Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Én még nem próbáltam egyiket se, ha nézegeted a fórumot, tudhatod, a csoki árnyalatra vadászom, nem könnyű, az országban még nincs.. De próbálkozok. Ahogy én láttam a minisites-os lapon, és most megint végignéztem, meghallgattam pár videót a 'kitalálóval', hát...elég sötét hajakra is rámennek ott sokkal világosabb színekkel, és nem lesz olyan világos, mint a dobozon, de világosítja kicsit a hajat. Sztem ez a lényeg, hogy annyira nem kell félni(eredeti hajszíneknél pláne nem), hogy elrontja vki a haját vele, és ugye egy termék, tehát ugyanolyan összetevőkkel, és éppen ezért lehet kicsit kísérletezni, világosítani/sötétíteni vele, próbálkozni a színekkel is. Igaz, nem kétnaponta, de 3-4-5 hetente akár újabb és újabb színt lehet megnézni, felkenni, ami teszik. A bajok a vörös-szőke (eredm.=zöldes, stb.), tehát a drasztikusabb világosítás és sötéstítés, illetve a nem hasonló színek választásánál kezdődnek. ha pl. a vil.barna nem jó, lehet próbálni a középbarnát, vagy a csokisak közül vmeiket... Tehát a lényege, hogy közel hasonló színek váltogatása esetén nem lesz geb..sz.
nade nekem már volt jeges geszti egyszer, és az tetszett!!! most meg nem olyan lett
a burgundit nem próbálta senki???
Na...közben a kezemet megkarcolta vmi... Én meg nézem miért fáj. Szal..még válaszok nem jöttek, de igen, próbálkozok. Nekem nagyon teszik a csoki árnyalat, P. Cruz-on a youtube-on is, meg a minisites-os lapon amikor ez a fazon mutatja be a három csajon. Azt láttad már? A három új csokiszínt vmi Julie, meg még két nőci mutatja be a haján. Hogy azzal lett festve. Ott is teszik, és én tuti, hogy azt kipróbálom. Ami még teszik a másodikként a rangsorolásomban, az a praliné. Ha lesz vmi, úgyis írok.
Más:
Látom jó sötét a jeges gesztenye. Ne itasd az egereket. Én is javaslok vmit, bár csak úgy magamtól gondoltam... Vannak kifejezetten szőke hajra való samponok. Mi lenne, ha azt meg konícionálót próbálnál erre a sötétbarnára?! Hátha világosodni fog. De a kamillateás főzet is világosíthatja, ha használnád a hajadra. Doro is hasonlót ajánlott. De...28 mosásig tart...próbáld gakrabban mosni kicsit. Hátha... Bár én úgy értettem a loreal honlapján a fószert, hogy ezeknél a közel hasonló színekkel, nem sok(1 hó eltéréssel is, akár rá lehet menni másikkal az előző után. A lényeg: hasonló szín legyen. Neked pytonka(asszem neked nem volt jó a 415-ös) a kissé világosbarnás a cél színbe, erre meg, ami sötétebb, lehetne próbálni vmi világosabbat. Tehát ezekbe(Loreal casting creme gloss) elvileg még az is jó, hogy egymás után is lehet, viszonylag problémamentesen felkenni a színeket. Én így értettem. Cristophe Robin ahogy magyaráz, én így értettem, hogy nem kell félni.
1. Bőrpróba fontos, 2. akár a hajszín a hajon is, de csak kicsi részen, meg a vizes/nedves hajra felvitel, de egyébként tartani tőle nem kell nagyon. Angolul tudok, onnét próbáltam fordítgatni, de így értettem. Azért még meghallgatom újból.
ne sirj, inkàbb menj korpàs samponnal, citrommal, kamillàval öblögetni, vagy csinàlj egy jo kis vodkàs-mézes-citromos pakolàst.. én is igy gyilkolàsztam anno a jeges gesztit ( nemistudom hànyszor leirtam màr,hogy csak az kenje fel, aki nagyon sötét bordosbarnàt akar , az a 415 egy durva... szerintem. nekem se volt köze se a képhez 
egyébként olyasmi szinü, meg àllagu is a hajam mint a tiéd az 1. képen. Vagyis csak napfényben, mert ha nem süt, én is feketének làtom
hello. oldalt mellékelek képeket. hát menten lefagyok. akarom vissza a BARNA hajamat!!!! pedig szép ez a szín, de akkoris én nem ilyet akartam!!! mondjuk én a csokit is majdnem feketének láttam, azért mentem rá a gesztivel h az majd világosít kicsit, meg szép bordós fénye lesz most várhatok míg kikopik világosabbra
Szia!
500-as, világosbarnával! (legalábbis ez volt ráírva). Egyébként már világosodott egy picit
Megnéztem a képedet mégegyszer!
most akkor Te 500assal vagy 600assal kented be? Mert nem egyértelmű nekem, mert a 600as az lehet sötét szőke,de vhol világosbarnának írják...
Oksi,köszi.Kielégítő volt a válasz.
Igen,azért kérdeztem az 1 tudust,mert olvastam,hogy jó sok van benne.Nekem is közepes vastagságú a hajam.Hát szerintem is úgy lesz,hogy veszek azért kettőt,de egyel megnézem először.
Eddig úgy volt,hogy maradjon eredeti a hajam,persze,ne látszódjon az ősz és a kicsit kiszívott vég.Közép barna a hajam vagy kicsit sőtétebb.De sajna mindig úgy járok,hogy középbarnát veszek és a végeredmény majdnem fekete.akkor köszi az ötletet,világosabbat fogok venni.de most még a vadszilván is gondolkozom,nagyon megtetszett ez a szín.Nemtudom mennyire lenne intenzív.Még gondolkodom,lehet belevágok egy olyan színbe,hogy egy kicsit feldobjam..még nemtudom.Hó végén akarok festegetni addig még megfontolom.Köszi mégegyszer a segítséget
az én hajam kb 5-6 centivel rövidebb, de a sűrűségét nem tudom a képről megállapítani, ha vastag szálú, sok és dús hajad van szerintem vegyél 2-őt!
az én hajam nem annyira dús de nem is vékony szálú.
Egyenlőre nekem 1 elég rá.
Szerintem majdnem annyi van a castingban mint más 2 doboz hajfestékben.
Talán egy ici picivel kevesebb.
ha egységesíteni szeretnéd a hajad akkor gondolom egy darabig maradnál annál az árnyalatnál. Szerintem csináld úgy hogy vegyél 2 őt, de egyszerre csak egyet használj fel. Ha nagyon kevés a hajadra akkor bonts fel a másikat is. Elég krémes állagú. Ha mégis elég lesz 1, a másikat tedd el a következő alkalomra.
Ja és anyukámnak már elég sok ősz hajszála van. Mindet befogta. 70 %- os ősz-ség felett nem ajánlják
ja és egy jó tanács a végére! ha nem akarsz nagyon sötét hajat (majdnem fekete) 500 as tól világosabbat válasz, mondjuk a 600 as
szia
Sziasztok!Ha jár erre valaki,kérem segítsen.
Én is kiszeretném próbálni ezt a krémfestéket.Olvastam,hogy kevesebb is elég belőle.Nekem ilyen hosszú hajam van (mellékelt kép) Eddig 2 dobozzal szoktam venni,szerintetek erre a hosszúságra most elég lesz 1? Na és a másik kérdés,5 centis lenövésem van,hajvégeim világosabbak,ezt szeretném egyszínű barnára befesteni.Jól takar ez a krémfesték ja és vannak ősz hajszálaim is,azokat is eltakarja és egyenletes színt tudok vele elérni?Ammónia mentessége miatt érdekel csak engem ez a termék.Ha valaki már használta ezt a terméket,kérem írjon tanácsot,véleményt.Köszi előre is..
Szerintem ha Mo-ra beviszik végre az àrnyalatokat, neked kell majd megköszönni, te leszel az oka ennyi követ megmozgatni ... huuu nem semmi
üdv: doro
(a pàrom pont a màsik felét hasznàlja, bicho, de ahogy tetszik feel free )
Hát nem rossz, már teljesen hozzászoktam, bár a barátnőm szerint túl sötét ez nekem
20 percig volt rajta, aztán rákentük a végekre is, és úgy még 10 percet (bár sztem ez hülyeség volt, azt szeretem, ha egyszerre van felkenve).
Szia bichodoro!(ezentúl lehetne doro csak?!)
Régi ismeretség révén... De más is, ha gondolod. Szal..a heyzet az, hogy küldtem ugye a mélt az itteni lorealnak. Ha úgy lesz kedvem és időm holnap, hívom őket. Aztán az újságom szerkesztőségének írtam mélt, ott is a szépségért felelős munkatársnak címezve, hogy mégis igazán megmoccanthatna pár 'követ' a 3 új csokis árnyalat ügyében. Hátha egy előfizetőjük kérése még nagyobb figyelmet élvezne. ez is mél volt. De lehet, hogy az itteni dm vezetőjét, ha el tudnám rabolni teendőitől pár percre holnap(megyek úgyis a városba pár dolgot intézni) mindenképp említeném neki ezt a 3 új színt. Onnan menne a beszálltóhoz, hogy ilyen, kéne, onnan tovább, egészen a magyar képviseletig, és hátha történik már vmi! Az ÜGY-ön vagyok! Azért nem ülök magamnak nyugton. Ami a sikítást illeti, tőlem lenne! Ha nem is tesco-t bezengő, de elég hangos. Hogy, végre vaaannn! De jó lenne már ezt mondani.. :-(
Egyik barátnőm szűz természetes szőke haját festettük vele, neki látszott rendesen.. olyan mint mikor nyáron jól kiszívja a nap, szóval természetes volt de azért látványos
Hàt leirhatom, de nem sokra fogsz vele menni
Itt tudod nincs Rossman, meg Dm, hanem helyette kismillio Farmacy, és a jobbakban mindben van hajfesték, ahol Casting van, ott az ujak is vannak, hacsaknem ki nem fogyot az àrnyalat. Meg az össze szuper-hypermarketben persze, de ott is hol melyik van kifogyva. Mi Carrefourba szoktunk jàrni, ott bizti szokott, van még itt Cora meg Auchan, meg Billa, amik otthon is vannak, bàr oda nem jàrok, de tuti van, hacsaknem nincs épp az àrnyalat kifogyva. Azért itt nekem is multkor a 3. boltba kellett elmàszni, gondolom az ujdonsàg varàzsa, elkapkodjàk.
Szoval szerintem hiàba keresel otthon, egyszerüen nem vitték még be az àrnyalatokat Leghamarabb ugyis Rossman, Dm, meg Tesco-ban fog megjelenni, és lànyok biztos sikitanak majd ha vki meglàtja elöször
Nem írnád meg, nálatok hol van pl. az új három csokis árnyalat, mien boltba, ami az országba is van nálunk?! Köszke!