Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Ti hogy díszítitek?-méz es
Sziasztok!
Életemben most csináltam előszőr karácsonyi mézes sütit (ez most a főpróba). A süti stimmel is, viszont a díszítéssel gondban vagyok...
Ti hogy csináljátok? Tojásfehérjével vagy vízzel keveritek össze a porcukrot? Sűrűre vagy inkább kicsit hígabbra csináljátok?
Aztán mibe töltitek? nejlonba vagy van vmi spéci cucc? Nekem sehogy nem sikerül: hol túl nagy lyukat vágok a zacsira, hol kicsit, hol jön belőle, hol nem, ettől aztán az egész tök randa (pedig a fejemben olyan szépek lennének )
Várom a javaslatokat. Nem biztos, hogy itt leszek, mert a Manócska már unja az építőkockáit, ettől függetlenül szívesen veszek minden jótanácsot.
Igazad van, lapos tányért én is úgy sütnék, hogy belülre rakom a formába a tésztát. Eddig csak mély tálakat sütöttem, az meg kívülre rakva lesz szép....
Csodásak a koszorúid, meg a tányérod is!!!!!
Sziasztok!
Nagyon ügyi mindenki csodás mézeseket süttök:)
Nekem lenne egy kérdésem, meddig kell sütni a mézeseket? Nekem tíz perc alatt 150 fokon picit megégett a széle. Még melegen megkóstoltam egett és olyan fura kesernyés ize volt:(
Csirri receptje alapján csináltam és a tuti jó lisztet is beszereztem hozzá! Létezik, hogy csak pár pec kell neki? Ja és a vastagságot is betartottam amit Csirri írt 2-3 mili!
köszi mindenkinek
Biztos, ha kívűlre teszed, úgy is jó. Én inkább a belsejét diszítem. Nem olyan mély tálak ezek. abszolut nem hiányzik a külső oldalának a diszítése. Ahány ház annyi szokás.
Tálam mellé karácsonyi mécsestartóimról 2 kép. Kedvenceim.
Mindenkinek jó sütögetést.
recept: csirri
elégedettség: mindenki!!
Természetesen nagyon finomak lettek, de sajnos az történt, hogy amikor a kalácsokat kivettem a sütőből, amikor megsültek, összesett a tészta kb feleakkorára
Az írókánál mindegy, hogy felvered-e a tojásfehérjét előbb, vagy sem. Én mostanában egy sütikeverő gumilapáttal készítem az írókát, kicsit felhabosítom vele a tojásfehérjét, majd adagolom a cukrot.Ezzel a lapáttal azután maradék nélkül ki tudom kotorni a kész írókát, bele a zacsiba.
A tálat le kell kenni margarinnal és egyenletesen, vékonyan beszórni liszttel, utána megy rá a tészta.
Nem lesz baja a tésztának pár nap alatt, hűtőbe se kell tenned. Ha egy nap múlva jól átgyúrod az egészet az jót tesz neki, majd pihi tovább.
Amikor begyúrod inkábblágy legyen a tészta, pihenés közben keményedik. Ha túl keménynek érzed, akkor tegyél bele egy kis langyos vizet (én ki szoktam öblíteni a mézes üveget, azt öntöm bele). Ha még nyújtáskor is lágynak érzed, akkor gyúrj lisztet az első nyújtani leszakított adagba, a következőbe már úgyis az előzőről "lepotyogott" darabkákat gyúrod, az keményíti kicsit. Jó alaposan át kell gyúrni nyújtás előtt.
Az Ázsiában mostanában nem jártam, de a kolléganőmnek hoztak onnan szép dekorcukrokat. Fenyőfát, szíveket, hópihét, csillagokat, de nem tudom mennyibe kerülnek...
Én Klaraval ellentétben kívülre szoktam tenni a tálra a mézestésztát,mert így pont a külső fele, ami látszik szépre sül és még sütés előtt díszíthető pl. rátétekkel. Be kell kenni a tálat margarinnal, és egyenletesen behinteni liszttel, utána egy olyan nagy kört kivágni, amekkora kb. 1-2 cm híján befedi a tálat. Ráborítani a belisztezett tálra,majd szépen körben odanyomkodni. Előtte a tálat tegyük sütőpapíros tepsibe. Azért jó, ha nem "ér le" a tészta teljesen, mert sülés közben dagad, kell neki ennyi hely, hogy tudjon nyúlni, ne rogyjon meg. Sütés után hagyd kihűlni,majd óvatosan válaszd le előbb körben a szélét, majd vedd ki belőle a tálat. Előbb jobb, ha kisebbel kisérletezel, azzal könnyebb bánni.
Nagyon jó, épp megfelelő méretű félgömb alakú fémtálakat lehet kapni az IKEA-ban. Van egészen kicsi is, tavaly ezekből gömböket gyártottam, két félgömb összeragasztásával.
Igen, én is így terveztem el, csak kipróbálásra vár a dolog. Valószínű, hogy már a lakk szaga is elriasztja őket,még száradás után is, mert amikor mi már nem érezzük, ők még igen...
Nyugiban voltak, amíg meg nem mozgattad a házat, aztán előjöttek megnézni, hogy mi is történt, földrengés, egyebek....
Sziasztok!
Igen ez jó ötlet, de akkor szerintem még összerakás előtt, és minden lap minden oldalát és az éleket is, hogy sehol ne tudjon bebujni.
Klara! amikor kirakod a tavalyit előbb olyan helyre tedd, ahol nem okoz gondot, ha mégis lenne benne kukac és kimászik, ugyanis nálunk kicsomagolás után több órával jöttek elő, addig semmi nem látszott.
Bizony a molyok nagy ínyencek...... Ezért is szoktam midenkinek azt mondani, hogy egyék meg a mézest ünnep után, ne tegyék el, készítsenek inkább minden évben frisset. Nincs az a légmentes csomagolás, ami megvédené....
Mostanában gondolkodtam azon, hogy ha azt, amit biztosan nem fogunk megenni lehet, hogy érdemes lenne lefújni minden oldalán színtelen, matt akril lakk sprayvel,2-3 rétegben.... Ki fogom próbálni, ehhez biztosan nem lesz étvágyuk a molyoknak.... Mondjuk így valószínűleg nem lesz mézeskalács illata, de azt meg ellensúlyozhatjuk, ha sima mézest teszünk a közelébe megevésre....
Sziasztok!
Elsősorba a tál-készítéssel kapcsolatban lenne kérdésem. Gondolom a vaj-liszt kombináció is jó lehet!? Én multhéten csináltam próba sütést tálból és nem raktam alá semmit, de mázlim volt, mert lejött, bár én a külső felére raktam.
Az lenne a kérdésem az írókával kapcsolatban, hogy előbb kemény habbá kell verni a tojásfehérjét és utána a cukorral tovább verni/keverni vagy a cukorral folyamatosan kemény habbá verni? Vagy ez mindegy?
Csirri:
Kipróbáltam hétvégén a tészádat és nagyon jó, az íze az valami nagyon tuti! Igaz idő híján nem pihent sokat csak max 1-2 órát, lehet emiatt, de kicsit nehéz volt kinyújtani, viszont nagyon jó volt a kinyújtott tészta állaga, nem rahagdt-tapadt. Lehet azért volt nehéz kinyújtani, mert kemény lett kicsit?
Az a kérdésem, hogy mi van akkor ha most pénteken bekeverem és csak hétfőn sütöm ki őket!? LEsz baja a tésztának? Így se tegyem hűtőbe pihenni?
Lehet hülyeség, de nem tudnál feltenni egy viszonylag közeli képet a kinyújtott tésztádról? Arról látható lenne az állaga...
Ja, még az lenne a kérdésem, hogy az Ázsia boltban lehet dekorcukrot kapni valami karácsonyi mintával? A desszertmesterben gondoltam venni hópihe alakút, de most néztem a honapot és majdnem duplájára ment fel az ára....
Köszönöm előre is a segítséget.
A mézeskalács legnagyobb ellensége a moly!!!!!!! Nagyon precízen kell lecsomagolni. Ha csak egy pici rés van rajta, a moly megtalálja. Sajna még régen én is jártam így. Most is izgulok, mert a tavalyi betlehememet még nem néztem meg. Csak reménykedem.
Sziasztok!
Nem győzöm menteni a szépségeket! Nagyon ügyesek vagytok
Lányok! figyelem! Írtam, hogy még mindig jó állapotban van a tavalyi falucskám! Mára ez megváltozott!!!!! Bemolyosodott és kukacok másztak ki belőle pár nap után, ahogy kicsomagolták!!!! Ergó, senki ne csomagolja el, Karácsony után dobja ki a mézes házakat, ha nem eszik meg, sajnos az én farmom és kastélyom is a kukába fogja végezni! !
Köszönöm!
Még 1x nekifutok, aztán...
VAN EGY NAGYSZERŰ ÖTLETEM:
a lapos mézeskalácstésztából kivágunk egy pl.nagy szívet,és a közepébe belevágunk egy pl.kicsi madárformát,majd egy kis savanyúcukort
széttörünk kalapácsal és a madárral kivágot jukakba szórjuk
majd sütjük,olyan mint ha üveg lenne benne
Nagyon köszönöm!
Akkor még 1 kérdés: (Mert közben elbizonytalanodtam. )
A tálra kívülre borítsam a tésztát, (Így csináltam. ) vagy belülre "nyomkodjam"?
Ha tálat készítesz egyáltalán ne tegyél bele szódabikarbónát. Csirri receptje jó, csak a szódabikarbónát sokallom bele. Az evősbe is elég 2 csapott teáskanálnyi. A tálat én zsírozni és lisztezni is szoktam. Kihűlés után kefélem le róla a lisztet. A tálban hagyom kihűlni. Amiben bármilyen lazító van, nem tartja meg a formáját.
Remélem segítettem.
Sziasztok!
SOS! SOS! SOS!
Úgy gondoltam sütök olyan szép mézeskalács tálakat, amiket itt is mutattatok.
No, annyira szépre nem gondoltam, hogy sikerül, de reméltem, hogy valami "büdöge" csak kisül belőle.
Persze, hogy nem sikerült!
Szóval:
Adva vagyon olyan fém salátástál, vagy keverőtál, vagy hogyhívják. Beolajoztam, ráborítottam a kinyújtott mézest, és betettem a sütőbe.
- ráragadt
- Hiába vágtam le, úgy megduzzadt, hogy főleg a peremébe sült bele.
- A "csirri" féle mézes megtartja a formáját? Nem túl puha ehhez?
Kérek segítséget!
sziasztok!
Ma megsütöttem a mézeskalácsot csirri receptje szerint. Tavaly kb 4 kg lisztből készítettem minden rendben volt.
Most olyan csipős, és egyszerre keserű lett a kisült mézes . egyszerűen nem értem.
Az egész csomag szódabikarbónától? Vagy mitől, de tavaly is belement a a csomag mégis finom volt.
Pedig az egész családnak akartam sütni , meg karácsonyi vásárba, jut eszembe az elmúlt évben még a templomban is az én mézeseimet osztogatták..Valaki segitsen!
Ugyanolyan alapanyagokból csináltad? Én tavaly egy bizonyos liszttel jártam úgy, hogy nem lehetett belőle normális mézest sütni.
Amúgy szerintem egy kicsit lutri, mert ha valamelyik alapanyag kicsit más, már elronthatja.
egy érdés lányok,
idén már kétszer sütöttem mézest, csiri receptje az alap, talán egy picit több margarint teszek bele, de úgy csinálom ahogy ö leírta. ja és sütöporral csinálom.
2x csináltam és mindkétszer pont olyan lett amilyen kellett hogy legyen, egyszer rögtön kisütöttem egyszer vártam vele egy éjszakát.
Most viszont nem sikerült. mindent ugyan úgy csináltam, még ugyan azt a márkákat is használtam, és már tegnap a gyúrásnál is érztem hogy száraz, olyan fura volt gyúrni, aztán azért vártam vele, de mára sem lett jobb. aztán még adtam hozzá egy kis olvasztott vajat egy picit jobb lett, de nem nagyon és mikor végre a rénszarvast betettem sülni szépen kirepedezett.
Mi lehetett a baj? Most vasárnap muszáj leszek újra csinálni, de ez az uccsó lehetöség mert ajándékot kedden küldenem kell, így nem akarom hogy elbaltázzodjon.
minden évben csinálok mézest és még soha nem volt rossz, soha nem volt ilyen.
Volt valakinek hasonló tapasztalata?
Ó mézeskalács,Ó mézeskalács,mily finom vaagy tee,te diszíted a fáánkat,
te táplálód a vendéget,
Ó mézeskalács,Ó mézeskalács mily finom vaagy tee!
Szia, Én Csirri receptje alapján készítettem mindent. Könnyü vele dolgozni nagyon, .Ebben a topikban is leírja 1288 hsz-ben.
További jó sütögetést.
Sziasztok!
Szeretnék olyan mézeskalács recepteket kérni, amiből tudnék házikót építeni. Tavaly is próbálkoztam, de vagy én rontottam el, vagy a recept volt olyan, de annyira kemény lett a tészta, hogy képtelenség volt vele bánni. Nektek biztos van egy tuti jó receptetek!
Előre is köszönöm!
Sziasztok!
Csongkadar, Vjudit nagyon szépek lettek a mézeseitek.
Szerintem az Auchanban kell, hogy legyen ételfesték a sütőporok,lisztek környékén. Általában kis zöld műanyag dobozkában van, legtöbbször a rum és egyéb aromák mellett.
Sziasztok!
Én is Csirri-recept-párti lettem. Az tegna sütöttem meg végre a mézest :)
Az én mézeseim története:
Ezelőtt 2 évvel megsütöttem, s 7 hós babám amíg mosolyogva rugdalózott a földön, addig nyugisan díszítgettem őket. Szépek lettek :D
Tavaly az 1 éves és hét hós fiam mindent lehúzott és már sokkal kevesebbet aludt, mint előtte, díszítetlen maradt a nagyja. Csak pár lett kidíszítve, ami a fára került :D
Az idén tegnap volt a nagy sütés. A 2 éves és 7 hós fim tetőtől talpig lisztes lett, segített kiszaggatni, közben üdvrivallgások. Mindig a kinyíjtott tészta kellős közepébe döfte bele a formákat, annyiszor kellett újragyúrni-nyújtani, tiszta kabaré lett az egész. A díszítést még nem tudom elképzelni, közben mostmár dolgozom is, lehet az idén is elmarad? :D Nembaj, de annyira jó volt ez a közös-sütés, legjbban persze a törpénk élvezte, de nembaj :D
Azért még jövök csodálni a műveiteket. Gratula midenkinek aki ilyensmivel foglalkozik :D
Pusszok,
Kir
Csirri!
Köszönöm a kimerítő választ! Így már nem is tűnik olyan rettenetesen bonyolultnak. Remélem, sikerül. Ha igen, hozok képet a végeredményről. Még egyszer köszönöm!
szia,
szombaton készülök én is megsütni az idei mézeseimet és pont ugyanilyeneket terveztem. Szeretném megkérdezni, hogy a cukrgyöngyöket ugye sütés előtt tetted rá és úgy sütötted együtt az egészet?
Előre is köszönöm, ha válaszolsz.
Amúgy mindenki nagyon ügyes, gyönyörűségeket alkottok, jó itt nézelődni.
Ha nem baj, akkor felteszem én is 1-2 tavalyi "művemet". :)
Judit
Fantasztikus amilyen csodákat műveltek a mézessel. Már tavaly is nézegettem sőt ki is próbáltam. Köszönöm Nektek a jobbnál jobb ötleteket. Elárulom Csirri receptje szerint készítettem, bevált és bizony nem merek változtatni. Finom is jó is... a szépség az már rajtam múlna.Azért az unokáim igy is örülnek neki.
További jó alkotást Nektek!!!
Sziasztok!
Gyönyörű alkotásokat látni itt! Gratulálok!
A segítségeteket szeretném kérni. Azt a mázat hogyan készítitek, amikor nem vonalakat rajzoltok, hanem nagyobb felületeket fedtek fehérre?
Bocs, ha már többször írtátok, de állandó futásban vagyok, nem tudtam mindent visszaolvasni.
Minden mézeskalácsból van, kivéve a " katonákat" a sáncon.
Szépket készítettél. A vár is mézeskalács? Mert akkor le a kalappal előtted. Jó pár dolgot megcsináltam már én is, de ennek nem mernék neki állni.
Gratula
Sziasztok!
Holnap visszaolvasok, de most szeretném veletek megosztani a
örömöm. Végre elkészültem a kislányok adventi ajándékával, amit pénteken el is viszünk hozzájuk. Ott lesz a végleges helye, így még a finomítás ott vár rám. A kastélyba ott kerül be a hercegnők és hercegek kartonra ragasztott figurája.
Hú, bocs, most, hogy újraolvastam rájöttem, hogy te a kész írókáról beszéltél.....
Na mindegy, szóval az sk. készítettel is lehet ilyen probléma...