Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Barátságot keresel? - megh

kata622
Létrehozva: 2008. Április 29. 19:17

Köszöntünk nálunk!

 

Családos vagy? Magányos vagy? Hétköznapi témákról, sok mindenről beszélgethetünk, politikamentesen. 

Ha velünk szeretnél tartani írj bátran! 

  1. 2017. július 18. 12:1930701.

    Igen, emlékszem, neked is feltűnt a napok rövidülése.


    Anyukád is jól akar kinézni!Ebédem kész, a palacsinta sütést későbbre


    időzítem. Nyugodt délutánt kívánok!

    előzmény:
    kata622 (30700)
    2017-07-18  10:23
  2. 2017. július 18. 10:2330700.

    Szia Ágikám!


    Bizony rövidülnek, - emlékszek? Mostanában írtam, hogy késő délután, már azt vettem észre.


    Igen, egész jól elvagyok az új frizurával, legalább is eddig, még nem bántam meg, hogy levágattam a hajam. A józan ész is ezt diktálta, kell egy kis frissítés neki is.


    Tegnap Anyunál voltunk, ha láttad volna! Egész idő alatt a fejemet nézte! Megkérdeztem, hogy miért nézi ilyen kitartóan a hajamat, talán annyira nem tetszik?! Azt mondta, hogy azon gondolkodik, ha Neki is levágná a Barátnőm ilyen formára, hogyan állna? Második alkalommal, hogy látott, már nagyon is tetszik Neki. Nem tetetne dauert Anyu sem. A következő alkalommal Anyu is jön velünk, mert aktuális nála is a hajvágás, mert eléggé megnőtt.


    Kellemes napot kívánok Nektek !

    előzmény:
    naros (30699)
    2017-07-18  05:21
  3. 2017. július 18. 05:2130699.

    Szia Kata!


    Érezhetően rövidülnek a napok, pedig csak nemrég kezdődött a nyár...


    Bevált az új frizura?


    Legyen jó a napod!


     

    előzmény:
    kata622 (30698)
    2017-07-17  11:32
  4. 2017. július 17. 11:3230698.

    Ágikám!


    Szorgoskodtok, mint a méhecskék? Jó munkát kívánok!


    Ma inkább magammal foglalkozom, ezt is kell néha, - hajmosáson túl vagyok, nem sokkal lett világosabb a hajam színe, de nem baj! Furcsa volt, hogy olyan gyorsan végeztem a hajammal, mivel rövid a hajam, gyorsan száradt, semmi csavaró, a szuper jó hajsütővel egy-két csavarás, és kész! A hajszárító burát egyenlőre elfelejtem, mert elég a kézi hajszárító is. Egy kis kozmetika, manikűr, pedikűr már megvolt.


    Az ebédhez jó étvágyat, a délutánhoz kellemes időtöltést kívánok !

    előzmény:
    naros (30697)
    2017-07-17  10:46
  5. 2017. július 17. 10:4630697.

    Szia Kata!


    Köszönöm, jól aludtam.


    Festjük a korlátokat, sajnos jókora darabon szuvasak   így aztán fűrészelünk is.


    Szép idő van, kellemes napot kívánok!


     

    előzmény:
    kata622 (30696)
    2017-07-17  09:28
  6. 2017. július 17. 09:2830696.

    Szia Ági!


    Remélem, jól aludtatok!


    Hétágra süt nap, megmosom a hajam. Főznöm nem kell, van a hűtőben mára, sőt még holnapra is főtt étel.


    Kellemes hetet, napot kívánok !

    előzmény:
    kata622 (30695)
    2017-07-16  20:04
  7. 2017. július 16. 20:0430695.

    Nagyon okosan tette Menyed, hogy megszervezte az úszást!


    Biztos vagyok abban, hogy kitűnően fogják érezni magukat Unokáid Nálatok!


    Szünetekkel spékelve végül is mindent kivasaltam.


    Kellemes estét, nyugodt pihenést kívánok!

    előzmény:
    naros (30693)
    2017-07-16  13:27
  8. 2017. július 16. 19:4030694.

    Jó pihenést kívánok!

  9. 2017. július 16. 13:2730693.

    A gyerekek jól ismerik a helyet, ott tanultak meg úszni.


    Menyem szervezte a hetet, így nálunk is vannak mondhatni nyaralnak, napközben pedig


    gyakorolják az úszást.Reggel megbeszéljük mit főzzek estre, naponta egy filmet nézhetnek.


    Remélem jól érzik majd magukat!


    Jó munkát!


     


     


     

    előzmény:
    kata622 (30692)
    2017-07-16  12:44
  10. 2017. július 16. 12:4430692.

    Halihó Ági!


    Az ebédhez jó étvágyat kívánok!


    Nekiállok vasalni, még mielőtt megint belemegyünk a "hőhullámba"! Most nálunk bújócskázik a nap, ha nem süt, kellemes a levegő!


    Nyugodt délutánt !

    előzmény:
    kata622 (30691)
    2017-07-16  10:53
  11. 2017. július 16. 10:5330691.

    Szia Ági!


    Jó, hogy mostanában nincs gondod az alvás körül!


    Biztosan jól fogják érezni magukat Unokáid az úszótáborban! Remek és hasznos szünidei program!!! Közelre viszitek a Gyerekeket? Mennyi ideig tart a tábor, és azon belül egy-egy alkalom hány órai elfoglaltság? Ott hagyjátok és érte mentek, vagy megvárjátok Őket?


    Fiam, mikor kicsi volt, akkor tornaórán belül volt úszótanfolyam, nagyon szerette. Egészen kicsinek, még félt a nagyterjedelmű víztől, szeretett fürödni, de csak a kádban. Aztán a suliban egyre bátrabb lett, és egyenesen imádta az úszást.


    Mikor én kisiskolás voltam, nálunk akkor még nem volt ilyen elfoglaltság, én magamtól tanultam meg úszni Szegeden. Viszont a gimiben már közösen mentünk úszni, a Rudasba jártunk. Akkor még az Erzsébet híd úgy volt, ahogy a háború után megmaradt, lerombolva. Mindig nagy kerülőt kellett tenni, hogy a Rudasba érjünk. Ez inkább télen volt egy kicsit "necces", mivel vizes volt a hajunk. Lehetett ugyan szárítani, de fiatalon, nem sokat törődtünk vele, ha már egy kicsit megszáradt, a sapkát a fejünkre dobtuk, és irány a város! Olyankor jó későn értünk haza, hiszen "hivatalosan" voltunk távol!


    Kellemes vasárnapot kívánok !


     

    előzmény:
    naros (30690)
    2017-07-16  08:33
  12. 2017. július 16. 08:3330690.

    Szia Kata!


    Tegnap jelzett a szervezeted, éppen negyedóra pihenésre volt szüksége.


    Mostanában jól alszom, gondolom a hűvös éjszakák miatt.


    Unokás hét következik, nálunk alszanak Annáék,


    reggelente úszótáborba visszük őket, remélem tetszik majd nekik.


    Gyönyörű idő van, nyugodt, szép napot kívánok!


     

    előzmény:
    kata622 (30689)
    2017-07-15  20:41
  13. 2017. július 15. 20:4130689.

    Még nem is hallottam az a kifejezést, tényleg találó!


    Gondolom, egy kis pihenést Ti is betettek a mai napra! Gyerekeidnek most van a szokásos nyári együtt nyaralás?


    Nem aludtam délután, de jól esett, csak úgy a fotelben becsukni a szemem. Nem is kellett sok, talán negyedóra, és már elillant az a furcsa kába állapotom.


    Kellemes, nyugodt estét, jó éjszakát kívánok!

    előzmény:
    naros (30688)
    2017-07-15  17:42
  14. 2017. július 15. 17:4230688.

    Mostanában kajakómának is hívják, találó elnevezés.


    Erős szél fúj, hozza az afrikai meleget...


    Gyerekek unokák elutaztak csendes napunk van,


    nyugodt estét, jó pihenést kívánok!


     

    előzmény:
    kata622 (30687)
    2017-07-15  14:36
  15. 2017. július 15. 14:3630687.

    Ági!


    Megint egyet értünk!


    Dolgozgattam, folytattam a tegnapi félbemaradt munkákat a lakásban. Most ebédeltem, elrámoltam, és arra gondoltam, a további időre délután, kiveszek magamnak egy kis "szabadságot". Hatalmas álmosság"ült rám", alig tudom nyitva tartani a szemem! Biztos az idő, az ebéddel társítva az "okája" az egésznek!


    Kellemes, nyugodt délutánt kívánok !

    előzmény:
    naros (30686)
    2017-07-15  11:55
  16. 2017. július 15. 11:5530686.

    Nem néztem a megnyitót nem szeretem a műfajt, viszont láttam a szabadtéri úszást a Balatonban.


    Szívből sajnálom, hogy így átpolitizálódott a sport is. Az élsportolók az átlagembereknél jóval többet tesznek


    le az asztalra, mégsem lehet felhőtlen az örömük ebben az áldatlan állapotban. Ez a mostani kormány


    legnagyobb bűne, a megosztott ország, és még kereszténynek merik magukat nevezni.


     

    előzmény:
    kata622 (30685)
    2017-07-15  09:29
  17. 2017. július 15. 09:2930685.

    Szia Ágikám!


    Köszönöm, jól aludtam én is!


    Itt is esett, és úgy néz ki, hogy egyenlőre ilyen is marad az idő, most ugyan nem esik, de "lóg a lába"! Fiam elment a Menyemékhez, azt mondta, végig hol esett, hol elállt az eső.


    Megnéztem a megnyitót. Volt benne olyan, ami tetszett, de voltak olyan jelenetek is, ami nem, mert vontatott volt. Nem értem kristálytisztán, hogy mi a túrót keresett a vízi vb-n az a sok nő az Anna bállal kapcsolatban, velük együtt a sok ruhabemutatás, és még sok más...! ...hogy ilyen is van Magyarországon! Ez nem hiszem, hogy világraszóló dolog lenne, szerte a világban vannak ehhez hasonló rendezvények! Te láttad? Az meg számomra visszataszító volt, hogy volt olyan ember, akire vissza-visszatekintett a kamera, a magasztalás meg egyenesen..., hagy ne mondjam a véleményem! ...de mit is várhatok az adótól?!


    Összességében több volt ami nem tetszett, persze lehet, hogy én vagyok az egyetlen..., aki így van ezzel, de ugye nem vagyunk egyformák, mert volt olyan is, aki tátott szájjal nézte. Igaz nem tudhatom, hogy attól, hogy el volt ájulva, vagy attól, hogy Ő is csodálkozott...!


    Nem volt kötelező végig nézni, de kíváncsi voltam, vajon mi az a világra szóló, soha nem látott csodás megnyitó. Most már tudom...!


    Közben lement az ágynemű mosás, megyek teregetni.


    Kellemes, nyugodt hétvégét kívánok !


     

    előzmény:
    naros (30684)
    2017-07-15  08:44
  18. 2017. július 15. 08:4430684.

    Szia Kata!


    Te is jól aludtál?


    Esett egy kevés, megint hétvégén romlik el az idő.


    Láttad a megnyitót?


    Csendes napunk lesz, a gyerekek elutaznak.


    Kellemes délelőttöt kívánok!


     


     


     

    előzmény:
    kata622 (30683)
    2017-07-14  20:59
  19. 2017. július 14. 20:5930683.

    Értem! ...és tudni vélitek, hogy az új ház milyen lesz? Most is kell a szomszédoknak a beleegyezése?


    Akkor lesz egy "kis" elfoglaltsága Férjednek, munkával ünnepli a nyugdíjba vonulását!


    Hallottam én is a nagy beharangozást, a nyitóval kapcsolatban. Majd elválik, ha lecseng az egész rendezvény a számos verseny után, tényleg olyan flottul ment minden, ahogy ígérték...!


    Megnézem a nyitót.


    Kellemes estét, jó pihenést kívánok!

    előzmény:
    naros (30682)
    2017-07-14  18:35
  20. 2017. július 14. 18:3530682.

    Hallgatom a híradót, világraszóló megnyitót emlegetnek.


    Nyugodt estét, jó pihenést kívánok!


     

  21. 2017. július 14. 18:3030681.

    Szia Kata!


     


    Apácarácsot szerelünk a bejárati ajtó elé, elbontották a szomszéd házat 


     


    a felső utcáról nagyon belátni. Szúnyoghálót cserélünk, újra szilikonozzuk kádat...


     


     


     


    Férjem tegnap ment utoljára dolgozni, új időszámítás kezdődik nálunk.

    előzmény:
    kata622 (30679)
    2017-07-14  15:38
  22. 2017. július 14. 18:2930680.

    Szia Kata!


    Apácarácsot szerelünk a bejárati ajtó elé, elbontották a szomszéd házat 


    a felső utcáról nagyon belátni. Szúnyoghálót cserélünk, újra szilikonozzuk kádat...


     


    Férjem tegnap ment utoljára dolgozni, új időszámítás kezdődik nálunk.

    előzmény:
    kata622 (30679)
    2017-07-14  15:38
  23. 2017. július 14. 15:3830679.

    Halihó Ágikám!


    Köszönöm, a fejfájás elmúlt, mindjárt rózsaszínesebb lett a világ!


    ...és kaptatok mindent, amit szerettetek volna venni?


    Ja! A varjakról is írtál, nem említettem, hogy engem sem hat meg a károgásuk, főleg, ha csapatokban jönnek. Itt ritkábban, mint anno a telken, de előfordul itt is, amikor nem tudni miért, szinte rajokban köröznek felettünk, és egymást túl károgják!


    A fűnyírásért piros pont jár!


    További kellemes délutánt kívánok !


     

    előzmény:
    naros (30678)
    2017-07-14  12:37
  24. 2017. július 14. 12:3730678.

    Szia Kata!


    Köszi a kávét,remélem elmúlt a fejfájásod!


    Nyolckor az obiban kezdtünk a bauhaus-ban folytattuk, aztán lenyírtam a füvet.


    Hajnalban jólesett betakarózni, örülök hogy elmúlt a hőség.


    Jó étvágyat kívánok!


     

    előzmény:
    kata622 (30677)
    2017-07-14  08:02
  25. 2017. július 14. 08:0230677.

    Szia Ági!


    Hűvös hajnalra ébredtünk, összeszedhetjük magunkat a következő hőhullámra!


    Gyerekek elmentek dolgozni, én is követem példájukat, van itthon is éppen elég munka . Közben mosok, majd főzök. Fiam ma estefelé elmegy a Barátjához egy kis csevegésre, most ott lesz egy kis összejövetel a régi fiúkkal, csak holnap megy a Menyemékhez.


    Fejfájással ébredtem, kénytelen voltam bevenni egy bogyót, nagyon nehezen akar elmúlni, azt a kutya, macska!!!


    Kellemes napot kívánok !


     

    előzmény:
    naros (30676)
    2017-07-13  18:58
  26. 2017. július 13. 18:5830676.

    Kukaügyben is egyetértünk!


    A fűnyírót békén hagytam, majd holnap berregünk.


    Ismersz tudod milyen nagy madárbarát vagyok, most mégis szívesen fenékbe durrantanám a közelben folyamatosan


    károgó szürke varjakat. 


    Aludj jól!


     

    előzmény:
    kata622 (30675)
    2017-07-13  17:00
  27. 2017. július 13. 17:0030675.

    Ágikám, örülök, hogy jól aludtál!


    Mostanában többször lehet hallani, hogy szerte az országban probléma van a kukásokkal. Az a nagy igazság, hogy nem csak ott vannak gondok... Nagy embereink legfőbb gondja, hogy hol épüljön újjá, vagy új stadion, hogy a sport a legfontosabb mindennél...! A sport nagyon jó, hasznos a szervezetnek, de hogy országosan csak az legyen az elsődleges, szerintem túlzás!!! - de ki vagyok én,hogy másképp lássam a fontos dolgokat?! Egy szürke kis egér...!


    ... a másik, hogy nem politizálunk!


    A végén mára megbarátkoztál a fűnyíróval 


    Miután hazajöttem, tettem-vettem a lakásban, aztán leültem megint varrni. Ma jön a Menyem is, rövidesen hazaérnek a Gyerekek.


    További kellemes délutánt kívánok!

    előzmény:
    naros (30674)
    2017-07-13  12:53
  28. 2017. július 13. 12:5330674.

    Szia Kata!


    Hamar megjártad!


    Köszönöm, úgy aludtam, mint akit fejbe vertek.


    Délelőtt a gyerekeknél voltam, élveztem a hűs szelet.


    Rántott húst sütöttem ebédre, úgy jól laktam hogy egyáltalán nincs kedvem füvet nyírni.


    Valami bibi lehet a kukásoknál mostanában csak délután viszik el a szemetet,


     


    régebben különösen nyáron, már hajnalban ürítették az edényeket.


    Becsukom az ablakot fütyül a szél a lakásban, kellemes délutánt


    kívánok!


     


     


     

    előzmény:
    kata622 (30673)
    2017-07-13  10:50
  29. 2017. július 13. 10:5030673.

    Szia Ági!


    Jól tudtál pihenni az éjjel?


    Megjöttem Anyutól. A szél elég becsületesen fúj, de nem haragszom rá, legalább mozgatja a levegőt! Addig nincs baj, amíg nem okoz kárt!!!


    Nagyon sok hátizsákos "kóriszál" a városban, akármerre mentem, vagy a turistabusszal, vagy gyalog de szinte mindenhol külföldiek vannak. Ilyenkor arra gondolok, ha idegen lennék, megállapítanám, hogy a sok szeméttől, és kosztól, többet nem jönnék ide....


    Hazafelé egy kicsit vásároltam, amit vettem, csak "parázs oltás!", mert elfogyott a paprika, paradicsom, és még egy-két alapanyag. Hétfőre terveztük, hogy megyünk a Nagycsarnokba, majd akkor rendesen vásárolunk.


    Kellemes napot, jó időtöltést kívánok !

    előzmény:
    naros (30672)
    2017-07-12  21:15
  30. 2017. július 12. 21:1530672.

    Elfogyott a süti, gyerekeknek is ízlett.


    Örülök, hogy nem fáj a lábad!Mozgalmas napom volt jó lesz vízszintbe kerülni,


    szép álmokat kívánok!

    előzmény:
    kata622 (30671)
    2017-07-12  18:29
  31. 2017. július 12. 18:2930671.

    Ágikám!


    Kinder szeletet?! Az már igen! Biztosan nagy örömet szereztél a Gyerekeknek!


    Jelentem, mindent kivasaltam, a lábam egyenlőre jól bírta a strapát, remélem, holnapra is jó lesz!


    Estére jönnek a Sógoromék, egy kis beszélgetésre, nagyon örülök!


    Kellemes estét, jó pihenést kívánok!

    előzmény:
    naros (30670)
    2017-07-12  13:36
  32. 2017. július 12. 13:3630670.

    Bemelegítettem a konyhát, kinder szeletet sütöttem.


    Ábelék pihennek, várom Annáékat.

    előzmény:
    kata622 (30669)
    2017-07-12  10:36
  33. 2017. július 12. 10:3630669.

    Szia Ágikám!


    Igen, hűvös volt a reggel, és itt is esett az eső valamikor az éjszaka folyamán, de nem ébredtem fel semmilyen égiháborúra. Lehet, hogy nem is volt nagy hangzavar, talán csendesen esett.


    Most azonban már a nap felmelegítette a levegőt.


    Vasalok, valamivel jobban van a lábam, kihasználom gyorsan!


    Kellemes napot kívánok !

    előzmény:
    naros (30668)
    2017-07-12  07:38
  34. 2017. július 12. 07:3830668.

    Jó reggelt!


    Hűvös hajnalraébredtem, örömmel látom esett az éjjel.


    Várom a fiúkatunokázni fogok, kellemes napot kívánok!


     

  35. 2017. július 11. 20:1030667.

    Jó éjszakát kívánok!

    előzmény:
    kata622 (30666)
    2017-07-11  19:53
  36. 2017. július 11. 19:5330666.

    Kellemes estét, jó pihenést kívánok!

    előzmény:
    kata622 (30665)
    2017-07-11  11:50
  37. 2017. július 11. 11:5030665.

    Ágikám, aranyos vagy, köszönöm!!!


    Nálam a helyzet ugyanaz, mint Nálad, a különbség a leves nem rotyog...! Kávészünetet tartok, később ebédelek, de köszönöm! ...és viszont kívánom!


    Nálunk sokszor elbújik a nap, nem haragszom érte!


    További kellemes napot kívánok !

    előzmény:
    naros (30664)
    2017-07-11  11:41
  38. 2017. július 11. 11:4130664.

    Tegnap este gondoltam rátok, örülök hogy minden oké volt.


    Levesem rotyog, mosógépem zenél, mehetek teregetni.


    Jó étvágyat!

    előzmény:
    kata622 (30663)
    2017-07-11  09:59
  39. 2017. július 11. 09:5930663.

    Szia Ági!


    Igen, hazaértünk, még mielőtt leszakadt az ég! Volt nagy hangzavar, dörgés, csattanások, villámlás, szél az esővel megspékelve! Nagyon jó volt érezni, hogy lehűlt akkor a levegő, oly annyira, hogy szinte borzongtunk! Ma reggelre már nem sok látszott belőle, nagyon száraz volt a föld, az aszfalt, gyorsan beitták a nedvességet.


    Jó volt az út oda és visszafelé szerencsére! Hazafelé csak egy útszakaszon volt kicsit döcögős a haladásunk, mivel pont előttünk egy lepukkadt taxit húzott egy másik kocsi. Kétsávos volt ott az út, oda és vissza egy-egy, pont előzni tilos szakaszon. Aztán egy kanyarban ők a másik irányt választották, azután már jöhettünk kedvünkre a megengedett sebességgel.


    Teszek-veszek, de ma nem főzök, van még főtt ételünk ebédre.


    Kellemes napot kívánok !

    előzmény:
    naros (30662)
    2017-07-11  07:41
  40. 2017. július 11. 07:4130662.

    Szia Kata!


    Anyukád nagyon stramm asszony,sok fiatal irigyelheti.


    Haza értetek a vihar előtt?


    A nagyja elkerült bennünket, szerencsére eső jutott bőven.


    Számolom a napokat, várom az enyhülést,kellemes délelőttöt kívánok!

    előzmény:
    kata622 (30661)
    2017-07-10  11:07
  41. 2017. július 10. 11:0730661.

    Szia Ágikám!


    10 óra után pár perccel már itthon voltam, jó korán mentem Anyuhoz. Fiam, reggel korán, amikor hazaért, mondta, hogy Náluk olyan égzengés-földindulás volt, hogy azt hitte szintén, ahogy Te Ágikám, hogy leszakad az ég. Hozta is magával a nagy kétszemélyes esernyőt, de azzal csak elriasztotta az esőt, mert eddig egy csepp, nem sok, annyi sem esett, viszont olyan szikrázóan, melegen süt a nap, hogy szinte elviselhetetlen! Még, jó, hogy hazafelé a kocsi hozta az a dög esernyőt, mivel azonban reggel még úgy nézett ki, hogy lesz eső, elvitte magával  munkahelyére menet, mert még az előrejelzés is Budapestre elég nagy esőt írt, még reggelre...! Aztán, lehet, hogy egyik pillanatról a másikra valóban jön egy zuhé, amikor pont nem is számítunk rá! Minden előfordulhat ebben a nagy össze-visszaságban!


    Anyu különben elég tűrhetően vészeli át ezt a dinnye meleget, jó lenne, ha továbbra sem lenne semmi probléma. Vettem ma is egy doboz finom fagyit, hogy kényeztesse magát!


    Kellemes hetet, frissítő levegőt kívánok !

    előzmény:
    naros (30660)
    2017-07-09  21:02
  42. 2017. július 9. 21:0230660.

    Itt öt csepp esett, pedig háromszor úgy beborult, azt hittem leszakad az ég.


    Nagyon várjuk a szerdát,nyugodt estét, szép álmokat kívánok!


     

    előzmény:
    kata622 (30659)
    2017-07-09  20:21
  43. 2017. július 9. 20:2130659.

    Halihó Ági!


    Itt egy nagyon kevés ideig esett délután, de csak annyi ideig, míg elkezdtem örvendezni, hogy jaj! de jó esik!, és már el is állt...!


    Nem szeretem ezt a meleget, az ember energiáját teljesen kiszívja, miért nem maradt Afrikában!? Miért kell neki is ide jönnie!?


    Hűsítő estét, kellemes nyugodt pihenést kívánok!

    előzmény:
    naros (30658)
    2017-07-09  12:26
  44. 2017. július 9. 12:2630658.

    Szia Kata!


    Köszönöm jól vagyok,  erre beborult talán ma is esik.


    Szellős délutánt kívánok!

    előzmény:
    kata622 (30657)
    2017-07-09  10:44
  45. 2017. július 9. 10:4430657.

    Szia Ágikám!


    Hogy vagy? 


    Betettem a sütőbe a pogit, messze ívben elkerülöm a konyhát amíg sül! Bejöttem a besötétített egyik szobába.


    Hőségmentes napot kívánok !

    előzmény:
    naros (30656)
    2017-07-08  20:43
  46. 2017. július 8. 20:4330656.

    Sajnálom, hogy elkerülte az utcátokat a frissítő zápor,


    vigyázz magadra, nyugodt estét kívánok!

    előzmény:
    kata622 (30655)
    2017-07-08  19:49
  47. 2017. július 8. 19:4930655.

    Sajnos eddig minket elkerült az eső, egy ici-pici sem esett napközben.


    Kellemes estét, jó pihenést kívánok!

    előzmény:
    naros (30654)
    2017-07-08  16:02
  48. 2017. július 8. 16:0230654.

    varrsz, egy a -val!


     

    előzmény:
    naros (30653)
    2017-07-08  15:26
  49. 2017. július 8. 15:2630653.

    Szia Kata!


    Örülök,  hogy újra varrasz!


    Emlékszem a képre.


    Éjjel kicsit esett, most éppen szakad, néhány perce ideért egy zápor.


    Most mintha elvágták volna, újra süt a nap...


    Nyugodt délutánt kívánok!

    előzmény:
    kata622 (30652)
    2017-07-08  14:28
  50. 2017. július 8. 14:2830652.

    Halihó Ági!


    Kicsi szünetet tartok, egészen eddig tettem-vettem, a konyhában szorgoskodtam, aztán gomblyukaztam (előbb át kellett néznem, hogy is van, a mint is van, mivel már elég régen gyakoroltam, de meg van!). Egy kicsit később begyúrom a tésztát, azután mára befejezem a nagyobb munkálatokat, inkább tovább varrogatok. Örülök, hogy alighanem visszatért a varrási elfoglaltságom, mert most már örömömet találom megint benne! Sok év kihagyása után, talán új távlatok elé nézek e téren!


    Nálunk szinte állandó jelleggel már egy ideje bujkál a napocska, nem baj, mert legalább akkor nem tűz olyan elviselhetetlenül!


    Kellemes szombat délutánt kívánok !

    előzmény:
    kata622 (30651)
    2017-07-08  10:48
8 9 10 11 12

Címlap

top