Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Érzelmi kavalkád?!
Létrehozva: 2008. Április 16. 17:53
Sok téma forog a fórumon, és ezzel együtt sok vita. Hol szelídebb, hol durvább.
Érdekelne, hogy vajon az embert mi mozgatja, amikor az érzelmeit érinti egy-egy hsz-ás?
Gondolok arra, hogy a sajnálat sajnálatot , a szomorúság szomorúságot, a düh dühöt, a jókedv jókedvet hoz magával.
Viszont mi van akkor, ha valaki nem azonosul azzal az érzelemmel, amit a hsz-ló ki akar váltani egy másik hsz-ból?
Miért sértődik meg az, aki nem kap visszaigazolást az igazára?
Miért duzzog mégjobban, aki nem kap sajnálatot?
Miért dühös mégjobban az, akinek nem hagyják meg az utolsó szó jogát?
Kellemes napot.
Mire használtátok ezt a gyönyörű hétvégét?
Én végre kiszabadultam a lakásból a természetbe, és egy hatalmas túrát tettem.
Nagyon elfáradtam, de azért hálás is vagyok, hogy ilyen hosszú gyengélkedés után mégis bírtam az erőnlétet.
Adhat egy más nézőpontot szerintem, felismerhetem általa azokat a mintákat, amelyek szerint működök.
Segíthet, hogy hátrébb lépjek, hogy megláthassam a mókuskerékben önmagamat.
Csak olvasni persze nem elég.
Sajnos nekem ebben megváltozott már a véelményem.
Hiába ovastam sok-sok könyvet, mert az olvasástól csupán egyfajta információhoz jutottam.
Ha az életemet könyveken kerszetül akarom megérteni, akkor biztos kudarcra vagyok ítélve, az biztos.
Emlékszem, amikor elindultam ezen az úton, még elég kevés könyv állt a rendelkezésünkre, és hát bizony a mi korosztályunk ki volt zárva minden ilyen jellegű tudásból.
Viszont ahhoz, hogy eljussunk magunkhoz, valószínű nem lehet kikerülni a könyvek adta lehetőséget, amivel megismertetnek bennünket.
"És hogy hogyan függ össze ez a gyerekkorommal? Hát, feszültségből, küzdésből nem volt hiány... A szüleim nem voltak nagyon jóban, sokat veszekedtek, én meg próbáltam őket valahogy megtartani, anyukámnak minél többet segíteni, hátha akkor majd reggel nem lesz ideges, és nem kiabál, hogy soha nem tud időben elindulni, és hogy "neki itt nincs segítsége", és hátha akkor majd jobban szeretik egymást, és hátha majd akkor apukám nem iszik. Erősnek kellett lennem, önállónak, és sokat kellett segítenem a házimunkában, a földeken, anyu nagyon kemény volt ebben.
Nem csodálom, hogy hosszú évekig - na jó, most is - hiperaktívként éltem, élek, azt sem csodálom, hogy a francia kiadóban és a Quintetben ennyi feszültség halmozódott fel. Gyerekkori ismétlések, jaja.
De valahogy tudom az akkori palyabeácskát is szeretni, ahogy ottan evickél a sikeres énekesnő és a minden szempontnak megfelelni akaró jó tanuló kislány szerepe közt. És azért viszont kimondottan bírom, és büszke vagyok rá, hogy ebben a kavalkádban mégiscsak kitartott a saját zenéje mellett, a saját ötleteit mégiscsak végigvitte, a saját dalait mégiscsak megírta, mégiscsak a saját embereivel dolgozott vagy épp hagyta el őket, amikor ideje volt. De valahogy minden olyan palyabeás volt körülöttem. Sírtam, nevettem, énekeltem, magányoskodtam, örültem, robbantam, kiürültem, de ez mind-mind mélyen én voltam.
A legjobbpalyabea-verseny első helyezettje vagyok."
Szép reggelt!
Ez így nagyon tiszta és érthető.
Vagy inkább azt gondolom, minden hasonló írás egy kicsit közelebb visz ahhoz, hogy önmagamban is megérthessem ennek a folyamatnak a működését.
Hozok egy idézetet, amit még régebben ígértem.
Valami hasonlóról szól.
Őt is nagyra értékelem, bár azt hiszem ő erre nem tartigényt.
"Tudtátok ti azt, hogy az életünk minden történetét szabadságunkban áll újból befejezni, úgy, ahogyan akarjuk? Az én szüleim nem élnek már, de ez egy kicsit sem lehetetleníti el azt, hogy beszélgessek velük. Idebenn. Csodálatos élmény, amikor valamit felismerek például az anyukámmal való kapcsolatomban, és azt mondom: „Bocsáss meg, anya!”. Ettől a pillanattól kezdve kettőnk története ezzel a fölkiáltással fejeződik be, nem azzal, hogy ő meghal. Életem valamennyi történetét befejezhetem, a legfájdalmasabbat, a legnyomorultabbat, a legszívbemarkolóbbat is. Még ott is, ahol a halálos sebet megkaptam, van annyi szabadságom, hogy írjak egy utolsó jelenetet. Egy zárójelenetet. Én vagyok a rendező! Éppen ezért onnan tudhatjuk, hogy valaki elakadt a fejlődésben, ha az élete történetét ugyanúgy mondja el ötven éven keresztül. Akkor ugyanazt a filmet rendezi egy fél évszázadon át, holott az ő történetét meg lehetne már másképp is írni."Pál Feri: Sors és önismeret
Még talán annyi, hogy nem feltétlen fontos sem leírnom, sem beszélnem ahhoz, hogy legyenek felismeréseim, azaz kapjak választ a kérdéseimre, elég lenne csupán a meditáció.
A másik része a hsz-odnak pedig a vetítés, amit én ebben a megközelítésben inkább megosztásnak neveznék.
Azaz amikor megosztom a gondolataimat, megosztom az érzéseimet, akkor a másik nem velem osztozik azon amit megosztok, hanem az ő benne lévő dolgokon.
A gondolataimat is elég nehéz megosztani, hiszen egy állandó jövés-menés van általa a fejemben, de az érzéseimet sem vagyok képes megosztani, csak beszélni tudok róla.
Nálam a vetítés az, hogy a bennem lévő akár jónak akár rossznak ítélt tulajdonságaimat, érzéseimet, másra dobom, azaz vetítem.
Tudod valahogy úgy képzelem, hogy van egy vetítőgép, amibe belefűzöm a saját filmemet, és azt a képernyőre vetítem.
De ahogy nézem, eszembe sem jut, hogy a vásznon én vagyok, hanem egy másik valakit képzelek a helyembe, és akkor már nem is rólam szól a film.
De ha egy másik ember nézi a filmet, neki már egészen mást jelent, hiszen neki is a magában lévő gondolatok, érzelmek fogják vezérelni a látottakat.
De neki sem fog eszébe jutni, hogy amit kihoz belőle a film látványa, az ő maga, az ő benne kavargó dolgokat érzékeli a látottak alapján.
Kellemes napot.
Az este írtam egy hsz-t, de sajnos közben kiléptetett a rendszer, így el is szállt.
Szóval a beszéd és az írás (gyűjtőnév:közlendő), nálam az a kategória, hogy: azért teszem, hogy figyelmet kapjak.
Természetesen az lenne a lényege minden közlendőnek, ha már egyszer megtesszük, hogy amit közlünk, abból mi magunk vegyük ki azt a felsimerést, amire általa juthatunk.
Sokszor hallani, mivel már közhellyé silányult az a mondás, hogy beszéld ki magadból, megkönnyebbülsz.
Ez csupán egy félisgazság, így értelemszerűen a hatása is csak félig-meddig igaz.
A hasonlatban talán ahhoz hasonlatos, hogy amikor főzök valamit, és ha már forr, akkor félrehúzom a fedőt, hogy egy kis gőz távozzon, de attól még nem áll le a forrás maga.
Ahhoz vissza kell vennem magát a hőt adó alkalmasságot.
A közlendő maga a gőz, de a problémát nem a gőz oldja meg.
Aki viszont eljut addig, hogy megnézze, mi az oka annak az állapotnak, hogy gőzölögjön, annak már más ez a helyzet, hiszen ott már képes felismerni egy "kibeszélés" alatt, hogy jé, tulajdonképpen ez a bajom.
Azt mondják a bölcsek, hogy a kérdésben nem a miért a fontos, hanem csupán az, hogy ki vagyok én?
Azt hiszem valami olyat firtattak, hogy amikor beszélsz, annak tkp. csak az a lényege, hogy beszélhess...hú nem tudom ezt megmagyarázni. Én pl. most azért írok mert fontosnak tartom, hogy reagáljak arra, amit írtál vagy azért, hogy a bennem lévő gondolatokat megosszam....de miért olyan fontos ez számomra? Mindenestre érdekes ez a meglátása is a dolgoknak. A miértre adott válasz....és talán, ha a miértekre keresed a válaszokat, akkor bizonytalan vagy, mert nem tudod az okot...mivel keresed. Nos, lehet, hogy természetsen hülyeség, amit itt most forszírozok, de érdekes felvetés lehet ez is.
Azért gondolom, hogy minden egyes kommunikáció alkalmával, egyben vetítünk is, mivel a saját gondolatainkat és érzelmeinket hozzuk nyílvánosságra. Tehát má sis "kénytelen" osztozni a bennük élő dolgokkal....erre ha valaki válaszol az is a vetítésre adott válasz, és az is, ha nem válaszol....jó lehet a vetítés nem jó szó erre...lehet helyettesíteni tetszőlegesen.
Arra, hogy észrevegyem, hogy mi van bennem, jó, ha van egy külső megjelenési forma. Leglábbis az elején.
De ahogy haladok önmagam felé, erre egyre kevésbé lesz szükségem.
Ha önmagamat megjelenítem egy másik emberen, az annyit tesz, hogy azt másik embert véleményezem.
Ez megfordítva is így működik, tehát amikor véleményt mondok egy másik emberről, akkor máris önmagamat jelenítettem meg.
Ez így nagyon elborzaszt, mivel ha olyan jelzőkkel találkozom, amit úgy élek meg, hogy ezt szándékosan dobták rám, na akkor ott a tudatosságnak a szikráját is el tudja oltani bennem az igazságtalanság érzékelése.
Szia, azért kommunkálni, hogy a bizonytalanság csökkenjen?
Hááát nem tudom. Ha nagyon ideális helyzetet képzelek el, akkor ott ilyen nem fordulhat elő.
Aki már annyi mindent felismert önmagában, hogy képes arra is, hogy lássa a kommunikáció lényegét, az biztosan nem azért kommunkiál, mert bizonytalan.
Azt, hogy valaki projektál, azt nem lehet tudatosan. Pontosabban ilyen nincs, hogy tudatos projektálás.
Az, aki ilyet tesz, az messze nem tudatos. Olyannyira nem, hogy fogalma sincs arról, hogy ő msot éppen azt teszi.
Itt természetszerűleg arra gondolok, aki állandóan csak veít, és nem arra, aki tudja, hogy ez vetítés, csak még éppen az, amit vetít, még nem került a látószögébe.
Én sem tudatosan vetítek ha vetítek - ha már így megszólítottál ;) :)) -, hanem azért, mert a kommunikációmban van egy berögzült vonás, amire od kell figyelnem ahhoz, hogy képes legyek átalakítani.
Szia!
A visszafordítja a jelenséget, ezalatt azt érted, hogy projektál?
Ha igen, akkor tkp. ez annyira nem rossz dolog, akkor, ha tudatos. Persze ez csak ritkán szokott az lenni. De, ha segít abban, hogy lásd mi van belül, és ehhez kell egy külső ember, akin ezt megjeleníted, mert így jobban megérted mi van benned, akkor ez lehet jó is...
Hú, hát nem tudom mennyire világos, amit írtam....
Szóval, mondjuk egy beszélgetés során, ha elhangzik egy csomó infó, akkor fontos az, hogy azokból melyikre reagálsz...az a lényeg...
Itt írásban is. Amire reagálsz, az hozzászólás, vagy a hozzászólás egy része...na, szóval az a fontos.
Lassan egyébként kezdem megérteni, amit azutazó írt anno....azért kommunikálsz, hogy bizonytalanságodat csökkentsd....
Kellemes napot.
Az a jelenség, hogy visszafordítja valaki azt, amit ő elkövet a másikra, egyre inkább jelen van a mindennapokban.
Nekem most az a gondolatom támadt erre koncentrálva, hogy az ember egyre inkább eltávolodik önmagától, egyre inkább nem képes arra, hogy megtalálja önmagát, viszont egyre nagyobb igénye volna arra, hogy tudjon önmagával együtt élni.
Így aztán szépen kialakult az, hogy látja, hogy mit tesz, de arra már képtelelen, hogy megértse, amit ő tesz, és aztán azt másokra hárítja, az mind mind az ő felismerni való feladata lenne.
Elismerem, ez elég nagy falat még annak is, aki nap mint nap igyekszik egy tudatossági szint elérésére illetve egyáltalán a létrehozására.
De ha valaki el sem kezdi, mert fogalma sincs arról, hogy ez a jelenség mit takar, annak teljes mértékben kilátástalanságba full szinte az egész élete.
Ily módon pedig megkeseredik ő maga és természetszerűleg mindenki, aki a környezetében létezik.
A keserűséget pedig ki kell önteni, mert ha felgyülemlik, akkor nagy gondot tud okozni.
Na de ki szereti, ha rázúdítják mások a saját keserűségüket? Senki. Így aztán az is természetes, hogy kialakul egy védekezés.
Az pedig egy újabb kérdéstartományba visz, hogy ki hogy képes arra, hogy megvédje magát egy mások által generált keserűségtől?
Szélmalomharc hiszen mindannyian azt vívjuk árnyak ellen .Nem tudatosan . Rosszindulatúnak, személyünkre veszélyesnek tartunk olyan eseményeket , embereket, akikről, melyekről csak felületes információnk van . No és az életünk során felhalmozott tapasztalatok. Ez önvédelem, csak annak energiapazarló módja .
a celebekről nem sokat tudok, mert egy részt láttam pár éve a való világból, és rájöttem nem nekem csinálták. Maga a celeb fogalom számomra azt takarja , ismert , ünnepelt személyiség . Ha ez valós tehetségen . teljesítményen alapul ismert művész stb lesz , ha nem eltűnik. A szomorú csak az , hogy a legtöbb celeb nem tud jól gazdálkodni azzal a helyzeti előnnyel, amelybe került , és nem eltűnik, hanem lesüllyed .
Hogy a csudában csúszik mindig ennyire félre a kommunikáció .
Azért , mert olyan sok az információ, hogy mindenki aki ebből él mindenáron fel akarja hívni magára a figyelmet .
Jó tudni, hogy bármikor kiszállhatunk?
Talán igen, talán nem.
Talán észrevesszük, talán belesétálunk.
Ha észrevesszük, akkor jó.
Ha belesétálunk, akkor sérülünk.
Sajnos az ego táplálja azt a felvetést is, hogy bármikor kiszállhatunk.
Ugyanis bele sem kéne szállni. Na ez az igazi feladat.
Attila nagyon jó válaszokat adott a kérdésekre.
Az, hogy a büszkeséget el kell felejteni, nekem arról szól, hogy az egót nem kell nagyobbra felfújni, mint amekkorára amúgy növekszik.
Egyébként nekem most az is egy kérdés, hogy ha én nézek egy műsort, akkor az miért bántja egy másik ember érzékenységét?
Talán azért, mert nagyobb az egója, mint az emberi értékrendje?
Tényleg, mivé és meddig fajul ez "amásikabarom" szindróma?
Valóban szémalomharc. De sajnos magunkkal vívjuk, nem másokkal.
Erre jöttem rá a tegnapi beírások után.
Nehezen viselem el ezt sok jelzőt, amivel generálják a negatív energiát.
És sajnos ezek az emberek meg is kapják az energiát. Csak az a baj, hogy tőlünk.
Holott ugye az egyértelmű, hogy minden embernek magának kellene előállítania azt.
Így aztán szépen mi magunk teremtjük meg ezt a negtív energiáramlást azzal, hogy figyelmet adunk nekik, hogy figyelmet kapnak tőlünk.
A kommunkiáció nem csúszik félre, egyszerűen nincs rá alkalmas befogadó.
Az egyik részről azért, mert pontosan tudják, hogy ez nem helyes, ezért igyekeznének elkerülni az ilyen fajta kommunikációt.
A másik részről pedig azért, mert nem is hajlandóak befogadni a kommunikáció adta lehetőségeket.
Azt amit mi jellemhibának látunk ... mármint bárkit szidni egy cikk alapján ők ezos védelemnek nézik .
Most oda került Mozdonj is a ranglistámon mit Azutazó tanítványok . Elgörbült a tér .
Nézd eszt a topikot is mivé alakult
A villában nincs büszkeség
Gondolom a csodálatod nem a nagyságomnak szól.
Vagy de mégis?
Kellemes napot.
Nos aki még nem hallotta tőlem, akkor most elmondom, hogy milyen remek hely ez a fórum.
Megint feldobott egy csomó lehetőséget arra, hogy megnézzem magamban azokat a dolgokat, amikkel együtt élek, csak nem figyelek rá.
Pl ami talán most a leginkább felkeltette a figyelmem magammal kapcsolatban az az, hogy miért állok én ki mások mellett, ahelyett, hogy magamért állnék ki olyan helyzetekben, amikor ki kéne állnom?
Vagy az, hogy amit én mondok, azt miért lehet folyton kiforgatni, és a kiforgatott mondandóval velem szembefordulni?
Szóval kaptam feladatot rendesen, csak győzzem megoldani őket.
Kinek van kedve ilyen módon magába visszatekinteni? Hát nekem sem nagy.
A virágos is nagyon jó még.
http://youtu.be/Z0EO8rhCHhw
Ez pedig az ajánló, amit itt volt a cikkben.
http://youtu.be/i7OZ8ORqkuM
Érdekes lehet az egész előadás.
Akkor mégsem te voltál az elkövető?
Amit én láttam, ott nagyon sokszor mutatták, hogy hogyan csinálják.
Egyszerűen fantasztikus, nem tudok betelni vele ugyanúgy, ahogy a homokrajzolókkal sem.
Nem tudom, rémlik, hogy volt már valami hasonló. Most itt találtam rá az nlc-n.
Ma van Budapesten az utolsó előadásuk.
A kutyafejű csaj először azt hittem, egy maszkot tesz a fejére, aztán a végén mutatja, hogy a karját teszi a feje mellé.
Ez nagggyon jó.
Már a múltkor is elragadtatással néztem. Azt is te hoztad, ugye?
Kellemes napot.
Egy kis kommunikáció.
"Kedves XY-t elküldeném dolgozni....lehetőleg bányába, vagy krumpliföldre...ott hisztizhetne kedvére.
Ritka kiállhatatlan egy perszóna, mi lesz belőle öregkorára, ha már most ilyen???"
Ez egy példa ahhoz, hogy hogy ne legyünk táptalaja a pozitív gondolatoknak.
Aki ilyen jelzőkkel illet bárkit is - még akkor is, ha valóban illetné azt, akiről szól -, az egyenlő a negatív kisugárzással.
Ezt sajnos senki nem veszi figyelembe, hogy azok a szavak, amikkel másokat illet, az milyen energiát gerjeszt.
Aki ilyen szavakkal kommunikál bárkivel, az pontosan azt teszi, hogy negatív energiát irányoz a másik felé.
A negatívból pedig pozitív nem válik soha.
Ráadásul akiknél a negatív jelzők eszközök, azt képzelik, hogy ők felülemelkedtek a másikon, akit jelzőznek.
Természetesen lehet véleményt formálni egy viselkedésmintáról, de annak tényszerűnek kellene maradnia, és valóban csak a viselkedés mikéntjéről szóljon, és ne az embert jellemezze vele.
Szia,
igen, en is ezt az egyetlen leirast talaltam magyarul, tobb oldalon is. Igazan hizelgo a jellemzes az oreg lelkekre nezve, de nem tartom tulsagosan lenyeglatonak. Maga az ido nem is linearis, ahogy irod, tehat pl elhettunk mi egy korabbi inkarnacionkat a jovoben is akar vagy egyidejuleg elhetunk egyszerre tobb kor inkarnaciojaban is. De a tapasztalatainkat es a mar megtanult infot a felettes enunk raktarozza, tehat minden ami mar megtapasztalt es megtanult hozzaferheto, es tovabb epithetunk rajuk. A lelek fejlodese tulkepp egy "emelkedesi" vagy fejlodesi folyamat, az inkarnalodasok celja a tapasztalas, tanulas. Amit mar megtanultunk tudassa valik tehat johet a kovetkezo lecke, amig a leckek el nem fogynak es lephetunk tovabb a kovetkezo dimenzioba. A csecsemo lelek a fizikalis let alapveto nehezsegeivel kuzd meg, mintegy a fizikalis eletbemaradesert kuzd. Szegenyseg, ehezes, stb. A fiatal lelek erre epitve nem akarja ujratapasztalni az elet-halal harcot, tehat megtanul materialis szinten teremteni. Kimagaslo, gazdag, hires, hatalmi eletek lehetnek ezek. A kozepkoru lelek eltavolodva a tulzott anyagiassagtol az erzelmi eletre kezdi helyezni a hangsulyt, a kapcsolataira. Ez a kapcsolatok tanulasanak idoszaka, amikor az anyagi hatter mar pusztan csak egyfajta kenyelmet biztosit ahhoz, hogy a fokusz atkerulhessen a mi, a kozosseg megertese iranyaba. Az oreg lelek pedig mar megtanulta a kapcsolatok mikentjeit, es a belso spiritualitas fele fordul, az isteni en felfedezese a cel ami fele a harmonian, belso beken keresztul visz az ut. Az emberi kapcsolatainak is teljesen mas jellege van. Ebben a fejlodesi stadiumban altalaban mar onkentesen felvallalt pluszfeladatai is lehetnek, olyanok amik nem a sajat, hanem masok erdekeit szolgaljak. Ja es mindezt termeszetesen nem en talaltam ki, hanem ezekre talaltam a temaban.
Igen az igaz, hogy a tudatalatti, illetve érzelmi centrumok előbb reagálnak, mint az agykéreg ( lásd " Érzelmi intelligencia " , de ahhoz valamilyen kommunikáció kell .Én azt nehezen tudom elgondolni, hogy rám hatott a Te általad elismételt szövegpanel. Amikor leírtad, és olvastam örültem , mert kellemes volt olvasni. Kivéve a szeretlek kifejezést (leírtam miért )
Én is olvastam a napi mantrákat. Biztosan jó hatással vannak a pozitív gondolatzok a pszichénkre , azáltal a kommunikéciónkra.
"Ezért van az, hogy van egy időszak, ahol a tökéletességre törekedtek, ahol elismerésre és csodálatra vágytok, ahol üzletileg nagyon aktívak vagytok, ahol erőszakosak vagy katonásak vagytok, ahol személyes válságokon és szenvedéseken mentek keresztül, ahol befelé fordultok, és ahol megtaláljátok a megoldást. Ezek a fázisok mind jogosak és megengedettek! Ne hadakozzatok magatokkal!"
Nekem ez a rész tetszik.
Nekem azért fura ez az "öreg lélek"-elmélet, mert feltételez egy időbeliséget, hogy korábban már sokat tapasztalt, akinek ilyen öreg lelke lett, holott mindenhol azt lehet olvasni, nincs időbeliség, csak számunkra létezik, tapasztalás van és kiterjedés.
Ezért az előző életek sem értelmezhetőek úgy mint egy folyamat, aminek során eljutunk A-ból B-be, hanem egyidejűek ezek a tapasztalások.
http://blog.xfree.hu/myblog.tvn?SID=&pid=22985&n=rohrszilvia
Szia,
ne erezd ugy, hogy nem "felelsz meg", sztem nem errol van szo. Ha viszont megis ezt szeretned hinni, akkor pedig probalj meg egyaltalan nem foglalkozni azzal, hogy megfelelsz-e.
Ha ilyen szempontbol biralsz minden hozzaszolast, akkor ertelemszeru ami tortent, hogy egy sima velemenykulonbseg mogott is biralatot velsz felfedezni. Pedig ez a forum ilyen szempontbol meg "biztonsagos" teruletnek is szamit, hisz itt sztem senkinek nem szandeka masok megbantasa. 
A masik pedig, hogy higyj magadban, hogy a beszelgeteseidet pedig Te iranyitod, tehat elsosorban rajtad mulik milyen iranyba viszed el oket.
Tehat sztem se "ketelkedj", hanem inkabb bizz!
Értem, tehát ha ennyi minden van bennem, ami nincs rendben, akkor máris szerethető vagyok?
A kételkedés azért szükséges, hogy átgondoljam, hogy biztosan ennyire rá kell hangolódnom minden visszajelzésre?
Az utolsó mondatod kivéve . Miért is kellene kételkedj ? - Ezt nem értem ... mire jó ?
Egy öngyógyító mantra és meditációs állapotban alkalmazva meg kihat a környezetünkre .
Kellemes napot.
No akkor nézzük azt a kudarcélményt, ami az egyes számból a többes számba hajlott.
A részemről igen, kudarcélményként élem meg, hogy képes vagyok lemenni kisóvodás szintre csak azért, mert nem felelek meg külső szemmel.
Kudarcélményként élem meg, hogy nem vagyok hajlandó megnézni azt, ami ennyire kihozott a tudatos állapotból.
Kudarcélményként élem meg, hogy engedem a topikot egy olyan irányba elmenni, amit eddig sikerült elkerülni.
Szóval igen, kudarcélmény számomra ez a patthelyzet.
Ja igen, még az is kudarcélmény számomra, hogy megfeledkeztem arról, hogy kételkedjek.