Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Asztrológiai jegyek és karmák

mamóka67
Létrehozva: 2008. március 30. 08:11

Többen kértétek, hogy írjak az asztrológiai jegyekről, hogyan áll össze egy horoszkóp képlete, hol látható benne a karma?

Kérdéseitekre szívesen válaszolok, amennyiben tudok és az időm is engedi.

  1. 2017. március 19. 21:0115801.

    Kedves Attacus! 


     


    Nos, kettőtök kapcsolatának nagyon jónak kellene lenni. Kellene, de ahogy írtad, konfrontáció van köztetek. Erre próbáltam megoldást keresni.


    Lelkileg mély összhang van a kezdetektől, bár a fellépésetek ütközik egymással. Te sikert, támogatást, vagy legalább a minimális megélhetés megteremtését várod tudatlanul is a párodtól, aki meglehetősen intelligens és remek kapcsolatai lehetnek a környezetében. Talán ő biztosítja eleve a megélhetést is. A képessége mindenesetre megvan rá.


    Elviekben minden célodat támogatja. Mi lehet a feltételezett konfliktus?


    Főként abban látom, hogy a te fellépésed, sugárzó ötleteid, vagy lendületed elvásik az ő tapasztalatokban érett megfontoltságán. Konkrétan csak úgy tudod az akaratod keresztülvinni rajta, ha nem vezetőként lépsz fel, hanem inkább megkéred, hogy segítsen benne. Illetve kikéred a tanácsát, hogy ő dönthessen. Ha régóta vagytok együtt, akkor ennek mennie kellene. Ha ő elfogadta, hogy olyan kis lelkes vagy, akkor már csak annyi maradt, hogy ne te akarj irányítani. Mert hatalmad meg van felette, de ő ettől, ha direktben alkalmazod, akkor falnak megy és bekeményít, aztán te csak lepattansz róla és többnyire nem érted, miért nem teszi meg, amit megtehetne.


    Ő meg azt érzi, hogy uralkodni akarsz rajta. És amúgy tényleg.


     Ha ezt a konfliktust le tudjátok kezelni, akkor egy nagyon jó kapcsolatot tudtok működtetni minden szinten.


     Neki fontosak a barátok és az eredmények, míg te ezen túllépsz olykor. Ez sem tesz jót nektek. Mindazonáltal a tapasztalatát és az eszét jól tudod hasznosítani a munkádban, de nem szabad éreznie, hogy ezzel kihasználod, vagy bekorlátozod.


    A dolgokat külön nehezíti, hogy ezek a hatalmi harcok valószínűleg a felszín alatt működnek, bár féltékenységet is látok a részéről.


     Merni kell jobban szeretni a másikat és bízni benne. Békülni, ha éppen konfliktus van, nem fokozni.


     Nagyjából ennyit tudok elmondani egyéb híján. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_960642 (15799)
    2017-03-18  08:35
  2. 2017. március 18. 14:5415800.

    Valaki tudja, hogy mit jelent a szinasztriában a plútó neptunusz együttállás?

  3. Torolt_felhasznalo_960642
    Torolt_felhasznalo_960642
    2017. március 18. 08:3515799.

    Kedves TundérPanna ,


     


    nagyon szépen koszonom és koszonom az idodet, amit rám szántál.


    Kedves Arany ,


     


    Neked is elore megkoszonom, ha szakítasz rám idot.


    Kívánok mindenkinek kellemesen eltoltott hétvégét .


     

    előzmény:
    TündérPanna (15795)
    2017-03-15  09:12
  4. 2017. március 16. 10:1015798.

    Kedves Beatrixx,


     


    Az alapokhoz:


    - Julia és Derek Parker: Parker Asztrológia


    - Dane Rudhyar: Az asztrológiai házak


    - Dr. Baktay Ervin könyvei


    - Gyene Andrea: Asztrológia a gyakorlatban


    - Friedrich Schwickert: Asztrológiai elemek

    előzmény:
    beatrixx (15794)
    2017-03-14  23:17
  5. 2017. március 16. 08:4815797.

    Kösziiii

    előzmény:
    Arany (15796)
    2017-03-16  07:08
  6. 2017. március 16. 07:0815796.

    Kedves Panna és Attacus, természetesen belenézek és jelentkezem, ha kész vagyok. 

    előzmény:
    TündérPanna (15795)
    2017-03-15  09:12
  7. 2017. március 15. 09:1215795.

    Kedves Attacus, 


    Párkapcsolati összevetéshez én nem értek sajnos, az utóbbi időben Arany sokaknak segített ilyen téren.


    Kedves Arany! Ha időd engedi ás jársz erre, kérünk szépen Téged, nézz bele Attacus és párja képletébe!  


    Néztem azért egy pár tranzit bolygó mozgást a jövőre vonatkozóan ezeket még megosztanám Veled:


    - Anyagi területen sajnos komoly változást nem látok a jövőben, sőt, az anyagiakra fokozottan oda kellene figyelned, ha van rá lehetőség akár tartalékolni is kellene a jövőre nézve. Illetve kerülni kellene minden kockázatos és rizikós anyagi tranzakciót, befektetést, mert ezek miatt veszteség érhet.


    -  Amit ki kellene használnod, hogy a Tranzit Jupiter a X. házadban halad, tehát 2017. 11. 05-ig pozitív fordulatokra számíthatsz a munkád területén, a Jupiter a nagy jótevő bolygó, segít, hitet ad, szerencsét ad, bőséget vonz be, lehetséges, hogy az írás szempontjából egy nagyon termékeny időszak lehet ez, amit ki kellene használnod.


    - A Mars 2017. 03. 17-től, 04. 15-ig a z 5. házadon megy keresztül, ez adhat erőt, energiát és lendületet a saját vállalkozásban, a saját termékünkhöz, terveinkhez.


    - És ugyanez a Mars fog 2017. 05. 09-én belépni a VII. házad területére, és 07. 03-ig halad ott, tehát ott energiát, lendületet ad a szerepléshez, a külvilággal folytatott kommunikációban, publikációkban, minden olyan területen, ami a kommunikációt érinti. Peres/jogi ügyeink is itt vannak a VII. házban.


    Amire figyelned kell, hogy a Mars hoz ugyan hirtelen energiát, ad erőt és lendületet, viszont harcos és arrogáns bolygó is a Mars, szóval törekedni kellene, hogy konfrontálódás nélkül, kompromisszum készen kezeld az ügyeidet ezeken a területeken, amiket felsoroltam, mert a Mars bármit felperzsel, ha nem tarjuk kordában.


     


    Remélem tudtam Neked segíteni!


    Szép Napot!


     


     


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_960642 (15793)
    2017-03-14  22:54
  8. 2017. március 14. 23:1715794.

    Eddig nem foglalkoztam soha ilyesmivel, de egyik barátnőmmel beszélgettünk és elkezdett érdekelni ez a téma. Tudtok esetleg ajánlani, hogy hol tudnék kicsit utána ovlasni az alapoknak? Vagy valami jó könyvet esetleg?

  9. Torolt_felhasznalo_960642
    Torolt_felhasznalo_960642
    2017. március 14. 22:5415793.

    Kedves TundérPanna,


     


    szeretném még egyszer megkoszonni. Ha nem veszed szemtelenségnek, lenne még egy kérésem. Egy párkapcsolat elemzést kérnék, vagy legalább annyit, amennyit idod engedi megnézni és leírni. 


    Férfi: 1959.9.15, 8:30, Rimavská Sobota, Szlovákia


    ÉN: 1977.6.17, 18:30, Rimavská Sobota, Szlovákia


    Ami a kapcsolatot illeti, megint eljutottam arra a pontra, hogy menni vagy maradni. Volt már ilyen tobbszor és mindig a szív gyozedelmeskedett az észérvek felett. Felmerult  a kérdés bennem, hogy a technikának higyjek vagy neki. Egyáltalán hihetek neki? Ez egy karmikus kapcsolat, amit le kell(-ene) dolgozni ebben az életben? Azt már meg sem merem kérdezni, hogy az is hazugság, hogy szeret. Mamóka írt nekem anno pár sort. Okultam belole, de még mindig dontésképtelen vagyok. 


    Koszonok mindent, foleg az idodet, amit rám szántál. 


     

  10. Torolt_felhasznalo_960642
    Torolt_felhasznalo_960642
    2017. március 14. 22:2815792.

    Kedves TundérPanna,


     


    nagyon szépen koszonom az elemzést. Talán azzal kezdeném, hogy mennyire jól látod, túlteng bennem az empátia. Viselem is a kovetkezményeit. Hírnévre nem torekszem, talán inkább azt mondanám, hogy onmagammal versenyzem és igyekszek minél feljebb jutni a szamárlétrán. Magasra tettem a lecet, ezzel tisztában vagyok. Úgy érzem, hogy nem rendelkezek semmilyen okkult képességgel. Ha volna is, semmiképp nem használnám arra, hogy másoknak ártsak vele. 


    Tehát azt nem tudni elore, hogy melyik irányba alakul a munkám. Felemelkedés vagy beszakadás lesz a végkimenetel. 


    A konyv, amit szeretnék kiadni szorosan osszefugg a szépérzékkel. Az olvasók egy bizonyos szuk rétegét érintené meg, akik szeretik nevezzuk úgy a muvészet egyik vállfaját. Úgy érzem, hogy ezen áll vagy bukik a jovom. 


    Végul megkoszonom még egyszer és kívánok mindenkinek békés éjszakát .

    előzmény:
    TündérPanna (15791)
    2017-03-14  20:06
  11. 2017. március 14. 20:0615791.

    Szerintem azt már írtam, hogy a Plútó rajta az MC-den jelzi, hogy folyamatos megújulásra van szükséged a munkádban, ehhez képességet is ad Neked a Plútó, jól improvizálsz és életművész vagy. 


    Amire figyelned kell, hogy hajlamos vagy túl empatikus lenni, amikor hatékonynak kellene lenned és fordítva!


    A X-es házad a Mérlegben kezdődik majd bevált a Skorpióba. Ha úgy nézzük, akkor a X-es ház íve azt az időszakot jelenti, amit munkával töltünk az életünk során. Tehát a munkával töltött éveid első kb 2/3-adát a Mérleg befolyásolja, majd bevált Skorpióba. Korodból ítélve még biztosan a Mérleg szakaszban jársz, erre az időszakra az a jellemező, hogy olyan dologgal foglalkozol, amit szeretsz, kellemes körülmények között, úgy és annyit dolgozol, amennyihez kedved van, amennyi jól esik. A Skorpióba való beváltásnál 2 irányba mehet el a dolog: ha a Mérleg szakaszban sikerül felemelkedned, és kiteljesedned, akkor ott lesz egy szemléletváltás és onnantól valamiféle spirituálisabb irányba folytathatod a tevékenységedet, viszont, ha a Mérleg szakaszban nem sikerül felemelkedned és a saját mércéd szerint a csúcsra jutni, akkor a Skorpióba való beváltásnál lesz egy beszakadás, egy reményvesztettség, az addigi dolgokból való kiábrándulás, lehet egy anyagi válság, és ennek a beszakadásnak a következménye lehet valamiféle holisztikusabb kicsit "elvarázsoltabb" tevékenység.     

    előzmény:
    TündérPanna (15790)
    2017-03-14  19:39
  12. 2017. március 14. 19:3915790.

    Kedves Attacus,


    A képletedben a Felszálló Holdcsomópontod a X. házban áll, ami a munka, hivatás területe. Ez utal arra, hogy karmikus feladatod lenne kiteljesedni ezen a területen, a Leszálló Holdcsomópontod a IV. házban áll, ami arra utal, hogy olyan előző életed lehetett, ahol csak a családnak éltél, lehettél főállású anya, sok gyerekkel, ez adott esetben a történelmi kor miatt így is volt rendben, és valószínű, hogy semmi esélyed nem is volt ebből a szerepből kitörni, nem tudtál munkát vállalni. Ezért most azzal a feladattal születsz le, hogy kipróbáld a másik oldalt is, tehát a munka, karrier területén mozogni, célokat kitűzni és elérni.


    A képleted sok fajta munkát, hivatást jelöl, amikkel foglalkozhatsz ebben az életedben: olyan munkák, amik ha egyik napról a másikra eltűnnének, akkor sem lenne nagy baj, de nem lenne ugyanolyan kényelmes az életünk, ilyen a: fodrász, kozmetikus, masszőr, tolmács, fordító, virágkötő, lakberendező, színész, zenész, Óvónő, HR-es, protokollos, recepciós, rendezvényszervező, utazásszervező, divattervező.


    Emellett olyan munkák is szóba jöhetnek, ahol a mélyből a magasba hozunk fel dolgokat, hogy működővé, használhatóvá tegyük, például: hulladék szállítás, hulladék újra hasznosítás, büntetés végrehajtás, ortopédus, logopédus, gyógytornász, mentál higiénés gyógyító, reflexológus, alternatív gyógyító.


    És még egy hivatás vonal: olyan munkák, amik a fizikai sík dolgaival foglalkoznak: vendéglátás, pék, mezőgazdaság, állattenyésztés, növénytermesztés, ingatlan építés-fejlesztés, kiskereskedelem.


    És ezeken felül, ami még kitűnik a képletedből, hogy fontos a munkádban az önállóság, vannak/lehetnek időszakaid, amikor szabadúszóként, egyéni vállalkozóként tevékenykedhetsz, ha van is felettesed vagy főnököd, fontos, hogy meg legyen a szabadság érzeted.   

    előzmény:
    TündérPanna (15789)
    2017-03-13  09:34
  13. 2017. március 13. 09:3415789.

    Kedves Attacus,


     


    Ami a születési képletedből kitűnik, hogy a MC-d együtt áll a Plútóval. Az MC a karrier pont, a hivatás pontja, az a pont, ami a legmagasabb szintet mutatja, ahova életünk során eljuthatunk. A Plútót itt két aspektusból vizsgálnám: egyrészt legyünk őszinték, ha a bolygók analógiáját vesszük alapul, ahol a Plútó áll, az a terület soha nem egy séta galopp. Ott mindig van feladat, ott adódnak nehézségek, a Plútó erősen karma bolygó, tehát karmikus feladatunk van az adott területen, ez a terület Nálad a munka, hivatás, karrier területe. Ha maradunk ezen a vonalon, mindenképpen próbálkoznék karma oldással a helyedben, annak érdekében, hogy ennek a területnek az energia áramlását megmozgassam, a blokkokat kipucoljam, hogy hatékonyabban működjön ez a téma.


    Másik aspektusból vizsgálva a Plútót, mindig arra utal, hogy a területen, ahol van, folyamatos megújulásra ösztönöz. Hírnévre is hajlamosít. Van benned egy olyan képesség, hogy rafinált képességeket is bevetsz a szakmádban, hogy sikerre tudd vinni az adott dolgot. Érdeklődési területek közül jelöli az asztrológiát, okkult tudományokat, gyógyítást, fizikát és atomfizikát. Hajlamod lehet az okkult képességeidet bevetni ezen a területen, ha ezt nem önző módon teszed, sikerre vezet, azonban, ha önző módon teszed, akkor annak negatív következményei lesznek.


    A Plútó szellemi küldetést is jelent (természetesen a könyvírás ennek megfelel), szociális területeken való mozgást.


    Mivel a Plútó pozitív fényszöget kap a Vénusztól, Merkúrtól, és még a Szaturnusztól is azt jelenti, hogy a hivatásod a kommunikációra épül (Merkúr), azon belül is az írásra, ehhez felhasználod a szép érzékedet, és jó pénzkereseti lehetőség is lehet ez az életed során (Vénusz), az út nem akadálymentes, de kitartó munkával sikerre vezethet (Szaturnusz)


    Folyt Köv  


      

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_960642 (15788)
    2017-03-12  12:17
  14. Torolt_felhasznalo_960642
    Torolt_felhasznalo_960642
    2017. március 12. 12:1715788.

    Kedves TundérPanna ,


    Mamóka válaszolt nekem a  10262., 14688. és 14751. hozzászólásokban, amiért nagyon hálás vagyok neki. 


    Régtol aggaszt az életemnek az a része, ami a hobbimat és immáron a munkámat illeti. Nem vagyok benne biztos, hogy jó úton járok-e. Sokszor elbizonytalanodok és mintha egy hullámvasúton ulnék. Szeretem azt, amit csinálok, de mivel anyagilag nem tudok belole megélni, így felmerul a kérdés bennem, hogy van-e ennek értelme. Van egy álmom, szeretném kiadni a második konyvemet is. Eddig szinte csak akadályokba utkoztem és nehézségek árán jutottam valamelyest elore. 


     

    előzmény:
    TündérPanna (15787)
    2017-03-12  10:44
  15. 2017. március 12. 10:4415787.

    Kedves attacus,


    Az a kérdés fogalmazódott még meg bennem, hogy amikor Mamóka bepontosította a születésed idejét, készített Neked elemzést? Amennyiben igen, az továbbra is aktuális, hiszen ez nem változik, egy életre szól. 


    Ha nem kaptál elemzést természetesen elkészítjük, de ha vannak konkrét kérdéseid, azt is írd le nyugodtan.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_960642 (15786)
    2017-03-11  19:00
  16. Torolt_felhasznalo_960642
    Torolt_felhasznalo_960642
    2017. március 11. 19:0015786.

    Rendben . A Mamóka által megállapított ido 18.30.


    Nagyon szépen koszonom .

    előzmény:
    TündérPanna (15785)
    2017-03-11  18:45
  17. 2017. március 11. 18:4515785.

    Kedves attacus!


    Időpont nélkül nem megy sajnos, úgyhogy kérlek add meg akkor azt az időpontot, amit Mamókától kaptál. 


    Nekem lesz időm, neki fogok állni a fejtésednek, ha kapok adatot 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_960642 (15784)
    2017-03-11  15:15
  18. Torolt_felhasznalo_960642
    Torolt_felhasznalo_960642
    2017. március 11. 15:1515784.

    Sziasztok ,


     


    szeretnélek megkérni Benneteket, amennyiben idotok és energiátok engedi, ha készítenétek nekem egy sorselemzést, fejtést, vagy bármit, amit lehet. Nem tudom, mennyire van most sorbanállás, de fogok igyekezni turelemmel lenni. 


    Az asztrológiához végképp nem értek, kérem, nézzétek el nekem ezt a hiányosságot. Mindenre vevo vagyok, ne kíméljetek, lehet rossz hír is a végeredmény. Ám volna egy kis gondom. Mégpedig a szuletésem pontos idopontja. Annak idején mamóka kedves állapította meg. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy nem bízok meg benne, sot! Olvastam, hogy a fejtéshez nagyon pontos idopont szukségeltetik és ez befolyásol sokmindent.


    Anyukám él, de nem emlékszik vissza. A jó hír az, hogy legalább a helyszín és dátum megvan 


    1977.6.17 , Rimavská Sobota, Szlovákia


    Nagyon szépen koszonom Nektek és kívánok mindenkinek csodálatos, napsutotte hétvégét  .


     

  19. 2017. február 27. 18:4115783.

     Köszönöm a válaszokat nálam 3 bolygó is áll benne és az egyik az aszcendensem ura.

  20. 2017. február 26. 18:0115782.

    Akkor máris két példa arra, hogy igenis foglalkozni kell a bezárt jegyekkel, főleg ha bolygó van benne! 

    előzmény:
    Arany (15781)
    2017-02-25  20:38
  21. 2017. február 25. 20:3815781.

    Ez klassz. Nekem egy barátomnak van Skorpió Uránusz a VII házban közrezárva, ő például teljesen kedves és jófej Vízöntő, Kos aszcendens és Nyilas hold és remekül épít kapcsolatot. Aztán valami beüt, és úgy gázol bele, hogy csak nézzük döbbenten. És ellehetetlenítette magát éveken keresztül ezzel.


     

    előzmény:
    TündérPanna (15780)
    2017-02-25  17:42
  22. 2017. február 25. 17:4215780.

    Saját példám van erre: Nekem a Kos a bezárt jegyem az I-es házamban, és benne a Mars, ami ugye a Kos uralkodója. 


    Én fordítva működök kicsit, mert én a saját viselkedésemre kerestem a magyarázatot a képletemben. A Napom Bak, az Aszcendensem Halak, a Holdam Rákban áll, ez egy elég higadt és nyugodt természetere utal ugye... és ez általában így is van.


    De vannak bizonyos helyzetek, amikor úgy el tud durranni az agyam, hogy akkor kő kövön nem marad :) Olyankor hirtelen vagyok, azonnal felkapom a vizet, iszonyatos indulatok tudnak olyankor felszabadulni belőlem, ezt természetesen ki is kommunikálom a világba (általában ingerülten és hangosan) és aki például ezt először látja/hallja, az nagyon meg tud döbbenni, hogy én ilyen is tudok lenni... szerintem ilyen egy Kos bezárt jegy Mars bolygóval... - természetesen amióta tudom ezt, odafigyelek, és igyekszem uralkodni magamon :) 


     

    előzmény:
    Arany (15779)
    2017-02-25  10:51
  23. 2017. február 25. 10:5115779.

    Szia,


    kiegészítve még Panna remek meglátását, a közrezárt jegyek, ha bolygó áll bennük, az életterület rejtett részét képezik, attól függően, hogy melyik házban állnak. A külvilág felé nem nyilvánulnak meg markáns jelleggel. Úgy értsd, hogy működik a tulajdonság, de nem fog feltűnni senkinek, csak nem értik, hogy miért történik adott dolog vele.


    Kicsit eufémisztikusabban: rejtett bűneink, titkos fegyvereink, remények forrásai.


    Én úgy tapasztaltam, hogy többnyire övön aluli dolgokat hoznak ki a tulajdonosból, amitől a másik fél ledöbben és nem érti, nem tudja beilleszteni az általa addig látott képbe. A tulajdonos pedig szenved tőlük valamilyen formában, vagy megszenved vele a külvilág felé.


    Ha meg csak üres a közrezárt jegy, akkor nincs vele dolgunk, és mintha kevésbé tűnnének fel a személyiségben az általuk uralt bolygók és helyzetük. De az üres közrezárt jegyekkel(amikor a szembeni párja is üres!) nincs túl sok tapasztalatom sajnos, szóval ezt nem állítom száz százalékra.

    előzmény:
    Blue249 (15777)
    2017-02-24  22:26
  24. 2017. február 25. 09:3815778.

    Szia,


    Szerintem inkább a bezárt jegyekre gondolsz, mert bezárt ház úgy tudom nincs...


    Részletessel nem tudok szolgálni, de amit tudok: vannak asztrológusok, akik határozottan kijelentik, hogy nem kell a bezárt jegyekkel foglalkozni, vagy semmivel sem kell rá nagyobb hangsúlyt helyezni, mint a nem bezártakra. Mamókától azt tanultuk, hogy a bezárt jegyek felfüggesztett karmára utalnak, amikkel nem muszáj foglalkozni ebben az életünkben, de amennyiben áll benne bolygó, akkor az arra ösztönöz minket, hogy mégis foglalkozzunk vele, ezért én úgy értelmezem, hogy nehezebb dolog, mint egy "sima" karma, mert egyik oldalról egy homályos terület, vagy nehezített téma, másik oldalról, meg van egy késztetésünk, ami miatt meg akarjuk oldani. 

    előzmény:
    Blue249 (15777)
    2017-02-24  22:26
  25. 2017. február 24. 22:2615777.

    Kíváncsi lennék arra, hogy tudtok-e valamit a bezárt házakról nagyon érdekelne valami részletes leírás.

  26. 2017. február 3. 10:2015776.

    Kedves Akdina, ha erre jársz, jelentkezz kérlek. Te jönnél kapcsolatelemzésben, de adatot kellene egyeztetnünk. Írhatsz ide is, privátba is, ahogy neked jobb.


    Köszönöm szépen.

  27. 2017. február 2. 14:0115775.

    Igen. Ez nagyon határozott egyéniséget mutat, nem sok gondod lesz az életedben, hogy megvalósítsd önmagadat, de azért ne zárkózz el, ha valaki segíteni akar neked!

    előzmény:
    lucciole (15769)
    2017-01-31  10:27
  28. 2017. január 31. 17:5415774.

    köszönöm a válaszokat :)

    előzmény:
    TündérPanna (15766)
    2017-01-30  21:27
  29. 2017. január 31. 13:4015773.

    Nem engedi csatolni :(


    Ha kapok egy email címet elküldöm szívesen :)

    előzmény:
    TündérPanna (15772)
    2017-01-31  13:35
  30. 2017. január 31. 13:3515772.

    Próbálnám csatolni...

    előzmény:
    TündérPanna (15771)
    2017-01-31  13:33
  31. 2017. január 31. 13:3315771.

    Csatolom Neked a képletedet, azon látni fogod.

    előzmény:
    lucciole (15769)
    2017-01-31  10:27
  32. 2017. január 31. 11:5115770.

    Kedves Napsugár!


    Ez a pozíció némileg változtat az arányokon, úgy mondanám, hogy akkor például nem bezárna, hanem titokban tart.


    A jövőt sajnos nem látom - az üveggömbömet egyszer hozzám vágták és eltörött -, de a képletből azt gondolom, hogy ami most távoli és oázisnak tűnik a sivatagban, az közelről, benne élve ad munkát egymással és magatokon.


     


     

    előzmény:
    napsugár64 (15768)
    2017-01-31  07:11
  33. 2017. január 31. 10:2715769.

    Kedves mamóka67!


    Köszönöm szépen az elemzést!


    Ha megengeded, egy kérdésem lenne: "Minden bolygód a képleted déli féltekén és az Aszcendens oldalán helyezkedett el." Az Aszcendens oldalán helyezkedik el-t úgy érted, hogy az MC-Asc-IC által körbezárt félkörben?


    Köszönöm a választ!

    előzmény:
    mamóka67 (15753)
    2017-01-27  13:30
  34. 2017. január 31. 07:1115768.

    Kedves Arany!


     


    Ez is igaz, hogy a párom célokat hoz az életembe, amiket én megvalósítok. Ő az az ember, aki sokszor megmondja, jobban mondva csak tanácsokat ad, hogy mikor mit csináljak és mi lenne nekem a jó és erre az útmutatásra  nekem valóban szükségem van – még. Remélem mihamarabb áttérek a teljes önállóságra. Sajnos nem teljes kapcsolatban élünk, mert én „csak” a második vagyok nála és a féltékenység,  amire utalsz,  az inkább nálam fordulhatna elő. Lelkileg viszont jól kiegészítjük egymást és társak vagyunk.

    előzmény:
    Arany (15758)
    2017-01-28  10:37
  35. 2017. január 31. 06:2215767.

    Kedves TündérPanna!


    Ez is nagyon igaz. Mindig kell valaki, aki  megmondja, hogy mit csináljak, vagy merre induljak el. Ha tudom, hogy mit kell tennem és megkapom a kezdő lökést,  akkor viszont megoldom és tűzön-vízen át végigviszem amit elhatároztam,  csak elindulni nem tudok egyedül.


    Az eszemmel én is tudom, hogy a saját életemért én is felelős vagyok, csak sokszor nincs bátorságom lépni.

    előzmény:
    TündérPanna (15755)
    2017-01-27  21:06
  36. 2017. január 30. 21:2715766.

    Mindenképpen az anyával való kapcsolatra utal. Sérülhetett előző életben és a mostani életben is a kapcsolat. Lehet, hogy elhagyta Őt az anya, vagy történt az anyával valami, ami miatt nem töltöttek sok időt együtt gyerekkorban. A szülött hajlamos úgy kompenzálni, hogy Ő csúcs-szuper anyukává szeretne válni, és mindent megad a gyermekének, amit Ő nem kaphatott meg, adott esetben anélkül, hogy nézné az Ő gyerekének valójában mire is lenne szüksége. Tehát valószínűleg túl kompenzál.


    Másik irányba is hathat a Chiron-Hold, mégpedig úgy, hogy a saját sérülései miatt teljesen elzárkózik az anyaságtól, nehogy megismétlődjön az, ami Vele történt, nehogy Ő rossz anya legyen stb...


    Az ilyen állással született ember nagyon érzékeny, nagyon jól ráérez másokra, ezért jó segítő lehet. Erős a gondoskodási hajlama, Ő bárkiről szívesen gondoskodik, csak önmagáról hajlamos sokszor megfeledkezni, erre oda kell figyelnie! 

    előzmény:
    Blue249 (15765)
    2017-01-30  20:54
  37. 2017. január 30. 20:5415765.

    nagyon köszönöm a gyors válaszokat :) még ha esetleg tudnád, hogy mit jelent ha a chiron skorpió holddal áll együtt 1°-on belül annak örülnék :)


    a választ előre is köszönöm :)

    előzmény:
    TündérPanna (15763)
    2017-01-30  18:04
  38. 2017. január 30. 18:0915764.

    A Plútó-Vénusz együttállás nehezíti a párkapcsolatokat. Akinek ilyen fényszög van a képletében, annak valószínű a családi körben, a felmenői között lehetett valamilyen komoly párkapcsolati probléma, amit nem tudtak megoldani, ezért újra és újra ismétlődik, amíg valaki(k) ezt fel nem oldják. Az is lehet, hogy valami átokról van szó, amit a felmenők kaptak, de erős átkok akár 7 generáción át is hatnak. A Plútó hathat úgy a Vénuszra, hogy a szülött mindig úgy érzi, Őt nem szeretik eléggé. Az aszcendens kvadrát Plútó utalhat arra is, hogy a szülött párja és a szülött apukája között feszültség van.

    előzmény:
    Blue249 (15762)
    2017-01-30  17:43
  39. 2017. január 30. 18:0415763.

    A Chiron a Skorpióban olyan előző életben szerzett sérülésekre utal, amiket a mágián, boszorkányságon, akár fekete-mágián keresztül szereztél, lehetséges, hogy visszaéltél a mágikus erőddel, hatalmaddal és ezen keresztül komolyan befolyásoltál másokat illetve az eseményeket. A mostani életedben hajlamos lehetsz a titkokat kutatni, olyan dolgokba (mások dolgába) beavatkozni, amibe nem biztos, hogy kellene, majd később, amikor rádöbbensz, hogy egy-egy negatív esemény kimenetéleében ezen keresztül Te is hibás vagy, olyankor elvonulsz, visszahúzódsz.


    Ha a mostani életedben felismered milyen erővel rendelkezel (amit az előző életedből hozol), azt átfordíthatod pozitív irányba, és azáltal, hogy könnyen ráérzel mások problémáira jó gyógyító válhat belőled.


    Visszaolvasva, amit írtam, Neked írtam, pedig lehet nem is rólad van szó... de a lényege ez.


     

    előzmény:
    Blue249 (15762)
    2017-01-30  17:43
  40. 2017. január 30. 17:4315762.

    Két kérdésem lenne mit jelent a skorpió chiron és a plútó vénusz együttállása a nyilasban kvadrátban az aszcendenssel?

  41. 2017. január 28. 18:4715761.

    Kedves Napsugár,


    Várjuk majd a visszajelzésed, illetve ha van még kérdésed, tedd fel bátran!


    A Leszálló Holcsomópontod a Bakban a 6. házban áll, a Felszálló pedig a 12. házban a Rákban: Előző életeidben már megtapasztaltad a racionalitást, a mindennapi élet rutinját, a céltudatosságot, a karrierizmust. A mostani életedben feladatod lenne a befele figyelés, az érzelmek megélése, a család alapítás, az otthon megteremtése. Hajlamod lehet mostani életedben hipochondriára, fontos számodra az egészség, sokat aggódhatsz a saját illetve a környezeted egészségéért. Ha ebben az életedben meg is jelenik a karrier vágy, mindenképpen egyensúlyt kell teremtened a karrier és a család között.   

  42. 2017. január 28. 12:0415760.

    2017-ben a holdnaptár szerinti kínai újév január 28-án kezdődik, ekkor váltja a majom évét a kakas éve a tűz elem minőségében.


    Jó tudni


    A “Kakas évében” óriási életkedv árad szét, az indulatok és az érzelmek nagy hullámokban törhetnek fel. A tűz kakas a harciasság és a bölcsesség sajátos keveréke, a kemény bírálatokat viszont az idén ne erőltessük, mert komoly dühöt és ellenérzést szülhetnek, inkább tanácsok formájában fogalmazzuk meg észrevételeinket. Ebben az évben fékeznünk kell indulatainkat és jobban átgondolni mondanivalónkat és tetteinket.


    Összességében jó kilátásokkal kecsegtet az év, hiszen a kakas a világosság, a tisztaság, az ifjúság és a remény szimbóluma.  Ezt az évet alapvetően az anyagi bőség jellemzi, a világ lassú, de biztos alapokon nyugvó növekedésre számíthat. Akik készen állnak arra, hogy meglévő tudásukkal lehetőségeikből a lehető legtöbbet hozzák ki magukból, azok számára a siker garantált lesz az év során.  A tűz kakas évében fordítsunk több figyelmet az egészség megőrzésére, különösen a gyulladásokból eredő szövődményekre. A kakas éve kedvező időpont a küzdősportok elkezdéséhez.


     

  43. 2017. január 28. 11:0615759.


    Természetesen két ember közt ritka, hogy ne legyen valami érdek a barátságban, de valóban létezik ez pusztán az energetikai felépítésünk alapján, csak a „vele vagyok és jól érzem magam” alapon is. Ebben a társadalmi berendezkedésben lehetővé vált, hogy botrányok és félreértések nélkül is együtt lehessen két ember, mert mindketten jól érzik magukat ettől.


    Személyes képletünk megmutatja, hogy milyen típusok vagyunk, milyen feladatokkal, lehetőségekkel, irányultságokkal és azt is meg lehet nézni, hogy kihez ki illik hasonló alapon.


    Más kérdés, hogy mennyire vagyunk tudatosak és ösztöneinket mennyire tudjuk kordában tartani, ha úgy alakul, hogy odaérünk arra a vékony vonalra, ami a vonzalmat választja el a vágytól ellenkező neműek közt.

    előzmény:
    zsuzso100 (15752)
    2017-01-26  20:18
  44. 2017. január 28. 10:3715758.

    Kedves Napsugár, itt a kapcsolati áttekintésed!




    Ez egy érdekes kapcsolat nálatok. Alapesetben az aszcendens irányultság alapján a párod célokat hoz neked, te pedig a társa lehetsz ezeken a célokon keresztül. Akár még üzlettársi kapcsolatra is lehet következtetni belőle. Ő feléd a személyed révén kötődik – kellesz neki: a nő, akit lát, a kifelé büszke, meg nem hajló nő.


    Mivel képes teljesen azonosulni a céljaival, így lehet, hogy kissé megszállottan közeledik feléd.


    Számodra a róla való gondoskodás természetes, ha korán kerültetek össze, akár azonnal gyerek is lehetett, annyira bizalommal teli a közeledésed felé. Lehetett a szomszédod, vagy valami út közbeni ismeretség, de te úgy érezted, hogy megtaláltad a neked való embert.


    Szívesebben van veled együtt, mint valahol társaságban, de lehet, hogy szíve szerint akár be is zárna. Az ilyen jellegű ragaszkodás egy idő után teherré válik, de a párod számára éppen egy feladat az életében a család. Ez karmikus hivatkozás, mivel a Felszállótok ugyanabban a jegyben és az ő MC-je közelében is áll. (Karmával kapcsolatban fordulj kérlek Tündér Pannához, ehhez nem értek)


    Ő hajlamos olykor lelkiismeret furdalást érezni, ha túlzásba viszi a munkát és ez a kapcsolat rovására megy, illetve képes lehet rá, hogy ha megbántott, akkor mondjuk úgy kérjen bocsánatot, hogy valami személyes dologgal kedveskedik, mint mondjuk a főzés direkt neked, vagy valami drága ajándék.


    A személyiségek kapcsolódásának alapja a Nap és Hold viszonya. Egymáshoz való aspektusaik mutatják meg, hogy hogyan is áll egymással két ember eredendően.


    Nálatok te vagy az érzelmileg támogató, a Hold és párod a Nap. Erős vonzerő áll fent, de alapvetően más a véleményetek a hétköznapok dolgában. Te ráadásul még nem is igazán tudsz azonosulni a párod céljaival, egyszerűen csak emberként vonzódsz hozzá.


    Sajnos lehet hajlama a hisztire és a hirtelen fellobbanó viselkedésre, amit alapon elfojt, de a feszültségét te a született diplomáciáddal és egy kis manipulációval igyekszel ellensúlyozni. Itt az a kép jött be, hogy mondjuk, ő lelkileg megsért és aztán cserébe – mert van szíve egyértelműen, csak használni nem tudja kellően – mondjuk elhalmoz a kedvessége jeleivel.


    Érzékeny hangulatingadozása zavaró számodra. Számodra pedig szükséglet, hogy pozitív visszajelzést kapj.


    Remek diplomáciai érzéked lehet, amivel a környezeted kibékíted, de a kedvesed valahogy ezt nem tolerálja úgy, ahogy szerinted kellene.


    Neki érdemes lenne olyant tanulnia, amivel levezeti a benne dúló energiákat és így a veled szembeni érzelmei is mederbe kerülnek, könnyebben elfogadja nyitott és szeretni való lényed. 


    Számára az is járható út lenne, hogy az idő múltával egyszerűen megbékél saját helyzetével és szerepével és azonosul az IC tengelye által jelzett megőrzéssel, mint analógiával. Ebben az esetben megfordulna nálatok a Nap és a Hold aspektus és egy roppant hatékonyan működő csapat lennétek.


    Lelki, megértés szintjén majdnem hasonlóan álltok, csak a képlet házai felől van köztetek egy kevés disszonancia. Ez azt jelenti, hogy mondjuk a te ismertséged, könnyed kommunikációd és az ő népszerűsége, vagy erre való hajlama elvileg vonzza egymást, de mégis ott van egy kis hiba, a féltékenység. Ez olyan terület, amin muszáj dolgoznotok közösen. 


    Én ilyen módon látom a kapcsolatotokat. Van esetleg kérdésed?


     

  45. 2017. január 27. 22:2115757.

     


    Az Északi holdcsomópont az új perspektívákhoz és a jövőorientációhoz és a fejlődés útjaihoz kapcsolódik. Azokat az új okokat jelzi, amelyeket a mostani életünkben létesíthetünk, hogy azok majd a kívánt okozatokat idézzék elő.  A Déli holdcsomópont a múlthoz való kötődéshez, a berögződésekhez és a megoldatlan problémákhoz kapcsolódik szimbolikusan. A régi, „örökölt” vagy karmikusan kapott tehetségeket is jelenti, és mindent, amit a jelenlegi életünkbe magunkkal hoztunk. A régi, korábban létesült okokat jeleníti meg, amelyek a mostani életünkben már okozataikban mutatkoznak meg. A te képletedben az Északi a Rák jegyében, a Déli pedig a Bak jegyében volt a születésed pillanatában. A Bak, mint jegy büszke, akarnok és számító. Eleme a hosszú távú vállalkozás, a lassan kibontakozó, de igen nagy jelentőségű dolgok tervezése, melynek gyümölcsét, elismerését csak később arathatja le. Keménységével sokszor magának okoz nehézséget. Bolygója a Szaturnusz, és ez mindent megmagyaráz. Ennek a jegynek a témáját hoztad magaddal, és ezeken kell túllépned, mert hátráltatják a fejlődésedet. Nem kell mindent elvetni megfontolás nélkül, a karmikus tudást és a pozitív tapasztalatokat természetesen tovább kell vinned, amíg el nem éred a célt: az Északi Holdcsomópont jelölte tudást, amit a Rák jegyében jelölt ki számodra a felettes éned.


     


     Az nem könnyű feladat, hogy az Északi és a Déli Holdcsomópontot tengelyként működtesd. Csak akkor leszel képes a sorsfeladatodat felvállalni, ha előbb tisztázod, hogy mit hoztál magaddal, mi az, amit érdemes megtartanod, és mi az, amit el kell engedned.


     


    A Bak Déli csomópontoddal nagy igényed van a sikerélményre. A barátaid és a családod odaadó támogatását és dicséretét kell magadénak tudnod ahhoz, hogy alkotni tudj, és ez táplálja az önbizalmadat. Amit a Bak jegyből hoztál, a két lábbal a földön állást és önállóságot meg kell tartanod. De a célod a család kell, hogy legyen, mert te arra születtél, hogy a családod mozgatórugója legyél.


     


     


     


     


     

    előzmény:
    mamóka67 (15753)
    2017-01-27  13:30
  46. 2017. január 27. 21:1815756.

    A Nap-Plútó Trigon is nagy segítségedre lehet: ez is a nagy akaraterő jellemzője. Magasan fejlett a koncentráló képességed, illetve a különc ötleteid révén nagy reformer lehetsz. Az erőd már-már emberfeletti, tehát Te valószínű mindet kibírsz. 


    Összegezve én azt veszem ki ebből, hogy az öteleteid, az erőd megvan/meg lenne szinte mindenhez, de mégis csak sodródsz az árral. A kulcs a Te kezedben van, felismerni, hogy a Te életedért csakis Te vagy a felelős. Tudom, ilyenkor mindenki tiltakozni kezd, hogy nem, mert a környezet és a körülmények, és mások és stb... De akkor is így van: A saját életünkért mi vagyunk a felelősek. Tény, hogy az eseményekre nem tudunk mindig hatással lenni, de az a saját döntésünk, hogy hogyan állunk hozzá az adott történethez. A tényeken változatani sokszor nem tudunk, de a hozzáállásunkon igen! 

    előzmény:
    TündérPanna (15755)
    2017-01-27  21:06
  47. 2017. január 27. 21:0615755.

    Kedves Napsugár,


    Köszönöm a visszajelzésed.


    Ami egyértelműen kitűnik a képletedből, hogy nehezen lépsz, nehezen kezdeményezel, hajlamos vagy a megmozdulásokat, megoldásokat másoktól, a külvilágból várni. Nagyon igényled, hogy legyenek melletted, álljanak ott és segítsenek. A mostani életedben fontos feladatod lenne, hogy a kezedbe vedd a dolgokat, és a saját életedet is Te irányítsd. Valószínű azért kapod ezeket a "leckéket" is az életben, hogy végre legyél Te! aki önállóan dönt, aki felelősségteljesen lép, aki megold, és bízzál magadban, a saját erődben. 


    Van egy Nap-Uránusz és egy Merkúr-Uránusz Trigon a képletedben, ami jó ötleteket sugall Neked, kreatív vagy, jó ötleteid vannak, és ezek a fényszögek adnak Neked nagyon erős akaratot is, tehát minden adva van ahhoz, hogy ügyesen menedzseld az életedet. Ezek az állások kölcsönöznek Neked okkult tehetséget is, erős érdeklődést az ezoterikus dolgok iránt. Ha elindulsz ezen a vonalon, az is sokat tudna Neked segíteni... az ezoterikus tanokon keresztül rájössz az élet/világ magasabb összefüggéseire, az ok-okozati összefüggésekre, jobban megismerheted önmagadat, a környezetedet és nyerhetsz belőle kellő önbizalmat.    

    előzmény:
    napsugár64 (15754)
    2017-01-27  19:54
  48. 2017. január 27. 19:5415754.

    Kedves TündérPanna!


    Még a hideg is kirázott attól  amit írtál, annyira igazak a soraid.  Valóban kegyetlen és méltatlan dolgokon mentem keresztül és bizony volt idő amikor nyugtatókon éltem.


    Sajnos a  családi élményeket  sem tudtam  – rajtam kívülálló okok miatt -  úgy megélni,  ahogyan  mindig is szerettem volna  és ez sajnos most sincs kilátásban.


    Azért is voltam annyira kíváncsi és vártam valami bíztatást, hogy ezen túl  esetleg majd másként lesz,  vagy  uram bocsá  „ölembe hullanak a dolgok”, de úgy olvasom, hogy most is nekem kell tennem  érte és  „harcolnom” kell magamért.


    Félre ne érts! Nem panaszkodni akarok és nagyon köszönöm az eddigi elemzést is.


    Nekem  ez is nagy segítség és iránymutató.

    előzmény:
    TündérPanna (15749)
    2017-01-26  16:24
  49. 2017. január 27. 13:3015753.

    Szia lucciole!


    Mérleg Nap, Halak Hold és Bal Aszcendenssel jöttél erre az inkarnációdra.   Amikor ránéztem a horoszkópodra, olyan gondolataim támadtak, hogy te nagyon önálló, akarat megvalósító és magabiztos ember vagy. Minden bolygód a képleted déli féltekén és az Aszcendens oldalán helyezkedett el. Ez azt mutatja, hogy nincs sok szükséged segítségre, mert többnyire egyedül is megoldod a problémáidat-. Szentimentális vagy, aki őszintén hisz a szerelem erejében, és gyakran csalódik.  Félsz szembenézni a valósággal, annak ellenére, hogy biztos vagy az értékítéletedben. Könnyen alkalmazkodsz másokhoz, hamar lelkesedsz mindenféle eszméért, amely a humánumot, az ember4i tisztességet tűzi zászlajára. Rendkívül érzékeny, sebezhető lélek vagy. Te vagy az igazság bajnoka, igazi Don Quijote, aki nem veszi észre, hogy az orránál fogva vezetik. Biztonságra, nyugalomra, meghitt kapcsolatokra vágyódsz, de mindezt csak nehezen tudod megtalálni. Nyílt vagy és segítőkész, ezért környezeted sokszor kihasznál. Te pedig hagyod magadat. S ha egy rossz kapcsolatba keveredsz. akkor inkább szenvedsz, de kilépni nincs erőd. Életelved: jobb a rosszal, mint egyedl. Legnagyobb hibád, hogy az óhajodat kivetíted a valóságra, és az embereket nem olyannak látod, amilyenek, hanem amilyennek megálmodtad őket Amikor rádöbbensz, hogy álpmképet kergettél, akkor többnyire már túl késő. Ilyenkor nagyon vigyáznod kell, mert nagyon könnyen össze omolsz.   


    Mérleg jegyeddel egy rejtett, de mindig égő láng vagy. Szereted az emberek közti kapcsolatokat és diplomatikus ügyességgel ápolod azokat. szívesen vagy társaságban é ott kedvelt is vagy. Szükséged van az elismerésre, ez hízeleg a lényednek és erősíti az önbizalmadat. Vénuszoddal őszinte és viszonzott szerelemre vágyódsz. A szerelem szépsége mindenekelőtt a közösen átélt  érzelmekben mutatkozik meg számodra. A tökéletesség azonban rabul ejt, és túlzott igényességre serkent. A Szaturnuszod kedvez a türelmednek, az egyensúly érzékednek, az ítéleted biztonságának. egít abban , hogy életed során racionális döntéseket hozz.


    folyt.köv

    előzmény:
    lucciole (15728)
    2017-01-25  09:36
  50. 2017. január 26. 20:1815752.

    Újra és újra elolvasva és őszintén magamba nézve, valahogy pont így van...ahogy logikusan végiggondoltam, arra jöttem rá, hogy ő nekem barátként talán többet ér, ha igazi barát, az mélyebb kapcsolat...ha egyáltalán létezik férfi-nő barátság!?

    előzmény:
    Arany (15732)
    2017-01-25  13:57

Címlap

top