Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
szia
szerintem mindenképpen fordulj szakemberhez, mert szerintem ezt a színt nem lehet egy lépésben elérni.
véleményem szerint először a saját színedet kell kivilágosítani, és aztán lehet rámenni ezzel a rózsafával
otthon ne kísérletezz vele szerintem
sok sikert az új színhez
Sziasztok!
Szombat este kipróbáltam a Casting 300-ast (legsötétebb barna), és nagyon szupi lett. Bát elvileg barna, gyakorlatilag feketekávé színű, nagyon fényes és hihetetlenül jó minőségű lett a hajam (a Palette-t simán veri). Emellett az ősz hajszálaimat is teljesen befedte (sajnos nekem ez is szempont... . Szal ha vki sötétbarna festékkel fekete színt akar elérni, az nyugodtan kenheti a 300-at
Bocsi, hogy belépek a topicotokba de szertném kérni a segitségeteket, ill.
ha van tapasztalatotokat.
Az én hajam világos gesztenyebarna, ebből szeretnék festetni egy rózsafa szóke szinüt. Több emberkét megállitottam már az utcán, annyira tetszett
a hajuk szine , mind azt felelte, rózsafa szőke. -ez kinézetre sötétebb szőkés szin, enyhe rózsaszin beütéssel. Tud valaki róla, hogyan lehet ezt a szint
elérni? Nagyon szép összhatása van. Nem melirozott, hanem telje-
sen egyhangu szin.
Köszi, ha tudtok segitsetek kérlek!
csubaka
Köszi, közben megvettem a 400-ast, és a fodrászom azt mondta, jó lesz...(A 14-est is ő szokta felkenni, úgyhogy hittem neki...)
Tényleg jó lett, nem annyira sötét, mint a 14-es volt, és fényes...Sajnos, képet most nem tudok felrakni, de azt hiszem, ez az új széria jobb, mint az előző volt. Kíváncsi vagyok, mennyire lesz tartós. A másik kb. 6 hétig szokott tartani.
Az ősz hajszálakat viszont ez sem fogta be nekem, a régi fajta sem.
Nah, örülök hogy jól sikerült Majd egy képet megosztasz velünk ha lehet?
Amúgy szerintem a szőkére festett részeken valószínűleg jobban fog majd kopni
Kíváncsi vagyok, hány mosás után fog kikopni.
hát az enyém alapból sötét volt, szóval nem is vártam hogy világosítson, csak hogy ne legyen vöröses (élőben már tényleg nem az, mint tudjuk a fotó ezt nehezen adja vissza), de ha 500-assal mentem volna rá az már sötétített is volna rajta
Macska, szerintem nyugodtan fesd be vele a hajadat, nagyon szép lesz ha világosabb az alapod, tutira nem lesz olyan sötét mint az enyém
amúgy élőben világosabb is,mint a képen. olyan pont kellemes barna
amúgy ha jól tudom, egyes országokban ez a 600-as világosbarna néven fut, és az eredeti fodrász-jelölés szerint is a 4-5-6-tal kezdődőek a barnák...
Hát szépnek szép, de szerintem sincs semmi köze a szőkéhez:-))
Az az árnyalat már teljesen vöröses barna:-))
Hihetetlen szép ez a szín és tényleg nagyon jól áll.
De semmi köze a sötétszőkéhez.
sziasztok
én is kipróbáltam a 600-as sötétszőke árnyalatot, bár ez szerintem már simán barna
szóval nekem arra kellett igazából hogy vörösesbarna hajamból azt a rezes-vörös fényt tompítsa, és láss csodát, elég jól sikerült nekem nagyon tetszik ez a festék, a hajam is sokkal jobb tapintású mióta ezt rákentem, azt hiszem ennél maradok
teszek fel képet is, de ez persze nem teljesen adja vissza a színt (élőben kevésbé vöröses)
Köszi a választ
Én is úgy voltam vele, hogy befestettem most lesz lassan egy hete de szinte teljesen feketének láttam és nekem tetszett mert nagyon szép csillogó lett meg maga a festék is szerintem tök jó csak kicsit megijedtem, hogy nem fog kikopni mert én egy szép intenzív sötétbarnát szeretnék.
Amit mellékeltél képet nagyon szép barna a hajad rajta olyan szép amilyet én is szeretnék
szia.
nos én október 26án szineztem be, és most kezd alakulni.most is nagyon szép, sötétbarna, de már nem látszik annyira feketének amúgy mindenki azt mondta mikor először meglátott, hogy fekete. én szeretem így is, de mostmár tényleg nem olyan sötét.nekem ráadásul nagyon ki volt melírozva, mégsem dobta le olyan gyorsan és olyan nagyon.bár tény, még nincs egy hónapja a fejemen
Szia!
a 300-as, de ha a tincs alapján azt túl sötétnek találod, akkor a 400-as.
Sziasztok!
Nekem is van egy kérdésem, hátha valaki tud válaszolni...Több éve használom a Castingból a 14-est. Szerintetek az újak közül melyik hasonlít a legjobban hozzá? Voltam ma DM-ben, Rossmanban stb. sehol nem tudtak rá válaszolni...Sürgős lenne, mivel holnap megyek fodrászhoz...Ja, még valami...nekem eddig kb. 6-8 hétig tartott a szín. Az új ezek szerint most tartósabb?
Előre is köszi!
Bocsika, hogy megint megkérdezem, de akik a 400-sal festették a hajukat lenne hozzátok egy kérdésem.
Kopik neketek a szín ha igen akkor mennyi idő uztán vettétek észre hogy azért már inkább barna mint fekete.
1-2-3 hét?
Köszi
Gondoltam én is megosztom tapasztalatomat
Én a 400-as árnyalattal csináltam és szinte totál fekete lett.
Nagyon jó egyébként maga a hajfesték állaga az illata és elég lett egy tubus az elég hosszú hajamra.
A majdnem feketén nem is csodálkozom pedig nem akartam mert hosszú folyamat eredményeképpen már barna volt a hajam de amúgy tetszik mert szép árnyalata van de azért remélem ki fog kopni és egy szép barna árnyalatú lesz a hajam.
Akik ezzel az árnyalattal festették nektek mennyi idő után kezdett kopni?
Nagyon szep!!!
Mondjuk, lehet hogy az en sotetebb hajamat nem fogna be...
A Westendben vettem a Rossmanban