Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Barátok közt

Torolt_felhasznalo_394600
Torolt_felhasznalo_394600
Létrehozva: 2003. november 14. 12:43
Hali!

Vajon egyedül vagyok-e azzal, hogy csípem a fent említett sorozatot, vagy esetleg van más is akivel jól kidumálhatnánk a történéseket stb...
  1. 2017. február 2. 21:37126501.

    Na, jól átvetek minket. Csak úgy, betették Hannát a szállítmányba. Bekopogott és azt mondta én is @....akarok lenni??Szorul a hurok a nyaka körül...


    Mit szóltok a padlás lamúrhoz???nagyon életszerű volt.Középkorú asszony felmegy borozni a padlásra...felhív egy pasit...de minek?  Azt hittem összerakatja az ágyat a szteppessel. Aztán amikor megjelent Attila attól féltem vissza jön, és vége a románcnak. Na és Judit??? Beteg???? És ezt csak most mondják? Feloldozást fog kapni minden cselszövése alól..a cél szentesíti az eszközt...de ő mit is akar? Templom egereként beférkőzik Miklóshoz...és hogyan tovább?? 

  2. 2017. február 2. 20:32126500.

    "Vagy egyáltalán, mire kellett az a névsor."


    Kellett egy cetli, amit az a félcédulás Kasznár véletlenül kiránt a zsebéből.

    előzmény:
    Picivirág1 (126499)
    2017-02-02  19:35
  3. 2017. február 2. 19:35126499.

    Az én fantáziám nem gyatra. Majd leesetem a székről a röhögéstől amint elképzeltem a leírtakat. Guggol a bokorban, majd megjelenek hosszú, tömött sorokban a lányok.., beköti a cipőjét.. leporolja a szoknyáját és beékelődik.... észrevétlenül Hanna. Csak arra vagyok kíváncsi, hogy a névsorolvasásnál mit csinál? Mert nála van egy névsor...tényleg, mi lett azzal a névsorral? Betanulja és néven nevezi a lányokat? Vagy egyáltalán, mire kellett az a névsor. lehet, hogy az én fantáziám is gyér?....hogy lebukik, azt biztos..örüljön, ha megússza beavatás,  "felszentelés" nélkül.

    előzmény:
    Liventa (126492)
    2017-02-02  09:49
  4. 2017. február 2. 19:24126498.

    Ez jó mulatság, férfi munka voltOlyan nincs, hogy Legóból elég legyen

    előzmény:
    Liventa (126491)
    2017-02-02  09:37
  5. 2017. február 2. 19:17126497.

    "Miki - Judit kapcsolat .... Ez a dörzsölt fickó miért nem hisz Nórának?"


    Mert viszket a ... Rá van gerjedve Juditra. De a bogarat már betette Nóra a fülébe, remélhetőleg résen lesz.



    "Megérdemelné Ági, hogy kicsit gatyába rázza valaki, de ne Ludvig legyen az."


    Pont ezt érzem én is. Ludwigot nagyon utálom, és nehezen tudom sajnálni. Mégis felháborít, ahogyan Ági bánik vele. Könnyű a döglött oroszlánt rugdosni.

    előzmény:
    kakti (126494)
    2017-02-02  10:32
  6. 2017. február 2. 12:36126496.

    Azzzzztaaa - de szuper rakéta! 

    előzmény:
    Liventa (126491)
    2017-02-02  09:37
  7. 2017. február 2. 12:35126495.

    Ez szuper hír - emlékszem, hogy örültem, mikor az enyémek költöztek haza Londonból... 


    Sok szerencsét az újrakezdéshez!

    előzmény:
    Jujoka (126484)
    2017-02-01  22:53
  8. 2017. február 2. 10:32126494.

    Kíváncsi leszek a Ludvig - Ágnes sztori végére.


    Megérdemelné Ági, hogy kicsit gatyába rázza valaki, de ne Ludvig legyen az.


    Érdekes még a Miki - Judit kapcsolat is. Ez a dörzsölt fickó miért nem hisz Nórának?

  9. 2017. február 2. 10:16126493.

     


    Jajjjj, a lélegzetemet is visszafojtottam, nehogy összedőljön ez a hatalmas építmény. Tüsszenteni végképp tilos, és az ajtót is óvatosan tessék becsukni!

    Nagyon ügyes Barnabás, részemről meg van dicsérve.

    előzmény:
    Liventa (126491)
    2017-02-02  09:37
  10. 2017. február 2. 09:49126492.

    Gyatra fantáziámmal el se tudom képzelni, hogyan óhajt HH (HülyeHanna) "beépülni". Ahogy a lányokat látványosan terelik befele a házba hosszú tömött sorban, ő majd előugrik a bokorból és besorol közéjük, vagy mi.........?!

    előzmény:
    Jujoka (126486)
    2017-02-01  23:35
  11. 2017. február 2. 09:37126491.

    Lécci bennünket is dícsérjetek meeeeg..... Barnabás karácsonyra egy nagy vödör legó-pótlást kapott. Én ostobán meg is kérdeztem, hogy nem sok ez egy kicsit? --- aztán másnap reggel még pizsiben, éhgyomorra, atyai segítséggel a mellékelt mű készült.

    előzmény:
    gerdamama (126477)
    2017-02-01  18:32
  12. 2017. február 2. 09:18126490.

    Hű, de jó lesz neked! Látod, minden relatív, én nagyon boldog lennék, ha itt, "a szomszédban" laknának a gyerekek. Mondjuk Londonban. Vagy valahol Európában, 2-3 órányi repülőútra.

    előzmény:
    Jujoka (126484)
    2017-02-01  22:53
  13. 2017. február 2. 09:08126489.


    "Ádám "véletlenül" leejti a címet, és természetesen Hanna megtalálja"



    Nem Ádám ejti el "véletlenül" a cetlit, hanem az az idióta Kasznár rántja ki a zsebéből tényleg véletlenül, a telefonjával együtt. Mondhatjuk, hogy a folytatás szempontjából mindegy. Nem is azért jegyzem meg, mert okoskodni akarok, hanem azért, mert újabb adalék Kasznár hülyeségéhez. Engem legalábbis szörnyen irritál a pasas. Elvben teljesen igaza van, hogy Ádámékat eltiltotta az akcióban való részvételtől, viszont sértette a fülemet a leereszkedő hangnem, ahogy előadta, hogy "ez a rendőrség dolga". Basszus! Miután kikapartatta a gesztenyét Ádámékkal, mert ő és a tökkelütött társai nem mentek semmire, elakadtak a nyomozásban.

    előzmény:
    Jujoka (126486)
    2017-02-01  23:35
  14. 2017. február 2. 08:36126488.

    Jutka sok szerencsét a lányodéknak!


    Gondolom mennyire örülsz, hogy közelebb lesz!

    előzmény:
    Jujoka (126484)
    2017-02-01  22:53
  15. 2017. február 2. 06:36126487.

    koszi.

    előzmény:
    Jujoka (126486)
    2017-02-01  23:35
  16. 2017. február 1. 23:35126486.

    Egy kis előzetes.


    Barackmanónak, a vége: Giginél van a "nyomozó" csapat Kasznárral együtt. Hanna miután Ádámtól megtudja, hogy újabb lánycsapatot hoznak este a többiekhez, kitalálja, hogy beépül ő is. Természetesen mindenki ellenzi. Ádám "véletlenül" leejti a címet, és természetesen Hanna megtalálja, és akkor már nem lehet lebeszélni. Zsófi még ugyan tesz egy próbát, de hiába, Hanna alaposan kisminkelve elrohan otthonról.


    A folytatás a rövid és össze-vissza előzetesből kisejlik, hogy ilyen szép magyar szóval éljek.

  17. 2017. február 1. 22:55126485.

    Gratulálok a diplomához! Büszke is lehetsz! 

    előzmény:
    vorii (126480)
    2017-02-01  19:47
  18. 2017. február 1. 22:53126484.

    Gerdamama belőled sosem sok, és a többi kedves topiktársat is szívesen olvasom, majd igyekszem kicsit én is "beszédesebb" lenni. A kis unokákhoz gratulálok, nagyon aranyosak. 


    Lánykámék hazaköltöznek, méghozzá Sopronba, Frei kávézót fognak nyitni. Reggel mennek vissza Angliába, majd február-március körül jönnek haza talán végleg, a nyitást április 30-ra tervezik, vagyis így egyeztek meg az illetékesekkel. 

    előzmény:
    gerdamama (126477)
    2017-02-01  18:32
  19. 2017. február 1. 22:25126483.

    Valaki mondja el legyszi mi  volt a vegeben. Mindjart megut a guta, odaig siman ment hogy Gizi elment meselni Emilianak, de valami hulye reklam van ott is es annal elakadt.


    Nagyonszepenkoszonom. 

  20. 2017. február 1. 21:16126482.

    "Nagyon büszke vagyok rá "


    Lehetsz is! Szeretettel gratulálok.

    előzmény:
    vorii (126480)
    2017-02-01  19:47
  21. 2017. február 1. 20:05126481.

    Gratulálok!!!

    előzmény:
    vorii (126480)
    2017-02-01  19:47
  22. 2017. február 1. 19:47126480.

    Most néztem végig, mit írtok ...és IGEN, köszönjük - megvan a diploma  márciusban átveszi 


    Gyógypedagógia - Az egyik szak: Logopédia, a másik szak: Tanulásban akadályoztatott gyerekek pedagógiája. A tanítói (magyar szak - mert most már nekik is kell választani) és a hitoktatói diploma mellé.  Ami a szuper, hogy mindezt a 4 gyerkőc és munka mellett. 


    Nagyon büszke vagyok rá 


     

    előzmény:
    Picivirág1 (126475)
    2017-02-01  16:19
  23. 2017. február 1. 19:19126478.

    Hu de szep gyerekek. Csodaszep ez a kislany, azta hogy hasonlit arra az Anoushka-ra aki a suliba jar. Ugy latszik ezek egy kaptafara mennek, a nev kotelez. A kispasi is nagyon igeretes.


    Remelem azert maradt meg valami a kezedbol vorii.


     

    előzmény:
    gerdamama (126469)
    2017-02-01  10:02
  24. 2017. február 1. 18:32126477.

    Örülök, hogy szakemberként elégedett vagy a játékkal. Ez egy vadi új játék, most kapta a szülinapjára, és ahogy kicsomagolta, rögtön birtokba is vette. Jobban szeret építeni, mint babázni. A szemüveget egy másik fajtából alkotta nemrég. A pofijából nem sok látszik, de ezt nem is azért küldöm, csak a bezsebelt dicséretért hálából. 


     


    Köszi, lányok, mindenkinek az elismerő szavakat. Nem írok külön-külön, mert már így is sok belőlem mostanában.

    előzmény:
    Picivirág1 (126474)
    2017-02-01  16:16
  25. 2017. február 1. 17:59126476.

    Bizony, a drukk akkor se marad el, ha jó tanuló a "gyerek". A mamák már csak ilyenek.

    előzmény:
    vorii (126472)
    2017-02-01  13:18
  26. 2017. február 1. 16:19126475.

    Na, vége van a tördelésnek???Lehet gratulálni????

    előzmény:
    vorii (126472)
    2017-02-01  13:18
  27. 2017. február 1. 16:16126474.

    Hűűűű..."az annyát".gyönyörű kislány. Az anya topicomban van egy brazil dédunoka, ő is ilyen különleges. Ezekre a gyerekekre érdemes volt várni. Elégedett vagyok a gyermek játékával. Amit fejleszteni lehet és kell egy gyereken ez a játék megteszi.

    előzmény:
    gerdamama (126469)
    2017-02-01  10:02
  28. 2017. február 1. 14:48126473.

    Gyönyörűek!!!

    előzmény:
    gerdamama (126469)
    2017-02-01  10:02
  29. 2017. február 1. 13:18126472.

    Márti lányom ma államvizsgázik... jelképesen a kezem tördelem 

  30. 2017. február 1. 13:17126471.

    Nagggyon édesek Anoushka (Úhh - remélem, jól írtam!) egy szépség 

    előzmény:
    gerdamama (126469)
    2017-02-01  10:02
  31. 2017. február 1. 10:08126470.

    Nagyon aranyosak! Köszönjük, hogy megmutattad!

    előzmény:
    gerdamama (126469)
    2017-02-01  10:02
  32. 2017. február 1. 10:02126469.

     


    Tesók.

  33. 2017. február 1. 09:40126468.

    "Azért judit lebukásában jobban reménykedem!!! (jééé - eszembe jutott a neve )"


    Én viszont Kulcsárt írtam Kasznár helyett.
    Miklós reagálása viszont pont olyan volt, mikor Nóra mesélte neki, amilyennek előre leírtam. Nyitott könyv ez a pasas. Vicces, hogy pont a nagy machinátor a legjobban kiszámítható.

    előzmény:
    vorii (126464)
    2017-01-31  23:00
  34. 2017. február 1. 07:34126467.

    Na ennyit a magyar betuimrol 

    előzmény:
    barackmano (126466)
    2017-02-01  07:33
  35. 2017. február 1. 07:33126466.

    Mčg jó hogy Nórŕnak így is gyanús volt.

  36. 2017. január 31. 23:29126465.

    Nekem nem tetszik ez a detektívesdi. Még csak nem is izgulok miatta, inkább bosszant. Nevetségesnek tartom, Kulcsár viselkedését pedig felháborítónak. Ahogy a partvonalról figyeli, hogy az amatőrök vállalják a veszélyt és megoldják a problémát a rendőrség helyett. Ha ő fel van függesztve, súgjon a kollégáinak. Ha senkivel sincs jó viszonyban közülük, akkor pedig alkalmatlan a csapatmunkára, nem csoda, hogy félreállították.

    Zsófira ránézni is rosszul esik, Julitól a falra másztam ma, Juditot pedig első pillanattól utálom. 
    A bankot is csókoltatom, amelyik egy nappal később küldi az sms-t, hogy használták a kártyát. Az enyém már akkor trillázik, mikor a pénztárnál állok. A férjemé meg sosem, mert ő valamiért nem kér értesítést. De hogy egy nappal később, olyan nincs.

    De lehet, hogy csak azért vagyok ilyen nyűgös, mert mozira állítottam be magam. Az alapító c. film premier előtti vetítésére volt jegyünk a Westendbe, de az ónos eső miatt inkább itthon maradtunk. Pedig csak a metróig kellett volna épségben eljutnunk, aztán ki se kellett volna menni a föld alól, de még ezt se mertük megreszkírozni. A legjobb film sem ér meg egy kéz- vagy lábtörést. Most is szitál valami havas eső szerűség, de ez se jobb. Sőt, még alattomosabb, mint az ónos eső, mert a fél centi hó alatt ott a jégpálya. Lehet, hogy holnap se dugom ki az orrom egész nap.


     

    előzmény:
    vorii (126464)
    2017-01-31  23:00
  37. 2017. január 31. 23:00126464.

    Ez a detektívesdi mégis csak egy veszélyes dolog...  A frász törögetett 


    Vajon Ágnes tényleg lebukik???


    Azért judit lebukásában jobban reménykedem!!! (jééé - eszembe jutott a neve )

  38. 2017. január 31. 19:04126463.

    Egy kicsit még én is reménykedem. A BK-ban úgyis hagyomány, hogy mindenki legalább egyszer szakít, aztán újra összejön a párjával. A nagy szakítások és újrakezdések sorozata.

    előzmény:
    vorii (126462)
    2017-01-31  18:17
  39. 2017. január 31. 18:17126462.

    Őszintén? Ebben reménykedtem én is. PEDIG... Eleinte - a megcsalással kezdődött  - óóóriási szerelmetes kapcsolatuk nálam nem jött be (tááán - az "ismert" okok miatt) Később olyan egymást segítő, őszintén szerető, "normális" családnak tűntek, így adtam nekik pár jó pontot. Most meg kifejezetten drukkoltam, hogy legalább az ő házasságuk "menthető" legyen! 


    Mindig szerettük volna, hogy legalább 1 házasság legyen "jó" - lám, az övék sem bírta túl sokáig - sajnos. Már a börtönösdinél megtorpant, Attila-Nóránál nagyot botlott, Juli-Mikinél elég nagyot bukott - de még fel lehetett volna tápászkodni a földről, hiszen 1:1 volt az állás... Talán még nincs minden veszve. Attila rájöhet, hogy ez a család nem az a család, amiben élni szeretne.

    előzmény:
    gerdamama (126458)
    2017-01-31  11:25
  40. 2017. január 31. 17:59126461.

    "Találtam nektek 439 másodpercet"


    43-at. Ne legyünk telhetetlenek!

    előzmény:
    gerdamama (126460)
    2017-01-31  17:56
  41. 2017. január 31. 17:56126460.

    Találtam nektek 439 másodpercet a fidelio.hu-n. Egy, a rendezővel készült cikkbe beágyazva. Megnéztem, működik.
    Persze ez is olyan, mint a BK előzetesek, nem található ki belőle a történet, de legalább egy kis ízelítő.
    (Olyan vagyok, mint egy pitbull, nem könnyen lohad a harci kedvem. )


    http://fidelio.hu/film/2017/01/31/deak_kristof_zug_a_feje m_a_sok_lehetosegtol/


     

  42. 2017. január 31. 12:30126459.

    De jó, hogy hozzá szóltál.Remekül elemezted a helyzet,valahogy így írtam le én is. Egy film, ami elérte a célját, gondolkodásra készteti az embert, és nem tudok egyértelműen állást foglalni. Hol egyik, hol a másik oldalnak adok igazat..és akkor megint megingok, jó megoldáson gondolkodom. És ebben a helyzetben már nem tudok jó megoldást. Pedig próbáltam így..próbáltam úgy..Az udvari játék, az ipiapacs, az ugrálás,,szenzációsan van megrendezve. Boldizsárt ötödikben megkérték, ne járjon a kórusra.nagyon rosszul esett neki..anyjának is, hogy csalódott a fia..de túlélték......és állandóan a film jár az eszemben. de jó lenne ha nyerne..de már nyertünk mi is, a rendező is. megérintette az embereket.

    előzmény:
    gerdamama (126456)
    2017-01-31  11:14
  43. 2017. január 31. 11:25126458.

    Azt hittem, Máté rádöbbenti Attilát, hogy nem tud és nem is akar elszakadni ettől a családtól, és kiadja Szilvi útját.

    előzmény:
    veraharen (126454)
    2017-01-30  22:34
  44. 2017. január 31. 11:23126457.


    Nagyon élveztem a film "mellékes" jeleneteit is. Például a játékokat a szünetben, az iskola udvarán. Volt köztük néhány örökzöld, és persze új mondókák is, amik az iskolás korom óta eltelt ... fél évszázadban ... születtek. Pl. volt valami hamburgeres, na, az még biztos ki se volt találva az én időmben. De még a gyerekeimtől se hallottam. Már csak ezért is biztosan megnéztem volna többször a filmet, ha nem is elejétől végéig, de mazsoláztam volna belőle bizonyos részleteket.


    Bosszant, hogy levették a netről. A fiam is épp tegnap este kérte, hogy küldjem el a linket, mert sehol sem találja. Hát azt már küldhetem... Beizzítottam a családot is, és most mindenki rám morog, aki nem tudta megnézni. De legalább újra az eszükbe vésték, hogy ha anyu mond valamit, akkor azt azonnal, halogatás nélkül meg kell csinálni!

    előzmény:
    Picivirág1 (126455)
    2017-01-31  07:08
  45. 2017. január 31. 11:14126456.

    126449., 126452., volt még?


    Én is sokat morfondírozok rajta, nem megy ki a fejemből, már szinte bosszant.
    Ha választani kell (de miért is kellene feltétlenül?) gyerek és pedagógus közt, hát persze, hogy a gyerek pártjára áll az ember automatikusan. Plusz a kórus, az együtt éneklés - az ének, zene általában - a szívügyem.

    "Most jön a DE" - mondta mindig apukám az ilyen hosszú bevezetők után.


    Minél többet meditálok rajta, annál inkább a tanárnőnek adok igazat. Zavar, hogy kezdetben egy tündérnek van beállítva, majd a végére kiderül, hogy egy "rohadék", bár ez a csúnya szó az ő száját hagyta el sziszegve, mikor a színpadról megsemmisülten távozva minősítette a gyerekeket.

    Mi is a bűne? Sikerre vitte az iskola kórusát, és úgy adott élményt a gyerekeknek, hogy nem engedett a színvonalból.
    Az osztályban, egy órarend szerinti énekórán lehet azon röhögni, hogy X és Y fahangon belereszel, vagy hamisan kornyikál, és elrontja az összhangot. Nem mindenki tud énekelni, ez nem szégyen és nem jellemhiba! Viszont egy énekkarban, egy rendszeresen versenyző kórusban az ilyennek semmi helye.

    A tanárnő senkit sem akart megfosztani a közös élménytől, ezért többeket is tátikázásra kért. Méghozzá egyenként, négyszemközt "a kettőjük titkaként"! Vagyis arra is ügyelt, hogy ne hozzon senkit kellemetlen helyzetbe a többiek előtt. A film kb. feléig azt hittük, hogy az új kislány az egyetlen, később derült ki, hogy többen is vannak. (Egyébként nem igaz, hogy a melletted állóknak nem tűnik fel, hogy nem hallják a hangod, ez a film gyenge pontja.) Na, ekkor fognak össze "példásan" a gyermekek, és együtt hozzák lehetetlen helyzetbe a tanárnőt.

    Nagyon érdekes és tanulságos, hogy milyen érzékenyek, és milyen szigorúan, egyhangúan ítélik el a csalást. Mármint azt, amit Erika néni művelt. Mert hogy ők érdemtelenül és potyán fürödtek a sikerben, részt vehettek egy csomó utazáson, csupán díszletként, az valahogy nem került szóba. Persze egy rövidfilmbe nem fér bele minden. Sokszor az életbe is csak az ítélkezés. Az önvizsgálat és az önkritika már nem.

    előzmény:
    Picivirág1 (126455)
    2017-01-31  07:08
  46. 2017. január 31. 07:08126455.

    Eltűnt egy hozzászólásom. Hosszan monologizáltam, elmélkedtem a kisfilmen. Erre ma reggel nem találom sehol. Pedig elküldtem, az biztos, láttam, hogy ott van.

  47. 2017. január 30. 22:34126454.

    Felőlem leírhatod, mŕr megnéztem. Mondjuk engem sose zavart ha innen črtesültem.


    Juli totojázik mčg egy kicsit čs össze is házasodtak. Igaz ahhoz előbb el kčne vŕlni.

    előzmény:
    gerdamama (126453)
    2017-01-30  22:08
  48. 2017. január 30. 22:08126453.

    Ma sikerült meglepni a forgiknak az utolsó jelenettel. Pedig általában olyan kiszámíthatóak az események, hogy nem győzök ásítozni. De erre a fordulatra nem számítottam. Nem lövöm le a poént, hátha valaki csak később nézi meg. (Engem sosem zavar, ha a topikból értesülök a történésekről, de nem mindenki van ezzel így.)

  49. 2017. január 30. 21:56126452.

    Én emailben kaptam és egy óra múlva már nem lehetett lejátszani. Szerzői jog miatt. Engem nagyon foglalkoztat. Nagyon érdekes helyzet..nem tudom, mi a jó megoldás. A pedagógus sem tudta...ha bevállalja, hogy mindenki énekel nem nyerik meg a versenyt......ha   a gyengébben éneklőket kiteszi rosszul esik a gyereknek, kikerül a közösségből..most ott van, de csalással...ez kínos mindenkinek és pedagógia szempontból sem helyes. A gyerekek megoldása a közös éneklés ...mindennél fontosabb számunkra. 

    előzmény:
    Kusza (126451)
    2017-01-30  21:10

Címlap

top