Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Labrador Klub

mistic333
Létrehozva: 2007. október 20. 10:49

Sziasztok !

Ebbe a topikba várok sok szerettel minden olyan gazdit akiknek labradorjuk van.  Beszélgethetnénk a labradorunkról, mindenféle bajokról,gondokról.

Nekem egy csokibarna színű kislány labradorom van. Szofinak hívják,de mi csak Döncikének szoktuk becézni. Fél éves, október 30.-án lesz 7 hónapos. 7 hetes kora óta a családunk tagja. Életem egyik legboldogabb pillanat volt amikor 19 év után végre én is kutyatulajdonos lettem.   Egyszerűen imádom az én kis Döncikémet.  Rengeteget foglalkozok vele ( bár most a suli miatt nem jut annyi idő rá, mint nyáron ), tanítgatom,rengeteget játszok vele, sétálunk, és egy héten négyszer megyünk futni ( kb 1-1,5 km-t , amit nagyon imád ), szeret idegen kutyusokkal barátkozni.

Nagyon szelíd,okos kiskutya.  Mindenkivel barátkozik, senkit sem ugat meg,csak az udvarba betolakodó állatokat és a gyanús dolgokat.   Mindene a kaja, mindent megeszik.

Már

olyan mint egy kis maci.

Vmint akiknek van iwiwjük azokat várom sok szerettel szintén a labrador klubba ( Nagykanizsaiba, és zárójelbe ez van írva,hogy mindenki jelöljön be aki szereti a labikat ). Ezt azért írtam ide,mert több labrador klub is van iwiwen.

 

  1. 2008. március 4. 16:35401.

    Szia !

    Pont tegnap néztem a 9 hónapos képét amin áll.   Mindjárt láttam,hogy nőtt megint.   Élőben annyira nem tűnt fel,hogy nőtt volna .   Köszönöm a dícséretet !      Szofi meg nem ijed meg,ha jön vmi kutya hozzá,csak a kölyköktől.  Megtámadja őket. Az    utcán is nekiugrik  a kerítésnek ,vicsorog rá a kutyákra, meg is ugatja őket , kívétel a haverjait .   Nem az félős fajta, ha arról van szó,simán összeverekedne a másik kutyával.      

    Nem tudtam,hogy te nem szoktad kipipálni a négyzetet a hozzászólás végén. Nem baj, van még itt egypár ember akinek nem működik.  Nekem ez most így nagyon rossz. Remélem már végre megjavítják.     

    előzmény:
    fokrisz (400)
    2008-03-04  16:24
  2. 2008. március 4. 16:24400.
    Szia Kiara!
    Mennyit nőtt ez a kutya! Egyre szebb.
    Elhiszem ,hogy félsz, nálunk is van az utca végén két németjuhász, azok mindig úgy nekirontanak a kerítésnek, ha megyünk velük sétálni, hogy mindig attól félek, hogy kitörnek. Mikor kisebbek voltak Elvisék, itt annyira leblokkoltak a félelemtől, hogy leültek, ilyenkor fel kellett venni őket ölbe és úgy továbbmenni. Pedig a szomszédban is németjuhász van, azzal meg olyan jól el szoktak csevegni, meg kerítésen át szagolgatták egymást.
    A hozzászólásra reagálásra nem tudok válaszolni, én ezt sosem szoktam bejelölni, ha van időm, úgyis végignézem a kedvenc topikokat, írtak-e bele.
    előzmény:
    Kiara*** (398)
    2008-03-04  16:15
  3. 2008. március 4. 16:18399.

    Jó neked,hogy nem találsz bennük kullancsot, SZofit imádják .   Mindig 2-3 példányt haza hoz a sétából.    Szofi most nagyon  vedlik, tiszta szőr volt a gatyám.   

    előzmény:
    fokrisz (394)
    2008-03-04  12:25
  4. 2008. március 4. 16:15398.

    Folytatás.....   

    Kár,hogy levették 4-re a feltölthető képek számát.  

    Fokrisz te kapsz üzenetet ha válaszolnak a hozzászólásodra ? Mert én nem kapok értesítést, csak a privát üzenetek kapom meg .   

    előzmény:
    Kiara*** (397)
    2008-03-04  16:12
  5. 2008. március 4. 16:12397.

    Jaj,de drágák.   

    Most megpróbálom végre feltölteni a képeket.   Már rajta van a bilétája, hát nem tudom,hogy a képeken mennyire lehet látni.   Lefényképeztem telefonnal is, csak nem jó az infraport a laptopon,így nem tudom átrakni gépre a képet.

    előzmény:
    fokrisz (395)
    2008-03-04  15:23
  6. 2008. március 4. 16:05396.

    Szia !

    A torka már rendbe jött .     Nem tudom,hogy bolhás-e még, még a bolha kakik nem tűntek el belőle,  most délután vakarta megint az oldalát.  Majd 2 hét múlva kiderül,mert arra fel kell szívódni a kakinak teljesen.  Ha utánna nem lesz benne több akkor nem bolhás.    Nézegetem mindig kullancs miatt, mostanában nem találtam benne. Most 1 hónapig védve van azok ellen is.     Vasárnap vettem a bátorságot és a vízparton elmentem vele a hídig,ott meg átmentünk a másik oldalra.  Vittem magammal egy botot, ,mert arra szokott mászkálni mindig egy kutya a kertben, de szelíd,nem biztos,hogy bántana minket .      Most ezentúl mindig ezt fogom csinálni,legalább így nem kell végig menni vele az utcánkban.  Ott van a főút, ott is tudunk sétálni, meg a vízpart másik oldalán is.      Visszafelé megint mi futkosot a parton  ,a cigányék kutyája. Szerencsére nem vett észre minket, gyorsan befutottam a Szofival.   Ha meglátom azt a kutyát már félek tőle.   

    előzmény:
    fokrisz (394)
    2008-03-04  12:25
  7. 2008. március 4. 15:23395.
    Már lehet képet feltölteni
    előzmény:
    fokrisz (394)
    2008-03-04  12:25
  8. 2008. március 4. 12:25394.

    Szia!

    Akkor ezek szerint még mindig nem jó? Én vasárnap óta akarok felrakni róluk egy képet.
    Amúgy mi újság? Szofi hogy van? Meggyógyult már a torka? Bolhás még? Kullancs? Én a héten midnenképpen el akarom őket vinni beoltani. Szerencsére eddig még nem találtunk bennük egyet sem.

    előzmény:
    Kiara*** (393)
    2008-03-03  19:43
  9. 2008. március 3. 19:43393.

    Sziasztok !

    Most,hogy új lett az nlcafe,pillantanyilag nem jó a képfeltöltés. 2 kb méretű képet sem enged feltölteni.  Ne próbálkozzatok vele. Ma akartam új képeket felrakni,de nem sikerült .

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  10. 2008. február 29. 20:09392.

    Sziasztok !

    Szofi megkapta a bilétáját, nagyon jól áll neki, közben még zörög is mint egy csengő amikor megy.   Ma vettem neki kockát, ami lyukas ,és pattog.   Jó kemény műanyagból van,nem tudja szétrágni.  Amikor megkapta örömében lefutott az udvaron 5 kört.  Nagyon tettszik neki,azon veszi a levegőt is, úgy ugat,hogy benne van a szájában. A világért nem adja oda. Tettszik neki,hogy olyan fura hangja van ahogyan veszi azon keresztül a levegőt. Haláli .

    Úgyhogy már megkapta előre az ajándékait, mást már nem fog kapni szülinapjára, leszámítva a szülinapi hatalmas sétát.   Remélem 30.-án jó lesz az idő.   

    tegnap megint bement 2 kertbe is.   Hiába szóltam neki,nem reagált rá,megint utánna kellett mennem.  Legközelebb csak addig lesz elengedve,hogy letudjon menni a vízhez , ott egyet rohangászon,búvárkodjon,aztán jön velem pórázzal a parton.  ( 10 perc szabadon,a többi pórázon  ) 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  11. 2008. február 26. 17:05391.

    Na, most már tényleg megyek. Szia!  

    előzmény:
    fokrisz (390)
    2008-02-26  16:54
  12. 2008. február 26. 16:54390.
     neeem, tuti nem keverék volt, meg is néztük, milyen fajta, de fajtatiszta volt, mert megtaláltuk a nevét, csak már nem emlékszem rá. De ezentúl jetikutyának fogom hívni, Priss-t meg miniterminátornak, annyira illik rá ez a név.  Igaz csak magunk közt, mert ez Prissnek már túl hosszú és megjegyezhetetlen lenne, ha így hívnám.  Kicsit sokáig tartani, míg nevén szólítva visszahívnám valahonnan.  
    előzmény:
    Kiara*** (389)
    2008-02-26  16:48
  13. 2008. február 26. 16:48389.
    Akkor nem tudom,hogy mi lehetett. Lehet,hogy vmi keverék kutyus lehetett.     Dog - farkaskutya és jeti keverék   
    előzmény:
    fokrisz (383)
    2008-02-26  16:35
  14. 2008. február 26. 16:41388.
    Ezt az orrnyalogatást véletlenül fényképeztem le .  Szofi is kaja után lenyalogatja magát, meg még 20-szor körbeszimatol mindent,hogy nem-e maradt vmi morzsa a földön.   Úgy csinál mintha éheztettve lenne.  1 perc alatt felfalja a kajáját.   
    előzmény:
    fokrisz (385)
    2008-02-26  16:38
  15. 2008. február 26. 16:40387.

    nevetőst akartam írni, nem netetőst  

    De most már eldugulok, mert lassan teleírom az oldalt.  

    előzmény:
    fokrisz (385)
    2008-02-26  16:38
  16. 2008. február 26. 16:40386.
    Figyi, már az is haladás nála, hogy ha egyedül volt kint, este beszélgetett a szomszéd kutyákkal.  Már annak is úgy örültünk ,mint a lottó ötösnek.  
    Amúgy ma kergetőztek és Elvis elég rendesen ártalmatlanná tette a miniterminátort, meg is lepődtem rendesen.  Olyan gyorsan leteperte, hogy csak lestem.  De mikor a kajáról van szó, valahogy ilyen kis félénkké válik, nem tudom ,miért.
    előzmény:
    Kiara*** (384)
    2008-02-26  16:37
  17. 2008. február 26. 16:38385.
    Jajj, ez a netetős kép tisztára, mint Elvis. Olyan kis jóságos pofija van.  Az enyémek ezt a teljes orrot lefedő nyalogatást akkor csinálják, ha előtte konzervet ettek.  Mert akkor nyalogatják le a maradékot magukról.  Behalok olyankor rajtuk.  
    előzmény:
    Kiara*** (380)
    2008-02-26  16:24
  18. 2008. február 26. 16:37384.
    Elhiszem,hogy az.   Látom nálatok elég nagy harc folyik a kajáért. Látom Priss a főnök a háznál.  Elvisnek üzenem,hogy férfi létére szedjen már össze egy kis bátorságot.          
    előzmény:
    fokrisz (382)
    2008-02-26  16:33
  19. 2008. február 26. 16:35383.
    Nem német dog volt, azt felismerem, ennek majdnem olyan hosszú volt a szőre, mint egy németjuhásznak és szürke volt az egész kutya és olyan furi jeti feje.  
    előzmény:
    Kiara*** (381)
    2008-02-26  16:27
  20. 2008. február 26. 16:33382.
    Pedig az, egy kis miniterminátor.  Látnád, mikor azt hiszi, nem figyelik a gazdik.  Elvis már úgy be van félemlítve, hogy kint kell lennem, ha esznek, mert különben Priscilla morog egy félelmeteset, Elvis meg úgy hátrál el a táljától, hogy már majdnem a terasz másik felén van.  Priss akkor elkezdi enni az övét, de Elvis meg nem mer odamenni a másik tálhoz se.  Úgyhogy tiszta férfi elnyomás van.  
    előzmény:
    Kiara*** (381)
    2008-02-26  16:27
  21. 2008. február 26. 16:27381.

    Német dog lehetett szerintem  . 

               Jaj ne nevetess !   miniterminátor, harcos amazon,hát ez tettszik    

    előzmény:
    fokrisz (379)
    2008-02-26  16:20
  22. 2008. február 26. 16:24380.

    Sziasztok !

    Néhány kép Szofiról.    Sajnos most is olyan képeket hozztam amin fekszik.  Sajnálom,de állva nagyon nehéz lefényképezni,úgyanis állandóan mozog, nem bír egy helyben megállni 2 másodpercre.      A szomszéd kutya hölgyről is hozztam képet .  Fülesnek hívják, és 12 vagy 13 éves, keverék kutyus.   Szofin azért nincs nyakörv,mert tegnap bolhairtóztam.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  23. 2008. február 26. 16:20379.

    Úúú, nem tudom, valami farkaskutya vagy dog volt, utánanéztünk kép alapján a neten, de már nem emlékszem. Tudod, a dog féléknél van egy ilyen bazinagy, na ez is akkora volt, csak ennek hosszabb szőre volt.

    Ezek dobognak rendesen. Priscilla sose volt az a finom, nőies természet.  Kis miniterminátor.  Egy harcos amazon veszett el benne.  

    előzmény:
    Kiara*** (378)
    2008-02-26  16:15
  24. 2008. február 26. 16:15378.

    Szia !

    Szofi is szokott így aludni.   De aranyosak ahogyan néznek be az ablakon.       

    Hát lehet,hogy az lesz,hogy én is beoltatom SZofit kullancs ellen.  Vmikor észre sem veszük ,hogy benne van, csak ha már nagy .  pedig minden séta után én is átnézem meg az anyukám.   Félek,hogy egyszer összeszed egy babiosaval fertőzött példányt.  

    Dobog a lábuk !?   Szofinál én ezt még nem hallottam.   Én ilyenkor leopárdhoz szoktam hasonlítani.   Te szent ég, mivel futottatok össze,hogy ilyen hatalmas volt  .     Én 168 cm vagyok, Szofi ha feláll kb a vállamig ér.     

    Ma mit művelt a szomszéd kutyussal.  Nyüszögve ugatott neki, a szomszéd kutya meg direkt feléje fordult. Néha szokott Szofival szórakozni.  

    előzmény:
    fokrisz (376)
    2008-02-26  11:42
  25. Torolt_felhasznalo_816062
    Torolt_felhasznalo_816062
    2008. február 26. 13:20377.

    Sziasztok!

    Keresek egy sárga fiú labradort, nem elveszett, csak megszakadt a kapcsolat a gazdival.

    Herkules (Herki) a neve , 10 éves, Zuglóból költözött  Hüvösvölgybe, és akkoriban a budaörsi reptérre jártak futni.

    Hátha ismeri valaki..

    köszi, Mosy

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  26. 2008. február 26. 11:42376.
    Lefotóztam tegnap az ebeket szinkronalvás közben, majd behaltam rajtuk.  Utána van már éber, ablakpárkányra felállós kép is. Oooolyan szééép ez az Elvis.   
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  27. 2008. február 26. 08:22375.
    Nem tudom, elvileg régen akartak, de hogy most az akarnak-e, azt nem tudom.
    Nálunk még nem kezdtek vedleni a kutyusok, de gondolom majd nemsokára ők is fognak. Én hó elején inkább beoltatnám őket kullancs ellen a dokinál. Most nincsen bennük egy se, de szerintem már nem sokáig.  
    Ismerem ezt a füllobogtatós dolgot.  De ők ezt általában akkor játszák, ha egymást kergetik.  Mint a nyíl, úgy futnak.  Még a lábukkal is dobognak, mint a lovak, néha nem is tudom, milyen állatot tartunk, kutyát vagy lovat.  
    A többi kutyától én is félek, mármint hogy ha találkozunk eggyel, akkor megtámadja a miénket, de szerencsére ilyen még nem volt, nem is nagyon találkoztunk még így kutyával csak a szülőkével, azokkal jól megvannak. Egyszer, mikor mentünk haza egy ilyen sétáltatásből, jött egy házaspár, a nő sétáltatott pórázon egy bazinagy kutyát, a derekáig ért a kutya, ha felágaskodott volna, kb. a férjem magassága lett volna, ami 185 cm.  Na ott jól lehúzódtunk, de szerencsére nem kellett, mert barátságos kutya volt, ott enyelegtek Priscillával, mert a kis butus egyből lefeküdt neki.  
    előzmény:
    Kiara*** (374)
    2008-02-25  17:59
  28. 2008. február 25. 17:59374.

    Folytatás .....

    Fokrisz anyukádék különben szeretnének kis pulikat ?   

    Bekentem Szofit,hát nem tudom,hogy jó lesz-e. Anyukámnak mondtam,hogy fogja le, de megérte megtartani,közben mozgott,akkor meg lefeküdt.    A gerincvonala mentén cseppentettem, de nem végig,a lapockájáig cseppentettem rá a szert. ( nyáron a doki sem végig cseppentette rá a szert , mondta,hogy a nyakától elvileg már szétterjed a szer )  . Utánna meg még a nyakához cseppentettem neki több helyre is.  Annyira nem tudtam széthúzni a szőrét, remélem belement a bőrébe.  Meg még kettőt cseppentettem neki a farka tövéhez is.  Most 3 napig nem lehet ott megfogni,annyi idő latt szívódik fel a szer teljesen.  Vigyázni kell mert emberbe is beleszívódik.  

    A bilétán egyik oldalon a neve lesz, másik oldalon meg egy telefonszám.  Kíváncsi vagyok,hogy milyen lesz, meg,hogy meddig lesz meg.

    Twins :    Mi újság van Dömével ? Történt vele mostanában vmi érdekes dolog ?

    Remy ha ráérsz nyugodtan írhatsz .  

    előzmény:
    Kiara*** (373)
    2008-02-25  15:56
  29. 2008. február 25. 15:56373.

    Szia !

    Utcára én sem engedném el SZofit póráz nélkül, az most más dolog,hogy fogja magát aztán kimegy az utcára. Fut egy kört aztán visszajön.      Hát van egy-pár hülye kutya.  Főleg a tacskók azok nagyon gorombák tudnak lenni.    

    Nálam meg a vízpart veszélyesebb,mert ott szokott vmikor futkozni a cigányék nagy fekete kutyája. Egyszer már megtámadta a Szofit,ha akkor nem ér oda a cigánygyerek simán nekiugrott volna a Szofinak.  Rendesen morgott rá, támadta.   Képes volt messziről utánnunk futni.   Én még egyenlőre félve eresztem el Szofit,mert már írtam ha messziről szólok neki akkor nem fogad szót,csak ha ott vagyok a közelében.   Nagyon élevezi ezt a póráz nélküli sétáltatást.  Úgy vágtáz a vízparton mint egy leopárd, szemei kidölledve, a fülei csak úgy lobognak futás közben.  

    Elvis és Priss is állandóan tele van kullancsal ?   SZofit egyszerűen imádják.     

    Anyukám meg rendelt neki gravírozott bilétát a nyakörvére.   3 nap múlva jön meg, most ez lesz a szülinapi ajándéka.    Ma kenem be bolhairtóval.   

    Nálatok is már beindult a vedlés ?

    előzmény:
    fokrisz (372)
    2008-02-24  14:23
  30. 2008. február 24. 14:23372.

    Szia Kiara!

    Mi is póráz nélkül sétáltatunk már a kezdetektől, de csak akkor, ha már kiértünk az utcás részekről, csak a vízpart, meg a mező van. Az utcán féltem őket, nehogy kergessék egymást és kifussanak az útra, mikor autó jön. Képzeljétek, pénteken mentünk bevásárolni és az úton volt egy tacskó fajta keverék kutyus. Nem lehetett elmenni mellette, mert hiába jöttünk, meg se ijedt, ott maradt az út közepén. Meg kellett előtte állni, míg méltóztatott odébmenni, aztán meg oldalról elkezdett minket üldözni egy darabon.  Elég zizi egy kutya.  
    A férjem úgy magyarázta ezt a sétáltatást, hogy mikor először viszed, még ugye pici és nem ismer senkit csak téged, a gazdáját. Ilyenkor nem mer elkóborolni, mert fél és ez idegződik belé. A mieink is lemennek a folyóhoz, vagy csak egy dombról, aztán ha szólunk, visszafutnak.
    Olyan szép idő van, mi is kimegyünk nemsokára velük a szokásos helyre sétálni.
    Megnéztem amúgy, hogy van-e bennük bolha, de szerencsére nincs.  
    Képzeljétek, anyu mesélte, hogy az otthoni kutyánknak, Böbének (puli  ) van egy hódolója. Valamelyik szomszédos házból mindig kiszökik és reggelre ott van nálunk.  Anyu mondta, hogy hiába barikádozzák el a kerítést is, valahogy mindig bejut és ott bájolognak egymásnak.   Amúgy az udvarló szintén puli.  Mondtam anyunak, hogy ne csodálkozzon, ha pár hónap múlva kispulik lesznek náluk.  

    előzmény:
    Kiara*** (370)
    2008-02-24  11:43
  31. 2008. február 24. 13:55371.
    Köszi a bíztatást.     Némettanárnőm szerint  ha megírtam 5-re a német érettségit,akkor elvileg ezen sem bukhatok meg.
    előzmény:
    evettke27 (368)
    2008-02-23  16:11
  32. 2008. február 24. 11:43370.

    Szia !

    Köszönöm Neked és Evettkenek is a bíztatást.    

    Szofinak már jó a hangja,hatott neki a kamilla.   De azért még a biztonság kedvéért  keddig itatok vele kamillát.   

    Képzeljétek póráz nélkül egyedül sétált a vízparton.     oyan okos volt,mindig nézett hátra,hogy megyek -e utánna, ha messzebre elment akkor is hátranézett és megvárta amíg utolérem csak utánna ment tovább.   Mondtam neki,hogy Szofi gyere és szótfogadott.     Kívétel messziről nem fogadott szót, akkor mintha süket lett volna.     Belement egy picit a vízbe is, tiszta víz volt a lába,meg a hasa, még búvárkodott is, beledugta a fejét a víz alá.   Tegnap vittem ki először így, meg ma reggel. Képzeljétek ma bement az egyik kertbe. Hiába szóltam neki,nem fogadott szót,kénytelen voltam utánna menni. Akkor visszajött velem.   A biztonság kedvéért vittem magammal kaját.   Ma is kifogom vinni,de remélem nem fog bemenni másnak a kertjébe,még jó,hogy nem volt semmi ütettve a kertbe.       De ennek most az a hátránya,hogy ha kinyítjuk a kaput akkor simán kimegy az utcára, elmegy a 3. szomszédnak a házáig aztán visszajön.   Most azt hiszi,hogy az utcára is kimehet póráz nélkül.  

    Tegnap egy farkaskutyát sétáltattak.  Apukám pont akkor járt ki, Szofi meg kifutott a kutya után.   MEsélte apukám,hogy felállt a hátán a szőr, ott szaglászta az utcán a kutyát. Gyorsan utánna ment,akkor visszajött vele.  Gondolhatjátok,hogy hogyan meglepődött az a férfi is,hogy egyszer csak ott áll mellettük egy kutya.         Most azt fogom csinálni,hogy egy darabig sétáltatom pórázzal,aztán egy rövid időre elengedem, hogy tudjon lemenni a vízhez.

     

    előzmény:
    fokrisz (369)
    2008-02-23  20:42
  33. 2008. február 23. 20:42369.

    Sziasztok!

    evettke, a 7 vérvétel nem semmi. Sajnos az én vénámat se találják sose.  A karom belső felénél van egy vastagabb ér, ha a nővér nem akar magának nagy gondot, oda szúrja, de iszonyatosan fáj olyanko, az egy nagyon érzékeny rész.  Ha meg a szokott helyen szúrnak meg, úgy besárgul egy nagy foltban, hogy öröm nézni, aztán kezd szivárvány szineket is ölteni.  
    A virágokat jó, ha körülkerítitek, ha kertetek is van, akkor azt is, mert rászoknak a gyümölcsökre, zöldségekre. Foylamatosan ásnak nálunk is, pénteken akkora lyukat ástak a vízelvezető csatárnánál és persze pont a ház előtt, hogy jól látható is legyen   hogy komolyan azt hittem, hogy olajkutat akarnak nálunk ásni.  Szerencsérem ár vége a tüzelésnek és végre együtt lehetnek. Úúúúgy össze tudnak bújni ilyenkor.  Viszont normálisan megint nem lehet őket megsimogatni így, mert egymásra ugrálnak, hogy őt is simogassam már, ne csak a másikat.  
    Kiara, szegény Szofi.  A tappancs repecés elvileg tavasszal elmúlik nekik. Szeritem a hidegtől, a fagytól repedezik ki nekik, meg a felsózott utaktól. Férjem most mondta, hogy legjobb, ha a tappancsát bekenitek glicerinnel, sima kézkrém vagy testápoló is jó. Ha tudsz, vegyél Szofinak szerintem multivitamin tablettát, van a kutyáknak is ilyesmilyük, azzal szerintem erősíted az immunrendszerét és akkor hamarabb gyógyul.
    Drukkolok a nyelvvizsgára, menni fog, ha sokat gyakoroltál biztos meg lesz az eredménye.  
    A retrieveres topiknál én is pont ezért nem mentem, mert tapasztalatból tudom, hogy ahol egy ilyen összeszokott társaság van és már jó régóta nincs ott senki új ,akkor bizony valószinű, hogy nem nagyon fognak neked írogatni.  De mi itt vagyunk, majd mi segítünk egymásnak.  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  34. 2008. február 23. 16:11368.
    Ügyes vagy te,biztos sikerül,majd szorítunk neked
    előzmény:
    Kiara*** (367)
    2008-02-21  18:15
  35. 2008. február 21. 18:15367.

    SZia !

    Ne is beszéljünk a vérvételről , én már a gondolatától rosszul vagyok.  7-szer vettek vért,te Úristen !! Én nem éltem volna túl.  Örülök,hogy jók lettek az eredmények.

    Hát ez nem vmi jó,hogy nem ehetsz kenyeret, tésztát, csokit .   Nem irigyellek .    

    Az én Döncikém is sokat alszik most,hogy kijött a jó idő .  Egész nap napozik.   Ő is szokott gödröket ásni , állandóan a vakond járatait ássa ki.   Nálunk is már teljesen kipusztult a virágágyás. 

    Az én Döncikém sem adja oda a labdát,amikor focizok vele, úgy kell tőle elvenni.   Vmikor még a lábamat is lefogja,hogy ne tudjam elrúgni a labdát. A cipőfűzőmet állandóan kiköti focizáskor, már egy picit unom.    

    MOst csak áprilisban először írásbelire megyek, a szóbelitől megijedtem, 2 feladat ott   nagyon nem megy. Így arra most csak májusban vagy júniusban fogok menni , ha nem bukok meg az írásbelin.      Így többet tudunk gyakorolni szóbelire.     MOst írásbelire készülök jobban, kaptam fordítást, levéltémát, közben meg csinálom a 2003-as Pannon nyelvizsgás feladatlapot.    Elég jól mennek a feladatok.   A magyarról németre való szöveg fordítás az nem megy annyira, meg sokszor a levél sem,attól,függ ,hogy mi a téma.  Meg most nyelvtant ismételek. 

    előzmény:
    evettke27 (366)
    2008-02-21  17:46
  36. 2008. február 21. 17:46366.
    sziasztok csajok,hogy vagytok?
    Én is megvagyok ám.Kiara nagyon aranyos vagy,hogy érdeklődtél utánam,szerencsére kedden hazaengedtek a kórházból,7szer vettek vért,mindegyik eredmény jó lett.De a kezem cudarul néz ki.Mind a kettő,komolyan mintha drogos lennék.Ráadásul másodszorra agyonböködött a csaj,és nem talált vénát,jól el is cseszte a karomat
    Diétáznom kell, no csoki,no kenyér,csak reggel meg délben,és tésztát se lehet.

    Szofival minden rendben,pont ma jegyeztem meg a páromnak,hogy már megcsinálhatná a kerítést a virágágyás köré,mert már az összes virág kipusztul.Meg akkora gödröket ás!!! . A tieitek is?Hát elég kiakasztó.
    Amúgy lehet,hogy rajta is tavaszi fáradság van,tök sokat alszik mostanában,néha olyan mintha depressziós lenne.Tegnap próbáltam vele focizni,de olyan önző,mindig csak magának akarja a labdát,el se lehet venni tőle

    Fokrisz:haláli ez a bugyis kutya.Állandóan szétröhögöm az agyam rajta,amikor teszel fel képeket róla .De most már vége a párzásnak ugye?Hozzánk legalábbis már nem jönnek a "lovagok".

    Kiara:mi van a nyelvvizsgával?Készülgetsz rá??
    előzmény:
    Kiara*** (365)
    2008-02-21  14:55
  37. 2008. február 21. 14:55365.

    Szia !

    Elvisnek igen lóg a nyelve a képen,  Látszik,hogy fáradt. Priss meg olyan édes ebben a bugyiban.     Hát nem könnyű most SZofival.  Ma itatok vele kamilla teát, nincs itthon rendes kamilla,most meg nincs kedvem elmenni a gyógyszertárba.   Szofit nagyon sajnálom,szerintem fájhat neki a torka,mert nagyon keveset ugat, meg most nem mehet sétálni sem.  

    A bolhát könnyen megtudjátok nézni.  Húzzátok szét a szőrüket a farkuknál, vagy a hátukon,ott rögtön meg lehet látni a fekete bolha ürülékeket .    Csak azt nem értem,hogy honnan mennek rájuk a bolhák.      Elvisnek és Prissnek is repedezett mancsa, az jó SZofinak is repedezett. Én meg bekentem neki babaolajjal, azthittem,hogy vmi baja van a mancsának azért olyan.   Akkor ez normális ezek szerint,akkor többet nem kenegetem neki a mancsát.     Eltudom képzelni,hogy ezek mit művelhettek amikor összeengedtétek őket .   SZofi is mindig elszokott esni bent amikor belopózik .Ismerősek ezek a csúszos jelenetek .

    Én meg múlt vasárnap majdnem hozztam hozztam SZofinak egy 8 hetes vizslát. Olyan édesek voltak.          Mostanában megvagyok bolondulva még 1 kutyáért. Olyan jó lenne ha lenne megint egy pici kölyökkutyám.  Szofi már sajnos felnőtt, már soha nem lesz olyan picike mint amilyen volt. 

    előzmény:
    fokrisz (362)
    2008-02-21  14:34
  38. 2008. február 21. 14:37364.

    Szia !

    Hogy vannak a kutyik ?   

    Hát jól tetted,hogy nem jöttél át az imádm a retrieveremet című topikba.   Én 2 hétig írtam rendszresen,de vhogy nagyon nem találtam a helyemet közöttük. Meg ők sem nagyon foglalkoztak velem, az elején még igen 3 napig.  Utánna 1 hónapig nem írtam,de még csak nem is érdeklődtek felőlem , írtam,hogy Szofinak is lehet,hogy lesz műtétje, semmi reagálás rá, 2-en írtak össz-vissz nekem az 5 vagy 6 emberből. Pedig nekik is bemutattkoztam, kérdeztem,hogy mennyi idős a kutyájuk..stb dolgokat, de nem nagyon akartak visszavlaszolni.  Most is írtam az oltásmiatt, egy ember válaszolt vissza, rakok fel képeket,egy ember ír vissza vmit nekem.  Most nem azt mondom,hogy mindeki dícsérje,hogy milyen szép kutyám van,de azért kérdezhettek volna annyit,hogy hogya van .  Én sem kommentálok minden képet,most mminek írjam le 20-szor ,hogy nagyon szép kutyus,meg ilyenek. Nem hiszem el,hogy 1 hónapig nem írok és nem érdekli őket,hogy addig mi történt Szofival.  Most többet nem fogok odaírni.   Minek, úgyse reagálnak rá semmit sem.   Ha nagy a baj egy ember ír aztán kész.   Én amikor nem írt sokáig nem írt Dünnyögös meg az a másik tag, akkor írtam nekik,hogy mi újság van velük, érdeklődtem felőlük. Zsuzsinak is iwiwen írtam.  Jó nem viszem túlzásba az írogatást neki,de pl most is majd fogok neki írni.  Nem ám úgy mint ezek ,az sem érdekli őket,hogy hova tüntem.

    előzmény:
    fokrisz (359)
    2008-02-20  12:44
  39. 2008. február 21. 14:36363.

    A második képhez még hozzáteszem, hogy sajnos a konyhapadlónk ilyen, nem azért mert koszos, hanem mert iszonyat régi, már több, mint 20 éves, le kéne cserélni, de egyenlőre még nem tudtuk, nézzétek el nekem, hogy ilyen.  

    előzmény:
    fokrisz (362)
    2008-02-21  14:34
  40. 2008. február 21. 14:34362.

    Sziasztok!

    Kiara, nem semmi ,amit megszenvedsz most Szofival, nagyon sorozatban jön minden.  
    Szerintem a mi kutyáink is bolhásak, vagy kezdenek azok lenni ,mert elég sokat vakaróznak, bár náluk még semmi más nem mutatja, hogy azok lennének. Lehet, hogy csak a nyakörv szoros már nekik.
    Tegnap este Prisst összeengedtük Elvissel, úgyhogy most már nicnsenek szétválasztva, letelt a három hét. Ha láttátok volna ,hogy örültek egymásnak.  Össze-vissza futkároztak együtt, birkóztak, fetrengtek, nagyon édesek voltak ,tisztára meghatódtam ,hogy mennyire szeretik egymást.  
    Mindkettőnek ki van repedezve a mancsa, azt hittük betegek, de neten utánakérdeztünk és kiderült, hogy ez télen a kinti kutyáknál előfordul, teljesen normális dolog, így megnyugodtunk.
    Elvis mostanában teljesen be volt dilizve. Beengedtük, eltepert az egyik szobába, aztán kijött megint, futott egy kicsit az egyik oldalra, futott egy kicsit a másikra, mint mikor általánosban el kellett futni, megérinteni az oszlopot, aztán vissza.  Na kb. ezt csinálta, de úgy, hogy mi meg se mozdultunk.  Ráadásul a szalagparketta csúszik is neki, úgyhogy közben ide-oda csúszkált.  Volt, mikor rosszul lépett és mind a négy lába kiszaladt alóla.  
    Hát nálunk most csak ennyi. Hoztam 1-1 képet is, Elvisről két hete anyósoméknál készült a kép, Prissről múlt héten még a bugyis korszakában.  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  41. 2008. február 21. 14:21361.

    Szia !

    Mi újság, kiengedtek már a kórházból ? Remélem minden rendben van a cukroddal.   Szofival történt vmi érdekes dolog az elmúlt napokban ?     Ha nincs kedved nem muszáj rögtön válaszolnod, ráérsz 1-2-3 hét múlva is, nem fogok megharagudni  .

    előzmény:
    evettke27 (344)
    2008-02-15  19:42
  42. 2008. február 20. 17:41360.

    Sziasztok !

    Hát ilyen nincs !  Most meg bolhás.  A farka töve tele van bolha ürülékkel, és a nyakánál is van egy pici.   Most nem merem bekenni bolhairtó szerrel. Tegnap kapott oltást.  Most várok vele egy hetet.    Szegényke most úgye 1 hétig nem lehet vinni sétálni, egy hét múlva ha bekenem bolhairtóval,akkor megint egy darabig nem mehet sétálni ( 3-5 napig ) .   Más talán nem éri el. 

    A hangja egy icipicit kezd javulni.  Olyan rossz hallgatni amikor ugat.  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  43. 2008. február 20. 12:44359.
    szivesen, remélem beválik  
    előzmény:
    anneline (358)
    2008-02-20  12:36
  44. 2008. február 20. 12:36358.
    Köszi a segítséget, kipróbálom! Remélem beválik! Meg érdeklődöm máshol is addig!
    Köszi!
    előzmény:
    fokrisz (357)
    2008-02-20  12:29
  45. 2008. február 20. 12:29357.
    Szerintem valami keserűt rakj oda neki, pl. grapefruitot, de nálam a savanyú narancsot se ették meg. Más most nem jut eszembe, de majd még gondolkodom. 
    előzmény:
    anneline (356)
    2008-02-20  12:20
  46. 2008. február 20. 12:20356.
    Nem, sajnos nem csak szagolgatja, de csak a macska kakit a sajátját nem, más kutyáéval meg nem találkozott még. Jó büdi is utána a szája szegénynek Egyébként szuka!
    Ez egy ötletnek jó, csak nem tudom mit önthetnénk rá. Nem tudok olyanról amit nem szeret (kajában mindent megeszik eddig). Mi az amit nem bírnak a kutyusok?!
    előzmény:
    fokrisz (355)
    2008-02-20  10:18
  47. 2008. február 20. 10:18355.
    Hú, ilyenről még nem is hallottam.  Biztos, hogy eszi és nem csak szagolgatja?
    Nekem annyi ötletem van csak ,hogy valami olyan dolgot kellene ráönteni egyszer a kakira, amit nagyon nem szeret és akkor ezt megjegyzi és nem nyúl már hozzá. Más ötletem most nincs, de még gondolkodom rajta. Amúgy kan vagy szuka?
    előzmény:
    anneline (354)
    2008-02-20  09:44
  48. 2008. február 20. 09:44354.
    Szisztok!

    Látom itt már összeszokott csapat van, de lenne egy kérdésem, remélem tudtok segíteni!
    Van egy 10 hetes labink, nagyon okos és aranyos, de az udvaronkon sok macska mászkál keresztül és állandóan összetojják az udvart. Igyekszünk felszedni, de ha valaemlyiket nem vesszük észre a kiskutyánk tisztára rákattan és megeszi! Hiába "fúj"-olunk olyankor tisztára rákattan. Nem tudtok ötletet hogyan lehet lenevelni a kakievésről?! Sokfelé vinnénk magunkkal de félek, hogy majd lépten nyomon a sok ürüléket szaglássza/eszi majd!
    Előre is köszi a segíteséget!
    előzmény:
    mistic333 (1)
    2007-10-20  10:49
  49. 2008. február 19. 18:59353.
    Most vettem észre,hogy az állán is van egy jó nagy búb.    Hát igen nem engem kellett volna nézni séta közben,hanem inkább előre kellett volna nézni.   Ma 3-szor volt sétáltattva,  egy hétig most úgyis karanténba lesz zárva .
    előzmény:
    Kiara*** (351)
    2008-02-19  16:14
  50. 2008. február 19. 18:51352.

    Sziasztok !

    Meg volt az oltás.  Szofi nagyon örült a dokinak, úgy csóválta neki a farkát,hogy azt hittem,ho gy kiszakad a helyéről  . Lefeküdt előtte a földre, ott lapult és közben csóválta a farkát. Az oltás nem fájt neki.   A doki azt mondta,hogy valószínű,hogy a sok ugatástól ilyen a hangja, azt mondta majd visszajön neki.   Képzeljétek Dömpernek szólította a doki.   Mondta,hogy egy kicsit a reggeli kajáját fogjuk vissza. Azt mondta nem sovány,de nem is kövér, jó húsban van.    Képzeljétek azt mondta,hogy július végén kap megint oltást. Most ezt nem értem,akkor megint fog kapni egy veszettségellenit  , hiszen már kettőt kapott, vagy akkor csak kombináltat fog kapni  ?    Bilétát nem kapott.    Vagy akkor van nála az éves veszettségelleni oltás .    

    Hát ez a Dömper név nagyon tettszik.  Ez lesz az új beceneve.    Mostanában mindig Mackózni szoktam,meg Döncikézni. Most már Dömperkézni is fogom. 

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  51. 2008. február 19. 16:14351.

    Sziasztok !

    Ma jön a doki 6 óra felé.  Ma alig van Szofinak hangja,ma nem is ugatott olyan sokat.      

    Ma a sétából vérző szájjal jött haza.     Nekiment a ház sarkának.   Először észre sem vettem,hogy vérzik neki,mentünk tovább, hát egyszer csak látom,hogy tiszta vér a szája. Gyorsan lehúzodtam vele az út szélére, egy picit letörölgettem neki zsepivel, már az én kezem is tiszta vér volt.   Itthon alaposan megnéztem, bal oldalt a szája szélén le van horzsolva a bőr. Most már nem vérzik neki.   Először azt hittem,hogy kiverte az egyik fogát, mert nagyon vérzett a szája.   

    Kíváncsi vagyok,hogy mit fog mondani a doki,hogy mi ez , hogy ilyen a hangja.  

    Most megyek ki hozzá.  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  52. 2008. február 18. 17:47350.

    Szia !

    Köszi a választ,akkor nem gondoltam hülyeségre.  De épp az,hogy Szofi nincs megfázva, biztos megártott neki a sok ugatás  .  Neki már a hangja is kezd elmenni. Persze, megmondom a dokinak majd oltáskor, biztos megfogja nézni a torkát.      Nagyon féltem ám. Olyan sokáig vártam egy saját kutyára,  nem akarom hamar elveszíteni. 

    Szerintem még várjál 1 hetet.  Én úgy emlékszem ,hogy SZofinál 4 hétig tartott a tüzelés.  De utánna még sokáig áraszthatnak a szukák olyan szagot mint tüzeléskor, és ezt a fiú kutyák érzik is.  Lehet,hogy Elvisnek és Prissnek meg lesz az első intim együttléte. De ne aggódj ilyenkor már nem eshet teherbe.   Ez 100 % .     Ezért mondom,hogy várd ki azért a biztonság kedvéért a 4 hetet.    

    Még nem is meséltem mostanában mit szokott csinálni. Úgye most a vízparton sétáltatom, a kötele bent van a műhelyben. Mostanába mindig odahozza nekem,ha akar menni sétálni, olyan aranyos még a kertajtóhoz is odaviszi és odaadja a kezembe, ma leült úgy kötöttem  rá a kötelet , ez nála nagy szám.   Ma kikellett nyitnom neki a műhely ajtót,mert érdekes módon kívülről nem tudja kinyítni. Nekiállt ott bőgni az ajtóban, kinyítottam neki,már hozzta is a kötelet.    HOZZTAM PÁR KÉPET RÓLA.

    előzmény:
    fokrisz (348)
    2008-02-18  14:32
  53. 2008. február 18. 14:40349.
    sziasztok egyik ismerösöméknél 4 hete születtek labrador-németjuhász tünemények.Egyelőre semmilyen németjuhász tulajdonság nem mutatkozik rajtuk, sötétbarnák és labrador fejűek-szőrűek
    képet nem tudok felrakni mert nincs, de ha van érdeklödő szerzek.
    Üdv
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  54. 2008. február 18. 14:32348.

    Szia!

    Szerintem lehet ilyesmi, hogy a hangszálai gyulladtak be. Nekünk egyszer a régebbi kutyánk úgy megfázott, hogy úgy hallatszott a köhögése, mintha egy kacsa hápogna.  Mindenképpen nézze meg a doki.
    Nálunk Priss most van a 3. hétben tüzelés szempontjából, azt hiszem szerdán le is telik. Ugye nem kell még egy hetet várnom?
    Nagyon hiányonznak egymásnak, mikor együtt vannak kint, amíg levegőztetem az Elvist, nem bírnak magukkal, alig lehet leállítani őket.  

    előzmény:
    Kiara*** (347)
    2008-02-18  14:24
  55. 2008. február 18. 14:24347.

    Sziasztok !

    Képzeljétek Szofinak vmi nem stimmel a hangjával.   Az egész úgykezdődöt ezelőtt 3 nappal,hogy egyik-napról a másikra még mélyebb lett a hangja . Ma meg úgy ugat mint egy 3 hónapos kölyökkutya. Vmikor visszajön a rendes hangja,de hallani ,hogy rekedtes.   Nincs megfázva,nem köhög,nem tüsszög,nem folyik az orra.  Nyár óta nem volt náthás.   Úgyanúgy viselkedik,mint eddig, nem alszik sokat, nem gubbaszt, úgyanúgy futkorászik, játszik mint eddig.    Nem úgy viselkedik mint akinek vmi baja lenne.  

    Most létezik az,hogy úgyanúgy mint nálunk embereknél, a kutyáknak is begyulladhatnak a hangszálai ?    

    Úgy néz ki ,hogy ezen a héten jön a doki beoltani, majd megemlítem neki ezt is.  Addig is itatok vele kamillát.       

    Az itteni kutyusok jól vannak ?   

    Most megyek,csak ezért jöttem fel netre. Majd este még visszanézek,az sem baj,ha nem írtok ma. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  56. 2008. február 15. 20:24346.

    Szia !

    Semmi gond, nem haragszom.     Megmondom őszintén egy picit irigyelek .   Olyan jó,hogy Becky ilyen okos, szótfogadó kutyus.  Gondolom nincs is vele olyan sok gond.      Bárcsak Szofi lenne ilyen.       A pórázon is majd megtanul szépen sétálni. Az enyimé is először cikcakban ment, de most már szépen megy mindig a jobb oldalamon, csak a tempón jó lenne ha visszavenne.   Sétáljatok vele sokat, előbb-utóbb megtanulja,hogy csak a gazdi egyik oldalán szabad menni, és nem arra kell menni amerre ő akar,hanem amerre a gazdi.  Döntsétek el melyik oldalon akarjátok majd vezetni a kutyát a későbbiekben, és ha átakar menni a másik oldalra akkor ne engedd neki, egyet rántsál rajta és mondjad neki ,hogy nem. Fontos,hogy ne húzadd a kutyát.  Egyszer meg kell rántani, mondani ,hogy nem ( rendőrkutya kiképző mondta ezt nekem ) .     Ő még megérzi a rántást,az enyimé egyáltalán nem érzi meg, még ha ráütök újságpapírral azt sem érzi meg séta közben. Ilyenkor az enyimé nem hall , nem érez semmit sem., csak megy mint a világtalan.   Elvileg sétakor a gazdinak kéne elől menni, nem pedig a kutyának, vagy a kutyusnak a gazdi mellett kell menni. Hát nálunk a SZofi megy elől, én meg hátul.  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_871487 (343)
    2008-02-15  19:25
  57. 2008. február 15. 20:11345.

    Szia !

    Nagyon édi Szofi ezen a képen.   Tök jó ez a kép Milánról , már most nagyon aranyos .    Persze nem gond ha nem tudsz írni,vagy éppen nem akarsz írni.Megértem. Nem haragszok érte .   Azért jó tudni,hogy olvasgatsz minket.     Ne szomorkodj, az az 1-2 nap nem olyan sok idő, azt még ki lehet bírni a kórházban.   Nyugi,minden rendben lesz majd a cukroddal. Ez miatt ne idegeskedj .   Az a fő,hogy a baba jól van.  Hamar itt lesz a május, akkor már a kezedben tarthatod Milánt. Kitartást  .  

       

    előzmény:
    evettke27 (344)
    2008-02-15  19:42
  58. 2008. február 15. 19:42344.
    Sziasztok!Bocsi,hogy régóta nem jelentkeztem,de mostanában olyan fáradékony vagyok a baba miatt,valahogy semmi kedvem.De azért olvasgatlak titeket,nézegetem a fotókat,csak nem írok.
    Most kicsit szomorú vagyok,mert 1-2 napra be kell feküdnöm a kórházba,magas lett a cukrom,de majd jövök vissza.
    Addig is teszek nektek egy képet Milánról,és egyet Szofiról is.Puszi
    előzmény:
    Kiara*** (342)
    2008-02-15  19:17
  59. Torolt_felhasznalo_871487
    Torolt_felhasznalo_871487
    2008. február 15. 19:25343.
    Sziasztok Kedves Labradorosok!!!!!
    Elnézést amiért ilyen sokáig nem írtam
    Becky jól viselte az oltást,már járunk le sétálni,így a pisi 70%-a és a kaki 100%-a az utcán történik,természetesen összeszedem egy zacsiba a végterméket,és kidobom az első kukába.
    Nagyon okos kutyus,tudja mit kell csinálnia ha azt mondom ül és marad,a kaját már ráhatás nélkül várja meg (tied szó elhangzásáig ül a kis popsiján).
    Pórázon persze még elég elmebeteg,de alakulgat az is Visszahozza a labdát
    Most mennem kell de este jövök!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  60. 2008. február 15. 19:17342.

    Sziasztok !

    Szofi megkapta a büntetését.  Ráfeküdt apukám lábára meg sem mozdult, nagyon szégyelte magát. De azért ma megint tépkedte a tuját.   Ma fél 7 felé értem haza, a szomszédunk azzal fogadott,hogy amikor apukám ment el vhova az autóval,egyszercsak kifutott az utcára és ment az autó után. Mondta,hogy még utánna is kellett menni. Kapott a fenekére.  

    Veletek mi újság ?  

    Evettke mi van veled és SZofival,már régen írtál. 

    Remy ha van egy kis időd, írhatsz ám nyugodtan ide.  Szívesen várjuk a beszámolókat Beckyről.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  61. 2008. február 12. 18:42341.
    Ezek is jó képek. Tisztán mintha csak Elvist látnám.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_892420 (339)
    2008-02-12  18:36
  62. 2008. február 12. 18:41340.

    Aranyos nagyon    .    Utcán én is utálom sétáltattni, mert nagyon ciki az,hogy szinte már futok a kutya után.  De ahol nincs kutya ott szépen lassan megy.   Én SZofit nem merem szabadon engedni,mert ilyenkor nem hallgat a nevére, csak a kaja szóval lehet visszahívni.      Szofi,nem szokott kimenni ha nyítva van a kapu, kívétel ha macskát lát.      Ez ijesztő 3 éves és húz, van egy olyan érzésem,hogy Szofi sem mostanában fog megváltozni.   Szofit nem lehet bezárni, amikor hozztuk első nap bezártuk a tyúkudvarba, hát majdnem szétszedte, bőgött, minden baja volt.  3 hónapos koráig éjszakára be volt zárva az egyik ólba, fél órán keresztül mindig bőgött meg kaparta az ajtót.    Most is egy ajtót nem lehet bezárni még akkor sem ha ott vagyok bent vele. Mindjár bőg.    

    Vigyázzatok,mert már vannak kullancsok !     Szofiban tegnap előtt volt egy óriási példány.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_892420 (338)
    2008-02-12  18:33
  63. Torolt_felhasznalo_892420
    Torolt_felhasznalo_892420
    2008. február 12. 18:36339.
    Ezek még lemaradtak.......
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  64. Torolt_felhasznalo_892420
    Torolt_felhasznalo_892420
    2008. február 12. 18:33338.

    Mintha csak a Döméről írtál volna.....  vele sem lehet, nyugodtan normálisan sétálni. Állandóan úgy húz hogy szinte majd' megfullad..... Ezért szoktuk kivinni ide a közeli erdőhöz sétálni, ott pedig elengedjük. Szerintem egész nap tudna rohanni.....  Persze itthon kintvan egész nap és csak akkor van bezárva a kenelbe ha az autóval kiállunk vagy ha gyerekek vannak kint a kertben, mindenkit felborít...... 

    Ma csináltam még róla pár képet:

    előzmény:
    Kiara*** (334)
    2008-02-12  16:10
  65. 2008. február 12. 16:28337.

    Ezt most nekem írtad ?        

    A kis divatdiktátor Priss .         Eltudom képzelni kék bugyival.

    előzmény:
    fokrisz (336)
    2008-02-12  16:18
  66. 2008. február 12. 16:18336.
    Jesszum, nem lehet könnyű vele.  
    Az enyéim most egész jól elvannak. Délután 3-kor kiviszem Elvist, hogy végezze el a dolgát, akkor futkároznak együtt vagy negyed órát. Ott röhögök rajtuk, hihszetetlen milyen mozdulatsorokkal tudnak kergetőzni.  Priscilla Elvis fenekére megy, állandóan azt harapdálja, ha üldözi.  
    Még holnaptól számítva egy hét és vége ennek a tüzelési mizériának véééégre.  Addigis esténként bent alszik a kisasszony. Tegnap új bugyit kapott, ugyanolyat, csak világoskéket, férjem meg is állapította, hogy határozottan jobban áll neki a kék.    
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  67. 2008. február 12. 16:15335.
    Kinti kutya.  Gondolom Döme is az.     Szofinak most nagyon tettszik az új labdája, mostanában állandóan csak focizna, vagy a rongyát rángatná.      Nemsokára megyek  ki hozzá.  Ma nagyon le lesz szidva.     Leírtam Fokrisznak,hogy miért, majd olvasd el.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_892420 (333)
    2008-02-12  15:58
  68. 2008. február 12. 16:10334.

    Képzeld Szofi megint elkezdte a tuja szétszedést. 4 hónapos korától egyszer sem bántotta  a tuját. Tegnap az egész lépcsőt beterítette tujalevéllel. Ma meg jövök haza, hát úgy nézett ki a tuja környéke,mintha felrobbantották volna a tuját.  De csak akkor csinálja ezt ha nem vagyunk otthon.     Szerintem tudja,hogy rosszat csinált.   Hozzta nekem mutatóba a tujalevelet és közben nézett rám ártatlan szemekkel, aztán elvettem tőle és rávágtam a fenekére.  Utánna odamentem a tujához, mondtam neki,hogy gyere ide, nem jött oda, ott állt mint a cövek az udvar közepén, aztán nézett rám ártatlan szemekkel.      Meg megint kezdi ezt a harapdálást.   Nem előre fejlődik,hanem vissza.

    De nem tudom,hogy ezeket megint miért kezdte el.  Játéka van most bőven, úgyanannyit szoktunk vele foglalkozni mint máskor. 

    Ma apámmal lefogom szidatni.  Kiskorában is apukám egyszer ráordított amikor a tuját tépte,aztán azután nem mert hozzányúlni. Apukámtól jobban tart, én hiába szidom le, úgyanúgy folytattja tovább.     

    Most a vízparton tanítom sétálni. Ott normálisan megy. Jobban meg is tudom tartani,mert nem a pórázzal viszem ki sétálni ,hanem egy hosszú redőnyzsinórral.  Olyan sz*r a póráza, egyszerűen kiakar csúszni mindig a kezemből,ha nagyon húz.   Utcán nem lehet egyszerűen tanítani, azt csinálja,hogy támadja a kutyákat, feláll a hátán a szőr, rohan a kerítés felé, én meg alig bírom onnan elhúzni.   A vízparton nyugisan megy . Most abban bízakodok,hogyha ott megszokja,hogy lassan megy és rádöbben arra,hogy akkor nem fulladozik,akkor talán majd az utcán is lassan fog menni.  Vagyis remélem sikerül neki megtanítani azt,hogyha azt mondom ,hogy lassan akkor nem rohan mint az őrült.   

    Ma is szépen ment ,amíg meg nem látta a tacskó haverját a parton, hirtelen úgy beindult,hogy majdnem elestem.  A bal bokám meg is fájdult egy picit.

    előzmény:
    fokrisz (328)
    2008-02-12  09:36
  69. Torolt_felhasznalo_892420
    Torolt_felhasznalo_892420
    2008. február 12. 15:58333.

    Az elején neki is volt mindenféle ami az ÖVÉ volt erre nem elcsórta ezt a kosárlabdát ?   Úgy látszik nagyon megtetszett neki mert azóta elvan azzal. Hiába is próbálkozunk újakkal...

    Most is kint voltam  nála de nem kellett más csak a kosár... 

    Nektek kint van vagy bent a kutyó?

    előzmény:
    Kiara*** (332)
    2008-02-12  15:52
  70. 2008. február 12. 15:52332.
    Szofinak is még meg van a kiskori kék labdája.  Igaz,hogy már kilyukasztotta.  Mivel nagyon szereti ezt a labdát nem dobtam el.  Még bírja a focilabda.   Nekünk is van kosárlabdánk,de azt nem akarom neki adni,még hátha nekünk is jó lesz vmikor.   Azért minden labdát ne szedjen szét.    Köszi a dátumot.     Tényleg elég jó bírja a kosárlabda.  
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_892420 (329)
    2008-02-12  14:53
  71. 2008. február 12. 15:47331.

    Szia !

      Én sem cserélném el Szofit ,akármilyen rossz .     Gondolom,hogy nem lehetett vmi könnyű.  Most már lassan vége lesz a tüzelésnek.   Aztán akkor nem kell óvni a fiúktól.        Vigyázzatok mert már vannak kullancsok . Ez a többieknek is szól. Szofiban tegnap előtt volt egy óriási példány.

    előzmény:
    fokrisz (328)
    2008-02-12  09:36
  72. Torolt_felhasznalo_892420
    Torolt_felhasznalo_892420
    2008. február 12. 15:04330.

    És még pár kép Róla: 

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  73. Torolt_felhasznalo_892420
    Torolt_felhasznalo_892420
    2008. február 12. 14:53329.

    Bár szerintem jól jártunk hogy ezt a kosárlabdát csórta el, mert ez legalább jó erős, egészen kiskora óta azzal játszik.  

    Amúgy ő 2005. Május 12-én született. Mi Kecskemét mellől hoztuk ( Szentkirályról ).

    előzmény:
    Kiara*** (326)
    2008-02-11  17:54
  74. 2008. február 12. 09:36328.
    Semmi esetre sem cserélném el őket, még a világ összes labradorjára se.  Még egy percre se.  
    Igen, Elvis szerintem is egy kicsit világosabb, de lehet, csak a fényviszonyok miatt. Ezt élőben lehetne jobban megállapítani.
    Prissel minden rendben volt, váltogatták egymást bent, hol az egyik volt a szobánkban, hol a másik. Pórázban vittük ki őket pisilni. Iszonyatosan sokat bajlódtunk, mert ugye ott volt még a vizsla is, őt távol tartani, hogy ne jöjjön be, meg a két kutyát is egymástól, hát nem kívánom senkinek.  De nem lett baj. Még vérezget, holnap lesz két hete, hogy tüzel.
    előzmény:
    Kiara*** (327)
    2008-02-11  18:00
  75. 2008. február 11. 18:00327.

    Szia !

    Jaj de szép Elvis és Priss is az  . Nem akarsz cserélni egy hétre   ?  ( ez most csak vicc volt )      Látom megtalálta Elvis az alteregóját.    

    Priss hogyan áll a tüzeléssel ?       Voltatok anyósodéknál, minden rendben volt Prissel ?

    előzmény:
    fokrisz (323)
    2008-02-11  09:10
  76. 2008. február 11. 17:54326.

    Szia !

     NAgyon édes   . Látom ő is labda gyilkos.    Döme tényleg nagyon hasonlít Elvisre . A fejük tisztára egyforma, Elvis szerintem egy picit világosabb mint a te kutyád.      Pontosan hányadikán született ?     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_892420 (320)
    2008-02-10  21:22
  77. 2008. február 11. 15:34325.
    március 15-én lesz egy éves és Székesfehérvár mellől hoztuk, 7 tesója volt még  
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_892420 (324)
    2008-02-11  15:24
  78. Torolt_felhasznalo_892420
    Torolt_felhasznalo_892420
    2008. február 11. 15:24324.
    Tényleg....ez megdöbbentő   Elvis mennyi idős? Megkérdezhetem hogy honnan hoztátok őt?
    előzmény:
    fokrisz (323)
    2008-02-11  09:10
  79. 2008. február 11. 09:10323.
    itt az én Elvisem  
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_892420 (322)
    2008-02-11  08:40
  80. Torolt_felhasznalo_892420
    Torolt_felhasznalo_892420
    2008. február 11. 08:40322.

    Mutatnál képet az alteregórol?   Amúgy érdekes mert Dömének csak akkor világosodik ki az orra ennyire ha hideg van....

    előzmény:
    fokrisz (321)
    2008-02-10  22:20
  81. 2008. február 10. 22:20321.
    Behalok! Döme tisztára olyan, mint Elvis.  Még a fehér csíkocskái is ugyanott vannak. Ha az orra ne mlenne olyan világos, azt hinném az én kutyám.  Simán lehetnének egymás alteregói.  
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_892420 (320)
    2008-02-10  21:22
  82. Torolt_felhasznalo_892420
    Torolt_felhasznalo_892420
    2008. február 10. 21:22320.

    Dömének is van labdája, de azt már kiskorától nyúzza   egy jó vastag kosárlabda (volt  . Ja és ő is imád focizni.......

    Itt van még pár kép:

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  83. Torolt_felhasznalo_892420
    Torolt_felhasznalo_892420
    2008. február 10. 21:09319.

    Ő az egyetlen fiú a családban   Dömének hívják és zsemle színü. Mindjárt rakok fel képet. Remélem sikerül....

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  84. 2008. február 9. 12:12318.
    Hozztam néhány új képet SZofiról.  
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  85. 2008. február 8. 18:38317.

    Sziasztok !

    Mi újság van a kutyukkal ? 

     

    Szofi tegnap kinyírt 2 labdát, és az egyiket félig ( még életben van ) ,    a kis gyilkolászó .    A nagy labdáját, azt szétbontotta.  Utánna a pincében találtam egy óriási labdát, 2 perc múlva már kilyukasztotta a fogával.  Jól van mondom akkor adok neki egy focilabdát.  Elég régi labda, hát már 2 helyen behorpasztotta, meg szedi le róla azt a fehér műanyag borítást .   Most csak akkor adom oda neki,ha kint vagyok vele, felügyelet nélkül nem lehet kettesben a labdával.   Ma meg kirakta mutatóba a kerítéshez a széttépett labdáját ( még nem dobtam el )  .      Remélem a focilabdát nem lyukasztja ki.   De nagyon tettszik neki, bajban van,mert annyira nem tudja megfogni.  Ma is fociztam vele, hát nagyon elfáradt .   Tegnap meg m ajdnem fel is döntött, ráugrott a hátamra, én meg egy picit elvesztettem az egyensúlyomat , az almafa megtartott, úgyhogy nem estem el.         Mostanában meg mindig csak a rongyával akar játszani velem.  Azt szoktuk húzogatni.   Olyan aranyos, egy helyben ugál körbe és közben a rongyát csapdossa a földhöz.  Ma kerestettem vel, egyszerre 3 helyre dugtam el neki kaját, és mind1-ket megtalálta.Keresés közben már ömlött a nyála.  Csak az a baj,hogy leállítani nem tudom a keresésről.  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  86. 2008. február 8. 17:20316.

    Szia !

    Írj nyugodtan.    Itt nálunk ez a szökdösés dolog már járvány  .   MIlyen színű, mi a neve ?  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_892420 (315)
    2008-02-07  18:01
  87. Torolt_felhasznalo_892420
    Torolt_felhasznalo_892420
    2008. február 7. 18:01315.

    Sziasztok!

    Nekem is egy őrült hiperaktív kutyám van....  Májusban lesz 3 éves de még mindig olyan kajla hogy az hihetetlen.....

    A múlt héten megszökött és úgy szedtem ki 2 kutya közül, "szépen" nézett ki utána.....úgy sajnáltam hogy nem is szidtam meg amiért lelépett.....

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  88. 2008. február 7. 17:44314.

    Szia !

    Hogyan viselte a tegnapi oltást Becky ?  Nem fájt neki ?   

    Örülhetsz,hogy ilyen nyugis.  Amúgy nem rág meg semmit sem, nem bántja a kislányod játékait, a cipőket....meg a többi dolgokat a lakásban ?     Van egy nagyon jó könyvem, abban leírják a szobatisztaságra való rászoktatásnak a menetét, hogy hogyan lehet megtanítani a kutyát erre.   Ha gondolod, leírhatom ide Neked.  De lehet,hogy ma nem lesz rá időm.  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_871487 (306)
    2008-02-06  12:18
  89. 2008. február 7. 17:39313.
    Akkor okés. Olvastam mát tegnap a topikodban,hogy nem akarjátok menhelyre vinni.     Szorítok Zsömiért,hogy jó helyre kerüljön.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_321283 (312)
    2008-02-07  17:05
  90. Torolt_felhasznalo_321283
    Torolt_felhasznalo_321283
    2008. február 7. 17:05312.

    Menhelyre nem adjuk, csak akkor adjuk oda, ha biztosan tudjuk, h jó dolga lesz.

     

    előzmény:
    Kiara*** (310)
    2008-02-06  20:38
  91. 2008. február 7. 16:07311.

    Szia !

    Szofi is ilyen volt, én is először nagyon megijdetem,hogy miért alszik ennyit,miért nem fut a labda után.  Kezdtem örülni,hogy milyen nyugis egy kutya, hát kár volt elkiabálnom.  

    előzmény:
    evettke27 (303)
    2008-02-05  20:38
  92. 2008. február 6. 20:38310.

    Szia !

    Tisztán mint az én kutyám.   Vele sem lehet bírni, parancsolni egyáltalán nem lehet neki. Bár már nem harapdál ,nem szed szét semmit sem,nem lop el semmit sem, azért vmennyit fejlődött.   De ő okos kutya,csak játsza a hülyét.  Ez függ a kutya természetétől is,az enyimének a csillagjegye kos.  

    Próbáld meg felrakni kutyahírdetések közé a netre. Sokan keresnek ott kutyusokat,én is ott találtam rá az enyémre.  Vagy a helyi újságban egy hírdetést adjál fel. Vagy próbáld meg vkinek elajándékozni.    Kutyamenhelyre ne vigyed. Ott siralmas állapotok vannak.    Pl.: nálunk most költöztek új helyre a menhelyes kutyák,de az új hely már tele van patkányokkal,  koszos kutyaházak, 5 kutya egy pici ketrecben, moslék kinézetű kaja, ők azt mondják,hogy féregtelenítik meg oltják őket,de egyikről sem tudnak mutattni vmilyen igazolást ( matricát, oltási könyvet )     .    Nekem majdnem onnan lett kutyám,azt mondták,hogy be van oltva 2 oltással és féregtelenítve is volt,de oltási könyvet nem tudott volna adni.   Tehát ha megvettem volna akkor újra be kellett volna oltatnom.

    Sajnálom,hogy így alakult Zsömi sorsa, remélem sikerül majd találni neki egy szerető gazdit.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_321283 (309)
    2008-02-06  19:37
  93. Torolt_felhasznalo_321283
    Torolt_felhasznalo_321283
    2008. február 6. 19:37309.

    Sziasztok.

    Sajnos, nekünk nem jött be ez a fajta kutya. 

    A szüleimnek vittünk ajándékba 2006. karácsonyakor egy kutyit, Zsömi lett a neve...nagyon eleven volt és a nyugdíjas szüleim nem bírtak vele, nem használt semmi...mindent szétszed, ugrál...sajna, azóta sem változott a helyzet....mostmár a kerítést is szétszedi...

    A lényeg, a szüleim nem szeretnék megtartani, mert nem sok örömük van benne, holott nagy állatbarát a család, de ezen a kutyán egyszerűen nem találunk fogást....öreg napjaikra nem akarok nekik plussz gondot...

    Nagyon szép kan egyébként, jól is van tartva...mi nem tudjuk magunkhoz venni a 3. emeletre...

    Lelkiismeretfurdalásom van, mert soha nem válnék meg egy állattól, de azért is mert a szüleim minden igyekezetük ellenére, már csak a gondot látják Zsömiben...

    Tudnátok javasolni vmi megoldást? 

    előzmény:
    mistic333 (1)
    2007-10-20  10:49
  94. 2008. február 6. 16:17308.

    Szia !

    Köszi a tippeket, voltam már nyelvvizsgázni tudom,hogy zajlik ez az egész dolog szóbelin.  Tavaly érettségiztem úgyhogy ez nem lesz újdonság .  Egyedül a 4. feladattól félek szóbeliből. Az olyan,hogy vmi szöveget hallani fogok németül és utánna el kell mondani röviden,hogy miről szólt a szöveg.     Ilyet még sohasem csináltam.  Júniusi vizsga meg nem igazán lenne jó, mert szeretnék autóvezetésre járni és tovább már nem akarom húzni a dolgokat.  Nyáron lesz 5 hét kötelező gyakorlatom, a 2. tanévben meg logisztika tételeket kell tanulnom,meg kidolgoznom,mert évvégén kell belőle vizsgázni. 

     

     Veszettség elleni oltásra viszem SZofit, mert augusztusban kapta az elsőt és mondta a doki,hogy fél év múlva majd találkozunk ismét.   Pontosabban lehet,hogy a doki jön ki Szofihoz.  Aztán utánna már csak évente kell vinni.  Február 15.-én jár le a fél év, de lehet,hogy majd csak a hónap végén kapja meg az oltást.  Szegénynek az első veszettség elleni oltása annyira fájt.  

    Te 1 éves kortól csak 1-szer fogod etetni a kutyusokat ?   Mert én szerintem maradok a kettő etetésnél.  Olyan kevésnek tartom az egyet.   Most is kétszer kap enni,és nincs elhízva.   

      Sajnálak, nehéz lehet.  Nekem is olyan rossz hallani ,hogy SZofi is mindig bőg, reggel néz utánnam bánatos szemekkel.   De hát mindig nem állhatok ott mellette.    

    Ma kiásta a vakondnak a járatát, most büszke vagyok rá.  Csak a vakond nem lett meg.

    előzmény:
    fokrisz (307)
    2008-02-06  12:27
  95. 2008. február 6. 12:27307.

    Sziasztok!

    remy, nagyon édes ez a kis zsemlegombóc.  Jajj, de ré gis volt, mikot az én kis Elvisem ekkorka volt.  
    Nálunk ma kezdődött a kritikus időszak, most két hétig nem lehet együtt a két kutya, illetve csak szülői felügyelettel.  Nekem is teljesen rossz, azokat a bánatos szemeket látni.  Priscilla drága már reggel is nyüszögött a csukott ajtón keresztül, mert látta, hogy ott van Elvis.  Elvis meg nem volt hajlandó enni, csak a kezemből.  Teljesen kivagyok. Most azon parázok, hogy hétvégén megyün ka szülőkhöz és fogalmam nincs ,anyóséknál hogy oldjuk meg a helyzetet, mert náluk egy csomó olyan kutya van, akik kint járkálnak és az ő vizslájukat is állandóan teherbeejtik.  Úgyhogy nincs az a pénz, amiért én ott kiengedném az udvarra.  
    Kiara, te milyen oltásra viszed Szofit?  Nálunk veszettség elleni volt szeptemberben és úgy tudom, most már csak ezt kell megismételtetni évente.
    A nyelvvizsgától ne félj, a szóbelinél az a lényeg, hogy dőljön belőled a szó, azt értékelik.  Nekem a német rigó utcai, az angol BME-s volt, szerintem a BME sokkal jobb, mert nem a rizsára kíváncsiak, mint a rigó utcainál, hanem arra, hogy mennyire érted a dolgokat. A szövegértésnél pl. a kérdésekre néha csak egy szót, vagy számot kellett beírni, nem úgy, mint a rigónál, hogy azt az egész bekezdést szóról szóra le kellett fordítani.  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  96. Torolt_felhasznalo_871487
    Torolt_felhasznalo_871487
    2008. február 6. 12:18306.
    Sziasztok Gazdik!!!!!
    Mi újság?
    Ma este visszük Beckyt oltásra.
    előzmény:
    mistic333 (1)
    2007-10-20  10:49
  97. 2008. február 6. 09:07305.

    Szia !

    Volt vki itt aki lakásban tartotta,de már régóta nem írt ide.  Az ő kutyusa hamar metanulta a szobatisztaságot.

    Nekem meg sikerült elhozzni az egyik leghiperaktív kutyust. Először a testvérét akartam elhozzni,de Szofi ráült a lábámra, aztán már nem tudtam ott hagyni.  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_871487 (304)
    2008-02-05  21:50
  98. Torolt_felhasznalo_871487
    Torolt_felhasznalo_871487
    2008. február 5. 21:50304.
    Igen,én is úgy érzem,hogy okos kutya lesz.Az alomban ahonnan elhoztuk Őt,két kislány kutyus volt,az egyik a mi aludttej Beckynk,a másik meg egy véznább hiperaktív kölyök,rettentő játékos volt.Azért hoztuk el Beckyt,mert nyugodt kutyust szerettünk volna,eddig jó döntésnek bizonyult,de persze azért remélem késöbb játékosabb lesz,hiszen hogy fogunk majd a parkban meg az erdőben játszani?
    Itt a Labrador Klub-ban van olyan akinek lakásban van a labi?Olyan bajban avgyok,hogy hogyan fogom szobatisztaságra szoktatni....
    előzmény:
    Kiara*** (302)
    2008-02-05  20:05
  99. 2008. február 5. 20:38303.
    Hali remy.Ez a Becky annyira édi-bédi Azt,hogy olyan nyugodt mint az aludttej-hát ne kiabáld el.A mi Szofink amikor meghoztuk,meg még utána is jó ideig csak aludt,meg feküdt.Ahova letettük ott egyből szétfeküdt aztán aludt.Még meg is ilyedtünk,hogy milyen kutya ez!!
    Aztán egyszer csak beindult.Úgyhogy készülj fel ,nem akarlak elkeseríteni,de fog még alkotni
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_871487 (301)
    2008-02-05  19:40
  100. 2008. február 5. 20:05302.

    Szia !

    Jaj de édi.   Én is majd most viszem oltásra az enyémet .   A leírtak alapján okos kutya. Szofi példát vehetne róla .  Egy 3 hónapos kutya ilyen jól szótfogad, az enyém az tetteti a hülyét.  Szégyelheti magát .  Az enyimé annyit bőg,mint egy 3 hetes kiskutya .    A tiéd az enyémhez képest már egy komoly kutya. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_871487 (301)
    2008-02-05  19:40

Címlap

top