Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Ti hogy díszítitek?-méz es

Torolt_felhasznalo_437106
Torolt_felhasznalo_437106
Létrehozva: 2007. november 14. 14:35

Sziasztok!

Életemben most csináltam előszőr karácsonyi mézes sütit (ez most a főpróba). A süti stimmel is, viszont a díszítéssel gondban vagyok...

Ti hogy csináljátok? Tojásfehérjével vagy vízzel keveritek össze a porcukrot? Sűrűre vagy inkább kicsit hígabbra csináljátok?

Aztán mibe töltitek? nejlonba vagy van vmi spéci cucc? Nekem sehogy nem sikerül: hol túl nagy lyukat vágok a zacsira, hol kicsit, hol jön belőle, hol nem, ettől aztán az egész tök randa (pedig a fejemben olyan szépek lennének   )

Várom a javaslatokat. Nem biztos, hogy itt leszek, mert a Manócska már unja az építőkockáit, ettől függetlenül szívesen veszek minden jótanácsot.

  1. 2010. december 19. 07:111651.

    Szia!

    Természetesen ez óriási mennyiség,  1/4 adaggal tele volt egy doboz. 

    előzmény:
    vanko.ili (1650)
    2010-12-19  07:09
  2. 2010. december 19. 07:091650.

    Tésztához:

     

    1 kg liszt

    20 dkg porcukor

    1 csomag szódabikarbóna

    2 kávéskanál őrölt fahéj

    2 csapott kávéskanál őrölt szegfűszeg

     

    Ezeket szárazon alaposan összekeverjük egy olyan tálban, amit aztán le tudunk majd zárni (pl. dagasztótál)

    45 dkg vegyes virágmézbe (fél befőttesüvegnyi kb.) beleteszünk fél kocka (kb. 12 dkg) RAMA margarint és mikroba tesszük. Ha jól átmelegedett, akkor addig keverjük, amíg a margarin elolvad. Ezt a lisztre öntjük, beleütünk 1 tojást és egy falapáttal összeállítjuk a tésztát.  Kissé lágy tésztát kell kapnunk. Ha már egynemű a tészta, akkor rátesszük a tálra a fedelét és legalább egy napig hagyjuk állni. Nem kell hűtőbe tenni.  Sütőpapírral bélelt tepsiben, 150 fokra előmelegített sütőben sütjük addig, amíg szép színe nem lesz. A tepsin hagyjuk hűlni rövid ideig, majd egy asztalra rakjuk egymás mellé a figurákat a teljes kihűlésig. Pár napig szobalevegőn hagyjuk állni mielőtt írókázzuk. Így kisebb a veszélye, hogy később a rajz lepereg róla.

    előzmény:
    Orsici (1647)
    2010-12-18  23:54
  3. 2010. december 19. 00:101649.
    megan bocsi késővan mááár...:)
    előzmény:
    Orsici (1647)
    2010-12-18  23:54
  4. 2010. december 18. 23:551648.
    Köszi, ha elkészítettem, jelentkezem, most is van egy adag mézes begyúrva, de abból még kell egy fenyő, azért ami marad abból majd igyekszem ezt kipróbálni!
    előzmény:
    bigacsiga2 (1645)
    2010-12-18  20:51
  5. 2010. december 18. 23:541647.
    Sziasztok Csirri receptjét csináltam meg tavaly is ésnagyon finom lett! De elkervertem a receptet...tudna valaki segíteni,hogy melyik hozzászólásnál találom meg??? SOS...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588037 (0)
     
  6. 2010. december 18. 22:511646.

    Szisztok!

    Kérdezni szeretnék: miért kell az írókába citromlé/ecet? 

    És miből csináljátok a színes írókát? 

    Bár idén nem igazán sikerülnek szépre a mézeseim...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588037 (0)
     
  7. 2010. december 18. 20:511645.

    Hú, ez nagyon szép! 

     

    ----

    Az eredeti kiszúróban egy levélnek kellene lenni, de nekem az vagy olyan nem volt, késsel nem akartam tökölni, így egy fenyőt és egy hullócsillagot tettem rá.  

    előzmény:
    adelid (1643)
    2010-12-18  19:08
  8. 2010. december 18. 19:101644.
    A tetején milyen forma van?
    előzmény:
    bigacsiga2 (1642)
    2010-12-17  20:41
  9. 2010. december 18. 19:081643.

    Szuper ez a csengő! Én is ki fogom próbálni. A héten ilyen téli dobozt alkottam.

    Láttátok a nosalty-n a mézeskalácsversenyt. Nagyon ügyesek is vannak ott, abból is lehet ihletet meríteni. 

    előzmény:
    bigacsiga2 (1642)
    2010-12-17  20:41
  10. 2010. december 17. 20:411642.

    harang

     

    Ezt a harangot a múltkor linkeltem nektek, megpróbáltam megsütni.

    Nem lett olyan tökéletesen szép, mint az eredeti képen, de elmegy.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588037 (0)
     
  11. 2010. december 16. 15:061641.

    Én ezt a kétfélét akarom kiprópbálni:

     

    Rogton puha mézes

     

    Ez pedig a keményebb tészta

    előzmény:
    vanko.ili (1640)
    2010-12-16  14:42
  12. 2010. december 16. 14:421640.
    Szia, Moha receptje mennyiben tér el csirriétől? A dobozkád biztos szép lesz, hisz ngyon ügyes vagy. Ez is mézes tészta, marcipánnal töltött dominó kocka.
    előzmény:
    szemirámisz (1639)
    2010-12-16  12:11
  13. 2010. december 16. 12:111639.

    Bigacsiga,koszi!

     

    Szanik, nagyon szépeket készítettél te is!

    Egy tálkát én is próbáltam csinálni, az nekem sem sikerult. Az elso lecsúszott sutés kozben a formáról. A második már jó lett, viszont másnapra , még a díszítés elott megadta magát, és széthullott.

     

    Most egy dobozkát kéne csinálnom, rendelésre, hát remélem,hogy az nem fog darabjaira hullani.

    Én is Csirri mézesét használtam eddig, most szeretném kipróbálni Moháét is.

    előzmény:
    szanik (1637)
    2010-12-13  09:55
  14. 2010. december 16. 12:051638.
    Nagyon szép a mécsestartód, tetszik az elrendezése. 
    előzmény:
    szemirámisz (1636)
    2010-12-13  09:03
  15. 2010. december 13. 09:551637.

    Sziasztok!

     

    Korábban kértem tanácsokat "kemény mézesre" hááát.. nekem semmi nem jön be :(

    Olyan durván vizes a lakásunk, hogy már nem bírjuk vele :( Hiába a nonstop szellőztetés, már előjött a penészallergiám is, fantasztikus... de nem ezért vagyunk most itt! :)

     

    Csirri mézesét illetve Moha egyik receptjét használom továbbra is. Figurákat, dobozkát sikerült csinálnom, azonban egy kosarat is próbáltam, ami nem tartotta meg magát. Nem adom fel, még próbálkozok. 

     

     

    Megmutatom miket készítettem, sajnos közel sem olyan mestermunkák, mint amik itt vannak, nincs olyan jó kézügyességem

     

    1. Mézeskalács koszorú

    2. Mézifigurás ajtódísz

    3-4. Mikulás doboz 

     

    A marcipánnal és lekvárral töltött mézeseket, amiket Tavasz rakott fel régen mindig próbáljátok ki, nagyon finomak, én is megcsináltam tavaly :)

     

    Még szeretnék pár dolgot csinálni idén, remélem összejönnek :)

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588037 (0)
     
  16. 2010. december 13. 09:031636.

    Sziasztok!

     

    Csirri, az marcipános toltelékkel készult mézes isteni lehet! Milyen jó otlet!

     

    Olvasom,hogy tobbeknek is probléma ,hogy száraz a tészta. Nekem is, úgyhogy eddig még mindig kellett hozzá raknom vizet, de ezzel meg is oldódik a gond.

     

    Ili, ez az általad felrakott lekvárral toltott is tervben van még nálam karácsonyig, biztos megcsinálom, mert nagyon guszta.

     

    Tegnap kisutottem egy nagy adag mézest és puszedlit is, ma fogom írókázni. 

    Bár tegnap is írókáztam,a tegnapelott sutott mézeseket, de az nagyon nem jól ment. Nem tudom, mi lehetett a hiba, a de az íróka egyszeruen kezelhetetlen volt. Egyszeruen nem bírtam eltalálni a megfelelo suruséget.

     

    Talán az volt a bibi, hogy nem kristálycukrot daráltam le, hanem uzletben kapható normális porcukrot használtam. De nem bírt a tésztára ragadni, mint amikor túl surure sikerul, akkor szokott ilyen lenni.

    Viszont most épp hogy nem volt suru, és nagyon nehezen száradt. Még órák múlva is puha volt, pláne ott, ahol vastagabb volt a máz.

     

    Remélem a mai jobb lesz, mert ezt rendelésre csinálom, és nem szeretnék vele szégyent vallani.

     

    Lenne két kérdésem az írókával kapcsolatban. Eddig citromlevet szoktam belerakni, de most elfogyott a citrom. Viszont olvastam,hogy tobben ecetet raknak bele. Nem lehet ezt érezni az ízén? Ugyanis nem csak dísznek készulnének,hanem enni is.

     

    A másik a keményíto, azt is olvastam tobb helyen,hogy raknak bele, mi célt szolgál? Nem kisérleteznék ha nem muszáj,hátha valakinek van tapasztalata ezugyben.

     

    A végére egy kérés. A múltkor már ide felrakott mézes-dobozommal beneveztem NoSalty oldalán lévo mézeskalács-szépségverseny játékba. Ha valaki úgy gondolja,hogy tetszik neki, akkor  IDE  kattintva tud rá szavazni./Ili, koszi a biztatást!/

    Emlékeztetoul teszek fel képet róla.

     

    A harmadik képen pedig a tegnap elkészult mécsestartóm látható.

     

    előzmény:
    vanko.ili (1635)
    2010-12-11  13:22
  17. 2010. december 11. 13:221635.

    Szép napot !

    Ma a Lidiben vettem marcipánt 20 dkg-os 399 Ft. Tehát 1 kg 1200 ft- ami szerintem nagyon kafa ár.

    Leveles tészát 99 Ft-ért, ami nekem igazán jó, hisz a franciakrémes  ipari mennyiségben készűl nálam.

    A marcipánnal a következő adag mézes puszit, és dominó kockát töltöm.

    előzmény:
    zsofirnyák (1633)
    2010-12-11  11:55
  18. 2010. december 11. 12:051634.

    Szép napot kívánok!

     

    Egy tojásfehérjét habbá verek, majd annyi átszitált porcukrot (kb. 15-20 dkg) rakok hozzá, hogy sűrű anyagot kapjak. A sűrűsége akkor jó, ha tejföl-szerű. Kis nylonzacskóba rakom, a sarkát átlósan levágom, (kb. fél mm-re) és mint az írókával, úgy rajzolok vele. A mázat természetes anyagokkal (kakaó, nescafe, szentjánoskenyér-por) színezem.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_437106 (1)
    2007-11-14  14:35
  19. 2010. december 11. 11:551633.

    arra  kis guszta lekváros-marcipános, csokival bevont hmmm-re

    sehol nem lelem a tészta receptjét.

     

    előzmény:
    bigacsiga2 (1632)
    2010-12-11  11:14
  20. 2010. december 11. 11:141632.

    Mire gondolsz? 

    Tavasz Krisztiére?

    Az csirri tésztájából van.  

     

    Vagy valami másra?  

    előzmény:
    zsofirnyák (1631)
    2010-12-11  11:01
  21. 2010. december 11. 11:011631.

    Szia Biga!

     

    nem találom a töltött méze tésztájának receptjét.

    Szeretném megsütni karácsonyra. Elkérhetném?

    előre is nagyon köszi,

     

    zsófi 

    előzmény:
    bigacsiga2 (1629)
    2010-12-10  17:27
  22. 2010. december 10. 21:281630.
    Tök jó ötletadó oldal mézes díszítésre.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_437106 (1)
    2007-11-14  14:35
  23. 2010. december 10. 17:271629.

    Jól tippeltem, sajnálom, hogy csak nagy ritkán bukkan csak fel Kriszti.

     

     

    Töltött mézes 

    előzmény:
    csirri (1624)
    2010-12-08  15:30
  24. 2010. december 10. 17:141628.
    Tavasz Kriszti is szokott ilyen marcipánnal töltött mézeseket csinálni.
    előzmény:
    csirri (1624)
    2010-12-08  15:30
  25. 2010. december 10. 13:451627.

    Ha nem ragad az egész a kezedre, akkor nem elég benne a víz. Inkább puhább legyen, mert lisztet egyszerűbb belegyúrni, mint a túl keményet puhítani.... A nyújtás előtti alapos átgyúrástól képlékenyebb lesz egy kicsit, szerintem a kéz melegétől. A mikró is ezért lehetett jó, bár én még nem próbáltam.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_864274 (1626)
    2010-12-10  13:26
  26. Torolt_felhasznalo_864274
    Torolt_felhasznalo_864274
    2010. december 10. 13:261626.

    Szia!

     

    Én is Csirri féle recept alapján csináltam a mézeseimet,nekem tökéletes lett.Nem tudom,hogy liszt,cukor vagy mézfüggő lenne,én mindegyikből azt vettem amelyik a legolcsóbb.Semmi extra.....

    Először nekem se állt össze de amikor már éreztem hogy a méz nem meleg kézzel összegyúrtam és mivel nincs dagasztótálam ezért folpackba csomagoltam és így állt egy napig.

    Amikor másnap kicsomagoltam,megijedtem mert egy kicsit kemény volt,leszedtem egy öklömnyi darabot és egy pillanatra beraktam a mikróba,úgy már könnyen nyújtható lett.

    Sajnos nem tudom,hogy a meglévő tésztával mit lehet még  tenni,majd jönnek a profi mézeskalács sütők és biztos segítenek.

     

     

    Üdv!

    Jázmin

     

    előzmény:
    petunia (1625)
    2010-12-10  11:34
  27. 2010. december 10. 11:341625.

    SOS!

     

    Tegnap előtt begyúrtam Csirri tésztáját. Muszáj voltam pici vizet is hozzátenni, mert nem akart összeállni, morzsás volt. A vízzel végül sikerü összegyúrnom, de kézzel kellett összegyurmáznom. Elég kemény lett, és egyáltalán nem ragadt (simán tudtam késszel csinálni, egy sima pizzatészta ragadósabb, mint ez volt) Gondolom, nem ez az a lágy tészta, amiről a recept szól... de akkor mi lehet a baj? MIndent a recept alapján csináltam, és már nem én vagyok az első, aki hasonlóan járt. Méz, cukor és lisztfüggő lenne?

    Állt másfél napiga tészta. Most pedig a nyújtással kínlódom, olyan gumiszerű az egész, folyton visszaugrik. Ez normális? (ez az első mézes sütésem)

    Próbáltam a picit mikróban melegítést is, ettől ugyan átmenetileg megpuhul a massza, de ugyanakkor kérge is képződik, ami miatt megintcsak nehéz normálisan összegyúrni, összedolgozni utána. Mire meg nyújtom, megint gumiszerű az egész. Már próbáltam vizet gyúrni hozzá, semmi eredmény.

     

    És ami a fura, hogy cseppet sem ragadós a tészta! Aláliszteztem a gyúródeszkát,  de ettől az egész csak fehér poros lett, és mászik el a deszkán, tovább nehezítve a nyújtást. Szaggatni is nagyon nehéz, alig bírom belenyomni a formát..

    Liszt nélkül meg nem is ragad sehová...

    Ennek gondolom, nem ilyennek kell lennie, de mi lehet a gond? 

    Így csak kb. fél centi vastagra tudtam kinyújtani a tésztát, de ez túl vastag, mert meg kisütve felfújódtak, eldeformálódtak kicsit, jó bucik lettek.

     

    Segítsetek, mi lehet a gond? Még bőven van ebből a tésztából is, mit tudok tenni, hogy jobban, könnyebben nyújtható legyen? ÉS a következő adag bekeverésénél mit csináljak?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588037 (0)
     
  28. 2010. december 8. 15:301624.
    Talán tavalyleőtt olyan is készült, az egyik nagyon ügyes leányó készítette itt, ezen a topicon, hogy a kiszúróval kinyújtott marcipánból ugyanolyan formákat szaggatott, a mézes hátoldalát megkente baracklekvárral, rárakta a marcipánt, majd egy másik lekváros mézest ragasztott rá. Hagyta állni pár órát, utána csokizta. Ilyen lett.... ímég ránézni is gyönyörűség!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_864274 (1622)
    2010-12-08  12:57
  29. 2010. december 8. 14:451623.

    Ez a csoki mézes nagyon jó otlet, már akkor eldontottem én is,hogy ilyet is csinálok,mikor múltkor Ili rakott fel róla képet.

    Jobban is szeretem a csokit,mint a cukros írókát. Az látványnak nagyon szép, de az ízéért nem annyira vagyok oda. Na, majd lesz még ilyen is,meg olyan is.

     

    Egy kérdésem lenne: a keményítonek mi a szerepe az írókánál? Én a múltkor nem használtam, csak cukor+fehérjét+citromlevet. De már tobb helyen is olvastam,hogy van,aki tesz bele.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_864274 (1622)
    2010-12-08  12:57
  30. Torolt_felhasznalo_864274
    Torolt_felhasznalo_864274
    2010. december 8. 12:571622.

    Sziasztok!

     

    Hoztam egy kis csokis mézeskalácsot......

    Csirri féle recpet alapján készítettem,írókázni nem volt időm aztán megláttam vanko.ili féle csokisat és inkább azt választottam.

    Nagy sikere volt,csak ajánlani tudom mindeninek!!!!!

     

    Üdv!

    Jázmin

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588037 (0)
     
  31. 2010. december 8. 11:131621.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588037 (0)
     
  32. 2010. december 7. 14:311620.

    Köszi a javaslatot!

     

    Egyébként én is rájöttem, miközben csináltam, de már nem volt kedvem kiszedni a zacskóból,és újracukrozni... Viszont a hétvégén sütöttem még egy adagot (mert az előzőnek nagyon hamar lába kélt),és annak már elég jól sikerült az írókája is.Jól tudtam vele dolgozni, ráadásul szép fényes is lett a sütiken száradás után (pedig elfelejtettem ecetet/citromlevet tenni bele). Sajnos nem fotóztam le... Most gyúrtam be egy újabb adag tésztát, úgy gondoltam ebből elkezdem a dobozt készíteni (holnap kisütöm, utána valamikor díszítem). Remélem nem túl korai, ha karácsonyra szeretném adni...

     

     

    Ja,és a sütiket egy ismerősömtől vett "házi" mézből sütöm, biztos ez a titka, hogy ilyen finom!

    előzmény:
    csirri (1615)
    2010-12-06  09:47
  33. 2010. december 7. 14:011619.
    Én azt javasolnám, hogy micróban jól melegítsd fel a tésztát. Gyúrd bele a másik adagból kimaradt cukrot, tehetsz bele akár még 2 felhabosított tojást, pici tejet. Így melegítve könnyebb újra összedolgozni. Aztán újra pihentesd 1 napot, meleg helyen.
    előzmény:
    manoo28 (1618)
    2010-12-07  10:27
  34. 2010. december 7. 10:271618.

    Sziasztok!

    Én is begyúrtam a mézes tésztát - cukor nélkül

    De még akkor észrevettem, és csináltam még 1 adagot, és összegyúrtam a kettőt. Viszont ma átgyúrtam, és nagyon kemény volt, morzsálódott szét. Tettem hozzá még vizet, vajon mi lesz belőle?

    Már alig vártam, hogy lehessen karácsonyi mézest sütni....

    Csináltam egy szülinapi dobozt (úgy látszik, lassan divat lesz belőle), majd teszek fel képet róla. 

    előzmény:
    Snöcy (1616)
    2010-12-06  10:14
  35. 2010. december 6. 12:401617.

    Sziasztok!

     

    Lófej sablonra lenne szükségem mézeskalácshoz, nem tud valaki esetleg segíteni? Google barátom nem tudott Két osztálytársamnak szeretnék ajándékot készíteni, egyiküknek még csakcsak megrajzoltam a gitárt, de lovat nem tudok Köszönöm szépen előre is Kellemes Mikulást Mindenkinek! Timi

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_351906 (0)
     
  36. 2010. december 6. 10:141616.

    Nem sikerült írókáznom semmivel, mert nem volt rá idő. Elfogyott!!

    Nagyon finom lett, mikor kihűlt , először kemény lett, de másnapra visszapuhult.

     

    Nekem is kell szereznem még egy üveg ilyen "mézet", és kell süssek még egy adagot. Talán majd akkor megpróbálom Csirri és Klara javaslatát, a keményítős fehérjét.

    előzmény:
    szemirámisz (1614)
    2010-12-03  15:20
  37. 2010. december 6. 09:471615.

    Ügyes vagy, jól sikerültek a mézeseid!

    Egy apró észrevételt azért ugye megengedsz nekem? Az írókába tegyél még cukrot legközelebb, akkor jobban meg fogja tartani a rajzot, nem terül szét. Akkor elég a cukor, ha a kavaró eszközről mér nem nagyon akar lefolyni, inkább megáll rajta. A vége felé már csak apránként adagold a cukrot, keverd el jól, aztán ellenőrizd a folyósságát úgy, hogy kiemeled a kavarót és nézed, hogy folyik-e még.

    előzmény:
    seftali (1612)
    2010-12-03  14:59
  38. 2010. december 3. 15:201614.

    Snocy, végul sikerult valami megoldást találnod az írókára? A nyírfacukor /xylit/ biztos jó lenne, de tényleg nem olcsó mulatság.

    Én is gondolkodtam már rajta, mivel nekem is ilyen diétát kell tartanom.

    Eddig nem is tudtam,hogy van diétás méz is, majd utánanézek, kapható-e itt felénk is.

    előzmény:
    Snöcy (1595)
    2010-11-28  20:50
  39. 2010. december 3. 15:161613.

    Szanik, lehet, hogy már késon írok, de pár napig nem voltam erre.

    Én is Csirri mézesét használom, és csináltam belole dobozkát is / a 1588 hsz. alatt megtalálod/. Szépen megtartotta a formáját, pedig puhának éreztem a tésztát, foleg attól féltem, hogy a dobozka teteje be fog hajlani. Gondoltam is, hogy teszek alá keménypapírt, hogy stabilan tartsa, de végul nem volt rá szukség, szépen megállt magában is.

     

    Ha mégis úgy érzed, hogy keményebbet szeretnél, szerintem annyi lenne a megoldás, hogy tegyél bele tobb lisztet, gyúrd keményebbre a tésztát, és picivel susd tovább. Inkább kisebb tuznél, de tovább, hogy jobban kiszáradjon.

     

    vanko.ili, koszi a dicséretet! A csipkézést úgy csináltam, hogy az írókával húztam eloszor vízszintes, majd erre merolegesen csíkokat. Vártam, hogy megszáradjon, majd kitoltottem az ures részeket írókával, úgy ,hogy valamiféle mintázatot adjanak az uresen maradt kockák.

    előzmény:
    szanik (1608)
    2010-12-02  11:20
  40. 2010. december 3. 14:591612.

    No most veszem észre, hogy a hozzászólásomat, amit elvileg nem küldött el a NLC, mert hibaüzenetet írt ki, erre most látom, hogy 3x is elküldte. No mindegy.


    jelentem, a mézeskalácsok kisültek,és finomak lettek és puhák. Nagy részük már el is fogyott, az öcsém nem tudja türtőztetni magát.

    Készítettem két adventi "koszorút" is,  egész jó lett ahhoz képest, hogy első próbálkozásom.Van itt róla kép is.

    AKkor ezek szerint már most is megsüthetem a dobozt? Hű ez jól hangzik, hogy nem egyszerre kell majd mindent csinálni. Gondolom a belevalókat meg néhány nappal előtte érdemes.

    Már be is gyúrtam egy új adag tésztát, majd holnap vagy valamikor megsütöm.

    előzmény:
    csirri (1602)
    2010-11-30  09:26
  41. 2010. december 2. 14:471611.

    http://www1.tescoma.com/en/scripts/katalog.php?gid=4050010000&id=631410&menu=video

     

    Jaj, még egy ilyet találok és ki se nyitom többet a netet, ez állati jó!!! 

    Ezt még egy gyerek is megtudja csinálni.  

    előzmény:
    bigacsiga2 (1610)
    2010-12-02  14:25
  42. 2010. december 2. 14:251610.

    mézeskalácsházikó:

     

    http://www1.tescoma.com/en/scripts/katalog.php?gid=4050010000&id=631424&menu=video

     

     

    külön tetszik, hogy nem ragasztva van a ház és a fenyőfa, hanem szalaggal összeköteve 

    előzmény:
    bigacsiga2 (1609)
    2010-12-02  14:13
  43. 2010. december 2. 14:131609.

    Ezt láttam ma DolceVita oldalán:

     

    http://www.dolcevitakonyha.hu/index.php/kony hafelszereles/elokeszites/delicia-linzerkiszuro-53.html

     

    és itt a videó az összeállításról:

     

    http://www1.tescoma.com/en/scripts/katalog.php?gid=4050010000&id=631416&menu=video

     

    ------

    Ezt mi kiszúró nélkül is megtudjuk csinálni, sima karton papírból kell csak a csillagokat kivágni.  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_351906 (0)
     
  44. 2010. december 2. 11:201608.

    Sziasztok!

     

    Egy fura kérdéssel fordulnék hozzátok.

     

    Olyan mézeskalács receptre lenne szükségem, ami tuti kemény marad :)

     

    Csirri mézesét csinálom évek óta, de sajnos annyira borzasztóan nedves a lakásunk, hogy a szabad levegőn is olyan puhák maradnak, hogy nem tudom felakasztani dekorációnak, mert nem tartják meg magukat :(

     

    Enni tökéletes, de dekorálni nem tudok vele. 

    Szeretnék csinálni egy dobozkát is, de félek, hogy az aztán végképp nem maradna meg. 

     

    Tud valaki segíteni?

     

    Köszönöm!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_351906 (0)
     
  45. 2010. december 2. 09:091607.
    Angéla! köszi aranyos vagy, de fotót tettem fel a dobozról, vagy csak a sütisbe ?  Maradt ki tésztám a dobozból , azt tegnap megsütöttem, kis lekvárral összegasztottam, és megmártottam csokiban, most a dobozban csücsül. Akkor mutizom a dobozt, de ígérem a következő szebb lesz. Ezt meg ma visszük a bátyámnak Ferencet köszöntünk.
    előzmény:
    csirri (1603)
    2010-11-30  09:38
  46. 2010. december 1. 12:311606.

    Reméelm sikerülni fog, jó alaposan gyúrd össze, kisebb adagokban, aztán összegyúrhatod az egészet is. Nem lesz semmi baja a tésztának, csak mindig zárd vissza a tálba a maradékot, nehogy megszáradjon a teteje. Nyújtás előtt megint gyúrd át azt a mennyiséget, amennyit épp nyújtasz. Egyszínű legyen, ne legyenek benne sötétebb-világosabb csíkok, foltok.

    Az első adagot se rontotad el, csak kimaradt belőle a porcukor. Attól még nem lett baja, főleg, hogy összedolgozod a puha tésztával. Ugyanolyan lesz, mintha nem "rontottad" volna el.

    Egyébként jártam már én is így, sőt, volt úgy is, hogy a szódabikarbónát hagytam ki....Vagy a tojást (na, ezt végképp nem lehetett észrevenni...)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_698738 (1605)
    2010-12-01  12:19
  47. Torolt_felhasznalo_698738
    Torolt_felhasznalo_698738
    2010. december 1. 12:191605.

    Szia csirri,

    kösznöm a mentö ötletet! Tegnap vettem még mézet, begyúrtam egy újabb adagot, ez most puha lett és ragadt :-)))

     

    Ma este megpróbálom összedolgozni a kettöt, remélem, sikerül!

    Kérdésem még, hogy mennyi ideig áll el a nyers tészta, mert az elsö adag már 3 napos, mire kisütöm, 4-5-6 napos lesz. Minimum 3 részletben kell sütnöm, mert van egy 13 hónapos kisfiam, aki elég rossz alvó (gyakran ébred, tehát nem tudok arra alapozni, hogy leteszem aludni, és akkor nekiállok mézest sütni). Most még a foga is jön, 4-5 egyszerre...

     

    Az elrontott tésztán kisülés után is érzödik, hogy el lett rontva (nem fog megpuhulni, vagy ilyesmi)?

    előzmény:
    csirri (1601)
    2010-11-30  09:17
  48. 2010. november 30. 09:451604.

    Ja, és mi az, hogy "sajnos" látszik a gyertya???? Az éveinkre büszkének kell lennünk szerintem.... Mást úgyse tehetünk, az időt nem tudjuk megállítani (szerintem szerencsére....), nagyon sokak számára pedig sokkal hamarabb megáll, úgyhogy még szerencsésnek is érezhetjük magunkat.

    Az én tortámon idén tízzel kevesebb volt a gyertya, mint a tiéden, de sokszor el se hiszem, hogy itt tartok, utána kell számolnomOlyan gyorsan elszaladtak az évek!

    előzmény:
    vanko.ili (1590)
    2010-11-27  13:25
  49. 2010. november 30. 09:381603.

    Na és hol a fotó a dobozról???? Mert így el se hiszem!

    A következőnél ha attól félsz, hogy behajlik a teteje, akkor érdemes az oldaldarabból még kettő-hármat sütni. Amikor már összeállítottad az egész dobozt, akkor ezeket a pusz darabokat akkorára faragod, mint az oldal magassága (beleállítod a doboz közepébe, pontosan oldalról megnézed, és ha magasabb, akkor lefaragsz belőle annyit, hogy egy szintben legyen az oldalakkal, esetleg ici-picivel alacsonyabb legyen). Ezeket a darabokat aztán a doboz belsejébe ragasztod oda, ahova próbálgattad. Lehet egyet a közepére, az is elég, de ha nagyon tutira akarsz menni, akkor egyet középre, egyet-egyet pedig a szív két kerek részének a közepe tájára. Száradásig megtamaszthatod egy függőlegesen, szorosan melléjük szúrt fogvájóval (akár mindkét oldalról is). Ha teljesen megszáradtak, akkor már biztosan  megtartják a tetőt.

    előzmény:
    vanko.ili (1590)
    2010-11-27  13:25
  50. 2010. november 30. 09:261602.

    Üdv a csapatban! Tényleg ideje elkezdened mézesezni

    A doboz alkatrészeit megsütheted akár a most begyúrt tésztából is, összeállítás előtt akár egy-két hetet is pihenhet. Mindamellett lehet, hogy először sima figurákat kellene készítened, amiken begyakorolhatod az írókázást, mert a dobozhoz azért kell némi tapasztalat, gyakorlat...

    előzmény:
    seftali (1598)
    2010-11-29  23:49

Címlap

top