Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Szia Kata!
Köszi megvolt, csontlevest és rántott pulykamellet
csináltam, felejthető.
Sajnos én is mindig csinálok valami mást is evés közben,
legtöbbször tévézem.
Ma Tunéziában jártunk, ha szerencsém van Görögországba
repülök...(gondolatban)
Ahelyett, hogy icipicire vágnék minden falatot és 33-szor
megrágnám!! Nem!!
Inkább bámulom a tévét és csak tömöm a fejem...
Erről jut eszembe, le kellene fogyni.
Esett, fújt, kiderült, beborult... szóval volt minden.
Anyuék megjöttek a vásárból, ahogy gondoltam egy tyúkkal.
Szerencsétlent azóta gyepálja a másik kettő, éktelenül rikácsol,
felér egy állatkínzással.
Kata, a helyedben már régen elástam volna a vasalómat,
minimum sztrájkolnék!
Lányok, délutánra jó pihenést kívánok!
Halihó Lányok!
Az ebédhez jó étvágyat kívánok!
Elvonult az a sötét felhő, nem esett belőle. Vasalással elkészültem, ebéd után teszek-veszek, azután majd eldöntöm a pihenésem mivel teszem jobbá! Van választék: olvasás, kézimunka, DVD, TV, stb.
További kellemes időtöltést kívánok!
Szia Ági, sziasztok Lányok!
Köszi a kávét! Itt is esett az eső, bújkál a Nap, van légmozgás is, nagyon jól érzem magam ebben az időben!
Javában vasalok, nincs már sok hátra.
Nem olyan régen reggeliztem, és ha magam vagyok, egyedül eszem, akkor én közben vagy rejtvényt fejtek, vagy olvasok. Tudom, hogy ez nem helyes, a Fiamat is úgy oktattam, hogy ne így tegyen! Mióta olvasni tudok, sajnos mindig így csináltam, és ez megmaradt...! Szóval az előbb olvastam kis rövidke humorokat, amiből megosztok Veletek egy-kettőt, hátha nem "találkoztatok velük"!
- Mennyi az ember átlagos alvásigénye?
- Csak még öt perc...
- Olvasta Shakespeare-t?
- Nem. Ki írta? (ez tetszik a legjobban!)
- Ki követi el a legtöbb összeadási hibát?
- Az anyakönyvvezető.
Ági! A tegnapi napon a DVD "igényedet" kielégítetted ezek szerint?
Örülök, hogy jól aludtál, mert az nagyon fontos! Amikor nincs meg a megfelelő alvása az embernek, akkor nem "teljes értékű". Nyűgös, indulatos, olyan, mint egy alvajáró, stb.
Nálunk egyre jobban beborul, lehet, hogy eső lesz belőle?
További kellemes napot kívánok Mindenkinek!
Sziasztok!
Éjjel esett az eső,
hűs vasárnap reggelre ébredtünk.
Jól aludtam, este elővettem a hosszú ujjú pizsimet
mert fáztam.
Lányok, szép vasárnapot kívánok!
Nyomott idő volt, délután aztán nem sokkal ezelőtt
feltámadt a szél.
Ebéd után megnéztük a Bankok Hilton című film mind a hat részét,
maratoni dévédézés volt.
Én is szeretem ha anyu tevékeny, mert akkor jól van.
Mikor esik előfordul, hogy napközben ágyban marad,
sokkal nehezebben viseli a telet, mint a forróságot.
Holnap állítólag elviszi a tesóm a Dunaföldvári vásárba,
remélem nem tikot hoznak!
Lányok, jó estét és éjszakát kívánok!
Halihó Lányok!
Ágikám! Fél egy körül beakartam nézni, de egyszerűen nem engedte, hiába jelentkeztem be "100X", mérges lettem.
Felmostam, és gondoltam most már benézek, mi újság? Továbbra is "bütykülnek" az NLC-n?
Szerencsére, lehet, hogy mára talán abbahagyták...!
Szerintem is meleg van, noha nem kánikula, de areggeli hűsnek nyoma sincs már.
Volt egy sejtésem, hogy oda mentek Lányodék, de biztosan nem tudtam.
Mivel Anyukád nekifogott a porszívózásnak, az öröm, mindegy hol, mert akkor megnyugodhatsz, hogy elég jól érzi magát! Amikor az én Anyukám is buzgón dolgozgat otthon, akkor én is nyugodtabb vagyok, mert ez csak azt jelentheti, hogy különösen nem fáj semmije!
Aranyosak Marciék, és a Főnök is!!!
Lányok! Mégsem kezdtem el a vasalást, mert belendültem a takarításba, kimostam a zuhanyfülkét, fertőtlenítettem minden vizes blokkot, lefolyókat átöblítettem trisóval. Természetesen mindegyik műveletnél várni is kell, ezért elhúzódott az egész.
Nem számít, " nem zavar a tatár", holnap majd korábban kelek, és akkor vasalok, mert mára már a maradék délutánt pihenéssel töltöm. Persze ez sem azt jelenti, hogy csak úgy üldögélek, vagy henyélek, mert vannak dolgok, amiket lefűzök, átnézem a papírokat, melyiknek van itt a határideje, stb.
Köszönöm a délutáni kávét, mindjárt elveszek egyet!
További kellemes délutánt kívánok!
Sziasztok szia Kata!
Kacifántos úton tudtam csak bejönni, megint
variálnak az enelcén?
Mindegy a lényeg, megjöttünk a kutya és
nyúl etetésből.
Reggel még gondolkodtam a teraszon teregessek-e,
vagy a lakásban?
A Dunán esőt jósoltak, ehhez képest tombol a nyár,
megszáradt a ruha.
A lányomék a Bakonyba mentek, tudod a szokásos
helyre.
Örülök, hogy ízlett a túrós!
Anyu jól van, kipakolta a szőnyegeket a teraszra,
a halálom, bent is tudna porszívózni, a nagy melegtől
gyakran leáll a gép.
Marciék elfáradtak a munkában, de büszkék a saját
keresetükre. Rendesen dolgoztak, meg volt elégedve velük
a főnök.
Lányok, jó étvágyat az ebédhez,
kellemes délutánt kívánok!
Sziasztok Lányok !
Szép hétvégét kívánok!
Ágikám! Marciék sütijének nagy sikere volt! Mindenkinek ízlett, Fiam mondta: Anyu ez benne marad a repertoárban!!! Kitaláltuk, más zamatos gyümölccsel is fincsi lehet.
Nem tortaformában sütöttem, mert amikor előkészítettem minden hozzávalót és ezt is és azt is bekevertem, úgy gondoltam, inkább tepsiben készítem el, mert elég sok az anyag. Az ősziből eleve egy kg-ot vettem, majdnem az egészet rátettem, három kis barack maradt csak ki.
Különben jól sikerült a tegnapi nap, mindent megvettünk Anyunak, amit felírtunk, és magunknak is vásároltunk egy keveset.
Anyu sajnos nem érezte valami jól magát, azt mondta, fáj mindene. Biztosan az időjárásváltozás bekavart nála. Ma már valamivel jobban van, épp az előbb beszéltem Vele.
Lányodék messzire mentek a Picivel?
Marciék a sok munka mellett jól érezték magukat?
Verám! Nagyon örülök, hogy tudtál jelentkezni!
A fiatalok közül sokan akkor találnak meg dolgokat maguknál, amikor nagy a káosz! Volt egy kolleganőm, Ő nagyon sokat mérgelődött a fia miatt, mert a szobájába sem lehett bemenni sokszor... Kolleganőm még kezdetben, amikor már megunta az örökké oktatást, hogy csináljon rendet, akkor bement és elrámolt, amennyire tudott, de azután mindig veszekedés lett a vége, mert a fia, mint mondta, semmit nem talál... Azután feladta, és többet nem ment be a fia szobájába, csak amikor a fiának szünideje volt és elutazott, de akkor sem nyúlt az asztalhoz, még ha le is estek róla a cuccok!
Lányok! Azt hiszem, ma vasalok, kihasználom, hogy nincs kánikula, meg különben is már jócskán itt az ideje, hogy ezt megtegyem!
Adri mikor is jön haza? Ti tudjátok? - mert én nem emlékszem.
Kellemes időtöltést kívánok!
Sziasztok, szia Vera!
Hiányoztál, jó hogy jöttél
örülök, hogy jól vagytok!
Itt kellemes idő van, nekem elég is volt
a nyárból.
Képzeld, egészen fiatal házasok voltunk mikor egyik este
észrevettem, valami sötét folyik a plafon alatt, a szoba
falán...
nagyon félelmetes volt!
A férjem felment a padlásra, ahol egy festékes tubus
feküdt az oldalán, abból ömlött a festék.
Megkönnyebbültünk, semmi kriminális
dolog nem történt.
A vihar miatt ment el a net nálatok?
Nálunk évekig az oszlopon érintkezési hiba volt,
mikor végre kicserélték a harangot vagy micsodát
megjavult.
Igaz, olyan lassú mint a tetű,
de legalább nem szakad meg állandóan..
Ma a lányomék is elmentek nyaralni a hathetes picikével,
remélem nem fázik meg a hegyek között.
Fúj a szél, úgy látszott esni fog, aztán meggondolta magát.
Lányok, aludjatok jól!
Sziasztok Lányok!
Ágika még este ide is be akartam jönni,de nem engedett,nem tudtam miért.?
Kiléptem az nlc-ből akkor jöttem rá a jelszó nem jó.Volt egy kis bibi a net körül,de most már rendben.Igaz először én is a rossz időre gyanakodtam,volt nálunk minden,dörgés-villámlás,zuhogott az eső,még a pincébe is befolyt.A redőnyt verte,rázta,oly szél volt,most a napokban is.Én hüle mostam,dörgött valahol,villámot nem láttam,mire ideér én kimosok gondoltam,hát mire végzet a gép a vihar is elment.Féltem nehogy belecsapjon a villám.
Örülök,hogy jól vagytok,az unokák élvezik a nyarat.
Andris is összepakolta a szobáját valamelyik nap muszáj volt neki,mert már ráordítottam,hogy rakjon rendet a dohányzóasztalon.Képzeljétek el akkor volt rossz idő is,ép lefeküdtem,valami zörgés,robaj,megijedtem,azt hittem Tomi az,ha rosszul van Ő csinál olyan zajokat,leesik a székről,stb........a zaj egymáson voltak tankönyv,füzetek,lapok,papírok,össze-vissza ezek meg apró tárgyakon,és megcsuszott ez a sok minden és leesett a földre.Felse ébredt csak amikor villanyt oltok ,szólok.
Kata nem sokára itt lesz a nagy nap Anyukád megnyugodhat a szem műtét miatt.Remélem minden rendben lesz.
A gyerekek,hogy érzik magukat?Milyen az idő?
Itt most lehűlt a levegő,lehet eső lesz,igen lóg a lába!Délelőtt sütött a nap,kint voltam a városban,hálóinget kellett venni,vettem is és papucsot is gördülős talput,hogy fogok benne menni még kétely.1000Ft-ért,igaz kínai,de a márkás meg igen drága.
Nadrágot ,sortott térd alatti,de nem volt a méretben,nyár elején kérdeztem akkor se sikerült,moletteknek nincs.
További szép napot!
A gyerekek alsó+felső sütést választották,
bemelegítették és csak mikor kihűlt vették le a tortaforma
kapcsát.
Ne szidj, ha nem ízlik!
Itt kellemes esőillat van, szeretem.
Marciék ma jönnek haza, egy hétig keményen
dolgoztak, alaposan elfáradtak.
Vadas lesz a vacsi, diós rácsost sütök.
Gondolom jó napod lesz,
kellemes délutánt-estét kívánok!
Halihó Lányok!
Ágikám! De jó, hogy Veráéknál semmi baj nincs!!! Örülök, hogy jelentkezett, már aggódtam. Náluk sűrűn nincs net, abban reménykedtem, hogy talán azzal lehet valami bibi megint.
Az elmúlt kánikulai meleg sok ember szevezetének nem tetszett, és azért volt bennem kicsi "félsz" is!
Minden jó, ha vége jó!!!! Megnyugodtam miattunk!
Megsütöttem a csodasüteményt, ami nem akart megsűlni. Először a sütő középrészére tettem a tepsit, de 20 perc elteltével az volt az érzésem, hogy nem csinál semmi, amikor ránéztem! Feltettem a legfelsőre, akkor már látványos volt a javulás, és az illata is! Nekem nem légkeveréses a sütőm, ha ilyen receptet nézek ki, akkor átváltom az én sütőm értékére. Érdekes, hogy a telken is olyan tűzhelyem volt, hogy a főző gáz, a sütő árammal működött, mégis más hőfokon kellett egy ugyanaz sütit sütnöm, mint a telken sütöttem.
Örülök, hogy jól aludtál Te is!!!
Adrinak, ha nincs vihar, zivatar, akkor pont jó ideje lehet, mivel meleg a Balaton vize. Még akkor is szeretek a vízben lenni, amikor esik az eső!
Nálunk elkezdett esni.
Lányok! Az ebédhez jó étvágyat kívánok!
Ebédelek én is, azután készülődöm, és megyek Anyuhoz, ott találkozunk a Gyerekekkel.
Holnap jelentkezem.
Sziasztok Lányok!
Vera este iwiwen jelentkezett, eddig nem volt netjük
jól van.
Hosszú napok óta végre én is jól aludtam,
ideje volt.
Kata, jó sütést-főzést kívánok.
Az idő optimális, barátságos felhők úszkálnak az égen.
Remélem, Adrink így is élvezi a Balatont, ahogy
hallom a víz jó meleg !
Lányok, szerencsés péntek tizenharmadikát kívánok!
Sziasztok Lányok!
Jól vagytok? Lehűlt a levegő, van légmozgás, nekem százszor jobb a közérzetem, mint abban, a már elviselhetetlen melegben!!!
Éjjel ugyan felébredtem egyszer, de tovább tudtam aludni! Ma nem kellett korán kelnem, így szépen addig aludtam, amíg a szervezetemnek szüksége volt rá, nyolcig! Holnap majd behozom ezt a lezserséget, mert ha a Gyerekek itt alszanak, akkor másnap reggel a szokásos hajnali ébredést nem tudom kikerülni, mert ha akarom, ha nem, a mozgásokra, felébredek, hiába vagyok másik szobában. Nem baj, örülök, ha itt vannak, majd behozom ilyenkor, amikor nem itt alszanak.
Megreggelizem, aztán jön a sütés, főzés.
További kellemes napot kívánok Mindenkinek, küldöm a kávét , egészségetekre!
Katám, ráfogom.
Jó éjszakát kívánok!
Ágikám! Valóban rendes volt az "arrajáró", ritka!!!
Az már lassan megszokottá válik, hogy akinek rendszeresen gyógyszert kell szednie, annak időszakonként más és más gyógyszert írnak fel... Anyunál szintén ez a helyzet.
Lehet, hogy a hidegfront a "ludas" az ásítós napod miatt?
Elköszönök mára. Legyen nyugodt, szép estétek és éjszakátok!
Szia Kata!
Hasznos napod volt.
Szél itt is volt, a hintaágy szivacsait az utcára
vitte, egy hajnali rendes járókelő a kerítésre akasztotta.
Anyu is orvosnál volt, cserélgetik a gyógyszerét. Sokáig Norvasc-ot
szedett, úgy látszik drága az oepnek,
januárban másikat kapott helyette, ma egy harmadikkal jött haza.
Csendes napom volt, olyan ásítós.
Remélem ízleni fog a süti!
Sziasztok Lányok !
Megjöttem Anyutól. Voltunk a szemészeten, meg van a másik szemműtét ideje, aug. második felében lesz. Nem kell már a cseppeket használni, csak a gélt, amiből még egy tubussal kell venni.
Sokat vártunk, hiába mentünk időre, a főorvosasszony később jött, másfélóra csúszásunk volt. Már nem számít, a fontos, hogy eddig is eljutottunk...!
Ami az időtől nagyon "rendes", hogy a mai nap nem volt az a dög meleg, így jobban eltelt a várakozásunk is, mintha kánikulában kellett volna ugyanezt tenni.
A műtétig, ha csak valami rendellenes dolog nincs Anyunál, akkor nem kell mennünk a doktornőhöz!
Nem esett itt sem sok eső az éjjel, reggel is csak permetezett. Későn feküdtem le aludni, abban a pillanatban, mikor letettem a fejem, már elaludtam. Egyszercsak valami robajra ébredtem, kiugrottam az ágyból, mert azt sem tudtam, hogy álmodtam, vagy valóban történt valami. Kijöttem a szobából, körbejártam a lakást, semmit nem vettem észre, mikor újra hallom azt a robajfélét... Valaki nyitva hagyhattott egy abalakot, spalettát, vagy valamit, és azt csapkodta a szél!
Szerencsére, mikor kiderítettem, nem nálunk van a dolog, simán visszaaludtam. Reggel 5 órára állítottam be az órát, hogy időben odaérjek Anyuhoz, mert oda megrendeletem a taxit, még este.
Mikor mentem Anyuhoz, az Astoriánál szálltam át a buszra, ahogy baktattam a buszmegállóhoz, velem szemben egy fiútársaság jött ( azt hiszem, talán hatan voltak), jókedvvel, aranyosan. Mindig eszembe jut, ha fiatalokat látok, Fiam, amikor ennyi idős volt. Talán 18 évesek lehettek, külföldiek. Az egyik fiúnál esernyő volt, és odajött hozzám, nevetett és fölém tartotta az esernyőt, valamit mondott is, de végig annyira vidámak, nevetősek voltak, hogy még azt sem tudtam megállapítani, hogy milyen nyelven beszéltek. Szóval esernyővel az egyik mellém állt, átfogott, a másik közülük, lefényképezett bennünket!
Aztán megköszönte, az francia nyelven történt, és tovább mentek. Szerintem végig mulatták az éjszakát és lehet, hogy éppen az Astoriában szálltak meg, és oda tartottak.
Ági! Holnap sütöm meg a barackos túróst reggel, hogy délután, ha Anyuhoz megyünk, akkor vigyek belőle Neki is, és a Gyerekek is tudjanak enni.
Lányok! További kellemes délutánt kívánok!
Sziasztok!
Itt a beígért lehűlés,
az éjszaka szeles volt, kevés eső esett.
Rosszul és keveset aludtam, sokszor felébredtem,
Lényeg, vége a kánikulának.
Teszek-veszek, nem sok látszatja van,
csirkemellet szedtem ki a mélyhűtőből, keresek valami
új receptet.
Most kisütött, lányok legyen jó a napotok!
Azt hittem, csak én tűröm nehezen az időt!
Hét óra felé volt egy fuvallat, eső óne...
Katám, rozskenyérrel ettem a körözöttet,és
sok-sok paradicsommal.
Mesekönyv.
Megyek fürödni ,
holnapra gyors ügyintézést, mára viharmentes hűvös
éjszakát, szép álmokat kívánok!
Ágikám! Most jöttem ki a fürdőszobából, egy alapos tusolás után, de mehetnék újra vissza, mert "kitört" rajtam a víz...! Borzalom!!!
Nagyon nyomott a levegő, kínlódik, miért nem esik már???!!!
Már egy ideje megjelőlte, nem tudom, ki lehet, de ha tetszik, örülünk neki ! - nem igaz?
Az egy családi könyv?
Milyen dinnyét ettél? Sárgát? Nekem még volt ebédem, mert a Gyerekek csak szószt és levest ettek , de holnap már kellene főznöm. Nem tudom, hogy alakul a holnapi vizsgálat Anyuval, hogy mennyi ideig leszünk a rendelőben. Jó lenne, ha már megtudnánk, hogy a másik szemét mikor műtik, mert addig olyan bizonytalan minden.
Az is lehet, ha későn végzünk, ebédidő tájékán, akkor Anyu ott marasztal ebédre, mert tudom, úgy készül egyébként is, hogy ott ebédeljek...
A kőrözöttet én paprikával szoktam készíteni, megtöltöm őket. Te hogyan készíted paradicsommal?
Mára elköszönök, legyen nyugodt szép estétek és éjszakátok, enyhűléssel!!!
Hű de jó néz ki köszi, fagyizzunk, kávézzunk!
Megint sokat szirénáznak, mint máskor frontok idején..
Mikor bekapcsolom a gépet látom valakinek teszik a topik,
vajon ki lájkolta?
Nekem nem jön be az új fórum, ideges vagyok a sok elszállt
hozzászólás miatt.
Vettem egy helyes képes könyvet,
Ljudmila Ulickaja: Történetek gyerekekről és felnőttekről
kedves, kellemes olvasmány.
Ma hárman kapacitáltak egészségügyi előadásra,
egy valaki a rádiózási szokásaimról kérdezett.
Igen népszerű vagyok.
Megettem egy fél dinnyét, megint nem főztemmost
megyek, csinálok körözöttet, paradicsommal nagy
kedvencem.
Remélem nem sokáig lesz nyomott az idő,
pihenj egyet!
A vasalást pont ott hagytam! A fejem most nem fáj, de olyan érzetem van, mintha nyomott lenne a levegő. Akkor ez is a front jele?
Igyunk egy kávét, együnk fagyit!!!
Épp az előbb olvastam, a neten:"ne csodálkozzon, ha fáj a feje,
itt a front!"
Katám a vasalást hagyd a csudába!!
Remélem hamar elmúlik a fejfájásod,
pihenj, vigyázz magadra!
Ágikám! Köszi a déli kávét!
Az ebédhez jó étvágyat kívánok!
A szél itt is feltámadt, nekem a fejem megfájdult, ha netán a szél és a közelgő eső miatt, nem bánom! Bekapok egy bogyót!
Berregtem, kapáltam egy keveset és izzadtam,
izzadtam.
Anyuval újból próbáltam beszélni, ne locsolja
agyon a paradicsomot,
legalább amit én ültettem, azt ne...
Közben hazafelé beugrott a lányom,
óvódáskori barátnőjénél volt a közelben.
Kezd beborulni feltámadta szél is,
remélem vihar nélkül megússzuk!
Küldöm a déli kávét!
Ági! Vigyázz nehogy leégj!!! Biztos Marcinak nagyon meleg volt akkor, csoda, hogy egyáltalán nekiállt lenyírni!!!
Akkor már ketten várjuk a hideget! Nagyon húzódzkodom a vasalástól, pedig már itt lenne az ideje, mert mosok egyfolytában, de vasalni nem nagyon akarok. Nem arról van szó, hogy nincs mit felvenni, de nem nagyon szeretem, ha valamiért összegyűjtöm, aztán egyszerre mást sem csinálok, mint vasalok...
Be kell vasalnom, hogy ebben a melegben a legkisebb porcikám sem kívánja, hogy közös nevezőre kerüljek a meleg vassal! Elég szégyen, de ez van!!!
Amíg ezeket a sorokat leírtam, el is döntöttem, hogy nem és nem...!!! Inkább vállalom, ha lehűl a levegő, az egésznapos "beosztást"!
Sziasztok!
Kata, köszi a kávét!
Jobban aludtam mint a forróságban, de nagyon
várom a hidegfrontot!
Hegyről lefelé menni
fárasztó, van aki jobban szereti az emelkedőt.
Emlékezetes nap marad az tuti.
Köszönöm a receptet!
Kimegyek a kertbe a szegélynyíróval berregek kicsit, mert
a gyerek igencsak nagyvonalúan nyírta le múlt héten.
Legyen jó a napotok!
Sziasztok Lányok !
Jól aludtatok? Nekem úgy rémlik, mintha éjjel felébredtem volna egy pillanatra, de tovább aludtam, szerencsére! Egy lepedővel takarom be magam, hogy mégis legyen a derekam tájékán valami. Reggelre teljesen beleburkolództam, alig tudtam magam kihámozni! Lehet, hogy fáztam ?! - vagy vajon mi történhetett álmomban?!
Köszönöm, a Gyerekek jól érezték magukat, bár a legelső napon nagyon pórul jártak. Elmentek kirándulni, megnéztek egy madárröpptetést programot (sasok, stb). Azután még feljebb mentek, aranyat "keresni", nem találtak, de a mechanizmusát gyakorolhatták! Menyem Testvére unszolására még tovább, feljebb mentek, hogy még az nap megnézzenek egy gleccsert. Nem kellett volna, mert kifutottak az utolsó visszamenő liftből! Kénytelenek voltak gyalog lemenni a hegyről. Persze nem szoktak ahhoz, hogy egyfolytában annyit gyalogoljanak hegyen, Így a lábuk bizony megérezte, mert az utolsó métereket mér mind a négyen sántikálva tették meg. Szerencse, hogy náluk volt a bot, az valamennyire megkönnyítette a lefelé haladást.
Eredetileg nem gondoltak Fiamék ilyen hosszú egynapos túrára, nem is vitték magukkal a naptejet. Ezért, még jól le is égtek!
Mondtam is Nekik, hogy tehették, hiszen nem elsőéves kisdiákok, főleg Fiam, Aki benne volt annak idején a Kéktúra Táborban, kezdetben mint diák, később mint kisérő tanár! Csodálkoztam, hogy a Sógor rávette erre a könnyelműségre!
Lényeg, hogy szerencsésen leértek, és már csak egy emlék, és talán egy újabb tanulság...!
Tegnap, amikor jöttem Anyutól hazafelé, pont azt néztem, hogy mennyi levél lehullott itt a térnél a fákról, sárgán!
A zöldségleves nem teljesen zsírtalan, egy nagyon kevés olivával megdinsztelem az apró kockákra, vékony laskákra vágott zöldségeket. Van benne vöröshagyma, fokhagyma, fehérrépa, sárgarépa, zellergumó, egy szem burgonya, paprika, paradicsom, zellerzöldje. Amikor még nagyon "fiatalok" a zöldségek, akkor egy erőleves kockát is beledobok.
Lányok! További kellemes napot kívánok!
Katám szólj rám, ha még egyszer hiányolom a nyarat!!!!
Megint megnéztünk egy nagyon vacak filmet,
ráadásul én választottam. Puff neki!
(Szolgálólányok)
A kertben kiégett a fű, csúf sárga foltok éktelenkednek
mindenfelé.
Az alma lehullik, igaz évek óta nem permetezünk,
a cseresznyefáról sárga levelek potyognak, úgy mint ősszel..
Gondolom a Fiatalok jól érezték magukat!
Katám, hogy csinálod a zöldséglevest,
szeretnék egy jó levest enni, ami nem zsíros.
Emlékeztek arra az ősrégi filmre?
Radó jelentkezz, Radó jelentkezz..
Vera, jelentkezz!
Lányok, megyek feredni talán jól fogok aludni,
kívánom nektek is!
Igen, valóban nem unatkozom! Belegondoltam, mi lenne, ha unokám is lenne, azt már nem is fokozom, hogy esetleg többen lennének!!!
Biztos megoldanám, de egyenlőre nem is tudom elképzelni.
Volt részünk nekünk is sövényvágásban, ismerős!!!
Már nem hiszem, hogy egyáltalán lesz enyhülés, ott tartok...! Az fordult meg a fejemben reggel, amikor már a Gyerekek elmentek és készülődtem, hogy majd egyik óráról a másikra egyszer csak átváltozik az időjárás, és akkor azon kesergünk, hogy vége lett a nyárnak...! Amilyen szélsőséges az időjárás az egész világon, az sem lenne csoda...!!!
Tegnap jót nevettem a Gyerekeken. Kérdeztem és felsoroltam, milyen ételek közül válaszhatnak. Leginkább a zöldséglevesem és a gyümiszószom mozgatta meg az "ízlelő bimbókat". A zöldséglevest is hidegen akarták enni!, azután pedig a gyümölcsszószt! Ilyen párosítást még nem hallottam, más nem is kellett Nekik.
Ma benti étkezésre sem szendvicset vittek, hanem a megmaradt gyümiszószt elosztották egymás között, és azt vitték magukkal. Nem kívántak semmi mást, ezek estek jól!
Rajtam is volt valami most délután, lehet hogy a korai kelés, vagy fáradtság, esetleg valóban front, nem tudom, de nem találtam a helyem. Most már jól megvagyok, aláálltam a víz alá, és csak folyattam magamra a langyos vizet.
Lányok! Szép estét kívánok, jó pihenést!
Szia Kata!
Itt is nagyon meleg van! Az előbb elmentünk innivalóért
mert majdnem minden elfogyott.
Mindent becsuktam, biztos ami biztos,
azt hittem vihar jön...
Délelőtt levágtam a sövényt, most érzem a karomon.
Az igazi enyhülést csütörtökre ígérik, remélem nem marad el!
Nem főztem, hideget eszünk ebben a melegben.
Elfáradtam, tényleg jön valami front!
Ahogy olvasom, megint nem fogsz unatkozni!
Szia Ági, halihó Lányok!
Reggel, amikor elmentem, jól beborult, esett is, de nagyon hamar elment az esőfelhő, átadta a helyét a Napnak. Itt is csak megmutatta magát az eső, permetezett, és kész. Annyira borús volt az Ég, hogy nem sötétítettem be, így amikor hazaértem, valóságos "katlan" várt....
Nem csodálom, hogy Anyukádnak sem tettszik, a "még mindig kánikula!" Igazán én is bíztam abban, hogy fellélegezhetünk végre, de a napon ismételten elviselhetetlen a levegő, még ha nem is mutat a hőmérő 40°C-ot!
Köszönöm kérdésed, reggel egész jól volt Anyu, mert akkor a ború és kicsi eső hatására, ja, és a szél is fújt, kellemes volt a közérzete az embernek, de ahogy kisütött a Nap, mindent "agyon vágott"!
Fiammal együtt ébredtem, közben a Menyem is felébredt, mindenki ment a dolgára, így én is hamar elkészültem. Anyu örült, hogy korán ott voltam Nála!
Csütörtökön újra megyek Hozzá, mert akkor kell menni a szemészetre. Pénteken azután megint ott "tanyázunk" Anyunál, akkor jönnek a Gyerekek is, közben bevásárolunk "nehéz" árukat, víz, tej, üdítő, mert ebből az elmúlt időben nagyon sok fogyott Anyunak is, és természetesen, még ami kell Neki azt is megvesszük.
Szóval betábláztuk ezt a hetet is.
Sziasztok!
Kata, de friss voltál!
Takarítottam és mostam délelőtt, remélem be kell hozni
majd a fregolit a teraszról.
Egy kicsi ugyan esett,
de jó lenne egy alaposabb égi öntözés.
Anyukád hogy van?
Az enyém méltatlankodik, azt hitte mára elmúlik a kánikula.
Lányok, legyen jó a napotok!
Sziasztok Lányok !
Remélem, jól pihentetek!
Csak annyi időre jöttem be, hogy megnézzem a sütihez mennyi túró és barack kell, mert hazafelé vásárolok, és ha a héten jönnek a Gyerekek, akkor megsütöm.
Délután jelentkezem, vigyázzatok magatokra!
Katám, régen nem érzékenyültem el, mostanában
egyre gyakrabban. Ez van!
Egyébként nem az öregedés zavar,
hanem a fiatalság hiánya. Jól megmondtam ugye?
Fogjuk a melegre...
Nagyon lájtos napom volt, délután megnéztem
egy Koncz Zsuzsával készült műsort
nagyon tetszett.
Hamarosan élménybeszámoló lesz nálatok,
kellemes délutánt kívánok!
Öregasszonyok ???!!! Öreg az országút!!!
Nálunk is fényképek peregnek, ha be van kapcsolva, és szünet van rajta.
Várom a Gyerekeket, holnap reggel megyek Anyuhoz, délután leszek, majd jelentkezem.
Vigyázzatok magatokra!
Az előző albumunk elengedte a fényképeket, most egy dobozban várják
hogy berakjam az újba őket.
Halogatom, nincs kedvem hozzá.
Nálam egész nap be van kapcsolva a gép, ezért nem állítom zöldre
a bábumat,de persze, nem ülök itt mindig...
a képernyővédőmön közben peregnek ősrégi és új fotók.
Néha megállok a gép előtt és öregasszony módra elérzékenyülök
hogy ilyen gyorsan elszállt az a sok-sok év....
Vera, jó lenne ha írnál!
Adri, talán már csobbansz?
Lányok az ebédhez jó étvágyat és
kellemes délutánt!
Köszönöm, megkaptam a receptet, nagyon színpatikus!!!
Ágikám! Kémények nincsenek mindenhol!!!
Megfőztem, aztán gondoltam, itt az ideje, hogy azok között a fényképek között rendet teremtsek, amik még a telken voltak kitéve itt-ott. Mióta hazahoztuk, egy polcra kerültek a szekrényben.
Közben az emlékkönyveim is előkerültek, elkezdtem végig nézni, és jól kisírtam magam.
Az ebédhez jó étvágyat kívánok Mindenkinek!
Barackos túrószelet
a tésztához:
40dkg liszt
1 sütőpor
20 dkg porcukor
10 dkg mandulaforgács
1csipet só
1 kiskanál fahéj
25 dkg ráma
a töltelék:
47 dkg barack
a krém:
3tojás
17 dkg porcukor
1 csipet só
1 kg túró
citromhéj vagy aroma
2 evőkanál búzaliszt
1 vanília puding és
némi porcukor a díszítéshez.
A lisztet sütőporral elkeverjük és egy keverőedénybe szitáljuk.
Hozzáadjuk a többi hozzávalót és egy morzsás alapú tésztát keverünk.
A massza felét egy tortaformába egyenletesen elmorzsoljuk és
a barackot elosztjuk rajta.
A krém:
A tojásokat a cukrot a sóval habosra keverjük,
a többi hozzávalóval simára keverjük és a barackra öntjük,
majd a tészta maradékát rámorzsolva sütjük.
Alsó és felső sütésen:
180 fokra melegített sütőben 160 fokon 45-50 perc
Légkeveréses:160 fokon előmelegítve
Gáz: 3-4 fokozat előmelegítve
Porcukorral díszítjük, jó étvágyat kívánok!
Ezek ám a frissítő képek!
A mosógépem is csinált ilyeneket, de mióta nem használok öblítőt
nem folyik.
Ajánlom a persil, vagy ariel folyékony mosószert,
benne van az öblítő, szépen mos és kiadós.
Eddig csak messziről láttam Százhalombattát,
nem szép látvány a sok kéményévelel, de
tegnap este kivilágítva olyan volt, minta sok-sok szikrázó karácsonyfa
integetne a vörös naplementében.
Ma nem csináltam még semmit
pedig vár ameg a felmosó vödör...
Bemásolom a receptet, itt hagyták a gyerekek, remélem elküldi!
Halihó Lányok!
Ágikám! Használjátok ki, és ha tehetitek, pihenjetek Ti is!!!
Tudod a receptet? Amennyiben igen, megkérlek írd le, ha ráérsz!
A visszaalvásnak ez a hátránya, hogy általában álmodik az ember, és mi mást álmodhatna ?! - "hetet-havat" összehordunk... Mikor felébredünk, örülünk, hogy végre fent vagyunk!
Mosógépem most olyat produkált, amit még egyszer sem, valahonnan víz jött ki belőle. Nem sok, de ez rendellenes! Jó is, hogy a Gyerekek jönnek, majd Fiammal felfordítjuk, kibelezzük, megnézzük, hátha nem kell szerelő, újra. A múltkor azt mondta a szakember, hogy nem kell lecserélni, van még néhány éve...!...és most???!!!
Várom a hűsítő keddet, addig is igyunk egy gyenge kávét, üdítőt, és mindent ami hideg !
Sziasztok Lányok!
Szia Kata, köszi a kávét!
A torta őszibarackos és nagy volt,
nem túl édes, nem olvadós, .
Ma reggel visszaaludtam bár ne tettem volna,
szörnyűségeket álmodtam,úgy kell nekem!
Csendes hétnek nézünk elé, unokák nyaralnak,
Marciék leköltöztek Annáékhoz, vigyáznak a házra,
kutyát nyulat etetnek.
Sziasztok Lányok !
Ágikám! Örülök, hogy jó éreztétek magatokat! Marciék nagyon ügyesek voltak ezek szerint, és elég is volt egy torta ?! Sárgabarackkal készítették?
Ugye milyen szép? Látnátok bent a központban, az új házak közötti teret, amit kivilágítanak, színes szökőkútakkal, valami gyönyörű!!!
Nekem eddig is tetszett, mert tele van parkokkal, fákkal, tujákkal, virággal.
Betettem mosást, ágyat húztam.
Főzök, de nem kell sok mindent készítenem, délutánra várom a Gyerekeket!
Legyen szép hetetek, napotok, legalább 15°C-kal kevesebb, mint az elmúlt időszakban volt!!!
Katám, megjöttünk, idáig tartott a buli.
Nagy sikere volt a túrós baracktortának
amit Marciék sütöttek.
Köszönjük a jókívánságokat!
Azt hittem hatalmas forgalom lesz hazafelé ezért
az új hatoson jöttünk, nagyon csodálkoztam
Százhalombatta szép kivilágítva!
Rószka örülök, hogy jobban vagytok.
Lányok, jó éjszakát kívánok!
Halihó Lányok!
Ágikám! Amit a vallással kapcsolatban írtál, egyetértek Veled!
Szülinapján Köszöntöm Fiadat, jó egészséget, sok-sok örömet kívánva !!!!
Nahát micsoda meglepetés!!!! Egy régi Ismerős a láthatáron!
Tudod, a "barátság" szóban benne van, hogy együttérez jóban, rosszban a másikkal a barát, barátnő...! Nem tünik el, hogy azt sem tudjuk mi lett Vele, megbántódott, beteg, vagy mi az ok. Ezt kénytelen voltam leírni, bocs!
Örülök, hogy jelentkeztél, és hogy jobban vagy lelkileg!
Lányok! Vigyázzatok magatokra, mert még most nagy a meleg! Esőfelhőt nem látok... !
Szevasztok Kislányok!
Most úgy éreztem, talán itt az ideje és beköszönök, lassan jobban érezzük magunkat.
Megkezdődött a nyári szünet, így az unokák többet vannak itt, és talán ez segít abban, hogy a hiányukat , vagyis az elköltözésüket ne vegyem annyira a lelkemre.
Azt gondoltam, amíg csak keseregni tudtam, addíg nem jövök, hisz senki sem kiváncsi, mindíg a negatív dolgokra.
Tegnap voltunk a Mátéval és a családdal a Balcsin, hát Isteni volt, persze a nap hamar megkapott mindenkit, pedíg volt bőven kence-fice.
Igyekeztünk az árnyékon lenni, de a vízben nincs árnyék.
Ma jöttek a másik Unokák, most maradnak.
Sok minden nem történt velünk, éljük a napjainkat.
Itt is nagyon meleg van, ezt már nem lehet kibírni.
Kata amit te nem fejeztél be, én folytatom, elkezdtem a varrást, és annyira leköt, igaz szeretem is csinálni. Olyan jó érzés egy darabot készen látni amit én varrtam.
Ági gratulálok az ujabb kisunokához!
Köszöntöm az uj Lányokat!
Kellemes árnyékos napot kívánok.
Marci és barátnője tortát sütöttek, este ünnepeljük
középső fiam 31-dik szülinapját.
Aranyosak voltak a konyhában.
Vera hétfőn volt utoljára bejelentkezve,
remélem nincs baj!
Ma pihenőnap van, semmit nem csinálunk, csak
kibírjuk...
Lányok, igyatok,
Kata, köszi a fagyit!