Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Az Élet olyan, mint egy vonatutazás
Gyakran beszállunk, kiszállunk, vannak balesetek, néhány megállónál kellemes meglepetésekkel találkozunk, míg mély szomorúsággal a másiknál.
Amikor megszületünk és felszállunk a vonatra, olyan emberekkel találkozunk, akikről azt hisszük, hogy egész utunkon elkísérnek: a szüleinkkel.
Sajnos a valóság más.
Ők kiszállnak egy állomáson, s mi ott maraduk, nélkülözvén szeretetüket, együttérzésüket, társaságukat.
Ugyanakkor mások szállnak fel a vonatra, akik fontosak lesznek a számunkra.
Ők a testvéreink, a barátaink és mi szeretjük ezeket, a csodálatos embereket
Néhányan, azok közül, akik beszállnak, csupán kis sétának tekintik az utazást.
Mások csak szomorúsággal találkoznak útjuk során. Mindig vannak olyanok is a vonaton, akik készek segíteni a rászorulókon.
Néhányan, amikor kiszállnak, el nem múló hiányérzetet hagynak maguk után... Mások fel- és leszállnak, s mi alig vesszük észre őket...
Lehetnek olyanok, akiket nagyon szeretünk, mégis másik vagonban utaznak. Így egyedül kell mennünk ezen a szakaszon. Természetesen megtehetjük, hogy megkeressük őket, átverekedhetjük magunkat az ő kocsijukba.
De sajnos nem tudunk melléjük ülni, mert a mellettük levő hely már foglalt.
Ilyen az utazás, telve kívánalmakkal, vággyal, fantáziálással, reménnyel és csalódással... és visszafordulni soha sem lehet.
Tegyük tehát a lehető legjobbá utazásunkat.
Próbáljuk a velünk utazók jó oldalát nézni és keressük mindenkinek a legjobb tulajdonságait...
Jusson eszünkbe, hogy bármely szakaszon találkozhatunk szenvedőkkel, akiknek szükségük van a segítségünkre.
Mi is lehetünk gyakran elhagyatottak s ez annak is megadathat, aki jelen helyzetét tekintve rajtunk segíthet.
Az utazás nagy talánya, hogy nem tudjuk, mikor szállunk ki végleg s azt sem, hogy az útitársaink mikor, nem szólván arról, aki közvetlen mellettünk foglal helyet.
Úgy érzem vigasztalan leszek, amikor örökre kiszállok a vonatból...
Azt hiszem, igen.
Néhány barát elvesztése, akikkel az utazás során találkoztam fájdalmas.
A gyermekeimet egyedül hagyni nagyon szomorú lesz.
De a remény bennem él, hogy valamikor a központi pályaudvarra érünk és érzem, látni fogom őket jönni. olyan csomaggal, ami addig még nem volt nekik...
Ami boldoggá tesz, az a gondolat, hogy segítettem ezt a csomagot teljesebbé, értékesebbé tenni.
Barátaim,!
tegyünk úgy hogy jó utunk legyen és a végén azt mondhassuk, hogy megérte a fáradozást.
Próbáljunk meg a kiszállásnál olyan üres helyet hagyni maguk után, ami szeretetet és szép emlékeket hagy hátra a továbbutazókban.
Azoknak, akik az én vonatom utasai, kívánok:
Jó utazást !
again..
Változtattam egy kicsit rajta.
Fogadd el,hogy nem vagy tökéletes,s így életed szebb lesz talán....Élj a mának,mert csak egy életed van...
Mondd ki,amit érzel,mert máskülönben a gondolataidat senki sem fogja megérteni...S ne félj a választól,lesz mikor nem azt hallod,amit szeretnél.Lesz olyan,akinek Te jelented a fél világot,s lesz,akinek ha megszakadsz sem...De merj önmagad lenni!
Váltsd valóra az álmaid!
"...'bolond' vagyok,persze jó értelemben,néha elég lenne a boldogsághoz,ha hagynád, hogy magammal rántsalak és nem akarnál tökéletes lenni,vagy meglátnád az általam kínált "tökéletességet".Nem.Nem vagyok tökéletes.
De nem bánom,mert én tudlak szeretni a hibáiddal együtt
Lehet nem mondanák hogy úgy illenek egymáshoz "mint kulcs a zárba",de lehet épp ettől lenne szép..." (szeretetről)
Szeretem a tavaszt,telet,havat,a szép idézeteket,a naplementét,a citrom fagyit, az epres teát epres Milka csokival,szeretem a csinos ruhákat.Szeretek olvasni,i,zenét hallgatni,utazni,fényképezni,nagyokat enni.........
Állítólag tipikus skorpió vagyok:
nagyon ragaszkodó,nagyon tud szeretni,makacs,kitartó,akaratos és féltékeny.
Szeretem,ha olyan emberek vesznek körül,akik mellett önmagam lehetek.
Az ember csinálja is azt, ami történik vele.
Csinálja, hívja magához, nem engedi el azt, aminek meg kell történni.
Ilyen az ember.
Akkor is megteszi, ha rögtön, első pillanattól érzi és tudja, hogy amit tesz, végzetes.
Tartják egymást, az ember és sorsa, idézik és alkotják egymást.
Nem igaz, hogy a végzet vakon lép életünkbe, nem.
A végzet az ajtón át lép be, melyet mi tártunk fel, s magunk előtt tessékeltük a végzetet.
Nincs ember, aki elég erős és okos ahhoz, hogy elhárítsa szóval vagy cselekedettel azt a balsorsot, amely vastörvénnyel következik lényéből, jelleméből.
(Márai Sándor)
A türelem bilincse
Üzenem:
Vedd magadra a türelemnek
Rozsdás bilincsét
S ha talán rossz a zár,
Várj, míg megigazíthatom.
Bilincsem voltál,
Bilincsed voltam,
Bilincs volt egész életünk,
Szerelmünk és Napunk,
Kikapóságunk és hűségünk,
Csókunk, elernyedésünk, lángunk,
Téves, sok esküvésünk,
De jó bilincs volt,
Derék béklyó
S rabok voltunk volna mindétig,
Ha nincs rabság és nincs bilincs.
Vedd hát az utolsót,
A legszerelmesebbet,
A türelem bilincsét
S várd, hogy mihamar
Kegyetlenül lezárom.
De várd,
De akard a végső rabságot,
Minden élet s öröm tetejét:
A türelmet,
Akarom,
Üzenem.
Ady Endre
Csöndes ünnepi óda az élethez
Nagy vagy te föld, te víz, te tűz az égen,
mellettetek olyan kicsiny vagyok,
s te élet, mely sötéten felkomorlasz,
mindenkinél nagyobb,
nagyobb, veszélyesebb, iszonyu torlasz,
mely kőkeményen az utunkban áll,
s keményebb árnyakat borítsz fölébe,
mint a kemény halál.
Hiába bújok el a föld ölébe,
magas toronyba, léptem követed,
és szenvedést adsz, terhes aranyalmát,
követ adsz, köveket,
és mindig érzem láncaid hatalmát,
hogy élni nagyszerű és szomorú,
egy néma szája nekem egy néma harcdal,
sors és bús háború.
E sekély korban bús-tragikus arccal
vallom, hogy nagy vagy, és mindig tudom,
a kávéházban és a villamosban,
a lármás köruton,
és féltve viszlek a tömegbe mostan,
hol száz idegen szem mered felém,
és gonddal nézek minden elmenőre.
Ó életem, enyém.
Golyózáporban haladok előre,
ki minden tűzzel, karddal ismerős,
s úgy csókolódzom és dülök a sírba,
mint bátor, büszke hős.
Kosztolányi Dezső:
Szép hetet kivánok mindenkinek!
Minden vágyadnak eleget tenni: ez az emberi élet legnagyobb művészete.
Akinek sikerül, az boldog.
Ehhez azonban fontos, hogy kevés vágyad legyen.
A vágy az emberi lélek növényzete. Gyökere van, szára, és csúcsán időnként kivirágzik az öröm.
Minden gyökérnek az a célja, hogy virágot hozzon.
Azonban a jó kertész gondosan ügyel kertjének növényzetére.
Csak olyan növényt enged meghonosulni benne, melynek virágai szépek és illatosak.
Vagy melyek kellemes ízű gyümölcsöket teremnek.
Dudvát, gyomot nem tűr meg maga körül.
Olyan növények gyökerét sem ülteti el, melyek fejlődéséhez a kert fekvése és éghajlata nem alkalmas. Melyeknek kivirágzásához esélye nem lehet.
Így tesz az okos és jó kertész.
Légy tehát okos és jó kertésze a lelkednek.
Örvendj a hóvirágnak, az ibolyán és a búzavirágnak.
Az erdő csöndjének.
Ha egyedül vagy: annak, hogy egyedül lehetsz.
Ha nem vagy egyedül: annak, hogy nem kell egyedül légy.
Vágyódj arra, amit a holnap hoz, és örvendj annak, ami ma van.
Minden talajban megterem valamiféle virág.
Minden napnak van valamilyen öröme. Neveld rá a szemedet, hogy meglássa azt.
Wass Albert
További szép napot kívánok
Mindenkinek! 
"A szeretet utolérhetetlen és pótolhatatlan, és nincs több ilyen érzés a világon. Más ez, mint a szerelem.
A szerelem az egy szédületes hazugság, majdnem minden része, - úgyis megtudja mindenki, aki élt.
De a szeretet olyan szent dolog:
akinek nagy a szíve, csak abban él meg.
Jászai Joli
Reményik Sándor: Őszi csodák
Ülve a karosszékben,
Ma legelőször néztem
Szemközt az utcasort.
A tekintetem rátévedt egy fára:
Nini még most sem sárga.
Zöldnek tartotta meg
Szép reménység-ruhában
Az, aki megtarthat mindeneket.
És én is élek,
És én is élek
S megvannak mind, akiket szeretek.
S e nekem-láthatatlan tündér-őszben
Eljönnek hozzám az őszi csodák:
Másodszor borulnak tündér-virágba
S hoznak pici, fanyar, fura gyümölcsöt
Az almafák.
S a drága földön, nem is olyan messze
Másodszor érett meg most a cseresznye.
Az elnyílt őszi-kikerics helyén,
Őszi bánat és lila gyász után,
Októberi dombok oldalain
Pompázik a tavaszi kankalin.
Rügyet bont minden ág
S belőlem is szinte nap-nap után
Kihajt egy vers-virág.
S ki tudja még mi lesz?
Lehet, hogy a közelgő karácsonnyal
Zúgni fogok erdőkkel egyetemben
Lombkoronás, orgonás áhítattal.
Ülve a karosszékben,
Ma legelőször néztem
Szemközt az utcasort.
Az utcasor felett
Egy színes felleget.
A szemem újból rátévedt a fára.
A reménységben megtartatott fára, -
S akkor gáttalanul,
Feltarthatatlanul,
Elbírhatatlanul
Robbant ki szívemből a hála.
Szép vasárnapot!
A legszebb virág
Egyedül ültem le olvasni a parkban,
Szomorú fűzfának védő árnyékában.
A csalódottságra volt elég jó okom.
Megbántott a világ,ezt vettem én zokon.
Ha ettől még nem lett volna elég rossz a napom,
Elém állt egy kisfiú,izgatott volt nagyon.
Kipirult s kifulladt a játék hevében;
Felhevülten így szólt:"Néni,ide nézzen!"
Kezében elhervadt virág kornyadozott,
Lankadt szirmai tán nem látták a napot.
Halott virágával küldtem volna tova,
Mosolyt színleltem hát,s bámultam máshova.
Nem ment el,sőt inkább mellém ült a padra,
Virágját szaglászta,s mondta kisvártatva:
"Az illata csodás,s bizony szép is nagyon.
Itt szedtem magának,tiszta szívvel adom."
Haldokló virág volt,mit átadott,
Ragyogó színe rég megkopott.
Tudtam azonban,el kell fogadnom
A fiú különben tán sosem hagy nyugton.
Nyúltam a növényért,hogy elvegyem tőle,
De ő csak tartotta fel,a levegőbe.
Eladdig nem tűnt fel,ekkor vettem észre,
A fiúcska nem lát,mert hogy vak szegényke.
Hangom megremegett,szememben könny égett,
Megköszöntem neki,hogy talált ilyen szépet.
"Szívesen"-mondta,s vidáman elfutott.
Nem tudta,hogy bennem mily mély nyomott hagyott.
Eltűnődtem rajta,vajon mint láthatta,
Hogy egy nő a fűzfa alatt önmagát siratta.
Honnan vette észre borús keservemet?
Talán a szívével lát jól ez a gyerek?
A vak gyermek szemével végre megértettem,
A világgal nincs baj,itt a hiba bennem.
Nem láttam meg eddig,milyen szép az élet
Megfogadtam,hogy ezután élvezem a szépet.
A hervatag kórót orromhoz emeltem,
Gyönyörű rózsának illatát éreztem.
Közben a fiúcska új gazzal kezében
Egy gyanútlan öregembert készült felvidítani éppen.
(Chery L.Costello-Forshey
Jó éjszakát
Állhatunk a föld bármelyik pontján, ugyanaz a csillagos égbolt tekint le ránk, és visszanézve: a menny egyforma távolságra van mindenkinek. Amíg szemem élvezheti e páratlan látványt, amellyel betelni nem bír soha, amíg a Napban, a Holdban és a csillagokban gyönyörködhetek, látva ébredésüket, kémlelve lenyugvásukat, egy vagyok velük, és egy vagyok azokkal, akik ugyanúgy részesei e nem mindennapi igézetnek: a természet, a világ, az élet, a lélek folytonosságának.
Seneca
Teplom és iskola
Ti nem akartok semmi rosszat,
Isten a tanútok reá.
De nincsen, aki köztetek
E szent harcot ne állaná.
Ehhez Isten mindannyitoknak
Vitathatatlan jogot ád:
Ne hagyjátok a templomot,
A templomot s az iskolát!
Ti megbecsültök minden rendet,
Melyen a béke alapul.
De ne halljátok soha többé
Isten igéjét magyarul?!
S gyermeketek az iskolában
Ne hallja szülőjé szavát?!
Ne hagyjátok a templomot,
A templomot s az iskolát!
E templom s iskola között
Futkostam én is egykoron,
S hűtöttem a templom falán
Kigyulladt gyermek-homlokom.
Azóta hányszor éltem át ott
Lelkem zsenge tavasz-korát!
Ne hagyjátok a templomot,
A templomot s az iskolát!
A koldusnak, a páriának,
A jöttmentnek is van joga
Istenéhez apái módján
És nyelvén fohászkodnia.
Csak nektek ajánlgatják templomul
Az útszélét s az égbolt sátorát?
Ne hagyjátok a templomot,
A templomot s az iskolát!
Kicsi fehér templomotokba
Most minden erők tömörülnek.
Kicsi fehér templom-padokba
A holtak is mellétek ülnek.
A nagyapáink, nagyanyáink,
Szemükbe biztatás vagy vád:
Ne hagyjátok a templomot,
A templomot s az iskolát!
/Reményik Sándor/
Szép hétvégét kivánok mindenkinek!
Nagyon szépek a versek köszönöm
Reményik Sándor (Kolozsvár, 1890. augusztus 30. – Kolozsvár, 1941. október 24.) költő, a két világháború közötti erdélyi magyar líra kiemelkedő alakja.
Egy lángot adok, ápold, add tovább…
Édesapja neves, vagyonos építészmérnök volt. Reményik Sándor középiskoláit Kolozsváron végezte, itt kezdte jogi tanulmányait is, de szembetegsége miatt ezt nem fejezte be. Hivatalt nem vállalt, örökségéből és az irodalmi tevékenységből élt. A költőt a lelkek építészének tartotta. Első kötetei (Mindhalálig, 1918; Végvári versek 1918-1921, 1921). E versei már korán népszerűséget biztosítottak számára. Lírája az 1920-as évekre forrott ki. Ekkorra versei a transzszilvanizmust tükrözik, erőteljesen érződik a költő humanista felfogása. Alapításától, 1921-től fogva főszerkesztője volt a Pásztortűz folyóiratnak. Versei bővelkednek a természeti képekben, költészete nyitott a filozófiai kérdésekre, felbukkan benne a humor is. Verseiben nagyon fontos szerepet játszik a szimbolizmus. A Gondolatok a költészetről (Arad, 1926.) c. tanulmánya a költői hivatás kérdéseit fejtegeti. Költészetét 1940-ben Corvin-lánccal ismerték el. Verseit angol, cseh, francia, lengyel, német, olasz, román, svéd és szlovák nyelvre fordították le. Összes verseit 2005-ben a Luther Kiadó, a Polis Kiadó és a Kálvin Kiadó adta ki két kötetben.
Mi mindig búcsúzunk....
Mondom néktek: mi mindig búcsuzunk.
Az éjtől reggel, a nappaltól este,
A színektől, ha szürke por belepte,
A csöndtől, mikor hang zavarta fel,
A hangtól, mikor csendbe halkul el,
Minden szótól, amit kimond a szánk,
Minden mosolytól, mely sugárzott ránk,
Minden sebtől, mely fájt és égetett,
Minden képtől, mely belénk mélyedett,
Az álmainktól, mik nem teljesültek,
A lángjainktól, mik lassan kihűltek,
A tűnő tájtól, mit vonatról láttunk,
A kemény rögtől, min megállt a lábunk.
Mert nincs napkelte kettő, ugyanaz,
Mert minden csönd más, - minden könny, - vigasz,
Elfut a perc, az örök Idő várja,
Lelkünk, mint fehér kendő, leng utána,
Sokszor könnyünk se hull, szívünk se fáj.
Hidegen hagy az elhagyott táj, -
Hogy eltemettük: róla nem tudunk.
És mégis mondom néktek:
Valamitől mi mindig búcsúzunk.
/Reményik Sándor/
Egy vers idezet a "Komarom megyei Figyelo"-bol (1956 Okt.)
NEMA VOLT EZ A NEP
Keserves nemasag
tartotta forradalmat.
Benne maradt a fajdalom
Benne maradt a nehez igazsag.
Ez tori most at
az oszi fenyben
aramlo zugo tomegen.
Nincs zsarnoksag
mely erot vesz ezen.
Mert egy arva sohaj
nem hat az egekig
de ha egy nep sohajt
vihar kerekedik!
Az 56-os unnep alkalmabol en is csatlakozom egy korabeli verssel.
Pesti Ifjusag
Eljott okt. 23 napja, megjegzzi ezt a hosszu szazadok magyarja.
Felvonult nagy buszken a pesti ifjusag.
Latta ot az arulo vad horda, de zaszlojat batran magasra
tartotta, s kovetelte a nep a magyarok jussat
es hosse edzodott a pesti ifjusag.
Nem nemitottak el az orosz csapatok, erosebbek lettek az utcai
harcok, draga magyar veruk hullt napokon at,
fogalom lett a neved magyar ifjusag.
S buszken tartjatok szabadsag zaszlajat, kivivtatok a nagy vilag
csodalatat. Masrol nem beszel mar Gyor es a Kiskunsag.
Csodat muvelt muvelt a pesti ifjusag.
Leveszem kalapom, konnyes a ket szemem, hova is jutottal
ismet o nemzetem. A magyar a magyarnak szivet szurja at
es elverzik lassan a pesti ifjusag.
A draga veretek nem hullottt hiaba, meg virag se jutott
sokaknak sirjara. Megindul a munka, de szivunkbe nema
gyasz, sose feledunk el hos pesti ifjusag.
Dunapentele, 1956 okt. 31
Heltai Jenő-Az esernyő
Nemrég egy súlyos pillanatban
magamhoz egy tanárt hivattam:
hogy itt mi fáj, hogy itt mi szúr
no, nézze meg professzor úr!
Ő odanéz, ő idenéz
s azt mondja: Semmi az egész!
De óvatosságból barátom
a hasát mégis föl kell vágnom!
Az ingujját föltürte rögtön
és vágni kezdett a kegyetlen.
Sokat nevettem életemben
de így még sohasem nevettem.
És vágni kezdett jobbra, balra
aztán...no, aztán összevarrta
majd a tanár úr, a derék
föltette a cilinderét
fölhúzta mindkét kesztyűjét
és tanakodva nézett szét.
Az esernyőjét ó, a bamba
bent felejtette a hasamba.
Én láttam mikor beletette
de azért sem figyelmeztettem.
Sokat nevettem életemben
de így még sohasem nevettem.
Mikor fizetni kellett, - lám, lám!
Az ernyő rajta volt a számlán.
Az ára ötven korona
és nem nyithatom ki soha.
Ezerszázötven koronát
nyújtottam a tanárnak át.
Azaz hogy pardon... Már előre
levontam húsz fillért belőle:
ez jár nekem mint ruhatárnak
ezt a tanárral megértettem.
Sokat nevettem életemben
de így még sohasem nevettem.
József Attila: Kopogtatás nélkül
Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám,
de gondold jól meg,
szalmazsákomra fektetlek, porral sóhajt a zizegő szalma.
A kancsóba friss vizet hozok be néked,
cipődet, mielőtt elmégy, letörlöm,
itt nem zavar bennünket senki,
görnyedvén ruhánkat nyugodtan foltozhatod.
Nagy csönd a csönd, néked is szólok,
ha fáradt vagy, egyetlen székemre leültetlek,
melegben levethetsz nyakkendőt, gallért,
ha éhes vagy, tiszta papírt kapsz tányérul,
amikor akad más is,
hanem akkor hagyj nékem is, én is örökké
éhes vagyok.
Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám,
de gondold jól meg,
bántana, ha azután sokáig elkerülnél.
Karinthy Frigyes: Előszó
Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek
Próbáltam súgni, szájon és fülön,
Mindnyájatoknak, egyenként, külön.
A titkot, ami úgyis egyremegy
S amit nem tudhat más, csak egy meg egy.
A titkot, amiért egykor titokban
Világrajöttem vérben és mocsokban,
A szót, a titkot, a piciny csodát,
Hogy megkeressem azt a másikat
S fülébe súgjam: add tovább.
Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.
Mert félig már ki is bukott, tudom
De mindig megrekedt a féluton.
Az egyik forró és piros lett tőle,
Ő is súgni akart: csók lett belőle.
A másik jéggé dermedt, megfagyott,
Elment a sírba, itthagyott.
Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.
A harmadik csak rámnézett hitetlen,
Nevetni kezdett és én is nevettem.
Gyermekkoromban elszántam magam,
Hogy szólok istennek, ha van.
De nékem ő égő csipkefenyérben
Meg nem jelent, se borban és kenyérben,
Hiába vártam sóvár-irigyen,
Nem méltatott reá, hogy őt higgyem.
Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.
Hogy fájt, mikor csúfoltak és kínoztak
És sokszor jobb lett volna lenni rossznak,
Mert álom a bűn és álom a jóság,
De minden álomnál több a valóság,
Hogy itt vagyok már és még itt vagyok
S tanuskodom a napról, hogy ragyog.
Én isten nem vagyok s nem egy világ,
Se északfény, se áloévirág.
Nem voltam jobb, se rosszabb senkinél,
Mégis a legtöbb: ember, aki él,
Mindenkinek rokona, ismerőse,
Mindenkinek utódja, őse,
Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.
Elmondom én, elmondanám,
De béna a kezem s dadog a szám.
Elmondanám, az út hová vezet,
Segítsetek hát, nyujtsatok kezet.
Emeljetek fel, szólni, látni, élni,
Itt lent a porban nem tudok beszélni.
A csörgőt eldobtam és nincs harangom,
Itt lent a porban rossz a hangom.
Egy láb mellemre lépett, eltaposta,
Emeljetek fel a magosba.
Egy szószéket a sok közül kibérlek,
Engedjetek fel lépcsőjére, kérlek.
Még nem tudom, mit mondok majd, nem én,
De úgy sejtem, örömhírt hoztam én.
Örömhírt, jó hírt, titkot és szivárványt
Nektek, kiket szerettem,
Állván tátott szemmel, csodára várván.
Amit nem mondhatok el senkinek,
Amit majd elmondok mindenkinek.
Ady Endre
Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni,
Hogy melegednének az emberek.
Ráhányni mindent, ami antik, ócska,
Csorbát, töröttet s ami új, meg ép,
Gyermekjátékot, - ó, boldog fogócska!
S rászórni szórva mindent, ami szép.
Dalolna forró láng az égig róla
S kezén fogná mindenki földiét.
Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni,
Hisz zúzmarás a város, a berek...
Fagyos kamrák kilincsét fölszaggatni
És rakni, adjon sok-sok meleget.
Azt a tüzet, ó jaj, meg kéne rakni,
Hogy fölengednének az emberek!
Rajki Miklós: Bíztató
Bíztatlak: Örülj!
Örülj a világnak,
Örülj a kinyíló virágnak,
Örülj a rikkantó madárnak!
A zöldlombos erdőnek, a viruló mezőnek.
Örülj a hasadó hajnalnak,
Éjben az égen ragyogó csillagnak!
A szép napra ébredő reggelnek,
A neked köszönő embernek,
S minden ártatlan gyermeknek.
Örülj a feléd küldött mosolynak,
A hozzád szóló szavaknak!
Örülj, ha egy ajtót neked kitárnak,
Ha valahol éppen tereád várnak!
Örülj, ha megfogják a kezedet,
Tanítsd meg örülni gyermeked!
Örülj és te is tárd ki szívedet!
Az öröm széppé teszi lelkedet és vidámmá kedvedet.
Örülj az ősznek, a tavasznak,
A fakadó rügyeknek, a lehulló lomboknak!
Nyáron a rekkenő melegnek,
Télen a hóval borított hegyeknek.
Örülj, ha jön egy zivatar,
Ha örülsz, akkor nem zavar.
Örülj a megkonduló harangnak,
A felröppenő sok-sok galambnak!
A felhangzó zenének!
Örülj minden csendes estének!
Örülj a farkát csóváló kutyának,
Örülj az egész világnak!
Hiszen annyi jó és szép van, aminek örülhetsz,
Örülj, ha valakivel törődhetsz!
Lásd meg mások örömét, örülj, ha bárkit öröm ér!
Örömöt adj minden kicsi örömért!
Az öröm az egy jó dolog,
akik örülni tudnak, azok boldogok.
Te is az lehetsz, ha akarod!
Dutka Ákos - Ember és magyar
Ady kérdezte sorsa éjjelén:
Lehet-e az ember, ember és magyar?
Feleltek ti bátor, szent fiúk
Lássuk: A világ most vélünk mit akar?
Vagyunk egy szálig elszánt emberek,
Kiket tiporni tovább nem lehet.
Ha kell még én is Veletek halok
Ha engedtek, Ti szent fiatalok.
Öt nap, s öt véres szörnyű éjszaka
A csillagokba írta szentelt nevetek.
Köszönöm néktek, drága szent fiúk,
Hogy visszaadtátok a csüggedő hitet,
S a barrikádok hunyó szent sugarinál
Adynak kiáltsuk szabadon ma már,
Mit az Ég falára vérrel írtatok:
Emberek vagyunk, újra magyarok!
Békés szép ünnepet kivánok mindenkinek!
Belépőd már meg van szép verset hoztál
örömmel látlak
Sajó Sándor - Magyar Sors
(részlet)
Magyarnak lenni nagy szent akarat,
mely itt reszket a Kárpátok alatt:
Ha küszködőn, ha szenvedőn, ha sírva,
Viselni sorsunk, ahogy meg van írva;
Lelkünkbe szíva magyar földünk lelkét,
Vérünkbe oltva hősök honszerelmét.
Féltőn borulni minden magyar rögre
S hozzátapadni örökkön örökre...
Alföldi Géza - Tanár Úr Egyszer...
Tanár Úr egyszer verset írtam, -
Még volt rá mentség: 16 éves voltam.
S mert elfogott valami kemény magyar bánat,
Hogy "magyar vagyok" vadul danoltam.
Ön a sárga földig lehordott érte,
Mert azt írtam: magyar az ég, a fű, a mályva,
Magyar a szemek nézése, az állatok hangja
S magyarul kel a kenyér kovásza.
Rámolvasta, hogy a kenyér kelése
Egyszerű, szabályos vegyi folyamat
S a kovász Cegléden is, meg Amerikában
A szeszes erjedéstől egyfélekép dagad.
A kakas is egyformán kukorékol,
Mindenütt egy az ég, a fű, a mályva,
A szemek is egy törvény szerint égnek
S ugyanaz a madárdalok varázsa.
Huszonegy éve!... S most innen távol
Idézem s hívom Önt a multak távolából
S átordítom száz kilométereken át,
Hogy belereng az ég, a nap is lángol:
Tanár Úr! Igen is van magyar ég, fák
S magyarul virágzik a magyar virág.
Még a magyar ökör nézése is más
S mások, de mások a magyar bikák!
És más bizony az idegen kenyér,
Más a kelése, más az illata!,
S hiába van egy Göncöl Szekér,
Odahaza mégis más a csillaga.
S ha nem hiszi el, hogy minden, minden
Más odahaza: a virág, illat, avar, -
Legyen csak egyszer, mint ma én,
Hazátlan, árva, bolyongó magyar!
(1977)
Szia!
Én vagyok a topik indito nemtudok a niknevemen bejentkezni.Szeretetel látlak köszönöm nagyon szépet küldtél ki is választotam eggyet
Ne üss sebet embertársaid lelkén! Ha a tiedet gondatlanul megkarcolja valaki, ne csinálj belőle nagy ügyet. Az agyontapogatott sebek mérgesednek el leghamarabb. Ha pedig a seb körül éreznéd már a töprengések gyötrő szaggatásait: vedd elő az akarat kését, izzítsd föl a szellem tüzében és vágd ki vele lelkedből a megtámadott részt. Mosd ki a sebet tiszta önbírálattal, bármennyire is csíp és éget. Tégy rá feledés-tapaszt és úgy járj vele az emberek között, mint akivel semmi sem történt.
Wass Albert: Te és a világ (részlet)
Sziasztok!
Ha megengeditek csatlakoznék egy szép verssel.
B. Radó Lili
PART
Mint néma csónak parttól az éjszakába,
úgy távolodik lelkemtől a lelked.
Vágyakozásod sötét hullámain
úgy siklik tova s mindig távolabb,
mintha sohase jönne vissza többé.
Tudom, a hajnal hasadását várod,
tudom, a kelő napot köszöntöd holnap.
S míg hivő vággyal tovasiklasz tőlem,
alattad örvény, fölötted a vihar van.
Fuss csak, repülj hát, rajta! könnyű csónak.
Ha vágyad örvénylő vizei elsimultak,
vihar múltán, ha nyári nap ragyog,
az örök mámort, majd ha sehol se lelted:
vissza fog térni lelkemhez a lelked,
mert az örök part - mégis - én vagyok.
Ide is nézzetek be szép gondolatokért:
http://gondolatjel.wordpress.com
Jó olvasgatást
Szép délutánt!
Nádudvari Nagy János: Óhajtás ősszel
Egy kis melegség kéne még a gyorsan tűnő nyári fényből, a lelkem borzadva fél a közelgő tél zord hidegétől. Egy kis gyöngédség kéne még, felvidító, igazi jóság, hiszen élni kell akkor is, ha nem hajt a vágy, a csók-mohóság. Egy kis megértés kéne még, nem zord szavak hideg pengéje, amik úgy döfnek belém, mint bárány szívébe a hentes kése. Egy kis szeretet kéne még, hisz ez az élet íze, sója: mi lényünket a végső úton a nagy bukásoktól megóvja.
További szép napot kívánok!
Azt mondja az anyuka a kisfiának:
- Ádámka, ezentúl nem bújhatsz be az ágyamba, mert mostmár túl idős vagy ahhoz!
- De anyuci! A papa még idősebb!
- Jaj papa, a tanárnő észrevette, hogy segítettél a házi feladat elkészítésében.
- És mit mondott?
- Azt, hogy nagyon kíváncsi, ki segített, mert ennyi hibát egy gyerek képtelen lenne elkövetni!
Pistike bemegy a kisállatkereskedésbe, és meglát egy teknőcöt.
- Tessék mondani, ez mennyibe kerül?
- Ezer forint, fiacskám.
- És tok nélkül?
Én-én vagyok. Se több, se kevesebb.. őrült, esőben mezítláb táncolós, felhők felett repülős, mindent és mindenkit szeretős, szeretni:bátor lélek vagyok. Nem bírálok és ítélkezem, elfogadom, hogy olyan vagy amilyen, mert Te Te vagy. Örömet lelek minden szépben, elolvadok a zenében, hol izzó lávaként, hol hunyorgó parázsként. Fákat ölelgetek, állatokat szeretgetek, csodálok mindent mi él vagy élt. Téged is. Mert mersz ember lenni, vagy azért, mert nem. Mert mersz szeretni, vagy azért mert nem. Engem kevesen értenek. De aki igen, az talán már érti mit jelent szeretni..."(sajnos szerzője számomra ismeretlen)
Sziasztok!
Kis segítséget szeretnék Tőletek kérni, jobban mondva idézetet, frappáns kis szöveget...
Cég tulajdonosoknak ad a cégünk egy kis dobozba lekvárt, illetve pálinkát. és ezeknek a dobozára szeretnék egy jó kis szöveget, nem túl hosszút, ha esetleg a pálinka is szerepel benne, az jó lenne, de ha nem, az sem baj. Előre is nagyon köszönöm a segítséget.
Szép hetet kivánok mindenkinek!
Áprily Lajos - Az őszre várj
Nyáron ne járj az erdőn. Őszre várj,
mikor fel nem verik turista-szók,
aranyruhába öltözik a táj
s a magasból megjő a halk pirók.
Szél jár feletted, hosszú sóhajú,
bágyadt sugár becézi vén szived,
s a bronz erdő, a Tizian-hajú,
füledbe súgja: Most vagyok tied.
Szép estét
Erdélyi József:
Néma imák...
Legszebbek a néma imák...
Imádkozik minden virág;
kék imát mond a kék katáng,
kék virága kék Miatyánk.
Gyalogútak, dűlők fele
két katánggal van most tele;
mélyült keréknyomok között
milljó kék Miatyánk köszönt.
- Ki itt jársz, légy jó emberünk
s néma imát mondj mivelünk;
tekints némán az égre fel, -
egy pillantást megérdemel.
Minden tövön száz kék katáng
mondja némán hogy ,,Mi Atyánk''
s hervad hamar és boldogan,
benne mert új élet fogan.
Mert küllőkkel bár töretünk,
kocsikenőcs a kenetünk;
mig az égre felnézhetünk,
örök élet az életünk...
Szia Mártika!
Köszönöm szépen a gyönyörű dalt
és a szép rózsát.
Pusz-pusz!!
“Végre hazaérsz. Kutyád nyakadba ugrik.
- Hol jártál eddig? oly sokáig elvoltál!
Hiányoztál, hiányoztál, hiányoztál!
Szeretlek, szeretlek, szeretlek!
Mi van a szatyrodban? Ugye az enyém?
Juj, hadd nyaljalak gyorsan fülön!
Ham, most egy picit megrágom a kesztyűdet.
De jó! Itthon vagy végre!”
(Pam Brown)
“A kutya éppen némaságával válik mindennél értékesebbé. Társaságában az ember rátalál a lelki békére, ahol a szavak elvesztik minden jelentőségüket!”
(John Galsworthy)
Ady Endre: Félhomályban
I.
Ott ültünk némán, édes félhomályban,
Te elmerengve s égő vágyban én.
Álmod hová szállt s kié volt a vágyam,
Titok maradt az, szívünk rejtekén.
Talán a mult viharzott át előtted
S előttem halkan tűnt fel a jelen...
...Neked talán már bántó, kínos álom
S nekem már kínos vágy a szerelem...
Hidd el, mi csupán csaljuk a világot,
Arcunkon is hazug az ifjuság,
Én nem török le illatos virágot
S neked sem kell már soha mirtusz-ág.
Én az álmod szeretném visszahozni,
Te tán szivembe vágyat oltanál -
Küzdünk egymásért hasztalan, hiába:
Köztünk a multnak tiltó romja áll!...
II.
A szívedből egy-egy sóhaj
Átnyilallik a szivembe...
Egyedüli kincs tetőled:
- Amit adhatsz még nekem -
A szivedből egy-egy sóhaj...
A szívemből egy-egy sóhaj
Átnyilallik a szívedbe...
Oly kevés maradt a multból...
Amit néked adhatok:
A szívemből egy-egy sóhaj...
III.
Ne vádoljunk senkit a multért,
A vád már úgyis hasztalan.
Talán másképp lehetett volna, -
Most már... mindennek vége van!...
Úgy szeretnék zokogni, sírni
A sírra ébredt vágy felett, -
De ránézek fehér arcodra
S elfojtom, némán, könnyemet.
Várunk a csendes félhomályban
Valami csodás balzsamot,
Mely elfeledtet mindent, mindent
S meggyógyit minden bánatot...
Leolvasom sáppadt arcodról
A rád erőszakolt hitet
És megdöbbenve sejtem, látom,
Hogy nem hiszel már senkinek!...
IV.
Nekünk is volt még fiatalos lelkünk,
Mi is tudtunk még hinni valaha.
Ami hevünk volt, mind elfecséreltük
S ami hajnal volt, az most éjszaka.
Te ott a deszkán ki nem oltott vággyal
Hamvadsz el lassan, némán, egyedül,
Én meg, szakítva emberrel, világgal,
Bolyongok árván, temetetlenül.
Nekünk is volt még fiatalos lelkünk,
Magasba vont és így - a porba vitt.
Megnyugvás útját epedve se leltük,
Szivünkből végképp elszállott a hit...
...Olyan a színpad, mint a lant világa,
Kifosztja lelkünk s lelket mégsem ad -
A boldogságért küzdtünk, mindhiába:
Boldognak lenni nekünk nem szabad!.
V.
Nem jó kép itt az ťőszi napsugárŤ,
Mit mi érzünk, nem késő szerelem.
A szerelem nem szánalomra vár
S te szánalomból érzel csak velem.
Én reszketek egyedül elkárhozni,
Magammal vinném beteg lelkedet...
De végzetünkkel mindhiába küzdünk:
Nekünk e g y ü t t még halni sem lehet!...
Szabó Lőrinc:
Valami szép
Egész héten köd nyomta téli
hegytetőnk: magas fellegek
fogták fazekukba a tájat
s rácsukták a fedőjüket.
Ma se mozdultak meg. De este
fent, tág körben, kinyílt az ég,
mintha egy nagy kéz felemelte
volna a fazék fedelét.
Más nem történt. A ködfal állt, és
a csöndben csak a céltalan
üveghold úszott a magasság
még üvegebb habjaiban;
de a zord táj már fölfigyelt rá,
s bámult, mint mikor a sötét
kétségbeesésnek eszébe
jut hirtelen valami szép.
Romhányi József: Hal-dal
Egy pontyporonty s egy kiscsuka kiúszott a nádhoz, hátha e kis kaland finom vacsorát hoz. Meg is láttak ott egy ingerlő csalétket,
mely a parton ülő horgászban ért véget.
- Bekapom! Ez finom falat! - mondta volna a víz alatt a ponty, hogyha a pongyola természet nem teszi némává a halat.
- Csak kapd! - biztatta volna menten a közismerten rosszmájú csuka.
- Csak a végén meg ne bánd, mert a horgász veleránt!
- És ha kiránt?
Kis hal iránt irgalmas a rendes pecás, s még nem vagyok negyvendekás.
- Sületlenség! - szólt a márna.
- Ki lenyelné, pórul járna, mert aki bekapja az ellenség horgát, annak bizony elvágják a torkát.
- Ugyan menj a víz alá! - förmedt rá a ponty -, ilyen olcsó közhelyeket nekem ne is mondj!
Be is kapta a csalétket sebtiben, aztán kisült az igazság. Tepsiben
Az Uj Bárány riportere felkereste Ordast.
Interjút kér. Én leközlöm. Olvasd.
- Igaz volna ama vád,
hogy ön orvul elfogyasztott egy egész nyers nagymamát?
- Egy nagymamát? Egy grammot se!
Ez az egész csak Grimm-mese!
- Hogy Piroskát Ön falta fel, talán az is hamis vád?
Nem hagyott meg belôle mást, csak egy fél pár harisnyát!
- Hogy én ôt ruhástul? Mit ki nem eszeltek!
Én még az almát is hámozva eszem meg.
- Furcsa, hogy a kunyhóban, hol megevôdtek mindketten,
mégis piros farkasnyálnyom díszeleg a parketten.
- Az úgy történt, hogy ôk aznap meghívtak a viskóba.
Nagyon finom uzsonna volt, szamóca és piskóta,
s mivelhogy én evés közben állandóan vicsorgok,
a vérveres szamócalé a pofámból kicsorgott.
- Én úgy tudtam, Önnél szabály,
hogy csak friss húsárut zabál.
- Kacsa! Füvet rágok lomhán legelészve,
zsengét, hogy a gyenge gyomrom megeméssze.
- És meddig lesz Önnél a juhhús is tiltva?
- Eddig! De errôl már nem írhatsz, te birka!
Egy vidám vers NEKED is !
Egy vidám verset írok Neked,
hogy az életedben a szépségeket észrevedd!
Meglásd azt, ami szép
Hogy boldog legyél, mert élsz.
Mikor felébredsz reggel,
Napod ne bosszankodva kezdd el
húzd el a függönyt, tárd ki az ablakod
Hallgasd a madarakat. Engedd szívedbe a napot!
Vedd észre, hogy az élet csupa csoda
Gondolkodj el rajta, hogy mi micsoda
Az élet szép, s már az is érdekes
Miként jut fel a csapba egy vízcsepp
Nem kell mosolyognod, ha nem szeretnél
Ne magazinok s elcsépelt közhelyek szerint élj.
Tedd azt, amit tenni akarsz
Csak mindig önmagad maradj.
Ha rohannod kell, sétálj
S tegyél néhány csodát!
Vegyél néhány szál virágot annak, kit szeretsz
Nézz velük csillagokat, nem kell sok erő, hogy meglepd.
Nem kérem, hogy egyik napról a másikra élj
Szeress, tedd, mit szeretnél, csak ez kell, hogy boldog légy!
Szia Magdika!
Szép hétvégét kivánok!
http://uk.youtube.com/watch?v=bJEKuNUNO kU
Romhányi József
A bölcs bagoly
A tudós bagolyné tojt egy kis utódot,
de az nem lett okos, sőt inkább ütődött.
Atyja, a nagyhírű egyetemi dékán
sokat bosszankodott lüke ivadékán.
Hasztalan unszolta:
- Magolj,
fiam, bagoly!
Hiába korholta, intette,
kölkét ez csak untatta.
Utálta az egyetemet, órák alatt legyet evett.
Nem csoda hát, hogy a halálmadár-vizsgán
csak ücsörgött és pislogott pislán.
- Huss!
Rivallt rá az elnök-akadémikus.
- Szálljon egy házra,
és borítsa gyászba!
- Jó! - mondta a buta bagoly, holott
azt sem tudta, miből lesz a halott.
Rászállott a legelső viskóra,
és ott csücsült bóbiskolva.
Jobbat nem talál, ki mindent végigpásztáz,
mert ez volt a temetői gyászház.
Így lett a nagyerdő legostobább baglya,
a Huhugányos Akadémia tagja.
Szép napot kívánok!!
Mint megannyi szirom, hull a sok pehely,A világ koldulón ásít, míg telik a kehely.
Hó-csókkal, hó-bókkal jégálmot kívánón!
Hó-csókkal, hó-bókkal jégvágyat imádón!
S már elborít mindent a szűzies fátyol,
Csillogó csendjével fehéren gyászol. Pálnagy László
A halhatatlanság remek ötletnek tűnik, míg rá nem jössz, hogy magadra maradtál.A kárhozottak királynője c. film
Idézetek az életről.
Ősz van
Beérett a termés
Gyönyörű ősz van!
Fénylik az október délután.
Beérett a termés,
nincs már gyümölcs a fán.
Ökörnyálból ezüst fonódik,
zizegnek a sárga levelek.
Gyönyörű ősz van!
Minden csendes, megelégedett.
A fák, a föld, a virágok
megadták, amit csak lehetett,
de mi megadjuk-e egymásnak?
Erre feleljünk, emberek!
Petrőcz Mária
Kellemes szép napot kivánok mindenkinek!
“Veled boldog vagyok,
Veled szelíd vagyok,
Veled erős vagyok,
Veled nyugodt vagyok,
Veled mindig mosolygok,
Veled én, énmagam vagyok,
Nincs többé olyan, hogy nélküled,
Tervem és jövőm van veled.”
(Balzac)
“A lélek sugárzása
Széppé varázsolja az embert.
Az ember szépsége
Összhangot termet a házban.
Az otthon összhangja
Rendet teremt a hazában.
S ha az országban rend honol
Béke köszönt a világra.”
(kínai közmondás)
ADY ENDRE: SZELID, ESTI IMÁDSÁG
Uram, adj csöndes éjt,
Nyugodalmas, nagy éjt
A te vén gyermekednek,
Beteg, rossz gyermekednek.
Fölséges dáridók,
Keserves dáridók
Muzsikája kerüljön,
Hangja messze kerüljön.
Ne ülje szívemet,
Nyomorék szivemet
Az ébrenlét lidérce,
Rettenetes lidérce.
Aludjak kacagón,
Álmodjak kacagón
S boldoguljak álmomban,
Ifjuljak meg álmomban.
Valami nagyon nagyot,
Valami dicső nagyot
Álmodva hadd képzeljek,
Éjemben hadd képzeljek.
Imádkozzak, mint gyerek,
Régi, iskolás gyerek
Istenes áhitattal,
Altató áhitattal.
Mikor az alkony leszáll,
A barna alkony leszáll,
Régi imám az ajkam
Szaporázza az ajkam: "Adj
csöndes éjt szüleimnek, adj csön-
des éjt mindeneknek. Istenem,
én járva-kelve, fölvirradva
és lefekve, imádlak, mint
édes Atyám. Jó Atyám, vi-
selj gondot rám, ámen."
Táviratok...levelek...levelek...
Mily jók is vagytok hozzám emberek:
köszöntő sorok, baráti szavak
repülnek felém,mint a madarak.
E sok levél mind a válaszomra vár,
írok...írok...de egyre több madár dalol nekem,
ó mily nagy jutalom
e megbecsült virágos alkonyom.
Köszönöm,hát ezerszer köszönöm,
hogy megosztjátok vélem örömöm:
a sugarat, mely homlokomra hullt,
s feledteti,mily szőrnyű volt a múlt!
Barátaim,de megbocsássatok,
mindőtöknek felelni nem tudok
külön külön nagy munka lenne az,
e vers szívemből csordul és igaz.
Hiszen tudjátok ez a lényegem,
benne a hálám,forró köszönetem
hozzátok,vegyétek név szerint...
fáradt szívem,most nyugalomra int.
Mögöttem oly sok küzdés szenvedés,
érzem rám férne egy kis pihenés...
megpróbálom....s küldöm e versemet
levél helyett: köszönet...köszönet!
Zelk Zoltán:
Ez már az ősz
Itt-ott még egy tücsök, dalt próbál szegény, a füvek között. Szakad a húr, szétfoszlik a vonó - nem nótaszó ez már, de búcsúszó. Ez már az ősz. Borzongva kél a nap. Közelg a rozsdaszínű áradat. Átzúg kertek, erdők, hegyek fölött - elnémul a rigó, el a tücsök. Mily korán jő, mily korán tör felénk - hogy kortyolnánk még a nyár melegét! Be üres is volt idén a pohár, be hamar elmúlt ajkunktól a nyár! S hallod, ők is, hogy szürcsölik a fák az őszi ég keserű sugarát. Hiába isszák,nem ad már erőt, csügged az ág, sárgára vált a zöld. Csügged az ág, ejti leveleit.- Ó, ha az ember is a bűneit így hullatná! s lomb nélkül, meztelen, de állhatnék telemben bűntelen! Dideregve didergő fák között úgy tűrni deret, havat, vak ködöt, tudni, tavasszal élni támadok. - Nehéz a szívem. Mást nem mondhatok.
Kellemes szép napot kívánok.Kellemes délutáni időtöltést
Thalis Silvenier
Neked adom lelkem
Csendes az éj, az égen ezer csillag.
A Hold égi útján felfelé ballag.
Telt arca fentről a Földre mosolyog,
Benéz az ablakon, szeme ránk ragyog.
Hűvös az éj, gyere bújj ide mellém!
Én vigyázom álmod ezen az estén.
Csendes már minden, a nappal véget ért,
Helyét az estnek adta, aludni tért.
Bújj ide hozzám és hunyd le a szemed.
Felejts el mindent, én fogom a kezed.
S ha hallod majd a csengettyűk dallamát,
Feltárom előtted lelkem kapuját.
Valahol messze, egy manó útra kel,
S az Éj-Tündér most csak nekünk énekel.
Hallgasd csak Kedves, milyen szép ez a hang,
Hallod már Te is, hogy cseng a kisharang?
Hát hunyd le szemed és Te is láthatod
Az előttünk nyíló mesés világot,
Ahol ezer csoda és varázslat vár,
Szoríts magadhoz, gyere, induljunk már.
Nézd csak, ez az a hely, ahol minden más.
Itt nincs Rossz, nincs Harag, semmi rohanás.
Ez egy sziget, a Vágyak Birodalma:
Lelkemnek mélye, az álmok világa.
Ez az a hely, amit magamban hordok.
Ha Rád gondolok, mindig itt vagyok,
Együtt Veled; mert Rólad szól az álmom.
Náladnál fontosabb nincs e világon!
Senki más nem látja, nem ismerheti,
Álmaim kapuját fel nem törheti.
Mások előtt e helyet zárva tartom,
S a kulcsát most Tenéked átadom.
És lesz egy Hang, mely mindent megmutat.
Segít Neked, hogy megtaláld az utat
Ami elvezet Téged a lelkemhez.
Csak gondolj rám és szoríts a szívedhez!
Mert Te vagy az, kiről annyit álmodtam!
E mesés világot Neked alkottam.
“Végigcsináltam a kutyám haldoklását. Amikor szemében kialudt a fény, lefogtam a szemhéját….tetemét az ölemben cipeltem a kertbe, magam temettem el. Egyszerre voltam mestere, dadája, orvosa, gazdája, táplálója, mentője, gondozója, élettársa és sírásója. És a barátja persze…”
(Müller Péter: Szeretetkönyv)
“Mások nevezzék csak gyöngeségnek az állatszeretetet, gúnyoljanak ezért - te sétálj csak nyugodtan a kutyáddal. Jó társaságban maradsz, s Isten is tudja ezt.” (Márai Sándor)
“A kutya éppen némaságával válik mindennél értékesebbé. Társaságában az ember rátalál a lelki békére, ahol a szavak elvesztik minden jelentőségüket!” (John Galsworthy)
Szép napot kívánok!
Pilinszky János
HALAK A HÁLÓBAN
Csillaghálóban hányódunk
partravont halak,
szánk a semmiségbe tátog,
száraz űrt harap.
Suttogón hiába hív az
elveszett elem,
szúró kövek, kavicsok közt
fuldokolva kell
egymás ellen élnünk-halnunk!
Szívünk megremeg.
Vergődésünk testvérünket
sebzi, fojtja meg.
Egymást túlkiáltó szónkra
visszhang sem felel;
öldökölnünk és csatáznunk
nincs miért, de kell.
Bűnhődünk, de bűnhődésünk
mégse büntetés,
nem válthat ki poklainkból
semmi szenvedés.
Roppant hálóban hányódunk
s éjfélkor talán
étek leszünk egy hatalmas
halász asztalán.
További szép
napot kívánok !!
Wass Albert: Megnémultam
Megnémultam... elszakadt a húr,
Nem szólal lantom többé senkinek.
A tölgy-rengeteg hulló sátorában
A természettel együtt temetek...
Lelkem szikláin meghalt az echó,
Elhallgattak a harsogó habok,
Lombok között már nem susog a szellő
s a zord hegyekről eltűnt a titok...
Hiába küldi sírva vagy nevetve
Halk csobogását egy messzi patak,
Többé nem láttok könnyet a szememben,
A kék havasról több dal nem fakad...
Megnémultam... elszakadt a húr
Nem szólal lantom többé senkinek
Hanem ott bent, lelkem sziklái közt
Halkan zúgnak tovább a vadvizek...
---
http://www.youtube.com/watch?v=e4KMgedklyI
“A kutya éppen némaságával válik mindennél értékesebbé. Társaságában az ember rátalál a lelki békére, ahol a szavak elvesztik minden jelentőségüket!” (John Galsworthy)
“Egyetlen házasságot sem nevezhetünk valóban sikeresnek, ha a házastársak nem egymás legjobb kritikusai. A barátságról is ugyanez mondható el, mégpedig a hagyományos elképzelés ellenére, mely szerint a barátság konfliktustól mentes kapcsolat, kölcsönös szívességek és bókok viszonya. Az ilyen kapcsolatok azonban felszínesek, és nem érdemlik meg a barátság nevet.
Minden emberi kapcsolatnak lényeges része, hogy szükség esetén a két fél bírálja egymást. Enélkül minden kapcsolat sekély vagy sikertelen.
A kritika a vezetés, illetve a hatalom gyakorlásának egyik formája. Ami nem más, mint kísérlet arra, hogy előre megfontolt módon befolyásoljuk az eseményeket. Azért bírálunk, hogy megváltoztassuk valakinek az életét. Természetesen a befolyásolásnak nem egyetlen s nem is a legmagasabb rendű módja a kritika. Lehet befolyásolni példával, javaslattal, példázattal, jutalmazással, büntetéssel, tiltással vagy engedélyezéssel, tapasztalat révén, szervezéssel stb. A hatalom gyakorlásáról köteteket lehetne írni. Mi azonban beérjük azzal, hogy azt mondjuk: aki szeret egy másik embert, annak gyakorolnia kell ezt a művészetet, mert ha valakit érdekel egy másik ember lelki fejlődése, akkor fel kell készülnie arra, hogy az adott pillanatban a lehető legmegfelelőbb módon segítse azt elő.”
(M. Scott Peck: A járatlan út)
- Hol jártál eddig? oly sokáig elvoltál!
Hiányoztál, hiányoztál, hiányoztál!
Szeretlek, szeretlek, szeretlek!
Mi van a szatyrodban? Ugye az enyém?
Juj, hadd nyaljalak gyorsan fülön!
Ham, most egy picit megrágom a kesztyűdet.
De jó! Itthon vagy végre!”
(Pam Brown)
“Van valamitek, amit nem adnátok oda? Mindent, amitek van, oda fogtok adni egy napon. Gyakran mondjátok: “Adnék, de csak az arra érdemesnek.” Kertetekben a fák nem mondják ezt, sem nyájatok a legelőn. Adnak, hogy élhessenek, mert a nem-adás elpusztít.” (Paulo Coelho: A portobellói boszorkány)
“Az egészség a legnagyobb ajándék, az elégedettség a legnagyobb gazdagság, a hűség a legjobb kapcsolat.” (Buddha)
Szép napot kivánok mindenkinek!
Csodálatos idő van
“A legjobb dolgok mindig a közelünkben vannak. A lélegzet az orrunkban, a fény a szemeinkben, a virágok a lábunknál, a munka a kezünkben, az Igazság ösvénye elöttünk. Ne kapaszkodjunk a csillagok felé, de becsüljük meg a hétköznapi feladatainkat abban a biztos tudatban, hogy a mindennapi kötelesség és a mindennapi kenyér a legédesebb dolog az életünkben.”
(Robert Louis Stevenson)
Kellemes estét,jó pihenést,további szép hetet kívánok
Gaál Éva Emese:
Ima az emberért
Adj, Uram a léleknek fényvilágot,
a sötétségből tiszta kiutat,
amelyben megsemmisülnek a gyászok,
és irányra talál a gondolat.
Ha a fájdalom megnevezhetetlen,
a végtelen vele szerteszakad,
s elvesztegeti magát minden versben,
bárhogy őrködnek a hívó szavak.
Minden kusza, hogyha a cél homályos,
ha élni létezésnél nehezebb,
ha gondba satíroznak a hiányok,
és vergődik a lelkiismeret.
Azt add, Uram, amit egyre csak vettél:
a teljességet teremtő erőt,
ne legyen gyatrább a tökéletesnél
ember előtted s önmaga előtt.
Mondd! Te az örök tökély birtokában
miért teremtettél esetlegest?
Mért hagyod kínlódni ezer hiányban,
s ezer jajban az emberi nemet?
Mért adtál értelmet kérdőjelekhez,
ha kérdésre csak kétség válaszol,
s a gondolkodás, mint egy kapott jelmez,
hősét, s szerepét nem leli sehol?!
Hát azt add Uram, amit már nem adhatsz,
más világban más embert, más jelent,
s olyan lelket a fénylő virradatnak,
ami sokszorozza a végtelent.
Adam Mickiewicz:
Jó estét! Jó estét!
- Hallva ezt szívem mélyén öröm kel, soha,
valahányszor csattan az éji zár,
vagy reggelünk újabb találkozóra vár,
köszöntés, búcsúzás nem tölt el íly örömmel,
mint most, mikor mindent az este pírja önt el,
s szavamtól arcod is édes pirosra vál.
Szemed tükrében is kigyullad egy sugár,
és boldog sóhajod vegyül az esti csönddel.
Akik együtt élnek, övék a "jó napot",
a dolgozó kézé, mely kenyerük kereste;
"Jó éjszakát"
- köszönj boldog szerelmesekre,
ha telt gyönyörükből szíved vigaszt kapott;
s azoknak, kikre a remény hoz holnapot,
"Jó estét"
- suttogjon szemünk mélyén az este.
“Mi mindent meg nem cselekszik Isten azoknak az életében, akik maradéktalanul bíznak benne.” (Hudson Taylor)
“Isten azért teremtette a zenét, hogy szavak nélkül tudjunk imádkozni.”
(John Lennon)
http://uk.youtube.com/watch?v=jEOkxRLzBf 0
Szia Mártika!!
Nagyon szép és igaz idézeket kaptunk
Tőled.
“A kötelék, mely igaz családot összefűzi, nem a vér, hanem az egymás élete iránti tisztelet s a benne lelt öröm.” (Richard Bach)
“Az anya a család szíve, és mosolya a szívverés.”
(ismeretlen)
http://www.youtube.com/watch?v=UezD_KdpWIs&feature=related Vigyázz rám...
Szép napokat kívánok!!!
Szép délutánt Magdika!
“A jó tanító nem saját tudásának gyümölcseit osztja meg a tanítványaival, hanem megmutatja nekik, hogyan arassák le saját gondolataik gyümölcseit.”
(Kahlil Gibran)
“A betegség után lesz édes az egészség, a baj után a jó, az éhség után a jóllakottság, az erőfeszítés után a pihenés.” (Hérakleitosz)
“Amit meg kell tanulnunk, az mindig ott van a szemünk előtt, csak alázatosan és figyelmesen körül kell néznünk, hogy meglássuk mit akar tőlünk az Isten, és melyik a legjobb lépés amit a következő pillanatban tehetünk.”
(Paulo Coelho - A Zahír)
Szép estét kívánok!!
Gyönyörű volt a dal!!!
http://www.youtube.com/watch?v=C3iql9ROcBE Jó éjszakát
Rohannak az emberek, nincs idő semmire,
Gyerekként nem ily életet álmodtunk a földre.
így gondolkodom az életnek értelmén,
S remélve nézek a világba szerte szét,
Bár csak fényt vihetnék az emberek szívébe,
Hogy ne fájjon nekik az életnek keresztje.
"/ismeretlen szerző/
Hogyha lennék..
Hogyha lennék fűzfa lombja,
fűzfakarom elringatna,
és ha lennék kis madárka,
minden dalom hozzád szállna.
És ha lennék búvó patak,
eloltanám a szomjadat.
Vagy, ha kósza szellő lennék,
arcod körül lengedeznék.
Lennék lábnyom út porában,
csillagfény az éjszakában,
rosszkedvednek múló perce,
napsugár, mely melengetne,
lennék kéz, mely megkeresne,
téged hozzám elvezetne.
Hogyha lennék... de nem lehet,
ember vagyok aki szeret.
Talán bűnös, talán igaz,
csöppnyi sóhaj, csöppnyi vigasz.
http://www.youtube.com/watch?v=VU9IBC_Z7jE
Kányádi Sándor:
Néma tulipán
Mondanom se kell, mert mindenki tudja, hogy a virágok az illatukkal beszélgetnek. Amelyik virágnak nincs illata, az néma.
Ilyen a tulipán is. Néma. Még suttogásnyi illata is alig van egyik-másiknak.
De nem volt ez mindig így, nem bizony. Valamikor, a kezdet kezdetén, úgy illatozott s olyan különb s különb illattal minden virág, hogy a méhek már jó hajításnyiról megérezhették, "meghallhatták", merre van a rezeda, a jácint vagy éppen a tulipán.
De volt egy kertész, egy nagyon sürgő-forgó emberke. Szakálla térdét verte a fejében fészkelő nagy bölcsességtől. Volt ennek a fura kertésznek egy csodálatosan szép virágoskertje, telides-teli mindenféle-fajta, szebbnél szebb, illatosabbnál illatosabb virággal. Örült a kertész a kertjének, művelte is tőle telhetően. Öntözte, kapálta, karózta, nyeste. Csak azzal nem volt kibékülve, hogy ahány virág, annyi illat. Bántotta az orrát az illatok sokasága. Egyedül a bazsalikom illatát szenvedhette. S elhatározta, hogy bazsalikomillatúvá varázsolja az egész kertet. Bazsalikomillatúvá minden virágot.
Megszeppentek a virágok, amikor kertészük szándékát megneszelték. Tudták, hogy amit a fejébe vesz, abból nem enged. Tűzön-vízen keresztülviszi.
De maguk a bazsalikomvirágok sem örültek.
Hogy jöhet ahhoz például holmi kis, kavicsok közt kapaszkodó puskaporvirág - vagy rágondolni is rossz - a szagos müge, hogy egyszerre csak bazsalikomillatú legyen?
Féltékenyek lettek az illatukra.
Szomorúság szállott a kertre, amikor megjelent a kertész egy hatalmas szívókával meg egy ennél is hatalmasabb illatpumpával.
Legelőször a tulipán illatát szívta ki. Majd vette a pumpát. De a tulipán ökölbe zárta a szirmait, s megrázta magát. Hiába mesterkedett a kertész, a bazsalikomillat nem fogott a tulipánon.
Dühbe jött, toporzékolt a kertész. Ollóval, késsel, sarlóval, kaszával fenyegetőzött. De hiába.
A tulipán inkább néma maradt. De nem vette föl a bazsalikom illatát.
Hanem elkezdett csodálatosabbnál csodálatosabb színekben pompázni. Illat helyett most gyönyörű színekkel mutatta az utat az elbizonytalanodó méheknek, pillangóknak és más röpdöső szorgoskodóknak.
Meghökkent a kertész. Elámult, még a száját is tátva felejtette a nagy álmélkodástól. A megmaradt illatú virágok pedig valóságos illatzivatart zúdítottak rá. Tikogni sem volt ideje a kertésznek. Úgy maradt, ahogy volt, ámulatában. Most is ott áll, kerti törpévé zsugorodva. A tulipánok gyönyörűbbnél gyönyörűbb színekben pompázva némán mosolyognak össze a feje fölött.
Az életedet Te írod
(számomra ismeretlen szerzőtől)
Az életed célja az, amit annak hiszel.
Küldetésedet te magad szabod ki saját magadnak. Életed, pedig az lesz, amivé teszed, és soha senkinek nem lesz joga ítélkezni feletted. A saját tábládhoz tartozó palavessző a te kezedben van.
Ha a múltban csupa ostobasággal írtad tele a táblát, töröld le szépen. Törölj ki minden emléket, amely nem szolgálja jelenlegi életed. Légy hálás, azért, hogy idáig eljutottál, és kezdd újra!
Immáron itt a tiszta tábla az újrakezdés előtt. Kezdd hát újra! Itt és Most! Találd meg az örömödet az életben, és légy boldog. Isten arra teremtett, hogy megéld a lét örömét. Csak olyan dolgokat csinálj, amelyek örömmel töltenek el. Csináld azt, amit szeretsz. Ez a legegyszerűbb módja annak, hogy átéld az öröm érzését.
Tedd fel magadban a kérdést: "Miben lelem örömömet?" Ha megtalálod a választ, és átadod magad annak a bizonyos tevékenységnek, a vonzás törvénye lavinaként zúdítja majd rád az örömteli embereket, körülményeket, és eseményeket, és mindezt azért, mert magad is az öröm frekvenciáján rezegsz. A belső vidámság valójában a siker fűtőanyaga. Minden, ami örömmel tölt el, újabb jó dolgokat vonz majd az életedbe.
Bármerre is indulj, jól döntesz. Ez a választás szabadsága. A te táncodat senki más nem táncolhatja, a te dalodat senki más nem énekelheti, a te történetedet senki más nem írhatja meg. A Föld neked forog. Az óceánok neked áradnak, és apadnak. A madarak neked énekelnek. Minden gyönyörűség, amit látsz, minden csoda, amit tapasztalsz, érted, neked van. Nézz körül! Ebből az egészből semmi sem létezne, ha te nem lennél. Ne feledd, életed tábláját Te írod tele, méghozzá azzal, amivel akarod. Egyetlen dolog van: Jól érezni magad-most!
Szép napot kivánok mindenkinek!
Szabó Magda gondolata:
"Senki sem ígérte, hogy az élet harmonikus döccenő nélküli. Anyám azt mondta, egyet tanulj meg: Hétfőn hétfő, kedden kedd. Egyik sem ikertestvér. Hogy mit hoz a kedd, azt ne kezd el siratni félelmedben hétfőn. Hogy mit adhat a kedd, azt ne tervezd hétfőn. Hátha nem hozza be. Az egyik nap ilyen, a másik olyan.
Egyetlen egyet kell megjegyezni, ha harmonikusan élni akarsz. Ha jót hoz, akkor józanul viseld, hogy most örömöd van. Józanul és fegyelemmel. És ha baj van, azt is viseld józanul és fegyelemmel. Engem erre neveltek."
Őri István: Álom-ének
Az álmok tengere furcsa szerzet
ott lélek léleknek üzenhet,
s szív vallhat szívnek szerelmet.
Ott minden - mi itt nem - lelhető
ott vagyunk Isten is - világot teremtő.
Az álmok világa furcsa szerzet
az álmokban virág vall virágnak szerelmet
az álmokban, ki van, mind angyalok
fejükön fénylő tündér-glória ragyog.
Az álmokban ritkán van szenvedés
s ha fáj is, mit élsz - jön az ébredés.
Az álmokban zöld a fű, és minden vidám
az álmokban mindig süt a nap,
mint szép őszi délután,
amikor Ő jött feléd,
megfogtad szép kezét,
s azt hitted, mindez örök... -
Az álmokban így van mind -
a valóban mögöttünk az Élet sündörög.
De sebaj! Újra itt az éj,
csukd be szép szemed,
álmodj és remélj!
Ó, csöndes éjjel enyhe balzsama!
Lágy ujjaiddal érints könyörülve
s fénytől futó, éjimádó szemünkre
boruljon a felejtő éjszaka;
ó, édes Álom! hogyha akarod,
törd meg dalom most s fogd le gyenge pillám,
vagy várd meg a záró áment, amíg rám
a mákonyos ágy suttog altatót;
de óvj s erősíts, mert a vánkoson
a sírba szállt nap árnya átoson;
űzd el szobámból a busarcu gondot,
mert éjjel áskál, mint sunyi vakondok;
csukd el a lelkem ékszerét vigyázva
s fordítsd meg kulcsod az olajos zárba.
(Kosztolányi Dezső fordítása)
Elmentek már a madarak, a fecskék
Csak mi maradtunk itt: én és az ősz.
Szép álmomat a lelkemből kilesték
Csapongó vágyaim, hogy visszajössz.
De elmentél, veled a nyár, az álmok.
Csak szél süvölt, és halál bolyong a berken.
A hervadásban elmerülve állok,
És fáj az ősz, a bánatom, a lelkem.
Neked nagyon hideg volt itt az élet,
Nem jött bíborral már az alkonyat.
S megsemmisült sok délibáb-reményed
Csillagtalan nagy éjszakák alatt.
De érzem már: te vagy lelkemnek minden,
S nem kérek tőled semmi, semmi mást,
Csak jer vissza, s én rózsákkal behintem
Körülötted az őszi hervadást.
Wass Albert
Szép estét!
Testvér, csak lábujjhegyen jer velem,
csak nagyon halkan, nagyon csendesen.
Amerre járunk,
ne rezzenjen egy kis levél se meg,
ma lelkem olyan mint a tó;
legkisebb rezzenéstől megremeg:
Gyere a templomunkba:
a bükkerdő ma vár,
a Csend harmóniája
ott megint a lelkünkbe talál.
Gyere velem...
csak szótlanul, csak csendesen,
csak csendesen...
Wass Albert
TÓTH ÁRPÁD:
EZ MÁR NEM NYÁRI ALKONYAT
Még ifjúságával tüntet a nyár,
Még dagadóra szítt kebel a domb,
A rácskerítés peremén
Még csókolózni könyököl a lomb.
Még titkolják sóhajuk a szelek,
S mint a hancúzó gyerekek,
Rugdalják a napozó utakon
A furcsa ördögszekeret.
De estefelé hirtelen
Elkomolyodik a világ -
Ez többé már nem nyári alkonyat,
Fájdalmasak a fák.
Összebújt testük sötét és hideg,
Csak felsovárgó csúcsukat
Ragyogja be nagymessziről
Valószínűtlen fényével a nap.
Valami fáj a tájnak. Csattanó
Izzása merengésbe hal,
Érzi a vén föld, mily rég volt szegény
Igazán boldog s fiatal.
Most álmodja mélázón vissza tán
A nyolcvanmillió éves nyarat,
Mely eónokkal ezelőtt
Ontotta rá az ifjú sugarat.
Az volt a nyár! Tüzelt a fény
A dinozaurusz páncélos övén,
S az élet boldog szörnyalakokat
Próbálgatott, nagy páfrányok tövén.
De aztán jött a vénség, és a föld
Fáradt lett, rosszkedvű, beteg,
Jött a jégkor, s az ember jött vele,
A boldogtalan szörnyeteg!
A természet még kisérletezik,
Gyúlnak ujjongó, kurta, vad nyarak,
Élni, boldognak lenni még,
Ó, ragyogjatok ősi sugarak!
Hiába. Elszalad a nyár.
Bús ember, megállok a fák alatt.
Elkomolyodik a világ,
Ez többé már nem nyári alkonyat.
A csókrahajló lomb közül lehull
Egy koraősz, rozsdásodó levél.
Az ördögszekér megáll az uton,
És feljajdul a szél.
Dsida Jenő:
Öreg október
Be jó lenne még azt mondani mindig:
Szívem fürösztik tavaszi kegyek,
a napsugár is éget,
virágosak a rétek,
és holnap kirándulásra megyek.
Be jó lenne egy szép kézlegyintéssel
elintézni az egész őszi dolgot:
- Eh, nem fél, aki bátor,
csak rövid nyári zápor,
és boldog marad mindig, aki boldog.
De hiába, már nincs levél a fákon,
halk tűz robogja be a tűzhelyet,
felhők - mint soha régen -
bóbiskolnak az égen,
s már nem lehet, már nem lehet...
Szép napot!
Szergej Jeszenyin:
Szép jó reggelt!
Elaludt már a sok arany csillag,
megrebbent a tág víz tündér tükre,
a folyóra hajnal fénye villants
pírt dobott a fényháló-egünkre.
A nyírfák is mosollyal ébredtek,
szétzilálták selyem hajfonatjuk,
zöldszín fülbevalóik zizegtek,
s harmatból volt ezüst ruha rajtuk.
Lombos csalán kerítésre kúszva
ékes gyöngyöket nyakára felvett,
s pajkosan-bohón fülembe súgta:
"Szép jó reggelt!"
Szép hétvégét
AZ ŐSZHÖZ
Ó, gyümölcsterhes és szőlők levétől
Vérfoltos Ősz, ne menj még, ülj le árnyas
Tetőm alatt; itt jó, ha megpihensz,
S hangold vidám sipomhoz hangod, ó, hadd
Libbenjenek az év leányai!
Virágok és gyümölcs dalát dalold.
"A kis bimbó a napra tárja kelyhét
És szerelem fut remegő erében,
Száz virág ring a reggel homlokán és
Dúsan virul az este fényes arcán,
Mígnem a füstös Nyár dalába fog
S fejére tollas felhő hint virágot.
Gyümölcs-illatban fürdenek a légi
Szellemek, s a szárnyas gyönyör a kertben
Kóborol vagy a fákra ül s dalol."
Így énekelt, ülvén, az édes Ősz,
Majd megborzongva felkelt és a dombok
Fölött eltűnt, itthagyva drága terhét.
(William Blake)
Kányádi Sándor
Még süt a nap...
Még süt a nap, még sütöget,
csak reggelente van hideg,
csak estelente kéldegél
újra és újra föl a szél.
Csak az éjszakák, csak azok
hűvösek, mint a csillagok.
Napközben meleg van, meleg.
Sütkéreznek a verebek.
Duruzsolnak a darazsak.
Napfényben fürdik a patak.
Gúnárok, gácsérok, tojók
élvezik még az úsztatót.
De a reggeli hideget
feledni többé nem lehet,
sem az esték, sem a sötét
éjszakák csillag-hűvösét;
tudják mindezt a levelek,
s a fáknak búcsút intenek.
,,Énektestü és ismeretlen
Ő, az igazi kedves mindig,
Szivünk ormán él s minket is
Szelid erővel odaindit.
Hogy meredekjén bátoritson
Szerelme mély mezőkre tárul,
Ilyenkor egy-egy üstököslány
Lelkönkbe hull a homlokárul.
Mosolya vizcsepptiszta tenger
S az ő szomoru mosolyába
Beléömlik minden más asszony
Tisztitó, éhes kacagása.
Szelid keze csak simogat majd,
Szeméből kibuggyan a kláris
S az én zenélő sebeimből
Kihajtanak a violák is."
(Megjelent: Szeged című lapunkban 1924. november 23-án.)
Szép hétvégét kivánok mindenkinek!
http://www.youtube.com/watch?v=hw g0U_1KJ9E
"Néha szavak nélkül kell megbocsátani.
Érteni a szavakban ki nem fejezett bánat
és a jóvátételre igyekvő szándék apró
jeleit,s jelekkel felelni a jelekre.
Felejteni ott,ahol a felejtésre van szükség,
megróni máskor azt,akinek szüksége
van a megrovásra.
Az igazi megbocsátás,mint a szeretet általában,
intelligens és leleményes.
És alázatos is,
legfőképpen talán alázatos."
galambok ültek a verebekhez.
Mikor gyöngéden járdára lépett,
édes bokája derengve fénylett.
Mikor a válla picikét rándult,
egy kis fiúcska utána bámult.
Lebegve lépett - már gyúlt a villany
s kedvükre nézték, csodálták vígan.
És ránevettek, senki se bánta,
hogy ő a szívem gyökere-ága.
Akit ringattam vigyázva, ölben,
óh hogy aggódtam - elveszik tőlem!
De begyes kedvük szivemre rászállt,
letörte ott az irígy virágszált.
És ment a kedves, szépen, derűsen,
karcsú szél hajlott utána hűsen!
A turkálóbanTéli napnak alkonyulatánál,Megállék a turkáló ajtajánál.
Vonakodva nézek szét a helyiségben,
Nem lát meg ismerős annak belsejében?
Bizony, jól sejtettem, rögtön észrevettem,
Főnök, s titkárnője ott turkálnak szemben.
S nejem barátnője... ki gondolta volna!
Mindig azt dicsekszi, mily jól megy a dolga.
Tőlem balra, néma méltóságban,
Volt barátnőm kutat csendben, egymagában.
Ahogy rám néz, vörös lesz a képe,
Olyan mintha égne, s folyna vére.
Mintha nem ismerne, lesütött szemekkel,
Folytatja munkáját szorgalmas kezekkel.
Odébb meg a szomszéd rám merengve nézett,
Mint ködön át a máramarosi bércek.
Hozzá fogok én is - itt egy derék gúnya,
Méretre jó lenne, csak lyukas az ujja.
No nézd a hasán is... egy jókora nyílás,
Azon át látom meg, hogy kilója hétszáz!
Boldog órák szép emléke képpen,
Ott turkáltam én is a tömeg közepében.
Egyre serényebben, egyre merészebben,
Úgy eltelt az idő, hogy észre sem vettem.
Nézelődésemben, fél szendergésemből,
Egy lelkesült kiáltás ver föl.
Jön a bála, jön a bála! - hangzék,
S majd felborítnak, amint feltekinték.
Mint az őrült, ki letépte láncát,
Megindult a tömeg, s törtet egymáson át.
Bálabontás jövend... nagy cirkusz valóba`.
Bizony irigyelné az ókori Róma.
Szende ismerősim... kik még nemrég voltak,
Már nem restelkednek, nyomnak, löknek, tolnak.
Turkálnék a cuccból, mi új bálában vagyon...
De jobb ha hazamegyek, mert itt ütnek agyon!
Otthon a tévében buzgón meccset nézek,
Alvajárók ezek... mély altatást érzek.
Kis életet, mozgást, vajon hol keressek?
Ott hagyom a focit, hogy turkáljak egyet!
Nagyon jó
viccelödjünk
Felháborító, micsoda vendéglő ez! Pincér, azonnal hozza ide a panaszkönyvet!
- Igen, uram. Hanyadik kötetet parancsolja?
Pincér, hozzon nekem egy jó erős kávét!
- Igen, uram. Hány cukorral?
- Ha tényleg jó a kávé, akkor eggyel iszom.
- Igenis, egy kávé négy cukorral!
A pincér odamegy a vendéghez:
- Ennél az asztalnál egy öregember ült egy kisfiúval. Nem tudja hova lettek?
- Az öregember meghalt, a kisfiú meg én vagyok..
Egy házaspár betér egy vidéki vendéglőbe. Az asszonyka az étlapot nézegetve megkérdezi:
- Vajon milyen lehet itt a csiga?
A szomszédos asztaltól átszól egy férfi:
- Pincérnek van öltözve, asszonyom
Mondja, főpincér úr, milyen koktélt tud hozni száz forint alatt?
- Talán egy intelligenciakoktélt. Mindössze ötvenegy forint.
- Jó, megkóstolom.
A pincér kihozza az italt, a vendég belekóstol, majd azt mondja:
- De hiszen ez víz egy kevés citromlével!
- Na látja uram, máris hat
Köszönöm!Te is tetszik.
Gyermekeinket nem megvédeni kell az élet nehézségeitől,
hanem alkalmassá tenni őket azok leküzdésére."
(Gieber Györgyi)
*
"Két dolgot adhatunk gyermekeinknek,
gyökereket és szárnyakat!"
(Közmondás)
"A gyereknevelésben nincs jó vagy rossz. Hallgass a józan eszedre és az ösztöneidre, amikor a gyermeked igényeiről van szó!"
"A gyermekeknek nagyobb szükségük van a példaképre,
mint a bírálatra."
(Jaubert)
Végül nem bán már az ember semmit, semmit,
csak szeressék!
Jaj! úgy vágyik valakire, hogy eltűri azt is már,
hogy ne szeressék!
Úgy menekül, kapaszkodik! Csak az kell, hogy legalább
a szíve tessék!
Fél egyedül. Csak karolják! - s már eltűri, hogy a szíve
ne is tessék.
Megszelídül a magánytól, s csak annyi kell végül már,
hogy meg ne vessék.
Egyedül az éjszakákat?! - Ó, nem, inkább eltűri,
hogy meg is vessék.
Egyedül megérni itten betegséget, csapásokat,
ezüstös karácsonyestét?
Egyedül felérni ésszel a múlást, azt, ami van,
és azt, mi lesz még?!
Jaj, nem! Végül nem bán már az ember semmit, semmit,
- azt se, hogy szeressék.
Ó végül már azért sír csak, hogy valakit szeressen még,
szeressen még.
Legyen aki megengedje: - rágondolva tölthessen el
egy-egy estét
Hanem azt, hogy nem arattam sikert. A kudarc nem azt jelenti, hogy nem értem el semmit,
Hanem azt, hogy tanultam valamit. A kudarc nem azt jelenti, hogy bolond voltam,
Hanem azt, hogy volt bennem hit a kísérletezéshez. A kudarc nem azt jelenti, hogy dicstelenné váltam,
Hanem azt, hogy volt merszem próbálkozni. A kudarc nem azt jelenti, hogy nem értettem a lényeget, Hanem azt, hogy valamit másképp kell csinálnom. A kudarc nem azt jelenti, hogy alábbvaló vagyok,
Hanem azt, hogy nem vagyok tökéletes. A kudarc nem azt jelenti, hogy elvesztegettem az időt,
Hanem azt, hogy van ürügyem az újrakezdéshez. A kudarc nem azt jelenti, hogy fel kell adnom,
Hanem azt, hogy még jobban kell igyekeznem. A kudarc nem azt jelenti, hogy sohasem fog sikerülni,
Hanem azt, hogy türelmesebbnek kell lennem. A kudarc nem azt jelenti, hogy Istenem elhagytál engem,
Hanem azt, hogy Neked bizonyosan van egy jobb ötleted.
Nagyon szépeket válogatsz !
Szívből szeretni híven !
Nincs szebb égni e tűzben!
És együtt repülni fel, hogy lelkünk kevésbé féljen!
Szívből szeretni annyi, érte mindent föladni !
És szállni, fent sólyom szárnyon szállni, áldást találni!
Égig emeld a szíved ! Száguldj, szerelmünk hirdesd!
És így nyer értelmet végleg álom, boldoság, élet!
Szívből szeretni híven ! Nincs szebb, égni e tűzben !
És együtt repülni fel, hogy lelkünk kevésbé féljen!
Szívből szeretni mámor, elvész közel s a távol!
És érezd, a szíved lángol, eltűnt a múlt a mából.
Tévedni emberi dolog. Szeretni, még inkább.
De miért van az, hogy mégis ez a legritkább ?
Feltesszük a kérdést: mi az hogy szeretet..?
- mi legyen a válasz !... törődni valakivel? -
meglehet. Mondhatjuk még róla, érezni
másnak örömét, bánatát. Esetleg igyekszünk
átélni ki nem mondott fájdalmát. Akadály e a távolság ?
Nem !...- semmiképp nem az. Barátok közt mindegy,
mekkora az útszakasz. A szeretet úgy járja meg útját,
hogy nem lassítja közeg. Két ember közt oly gyors,
hogy észre sem veszed. Ha közel vagy, ha távol,
a szeretet utolér, ha mindkét barát ezt érzi szívének legmélyén !
Parancs János:
Ami hiányzik
igen, az hiányzik, az egészséges élniakarás,
a minden bajt legyűrő erő és remény,
ami átlendít a holtpontokon, és segít,
repít tovább, amíg csak lehet,
a veszteségeket tudomásul veszi,
de oktalanul nem bánkódik, nem álmodozik,
a következő lépést latolgatja, és csak azt,
ha kell, mindent újrakezdve, más irányban
indul el sietve, tépelődés és kétely nélkül,
mint a hegyomlás, mint a kilőtt nyíl,
vakon, céljának értelmét nem keresve,
csüggedetlen bizakodással, ravaszkodva,
csak tovább, csak előre, bármi áron,
mérhetetlen önbizalommal félresöpörve
az akadályokat, a vétlen útjábakerülőket,
hátra se pillantva, a végpontra se nézve,
lépésről-lépésre eredményesen, biztatóan,
igen, az hiányzik, a makacs élniakarás
Ne bántsa lelkedet nagy remények vágya,
Mert nem a jólétben van a szívek boldogsága!
Örömöt adhat egy kunyhó is eleget,
Csak a szív legyen sorsával elégedett!
Kísérje léptedet az égi vezér keze,
Ne bántsa szívedet a búnak fellege.
S ha mégis utadba bánat gyöngye akad,
Tűrj,mert bánat után,örömvirág fakad!
Számomra ismeretlen szerző tollából:
Egy kis virág is okozhat nagy zavart
Néhány ostoba szó szörnyű bajt
Valami elszorul legbelül
És úgy szorít, hogy az ember menekül
Nehéz úgy szeretni, ahogyan kell
Amit a másik örömmel elvisel
Nehéz szeretni okosan, józanul
Szeretni sajnos senki nem tanul
Távol tart egy félénk mozdulat
S a vallomáshoz nincsenek szavak
Valahogy mindig rosszkor érkezünk
S néha magunk elől is menekülünk
Nehéz úgy szeretni, ahogyan jó
Ahogy az örömmel elfogadható
Nehéz szeretni okosan, józanul
Szeretni sajnos senki nem tanul
A közeledés is félreérthető
A hazugság is lehet megnyerő
Néha túl érzékenyek vagyunk
Máskor meg a büszkeség a bajunk
Nehéz úgy szeretni, ahogyan kell
Amit a másik örömmel elvisel
Nehéz szeretni okosan, józanul
Szeretni sajnos senki nem tanul...
Legyen szép napotok gyönyörű idő van
Nagyon szép köszönöm,hogy elhoztad
Reményik Sándor - A menekülő
Ha menni kell, magammal sokat vinnék.
Az egész édes, megszokott világot.
Rámástul sok, sok kedves drága képet
és egy pár szál préselt virágot.
Vinnék sok írást, magamét, meg másét
sok holt betűbe zárt eleven lelket
s hogy mindenütt nyomomba szálljanak:
megüzenném a hulló leveleknek.
Vinném az erdőt, hol örökké jártam
hintám, amelyen legelőször szálltam
a keszkenőm, mivel rossz másba sírni
a tollam, mert nem tudok mással írni.
Vinném a házunk, mely hátamra nőtt
az utca kövét küszöbünk előtt!
Vinném... én Istenem, mi mindent vinnék!
Én Istenem, mi minden futna át
gyötrődő lelkem alagútjain.
Olvasgatnám az ablakok sorát
simogatnám a fecskefészkeket
s magamba színék minden verkliszót
mint bűbájos, mennyei éneket...
Utánam honvággyal tekintenének
az ajtók mind, és mind a pitvarok
szeretnék mindent, mindent magammal vinni
és mindent itt hagyok
Képet nemenged felrakni
Egy kedves barátom oldaláról hoztam ezt a kis verset,sajnos a szerzőjét nem ismerem,de szeretném megosztani veletek
További szép estét
Bárhová is visz az út, bárhová is sodor a szél
Lesz egy ember, aki a szívedben mindig Veled él
Rátaláltál, megszeretted
Kis lelkében a nagy zűrt helyretetted
Veled él, és Veled marad
Mikor szemedből könnycsepp fakad
Nem felejt el, nem hagy cserben
Vigyáz Rá hogy szemed könnyet ne ejtsen
Vele élsz és vele halsz majd,
Az Élet ha az utadon végighajt majd
Nem beszél majd, nem is szól
Érzed mégis, hisz tudod jól
Hogy bárhová is visz az út, bárhová is sodor a szél
Szívedben mindig nyár lesz, elmenekül a gonosz tél
Továbblépsz majd, messze mész majd
Szavait nem felejted, sokszor hallod majd
Nem kell félned, nem kell várnod
Ő ott lesz:Szíved ki kell tárnod
Nem létező szavai kis távoli lelkének
Eljuttatják füledbe dalát, szomorú énekének
Ez az ének Rólad szól, a megélt dolgokról
Vigasztal is majd: Sose félj a holnaptól!
Amikor egyedül vagy, és csend bámul a falakról
Ne csüggedj, hisz tudod Te is nagyon jól:
Bárhová is visz az út, bárhová is sodor a szél
Az igaz ember, és a Szeretet mindig örökké él!
Meddő órán----------
Magam vagyok.
Nagyon.
Kicsordul a könnyem.
Hagyom.
Viaszos vászon az asztalomon,
Faricskálok lomhán egy dalon,
Vézna, szánalmas figura, én.
Én, én.
S magam vagyok a föld kerekén. Tóth Árpád
Sziv
esen
Wass Albert:
Mindent újra kezdünk
Nem vetted észre? Naponta mindent újra kezdünk. Újra mosdunk, újra borotválkozunk, újra fésülködünk, újra öltözünk. Újra megfőzzük az ételünket. Újra elmegyünk ide vagy oda. Újra dolgozunk, újra vesződünk, újra bosszankodunk, újra örvendünk, újra hazatérünk, újra lefekszünk. És ez így megy folyton, folyton.
Nem is lehet másként. A nap reggel újra felkel és este újra lemegy. Újra jön a szél, újra szállanak a felhők, újra esik az eső, újra kiderül az ég. Újra, mindig újra.
A természet örök rendje ez és mi kötve vagyunk a természethez, mint a növények, vagy mint az állatok.
A fák levelei tavasszal újra kihajtanak és ősszel újra lehullanak. A virágok újra kinyitnak és újra elhervadnak. Újra jön a tavasz, újra jön a nyár, újra jön ősz és újra jön tél. És Te természetesen azt mondod erre, hogy nem is lehetne másként, mert így van ez jól. Miért vagy úgy kétségbeesve tehát, hogy újra elölről kell elkezdd az életedet?
Minden vagyonodat elvesztetted. A virágok is elvesztették színpompás ékszereiket, csak puszta gyökerük maradt meg a föld alatt. Azért ne hidd, hogy most már többé sohasem fognak virágozni.
Életed, megszokott munkád kerete szertehullott. Itt állasz puszta kézzel, egyetlen szál ruhával és nem tudod, mihez kezdhetnél, mert ilyesmi még nem történt Veled.
Nézd a költöző madarakat. Fáradt csapatokban most térnek meg tengeren túlról. Semmijük sincs, igazán semmijük. Csak az a két kis fáradt szárnyuk.
Szinte ájultan hullanak alá pihenni a bokrok közé.
De holnap reggel, ha felkélsz a nappal és kijössz ide, hogy megkeressed őket: vidám füttyüket messziről hallhatod már. Fürgén szökdelnek az ágak között, hernyót keresnek és száraz mohát a fészekrakáshoz. Figyelheted, milyen vidáman hordozzák csőrükben a vékony gallyakat s fonnak belőle nótaszó mellett új otthont fiaiknak.
Amiért ember vagy, azért tanulhatsz még sokat a madaraktól...
Diane Loomans: Ha elölről kezdhetném a gyereknevelést
Ha elölről kezdhetném a gyereknevelést,
fenyegetés helyett
festegetésre használnám a kezem.
Példálózás helyett példát mutatnék.
Nem siettetném a gyereket,
hanem hozzá sietnék.
Nem a nagyokost játszanám,
hanem okosan játszanék.
Komolykodás helyett
komolyan venném a vidámságot.
Kirándulnék,
sárkányt eregetnék,
réten kószálnék,
bámulnám a csillagokat.
A civakodás helyett
a babusgatásra összpontosítanék.
Nem erőszakoskodnék a gyerekkel,
hanem a lelkét erősíteném.
Előbb az önbizalmát építeném,
azután a házamat.
Kevesebbet beszélnék a hatalom szeretetéről
és többet a szeretet hatalmáról.
Ez nagyon tetszik!
Köszönet érte :)
Párizsban járt az ősz...
Párisba tegnap beszökött az Ősz.
Szent Mihály útján suhant nesztelen,
Kánikulában, halk lombok alatt
S találkozott velem.
Ballagtam éppen a Szajna felé
S égtek lelkemben kis rőzse-dalok:
Füstösek, furcsák, búsak, bíborak,
Arról, hogy meghalok.
Elért az Ősz és súgott valamit,
Szent Mihály útja beleremegett,
Züm, züm: röpködtek végig az úton
Tréfás falevelek.
Egy perc: a Nyár meg sem hőkölt belé
S Párisból az Ősz kacagva szaladt.
Itt járt, s hogy itt járt, én tudom csupán
Nyögő lombok alatt.
Ady Endre
Szép napot kivánok mindekinek!
ŐSZ
Valahol már az ősz dalolgat,
és hullanak a gesztenyék,
vad szél-fiuk lombot karolnak,
s kacagva hintik szerte-szét,
valaki jár a szürkületben,
s szívében őszi dal fakad,
valaki búcsúval köszönti
a messze-szálló darvakat,
valaki áll a fenyves alján,
s a szeme könnyel lesz tele...
szél sír a park arany-avarján,
s koppanva hull a gesztenye.
Wass Albert
Szép álmokat
Őszi vágy
Oly jó volna ma messze menni,
s elenyészni a semmiségbe,
ha értem jönne most a párom,
s egy őszi útra elkísérne...
Egymást szép halkan átölelnénk,
úgy mennénk át egy furcsa hídon...
s a hídon megcsókolnánk egymást,
nagyon halkan és nagyon titkon.
( Wass Albert )
Isten nem ígért
Örökké kék eget,
Életünket átszövő
Virágosnövényeket.
Isten nem ígért
Napot eső nélkül,
Gond nélkül örömöt,
Békét jajszó nélkül.
De Isten erőt
Ígért a napra,
Munkára pihenést,
Fényt az utunkra,
Kegyelmet bajunkban,
Égi segítséget,
Nem múló részvétet,
Örök szeretetet."
(Annie Johnson Flint)
A kézben nyugszik még a kéz,
A szembe olvad még a szem
Mint mindörökre, végtelen;
S a lélek már csak félig itt,
Félig követi útjait
S jobb része mégis ezalatt
A búcsúzónál itt marad.
A viszontlátás oly nehéz,
A kézben nyugszik már a kéz,
A szembe olvad már a szem,
Mint mindörökre, végtelen.
S a lélek mégis fél, remeg,
Hogy őt csak álom csalja meg
S nem mer örülni igazán,
Hogy fel ne ébredjen talán... Majthényi Flóra