem. igazolványom is 2062-ig érvényes).


    Viszont próbálom megelőzni a nagyobb bajokat egyszerű praktikákkal, de ritkán adok másoknak kéretlen tanácsot, most is csak mutatom, hogy mi-mindenre használom pl. a keserűsót:


    Kérlek, olvasd el a Köszvényes rohamok és ízületi fájdalmak c. részt.

    előzmény:
    Jujoka (128441)
    2017-08-02  22:56
  11. 2017. augusztus 2. 22:56128441.

    "el tudok fáradni rendesen a nagyokkal is, de Te jóval fiatalabb vagy nálam és a pici unokád "szárnyakat ad"


    Ari vagy, de én mire megszületik a baba 71 éves leszek. Sajnos nem vagyok "jóval" fiatalabb. De remélem, hogy valóban szárnyakat ad a kis picike, csak lábra is tudnék állni..... iszonyatosan fájnak a térdeim, már évek óta.


    Na, már megint magamról beszélek...

    előzmény:
    Liventa (128440)
    2017-08-02  22:47
  12. 2017. augusztus 2. 22:47128440.

    Köszönöm szépen, Jujoka -- észrevettem, hogy ha előbb elolvasom a tartalomleírást, jobban kihegyezett figyelemmel tudom nézni az eseményeket (már ha vannak).


    Gratulálok a baba-hírhez -- naná, hogy bírni fogod. Nem mondom, el tudok fáradni rendesen a nagyokkal is, de Te jóval fiatalabb vagy nálam és a pici unokád "szárnyakat ad". Meg motivációt, hogy addig is vigyázz a magad és a nagyapa egészségére!

    előzmény:
    Jujoka (128439)
    2017-08-02  22:30
  13. 2017. augusztus 2. 22:30128439.

    "ha addig jobblétre nem szenderülök..."


    Ne szenderülj, hozom a mai részt.


    Hanna azért hívta haza Ottót, mert Judit veszélyben van. A férje rávette, hogy írjon alá egy papírt, amiben az volt, hogy felajánlja az egyik veséjét. Hanna végülis úgy dönt, hogy elmegy Ottóval Németországba. (Bár ezt a részt én nem láttam.)


    Ági elmondta Attilának, hogy Ludwig fogva tartja Lizát. ??? Szóval mivel ismét szinte semmi sem történt, nem sok mindent tudok írni. De majd Gerdamama segít.


    Natasa hazaköltözik, ennek Rudi nem örül, hiszen remélte, hogy lehetne köztük esetleg valami.


    Piros részére meglepetés és ingyenes kiszolgálást biztosít Aliz és Krisztián. Meg is jelennek, az asztal szépen fel van díszítve. Krisztián, mint "pincér" közli, hogy a helység vendégei. Piros visszautasítaná, de a pasija megköszöni, és elfogadja.


    Hát még többre nem emlékszem.


    Off: Holnap itthon lesz a lánykám, aki , magyarul októberben már végre én is nagyika leszek. Alig várom! Remélem fogom bírni fizikailag.


     

    előzmény:
    Liventa (128438)
    2017-08-02  21:50
  14. 2017. augusztus 2. 21:50128438.

    A mai BK-ról szépen lemaradtam, miután Zsófi-unoka és barátnője lecipeltek a partra egy jó kis halászlére + kikötői kószálásra (micsoda yachtok sorakoznak már itt is!), így 23-kor nézem meg -- ha addig jobblétre nem szenderülök...

  15. 2017. augusztus 2. 21:19128437.

    Nálunk se divat a Laci, Lacika, Kislaci, Picilaci sorozat. (Nem saját kútfő, az ismeretségi körünkben van ilyen család.) Elég röhejes, pláne mikor a Kicsi is eléri az ötven évet és a 110 kilót. 


    Nálunk is "jár" mindenkinek az egyedi megkülönböztető név, olyan szinten, hogy az unokatesók által viselt név is tabu.

    előzmény:
    Liventa (128435)
    2017-08-02  18:36
  16. 2017. augusztus 2. 20:04128436.

    Ez aranyos! Télleg! Változnak az idők, változnak az emberek, és változnak a szokások is. Ez így van. Szerintem nem is baj.

    előzmény:
    Liventa (128435)
    2017-08-02  18:36
  17. 2017. augusztus 2. 18:36128435.

    Csakhogy má' én is beleszóljak: gyerekkoromban Baranyában minden Julianna Julis(ka) v. Juci volt, minden Júlia Juli(ka) és az a talán egyszem Judit pedig Jutka volt. Most pedig minden Judit ismerősöm (sőt, rokonom) Jucinak/Jucusnak szereti szólíttatni magát.


    Nálunk amúgy nem ismétlődnek a keresztnevek a családban, elvégre a közös családnév mellé egyedi megkülönböztető név is jár mindenkinek.


     

    előzmény:
    Jujoka (128434)
    2017-08-02  17:59
  18. 2017. augusztus 2. 17:59128434.

    Neked válaszolok Gerdamama, de természetesen mindenkinek szól, aki szintén hozzászólt a Juliska témához.


    Nagyon örülök, hogy leírtam, a nevemről a családi szokásainkat a két vidéken, és nagyon örülök a véleményeknek. Valóban nagyon érdekesek ezek a szokások, és régen tényleg vallási szempontok alapján kellett választani. Mikor lánykámat kereszteltük, akkor ez már szóba sem került. Az is lehet, hogy mégsem vallási szempontok, hanem inkább családi hagyomány szerint? No ebben már nem vagyok biztos.


    Köszönöm nektek.

    előzmény:
    gerdamama (128433)
    2017-08-02  15:31
  19. 2017. augusztus 2. 15:31128433.

    Azt hittem, már kimerítettük a Juliska-témát, de még eszembe jutott egy kicsit vicces, kicsit bosszantó adalék. Melinda menyem Szatmárnémetiből származik, az anyja Juliana. Egy n-nel, mert a román helyesírás szerint van anyakönyvezve. Magyarországon valahányszor rá kell írnia az anyja nevét egy nyomtatványra, mindig "kijavítják", és Melcsi szerint még furcsán is néznek rá (ezt persze lehet, hogy csak ő gondolja), hogy ez a liba még az anyja nevét se tudja helyesen leírni. 


     

  20. 2017. augusztus 2. 08:16128432.

    Milyen szemfüles vagy!Vagy akár véletlenül is bukkanhatott valami érdekes tényre vele kapcsolatban.

    előzmény:
    lidika49 (128422)
    2017-08-01  20:27
  21. 2017. augusztus 2. 08:08128431.

    Nekem tetszenek ezek a kiterok, egy csomot tanul beloluk az ember. En mindig azt hittam hogy a Jutka az Judit. Nagyon rosszul jartam volna ha anyukam nevet kapom, bar akkor valoszinuleg o  is az anyukajaet kapta volna ami viszont nem olyan gaz. Tenyleg olyankor mi volt mikor nem is volt magyar a szuloje a gyereknek? Kulfoldi nevet kapott? 


    Remelem Aliznak azert nem jar el a szaja. Bar tul sok jot en sem nezek ki belole. 


    Ma jonnak az unokatesomek es mennek a Balcsira lubickolni.Szerintem en csak apukammal megyek ki kesobb, semmi kedvem egy padon ulve foni orakat. 

  22. 2017. augusztus 2. 08:00128430.

    a kórházból, a szülés után  jöttünk egyenesen ide .Addig anyukáméknál laktunk. Itt még szokás volt a frissen szült kismamának ételt vinni. 

    előzmény:
    Picivirág1 (128429)
    2017-08-02  07:56
  23. 2017. augusztus 2. 07:56128429.

    A nevekhez: itt Békésben tényleg Jutkázzák a Juliannákat. Én "csak" Júlia vagyok,, de Szervason simán lejutkáztak. Nagyon nehéz volt megszoknom,de a csoportvezető tanárnőm szarvasi Julianna volt és nem állt rá a szája másra. És így lettem Jutka óvónéni. Szarvason és Eleken,mert egy évfolyamtársammal mentem és ő Jutkázott. Otthon Julika voltam és a férjem is így szólított ha a nevemen szólított. Az anyósomék is így szokták és így emlegettek a faluban,mert akkor még falu volt. Aztán örökre Julika óvónéni maradtam. Megszoktam a "becézett "formát, így hívnak,és kész.Amikor kiköltöztünk egy nagyon idős néni lakott a szomszédban. Melindával egyenesen ide jöttünk a félig kész házba.Olyan aranyos volt,kendőbe kötve hozott "komatálat" és Juliskának hívott

    előzmény:
    gerdamama (128427)
    2017-08-02  07:13
  24. 2017. augusztus 2. 07:31128428.

    A tegnapi részből a Piros-Krisztián-Alíz trió tetszett legjobban. Nekem is feltűnt, hogy Krisztián milyen kedves és elnéző Pirossal. Bár mindig "helyre teszi", ha kell, összeszidja, de a vége mindig az, hogy ad neki még egy esélyt. De Krisztián alaptermészete kedves és türelmes, és úgy gondoltam, talán nagyra értékeli, hogy Piros talpra akar állni a börtön után, ezért nem tette még lapátra. 


    Alíz, amilyen hisztis liba, szerintem rövidesen elveszti a fejét, és közli Pirossal, hogy Krisztián az ő tulajdona, csak azért kell titkolni, mert... A csokigyárnak annyi. Szegény Kristóf!

    előzmény:
    Jujoka (128425)
    2017-08-01  22:27
  25. 2017. augusztus 2. 07:13128427.

    Na, most már alaposan fel vagyok világosítva.


    "Mifelénk" a Juditot becézik Jutkának (pl. anyámat és nővéremet), a Juci pedig a Juliannák beceneve. (Mindig furcsállottam, hogy Hernádi Juditot Jucizzák, de ha így szereti, semmi közöm hozzá.)


    Ami a vallási alapon történő névadási szokásokat illeti, mindig jót mosolyogtam rajta. Szerintem régen is mindenki olyan neve/ke/t adott, a gyerekének, amilyen tetszett neki. Mi is katolikusok vagyunk, de nagymamám - a családban egyedüli vallásosként - mégsem a saját nevét adta a lányának, még második névként sem. A nővérem tényleg anyám nevét kapta, de ő a kivétel, fiú és lány vonalon egyaránt. Nálunk a második névnél hivatkoztak a vallási szokásokra, a nagymamák keresztnevét kaptuk 2. névnek. (Ami évtizedekig senkit sem érdekelt, csak pár éve lett törvény, hogy a hivatalos iratokra az igazolványban szereplő összes nevet ráírják.) De olyat is hallottam, hogy "katolikus szokás szerint" a keresztszülő nevét kapja második névként a gyerek. Szóval itt is ahány ház, annyi szokás, csak valamiért szeretik az emberek "magasabb szempontokkal" magyarázni a döntéseiket.

    előzmény:
    Jujoka (128424)
    2017-08-01  22:02
  26. 2017. augusztus 1. 22:32128426.

    "Hanna valami  Mayer Judit -ról szóló  filét akart megnyitni, mikor Peti előjött.  Ő meg Ottó édesanyja."


    Így már kezdem érteni, csak ezt még nem olvastam mielőtt írtam.

    előzmény:
    lidika49 (128422)
    2017-08-01  20:27
  27. 2017. augusztus 1. 22:27128425.

    Nos ez a mai hivatalos.


    Ági szeretné beméretni Liza telefonját, de Flash nem találja sehol sem, így feladja a keresést azzal, hogy biztosan megsemmisítették a készüléket. Ági nagyon nehezen, de beletörődik ebbe. Tóbiást is kérdezi, de ő sem tud neki semmit sem mondani, mert nem látott semmi különöset, csak annyit mondott Áginak, hogy Ludwig elköltözött.


    Attilának is feltűnik Ági viselkedése, de Ági próbálja magát tartani. Kíváncsi voltam, hogy ez meddig fog sikerülni?


    Nóra, Miklós és Laci némi vitája után Nóra kitalálja, hogy mivel tudnák Vili bácsit megbékíteni, mert az öreg sehogy sem akart nekik megbocsájtani. Szóval kitalálta,  hogy rendezzenek tollaslabda versenyt, mert az az öreg anno sokszor megrendezte nekik. Nóra mindezt azért találta ki, mert előtte Miklós ment hármuk nevében bocsánatot kérni, de Vili bácsi azt mondta, hogy nincs bocsánat. Akkor viszont, amikor az udvaron meglátja a tollaslabdázókat, bevonva a vendégeket is, akkor viszont megenyhül.


    Piros Aliztól is kér tanácsot, hogy hogyan kell helyesen-udvariasan bánni a vendégekkel, Aliz adja is a tőle megszokott módon a tanácsait. Piros viszont folyamatosan rátér Aliz magánéletére is, mert neki nagyon szimpatikus, ahogy Krisztiánnal látja őket együtt.


    Natasa a parkban találkozik Emíliával, és úgy látszik, hogy ki is békülnek.


    Hanna "valakit" nagyon hív telefonon, és nagyon várja a visszahívását. Később megbeszélik Petivel, hogy megvacsoráznak, és aztán elvonulnak a szobába kettesben, hiszen most az övéké az egész lakás. Hanna tálal, majd kitalálja, hogy a mittumén milyen sajt nem lesz jó, megkéri Petit, hogy menjen le a kisboltba és vegyen másikat. Ekkor már hívja is Ottó, akinek elmondja,  hogy nagyon nagy baj van, és jöjjön haza, mert ő is ezért jött haza.


    Magyarul tényleg van valami amiért hazajött, ezt jól éreztük itt mi is, jól érezte Peti is. Kíváncsi leszek, hogy mi az az óriási nagy baj, mert valahogy nem hiszem, hogy tudhat Liza elrablásáról.

  28. 2017. augusztus 1. 22:02128424.

    "Egyébként írjál csak magadról, én pl. még a nevedet se tudom."


    Akkor Gerdamama most először is Neked válaszolok. Julianna vagyok, ez a keresztnevem. Anyám, és nagymamám után. A tizes-huszas években az első lányszülött az anyja nevét kapta, míg az első fiú szülött az apja nevét. Igaz, én '46-ban születtem, de még akkor ez volt a szokás. Ráadásul az apai nagymamám is Julianna volt, így az ő idősebbik lánya is Julianna volt. Namármost anyai ágon (Püspöklaldány) a Juliannákat Jucinak, Jucikának becézték, míg apai ágon (Békés) Juliskának. Na ez nekem nem tetszett egyik sem, így mikor már elértem azt a kort, hogy választhattam a becézett nevek közül..... hát ugye Julikát nem mondhattam, mert saját magamat már csak nem becézem, így Juliként mutatkoztam be. Na apám, mikor ezt meghallotta, volt ne mulass, mert a Juli az olyan k....s. Aztán szenvedtem még egy ideig, persze maradt többek között a Julika, de egy kedves ismerősöm kb. 16 éves koromban megoldotta, és elnevezett Jutkának. Volt is kalamajka a családban belőle. De azóta is zömmel Jutkának szólítanak, kivéve, akinek még mindig Jucika maradtam. Persze családon belül ez is elmegy, de az új(?) családomban 45 éve már mindenki Jutkának szólít, és persze a barátaim is. De már lazább és engedékenyebb vagyok, lehet válogatni....


    Ígérem a következő hsz-ben már a Barátok közttel jövök.


    Ja! Még annyit, hogy a lányom Katalin Judit. Az apja családja a nagymamáról szerette volna elnevezni, de én abba nem mentem bele, mivel apja Katalin napján született, így ebből szerencsére nem volt vita.

    előzmény:
    gerdamama (128415)
    2017-08-01  07:15
  29. 2017. augusztus 1. 21:29128423.

    Hat, nagyon bugyuta volt ez a kibekules. 

  30. 2017. augusztus 1. 20:27128422.

    Hanna valami  Mayer Judit -ról szóló  filét akart megnyitni, mikor Peti előjött.  Ő meg Ottó édesanyja. Lehet, hogy utána kutat, s nem akar beavatni senkit?

  31. 2017. augusztus 1. 18:21128421.

    Nem baj, en jot szorakoztam. Vegul is...Mama hogy orulne. 


    A Peti-Natasa szerintem lesz, de nem lesz hosszú čletű. Petya megint szingli lesz?

    előzmény:
    gerdamama (128420)
    2017-08-01  17:06
  32. 2017. augusztus 1. 17:06128420.

    Aúúú, ezt jól elbandzsítottam!


    Hogy Hanna mit fog kezdeni és kivel, arról gőzöm sincs. Nyilván kiderült, hogy Natasa szép jövőjét tervezgettem. Mert szerintem a Natasa-Peti kapcsolat is hamvába hótt.

    előzmény:
    gerdamama (128419)
    2017-08-01  17:01
  33. 2017. augusztus 1. 17:01128419.

    Esetleg Félixszel? Olyan jól megértették egymást múltkor.


    - Mamaaaa! Biztos, hogy nem akarsz megbocsátani Félixnek?


    - Nem is tudom, kislányom...


    - Oké, akkor ipi-apacs, az enyém!!


    Jaj, ez még viccnek is rossz! De tényleg nem tudok Natasának való srácot elképzelni. Tudálékos kis majom, a korosztálya ezt nem viseli el. Se egy Rudi-féle bunkó, de öntudatos pasi. Natasának olyan kellene, akire fel tud nézni. Hmmm... Tényleg olyan Félixhez hasonló. Csak nem a mama által bejáratva, mert az nem lenne túl ízléses.


     


     


     


     

    előzmény:
    barackmano (128418)
    2017-08-01  15:38
  34. 2017. augusztus 1. 15:38128418.

    Ennek a Hanna -Peti kapcsolatnak szerintem is annyi. De akkor mit fog Hanna csinŕlni a BK-ban? Rudival all ossze?

    előzmény:
    Picivirág1 (128416)
    2017-08-01  07:54
  35. 2017. augusztus 1. 11:03128417.

    Tildŕt lŕttam tegnap valami termčken az Aldiban. 

  36. 2017. augusztus 1. 07:54128416.

    Ludwig még körül sem néz, és már megy is ki a gangra, megy le az udvarra, a lakók, a vendégek,  ilyenkor valahol bent dekkolnak, nehogy találkozzanak vele. Annyira hihetetlen a történet. Mese mese mátka...aki nem hiszi járjon utána...     


    Hanna! Szerintem is valami bibi van,  külországban történt valami. Még az is lehetséges, hogy ő is szerelembe esett valakivel..vagy éppen elcsábulni látszik, de még megpróbálja rendbe tenni ezt a kapcsolatot..nem lesznek újra egy pár...az a vízióm,hogy végül Natasa és Peti talál egymásra..Nem drukkolok nekik....nekik, nem valók egymásnak.   Szerintem de nem tudom a forgik  hogyan gondolják.                                             


      


     


     


     

    előzmény:
    gerdamama (128415)
    2017-08-01  07:15
  37. 2017. augusztus 1. 07:15128415.

    "Tulajdonképpen ezért nem álltam neki még, mert nem is tudom, hogy mit mondjak. ... Jajj, már megint csak magamról írok. "


    Annyira nem történt semmi tegnap, hogy tényleg nincs mit mesélni róla. Csak arra volt jó, hogy az embernek saját élményei, emlékei jussanak eszébe. Egyébként írjál csak magadról, én pl. még a nevedet se tudom. Gondoltam rád vasárnap, a nagy családi Juditozás közben, hogy talán téged is most kell köszönteni. Vagy a decemberi Judit-napon, de az is lehet, hogy a Júliákkal, Juliannákkal együtt. Vagy egészen máskor, mert én is minden vagyok, csak nem Gerda.

    Láttam az előzetesben, hogy az intézeti majdnem-tesók megint egymás nyakában vannak. Hurrá! Ezek után ők is szervezhetnének egy Géza-Ildi-Móni-Tilda-stb. csúcstalálkozót, és előadhatnák Vili bácsinak, amit a napokban mi itt előadtunk a Kertész famíliáról.



    A Ludwig-sztoriba szerintem beletört a fk-írók bicskája. Egyszerűen nem tudják befejezni. Szerencsétlen Lizát nem akarják kinyírni, más viszont nem várható Ludwigtól. A nagy manipulátor Ágnessel sem bír, hiszen Gubík Ági ritka, de visszatérő szereplő lesz a jövőben is. Rettentő unalmas már, helyben járnak, nem tudnak mit kezdeni egymással és a helyzettel.

    Ha Hanna marad a sorozatban, akkor Diát biztosan nem vették föl a Színművészetire. Bár úgy tudom, csak a múlt héten hirdették ki a felvételi eredményeket, a tegnapi részt ennél régebben forgatták. De ez Nyári Dia élete, azt még nem tudjuk, hogy Hanna miért jött haza. Én sem hiszem, hogy a feltételezett Peti-Natasa románc miatt. Ő annál céltudatosabb, hogy emiatt feladja a karrierjét. Natasa - vagy egy másik csajszi - akkor is lecsaphatja Petit a kezéről, ha itthon van és pórázon tartja. Szerintem Hannoverben volt valami problémája, összeveszett a főnökével, vagy ilyesmi. Majd kiderül.




    előzmény:
    Jujoka (128414)
    2017-07-31  23:48
  38. 2017. július 31. 23:48128414.

    "Vili bácsi békevacsorája: Dögunalom a négyzeten."


    Nos teljesen egyetértek veled Gerdamama. Tulajdonképpen ezért nem álltam neki még, mert nem is tudom, hogy mit mondjak. A nyűglődés, és a nyűglődés megy.


    Azért hátha érdekel valakit a mai rész.


    Pirossal én sem tudtam egyetérteni, mert valóban a vendég az első. Bár nem igazán láttam, de, ráadásul az első szakmám szerint cipő eladó voltam. Dolgoztam a hatvanas években megnyílt Divatcsarnokban is többek között. Azután átmentem valamiért a Csillag Áruházba, majd csapot-papot otthagyva kitanultam a gyors- és gépírást. Ezt már az Elműnél végeztem el. No, de nem az én pályafutásom a fontos, de tényleg.


    Jajj, már megint csak magamról írok.


    Megnéztem az ismétlést, de a világon semmi sem jut az eszembe. Petit nem értem, mit képzel Hannáról, hogy miért jött haza? Hogy annyira Natasa lenne az oka, azt sem hiszem el. El tudom viszont képzelni, hogy Diát nem vették fel a Főiskolára, és emiatt kerül vissza a sorozatba. Vagy igazam, vagy nem.


    Ludwignak pedig.... hát hogy igaza van-e, vagy sem? Hát, ami azt illeti, amit Ági művelt vele, amikor magatehetetlen volt, nem csodálom, bár előtte sem volt, valami szerető hitves. Azt viszont nem értem, hogy miért Lizán bosszulja meg ezeket a dolgokat. Liza ezekről nem tehetett. Valóban leütötte Robit, bár erre már nem emlékszem, hogy pontosan hogy történt.  Persze! Hogy Ági reszkessen a lánya miatt. És azért Ági is kapott tőle sok-sok megaláztatást.


    Hát a békítő vacsoráról nincs sok véleményem, mert inkább összeugrottak. Viszont a holnap előzetes szerint kibékülnek egymással. Hát majd meglátjuk holnap.

    előzmény:
    gerdamama (128413)
    2017-07-31  22:05
  39. 2017. július 31. 22:05128413.

    Ez tényleg vicces volt. Nem is tudom, Ági hogy képzelte, hogy majd Liza fog beleszólni a telefonba. "Szia, mama, mizújs?"
    Az utolsó jelenet engem nem lepett meg. Ágnes nagyon lebecsüli a férje értelmi képességeit. Majd megint kifizet egy csomó pénzt potyára, most annak a műszaki zseninek, hogy mérje be a telefont. Gondolhatta, hogy Ludwig dörzsöltebb annál, mint hogy egy kvázi "nyomkövetőt" hordjon magánál, vagy hagyjon Lizánál.



    Pirosnak nem volt igaza. És nem csak azért, mert ő csak egy pincér, és a vendég a császár. A pasas az elején még nem volt bunkó, se udvariatlan. Aztán persze, hogy berágott. Csak annyit kellett volna mondania Pirosnak, hogy elnézést uram, azt hittem, befejezte az étkezést. Ehelyett elkezdett pattogni. A "mi lenne, ha" elküldene az anyámba, vagy leöntene borral, vagy, vagy, vagy... fejtegetésnek pláne nem volt semmi értelme, mert nem érte semmilyen inzultus.
    Peti-Hanna-Natasa: Dögunalom.


    Vili bácsi békevacsorája: Dögunalom a négyzeten.


     


     

    előzmény:
    barackmano (128412)
    2017-07-31  21:45
  40. 2017. július 31. 21:45128412.

    A mai rčsz nagyon vicces volt:


    -Szolj bele Liza. Tudni akarom mit tett veled az az allat.


    -Itt az allat....


     


    Akkor is mosolyogjak mikor leont borral a taho?

  41. 2017. július 31. 11:27128411.

    Egy kis helyesbítés a tegnap estéhez, aztán befejezem az offolást. Azucenát Komlósi Ildikó énekelte. Talán Komlóssy Erzsébet vezette a kezem, mikor írtam. Ragyogó Azucena volt valaha ő is. Csak névrokonok, azok is csak "kiejtve", de a karakter, hangszín, szerepkör ugyanaz. Érdekes.

    előzmény:
    gerdamama (128408)
    2017-07-31  08:20
  42. 2017. július 31. 10:42128410.

    Van egy új üzenetem. Ha esetleg közületek küldte valaki, ne várjon gyors választ. Hiába próbálom megnyitni, az érkezettek listájában egy júniusi üzenet az utolsó. A jelzés meg csak villog tovább. Már írtam az ügyfélkapunak, de uram bocsá, ők nem a gyors reagálásukról híresek.

  43. 2017. július 31. 09:04128409.

    Mutattak a tévében egy új 500 méteres függőhidat Svájcban, különleges szerkezete van, nem leng ki oldalra, és került kb. 200 millió forintnak megfelelő pénzbe.


    Akkor mi a bánatos nyavalya került abban a dexionsalgó-förtelemben 3 és fél milliárdba..............???!!! A panoráma???

    előzmény:
    gerdamama (128408)
    2017-07-31  08:20
  44. 2017. július 31. 08:20128408.

    A tegnapi előadás remek volt. Telt házas, ergo most is akadt néhány lelkes rajongó, aki beletapsolt az ária közepébe, ha levegőt vett szerencsétlen énekes. De nem volt gyakori és zavaró, inkább mosolyogtam rajta. A szezon kezdetére a székeket is nagyon kényelmesekre cserélték. Rájuk fért már, elég rozogák voltak. Két külföldi sztár is főszerepet kapott benne, de nekem bizony Komlóssy Ildikó (Azucena) hangja és játéka tetszett legjobban.
    És ennyi év után derült ki, hogy mikor a tükör előtt sóhajtozom, hogy el kellene már mennem a fodrászhoz, mert úgy nézek ki, mint Azucena, a férjem sose tudta, kiről, miről beszélek. Valami távoli rokonra vagy régi kolléganőre gyanakodott, aki egy kicsit őrült, zilált frizurát  viselt.


    Bónusz: legalább a villamosról, a Margit-hídon átmenve láttam a Batthyány térnél felállított, többmilliárdos műugrótornyot. Bilikékre van mázolva, és iszonyat ronda. "Szerencsére" lebontják, mert semmi másra nem jó ennyi pénzért, de legalább nem rontja majd a városképet. Az biztos, hogy gyönyörű felvételeket lehetett készíteni az onnan ugrókról, a Parlamenttel a háttérben.


    Na, megyek a Lidlbe, mielőtt kitör a kánikula. Korábban akartam indulni, aztán itt felejtettem magam a gépnél.

    előzmény:
    Picivirág1 (128406)
    2017-07-31  07:29
  45. 2017. július 31. 07:46128407.

    Bizony, saját tapasztalat. Én is így viselkedem, pontosabban próbálok úgy viselkedni, hogy ebből senki ne sejtsen semmit. De épp azért, mert ritkán vagyunk együtt, olyankor mindig fel vagyok spannolva, és az bizony fárasztó. Biztosan más lenne a helyzet, ha "normál" üzemmódban működő, mindennapi nagymama lennék, aki bármikor láthatja az unokáját. Vigyáz rá, ha kell, közös programokat csinálhatnak bármikor, ha kedvük tartja, súgnak-búgnak... Csak úgy átszaladnak egymáshoz... Hát, ez a vágyam sose fog teljesülni, nem kaphatunk meg mindent az élettől.


    Na, be is fejezem ezt a témát, "valami belement a szemembe".

    előzmény:
    Picivirág1 (128406)
    2017-07-31  07:29
  46. 2017. július 31. 07:29128406.

    Ezeket az igazságokat honnan tudod? Esetleg viselkedsz te is így időnként? Tényleg volt bennem izgalom..olyan ritkán jönnek, akkor legyen minden szép és jó. Elza egyke,vele nagyon sokat foglalkozik az anyja, nagyon igényli is. Mondtam a lányaimnak, hogy én nem emlékszem, hogy ők unatkoztak volna. Dehogynem!! És te azt mondtad: mi az hogy unatkozok, ott  sok a játék, a könyv, a kert, menjetek kössétek le magatokat. Ilyen voltamde milyen volt a tegnapi előadás? 9 re megyek, most itt töltöm az időt a gép előtt, egy csomó elmaradásom van, most olvasok vissza. 


    Én nem is értem miről beszél Jujoka? valamit tavaly nálam is szereltek, a + készülék után fizetni kell vagy bérelni boxot. 

    előzmény:
    gerdamama (128405)
    2017-07-31  07:17
  47. 2017. július 31. 07:17128405.

    Nagyon vigyázz magadra, ez az iszonyú hőség mindenkit megvisel. Szerintem a kedves családod miatti stressz is rátett egy lapáttal. Ez furán hangzik, de a kellemes izgalom is jól megdobja az ember vérnyomását. Gondolom, egyfolytában azon agyaltál, mit enne, mit csinálna szívesen Elza, és aki épp jelen van a többiek közül. Nehéz már ez az állandó készenlét, akkor is, ha imádja az ember.
    Tűnemezelés, faragás... Szeretsz veszélyesen élni.Várjuk a képeket az alkotásokról!


     


     

    előzmény:
    Picivirág1 (128401)
    2017-07-30  15:58
  48. 2017. július 30. 22:21128404.

    Picivirág vigyázz magadra. Barackmano neked is jobbulás kívánok!


    Lányok, nem tudom mi van felénk.... A Telekom, vagy mi a fene szórakozik velem, hogy digitalizálni akarják a vonalat. Hívtak, elutasítottam, hiszen két éve szeptemberben megtették.... Azután tavaly május környékén ismét.... Új tévét kellett vennem.... Mit ne mondjak. Most hívtak csütörtökön, hogy most már aztán tényleg digitalizálják... Na erre mit mondjak? Csak nálunk? Egyik Telekomos szomszéd sem tud róla.... Megüt a guta már velük. Nem tudom, hogy mi lesz, mi lehet, hogy eltűnik minden nálunk? Se tévé, se telefon, se internet? Ja! Analóg izé van! Köszi... Honnan tudjam, hogy mi az igazság ezek után. A kedves hangú hölgy akivel beszéltem, mondta, hogy nyugodtan váltsak szolgáltatót, ha úgy gondolom, persze nem ezekkel a szavakkal. Csak szeretném tudni, hogy hányszor digitalizálják még a környéket????


    Bocsi, de, ha valaki találkozott már ezzel a dologgal, kérem ossza meg velem.

  49. 2017. július 30. 19:45128403.

    Jezusmaria, vigyazz magadra. En sem erzem tul jol magam mostanaban, gondolom a meleg az oka.


    Annyira azert ne irigykedj gerdamama, pentekig tuti el vagyok tiltva a viztol, de felek utana sem kapok teljes feloldozast. En mar annak orulni fogok ha ezt a kib...... rugalmas harisnyat lecserelhetem valaki lazabbra.


    Szerdan jonnek az unokatesomek, szerintem ki sem megyek veluk a Balcsira, minek? 

    előzmény:
    Picivirág1 (128401)
    2017-07-30  15:58
  50. 2017. július 30. 19:41128402.

    előzmény:
    Picivirág1 (128399)
    2017-07-30  13:41

Címlap

top