Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Asztrológiai jegyek és karmák

mamóka67
Létrehozva: 2008. március 30. 08:11

Többen kértétek, hogy írjak az asztrológiai jegyekről, hogyan áll össze egy horoszkóp képlete, hol látható benne a karma?

Kérdéseitekre szívesen válaszolok, amennyiben tudok és az időm is engedi.

  1. 2017. január 13. 17:2815601.

    Bocsánat: "kulcsos" gyerek: aki már 4-5 évesen magára van hagyva, kap kulcsot, és egyedül közlekedik.

    előzmény:
    TündérPanna (15600)
    2017-01-13  17:25
  2. 2017. január 13. 17:2515600.

    Kedves NellyAndIstván,


     


    Ha a teljes IV-es ház Kosban van, és egy ici-pici Bika sincs benne, akkor egy alapvetően későn érő típusú emberről beszélünk.


    Gyerekkorára jellemző, hogy nem tudott gyökeret ereszteni, lehet, hogy nem volt gyerekkorában mellette olyan domináns szülő, aki irányt mutathatott volna.  Így, hogy semmi más infónk nincs, csak amit leírtál, több verzió is lehet: Lehet, hogy sokat költözködtek gyerekkorában, vagy csak egy hosszasan elhúzódó építkezéssel telt a gyerekkora, jelenthet olyan szülőket, akik sokat veszkedtek, majd végül el is váltak. Nagy eséllyel nagy szerepe volt a gyerekkorában a nagyszülőknek, akár az is lehet, hogy együttéltek a nagyszülőkkel.


     


    Ha Kos a IV-es ház, akkor biztosan Kos az IC is: Olyan előző életekre utal, ahol magányos harcos, magányos farkas, vagy nagyon kifelé áradó, vagy nagyon befelé szorongó típus. Ezáltal olyan szülői párhoz érkezik a mostani életében, akik mellett ismét ezt a magányos harcos énjét kell élnie.  Lehetséges, hogy túl korán vállaltak a szülők gyereket, nem kapta meg azt a fajta fészekélményt, amire vágyott volna, lehetett "kulcso" gyerek. 


    Nem szoktunk komoly elemzésekbe bocsájtkozni ilyen kiragadott részletek alapján, de annyi biztos, hogy előző életében szerzett sebeit (Chiron) családon keresztül, családtagjain keresztül, apukáján keresztül szerezhette 18 éves koráig tartó időszakában.

    előzmény:
    NellyAndIstván (15594)
    2017-01-13  16:08
  3. 2017. január 13. 17:1315599.

    Az I-es házas Uránusz egyébként nagyfokú különcséget, szokatlan viselkedést, eredetiséget és találékonyságot kölcsönöz Neked. Jellemzően a saját fejed után mész, örök kereső/kutató vagy, és úgy feszegetd a határokat, hogy közben nem veszel feltétlenül tudomást mások véleményéről. Erős egyéniség vagy, mindenben és mindenhol nyomot hagysz, amibe belevágsz illetve ahol megfordulsz, viszont gyakran félreértenek, félreismernek Téged. Te vagy az állandó lázadó, aki anélkül képes a megérzési után menni, hogy fogalma nincs mi lesz a végkifejlet :) 

    előzmény:
    CsiriBiri93 (15597)
    2017-01-13  16:33
  4. 2017. január 13. 17:0515598.

    Igen, értem... :) A hagyományos asztrológia úgy tanítja, hogy ha egy adott jegy/ház uralkodóbolygója nem az adott jegyben/házban van, akkor meg kell keresni melyik házban van, Nálad az I-esben, és akkor azt hiszem a IV-es házadra gyakorolt hatását az I-es házadon keresztül fejti ki. 


    Na, ez azért jó téma, mert én soha nem tanultam hagyományos asztrológiát   (olvastam sokat, de tanulásnak nem nevezném)


    A IV-es ház a hagyományos asztrológiában is a család, a gyökereink, a gyerekkor témáit jelentik, illetve még az apát. 


    Én úgy foglamaznám meg a kérdésedre a választ, hogy az Uránusz ad egy nagyfokú különcséget a személyiségednek, egy, a hétköznapitól és a családodétól teljesen különböző gondolkodásmóddal és szemléletmóddal rendelkezel. A családodról, a gyökereidről és a velük való kapcsolatodról egészen máshogy gondolkozol és mást gondolsz, mint ők. Illetve szerintem egy természetes szűrőként is funkcionálsz, tehát valahogy zsigerből nem fogadsz be mindent tőlük 100%-osan, hanem megszűröd az infókat (erre már gyerekkorodban hajlamos lehettél) 


    Lehet benned hajlam arra is, hogy Te tudod, hogy Te jobban tudod és pont.


    Illetve, még arra asszociálok, hogy felnőttkorodban gyakran tekinthetsz vissza a gyermekkorodra, az emlkékekre, próbálod megérteni a szereplők viselkedését, mit miért csinálhattak úgy, ahogy, és minnél inkább empatikusan gondolkozol Velük kapcsolatban, annál inkább találsz magyarázatot a kérdéseidre és nyugszik meg  a lelked.


     


    Termsézetesen szívesen vesszük olyanok véleményét, akik jártasabbak a hagyományos asztrológiában! Előre is köszönjük!


     

    előzmény:
    CsiriBiri93 (15597)
    2017-01-13  16:33
  5. 2017. január 13. 16:3315597.

    Tudom, rémesenpontatlan, amit írtam, de szerintem Te ki tudod silabizálni. :)

    előzmény:
    CsiriBiri93 (15596)
    2017-01-13  16:25
  6. 2017. január 13. 16:2515596.

    A bolygó hiányáról (IV. házban) azt olvastam (netes születési képlet alapján), hogy az abban álló bolygó házhelyzetét kell vizsgálni. Nálam ez a Vízöntő (a program szerint), amelynek uralkodó bolygója az esetemben az I. házban álló Uránusz - Skorpió. Ha mindez így van :), ebből milyen következtetést lehet levonni?

    előzmény:
    TündérPanna (15587)
    2017-01-13  09:05
  7. 2017. január 13. 16:2515595.

    Annyi még, hogy a Vesta és a Nap a III. Házban van.

    előzmény:
    NellyAndIstván (15594)
    2017-01-13  16:08
  8. 2017. január 13. 16:0815594.

    Sziasztok! Tud valaki segíteni nekem abban, mit jelent, hogy a páromnak, Istvánnak a képletében a IV. ház a Kosban van? Az IC-től jobbra először a Chrion, majd a Merkúr van. Balra pedig a Vesta, ami mellett a Nap van, ez mit jelent? Válaszotokat előre is köszönöm Nelly

  9. 2017. január 13. 15:4115593.

    Szerintem, biztos, hogy a leírt állásodnak köszönhető, hogy ilyen könnyen ki tudsz kapcsolni és átkapcsolsz másik síkra. Neked ez feltöltődést okoz, és ez tök jó így. Amire figyelned kell, hogy ettől függetlenül erősíteni kell önmagadat itt a fizikai síkon, és próbáld Te szabályozni, hogy mikor mész át a másik síkra feltöltődésért, illetve ott ne maradj :)


    Én szerencsésnek mondanálak Téged, mert ahogy már írtam, nekem is van Halak-Neptunusz érintettségem, biztosan érzem, hogy van egy részem, ami a túloldalon maradt, ezért én is könnyen teremtek kapcsolatot másik dimenzióval... viszont nálam ez megnyilvánult nem túl kellemes tapasztalatok formájában is (furcsa, már már ijesztő álmok, halott családtagok üzentek rajtam keresztül stb...)  ezért én ezeket a csatornákat szándékosan, akarattal lezártam. Így persze a pozitívumait sem élvezhetem ennek a furcsaságnak, de jobb ez így.


    Úgy gondolom, hogy ha Te csak a pozitívumait érzékeled ennek a dolognak, akkor ezt használd ki :)  

    előzmény:
    CsiriBiri93 (15592)
    2017-01-13  10:54
  10. 2017. január 13. 10:5415592.

    Néhány perc alatt hosszú, pihentető belső utazást tudok tenni (emlékekbe, álmokba) - talán ez más, mint az elvágyódás, önhipnózis (?). Sokszor ez akaratomon kívüli "zsibbadás", amely kifejezetten feltöltődést jelent. Ez lehet 2 dimenzió közötti átmenetben lebegés?

    előzmény:
    CsiriBiri93 (15591)
    2017-01-13  10:38
  11. 2017. január 13. 10:3815591.

    A Pán Péter effektust a volt férjem (aki a legjobb barátom is volt az egész világon) már megfogalmazta: gondolati síkon éled meg a jelen életet, de nem kötődsz mélyen és nem veted be magad az élet megélésébe. Az érzés még mindig jelen van. A szerepeimet kitűnően eljátszom, de kevéssé azonosulok vele. Gyakran érzem azt, mintha az "énmag" (jobb kifejezést nem tudok) más dimenzióban volna és külső szemlélője is volnék az életemnek, amit "takarékon" működtetek.

    előzmény:
    TündérPanna (15588)
    2017-01-13  10:09
  12. 2017. január 13. 10:1215590.

    Az utolsó, hiányos mondathoz: szóval pótanyuka is lettem.

    előzmény:
    CsiriBiri93 (15589)
    2017-01-13  10:10
  13. 2017. január 13. 10:1015589.

    27 és 30 éves korom között érkezett a (Mo-on élő) külföldi férfi (jól szituált Mérleg) az életembe. Ebbe a fórumbe le merem írni :) hogy lelki egységélményt éltünk át, a 3 év minden percét együtt töltöttük, együtt is éltünk. A történetünk bestseller volna, ha megírnám, ugyanis az egy éves együttélésünk után derült ki, hogy a fiatalember menyasszonya (?!) külföldi kiküldetését töltötte az egy év alatt.  A történet érdekessége még, hogy a menyasszony ugyanabból a kisvárosból származik, ahonnan én, a szüleink ismerik egymást, holott ő a fiatalemberrel külföldi szakmai út alatt ismerkedett meg és kezdtek Magyarországon közös életet. Több éves "kínlódással", jövőtervezéssel járt ez a kapcsolat, amely az életemben váláshoz és több baba elvesztéséhez vezetett. Onnantól következett a gyökértelen, válságos időszak. Aztán 35 évesen ismertem meg a jelenlegi páromat. Nyakamba szakadt egy számomra ismeretlen, teljesen más típusú élet (ő a két lánya közül az egyikkel együtt is élt, amikor megismerkedtünk, majd pót), a közös gyermekünk pedig röviddel érkezett.

    előzmény:
    TündérPanna (15587)
    2017-01-13  09:05
  14. 2017. január 13. 10:0915588.

    Kedves CsiriBiri,


    Az IC-d a Vízöntőben áll ( az IC a gyökereinket jelenti): Volt már szó az előző életeidről, az IC-d analógiában van ezzel, mivel ez is arra utal, hogy olyan előző életeid voltak, ahol nem volt meg a jövő, cél, perspektíva. Ezért a lelked ebbe a mostani életedbe nem igzán akar leszületni, ez abban mutatkozik meg, főleg kb 9 éves korodig, hogy kialakítod magad körül az ún. vertikális jéghegy effektust, ami azt jelenti, hogy úgy 5-10%-ban részt veszel az élet eseményeiben fizikálisan, hogy ne tűnj teljesen különcnek, de nem igazán tudsz vegyülni a környezeteddel, nem érzed, hogy tartoznál valahova, vagyis a lelked mélyén érzed, hogy tartozol valahova, de azok a lelkek, akikhez tartozol nem itt vannak... (Ha láttad a Pán Péter mesét, akkor hozzá lehet legjobban hasonlítani Téged, itt van, részt vesz a dolgokban, de valahogy mégsem tartozik sehova)


    Az IC-vel indul a IV-es ház, kb 9 éves korodig hatnak azok az energiák, amikről fent írtam, majd 9 éves korod körül vált Halakba a IV-es ház, ott jön számodra a felismerés, nem csak érzések szintjén, hanem felfogod a tudatoddal, hogy Te nem tartozol sehova, nem találod azokat, akikhez kapcsolódhatsz, és innentől egy melankólikus, szenvedősebb kamaszkor következik, nyalogatod a sebeidet.


    Megmarad az elszigetelődés, tehát itt vagy a fizikai szinten, amiben muszáj, abban részt is veszel, de szellemileg és érzelmileg máshol jársz.


    Van egy olyanfajta nézőpont is erre vonatkozóan, hogy akinek van ilyen Halak érintettsége, azok az érzelmeik egy jó részét odaát hagyták, nem hozták magukkal ebbe az életükbe, pl. azért, mert odaát voltak olyan lelki/érzelmi társaik, akiket nem akartak elhagyni, de ugye muszáj volt, mert ide le kellett születni, és az érzelmeik nagy része ott maradt azoknál, akiket szeretett. (nekem is van Halak érintettségem-én érzek is ilyesmit)


    Ezzel egyébként kapcsolat lehetsz a 2 dimenzió között... Mivel egy részed a másik dimenzióban maradt - Volt ilyen tapasztalásod? 

    előzmény:
    CsiriBiri93 (15586)
    2017-01-13  08:47
  15. 2017. január 13. 09:0515587.

    Kedves CsiriBiri,


    Még írnék Rólad, csak vannak napok, amikor nincs rá időm, sajnos, de igyekszem 


    Amiről még szeretnék írni Neked: a IV-es házad, IC és MC tengely, karrier, párkapcsolat, illetve ha van valami téma, ami érdekel, akkor azt írd meg! 


    Üres a IV-es házad, vagyis nincs benne bolygó: ez azt jelenti, hogy nem hozol a szüleidtől olyan építőkockákat, amiket fel tudnál használni a saját életed építéséhez. Tehát minden területen magadnak kell kikapargatnod a gesztenyét, mindent saját bőrödön tapasztalsz meg. Az életed első felére az volt a jellemző, hogy csak úgy hömpölyögtél az eseményekkel. Valahol 28 és 32 éves korod körül elkezdtél érezni egy feszültséget, mert nem láttad, hogy merre van az előre. Itt jöhetett pánikolás, ficánkolás. Majd lassan el kezdted látni önmagadat, a valóságot és el kezdeted megfogalmazni magadban, hogy jöjjön már valami jó meló, normális pasi, család, házasság, gyerek... Az ilyen IV-es házzal rendelkezőknél általában 35-40 éves kor körül hirtelen, rövid idő alatt beáramlik minden egyszerre az életükbe, és amikor 40-42 éves korod körül körbenézel, rájössz, hogy minden megérkezett az életedbe, amit szerettél volna. 35 éves korod körül főnixmadárként újjászületsz, és úgy érezheted, hogy ami ezelőtt történt az életedben annak semmi értelme, innentől indul csak be igazán az életed.  

    előzmény:
    CsiriBiri93 (15586)
    2017-01-13  08:47
  16. 2017. január 13. 08:4715586.

    Nagyon szépen köszönöm a fejtésemet, TündérPanna!


    Segítettél!


    Ennek fényében nagyon kíváncsi vagyok a kisfiamra és a klapcsolatunk milyenségére is. Minden érdekel!

    előzmény:
    TündérPanna (15585)
    2017-01-11  14:49
  17. 2017. január 11. 14:4915585.

    Akkor sajnos Te sem kerülted el a krízist... de leglább újrakezdted 

    előzmény:
    CsiriBiri93 (15584)
    2017-01-11  09:58
  18. 2017. január 11. 09:5815584.

    Én házasságot kötöttem a 20-as éveim közepén, aztán elváltunk. Újrakezdtem.

    előzmény:
    TündérPanna (15583)
    2017-01-11  09:29
  19. 2017. január 11. 09:2915583.

    Kedves CsiriBiri,


     


    Említést már tettem a Plútóról, de még írok róla picit, mert ez is karmát jelöl: Annyiban más ez picit, hogy ez gyakorlatilag egy csoport karma, hiszen mindenki hozza ezt a Mérleg-Plútó karmát, ami Neked is van, aki 1970/1971 és 1984 között született.


    Ez a Plútó-Mérleg olyan előző életeket jelöl, ahol nehezítve volt a házasság témája, a hivatalos párkapcsolat felvállalása, nem születhetett valamilyen oknál fogva gyerek, tehát ezekáltal a család élmény sem tudott igazán megvalósulni.


    A Te generációd esetében ez úgy mutatkozik meg, hogy el kezditek élni a felnőtt életeteket, mert hát korban ez indokolttá válik ugye előbb-utóbb, és toljátok a felnőtt jellegeket, de valahol belül, még nem tartotok ott, csak ugye ott van a társadalmi elvárás, a családi elvárás stb... és ugye a megfelelési kényszer... Az 1970-hez közel születettek, mostanra már túl vannak általában egy krízisen, váláson, csalódáson, és már újra is kezdték. Az 1980-hoz közel születettek (Te is) kevesebb %-ban kötnek házasságot a 20-as éveik elején, így ők nagy eséllyel el tudják kerülni a krízist, viszont ezt úgymond "csellel" kerülik ki, a csel: kitolják a házasság-gyerek-családalapítást 35 éves koruk fölé.


     


     


     

    előzmény:
    CsiriBiri93 (15581)
    2017-01-10  18:28
  20. 2017. január 10. 19:1815582.

    Azt gondolom, hogy nehezített pálya számodra a "normális" napi rutin kialakítása. Ezt kell megtanulnod. Legyen napi rutinod, de nem kell mindent katonásan, vigyázba állítani. De valami rendszer kell, amit tudsz működteni. Illetve a gyakorlatias érzékedet lehet még itt megemlíteni, pl, ahogy írtad a főzés, tehát ha vannak olyan gyakorlati dolgok, amik úgymond elengedhetetlenek a mindennapokhoz, és nem annyira mennek Neked, azokat érdemes tanulni, gyakorolni, viszont mindenképp törekedned kell az egyensúlyra, vagyis figyelmeztetned kell magad, hogy jusson időd kikapcsolódni, pihenni, elmenni venni egy cipőt, este megnézni egy filmet vasalás helyett :) 

    előzmény:
    CsiriBiri93 (15581)
    2017-01-10  18:28
  21. 2017. január 10. 18:2815581.

    Illetőleg a napi rutin hiánya ez inkább, mégpedig az egészséges napi rutiné.

    előzmény:
    CsiriBiri93 (15580)
    2017-01-10  18:26
  22. 2017. január 10. 18:2615580.

    Dilemmázok azon, hogy a szaturnuszi karma melyik aspektusa illik rám. Ugyanis nagyjából 28 éves koromig lezser nemtörődömséggel vezettem háztartást, aztán kezdtem szorongani, de ezt kompetenciaproblémaként értékeltem (tudok-e főzni, leszek-e valaha olyan, mint a többi korosztályombéli ezen a területen). A kisfiam születése óta katonás rend uralkodik itthon, a szüleim nem ismernek rám, a párom szerint ez már mániába hajlik, mivel valóban feszültté tesz, ami nincs elvégezve, ha a kicsi alszik, taposom magam, perc pontos időbeosztással. Utóbbiról azt gondolom, hogy jelenleg a fiam a projektem, nincs más, ami önmagammal kapcsolatos, így menekülök valami kézzelfogható biztonságot adó tevékenységbe. Mit gondolsz erről?

    előzmény:
    TündérPanna (15579)
    2017-01-10  17:37
  23. 2017. január 10. 17:3715579.

    Kedves CsiriBiri,


     


    A karmád szempontjából, még meg kell vizsgálni a Szaturnuszt, ami a Szűz jegyben áll: Olyan előző életekre utal, ahol egyáltalán nem volt meg a mindennapi életed rutinja Pl. kalóz voltál egy hajón, vagy olyan életek, ahol azért nem volt meg a mindennapi életed rutinja, mert pl. annyira gazdag voltál, hogy mindenre volt egy szolgád, és Neked kb semmit nem kellett csinálnod. Az érmének két oldala van, érvényesülhetett ennek az ellentettje is, vagyis olyan életek, ahol annyira szorított Téged az élet mindennapi rutinja, hogy azonkívül gyakorlatilag semmivel nem foglalkoztál, sem hobbi, sem kikapcsolódás, csak a mindennapi mókuskerék. Onnan lehet beazonosítani, melyik igaz Rád, hogy melyik modell volt az előző életedben, hogy most hogy éled meg a mindennapi életed rutinját, ha jól emlékszem utaltál arra, hogy a párod/férjed szokott célozni rá, hogy túltolod a napi feladatokat, pl a gyereknevelésben.... 


    A Szaturnuszi karma annyiban "jó" viszont, hogy ezek a minták 30 éves korodig rombolnak aktívan, tehát 30 éves korodig kb képes lehettél bele betegedni abba, ha nem végezhetted el a napi teendőidet, úgy ahogy megtervezted előre, ha valami/valaki megakadályozott ebben, akkor lefagytál, hogy most mit tegyél, és amint lehetőséged volt toltad tovább, nehogy ne érd utól magad.  30 és 35 éves korod között megáll ez a rombolás, picit enyhül is a szorítás, és 35-től 50 éves korodig lehet tapasztalni a tényleges enyhülést... tehát elvileg Te már kell, hogy tapasztald az enyhülést, elvileg már nem szorít annyira a mindennapi rutin, talán ma már el tudsz menni egy adag szennyes ruha mellett, azzal a címszóval, hogy holnap is van nap, majd holnap kimosom :)


    Ezt a karmát is érdemes oldani segítséggel, mert ez nem azt jelenti, amit írtam, hogy magától megoldódik, csak enyhül.


    Az előző karmikus dolgaid, a jövő, cél, perspektíva hiánya, azért nem tud enyhülni idővel sem, mert az Plútói, Skorpiós karma, arra sajnos nem igaz, az, ami a Szaturnuszra igen, tehát azt muszáj oldani valamivel, ahogy mondom mégegyszer ezt is érdemes oldani, mert a Szaturnuszi karmára sem jellemző, hogy megoldódik magától, csak ez legalább enyhül egy kicsit.


     


     


     


     

    előzmény:
    CsiriBiri93 (15575)
    2017-01-10  09:51
  24. 2017. január 10. 17:2315578.

    Nagyon szépen köszönöm!


     


     

    előzmény:
    TündérPanna (15576)
    2017-01-10  16:53
  25. 2017. január 10. 17:1015577.

    Az alábbi oldalon még van rengeteg hasznos mantra:


    (A zoldkor.com Bábity Richárd oldala, tőle tanulok szeptember óta, sok hasznos infó van ezen az oldalon a mantrákon kívül is, jó olvasgatást!) 


    http://zoldkor.com/gyakorlatok.html

    előzmény:
    TündérPanna (15576)
    2017-01-10  16:53
  26. 2017. január 10. 16:5315576.

    Kedves CsiriBiri,


     


    Folytani fogom a karma elemzésed, de lassan aktuálissá válik, valószínű benned is megfogalazódik vagy már megfogalmazódott, hogy oké-oké a karma de mit lehet Vele csinálni? Úgyhogy még az elején leírom: Nem igazán van olyan karma oldási technika, mait egymagad otthon el tudsz végezni, a hatékony karma oldáshoz külső segítségre van szükség: a leghatékonyabb módszer az előző életes utazás, előző életes utaztató segítségével, ehhez jól jön majd ez a karma asztrológiai elemzésed, mert ez iránymutató lesz, tehát ezalapján könnyű lesz meghatározni, melyik életedbe is miért szeretnél visszamenni, pl: Abba az előző életembe szeretnék visszamenni és megnézni mi történt Velem, ahol elveszítettem a jövő, cél, perspektíva lehetőségét, aztán az előző életes utazatató ott majd kalauzol Téged és mondja mit kell megnézned, mit kell tenned stb... ezeket az utazásokat mély meditációban végzik.


    Másik módszera családállítás, erről nincs túl sok infóm, de sokan dícsérik.


    Megint másik módszer a kineziolóia, de arról az vélemény, hogy a mostani életedben keletkezett blokkokat képes oldani, vagy is a foganásod pillanatától keletkezett energia blokkokat, tehát az előző életekre nem megoldás.  


    "Módszerek" amikhez nem kell külső segítség: energia pótlások, pl: a Te esetedben a fent említett jövő, cél, perspektíva hiányokat az Uránusz okozza, tehát Uránuszi energiákat kell pótolnod, a következőképpen: színekkel: szürke, királykék, neon színek, kövekkel: ametiszt és türkiz, fémmel: alumínium.


     


    Egy gyakorlat pl:


     


    https://www.youtube.com/watch?v=A8SBE4BoUDg


     


    Ez a gyakorlat segít a bennünk lévő elakadt energiák kirezegtetésében, és hogy elérjünk egy gyémánthoz hasonlóan tiszta és egységes állapotot.


    Ezt persze másnak is ajánlom használni!


    Próbáld úgy hallgatni a mantrát, hogy előtte kikapcsolod az agyad, csak nézd a mantrát vagy csukd be a szemed és egy idő után próbáld Te is mondogatni a mantra szövegét. 


    Közben képzeld el, hogy tisztul a lelked, és el kezdenek a negatív blokkjaid felszakadni, majd a korona csakrádon keresztül távoznak belőled.... 


     

    előzmény:
    CsiriBiri93 (15575)
    2017-01-10  09:51
  27. 2017. január 10. 09:5115575.

    A jelenlegi életválságom pontosan ilyen természetű/ebből adódik.


    Minden adott a sikeres élethez: egyetemi szakvizsga (bíró-ügyész-ügyvédi), ügyvéd férj, aztán érzelmi válság (külföldi férfi), menekülési kényszer a realitásból (gyógyszerfüggőség), munkahelyvesztés, és onnantól (2011) mostanáig blokkolva van az életem. Messze nem a képességiemnek és a lehetőségeimnek megfelelően élek.

    előzmény:
    TündérPanna (15574)
    2017-01-10  09:06
  28. 2017. január 10. 09:0615574.

    El kezdek írni Neked a karmáról, előző életekről, mert ha meg tudjuk a karmádat, utána könnyebb lesz értenünk, és elemeznünk hogy mi miért is történik a mostani életedben.


    Tehát megnézzük a Szaturnuszt, Plútót, a Bak jegyét és Skorpió jegyét. 


    A Bak jegyben nincs bolygód, azzal nem foglalkozunk, a Skorpióban áll viszont az Uránusz: Olyan előző életekre utal ez az állás, ahol megjelent számodra a jövő, cél, perspektíva, de valamilyen oknál fogva ez kirántódott alólad, vagy olyan életek, ahol esélyed nem volt jövő tervezésre, nem volt perspektívád, nem lehettek céljaid. Mondok példákat: előző életedben mondjuk hajléktalan voltál, találtál egy nyerő lottó szelvényt, de jött a csendőr és elvette Tőled (ez az a példa, amikor megjelent a perspektíva, de kirántották alólad) Másik példa ugyanebből a témakörből: megkaptál egy állást, megígérték, hogy a Tied lesz, aztán kiderült, hogy a főnök fiának is állás kell, és végül Ő kapta meg, Te pedig hoppon maradtál.


    Olyan életekre példa, ahol esélyed sem volt a perspektívákra: Pl: India, alsó kasztba való születés, ahonnan nem volt kiút, vagy pl: rabszolgának születtél, ahonnan nem lehetett kitörni, vagy i.e. 30 körül Rómában zsidó lét stb...


    Az előző életünkben szerzett tapasztalatainkat raktározza a tudatalattink, és amíg az ott keletkezett energia blokkokat nem oldjuk fel, addig dobálja fel a tudatalatti a mostani életedben ezeket a tapasztalatokat, különböző érzések, gondolatok képében, illetve kerülsz olyan helyzetekbe, ahol megismétlődhetnek az előző életes események. 


    Tehát a mostani életedben is megjelenhet a jövő, cél, perspektíva elvesztése, illetve olyan élethelyzeteid lehetnek, ahol úgy érzed, hogy esélyed nincs ezekre. 


    Történt Veled ilyesmi, van ilyen tapasztalatod?

    előzmény:
    CsiriBiri93 (15572)
    2017-01-09  23:51
  29. 2017. január 10. 08:4815573.

    Kedves CsiriBiri!


     


    Emésztgesd csak nyugodtan, nyugi ez mindenkivel így van!  Azért csináljuk, hogy mindnyájan tanuljunk belőle!


    Az lenne a tanácsom, hogy légyszi másold ki innen a fórumról a Rád vonatkozó fejtéseket pl Wordbe, mert egy idő után sok lesz az anyag, nehéz lesz visszakeresni, illetve ha egyben meg lesz Neked a teljes fejtés, akkor bármikor újra olvashatod, illetve előbb-utóbb lesznek oda-vissza utalások, azokat könnyebben fogod majd benne átlátni!


    Üdv,


    TündérPanna

    előzmény:
    CsiriBiri93 (15572)
    2017-01-09  23:51
  30. 2017. január 9. 23:5115572.

    Kedves TündérPanna!


     


    Visszagondolva az elején említett krízisek az életemben azért történtek, mert tudattalanul próbatételek elé állítottam magam.


    Nagyon szeretnék szembenézni azzal, amit a személyiségem negatív oldala okozott/okoz a környezetemnek (voltak/vannak), és olyan helyzeteket teremteni, amellyel "megtisztulhatok". Még nem tudom, hogyan integráljam az árny-oldalamat. Talán, ha az Általad leírt erőt többek javára tudnám hatékonyan fordítani.


    Mindent újraolvasok még, hogy ülepedjen.


    CsiriBiri

    előzmény:
    TündérPanna (15571)
    2017-01-09  16:17
  31. 2017. január 9. 16:1715571.

    A születési uralkodód a Plútó, ami a Mérleg jegyben, a 12. házban áll: A Plútó 1972-től egészen 1984-ig a Mérleg jegyében állt, tehát a Te generációdban mindenkinek Mérleg Plútója van. Ez a generáció forradalmi változásokat vezet be a házasság intézményével kacsolatban, ez a generáció kezdett el liberálisabban hozzállni az intézményes házassághoz, kezdett gyereket vállalni papír nélkül, stb... Ezenkívül a jogalkotásban és törvénykezésben lehetsz Te is valamiféle forradalmár, ha vannak ilyen téren ambícióid.


    A Plútó 12-es házban való létéből arra lehet következtetni, hogy belső erődet mások fizikai-, szellemi-, érzelmi gyógyítására fordíthatod. Közel állhat hozzád a pszichológia, pszichiátria, mentál higiénés területek. Ez az állás utal arra is, hogy érdekel valamelyik spirituális irányzat. Reflektálva arra, amit korábban írtál, hogy sokszor érezted az életedben, hogy az univerzum energiáit használtad egy bizonyos helyzetben, - nos ez a Plútó itt a 12. házban jelzi, hogy szoros kapcsolatban állsz a mindenség misztikus erőivel. Ez ad számodra egy olyan tudást, bölcsességet, amit érez rajtad a környezeted is. 


    A Plútó Trigonban áll a Holddal: ami az előzőekbben leírtakhoz kapcsolva egyértelműen jelzi, hogy emócionálisan-érzelmileg tudsz leginkább az embereke segíteni a regenrálódásban. Bátorság és erős akaraterő jellemez Téged, amivel bármilyen nehézséget képes vagy legyőzni, és ezen tapasztalataid segítségével tudsz jó tanácsokkal szolgálni másoknak, ezek annyira hiteles információk Tőled, hogy erőt tudnak belőle(d) meríteni. Különlgese képességed még, hogy a háttérben megbúvó információkra nagyon jó a rálátásod, mindig megérzed, ha valami titok van, és azt Te általában ki is deríted, nehéz titkolózni Veled szemben.

    előzmény:
    TündérPanna (15570)
    2017-01-09  09:23
  32. 2017. január 9. 09:2315570.

    A Nap-Hold együttállásról még azt kell tudni, hogy hozol olyan szülői mintát előző életeidből, hogy tudod, illetve láttál olyan férfi-női kapcsolatot ami működött, ez nagy segítség a mostani életedben, mert valószínű Neked sem okoz gondot párkapcsolatban élni, és azt jól működtetni, mint sokaknak a mai világban! ( ez azért fontos, mert 10-ből 9 embernek nincs fényszögkapcsolata a Nap és a Hold között, vagyis sokan nem hozunk olyan mintát előző életekből, ahol megtanulhattuk volna, milyen egy együttműködés férfi-nő között, ezért is van ma annyi szingli, és állandó párkapcolat keresgélés a környezetünkben)


    A mostani életedben arra utal ez az együttállás, hogy anyukád lehet az erősebb egyéniség, apukád a gyengébb. A Nap jelöli az apukádat a Hold az anyukádat. Ha a bolygók analógiáját nézzük, abból az derül ki, hogy ha a Nap (mint legerősebb, legragyogóbb égitest) igazán erős lenne, és képviselné saját erejét, akkor nem tudná ennyire "közel" engedni magához a Holdat, tehát gyengeségére utal, hogy ilyen közel engedte magához a Holdat.


    A szüleidre az lehet jellemző, vagy lehetett jellemző, hogy össze vannak gyógyulva. Ez nem jelenti feltétlenül azt, hogy az ő kapcsolatuk a legtökéletesebb kapcsolat a világon, de valahogy összevannak ragadva. Lehet akár közös vállalkozásuk, dolgozhatnak együtt is, de valószínű anyukád az irányító, apukád felett is anyáskodhat. 


    A szülőkről még: Mivel Ikrek jegyben áll a Napod és a Holdad is, arra lehet következtetni, hogy valószínű túl hamar házasodtak össze a szüleid, túl hamar vállaltak gyereket, nem tudták megfelelően integrálni saját énjüket, nem volatk még felnőve a feladathoz. Mindkét szülőddel a kapcsolatod inkább olyan baráti, haveri, testvéri jellegű, hiányoznak a mély érzelmek. Emiatt Te későn érő típus lehetsz, és kitolod a házasság illetve gyerekvállalás témákat az életedben.


     


    A szüleid a 8. ház miatt sokszor viselkedhetnek úgy, mint egy vulkán. Hirtelen kitöréseik lehetnek. Próbálnak kulturáltak lenni, és kulturáltan viselkedni, de ezt nem tudják hosszú távon fenntartani, vagy kitörnek, vagy magukba fordulnak és szenvednek. A képletedből arra lehet következtetni, hogy a szüleid alapszemélyisége nagyon hasonló...


     


    Folyt köv 

    előzmény:
    TündérPanna (15569)
    2017-01-09  08:58
  33. 2017. január 9. 08:5815569.

    Kedves CsiriBiri,


     


    A Napod és a Holdad az Ikrek jegyében áll, mindkettő a 8. házban (7fok 52 perces együttállásban):


     Érdeklődésed nagyon szerteágazó, nehezedre eshet egy időben csak egy dologra koncentrálni. Folyamatosan informálódsz az életről, a világról és az önmagadat érintő dolgokról. Barátaiddal és ismerőseiddel is igyekszel tartani a kapcsolatot, szereted folyamatosan követni mi van velük. Hajlamos lehetsz néha az aggódásra és nyughatatlan időszakaid is lehetnek. Akkor is útra kelsz, ha nincs határozott célod, itt erősíti egymást az Ikrek-Nap a Skorpió aszcendenseddel. Általában több projekted fut egyszerre, akár gondolati szinten, akár munkában, akár hobbik terén.


    A Hold is itt van az Ikrekben, ami ráerősít a nyughatatlanságodra. Hamar elunod magad, elveszíted az érdeklődésedet, és akkor kell keresned valami újdonságot, ahhoz, hogy helyre álljon a lelki egyensúlyod. Egész éltedet jellemzi, hogy rengeteg dolog érdekel, ez a tudásszomjad életed végéig meg fog maradni. Jó a memóriád, bizonyos emlékeket bámulatos élességgel tudsz felidézni az életedből és fontos számodra önmagad megismerése, szereted ha újat tudhatsz meg magadról ( nem véletlen vagy itt :)  )


    Amit tanulnod kellene: Meg kell tanulnod bizonyos dolgokban elmélyedni, és ne csak belekapni. Sorrendet állítani, fontossági sorrendet és szépen fokozatosan haladni, nem rapszódikusan kapkodni. Magas a tudásszomjad, de a tudásod felszínes maradhat, ha csak érintőlegesen belekapsz, aztán már rohansz is tovább. Legyél türelmes, szánj elég időt, arra, amivel éppen foglalkozol, nyugi nem szalad el semmi!


    Amire még figyelni kell:  Érzelmileg akkor tudsz kiegyensúlyozott lenni, ha az érzéseidről beszélhetsz, ha kibeszélheted magad. Ha magadba folytod az érzéseidet, főleg, ha ezek negatív érzések, akkor azzal megbetegítheted magad, beszéld ki!


    A Nap és a Hold is a 8. házban áll: Ügyesen méred fel mások anyagi, szellemi értékeit, illetve érzékeny vagy mások szükségleteire. Nagyon könnyen ráhangolódsz másokra (ezt írtad is) De nem csak az emberkre érzel jó rá, hanem társadalmi folyamatokra, trendekre stb. Különösen jól ráérzel mire van szüksége tömegeknek, sikeres lehetsz ingatlan ill. pénzügyi területen, tevékenykedhetsz egyébként valamiféle gyógyítói-rehabilitációs területen, de akár marketingesként, reklámszakemebrként is jól meg tudod állni a helyed.


    A Nap és a Hold együttállnak: ez megnöveli a kifejezőkészségedet és az életszeretetedet. Viszont hajlamosít arra, hogy a dolgokat csak a saját nézőpontodból lásd. Figyelned kell saját magadra, hogy ne csak illendőségből hallgass meg másokat, szánj egy kis időt, arra, hogy átgondold mások véleményét, álláspontját, hasznodra válhat más nézőpontból vizsgálni a dolgokat.


     


    Folyt köv :) 

    előzmény:
    CsiriBiri93 (15567)
    2017-01-08  22:16
  34. 2017. január 9. 07:5515568.

    Szép napot :)Szinasztria elemzésre van-e lehetőség ?Nagyon köszönöm :)

  35. 2017. január 8. 22:1615567.

    A "kő kövön nem maradás-hoz": az elszántságomat jelzi, hogy a párom szerint úgy nevelem a kisfiamat, mintha egy kihalófélben lévő állatfaj utolsó példánya lenne,-mondta egy vita hevében. Hát, sajnos úgy valahogy.

    előzmény:
    TündérPanna (15565)
    2017-01-08  19:28
  36. 2017. január 8. 22:0815566.

    Kedves CsiriBiri! 


     


    A képletedből az derül ki első ránézésre, hogy az alapszemélyiséged extrovertált. Nyílt és társasági ember vagy. Véleményedet és gonolataidat kikommunikálod, szereted ha meghallgatnak és adnak a szavadra. Visszafele is így működik, szívesen hallgatsz meg másokat, érdekel mások véleménye, adsz mások szavára. A nyílt őszinte emberi kapcsolatok híve vagy. 


    Hajlamos lehetsz időnként másokra hagyatkozni, és adott esetben önzetlen is vagy. A kezdeményezést gyakran bízod a környezetedre, és Te inkább alkalmazkodsz. Semmi baj nincs azzal, ha igazodsz másokhoz, vagy követsz másokat, viszont mindig meg kell alaposan vizsgálnod kik is ők, és mik a céljaik.


    A képleted alapján, viszonylag ki vannak benned egyensúlyozva a fizikai-szellemi-érzelmi energiák, de azért az érzelmi dolgokat kell még tanulnod. Valószínű nehezebben éled meg a mélyebb érzelmeidet, nehezen nyílsz meg érzelmi szempontból, nem mindig tudod közvetíteni, kommuinkálni az érzéseidet, pedig ott vannak benned.  


     


    Skorpió az aszcendensed: magnetikus hatással vagy a környezetedre, viszont a szenvedélyes belső énedet rejtegeted mások elől. Erről csak azok tudnak, akik közel állnak hozzád. Emiatt előfordul, hogy a környezeted félreismer Téged. Nagy belső erővel rendelkezel, lehet az is, hogy halk beszédű vagy, de bátor, független és önálló egyéniség vagy. A legnagyobb harcokat saját magaddal vívod, jó ember vagyok, vagy rossz ember?! Hogyan kellene élnem? Hogy kéne helyesen viselkednem? stb.. Hajlamos vagy az érzéseidet elkendőzni, akkor is óvatos vagy, amikor megbízol a másikban. Viszont rettenetes erő lakozik benned, elszánt és összeszedett vagy, ezek azok a meghatározó tulajdonságaid, amik gyakran segítenek neked a céljaid elérésében. 


    Természetesen ezeket a Plútói (a Skorpió jegy uralkodóbolygója a Plútó) tulajdonságokat negatívan is fel lehet használni. Ha kihoznak a sodrodból vagy igazságtalanság ér, vagy csak simán elszakad a cérnád, robbansz, örjöngessz, bosszúálló lehetsz, és Te mindig tudod, hogy melyik az a pontja a másik embernek, ahova ha rúgsz, a legjobban fog fájni neki. Ha Téged vagy a szeretteidet sérelem éri, ott kő kövön nem marad. Akkor ott számítani lehet a Skorpió halálos csípésére. Jó ha tudod, hogy vannak ilyen képességeid. (ha ezeket használod, és akár vissza is élsz velük, jó kis karmát gyártassz magadnak, amivel a mostani és a következő életeidet is megnehezíted saját magadnak! Erre figyelj oda!)


     


    Továbbá a Skorpió aszcendensről: Olyan szülőkhöz születtél, akik ambivalens kacsolatban éltek/élnek. Egyikük sem tudta/tudja igazán megélni a valódi énjét, néha szeretik egymást, néha el sem bírják egymást viselni, és hajlamosak vulkán-szerű robbanásokra. A tágabb családodat is az jellemzi, hogy mindenkinek van egy jó kis pókerarca, valamilyen oknál fogva, senki nem mutatja meg a saját valódi arcát, rejtegetik.


    Ami Téged érint: Nehezen eresztessz gyökeret, jellemző lehet az életedre a jövés-menés, akár külföldi "vándorlásaid" is lehettek/lehetnek. Valamiféle furcsa kiváncsság hajt Téged, megismerni, felderíteni szeretnél. Ez a fajta éhséged nem igazán csillapodik, ezért gyakoriak a változások az életedben, akár földrajzi értelemben, akár a munkahelyedet vagy az emberi kapcsolataidat érintően. 1 idősíkon 3szoros érzelmi sokaságot szeretnél megélni, ami fizikailag és érzelmileg is lehetetlen sajnos. Ezért heves harcok tombolhatnak a bensődben. Amit érdemes tudnod magadról: Nehezen viseled a kötelezettséget, a kötést, a terhet. Nem tudom milyen a magánéleted, de a Skorpió aszcendensűeknek tanácsos időt hagyni az összeköltözés, házasság, gyermekvállalás szakaszai között, mert azt nagyon nehezen viselheted, ha ez mind egyszerre szakad a nyakadba. 


    Folyt. köv


     


     

    idézet:
    TündérPanna (15565)
    2017-01-08 19:28:12

    Kedves TündérPanna!


     


    Igazán nagyon köszönöm!


    A "plútói erő"-höz: valódi erőpróbák során (fizikai, szellemi, érzelmi) úgy képzeltem/képzelem, hogy az ahhoz szükséges "kozmikus esszenciát" (jobb kifejezést nem tudok) hívom életre. Az egyetemi szakvizsgák alatt úgy képzeltem pl., hogy kék sugárban áramlik a mentális "térfogatnövelő erő" a fejembe. Félreértés ne esséj, nem tartom magam különlegesnek, inkább erőtereket tudok mozgósítani. Azt is érzem, hogy le tudom tapogatni a másik ember aktuális lelkiállapotát és valódi, akár rejtett szándékait, előttem nincs titok. 


    A szülésem alatt pedig azt éreztem (egyfajta imaként), hogy most a világ összes asszonyának ereje legyen velem, és én, aki egy bolhacsípéstől is fél, érzéstelenítés nélkül szültem meg a fiamat három tolófájásra. Erre büszke vagyok.


    A változások és a többsíkú élet igénye az egész életemet végigkísérte. Külföld és külföldi partnerek.


    Érdekes a kötöttségek terhe, amiről írsz, mert a párom szemében éppen egy pedantériára hajlamos nő vagyok, aki rugalmatlanul zárt napi verklit visz. Talán mert valóban egyszerre szakadt a nyakamba a jelen párkapcsolat és a baba (3 éves az összismeretség).


     


    A szüleimmel kapcsolatos egyik legnagyobb szívfájdalmam pedig pontosan az, amit megfogalmaztál: nem engedték, hogy megismerjem a valódi személyiségüket.


     


    Mégegyszer köszönöm és várom a folytatást.


     


    Csiribiri

    előzmény:
    TündérPanna (15565)
    2017-01-08  19:28
  37. 2017. január 8. 19:2815565.

    Kedves CsiriBiri! 


     


    A képletedből az derül ki első ránézésre, hogy az alapszemélyiséged extrovertált. Nyílt és társasági ember vagy. Véleményedet és gonolataidat kikommunikálod, szereted ha meghallgatnak és adnak a szavadra. Visszafele is így működik, szívesen hallgatsz meg másokat, érdekel mások véleménye, adsz mások szavára. A nyílt őszinte emberi kapcsolatok híve vagy. 


    Hajlamos lehetsz időnként másokra hagyatkozni, és adott esetben önzetlen is vagy. A kezdeményezést gyakran bízod a környezetedre, és Te inkább alkalmazkodsz. Semmi baj nincs azzal, ha igazodsz másokhoz, vagy követsz másokat, viszont mindig meg kell alaposan vizsgálnod kik is ők, és mik a céljaik.


    A képleted alapján, viszonylag ki vannak benned egyensúlyozva a fizikai-szellemi-érzelmi energiák, de azért az érzelmi dolgokat kell még tanulnod. Valószínű nehezebben éled meg a mélyebb érzelmeidet, nehezen nyílsz meg érzelmi szempontból, nem mindig tudod közvetíteni, kommuinkálni az érzéseidet, pedig ott vannak benned.  


     


    Skorpió az aszcendensed: magnetikus hatással vagy a környezetedre, viszont a szenvedélyes belső énedet rejtegeted mások elől. Erről csak azok tudnak, akik közel állnak hozzád. Emiatt előfordul, hogy a környezeted félreismer Téged. Nagy belső erővel rendelkezel, lehet az is, hogy halk beszédű vagy, de bátor, független és önálló egyéniség vagy. A legnagyobb harcokat saját magaddal vívod, jó ember vagyok, vagy rossz ember?! Hogyan kellene élnem? Hogy kéne helyesen viselkednem? stb.. Hajlamos vagy az érzéseidet elkendőzni, akkor is óvatos vagy, amikor megbízol a másikban. Viszont rettenetes erő lakozik benned, elszánt és összeszedett vagy, ezek azok a meghatározó tulajdonságaid, amik gyakran segítenek neked a céljaid elérésében. 


    Természetesen ezeket a Plútói (a Skorpió jegy uralkodóbolygója a Plútó) tulajdonságokat negatívan is fel lehet használni. Ha kihoznak a sodrodból vagy igazságtalanság ér, vagy csak simán elszakad a cérnád, robbansz, örjöngessz, bosszúálló lehetsz, és Te mindig tudod, hogy melyik az a pontja a másik embernek, ahova ha rúgsz, a legjobban fog fájni neki. Ha Téged vagy a szeretteidet sérelem éri, ott kő kövön nem marad. Akkor ott számítani lehet a Skorpió halálos csípésére. Jó ha tudod, hogy vannak ilyen képességeid. (ha ezeket használod, és akár vissza is élsz velük, jó kis karmát gyártassz magadnak, amivel a mostani és a következő életeidet is megnehezíted saját magadnak! Erre figyelj oda!)


     


    Továbbá a Skorpió aszcendensről: Olyan szülőkhöz születtél, akik ambivalens kacsolatban éltek/élnek. Egyikük sem tudta/tudja igazán megélni a valódi énjét, néha szeretik egymást, néha el sem bírják egymást viselni, és hajlamosak vulkán-szerű robbanásokra. A tágabb családodat is az jellemzi, hogy mindenkinek van egy jó kis pókerarca, valamilyen oknál fogva, senki nem mutatja meg a saját valódi arcát, rejtegetik.


    Ami Téged érint: Nehezen eresztessz gyökeret, jellemző lehet az életedre a jövés-menés, akár külföldi "vándorlásaid" is lehettek/lehetnek. Valamiféle furcsa kiváncsság hajt Téged, megismerni, felderíteni szeretnél. Ez a fajta éhséged nem igazán csillapodik, ezért gyakoriak a változások az életedben, akár földrajzi értelemben, akár a munkahelyedet vagy az emberi kapcsolataidat érintően. 1 idősíkon 3szoros érzelmi sokaságot szeretnél megélni, ami fizikailag és érzelmileg is lehetetlen sajnos. Ezért heves harcok tombolhatnak a bensődben. Amit érdemes tudnod magadról: Nehezen viseled a kötelezettséget, a kötést, a terhet. Nem tudom milyen a magánéleted, de a Skorpió aszcendensűeknek tanácsos időt hagyni az összeköltözés, házasság, gyermekvállalás szakaszai között, mert azt nagyon nehezen viselheted, ha ez mind egyszerre szakad a nyakadba. 


    Folyt. köv


     


     

    előzmény:
    CsiriBiri93 (15563)
    2017-01-08  10:31
  38. 2017. január 8. 17:0715564.

    Szép napot :) Most találtam rá erre a fórumra és szeretném tudni,hogy lehet-e még elemzést kérni ? :)

  39. 2017. január 8. 10:3115563.

    Kedves TündérPanna!


    Szuper!


    Azt javaslom, kezdjünk velem, így érthetőbbek leszenk a fiammal kapcsolatos kíváncsiságom és aggodalmaim.


    CsiriBiri

    előzmény:
    TündérPanna (15562)
    2017-01-08  09:21
  40. 2017. január 8. 09:2115562.

    Kedves CsiriBiri,


     


    Kivel kezdjük?


    Én lassan neki tudok állni....  Mamóka! Kezdem a fejtést az elejéről és haladok sorban, ki csatlakozik a fejtéshez?

    előzmény:
    CsiriBiri93 (15561)
    2017-01-07  18:00
  41. 2017. január 7. 18:0015561.

    BUÉK!


     


    Íme egy kedves "figyelmeztetés" Hálás köszönettel és izgatottan várom a fejtésünket (1979.05.26. 16:30 Fehérgyarmat - a kisfiam 2015.12.01. 9:00 Budapest ) és a meglátásaitokat.


    Üdv.,


    CsiriBiri93

    előzmény:
    mamóka67 (15536)
    2016-12-11  14:24
  42. 2017. január 6. 10:3915560.

    Valahogy csak tudnom kell egy vezérszálat, amin megragadva aztán értelmezhetem a többi cuccot a pókhálóból. :)


    Köszönöm szépen.


     

    előzmény:
    mamóka67 (15558)
    2017-01-05  21:57
  43. 2017. január 6. 08:4515559.

    Kedves Mamóka és Fórumozók!


    Lenne egy "bulvárkérdésem". A skorpió és rák kapcsolatról szeretnék érdeklődni. Egyrészt tudom, hogy ez a két jegy nagyon jól illik egymáshoz, másrészt nálam a mars a rákban van, ez tovább erősiti ezt. A kérdésem pedig, hogy női horoszkópban a mars jelenti azt a férfit, akire valójában vágyunk? Érdekes, mert eddig soha nem tudtam volna elképzelni egy ilyen férfit, de most úgy gondolom, hogy mindig is rá vártam....


    Köszönöm a válaszokat. 

  44. 2017. január 5. 21:5715558.

    Szia Cinkes! Megint kiemelünk egy konstellációt a képletből, ami soha nem képes a valóságot tükrözni, mert nincsenek mellette a hozzá tartozó összefüggések. Így fejteni nem lehet megbízhatóan.


    A 40 fok egy Novil fényszög, melynél a kulcsszó az idealizmus. Ez az önfeláldozás fényszöge Az új ciklus előtti elmúlást jelképezi. Ha a Plútó és a Hold között keletkezik, akkor ezeknek az energiáknak a kapcsolódása befelé fordulást, töprengést és lemondást jelent. Akinek a képletében feltűnik, képes lemondani mindarról, ami az övé.


    Ha férfiről van szó, akkor a Skorpió Hold ennél a fényszögnél a fekete madonnát jelenti, a kígyó, vagy pókasszonyt, a szörnyű csábítót. Ugyanakkor itt a Plútó mélyreható változásokat hoz az addigi kapcsolat formákban, önfeláldozással.


    Neked is BUÉK!


     

    előzmény:
    cinkes (15557)
    2017-01-04  00:57
  45. 2017. január 4. 00:5715557.

    BÚÉK!


    Kérdésem lenne.


    Mit jelent az egzakt 40 fok Hold - Plútó? A Hold a 2 házban, Skorpió, A Plútó a 12 ház, Mérleg


    Csak a naturalisztikus verzió kell, illetve u.e. szinasztriában.


    Úgy rémlik, hogy Mamóka említette, hogy a 40 fok szexuális vonatkozású fényszög, de nem tudom értelmezni.


     

  46. 2017. január 3. 07:0515556.

    Mielőtt belendülnénk az idei fejtésekbe, érdemes elolvasni a tanárom és mentorom gondolatait 2017-re:


    http://www.the-dreamweaver.net/portal/hu-HU/cikkek/8-aszt rologia/118-2017-bolygo-allasai-es-asztrologiai-esemenyei-a- karmaasztrologus-szemevel


     

  47. 2017. január 2. 14:0215555.

    A Nap segít a céljaid elérésében

    A tökéletes szelfik hiába gyűlnek majd az Instagramodon, hiszen egy idő után azt veszed észre, hogy a szemeid csillogása kezd kifakulni a képeiden. A pénz, a márkás cuccok, kocsik és más trendi dolgok csak elfedik a keserédes érzelmeket és a kiüresedett lelkeket


    Ezek a dolgok ugyanúgy szembejönnek veled, mint máskor, ám aki csak a külsőségekre hajt majd és a lelkével nem törődik, az könnyen tönkremehet legbelül és szó szerint kiég. Az emberek sokszor felvágnak majd a vagyonukkal, gőgösek, önimádók lesznek, de nem szabad a külsőségek csapdájába esni!
    A Nap éppen ezért óriási leckéket adhat az emberiségnek! Viszont aki nem fél elmerülni önmagában és felszabadítja a kreatív energiáit, az ragyogást hoz nemcsak a saját maga életébe, hanem másokéba is. Ez a pozitív ragyogás pedig mindig földi jót bevonz majd az életébe, így az anyagiak miatt sem kell aggódnia.
    Vágj bele az új dolgokba!
    Először is őszintén kérdezd meg magadtól: mi az, amire igazán vágyik a szíved, legyen az egy új munkahely, hobbi, új párkapcsolat, vagy lakás. Ne félj listát írni az ötleteidről, legyenek azok bármilyen elképzelhetetlenek jelenleg. Ezután állíts fel magadnak kis célokat és ne akarj mindent egyszerre megvalósítani! Viszont ne habozz sokat és ne hagyj mindent későbbre. Türelmesen, racionális tervekkel vágj bele a dolgokba és ne félj attól, hogy kudarcot fogsz vallani!

    A Nap ugyanis menet közben fog rávilágítani olyan dolgokra, amelyekre kezdetben még nem is számítottál! Ugye milyen jól hangzik? Nyugodj meg, a „nagy király” mindig ott lesz feletted és amikor úgy érzed, hogy nem tudod, mi lesz a következő lépés. Dőlj hátra egy kicsit és nézz szét jobban magad körül! Ebben az évben fokozottan figyelj az apró jelekre, hiszen azok jelzőtáblaként szolgálnak majd az utadon! Még egy óriási változást fogsz érezni, ha belevágsz egy olyan dolgokba, amit már régóta szerettél volna: elképesztően megnőnek majd az energiáid és azt érzed, hogy óriási löketet kaptál az élettől. Pedig ezt csak magadnak köszönheted!
    A szerelmi életedben is változás állhat be jövőre - tudd meg, mire számíthatsz!

    Felpörögnek a szívügyek

    A párkapcsolatok terén is óriási változásokra számíthatsz. Nemcsak a te magánéletedben, de a környezetedben is észreveszed majd azt, hogy fölpörögnek az események. A Nap ugyanakkor rávilágít arra is, hogy mely kapcsolatok igazán erősek, illetve hol rejlenek az igazi hibák. 
    A kezdeti fellángolást hamar felváltja az őszinteség, éppen ezért sok kapcsolat már az elején zátonyra futhat. Ám minden rosszban van valami jó, így ha szakításra kerül a sor, annak örülnöd kell, mivel nem kell még több évig tapogatóztok a sötétben. Viszont ha igazán egymásnak teremtett titeket a sors, akkor a szerelmetek beragyog majd mindent és örök kötelék alakul ki köztetek
    Hangolódj rá a Nap energiáira!
    Kezdd az önismereti tréningedet egy pár perces meditációval. Igyekezz elkapni az első napsugarakat az ablakodban! A Nap a megbízhatóságot, a biztos fényt jelenti a sötétségben: valahogy ezzel a metaforával próbálj azonosulni, amikor valamire gondolsz ilyenkor. Lehet az egy kívánság, amit elképzelsz magadnak a röpke meditáció alkalmával. Ám ha lelkileg kívánsz feltöltődni, akkor képzeld el azt, hogy a Nap sugarai egyenesen a szívedbe hatolnak és onnan töltekezik meg tested minden porcikája az örök fénnyel. Mint egy pókháló, középen a szíveddel, lassan, de egyre erősebben beragyogja a tested a fény.

    Meditálj a nap sugaraival!
    Azért a hétalvóknak is van egy-két tippünk. A déli napsütésben menj ki a szabadba, és süttesd egy kicsit az arcod. Az előző technikához hasonlóan itt is töltekezz meg a fénnyel! Ebédidőben csodák tesz majd veled egy kis napozás. 
    Napnyugtakor a számodra ártalmas dolgoktól meditálj. Kérd meg a Napot, hogy vigye magával a negatív energiákat és szabadítson meg a lelki terheidtől, amelyeket apró szálakként vizionálj magad körül. 
    A Nap utolsó sugarai pedig magukba szívják ezeket és a fénnyel együtt eltűnnek majd a sötétben, hogy valami pozitív dologgá formálódjanak át a következő napra.
     
    http://www.femcafe.hu/

     

    előzmény:
    mamóka67 (15554)
    2017-01-02  13:59
  48. 2017. január 2. 13:5915554.
    2017 a Nap éve lesz – Alig hittük el, hogy ilyen nagy változásokra kell készülnünk

    Mint minden évnek, 2017-nek is van egy uralkodó égiteste, amely az életünk különböző területeit alakítja a jövőben. A Nap évében kulcsfontosságú szerepet fog játszani az önismeret és az elfogadás, új célokat tűzhetsz ki magad elé és új ajtók nyílnak ki előtted. Nem utolsósorban pedig ha a külsőségek helyett önmagad helyezed középpontba, az élet minden földi jóval el fog kényeztetni téged.

    A Nap szerepe az asztrológiában

    Az életet adó Nap a tudatosságot, az élni akarást és a bennünk rejlő kreativitást jelenti az asztrológiában. Az optimizmus és a bölcsesség jelképeként ez a fénylő pont az univerzumban, ami ősidők óta biztosan szemléli a világot és segít az embereknek a helyes út kiválasztásában. A Nap az egónk, amely ugyanakkor fegyelemre tanít és türelemre int minket. Az ösztönös viselkedés helyett pedig a kimértséget, visszafogottságot tükrözi, ám arra késztet majd, hogy az érzelmeinket nyugodtan mutassuk ki a külvilág felé. A bolygók királyaként is emlegetik, így a maszkulin energiák legfőbb forrásaként is tekinthetünk rá. Jelképei továbbá a cselekvő, teremtő, sugárzó, fénylő, melegítő szétáradó tulajdonságok. Fizikai testben a szívet, az ereket, a gerincoszlopot, a szemet és általában az életerőt jelképezi.

    A Nap a mindenség középpontja

    2016 a Mars éve volt: elég csak a politikai helyezte gondolni, hiszen a Föld háborúktól volt hangos, pénzhajhászásról, heves szócsatákról, meggondolatlan cselekedetektől és férfivezetők vitáiról szólt.

    A Mars a Kos jegy uralkodó bolygója, aminek, mint minden más jegynek megvannak a pozitívumai és a negatívumai is. Az előbb felsorolt problémák természetesen az utóbbihoz tartoznak. Ahogy a Mars is a maszkulin erőket erősítette fel a világban, úgy a Nap sem hoz kevésbé férfias évet, ám a háború istenével ellentétben ő a kimértséget hirdeti és nemes cselekedetekre sarkall majd minket
    Úgyhogy egy kicsit talán fellélegezhet a Föld egy ilyen eseménydús év után és lelassulhatnak a dolgok. Sőt, ha az emberek többször hallgatnának a szívükre, a világ nagy problémái is gyorsabban megoldódnának. Ugyanakkor a Nap, mint az uralkodó égitest a politikai vezetők szerepét erősíti fel, akik ha valamilyen döntést hoznak, az hosszú időre befolyásolhatja a világ sorsát.
    A Nap évében jobban megismerheted önmagad - de hogyan?

    Hozd rendbe önmagad!

    Ez az év kitűnő lesz arra, hogy jobban megismerd önmagad, és hogy a saját kreatív erőidre koncentrálj. 2017-ben csak még igazabb lesz az a mondás, hogy aki önmagát se szereti, az mástól sem fogja megkapni az igazi szeretetet. Ne feledd, hogy minden kezdet forrása benned rejlik és ott kavarognak benned az élet energiái. Ám ha ezeket jövőre elfojtod magadban, akkor könnyen belekerülhetsz egy olyan negatív spirálba, ami csak még jobban lehúz téged. A Nap a belső ragyogást szimbolizálja, így a felszínes dolgok helyett magadra kell koncentrálnod!



    folyt.


     


     


     


     


     


     


     

  49. 2016. december 30. 20:2115553.

    Sok szeretettel kívánom az Új Esztendőre minden asztrológiát szerető barátomnak:


    IV. századi ír Áldás


    Az Úr legyen előtted, hogy a jó utat mutassa neked.
    Az Úr legyen melletted, hogy téged karjába zárjon és megvédjen.
    Az Úr legyen mögötted, hogy megvédjen a Gonosz cselvetésétől.
    Az Úr legyen alattad, hogy felfogjon, ha leesel.
    Az Úr legyen tebenned, hogy megvigasztaljon, ha szomorú vagy.
    Az Úr legyen körülötted, hogy megvédjen, ha mások rád rontanak.
    Az Úr legyen fölötted, hogy megáldjon téged.
    Így áldjon meg téged a jóságos Isten, ma, holnap és minden időben!


    Ámen.

  50. 2016. december 29. 15:5415552.

    Nagyon boldog Új Évet kívánok mindenkinek. Legyen sok örömötök a 2017-es évben, és foglalkozzatok sokat az asztrológiával, hogy megismerjétek a számotokra kijelölt utat, hogy tudjatok magatok is tenni azért, hogy boldogabb legyen az életetek!


    Szeretettel: Mamóka :)

Címlap

top