Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
A szélsőség azt hiszem minden ember sajátja, a rákságunk ezt csak felerősíti. Azt, hogy ki hogyan kezeli pedig - szerintem - saját egyéniségünk szabja meg leginkább. Ehhez hozzátartozik még az is, hogy kevés embert tartok igazán barátomnak (te is írtál erről korábban), ők azok akik ezt a szélsőséget természetesnek veszik (az egyikük szintén rák, a másikuk bika)
Amúgy ezek szerint te próbáltad már?
Egyébként inkább a szárnyasokat szeretem és a halat, de sajna az utóbbit nagyon ritkán eszem, mert nincs ki megcsinálja nékem. Lustika vagyok vele vacakolni.
0sok húst hússal. Húsevő, az ősi, vadászó tipus. Szereted a húsokat? Csak azért nem mind1, milyet eszel. Nem mind jó a 0-snak. Nekem van egy ilyen könyvem, a vércsoport szerinti étkezés. Régen volt egy olyan könyv a California Fitness terjesztésében, h. az AB0 terv. Asszem, ezt mostmár lehet kapni könyvesboltokban is.
Cica! A 0-sok mit szeretnek enni?
Egyébként lehet, h. anyám úgy birta ki, h. ő is flörtölgetett (Ikrek). Csak ő diszkrétebben csinálta. . . De azt tudom, h. apám marhára féltékeny volt rá mindig. Lehet, nem alaptalanul. . . . :-)
De jól beindult ez a topic, míg nem voltam itt! Alig bírtam végigolvasni mindent!
Egyébként kinyomoztam az aszcendensem (ezt MORZSIMAMÁNAK is üzenem, egyébként jól eltünt). Találjátok ki, hogy egy jó alkalmazkodás hátterében milyen aszcendens áll!
Sebaj, majd tavasszal úgyis el akarok menni egy vérvételes izére(ezer éve nem voltam), és akkor majd kérem hogy nézzék meg, mert amúgy elég fontos lenne tudni:)
Egyébként ez annyira megdöbbentő, h. emberek nem tudják a vércsoportjukat. Mondjuk, amig nem lettem terhes én is csak hallomásból tudtam. . Akkor viszont elég erősen belémrögzült. Azóta meg már van egy kis kártyám is (SOS Életmentő kártya), amin többek között ez is szerepel. És ezt mindig magamnál hordom.
Anyád helyében én már belegágyultam volna. . . . . .
A vércsoportos horoszkóp ugrott, mert közben - én balga - rájöttem hogy fogalmam sincs hogy mi a vércsoportom. . . gáz, de ez van:)))
Ehh. . . . férfiak. .
(mindentől függetlenül azóta is gyengéim a kosok - lehet hogy mazochista alkat vagyok?:))))))
De igen, őszinte vagyok és nem számitó, csak néha olyan gondolatok kavarognak bennem, h. még én is megijedek tőlük. :-) Na de azért a fejembe teljesen úgysem lehet belelátni. . . szerencsére. . . ehh, na mind1. .
A hűségről is egy véleményen vagyunk. CSak tapasztalataim szerint még nem sok embernek sikerült megtartania. :-)
Mostmár sicc? A következő mi lesz? CSizmáskandúr(lány)?:-)))
szerintem, ha egy kapcsolat öszinteségen alapul, akkor mi baj lehet, ha ismerjük egymás gondolatát?
Te ezek szerint számitó vagy? nem öszinte?
A hűség. . . istenem a hűség! Ez nem függ össze az öszinteséggel? Ha jó valakivel, akkor miért gondolna a megcsalásra?
A Halak volt talán a legnormálisabb. Igaz, nem túl sokat találkoztunk. :-))))
Viszont az Ikrek szép szavait bebuktam. :-(
Na, félre a tréfát, nem volt még dolgom Rák pasival, sőt, eddig még nem is ismertem egyet sem. Vagy legalábbis nem figyeltem fel rá.
MIndenesetre hűségesebb lehet, mint egy Ikrek, nem? Vagy kitudja. . . :-)
olyan, hogy egymás gondolatát ismerik, ugyanarról, ugyanugy gondolkodnak, és ez szerintem jó, ezért keresek most is rák társat.
nem, nincsenek össz depizések!
érzelmi viharok? ha jól kijönnek egymással? miért volnának? Nem voltak!
Kacatgyűjtés? ez egy kicsit életszemlélet kérdése is, tudjuk, hogy nem kell mindent gyűjteni, tehát lehet önkorlátozó az ember. . . de jó volna a világnak is, ha mindenki egy kicsit korlátozná magát. . .
Senkinek nincs tapasztalata rák pasival?
Komolyra véve, az én ismeretségi körömben sincsennek azonos jegyű párok, valószínűleg nem véletlen. . .
De milyen ha két Rák összekerül? Nagy össznépi depizések, érzelmi viharok, lakásrenoválások, kacatgyűjtések?:-))))
Nekem nem volt sok kapcsolatom :-(((
eddig hal lányokkal/asszonyokkal elég jól kijöttem és egy ráklánnyal.
Én azt vallom, hogy a tűz és a viz nem a legjobb barát, az ellentétek miért egészitenék ki egymást, hiszen egymássat kell jól megéteni és kijönni egymással kell. Én azt gondolom, hogy az azonos jegyüek értik a legjobban meg egymást
Végre egy Rák pasi!!!!:-)))
Én ma nyomtattam ki az astronetről az aszcendens leirásunkat, az enyémet és a kisfiamét is. Igy mostmár aktánk is van. :-)
Te is makacs és önfejű voltál gyerekkorodban? És milyen jegyű nőkkel jösz ki leginkább?