Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Sziasztok Lányok!
Katám, köszönöm! Oda volt a napom remélem ma
már jól alszom!
Gondolom jó estéd lesz!
Vera, örülök, hogy ízlett a krumpli,
jól jön néha egy kis változatosság.
A mézes fokhagymát próbáltad a torkodra?
A nyomón átpréseled a fokhagymát és egy evőkanál
mézzel elszopogatod.
Az íze borzalmas, a szaga a szokásos, de utána
kicsit könnyebb.
Lányok, nyugodt estét kívánok!
Sziasztok!Jó délutánt!
Ágika először is köszönjük a tepsis krumplit,tejes.Nagyon finom,még csak ketten ettünk belőle Tomival,nagyokat sóhajtott,nyögött,alig bírt menni,úgy jó lakott.Mindig ezt csinálja ,ha valami ízlik,jól esik neki.
A svéd fasírttal ettük.
Évközben se jó az ívóvíz,de mit tudunk tenni,hogy mért volt ilyen nem tudom.Látod itt volt a szomszédasszony elfelejtettem megkérdezni,Ő amúgy se iszik csapvízet,csak állottat.Megenged egy flakont és megvárja míg leülepszik.
Igen tudom Göncről van szó,nekem mindjárt Gödöllő jut eszembe.bocsi.!!!!
Idekergetted a rossz időt,habár csak eső és szélt írtál,itt volt még hozzá dörgés villámlás is ,egész éjjel,hajnalban.Andris fent volt hajnalban látta villámlik visszaaludt.Reggel beszéltük micsoda vihar volt itt,azt mondta az nem itt volt.Jó megtanulta a leckét annak idején míg kicsi volt,apjától sokat tanult az időjárás minden területéről.
Én meg itt cidriztem kihuztam mindent,utána jöttem rá,hogy áramtalanítani is lehetet volna.Ő szokott megnyugtatni.
Most már kapar a torok ,köhögök,na nem kell,csak a kaparás véget.
Kata örülök anya jól van,jól szorakozik.Az étel se megy veszendőbe!
Adri ne dolgozz annyit!!!!!!
Szép napot estét kívánok mindenkinek,meleg van ,süt a nap!!!
Halihó Lányok!
Jönnek a Gyerekek, elköszönök mára.
További szép délutánt, estét és éjszakát kívánok Mindenkinek, Ágikám Neked külön, hogy "hozd be"a tegnap éjszakát is !
Vera! Neked külön, hogy gyógyulj meg gyorsan!!!
Halihó Lányok!
Megjöttem Anyutól.
Ágikám! Itt is gyönyörűen süt a Nap, és igen melegen!
Úgy néz ki, hogy Anyu pénteken jön vissza, a másod unokahúgommal. Csütörtökön átmegyek és megfőzök, hogy ha megjönnek, csak melegíteni kelljen, addigra nálam ugyanis elfogy, amit előre megfőztem vasárnap, mert Fiamék a héten több napon keresztül itt "táboroznak" a munka után.
Éjjel Nálatok vihar volt?! Remélem, kárt nem okozott!!!
További szép napot kívánok Mindenkinek!
Küldöm a délutáni kávét és egyebet, , egészségetekre!
Sziasztok!
Éjjel egy óra után a vihar felébresztett, becsuktam az ablakokat
aztán csak nehezen tudtam újra elaludni.
Kata, köszi a kávét!Közben kisütött a nap,
ragyogóan tiszta idő van.
Legyen jó a napotok!
Sziasztok Lányok !
Ahogy elnézem, az nem mondható, hogy a néhány tagból álló topikunk tagjait az unalom megeszi!
Ágikám! Igen, délutánra lett víz.
Itt korán reggel volt ma szél és eső is, de már süt a napocska, még ugyan nem szikrázóan .
Összeszedem magam, megyek a másik lakásba, virágot locsolni, szellőztetni.
Verám! Arról már írtam, hogy egyenlőre Anyu nem tudja mikor jön haza, mert az első variáció, miszerint ma lett volna, az még hamvában kihunyt!
Majd jelentkezem, Mindenkinek kellemes napot kívánok!
Sziasztok!
Vera,jó messzire vannak egymástól, Gönc és Gödöllő!
Mikor nincs karbantartás, milyen az ivóvizetek?
Gyógyulgass!
Adri,szellősebb napokat!
Kata, délutánra javították meg a vezetéket?
Öt óra körül erős déli körül szél kerekedett, csapkodta az
ajtókat ablakokat, bolond idő.
Lányok, jó pihenést kívánok!
Sziasztok Lányok!
Csak beköszönök, nagyon sűrű volt a péntek is ... mai nap is ... az még mindig sűrű ...
Halihó Lányok!
Végre megjavították a csöveket, ismét van víz!
Gyerekek megjöttek, elköszönök.
További kellemes napot, estét és éjszakát kívánok!
Sziasztok Lányok!
Köszönöm a dicséreteket,jól is esik,már rám fér,hogy valami jót is csináljon.
Elnéztem,elírtam nem Gödöllő,hanem Gönc-ön lesz a mulatság 3nap,ott alszanak,még nincs kiosztva ki hol lesz ebben a három napban.
Mihály-napi Sokadalom és Pálinkamustra,lesznek zenekarok,lovasbemutató.....stb......
Kata,hogy nálatok nincs ivóvíz az egy dolog, rendbe hozható!
Itt nem tudom mit csináltak hétvégén,de én a langyos vízet már nem bírom inni,olyan kloros szaga van,a víz színe se áttetsző,valahogy mostmár alakul,de szombat ihatatlan volt,a hideget meg most a torok véget és a hideg idő miatt nem bírom.Citromlét tettem a vízbe,vagy teát ittam,ugy elviselhető volt.A W.C.-n és a füdőbe is ezek a szagok csaptak meg,de néha rozsdásszag,vasszag is társult volna.Legalább szólnának,hogy tisztitják a vizet.!!!!
Kata anya nem keddre várható???
Gyógyulgatok!!!!!!
Legyen szép napotok!
Sziasztok Lányok!
Ágika amilyen hamar elmúlt neked a betegség,annyival tovább tart nálam.
Estére hőemelkedés,fáztam egy pokróc volt rajtam itt a gép előtt,de inkább itt hagytam,óránként toalett,mindig szomjaztam,egy pici citromlé kevés vízzel(egy pohárral szoktam meginni),magába nem jó a citromlé,mert néha csípet.Hozatam negrot és halls cukorkát.
Már mi is kétszer szüreteltünk és még kétszer fogunk
ÁÁÁÁ nem csak hoztunk a kertből fel,nem mindig eszik,de most ha marad a tálba mindenkinek kell.Jó beért már,mert repedezik és eszik a darazsak ,madarak,seregély is van ám!!!!!
Nem tudom,hány üveg fér a gépbe,de 4-5-nél több nem,a lábasaimba annyi fér.Na és az áram???Igen ez egy másik fontos kérdés.......
Andris a neten látot olyan pattogatni való kukoricás dobozt,hogy kipattogot,megnyomsz egy gombot és a szádba röpíti a kukoricaszemet.Nem tudom mennyire igaz,csak ugratni akart???!!!
A vöröshagymát nem ismertem.
A kislánynak csak maradjon meg ez a jó szokása,hogy örömmel mesél az oviról, és boldogan is megy.Az ovónéni is maradjon mindig tüdéri!
Rossz érzés ,ha valakit megkedvelünk és ki kell ábrándulni belőle,vagy az a valaki nem kedvel már minket!
Befutott a lányom a kicsivel, aranyos kisfiú,
nagy szerencséjükre nyugodt baba.
Megtalálta a mutató ujját, nagy lelkesen szopja,
meglát egy arcot és egyből mosolyog.
Remélem folyik a már az víz!
Lángost sütök a leveshez, mindenki szereti.
Kellemes délutánt!
Igen, kisütött a Nap!
Víz még nem jön a csapból. Az ilyen váratlan helyzetek gondolom, sok helyen igen kellemetlen is lehet.
Nekem szerencsére, azon kívül, hogy a hajamat akartam megmosni, nagyobb problémát nem okozott. Tegnap főztem, iható vizem is van. Tény, hogy nem örülök ennek az állapotnak, de most nekem nem vészes.
További szép napot, az ebédhez jó étvágyat kívánok!
Szia Kata!
Remélem gyorsan megcsinálják a vezetéket,
bosszantóak az ilyen helyzetek!
Itt kisütött a nap.
Halihó Lányok!
Át kell szerveznem a délelőttöt, mert a munkások elvágtak egy vezetéket az utcán és nincs víz. Állítólag délig biztos nem lesz.
Tök jó, mert hajat is akartam mosni.
Ágikám! Jó munkát kívánok! A murcit jobban szeretem, mint a mustot!
Sziasztok Lányok!
Vera, elfelejtettem válaszolni a musttal kapcsolatban,
félédes szürkebarátot szüreteltünk, 22 fokos lett a must.
Nem volt sikere mert túl édes, megvárjuk míg murci lesz belőle.
Kata, gondolom már felétek is süt a nap!
Takarítani és mosni fogok, fő a változatosság!
Tegnap pulykaragulevest főztem mára is jut,
majd kitalálok valami másodikat.
Gyorsan úsznak a felhők az égen,
Lányok, legyen jó a napotok hetetek!
Sziasztok Lányok !
Szép időt és kellemes hetet kívánok!
Remélem, jól vagytok!
Délelőtt itthon teszek-veszek, napközben még nem állt össze a kép mi lesz, de késő délután azt tudom, Fiamék jönnek.
Később benézek.
Halihó Lányok!
Ági! Lili aranyos kislány lehet! Az nagyon jó, hogy az óvónénit szereti!
A szülöknek is nagy megnyugvás, ha gyermekük jól érzik magukat az óvodában, vagy iskolában, amíg ők dolgoznak.
Egész délelőtt főztem, több félét, mivel Anyu nem tudta megmondani mikor jönnek. Utálok rohanni, így a főzés terén is. Kigondoltam olyan kajákat, amiket a mélyhűtőbe tudok tenni, csak valami köret kell hozzá és kész. Elporcióztam, nekem, nekünk és Anyuéknak is, ha jönnek.
Délután szabtam, az nem jár zajjal, olvastam és TV-n néztem olyan filmet, amit előzőekben valamikor felvettem.
Nagyon hamar elmúlt a nap.
Vera! Ügyes a Fiad, gratulálok! Mielőbbi gyógyulást kívánok Neked!
Lányok! További szép estét és jó éjszakát kívánok!
Sziasztok Lányok!
Megint szép napunk volt!
Vera, jobbulást kívánok, remélem olyan hamar elmúlik
a torokfájásod mint nekem!
Ügyes a Fiad gratulálok!
A befőzőgép hasznos találmány, vajon hány üveg fér bele?
Gondolom villannyal működik.
Nem tettem az ujjamra ecetet sem vöröshagymát,
az is nagyon jó csípésre.
Kata, mi jót csináltál ma?
Elmentek a gyerekek, Lilink mesélt az oviról, szerencsére
szívesen jár,tündéri óvónője van.
Nálunk ma mindenki álmos volt, kávé ide, kávé oda,
gondolom a meleget érezzük, ami jön.
Lányok, jó pihenést kívánok!
http://www.befozoautomata.hu/index.php?oldal=oldal&o=receptek
Nézzétek,mit találtam,háziasszonyok munkáját megkönnyitő kisgép!!
Mik vannak!!!???
Sziasztok lányok!
Valamivel jobb idő van mint eddig,már nem fúj annyira a szél,nap is kisütött,eső nem esik.
Tegnap begyújtottunk,16fok volt bennt,ez még nem oly nagy baj,de egésznap cidriztem=fáztam,remegtem,jobban is lettem mára,csak a torkom fáj,ha nyelek.Ugy látszik Tomitól elkaptam.
Ágika milyen lesz a bor íze?
Köszönöm a mustot,habár én nem szeretem,de belekostolni szoktam.
A csípésre ecetet tettél ,ugye?????Még jó,hogy nem dagadt be,ha rossz helyen csíp bedagad.
Gödöllön lesz rendezvény,lovas bemutató,bográcsolás,este koncert.A fiam odament most megbeszélni,hogy ki hol lesz,mint rendező,!!!!!Multkor jól csinálta,túl jól! Örülök!!!!!
Halihó Lányok!
"Erre jártam", benéztem. Remélem, jól érzitek magatokat!
További kellemes vasárnapot kívánok!
Sziasztok Lányok !
Szia Ágikám! Kellemes időt kívánok az unokázáshoz!
Láttam én is egy pár feldolgozást, és a könyvet is olvastam. Előfordult már nem egyszer, ha egy olyan könyvből írtak filmre forgatókönyvet, amelyet már olvastam, hogy csalódás ért a film megnézése után.
Azt hiszem, az is fontos, hogy hány évesek vagyunk, amikor a könyvet olvassuk és mennyi, amikor a filmet nézzük...!
A csak filmek esetében is gyakran megesik, hogy a valamikor látott film, amire szívesen emlékszünk, és akkor a rajongásig "odavoltunk", életünk egy későbbi szakaszában, ha újra megnézzük, furcsa módon, nem is tudjuk, miért tetszett az akkor...?! -!
MIndenkinek kellemes elfoglaltságot, pihenést kívánok!
Sziasztok Lányok!
Kata, a szúnyogok engem sem szeretnek, mondhatom
ez kölcsönös!
Tegnap este az egyesen megnéztem Jane Eyre kitudja hanyadik
feldolgozását.
Elsők közt olvastam, a könyv
akkoriban tetszett, a filmek kevésbé.
Ma unokázni fogok, szép vasárnapot kívánok!
Pont most hallottam én is, hogy visszatér a nyár! Nagyon helyes, mert micsoda dolog, hogy annyira lehűlt az elmúlt napokban!!!
Na, jól van, ha az ujjad leapadt!
Nem akarom kikiabálni, de engem ezek a "csípő, szúró" állatok szerencsére nem szeretnek. Nagyon ritkán szenvedek tőlük, nem úgy, mint Férjem, Akit nagyon szerettek a szúnyogok, és darázs is megszúrta egyszer olyan nagyon, hogy pillanatokon belül háromszorosára megdagadt a keze.
Abba meg bele sem jó gondolni, hogy van aki allergiás ezekre a csípésekre, és még az élete is veszélybe kerülhet!
Lányok! Szép estét, és nyugodt, pihentető éjszakát kívánok!
Szia Kata, örülök hogy kellemes napod volt!
Olvasom, hogy jövő héten visszatér a nyár,
30 fokot ígérnek.
Elfáradtam, pedig magasművelésű a szőlő
nem kell hajolgatni mint régen.
Az ujjam már leapadt, úgy tudom jót tesz,
a reumára kifejezzen jó.
Mondjuk nem a legkellemesebb gyógymód,
az tuti.
Bár lehet, hogy az méh, és nem a darázs csípés...
Szerencsére a kicsiket
nem szúrták meg, mert úgy emlékszem
gyerekkorban sokkal jobban fájt!
Elköszönök, aludjatok jól!
Halihó Lányok!
Szia Ágikám! Köszi a mustot, igazán jó volt!
Nem dagadt be az ujjad a darázscsípéstől? Jól tettétek, hogy a katicákat hazavittétek, hasznos állatkák!!!
Remek időt fogtatok ki a szürethez, gondolom, sokan tették ugyanezt, akiknek van szőlőjük.
Az is jó, hogy a torkod meggyógyult!
A gyerekkori barátommal találkoztunk, nosztalgiáztunk, bejártuk Zuglót, príma ebédet fogyasztottunk, és jól elfáradtunk.
Mindenkinek további kellemes délutánt, jó pihenést kívánok!
Sziasztok Lányok, hoztam nektek mustot!
A szőlő egy része elfagyott, nem baj mert
mindig marad az óborból és csak gond a tárolása.
Rengeteg a darázs, sajog az ujjam az egyik
kis piszok megszúrt.
Sok katicabogár mászkált, egy dunsztosüvegre valót
hazahoztunk és a kertben elengedtünk.
Szerencsére príma idő volt
örülök, hogy túl vagyunk a szüreten.
A torkom meggyógyult. jót tett neki a pálesz
igaza van a doktoréninek
aki az öblögetést ajánlotta.
Kata, jó szórakozást kívánok!
Vera, nem nagyon ismerem a mogyorókat, de
azt tudom a földimogyit sósan szeretem
a török mogyorót pedig csokoládéban.
Lányok, nyugis szombat délutánt kívánok!
Sziasztok Lányok !
Remélem, jól pihentetek és nem fáztatok a meleg takaró alatt!
Lemegyek vásárolni, azután pedig találkozóm lesz. Nem tudom, mikor jövök vissza, akkor azonban jelentkezem.
Mindenkinek szép hétvégét kívánok, remek idővel!
Sziasztok Lányok!
Nem a földimogyira nem allergiás Andris,nagyon szereti!
Ágika azért kérded,hogy azt tegyek a sütibe dió helyett?Már én is gondoltam rá,csak sok akadály van míg sütibe kerül!Például:Héjas mogyit vegyek,én pucolom meg,és pörköljem,daráljam?Vagy sótlan mogyi is van,az már drágább,azt már nem kell pörkölni?
Vagy nem tudom lehet-e úgy kapni,mint a mandulát?Még nem néztem meg!
HAHA még várj a rózsákkal,még csak tervbe van véve!
Itt is hideg volt ma egésznap,mert a szél fújt erősen.A nap is sütött.
A krumplis receptet,köretnek valót kiírtam kipróbáljuk.Én már hasonlót csináltam többet is és nem mindegyik nyerte el a tetszésemet.Remélem ez igen,fokhagymásan ,mert szeretjük a fokhagymát.
Tudjátok,hogy régen a kínaiak,karatésok se ettek vörös-,fokhagymát,csokoládét?Ezek az ételek izzasztottak,izzadság szagott árasztottak és ez nem volt jó hatással,ha ellenség közelében voltak.Amikor tanulták a csöndben járást,nesztelenül menést.
Katám nem beszéltük meg semmit,Áginak ajánltam a sütit süsse meg,de nemleges választ kaptam,majd én előbb,mint egy jó tyúkanó.......
Szép estét!
Ágikám! Nagyon jó időt kívánok a szürethez! Azt mondták, hogy a tavaszi fagyok sok kárt tettek a szőlőkben, de ahol és ami megmaradt, az nagyon finom lett és a bor is jó minőségű lesz. Tény, hogy az idén eddig még nem vettem olyan szőlőt, ami nem lett volna finom édes!
Lányok! Szép estét, jó éjszakát kívánok!
Katám, elfelejtettem megírni holnap szüretelünk
estefelé jövök!
Katám, a heti bevásárlást legtöbbször együtt intézzük,
szeretek vele menni mert nem szól bele mit teszek a kosárba.
Soha nem morog hogy mennyibe kerül,
türelmes és emlékszik mi volt felírva
ha otthon marad a cetli, vagy a szemüveg...
Végül, de nem utolsósorban
kocsival megyünk, nem kell cipekedni.
Mikor egyedül vásárol hipp-hopp készen van,
előre megtervezi az útvonalat és igyekszik
megdönteni a rekordját.
Mostanában nélküle ritkán indulok vásárolni,
valahogy elmúlt a "vehetnékem."
Régebben nagyon tudtam tárgyak után
vágyakozni, ez elmúlt a fiatalsággal együtt.
Katám, elköszönök, jó éjszakát kívánok!
Ágikám! Ti is szerettek együtt vásárolni a Férjeddel? Nagyon szerettem én is! Fiammal is jó vásárolni, mert sem a Férjem, sem Ő nem akar végig száguldani az üzletben. Voltak kolleganőim, akik szinte idegbajt kaptak, ha a férjük velük ment.
Nekem egy kis manócskát kellett megragasztanom, mert eldőlt és véletlenül a lepkének a szárnya, ami a manó kezén van, letörött. Annyira kicsi, hogy alig tudtam a ragasztót rátenni, ezért jutott belőle mindenhová, főleg az ujjaimra.
Igen, szinte hagyma nélkül főzött.
Képzelheted!
Reggelre lekopott a pillanatragasztó,
a baj az, csálé lett a
kristálynak látszó arasznyi talpas tárgy..
Ahogy az ujjamra folyt a trutyi,
nem tudtam összpontosítani, zutty, összenyomtam,
és szélsebesen rohantam letörölni a ragasztót!
Anyu még nem is látta,
ez van, nem vagyok én restaurátor!
Nem mentem a boltba, majd azurammal
elintézzük.
Jó varrást!
Tényleg hagyma nélkül?! - érdekes, igaz, hogy "ahány ház, annyi szokás"!
Igen, úgy van, ahogy írod! A régi fűszernövények szép lassan, ismét teret kapnak azokban a háztartásokban, ahol az "új" ízekre kíváncsiak.
Kicsit szereltem az előbb, szétszedtem a varrógépet, kitisztítottam, beolajoztam. Erról jut eszembe, mi van az ujjaddal, kopik a ragasztó? Nincs körömlakk lemosód? Azzal is elérhetsz valami eredményt! Nem olyan régen jártam hasonló módon, mint Te, és elég szépen megszabadultam a nem kívánt ragasztótól! Nem tökéletesen, de elfogadható lett!
További szép időt kívánok!
Úgy látszik a svájciak nem szeretik a fokhagymát,
ha csak bedörzsölik az edényt.
Bár mostanában reneszánsza van,
akárcsak a régi fűszernövényeknek lestyán
szurokfű, zsálya és társai.
Anyu régebben szinte hagyma nélkül főzött,
a férjem nagyon csodálkozott.
Gyönyörű az idő, nem panaszkodhatunk!
Nálunk szépen süt továbbra is a Napocska, jól esik a tegnapi hűvös nap után!
Ágikám! Köszönöm, értem!
A fokhagymás változatát ismerem, svájci rakott burgonyaként. Ott a tálat, edényt, amibe karikázzuk a burgonyát be kell dörzsölni fokhagymával, a többi hasonlóan készül, mint a Te recepted. A karikára vágott burgonyát annyi tejjel kell befedni, hogy ellepje és a tetejére sajtot szórunk. Kb. 1 órán át sütjük a sütőben, amíg piros nem lesz.
Nem "esett le a tantusz", csak amikor a fokhagymát említetted! Ez is azt mutatja, hogy egy ideje nem készítettem ilyen köretet, de "ami késik, nem múlik"! Pont ideje, hogy ez kerüljön az asztalra a közel jövőben!
Lányok! Az ebédhez jó étvágyat kívánok!
Nagyon szívesen!
Nem szoktam vizet tenni hozzá csak tejet öntök rá,
és csak félig.
Fontos hogy magas falú
(teflonos az igazi, azt könnyebb elmosogatni)
tepsi legyen, nehogy kifusson a tej!!
Van aki fokhagymával
ízesíti, most ez nálunk kimaradt, így is finom.
Várok még egy kicsit, melegedjen a levegő
aztán elsétálok a boltba.
Jó munkát kívánok!
Halihó Lányok!
Ágikám! Örülök, hogy jobban vagy! Bejöttem megnézni, hogy itt voltál-e és hogy vagy.
Aztán eszembe jutott, hogy meg sem köszöntem a receptet. Csak tejet teszel a krumplira, és semmi vizet? Biztos, hogy kipróbálom!
További szép napot kívánok!
Jó reggelt Lányok, szia Kata!
Köszönöm sokkal jobban vagyok, úgy tűnik használt
a fertőtlenítő kúra.
Bizony itt is hűvös van, a madarak a háztetőkön
napoznak, kék az ég süt a nap, szóval
jól indul a hétvége.
Nyugodt derűs pénteket kívánok!
Sziasztok Lányok !
Ágikám! Hogy vagy? Gyógyulgatsz?
Hűvös reggelre ébredtünk, azért még nem kellene ennyire "hidegre menni!!!!" Brrrrrrrrrrrr! Korán reggel, amikor Fiam elindult dolgozni, bár még nyitva van éjjel is az ablak itt-ott, ahogy az ajtót kinyitottam, csak úgy áradt be a hideg.
Délután sötét felhők jöttek-mentek, azt hittem eső is lesz, de az nem volt.
Anyu este említette, lehet hogy jövő héten kedden jön haza. Majd még egyeztetek Vele, mert ha úgy jönnek, hogy napközben, akkor készítek valamilyen főtt ételt.
Nálunk most süt a Nap, talán tényleg kicsit jobb idő lesz.
Ma mosok, és a varrógépem sem fog árválkodni!
Mindenkinek szép napot, kellemes időtöltést kívánok!
Vera, a földimogyoróra is allergiás a fiad?
Le tudod majd fényképezni a kész rózsákat?
Katám, egyszerű a recept,
kivajazott tepsibe karikázom a nyers krumplit,
sózom, félig felengedem tejjel és jóféle sajttal
megszórom. Alufólia alatt sütöm, a végén leszedem
és megpirítom a tetejét.
Egyszer érdemes megkóstolni.
Hú, nagyon hideg van kint, lányok
aludjatok jól!
Halihó Lányok!
Ágikám! Kérem a sajtos tejes krumpli receptjét, ha lesz időd rá!
Anyukád otthonkás története roppant tetszett..., mosolyt csal az arcunkra a szülők egy-két "húzása" időnként . Nem tudhatjuk, mi milyenek leszünk. Előfordulhat, hogy gyermekeink a "falra másznak" tőlünk, vagy Ők is mosolyognak majd rajtunk...!
Vera! Kedves vagy, hogy nekem küldted azt a "rózsás" képet, de nem emlékszem, hogy beszéltünk volna róla...! Most hiába várod a reakciómat, hogy nekem hogyan tetszik, mert nem valószínű, hogy mostanában elkészíteném, de megnézem majd a receptet róla.
Lányok! Rövidesen találkozom a Fiammal.
Mára elköszönök, további kellemes délutánt kívánok!
Sziasztok Lányok!
Kata én erre a pár szóra gondoltam Adri írására.
Kata örülök Anya ilyen jól érzi magát,egyetértek Ágikával,hanem szól nincs baj.
Vigyázz magadra!
Nálunk rossz az idő,még hogy esik az a legkevesebb,de olyan erős szél fúj,csak a bajt csinálja,én ki nem megyek.!!!!Már tegnap is eset,szél fújt déltől,a ruháim ép megszáradtak,azóta csak esik és fúj a szél,éjjel is rázta döngette a kiskert kaput,redőnyőket.
Ágika kipróbálom a sütemény receptet,ha már ilyen jó hír kering körülötte,csak még nem tudom,hogy csináljam,mert Andris allergiás a dióra. Valószínű fél tepsibe terítek csak diót,az alma-dió amúgy is jó párosítás,én imádom.Már kiírtam a receptet,hétvégén megcsinálom Tamás örömére.
Ágika gyógyulj meg,az unokák miatt is.!!!!
Sikerült az almarózsa,recept is megy,Kata neked küldöm,ha elkészítenéd,kiváncsi vagyok milyen,én is elfogom készíteni,mert már sokat szemezek vele.
Adri,te is tudsz sütni?Elkészítheted,tulajdonképp anno,anyák napjára ajánlották.
Szebb napot/kat mint itt van!!!!!!
Sziasztok Lányok!
Adri, köszönöm, remélem megmaradok!
Kata, anyu reggel otthonkát vett fel, igaz
nem egyet, hanem kettőt...
Eltört a vázája bekentem pillanat ragasztóval,
az ujjamat is sikerült, most várhatok míg lekopik,
a vázát talán meg sem ragasztja..
A lányomék elmentek az óvódáskori barátnőjével babát
sétáltatni, mostanában szült ő is.
Sajtos tejes krumplit sütöttem, mustáros hússal.
Lányok, remélem nálatok is süt a napocska!
Halihó Lányok!
Elő kellett vennem egy melegebb pulcsit, aminek az ujja is hosszabb, mert ahogy leültem egy kicsit, bizony cidriztem.
Ágikám! Gyógyító "öblögetést" kívánok !
Adri! Az utálatnak is több fokozata van, most lemértem, hogy ez az idő Nálad, a "leg" után jön...!
Lányok! Az ebédhez jó étvágyat kívánok!
Sziasztok Lányok!!
Ági, jobbulást neked, a torokfájásra van egy olyan Strepsils, amelyikbe lidokain van ... borzalmas az íze, amikor az ember szopogatja, de tényleg segít ... amióta kivették 5 éve a mandulámat, én is sokkal torokfájósabb vagyok ... úgy látszik tényleg pajzsként is működik ... már, akinek megvan ... azóta jobban és többet fáj a torkom ...
Kata, anyukádnak jó szórakozást, szuper, hogy jól érzi magát.
Az ötkerben az idő olyan, mint mindenhol ... esik és köd és jajjdeöngyidepi ... na, ezt az időt ÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚ TTTTTTTTTT ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ LLLLLLLLLLLLL OOOOOOOOOOOOOOOOOO MMMM a legjobban
Megyek dolgozni ... ilyenkor még az is jobb, mint a külvilág