Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Érzelmi kavalkád?!
Létrehozva: 2008. Április 16. 17:53
Sok téma forog a fórumon, és ezzel együtt sok vita. Hol szelídebb, hol durvább.
Érdekelne, hogy vajon az embert mi mozgatja, amikor az érzelmeit érinti egy-egy hsz-ás?
Gondolok arra, hogy a sajnálat sajnálatot , a szomorúság szomorúságot, a düh dühöt, a jókedv jókedvet hoz magával.
Viszont mi van akkor, ha valaki nem azonosul azzal az érzelemmel, amit a hsz-ló ki akar váltani egy másik hsz-ból?
Miért sértődik meg az, aki nem kap visszaigazolást az igazára?
Miért duzzog mégjobban, aki nem kap sajnálatot?
Miért dühös mégjobban az, akinek nem hagyják meg az utolsó szó jogát?
Mikor derül ki, hogy érzelmileg a gyereket milyen formában érintette meg a szülő fájdalma? Mert ugye az fájt a szülőnek.
És ha nem a kezén, akkor melyik testrészén próbálnád ki a vasaló melegét?
Némely dolog? Mikre gondolsz?
A felnőttség volt a kérdés.
A kérdésedre adtam válaszként amit írtam.
................................................... .................
Honnét tudod, hogy meg fogja égetni? Ez egy előrevetített információs kép.
A gyerek arra mit tenne, mit érezne, ha ezt hallja, hogy a szülő már járt így?
Na igen. Van ilyen.
Esetleg. Talán. Olykor. Néha.
Azért időnként nem baj, ha az ember elbizonytalanodik némely dologban.
Hogy én mint szülő kijelentem, hogy az úgy van, tehát szülői jogon tessék azt elfogadni.
Ez inkább kinyilatkoztatás, elvárásokkal. Ennek mi lehet a célja?
Ha azt mondom a gyereknek, hogy "Ha hozzányúlsz a forró vasalóhoz, meg fog égetni. Az nagyon fáj. Én már jártam így, be is kellett kötözni." - Ezzel nem tiltok semmit és nem is sugallom, hogy elvárom, hogy meg is fogadja.
Biztos vagy abban, hogy felnőttek vagyunk?
Én biztos vagyok benne.
Biztos vagy abban, hogy felnőttek vagyunk?
Az, hogy a szavak milyen érzelemmel társulnak, az teljesen egyéni, ahogy mondod. Erre szoktam azt mondani, hogy érzelmi lenyomatként kezelünk bizonyos szitukat, és ezek igen, szavak által gerjesztik az érzelmeket.
Ugyanakkor a szavak értelme nem lenne szabad, hogy mást takarjanak, hiszen akkor az maga az értelmetlenség, maga a káosz.
A vers szavai is ugyanazt kell hogy fedjék mindenkinél, a benyomásnak van más és más táptalaja.
(Pl a minap olvastam valamit, ahol az akarás és az akarattal az én fogalmaim szerint fel voltak cserélve.)
A tiltás az tiltás mindenkinek, csak mindenkinek más marad meg az érzelmi szinten.
Eredendő bűn? Ezen te mit értesz?
Létezhet olyan szülő, aki semmiben sem korlátozza a gyermekét?
Visszakérdezek. :)) Létezik olyan türelmes időmilliomos megértő szülő, aki képes a nap minden ébren töltött percében a gyermeke rendelkezésére állni? :))
A tiltás egyszerűbb, és rövid távon nagyon hatékony, hosszútávon pedig nagy valószínűséggel inkább nemkívánatos.
A szavak olyanok, mint a versek (persze azok is szavakból állnak), mindenki másképp értelmezi őket. Nem tudom mennyire lehet egy szónak olyan jelentése, hogy mindneki ugyanazt értse alatta.
Nézzük a rózsát. Aki kisgyerekként úgy tapasztalta meg, hogy a rózsa olyan virág, ami illatozik, dísze az udvarnak és anya mindig ezt kapta apától, és anya ettől nagyon boldog volt....akkor a rózsa neki egy pozitív töltettel felruházott növény.
Viszont gyerekként beleesett a rózsabokorba, az meg össze-vissza szúrkálta...akkor neki a rózsa egy negatív töltettel felruházott növény..
Igen a tiltásban mindig ott a korlát. Az ember meg úgy van összerakva, hogy az eredendő bűn óta, ami tiltott az édes......Az is érdekes meglátás lehet, hogy ami nekem tiltás, a másiknak nem. Ez pedig abból adódik amire Te is utaltál, hogy gyerekként szülőtől kapjuk. Viszont ez meg nem működhet másképp. Azért vagyunk felnőttek, hogy megszabaduljunk azoktól a korlátoktól (tiltásból származó), ami hátráltat bennünket.
Létezhet olyan szülő, aki semmiben sem korlátozza a gyermekét? Biztos, hogy nincs ilyen.
Ez így van.
És még szerencséje is van, mert soha nem jut el addig, hogy ráessen az IQ-jára.
Hogy mi a különbség?
Amire én gondolok ez alatt, az a szándék. Hogy én mint szülő kijelentem, hogy az úgy van, tehát szülői jogon tessék azt elfogadni.
Kisebb gyerekeknél még csak csak, de amikor a gyereknek már kezd bontakozni a saját világképe, akkor elég sanszos az ilyen hozzáállás. Sőt..
Ha a szülő naponta megiszik több doboz sört, vagy cigarettázik, akkor hogy tudja a gyerekének megmagyarázni, hogy gyermekem, a szülőd egy egy ostoba, mert minden káros anyagot magába töm, de te ne tedd!
Vagy úgy vezeti az autóját, hogy figyelmen kívül hagyja a szabályokat, majd amikor a gyereke vezeti az autót, minden szabály fontossá válik a szülő számára.
Én ezt másképp látom.
Ha egyszer ugyanarról beszél két ember csak másképpen, akkor épphogy a gondolataik hasonlóak.
Furcsa, hogy a gondolatinkban nincs annyi eltérés, mint a szavaink értelmezésében.
Szóval nekem a korlátok azt jelentik, hogy az valami tilos dolog. Gyakran - gyerek fejjel - fogalmam sincs annak értelméről vagy értelmetlenségéről.
Viszont ha egyszer tiltás, akkor máris kapcsolom magamban tudat alatt egy érzéshez, érzethez, hogy aha, ezt nem szabad megtennem, pedig nagyon szeretném megtenni.
Tehát máris korlát alakul ki bennem, és nem testi szinten, ami véleményem szerint nem különböztethető meg azáltal, hogy abból nekem károm vagy károsodásom származhat.
Határokról sem beszélnék, mert azt már valahogy mint felnőtt tudom megérteni, hogy meddig tejednek a határaim.? Pl nem ugrok fejest egy 100 cm-es vízbe.
Maradnék annál, hogy ahogy a gyermek fejlődik, aszerint mondom el neki az aktuális lehetőségeket, és felhívom a figyelmét arra a bizonyos "határra".
A gyerekeknek nincs olyan, hogy valami lehetetlen, így nem is nagyon értik, hogy ez vagy az miért nem "szabad" a számukra.
Talán éppen ezért inkább tiltanak a szülők, mert azt legalább a gyerekek is megértik.
A családot nem mi teremtjük, hanem már tőlünk függetlenül létezett.
De mi döntöttünk úgy, hogy az adott családba jövünk. :)
Elgondolkodtatsz! Ez tök jó! :-))
A határ átléphető, a korlát lebontható. Az előbbi tőlünk független, az utóbbit mi kreáljuk. Megmagyaráztam magamnak..:-))
A teremtésről. A családot nem mi teremtjük, hanem már tőlünk függetlenül létezett. Én a saját családomat "tudom" csak teremteni. Szóval "teremtésileg" csak az enyémre kell, hogy koncentráljak...hogy az adott határok között, hogyan tudom ezt a képességemet önmagamra nézve jól kamatoztatni....
Értelek. Én másképp gondolom ezt. A testem is határ, hiszen (egyelőre tudatosan legalábbis) nem tudok kilépni belőle, tehát ott végződöm fizikailag. Mármint ez a látható határom. Korlátot akkor csinálok a testemből, ha mondjuk eltöröm a lábam vagy úgy meghízok, hogy mozdulni sem bírok. Ekkor a saját testemből csinálok korlátot, mely akadályoz a szabad mozgásban.
A város, az ország is teremtett dolgok. Nem voltak ott a kezdetektől, valakik kigondolták, majd megteremtették. Mi pedig alkalmazkodunk. Vagy nem.Most, hogy írod elfgondolkodtam rajta, hogy mennyire szinonímák a határ és korlát szó. Rá kell jönnöm csak kicsit. MIndkettő átléphető, lebontható, de a szándék más. A határ nekem inkább fogalmi határ, a korlát erősebben fizikai.
Szóval a testünk korlát, a szellemünk,érzéseink inkább határ.
A környezet pedig adott. Ahova születünk: otthon (család), város, ország, nemzet, közösség...már létező valamik. Az, hogy milyen viszonyban állunk velük, az már teremtett dolog...szvsz.
Ezeket én inkább határoknak mondanám. Azok valóban szükségesek. A korlátokat pedig mi magunk állítjuk fel magunknak és néha próbáljuk másoknak is. Ebből ugyan előnye senkinek nem származik.
Az első és elkerülhetetlen saját magunk korlátai (testünk, szellemünk, érzéseink),
Ezek pontosan a határok.
a második pedig a környezet. Ezt pedig mi teremtjük.
A gyerekeknek a magyarázat ami a megértéshez vezet.
Én speciel nem szeretem azt a felállást, hogy higgye el amit mondok, mert én vagyok a szülő. Nálam ez nem bizalom.
Mi a különbség?
Igaz már a gyerekek nagyok, de tudom, hogy anno a minimaxom voltak nézhető és élvezhető mesék, még az én időmből (varázsceruza, vakond, magyar népmesék, stb.). Aztán indultak az egyéb ámerikából importált marhaságok, akkor korlátoztam őket, hogy azt nem nézhetik...:-)
Nem voltam az a minden este mesélős anyuka, de pl az Illyés Gyula Hetvenhét magyar népmeséből gyakran kellett olvasnom az Ihók és Mihók-ot...nem unták meg soha.
Szerintem kellenek a korlátok. Ez nem azt jelenti, hogy a gyereket eltiltom attól, hogy felfedezze a világot, de nem érzem szükségesnek, hogy direkt próbáltassam meg vele, hogy a forró vasaló éget. az áram megráz, a forró gőz megéget. Természetesen a tiltást mindig követnie kell magyarázatnak is. A nagyfiam kipróbálta milyen a forró platni..:-) Mondjuk cigivel úgy voltunk, hogy nem elleneztem igaz nem is támogattam. Én inkább a korlátokat elsősorban a testi épséget veszélyeztető dolgokra értem. Az, hogy mit szeretnének tanulni, milyen világnézetet a sajátjuk, vallást akarják gyakorolni vagy sem, milyen párt választ magának, ez nem képezi nálunk korlátozás tárgyát. Beszélgetni bármiről, bármikor.
Azt gondolom egyfajta korláthoz hozzá kell szoktatni a gyereket, mert korlátok között élünk. Az első és elkerülhetetlen saját magunk korlátai (testünk, szellemünk, érzéseink), a második pedig a környezet. Egy iskolában sem kelhet fel az óra közepén és mehet át mondjuk a másik osztályba, mert ott éppen énekóra van és az jobban tetszik neki. Aztán, ha munkahelye lesz, ott is be kell tartani pl. a munkaidőkorlátait. Másrészt nem tehetem meg azt sem, hogy odamegyek a másik emberhez és mert nem tetszik nekem a képe, szembeköpöm....szóval van korlát és kell is.
Számomra az igazi korlátlan szabadság a lélek szabadsága....ebbe nem szeretném korlátozni a gyermekeimet.
Azt jól tetted! Sajnos hiába dugdosom el, mindig előkerül előbb-utóbb.
Halkan mondom: én szeretek vasalni..:-))
Számomra a hét vicce ez a topik.
http://www.nlcafe.hu/forum/?fid=441&topicid=306623
Ebben a topikban magasra lett építve az erkölcs talapzata. Azt a...
ORP betett egy viccet. Az is nagyon remek.
Érdekes gondolat.
Valamit nem értek. Ha egyszer ugyanazt jelenti a két dolog, akkor tényleg, miért kell szembeállítani őket egymással?
Szeretem, amikor jönnek az információk.
Ezt az oldalt most kaptam, és tetszenek a témák, amit felvet.
Éppen a korlátokról volt szó, és az adott cikkben éppen azokról (is) szó van.
Úgyhogy csak őszintén.
http://tudatosan.hu/oszinten/
Az egyik topikban olvastam, hogy valaki mennyire elégedett magával. Lehet, hogy ez a jelmondata?
Vannak emberek, akik ha az EGO-jukról leesnének az IQ-jukra, szörnyethalnának.
Igen, csak a saját tapasztalásból válhat tudás.
Ha hiányzik a tapasztalás - meleg vasaló -, akkor hiány van a tudásból is.
Igen, ma nagyon könnyen "nevelnek" a szülők. Leültetik a gyereket a tévé elé.
Van erről egy tapasztalásom. Gyerekekkel néztem a kis vakond meséjét. Magam is élveztem, csak éppen egy hang nem sok, annyi nem társult a filmhez.
Ösztönösen elkezdtem mesélni a látottakat. A gyerekek alig akarták abbahagyni a mesenézést, annyira élvezték, ahogy kommentáltam nekik, amit ők maguk is láttak. Azaz elmagyaráztam az ő nyelvezetükön.
A gyerekeknek a magyarázat ami a megértéshez vezet.
Én speciel nem szeretem azt a felállást, hogy higgye el amit mondok, mert én vagyok a szülő. Nálam ez nem bizalom.
Másik a szülők viselkedése. Nos elég sok családot ismerek közelebbről, és azt látom rendre, hogy a szülők nem tudnak egymás között megegyezni. Egyik enged, a másik tilt. A gyerek pedig nem tudja, hogy éppen mihez tartsa magát, mert persze előtte megy a vita a szülők között.
Bizonytalanok a szülők, bizonytalanok a gyerekek.
Amire te korlátot mondasz, azoknak nem korlátoknak kellene legyenek, hanem valóban példának.
Én pl megcsináltam a gyerekekkel, hogy a vasalót megérintettem velük, amikor már nem égetett, de még érezni lehetett, hogy ez nem éppen egy kellemes érzet, ha hozzáér.
Mondjuk a konnektorba azért nem dugtam be az ujjukat.
Nekem úgy tűnik, hogy tulajdonképpen egy dologról beszélünk, csupán másképpen.
Erről az jutott eszembe, hogy mindenkinek csak a saját tapasztalása ad valódi tudást, amit a másikéból tud hasznosítani, az pedig azon múlik, hogy mennyire képes nyitottnak lenni a külső információkra. És a kör bezárult.
Érdekes a vasalós példa, hogy sok gyerek akkor is kipróbálja, tényleg forró-e. Én talán szerencsés voltam, mert a gyerekeim elhitték nekem, ha felhívtam a figyelmüket a veszélyekre, nem csinálták meg csakazértis.
Az életben viszont nem biztos, hogy ez a hozzáállás mindig szerencsés.
csak éppen nem képes azt a maga életében megfelelően alkalmazni, amit mások már elértek, és megosztottak vele.
Erre írtam, hogy ez nem lehetséges. Ami számodra megoldandó feladat a fejlődéshez, az másnak vagy már megoldott vagy nincs is vele feladata vagy másképp van a megoldókulcsa. Amit én tanultam, te nem tudod a te életedben alkalmazni, sem megfelelően, sem sehogy. És igaz ez fordítva is. És mindenki másra is.
Igen, van fejlődés, de az minden embernél más ütemű, erre értettem a szinteket, nem kategorikusan. Sőt, lehetséges vissza"fejlődés" is a stagnáláson túl.
Ilyen, hogy valaki előrébb van, ilyen nincs.
De van, csak mihez képest ugye. Saját magához képest lehet előrébb valaki. Máshoz képest viszont felesleges az összehasonlítás. Ezért is nem lehetséges az, hogy valaki megosztja a saját tapasztalatait másokkal, akkor abból a másiknak "illik" tanulni.
Tanítás nélkül nincs tanulás. Ez a két pólusa van ennek a folyamatnak. Egyik oldalon a tanítás áll, a másikon a tanulás. De mindkét esetben egyazon ember oldaláról kell tekinteni a dologra: tanultam tőled valamit, tehát megtanítottál rá, hogy..
De akkor még had fokozzam. Hogyan lehet tanítani az én saját tapasztalatomat?
Úgy, hogy a tanuló fél felismeri a tanítást. Nem úgy, hogy te tanítási célzattal eléállsz és megmondod neki, hogy te meddig jutottál, hol tartasz, miket tapasztaltál és ezt légy kedves a magad hasznára fordítani. Ugyanezt leírtam az előző bekezdésben. A tanuló ismeri fel a tanítást. Saját tapasztaláson keresztül, illetőleg a felismerésen keresztül. Nem direktbe tanítás által.
Jó példa. Te már megtapasztaltad, hogy milyen a meleg vasaló érintése, mit okozott, és mit tanultál meg általa. Én még nem. Te elmondod nekem, én viszont ettől még nem tapasztalok és nem is tanulok. Akkor tanulok, ha magam is megtapasztalom. És aztán amit okoz, abból levonom a magam leckéjét és a későbbiekre hasznosítom. Vagy nem. Akkor nem fejlődök.
Szóval egyáltalán nem egyenlő, hogy megosztom, vagy "tanítom".Mi a különbség?
Nos, most mennem kell, de azért azt még leírom, hogy a korlát az korlát.
A magyarázat pedig magyarázat.
Egyik is más célt szolgál, másik is más célt szolgál.
Azokkal a korlátokkal éljük a mostani életünket, amiket anno korlátként és nem magyarázatként kaptunk.
Tudom, tudom, túlságosan idealizálom a dolgokat, de hát erre születtem.
Mondjuk nem direkt akartam kipróbálni, csak figyelmetlen voltam (mint szoktam..:-))
Azt gondolom manapság már alig kommunikálnak az emberek a saját gyerekükkel. Most olvastam bele a jövő nemzedéke topikban. Megdöbbentő...nekem az. Ebből az jön le, hogy ezt tanítják: nem beszélünk, minek. Így a gyerek sem beszél, csak teszi, amit jónak lát. Ennyi idős korban kellenek a korlátok, különben a kétéves fogja magát és legrik a hetedikről, mert a meséből azt hallotta, hogy a tündérek tudnak repülni. Szóval tanítanak bennünk aszüleink azzal, ahogy viselkednek. Tanít a TV, ha be van kapcsolva, hiszen ismeretet ad és információt (tök mindegy a minősítése).
Visszatérve a vasalóra. Nem is az a fontos, hogy higgye el a gyerek, amit mondok, hanem bízzon bennem, hogy amit mondok, az jó neki és nem egy olyan korlát, ami őt visszatartja saját felismeréseitől, hanem megelőzi, hogy megégesse magát. Persze, ha ki akarja próbálni, tegye. Ám, ha mindig engedjük saját feje után menni, akkor legközelebb malacorrnak nézi a konnektort.....
Akkor neked sem tanították meg, hogy a vasaló meleg, ha be van kapcsolva?
Ilyen lenne a tanítás?
Hát ha lefordítom az élet területein ért "megpróbáltatásokra", akkor lehet, hogy ez a tanítás.
De most komolyan. Mit mondanak a gyereknek? Vigyázz! Meleg a vasaló.
Ebből a gyerek azonnal leveszi, hogy jaj jaj nekem ahhoz nem szabad hozzányúlnom. Korlátozva van. Ezt biztosan megtanulja ebből a megszólításból.
De miért nem szabad hozzányúlnia? Ezt ki tudja megtanítani neki ezen a módon?
Vasaló!
Épp tegnap égetett meg. :-))
Tanítás....hát fogom a kezed aztán odanyomom a vasalóhoz (na nem a Tiedet:-))...kicsit durva, de hatásos. Aztán, ha ezek után úgy gondolod (na nem Te), jó a vasalót fogdozni, áldásom rád.....
Bevallom, nem olvastam vissza, csak kiragadtam a tanulással kapcsolatos gondolatot.....
Szia.
Amit írtál, nem is igen lehetséges.
Ezt konkrétan hogyan értsem? Mi az, amit írtam, amire a válasz az, hogy nem is igen lehetséges?
Mert mindenki más szinten tart a saját fejlődésének útján.
Nálam nincsenek szintek. Fejlődés van, vagy stagnálás. Illetve ha nem is stagnálás, de semmiképpen nem nevezhető fejlődésnek. Legfeljebb némi változásnak.
Amit te elértél, egyáltalán nem biztos, hogy előrébb van, mint akinek tanítani szándékozod a tapasztalataidat. Vagy megosztani, ahogy tetszik.
Ilyen, hogy valaki előrébb van, ilyen nincs. Ennélfogva maga a megállapítás is felesleges. Annál is inkább felesleges, mert a tanítás is felesleges. Tanulás lehet, de tanítás nem.
De akkor még had fokozzam. Hogyan lehet tanítani az én saját tapasztalatomat? Persze ha feltételezem, hogy mégis van tanítás.
Ha valaki megtapasztalja, hogy milyen a meleg vasaló, akkor ha "megtanítja" nekem, akkor én pontosan tudni fogom, hogy milyen "érzés" a meleg vasaló? Vagy csak kapok egy figyelmeztetést, hogy jaj, vigyázz, a vasaló megsüti a kezed, ha éppen be van kapcsolva, mert akkor meleg!
Szóval egyáltalán nem egyenlő, hogy megosztom, vagy "tanítom".
Megosztani annyit tesz, hogy elmondom, hogy az én életemben amik történtek, azok nekem mit jelentenek.
Tudod, hasonlóan a tanmesékhez.
Szia!
Amit írtál, nem is igen lehetséges. Mert mindenki más szinten tart a saját fejlődésének útján. Amit te elértél, egyáltalán nem biztos, hogy előrébb van, mint akinek tanítani szándékozod a tapasztalataidat. Vagy megosztani, ahogy tetszik.
Aki pedig nem gondol bele a dolgokba, annak bármilyen kísérlet hiábavaló, hogy erőszakkal felnyissák a szemét, ha ő maga nem akar látni.
Abszolút így van. És ez még akkor is igaz, ha valaki érdeklő az ezotéria területén, csak éppen nem képes azt a maga életében megfelelően alkalmazni, amit mások már elértek, és megosztottak vele.
Érthető, de nem elfogadható, én is így gondolom. :)
És nem ettől fog működni a fórum.
Nem hiszem, hogy azt, akit érdekelnek az összefüggések, bármi is eltántoríthatná attól, hogy elgondolkodjon a mögöttes tartalmakról. Aki pedig nem gondol bele a dolgokba, annak bármilyen kísérlet hiábavaló, hogy erőszakkal felnyissák a szemét, ha ő maga nem akar látni.
Még mindig nem hiszek az összeesküvés-elméletekben. Ha lenne is ilyen próbálkozás, szerintem eleve kudarcra van ítélve, hosszú távon nem hiszem, hogy működhet.
Hoztam egy kellemes kis hallgatnivalót.
http://www.youtube.com/watch?v=9gCGwikfp3Q