Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Barátok közt

Torolt_felhasznalo_394600
Torolt_felhasznalo_394600
Létrehozva: 2003. november 14. 12:43
Hali!

Vajon egyedül vagyok-e azzal, hogy csípem a fent említett sorozatot, vagy esetleg van más is akivel jól kidumálhatnánk a történéseket stb...
  1. 2017. március 20. 08:35126951.

    De sajnos igen, legalabbis amennyire en latom. Egy ennyi idos pasi a "gatyajaban hordja az eszčt. Mčg rčgebben hasznŕltŕk a mŕsik "agyukat" is, mostanŕban nem jellemző.


    A nőnek kčne okosabbnak lenni, de nem miutŕn totŕl "felhúzta" szegčny pasit.


    Na meg persze ez a BK. 

    előzmény:
    gerdamama (126949)
    2017-03-20  07:13
  2. 2017. március 20. 08:34126950.

    Most én nagyon gonosz leszek dekoltázs ügyben.


    Megettem már én is a kenyerem javát,(71)a dekoltázsom nekem sem ráncos,de valószínüleg azért mert nem vagyok sovány,meg gondolom ez alkati kérdés.Ráadásul eléggé prűd voltam világ életemben,akkor sem pakoltam ki amikor még a korom engedte volna.A lányom bezzeg.


    Az estélyi ,vagy koktél ruháim bár kivágottak, a karom-vállam-nyakam.. sállal,vagy stólával,boleróval takart már vagy 20 éve.Szóval prűd vagyok na.


    DE.


    Ha valakinek nem szép,akkor miért pakolja ki??


    Csak azért mert divat?


    Sohasem értettem a kivillanó hurkákat  sem.Ha valakinek nincs önkritikája,nincs egy valakije aki felvilágosítsa mi az ami gusztusos,és mi az ami már visszataszító?


    Emilia,lehet jó színésznő,én nem tudom,de ebben a sorozatban semmilyen.Van lányom(fiaim is) de felnőtt " gyerekkel" olyan diskurzusokat tartani nem jutna eszembe mint amiket ő művel.Nem csodálom ,hogy Natasa hol tőle,hol hozzá menekül a problémáival,de nem akar vele élni már..


    Engem  a hideg kiráz attól a "bensőséges  kapcsolattól" ami ebben a családban van.


    Hideg és hivatalos,soha egy őszinte ölelés,puszi a három  nő közt,csak valamiféle udvarias társalgás,abban a lepusztult falu előszobában tartott összejövetelek okán.Akár esznek,akár isznak,akár beszélgetnek,nekem nem tűnik őszintének.Szerepjátszás .


    A többiek karakterét el tudom fogadni(bár némelyiket utálom),de ezt a három nőt valahogy nem veszi be a gyomrom.


    Félixet sem értem,de mindegy.


    Ritkán szólok (akkor is minek?) de ez a mindenáron való dekoltázsa Emiliának..nálam sem nyerő

  3. 2017. március 20. 07:13126949.

    Tulajdonképpen igazad van, de egy picit árnyaltabb a kép. Natasa elgyengült egy pillanatra. Már régóta bele van esve Petibe. Soha nem értettem, miért kínozza magát a látvánnyal, hogy a srác és Hanna az orra előtt nyalják-falják egymást. A helyében inkább hazaköltöztem volna a mamához. Peti viszont állítólag halálosan szerelmes Hannába. Aztán pár nappal a lány elutazása után észreveszi, hogy még egy szoknyás van a lakótársak között. Ez elég undorító szerintem. Azért nem lehet mindent a hormonokra fogni. Fiatal pasik se smárolnak le boldog-boldogtalant, csak mert nincs kéznél a barátnőjük, akit állítólag imádnak.

    előzmény:
    barackmano (126948)
    2017-03-19  22:01
  4. 2017. március 19. 22:01126948.

    Azert Natasa sem semmi, ha pont azt akarta miert huzza Petit? Mondjuk nem kellett volna visszacsokolnia. Nem utana kene visszakozni. Azert Peti is egy pasi, raadasul fiatal. De szerintem ezzel Natasa tisztaban volt. 

    előzmény:
    gerdamama (126944)
    2017-03-19  07:57
  5. 2017. március 19. 15:19126947.

    Vigyazz magadra es hogy mit eszel. 

    előzmény:
    Picivirág1 (126946)
    2017-03-19  10:52
  6. 2017. március 19. 10:52126946.

    Vera!


    Igen, jobban vagyok...sajnos a laska gombát nem tudtam megemészteni. Hiába volt epe műtétem, ugyan úgy vigyázni kell, mint előtte...ezt néha elfelejtem, aztán iszonyúan megszenvedem. Egy ideig ki is tart a figyelem..


    Ez a dekoltázs ügy jól felkeltette mindenki érdeklődését. 

    előzmény:
    barackmano (126938)
    2017-03-18  12:57
  7. 2017. március 19. 08:53126945.

    Ugye, hogy nem kötelező?

    előzmény:
    Kusza (126940)
    2017-03-18  20:08
  8. 2017. március 19. 07:57126944.

    http://sorozatwiki.hu/articles.php?article_id=37598


    Elég gusztustalan.

    Peti máris rányomul Natasára... Tényleg ennyire ösztönlények a mai fiatalok? Nyugtassatok meg, hogy nem! Ha ez így megy, akkor nem csodálom, hogy fel vannak dúlva, ha a "párjuknak" van képe a saját jövőjét is építeni, és hosszabb-rövidebb időre magára hagyni a szerelmét. Szerelmét? Peti is majd' a Dunának ment egy héttel ezelőtt bánatában. Eddig azt hittem, a "kapcsolatfüggő" azt jelenti, hogy valaki egy bizonyos, konkrét személy nélkül nem tud létezni. De úgy látom, a hangsúly a kapcsolaton van. Mindegy, kivel, csak mindig legyen kéznél egy illető. Akárki.

    Gizi és Laci az udvar közepén nyalakodnak. Ettől is a falnak megyek, hogy mindenki a "színpadon" éli a magánéletét. Ötven körüli házaspár, ott laknak a földszinten, hát nyilván ki kell állni smacizni az udvar közepére.


  9. 2017. március 18. 20:54126943.

    Ez jo 

    előzmény:
    Kusza (126942)
    2017-03-18  20:21
  10. 2017. március 18. 20:21126942.

    Mit számít az, fő az egészség! Egyébként, ha a Barátokhoz mész szerepelni, akkor tudni fogod, hogy eltakarod egy szép sállal!

    előzmény:
    barackmano (126941)
    2017-03-18  20:11
  11. 2017. március 18. 20:11126941.

    Ne csinaljatok ezt velem 

    előzmény:
    Kusza (126940)
    2017-03-18  20:08
  12. 2017. március 18. 20:08126940.

    Na erre most felálltam, hogy megnézzem a dekoltázsomat, hát mit mondjak, megvagyok elégedve vele,pedig ebben az évben már 80 leszek.

    előzmény:
    Liventa (126939)
    2017-03-18  14:15
  13. 2017. március 18. 14:15126939.

    Esküszöm max. 3x voltam életemben kozmetikusnál (nem mintha nem férne rám...), utoljára pont 40 éve, azt is megbántam, mert kirügyezett a képem a kezeléstől, mint egy hagymaföld. Viszont sokszor bosszant (miközöm?!), hogy igen ápolt fejű nőknek lóg a nyakán/dekoltázsán a bőr, mint a pulykának (oda már nem jut a kencékből, vagy mi?!). Ha ő nem látja, hát az a kozmetikus vagy egy őszinte családtag nem célozgathatna erre diszkréten?


    ( Egyébként nem a "savanyú a szőlő" szól belőlem, 1 db ránc nincs a 76 éves dekoltázsomon. )

    előzmény:
    Kusza (126936)
    2017-03-18  12:30
  14. 2017. március 18. 12:57126938.

    Juj, mi tortent veled? Remelem jobban vagy. 


    Azokkal a nyaki izekkel kuszkodok en is. Meg egy jopar eve elszornyedtem en is milyen randa dekoltazsa van a tanarunknak. A level2-t csinaltam itt epp. Aztan nekem is lett olyan, es sajnos nem sokat lehet tenni vele. Utanaolvastam, de csak lassitani lehet a dolgot, javitani nem. Eltuntetni is keptelen voltam, hacsak nem kenek ra 3 retegben alapozot, de az meg nem tesz jot a boromnek. Undorito, utalom en is. Gondolom alkati mimt sok minden ilyen. 

    előzmény:
    Picivirág1 (126937)
    2017-03-18  12:46
  15. 2017. március 18. 12:46126937.

    Most jövök rá, hogy én tegnap nem néztem BK-t. csak olvasom, miről írtok??? Tegnap bizony epe bajom volt, a halálomon voltam. de mindjárt pótolom. 

  16. 2017. március 18. 12:30126936.

    A fejét kicserélni, meg azt a sok ráncot eltüntetni a nyakáról!Jaj de rossz vagyok!

    előzmény:
    Liventa (126933)
    2017-03-18  09:19
  17. 2017. március 18. 11:31126935.

    Ja, nagyon csinos, és jó kis rucikat adnak rá. A feje tényleg szörnyű (a férjem békaszájúnak hívja), de hát arról nem tehet szegényke. Én mindig azon döbbenek meg, hogy a dekoltázsa olyan istentelenül ráncos, mint egy 80 évesé. Minden alkalommal rácsodálkozom. Nem igaz, hogy nem tud valami jó krémet rákenni. Úgy látszik, nem csak az én szememet bántja, mert a mostani jelmezt kiegészítették vagy húsz sor gyönggyel és csecsebecsével, hogy eltakarja a nem éppen szexis ránctengert.

    előzmény:
    Liventa (126933)
    2017-03-18  09:19
  18. 2017. március 18. 10:36126934.

     "míg a legnézettebb napi sorozat, a Barátok közt március 27-től 21.50-től kerül a képernyőre."


    Ők is tudják, hogy a legnézettebb...ezért tették későbbre,,bíznak bennünk. A főzős műsorban nem bíznak ennyire????

  19. 2017. március 18. 09:19126933.

    Már a BK-ban is feltűnt, hogy remek alakja van, jó ruhákat is adnak rá (a fejét nem lehetne esetleg kicserélni...?)

    előzmény:
    gerdamama (126930)
    2017-03-18  08:11
  20. 2017. március 18. 09:15126932.

    Igazad lehet, mert Kristófnak azt rója föl, hogy nem produkál neki unokákat. Bence amúgyis multifunkcionális: Zsófinál fölösleges gyerek, Giginél picibaba-pótlék, Alízéknál alkalmas a nyugalom megzavarására -- az öregnek meg jó lesz pótunokának.

    előzmény:
    gerdamama (126929)
    2017-03-18  07:37
  21. 2017. március 18. 09:10126931.

    Tegnap "véletlenül" belenéztem a BK utáni szuperkultúrműsorba -- úgy kell nekem!Hát Zsófikánk ott is annyira teszi-veszi magát egy szörnyű ruhában a többi kis luvnyával együtt, ahogy csak egy focistamacához illik.Mondjuk a "férfiak" ripacskodása se volt semmi...

    előzmény:
    barackmano (126928)
    2017-03-18  06:02
  22. 2017. március 18. 08:11126930.

    Na, ettől biztosan felébredtek!


    Sztárek Andrea a Turay Ida Színház új darabjában.
    Szerintem Félix se tiltakozna, ha Emília legközelebb ebben a kis otthonkában tálalná fel a vacsorát. De még nagyobb sikere lenne, ha börtönpszichológusként váltana ilyen munkaruhára.

  23. 2017. március 18. 07:37126929.

    Lehet, hogy Bence lesz a békítő Kristóf és az apja között. Az öregúr meglátja a kis srácot, és elolvad a gyönyörűségtől. Mivel csak Kristófon keresztül tarthatja vele a kapcsolatot, kénytelen elfogadni Kristóf másságát.

    előzmény:
    barackmano (126928)
    2017-03-18  06:02
  24. 2017. március 18. 06:02126928.

    De ez tenyleg nonsense. A szemebe is raktak abbol a krembol? Mert ha a latasa is karosodott, tenyleg nem az utcan kene kolbaszolni. Most aztan valoban szep lett 


    Pedig a jelek arra utalnak hogy Bencus apucinal lesz allandora. Kuldjek mar el a francba ezt az idiota Zsofit. 

    előzmény:
    gerdamama (126927)
    2017-03-17  23:53
  25. 2017. március 17. 23:53126927.

    Hát igen, ez Zsófi.Csak azért nem döbbentett meg annyira, mert mi Liventával tegnap már megjósoltuk ezt, igaz, csak viccből. Sose bírtam, egy számító kis kuruc volt már bakfiskorában is, és azóta se előnyére változott. A galériás nő se volt szimpatikus, megérdemlik egymást.


    Inkább az döbbentett meg, nem először, hogy vajon miért gondolja úgy Alíz és Rudi, de főleg Kristóf és Tóbiás, hogy Zsoltnak kutya kötelessége a lakását az ő rendelkezésükre bocsátani? Mi köze van hozzá, Zsoltnak, hogy hol laknak? Még Krisztián, a testvére se várhatja el, hogy a kedvéért mondjon le sok millióról, és ne adja el a feleslegessé vált lakását. Felnőtt, dolgozó emberek, oldják meg a lakásproblémájukat, vagy menjenek a híd alá.

    De a hab a tortán Kristóf édes jó apukája volt. Rég láttam ilyen tenyérbe mászó figurát. Mondjuk erre a csattanóra nem számítottam, inkább azt hittem, hogy kilopja Margó retiküljéből a pénztárcáját.

    Nóra pedig... ez egy vicc. Először is egy hű, de híres szalon, amit mindenki ismer nem végez ilyen munkát. De az mindennek a teteje, hogy Nóra vak asszonynak álcázva tántorog az utcán, nekimegy a falnak, mert nincs annyi sütnivalója, hogy ha már egyszer így járt, beüljön egy taxiba, és azzal vitesse magát először az orvoshoz, majd onnan haza.

    Ki is ment az álom a szememből, most majd kukorékolok fél éjszaka!




    előzmény:
    vorii (126925)
    2017-03-17  21:32
  26. 2017. március 17. 22:55126926.

    Ó, szegénykém! Gyógyulj meg! Különben is már vége az influenza szezonnak. Hogy jutott eszedbe, hogy most kapd el?


    Én meg tűkön ülök, mert a Csak színház és más semmit néztem a Dunán a BK helyett, úgy terveztem, hogy a 11-es ismétlést nézem meg. Szinte sosem fekszem le éjfél előtt, de most leragad a szemem. Gondoltam, inkább megnézem holnap az RTLMost-on. De most felcsigáztál ezzel a "megdöbbentő befejezéssel". Kénytelen vagyok megvárni.


    Na, erre legalább jó lesz a tervezett tízórás kezdés, nem ütközik a normál időpontban kezdődő filmekkel. Csak azt nem tudom, mikor lesz a "késő esti" ismétlés. Talán nem is ismétlik majd.


    Megyek, bekapcsolom a tévét, mert a végén elmatatom itt az időt.

    előzmény:
    vorii (126925)
    2017-03-17  21:32
  27. 2017. március 17. 21:32126925.

    Bár ki vagyok nyúlva - influ - de a BK-t megnéztem... 


    Ez a befejezés ledöbbentett!!! Amúgy meg igen - ez Zsófi.

  28. 2017. március 17. 17:12126924.

    Ahogy a galériás spiné fölszívta, hogy Zsófit nem érte el telefonon azonnal! Minthogy Klaudián keresztül jutottunk hozzá, talán "Olaszba" akar fiókgalériát nyitni és tényleg ahhoz kellene Zsófi? Ezzel már elhúzhat, ha rájönnek, hogy mindkettő egyformán hárpia és pont jól összeillenek.

    előzmény:
    gerdamama (126923)
    2017-03-17  12:45
  29. 2017. március 17. 12:45126923.

    Én is úgy gondoltam, hogy Claudia szerez Zsófinak egy állást Olaszországban. Ez a pesti galériás kitérő teljesen fölösleges. Csak időhúzásra jó, meg arra, hogy ismét meggyőződhessünk Zsófi összeférhetetlenségéről. Most értesültem Liventától, hogy a galériás tyúkkal is összebalhézik. Nagyon praktikus így kezdeni egy munkakapcsolatot. Persze még az is lehet, hogy a nő egy hárpia. Bár ha "híres galériás", akkor mindenképp Zsófinak kellene egy kicsit visszavenni az arcából, legalább az elején.

    előzmény:
    Picivirág1 (126919)
    2017-03-17  10:02
  30. 2017. március 17. 12:39126922.


     

    előzmény:
    Liventa (126921)
    2017-03-17  10:15
  31. 2017. március 17. 10:15126921.

    "Március 27-én hétfőn 21:35-kor, 28-án kedden már 21:45-kor, majd 29-én szerdán pedig 21:50-kor kerül képernyőre.." -- úgy járunk, mint az egyszeri ember kutyája, akit elvisz a gazdája az állatorvoshoz, hogy vágjon le 1 centit a farkából. Másnap megint 1 centit stb. Pár nap múlva kérdi tőle az állatorvos, hogy miért nem egyszerre vágat le belőle annyit, amennyit akar. Aszongya azér', hogy apránként kevésbé fájjon neki.

  32. 2017. március 17. 10:08126920.

    Tökéletesen működik a kontraszelekció.


    Sas nagyon igazi tompa közmunkás a Mi kis falunkban (megjegyzem ennek logikusabb a dramaturgiája, mint a BK-nak, és -- én egyébként nem csípem a vígjátékokat és nem tudok senki idétlenségén és másokat alázó poénjain röhögni az életben sem -- vannak benne vicces helyzetek és értékelhető alakítások).


    Zsófiról azt írja az újság, hogy a galériával összebalhézik (kivel nem?)...

    előzmény:
    gerdamama (126918)
    2017-03-17  08:13
  33. 2017. március 17. 10:02126919.

    Lehet, hogy a galéria terjeszkedni fog, olaszban is nyit egy üzletet, ide kell majd Zsófi...viszi magával a nagyihoz.  Vagy  ha Pesten marad,amíg dolgozik, Gigi lesz a babyszitter. Bár azt mondták kisgyereket nem fognak szerepeltetni. Majd csak beszélnek róla..most éppen Zsófinál van, Ádám levitte sétálni, elvitte a Tóbi mama, és közben felnő. Engem érzékenyen érint a késői adás de majd megnézem hol lehet napközben megnézni. 

    előzmény:
    gerdamama (126917)
    2017-03-17  07:35
  34. 2017. március 17. 08:13126918.

    Ezt most találtam!
    http://sorozatwiki.hu/hirek/ejszakara-pakolja-a- baratok-koztot-az-rtl-klub


    Mivel engem nem érint, önzetlenül vagyok felháborodva.
    Az RTL Klub vagy nagyon öntelt, és azt hiszi, bármit megtehet a legnézettebb műsora nézőivel, vagy saját maga akarja kinyírni, mert látja, hogy a jelenlegi fk-írói gárda nem győz ötletekkel egy napi sorozatot. Egyre inkább az utóbbi felé hajlok. Ennek jeleit láthatjuk az utóbbi időben. Néha semmiről se szól, csak csodálkozunk a végén, hogy nem is emlékszünk, mit láttunk. Az érdekesebb témákat félbehagyják, lebegtetik hónapokon keresztül (pl. Ludwig eltűnése), mert nincs annyi fantáziájuk, hogy folytassák, amibe belekezdtek.

    Egyik szereplő a másik után íratja ki magát, vagy megy hosszabb-rövidebb szabadságra. A maradék: az agyalágyult Kertészék, Novákék, a Rudi-Alíz-Krisztián trió szerencsétlenkedései, a Berényi fivérek és Juli semmiről se szóló élete. Siralmas.
    Csak az marad, akinek van annyi önkritikája, hogy tudja, sehol se kapkodnának érte, ha elhagyná a BK-t. Csoda, hogy Emília és Félix még nem kezdtek valahol új életet, mert ők mindketten népszerű, foglalkoztatott színészek. Rajtuk kívül az epizodista Sas még, aki rendszeresen játszik színházban és filmekben is, nem a BK jelenti számára az ismertséget és az egzisztenciát.


     


     

  35. 2017. március 17. 07:35126917.

    Jó ez a kép.


    Zsófi-ügyben most kicsit össze vagyok zavarodva. Vagyis Ramóna-ügyben. Ha Zsófinak egy menő pesti galéria vezetését ajánlották fel, akkor ez nem ürügy arra, hogy Kiss Ramónát kiírják. Vagy már mindenki annyira el van kényelmesedve a BK-ban, hogy ha pár kerülettel arrébb dolgozik, az már leküzdhetetlen akadálynak, kvázi kivándorlásnak számít? Az életben az a ritkább, ha valaki a lakása közelében talál munkát... Ahányan vannak, annyifelé rohannak reggel. Külön sorozatot lehetne írni a kora reggeli tömegközlekedés szépségeiről, gyerekkel a hónod alatt. Az ellenségemnek se kívánom. Azóta se hevertük ki, de ma már nevetve emlegetünk Gergővel egy-egy érdekesebb kalandot, és úgy adjuk elő, mintha valami jó buli lett volna. Dávid mindig irigykedett, hogy velünk milyen csuda dolgok történtek. Öt évvel később ő már a szomszéd utcába járhatott bölcsibe, oviba. Nekem meg az volt a csoda, minden nap hálát adtam az égnek, hogy ekkora szerencse ért. Hogy csak úgy, gyalog...

    előzmény:
    Liventa (126916)
    2017-03-16  18:51
  36. 2017. március 16. 18:51126916.

    ... és ketten szépen megosztanák Tóbiékkal Bence nevelését -- addig már a fogai is kinőttek és nyugalmasak az éjszakák (mondjuk azt tételezném föl utoljára, hogy a hős anya magával vinné, csak most már más lehet az ürügy: dehogy akarja ő önző módon kisajátítani a gyereket). Aztán időnként a glóriáját lengetve beállítana, gügyögne egy sort a már kisiskolás Bencének (mert megrekedt a bébikoránál) és ismét távozna a tűsarkain. Ó, bohó fiatalság (ez most melyik generáció is? Y?)!

    előzmény:
    Picivirág1 (126915)
    2017-03-16  18:06
  37. 2017. március 16. 18:06126915.

    Ha olvasnak minket..és ha egy kis eszük van, olvasnak, akkor "ingyenben" kapják a jobbnál jobb ötletet. Mi aztán azonnal jelezzük,ha valamit mellé írnak, ha nem tudja a jobb kéz, mit csinál a bal..a másik történet író, mert bizony mi aztán figyelünk!!!!ha Zsófi elmegy a lakás üresen marad...oda mehetne Ádámhoz Gigi..és akkor házban marad ő is.

    előzmény:
    Liventa (126914)
    2017-03-16  17:01
  38. 2017. március 16. 17:01126914.

    Kérdezzük meg a forgifőnököt, nem akar-e bennünket nyögdíjas főtanácsadókén/ötletgazdaként jópízér' alkalmazni... Egyből pörögne a BK!

    előzmény:
    gerdamama (126913)
    2017-03-16  16:27
  39. 2017. március 16. 16:27126913.

    Lehet, hogy nagyon mellénéztünk, de nekem is pont ez jutott eszembe a képről. Szinte szóról szóra, még a "nesze" is benne volt!

    Mondjuk én biztos voltam benne, hogy Zsófival együtt Bencét is kiírják. Pl. együtt mennek Olaszországba, aztán ha Ramóna tervei nem válnak valóra, akkor majd keresnek egy nagyobbacska gyereket, akivel visszajön. Gigi feladata pedig szegény, elhagyott Ádika vigasztalása lehetne. Bár ha Ádám átköltözik a rózsaszínű plüsskéglibe, akkor őt se fogják bent tartani a sorozatban. Ha nem ott lakik, nem ott dolgozik, és nem házbélinek udvarol, akkor semmi kötődése nincs a Házhoz.

    Tóbiás úgyse fog beleegyezni, hogy Zsófi rábízza a Bencét Gigire. Hogy csak "félig" van nála a gyerek, még nem jelenti azt, hogy a másik felével Zsófi szabadon rendelkezik, és továbbpasszolja bárkinek. Viszont arra sincs berendezkedve Tóbiás, hogy egyedül nevelje a kisfiát, és nem is lenne tisztességes dolog Zsófitól, ha ezt elvárná tőle. 

    Kattog itt az agyam össze-vissza. Közben lehet, hogy Zsófi csak Gigi kezébe nyomta Bencét: Fogd meg egy kicsit, lécci, ki kell mennem a klotyóra!

    előzmény:
    Liventa (126911)
    2017-03-16  14:39
  40. 2017. március 16. 14:47126912.

    Azt olvastam, hogy Zsófi megnyugtató módon megy el, és van vissza út is. Tehát ha nem jön be neki a színászi pálya vissza jön. 

    előzmény:
    Liventa (126911)
    2017-03-16  14:39
  41. 2017. március 16. 14:39126911.

    Hú, még se láttam se olvastam, de ez a fotó nekem azt sugallja, hogy "nesze, itt a gyerek, ha annyira akartál, én meg húzok a francba..." (elvégre valahogy el kell Zsófit tűntetni és Giginek nem árt új feladatot adni, ha meg akarjuk tartani).


    Vagy nagyon mellénéztem?

    előzmény:
    gerdamama (126908)
    2017-03-16  06:52
  42. 2017. március 16. 07:00126910.

    na, látod..ezen már én is elgondolkodtam.Ezen a napon kötelező filmek vannak, Hídember. Egy magyar nábob....de bezzeg Majka ordítozhatott az 50 milliós kérdésen és utána aki akarta nézhette a színész gyerek aranyköpésit.csak barátok közt nem lehettünk ezen a napon.

    előzmény:
    gerdamama (126908)
    2017-03-16  06:52
  43. 2017. március 16. 06:53126909.

    A link talán egyszer is elég lett volna.

    előzmény:
    gerdamama (126908)
    2017-03-16  06:52
  44. 2017. március 16. 06:52126908.

    http://sorozatwiki.hu/articles.php?article_id=37597


    Hogy bírtátok BK nélkül tegnap?
    Sose fogom megérteni, miért nem lehet nemzeti ünnepen vetíteni a sorozatok aktuális részét. (Arról nem beszélve, hogy ezek a nemzeti ünnepek már... Már rég senki se tudja, miről szólnak. Egyetlen szépségük, hogy kapnak egy pihenőnapot a dolgozók és a gyerekek.


    Még ez várható a héten:


    http://sorozatwiki.hu/articles.php?article_id=37597


    Kiemeltem a számomra legérdekesebb képet.

  45. 2017. március 14. 17:51126907.

    Koszonom szepen!!!!!


    Nem maradok halatlan. 

    előzmény:
    gerdamama (126898)
    2017-03-14  08:57
  46. 2017. március 14. 16:25126906.

    Emlékszem egy nyilatkozatára abból az időből, mikor a kislányával volt terhes. Valami olyasmit mondott, hogy szerinte a szerelem lényege, hogy az ember utódot akar attól, akit szeret. Ő nem is kezdene olyan emberrel, akinek nem akarna gyermeket szülni. 

    Ez nagyon szép, van is benne valami.... Csak azt a "csúcspontnak" titulált gyereket együtt kellene felnevelni a kedves szülőknek. Sajnos a gyerek nem menti meg a házasságot. Szomorú, hogy manapság olyan könnyen feladják. Elromlott? Lesz másik.

    Most végre van egy új téma, amire ráugorhat az internet népe. A Hajdú-Sarka pár már olyan unalmas! Nem szeretem az ilyesmit, még akkor se, ha általam nem kedvelt vagy nem is ismert celebet marcangolnak.

    előzmény:
    Liventa (126902)
    2017-03-14  14:29
  47. 2017. március 14. 15:41126905.

    "Egy kedves barátném azt mondta a lemenőinek, ha egyszer észreveszitek, hogy olyan ütődött lettem, mint most szegény nagyanyátok, üssetek agyon egy vaslapáttal."

    Egy kolléganőm szájából is elhangzott ez a felszólítás egyszer. A mai fejemmel el se tudom képzelni, hogy jutott eszébe... Ő volt ugyan a korelnök, de még nem volt nyugdíjas, tehát 55 év alatt járt. Szóval felhatalmazott bennünket, hogy mikor először tapasztaljuk, hogy kezd meghülyülni, szóljunk rá. Mire a másik kolléganő "ijedten": Most szólsz? Már késő!

     

    előzmény:
    Liventa (126903)
    2017-03-14  14:38
  48. 2017. március 14. 14:47126904.

    előzmény:
    Liventa (126903)
    2017-03-14  14:38
  49. 2017. március 14. 14:38126903.

    Bözsiék gyagya jelenetein én is mindig kiakadok. Egy kedves barátném azt mondta a lemenőinek, ha egyszer észreveszitek, hogy olyan ütődött lettem, mint most szegény nagyanyátok, üssetek agyon egy vaslapáttal.


    Hát lassan én is elkezdem magamat figyelni; pl. csak 1 hét után mertem elárulni a gyerekeimnek, hogy a kelkáposzta alatt égve felejtettem a gázt egy éjszakára -- szép darab kolozsvári szalonna is főtt benne. De azt csak észreveszem, ha egy helyi celeb nyomában kezdek ólálkodni, vagy majd rám szól valaki...?

    előzmény:
    gerdamama (126901)
    2017-03-14  12:36
  50. 2017. március 14. 14:29126902.

    Pont erre gondoltam én is vele kapcsolatban: akivel összejön, mindenkinek jár egy gyerek... Minden szerelméről szuperlatívuszokban nyilatkozott eddig -- kíváncsi vagyok, hány kísérlet lesz még és hová lehet ezt fokozni...


    Amúgy de, örülök -------

    előzmény:
    Kusza (126900)
    2017-03-14  12:08

Címlap

top