Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Kérni sem kell.
Megszületett a bejegyzés a Francia pasikról. Neked dedikáltam!
Szia!
Igen lassan..ma már csak a fejem fájt/fáj
Oksa viszem mind a kettőt
Pöfi:Kérjél mert jönni jön,csak keveset marad
Igyekszem majd én is menni-"kávét a robotbó"l szerezz valami jó kis helyet
Sziasztok!
Csenga: hogy vagy? Javulgatsz?
Szólok, hogy akkor holnap kérném a Macska a könyvtárban-t és ha még megvan, akkor a Jó az ágyban című könyvet.
Kb. 2-re én ott leszek, addig iszom egy kávét a kis robotból
Pöfit azért kérdeztem, mert szerettem volna kölcsön egy könyvet. Már megkerestem a moly-on
Szia,
Hát én most nem szaladtam bele tündérekbe. Nekem nincs bajom még mindig a vámpírossal. mondjuk volt egy két melléfogásom, de ez utóbbi nem tartozik közéjük. Mostanában valahogy ezek kapcsolnak csak ki. Nem tudok komoly irodalmat olvasni. (meg anyaggyűjtés a sajáthoz )
Sziasztok Lányok!!!
Üdv az újaknak.
Szeee:
Andi:Ok13...már a könyvrakás tetején van
sziasztok!
Élek még.
Befejeztem a Megkísértve című könyvet. Egy újabb tinis-vámpíros. Hétvégén megpróbálok összehozni két bejegyzést is.
Most gondolkodoban vagyok, hogy mit is olvassak. Hallgatnak a polcon a könyvek. Nem akarnak segíteni.
ismét kissé skizofrén érzésem van... vagy csak paranoiás vagyok...
sziasztok, én egyelőre ráérek, mivel egész napozok, próbáltam csüt. délutánra szabadot kérni. Akkor fél 3 körül megyek. Mivel Kedves fél-munkanélküli, így elvileg sokáig ráérek, gyakorlatilag nem tudom. Ha ő mégsem, akkor kb. 4ig. Majd ma megbeszélem vele.
Na én nem vagyok egy sci-fi rajongó, a Robert Pattinson filmeket is kihagytam a moziban.
Viszont, annyi ismerősöm olvasta az Éhezők viadalát Suzanne Collinstól, hogy muszáj volt nekem is elolvasnom. Azt nem mondom, hogy sci-fi őrült lettem, de a könyv nagyon jó!
MOndjuk én eleve a krimiket szeretem, amiben gyilkosság van, folyik a vér:-), és hasonlók.
Úgyhogy az én példámból is kiindulva, ez a könyv nem csak olyanokat ültethet le, akik a sci-fit imádják.
Most jön különben a második kötet november vége felé Futótűz címmel.
Lehet, hogy még karácsonyi ajándéknak is jó lesz:-)
Szia bozs!
Nekem sokszor volt már olyan, hogy olvasnám még a könyvet, mi a fenének lett máris vége.
L.L.L. hullaszámlálás??? Micsoda könyv ez? Olyan mint a Bottle Royale vagy Az Éhezők Viadala? Akkor nem csak én olvasok "elvont" gyilkolós könyveket.
Ha vonz a gyilkolós téma akkor: Bottle Royale
Az Éhezők Viadala
Futótűz
Bozs köszi-úgy tűnik csak bujkál bennem :/ Bár ez sem kellemes.
Én kb 2 -re fél 3-ra érek oda,még elintézek egy-két dolgot.
Okés lányok akkor írom Banyesznak,hogy van aki sokáig tud maradni:-)
Pöfi.Tegnap beszéltem vele,jön de nem nagyon tud maradni :-(
Szeee.Rendben,igyekszem majd úgy intézni hogy 6ig tudjak maradni.
Mikor érsz oda? Vagyis értelmesen kérdezve mikor kezdődik a találkozó?
Szívesen maradok sokáig, mert mindig nagy a forgalom és nem szívesen állok a dugóban haza felé.
Pöfivonat is jön?
Sziasztok!
Nagyon sajnálom, hogy megszünt a férjed egyik munkahelye. drukkolok, hogy gyorsan sikerüljön valamit találni.
Jézuska Nórinál már lassan dereng, de nem is baj, mert azt hiszik hogy bármit a karácsonyfa alá tud varázsolni.
Sziasztok!
Bővítettem két újabb bejegyzéssel a párizsi kalandokat. Mindig visszavágyom.
Már csak 2 hiányzik, és a Csengának beígért francia pasis rész.
Lányok valaki csütörtökön tudja ,hogy kb meddig tud maradni??
Banyesz írt,hogy eljönne de 6-kor érne oda...nem szeretném hogy esteleg már senki ne legyen ott.
Én muszáj vagyok buszhoz igazodnifél 6kor vagy negyed 7-kor van buszom valamelyikkel el kell jönnöm.
Sziasztok!!
Andi:Gondoltam,hogy neked túl durva lesz a Festett madár.....
Mamóka:Köszi az infot-jó,hogy benéztél
Boudica:Ment az üzenet!!!Válaszoltam.
Elég vacak hétvégém volt,be van gyulladva a mandulám,és fáj a fejemremélem,hogy csütürtökre jobban leszek.
Hahó
Borostyán csütörtökön tudunk találkozni? Ha igen, akkor nem szervezem magamnak az Anne átvételét. Ha nem, akkor igen.
A festett madarat beszüntettem, mert kételkedni kezdtem és kiborultam. Így elolvastam az Oroszlánszívű testvéreket, elkezdtem ismét a Mamót, teszek-veszek itthon, az első hétvége, hogy nincs semmilyen sporteseményünk vagy rendezvényünk vagy programunk. Olyan jó itthon!
Láttátok? Ingyen osztogatják a gyerekek pénzügyi neveléséről szóló anyagokat, amelyek többek között arról szólnak, hogy mit mondjunk el és mit tanítsunk a pénzről, hogy ne eladósodott gyerekeket neveljünk.
Én már voltam a konferenciájukon is, a 4 unokámnál nagyon jól tudtam alkalmazni a könyveiket is, de a játékaikat különösen. Ezért gondoltam, hogy megosztom veletek!
http://www.csodasuli.hu/pages/page.php?pa=95abd08e-a234-4f96-e597-4c5f2b36652f&sr=cTgKAP
www.aranyfa.hu és a www.csodasuli.emesz.hu
Csenge! Ez tényleg szuper!
Ha ez vigasztal,matekból J. is gyatrán ál most 3-as 4-es között ingadozik,de a többi tantárgyból 5-ös.Tannéni szerint ilyen esetben annyira nem nézik,hogy matekból gyengébb.Remélem így lesz.
az az igazság, hogy néha nem szeretné, néha pedig nem foglalkoztatja. De ebben most nem kértük ki a véleményét. Tudja, hogy szeretnénk megpróbálni, tavaly elegem lett az osztályból, és azt is megtudtam, hogy a felső tagozatban elég gyatra tanárokat lehet kifogni. Így nem mi vagyunk az egyetlenek, akik elgondolkodnak a dolgon. De, mint elítettem csak a Deák téri evang. gimi jön szóba. Járt oda ismerős, és ismerünk olyat aki most felvételizik idén.
Majd meglátjuk. Igazából lehet, hogy H. nem tud egy jó matek felvételit írni.
milyen összeget????
mire???
Na akkor pláne stornó a dolog...oké vallásos vagyok,meg jó ha ezt az oldalát is megismeri az életnek,de sztem már most le vannak terhelve,napi szinten 7-8 órája van+házi feladat...gondolom akkor a gimiben is minimum ennyit követlenek majd.
H. is szeretné?Tetszik neki a suli?Jár oda ismerős gyerkőc?
Szeritem kötelezően veszik, legalábbis a vallási általános iskolákban, kötelező valami hétvégi dolog (látom, amikor pecsételtetnek a gyerekek a vasárnapi iskolában), sőt a szülőkre is rónak ünnepi istentiszteleteket/miséket.
Nálunk, ha nem gondoljuk meg magunkat, akkor H.felvételizik jövőre 4-ben egy 8 osztályos vallásiba. De csak egybe: ha felveszik megy, ha nem: marad.
Andi:De ugye van másik..ez is valamiFiam már rég tudja...de azért azt vallja Jézuska gondol rá
Nem hiszem,mert nagyon leterheli a gyereket suli időn kivűl is nagyon leterheli a gyereket-pl szombat mise,vallásgyakorlatok...ezt túlzásnak tartok,főleg h elvileg kötelezőek,de ezt nem tudom mennyire veszik szigorúan.
brr, az nlc szerint 1 fok van, itt 5... a gázárak 20%kal emelkednek, a férjem egyik munkahelye megszűnt, a gyerekem közölte, hogy mi vesszük a karácsonyi ajándékot , üdv köztetek!
szeee: akkor biztosan bekövetkezik a változás! Interjú? akkor megkeresem!
Bozs: tetszett a prímszámok, és jó volt olvasni, de említettem, hogy olyan sok könyvet szeretnék végre elkezdeni, hogy mindig várom a könyv végét. vagy azért, mert nem tetszik és szenvedek, vagy azért, mert kíváncsi leszek a végére!
csenga: marad a premontrei?
Na túl vagyok a szülőin,hát sokkal okosabbak nem lettem...annyit tudunk,hogy központi felvételit kell írni-amit nem muszáj abban az iskolában megírni ahová a ygerek felvételizik...
Meg,hogy figyeljünk oda mert elég sok iskolában havi szinten bizonyos összeget kell fizetni,és ez sokszor csak tanévkezdéskor derül ki
Elképzelés:Most ot tart ,hogy történelem-földrajz szakos tanár...szóval egy gimi és ha marad ez a terv akkor úgy tervezünk tovább...
Mostan ismét egy L.L.L. könyvet olvasok.
Előtte a Prímszámok magányábant olvastam Még szerencse, hogy szerdán nem kellett dolgozni mennem, mert imádtam a könyvet és gyorsan el akartam olvasni. Andi ennél a könyvnél sem volt olyan érzésed, hogy olvasnád még? Szerintem jó lenne ha folytatná és a végére mindenki boldog lenne.
Ezzel a L.L.L. könyvvel szenvedek. Már 2x le akartam tenni, de a hullaszámlálás miatt kiolvasom. Tudom, hogy rengeteg könyv vár még elolvasásra, de megigértem, végigolvasom.
Csenga szóljál, vannak még ilyen ötleteim. Mindjárt vége a hétnek, most már le lehet állni.
Csinálhatunk könyves ajándékozást, nekem nincsen ellene kifogásom.
Mi volt a szülőin? Fiadnak van már elképzelése merre tovább?
Sziasztok!
Jövök 28.-án, ha nem baj.
Olvastam a veled készült interjút. Milyen jó volt olyan emberről olvasni, akit én is ismerek.
szia!
épp akartalak kérdezni a dologról. de ma szerencsére sikerült beszélnem személyesen is az anyukával is és az óvónővel is. Eléggé patthelyzet. A családi háttér sztem normális, anyukával is lehetett beszélni viszonylag normálisan, a gond ott lehet, hogy a gyerek nagyon fiatal. épp hogy betöltötte a 3 évet, eddig csak szavakat mondott... mindenki nagyobb nála, anyuka szerinte az első napon egy nagyfiú elkezdte csúfolni a nevét, sőt az anyjának is beszólt. ez már megalapozta az egész hozzáállását az ovihoz.
valahol megértem az szülő helyzetét is, nehéz lehet.de az összes gyerekre hatással van, sajnos.
Óvónő szerint azért javul a helyzet. csak nagyon lassan.
Eltanácsolás: nem tudom, de azt gondolom, hogy lehet. Azt tudom, hogy az óvódavezetőnő is foglalkozott már a kisfiúval.
ON: könyv
Sziasztok!
Andi:Ma lehet már többet tudok-este lesz nagy szülői, a nagy felvételiről...2-3 hely van ami favorit,de ugye majd tannéni megmondja mennyire jogos a reménykedésünk egy-egy iskolával kapcsolatban.
OFF:Olvasás Ez a Barátnő kómában nagyon érdekes könyv,alig tudom letenni,pedig az ilyen elvont dolgok nem vonzanak...
hello!
szeee: a verekedős gyermekkel nem jó az óvodai élet. Ha tud az óvó néni, ha nem. Bár valószínű tud róla, és remélhetőleg nem hárít.
Én azon gondolkodtam el, hogy a ti ovitok nem egy egyszerű "körzetes" ovi, nem lehet összefogni, és eltanácsoltatni? Vagy a katolikus hit nem összeegyeztethető ezzel a dologgal?
Az én csoportomban is él és virul az "érdekes" kisfiú. Végül nem mentek másik oviba, most állítólag megint költözködnek (de úgysem). Nem egyszerű vele... de nem tudunk mit tenni. A többi gyerek szüleinek mindig vannak kérései ez ügyben, de integrálunk! (de utálom ezt a szót)
csenga: hova adjátok be végül a jelentkezési lapot?
vááááá, na végre. értem.
LÁnyok, ha valakinek kell még vmi (újdonság) az említett kiadótól vagy a Magvetőtől és jön jövő héten, szóljon és akkor egyben elhozok mindent.
Óvoda: persze, hogy tudnak róla, de úgy tűnik nem tudják kezelni a gyereket.
Szia Szeee!
Látod ,mégis csak volt mondanivalód
LadyBird:nem tud jönnicsak a hétvége jót neki....
Ovi: óvonéni tud a dologról?
sziasztok,
megígértem, hogy rendszeresen jövök, hát itt vagyok.
Csak nem tudom mit írjak... kicsit elszoktam.
LadyBird, de jössz most?
Andi: mármint a talira néznél be? Még jóhogy!
Tiszta ideg vagyok, most jutottam oda, hogy írtam az óvodai verekedő kisfiú anyjának. A lányomat (és persze mást is) napi rendszerességgel veri egy kis 3 éves sz@rjankó, ott tartunk, hogy a lányom nem szeret már miatta óvodába menni, sőt egyik éjjel átjött közénk és álmában a kissrác nevét mondogatta - gondolom nem szeretetből...
köszönöm, hogy elmondhattam.
Szia!
Az Éhezők viadalátpáran olvasták itt a lányok közül,nekem is régóta megvan de még nem ekrült sorra
Futótűz-nemrég akadt meg a szemem rajta egy könyvesboltban.Jó lett a borító.