Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

2008 októberi babák

Torolt_felhasznalo_770932
Torolt_felhasznalo_770932
Létrehozva: 2008. január 16. 13:09

Sziasztok Lányok!

Akik a babaremélés időszakában vannak, azok már ismernek. Megjártam az elmúlt hónapokban pár topicot, sajna nem sok sikerrel.

Ismét új hónap és új remények.  

 

Várok ide mindenkit, aki 2008 októberre reméli kisbabája érkezését és azokat is, akik majd bizonyosak is lesznek ebben az örömteli hírben.

 

Osszuk meg egymással örömeinket, félelmeinket. Babásodjunk együtt!!!

  

 

őkell

  1. 2008. Április 11. 14:032901.

    Mbogica, szeretném tudni!  De ha nem akarnám, akkor is megtudnám, látom az ultrahangon. NEhezebb lenne nem megtudni.  Ja, a takinéni szerint fiam lesz...

     

    Andek, ha bármi indokolná ezt a vizsgálatot, rohannék oda. De alapból nem vagyok túl parázós, annyira öreg sem, állandóan ultrahangoz a dokim, lesz az AFP (tudom, adhat téves eredményt, de nekem sose adott), és ha bizonytalan az eredmény, akkor úgyis amniocentézis a vége. Ugyanúgy, mint a kötelező vizsgálatoknál lenne. Még futok egy kört gondolatban, én már elolvastam mindent, és nem érzem azt, hogy futok vért vetetni...És nem csak a pénz miatt - bár ez már pont az az összeg, amit nagyon meggondolok... Biztos így van kitalálva.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  2. 2008. Április 11. 14:002900.
    Sziasztok Kismamik!!!Szép napot kívánok mindenkinek!!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  3. 2008. Április 11. 13:562899.
    Hehe, takaritonotol hallottam ma egy uj mondat: ha sokat es sokaig hanyunk, akkor lanyunk lesz... Kivancsi vagyok bejon-e majd?
    idézet:
    mbogica (2895)
    2008-04-11 13:40:09

    nekem meg pont azt mondták hogy ha nem hányok, akkor kislány

    Na majd az UH megmondja

    előzmény:
    mbogica (2894)
    2008-04-11  13:40
  4. 2008. Április 11. 13:522898.

    Kiegészítettem a táblát az adataimmal.

    Babás oldal szuper lesz!

     

    Rucikról: Én a kínaiban próbálkoztam és ajánlom mindenkinek. Nagyon tuti felsők vannak és a többsége a fazonoknak pont nekünk jó mert mellnél van húzva vagy kötözve és alatta bő vagy bővülő. Mindenféle vidám színes nyári mintás van, rugalmas és kellemes anyagból. Hitelen felindulásomban vettem is 2 db-ot. Egy színeset mindenféle mintával és egy komoly fekete-fehéret, ha majd valami ünnepélyes alkalomra kell

     

    És ami nem elhanyagolható, az egyik 990 Ft a másik 1600 Ft volt. Nem rossz!

    Szóval ajánlom mindenkinek, kínai van mindenhol, érdemes benézni!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  5. 2008. Április 11. 13:452897.

    szia, gratula a szép nyaki redöhöz!kép?

    szerintem nem pénzkidobás, mert ha kimutat valamit, amit esetleg a dokik nem vesznek észre,már megérte,nem?

    én azon vagyok kiakadva,hogy pesten kivül ez ingyenes, de nem tudom elhinni hogy ugyanarról van szó.

    ezt londonba küldik ki...ott értékelik.

    persze, kortól is függ. én 29 évesen szültem, senkinek nem jutott az eszébe,hogy megcsináltassuk,hát akkor még fiatal voltam, most meg már nyugdij elött állok...

     

     

    előzmény:
    Reddy (2891)
    2008-04-11  13:07
  6. 2008. Április 11. 13:422896.

    hááááááááááááát, akkor már megint nem kislányom lesz..... megint egyszer sem hánytam.... a gyomorégés nem számit hányásnak????

     

     

    előzmény:
    mbogica (2894)
    2008-04-11  13:40
  7. 2008. Április 11. 13:412895.

    sziasztok csajok,

    jelentem vége a bulinak, nagyon jól sikerült, jó idö volt, a gyerköcök nem szedték szét a házat,mert kint voltunk az udvaron, tök jól érezte magát mindenki, föleg az én szülinapos nagyfiam!

     

    köszönjük a jókivánságokat, mindenkinek szép napot! most ledölök egy kicsit...

     

    andek

    13+2 

    előzmény:
    Panna81 (2869)
    2008-04-10  22:11
  8. 2008. Április 11. 13:402894.
    Hehe, takaritonotol hallottam ma egy uj mondat: ha sokat es sokaig hanyunk, akkor lanyunk lesz... Kivancsi vagyok bejon-e majd?
    előzmény:
    mbogica (2893)
    2008-04-11  13:31
  9. 2008. Április 11. 13:312893.
    Reddy gratula az eredmenyhez!!!  Ti meg akarjatok tudni, hogy fiu-e vagy kislany? 
    előzmény:
    Reddy (2891)
    2008-04-11  13:07
  10. 2008. Április 11. 13:232892.

    Sziasztok!

    Én is megvagyok, csak általában olvasgatok:)

    Virágom: nagyon lett a honlap, köszi szépen:)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_920416 (2870)
    2008-04-11  08:38
  11. 2008. Április 11. 13:072891.

    Megvolt a nyaki redő-mérés, eredmény oks. (1,3mm) Babszem már nem is annyira babszem, és szépen megvan mindene. Ficergett nagyon, esély se volt benézni a lába közé, meg ilyenkor nem is lehet 100%ra mondani. Lényeg, hogy kezét, lábát, szívét, gyomrát, húgyhólyagot... Szóval, teljesen rendben van. (13+3)

     

    Integrált/kombinált teszt: hááát nem azt mondta a dokim, hogy pénzkidobás.... Úgyhogy most gondolkodóba estem. kell nekem kérdezősködni!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  12. 2008. Április 11. 13:062890.
    Viragom, szupi az oldal, ezermillio koszonet!!!!!! 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_920416 (2888)
    2008-04-11  12:56
  13. 2008. Április 11. 13:002889.
    Virágom, nagyon szép!!!!!!  Ügyes vagy... Én is KÖSZÖNÖM!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_920416 (2888)
    2008-04-11  12:56
  14. Torolt_felhasznalo_920416
    Torolt_felhasznalo_920416
    2008. Április 11. 12:562888.

    Kicsit frissítettem az oldalt, holnap felteszem a táblát. A "Mamákról" és "Babákról" menükben fogjátok megtalálni. Ahogy frissítitek az e-mailen a táblát, igyekszem én is frissíteni az oldalt.

     

    Amint felraktam a táblát, az oldalt levédem jelszóval, ugyanaz lesz a jelszó, mint az e-mailnek.

     

    További szép napot mindenkinek!

     

    Pusz!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  15. 2008. Április 11. 12:072887.
    Na, most már megy ez a táblafrissítés! Jaj, de ügyi vagyok!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  16. 2008. Április 11. 11:542886.

    Én is paradicsommal eszem!

     

    Lányok, egy gond van az iwiwes megoldással. Mégpedig eléggé általános a nevem. Az öszetett keresőbe írjátok be majd a várost és az életkorom, ami a táblában bent van, és így biztos engem találtok meg! 

    előzmény:
    barifelho (2885)
    2008-04-11  11:46
  17. 2008. Április 11. 11:462885.

    A körözöttet, meg a tavaszi túrót én is imádom, friss kenyérrel, paradicsommal... nem is folytatom.

     

    A vásárlás után otthon nyugiban lesz időm kiegészíteni végre nekem is a táblázatot. Én is szívesen beírom a nevem és akkor iwiw-en láthatóvá is válok.

    Szép délutánt, este bekukkantok!

     

    12+6 

    előzmény:
    dorcibenő (2884)
    2008-04-11  11:39
  18. 2008. Április 11. 11:392884.

    Sziasztok!

    Kicsigyufa: szorítok, hogy ne legyen semmi baj!!!

     

    Virágom: tök jó ez az oldal!

    "motoszkálás a pociban" - ez nagyon aranyos! Akkor biztos már a babót érzed!

     

    Gabi: Én 5 napja tízóraira és vacsira keverttúrót eszek!! Annyira rákattantam, hogy csak na!

     

    Mosolyka: örülök, hogy minden rendben volt a melóhelyen! Miért nem szabad menni temetésre?

     

    Eraka: ha más is belemegy, felőlem lehetséges az iwiwes megoldás.  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  19. 2008. Április 11. 11:142883.

    Nem hülye ötlet. Főleg, mert sokan az e-mail címükben is vállalták a nevüket.

     

     

    előzmény:
    eraka (2882)
    2008-04-11  11:11
  20. 2008. Április 11. 11:112882.

    Hmmmm...

    Megint én. Azon gondolkodtam, de ha hülye ötlet, akkor nem kell, hogy ha beírnánk a tábliba a teljes nevünket, akár iwiw-en is meg tudnánk nézni egymást... Szerintetek?

     

    Andek, lassan elvonul a kis csapat!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  21. 2008. Április 11. 11:092881.

    Itt ezek nem mondanak semmit :-(

     

    Megvan a laborom egy része, még sose volt ilyen jó! Jövő héten felkeresem az új dokimat, utána a védőnőt is.

     

    Jelentem nem kell tovább titkolóznom, elmondtam a hírt a főnökömnek és a kolléganőimnek is. Mindenki nagyon örült, persze a csajok már tudták. Volt aki a viselkedésemből, mások a jóízű evéseimből. Csak a ffi kollégám jegyezte meg, hogy ő csak azt vette észre, hogy nő a fenekem

     

    De mindenki annyira aranyos volt! Puszilgattak, mondták, hogy vigyázzak magamra, bármit megehetek a hűtőből, amit megkívánok, és legyek itt minél tovább, hogy hallgatózhassanak a pocakomon. Nagyon megható volt

     

    És nem engedik, hogy délután temetésre menjek, mert állítólag azt nem szabad. Ti tudtátok?

    előzmény:
    eraka (2880)
    2008-04-11  10:31
  22. 2008. Április 11. 10:312880.

    Sziasztok!

    Mosolyka! Nálunk a védőnői beszélgetés és vizsgálat után beírják, hogy mikor kell menni legközelebb. Nálam az első után doki is volt, aki aláírta a beutalókat. A saját dokim is mindig mondja, hogy mikor menjek. Egy hónapot szoktak mondani mindkét helyen. Tudod mikor kell menned AFP-re? Ha nem, akkor kb. 2 hét múlva keresd fel az új dokidat. Az Elevittel kapcsolatban meglepődtem, mikor a védőnő azt mondta, hogy végig kell szedni. Dehát jön a nyár, friss gyümik, zöldségek! Majd meglátom a kicsi méreteit. Ha nagy, akkor nem szedem! Max. hetente 2-t.

     

    Andek szerintem a nadrágot tudjuk majd még ősszel is hordani! Van, amikor szeptembertől már hideg van!

     

    Virágom ez az oldal valami fantasztikus! Annyira ügyik vagytok!

     

    Betöltöttem a 14.hetet! 14+0

    előzmény:
    Mosolyka (2853)
    2008-04-10  15:30
  23. 2008. Április 11. 10:222879.
    honalpa=honlap
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  24. 2008. Április 11. 10:212878.

    Sziasztok! Még csak 10 óra van, de már egy csomó mindent írtatok! 

    Virágom: nagyon jó ötlet a honalpa, szuper!

    Már csak kicsi öklendezés van reggel, remélem múlik. Tegnap volt nálam a védőnő és azt mondta, hogy a 16. hétig szedjem az elevitet és utána ritkithatom. Én is valami ilyesmit gondoltam. Ma vettem a DM-ben babylove-os olajat a pocakomra, jónak tűnik aztán majd meglátjuk, hogy hat-e.

    Ma reggel kitaláltam, hogy ennék körözöttet, meg is csináltam, alig bírom abbahagyni és reggel ittam tejeskávét, 3 hónapja nem ittam kávét, de most nagyon jólesett. 

     

    Gabi 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  25. Torolt_felhasznalo_920416
    Torolt_felhasznalo_920416
    2008. Április 11. 09:392877.

    Na, mentem. Csinálgatom a honlapot, hogy elég hasznos oldalt tudjak belőle készíteni mindenkinek!

     

    Pusz-pusz!

     

    Vigyázzatok a manókra!

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  26. 2008. Április 11. 09:382876.

    Sziasztok!

    Jártam már felétek de inkább csak néha olvasgatni szoktam az írásokat. A táblázatról is sikeresen lemaradtam, illetve nem is tudom hogy rajta vagyok-e. De ez az oldalacska.... Hát egyszerűen SZUPER

    Szeretnék majd én is részese lenni tök jó ötlet, én is sokat gondolkoztam már hogy hol tudnám a neten megjelentetni pocakos élményeimet képeimet.

    Hétfőn megyek majd a 12 hetes UH-ra utána jelentkezem.

    Mindenkiknek szép hétvégét és jó pocaknövesztést

    Winchi és Manócska

    11+6

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  27. Torolt_felhasznalo_920416
    Torolt_felhasznalo_920416
    2008. Április 11. 09:372875.

    Jaj lányok! Muszáj volt megsirattatni?!!

     

    Laara, dorcibenő, Youcó, hanyatka, andek, mbogica: gratula az UH-hoz meg a képecskékhez!!!

     

    Panna81: szép kis pocid van! Le se tagadhatod!!!

     

    Kissynight: nagy-nagy-nagy gratula az ikrekhez!!!!!

     

    Gabi79: sok boldogságot nektek!

     

    Tulipán1981: bocsi, hogy téged hagytalak utoljára, de neked több írni valóm is van. Annyira örülök, hogy rendben volt minden az UH-n. Látod, mondtam, hogy sikerülni fog, és hogy megint egyszerre! Hajrá-hajrá! Vigyázz babóra!

     

    Ennyi jó hírt egyszerre, ez már boldogság-hormon-dömping!

     

    Nos, rólam-rólunk. Kedden mentem vissza a terhesrendelésre. A doki nem csinált UH-t, ami egy kicsit elkeserített. Szerettem volna azért látni babót. Kb. 3 percet foglalkozott velem, amíg megnézte a 12. heti Uh-s papíromat, meg kiírt AFP-re (április 23). Mivel nem lett jó az ellenanyagom, ezért azt is leveszik. Megint csapolnak!

    Holnap megyünk délelőtt, fél tízre, 4D-sre, már alig várom!!! Párom meg csak sejtelmesen mosolyog (még az a szerencse, hogy tudom, ez nála azt jelenti, hogy izgatott és várja ő is )! Ha végeztünk, majd felrakom az új kis képecskénket.

     

    Gravida: a doki kedden mondta, hogy csak a 20. hétig lehet szednem, úgyhogy kicsit megnyugvás. Bár már nem jön ki, mert evés közben veszem be, de azért émelygést csinál egész napra.

    Babamozgás: én eddig azt hittem, hogy paranoid képzelgéseim vannak, de most már egyre jobban azt hiszem, hogy nem. Általában reggel Pocakbaba ébreszt. Ha a hátamon alszom reggel, akkor arra kelek, hogy valami nagyon enyhe motoszkálás van a pocimban. Elég furi, de biztos nem a beleim. Ez valahogy más. Napközben is néha érzem, de inkább reggel intenzívebb.

    Lehet ez már a baba?? Vagy csak én képzelődöm??

    (bocsi, hogy hosszú lett a hsz-em )

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  28. 2008. Április 11. 09:002874.

    Viragom! Nagyon profi vagy! El vagoyk ájulva. Mindenki nevében köszönöm!!!

     

    Egyébként sziasztok!

     

    Nemsokára beér a főnököm és közlöm vele a hírt, ami egyébként már a városban terjeng, de nem tudom, hogyan... 

     

    Szorítsatok!

     

    Később jövök és mindenfélére reagálok.

     

    Puszi

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_920416 (2871)
    2008-04-11  08:40
  29. 2008. Április 11. 08:582873.

    Viragom22!

     

    Ez nagyon-nagyon szuper, remek ötlet! Rettentően ügyes vagy! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_920416 (2871)
    2008-04-11  08:40
  30. 2008. Április 11. 08:532872.

    Sziasztok!

     

    Virágom: Nagyon ügyes vagy, ez szuper. Jó lenne egy hely, ahova valóban tehetnénk fel pocakos képeket vagy magunkról egy képet, hogy egy idő után archoz tudjuk kötni a nevet. Nekem tetszik az ötlet és az oldal.

     

    Egyébként ma először nem öklendeztem reggel. Bár, hogy este mi jön még, az rejtély. Délután megyek a barátnőmmel vásárolni egy pár csípőig érő, rövig ujjú, bő pólót. A Promodban láttam jókat.

     

    A Kállai-féle tornát én is megrendelem a netről és amint megjön csinálom is.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_920416 (2870)
    2008-04-11  08:38
  31. Torolt_felhasznalo_920416
    Torolt_felhasznalo_920416
    2008. Április 11. 08:402871.
    Ja, ha megnézitek, ne várjatok túl sokat, csak az alap van meg, semmi nincs még rajta.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  32. Torolt_felhasznalo_920416
    Torolt_felhasznalo_920416
    2008. Április 11. 08:382870.

    Sziasztok!

     

    Elég rég nem voltam, igyekszem elolvasni amit írtatok. Azért írok inkább előbb, mert reggel úgy keltem már fel, hogy bepattant az agyamba valami, hogy mi??? Hát nézzétek meg! Most csináltam, ha küldtök adatokat, fotókat + a táblát is felrakom, akkor szerintem elég jó kis oldal lesz. Egyenlőre még nem védtem le jelszóval, de biztosan lesz jelszó az oldalon, hogy senki más ne férhessen hozzá. 

     

    Nos, itt az oldal címe...

     

    http://www.oktoberibabasok2008.eoldal.hu/

     

    Véleményeket kérnék és ötleteket!

     

    Mentem visszaolvasni.

     

    (ja, remélem nem pattant ki ez az ötlet még senkinek a fejéből, mert ha igen, akkor törlöm az oldalt!)

     

    14+3

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  33. 2008. Április 10. 22:112869.

    Barifelhő! Rékát az elején én is hang nélkül csináltam. Már majdnem írtam, hgoy szívesen elküldöm neked a Kállait, de egyszerűen nem találom sehol se , fogalmam sincs hova kavartam el! Még keresem majd, ha meglesz szólok, ha esetleg nem sikerül addig beszerezned.

     

    Karácsony, gratula az uh-hoz, Tulipán neked pluszba a kis kukishoz is !

    Eraka! Tényleg, mi nem is lakunk olyan messze egymástól

     

    Haloween! Jobbulást!

     

    M-anika! Nem ajánlottak valami dokit, hogy megnézesd magad? Lehet hogy orvosi felügyelettel használhatsz valami gyengébbet, és nem kell ilyen drasztikusan leállni. Az ilyenféle szagingerlékenységre még nem figyeltem fel, viszont az tapasztaltam, hogy sokkal jobban érzek illatokat már messziről (öblítő, virág, ilyesmik).

     

    Jujj, nem tudom visszanézni, hogy ki írta hogy a Balcsiról a lángos ugrott be neki, hát nekem még a csöves kukorica, a hekk, meg a hamburger, egész nap ezeken járt az agyam meg folyt a nyálam!

     

    Mosolyka! Hát nem tudom mennyire mérvadó, hogy nálunk mi hogy van. Ha úgyis dokiváltás előtt vagy, akkor most van pár heted keresni, mert elvileg a 18 hetes uh előtt nem kell oda menni (bár mint megtudtam, van ahol a 16. heti afp vérvétel előtt is csinálnak uh-t). Védnőnő nekem azt mondta, hogy akármikor megyek a dokihoz, előtte hívjam fel, és megnézi a súlyom + vizelet + vérnyomás. Mostanában fel is hívom, hogy kell-e menni, mert a 12 hetes uh-ra megyek nemsoká, és magam se tudom, hogy ezt hogy értsem, hgoy uh előtt is kell, vagy csak ha vizsgálatra megyek?! Na de ez már az én gondom. Amúgy ami leletet megkapsz, azt mindíg vidd hozzá, segít kielemezni az értékeket, véreredmény, uh-adatok, elvileg mindenhez ért. Doki nem is tudom megnézi -e egyáltalán, erre végképp nem emlékszem.

    Vannak már jelöltek, hogy milyen dokit választanál?

     

    Elevitet néha elfelejtem, de igyekszem szedni, mást én nem szedek.

     

    Laraa! Ha megnyugtat, hívd fel a dokid, hogy szabad-e tornázni. Elvileg, ha nem volt semmi vérzésed eddig, vagy korábbi problémák, akkor nyugodtan lehet. Ezek azért nem olyan aerobic jellegű gyakorlatok, az izmok dolgoznak, de nem ugrál, liheg az ember, nem folyik róla a víz, szóval lájtos tornák. Sztem nyugodtan vágj bele, esetleg figyeld magad, ha nem esik jól, keress másfajta mozgást. Jó hír, hogy a melóhelyen nem volt gond!

     

    Andek! Majd számolj be "túlélted" -e a kölyökcsapatot! A kis 5évesnek meg boldog szülinapt!

     

    , na asszem mára bontok, holnap én is csomagolok, a hétvégére hagyok teret másnak is, hétfőn jövök!

     

    Pusz

     

    Panna 11+1

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  34. 2008. Április 10. 21:442868.

    Hellóbelló!

    Még gyors bekukk...

     

    Dzsuz! Volt azóta vérzés? Remélem egyszeri eset volt, biztos rémísztő lehetett!

    Mosolyka! Háziorvos beszólása ! Engem a Dáviddal kb a felétől folyton izéltek, hogy úúúúristen mekkora has, igaz nem a doki meg a védőnő, hanem a társaságból. Hát erre sokat nem lehet reagálni... . Uh-s doki . Héj, nem a kilókon múlik, hgoy valaki csinos, mosolygós, boldog kismama legyen ! Amúgy, ha választhatnék, akkor inkább híznék megint 15 kilót és ússzam meg a csíkokat, mint fordítva!

    Petrus! Igenigenigen!Visszanéztem, annó a 14. héten csináltam ilyen fotót. Mondjuk hasizomra se gyúrtam két éve, valahogy belémégett, hogy várandósan, meg szülés után nem szabad, csak elfelejtettem, hogy szülés óta eltellt másfél év.

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  35. 2008. Április 10. 20:282867.

    Helló Lányok,

     

    Ma nem tudtam jönni, mivel reggel 7-től este 6-ig gyerkőcökre vigyáztam. Nem egy helyen, reggel egy egy évesre, du. pedig egy két évesre... Ngyon jó volt, de egy kicsit fárasztó.

     

     

    Holnap sem leszek, mert a kis két éves "számít" rám..

     

    13+0

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  36. 2008. Április 10. 19:422866.

    Szió Barifelhő!

     

    Hát igen, elég elkeserítőek a kismamruhaárak. Én is szeretnék majd tornázni, már meg is rendeltem a netről a Kállai Ildikó féle kismamatornát, csak azt nem tudom, hogy hanyadik héttől lehet elkezdeni. Vagy ezt az orvossal kell megbeszélni? Jaj, annyira el vagyok lustulva, muszáj valamit kezdenem magammal.....

    előzmény:
    barifelho (2836)
    2008-04-10  10:58
  37. 2008. Április 10. 19:142865.

    sziasztok lányok,

    hát a kismamaruhaárak itt gödöllön sem olcsók. Örület, vettem egy gatyót, 7500, talán még 1 hónapig hordhatom,mert jön a jóidö.

    felsök 5-6-7 ezer, meg vannak örülve,nem?

     

    még a CandA a legolcsóbb, de ott meg nem tetszik a mostani felhozatal.

     

    de szerintem ha bejön a jóidö, elég egy rövidujju,meg egy kötös halásznadrág,azt csókolom.

     

    remélem szép napotok volt, én a holnapi vendégseregre készülök (23 gyerek), de annyira jóérzés,hogy a kisfiam 5 éves,hogy egész nap pörgök... élvezem, szerintem jövöre a kisbabával nem vállalom be..azért elég húzós.

     

    mindenkinek szép estét!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  38. 2008. Április 10. 19:092864.

    Sziasztok Kismamik!

     

    Remélem mindenki jól van, és kezdenek már múlni a rosszullétek, meg persze gömbölyödnek a pocakok!

    Helyzet a következő: tegnap megmondtam a munkahelyemen a kis pocaklakót a főnökasszonyomnak, és nagyon meglepődtem. Elég jól fogadta a hírt, rosszabbra számítottam. Persze az első kérdése az volt, hogy meddig akarok dolgozni, a második pedig, hogy mikor megyek vissza dolgozni.  De hát nem is számíthattam másra.

    Sikeresen vettem magamnak egy másik kismamagatyót, nyárra. Annyira aranyos, hogy már legszívesebben holnap felvenném, csak az a baj, hogy len. Az meg azért még hideg.

     

    Sajnos csak ennyire tudtam benézni, majd holnap jövök, és utánaolvasok a dolgoknak.

     

    Vigyázzatok magatokra, meg a csöppségekre!

     

    12+6

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  39. 2008. Április 10. 17:022863.

    Sziasztok Lanyok!

     

    Nagyon szepek az uhitok. Bogica az ikreid kiralyok. Gondolom a kissy -e is :) Az en ferjem is ikrekrol almodott.  De nekunk nem volt a  8 hetesen emelet. Jovoszeradan megyunk 12 heti uhra. Alig varjuk.

     Ma voltam endokrinologusnal, rossz hirek. Megnott a csomom. Es most ujra meg fogjak szurni hogy nezzek meg milyen indulatu Egyszer mar jo volt remelem most is jo lesz. Csak aprilis 29 re lesz eredmeny es meg igy is csak protekcioval. A baratnom megnyugtatott hogy ebben a korban a noknel altalaban nem malignus. Nem is merek ragondolni.

     

    En vettem turiban egy farmert es anyosom atalakitja kismamanacinak. Remlem jol fogunk kinezni benne.

     

    Puszi mindenkinek es vigyazzatok magatokra 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  40. 2008. Április 10. 16:462862.

    Szerintem menj el az új dokidhoz, hogy megnézze az eredményt, és mondja a következő lépést!

     

    Elvileg az Elevitet lehet végig szedni, de szerintem fölösleges! Úgyis jön a jóidő, és a sok gyümölcs!

    Szerintem a magnéziumot nyugodtan szedheted, nem lesz tőle bajod.! De én pl sima "gyógyszertári" magnéziumot szedek. Olcsóbb is. A neve Magnesii citrici. 

    előzmény:
    Mosolyka (2853)
    2008-04-10  15:30
  41. 2008. Április 10. 16:362861.

    Igenis, értettem! Keresek valami képet is majd!

     

    Rucik: nem, nem sül le a képükről a bőr a kismamaruhakereskedőknek! Kihasználják a helyzetet, mert kénytelen vagy venni! Ez olyan, mint az eskövői cuccok, kénytelen vagy venni!

     

     

    előzmény:
    Mosolyka (2851)
    2008-04-10  15:02
  42. 2008. Április 10. 16:102860.

    Orrdugulás: Euphorbium, ami homeos és szerintem nagyon jó, már egyszer írtam, de úgy belelendültetek az írásba, hogy egy nap alatt nagyon sok hozzászólás jön.

    Sajnos én sem bírok mindenkit nyomon követni, erre jó a táblázat :)

    Ruha: nekem is leesik a kismama nadrág és ma vettem hosszabb felsőt, merzt állandóan kinn volt a hasam.

    Ja és ma 2 órát aludtam délben

     

    Gabi 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  43. 2008. Április 10. 15:532859.
    Deeee. Írtam, hogy tegnap voltam 12. heti uh-n. Sőt előtte vérvételen, utána pedig még belgyógyászaton is.
    előzmény:
    Mosolyka (2858)
    2008-04-10  15:51
  44. 2008. Április 10. 15:512858.

    12+1 vagyok ma.

     

    Magne B6 segített a kezdeti szúrkáláson, végülis talán bajt azzal sem csinálok

     

    Köszi a tippet,  megnézem ezt a Magnerot-ot.

    előzmény:
    Reddy (2855)
    2008-04-10  15:46
  45. 2008. Április 10. 15:512857.
    Akkor védőnő kb 3 hét múlva, és keresd fel az új dokidat. Akkor nincs meg a 12. heti uhod?
    előzmény:
    Mosolyka (2856)
    2008-04-10  15:49
  46. 2008. Április 10. 15:492856.

    Hát ezért kérdezem, mert nem tudom.

     

    Védőnőnél múlt szerdán voltam, nem mondta, hogy mikor menjek legközelebb. Én meg nem kérdeztem, mert igazából nem hozzá tartozom, csak megírta a kiskönyvemet.

     

    Dokinál 5 hete voltam, de hozzá nem szeretnék visszamenni, mást választok.

     

    Akkor most inkább az új dokit kellene meglátogatnom, ugye?

     

    előzmény:
    Reddy (2854)
    2008-04-10  15:40
  47. 2008. Április 10. 15:462855.

    Folyt köv.. csak a felét elfelejtettem... Te túlvagy a 12. hetin? (Bocs, de tényleg követhetetlenek vagyunk egyenlőre, de tisztulni fog, ahogy megismerkedünk...)

     

    Én az Elevitet beszedném, ha már megvan, bajt nem okoz. Magne B6ot szedd, ha azt érzed jobb tőle. Bár szerintem a szurkáláson nem segít.

     

    Én Elevitet szedek, és most fogok is végig. (nemrég még szoptattam, 1 éven belül 2 terhesség, azt hiszem megérdemlem a vitamint... ) Magnéziumot majd csak akkor szedek, ha elkezdek keményedni... Sajna el fog jönni ez az idő. Ja, és nekem a Magnerot jött be, magasabb Mg tartalmú, és ha jól emlékszem olcsóbb volt.

    előzmény:
    Mosolyka (2853)
    2008-04-10  15:30
  48. 2008. Április 10. 15:402854.

    No para!

     

    Általában havonta egyszer mész a védőnőhöz, ill. a dokihoz. A véreredményt mindkettőnek meg kell mutatni, a védőnő írja be a kiskönyvbe. Ha most épp nem aktuális, és nincs semmi gond a laboroddal, szerintem ráér a következő alkalommal vinni - én legalábbis így csinálnám.

    A következő "aktus" a 16. heti AFP-re a vérvétel lesz, erre vagy a doki, uh alapján vagy a védőnő kiszámolgatás alapján mond időpontot.

    Mikor lenne esedékes a védőnő, ill. doki látogatás?

     

    előzmény:
    Mosolyka (2853)
    2008-04-10  15:30
  49. 2008. Április 10. 15:302853.

    Eh én se tudok egy hozzászólásban mindenre válaszolni

     

    Hurrá, hurrá, hogy mindenkinek jók a 12. heti ultrahang eredményei.

     

    Csajok, légyszi tájékoztassatok, most mi a következő lépés? Véreredményem egy részéért holnap reggel megyek, azt kinek vigyem el? Most nőgyógyászhoz menjek vagy újra védőnőhöz (már voltam nála és van kiskönyvem is.)? Utálatos, hogy nem mondanak semmit.

     

    Az információk 99,99%-át innen szedtem össze.

     

    Panna! Dehogy baj, hogy "kontárkodsz". Építő jelleggel bárki hozzányúlhat a táblához.

     

    Mégegy kérdés: Elevitet kell még szedni? Múltkor megvettem a 100-as csomagot, úgyhogy még van. És Magne B6-ot egyek?

     

    Pár napja nem szedek MagneB6-ot és ma megszúrkál a hasam bal oldalt. Lehet ez attól? Vagy most meg miért szúrkál?

     

    Jó, hogy tegnap vagy ma azt írtam, teljesen megnyugodtam. Hát persze

    előzmény:
    Mosolyka (2851)
    2008-04-10  15:02
  50. Torolt_felhasznalo_841246
    Torolt_felhasznalo_841246
    2008. Április 10. 15:282852.

    Orrdugulas:

     

    ugy tudom, a hoeopatias termekek hasznalhatok terhesseg alatt is, legalabbis nalunk a korhazban azokat ajanlgatjak. Es van nagyon jo homeo orrcsepp, csak nem jut eszembe a neve.

     

    Ruhagond:

     

    en nem vagyok kifejezetten sovany, de most az elso 10 heten 6 kilot fogytam, igy a nadragok inkabb leesnek rolam.

    Nem kell am, megkovezni erte, szerintem nagyon hamar behozom majd a lemaradast

     

    Nem emlekszem, ki kerdezte: az apuka a fold folott lebeg sok-sok meterrel, hogy rogton ket babo szuletik.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  51. 2008. Április 10. 15:022851.

    Már azt hittem, az én hozzászólásomra senki nem reagál

     

    Jaj, tényleg olyan nehéz mindent követni...

     

    Orrdugulás: Akkor azt ajánlom, hogy próbáljatok meg pl. eukaliptusz illóolajat papírzsepire cseppenteni és azt beszippogatni. Vagy a szobába párologtatóba csöpögtetni. Sőt, most olyant is hallottam, hogy Érd-en lehet kapni valami folyadékot, amiből só kristályosodik ki. Az tudom, hogy pl. az asztmásokat is sóbarlangba viszik. Szóval talán az orrdugulást is megszüntetné. Hérdekel valakit utánakérdezek, hogy mi is ez pontosan. Hú, annyira feledékeny vagy szétszórt lettem

     

    Bemoldal: Akartam is írni, hogy igenis mindenki csináljon!!! Ez parancs Ja, és legyen rajta fénykép is

     

     

    Kismamagatyák: Ma tettem egy gyors kört a városban (nem nehéz 3 kismama- és molett üzletbe bemenni), és jelentem, a helyzet elkeserítő. Gyönyörű nadrágokat láttam, de 7.500,-Ftnál kezdődnek. De legalább lelestem a szabásukat, így holnap megyek a varrónőhöz és csináltatok 2-t.

     

    A kismamafelsőnek kikiáltott pamut rütyőkéért sem voltam hajlandó 5.500-at adni, inkább vettem egy "divatfelsőt" 3.500-ért, ami mell alatt szabott, nagyon cuki.

     

    De megint elgondolkodtam, hogy ezeknek a készítőknek/kereskedőknek nem sül-e le az arcáról a bőr, illetve van-e szívük ilyen helyzetben ennyi pénzt lenyúlni rólunk.

     

     

     

    előzmény:
    dorcibenő (2850)
    2008-04-10  14:41
  52. 2008. Április 10. 14:412850.
    Jól van, akkor lehet, hogy csinálok!
    előzmény:
    Panna81 (2849)
    2008-04-10  14:25
  53. 2008. Április 10. 14:252849.

    Lehet csinálni, nem nehéz.

    Én azért szerettem, mert csomó fényképet fel lehet tölteni, viszont ezzel az új ( ) nlc-vel mikor megpróbáltam galériába rendezni, frankón kitöröltem az összes régit. Most meg nincs erőm újra tölteni, talán majd a kis pocaklakóról az újakat felrakom.

    előzmény:
    dorcibenő (2848)
    2008-04-10  13:58
  54. 2008. Április 10. 13:582848.
    Lányok! Nekem nincs bemoldalam! Kell csinálni, vagy lehetséges? Mindenkinek van? Mert akkor én is csinálok!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  55. 2008. Április 10. 13:552847.

    Hali!

     

    Most van időm, esetleg beleírok a táblába egy-két új oszlopot. Ha jól látom, mostanában senki se frissített, akkor ez lesz az utolsó, és ezt lehet tölteni. Beírom amit már beszéltünk: bemjelszót meg a nevünknek egy oszlopot, esetleg még egy-kettőt ami később lesz aktuális, ha felesleges, akkor szóljatok, aztán törlöm.

    Remélem nem gond, hogy belekontárkodom, de most tényleg van időm!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  56. 2008. Április 10. 13:492846.

    Uh képekhez, és az uh-khoz is gratula!

     

    Fürdőruha: hááát én kinéztem egyet a brendonban. Bikini, de a felsőrészhez hozzá lehet cipzározni egy "anyagot", és akkor úgy néz ki mintha ilyen top lenne. Máshogy nem tudom leírni. De rohadt drága, 18eFt. Úgyhogy marad a sima bikini, ráhúzva egy hozzáillő spagettipántos top, és a szoknyácska része, ha kell. Úgy, mint eddig! 

     

    Andek: tegnap mondta a barátnőm, hogy a tesójának javasolták, hogy csináltassa ezt meg, de a doki azt mondta, hogy csak Pesten végzik el 25 eFt-ért. Már érdeklődött is, mikor kiderült, (valaki mondta neki), hogy miért megy Pestre ennyi pénzért megcsináltatni, mikor itt Pécsen is megcsinálják, ráadásul ingyen! Úgyhogy szerintem ugyanaz.

     

    Kissynight: hurrá! hurrá! Ikrek?, szupeeeer!

     

    Dzsuz: szerintem sem az erőlködéstől volt. Nem lenne most aktuális a mensi? Azt szokták mondani, hogy olyankor lehet vérzés terhesség alatt. De igazából nem tudom mi lehetett! DE NE IZGULJ, ÉS PIHENJ SOKAT!

     

    Mosolyka: nem vagy felelőtlen! Nekem sokan mondták, hogy, ha minden rendben van eddig, hülye vagyok, hogy megcsináltatom a tesztet! Ez azért kell, hogy megnyugtassam magam, hogy minden rendben van! Tudod, én túlparázok mindent!!

    Ez tetszett: "gyomor a hasüregben" és egyből beparáztál!

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  57. 2008. Április 10. 13:462845.

    Akkor ha minden igaz együtt tudjuk meg az eredményeket.

    Hát a kiskönyv az én hibám, mert már elmehettem volna korábba is a védőnőhöz, de halogattam. Így nekem csak szerdán lesz, már azt is alig várom.

    Hát nekem még nem jósoltak szülési időpontot. Voltam 6-7 hetesen uh-n, és mikor mentem vissza a dokihoz, ránézett és mondta, hogy akkor ad beutalót a vérvételre. Semmi mást nem mondott kb. 1 percet voltam bent nála. Ezért döntöttem úgy, hogy másik orvost keresek fel, és hozzá megyek kedden, most először. bízom benne, hogy ott már minden ki fog derülni és tudnak pontos időpontot adni. Az én számításaim szerint kb. november 2 körül érkezhet a picuri.

    előzmény:
    m_anika (2843)
    2008-04-10  13:39
  58. 2008. Április 10. 13:422844.
    Szia!!!Orrcseppel vigyázz!!!Multkor én is igy voltam és a patikában az eladó mondta ha terhes vagyok akkor csak kétszer használhatom egy nap az orrcseppet,akárhogy is el van dugolva az orrom.
    előzmény:
    m_anika (2843)
    2008-04-10  13:39
  59. 2008. Április 10. 13:392843.

    Haloween:Én is hétfőn megyek eredményért!Nem tudom hogy azt a toxoplazmát nekem nézik-e!Nyugi minden ok lesz neked,nekem és mindenki másnak is!!!!!Hát én kicsit le vagyok maradva tölled mert én csak 9+4  vok ma!Vasárnap leszek 10+0!Én csak Ápr. 28-án megyek 12 hetes Uh-ra!Viszont én már kaptam kiskönyvecskét!Nekem a szülés is November 9-re van jósolva de itt jobban érzem magam mint a Novemberi babások közt ezért írták többen hogy maradhatok!Így hát ide írkálok néha!

    Neked mikorra jósolták a szülési idöpontot?

     

    Hát ez a dugulás tényleg nem jóó!De az a baj hogy én állandóan használok orrcseppet de ugye most nem lehet,és ezért van bedugulva az orrom!

    Azért te gyógyulj meg pihizz sokat és igyál sok folyadékot!!

     

    Csajok:Nektek nem szokott olyan lenni hogy olyan illatokat éreztek ami nem lehetséges???Én 3 napja mindenhol lángosillatot érzek!Veszek is a hétvégén mert ez nem állapot!

    Szép napot!

    előzmény:
    haloween79 (2842)
    2008-04-10  12:54
  60. 2008. Április 10. 12:542842.

    Helló Mindenkinek!

     

    Itt is egy ritka bárány.

    Hát én is gartulálok minden uh-s képhez, és ezekehez a tökéletes eredményekhez!A mamik is nagyon jól néznek ki.

     

    M_anika: te vagy az én sorstársam. Én tegnap voltam vérvételen, tőlem is 4 üveggel vettek le, és már várom az eredményt, - nekem pl. nézik egyben a toxoplazmát is -  remélem minden okés lesz. Majd hétfőn megyek érte. Aztán végre kedden megyek Uh-ra és dokihoz, már nagyon várom, hogy láthassuk babót, valószínűleg párom is velünk jön. 

    Ma vagyok 10+3 , így a jövő héten nekem is meglesz a 12. heti uh. aztán másnap megyek védőnőhöz, végre kapok kiskönyvet.

     

    Sajna most nekem is be van dugulva az orrom, rámtört valami nyavaja. Ma meg is látogatom a házidokit, hogy mi a teendő, lehet-e erre szedni valamit, mert hiába öntöm magamba a teát, tele citrommal nem javul. Tegnap már 37,7 volt a hőmérsékletem - ez nem túl vészes még - de én nagyon megijedtem. Borogattam kezem, fejem, pihentem, megittam vagy 2,5 liter meleg teát, de legalább nyugis éjszakám volt. De azóta csak orrot fújok, kicsit kellemetlen. Na nem panaszkodom tovább!

    Puszi mindenkinek! 

    előzmény:
    m_anika (2841)
    2008-04-10  12:37
  61. 2008. Április 10. 12:372841.

    Sziasztok lányok!

    Elöször is gratula mindenkinek az Uh-s képekhez és a jóó hírhez!

    Én ma voltam vércsapoláson 4 üveggel vettek ,de túléltem!

    Hétfőn lesz eredmény!Uh-ra pedig még olyan sokára megyek sajna(ápr. 28)!Nem bírom kiiiii!!!!

    Más:Vettem olya tengervizes orrspray-t(Stérimar) de semmit sem ér!Nem tudom mi lesz velem így nem tudok alukálni hogy bevan dugulva az orrom!Pedig ez a spray azt írja hogy kitisztítsa az orrot csak nem az enyémet semmit nem használ!Dehát ez van így jártam!

     

    További szép napot vigyi magtokra!

    Pussza:Ani

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  62. 2008. Április 10. 12:172840.

    Tulipán!

     

    előzmény:
    tulipán1981 (2838)
    2008-04-10  12:08
  63. 2008. Április 10. 12:162839.

    Sziasztok!

    Andek, Bogica irtó jók a képek!

    Kissy ez ám a hír! Férjed mit szól hozzá? Nekem még a 2. UH után is kérdezgette, hogy biztos nem ikrek-e.

    Panna! De jó a környékbeli településeket leírva látni! Tényleg nagyon szép helyek!

    előzmény:
    mbogica (2828)
    2008-04-10  10:26
  64. 2008. Április 10. 12:082838.

    Sziasztok Lányok!

     

    Reggel voltunk a 12 hetes UH-n, minden rendben.

    CRL: 55 mm, BDP: 21 mm, tarkóredő: 1,6 mm a baba sokat ficánkolt, és 60%, hogy fiú, mert valami fütyi féleséget láttunk, mikor a kis fenekét mutatta éppen. Annyit mondott a doki, hogy a lepény hátul tapadt meg, ami ritka, de ez nem gond. (remélem tényleg nem az!!!!jajj, most nem akarok ezen parázni)

     

    Nálunk a toxoplazma benne van a sima vérvizsgálatban, így szerencsére nem is kellett külön kérnem.

     

    Olyan boldog vagyok.

    11+6

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  65. 2008. Április 10. 11:512837.

    Sziasztok !

     

    Megint  en , aki regen jart erre.

    A tablazatot ,hogyan kapom meg ? En mindig lemaradok mindenrol , persze igy jar aki ritkan jon

     

    Tegnap voltam uh-on a 12. heten vagyunk . Nagyon jo volt latni ,hogy mar egeszen emberi formaja van . Ugralt , forgott es integetett is nekunk , mind az 5,1 cm-evel .

    Kepet is kaptunk igyekszem majd feltenni .

     

    Szep napot mindenkinek !

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  66. 2008. Április 10. 10:582836.

    Sziasztok!

     

    Én is belekontárkodom majd a táblázatba. Reddy kiegészítése nekem tetszett. 

    Az uh-hoz nagy gratula mindnekinek. Én a múlt héten voltam és legközelebb csak a 18. héten megyek. Hol van az még....

     

    Én már lassan 2 hete csak kismama nadrágban tudok járni, amihez szinte semmi felsőm nincs. Mindenem S-es, szűk, derékig érő, így mostanság tanácstalanul állok a szekrény előtt. Mondjuk ideális esetben 36-os méretet hordtam. Szerencsére az idei divat nekünk kedvez, így holnap a Promodban veszek is pár felsőt. Még mindig olcsóbb, mint a kismama bolti árak.
    Tegnap a munkahelyemen is végigsöpört a hírt. Jöttek habogva, hogy csak azt szeretnék..... Mondtam, hogy igen.

    Ha betöltöm a 14. hetet, akkor megyek jógára végre, már rámfér a sportolás. Én Rubint Rékát nem bírom elviselni, így most Kállai Ildikó torna dvd-jét kergetem, arra szeretnék otthon tornázni.

     

    Vidám napot mindenkinek! 

    előzmény:
    Reddy (2833)
    2008-04-10  10:48
  67. 2008. Április 10. 10:542835.

    Sziasztok!

     

    Nekem is feltűnt, hogy a táblából valaki nem az utolsót frissítette.

     

    Ja, még egy javaslat: vagy a táblába +oszlopba, de inkább a címtárba mindenki felvehetné magát, hogy tudjuk, hogy melyik e-mail cím kihez tartozik.

     

    Kiskatica! Ne sírj, nekem sincs uh képem. De megvigasztaltam magam, hogy a legfontosabbat úgyis tudjuk

     

    Bogica! Ikrek uh képe tényleg édes!

    előzmény:
    Reddy (2833)
    2008-04-10  10:48
  68. Torolt_felhasznalo_841246
    Torolt_felhasznalo_841246
    2008. Április 10. 10:532834.

    Hu, Lanyok,

     

    aludtam egyet a tegnapi megrazkodtatasra. Es most mar egyertelmuen orulok, hogy ikrek lesznek.

    Abszolut semmi jele nem volt, hiszen csak tegnap keszult az elso ultrahang. De az teny, hogy az elso tiz hetet gyakorlatilag vegighanytam. Az egesz csaladban sehol nincs iker, ugyhogy egyedul kell majd kitapasztalnom mindent. De ezen raerek majd aggodni, ha megszuletnek

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  69. 2008. Április 10. 10:482833.

    Sziasztok!

     

    Látom, még vannak problémák a táblázattal... Majd csak kialakul a rendszer. Mindig a legfrissebbet kell frissíteni, és akkor nem lesz gond. Meg néha a régieket ki kéne törölni.

    Eltűntek az oszlopaim???  Egy bemoldalas, meg egy keresztneves volt...

     

    Édesek az ikrek!!!

     

    Én holnap megyek, már nagyon kíváncsi vagyok, mekkora lett a Babszem.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  70. 2008. Április 10. 10:362832.
    KisKatica! Benntvannak az adataid. Ha te az elsőt töltötted, akkor aki utánad töltött, az más táblába nem is tudott volna, szóval a tiedek megvannak, nem kell izgulni. Viszont Reddy rakott két új oszlopot a táblába, az már eltűnt, illetve valamelyik régi táblában van. 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_864815 (2824)
    2008-04-10  09:26
  71. 2008. Április 10. 10:352831.
    Koszi...  aha, egy petezsak, egy placenta, de a zsakban van egy membren ami elvalasztja oket egymastol, hogy ne tudjak veletlenul bantani egymast ugrandozas kozben.... Alig varom mar a 4D-s uh-t!!!!!  Balcsis nyar nagyon jol hangzik!!! Kicsit irigy is vagyok am, hmmm, finom kis langos.... 
    előzmény:
    Panna81 (2830)
    2008-04-10  10:29
  72. 2008. Április 10. 10:292830.
    Nagyon édesek! Nem láttam még ikrekről uh-t, csodálatos! Az egypetéjű, az azt jelenti, hogy egy petezsák van/volt?
    előzmény:
    mbogica (2828)
    2008-04-10  10:26
  73. 2008. Április 10. 10:272829.

    Szerintem ez a cikk elég jól megmagyarázza:

    http://www.babazo.hu/szakertok/20060731ha ny.html

     

    15. hétben vagy, viszont betöltött hetek száma 14, és mindíg ezutóbbit írják a leletre.

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_114928 (2827)
    2008-04-10  10:20
  74. 2008. Április 10. 10:262828.

    Jo reggelt!!!

     

    Dzsusz, szerintem a 15.hetben vagy... de ezeket az uh-s szamolasokat ehez kovetni...

     

    Andek, gratula a kephez, nagyon edi!  

     

    Tegnap este voltunk uh-n olyan edesek es szepek voltak!!!! NT 1.5 mindkettonek, teljes kiertekeleset ma este kapjuk meg, mert vervetel is volt, de nagyon nagyon orulok, hogy lattuk oket!!! Ugrandoztak, fenekbe billentettek egymast  ugy fekszenek, mintha egy emeletes agyban lennenek   rakok fel kepet is. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_114928 (2827)
    2008-04-10  10:20
  75. Torolt_felhasznalo_114928
    Torolt_felhasznalo_114928
    2008. Április 10. 10:202827.

    Sziasztok!

     

    Egy rövid (és hülye) kérdés. :)

     

    Ha én ma vagyok 14+5 akkor én a 14. vagy a 15. hétben vagyok? Eddig azt hittem akkor ez a 15. hét de tegnap az uh-n 14. hetet irtak a papirra pedig elvileg a méret alapján jó a számolás, hogy 14 hetes elmúltam.

     

    Köszi :)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  76. 2008. Április 10. 09:462826.
    Szép napos jó reggel mindenkinek!!!Andek : Ne haragudj de összekevertelek titeket , boldog szülinapot a gyerköcnek!!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  77. Torolt_felhasznalo_864815
    Torolt_felhasznalo_864815
    2008. Április 10. 09:282825.
    ja és gratula a gyönyörű uh képekhez, nekem az is majd csak a 4d-s lesz, addig nem kapok, ha fizetek sem.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  78. Torolt_felhasznalo_864815
    Torolt_felhasznalo_864815
    2008. Április 10. 09:262824.

    Most akkor ezt tényleg nem értem. Ha az elsöt mentjük, akkor az nem jó!!! Én az elsőbe egészítettem, mert akkor még csak az volt. De én elküldtem, és ha valaki nem az enyémbe, vagy az az utániba egészít, akkot az én adataim el fognak veszni Most egyébként nem tudom megnézni, mert nem tudom megnyitni a freemailt.

    A másik ötletem az volt, hogy mivel a freemail címet csak mi tudjuk, csinálhatnánk egy oszlopot a bemoldal jelszavaknak is. Ha senkinek nincs ellenvetése.

    csak azt jegyzeteltem, hogy mit akarok ondani, azt nem hogy kinek, válogassátok ki

    kissy: hát én nem tudom mit csinálnék, ezt az egyet sem fogom tudni hova tenni az egy szobánkban,  de persze gyönyörűek lesznek és édesek, gratula

    hát én eddig sem voltam nagy starandolós, de most....+10 kilóm van, az mind fenéken és lábon, erre jön a poci. Bálna. És a haverok egy hétre hivtak minket fürdős nyaralásra. Még ha bálna voltomat el is felejtem, a fertőzéseket nem fogom tudni, majd napozok egy hétig....

    a nagydolognál nekem is mindig eszembe jut, hogy mi van, ha nagyot nyomok, de nálam a vastabletta megoldotta  a dolgot, Azt mondták szorulást fog okozni. Nálam nem jött be. De örülök neki, ha kell végig szedem a vasat

    Én sem voltam integrált teszten, nem is értem, mostmár, mi az. Egészséges a babám, és kész!!!

    Jövő héten megyek a védőnénikhez, ott majd megkérdezem a toxoplazmát, és akkor még lesz időm kérni rá beutalót. Az afp-vel vajon megcsinálják?

    Nekem ma olyan rossz kedvem van, hogy csuda...Nálunk tegnap egy napsugaracska sem járt, és ma sem sok remény van rá...Nem tudom, mi bajom van

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  79. 2008. Április 10. 09:002823.

    Jó reggelt!

     

    Táblázathoz: sztem mindíg a legelső mélben lévő táblát frissítsük, és akkor mindenkinek bennmaradnak az adatai, nem?

     

    Kissy! Áááááááááááááááááááá, ez hihetetlen!Gratulálok! És semmi jel nem is volt az elején? Teszted gondolom akkor nem volt halvány két csík, a sok hcg-től, mennyire voltál rosszul az elején? Mindenhol azt olvasni, hogy ikreknél az első időszak kellemetlenebb.

     

    Nyaralás: egy külföldi utat mi is lemondtunk. Picit sajog érte a szívem, mert nagyon jó lett volna, viszont repcsi + minden nap mászkálás, minden nap máshol alvás, szóval nem tudom hogy bírtam volna, meg én még Dávidot se hagytam itthon ennyi időre, szóval nem voltam benne biztos hogy jólérezném magam. Remélem majd 10-20 év múlva apával bepótolhatjuk.

    Amúgy rengeteg programot gondoltam már ki, szeretném még kihasználni az időt és hármasban mászkálni, kisbébivel azért jópár hónapig nem lehet majd. Most hétvégén megyünk Zalakarosra (mégse vettem fürdőruhát, talán nem leszek gáz bikiniben, de majd inkább később veszek, azt jobban ki tudom használni). Aztán apával elszökünk egy hosszúhétvégére Prágába, először és utoljára szerintem jó darabig, egy évre előre letudjuk a romantikát. Aztán még tavasszal szeretnénk majd Pestre Tropikáriumba menni, esetleg egy hosszúhétvégét megoldani és állatkertezni is, meg a győri állatkert is nagyon szép, tavaly is voltunk. Júliusban Alsópáhokra megyünk, több családdal egy hétre, meg persze majd Balcsis egy-egy napok is biztos meglesznek. Vonyarcra szoktunk mi lejárni, ott nagoyn jó játszóterek vannak, meg a víz is sekélyebb. Hát látszik, hogy a programok egyértelműen Dávid-barátok.

     

    Na mennem kell, később folyt.

     

    előzmény:
    gabi79 (2822)
    2008-04-10  07:49
  80. 2008. Április 10. 07:492822.

    Sziasztok!

     

    Andek gratula a gyönyörű uh-hoz, nagyon édes!

     

    Kissy: gratula az ikrekhez!

     

    Lányok a táblázattal kapcsolatban lenne kérdésem. Pár napja frissítettem az adataimat és visszaküldtem. Meg is néztem, az általam küldött emailben ott volta táblázat az adataimmal. Ma benéztem és megnéztem a legutolsó táblázatot, abban pedig csupa üres sor. Rosszul csináltam valamit? Vagy mindenki az eredeti táblázatot menti le és abba ír és majd valaki teljessé teszi?

     

    Gabi 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  81. 2008. Április 10. 07:362821.
    ja, a kép.
    előzmény:
    andek (2820)
    2008-04-10  07:35
  82. 2008. Április 10. 07:352820.

    jó reggelt lányok,

    nekem van az 5 éves! holnap lesz a nagy nap, jönnek az ovisok! ma egész nap vásárlás, lufifujás,fasirt,nem kevés.

     

    teszek fel egy képet,ha sikerül, szerintem ilyen kis korban is már minden látszódik, örök emlék...

     

    ma vagyok a 13+1

     

    előzmény:
    Melus71 (2819)
    2008-04-09  20:27
  83. 2008. Április 9. 20:272819.

    5 éves? Kicsit több, már 9 és fél  Picit öreg vagyok már "csak" 36. A sógornőm járt a Kultsárba.

     

    Még azt elfelejtettem, hogy ha mégis mész az integrált tesztre, akkor majd a vérvételre a csekk feladóvevényét is vidd magaddal, mert kérni fogják.

     

    Hitesről nem nagyon hallottam semmit, azt tudom, hogy a tóparton van a rendelője.

    előzmény:
    ***hanyatka*** (2818)
    2008-04-09  20:19
  84. 2008. Április 9. 20:192818.
    Hát te akkor már idősebb lehetsz nálam, igaz irtad hogy van egy 5éves kisfiad.Én amikor már a gyors és gépiróba jártam akkor már Kutsár István néven futott. Hát a dokimról meg annyit nem tudok mondani mert egy hónapban csak egyszer látom a magánrendelésén, itt van komáromban csütörtökönként 4órától az esztékában. Előszőr velem bunkócska volt de mostmár nevet amikor találkozok vele. Akkor a védőnőnél majd én is megkérdem ezt az integrált tesztett kiváncsi vagyok én is. Igaz az ÁFP-re csak 22-én leszek hivatalos.Köszike a telószámot.Én még el szeretnék menni tatára a Hites Leventéhez is azt mondják van neki egy peckós gépe és megnézetettem a lurkót vele. Sok jót hallok ő róla is, igaz én nála születtem.
    előzmény:
    Melus71 (2817)
    2008-04-09  19:58
  85. 2008. Április 9. 19:582817.

    Jó fej a dokid? Mondjuk azt hallottam,hogy nagyon rendesek.

    Csak azért kérdeztem,mert még az sem kizárt, hogy a dokidnál fogok szülni, mert az enyém már nem vállal szülést, csak terhesgondozást.

    Így annál fogok szülni, aki épp ügyeletben lesz. Ha szerencsém van, akkor a dokim lesz az

    előzmény:
    Melus71 (2816)
    2008-04-09  19:55
  86. 2008. Április 9. 19:552816.

    Még az is lehet. Most vagyok 15+5.

     

    Igen, a Petz Aladárban voltunk genetikán és ott adták a beutalót.

    Én az életkorom miatt kértem tanácsot, de a professzor azt mondta és írta, hogy a prenatális diagnosztika nem feltétlenül indokolt.

    Tripla tesztű volt ez a vérvétel és 6.500 Ft-ba került, aminek a befizetésére adtak csekket.

    Először aggódtam azon, hogy nem leszek 16 hetes mire leveszik a vért, de gondolom a prof. tudja hogy mit csinál, meg aztán kérdeztem a védőnőt és azt mondta, hogy itt azért nem számít, mert még plusz két teszt lesz az AFP-n kívül.

    Amúgy a beutalóra meg az volt írva, hogy 14. hés 20. hét között kell elvégezni.

     

    Nagyon aranyos volt a prof. Leírom a telószámot, hátha érdekel:

    96/418-244/1140. mellék

     

    A vért a Liezer Mayer utcai terhesgondozóban vették le, ott is írták rá a beutalóra a naplószámot. Ez az utca a kórháztól nincs messze.

     

    Suliba Komáromba jártam. :) Csak akkor még Gyors- és Gépíró volt.

    előzmény:
    ***hanyatka*** (2815)
    2008-04-09  19:31
  87. 2008. Április 9. 19:312815.
    Lehet hogy van rá esély!!! Meg az is meglehet hogy ismerjük is mi egymást, amugy milyen idős terhes vagy?Hányadik hétnél tartasz?Én ma töltöttem a 14.hetet.Ja és mennyibe került az integrált tesz Győrben, a pecz aladárban voltál?
    előzmény:
    Melus71 (2814)
    2008-04-09  19:25
  88. 2008. Április 9. 19:252814.

    Kiírva október 2-re vagyok, de a legutolsó uh. szerint egy héttel előbbre jár a baba, így lehet, hogy szeptember 25-e körül.

    Az én dokim a Vadász Péter.

    Akkor azért van rá esély, hogy találkozunk  Ha a babák is úgy akarják

    Amúgy én meg tatai vagyok.

    előzmény:
    ***hanyatka*** (2812)
    2008-04-09  19:19
  89. 2008. Április 9. 19:222813.

    persze, tudom én, csak annyi negativumot hallani a császárról, én csak pozitivumot tudok róla mondani.

    mondjuk negativum az,hogy ugye felvágnak és nem tudod,hogy mit csinálnak benned, mert ugye azt mondják,hogy semmi izmot,ideget nem vágnak át, de kérdés az,hogy akkor miért van az,hogy terhesség elött napi 1000 felülést csináltam (hasprést), szülés után 2 évvel egyet is alig birtam? valószinü,hogy átvágtak valami tartóizmot...

     

    a lényeg persze a kisfiam és az,hogy egészséges, kit érdekelnek a felülések de megértek mindenkit aki természetes uton akar szülni, pont a fentiek miatt.

     

    előzmény:
    Petrus1 (2811)
    2008-04-09  19:13
  90. 2008. Április 9. 19:192812.
    Szió!!Igen komáromi vagyok és a Selye János korházban fogok szülni.A dokim pedig az Ördög Isván.Te mikorra vagy kiirva? Én okt. 9-re.
    előzmény:
    Melus71 (2810)
    2008-04-09  19:13
  91. 2008. Április 9. 19:132811.
    Természetesen egyetértek, ha nem marad más lehetőség akkor én sem hadakoznék ám. De azért remélem nem lesz rá szükség, csak ennyire gondoltam Batunra reagálva
    előzmény:
    andek (2808)
    2008-04-09  18:50
  92. 2008. Április 9. 19:132810.

    Sziasztok!

     

    Kissy: Gratula az ikrekhez!!!!

     

    Hanyatka: Te komáromi vagy? Akkor gondolom Te is Komáromba fogsz szülni. Én is inkább azt választottam a tatabányai helyett.

    Fiamat még Tatabányán szültem, mert akkor még ott volt a dokim, de szerencsére utána átment Komáromba.

     

    Ma Győrben voltunk integrált vérvételen. Nagyon rendik voltak. Csak majd jövő héten fel kell hívnom az izotóp labort, hogy az eredményt ne az ottani tanácsadóba küldjék, hanem a genetikára.

    Remélem jó lesz az eredmény.

     

    Nyugodjon meg, aki úgy érzi, hogy felelőtlen azért,mert nem csináltatta meg az integrált tesztet! Én, ha nem múltam volna el 35, eszembe se jutott volna.

    Mondjuk azzal egyetértenék, ha bevezetnék, mert az AFP-ről olvastam, hogy már elavult és az eredményekkel a kismamákat sokkolják.

    Akkor tényleg inkább egy kombinált teszt és az biztosabb.

     

    Hétfőn megyek a védőnénihez, csütörtökön meg a dokihoz. Jó lenne már látni a babót.

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  93. 2008. Április 9. 19:042809.

    TÁBLÁZAT: lett egy közös e-mailcím, ott lehet letölteni, beleírni, és visszatölteni. Ha nem kaptátok még meg az elérhetőséget, légyszi priviben kérjetek tőlem! (különben képtelen vagyok követni...)

    Remélem, lassan mindenki hozzájut, és szépen töltődik!

     

    Kissynight, nagy nagy gratula!

     

    Mosolyka, én sem csináltattam meg. Szerintem nem is fogom, majd pénteken azért meginterjúvolom a dokimat, neki mi a meglátása.  Majd beszámolok!

     

    Petrus, irigy vagyok Görögország miatt! Nem merem a külföldet bevállalni, mi csak aug-ban tudunk menni, akkor már a huszonsokadik hét van, és nekem akkortájt voltak problémáim Botival. Szóval, marad a Balcsi. Vagy a kert, a medence - szomszédriogatással.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  94. 2008. Április 9. 18:502808.

    apr.

    én császárral szültem, semmi problémám nem volt vele, tényleg. éjjel született a kisfiam, reggel 9-kor már zuhanyoztam, mert várt az apukám a folyosón,

    szóval, 6 óra fájdalom után,mivel nem tágultam, igy látta jónak a dokim, de megmondom öszintén,hogy jobban viseltem mint a normál uton szülö sorstársaim a szobában...ök alig birtak ülni...

    ugyhogy ne féljetek töle, ugy sem tudtok mit csinálni,ha kell,akkor inkább legyen,mint hogy bajotok legyen!

     

    előzmény:
    Petrus1 (2805)
    2008-04-09  18:34
  95. 2008. Április 9. 18:472807.

    gratula az ikrecskékhez! nem tudom az elözményeket, de számitottatok rá? van esetleg a családban? tényleg nagy csoda lehet ez, föleg ha egyáltalán nem számitasz rájuk!

    gratulálok még egyszer!

     

    akkor lehet,hogy kis rugkapálást éreztem, hát szerintem nagyon korai lenne, még csak 6 cm-es, a combcsont 8 mm, ráadásul van egy jókora uszogumim is, nem hiszem hogy azt éreztem volna, de mindenesetre fogom figyelni...

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_841246 (2797)
    2008-04-09  15:56
  96. 2008. Április 9. 18:352806.
    Kihagytam hogy ma vagyok 14+3
    előzmény:
    Petrus1 (2805)
    2008-04-09  18:34
  97. 2008. Április 9. 18:342805.

    Kissy: nagy gratula hát ez tényleg nagy meglepetés lehetett.

     

    Reddy: mi görögöt tervezünk ötösben anyuékkal  (kell a segítség egy majd kététves mellé, meg aztán tudjunk kicsit kettesben is lenni) ja és júni közepén max. Persze ha állapotom engedi de Petrussal a 39. héten még a velencei tóban voltam (persze felfújós fotelen) és nagyon élveztem.

     

    Fürdőruci: nekem nem volt terhes fürdőrucim pedgi anno egész nyáron nagy pocim volt. Annor rendeltem egy olyat (száz éve a quelléből) amihez ugyanolyan anyagból egy extra mini strandszoknya volt. Namármost azt én szépen a mellem alatt gomboltam össze, és pont az alsóig ért, szóval olyan volt mintha egyben lett volna. Tökély volt.  Remélem még lesz olyan állapotban hogy jó legyen, mert egy vagyon a terhes fürdőruci ha jól emlékszem.

    Kerestem képet, de pont ilyet nem találtam.

     

    HOGY LEHET TÁBLÁT KAPNI?

     

    Nagyon jók az uh-os képek lányok.

     

    Kismama naci nálam is előkerült tegnap annyira szoritott a nacim. De azért még elég nagy a terhesnaci hiába húzom be a gumit. Ma gyorsan beruháztam egy jó kis streccses derekú farmerszoknyába. Jaj nagoyn kényelmes.

     

    Panna: azért nem semmi hogy 11 hetesen már igy látszik a pocid. Ugye hogy sokkal nagyobb most mint Dávidnál? Nekem is hihetetlne mekkora már így az elején az enyém.

     

    Andek nekem is második és akkor ahol most tartasz én már legnagyobb csodálkozásomra éreztem valamit. Szóval lehet hogy te sem képzelődsz.

     

    Batun: császárt én sem szeretnék, dehogy inkább csak a gyors természetes szülést. Bár én az EDA-tól sem zárkózom el, sőt…

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  98. Torolt_felhasznalo_841246
    Torolt_felhasznalo_841246
    2008. Április 9. 17:322804.

    12+2 Es meg nem vagyok teljesen magamnal. Nem is tudom, mi a nagyobb most, az ijedtseg vagy a boldogsag.

    Ket nap mulva megyek vissza az eredmenyekert, akkor lesz egy nagyobb beszelgetes az orvossal. Addig meg... probalok megbaratkozni a gondolattal, hogy nagycsalados leszek

    előzmény:
    mbogica (2798)
    2008-04-09  16:09
  99. 2008. Április 9. 17:222803.

    Sziasztok!

     

    Kizárt, hogy mindenre tudok összeszedetten reagálni, de megpróbálok.

     

    Ma reggel voltam sima vérvételen, igen a toxoplazmát azzal együtt veszik le, és ha a háziorvos ad beutalót, akkor ingyenes.

     

    Utána mentem uh-ra. Bunkó doki volt, hozzám se szólt, a monitort félig-meddig láttam, még jó, hogy értettem a rövidítéseket. Aztán mire magamhoz tértem, hogy megkérdezzem, hogy minden rendben van-e és kérhetek-e képet, addigra befejezte a vizsgálatot és jóformán leszúrt, hogy miért most szólok. Mégis mit gondolt?

     

    De képzeljétek, most csodák-csodájára nem is borultam ki. (pedig a múltkor 1 napot végigbőgtem, hogy nem küldtek 7 hetes uh-ra.)

     

    De az azért borzasztó, hogy a kórházban egy darab húsként kezelik az embert.  Itt meg sajnos nincs minden dokinak uh-ja a magánrendelésen, az enyémnek sem lesz. De azt legalább megtudtam, hogy a kórházba is be lehet járni a választott dokihoz és akkor nem kell fizetni. Nem vagyok supunyák, de ha a magánrendelésen sincs "plusz", akkor miért is fizetnék?

     

    A lényeg: A gyerekecske jól van, egyedül van, bár az ikreknek is volt esélye (sőt, titkon kicsit bíztam benne vagy tartottam tőle? ). Kissy gratulal!

     

    Ja, egyébként a baba 13+2-nek felel meg, holott ma csak 12+0 vagyok 

     

    Integrált teszt: Látom, csomóan mégis megcsináltatjátok. Nyugtassatok meg, hogy nem vagyok egyedül "felelőtlen", hogy én nem csináltatom meg....

     

    Eraka: a paráról csak annyit, hogy én hirtelen azon is halálra rémültem, hogy a doki azt mondta: "gyomor a hasüregben". Aztán a következő pillanatban rájöttem, hogy annak ott a helye

     

    De képzeld, az uh után úgy megnyugodtam,hogy most egyáltalán nem parázok. Pedig izgulós típus vagyok, de most valahogy eltűnt belőlem minden félelem. Vagy ez még visszajön?

     

    Hízás: Irigylem azokat, akik úgy néznek ki, mint Panna. Már előre látom, hogy mangalica leszek A dokinál is megállapítottam, hogy a többi kismama mennyivel vékonyabb nálam, pedig nekik már nagyobb pocakjuk volt. Az én hasam is őrülten nő, de a háziorvos meg is jegyezte, hogy ezek még csak a kiflik (inkább a csokik és fagyik). Mindegy, nem fogok ezen idegeskedni. Én ilyen alkat vagyok és kész.

     

    Nadrágok: Egy két csípőnacim még jó, de többnyire varratni és átalakíttatni fogok.

     

    Nyaralás: Még van üdülési csekkünk, így belföldrön nyaralunk. Fürdőruhát szintén varratok.

     

    Vasalás: Nekem is van egy nagy kupacom, ki vállalja? Anyukám felajánlotta, hogy eljön hozzám ha kell takarítani vagy vasalni, de azért ott még nem tartunk!

     

    Dzsuz:  nem vagyok a témában nagy szakértő, de ha a kakiláskor kaphat az ember embóliát, akkor szerintem ennyi erővel simán kialakulhat egy haematoma is. Nyugi, ne parázzon senki, erre azért hajlamosnak kell lenni!

     

     

     

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_114928 (2802)
    2008-04-09  16:46
  100. Torolt_felhasznalo_114928
    Torolt_felhasznalo_114928
    2008. Április 9. 16:462802.

    Sziasztok!

     

    Reddy, köszi a táblához az infot.

     

    Képzeljétek, tegnap véreztem. :(( (14 plusz 4 vagyok)

    Nagywc-zés közben távozott egy jelentősebb mennyiség, annyira megijedtem, csajok, hogy az kész!!!! Már aszittem valami nagyon nagy baj van.

    Aztán este sem volt semmi, éjjel sem és azóta sem, de ma reggel elmentem soron kivül rendelésre és a babóca jól van, él és virul bent, viszont a vérzés nem normális - ugye - szóval most pár napos pihenő kényszerre lettem itélve.

     

    Nem tudjátok, ilyenkor ez mitől lehet? Konkrét választ nem kaptam, csak azt, hogy valszeg az erőlködéstől. De ahogy én tudom, azér az nem normális, ha valaki egy kakilástól elkezd vérezni. Már bocs, a témaválasztás miatt. :)

     

    Na, de drukkoljatok, az ikrekhez gratula és mindenkinek aki egy bébit vár azoknak is!! :)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     

Címlap

top