Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Egy kis változtatás a küls

Narancslé
Létrehozva: 2007. november 23. 14:58
Sziasztok! Szeretném egy kicsit megváltoztatni a frizurámat, csak sajnos sehol nem találtam eddig megfelelőt.Igazából sok olyan frizura van, ami máson tetszik, de az én fejemen sehogy sem áll.Vékony szálú hajam van, majdnem hátközépig érő,olyan se szőke, se barna, most sötétszőkére van festve. Amúgy összefogva hordom, ami már eléggé unalmas.
Próbáltam a melírt, de egy idő után már olyan szőke lett a hajam, hogy be kellett festetnem szőkére.Egyszer -kétszer volt tépett frizurám is, de utoljára annyira megtépte a fodrász meg kiritkította, hogy kellett fél év, mire helyrejött.
Ti milyen gyakran változtatjátok meg a frizurátokat? Mit érdemes egy ilyen vékony szálú hajból csinálni? Úgy szeretnék már végre egy normális, divatos frizurát.Amúgy 2 kisgyerekkel vagyok itthon, a reggeli beszárítgatós frizurákra sajos nincs se időm, se ügyességem.Van valami ötletetek?Előre is köszönöm a válaszokat!
  1. Torolt_felhasznalo_972860
    Torolt_felhasznalo_972860
    2007. november 23. 17:2359.
    Ha a lelapulástól félsz, akkor tetess bele tődauert. NEm roncsolja a hajat, szárít is picit, és garantáltan dús sörényt csinál    
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  2. 2007. november 23. 17:1458.
    Húúú, bocsi, lehe, hogy nem is az Arena plázában van...   Eddig a Hajasnál dolgozott, jövő héten kezd az új helyen, Budán, valahol a Komjády uszoda környékén egy Plázában, a Clear szalonban. De ha érdekel, akkor megkérdezem Neked pontosan.
    előzmény:
    fhcsilla (57)
    2007-11-23  16:51
  3. 2007. november 23. 16:5157.
    Szia! Nem olvastam végig a topicot, de muppachnak igaza van! Én is most vágattam le a hosszú hajamat bubira (fodrászok bobnak mondják). Előtte barna volt, szőke melírral, de a melír nem mutat jól ebben a frizurában, úgyhogy barna lettem, és a 2 oldalon, ahol hosszabb, ott ki van szőkítve. Ez a frizura mindenkinek jól áll, ha jó fodrász csinálja, a hosszát kell az arcodhoz igazítani, hosszúkás archoz rövidebbre, kerek archoz hosszabbra hagyják elöl. Nekem is kerek az arcom, féloldalas fufruval lett levágva. Mutatok egy fotót is róla, ezen jól látszik a vágás. Nem igényel nagy szárítós tehetséget, bár igaz, hogy 3 naponta meg kell mosnom, hogy szép legyen, de utána már megáll magától is. Elöl a 2 hosszabb részt szoktam vasalgatni, de előtte meg az egészet kellett. (És ha tetszik, Pesten az Arena Plázában fodrászt is tudok ajánlani hozzá...   )
    előzmény:
    mudpach2 (3)
    2007-11-23  15:08
  4. 2007. november 23. 16:2756.
    Sziasztok!

    Én ezt az oldalt ismerem, különböző frizurákat illeszthetsz az arcodhoz:KATT
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  5. 2007. november 23. 16:1555.
    Sziasztok! Ne haragudjatok, mennem kell, felébredtek a gyerekek, megyünk sétálni. De este visszajövök és válaszolok mindenkinek, aki írt! Köszönöm!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_978157 (53)
    2007-11-23  16:10
  6. 2007. november 23. 16:1354.
    Köszi, megnézem!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_426836 (52)
    2007-11-23  16:04
  7. Torolt_felhasznalo_978157
    Torolt_felhasznalo_978157
    2007. november 23. 16:1053.
    Van valami olyan program, amiben különböző frizurákat illeszthetsz a képedre... Régebben próbáltam, persze nem tökéletes, de végülis egyszer megéri megnézni. Sajnos nem tudom hol van a neten, ha valaki tudja nem írná meg?
    előzmény:
    Narancslé (1)
    2007-11-23  14:58
  8. Torolt_felhasznalo_426836
    Torolt_felhasznalo_426836
    2007. november 23. 16:0452.

    Erre az oldalra látogassatok el, én is innen szedtem a képeket:

    http://www.hajam.hu/index.php

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     

Címlap

top