Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Barátok közt

Torolt_felhasznalo_394600
Torolt_felhasznalo_394600
Létrehozva: 2003. november 14. 12:43
Hali!

Vajon egyedül vagyok-e azzal, hogy csípem a fent említett sorozatot, vagy esetleg van más is akivel jól kidumálhatnánk a történéseket stb...
  1. 2017. Április 21. 10:09127301.

    Valahogy éreztem, hogy eltűnni, kiírni, csak úgy tudják, ha "kiküldetésben"lesz, külföldön. Félix nagyon ravasz...ő lesz a rossz fiú. Mert hogy nem lesz papucs férj, az biztos. 

    előzmény:
    Liventa (127300)
    2017-04-21  08:40
  2. 2017. Április 21. 08:40127300.

    Én csak arra gondoltam kínomban, hogy Ági annyira szeretné, hogy Ludwigot lássa vissza a boncasztalon, hogy önmagával is elhiteti, amit hinni szeretne -- nem ez lenne az első ilyen eset a történelemben. Épp csak egy röpke pillantást vetett rá, lehetett az egy sovány borostás fej, talán kicsit sérült is... Csak mert én is annnnyira szeretnék már megszabadulni a Ludwig-problémától, és ebben még nem vagyok biztos...


    Viszont megtudtuk, hogy 


    (i) Félixünk vonszolta el Ludwigot a villából;


    (ii) Ágnesünk pedig épp ingatlant venne valahol a világban...

    előzmény:
    gerdamama (127296)
    2017-04-20  17:56
  3. 2017. Április 21. 08:33127299.

    Tegnap történt:


    Laci és Gizi azon problémáznak hogyan mondják meg Stellának, Piros szabadul. Egy csomó verziót állítanak fel, végül elmondják, holnap szabadul, de nem biztos hogy azonnal jönni tud, lehet albérlet után megy stb...azon is aggódnak, hogy akkor most mi lesz a tandíjjal: Gizi rá is kérdez Ádira. Okafogyott az ügy, mondja Ági. Gizi kibukott , erre Ági fél évet bevállal, de azt mondja van egy csomó jó gimi, nézzenek utána. Laci nagyon felháborodik, azt mondja majd ő beszél Ágival. Ági felkeresi Rudit, elmondja, nem kell több testőrség, kifizeti. 


    Ága ragyog mint az esthajnal csillag, csicsereg, viccel, wellnesz napot szeretne tartani Lizával, de Liza inkább Ottóval tölti az estét, ott is alhat. Ottó fülig szerelmes, nagyon édesek együtt.  Gizi elmondja Emilinek, hogy Ludwig meghalt. Ezen Emili nagyon megdöbben, a legnagyobb gondja az, hogyan mondja el Félixnek, mert ugye Félix jó barát volt, majd össze fog omlani. Közben találkozik Ági és Emili, Ági elmondja semmi sajnálatot fájdalmat nem érez amit ilyenkor érezni szoktak...alig tudja vissza tartani az örömét. 


    Stella az udvaron üldögél és az anyját várja..Juli vigasztalja, amint tud jön, és ő is szeretne találkozni vele. 


    Margó megjelenik Tóbiásnál és azt mondja ő vigyáz Bencére. Tóbiás szerint téved...Zsófi azt mondta , hogy Gigi vigyáz rá. Tóbiás leordítja az anyja fejét, miért avatkozik be Zsófi ügyeibe, miért akarja össze ugratni Zsófit Gigivel.?Tóbiás találkozik Ádámmal a Rózsában és Ádám elmondja, Gigi nagyon furcsán, félreérhetően viselkedik, ő sem érti mi ez a nagy barátság Gigi és Zsófi között de Gigi gyanús. 


    Emili találkozik Félixel és elmondja Ludwig meghalt. Félix  megdöbben, bár kicsit furcsán néz...elmondja, hogy ő vitte el Félixet és ő tehet Ludwig haláláról. 


    Ági az irodában külföldi lakásokat néz...el akar menni innen el messzire, új életet akar kezdeni. 

  4. 2017. Április 20. 18:40127298.

    Nemrég olvastam (még otthon), hogy Ádám játssza majd Mariust a Madách Színházban, a Nyomorultak c. musicalben. Még gondoltam is, hogy milyen érdekes, hogy az ő idejébe minden belefér, más meg kiíratja magát, mert nem bírja egyeztetni a forgatást a celebműsorokban való bohóckodással. Rékasi is folyamatosan játszott színházban a BK mellett. Úgy látszik a pasi strapabíróbbak.

    előzmény:
    Picivirág1 (127297)
    2017-04-20  18:20
  5. 2017. Április 20. 18:20127297.

    Találgatunk össze vissza...de valamiért csak mutatták azt a képet amin Ági majd maghalt ijedtében? Persze lehet, hogy ez a mi becsapásunkat szolgálta. Olyan vidám lett, hogy tényleg Ludwigot láthatta...a fene sem tudja, csak már haladna az ügy. Már mint a részleges kiírás.


    ha látnád Ádám milyen szerelmes Zsófiba?..És Zsófi milyen féltékeny ..talán csak nem írják ki Ádámot is...csak nem együtt mennek el?

    előzmény:
    gerdamama (127296)
    2017-04-20  17:56
  6. 2017. Április 20. 17:56127296.

    Tényleg fura, hogy Attila nem nézte meg Ludwigot. Szerintem csak azért nem, mert így még egy ideig játszhatnak a nézők idegeivel. találgathatjuk, ő volt-e vagy sem.


    Nem látok logikát abban, hogy Ági egy ismeretlent azonosítson Ludwigként. Hiszen egyfolytában Ludwig felbukkanásától retteg. Attól mert hivatalosan halottnak nyilvánítják, semmi sem változik. Retteghet tovább, Ludwig meglepheti őket bármikor.


    Ha valami nagy vagyon örököse lenne, akkor megérné halottnak nyilváníttatni. De Ludwig anyagi helyzetéről, rejtélyes üzleteiről, ügyleteiről nem sokat tudunk, és ami a lényeg, Ágnes sem anyagi okokból vágyott az özvegyi fátyolra, hanem mert félt a férjétől.

  7. 2017. Április 20. 11:35127295.

    Én meg nem vagyok meggyőződve róla, hogy Ludwig volt. Lehet, hogy Ági "felszívódik" elmegy külföldre, így menekül el Ludwig elől, mert tudja, hogy él. Én ilyesmire gondolok. 


    Stella minősíthetetlenül viselkedik Laciékkal, Bözsi azért jól helyre tette. Jön haza az anyja..Kati telefont, holnap szabadul. 

    előzmény:
    Dapazso (127294)
    2017-04-20  08:41
  8. 2017. Április 20. 08:41127294.

    Gondolom ,hogy Ő lehetett,mert különben nem vidulna ennyire Ági...Mellesleg nem értem őt,megkattant??

    előzmény:
    vorii (127289)
    2017-04-19  23:06
  9. 2017. Április 20. 08:38127293.

    Postaládák.


    Rokonaim élnek tanyavilágban,és itthon is az van,hogy postásautó hozza a postát,csak szilárd burkolatu úton.


    Akinek utalványa van,az bizony megszívta,mert másnap is ki kell gyalogolnia,bicikliznie a ládákhoz,hogy az oda érkező postástól átvegye a küldeményt.Sokszor néztem a csoportot a ládák körül(egyszer be is álltam,azt hittem buszra várnak)de aztán beszélgetve velük kiderült itt ez a módi.Minden ládacsoportnak "ideje van" vagyis kb.mikor jön az autó oda.


    Bocsi ,csak eszembejutott,olvasok tovább!

    előzmény:
    gerdamama (127283)
    2017-04-19  20:32
  10. 2017. Április 20. 08:30127292.

    Az az idióta Attila, ha már egyszer "hivatalból" is kutakodott Ludwig után + elkíséri Ágit Ulmba (vagy hová?) + jól ismeri, miért is bízik annyira benne, hogy nem nézte meg ő is a hullát a biztonság kedvéért???!!!


    Megjegyzem nehezen tudok olyan forgatókönyvet elképzelni a papírokkal, gyűrűvel, Ági mániás vidámságával a halottnézés után, ami szerint más nyiffant ki --- bár Schneider Ludwigként az ellopott holmijával vígan utazgathatott egy hajléktalan is (mondjuk a gyűrű nem az ujján volt -- minek is lett volna --, hanem az ellopott tárcájában). Ági meg mondjuk annyira L-ot akarta látni a boncolóasztalon, hogy jól átveri önmagát is aztán velünk együtt pofára esik... Valahogy ki is kell írni (állítólag részlegesen).


    Vagy a franc tugggya má'....

    előzmény:
    vorii (127289)
    2017-04-19  23:06
  11. 2017. Április 20. 02:01127291.

    Attila nem ment be Ágival?


    Lerágom a körmöm az izgalomtól. 


    Rudi még mindig Lizáék nyakán lóg? Arra gondoltam, hogy mikor Ági elutazott, mindenki készpénznek veszi, hogy Ludwig az áldozat, és csökken az éberség. Mikor Rudi és Ottó is  hazamegy, egyszer csak előlép Ludwig a semmiből, és jól megfojtja Lizát. (Nem ezt kívánom, csak ez jutott eszembe!)

    előzmény:
    vorii (127289)
    2017-04-19  23:06
  12. 2017. Április 20. 01:46127290.

    Bözsivel süttették a pogácsát? Ez jó! Azt hittem, legalább Gizi nekiállt a szent cél érdekében. A következő közösségi munkájuk az lesz, hogy Ádámmal ingyen tablóképeket csináltatnak? És még azt mondjuk rájuk, hogy buták!


    Bár az elég nagy naivitásra vall, hogy azt hiszik, ha teletömik a "vetélytárs" szülőket pogival, akkor majd Stellának fognak drukkolni a saját gyerekük helyett. Nyilván van egy osztálylétszám, ami fölé nem mennek, főleg egy "flancos", fizetős iskolában.

    előzmény:
    Liventa (127286)
    2017-04-19  21:44
  13. 2017. Április 19. 23:06127289.

    Szerintetek Ludwig volt???


    Azért ott lóg a mondat: "Ági az egyetlen, aki látta L. holttestét?"


     

  14. 2017. Április 19. 22:53127288.

    Nem kuldtenel akit irtam. Na mindegy.


    Nekem ez nem potfelvetelinek tunt.


    Micsoda szarkavaro ez a Margo is. 


     

  15. 2017. Április 19. 22:50127287.

    Na most nagy gondban van Gizi, hogy Ludwig ha meghalt, Ági nem fizeti majd a beígért összeget, és ők miből fogják fizetni a drága iskolát. Laci szerint, viszont kutya kötelessége fizetni, ha már egyszer megígérte. Különben is, mit bosszantja ilyenekkel Gizi, őt evés közben.

  16. 2017. Április 19. 21:44127286.

    Amikor Gizi és Laci 2 nagy műanyagdoboz pogácsával (amik félig se voltak) beviharzott az iskolába, a folyosón hemzsegtek a szülőpárok és ez a 2 idióta nagy hanggal lerohanta őket az orruk alá tuszkolt dobozokkal. A teremből kijövő gyerekeket szintén. Volt, aki vett belőle, mások csak meghökkentek. (De hogy mit kerestek ott ennyien egy pótfelvételin? Már nem kaparnak a sznob szülők annyira a magánsulikért?)


    Bözsit és Vilit is odacsődítették, mint Stella "családtagjait", a pogácsát is Bözsivel süttették, de azok érezték, hogy ez hót ciki és meghúzták magukat egy padon.  


    Közben Stella is kijött a folyosóra és majd elsüllyedt szégyenében, küldte őket a francba, persze hiába. Majd berobogott az igazgatónő is és rövid úton kipaterolta őket -- otthon aztán kezdték érezni, hogy talán egy kicsit eltévesztették a házszámot, különösen, hogy Stella mindezek után szóba se áll velük ---- folyt. 10 perc múlva.

    előzmény:
    gerdamama (127285)
    2017-04-19  21:07
  17. 2017. Április 19. 21:07127285.

    Ezek szerint nem tök világos, de már unom ismételgetni magam, mint egy papagáj. Semmi problémám nincs, ami a gyerekkel kapcsolatos. Ezeket tényleg elfelejtjük idővel, ebben igazad van. A kínos pillanatokat, sőt az apró baleseteket pedig nevetve emlegetjük, pár év alatt jópofa sztorikká szelídülnek.


     


    BK:


    Giziék előtt talán nem világos, hogy miféle aktivitást vár el a szülőktől az iskola. És egy ilyen haspók, mint Laci, meg az ő vendéglátós asszonykája mit is találhatott ki nagy hirtelen. Süssünk pogácsát!  Csak azt nem értem, hogy hol és mikor próbálták a szülőkre és a gyerekekre rátukmálni . (A stílust el tudom képzelni...) Azt hittem, Stella igazgatói engedéllyel pótfelvételizik. Csak ő, egyedül, a vakbélműtétje miatt, mert egyébként nincs pótfelvételi.

    előzmény:
    vorii (127276)
    2017-04-19  10:48
  18. 2017. Április 19. 20:34127284.

    előzmény:
    Liventa (127274)
    2017-04-19  09:26
  19. 2017. Április 19. 20:32127283.

    Most, hogy mondod... Tényleg átmentünk egy sorompónál vasárnap, úgy 25 percnyi autóútra a háztól. Ha elég sokáig battyognánk a síneken, biztosan eljutnánk egy állomásig, és hip, hip, hurrá, már mehetnénk is valahova. Hogy ez miért nem jutott eszembe magamtól? 


    Vasárnap egyébként az állatkertbe vittek. Másfél óra volt az út, dimbes-dombos, kanyargós, igazán élveztem. Sok tehenet láttunk, fehéret, feketét, tarkát. Néhány szép házat is, és jóval több postaládát az út mentén. Azon tűnődtünk, kinek kézbesítenek oda levelet. Talán valami farmról időnként ellovagol oda egy gazda, vagy eltraktorozik, mert a postás ezek szerint csak az aszfaltúton jár. Mondjuk az érthető, hogy nem vág át a végtelen mezőkön egy-egy húsvéti képeslappal.

    előzmény:
    barackmano (127273)
    2017-04-19  07:51
  20. 2017. Április 19. 19:40127282.

    Olvasták az iskolai ismertetőben, hogy "díjazzák", sőt előny, ha a szülők tesznek a KÖZért  - na ők ezt akarták előadni. 

    előzmény:
    Dapazso (127280)
    2017-04-19  14:44
  21. 2017. Április 19. 14:44127280.

    Igazad is van,de ha szépen csinálják nem ők lettek volna.


    Mellesleg nem is az volt a céljuk,hiszen hangsúlyozottan  azt akarták,hogy Stellára felfigyeljenek,és megismerje minden szülő,gyerek stb.,hogy kicsoda ő,milyen a "család".


    Csak hát ezt is mint oly sok mindent Gizi ostobasága cikivé tette szegény kislánynak.


    Nem is értem,pedig neki is volt kamaszlánya,tudhatta volna,hogy a nyomulós szülő gáz !

    előzmény:
    Picivirág1 (127279)
    2017-04-19  14:24
  22. 2017. Április 19. 14:24127279.

    Jajjjjj..persze hogy Kristófot...ezt a két nevet mindig keverem. Pedig úgy vigyázok, hogy ne írjak hülyeséget de valami mindig bejön


    Feszengtek is erősen...Vilinek nagyon  nem tettszett a dolog. Annyira erőszakosak, idegesítőek voltak. Ezt az adakozást, kínálást csinálhatták volna kulturáltan. Elkezdenek eszegetni aztán szépen, szelíden megkínálják a mellettük ülőket...ha már be akarnak jutni a "köztudatba". ..milyen aranyos emberek. de inkább közönségesek a harsányságukkal. 

    előzmény:
    Kusza (127278)
    2017-04-19  14:06
  23. 2017. Április 19. 14:06127278.

    Bocs, de én nem emlékszem ilyenre, hogy Krisztiánt várják valahová vissza. Lehet, hogy valamit nem értettem?


    Lehet, hogy Kristófra gondolsz?


    Kiborítóak voltak Giziék!Még Vili bácsi és Bözse is értelmetlennek találta ezt az egészet.

    előzmény:
    Picivirág1 (127277)
    2017-04-19  10:54
  24. 2017. Április 19. 10:54127277.

    Úgy örülök, hogy Krisztiánt olyan szépen várják vissza. Végre valami pozitívum is van. Stellának hamar elege lesz Giziéből..pedig ők teli vannak jóindulattal,  de annyira butuskák. Ezt szépen mondtam, nem akarom megbántani őket. 

  25. 2017. Április 19. 10:48127276.

    Gerdamamink! Visszaolvastam - és valóban tök világos, hogy milyen ez... Ne izgulj (ezt szoktam mondani a lányoméknak is) ahogy nő a gyerek, ezeket a nehéz pillanatokat úgy, ahogy van el fogjátok felejteni - igaaaz, azt nem mondtam, hogy új "dolgok" nem jönnek... de ez már csak így van - mindig lesz megoldandó és "elviselendő"...  Fel a fejjel és kitartás! 

    előzmény:
    gerdamama (127267)
    2017-04-19  02:11
  26. 2017. Április 19. 09:27127275.

    Na jah..


    A kisebbik fiam Új-Zélandra készült pár éve,és először.Azóta volt már,tudja mit vállal.


    Amikor először ment (bicikli,sátor,camping,..tervekkel)mondtam neki vegyen fel a neten valami  kapcsolatot ,vagy én itt keresek olyant aki ott él,vagy már többször járt ott.


    Nem kellett,szerinte az benne a szép,hogy maga tapasztal meg mindent.30 éves emberrel én nem vitatkozom,persze stikában kerestem kapcsolatot neki,de elutasította.


    Aztán elrepült.Aztán majdnem éhen-szomjan halt.


    Komolyan.A térkép nem adja vissza ,hogy nincs az utak mellett település,bolt,semmi,max.nagyon ritkán egy kapu,amin nem tanácsos bemenni hívás,vagy bejelentés nélkül.


    Egyszerüen nem tudta milyen az,hogy 70-100 km-t biciklizhet egy nagy forgalmu úton és kb ennyi távolságra van egy benzinkút,és vegyesbolt.Elfogyott kajája,de ami nagyobb az innivalója is.Ereje fogytán többet tolta bicajt,mint tekerte..támaszkodott.


    Természetesen a városokban másképpen van,de oda is el kell jutni.


    Ő barangolni akart hegyek-völgyek,és az óceán felé..


    Komoly életveszélyben volt az első időkben,míg megtanulta,hogy nem európai,sőt nem a Dunakanyari körülmények vannak,és amikor én mondtam neki,hogy milyen az amerikai távolság,és az nem mérhető a hazaival , kinevetett,hogy látta a filmekben.


    Más látni,és más megtapasztalni.


    Vonat??


    Long- Islandról is ment vonat de egy 6 km-re tőlünk volt az állomás,magát a vonatot láttam/hallottam messziről a dombtetőről ...csak gyalog gyalogolni egy vonathoz ,aztán haza...már meggondolandó.Pedig New Yorktól kb 30 percre volt az az állomás.Csak tőlünk volt 6 km-re,plusz egy temető,és egy golfpálya közöttünk.Pedig egy-egy dombról láttam a messzibe Manhattan-t.


    Mégis egy dombtetőn ott volt a ház, toltam a babakocsit körbe-körbe 2-3 órát,levegőztetés gyanánt,igaz felmondtam a Toldit közben a 4 hónapos babának.


    Nna jól van nem offolok többet,inkább ég a képem Giziék miatt...de hogy senkinek ne legyen egy csöpp esze sem..!


     

    előzmény:
    gerdamama (127260)
    2017-04-17  21:23
  27. 2017. Április 19. 09:26127274.

    előzmény:
    barackmano (127273)
    2017-04-19  07:51
  28. 2017. Április 19. 07:51127273.

    Nincsenek ott latnivalok a kozelben sem? Vonatallomasuk csak van. Menjetek el valahova. Ha mar a vilag vegen laknak. 

  29. 2017. Április 19. 06:47127272.

    Es itt lett vege? Nemar! 


    Nagyon koszonom. Ma megnezem ha tudom. 

    előzmény:
    Jujoka (127269)
    2017-04-19  03:12
  30. 2017. Április 19. 06:46127271.

    Pedig szerintem annyira érthető a problémád! Kismamák se azért szoktak depibe esni, mert nincs elég kimerítő tennivalójuk a baba körül, sőt... Éppen mert azokon a behatárolt teendőkön kívül hetekig, esetleg hónapokig nincs másra lehetőségük vagy időhiány miatt, vagy mert semmi sincs elérhető közelségben. A környezetüknek pedig talán eszükbe se jut, hogy néha le kellene váltani, ki kellene mozdítani.


    Gigi kezd tényleg fura lenni + mintha szándékosan igyekezne Margót még jobban meghülyíteni. Előbb babusgatja Bencét valami "ugye Tomcika, anyuci (mármint Gigi) majd stb." szöveggel, amit Margó meghall; majd Margó panaszkodik Tóbiásnak, hogy Gigire nem bízná az unokáját, volt-e valami köze Ádámhoz; mire T. (pedig jól ismeri az anyját) elmondja, hogy igen, korábban volt, de azt már tisztázták. Majd Gigi rohanja le szegény Tóbiást, hogy mi baja az anyjának vele, csak nem az Ádám-affér -- és amikor megtudja, hogy kb. az a baj (legalábbis az ürügy, hogy Margó kifúrja Bence mellől), akkor erre még rá is játszik: az udvaron Margó szeme láttára beletúr Ádám hajába majd elsétál vele olyan szöveggel, hogy Borbély + virágvásárlás Zsófi kedvéért, de a szöveget M. nem hallja, így enyelgésnek véli. Szóval a csaj valóban nagyon betegesen viselkedik -- talán ezért menekíti majd el Zsófi jó messzire, vagy mi lesz má'...?

    előzmény:
    gerdamama (127267)
    2017-04-19  02:11
  31. 2017. Április 19. 03:15127270.

    Jajjjjjj! A bezártságot arra értettem, hogy nem lehet egykönnyen másfelé menni... Na! Nem magyarázom tovább, mert ezt jól elrontottam.... Bocsi

    előzmény:
    Jujoka (127269)
    2017-04-19  03:12
  32. 2017. Április 19. 03:12127269.

    Drága Gerdamama én sem értettelek félre, és biztos vagyok benne, hogy mások sem. Én is értettem, hogy mit jelent a bezártság..... Nem tudnék kimozdulni, hát én bizony eléggé zaklatott lennék. Tudom, hogy ez nem mindenkinél fordul elő, de nálam igen. Mert valahol bezárva, és tehetetlennek érezném magamat. Nem vagy egyedül szerintem ezzel az érzéssel.


    Megértelek, és együttérzek veled.


    Mai történések:


    "Miután Margó fültanúja lesz annak, hogy Gigi Tomcinak szólítja Bencét, magát pedig anyának, elmondja Tóbiásnak, hogy szerinte valami nem stimmel Gigivel. Gigi eléri, hogy Margó ne tudja elmesélni Zsófinak, amit látott, Tóbiással pedig megosztja az aggodalmát, hogy Margó nem kedveli. Gigi szándékosan félreérthető helyzetet teremt Ádámmal, hogy Margó bemártsa Gigit Zsófinál. Vajon Margó felül Gigi ármánykodásának, és elpletykálja Zsófinak, amit látott?


     


    Gizella Bözsit és Vilmost is megkéri, hogy kísérjék el őt és Lászlót a Wittenbergerbe pogácsát osztogatni, ahol Stella éppen felvételizik. Gizella és László a pogácsaosztással igyekszik bizonyítani, hogy társadalmilag aktív tagjai lennének az iskolának. Gizella ideges lesz, amikor kiderül, hogy László nem kért engedélyt a pogácsaosztogatásra. A gyerekek megörülnek a poginak, de Stella szörnyen cikinek érzi a helyzetet, ezért arra kéri Gizelláékat, hogy inkább menjenek haza. Gizelláék maradnak, ám amikor feltűnik az igazgatónő, kiderül, hogy Lászlóék félreértették a szerepvállalást. Vajon a félresikerült akcióval Gizelláék hátráltatták Stella sikeres felvételijét?


     


    Kristóf tehetetlenül figyeli, hogy Kristóf Frédi halála miatt elhalasztja a visszatérését a tűzoltósághoz. Mivel szeretné valahogy kimutatni a támogatását Kristóf felé, Tóbiás kinézi Kristóf tűzoltó barátjának a telefonszámát Kristóf telefonjából, és később elcsalja Kristófot a Rózsába, ahol a kollégái várnak rá. Kristóf meghatottan fogadja a meglepetést, és még egy fontos üzenetet is kap a tűzoltóállomás vezetőjétől arról, hogy szeretettel várják vissza a központba.


     


    Ágnes készülődik, mert délután utazik Ulmba Attilával, hogy azonosítsa Ludwig holttestét. Ágnes azzal nyugtatja magát és Lizát, hogy nagyon kicsi az esély arra, hogy valaki más legyen a halott. Júlia és Nóra részvétet nyilvánít Ágnesnek, aki azonban nyíltan kimondja, hogy ha Ludwig a vonatszerencsétlenségben elhunyt férfi, akkor csak a sors szolgáltatott igazságot. Liza sem rejti véka alá Ottó előtt, hogy örülne, ha végre újra kettesben találkozhatna a fiúval. Ágnes egyedül, Attila nélkül lép be a patológiára, hogy azonosítsa a holttestet."

    előzmény:
    gerdamama (127267)
    2017-04-19  02:11
  33. 2017. Április 19. 02:16127268.

    Szegénykém! Erre szokták mondani, hogy "Ha egy üzlet beindul!"... 


    Reméljük ezek után a jó is csőstől jön hamarosan.

    előzmény:
    vorii (127266)
    2017-04-18  23:21
  34. 2017. Április 19. 02:11127267.

    Bocsánat, nem akartam senkit megbántani! Éreztem én, hogy jobb, ha a BK-nál maradok... De hát akárhogy is nézzük, szépen elbeszéltünk egymás mellett. Mindenki azzal próbált "vigasztalni", hogy később majd több elfoglaltságot ad a gyerek, és akkor könnyebb lesz. Holott az én problémám a bezártságból adódó tehetetlenség érzése. Gyerekkel, vagy anélkül, tök mindegy. Több szót nem érdemes vesztegetni rá, pláne ha a BK ilyen izgalmas fordulatokkal folytatódott az ünnepek után.


     

    előzmény:
    Picivirág1 (127263)
    2017-04-18  10:06
  35. 2017. Április 18. 23:21127266.

    Szió Kislányok!


    Jelentkezem... Bocs - még boldog húsvétot kívánni sem voltam.  Az ünnep előtt-alatt-után egy pechszéria söpört végig az életemen. Semmi nem úgy jött össze, ahogy kellett volna - és voltak, vannak elég költségesek is köztük 


    Többnyire nem én kaptam segítséget az ünnepi készülődéshez, hanem nekem kellett segítenem (pl  Rókus-vigyázni még nagypénteken is, meg szombat délelőtt) De olyan "apróság" is volt pl, hogy büdös volt a 18-i lejáratú csirkecomb, nagyszombattól vége volt a bojlerünknek és csak hidegvíz volt.  Kiderült, hogy lejárt az autóm forgalmija ("lábujjhegyen" jártam vele ünnepek alatt, mert gyereket, szüleimet kellett szállítani) Holnap lesz bojlerszerelés. Addig vacogva fürdünk. Vár rám némi winchester csere is, mert ünnep alatt már fura dolgokat csinált a gép, és gyakran kell kikapcsolni, mert már annyira melegszik. Szóval túl nagy boldogság nem környékezett meg mostanában.  Evvvan.


    KÖSZI, hogy kipanaszkodhattam magam 


     


    Ma azért megnéztem a BK-t és nagyon, és nagyon sajnáltam, hogy így elcs-szték nekünk Gigit. Pedig végre volt valaki akit kedveltünk.


    Giziék pogácsás jelenete(i)...   A minősíthetetlen kategória. Igaz, tökéletesen "ők voltak". Tudtuk ráadásul, hogy "gáz lesz" 


    A befejező kockákon pedig a proszektúrára invitáltak minket, aztán jól befejezték, pedig olyan szívesen láttam volna Ági arcát, amint egy vadidegen "Ludwigot" akarnak vele azonosíttatni. 


     

  36. 2017. Április 18. 22:22127265.

    Mostantól velem is jot tesztek mindenfele osszefoglalokkal, miota ilyen keson van 10 elott fel sem teszik. 

  37. 2017. Április 18. 18:16127264.

    Dapazso mar valoban "jart az o cipojeben" de ez nem jelenti feltetlenul azt hogy a tobbi nem erti. 


    En Keszthelyen szoktam erezni ahol a kulvarosban lakunk. Sokat lenditett a dolgom hogy most mar ott is nyitottak boltokat. De a varos eleg messze van, gyalog vagy 40 perc es hegynek felfele kell menni. 


    Nem is tudnam mit csinalnak egy total elhagyatott kornyeken. Valoszinuleg nekiindulnek en is. 

    előzmény:
    Picivirág1 (127263)
    2017-04-18  10:06
  38. 2017. Április 18. 10:06127263.

    A számból vetted ki a szót. ...hiába bizonygatjuk, tudjuk, értjük miről beszél, Dapazsó tudja igazán

    előzmény:
    barackmano (127261)
    2017-04-17  21:49
  39. 2017. Április 17. 23:10127262.

    Tényleg, ezt már többször akartam írni, de fontosabb események mindig elterelték a figyelmemet. Gizi időnként bejelenti, hogy "diétásat" főzött (az meg milyen?), Laci közben egyik sört gurítja le a másik után. Ha már beírtak egy cukorbeteget a sorozatba, odafigyelhetnének az ilyen apróságokra. 

    előzmény:
    Picivirág1 (127257)
    2017-04-17  17:56
  40. 2017. Április 17. 21:49127261.

    En abszolut ertem, bar meg nem tapasztaltam. De el tudom kepzelni, en nem vezetek, igy en is masokra lennek utalva. 


    Csak arra gondoltam, ha esetleg jobban lefoglalnanak az unokak, kevesbe zavarna.

    előzmény:
    gerdamama (127260)
    2017-04-17  21:23
  41. 2017. Április 17. 21:23127260.

    Azt hiszem, Te érted egyedül, hogy mi a bajom. (A többieknek is köszönöm a lelki támogatást.) Hogy hogy érzem magam, annak semmi köze nincs ahhoz, hogy mennyi "munkát" ad a baba. Elfoglalom magam, soha életemben nem  unatkoztam. Ha egész nap lótni-futni kellene utána, akkor is elviselhetetlen lenne számomra ez a röghöz kötöttség, amit szerintem el se tud képzelni, aki nem tapasztalta. 


     

    előzmény:
    Dapazso (127258)
    2017-04-17  18:30
  42. 2017. Április 17. 19:34127259.

    En sem vettem traktalasnak sot, az ilyenekrol is beszelni kell. Ha jol ertem meg jo 1 honapot le fogsz huzni ott, fontos lenne hogy jol erezd magad. A fiadnak beszeltel mar ezekrol az erzeseidrol? Biztos akadna valami megoldas.


    Gregory mellett nehezebb lehet ha vele nincs kulonosebb tennivalo. Meg. Emlekszem Tomi is ilyen volt. Olvastam mas friss anyukak panaszkodasait, de nekem furcsa volt, ez csak enni kelt fel, egyebkent aludt mint akit fejbevagtak. Nem is ertettem mire panaszkodnak. Aztan egyszer o is "elromlott". De akkor mar 3-4 honapos volt. Akkor szakadt vege a nyugalmamnak. 


     

    előzmény:
    gerdamama (127254)
    2017-04-17  16:31
  43. 2017. Április 17. 18:30127258.

    Csak ,hogy én is megértselek..


    Bostonban én is éltem,dolgoztam nannyként.Semmi bajom sem volt,a szabadnapomon írány a busz és enyém volt a belváros,az üzletek a Charles folyó,vagy a múzeumok,..a Park,még  Harvardra is "jártam"..nézelődni.


    Aztán Long Islandon megszünt minden.Egyszer már nem bírva a monotóniát elgyalogoltam egy Plázába.Kb másfél óra oda,ott sétálgattam nézelődtem,az jó volt.Csakhogy nem tudtam hazamenni.Illetve tudtam,mert muszáj volt...de ültem már mindenhol,ahol nem volt járda,ott meg futottam(vánszorogtam) a gyors autók mellett.Valami 3 órát gyalogoltam mire hazaértem.


    Soha többé nem indultam neki a térkép szerint megjelőlt akárhova,még templomba se tudtam elmenni,pedig autóval "csak" 20 percre volt.Azt hittem sohase telik le az az év...pedig jó dolgom volt,szerettek,de az elzártság,és azt hogy vigyenek ha menni/venni akarok..az nekem se való.

    előzmény:
    gerdamama (127254)
    2017-04-17  16:31
  44. 2017. Április 17. 17:56127257.

    Hűűűű... addig de sok sör folyik le Vili bácsi és Laci torkán!!!!!de az is lehet, hogy már Berényi vizet veszik ki a hűtőből.

    előzmény:
    gerdamama (127256)
    2017-04-17  17:28
  45. 2017. Április 17. 17:28127256.

    Június 1-jén érek haza. Már ha így kell írni az új helyesírási szabályzat szerint. Ha nem, akkor is.

    előzmény:
    barackmano (127251)
    2017-04-17  06:59
  46. 2017. Április 17. 16:48127255.

    Anikó!


    Jól értettelek...értem, hogy nincsen semmi olyan dolgod a gyermek körül ami lekötné szellemi és fizikai kapacitásodat. Én csak előre vetítettem, hogy legközelebb lesz.


    Azzal, hogy azt írtam, amint nem volt rám szükség azt akartam mondani, én is vágytam haza....de én dobbanthattam, hiszen minden karnyújtásnyira volt.


    Anyósom is átélte ugyan ezt amit te. Ő Kanadában volt a semmi közepén a lányánál,az első unokánál.  Torontóban, de ugyan azt mondta amit te. ...szóról szóra!!!!autóval való közlekedés, üzlet fényévnyi távolságban....


    Nem traktáltál minket semmivel..megírtad milyen körülmények között gyönyörködsz a kicsikben...mi az ami hiányzik neked..és ezt tökéletesen meg is értjük. 

    előzmény:
    gerdamama (127254)
    2017-04-17  16:31
  47. 2017. Április 17. 16:31127254.

    Na igen, ez elég fontos adalék...


    Nem a babával kapcsolatos teendők fárasztanak, hanem a kiszolgáltatottság. Az, hogy semmit nem tudok önállóan elintézni. Pl. ha vennék valami (nekem) hiányzó apróságot a háztartásba, esetleg magamnak valamit, mert direkt kevés cuccot hoztam. Ezeket séta közben, babakocsival remekül el lehet intézni, ha nem a semmi közepén laksz. Csak oda tudok menni, ahová visznek, erről kb. 60 éve leszoktam, önálló kislány voltam mindig. Szóval a heti három szabad nappal se mennék semmire, mert nem tudok autót vezetni, és ugyanott ülhetnék egy helyben.


    Anoushkával sokkal több dolgom volt, mert ő koraszülött volt, hasfájós, fülfájós, gyógyszerezni is kellett. De úgy elszállt az a három hónap Bostonban, mint egy pillanat. Sosem éreztem magam bezárva, ahogy Pesten sem a saját gyerekeimmel. Pedig évekig csak gyerekszínházba jártunk, és nekik való programokat csináltunk, mégsem éreztem úgy, hogy bármi kimaradt az életemből. Szóval nem az a problémám, hogy fárasztanak a gyerekek. Próbáltam világosan fogalmazni, de ezek szerint nem sikerült.


    Nem is akarok erről többet írni, mindig jobban szerettem dicsekedni (leginkább a gyerekeimmel), mint a borús gondolataimmal traktálni bárkit a környezetemben.


     

    előzmény:
    Picivirág1 (127253)
    2017-04-17  11:14
  48. 2017. Április 17. 11:14127253.

    .....péntek reggel utaztam haza és hétfőn reggel mentem vissza.....így érhető..kimaradt valahogy

    előzmény:
    Picivirág1 (127252)
    2017-04-17  11:10
  49. 2017. Április 17. 11:10127252.

    Köszönöm a kimerítő választ, Anikó!


    Nekem most elég lenne a szép dimbes dombos táj fényképe. A madár füttyöt majd hozzá képzeljük, vagy aki tud fütyörészhet is. Most még nem merít ki Gregory de majd eljön az idő amikor kúszhatsz mászhatsz, futhatsz utána. Tapasztalatból tudom milyen kimerítő tud lenne egy két év körüli gyermek. Virággal éltem meg.  Kedd-szerda.csütörtök  déltől 6 ig egyedül voltunk...télen már 3 kor becsuktuk a zsalut, és minden tudományomat elő kellett venni, hogy el tudjam szórakoztatni. mert ha lankadtam feltette kérdést? anya mikor?????A tavasz már könnyebb volt..sokat sétáltam vele, felfedeztem Deszk minden zegét zugát. Péntek reggel vissza mert félállásba ment vissza dolgozni a lányom és délután dolgozott. Akkor fárasztó volt de nagyon hasznos voltam és olyan szép emlék.

    előzmény:
    gerdamama (127250)
    2017-04-17  03:11

Címlap

top