Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Hallgatom a neo fm-t, ezt a számot már nagyon régen hallottam.
Nagy erőfeszítés kell, hogy fel ne hívjalak.
“Az ember mindig tudja az igazat, azt a másik igazságot, melyet a szerep, a jelmezek, az élet helyzetei eltakarnak.”
(Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek)
Azt mondták, hogy nem az én hibám, ami történt, mégis felelősnek érzem magam.
Elmentél, most már nincs mit tenni, nem tudtalak visszatartani. Amikor már csak az élettelen tested feküdt ott és megöleltelek, éreztem, hogy az már csak egy test, porhüvely, semmi más...a lelked máshol jár. Aznap éjjel álmomban láttalak, egy semmiből előkanyargó végtelen úton futottál felém, s én kitártam a karjaimat. De hiába futottál felém mosolyogva nem csökkent köztünk a távolság. Lenéztem és a karjaim hirtelen átlátszóvá váltak. Ismét Rád néztem, s ekkor már Te is átlátszó voltál. Gondolom így akartál elbúcsúzni tőlem. Utoljára akkor "találkoztunk" amikor a kicsi beteg lett. Tudtad, hogy baj van s figyelmeztettél azon az éjszakán, másnap mégis elutaztam, gondolván ez csak egy álom volt. De most már tudom, hogy azért álltál az ágyam mellett, mert figyelmeztetni akartál. Szeretném megköszönni, hogy vigyáztál rá, és hogy még mindig a nyomában vagy, ügyelsz rá. Tudod, hogy milyen kis őrült.
Csak azt szeretném mondani, hogy azóta is minden nap eszembe jutsz, és még mindig, ugyanúgy fáj…
Egyszerűen nem tudom, mi van velem, egész nap csak rád tudok gondolni. Még most is látlak, ahogy állsz a megállóban és engem nézel. Hihetetlenül jó volt meglátni téged ott. Mint tegnap is. A képek villognak az agyamban, ahogy mentél a biciklivel és aztán az autóban. És ma a megállóban.
Pedig tegnap reggel úgy ébredtem, hogy nem érdekelsz. Nem néztem feléd, és tényleg igyekeztem nem gondolni rád. De délután már nem tudtam közömbös maradni.
Szégyellnem kellene magam. Nagyon, nagyon. De annyira vágyom rád, hogy ez az érzés elnyom minden mást bennem. Meddig lehet ezt így folytatni??!! Minden nap a nagy semmi.
Jobb is, hogy ma dolgozol. Talán így tudok egy kicsit gondolkodni is. Holnapra biztosan megint hideg lesz minden. Te is rájössz ma (ha gondolsz egyáltalán rám), hogy mennyire értelmetlen ez az egész. És holnap újra igyekszünk nem egymásra nézni, legalábbis nem túl hosszan.
Nem bírom már ezt. Néha azt gondolom, hogy ennél már az is jobb lenne, ha nem éreznék semmit irántad. De nem tudok lemondani rólad. Elég ha rám nézel azokkal a gyönyörű szemeiddel és már görcsben a gyomrom.
Nem vagyok normális!!!
Nem akarom látni, mert gyűlölöm látni,
Nem akarom látni, mert szenvedek látni,
Nem akarom látni, mert fáj, ha látom.
Nem akarom látni, de mégis várom.
Nem akarom látni, mert gyűlölöm látni,
Nem akarom látni, mert reszketek látni,
Nem akarom látni, mert fáj, ha látom.
Nem akarom azt, hogy újra fájjon.
Nem akarom nézni az arcát, ha kérdez,
Nem akarom tudni, azt, hogy mit érez,
Nem, nem, nem, nem!
De igen! Szeretem!
nem értelek, nem értelek!
azt mondod, nem tudsz betelni velem, és annyira kívántatos vagyok, és milyen jól érzed magad velem
közben abbahagyjuk a beszélgetést
nem megyünk sehova
alvás közben elhúzódsz tőlem
hogy a többiről ne is beszéljek...
majd kiderül, hogy mással randizol
egy világ dőlt össze bennem, de már pont leszarom - van rutinom benne, hidd el... és hálás vagyok, hogy csak pár hét szólt rólad
ami bosszant, hogy hogy veszed magadnak a jogot, hogy ilyeneket mondj, amikor közben mást szédítesz (vagy dugsz, vagy akarsz dugni, nem tudom)???
volt, aki megmondta nyíltan, szexet akar
rosszul esett, de tudod mit?
sokkal többre becsülöm, mintha lehazudná a csillagokat is az égről!!!
és még te sértődsz be halálosan, amiért nyomozni mertem utánad !!
sose tettem ilyet, nem az alaptermészetem
de üvöltött rólad, hogy nagyon nincs rendben valami
tudod mit?
nagyon örülök, hogy megtettem!
Gyűlölöm, ahogy vezetsz, azt is, ahogy nézel,
Gyűlölöm cipőd, s ha átjár tekinteted tőre,
Gyűlöletem oly heves, hogy rímet hányok tőle.
Gyűlölöm, gyűlölöm, ha hazudsz, és azt is gyűlölöm, ha nem,
Ha miattad nevetek, vagy ha könnyes lesz a szemem.
Gyűlölöm, ha nem hívsz fel, ha nem nézel felém,
S gyűlölöm, hogy nem gyűlöllek egy cseppet sem,
Szemernyit sem, nem gyűlöllek én."
Istenem! El sem hiszem! Végre beszélhettem veled!!! Olyan jó volt hallani a hangodat. Egy szavaddal le tudsz venni a lábamról. De volt egy pont, ahol már nem bírtam a szemedbe nézni, mert úgy éreztem, hogy mindenki észre fog venni mindent.
Most napokig nem láthatlak. Remélem, hamar beszélhetünk megint. Nagyon fogsz hiányozni nekem!!! Drága, milliószor csókollak!
Kedves,
nem értesz. Ebben én is hibás vagyunk, de leginkább az, hogy alapvetően mások vagyunk. Rengeteg dolog van, amiben együtt rezdülünk, mintha ki-be mászkálnánk egymás fejében, de most, fél év után kezdenek előjönni a klülönbségek is.
Te alapvetően társasági ember vagy, én magamnakvaló. És nem érted, miért... igaz, ehhez keveset beszéltem magamról. Nem megy még.
A másik dolog: hétvégén nálad voltam, jól éreztem magam nagyon, jó volt együtt lenni. De, megismerve a barátaidat, családodat, azt éreztem, hogy nekem ott nincs helyem. A te életed kerek egész, úgy, ahogy most van. Kéthetente egy hétvége neked elég együtt, nekem nagyon kevés. Tudom, hogy nem tudunk rajta változtatni, de nem is érzem, hogy te szeretnél...
Érzem, hogy szeretsz, csak én kicsit jobban. Vagy csak máshogy :(
Nem tudom, meddig bírja a távkapcsolat. Vagyis én meddig bírom. Nagyon jó, hogy vagym de a hiányod fájdalmas.
remélem, ez csak a pms, és holnapra elmúlik...
Itthon vagy? Nem tudom, és ettől megőrülök.
Mindíg úgy látom, hogy lebben a függöny, mintha..... De biztosan csak a szél mozgatja. Biztos meglátom majd, hogy ő jön ki egyedül és nevetségesnek fogom érezni magam. Pedig nagyon vágylak látni.
Tegnap este véletlen volt? Vagy láttad, hogy ott vagyok? Most olyan nagy szükségem lenne rád. Hogy megfogd a kezem, átölelj és azt mondd, hogy minden rendben van. És minden rendben lesz. Milliószor csókollak. Hiányzol!
Hiszékeny vagyok,
mert elhittem, hogy szeretsz...
Hiszékeny vagyok,
mert azt hittem, a barátom lehetsz...
Hiszékeny vagyok,
mert elhittem, hogy az élet szép....
És hiszékeny vagyok,
mert elhiszem: nincs veszve minden még!
Azt hittem, hogy vége. Hogy már nem jelentessz semmit sem nekem. De tévedtem. Még most is - pedig már eltelt majdnem egy óra - remeg a lábam és a gyomrom, és nem tudok másra gondolni, csak RÁD! Nem akarom ezt. Erős akarok lenni és közömbös. De ha rám nézel, megszűnik a világ és elvesztem az eszem. Miért van ilyen hatalmad fölöttem??!!
"Különös, hogy a fájdalom szinte megfojt, mert egy másik ember szeme nem nézett az enyémbe." (Charlotte Bronte)
Nagyon hiányzol!!!
Nem tudnám őt bántani miattad.
Sosem lennénk igazi társai egymásnak… két félember… De mégis, ezen, az irántad érzett szerelmen keresztül ismertem meg a szerelmet. Leragadt.
Pedig. megtanultam a normalitást … egész jó vagyok benne, komolyan ---
Azt várom, hogy rám köszönj. Vonalban vagyunk. Hallgatok! Miért is?
Firtatom a régmúltat… miért? Borzalmas vagyok… kínozlak és magamat is…
Meg aztán miről is tudunk beszélgetni? Kettőnkről? A „valamikorvolt-kettőnkről”? Vagy a távoli jövőbe kihelyezett „egyszermajdcsak” érintéseinkről? (És most nem az a fontos, hogy jó-e erről beszélni, hanem a reménytelensége, szomorúsága, hiábavalósága az egésznek.)
Távol vagy, és nem csak fizikai értelemben --- és a kivételes kegyelmi pillanatoktól eltekintve, amikor együtt voltunk is távol voltál.
„Főállásban” nem lehet várakozni, s már-már úgy várlak napról-napra, hogy fel sem tűnik: Edina, hiányzik valaki. Telítettségből mentél el, s nekem tetszett is: arányérzék – gondoltam. Könnyebb volt, annyi biztos. Kicsit segítettél is. Engedtél játszani, más ember színpadán. És én játszottam, finoman ugyan, nem feledve Téged.
(ma már történelem)
1999. január 9.
Szia, szia,
bár lennének igazi szavaim! Regényt írnék neked, kerek mondatokba formálnék mindent ami általad született bennem, ami adva volt, s mindent amit szeretnék, amitől félek, aminek elébe mennék, amit kihagynék a nagy-nagy egészből – s főleg azt: (F)ÉLEK. Elcsépelt szójátékokkal nem viccelnék, sőt egyáltalán nem viccelnék, minden hiteles (legalábbis hitelesebb) lenne, lehetne, ha enyémek lennének a szavak, jelentésük teljes mélységében, szinonima-láncolatokként, színesen.
Jobb híján, regény helyett levél, végtelenített szófűzér mindarról, ami el nem mondható...
Vagy persze még elmondható is lenne, ha..., megint csak egy „ha” – s visszatérve, ahol kezdtem – ha tökéletesebben birtokolnám a szavakat, ha minden szóból automatikusan, indokoltan nőne ki a másik, ha a tegnap előlegezné a mát, ha a dolgaim is kerek egésszé állnának össze egyszer végre...
Tudom, gyakran mondod, hogy szinte semmit nem tudok még rólad, ez valóban így van, kétségbeejtőnek is érzem néha.... Nnem tudom milyen szerepet osztottál rám, hová helyeztél el a kis polcaidon. Te viszont elég sok mindent tudsz rólam: ezeket aztán vagy helyre teszed, vagy nem, de legalább konkrét kapaszkodókat kaptál (ha kellett, ha nem). Újra és újra összezavarsz, s mire összerakok magamban valamit, ismét összeomlik minden, széthullik darabokra.
Pár napja mondtam Lacinak, hogy nagyon szeretnék már egy kis biztonságot érezni magam körül, kinevetett. Azt mondta, hogy alkalmatlan vagyok arra, hogy otthonommá váljon a normális-biztonságos-megbízhatóság stb. szavakkal körülírható létállapot. Szerinte az én életem az őrület, a pörgés, a mindig új keresésének, a megpihenni nem tudásnak a jegyében telik... Persze ezek most az én szavaim, ő úgy fogalmaz, hogy érzéketlen vagyok és képtelen bárki mellett is elköteleződni... Hülyeség.
Mi ez az egész??!! Nem értelek. Légyszi, ne szórakozz velem! Nem tudom, mit akarsz, mostmár végképp nem. Se egy mosoly, semmi???? Akkor most mi van???? Eddig jó voltam, most észhez kaptál és mintha misem történt volna, úgy csinálunk ezután???? Nekem ez nem megy, előre szólok!!! De sebaj, fog ez még fordítva is lenni, TE keresel a szemeddel és vigyorogsz rám, mint a fakutya. Mint még nem is olyan rég.
Te követsz engem vagy csak én érzem így? Meghülyültem? Tegnap hallottam ahogy a pasi mondta a telefonban miközben töltöttem ki a papírokat, hogy itt van, hosszú a haja és még a hajam színét is mondta.
Mikor mondta a nevemet elmosolyodott és egyből megmondta hogy írom a nevem. Honnan tudta???? Ezek után úgy mentem az utcán mint egy őrült, ott lebegett az arcod, a tekinteted, a szemem előtt és úgy éreztem beleőrülök, hogy így döntöttem.Nem mentem el arra a régi helyre ami annyi emlékkel tölt el és csak az járt a fejemben, hogy csak 4 utca választ el tőled fizikailag a jövőben, amúgy meg egy világ........ Bementem a könyvesboltba és megvettem azt a könyvet amit már hónapok óta kerestem, és fogalmam sincs, hogy és miként fizettem ki és hogyan jutottam haza. Mindig hátranéztem az utcán, mert a te hangodat hallottam, de rájöttem, hogy nem te vagy az. Nem bírlak kiverni a fejemből!!! Nem hiszem el, hogy hónapok óta próbálom, de nem megy. Minden reggel arra ébredek, hogy folynak a könnyek a szememből mert már megint rólad álmodtam!!
Azt hiszem, most már tényleg igaz az a szó amit mondtál nekem, őrült vagyok az biztos!!!
És még valami? Te hívogatsz, te vagy az aki leteszi a telefont? Kérlek szólj bele!!!! Aludni sem bírok mikor ezt csinálod, és tanulnom kéne ráadásul, hogyan fog ez ezután menni???
Hogy te mekkora kochog pancser vagy apukám( a másik fazonnal együtt- ő még nevetséges is)!!! Most nagyon nagyon sajnállak a körüléményeid miatt, adja Teremtő, hogy szerencsésen megoldódjon, bár kívánom ezt magamnak, családomnak és mindenkinek akiknek szüksége van rá. De mint "férfi" te egy nulla vagy, talán az is voltál de melléd NŐ nem való. Azt sem tudod/tudnád, hogy mit kelle vele csinálnai, hogyan kell viszonyulni hozzá.
Na szia.
Szia! Eddig ennyi volt a leghosszabb szó, amit tőled kaptam. Pedig annyira szeretem hallani a hangodat. Ahogy duruzsolsz, mélyen és megnyugtatóan. Vajon fogsz valaha így beszélni hozzám? Megsimogatsz a szavaiddal is, úgy ahogy a szemeddel szoktál?
Miért van az, hogy ha meglátjuk egymást, csak nézünk, még köszönni is elfelejtünk. Mindha fogva tartana a tekinteted, szikrázik közöttünk a tér és villámok cikáznak bennem. Ne mondd, ugye, nem mondod, hogy ez hétköznapi dolog és semmit nem jelent neked. Nem!!! Tegnap bebizonyítottad, hogy ez nem így van. Miért jöttél oda? Tudtad, hogy ott vagyok? Biztosan, mert úgy néztél be az ablakon, mintha keresnél. Én pedig úgy éreztem egy pillanatra, hogy kísértetet látok. Az nem lehet, hogy te mentél el ott. Pedig igen, és újra csak nem köszöntünk egymásnak, csak néztük egymást, amíg eltüntél. Megszünt körülöttem a világ. Beszéltek hozzám, de nem tudom, mit, én csak bólogattam, közben zakatolt a szívem, remegett a lábam, hiszen OTT VOLTÁL!!! Váratlanul és hihetetlenül. Mint egy látomás. Egyfolytában az ablakot figyeltem, mikor mész visszafelé. Végtelennek tűnt az idő. De jöttél és újra megsimogattál a pillantásoddal és mostmár köszönni sem felejtettünk el. Tegnap én voltam a világ legboldogabb embere. Csak miattad. Tudod, én nagyon rég nem voltam igazán boldog. Magányos vagyok, pedig nem vagyok egyedül. Nem tudom, hogy mi jön most. Vajon holnap is és holnapután is így nézel rám, vagy addigra már győzedelmeskedik a józan ész, és inkább csak kurta köszönés után félrenézel? De az nem tudnám elviselni. Amilyen magasan vagyok most, talán a felhők fölött, onnan nagyon nagyot lehet esni. És az nagyon fájna. Újra a földön kellene járnom.
Szörnyen szégyellem magam, amiatt, amit érzek. Nem vagyok egyedül és te sem vagy. Valószínűleg te még tényleg szerelmes is vagy a párodba. Mit akarsz mégis tőlem? Tudom, hogy nem tudnánk találkozni. És NEM IS SZABAD! A saját vesztembe rohanok! Mégis akarom és akarom ezt az érzést! Hogy kellek neked.
Tudod, ha tegnap odajöttél volna hozzám, gondolkodás nélkül igent mondtam volna. Mert teljesen elvetted az eszemet.
Hol vagy most? Dolgozol vajon? Miért nem láttalak egész nap? Pedig csak miattad akarok csinos lenni és veled ébredek és veled alszom el. Éjjel felébredtem és 3 órán keresztül nem tudtam lehunyni a szemem. Próbáltam győzködni magam, hogy őrültség, amit érzek és csinálok. Lehet, hogy valahol te is megvetsz érte?
Gondolkonom kell. Meg kell győznöm magam, hogy nem akarlak téged. Csak ne lássalak addig!
Drágám,
hazafelé légyszi vegyél 1 nagy Danone natúrjogit, és szedd ki a ruhákat a gépből!
Köszi,
Mukiné
rnMit csinálunk,mi ez?Hiányzol...Bárcsak ma éjjel is itt lennél...
Nem akarok írni neked, de mégis muszály. Hiányzol. Hiányzik a mosolyod, ami mindig jó kedvet adott nekem. Hiányzik a nevetésed, a hangod és még annyi minden. Folyton csak az jut eszembe, ahogy hozzám értél...Ahogy hozzá értem a hátadhoz, ahogy megérintetted a karom....
Nem vagyok normális, hogy ilyeneken gondolkodom éjjel-nappal. Ez csak egy érintés volt...Mondd mikor fog ez elmúlni? Még annyi mindent el tudnénk mondani neked, de nem teszem. 22 nap telt el, és én nem vagyok fontos számodra. Pedig annyira akartam és igen hazudtam neked. Azért hogy leplezzem mennyire akartam.
Mekkora hülye vagyok. Őrülten beléd vagyok esve és mégis direkt ellöktelek magamtól! Hazudtam neked, nem az igazat mondtam! 
Azt állítottam valami más van a dologban, pedig csak a saját érzéseimtől rémültem meg. Miért vagyok ilyen hülye? Miért viselkedtem ilyen hülyén? Azért mert féltem....De jobb talán így...Jobb? Jobb hogy hülyét csináltam saját magamból? Nem tudom. Ellöktem egy érzést...Saját magamat tettem bele egy csapdába.Ha őszinte lettem volna veled a legelején ha nem kevertem volna bele azt kis hazugságot...Sőt ha befogtam volna a számat!!De nem így tettem. Így most nem jutott más, mint hogy tanuljak a saját hibámból. De talán jobb is így, mert egyvalaki aki ugyancsak fontos, nos ő nem sérült meg. Senki sem sérült meg, csak én. Miért? Mert sosem a szívemre hallgatok először, hanem az egómra az eszemre.....Hát ez van, így maradok üres és szomorú és remélem egy napon jobb lesz.
Drága Életem!
Ma olyan szótlan voltál. Pedig mikor köszöntél olyan volt a hangod, mint azelőtt, mikor nem tört ki a botrány. De utána olyan keveset beszéltünk. Még mindég nincs bátorságom kérni tőled, hogy találkozzunk, beszéljük meg a történteket. Attól félek, hogy elutasítasz.
Az éjjel megint téged álmodtalak. Hogy nem szóltál hozzám. Mit jelenthet az álmom?
Szia!
Annyira fáradt vagyok.... Rettenetesen hiányzik, hogy nem látlak. Minden percben csak rád gondolok.
Teljesen le vagyok törve, ez már a vég....
Munka és hétköznapok, csak te nem vagy az enyém. Hétfők és keddek és szerdák.....És olyan üres az egész, olyan rossz minden. Bárcsak láthatnálak legalább egy percre, bárcsak a szemembe néznél úgy....Minden jobb lenne. Te hülye pacsirta, egyen meg a fene. Miért tetted ezt velem? Olyan fáradt vagyok....
Jó lenne melletted lenni most, nem csak a távolból tartani rajtad a szemem. De így kell lennie, egyedül kell döntened. Bárhogy döntesz, jól döntesz, de nagyon szeretném, hogy most az egyszer a magad érdekeit tudd nézni. Nagyon itt az ideje...
Tudod, hogy itt vagyok és melletted állok, bármi következzen, és ezen semmi nem fog változtatni. Nem vagy egyedül, még ha most magányos is vagy. Remélem, hogy tudod.
Magadba nézz, és előre.
És tudod, Kicsi akkor lesz boldog, ha te is az vagy. Ő is nagyon szeret.
Még leírni sem tudom...
úgysem értenééé:(
Drága Életem!
Örülök, és szomorú vagyok.
Örülök, hogy hallhattam a számomra oly kedves hangodat, és szomorú vagyok, hogy ekkora problémát okoztunk neked.
Szomorú volt a hangod. Annyira jó lenne, ha leülnénk megbeszélni a történteket. Tudod, hisz mondtam már, ketten tettük amit tettünk. A Te bűnöd az enyém is. Szeretném, ha éreznéd, hogy nem hagytalak magadra a sárkányokkal szemben. Ahogy ezelőtt, most is kiállok melletted, érted. Eddig sem számított, hogy kivel kell szembe szállnom, hogy megvédjelek, megvédjem a saját értékrendemet.
Szeretlek!
-Valami azért csak kiváltotta a "neked esést" :)
Pedig olybá tünt a dolog.
Ha legalább elmondaná egyenesen és nyiltan, hogy mi baja van, mit tettem (lehetőséget adva a félreértés tisztázására)-azt megérteném.
De igy?
Nem látok bele a fejébe-főleg ha félreértés történt...(:
-Valami azért csak kiváltotta a "neked esést" :) Olyat nem szoktak csak úgycsinálni az emberek.
-Fene tudja , Neked kell kitalálni ,lehet,hogy csak 1 csepp volt az utolsó,aztán kiborult a bili.
- lehet,hogy nem is akar bocsit rebegni, az igazságérzet miatt? (nem tudhatom)
Az nem lehet,hogy ő így érzi egálnak,
??????????????egálnak? ő esett nekem
mert ő is megbántódott
de mivel? könyörgöm-néma gyereknek anyja sem érti a szavát-ha legalább tudnám, hogy mivel bántottam meg-az is más lenne-de igy???????????
,vagy valamiért nem érzi hibázásnak,nem?
nem hiszem, hogy nem gondol rám. De ahhoz gyáva, hogy bocsit rebegjen..mert szerintem arra rájött már, hogy hibázott..
Jah,én a legrosszabbra gondoltam. Engem már vertek el.
Persze bocsánatot is kért,de mire megyek vele.
Az nem lehet,hogy ő így érzi egálnak,mert ő is megbántódott ,vagy valamiért nem érzi hibázásnak,nem?
Félreértettél:
csak itt az nlc-n csinált bulit...oktalanul. Ezt még tegyük hozzá.
+ nem figyelmes+ bánt a dolog+ aki hibázik,ráadásul mélyen megbántja a másikat, az tudjon bocsit rebegni.
Véleményem szerint.
Mármint tényleg kikaptál?
Vagy "csak" annyi,hogy nem figyelmes Veled?
Kedves S.
Ahhoz van merszed és "arcod", hogy bánts, de ahhoz nincs, hogy egyenesen bocsánatot kérj.
Én ha hibáztam-mindig tudtam bocsánatot kérni.