Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Sziasztok!
nekem kb 3hete volt befestve a hajam középszőkére a palette deluxal, de nem tetszett ezért rakattam bele melír csíkokat (előtte szinte majdnem teljesen szőke voltam).most befestettem a hajam a casting világos jégszőkével. sokkal világosabb lett mint volt, de hátul a hajam alja még ugyanúgy sötét és ugy döntöttem vissza szeretnék állni a nagyon világos szőkére.mit gondoltok melyik lenne a legjobb hajfesték?gondoltam rá hogy be kellene festetni a hajam a palette xxl abszolut platina szőkével (régebben is ezzel volt festve, csak van benne szőkítőpor:S és nagyon letörte a hajam) és utána meg vagy a castinggal festeni világos gyöngy/jégszőke vagy pedig a londának mondják h vannak jó árnyalatai. Milyen lehet? Szerintetek mit csináljak??
Légyszi segítsetek!!! Köszönöm!! Cinti
Szia! sajnálom h fekete lett, de nyugi mert fog fakulni.
ez volt a 4.71+3%os oxi, ugye?
amúgy sztem nem a festékkel volt a baj, hanem h 3%os adtak hozzá! 6%ossal tuti nem feketedett volna be.
Szia. Nekem bnőm is a szaténszőkét nézte ki, ez tuti hamvas lesz.
http://www.lorealparis.hu/hajfestes/a-teljes-haj-f estese/casting-creme-gloss-glossy-blonds/801-szatenszoke.asp x
szijja!
nekem most a világos jégszőkével lett befestve a hajam.nem lett olyan szép világos mint ami a képen van de alapból közép vagy inkább sötétszőkére festett hajra lett kenve.kicsit sárgás lett a hajam de egyébként szép színe van.lehet már másodszorra kivilágosodik.attól is függ egyébként, hogy milyen színű most a hajad.sztem a hamvas árnyalat: gyöngyszőke, szaténszőke, jégszőke, világos jégszőke és a világos gyöngyszőke.
A Loreál Casting Creme Gloss szőkéi közül melyiket válasszam ha hamvas szőkét szeretnék?
A 910 jégszőke és a 1010 világos jégszőke jöhet csak szóba - ugye?
Légyszi segítsetek, hogy ha hamvast szeretnék, mely színek közül válogassak, illetve a számoknál mit nézzek.
Megigértem, hogy írok,ha befestem a hajam.Most kerítettem rá alkalmat. Az előzmények: Vettem a fodrászkellékesnél egy középbarna hamvas gesztenyebaran hajfestéket. A hajam világos-középbarna volt, alul a korábbi szivatas miatt vöröses beütése volt. Mondom az eladónak, hogy szép vörösmentes középbarna hajat szeretnék. Ezt a hajszínt ajánlotta.
Pár napra rá megtörtént a hajfestés, betartottam az utasításokat, kicsit tartottam attól, hogy vöröses lesz a gesztenyebarna miatt. Hááát, épp ellenkezőleg. Fekete lett! Nem sötétbarna, fekete! Méghogy csak a bolti festékektől feketetedik be az ember. Tetőzte még az is a lelkiállapotomat, hogy előtte elmentem fodrászhoz, mondtam neki,hogy tépje meg fazonra, a végéből max 1 cm-t vágjon, nem volt eltöredezve. A hosszú, hullámos derékig érő hajamból csinált majdnem vállig érő "frizurát". Szégyen,nem szégyen, de elsírtam magam a hazaúton. Nagyon sajnáltam a hosszú hajam. Fél év míg megnő. Úgyhogy ezek után vagy otthon vágom a hajam, vagy a fodrászra csapok,ha többet mell és egy árnyalattal világosabb hajfestéket veszek. Egyébként most elég jól vagyok, feldolgoztam a sokkot.
Szeretnék egy kis segítséget kérni. Melyik szőke számít hamvasszőkének? Pl. jégszőke, gyöngyszőke? Vagy nem?
Ha maga a hamvas sző nincs a dobozon, akkor mégis melyik megnevezésű szőkéket keressem?
Köszi!
Köszi a válaszod! Ez a szín tényleg szép!
Hirtelen felindulásból befestettem a hajam a Pralinével, és nagyon tetszik! Szép szerintem, meg pont jó sötétségű,sokkal világosabb a csokoládénál. A korábbi vörös még picit átüt, de nem vészes.
Szóval a Praliné marad! :)
szia!
megtaláltam neked Eva haját! :) azaz a hajfestéket amivel neki van festve! :)
http://www.lorealparis.hu/hajfestes/a-teljes-haj-fe stese/excell-10.aspx
Sziasztok!
nekem kb 3hete volt befestve a hajam középszőkére a palette deluxal, de nem tetszett ezért rakattam bele melír csíkokat (előtte szinte majdnem teljesen szőke voltam).most befestettem a hajam a casting világos jégszőkével. sokkal világosabb lett mint volt, de hátul a hajam alja még ugyanúgy sötét és ugy döntöttem vissza szeretnék állni a nagyon világos szőkére.mit gondoltok melyik lenne a legjobb hajfesték?gondoltam rá hogy be kellene festetni a hajam a palette xxl abszolut platina szőkével (régebben is ezzel volt festve, csak van benne szőkítőpor:S és nagyon letörte a hajam) és utána meg vagy a castinggal festeni világos gyöngy/jégszőke vagy pedig a londának mondják h vannak jó árnyalatai. Milyen lehet? Szerintetek mit csináljak?? Köszi a segítségeteket!!Cinti
Most épp Evanak a haja jön be...de ha van más vélemény szívesen fogadom:)
Szóval szerintetek mivel kéne befestenem a hajam?
Amúgy eddig mindig kivártam,hogy ledobja az egész festéket,de ilyen csufi még sose volt...(általában sötétbarna voltam és összeolvadt egy idő utána sajátommal)
Sziasztok!
Karácsonyra befestettem a hajamat Loreal casting creme gloss 634-sel.Szilveszterre már úgy láttam,hogy teljesen kijött ezért rákentem még egyet.Ezután növesztettem szépen le...de most már annyira ronda,hogy nem bírok vele.és muszáj hogy rákenjek valamit...fél/évente szoktam befesteni amikor elkap egy hullám:D
Most épp középbarna szeretnék lenni:)De néha sötét...csak nézem a régi képeket és annyira nem állt jól...
Akkor lehet, hogy tényleg kipróbálom majd valamelyik nap,és úgy ahogy írtad, hogy egy tincset teljesen befestek!Csak azt nem tudom, hogy lehetne pontosan eltalálni az arányokat... Vagy elég csak úgy szemre kimérni egy picit? Gondolom ha nem is 100%os pontossággal, de valami olyasmi színű lesz a hajam, ha befesti a fodrász,nem?
Különben nem hiszem, hogy olyan nagyon világos szőke lesz ám a hajam, mert áprilisban melírozták, és csak 2-3 árnyalattal volt sötétebb a festék, és 9% hidrogénnel volt az is csinálva, mégsem lett annyira szőke a melírcsík... Azért is választottam most ezt a nagyon világos hamvas szőkét 9%-ossal, hátha kicsit világosabb lesz. Bár biztos az is számít valamit, hogy milyen márkájú a festék. A múltkori az wella volt talán, most pedig ugye alfaparf-ot vettem.. Különben nem olyan világos az alja a hajamnak szerintem, hogy higítani kellene az oxiját, félek akkor tényleg nem lesz egyszínű az egész.. Remélem azért nem teszi tönkre nagyon a hajamat, bár talán most lesz festve 2 éven belül negyedszerre a hajam, és abból 2x volt sötétszőkés melírral. Nagyon izgulok ám, mert nem szeretnék nagyon világos szőkét, de sárgát sem, és rezes sem szeretnék lenni... Bár úgy vagyok vele, ha nagyon nem tetszik, akkor visszafestetem barnára... De remélem nem kell majd!!!
Amúgy csak én csinálok ebből ekkora ügyet? Mert már nagyon parázok miatta!
nyugodtan kipróbálhatod, én is csináltam már ilyet, csak nem vágtam le a tincset a hajamból, úgy próbáltam. :)
de azt úgysem fogod látni, hogy a tövét milyenre szívja majd le. de szerintem 9%-os oxival azért elég szépen ki fogja már szívni...
/de a végekre ahol már amúgy is elég szőke, lehet hogy nem kéne ilyen erős oxival festeni... majd a fodrászod megmondja, amúgy szerintem ha kímélni akarod úgy kéne, hogy bekeveri a 9%-os oxival annyi festéket amennyi elég a tövekre, a végekre meg higítani az oxiját, mert ahol már amúgy is kellően világos a hajad, oda kár rátenni egy ilyen erős oxit. szerintem. /
majd tegyél képet, hogy milyen lett, kíváncsi vagyok!
Sziasztok Lányok!
Jövőhéten festi be a fodrász a hajamat az alfaparf hajfestékkel, amit már jó régen megvettem ugye..
De az lenne a kérdésem hozzátok, hogy úgy gondoltam, levágnék egy kis tincset a hajamból, és egy nagyon kicsi festéket meg hidrogént persze 1:1.5 arányban, ahogy kell bekevernék, mert akkor látnám, hogy milyen hajszínt produkálna az egész hajamon a festék... Ez nagy hülyeség szerintetek?
Gondolom a festéknek és a hidrogénnek nem lesz semmi baja, ha kinyitom, mert elállnak ugye...
Ezt az árnyalatot, ugyan ez Preference nagyon ajánlom, nemcsak neked, másnak is, anno próbáltam magamon is, mikor barna voltam, és családtagokon is, gyönyörű. Hosszabb hajra is elég sok van benne. Vizes hajra kell tenni, ha jól emlékszem, szóval én nagyon kedvelem amúgy is a Preference-t. Nem vöröses, kifinomult szín!
http://www.lorealparis.hu/hajfestes/a-teljes-haj -festese/recital-preference/m3-toscane.aspx
Ha Castingnál akarsz maradni, inkább ezt.
http://www.lorealparis.hu/_hu/_hu/products/product-s heet.aspx?code=HCo1_10
vagy világosabban ezt, bár ez elég világos:
http://www.lorealparis.hu/_hu/_hu/products/produ ct-sheet.aspx?code=HCo1_12
....szerintem rossz helyen kerestél..:) Mézgesztenye, csokoládé, hát ezek mind arany vagy vöröses tónust eredményeznek. Az első szám után lévő számot nézd (pl 6.3) , ha az 3 vagy 5 pl., akkor ne használd, mert a 3 az arany, az 5 pedig vörös. Olyat keress, ahol ez a szám 0. Pl. 6.0, 7/0, esetleg ha hamvasabb barnát szeretnél, akkor 1 vagy 2 legyen a második szám.
A pralinét én nem tenném fel a helyedben, ez egy aranybarna, sárgás tónussal, ugan nagyon szép is lehet, de nagyon sötét lesz. Szép a hajszíned a képen, megnéztem, nekem nagyon tetszik, még ha neked nem is.:) De erre mlységre 7-es, 6-osnél mélyebbet nem tennék, nagyon sötét lesz és nehéz tőle megszabadulni, főleg a színezők esetében, mert a sötét árnyalatok alig kopnak.
Mindjárt megnézem a Casting színeit.
Szia!
Nálam még mindig az előző képet mutatja, nem tudom, miért...
Pár hónappal ezelőtt én is próbáltam úgy világosítani, hogy szőke árnyalatokat vettem, nem jártam sikerrel. Pedig az festék volt, nem színező (Natural and Easy - t vettem).
Lecseréltem a képet, a mostanin L'oréal 6.32 fodrász által festett szín van, de az nem nagyon jött be...
Casting C.G. sötétszőkéről vélemények? Sztetek?
Szia! A képen az eredeti hajszínem van, de most, hogy én is jobban megnézem, azért csalóka a kép, mert elég sötét helyen vagyok, így sötétebbnek hat, de messze nem ennyire sötét. inkább világos barna.
Most meg határozottan vöröses fényű a csokoládétól, bár már 6 hetes kb., így érik az újbóli festés. Ehhez várom a tippeket. :)
Szia!
Megnéztem a képed...az a hajszín, ami azon a képen van, tetszett neked? mert akkor szerintem a praliné is jó lesz!
a saját tapasztalatom az, hogy a bolti dobozos festékek sajnos nem lesznek olyanok, mint a doboz képein, nekem mindig sötétebb lett, volt olyan hogy világosbarna majdnem fekete lett... Azóta festem nyugodt szívvel a hajam, mióta fodrászkellékes festéket veszek, az olyan lesz, mint amilyen a tincsen van!
amikor én ilyen dilemmában voltam, sokat nézelődtem a www.wellaprofessionals.hu oldalon, onnan választottam színt is, és ezzel most teljesen meg vagyok elégedve! A dobozosokhoz képest kicsit drágább, de amit Te írtál árat, ahhoz képest bakfütty
Remélem segített kicsit, üdv, Évi
Sziasztok!
Ahogy olvasgattalak benneteket, sikerült egy kis infot gyűjteni festékek, szinezők, hajápolók terén.
De szeretném a segítségetek is kérni:
Évekig fodrásznál festettem/színeztettem a hajam, de őszinte leszek, egy idő után már nagyon sokalltam a 7000,- Ft-ot! csak festésre és csak ritkán voltam elégedett a színével. 2x egyformára nem sikerült ugyanazzal a színnel elvileg...
Szóval pár hónapja úgy döntöttem, hogy megpróbálom otthon, és vettem Casting creme gloss mézgesztenyét, ami túl vöröses árnyalatú lett, majd csokoládéval próbálkoztam, de az meg túl sötét és még mindig vöröses árnyalatú lett. Bonyult vagyok!
A fentiek alapján kérlek ajánljatok nekem festéket! Vörös árnyalat nélküli közép-, világosbarnát. mit javasoltok? Van a bememen kép, szerintetek milyen szín állna jól?
Vettem egy Pralinét 530, de félek, hogy sötét lesz... Tapasztalatok?
Előre is köszi a válaszokat!
Avokádóolajos tippet jegyeztem én is. köszi!
Sziasztok!
Kicsit bonyolult leszek és lehet hosszú, úgy hogy előre is bocsi mindenkitől. Lényeg a lényeg 2hónapja eltüntette a fodrász a feketét másfél év után végre. De most nagyon örlődök mert azóta festettem már a hajamat garniernek a sötét szökéjével de majdhogy nem fekete lett a világos barna hajam most meg már ott tartok hogy alul barna felül vöröses tehát pumukli replika:D
És szeretném festeni a hajamat castingal a borostnyán szőkével vagy a 700-al de az egyiknél attól félek hogy vörös lesz a másiknál meg attól hogy kiszelbe fogok nyomulni mert a szemöldököm fekete de nem olyan vastag persze mint a kiszelnek:D az arcbőrőm meg fehér és szeplős a szemem meg barna ugy hogy most nagy a dilemmám mert világosat szerenték, semmi féleképp nem sötétet.
Ti mit javasoltok???
Előre is köszönöm a válaszotokat: Orsi
sziasztok!
érdeklőrni szeretnék a szőke arnyalatairól! sztetek melyik néz ki jobban??:
a mézszőke, a gyöngyszőke, a jégszőke, a világos jégszőke, a világos homokszőke vagy pedig a világos gyöngyszőke? nekem nagyon tetszik mindegyik árnyalat de nem tudom melyiket válasszam. igaz most vettem egy világos jégszőkét de kicsit megbántam h nem a világos szaténszőkét választottam! sztetek melyiknek van jobb szine?? és mennyire foghatja be a hajat??? köszi a segítségeteket!!!
Majd írd meg milyen lett, ha már túl vagy a festésen, kíváncsiak vagyunk rá!
Amúgy asszem a fodrászom nekem 6%os oxyval csinálta, és azért nem lett annyira sötét, mert amikor én festettem itthon, nekem is elég sötét barna, majdnem fekete szokott lenni a 3%os oxival!
Szép színe van a hajadnak. Lehet, hogy akkor kicseréltetem hamvas barnára, bár eljátszottam a gondolattal, hogy nem is lenne olyan rossz az a hamvas gesztenye. :)))
Remélem, hogy elég sötét színe lesz, mert én a sötétbarnát nagyon szeretem, csak eddig a sötétbarnától mindig fekete lettem, úgyhogy azt nem mertem megvenni.
pedig még csak tanuló... de már most nagyon tuti
igen, ilyen kis picike, hátul akkora mint a copfom, elöl hosszabb. most ilyen bob séróm van, marad a fazon, csak hosszabbra növesztem, mint amilyen már volt.
múltkor én is majdnem elcsábultam a múltkor egy drágább balzsam felé, de elolvastam az összetevőket és nem volt különb, mint bármelyik másik... inkább felturbózom a balzsamot az avokádóolajjal. ez tényleg nagyon bejött.
A 4.71 tutira vöröses beütésű árnyalat
butterflygirl -el értek egyet, hogy 4.1-et kellett volna választani
nagyon széééép lett......
A fodrászt is tartsd meg, nagyon szépen dolgozik és nagyon érti a dolgát
A balzsam iránymutatást köszi
Már majdnem vettem egy Tony and Guy-t horror ezerért, de akkor így avokadó olaj lesz helyette
Ilyen rövid most a hajad!? Hosszabra emlékeztem
Hopp, elírtam. 4.71 a száma!!!!!!!
mi a színkód és a márka?
5.15?
Sziasztok!
Színszakértők figyelem!
Ma vettem a fodrászkellékesnél egy hajfestéket, mondtam az eladónak, hogy olyan kell, ami 1-2 árnyalattal sötétebb a hajamnál (jelenleg világos-középbarnás, leheletnyi vörös beütéssel a régi szivatás miatt). Mondtam neki, hogy közép-sötétbarna kell, de vörös nélkül. Ajánlott egyet, szépnek tűnt, mondta, hogy ez nem vöröses. Rendben, meg is vettem. A színskálán nem volt feltűntetve a neve, miután hazaértem láttam, hogy ez van ráírva: középbarna hamvasgesztenye. Hamvasgesztenye????????
A gesztenyeszín tudtommal vörös, viszont a hamvas meg a vörösség ellen van. Namost akkor ez milyen szín szerintetek? Ettől ugye nem leszek vörösesebarna?