Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Ötletbörze tanítóknak

mokka69
Létrehozva: 2007. december 27. 11:16
Sziasztok!
Azért hoztam létre ezt a topicot, mert a saját tapasztalatomból tudom, hogy milyen sokrétű tájékozottság kell a tanítói munkához. Tudnunk kell tanítani, gyereket nevelni, kreatívnak kell lennünk, műsort kell betanítanunk, értékelnünk kell, dekorálni a tantermet, ajándékot készíteni, tanmenetet írni és még sorolhatnám!
Itt szabad a pálya, segítsünk egymásnak, mert így könnyebb lesz!


  1. 2010. január 11. 08:535801.

    Timcsy: na ja, függők lettünk! Csak most azon gondolkodom, hogy karácsonyfa függők vagy fülönfüggők?

     

     

    Karácsonyfáról jut eszembe: már megint visítani tudtam volna! Esti híradó műsorvezetője: összeszedik a kidobott karácsonyfákat! Könyörgöm! Karácsonyfa: a díszekkel felékesített fenyő. Amit feldíszítünk vagy már kidobunk az FENYŐ!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_432210 (5800)
    2010-01-11  07:57
  2. Torolt_felhasznalo_432210
    Torolt_felhasznalo_432210
    2010. január 11. 07:575800.
    Én is raktam be pár tavaszi dekort,a szívesen pepecselőknek.Rajtam már nevet a család,mert mindenhova lapokkal járkálok,és ha akad szabad 5 percem,nyírkálok.Azt hiszem függő lettem   ;-)))))))
    előzmény:
    Angyallány (5797)
    2010-01-10  16:59
  3. 2010. január 11. 00:335799.

    esen!

     

    Végül is csak most ért át, mert délután lemaradt a csatolás!

    előzmény:
    mokka69 (5798)
    2010-01-10  20:02
  4. 2010. január 10. 20:025798.
    Köszi szépen!
    előzmény:
    Angyallány (5797)
    2010-01-10  16:59
  5. 2010. január 10. 16:595797.

    Lányok!

     

    Küldtem a közösbe 10 tavaszi (pillangók, katicák, madarak) filigránt.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  6. 2010. január 10. 02:145796.

    Sziasztok lányok!

     

    Hát én is kiszüneteltem magam, nálunk holnap kezdődik a suli. Sajnos. Olyan jó volt itthon! És mondhatom a szünet nem volt elég a sok betervezett munkára. Még ma egy utolsó lendülettel kidolgozom a tanmenetet 3-dikosok számára technikából. Ezt feladatul kaptuk itthonra, nehogy unatkozzunk. Ki kell dolgoznunk a 3-dik osztályra az összes tantárgyból a tanmeneteket jövő évre. Ne kérdezzétek, hogy miért már most. Mindegy, ez van. Mindenki kapott 2 tantárgyat kidolgozni. Az egyiket megcsináltam, a másikat csak félig, még be kell fejeznem.

     

    Sok volt a vendégeskedés, itthon voltunk mind, sokat főztem, mostam, takarítottam, elmen a szünet. Annyira futotta, hogy kötöttem egy sapkát magamnak, ez volt a relaxációm.

     

    szagit: Olvasom, hogy dőlt betűs írásfüzetet keresel. Nálunk ilyen van, én Szlovákiából vagyok. Ha kell, utánanézek, honnan tudnád letölteni.

    előzmény:
    szagit (5770)
    2010-01-08  20:16
  7. 2010. január 9. 23:555795.

    UHU: banyek! Köszönöm a kisegítést. Már nagyon késő volt akkor is, amikor írtam...hát még most!

     

    Tehát:

     

    őskor, ókor, középkor, újkor, jelen, jövő

    előzmény:
    Uhu (5793)
    2010-01-09  21:14
  8. 2010. január 9. 21:345794.

    Köszi az infót munkafüzet ügyben.Közben még keresgélek.

    Egy farsangi ötlet, amit videón láttam. A bolygók megjelenitése, drótból készült vázra ruhaanyagot fesziteni ki,  ebbe bújtak bele a gyerekek, s már nem emlékszem, hogy milyen számra, eltáncolták a naprendszerben való mozgásukat. Vagy egy másik a barátság jegyében, páronként beöltöztek egy -egy nép táncosainak, olyan népeknek akiket könnyű felismerni, és rájuk jellemző zenére táncoltak, majd  a zene végére összefogózkodva táncoltak.

    Nálunk nagy sikere volt a fonós jeleneteknek, viccekkel fűszerezve, ami néptáncba torkollott.

    Volt még egy nagyon ötletes jelmez évvekkel ezelőtt, egy képzőművészetis kissrác készitette. Napraforgó zöld harisnya, zöld pulcsi a nyakába akasztva pedig egy drótra erősitett sziromkoszorú, az arca pedig érdekesen be volt feketére pöttyözve.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  9. Uhu
    Uhu
    2010. január 9. 21:145793.
    ókor
    előzmény:
    Angyallány (5792)
    2010-01-09  20:25
  10. 2010. január 9. 20:255792.

    Petty: az időgépünk állt őskorből, középkorból, újkorból, jelenből, jövőből. Az adott időnek megfelelően öltöztünk be.

     

    Hmm, miért érzem, hogy rosszul írtam le a korokat és valamelyik még hiányzik?

    előzmény:
    petty21 (5787)
    2010-01-09  15:59
  11. Uhu
    Uhu
    2010. január 9. 19:525791.
    Neked is köszönöm az ötletet, sajnos a görög isteneket tavaly egy másik osztály már előadta.
    előzmény:
    petty21 (5787)
    2010-01-09  15:59
  12. Uhu
    Uhu
    2010. január 9. 19:515790.
    Köszönöm, jó ötlet, megpróbálom, bár én nem tudom, ez a mostani osztályom -akik igen lelkesek voltak 5.6. o.-ban - most csak fanyalognak mindenen.  Igaz, készülnek a felvételire, és nagyon sokan járnak mindeféle különórára, előkészítőre.
    előzmény:
    Angyallány (5785)
    2010-01-09  14:55
  13. 2010. január 9. 19:175789.

    sZIA Marika!

     

    Mi is vettünk kartonokat, illetve a mintalyukasztót is. Az adventi bevételből  minden osztály kapott.  A 10. mintára mi sem tudtunk rájönni. Én gombának gondolom, a kolleganőm szívnek. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_585847 (5783)
    2010-01-09  13:30
  14. 2010. január 9. 17:195788.

    Nem saját ötlet, de nagyon édesek!

    Megvalósítani is egyszerű(nek látszik)!

    (Kiskunhalas Szent József Katolikus Általános Iskola)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  15. 2010. január 9. 15:595787.

    Sziasztok!

     

    Már megint régen tudtam jönni, de a héten letudtam három vizsgát, jövő hétre van még kettő és kész. 

     

    Látom már nagyban farsangoztok. Nálunk az alsósok beöltöznek jelmezbe is és táncos műsort is adnak elő. A felsősök nem ilyen aktívak, kevesebben csinálnak valamit. A táncok nem annyira téma köré épülnek, úgy, hogy sajna ilyen ötleteket nem tudok adni. De látom nálatok nagyon profin megy a farsang, csak irigykedni tudok. 

     

    Krea: sajna nem tudom, hogyan számolják a táppénzt, pedig én is vagyok majd minden hónapban a fiú miatt. Sőt arra se jöttem rá a fizetési jegyzéken, hogy melyik sorban rják a levonást emiatt. Ha kiokosodtál, megírod? 

     

    Szagit: üdv köztünk.  Az Apáczai kiadónak tuti van dőlt betűs írásfüzete, de belülről még nem láttam. A mi környékünkön nem tanítják.

    Jó ez a kis szösszenet. :)

     

    Angyalka: ó, ez a baleset. Gyors gyógyulást kívánok. 

     

    Bazsga: tök jók a rénszarvasok. 

     

    Uhu: mi egyszer felsőben görög istenek voltunk, máskor földönkívüliek, de annak eléggé bonyolult volt a jelmeze emlékeim szerint. Anyuék varrták az oviban. 

    Nem régen néztem a youtubon az Irigy Hónaljmirigy Öreg néne bőrzekéje című kis jelenetét. Közben gondoltam, hogy egy felsős osztály akár azt is előadhatná, rövid és vicces. Ja, mert nálunk a felsősök néha szoktak rövid jelenetet is eladni farsangon.

     

    Angyallány: ezt az időgépet részleteznéd? Hátha a párom osztályának megtetszene.

     

    Körülnézek hátha van valamim a farsanghoz kapcsolódóan, amit fel tudok nektek tenni.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  16. 2010. január 9. 15:275786.

    Sziasztok!

     

    Lenne egy nagy kérésem. Tadja valaki, hogy hangos olvasásnál évfolyamonként, hogy vannak a követelmények szótagszám/perc? 

    Az egyik kollégám kérte, hogy nézzek utána, mert semmilyen anyaga nincs ehhez. 

    Előre is köszönöm a segítságet!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  17. 2010. január 9. 14:555785.
    UHU: mi nyolcadikban időgép voltunk: őskortől a jövőig. Sikerünk volt.
    előzmény:
    Uhu (5782)
    2010-01-09  12:33
  18. Torolt_felhasznalo_585847
    Torolt_felhasznalo_585847
    2010. január 9. 14:135784.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_585847 (5783)
    2010-01-09  13:30
  19. Torolt_felhasznalo_585847
    Torolt_felhasznalo_585847
    2010. január 9. 13:305783.

    Sziasztok!

     

    Vettem a lidl-ben minta lyukasztókat.  10 db-os 3500 ft körül. Csak gondoltam szólok, hátha valakit még elkap az izgalom :)Hópehely, tulipán, alma, virág, esernyő, fenyőfa,szív,másik virág, másik szivecskés, meg valami, amire nem bírok rájönni, hogy mit ábrázol.., ebből 5 pici. Úgy örülök neki :) Meg kartonlapok is voltak, tollak, stb, ott hagytam 9 ezer Ft-ot :) :(

     

    A farsangon én is töröm a fejem, csoportos jelmez kell, elsősöknek.

    előzmény:
    Uhu (5782)
    2010-01-09  12:33
  20. Uhu
    Uhu
    2010. január 9. 12:335782.

    Köszönöm, megkaptam!

    Most szedegetek össze még valamit anyák napjára, bár tudom, hogy az még nem mostanában lesz, de mivel felsős vagyok nincs olyanom amit kicsiknél lehetne alkalmazni.

    Egyébként én is farsangi csoportos jelmezzel kínlódom, a nyolcadikosokat már elég nehéz rávenni bármire is. Az ősemberes változatot már 6-ban előadtuk, tavaly táncoltunk ..........szóval ötlettelen vagyok

    Ha netán volna valakinek valami.............................megköszönném!

    előzmény:
    mokka69 (1)
    2007-12-27  11:16
  21. 2010. január 9. 10:455781.
    Ezt megtalált6am én is, de szokott olyan lenni, hogy betekintés. Sajna az most nincs... Én azt kerestem, hogy meg tudjam mutatni
    előzmény:
    Valaki* (5779)
    2010-01-09  08:59
  22. 2010. január 9. 09:035780.

    Sziasztok Lányok!

     

    Boldog Új Évet! Kicsit későn, de a jókívánság mindig jól jöhet!

     

    Miért hittem azt, hogy a szünet mindenre elég lesz? Vagy csak én áltattam magam ilyenekkel. Persze azért sikerült valamennyire utólérni magam, de így is vannak adósságaim!

     

    Angyalka , sajnálom, nem indult valami jól az éved, kitartást-jobbulást!

     

    Az új tagoknak üdv a csapatban!

     

    Angyallány, farsanghoz kapcsolódva, 101 kiskutyás témát előző életemben(másik munkahely) már megcsináltam egy osztályommal és most megint ezt tervezem. A közösbe küldök képet erről és az elmúlt két évi farsangról is.

     

    Tavaly Shrek, előtte Hupikék törpikék meséket dolgoztuk fel. Mindenféle zenékből (amelyek a mesékben hallhatók) összevágtam egyet, amire aztán egy rövid, táncos jelenetet adtunk elő. Szerencsére kolléganőm is partner ebben, így jókat idétlenkedünk ilyenkor!

     

    De általáben elmondható, hogy a sulinkban nagyon jó ötletek szoktak lenni, nagyon össze kell szedni magunkat, hogy lépést tartsunk!

     

    Még valamikor ígértem, hogy megmutatom a rénszarvascsordámat. Most talán sikerül.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  23. 2010. január 9. 08:595779.
  24. 2010. január 9. 08:465778.
    Nem lehet belenézni, pedig máskor volt olyan lehetőség....
    előzmény:
    mokka69 (5777)
    2010-01-09  08:34
  25. 2010. január 9. 08:345777.
    Dőlt írást tanít a Mozaik és az Apáczai-s könyv is, csak azt nem tudom merre dől. Megnézem a kiadó honlapját, hátha van segítség.
    előzmény:
    szagit (5770)
    2010-01-08  20:16
  26. 2010. január 9. 08:265776.
    Szia Edit! Üdv a csapatban!!!!
    előzmény:
    Edit612 (5763)
    2010-01-07  22:15
  27. 2010. január 8. 22:025775.
    szagit: igen, tudtommal volt/van. Nálunk az egyik iskolában tanítottak már így. Hogy aztán most van-e ilyen módszer, azt nem tudom.
    előzmény:
    szagit (5770)
    2010-01-08  20:16
  28. 2010. január 8. 21:365774.

    Azt viszont sajnálom, hogy betű ügyben nem tudtok segíteni!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  29. 2010. január 8. 21:355773.

    Egyébként szépjóestét kívánok!

    Ma továbbképződtem, reggel 8- 3/4 5-ig!

    Holnap talán már csak délig leszünk.

     

    Még szerencse, hogy elájulunk a csodáktól, amit az interaktív tábla segítségével bűvészkedünk.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  30. 2010. január 8. 21:325772.

    Szia!

    Én csak futólag láttam, a dőlt betűs írásfüzetet, így sajnos azt sem tudom, merre dől, de szerintem az is jobbra.

    Ha más nem tud segíteni a jövő héten megpróbálok utánanézni, hátha megtalálom, és akkor beszkennelem, és elküldöm. 

    előzmény:
    szagit (5770)
    2010-01-08  20:16
  31. 2010. január 8. 21:265771.

    Szia!

    Írj a topoc indító "osztályfőnökünknek" egy privit és ő elmondja a feltételeket! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_751909 (5769)
    2010-01-08  19:40
  32. 2010. január 8. 20:165770.

    Hello mindenkinek!

    Angyalka minél hamarabbi gyógyulást kivánok, s hogy ne unatkozz, ime egy gyöngyszem a mai iskolai termésből és a gyerekek határtalan kombinációiból . Tudományos foglalkozáson, azt hiszem Magyarországon ezt környezetként nevezitek, hangzott el 4.o-ban A medve vadászat közben kétkézlábra áll , hogy minél hamarabb elkaphassa az áldozatát.

     Jó készülődést a farsangra mindenkinek.

    Egy kérdésem lenne, Magyarországon van -e forgalomba jobbra dőlő irást tanitó munkafüzet, ugyanis romániai pedagógus vagyok, s mi jobbra dőlt irást tanitunk. Köszi

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  33. Torolt_felhasznalo_751909
    Torolt_felhasznalo_751909
    2010. január 8. 19:405769.

    Sziasztok!

    Már régóta olvaslak Titeket, és sok ötletet találtam a fórumon. Én egy könnyített általános iskolában dolgozom, gyógypedagógiai asszisztensként.

    Többször olvastam már, hogy a közösbe találni, ezt-azt. Kérdezném, hogy ki férhet hozzá a közöshöz?

     

    Üdv. mindenkinek!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  34. 2010. január 8. 16:105768.
    Én féláron vettem nemrég. Amikor valami rendezvénye van a kiadónak, ott általában kedvezményesen lehet vásárolni. A honlapjukon megnézheted hol lesz ilyen legközelebb.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_951615 (5766)
    2010-01-08  13:13
  35. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2010. január 8. 13:135767.

    Elnézést hogy közétek szemtelenkedem...

    Nem vagyok tanár, csak egy szülő.

    Van egy 2. osztályos hallássérült fiam. Integrált suliba jár. Neki keresgélek éppen szövegértéshez könyveket.

    Amit találtam, és tetszik: Fejlesztés mesékkel. Jó drága... Adjatok tanácsot hol lehetne olcsóbban beszerezni?

    És erről vélemény: Olvasóka 1.

                                  Olvasóka 2.

                                  Olvasóka 3. ?

    Köszönöm ha kapok segítséget.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  36. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2010. január 8. 13:135766.

    Elnézést hogy közétek szemtelenkedem...

    Nem vagyok tanár, csak egy szülő.

    Van egy 2. osztályos hallássérült fiam. Integrált suliba jár. Neki keresgélek éppen szövegértéshez könyveket.

    Amit találtam, és tetszik: Fejlesztés mesékkel. Jó drága... Adjatok tanácsot hol lehetne olcsóbban beszerezni?

    És erről vélemény: Olvasóka 1.

                                  Olvasóka 2.

                                  Olvasóka 3. ?

    Köszönöm ha kapok segítséget.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  37. 2010. január 8. 09:085765.

    Köszönöm a jókívánságokat, aranyosak vagytok!

    Telefonon keresztül is lehet dolgozni.

    A nap végén elhozzák, amit alá kell írnom, az óráimat megtartják, ...de ez sehogy sem az igazi!

    Nagyon mennék már!

     

    Küldtem a közösbe néhány farsangi dolgot, csak képek, még nem találtam ki, mi lesz a végleges munka velük.

    Rajzra, technikára használható, úgy gondolom.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  38. 2010. január 8. 09:025764.

    Szép jó reggelt Mindenkinek!

     

    Nem rólunk szól, de EZT érdemes elolvasni.Úgy érzem azért, mert a reáltárgyak azok, amik nem igazán állnak a gyerkőcökhöz közel, amiket egy gyermek enm igazán ért. Anno én is küszködtem velük, de jujdenagyon!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  39. 2010. január 7. 22:155763.

    Szia mokka69!

    Tanító vagyok, 17 éve a pályán, "kisebb" megszakítással (GYES).

    Jelenleg elsősöket tanítok, 26-an járnak az osztályba.

    Délelőtt is és délután is dolgozom, matematikát, tesit, rajzot, ill. 4. osztályban informatikát tanítok.

    Hobbim a foltvarrás és nagyon szeretek olvasni is.

    Edit

    előzmény:
    mokka69 (1)
    2007-12-27  11:16
  40. 2010. január 7. 19:315762.

    Sziasztok!

     

    Sikerült visszarázódni?

    Rémes, hogy mindjárt itt a félév, és a szöveges értékelés!

     

    Ma volt egy szuperjó újévi koncertünk!!!! Feldobta a napot!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  41. 2010. január 7. 19:305761.
    Gyogyulj meg, Angyalka!
    előzmény:
    Angyalka2524 (5751)
    2010-01-06  19:37
  42. Torolt_felhasznalo_252392
    Torolt_felhasznalo_252392
    2010. január 7. 19:235760.

    Sziasztok!

    Angyalka! Úgy látszik a sors elkerülhetetlen. Kicsit irigyellek a fekvés miatt.

    Küldtem a közösbe néhány farsangit és még megy ma egy.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  43. 2010. január 7. 18:415759.

    Sziasztok!

     

    Angyalka!

    Pihenj, és ne rágódj azon, hogy mennyi mindent kellene csinálnod!

    (Mondom ezt én, aki időnként némán is próbál tanítani. )

     

    Most viszont segítséget kérnék.

    Ezek közül a betűk közül nincs meg a "T".  Hátha valakinél megbújva megtalálható.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  44. Torolt_felhasznalo_933435
    Torolt_felhasznalo_933435
    2010. január 7. 18:115758.

    Angyalka: Ez tényleg kényszerpihenő... szó szerint.... csak nem lesz belőle gipsz!

    Legalább így szabadidődben kénytelen vagy nekünk farsangi ötleteket keresgélni a neten :-)   :-)   jóóóóóóóóóóóóóóóó???

     

    A táppénzes dologra ugyan nem kaptam ötletet, gondolom TI is úgy vagytok vele, hogy mindent  úgyis megmagyaráznak.

    Na, én addig járok utána, amíg meg nem tudom ennek a kiszámítását. Az eredményről értesítelek benneteket!

     

    előzmény:
    Angyalka2524 (5751)
    2010-01-06  19:37
  45. 2010. január 7. 07:425757.

    aNGYALKA JOBBULÁST!

     nEKEM EZ TAVALY TAVASSZAL JÉG NÉLKÜL IS SIKERÜLT . Mai napig sem tudom hogy csináltam, lefelé indultam, de érkezni 180 fokot elfordulva a hátamon landoltam. Én megúsztam gipsz nélkül zúzódásokkal. Pihen, ne erőltesd! Nekem azóta is ropog a térdem.

     

    Nálunk 15-én van félév zárás, 22-én kell kiadni az értékeléseket.

    előzmény:
    Angyalka2524 (5751)
    2010-01-06  19:37
  46. 2010. január 6. 21:215756.

    Sziasztok!

     

    Most scaneltem 1-2 tavaszi origamis oldalt, megy majd a közösbe.

     

    Angyalka: pihenj és pihenj! A suli nem szalad el, megvár. Addig a tájékoztatók fejlécét meg tudod írni, hogy haladj. De csak akkor, ha nagyon unatkoznál otthon.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  47. 2010. január 6. 21:145755.

    Nekem már 90 óra kipipálva...

    Habár sokkal okosabb nem lettem...

    Nekem pont a számítógépes tetszett a legjobban.Talán végre tudom használni a projektort is.:-)

    Szép estét!

    előzmény:
    mokka69 (5747)
    2010-01-06  17:30
  48. 2010. január 6. 21:095754.

    Mielőbbi gyógyulást kívánok én is!

     

     ÚÚÚÚ,nagyon sajnállak.

     

     

     

    Nekünk 18-án kell osztani a tájékoztatót.Már tudom ,mit csinálok majd hétvégén....

    előzmény:
    Angyalka2524 (5751)
    2010-01-06  19:37
  49. 2010. január 6. 20:145753.

    Jaj, Te szegény!!!

     

    Gyógyulj! 

    előzmény:
    Angyalka2524 (5751)
    2010-01-06  19:37
  50. 2010. január 6. 20:125752.
    Megérkeztek, rendben vannak!
    előzmény:
    szagit (5749)
    2010-01-06  18:58
  51. 2010. január 6. 19:375751.

    Ez a mai nap nem az én napom volt.

    Az osztályom szeme láttára legurultam a lépcsőn.

    Jött értem a mentő. 1 hét kényszerpihenő.

    Fáj és nagyon elesett vagyok!!!

     

    A bokám háromszorosára dagadt azonnal és kékeslila  színben pompázott.

    Csak a lábfejemen van egy repedés, amit a másik térdem okozott a zuhanáskor. Érdekes!

    1 hét múlva újabb röntgen és eldől, hogy begipszelik vagy nem.

    Itt van a félév a nyakamon.

    Reggel a férjem értem jött, kocsival mondván, hogy el ne essek a tükörjégen. Hát ott nem, csak az iskolában sikerült.

    VIGYÁZZATOK MAGATOKRA!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  52. Torolt_felhasznalo_252392
    Torolt_felhasznalo_252392
    2010. január 6. 19:075750.

    Sziasztok!

    Annyira szeretnék egy nyugis hetet a suliban, amikor "csak" tanítani kell!!!

    Három napja járunk suliba, de visszaolvasni sincs erőm. Keresek itthon valami farsangosat és küldöm a közösbe. :)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  53. 2010. január 6. 18:585749.

    Üdv mindenkinek!

    mokka 69 nem haragszom egyaltalán, természetes, hogy megvannak a családi elfoglaltságaid is. Könnyú évet kivánok minden téren.

    A közösbe töltöttem fel dolgokat , nálam azt jelezte ki hogy elment. Visszajelezne-e valaki, hogy megnyithatók e?

    Jó munkát!

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  54. 2010. január 6. 17:315748.
    Ez nagyon szép!
    előzmény:
    szagit (5746)
    2010-01-05  20:28
  55. 2010. január 6. 17:305747.

    Sziasztok!

    Szia és bocsánat, hogy nem válaszoltam, de nem egy sima évkezdeten vagyok túl (családi) . Olvastam a levelet, szeretettel várunk, látunk itt köztünk!

     

    Kinlódunk az iskolában is a kompetenciával, képzés még csak a számítástechnika van, a többiről ne is beszéljünk, pedig szeptemberben el kellett volna kezdeni 

    előzmény:
    szagit (5745)
    2010-01-05  20:15
  56. 2010. január 5. 20:285746.

    Azért mert szerettek,jöttem a világra,
    S lettem új fény,csillag,szülők boldogsága.
    Szeressetek mindig,igaz szeretettel,
    A kincsetek vagyok,pici kincs,de EMBER!

     

     Megtetszett

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  57. 2010. január 5. 20:155745.

    Köszi az üdvözlő szöveget! Igyekszem felzárkózni hozzátok.

    Mokkanak már irtam privát üzenetet, de sajnos nem válaszolt.

    Csak egy kósza ötlet a farsangra. Mi VII. ben Hófehérke és a hét törpét adtuk elő komédiává alakitva. Két srác volt Hófehérke egymás nyakában , igy nem jelentett gondot a mellette állók magassága, s mivel férfi volt az oszink , igy ő lett Hófehérke szivszerelme. Nem emlékszem ki énekli azt a számot amire táncoltunk, de a refrenben ez volt kérek egy kulcsot a szivedhez. Az oszink nem tudott semmiről semmit, ezért meglepődött nagyon rajta, mint ahogy mi is őrajta. Az ő tréfája az volt , hogy épp a farsangibulira vágatta le a szakállát. Mondhatom fél órán keresztül nem ismertük fel, az eredeti oszira pedig váltig mérgesek voltunk, hogy nem jött el a bulinkra. Végül egy adott pillanatban kirobbant belőle a kacaj, és egyből lelepleződött.

    előzmény:
    Angyallány (5742)
    2010-01-04  20:39
  58. Torolt_felhasznalo_933435
    Torolt_felhasznalo_933435
    2010. január 5. 18:175744.

    Sziasztok!

    Kéréssel fordulnék hozzátok!

    Lányok!.. tudna valaki segíteni táppénz kiszámításában?? Sokallom a levonást az 5 napért! ....A napi óradíj kiszámításában???

     

    Az én nyakamon hónap végén a kulturális bemutató, és a farsang is... hogy fogom megoldani e rövid idő alatt??? ... azt nem tudom.

     

     

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  59. 2010. január 5. 16:215743.
    előzmény:
    Angyallány (5742)
    2010-01-04  20:39
  60. 2010. január 4. 20:395742.

    Sziasztok!

     

    Szagit: üdv. a csapatban!

     

    Nálunk is beindult a nagyüzem. A havi program szerint a hónap 'lájtos'nak tűnik, de a vezetőség a változás és változtatás jogát fenntartja. Mikor ezt a táblázat alján megláttam, komolyan mondom, felröhögtem.

     

    Nekem kész kín volt a nap, mert ez a feljött 6 (már) kiló bizony nagyon nehéznek bizonyult (naponta többször felmászni a másodikra, levenni a bakancsot, felhúzni a bakancsot, hajolni, mikor a nadrág majd szét reped rajtam - amúgy nem passzos, de beöltözök alá, mert az udvaron ácsingózni ebben a hidegben nem könnyű). Fogyózni juszt sem fogok (Emke tudja már, hogy rám fért ez a plussz). Ha akar, magától menjen le. Addig meg majd csak megszokom.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  61. 2010. január 4. 19:165741.

    Boldog űj évet kívánok mindenkinek!!!

     

    Ma már el is kezdődtek a munkás hétköznapok! A gyerekek negyon aranyosak voltak. olyan szépen eljátszottak délután! egyáltalán nem igényelték az irányítást, még rendetlenkedő sem volt. szerintem már hiányoztak egymásnak!

     

    Olvastam, hogy belevetettétek magatokat a farsangi készülődésbe. Mi a tavalyi negyedikeseimmel " Béna FC- nek" öltöztünk. A fiúk mindenféle kötszerrel a lábon, kézen , mankóval, járókerettel voltak a foci csapat.A lányok pedig a szurkolók pom.pom lányok. A hsm 3. zenéjére robbantak be a tornaterembe, biztatták a csapatot, akik egy rövidke meccset is rögtönöztek. Hatalmas sikerük volt, ahogy az amúgy nagyon jól focizó fiúk szerencsétlenkedtek a kiskacsás gumilabdával.

     

    Jézuskától kaptam két jó könyvet.Egyikben versek, műsorok vannak különböző alkalmakra, a másikban pedig drammatizált mesék. Mindkettő CD melléklettel. A párom sikeresen halad a szkenner bűvölésével. Ha sikerül és érdekel vkit szívesen felteszem.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  62. 2010. január 4. 18:565740.

    Szépjóestét kívánok!

    Igazán szép reggelre ébredtünk. - 13 fok!

    Viszont az iskolában meleg volt, és az ott telelő 40-50 dézsás növényem is túlélte a szünetet.

    Annyi "jeles" dátum lesz a hónapban, hogy csak kapkodtuk a fejünket!

    Pénteken és szombaton rögtön egy továbbképzés!

     

    További szép napot és szép hetet kívánok!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  63. 2010. január 4. 17:345739.

    íRJ PRIVIT mOKKA osztályfőnöknek, tőle tudhatsz meg részleteket!

    Üdv a csapatban!

    előzmény:
    szagit (5738)
    2010-01-04  16:40
  64. 2010. január 4. 16:405738.

    Boldog új évet kivánok minden kedves tagnak!

     

    Újonnan regisztráltam, ezért ez az első próbálkozásom itt. Visszaolvasva a régi hozzászólásokat is, nagyon sok, hasznos dolgot tudtam meg, amihez ha lehetséges szeretnék én is csatlakozni.

    Valamilyen közös oldalról is irtok, amire én is küldenék (számomra hasznos) dolgokat, csak nem tudom mi a cim. Ha valaki ezt megirná, továbbitanám az általam használt témákat, feladatlapokat, technikai dolgokat.Mindenki eldönti majd, hogy mennyire tudja azt hasznositani.

    Jó munkát mindenkinek!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  65. 2010. január 4. 10:125737.

    Sziasztok!

     

    Hááát, gondban vagyok. Az új közös nem fogad el 4MB-nál nagyobb csatolást. Sajnos, amik vannak nekem CD-n, azok mind jóval nagyobbak. Most törhetem a buksim, hogyan tovább...

     

    Először is megyek dolgozni! Pápá!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  66. Uhu
    Uhu
    2010. január 3. 19:405736.
    Sajnos nincs, legalább 7 évvel ezelőtt volt, és nem az én gyerekem osztálya csinálta
    előzmény:
    VITYUKA (5735)
    2010-01-03  19:31
  67. 2010. január 3. 19:315735.

    Uhu!

    Nincs véletlenül fényképed a viharos farsangról?

    Egyre jobban tetszik az ötlet!

    Kijavítottam a dolgozatokat, de nehéz lesz holnap felkelni.!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  68. Uhu
    Uhu
    2010. január 3. 19:045734.

    Nagyon jó ez a sajtos történet is! Azt tapasztalom, minél nagyobbak a gyerekek annál jobban szeretik a táncos dolgokat, nálunk állandóan ezt a

    hipp-happ-ot nyomják, én már biztos öreg vagyok, de már nagyon unalmasnak tartom. 

    Jó lenne szerintem persze egy kicsit nagyobbaknak a Macsakaarisztokraták filmből a "Minden ember macska nem lehet" számra egy macskazenekart összeállítani és arra kreálni valami vicces táncot. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_933435 (5732)
    2010-01-03  17:37
  69. Uhu
    Uhu
    2010. január 3. 18:555733.

    Köszönöm!

    A viharos jelenethez még annyit, hogy a tornateremben adták elő, a szülők körben ültek kezükben a nyitott fekete ernyővel és mögüle villogtatták az elemlámpát a viharos résznél. A teremben majdnem teljes sötétség volt, ezért különösen hatásos volt az ezüstbe öltözött esőcseppek és a szél tánca.

    A pillangó pont bele illik, úgy látom megindult a fantáziátok, dehát így kell ezt

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_933435 (5732)
    2010-01-03  17:37
  70. Torolt_felhasznalo_933435
    Torolt_felhasznalo_933435
    2010. január 3. 17:375732.

    Köszönjük az ötleteket, nagyon hasznosak!  :-)

    A "viharos" jelenetet tovább szőve, "pillangók"  repdesnek a vihar előtt, vagy után... vagy előtte is utána is hmmm???

     

    Vityuka: Emlékeim szerint egy történeteset mi is előadtunk... léckeretre csom.papírból sajtot készítettem, lyukakat rajzoltam rá, középre egy nagy lyukat hagytam, amin a gyerekek átfértek. A zenéje lopakodós (bűnügyis) volt :-) Az egerek a spájzba ólálkodtak (polcon befőttes üvegek, zsírosbödön stb. vagy az egész szintén felfestve papírra) Szóval.....

    A főnökegér jött kémlelve, majd a többiek is előmerészkedtek szintén óvatosan ... aztán egy gyorsabb zene, amire táncot lejtettek.... csörömpölés... bejön a gazdaasszony (tanár) seprűvel, így vége az egérbulinak, szétszaladnak. A történet ugyan rövid, de látványban jó!

     

    Most az osztályommal Hungária: Csavard fel a szőnyeget c. számra szeretnénk előadni táncot, bár még csak gondolatban van meg.... de ettől még eltántoríthatnak az ötleteitek.

    Én is várom!!!

    :-)

     

    előzmény:
    Uhu (5723)
    2010-01-02  21:32
  71. Uhu
    Uhu
    2010. január 3. 16:425731.

    Örülök, hogy hasznát tudod venni az ötletnek, közben még eszembe jutott, hogy évekkel ezelőtt az egyik elsőosztály a rút kiskacsát adta elő, sárga póló, piros csőr, fehér harisnyanadrág, sárga kendő, piros kartonból lábujjak rávarrva a lábfejre, a karjuk és azoldaluk között egy sárga háromszög volt odavarrva ezért aztán amikor oldalra nyújtották a karjukat olyan volt mint egy szárny, a tanító néni volt a kacsamama, hatalmas kék vászon volt a víz, és kb. 4-5 gyerek a sás, zöds póló karjukra és fejükre hosszú kardszerű levél.  A rajzfilmből volt a zenebetét. A rút kiskacsa úgy változott át, hogy a végén szoros kört formáltak kezükkel betakarták és pár pillanat múlva leguggoltak és felemelkedett a a hattyú.

    Rendkívül látványos volt!

    4-esek táncoltak egy flamingót, bikaviadallal egybekötvve. 

    Te jó ég, de régen volta ezek!

    Köszi ezt a hangtárnok dolgot, mindig nagyon szenvedek amikor valami zenei betét kell egy műsorhoz.

    Közben találtam még színdarabot ., elsősorban anyák napjára valót, de van év végi is.

    Még mosok egy adagot aztán küldöm

    előzmény:
    VITYUKA (5728)
    2010-01-03  12:36
  72. 2010. január 3. 14:545730.
    Basszus! Könnyű belénk rúgni, de senki nem cserél velünk helyet, mondván: más hülye kölkével ők nem akarnak foglalkozni!!
    előzmény:
    Angyalka2524 (5729)
    2010-01-03  14:51
  73. 2010. január 3. 14:515729.

    Sziasztok!

    Indult egy új topik kereset kiegészítés címmel.

    Hát.. jól felbosszantottam magam egy-egy hozzászóláson.

    Rémes, miket gondolnak a pedagógusokról, munkaidőről, bérünkről!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  74. 2010. január 3. 12:365728.

    uHU!

    Hihetetlenül hálás vagyok az ötletekért. Ez a viharos dolog nagyon megfogott, nálunk ezt még azzal kell kiegészíteni, hogy keresni kell egy jó számot, amire kisüt a nap, s a végén táncolni kell. A vihar hangjai azt hiszem ének-zene cd-n van. Kiváncsi vagyok mit fog szólni az osztály hozzá. A pókos dolog is tetszik. Tavaly találtam egy zenei könyvtárt (google-be Hangtárnok-farsang), ahol van egy nagyon segítőkész könyvtáros (Trinity), akinek, ha megírjátok, hogy milyen jellegű zenére (akár milyen témájú) volna szükségetek küld több félét is. De ha ott elolvassátok a tavalyi kéréseket, onnan is sok ötletet lehet meríteni.

     

    Már csak egy nap, sőt egy fél, s a dolgozataim még mindig nincs kijavítva.

    előzmény:
    Uhu (5723)
    2010-01-02  21:32
  75. Uhu
    Uhu
    2010. január 3. 12:285727.

    Köszönöm a segítséget, már létrehoztam egy gmail-es címet.

    Még keresgélek a régi dolgaim jözött hátha találok valami használhatót.  

    előzmény:
    Angyallány (5726)
    2010-01-03  09:12
  76. 2010. január 3. 09:125726.

    Uhu: azért csak tömörített fájllal, mert a citromail a legvacakabb levelező (arról nem is beszélve, hogy csak 10 alkalommal lehet letölteni, utána hiába van még messze a letöltési idő, akkor sem enged többet).  Válts gmail.re, jobban jársz!

     

    Lementettem és küldöm tartós változatban.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  77. 2010. január 3. 09:075725.

    A barátnőm felajánlásának 5. része elment a közösbe. Ez is kompetenciás sor.

     

    Uhu: mindjárt utánanézek, mit lehet tenni a tartósság érdekében.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  78. Uhu
    Uhu
    2010. január 2. 23:045724.

    Sziasztok!

     

    Küldtem 3 színdarabot, óriásfájlban, ami viszont csak jan 9-ig van fenn és csak addig tölthető le. Fogalmunk sincs hogyan lehetett volna tartósan elküldeni. A Kata és a hét törpe nagyon jó kis darab anyák napjára a másik kettő karácsonyi ami már nem aktuális de még jól jöhet egyszer. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  79. Uhu
    Uhu
    2010. január 2. 21:325723.

    Szia Vityuka!

     

    Nálunk a kicsiknél csak osztályfarsang van, de a lányoméknál mikor még alsós volt hatalmas iskolai buli volt. Elmondok pár ötletet hátha segíthetek.

    1. Vihar. szél /alufóliába szalagokkal/ fák, virágok, felhők, nap,

        Vihar hangjai. A szülők fekete esernyővel  kezükben elemlámpával, amivel adott pillanatban villogtak egy nagy körben ültek . Ebbe körben zajlott az esemény, lassan eltűnt nap a fekete felhők mögött, elhallgattak a madarak, zúgott a szél, hajladoztak a fák, virágok, villámlott, dörgött /villámlás a szülők elemlámpája volt, a csattanás valamilyen lemezlap/ , majd csendesedett avihar újra kisütött a  nap, csicseregtek a madarak kiegyenesedtek a fák virágok és a szél összeroskadt.

    Óriási sikerük volt.

    2. Pókok tánca.

    Minden gyerek póknak öltözött, fekete kezeslábas, karjuk fekete harisnyába húzott szivacsrúd, hátukra ovális párna megfestve keresztespóknak és mintegy hátizsákot úgy vették fel. Harisnyából óriási pókhálót szóttek aminek a közepében egy légy volt. A pókháló végén voltak a gyerekek és zenére táncoltak. Ők is nyertek.

    3. A szultán udvarában

    Hát ez nagyszerű volt, de nagyon munkásak voltak a jelmezek.

    Hastáncosnők, elefántszelidítő, kígyóbűvöló, szultán néger rabszolgái akik legyezték

    Keleti zenére megjelent a szultán a trónján, és felvonultak előtte az előbb felsoroltak, mindegyik egy kis betutatót tartott . A jelmezek annyira jók voltak, hogy egy jelmezkészítő meg akarta vásárolni

    4. velencei karnevál

    Hihetetlen egyszerűen elkészített, de házilag varrt jelmezek.Élékvörös ruha csipkefodorral a nyakukon karjukon a lányoknak, fekete térdnadrág a térd alatt fodorral, fehér zsabós ing a fiúknak.Szenzációs volt az arcfestés, a lányoknak fehéresszürke paróka, fiúknak fekete kalpag.Korabeli táncot adtak elő.

    előzmény:
    VITYUKA (5720)
    2010-01-02  17:30
  80. 2010. január 2. 18:525722.

    Sziasztok!

     

    Minden kedves topiktagnak boldog uj évet kívánok!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  81. 2010. január 2. 17:345721.
    Vityuka: nekem vágyam, de a gyerkőcök közül nem mind akarja (pedig csak teljes létszámmal lenne jó): 101 kiskutya (gyerkőcök) és Szörnyella de Frász (nevelő).
    előzmény:
    VITYUKA (5720)
    2010-01-02  17:30
  82. 2010. január 2. 17:305720.

    Csajok! Munkára fel! Kezdődik a farsangi készülődés. Sajnos nálunk elég magasra van téve a léc, a tavalyi farsang után már azt mondtuk, hogy ezt már nem lehet túlszárnyalni. Mind a 9 osztály fellépett. Nem elég a jó jelmez, a jó zene, most már egy történet kell, amit eltáncolsz. Megpróbálom összeszedni az elmúlt évek legsikeresebbjeit. Mi tavaly indiánok és cowboyok voltunk, azelőtt a fiúk ho-ho-ho horgászok, a lányok kukacok, elsőben pedig mindenki az volt, ami szeretett volna, de közösen léptünk fel egy számra, aminek az volt a címe, hogy :Áll a bál az iskolában - elsősöknek kiváló. A régi osztállyal favágók és asszonyaik sramli zenére, voltak hajótöröttek hawai lányokkal. Remélem tudtam valakinek segíteni.

    Ötleteket én is szívesen várnék.  Jó pihenést még, dolgozatjavítást, gondolom ezt mindenki a végére hagyta.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  83. 2010. január 2. 09:185719.

    Szép jó reggelt!

     

    Na, elkezdődtek a munkás hétköznapok. Gyorsan rendbeteszem a lakást és nekiállok töltögetni a közöst. Összeállítok 3 dolgozatsort, keresgélek farsangra. Nem tudom meddig jutok, de igyekezni fogok! 

     

    Juj, ha az evés nem veszi el az időm a munkától. Mert 3-4 napja csak eszem, alszom és ... jól vagyok.

     

    Legyen szép napotok!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  84. 2010. január 1. 23:225718.
    MINDENKINEK EREDMÉYNEKBEN ÉS SIKEREKBEN GAZDAG ÚJ ÉVET KÍVÁNOK!
    előzmény:
    VITYUKA (5717)
    2010-01-01  21:17
  85. 2010. január 1. 21:175717.
    sIKEREKBEN, ÖRÖMÖKBEN GAZDAG BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNOK MINDEN KOLLÉGÁMNAK!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  86. 2010. január 1. 15:355716.

    Sziasztok Lányok!

     

    Sikerült idegurulnom! Ja, miért is? 5 kilót híztam. De ez sajna lemegy, ha elkezdődik a munka.

     

    Na, mindegy, most mégis derűsen nézek a jövő elé. Főleg most, hogy ezt megtaláltam:

     

    Elsején mikor kigyúlnak a fények,

    A detoxban csak akkor kezdődik az élet.

    Kancsalok a szemek, a fejek kékek,

    Mámorosan kívánok BOLDOG ÚJ ÉVET!!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  87. 2010. január 1. 13:195715.

    Boldog új évet kívánok!

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  88. 2010. január 1. 12:125714.

    Szép jó reggelt,évet lányok!

    Csatlakoznék az előttem szólókhoz én is.Boldog új évet mindenkinek!

    És jó pihenést a szünet hátralevő részére!

    előzmény:
    mokka69 (1)
    2007-12-27  11:16
  89. 2009. december 31. 22:325713.
    Mindenkinek nyugodt, békés, szeretettel teli Boldog Új Évet Kívánok!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  90. 2009. december 31. 22:275712.

    Sziasztok !

    Szilveszter éjjelén válassz egy csillagot,

    ha bármi bánt, neki elmondhatod!

    Meggyógyítja szívedet, lelkedet.

    Kívánom: tegye szebbé a következő évedet! B.U.É.K.

    szentinetti

     
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  91. 2009. december 31. 22:215711.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  92. 2009. december 31. 20:485710.
    Békés, boldog új esztendőt mindnyájatoknak!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  93. 2009. december 31. 17:255709.

    Kedves MINDENKI, akivel itt talákozom!

     

    Kívánom, hogy váljék valóra álmotok, vágyatok!

    Legyen békés, boldog az új évetek! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  94. Torolt_felhasznalo_432210
    Torolt_felhasznalo_432210
    2009. december 31. 17:065708.
    Szilveszter alkalmából nem kívánok egyebet, csendes lépteidet kísérje szeretet! Szívedben béke, lelkedben nyugalom, légy boldog a következő 365 napon!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  95. 2009. december 31. 16:515707.

    Sziasztok!

     

    Minden kedves topictársnak boldog új évet kívánok sikerekben, egészségben! 

     

    Nagyon örülök, hogy idén rátok találtam.

     

    Vityuka: sok sikert a mai estéhez. 

     

    Én is lassan készülök, házibuliba megyünk.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  96. Torolt_felhasznalo_933435
    Torolt_felhasznalo_933435
    2009. december 31. 16:385706.

    Egy pillanatra megpihen az órarúgó,

    míg a himnuszra vigyázba áll a mutató.
    Majd a nagyobbik egy picit előre dőlve,

    átlép az új esztendőbe.

    Onnan visszaszól a kicsinek:
    Boldog új évet Nektek és Szeretteidnek!!!

    Jövőre ugyanitt, ugyanolyan lelkesedéssel!!!!

     

    Krea

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  97. 2009. december 31. 14:045705.

    Sziasztok!

    Rohamtempóban halad a szünet. Rám pedig vár még egy adag dolgozat és egy köteg füzet. És sok-sok tétel a szigorlatra.

     

     

    Boldog új évet kívánok mindenkinek!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  98. Torolt_felhasznalo_252392
    Torolt_felhasznalo_252392
    2009. december 31. 12:015704.

    Sziasztok!

     

    Kedves nyughatatlan, pihenni nem tudó sorstársak! Nekem nagyon összejött ez a semmittevés Látom, hogy már a farsangi előkészületekkel bíbelődtök. A jövő hétig még gondolni sem akarok rá, viszont a gyerekkkönyvtárakban januárban a Mese útja programban a Medve hava lesz és gondoltam, hogy felkészítem a gyerekeimet, mielőtt odamennénk. Múlt hónapban a varázslók hava volt és csak Harry Potter jutott eszükbe, de remélem ezzel a kis készüléssel, most megelőzöm az egysíkú gondolkodásukat és készítettem nekik egy kis bemutatót a híresebb medvékből. Sikerült 15-öt összegyűjtnem. Két napi munkám a neten. Így a barátaim előtt tesztelem majd le ma este. MEDVE kvíz, s egyebek. Küldöm majd a közösbe!

    BoldogUljatok ti is a 2010-es Évben, ezt vánom én!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  99. 2009. december 31. 10:065703.

    Sziasztok Lányok!

     

    Mindenkinek nagyon boldog, eredményekben gazdag új évet, jó egészséget kívánok 2010-re!

     

    előzmény:
    mokka69 (5701)
    2009-12-31  07:53
  100. 2009. december 31. 09:545702.

    Az egész csapatnak nagyon boldog új évet kívánok! Az új évben is jó együttműködést, sok hasznos ötletet!

     

    Ildikó

    előzmény:
    mokka69 (5701)
    2009-12-31  07:53

Címlap

top