Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Ötletbörze tanítóknak

mokka69
Létrehozva: 2007. december 27. 11:16
Sziasztok!
Azért hoztam létre ezt a topicot, mert a saját tapasztalatomból tudom, hogy milyen sokrétű tájékozottság kell a tanítói munkához. Tudnunk kell tanítani, gyereket nevelni, kreatívnak kell lennünk, műsort kell betanítanunk, értékelnünk kell, dekorálni a tantermet, ajándékot készíteni, tanmenetet írni és még sorolhatnám!
Itt szabad a pálya, segítsünk egymásnak, mert így könnyebb lesz!


  1. 2010. Április 29. 09:506551.

    Sziasztok!

     

    Megint rohanásban vagyok, de bekukk ide azért.

     

    Most gyárton ezerrel az okleveleket (mellékelem az én csoportomét - a többi is ilyen, csak a pirossal szedett más) .

     

    Amint tudom, hozom a feladatokat is, csak egyszerűen nincs időm leírni (remélem holnap már lesz).

     

    Köszönöm a dicséreteket a vár miatt. Ez a vár segített hozzá, hogy az egyik kategóriában elhozzuk a első helyet.

     

     

    Most megint segítségért esedezem. Tegnap, csak úgy félválról odabökte nekem az igh, hogy a napköziseknek kell megszervezni a 2 hét múlva (szombaton) esedékes családi napot és én vagyok a koordinátor. Mondanom sem kell, hogy seggre ültünk. Még fel sem ocsudtunk a lovagi tornából, de már ez is a nyakunkban van. Kérdésemre, hogy mi az elképzelésük: "Fogalmam sincs, találjátok ki ti!" Komolyan mondom, hogy ez a típus a legalkalmatlanabb a vezetésre. Nem csak a felelősséget hárítják át másra, kollégákra, de az irányításhoz sincs semmi sóhajtásuk sem.  

     

    Persze előtte ott van a Szülők-nevelők bálja (szintén szombaton), amit kötelezővé tettek, mivel azzal dolgozzuk le a nagypénteket. No comment!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  2. 2010. Április 29. 09:216550.

    hALIHÓ!

    Hol vagytok? Mindenki dolgozik ezerrel, az elem pedig kezd merülni. Soha ilyen sokáig nem húztam a dolgozatok javítását, kínszenvedés.

    Megosztok veletek két gyöngyszemet, az egyiket most javítottam, a másikat pár héttel ezelőtt.

    A Dunántúli-középhegységet gömbölyített csapadék jellemzi.

    A másik: a hal alakja: ferdített tojás alakú

     

    Ja és nem ugyanaz a gyerek írta.

     

    Tegnap rajzversenyen voltam a gyerekekkel, s nagyon klassz segédanyagot mutatott az egyik kolleganő az elsősök betű- illetve olvasástanításához. Ő fejlesztette ki, nyomdában gyártatta le. Azt ígérte, hogy küld nekem egy régi példányt belőle. ha megkapom közkinccsé teszem.

     

    Kitartás mindenkinek!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  3. 2010. Április 27. 11:416549.

    Sziasztok!

    Örülök,hogy megtaláltalak benneteket,szeretnék csatlakozni hozzátok!Tanító vagyok én is,de jelenleg gyesen vagyok.Jövőre (idén :) ) megyek vissza dolgozni,elsőseim lesznek.

    Sok könyvem van,nem tudom mit kell rakni a közösbe...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  4. Torolt_felhasznalo_252392
    Torolt_felhasznalo_252392
    2010. Április 26. 23:106548.

    Sziasztok!

    - VITYUKA: Köszönöm a dalt.

    - Angyallány: A vár tényleg szuper.

    - Angyalka: Tudom rossz érzés, ha az ember készül, készül és nincs akkora hatása.

     

    Azt hiszem az anyák napja után már semmi extrát nem csinálok a kiránduláson és a bizonyítványokon kívül. Kezd lejárni a szavatosságom és fogyni a türelmem és alacsonyabban van a toleranciaküszöböm.

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  5. 2010. Április 26. 17:456547.

    Sziasztok!

     

     

    Angyallány! Fanasztikus lett a várad,gratulálok! Kiváncsian várom a feladataidat hozzá.

     

    Látom mindenkinek megvan az utolsó hetekre az elfoglaltsága senki sem unatkozik. Szerintem aki nincs benne az el sem tudja képzelni, hogy mi mennyi munkával jár, de amikor meg elkészül az olyan jó érzés tud lenni, hogy sikerült összehozni.

     

    Nálunk is folyamatosan van valami, amire készülni kell.

     

    Mokka

     

    Szerinted sikerült a felvételim közétek vagy esetleg pótvizsgáznom kell?

     

    További szép napot és kitartást mindenkinek!

    0214

    előzmény:
    Angyallány (6543)
    2010-04-26  08:20
  6. 2010. Április 26. 16:466546.

    Sziasztok!

    Olvasgatok ám itt rendszeresen, csak időm nem nagyon volt írni.

    Készen vagyok a 120 órámmal. Így időm már rengeteg.

     

    A vár szenzációs lett!

    előzmény:
    Angyallány (6517)
    2010-04-24  10:13
  7. Torolt_felhasznalo_933435
    Torolt_felhasznalo_933435
    2010. Április 26. 15:466545.

    Angyallány: elismerésem a várért, nem könnyű szerkezetűű :-) elég volt lecipelned!! ...... és túlélted a támadást is, mint mindent túl kell élni, még a sebek árán is.

     

    Nálunk is programok programok hátán: helyi matek verseny szervezése, lebonyolítása, szavalóversenyre készítés, 3 napos Föld napja programok, akadályversennyel, a Falu napon is fellépünk, és a kézműves részleg is ki lett osztva erre a napra, persze az anyák napja, majd a kirándulás, közben színház is stb.... el sem hiszi a kívülálló, hogy ez mi mindennel jár, a délelőtti tanítás mellett-után.

     

    VITYUKA:Látom szőlős-boros ügyben már küldtek az ügyesebbek neked anyagot!

     

    Az anyák napja nálunk is nehézkesen indul, de a végére összekapják magukat.

    Mi készítettünk anyák napi meghívót is, a közösbe felteszem.

     

    További szép, balesetmentes napokat nektek!

    :-)

    előzmény:
    Angyallány (6517)
    2010-04-24  10:13
  8. 2010. Április 26. 10:246544.

    Sziasztok!

     

    Törtes összefoglaló óra csoportmunkában.

    Azt hittem, ügyesebbek lesznek.

    2 óra alatt nem lettünk kész, majd folytatjuk.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  9. 2010. Április 26. 08:206543.

    Sziasztok!

     

    Zsuzska: na, igen. S hősként viseltem volna a protekciós gipszet.

    Amúgy a gyerkőcök voltak ügyesek, ők készítették. Egy apróság meg akarta kóstolni.

     

    Vityuka: Igazából jó 3 hét alatt készült el, mert sajnos nem tudtuk mindennap csinálni. Pénteken került csak fel az álmennyezetre és tettük rá a forgácsot + a krepp papírt. Egyenlőre nem tudom hol lesz a helye, mert eléggé termetesre sikerült (szétszedni nem fogom, legfeljebb hazahozom).

    A részletekről a héten valamikor beszámolok, mert szeretném a feladatokat is összeszedni Nektek.

     

    Ja, hogy ne felejtsem el: holnap cserélik ki a bejárati ajtómat...ezen a héten sem fogok unatkozni.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_183978 (6526)
    2010-04-24  18:28
  10. 2010. Április 25. 19:096542.

    Zsuzsinyka!

     A mű címét, szerzőjét nem tudom, de a közösbe elküldtem a zenét. A 10 éves kisfiam éppen a fejem fölött volt, amikor olvastam a fórumot. Kattintott ide egyet, majd oda egyet, s két perc múlva elküldtük a zenét a közösbe. Csak ámulok és bámulok! Honnan tud ő ilyesmit?

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_252392 (6540)
    2010-04-25  17:38
  11. Torolt_felhasznalo_252392
    Torolt_felhasznalo_252392
    2010. Április 25. 17:396541.

    Jó lenne a link is, hogy tudjátok miről beszélek, ugye???? Húha ez  már súlyos....

    http://www.youtube.com/watch?v=aklIPLE4mAc&feature=PlayList&p=ED7C166E5ABC1F4C&playnext_from=PL&playnext=1&index=58

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  12. Torolt_felhasznalo_252392
    Torolt_felhasznalo_252392
    2010. Április 25. 17:386540.

    Sziasztok!

    Tudja valamelyikőtök, hogy mi ennek a dalnak a címe, vagy ki a szerzője??? Még erre van szükségem az anyukáknak a műsorunkhoz.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  13. 2010. Április 25. 17:136539.
    Köszönöm a betűket mindenkinek!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  14. 2010. Április 25. 14:506538.
    Én is elég sokat összegyűjtöttem az ALBUMomban.
    előzmény:
    libi (6532)
    2010-04-25  13:51
  15. 2010. Április 25. 14:406537.

     Utolsó próbálkozás!

     

    Lenn találod a betűket a lap alján.

     

    http://picasaweb.google.it/anaclaudiasar

    előzmény:
    Angyalka2524 (6536)
    2010-04-25  14:37
  16. 2010. Április 25. 14:376536.
    Nem tudom, miért nem sikerül elküldeni!!!
    előzmény:
    Angyalka2524 (6535)
    2010-04-25  14:36
  17. 2010. Április 25. 14:366535.

     

     http: // picasaweb.google.it/anaclaudiasar/ALFABETOSNUMEROSECARTAZES DIVEROS

     

    előzmény:
    Angyalka2524 (6534)
    2010-04-25  14:33
  18. 2010. Április 25. 14:336534.

     Itt sok-sok betűt találsz.

     

    előzmény:
    libi (6532)
    2010-04-25  13:51
  19. 2010. Április 25. 14:036533.

    Szia Libi !

    Milyen jellegűt szeretnél a betűkből ?

    szentinetti

    előzmény:
    libi (6532)
    2010-04-25  13:51
  20. 2010. Április 25. 13:516532.
    Tudtok olyan oldalt ajánlani, ahol jópofa betűket találok? Egyszer elmentettem a kedvencekhez egy ilyet, de nem találom!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  21. 2010. Április 25. 12:246531.
    Küldök képet erről a technikáról.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  22. 2010. Április 25. 12:166530.
    IGEN Libi erről volt szó, de ő egy szabályos nyolcszögalakú kartonra tette a fonalakat, s a 8. üres hely volt a tetején, s kettőt átugorva a 3. fonalat kellett az üres helyre tenni, s ezt kellett mindig ismételni. megpróbálom a lányommal lefényképeztetni, azóta már ő is és a fiam is font rajta.
    előzmény:
    libi (6529)
    2010-04-25  09:46
  23. 2010. Április 25. 09:466529.

    Szia! Ilyet mi is csináltunk a táborban nyáron, imádták a gyerekek, még a fiúk is ezt csinálták. Japán fonás a technika neve.

    http://creativiky.hu/?q=content/Panka/m%C3%B3dszer /fonas/kumihimo

     

     

    Én innen tanultam meg:

    http://kenderbolt.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=106&Itemid=109

    előzmény:
    VITYUKA (6527)
    2010-04-24  22:24
  24. 2010. Április 24. 22:516528.
    Üdvözlöm!
     
    Az Eötvös Loránd Tudományegyetem pszichológia szakos hallgatójaként meghívom egy egyetemi kutatásomban való részvételre. Ebben a vizsgálatban arra a kérdésre keresem a választ, hogy mennyire összetett lény az ember.
     
    A kérdőív rövid, mindössze három oldalas. Személyes adatait természetesen nem kell megadnia.
     
    A kérdőív kitöltéséhez kattintson ide:
    http://tinyurl.com/akerdoiv
     
    Köszönöm, hogy részvételével segíti a munkámat!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  25. 2010. Április 24. 22:246527.

    Köszönet a további szőlős képekért is.

    Táncházban voltam, ahol a gyerekeknek játszóház is volt, ahol egy néni egy nagyon egyszerű fonási (vagy csomozási ) technikát tanított. Egy szabályos nyolcszög kartonból, ez az alap. Mind a nyolc csúcsában fél cm-nyire bevágva. 7 egyenlő hosszú fonaldarabot vágott, s ezt egyszerre átnyomta a nyolcszőg közepén lévő lyukon. a 7 szálat összecsomózta, s egyesével mindegyiket az egyik bevágásba illesztette. Na innen végig kell gondolnom. Ha valakit érdekel, holnapra összeszedem a gondolataimat, s megpróbálom érthetően leírni. Tényleg nagyon egyszerű és mutatós karkötőt lehet belőle készíteni.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  26. Torolt_felhasznalo_183978
    Torolt_felhasznalo_183978
    2010. Április 24. 18:286526.

    Ja, most látom, hogy hasonló helyről kaptál kereteket!

    Én is előbb keresek "külföldön", mint "belföldön".

    Jobbak vannak, hiába!

     

    Jó munkát!

     

    Angyallány, nagyon ügyesek vagytok!

    Sajnálom, hogy majdnem véredet áldoztad a várért, Úrnő!

    De nem mindennap mondhatja el az ember magáról, hogy lehozták neki a csillagokat!

    Neked igen, láttad is!

     

    Szép estét!

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  27. 2010. Április 24. 16:186523.
  28. 2010. Április 24. 13:456522.
    Küldök a közösbe negyedik osztályos nyelvtanhoz MIMIO-s anyagot. (igemódok)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  29. 2010. Április 24. 13:406521.

    nAGYON JÓLETT A VÁRATOK!

    Meddig készítettétek? Majd számolj be részletesen mi volt. 

    Angyalka, Libi!

    Köszönjük a képeket!

    előzmény:
    Angyallány (6517)
    2010-04-24  10:13
  30. 2010. Április 24. 11:216519.
    Nagyon jó lett a vár! Első ránézésre azt hittem barna kockacukorból van.
    előzmény:
    Angyallány (6517)
    2010-04-24  10:13
  31. 2010. Április 24. 11:126518.

     

    Küldtem néhány képet a szőlő témában.

    Van közöttük oklevélnek való is.

    előzmény:
    VITYUKA (6516)
    2010-04-24  08:07
  32. 2010. Április 24. 10:136517.

    Sziasztok, szép jó reggelt!

     

    Hát, ez is meg van! Lement a lovagi torna! Nagyon jól sikerült és mondhatom (egy kislánnyal együtt), hogy túléltük! Ő megúszta taccs nélkül, én meg törés nélkül.Ugyanis én a fahasábdobó verseny levezetője voltam (egy apukával). Az apuka irányította a technikai részét,férfi lévén. Igen ám, de eléghamar rájöttünk, hogy oldalt nincs senki biztonságban. Elég korán gondolt egyet az egyik hasáb és úgy térdkalácson vágott, hogy a csillagok ragyogása ahhoz képest matt fényű, mint amit akkor láttam. Igazából nem féltem, ugyanis a segédkező apuka sebészet gipszelőse, így protekciós gipszet kaptam volna. Azonban a jelek szerint elmarad a protekciós szépséges gipsz.

    Menet közben derült ki, hogy az én drága csoportom a lapbookot a teremben hagyta, amit magukkal kellett volna vinni minden állomásra. Megmondom őszintén, hogy én el is felejtettem, hogy erre figyeljek, hiszen én a kezükbe adtam, míg én a makettet (=>) cipeltem le a II. emeletről. Így utólag nézheti majd meg a nagyérdemű!

     

    Vityuka: nem tudom milyen képekre gondolsz pontosan, majd a nap folyamán küldök a közösbe szőlőset, borosat, szüretelőset.

    előzmény:
    VITYUKA (6516)
    2010-04-24  08:07
  33. 2010. Április 24. 08:076516.

    Szép jó reggelt!

     

    Most kivételesen a páromnak szeretnék kérni, már neki is feltünt, hogy milyen kincsesbányánk van, ezer köszönet mindenkinek érte.

     Borversenyre kellene oklevelet készítenie, ehhez volna szüksége szőlős-boros képekre, képkeretekre. Ha valakinek volna a tarsolyában ilyesmi nagyon örülnénk neki, ha elküldené. Előre is köszönöm mindenkinek.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  34. 2010. Április 24. 07:506515.

    Szia!

     

    Nagyon szépen köszönöm! A hétvégén a férjem ráér és átkonvertálja nekem! Közben megkaptam a Hívd  a nagymamát cd-t az egyik ismerősömtől, azon van a másik dal!

     

    Hálásan köszönöm még egyszer!

    Jó hétvégét! 

    Erika

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_743270 (6511)
    2010-04-23  11:54
  35. 2010. Április 23. 21:506514.

    Sziasztok!

     

    Elküldtem az 5 belépőmet a közösbe.Remélem, tudok velük segíteni!!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  36. 2010. Április 23. 20:266513.

    Túlvagyunk a beiratkozáson. Végül 47 gyerek iratkozott be, 30 hozzám. Remélem lesz legalább 4 szülő aki átiratkozik a félnaposba.

     

    Másfél hét van még az anyák napi ünnepségünkig, sajnos elég lassan haladunk,ma még a verseket se tudta mindenki. A keringőzés is elég nehézkesen indul, remélem addigra összeáll.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  37. Torolt_felhasznalo_743270
    Torolt_felhasznalo_743270
    2010. Április 23. 11:566512.

     

    Mielőtt még...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_743270 (6511)
    2010-04-23  11:54
  38. Torolt_felhasznalo_743270
    Torolt_felhasznalo_743270
    2010. Április 23. 11:546511.

    http://www.video2mp3.net/hu/

     

    Szia, ezt szoktam használni. Youtube-ról konvertáűló Mp3-ra.

     

    Csikuci

     

    előzmény:
    terika1 (6510)
    2010-04-23  10:51
  39. 2010. Április 23. 10:516510.

    Sziasztok!

     

    Tudom, hogy régen jártam errefelé, de ezer dolgom van. (tudom, ez nem kifogás) 

     

    Tudna nekem segíteni valaki? Nagyon fontos lenne! 

    Az anyák napi műrosunkhoz szükségem lenne egy dalra,  Halász Judit: Az én anyukám címűre, de sajnos nem találom letölthető formában sehol. A dalszöveget megtaláltam, de magát a dalt nem... Ha esetleg nincs, akkor az itt említette Anyácska nézz rám című dal is megfelelne, de azt is csak youtube-on találtam. Onnan hogy tudom letölteni? 

    Kérlek, segítsetek, olyan béna vagyok ilyen téren.... 

     

    Köszönöm előre is!

    Erika

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  40. 2010. Április 22. 18:556509.

    Túl vagyunk az első beiratkozós napon. 23 gyereket írattak hozzám, a félnaposba 12-t. Holnapra még 13 gyerek maradt.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  41. 2010. Április 20. 19:216508.

    Sziasztok!

    Jó régen jártam itt én is! Túl vagyok egy kerületi helyesírási verseny lebonyolításán, a beíratáson és most gőzerővel mi is az anyák napjára készülünk. Szerencsére a dolog kézműves részét az én drága napközis párom leveszi a vállamról, viszont a műsort én csinálom. Negyedikben én mindig egy kicsit "kamaszosra" , vidámabbra állítom össze a műsor egy nagyobb részét. Janikovszky Éva: Kire ütött ez a gyerek? és más hasonló stílusú egyperces monológok előadásával. Zenének ehhez Koncz Zsuzsától a Gézengúz-t, meg a Metró Kócos kis ördögeit szoktam felhasználni. A végén viszont egy-két szép verssel azért mindig megkomolyodunk. Nagyon örültem a sok  versnek az ötlettárban, mert felfrissíthettem a gyűjteményem! Köszönet érte!

    Az Anyácska című dalt régóta ismerem, most is fogjuk éneklelni a végén, biztos nálunk is lesz sírdogálás!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  42. 2010. Április 20. 14:316507.
    még
    előzmény:
    libi (6506)
    2010-04-20  14:29
  43. 2010. Április 20. 14:296506.
    Ötletek anyák napjára.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  44. 2010. Április 20. 08:496505.

    Sziasztok!

     

    Küldtem egy érdekes cikket a közösbe a jó iskoláról. Érdemes elolvasni.

     

    Angyalka: ha nem lennék már készen a címlappal, tuti (mert nagyon szuper!), hogy ezt tenném oda. De már nem vagyok hajlandó újracsinálni. Már így is a kimerülés szélén vagyok a lovagok miatt. De még lehet, hogy egy péntek délután megcsinálom velük.

     

    Pille: nagyon szépen köszönöm, majd részleteit közkinccsé teszem a közösben. A teljeset nem teszem oda, csak az aktívak kapják meg (aki kéri).Hamarosan lesz egy belső továbbképzési bemutató órám, azon virágos lapbookot készítünk. 5 virág-csoport lesz, mégis mindenki a magáét készíti el, de egymást segítve. Ehhezmajd kapnak előzetes feladatokat.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  45. 2010. Április 20. 07:356504.

    nÁLUNK  a következő ajándékok voltak:gyöngyfa, szép alakú üveget gipszes gézcsíkokkal bevonni, picit meggyűrni, majd festeni. Ha szépen sikerül, teljesen olyan, mintha bőrrel lenne behúzva. Elsőben virágot szaporítottunk (mondjuk ehhez már késő van). Majd még gondolkodom. Ja és most kaptam az óvodából spatulaképet, nagyon egyszerű és nagyon mutatós. Ha érdekel valakit lefényképezem őket. Az osztályos most konyhai emlékeztetót csinál. Egyfiú vagy lány fej és a testére van ragasztva egy jegyzetfüzet. Most nem velem készítik az ajándékot. Első év, hogy a kisfiam ajándéka meglepetés lesz, pontosabban nem fogom látni előtte.

     

    Elkezdtük tegnap a keringő tanulását, ezzel kezdenénk az anyák napi műsort. A vártnál jobban ment, remélem nem adják fel idő előtt.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_820920 (0)
     
  46. 2010. Április 19. 22:286503.

    Köszönöm a segítséget. Igazából nem is nekem kellett, hanem a bátyámnak, aki felsőben tanít matekot és most kezdte el használni az aktív táblát.

     

    Anyák napi ajándék: nekem ebben bőven van részem, hisz én tanítom a rajzot és a technikát minden osztályban. írok néhány ötletet, amiket csináltunk már: 

    - elsősökkel minden évben kézlenyomatot készítünk. volt már keretezve, szívben... oviban nem csinálnak sosem és én kihasználom a helyzetet. Nagyon szokott tetszeni.

     

    - fűzött szív

    - krepp - papír virág

    - üvegmatrica virág

    - szeretetbefőtt (lehet, hogy itt láttam, de nagyon tetszett. ) Kis üveg, telerakva pirosra festett gipsz szívekkel (Milka bonbon formából kiöntve) és üvegfestékkel, vagy vinnyetttával díszítve, tetején textillel.

    - cserép - műanyag is lehet, díszítve fonallal, és kis virágpalántot ültettünk bele a gyerekekkel. 

    - só -liszt gyurmából fontunk kör alakot és arra rózsákat készítettünk....

    Most hirtelen ennyi. Hátha segítettem valakinek.

     

    Jó éjt!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_100516 (6487)
    2010-04-18  20:13
  47. Torolt_felhasznalo_743270
    Torolt_felhasznalo_743270
    2010. Április 19. 21:566502.

    Sziasztok! Anyák napi ötletek:

     

    Illatüveg. Kicsi (mint amiben az Erős Pista van) üveg. Aljára pár szebb kavics leragasztva. Egy kis szárazvirág. Tüll a tetejére, tulipiros szalaggal. Majd ha a ragasztó teljesen megszáradt, pár csepp illóolaj.

     

    Vagy hasonló: Szeretetüveg. Nagy üveg, lehet üvegfestékkel díszíteni, cetlikre egy-egy jókívánság, rajzocska, üzenet (legalább 30 db, hogy minden napra jusson egy-egy), tüllel, szalaggal díszítve.

     

    Nemsokára itt van szeptember, és végre mehetek én is dolgozni! Kitartást mindenkinek! Ügyesek vagytok!

    előzmény:
    zedor2009 (6496)
    2010-04-19  20:46

Címlap

top