Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Érzelmi kavalkád?!
Létrehozva: 2008. Április 16. 17:53
Sok téma forog a fórumon, és ezzel együtt sok vita. Hol szelídebb, hol durvább.
Érdekelne, hogy vajon az embert mi mozgatja, amikor az érzelmeit érinti egy-egy hsz-ás?
Gondolok arra, hogy a sajnálat sajnálatot , a szomorúság szomorúságot, a düh dühöt, a jókedv jókedvet hoz magával.
Viszont mi van akkor, ha valaki nem azonosul azzal az érzelemmel, amit a hsz-ló ki akar váltani egy másik hsz-ból?
Miért sértődik meg az, aki nem kap visszaigazolást az igazára?
Miért duzzog mégjobban, aki nem kap sajnálatot?
Miért dühös mégjobban az, akinek nem hagyják meg az utolsó szó jogát?
Megkérdezem a tohonyákat, akik, soha nem saját magukkal foglalkoznak, hanem mindig másokkal.
Ezzel csak abban nem értek egyet, hogy tohonyák. Foglalkozástól és élethelyzettől is függ, hogy ki mennyi időt szán ( tud ?) önmagára. Abban igazad van, hogyönmagával szemben felelőtlen, aki nem szán magára időt, energiát,másokat maga elé helyez. Akkor következik be az, amit írtam, hogy mikor élete megváltozik, nem érzi magát saját bőrében. Azért , mert elfelejtette, hogy saját magának is van bőre, főleg lelke.
A megbocsájtásban igazad van . Én a Miatyánkot szoktam elmondani, ha valami bajom van , mert az abban levő bölcsesség negnyugtat.
Nos, az érzékenység nem kor függő.
Ha valaki érzékeny volt, hát én nagyon.
Például ma már ki nem mondom, hogy amikor megsértenek. Ki sért meg engem? És mivel? Azzal amit mond? Vagy tesz?
Képtelenség. Bennem vannak olyan érzések, amikre ugrom, ha valaki megnyomja azt a bizonyos piros gombot.
De a másik honnét tudja, hogy bennem van piros gomb? Gyakorlatilag magam sem, míg a gomb nyugvóhelyzetben várja a nyomkodást.
Amikor úgy vélem (érzem), hogy most megsértettek, akkor ott arra érdemes figyelnem, hogy mi történik bennem? Milyen érzések kelnek életre? Mitől vannak azok az érzések?
Minden érzés, ami előjön bennem, valamikori érzések lenyomata. Valamikor tapasztaltam valamit, amit elraktároztam valamilyen címke mögé, és alkalomadtán újra ugyanazokat az érzéseket élem újra.
A barátnődnek magának kell megbocsátania, amiért ilyen helyzetbe került a saját döntései által. Ha erre képes, akkor jobbá válhat számára az együttélés.
Ez nagyon bölcs gondolat , még én is megfontolom, amikor valaki megbánt !
Az ember érzékeny , különösen idősebb korában , amikor kikerül a munkából , a család is elmegy önálló életet élni. Ilyenkor kis dolgok is rosszul esnek. Tudom , hogy nem köthetem magamhoz a világot, de az ember ilyenkor feleslegesnek érzi magát. Különösen az, akinek az élete a családja és a munkája volt.
Köszönöm !!!!
Ó, Lenci.
De úgy tűnik itt nem annyira a pap beszél általa.
Érdekesnek látszik a blog, bele fogok olvasni. Most csak azt olvastam el, amire Lenci válaszolt. A blogbejegyzés nekem sokkal összeszedettebb, viszont Lenci írása azoknak is jó, akik még csupán kezdenek botorkálni.
Érdekes volt egy emberrel kapcsolatban a megélésem. Mindenki annyira dicsérte azt, amit csinál, hogy úgy gondoltam érdemes lenne megismerni.
Megtörtént. Ezzel együtt arra is rá kellett jönnöm, hogy nekem ó nem sok újat tud nyújtani. Amivel foglalkozik, azt megítélni nem tudom, ahhoz nem értek, de amiről megnyilvánul, attól én már továbbléptem.
Ha már itt a téma, akkor én még fűznék hozzá pár gondolatot a megbocsátással kapcsolatban.
Talán először azt kellene megérteni, hogy megbocsátani csak magunknak tudunk.
Hogy miért? Mert a mi döntéseink által kerülünk olyan helyzetbe, aminek a következményeként élünk át olyan történéseket, amik bennünk kellemetlen érzésekkel párosulnak.
Ha pedig az én döntésem által kerülök egy helyzetbe, akkor hogy lehetne egy másiknak megbocsátani? És persze miért is a másiknak kellene megbocsátani? A másik bocsásson meg magának, nekem azzal semmi dolgom.
A másik az, hogy hogyan ítélem meg a másik cselekedeteit?
Pl átgondolja valaki, hogy a másik miért cselekszi meg azokat a dolgokat, amik úgymond helytelen cselekedetek?
Nos ha igen, akkor el tud jutni oda, hogy megérti a másikat. Ha nem, akkor pedig haragszik rá. Miért haragszik? Azért, mert nem az ő értékítélete szerint cselekedett a másik? Ugye hogy ez abszurd?
A barátnődnek magának kell megbocsátania, amiért ilyen helyzetbe került a saját döntései által. Ha erre képes, akkor jobbá válhat számára az együttélés.
Megértem, hogy nem akarnak válni, ezt én sem mondom, hogy így kell valamit megoldani, ha lehet másképpen is. És lehet másképpen.
Beleszólni sem kell, de ezek szerint ahogy leírtad, a barátnőd volt az, aki érdeklődött, így ez már egészen más, hiszen valószínű kérdéseket tett fel, arra pedig csak úgy érdemes válaszolni, ha annak van értelme.
Ez egyfajta útmutatás lehet a merre továbbra.
Köszönöm gondolataitokat. én nem nagyon akarok beleavatkozni egy házasság belső gondjaiba, különösen , hogy mindkettőjüket ismerem. Pál Ferenc könyvét adtam kölcsön és a Nyitott Akadémia előadásait javasoltam . Természetesen válni nem akarnak és nem is célszerű ilyenkor már. Pszichológushoz menni nem tudnak , mert pedagógusi nyugdíjból ez nem megy.
Az volt barátnőm problémája, hogyan bocsásson meg olyan vétséget, amit a párja nem bánt meg . Azt mondtam neki, akkor ne bocsássa meg és ne rágja magát miatta , mert nem ő volt az , aki félrelépett .Csak annak számít a bocsánat ,aki belátja , hogy cselekedete helytelen volt és lelkisimerefurdalása van . Ha nincs , akkor minek megbocsájtani
Ez egy klasszikus film a maga kategóriájában. Lánykorom nagy kedvence.
Persze én sci-fi rajongó vagyok, azért is szeretem.
De Yoda mondása azért nagyon ott van:
Tedd, vagy ne tedd! De ne próbáld!
Én azt gondolom, az a legjobb, ha beszélteted, nem hiszem, hogy lehetne jó tanácsot adni.
Neki kell eldöntenie, hogy merre tovább, vagy ha úgy dönt, hogy marad, akkor is tudatosítania kell magában, hogy azért marad ebben a helyzetben, mert ő maga így akarja.
Egy tanács csak ellenállást vált ki, magának kell "megszülnie" a döntést.
Egy ilyen csillagjegyű párt én is közelről ismerek. :)
És engem sem tanított senki arra, hogyan kezeljem a konfliktusaimat. Ez még néhány tíz évvel később sem volt "divat".
Mostanában beszélnek az emberek többet ezekről a témákról. Jó hogy már lehet beszélni róla, és itt az internet is, rengeteg információval.
Nos, nem egészen erre gondoltam.
Bennünket sem tanítottak, sőt, még a mostani fiatalok is úgy tekintenek ezekre a témákra, illetve a megoldásokra, hogy ezos maszlag.
A horoszkóp annyiban érdekes, hogy elég nehéz mindkét jeggyel úgy együtt élni, hogy ők bizony erősen hasonlóak.
Mindkettő a maga igazában akar élni úgy, hogy a másikat nem veszi figyelembe. Főleg egy bika férfi. Ő nem kezes bárány, ammár biztos.
Mivel te is valahol elkezdted az érdeklődést, vihetnéd magaddal, amikor mész valahová, ajánlhatnál neki könyveket, vagy beszélhetnél magadról is, hogy te hogyan és miért jutottál el addig, hogy amivel nem vagy megelégedve, ott változtatni kellene,
Csak apró lépésekben lehet ezekről beszélni,de ezt is csak akkor, ha úgy tűnik, érdekli a téma.
Nagyon sokszor bennünket kívülállókat megvezetnek azzal az érzelmi látszattal, hogy ők nem bírják tovább, mi pedig segíteni akarunk ilyen esetekben.
Az, hogy tűrjön, az semmiképpen nem lehet tanács, akkor már inkább semmit, mint ezt.
Talán azzal lehetne indítani, hogy azt kellene elfogadnia, hogy ez a férfi az ő döntése alapján lett a férje, az ő döntése alapján élték le együtt az életüket, és az ő döntése az is, hogy ezután hogyan tovább?
Vagy továbbra is marad a mártír szerepben, vagy végre rájön arra, hogy neki van saját élete, nem a másik ember árnyékában kell élnie.
Az én hozzáállásom a pszichológushoz nem éppen pozitív.
Mivel orvos vagy magad is, tudod, hogy a mai orvostudomány inkább szétdaraboló tudomány, mint gyógyító.
Mivel saját tapasztalatom nincs, így csak arra alapozom a véleményem, amit hallok. Ez nem túl tudományos, de talán használható.
Egy pszichológushoz járó ember azért megy oda, hogy majd a másik megoldja a gondját. Nagyon ritka esetben megy úgy oda, hogy együttműködésre alkalmas. Persze feltételezve, hogy az orvos is érti a szakmáját.
Jobbára inkább a kibeszélésen van a hangsúly, ami önmagában elég karcsú, azaz nem old meg semmit, ha nem a probléma kezdeténél vágnak neki a feltárásnak.
Mármost egy hetven évet megélt embernek a gondolatait átirányítani egy másik sínpárra csak akkor lehet, ha maga is úgy áll hozzá, hogy felfogja, neki kell másképpen működnie ahhoz, hogy kikerüljön a saját mókuskerekéből.
Nem lehetetlen, de nem is olyan egyszerű. Talán ha a te felfogásod szerint el kezdenél vele beszélgetni, azzal többet tudnál neki nyújtani.
Eljutottak odáig, hogy együtt kell maradniuk, az asszony meg is bocsájtana, de nem tud , mert a férj nem bánta meg , amit tett. Mondván mások még többször félre léptek.
A feleség sajnos nem érti, hogy emberének van egy olyan természete, amit ő nem képes elfogadni. ezért nem tud megbocsátani, nem azért, mert a másik nem bánta meg a "bűneit".
A férjnek elég nagy lehet a szeretetigénye, amit viszont úgy tűnik képtelen megélni, nagy valószínűséggel ezért hajszol mindent, amiben úgy véli, tán megtalálhatja.
Ez az a helyzet, amit sajnos egoból lehetetlen megoldani.
Nagyon sokat beszélünk arról, hogy soha senkit nem birtokolhatunk. Persze ezt nehéz a hétköznapok szintjén elfogadni, pontosabban megérteni, megélni.
Amikor párt választunk magunknak, akkor sajnos még nem vagyunk tisztában azzal, hogy mi milyenek vagyunk, és azzal meg főleg nem, hogy a másik milyen?
Aztán az együttélés során derül ki, hogy bizony van min gyötrődni.
Barátnőd elnézett egy életen keresztül minden neki nem tetsző dolgot, de ebből látszik, hogy ez csak felszínen történt, hogy azért neki is csak elege lett ebből a szerepből.
Erre mondjuk azt, hogy játszmázunk. Belement abba a szerepbe, hogy ő a megbocsátó. Mivel nem ismerhetem az életét, na meg azért szakértője sem vagyok a témának, így csak feltételesen mondhatom, hogy neki ezen keresztül valamit meg kellett volna tanulnia.
De mert ez nem történt meg, így újra és újra megkapta a provokációt.
Szervusztok ! Régen jártam nálatok, unokáim elfoglaltak.
Most egy érdekes kérdésben kérek gondolati segítséget Tőletek.
Barátnőm, -aki szintén hetvenen túl van,- keresett meg. Lassan 50 éves házasok. Ez év végén ) Nagy szerelem volt , sok nyomorral, és férje már az első évbe félrelépett volt barátnőjével. Arra hivatkozott , hogy a csajnak sem ő volt az első. Utána is voltak félrelépései , állítólag még kettő . Utána elcsendesedett az életük , elég jól éltek , nevelték a családot, sokat dolgoztak.Jó házasságnak érezték
. A férj jóképű, a munkahelyén összejött egy elvált asszonnyal, aki elég rossz hírű volt, mert kakukkfiókát hozott haza külföldről. A férj állítólag nem létesített kapcsolatot , de ez az önmegtartóztatás megviselte, és rettenetesen kekec, undok volt a faleségével. évekre ismét megromlott a házasságuk. Végre a nő talált magának hapsikat.A férj érzelmileg lecsendesedett. Aztán csendben összerázódtak ismét.
A férj nyugdíjba ment , az asszony még dolgozott. Mikor hazaért a fér már ittas volt . Aztán az asszony is végre abbahagyta a munkát , igyekezett férje kedvére tenni, de ő talált egy másik nőt . Eleinte levelezgettek , m ajd napi 2-3 órát skypoltak, telefonálgattak.
Az asszony kiverte a balhét, mert még egyszer a juhász szamara lenni, akinek fején csattan az ostor.
Eljutottak odáig, hogy együtt kell maradniuk, az asszony meg is bocsájtana, de nem tud , mert a férj nem bánta meg , amit tett. Mondván mások még többször félre léptek. Én pszichológushoz küldtem. Ő nem internetezik, mikor említettelek Benneteket , kért, kérdezzem meg a Ti véleményeteket is.
Ha van kedvetek ezen gondolkodni, és segíteni, kérlek tegyétek !
Köszönöm Edelina
Valóban jó a cikk.
Láttad a kommenteket is?
Nos ennyit ér egy jó cikk. Itt az nlc-én. Ez nem az nlc-én múlott.
Sem a megértés, sem az érdeklődés a téma iránt.
Erről az oldalról böngészgettem ehhez a témához:
http://www.lelkititkaink.hu/asszertivitas.htm l
Nekem is van ismerősebb, meg kevésbé ismerős, meg azért az is egy kicsit ismerős kategória.
Talán nem is úgy kellene mondani, hogy ismerős, inkább úgy, hogy hol ezt, hol azt, hol meg a másikat alkalmazom.
Eszköz? Mihez eszköz?
Eszembe se jutott eszköznek nevezni.
Vannak emberek, akik pontosan tudják, hogy mikor mit mondjanak adott szituációban, vannak, akik pontosan tudják, hogy mit kellene mondani, csak éppen másként hat, mint azt valójában gondolták volna.
Amikor a kommunikációról beszélek, akkor nem feltétlen azokra gondolok, akik csak arra hegyezik ki a mondandójukat, hogy hogyan tudnának a másikba belekötni, vagy még sértegetni is valamiért, ami éppen nekik nem tetszik a másikban.
Igen, akik ilyen módon reagálna másokra, azoknak valóban először ezen kellene javítaniuk, hogy már eleve a szándék legyen bennük más.
Persze, hogy nincs értelme kategóriába foglalni azt, amit teszünk, cselekszünk.
Ráadásul kinek a kategória nézete számít, amikor valamire azt mondom, hogy ez jó, ez meg nem,
Vagy ha valaki más mondja éppen arra, amit én teszek, vagy nem teszek?
Sőt, ha nagyon belegondolok, akkor még azt mondom, hogy véleményem sem lehetne, hiszen ha véleményezek, akkor már megint valamelyik oldalon foglalok álláspontot.
Legfeljebb helyeselhetem vagy helyteleníthetem, de ez is csak és kizárólag az én értékítéletem mutatja, és nem azt, hogy amire mondom az valóban helyes vagy helytelen.
Amiről beszélsz - a cselekvésre értem -, az a felelősségvállalás.
Vagyis hogy amit teszek, vagy éppen nem teszek, annak a következményeiért vállalom a felelősséget.
A filmet nem láttam, nekem nem igazán jönnek be az ilyen filmek, pedig amikor másoktól hallok ezt azt, akkor azok tetszenek.
Jé, ez tényleg egy jó cikk.
Pedig már készültünk temetni az nlc-t és lehet, hogy csak tetszhalott???
Szép kis összefoglaló. Honnan hoztad?
Nekem az utolsó a leginkább ismerős, de egy kicsit mindegyik.
Hanem?
Nekem az agresszív kismalac.
Ez volt a gimiben az osztály jelmondata a tábla felett.
Gombostűvel kitűzgélve, szép piros betűk. Az N betűk néha kicsit elbillentek, ahogy kiestek a gombostűk. Az osztályfőnöknek ez persze nem tetszett.
Mi meg egy kicsit még rásegítettünk a többi N betűnek is.
Én azt gondolom, ez csak egy eszköz, fontosabb a szemlélet, ami mögötte van. De erről beszélnek is a videóban, hogy nem lesz hiteles, hiába is próbál valaki így kommunikálni.
Viszont amikor valaki a szemléletet teszi magáévá, szerintem, akkor már nem lesz szüksége az eszközre, mert magától fog működni ez a fajta kommunikáció.
Vagyis szerintem az asszertív kommunikáció megismerése fontos, de leginkább azzal a céllal, hogy a saját működésünket felismerjük általa.
Igazad van.
Nem tudom, van-e értelme annak, hogy azt mondjuk valamire, hogy ez jó cselekedet, a másik pedig nem.
Szerintem az a jó, ha valaki cselekszik, a szíve, belső késztetése vagy legjobb belátása szerint, és aztán felvállalja a cselekedeteinek következményeit.
Rossznak lehetne mondani (talán)
, ha nem cselekszik, attól félve, hogy el fog-e bírni a következményekkel, vagy hogy nem látja előre, pontosan milyen következményekkel is járhat a cselekvés.
Pedig valószínű, hogy a nem cselekvésnek is lesznek következményei.
A sötét oldalról a Csillagok háborújára asszociálok.
Úgy tűnik, hogy nem véletlenül került nálam középpontba a kommunikáció milyensége.
Egyszerűen ez jön velem szembe úgy a sajátom, mint a mások kommunikációja által.
Valahogy az ember meg van arról győződve, ha ő kimond valamit, akkor a másiknak kutya kötelessége azt elfogadni.
Illetve van egy másik szempont is, amikor ráhagyja valakire, amikor már elfogynak az érvek.
Bár az érvek addig sem érvek voltak, inkább csak vagdalkozás.
Az biztos, hogy nekem ez nagyon fontos, és ezután is azon fogok igyekezni, hogy azt a fajta közlésmódot elsajátítsam, amiről már írtam, annyira, amennyire csak képes vagyok rá.
Sem agresszíven reagálni, sem passzivitásba kényszeríteni magam, de mindenképpen képviselve a saját mondandóm.
Ma láttam a fókuszban, hogy nálunk, a Fő téren volt egy műsor, amiben Berki is szerepelt.
Én meg csak most láttam.
Mármint a tövöben. A hírt.
A feladat egyszerűen lehetetlen.
Egy illetékes bevonása segíthet a dolgon.
Igen, rövid volt, de tartalmas a pihenés.
A fórum történésekre még nem volt időm. Próbálom összerakni a mozaikkockákat.
http://www.youtube.com/watch?v=jj8m9 G94RXI
Nos a kommunikácit egy kicsit félretéve, a mostani fórumtéma feglalkoztat, mégpedig az irigység.
Igaz, hogy nekem nem szakkönyvek adták meg a választ, hogy mi az, hogy irigység, de nekem ez telejesen megfelel, mint az összes saját tapasztalásom.
Szóval lehet szépítgetni, hogy ki hogyan értelmezi az irigységet, meg hogy mire irigy, de az irigység az irigység minden formában.
Én pl nem tartom a kreatív tehetségemet túl nagyra, sőt. Aztán azt kellett megélnem, hogy éppen azzal a gondolattal zárom el magam a tehetségtől, hogy: nem a másiktól sajnálom, hanem azt, hogy nekem nincs.
Ezek utánna egy nagylétszámú csoport tagjaként az egyetlen voltam, aki a legkreatívabb dolgot volt képes kihozni magából. Ez nem szerénytelenség, hanem tény.
Tehát amikor valaki leszól valmit, valakit, vagy csak felsóhajt, hogy neki ez vagy az nincs, és milyen jó lenne, ha... , akkor éppen ezzel teszi magát oda, ahol valóban nem is lehetséges, hogy megtalálja a hőn áhított dolgot.
Most pedig, hogy ezt megosztottam, pontosan tudom, hogy a saját gondolataimat írtam le, és azt is tudom, hogy mindenki örömére fog szolgálni.
Akiknek tetszik, azoknak azért, akik meg fogást akarnak találni rajta, azoknak pedig mint újabb táptalaj, azért.
Ezek szerint szerencsésen megérkeztél.
Van bőven történés annak ellenére, hogy már csak pár fórumozó osztozik egy ekkora fórumon.
Örülök, hogy tetszett nektek.
Ha már a magam gondolataival képtelen vagyok valamit kifejezni, akkor legalább a másokét tudjam, a helyükön kezelni.
Az előbbi idézet egy tudós embertől ered, ettől még érdekesebb az, amit lejegyzett.
Egy másik idézet, ami már egy elmélkedőtől van.
"Az úgynevezett nagy tudású emberek a legnagyobb vakok. Az ilyen ember teljesen az ismeretein keresztül működik, és ezért sosem látja, hogy mi a helyzet most. Mechanikus az élete. Megtanult valamit, és mint egy robot, a betanult program szerint működik."
Osho
Csak ülök, és elmélkedek. Vaj' miért olyan hasonló a tartalma a két különböző meglátásból fakadó írásnak?
Persze jönnek a gondolatok, de valahogy egyik sem marad meg.
De bízom benne, hogy majd lesz valaki, aki megmagyarázza nekem, hogy mit kell gondolnom.
Olvasva a fórumot elgondolkodok, de a gondolatok jönnek-mennek, hál' isten, így nem is nagyon ragaszkodom hozzájuk.
Ha kedves egy gondolat, akkor egy kicsit hagyom, maradjon, de ha nem, akkor bizony mehet.
Ezért aztán mások által lejegyzett gondolatokkal ékeskedek.
Végül is ki meri magáról azt állítani, hogy ő maga a nagy zseni, hogy őt jegyzik a világ gondolkodójának?
"Az ember csak azt érti meg, amire maga jön rá, amit készen kap, anélkül, hogy lélekben megdolgozna érte, az egyik fülén be, a másikon ki. Olyan ez, mint a növények öntözése: a növény nem élhet víz nélkül, de nem sokat ér a vízzel, amit a leveleire öntenek, az lepereg róla, csak azt a vizet képes igazán felhasználni, amit a gyökerein keresztül maga szív fel."
Rényi Alfréd
Egy kis oldásnak hozok egy idézetet.
„Mindenki, aki számít az életünkben, nem megtervezetten került oda, nem célkitűzés és erőfeszítések eredményeképp van ott, hanem egyszerűen csak ott találtuk a szívünkben, mintha mindig is ott lett volna. Arra a kérdésre, hogy kit miért szeretünk, nem tudunk válaszolni. Azért, mert szép? Van nála szebb. Mert okos? Van nála okosabb. Mert kedves? Van nála kedvesebb. És hiába a válaszkísérletek, nem mondanak semmit. Nem tudjuk azt, hogy miért szeretjük a másikat, csak szeretjük. És boldoggá tesz maga a tény, hogy szerethetjük. És mert szeretjük, látjuk. Látjuk annak, aki és olyannak amilyen. Csodának.”(Biegelbauer Pál)
Amikor kezdtem a fórumozást, bizony számtalanszor találtam magam olyan helyzetben, amiben inkább megorroltam, és inkább visszavágtam, de azt hiszem a szavakat mindig megválogattam.
Ha az emlékeim nem csalnak meg, akkor igyekeztem kerülni olyan szavak használatát, amivel úgy gondoltam, nem illethetek senkit.
Nos akkor most ideje megnézni, hogy hogyan fordulhat elő az, hogy olyan jelzőket kapok, amit kapok?
Kiinduló hsz tőlem valakinek a hsz-ára:
mopst nagyonnagyonnagyongonosz öreg boszorka leszek
Most?
Majd a reagálás valakitől, akit nem szólítottam meg.
1, Csak úgy halkan és szerényen, neked és Jamalnak.
Valaki kicsit pletyózik, kicsit gonoszkodik, kicsit kiesik a "jókislány" szerepéből, ti meg rögtön beszóltok, lecsapjátok, visszavágtok, mert úgy érzitek nektek ezt is lehet.
De ti ettől nem ugyanolyanok lesztek?
2, Valakik békésen pletyóznak, erre ti feltétlen késztetést éreztek arra, hogy beszóljatok a fórumozónak, ahelyett, hogy témához szólnál, vagy tovább lépnél, érdektelenség okán.
Ó, a kis felsőbbrendű.
3,De annyira nem vagyok pitiáner, hogy egy kedves, önkritikus mondatát kiforgassam és lecsapjam. Te megtetted. Ettől jónak és humorosnak gondoltad magad. Aztán, amikor utalmam rá, hogy ez nem volt jó és humoros, akkor elővetted a csípős, szarkasztikus énedet és ideraktad.
4,
Ó, a kis felsőbbrendű.
....Na, bocs, de a zsenge tök felhasználás érdekesebb téma, mint a szánalmas mentegetőzésed.
Ahogy újraolvasom rájövök, hogy nem is kell nekem ezt megnéznem.
Elég csak arra gondolnom, hogy szegény fórumozónak nem sikerülhetett ma túl jól az ebédje, valószínű megülhette valami a gyomrát.
Na jó, ez csak a humor lett volna, de belátom, nincs rá válaszom, hogy valakinek miért esik jól így megnyilvánulni?
(Az egom szívesen kielemezné
)
Ahogy látom, ez a téma csak engem fogott meg. De engem rendesen.
Ugyan azt mondják, egy fecske nem csinál nyarat, na de mennyivel szebb az ősz.
Szóval a fórumon és persze másutt is, állandóan azzal szembesülök, hogy volna igény arra, hogy másfajta fogalmazásban hallja a közönség valakinek a mondandóját.
Igen ám, de mégis ki az, aki úgy érzi, hogy tán magának kellene elkezdeni egy másfajta kommunikációt?
Az, akinek minden jó úgy ahogy van?
Vagy az, aki meg van győződve arról, hogy vele minden rendben van?
Fogas kérdés. Így aztán nem is kerül le a fogasról.
No akkor egy újabb megidézett részlet, hátha valakinek mégis kedve lesz levenni a fogasról azt a bizonyos inget.
Rajtam ne múljék.
"Megfelelő kommunikáció önmagunkkal és környezetünkkel
Partnerem, akárki is lehet, nem feltétlenül akar velem megegyezni. Ezért fontos, hogy jelezzem, mit szeretnék, és azt is, hogy megértem, ő mit szeretne. Ehhez meg kell, hogy hallgassam a partneremet, meg kell, hogy értsem, és szükség esetén kérdezzek. El kell magyaráznom a saját szempontjaimat, és keresnünk kell a megoldásokat. A tiszta kommunikáció azt jelenti, hogy a megoldást keressük, és nem fogást a másikon. Nem énképünket védjük, hanem valóban a helyzetet akarjuk megoldani."
Mint ahogy semmi sem fehér és fekete, vagy éppen csak fehér vagy fekete, így ezek a meghatározások sem illenek rá midnekire egyértelműen.
Szinte nyilvánvaló - bár a nyilvánvalót kétségbevonom :) -, hogy adott helyzet mást és mást hoz ki még abból a típusból is, akire mondjuk a leírások 80%-a ráhúzható.
Egyben mindenképpen azonosak. Abban, hogy mindegyik egy szerep.
Adott szituációban adott szerepet vállalunk. Ha tapsot kapunk, akkor még azt is elhisszük, hogy jól csináljuk.
Beérett a topikcím?
http://www.nlcafe.hu/forum/?fid=441&csatid=&topicid=298454
Nos gyakran beleesek abba a képzeletbe, hogy amit én látok, az egyértelmű, azt mások is úgy látják.
Ebben a topikban, pontosabban az írásban amiről szó van, az éppen nem az, amiről a topikban is olvasni lehet.
A felnőttek hajlamosak arra, hogy amikor őket valami felbosszantja, akkor nem érdekli, hogy gyereke közben mit érez, nemhogy még beszéltetné is erről az érzésről.
Így aztán szépen megszokjuk, hogy az érzésekről nem kell beszélni, de valahol ugye letagadni sem lehet, hiszen jelen van, tehát olyan megoldást választunk, amilyen természettel rendelkezünk a kifejezéshez.
Ahogy éppen a mostani témában hoztam a meghatározásokat, viselkedésminták alapján lehet látni, hogy ki mire használja azt a hiányosságot, hogy nemhogy nem fejezzük ki, de még csak fel sem ismerjük magunkban annak okát, eredetét.
Az utolsó pedig:
"Passzív attitűd esetén az egyén önmagát másoknál értéktelenebbnek tartja, és azt gondolja, hogy mások is azt gondolják, hogy nem jó amit tesz. Gyakran úgy ítéli meg a helyzeteket, hogy kudarcot fog vallani. Ezért inkább háttérbe vonul. Azt gondolja, hogy másoknak mindig igaza van, így meg se próbálja érdekeit képviselni. Még mielőtt konfliktus alakulna ki, megadja magát.
A passzív viselkedés azon a meggyőződésen alapul, hogy a másik ember igényei, vagy kívánságai fontosabbak, mint a Te sajátjaid. A másik félnek vannak jogai, de neked nincsenek. Te nem, vagy csak kismértékben tudsz hozzájárulni a dolgok megoldásához, míg a másik fél teljes mértékben. Általában a passzív viselkedés célja, hogy mások kedvében járj és, hogy elkerüld a konfliktusokat.
A passzív viselkedésű ember nem áll ki a jogaiért, vagy ha igen, akkor azt oly módon teszi, hogy azt mások figyelmen kívül hagyják. Igényeinek, véleményének, érzéseinek és meggyőződéseinek bocsánatkérő, bátortalan kifejezése jellemzi."
És erről? Erről eszedbe jut valaki?
"A manipulatív attitűd, ahogy neve is mutatja, azt jelenti, hogy az egyén hátulról, ferde utakon, ügyeskedve próbálja elérni céljait, mert nem bízik se önmagában, se másokban. Nem tudja elképzelni, hogy kiállhat egyenesen érdekeiért, mert nem tudja elképzelni, hogy elfogadják. Alacsony az önértékelése, és másokat se tart sokra. Ezért folyton gyanakszik, hogy mások hasonlóan manipulálják."
Már fújod kívülről és még akkor is emlékezni fogsz a csakrák elhelyezkedésére ha álmodból felriasztanak és úgy kérdezik ?