Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Elmúltál 60 éves?
2008-04-16 20:251.
Létrehozva: 2008. Április 16. 20:25
Szeretnék, olyan levelező társakat, akik hasonló koruak, és kezdők mint én. Bárhová benéztem ,már szépen kialakult kis közösség van. Igy gondoltam hátha jön ide is valaki, valakik akik szeretnének ismerkedni, beszélgetni, bármiről. és tartani a kapcsolatot.Magamról majd bővebben, ha kiváncsi vagy rám. Várlak benneteket.
Szervusz Millám!
Próbáld meg kikékíteni a szöveget, akkor sokkal jobban olvasható lesz!
Örülök, hogy tetszett a Faith, és elküldöm a következő nagyon szép sorozatot, amint jelzitek, hogy át tudjátok venni.
Megjegyzem, Te is roppant könnyen meg tudnád csinálni, mert a rendszer küld egy emailt, hogy érkezett a Részedre 1 vagy több fájl, aztán oda kell kattintani, és ott olvashatod, hogy letöltés. Ha arra is rákattintasz, akkor a géped elraktározza oda, ahová a letöltéseket szokta. A többit már megkérdezheted Edittől, vagy Sanyitól, mert ezután már csak egy új mappát kell nyitni annak, amit elküldtem, és az összes többi küldeményt is abba helyezni. Pofon egyszerű, ha kipróbálod!
Ezt, amit vastaggal jelöltem, mentsd el Magadnak, vagy írd fel valahová, akkor segítség nélkül is le tudsz majd tölteni küldeményeket, a többi munka már nem olyan sürgős, csak legyenek a gépeden.
Én egy jó adag darálós kekszet csináltam.
Kis családom nagy örömére.
Szervusz Vera!
Én is Áldott és békés ünnepet kívánok mindenkinek.
A Jézus születéséről feltett történet tökéletesen viselkedik.Egy világos barna alapon látható, jól olvasható.
A Fait történetét sikerült végig nézni.Szép meseszerű történet, nagyon rokonszenves szereplőkkel.
Felkeltette az érdeklődésemet Korea iránt. Sikerűlt is a lexikonban utánna olvasni.
ÁLDOTT, BÉKÉS, BOLDOG KARÁCSONYT KÍVÁNOK MINDEN IDE LÁTOGATÓNAK, KÜLÖNÖSEN AZOKNAK, AKIKKEL VALAHA EGYÜTT "LAKTUNK" EZEN A TOPIKON, DE MÁR NEM TALÁLKOZUNK VELÜK, CSAK ELVÉTVE!
Nem tudom, hogy meg tudjátok-e nézni, amit ide tettem, én itt csak akkor látom, ha kijelölöm a szöveget, de hogy a topikon miként fog viselkedni????
Bertolt Brecht
A jól töltött éj
Az az egész nap, mielőtt
Krisztus urunk világra jött,
Ostoba nap volt, rossz, rideg.
Hajléktalan szüleinek
Szorongást hozott, rettegést
Az estére várt születés.
Mert hideg évszakban volt az a nap.
De aztán minden jó úton haladt.
Az istálló- mit végül is találtak -,
Hála a résekbe tömött mohának,
Meleg volt, s ajtaján ott volt a krétajegy,
Hogy laknak bent, s a lakó fizetett.
Így hát jól telt el ez az éjszaka, hisz
A vártnál langyosabb volt a széna is.
Volt egy ökör és egy szamár,
Minden épp úgy, ahogy dukál.
Egy vályúból jó asztal is akadt,
S egy szolgálótól titokban kaptak egy halat.
( Mert úgy való, mikor Krisztus jön el,
Hogy minden csupa titok legyen, csupa csel.)
A hal pedig finom volt, és nagyon is elég,
S Mária az aggódásért kinevette Józsefét,
Mert este még a szél is lecsendesedett,
És már nem volt olyan hideg, mint máskor a szelek,
Sőt szinte meleg főnszél fújt az éjszaka.
És langyos volt az istálló, és szép a kisbaba.
Már szinte semmi sem hiányzott,
Megérkeztek a Háromkirályok.
Józsefre, Máriára béke szállott.
Hát megnyugodva mind nyugodni tért.
Mást a világ nem tehetett Krisztusért.
Fordította: Tellér Gyula
Köszi Milla, hogy válaszoltál a gesztenyés kiflivel kapcsolatban.
Mit jót csináltál ma?
Verám, de ügyesen oldottad meg a Bejglit, diót tettél a diós tetejére, nagyon jól néz ki.
Köszi a pontosítást a bejgli töltelékkel kapcsolatba.
Én majd holnap csinálom meg a bejglit, tegnap én alj nélküli túrós sütit csináltam, de mára már el is fogyott, ezt nem karácsonyra csináltam, csak úgy nassolni.
Ma kókuszgolyót csináltam azt elteszem, még Somlói galuskát is csináltam, ezt nem karácsonyra, már meg is kóstoltuk, ezt is csak úgy nassolni, nem nagy adagot csináltam.
Holnap a bejglit akarom, meg kókusz kiflit, hétfőn valami krémmel töltöttet.
Azért cukrászversenyre nem nevezném be, maximum olyanba, mint a Voice tehetségkutató, ahol a zsűri először nem látja a versenyzőkwt, csak a hangjukat hallgathatja. Az íze kifogástalan, bár a tésztáját még nem kóstoltam, és az mindig zsákbamacska, mert rengeteg féle lisztet tartok, és gondolomra kevergetem őket alkalmanként. Ez a heppem, így mindig van egy kis kérdőjel, hogy milyen lesz az íze?
A gyerekek nem szidták a tésztát sem.
Tudod, hagyományosan csak sima lisztből készül. Te nyugodtan sütheted abból. Én répacukor helyett is Xukor 0-t, és nyírfacukrot használtam ezekben kevesebb a felszívódó szénhidrát, a Xukor 0 nevűben éppen 0. A családom évek óta ilyen sütiket eszik, mert nem sütkérezek külön magamnak. Nem zavarja őket egyáltalában. Nekem muszáj vigyáznom, mert nem szeretnék beteggé válni.
Vera, nagyon gusztusos és szép lett a bejglid.
Remélem az enyém is hasonló lesz, majd igyekszem jól megcsinálni.
Szia Ancikka!
Kis kiegészítések a bejglihez:
1. Már megmeózta a fiam és menyem, utóbbi utálja a bejglit, de most kóstolt egy szeletet, és mindketten el voltak ájulva, nagyon ízlett nekik. A töltelékekből én is ettem már, isteniek!
2. Ez a töltelék mennyiség nagyon bőven van számolva, mi szeretjük külön is enni, és ebből mindoig kimarad egy szép adag. Ezért, ha pontosan akarod, akkor elég 20-21 dg./db., de akkor kevesebb cukrot tegyél hozzá!
Holnap én a káposztát főzöm meg.
Köszönöm Verám, hogy elküldted a Bejgli receptjét.
Én egy kicsit elvoltam foglalva, tegnap, és ma is, de most nyomban le is írom, és holnap megcsinálom.
Én is jártam már így mint te, elszállt amit írtam.
Puszi.
Most hogy közeleg a karácson sok tenni való akad.
Kellemes főzést sütést és Karácsonyt kívánok, a családodnak is.
Ugye, milyen szép ez a vár, és a környéke? Nekünk is nagyon tetszett.
Az egyik rokon lánynak itt volt az esküvője. Az már régen volt, nem most, csak eszembe jutott.
Nagyon szép képeket tettél fel.
Kedvem támadt egy kis kimozduláshoz.
Szia !
A recept szerint tényleg nem kell még sütőpor sem.Azért én egy késhegynyit tettem bele, Akkor kicsit megnő a tészta.
4 db. beigli
56 dg. liszt (eredetileg finom liszt, én diétásan csinálom)
28 dg. margarin
6 csapott e.kanál porcukor
csipet só
2 kis tojás s.
1,5 dg. élesztő a lisztbe morzsolva
Kb. 3 dl. tejföl
Gyorsan összadolgozni, 4 felé osztva hidegen pihentetni min. fél órát.
Töltelékek:
minden kétszer:
44 dg. mák(dió)
22-22 dg. kristálycukor(a továbbiakban csak egyszer írom, de kétszer értsd)
izlés szerinti mennyiségű, összesen kb. 15 dg. mazsola, aszalt gyümölcsök plusz ha van, kis birsalmasajt, és fűszerek(őrölt fahéj, szegfűszeg)
1/2 citrom héja
izlés sz. pár vők. lekvár s.barack, áfonya, meggy a legjobb, ami tetszik)
1 reszelt alma
Kb. 1 dl. tejjel leforrázni az összekevert tölteléket.
A pihentetett tésztát nyújtva, töltve, tojás s-val kenve hidege újra pihentetem több órát, én egész éjjel szoktam az erkélyre tenni. Újra kenem t.sárgával, amikor megszikkadt, akkor még egyszer t.fehérjével.
Megszurkálom, és előmelegített sütőben sütöm.
Nekem légkeveréses van, azt 170 fokra melegítem, és két tepsit egyszerre teszek bele, a 2. és 4. szintre. Más sütőben alul, egyenként kell sütni, 200 fokra melegített sütőben. 5 percig ezen a fokon, aztán kiocsit vissza venni, kb. 20 perc után már nézegetni.
Ancikkám!
Megüt a guta, megírtam Neked a receptet, át is kellett számolnom, mert nem volt 4 darabra készen, aztán elszállt, kidobott az nlc.
Most újra megírom. Én marha, nem másoltam le küldés előtt!
Szia Milla, a gesztenyés kifli tésztájához nem írtál cukrot, most akkor kel bele vagy nem kell.?
Veronka, nagyon jó volt nézegetni a képeket, jól elvoltam vele, nagyon jó képek, gondolom élőben még jobb volt.
Láttam finom lángost is ettél. Én is szeretem a lángost, ha tehetem veszek én is.
Gondolom kellemesen elfáradtál.
Holnapra majd kipihened, és fitt leszel.
Szió.
Veronka, de jó lehetett nektek ma, én is szeretek vásárt nézegetni.
Még a képekig nem jutottam, de láttam hogy raktál fel.
Szia Verám.
Az előbb elmentem mosogatni, azért nem írtam meg mennyi az annyi.
Köszi előre is, hogy kiszámolod mennyi anyag kell a négy rúd bejglihez, én négy bejglit gondoltam, kettő diós kettő mákos.
Mindjárt olvasom a többi írásodat is.
Szia Ancikka!
Ma ebéd után elmentünk a Vajdahunyad Vára körül rendezett ádventi vásárt megnézni, mert ma volt az utolsó nap ünnep előtt, hogy ráértem ilyesmire. Csináltam fotókat is, de még nem tettem fel a gépemre.
Ott ettünk valamit, így már nem vacsorázunk.
Holnap fogunk a piacra menni káposztáért, és akasztókat veszünk a szaloncukornak, aztán patika, Interspar, Media Markt (ezek mind az Europarkban vannak, közel hozzánk) a menetrend. Ebédet holnap hoznak.
Szia milla.
Köszi a kifli receptjét, máris leírom, és valamikor meg is csinálom.
Mi jót csináltál ma?
Kellemes estét neked is
Szia Vera.
Nincs is jobb a friss gyümölcstől, pláne ha az ára is megfizethető.
Mi jót csináltál ma?
Én ma délelőtt boltba voltam, utána elpakoltam a vásároltakat, megpihentem, délután főztem káposztás tésztát.
Holnap már megsütöm az elállós linzer tésztát.
Legyen kellemes estéd, és éjszakád.
Az én beigli receptem nagyon jó,ez egy omlós kelt tészta, ami Újévig simán eláll, ha 23-án sütöm meg. Úgy szoktam, hogy letakarom a tepsit alufóliával. Utolsó nap ugyanolyan finom még.
Ha megírod, hány darabot szeretnél csinálni, akkor felteszem a receptet, én idén 6-ot készítek, 3-3 mákos és dióst.
Szia! Írom a gesztenyés kiflit:
Tésztája: 40dkg lisztet 25 dkg Ráma margarint és 2dl tejfölt összedolgozunk. A hűtőben másnapig pihentetjük és akkor újra össze gyúrjuk.
A tésztát 6 egyenlő részre osztjuk. Külön-külön kerekre nyújtjuk és mindegyiket nyolc cikkbe vágjuk.
Közben elkészítjük a gesztenye masszát:
50 dkg készen vásárolt gesztenye masszát kevés tejszinnel , porcukorral és rummal eldolgozunk, hogy éppen hogy kenhető legyen.
A töltelékből egy teáskanálnyit ráteszünk felvágott tészta cikkekre.
Feltekerjük és a kifliket világos sárgára sütjük.
Megkenni nem kell.
Még forrón vaniliás porcukorba forgatjuk.
48 db lesz belőle. frissen is finom, de két hétig eláll.
Friss ananász feléből csináltam, és még maradt egy adag másnapra nekem.
Az Intersparban volt elég jó áron.
Szia Milla.
Köszi az ötletet, nagyon finom lehet a gesztenyés kiflicskék is.
Ha pontosabban megírnád a tészta receptjét megköszönném.
A férjem szereti a bejglit is, én nem, de azért megsütöm neki.
Az előbb elfelejtettem Veronkától megkérdezni, ő hogyan csinálja, de ha neked van jó recepted megköszönném.
Ja és még annyi hány nappal előbb lehet megsütni, hogy ne legyen kemény Karácsonyra?
Legyen kellemes estéd és éjszakád.
Szia Veronka.
De jó ötletet adtál, nálunk régen volt krumplis tészta, itt az ideje hogy csináljak.
A fahéjas csigádról meg a diós csiga jutott az eszembe, van is darálva dió, ez is kipipálva, köszi.
Töltött káposztát én is gondoltam, én szombaton vagy vasárnap fogom megcsinálni, mert három napig nem kell főzni addig elleszünk azon, addig a kényes sütit megsütöm ami krémmel töltött, így friss lesz az is.
A süti terén kutakodtam, kókuszkockát is kinéztem, az is elállós, szeretjük is, így hát betervezem azt is, minden nap sütök valamit, mert a lányomnak is én szoktam.
A karácsonyi menünk húsleves lesz és rántott hús, meg köretek, azt meg kitalálom közbe, mondjuk Rizi-bizi, stb.
Én nagyon szeretem a főtt kaját, a kenyeret nem szeretem, így elég gyakran főzök.
Nagyon jó ötletnek tartom a gyümölcs leveseket is, elég gyakran csinálok én is.
Frissen vetted az ananászt? Nekem van itthon konzervből majd egyik nap csinálok belőle gyümölcs levest, teszek még hozzá valamilyen fagyos gyümölcsöt.
Már össze is folyt a nyálam érte.
További kellemes estét.
Szia!
Nagyon finom még a gesztenyés kifli is.Azt sem kell hűtőbe tenni.
Szokásos Módon omlós tésztát kell csinálni.
A gesztenyepürét pedig kevés cukorral és rummal elkeverni.Amikor felfágtad cikkekre a tésztát mindegyik cikkre teszel egy teás kanálnyit.
Így tekered össze.
Világos szinűre kell sütni. Kisülés után porcukrot kell hinteni rá.
Ez nagyon finom süti, csak az a gond vele, hogy nagyon gyorsan el is fogy.
Szervusz Ancikka!
Én a hét végén csak egy ananász levest főztem, és mellé mirelit fahéjas csigát sütöttem.
Másnap pedig krumplis tészta volt.
Mi csak naponta egyszer szoktunk főtt ételt enni, néha még akkor sem, nem csinálunk ügyet belőle.
Karácsonykor hagyományosan kizárólag töltött káposztát főzök, és mákos-diós beiglit sütök 6 db.-ot (2 a fiamé, a családja nem szereti).
A gyerekek pedig halászlét csinálnak és a menyem süt valamilyen apró süteményeket.
Mindkét napon mi megyünk hozzájuk, az egyik nap visszük az ebédet, és amikor ők főznek, akkor mi kapunk másnapi ebédre is elvinni.
Szerintem, ha többfélét akarsz, akkor valamilyen linzereket süss, azokat nyugodtan tarthatod az asztalon.
Szia Veronka, és a többiek.
Itt elég enyhe idő van, már az eső sem esik a köd is felszált.
Ma laza napot tartok főznöm nem kellett, mert maradt.
Mi jót főztetek a hétvégén?
Mit fogtok sütni karácsonyra?
Na azon még én is agyalok, kinéztem egy sütis könyvből kókusz kifli receptjét, arra gondoltam ezt meglehet hamarább is csinálni, jó kis omlós süti lehet az asztalon egésznap, nem romlik meg, mert ugye bár a krémmel töltött sütit, nem lehet az asztalon tartani.
Gondoltam Keksz tekercsre is, de az is hűtőt igényel.
Még átnézem a süteményes recepteket, mi volna jó.
Ha van valakinek, valami jó ötlete szívesen fogadom.
További kellemes napot mindenkinek.
Az a fő, hogy most itt vagy!
Egy topikot csak a részvevők tarthatnak életben, ez az én véleményem, és ezért járok hűségesen ide akkor is, ha éppen csak egyedül vagyok.
Nagyon szép ünnepeket kívánok Neked és a Családodnak!
Szia Marika, olvasom nem feledkeztél meg Gabink névnapjáról, ezúton én is felköszöntöm.
BOLDOG NÉVNAPOT A GABRIELLÁKNAK.
Kellemes estét mindenkinek.
Veronka látom milyen hűségesen jöttetek, és írtatok a topikba.
Én nem mindég ültem itt a gép előtt, ha erre jártam is, csak az állás rovatott néztem át, ezért nem írtam.
De látom semmi esélyem munka ügyben.
Én is elterveztem mit készítek karácsonyra, húslevest rántott húst töltött káposztát, sütiket, azon még agyalok egy kicsit.
További kellemes estét.
De igen, be szoktam kukkantani, vártam Gabikát, úgy gondoltam sikerül előcsalogatni.
Bár nagyon elfoglalt.
Remélem jól vagytok Verácskám!
Készülődés, ünnepvárás ami jellemzi napjaimat.
Apró ajándékokat vettünk a gyerekeknek.
Máskor sem szólt az esztelen költekezésről a karácsonyunk, de most nagyon meg kell nézni, hogy miből mennyit és hol vásároljunk.
De a lényeg, az ünnepekkor együtt lesz a család. http://www.youtube.com/watch?v=RxxHwf4QSxM
Ezzel a dallal kívánok boldog, békés ünnepeket szeretettel: Marika
De jó, hogy emlékeztetsz, van topik Gabi ismerősöm másik topikban, de dapazso Gabiról nekem a dapazso maradt meg jobban. Most pótolom:
KEDVES GABI! NÉVNAPODRA MINDEN JÓT ÉS SZÉPET KÍVÁNOK SZERETETTEL!
Ma Gabriella nap van!
Drága Gabikám! Kívánok Neked égészséget, örömet,megelégedettséget!
Sajnos, csak most van lehetőségem, hogy köszöntselek.
Szervusz, Marika!
Örülök, hogy sikerült ide csalogatnom ezzel a szép és igaz gondolattal!
Igaz, van bőven internetes társaságom, mert több topikban levelezek, ahogy tudjátok Ti is, ide jöttem utoljára ezek közül, de azért nem szeretném, ha teljesen meghalna, mert sok időt töltöttem itt szeretetben ezzel a kis társasággal is.
Nagyon békés és kellemes ünnepeket kívánok Nektek, és minden ide látogatónak!
Ezt ma olvastam:
Ha azt akarod, hogy szeressenek, akkor rettenetesen fontos megtudnod, hogy mi teszi boldoggá a másikat. Ne csak azt tartsd szeretetnek, aki neked jó, hanem próbálj rájönni, mit tart szeretetnek a másik.
Paul Hauck
Milla ! Verácska!
Kívánok Nektek nagyon szép napokat, jó egészséget.
Az idézet Feldmár Andrástól mélységesen igaz,nem is tudtam szó nélkül hagyni.
Mi jól vagyunk, gyakran vannak itt az unokáink, olyan szerencsések vagyunk, hogy az év utólsó napjait is együtt tölthetjük.
Töröm a fejem , hogy mit süssek, főzzek./Kezd már összeállni/.
Még vár egy "nagy utazás Egerbe, ott nézelődünk vásárolgatunk majd.
Minden régi és új idelátogatónak békés szép napokat kívánok!
Gabikám, Hannád bizos nagyon sok örömet ad.Neked is minden szépet és jót!!!
Jól elvagyok itt egyedül, de még jobban lennék, ha társak is lennének!
Nincs más utunk, csak a nyelv, hogy egy hidat tudjunk építeni az egyedüllétünk közé.
Feldmár András
Szervusz Milla!
Nagyon sajnállak, mert olyan jó az a sorozatz, hogy biztosan több részt akarnál egyszerre megnézni. Válaszoltam az emailedre, ott megírtam mindent erről.
Szia,
Akkor most írok egy kicsit.Írtam a gmailos postaládába.Sajnos a fait filmet.
törölték, mert ügyetlenek voltunk.
Elfelejtettük, hogy az óriás fájlokat mindjárt mappába kell rakni.
Bocsánat, hogy így hiába dolgoztál vele.
A harmadik részt még láttam. A doktornő megmentette a főhőst, de az nagyon dühös és nem tartja be az orvosi utasításokat.
Közben egy másik szál is van a király ellen összeesküvést csinálnak.
Van egy nagyon szép kinai? hercegnő is, Őt meg akarják ölni.
Idáig jutottam a történettel.
Most háromszor 8 órás munka lesz. Ilyenkor jól elfáradok, de azért kibírható.
Lehet, hogy csak ketten fogjuk itt folytatni a levelezést.
Milyen kár, hogy szegény Anna addigra belefáradt.
De hátha még kedve szottyan valakinek ide jönni.
Én is itt kezdtem a fórumozást.
Még mindig senki???
Ejnye, micsoda hűtlen társaság!
Nekem így is jó, de sajnálnám, ha érdektelenség miatt végleg bezárnátok a kaput!