Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Ötletbörze tanítóknak
2007-12-27 11:161.
Létrehozva: 2007. december 27. 11:16
Sziasztok!
Azért hoztam létre ezt a topicot, mert a saját tapasztalatomból tudom, hogy milyen sokrétű tájékozottság kell a tanítói munkához. Tudnunk kell tanítani, gyereket nevelni, kreatívnak kell lennünk, műsort kell betanítanunk, értékelnünk kell, dekorálni a tantermet, ajándékot készíteni, tanmenetet írni és még sorolhatnám!
Itt szabad a pálya, segítsünk egymásnak, mert így könnyebb lesz!
Azért hoztam létre ezt a topicot, mert a saját tapasztalatomból tudom, hogy milyen sokrétű tájékozottság kell a tanítói munkához. Tudnunk kell tanítani, gyereket nevelni, kreatívnak kell lennünk, műsort kell betanítanunk, értékelnünk kell, dekorálni a tantermet, ajándékot készíteni, tanmenetet írni és még sorolhatnám!
Itt szabad a pálya, segítsünk egymásnak, mert így könnyebb lesz!
Örülök, hogy legalább neked tudtam segíteni!
Most már, hogy tudom, teszek fel környezethez és matekhoz is anyagokat neked - meg aki tudja használni!
Igen néztem is a kakaskádat...gondoltam most keresed a hozzávalókat ........
Íméééé a többi baromfi az udvarba!!! ----prototípus :-)
szentinettinek :-)------------------>keresgélős
nagyon köszönöm
szentinetti
Szia !
Nekem sikerült letöltöttem a netről a programokat,mert először nekem sem ment a dolog,utána sikerült.Én matematikát tanítok és környezetett / 3.o /.Láttam a magyaros anyagokat is szuperek.Tulzás hogy nekem van ilyen, a sulinak,de még félve nézegetjük és átcsoportosítással műköne a dolg,de gyerekcipőben járunk még.Ezért örültem mikor felfedeztelek
Nagyon köszönöm a többieknek,hogy külditek a feladványokat.Ábrás feladványokra is vadászom.Pl.Hány háromszög,négyzet olvasható le az ábráról,meg a mérleges feladványokat is ábrával keresem.Hála kreának és a többieknek gyűlik az anyag.Ha lerendszerezem felteszem a közösbe.Gondolom szünetre gyűlik még egy pár dolog.
Köszönöm Nektek
szentinetti
Lányok!
Nagyon sajnálom, hogy nem tudtátok megnyitni az anyagokat!
Remélem legalább szentinettinek sikerült, mert neki mimiós táblája van!
Gondolkodom rajta, hogyan tudnám a másjata táblásokkal megosztani a munkáimat!
Sziasztok!
Elkészültek a mintadarabok a húsvéti játszóházra! Krea, a Te ötleted talomba teszem, ha valaki véletlenül túl hamar elkészülne (van ilyen is ám nekem).
A tojás tartónál a fű ideiglenes, mert nincsen itthon dekorgumim. Holnap vagy kedden szerzem be a gyerkőcöknek.
sl0515: menj be egy zöldségesbe és kérj onnan. A varázsszó (legalábbis nálunk) az "iskola és a gyerkőcök". Ha mondod, hogy iskolába kellene a játszóházra, akkor biztos kapsz. Így kaptam én is egy ölrevalót.
Sziasztok!
Közösbe küldtem fejtörőket!
Virág2010
Szia libi !
Köszönöm a feladványokat.Megkaptad a levelemet a tanfolyammal kapcsolatban?Ha még van a tarsolyodban ábrás feladvány várom
szentinetti
Lúdas Matyi Döbrögbe megy. Szembe jön vele 3 pandúr lóháton, 3 pandúr szekéren és 3 pandúr gyalog. Hányan mennek Döbrögbe?
Egy réten pontosan 100 birka legelészik. Mindegyik birka vagy fehér vagy fekete. Tudjuk, hogy van közöttük fekete, és bármelyik kettő közül legalább az egyik fehér. Hány fekete birka legel a réten? (1)
Vezetsz egy repülőgépet. Benne ül Alain Delon, Claudia Schiffer, Bo Derek, Marcello Mastroianni, Ford Fairlane, Niki Lauda, Kovács János cipőfelsőrész-készítő, Nagy István repülőgép-szerelő, Kiss Mária ápolónő, valamint Szabó Piroska tolmács.
Vajon mi lehet a pilóta neve?
A tyúkól tetejét Marci gazda ferdére építette. Az egyik oldala 55 fokos szögben, a másik oldala 80 fokos szögben lejt. Tegyük fel, hogy egy oktondi kakas épp az ól tetejének az élére tojik egy tojást.
Vajon melyik oldalon fog a földre hullani?(Semerre sem, mert a kakas nem tojik tojást.)
Kakaska!!! -------> mi is épp ő reája gondoltunk!
Vityuka: nem az osztályterem, az előtérben van, a bejáratnál. 2 ajtó közötti mondhatni előszaba rész :-)
zsuzska28: a nyári ötletem is meg van, bár nagyon vicces lenne a gólya bikiniben, csak a gólyánk kölcsön gólya... vágyik haza.
A napernyő stimmel, a pálmafák OK-s!
Felteszek egy koppintott képet, valami ilyesmi megoldásra gondoltam nyárra, csak bővített formában.... és majmocskával!
Mindenkinek köszönöm!!!
brigitakacs: Nekem sem sikerült megnyitni :-(
szentinetti: egyik sem...ki mondta, hogy esik az eső??? hihihi
Gyermekkorom emlékeiben sok ilyen volt csak ugye elfeledve.... leírok 1-et priviben mert lehet hogy kissé érthetetlen leszek.
Ötlet 1. osztályba: A csibék krumpliból vannak kiájva(tudom ez felnőtt munka), aztán oda kerül a csőr, láb ahhova éppen jó.
Sziasztok !
Segítséget szeretnék kérni.Furfangos fejtörőket és ábrás feladatokat keresek megoldással együtt.Pl:2 kisegér áll az esernyő alatt.Az egyiknek a farka a másiknak a füle lóg ki az esernyő alól.Melyik ázik meg jobban? Ábrás feladatnál a mérlegesre vagy hasonlókra gondoltam.Esetleg,ha valakinek jutna még eszébe más megköszönném.
szentinetti
Kedves Angyallány!
Köszi az ötletet!:) Sajnos nekem nem sok tojástartóm van itthon, de szerdáig megprobálok szerezni. Mégegyszer köszi!
Sziasztok!
Én még mindig a bemutató órámra készülök, már szétnyírtam az összes létező papírt itthon, és mindig módosítok az egészen...keddre csak összeáll:)
Én vevő vagyok aktívtáblás cuccokra, én tervezem, hogy a Játékházhoz készítek a nyáron, mert ehhez nincs semmi segédanyag szinte....
Márti-féle mimios dolgokat nem tudom megnyitni, eleve "ink" a kiterjesztése, és hibát üzen....nektek sikerült??
Nálunk is volt tavaszi játszó, én is csipeszfigurát csináltam a gyerekkel, sajnos kép nem készült, de a sablonokat küldöm közösbe!
Jó éjt!
Szia, üdv közöttünk!
Szerény személyem is elsősökkel dolgozik. Napközis vagyok. Szerdán lesz a húsvéti játszóház a napköziben. Én egy halom tojástartót szereztem be, abból fogok kakast/tyúkot és egy tojástartó asztali díszt csinálni. A kakasról nincsen mintám, mert kinyomtattam (neten találtam): a tojástartó kiálló csúcsos részéből készül.
Krea!
Ez a tavaszi sarok az osztálytermedben van? Hát nem semmi ! Gratulálok hozzá!
Bikinit adsz a gólyára, fölé napernyő, a virágokat lecseréled kaktuszra vagy pálmafára.......
Sziasztok!
Régóta figyelem a topicot és eddig is nagyon jó ötleteket kaptam, köszönöm. Nekem is olyan problémám van, hogy nincs ötletem a húsvéti játszóházra, eddig minden évben papírral dolgoztam és most újítanék. Én jelenleg elsősőket tanítok, tehát valami könnyen kivitelezhető dolog kellene. Ja és lenne egy olyan kérdésem is, hogy milyen feltételei vannak annak, hogy én is hozzáférhessek a közöshöz?
Szép napot!
Sziasztok!
Krea!
Nagyon szép a tavaszi sarok! Igazán ügyes vagy!
Ez csillagos ötös fölé!
Küldtem a közösbe húsvéti ötleteket, most találtam!
Jó szemezgetést és jó munkát!
Krea!
Ez gyönyörű!!! Még így, képen is, akkor milyen csodálatos lehet élőben! Öröm bemenni egy ilyen helyre! Gratulálok!
Sziasztok!
A csipesz bárány a közösben!
Jó hétvégét!
Olvasás és fogalmazás aktívtáblás anyagok a közösben!
Elküldtem az óvodába készített ajándékok fotóit a közösbe.
Holnap megyek a táncháztalálkozóra, nem jön valaki?
Szép jó reggelt Mindenkinek!
A reggeli böngészés közben akadtam néhány cikkere (igaz, nem kimondottan rólunk, alsósokról szól) :
Mégsem halnak ki a tanárok?
Ennyi pénzért senki nem lesz tanár
Lesz egy harmadik is a sok közül, de azt inkább a közösbe küldöm.
Szia Angyallány!
A jövő héten mi is tavaszi játszóházat tartunk a napköziben, én báránykát készítek csipeszből. Nagyon egyszerű lesz, hogy az elsősök is el tudják készíteni. Lefényképezem és küldöm. A kollégák ötleteit is lefotózom a suliban, hátha azok közül sikerül ötletet merítened!
Elküldtem a közösbe a nyuszik sablonját. /Hintázós, dekázós/ Remélem hasznos lesz. Jó munkát annak, aki nekilát!
Kifestőket itt is találtok!
http://www.kifesto.atw.hu/telimintak.html
Sziasztok!
Angyallány, küldtem ötletet a közösbe, hátha megtetszik valamelyik.
Ha valami kreatív ötlet kell kislányok, csak szóljatok, csevegni ritkán érek rá, de ha tudok, nagyon szívesen segítek!
Rigómarcsi
Sziasztok!
A kifestem.hu-n rengeteg színező van. Arra kell csak figyelni, hogy ne a kis méretű képet töltsétek le. Én is ezekből válogattam amikor az ovisok nálunk voltak.
Virág2010
Sziasztok!
Itt vannak nyuszik:
http://www.coloring.ws/rabbits.htm
Na, meg a többi állat. :)
Egy nyuszikát elküldök, hátha nem írja ki a linket.
Brigitakacs: Látom a varázsdobozhoz már kaptál segítségét.Eszembe jutott még a fénylépezős játék, ez egy kép, amely össze van montírozva, a feladatuk az, hogy megszámlálják hány képet rejtettem el a nagy képen. Ezt lehet témához kapcsolni, pl: erdő állatai...
Ha érdekel, bővebben, írok privit.
Angyallány: Tojáshéj-mozaik???? elsőre ez ugrott be.
Szükségem lenne színezőre, nyuszisra, vagy amin róka, farkas, nyuszi is van.Jönnek az ovisok,és nem találok semmi jót!
Szia!
Privátban írok neked a varázsdobozról!
Sziasztok!
A jövő héten húsvét "projekt" lesz a napköziben és a játszóházamra még nem találtam új ötletet. A papír már nekik is unalmas... Ha közben valakinek van egyszerű. kicsik által is megvalósítható mintája, megköszönöm, ha a közösbe elküldi.
Továbbképzés???Ja én képzem magam itthon....nem voltam, mert ez a tábla dolog hirtelen ötlettől vezérelt volt....érdekelne nagyon mi ez a varázsdoboz, és persze az óravázlatok is, ötletnek minden jóóó!!!
A tábla saját progijában találtam már interaktív dobókockát, azt már fel is használom vagy a Dobd ki a házszámod, vagy a Kukás játékhoz!
:)
Kösziii
Köszönöm már mentettem is
szentinetti
Sziasztok!
Most találtam rá erre a topicra, aminek nagyon örülök.
Általános iskola alsó tagozatán tanítok, jelenleg 2. osztályosokat.
Ajánlom figyelmetekbe picasa oldalamat.
http://picasaweb.google.hu/mlgjlcs
Szentinetti!
Bocs a késésért, de ma sikerült a skennelés és így is elég vacak lett, de elküldtem a három piramist a közösbe.
Sziasztok!
Brigitakacs: Én is a Smart programot használom, voltál a továbbképzésén is? Szerintem amit ott mutattak feladatok, pl.: varázsdoboz...stb...is elég "látványos", az ovisoknak biztosan tetszene, nem?
Kell még 3.-os matematika óravázlat? Én ugyan most 1.oszt.-os vagyok, de találtam jól kidolgozott óravázlatot.
Sziasztok!
Elküldtem a közösbe a múlt csütörtöki matek verseny feladatait és a megoldókulcsot is.
0214 szerintem Emke hintázó nyuszija is jó lenne ajtódísznek és korábban én is küldtem hintázó nyuszik néven egy másik ablakdíszt sablonnal együtt, amit ajtóra is akaszthatsz. A közösben és az albumokban is sok ötletet találsz.
Virág2010
Úgy látom, hogy Miskolcon is lehetne egy találkozót szervezni. :) Nem jön valaki véletlenül holnap a Jókaiba "továbbképzésre"?
Más: vadasparkkal kapcsolatos projektünk lesz, nincs hozzá valamilyen anyag véletlenül valakinek?
Sziasztok lányok !
Személy szerint köszönöm szépen a 3. és 4. osztályos matematika anyagot a feltöltőknek
szentinetti