Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Barátságot keresel? - megh

kata622
Létrehozva: 2008. Április 29. 19:17

Köszöntünk nálunk!

 

Családos vagy? Magányos vagy? Hétköznapi témákról, sok mindenről beszélgethetünk, politikamentesen. 

Ha velünk szeretnél tartani írj bátran! 

  1. 2017. június 7. 09:5330451.

    Sziasztok Lányok!


    Itt sem esett, viszont lehűlt a levegő, hideg a szél.


    Ági! Elmúlt a fejfájásod mára?


    Nessy! Veled érzek, mert mikor Anyuhoz megyek, még korán reggel van, mikor hazafelé tartok, akkor túl meleg. Hétfőn is elindultam, felvettem egy vékony kardigánt, mire Anyunál leszálltam a buszról, már éreztem, hogy legjobb lenne levenni. Igen ám, de olyankor mindig pakkal megyek, itthonról viszek ezt-azt, menetben megveszem amit Anyu kér, szóval akkorra már mindkét kezem tele... Hazafelé örülnék, ha nem lennék úgy megpakolva, de majdnem minden alakalommal a reggeli +felső bevándorol a szatyorba, táskába, vagy csak a kezemben hozom, és nem egyszer hazafelé is vásárolok.


    Mikor dolgoztam ugyanez volt, azzal a különbséggel, hogy most nem minden nap gyakorlom ezt a helyzetet, legalább is egyenlőre, és akkor menetben nem voltam felpakolva. Nem én voltam az egyedüli aki így közlekedett és közlekedik ma is, ha dolgozik.


    Lányok! Kellemes napot kívánok !

    előzmény:
    SilverEagle (30450)
    2017-06-07  06:11
  2. 2017. június 7. 06:1130450.

    Sziasztok Lányok!
    Nagyon változó az idő- azt se tudom, mibe menjek. Délután saját levünkben fürdünk, ilyenkor meg hűvös van...
    Mindenem van, így csak el kell induljak hamarosan.
    Fejfájás mentes, szép napot kívánok.


  3. 2017. június 7. 05:5030449.

    Sziasztok Lányok!


    Éjjel sem esett, pedig jó lenne.


    Unokás napom van, vigyázzatok magatokra.

  4. 2017. június 6. 18:1930448.

    Átvonult a front kitisztult az ég, eddig nem esett.


    Nyugodt estét kívánok!

    előzmény:
    kata622 (30447)
    2017-06-06  14:33
  5. 2017. június 6. 14:3330447.

    Ágikám!


    Talán majd ha jól alszol éjjel, elmúlik holnapra! Nekem legalább is, ha ilyen kitartóan fáj a fejem, és bevettem már rá gyógyszert, és csak nem akar elmúlni, egy kiadós alvás segít! Biztos közrejátszik ez az időjárás is, a frontok!


    Várom Fiam hazaérkezését.


    További fejfájásmentes délutánt kívánok!

    előzmény:
    naros (30446)
    2017-06-06  12:51
  6. 2017. június 6. 12:5130446.

    Jönnek-mennek a felhők, hasogat a kobakom.


    Jó varrogatást!


     


     

    előzmény:
    kata622 (30445)
    2017-06-06  12:41
  7. 2017. június 6. 12:4130445.

    Nálunk egész nap hol beborul, máskor süt a nap, időnként elég erős szél fúj, össze-vissza idő van, de zivatar, eső még elkerült minket. 


    Varrogatok.


    Az ebédhez jó étvágyat, a délutánhoz kellemes időtöltést kívánok !


     

    előzmény:
    kata622 (30444)
    2017-06-06  07:37
  8. 2017. június 6. 07:3730444.

    Halihó Lányok!


    Itt is felhős, jelenleg szűrt napfény van.


    Mi mást kívánhatnék, mint ahogy Ági is tette, viharmentes napot napot!

    előzmény:
    naros (30443)
    2017-06-06  06:17
  9. 2017. június 6. 06:1730443.

    Sziasztok Lányok!


    Nálunk beborult nagy felhők úszkálnak az égen, viharmentes napot, jó hetet kívánok!



     

  10. 2017. június 6. 06:1430442.

    Sziasztok, szép reggelt!



    Ma korábban indulok, mert a pékhez kell bemennem, és az OTP automatához. Mára nincs ebédem, így veszek egy menüt, ami 680 Ft. Leves + Második- néha gyümölcs vagy süti is van. Nem tudom, mi lesz a kaja- mindig finomat csinálnak.
    Este én párolok csont nélküli felső csibe combot, mellé rizs köretet főzök, és zöldség köretet készítek. Ha lesz időm, kompótot is készítek- az lesz a nasi. Mindez 2 napra lesz, mdert 2 husim van a mélyben.

    Remélem, nem pont akkor fog esni, amikor úton vagyok...

    Vigyázzatok magatokra .


     


    Sziasztok!

  11. 2017. június 5. 20:2330441.

    Sziasztok Lányok!
    Péntek óta nem voltam, mert be se engedett az oldal...


    Kicsit dilemmában vagyok, hogy szedjem-e a gyógyszert amikor nem is vagyok cukros. Akinek 7 volt a cukra, annak is csak azt mondták, hogy diétázzon és kész- nem adtak gyógyszert. Nekem 5,5 volt, ami egyáltalán nem magas.
    Égzengés volt itt is Budán, de gyorsan vége lett. Mostam pénteken és ma i, és pénteken 3 napra készítettem z egyik kedvenc főzelékemet a krumpli főzeléket. Sütöttem rá csíkozott bacont- nagyon finom volt.
    Megint kell tescoéktól rendelnem, mert most iszom az utolsó ásványvizet, és naponta kell 1 palack az 1 lityi tea, és a reggeli fél lityi tejeskávéhoz.
    Én is jártam a Liget felé- borzalmas ami ott van. Nem értem, miért kell egyszerre feldúlni az egész várost. Ha egyet befejeznének, és utána kezdenének másba, még közlekedni is lehetne...
    MOst megyek hajat mosni, készítek egy sós lábfürdőt, és az arcomra is teszek pakolást- ezt hívják hétvégi wellness-nek Hétvégén szoktam ilyet csinálni- szuper jó, felüdülés minden porcikámnak .
    Sajnos ez a változó idő az idősebbeknek nem kedvező- rohangálnak is az orvosi ügyelet és mentő kocsik rendesen.
    Üdvözlet az új tagnak- érezd jól magad!
    Mi itt beszélgetünk, nem mailt küldünk. Én naponta kerülök elő,- ha a rendszer nem óhajt beengedni- különben napi szinten jönnék. Én is magam vagyok, és szeretem az állatokat, természetet, de mailt írogatni végképp nincs időm. Ha itt írsz, ismerkedsz, örömmel olvaslak és írok is, de mailt jó ha havonta 2x nézek.
    Megyek wellness -re a fürdőszobába.


    További szép estét .

  12. 2017. június 5. 20:1530440.

    Neked is!

    előzmény:
    kata622 (30439)
    2017-06-05  19:30
  13. 2017. június 5. 19:3030439.

    Kellemes estét, jó pihenést kívánok!

    előzmény:
    naros (30438)
    2017-06-05  19:04
  14. 2017. június 5. 19:0430438.

    A petúniákat itt is megviseli a meleg, főleg a futókat.


    Köszi a frissítőket!


     


     

    előzmény:
    kata622 (30437)
    2017-06-05  17:37
  15. 2017. június 5. 17:3730437.

    Anyunál az erkélyen szörnyű meleg van, szegény virágok , bár Anyu locsolja őket rendületlenül, mégis látszik, főleg a petúniákon, hogy kókadoznak. Kevés élőlény virgonckodik ilyen melegben! Ilyenkor legjobb az árnyékban!


    Reggel kevesen voltak az utcán, a járműveken. Hazafelé már többen jöttek-mentek az utcán, közöttük sok külföldi, de a járműveken továbbra sem értünk egymás sarkába, sőt még ülőhely is volt.


    További kellemes délutánt kívánok (üdítő!), (jeges tea!),  !

    előzmény:
    naros (30436)
    2017-06-05  16:44
  16. 2017. június 5. 16:4430436.

    Szia Kata!


    A napon szinte elviselhetetlen a meleg, arra gondoltam mi lesz később?


    Előre félek a hőhullámoktól.


     


     


     


     

    előzmény:
    kata622 (30435)
    2017-06-05  15:28
  17. 2017. június 5. 15:2830435.

    Szia Ágikám!


    Megjöttem Anyutól, nem fáztam...!


    Gyorsan felteszem a holnapi ebédet.


    Kellemes délutánt kívánok !

    előzmény:
    naros (30434)
    2017-06-04  20:40
  18. 2017. június 4. 20:4030434.

    Harmadszorra esik az első kiadós volt, megállapítottam milyen jó hogy nem locsoltam.


     


    Nyugodt éjszakát, szép álmokat!

    előzmény:
    kata622 (30433)
    2017-06-04  20:24
  19. 2017. június 4. 20:2430433.

    Nálunk dörgött és esett, de nem tartott sokáig, viszont egy fokkal jobb a helyzet, mert kissé lehűlt a levegő!


    Szóval kaptál sok piros pontot a fincsi ebédért ? Ezért érdemes volt a konyhában tevékenykedned!


    A délután folyamán abba hagytam a varrogatást, kicsit lazítottam, mert úgy gondoltam, megérdemlem! Azért ne gondold azt, hogy csak néztem ki a fejemből, kerestem anyagokat. Emlékeztem, hogy tavaly ősszel félre tettem két megbontott szoknyát, hogy majd az idén nyárra átalakítom, de a nagy rámolásban dobozba beraktuk, és amelyikre ráírtam az "anyagok" címkét, azt pont nem tudom levenni, gyanítom, hogy abban van. Rend a lelke mindennek, de van hátul ütője is, mint pont most. Eredetileg arra gondoltam, hogy a félkészek közé tettem, de úgy néz ki a helyzet, hogy nem. Szóval hiába keresgéltem, nem mentem vele semmire, no de se baj, nincs vész hála Istennek! A baj nem itt kezdődik!


    Van levegő mozgás,  most látom, a függönyök szépen lengedeznek!


    Kellemes estét, jó pihenést kívánok

    előzmény:
    naros (30432)
    2017-06-04  17:40
  20. 2017. június 4. 17:4030432.

    Katám, úgy hallottam, ha füveznek nagyon jó kedvük lesz.


    A szomszédban ritkán, de szoktak bulizni. Rendes gyerekek nem bunkók, kedvelem őket.


    Eleinte nem értettem, hajnalban mitől van olyan fergeteges jókedvük???


    Aztán a gyerekeim felvilágosítottak.


    Marciék itt ebédeltek, csirkecombokat rántottam, bezsebeltem a dicséreteket.


    Mintha felhőket látnék az égen, jó lenne egy kis lehűlés!


     

    előzmény:
    kata622 (30431)
    2017-06-04  14:59
  21. 2017. június 4. 14:5930431.

    Halihó Ági! Nem tudom, mit csinált az ürge, de hogy úgy viselkedett, mint aki nem normális, az biztos! Az a baj, hogy évek óta "beszabadultak" olyan tagok is a nagyobb városokba, akik valamikor, valahol még a legalapvetőbb társasági formát sem ismerték... Meg sem fordul a fejükben, hogy nem a tanyán vannak, hogy mások is laknak a házban, nem csak ő van, meg az állatok...!


    Nem nézem le a vidéken élő embereket, távol áll tőlem! Mindig is azt vallottam, nem az a paraszt, aki a földet műveli, hanem az aki úgy viselkedik! Sok olyan ember van, aki elvégezte az egyetemet, főiskolát és mégsem tudja, hogyan kell viselkedni, mert ugye azt nem az iskolában tanítják, bár azt gondolom, nem ártana!!!


    Sajnálom, hogy Anyukád nincs jól, mielőbbi javulást kívánok!


    Itt is van légmozgás, nem haragudnék, ha jönne az a felfrissülés!


    Az előbb ebédeltem, húslevest, zöldbab főzeléket és fasírtot készítettem.


    További kellemes délutánt kívánok !

    előzmény:
    naros (30430)
    2017-06-04  13:23
  22. 2017. június 4. 13:2330430.

    Szia Kata!


    Jól tették sógorodék hogy megleptek.


    Ivott vajon vagy beszívott a szomszéd? 


    Tagnap nagy tollpárnát mostam, még szárad pedig a napon van.


    Valamit elbénázhattam a centrifugázásnál. 


    Anyunak megint előjött a köszvénye, kiderült egész héten nem szedte a gyógyszereit.


    Feltámadt a szél, talán jön egy kis felfrissülés.Jó pihenést kívánok!


     


     

    előzmény:
    kata622 (30429)
    2017-06-04  11:19
  23. 2017. június 4. 11:1930429.

    Szia Ágikám!


    Tegnap délután megleptek Sógoromék, elcsaltak magukhoz, közben egy kicsit kirándultunk. Jó későn tettek ki az autóból, Sógorom még felkísért a lakásig. Aztán éjjel alig tudtam elaludni, talán fél kettő is lehetett, mire elaludtam. A házban többek között lakik egy ürge, nem tudom hol, de olyan kellemetlen hangja van, ha meghallom, legszívesebben beragasztanám a száját! Na és ez az elvetemült, bunkó ember óbégatott, röhögött, vihogott, amit csak eltudsz képzelni, hangoskodott . Iszonyú volt, és nem volt a házban egy rátermett férfiú, aki helyre tette volna! Már azon voltam, kihívom a rendőrséget, a háborgatás miatt!


    Szóval reggel úgy ébredtem, mint aki egész éjjel zsákot cipelt volna!


    Most már helyre billentem, megmostam a hajam, közben a téli paplanokat mosom. Nem érdekel, hogy vasárnap van, mindig betartottunk a régen előírt házi rendet, de ha éjjel lehet ilyen hangzavart csinálni, akkor az én csendes mosógépem ahhoz képest egy méhecske zümmögése. Csak szólna valaki, akkor bizony rázúdítanám az éjjel magamban mondott átkokat...! Többek között az "essen le a gatyáját!" is! - csak ne előttem!!!


    Anyu összezavarta a napokat, azt hitte, ma van pünkösd hétfő, miután ötször megállapodtunk, hogy ma vasárnap van, lezárta a témát, és azt mondta: jól van, most már megnyugodtam, hogy ma van hétfő ! Mondom, nem hétfő, vasárnap!!! Ja! tényleg!!!


    Szegénykém gyakran előfordul a tévesztés, nem vagyok én sem makulátlan, van, hogy az ünnepnapok engem is megzavarnak, sőt előfordul olyan is ünnepnapok nélkül, hogy más napot érzek....


    Kellemes vasárnapot kívánok !

    előzmény:
    naros (30428)
    2017-06-03  19:23
  24. 2017. június 3. 19:2330428.

    Jó éjszakát kívánok!

  25. 2017. június 3. 13:2230427.

    Kata, van klíma Anyukádnál?


    Nem főztem én sem, pihenős napom van.


    Reggel elsétáltam a sparba, meglepően kevés emberrel találkoztam úgy tűnik


    sokan elutaztak a hosszú hétvégére. Ma jobban bírom a meleget, tegnap vacakul


    voltam.


    Tünde,  szívesen látunk.

    előzmény:
    kata622 (30424)
    2017-06-03  10:04
  26. 2017. június 3. 13:2030426.

    Halihó Lányok! Kis szünetet tartok, benéztem. Látom, nem unatkoztok, akárcsak én.


    Tünde! Köszöntünk nálunk. Nem nagy a társaságunk, és nem is sűrűn vagyunk bent, de ezzel együtt szívesen látunk!


    Neked most volt a névnapod, Isten éltessen sok örömben, jó egészségben


    További kellemes délutánt kívánok !

    előzmény:
    buksi4 (30425)
    2017-06-03  11:37
  27. 2017. június 3. 11:3730425.

            Sziasztok!  Tünde vagyok,38 éves. Szeretem az állatokat és a természetet. Szeretek netezni,zenét hallgatni sétálni. Sajnos élőben nincsenek barátnőim/barátaim ezért itt keresek.  Írjatok és írok még magamról bővebben is. Szép,Pünkösdi  hosszú hétvégét kívánok.   Tünde  ilon11@citromail.hu 

  28. 2017. június 3. 10:0430424.

    Szia Ágikám!


    Most mentek el a Gyerekek. A nap nagyon melegen süt, már most szinte éget. Anyu telefonált, hogy lehúzta a rolót, nyitva az összes ablak, ajtó,  bekapcsolta a hűtőszerkentyűt, de még így meleg van, pedig ott aztán lehet huzatot is csinálni. Ahogy múlnak az évek, egyre gyakoribb, hogy nehezen viseli a túlzott időjárásokat, a túl meleget, a túl a hideget. Valljuk be, az emberek többsége is ugyanígy van vele, nem kell ahhoz megélni a 92. életévet sem.


    Főznöm nem kell, van még tegnapról, úgy hogy átadom magam a varrásnak!


    Kellemes hétvégét, jó időtöltést kívánok !

    előzmény:
    naros (30423)
    2017-06-03  08:09
  29. 2017. június 3. 08:0930423.

    Sziasztok!


     


    Lányomék este színházba mentek  én voltam a fiúkkal,


    hazafelé az utcán, egy nyesttel találkoztam.


    Ilyenkor a legjobb a piac, minden van amit szeretek.


    Szép napot kívánok!


     

    előzmény:
    kata622 (30422)
    2017-06-02  15:47
  30. 2017. június 2. 15:4730422.

    Ágikám! Jól van, akkor nem kapnak az érintettek boszorkányt, ha elvitték a zsákokat! Kint a telken is március 15-e után kezdték elszállítani a zöld hulladékot.


    Friss voltál, jó időben értél vissza a piacról! ...és mindent kaptál, amit szerettél volna vásárolni?


    Nálunk is ágyhúzás volt Fiaméknál, már a fregolin van az ágyneműjük. Van még mit mosnom, de elég nagy hajtás volt délelőtt, hogy amit beterveztünk, ha nem is egészen, de megcsináljunk belőle valamennyit. Nem régen mostam fel, elmegyek lezuhanyozom, aztán nemsokára a Menyem is jön.


    További kellemes időtöltést kívánok !

    előzmény:
    naros (30421)
    2017-06-02  10:55
  31. 2017. június 2. 10:5530421.

    Szia Kata!


    Szerencsére elvitték a zsákokat.Márciusban kezdődik a zöld hulladék elszállítás, idén


    három hétig álltak a zsákok az utcán. Most a meleg miatt igyekezniük kell.


    Fél öt óta fent vagyok, nyolckor már visszaértem a piacról, rizses húst és sopszka salátát


    csináltam, ágyat húztam, szóval zajlik a szokásos rutin.


    Örültem mikor haza jöttem, nem jó a napon lenni.


    Nyugodt napot kívánok!


     

    előzmény:
    kata622 (30420)
    2017-06-02  10:42
  32. 2017. június 2. 10:4230420.

    Szia Ágikám! Nem vitték el három hétig a zöld hulladékot!? Te jó Ég! Csak nem csinálnak ilyet ebben a nyári melegben!!!


    A szegfűnek jó helyet találtál?


    Fiam délutános, itthon tevékenykedik, én főzök, közben a hűtőt olvasztjuk le. A mélyhűtő már elég jeges volt, eljött az idő az olvasztáshoz. Délután Menyem jön, de a munka után  előbb a fodrászhoz van bejelentve. Gyerekek holnap reggel, délelőtt mennek haza a Menyemékhez.


    Kellemes, szép napot kívánok !

    előzmény:
    naros (30419)
    2017-06-01  19:46
  33. 2017. június 1. 19:4630419.

    Katám, évelőa szegfű a cserépben talált ábra szerint, de majd meglátjuk!


    Kitettem a zöldhulladékos zsákokat,  elviszik vagy kerülgetjük megint három hétig?


    Ha nem, bitang szaga lesz ebben a melegben...


    Nyugodt estét, jó pihenést kívánok!


     

    előzmény:
    kata622 (30418)
    2017-06-01  14:36
  34. 2017. június 1. 14:3630418.

    Szia Ági!


    Anyunál az "égből pottyant" szegfű csodaszép! Amit rendeltünk a Starkl-tól, azok fehérek és kicsit csüngők, illatosak ! Nem kérdezted meg, hogy évelő-e? Nekünk a kertben szintén évelő szegfű volt, a sziklakertbe ültettem.


    Kellemes délutánt kívánok !

    előzmény:
    naros (30417)
    2017-06-01  13:27
  35. 2017. június 1. 13:2730417.

    Sziasztok!


    Kata, nem jártam mostanában a Ligetben, de a hírekben annál többet láttam, hallottam felőle.


    Dél körül az aldiban elintéztük a heti vásárlást, vettem négy tő szegfűt a kertbe, remélem fagyállók.


    Erről jut eszembe, lassan levágom az elszáradt füge ágakat.


     

    előzmény:
    kata622 (30416)
    2017-06-01  10:38
  36. 2017. június 1. 10:3830416.

    Sziasztok Lányok!


    Tegnap voltunk a Kika-ban, miután Fiam hazaért. Nagy volt a forgalom, a Ligetet teljesen feltúrták, a Dózsa György út felől. Jártatok arra? Mi tegnap, és tegnapelőtt is arra jártunk, hát ott a közlekedés egyenesen szőrnyű! Egyébként is egész Budapest olyan, mintha örökké ásatások folynának...! Az egész egy nagy káosz!


    A lényeg, hogy mindent megkaptunk, amit szerettünk volna! Amíg bent voltunk az áruházban (amit szintén átépítenek, ezért a lenti parkolót nem lehetett használni, és bent az áruház is összezsúfolódva, elkerítve), esett néhány csepp eső, annyira, hogy az autók ablakán látszódott. Amikor kiléptünk az áruházból, mondom Fiamnak, olyan eső illat van, valahol eshetett az eső! Mentünk két lépést, akkor mondja Fiam: itt esett! Kérdezem: itt??? Az autókon látszott csak, a járdán szerintem amikor leesett, már fel is száradt!


    Előveszem a varrógépet, kicsit varrogatok.


    Szép napot, kellemes időt kívánok !

    előzmény:
    SilverEagle (30415)
    2017-06-01  06:40
  37. 2017. június 1. 06:4030415.

    Sziasztok , szép reggelt!
    Úgy látom, ma nem marad el az eső- talán több zivatar is lesz. A felhők gyülekeznek, de lehet, hogy csak rémisztgetnek, és elviszi a szél őket.
    Engem nem zavar, mert frissíti a levegőt az eső- csak ne akkor essen, amikor úton vagyok...Most kicsit dilemmába vagyok, hogy az előtér ablakot merjem-e nyitva hagyni, de inkább becsukom, mert nem szeretném, ha árvíz lenne a folyosón.A babáimnak viszont kéne a levegő...
    Ma minden nap boldogságos vagyok, mert végre találtam olyan tejport, amivel én is ihatok tejes kávét. Kókusztej por. Nem egy olcsóság, de végre ha csinálok INKU kávét (gabona kávé 2% valódi kávéval), van mit beletenni. Majdnem fél literes a bögrém, abba készítem a fekete kávét, és ezt a kókusz tej port teszem bele. Minden reggelihez azt iszom- nagyon ízlik így.
    A tegnapi mosásból kézi mosás lett, mert ahogy összeszedtem a cuccokat, nem volt annyi, hogy Mancit elindítsam. Estére megszárad a kézzel mosott ruha, így ma az ágyneműt viszont kiforgatom, mert melegben szeretem, ha friss.

    No indulok!
    Legyen szép napotok!


  38. 2017. május 31. 21:1930414.

    Sziasztok Lányok!


    Az ígért eső elmaradt, így aztán mikor elmentek a gyerekek locsoltam.


    Az előbb az összes ablakot kinyitottam, jólesik ha mozog a levegő.


    Jó pihenést kívánok!

  39. 2017. május 31. 18:1530413.

    Sziasztok Lányok!


    Kicsit itt- látom, a nagy melegben mindenkinek van dolga, vagy hűsöl éppen. Én Mancikámmal mosni fogok perceken belül. Ahogy hazajöttem, kereszthuzatot csináltam, hogy menjen ki a nagy meleg, ami a madárkáimnál az előtérben volt, aztán kaptak friss vizecskét, és növény spriccelővel fürdettem is őket. Most csönd van. Kicsit később , mikor besötétedik, megint vizet cserélek, hogy ne lábvizet igyanak, reggelre friss vizük legyen. Szeretem, ha kicsit áll a víz, mert a klór kimegy belőle, nem mérgezi őket. Reggel kapnak 1 db sárgabarackot- elosztva a 3 kalitkában. Megszórom egy kevés chia maggal, szárított petrussal, és a zöldségestől ingyen kapott spenót levelekből egy szép nagyot is elosztok nekik, valamint a hűtőbe tettem egy fél almát- azt is elosztom 3 felé. Én úgy döntöttem, hogy mivel ma mosok Mancival, nem főzök. A munkahely mellett van egy házias kifőzde. Azt mondták, hogy holnap lesz vagy rántott máj, vagy gomba. Azt fogok enni rizs körettel- mindkettőt szeretem nagyon, és gyümölcs levessel együtt 750 Ft lesz a menü. Szerintem két fogásért jó ez az ár- ennyiből ezt nem hoznám ki, max ha több főnek kéne főzni.
    No megyek Mancikámhoz - mosunk .


    További szép napot Nektek!


  40. 2017. május 31. 12:5830412.

    Halihó Lányok!


    Csak benéztem, de látom mindenki elfoglalt, én is, csak ebédeltem. Nektek is jó étvágyat kívánok az ebédhez!

    előzmény:
    kata622 (30411)
    2017-05-31  09:19
  41. 2017. május 31. 09:1930411.

    Sziasztok Lányok!


    Nálunk még korábban nagyon halványan pislákolt a nap fénye, de egy idő óta, egybefüggő vékony felhő eltakarja.


    Ági! Annak a telekszomszédnak is gyönyörű nagy fája volt a korai cseresznyéből, de mint ahogy mondtam, víz íze volt, viszont nagyon szépen díszlett a kertjében!


    Nessy! Ügyes vagy, hogy a tériszonyod ellenére megtudtad javítani a "kerítést", piros pont jár érte!


    Értem már, miért mentél el több orvoshoz. Különben tényleg úgy van, ha valamiben nem biztos a körzeti, akkor elküldi a pácienst szakorvoshoz. Biztos, ő sem volt biztos a diagnózisában... Tulajdonképpen nem is baj, mert így most már teljesen nyugodt lehetsz, nincs cukor!


    Lányok! Ma itthon teszek-veszek, hacsak nem kell váratlanul elmennem. Anyu miatt bármikor összekapom magam és elmegyek Hozzá, ha úgy adódik.


    Legyen szép napotok !

    előzmény:
    naros (30410)
    2017-05-31  07:00
  42. 2017. május 31. 07:0030410.

    Sziasztok Lányok!


    Kata, nekünk is volt míg ki nem pusztult korai cseresznyénk, ami inkább csak esztétikai élmény mert íze szinte nincs.


    Megyek Ábelért, szép napot jó munkát kívánok!

  43. 2017. május 31. 06:3330409.

    Sziasztok Lányok!
    Tegnap este kalitkát szereltem, mert ahogy le lett véve a költődoboz, ott egy kicsi rés van, amelyen kijönnek a nimfák amíg nem vagyok itthon. Ez veszélyes, mivel van ugyan szúnyogháló amin nem tudnak kimenni, de a kerete csak fából van, amit szecska módjára darabolni tudnának. Kerestem olyan alkalmatosságot, amivel a rést be tudtam vonni, de fél kézzel elég érdekesen sikerült- ugye a létrán tériszonyos vagyok, így kapaszkodás nélkül nem megy-, de megoldottam.
    Kata én már a vizsgálatok előtt tudtam, hogy nem vagyok cukros, de a háziorvos váltig állítja, hogy szerinte évek óta az vagyok, így elküldött 3 orvoshoz. Mindhárom kizárta a cukrot, így remélem, békén hagy végre a háziorvos ezekkel a véleményekkel. A szemész és a diabetikus is kérdezte hogy mit keresek ott, hisz semmi bajom. Már csak az a kérdés, hogy amit kaptam gyógyszert, azt szedjem-e tovább... mert azt mondta a dokinő, hogy az segít lefogyni. De ha nem vagyok cukros, minek szedjem? Nem értem...kicsi vagyok ehhez, de buta azért nem. Fölöslegesen nem szeretnék gyógyszert enni. Ez a Mercformin XR, amit kismamáknak adnak, akik túlsúlyosak, és azért nem esnek teherbe. Én nem vagyok leendő kismama sem, teherbe se tudok esni, hisz méhem sincs már- majd megálmodom...vagy visszamegyek a diabetikushoz.


    A meggyet nagyon szeretem. Nekem is van egy fám a telken, de nem tudok kijutni oda...


    No indulok, kezdődik a nap számomra.

    Legyen szép napotok!

    előzmény:
    kata622 (30403)
    2017-05-30  13:55
  44. 2017. május 30. 20:3630408.

    Nem ismerem azt a meggyet, de az szuper, hogy ilyenkor, nemcsak a korai cseresznye érik, hanem még az a meggy is! ...és elszoktál tenni belőle télre is, van annyi? Nagy a fátok? Lehet, hogy ilyen típusú meggyből hozott Fiam is a múlt héten csütörtökön, ami szokatlanul ízletes volt és szép is, amit mi cseresznyének ettünk meg, mert azt mondta, ez korai cseresznye. Mondtam, hogy emlékszel, az egyik kedves telekszomszédunktól szoktunk annak idején korai cseresznyét kapni, de az soha nem volt ilyen ízletes, sőt kimondottan víz íze volt. Most megkaptam a választ a rejtélyre, mert sehogy nem ment a fejembe, hogy ilyen szép korai cseresznyét tényleg még életemben nem ettem!Majd elmondom Fiamnak is, hogy tulajdonképpen, amit ettünk az nem cseresznye, hanem a cseresznye és meggy "keveréke".


    Nektek is jó pihenést kívánok, nyugodt estét!

    előzmény:
    naros (30407)
    2017-05-30  19:35
  45. 2017. május 30. 19:3530407.

    Kata,  érdi nagy gyümölcsű, átmenet a cseresznye és a meggy között,


    az igazira még várni kell.


    Igen a borsó apró szemű, Marcinak is ízlett.


    Jó pihenést kívánok!

    előzmény:
    kata622 (30406)
    2017-05-30  17:50
  46. 2017. május 30. 17:5030406.

    Már van meggyetek? Nekünk voltak meggyfák, de ilyen korán egyik sem ért még meg.


    Ó! Olyan zsenge zöldborsót vettél? Nem csodálom, ha elfogyott! Az biztos, hogy a mirelittel össze sem lehet hasonlítani a frissen szedett terményt!


    További kellemes időtöltést kívánok!

    előzmény:
    naros (30405)
    2017-05-30  16:30
  47. 2017. május 30. 16:3030405.

    Sziasztok Lányok!


     


    Kata, a borsót a szomszéd utcában egy ismerőstől vettem, előző este szedte.


    Finom zsenge más mint a mirelit,  egészen elszoktunk tőle.


    Elfogyott, nem jutott belőle a mélyhűtőbe.


    Remélem elhúztak az ufók!


    Marciékat várom, jönnek meggyezni.


     


     

    előzmény:
    kata622 (30404)
    2017-05-30  13:58
  48. 2017. május 30. 13:5830404.

    ! Megzakkant a valami, mert nem akarta elküldeni, többször ráütöttem, mire aztán kétszer is elküldte...! Ezek az UFÓK annyi "borsot törnek az ember orra alá", hogy essen le a gatyájuk !

    előzmény:
    kata622 (30403)
    2017-05-30  13:55
  49. 2017. május 30. 13:5530403.

    Sziasztok Lányok


     


    Hazakeveredtünk a temetőkből, nagyon melegen süt a nap, a kocsit csak napon tudtuk parkolni az egyik helyen, mint a katlan olyan volt, amikor beültünk.


     


    Fiam elment dolgozni, pont jól kiszámoltuk az időt, igaz nem voltunk mindenkinél, de "ami késik, nem múlik", majd folytatjuk. 


     


    Ági! Négy kiló zöldborsót pucoltál? Az nem kevés! Úgy vettétek már, hogy elteszel a mélyhűtőbe is télre? Volt egy kedves kolléganőm, Akivel anno az ebédidőben metroval hipp-hopp kiugrottunk a régi Lehelre ilyen időtájt. Megvettük a zöldborsót is, hogy abból főzünk majd mikor hazamegyünk a munkából, mire megpucoltuk, mert úgy végeztünk a munkával, Ő már a felét megette nyersen!


     


    Nessy! Miért mentél ennyi orvoshoz el, hogy megállapítsák a cukrot? Nem voltál megnyugodva, hogy már mondták előzőleg a vizsgálatok után?


     


    Kellemes, nyugodt délutánt kívánok !


     


     

    előzmény:
    SilverEagle (30401)
    2017-05-30  06:35
  50. 2017. május 30. 13:5430402.

    Sziasztok Lányok


    Hazakeveredtünk a temetőkből, nagyon melegen süt a nap, a kocsit csak napon tudtuk parkolni az egyik helyen, mint a katlan olyan volt, amikor beültünk.


    Fiam elment dolgozni, pont jól kiszámoltuk az időt, igaz nem voltunk mindenkinél, de "ami késik, nem múlik", majd folytatjuk. 


    Ági! Négy kiló zöldborsót pucoltál? Az nem kevés! Úgy vettétek már, hogy elteszel a mélyhűtőbe is télre? Volt egy kedves kolléganőm, Akivel anno az ebédidőben metroval hipp-hopp kiugrottunk a régi Lehelre ilyen időtájt. Megvettük a zöldborsót is, hogy abból főzünk majd mikor hazamegyünk a munkából, mire megpucoltuk, mert úgy végeztünk a munkával, Ő már a felét megette nyersen!


    Nessy! Miért mentél ennyi orvoshoz el, hogy megállapítsák a cukrot? Nem voltál megnyugodva, hogy már mondták előzőleg a vizsgálatok után?


    Kellemes, nyugodt délutánt kívánok !


     

    előzmény:
    SilverEagle (30401)
    2017-05-30  06:35

Címlap

top