Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Terhességi jelek ezek?

Torolt_felhasznalo_880625
Torolt_felhasznalo_880625
Létrehozva: 2006. december 29. 22:49

Sziasztok!

Már biztos indult ezer ilyen jellegű topik, amiben hasonlót kérdeztek, sajnos időhiány miatt nem tudom végignyálazni őket, de számomra fontos lenne, ha segítenétek!

Először is a ciklusom 28 napos, nagyjából elég pontos is. A 14. nap tájékán (elötte és utána is) együtt voltam a párommal, szóval az esély a teherbeesésre megvolt! Ma vagyok a 25. napon, teszteli még korán lenne. Viszont már egy pár napja, pontosan öt napja valami fura, apró kis szúrásokat érzek a hasamban, alul, jobb oldal fele. Eddig ilyen még sohasem volt, a peteérést sem szoktam érezni. Ma a szúrkálás helyett inkább csak olyan megmagyarázhatatlan nyomás szerű volt, olyan mint mensi elött, de ez nem fájt, inkább csak éreztem, hogy valami van. Néha szédülök, csak épp egy kicsit. Viszont annyit iszok, hogy félóránként megyek pisilni. A melleim mintha nagyobbak lennének, olyan mint a vérzés elött. Már egy hete olyan, mintha hőemelkedésem lenne. Nem voltam még terhes, ezért egy kicsit nehéz megállapítani, hogy ezek most azok a tünetek, vagy sem, márha ilyenkor lehet érezni valamit is.  Ha van valaki, aki hasonló cipőben volt már, és hát remélem sokan vagytok  akkor légyszi írjatok!  Köszike!

 

  1. Torolt_felhasznalo_880625
    Torolt_felhasznalo_880625
    2006. december 30. 19:0552.
    Sziasztok! Kellemes estet Nektek! Be kell vallanom, nagyon nehezen, de sajna mindkettőre az van biggyesztve, hogy a mensi eslő napjától...hétfő meg még oly messze van.   A Lilyt azért csináltam meg, mert már nem bírtam magammal, viszont ha észszerűen gondolkodom, jobb, ha megvárom azt a fránya hétfőt. Hiszen olyan gyorsan nem emelkedik a hcg hormon. Szóval jó lesz a szilveszter. Aztán lehet, hogy holnap reggel mégis bevetem valamelyiket!  
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  2. 2006. december 30. 19:0451.
    Sziasztok! A hasfeszülés, puffadás az minek lehet a jele a 2. hétben?
    előzmény:
    szamoczka2 (47)
    2006-12-30  10:27
  3. Torolt_felhasznalo_394675
    Torolt_felhasznalo_394675
    2006. december 30. 18:4750.

    Szia!

    Kiváncsian várjuk az eredményt!  Hogy bírod ki, hogy ne csináld meg legalább az egyik tesztet?Én nem bírtam. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_880625 (48)
    2006-12-30  12:48
  4. Torolt_felhasznalo_880625
    Torolt_felhasznalo_880625
    2006. december 30. 12:4848.

    Szép napot mindenkinek! Nagy nehézségek árán, és persze volt egy kis közelharc is, beszereztem egy Clearblue-t meg egy One step-et is.  Gondoltam most nem csinálom meg, jobb lesz, ha várok hétfőig(akkor kellene megjönnie) A mai Lily elég haloványocska volt, ezért is gondoltam, hogy marad a várakozás. Igazából mindegyik tesztre az van ráírva, hogy a a mensi esedékésségének napjától, na meg persze, hogy bármely időszakban, de a reggeli a legjobb, szóval majd hétfőn reggel próba újra! A kávéval nem tudom mi a helyzet, mert soha életemben egy kortyot sem ittam belőle, és az illatától mindig kiráz a hideg. Most is, még borzongtam is egyet. Fúj. Szóval ez sajna nem mérvadó.

    Ago_bled! Nekem a narancs jön be, de nagyon! Pedig nem a kedvenc gyumim, de most sok fogy belőle. 

    További szép napot!!!!!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  5. 2006. december 30. 10:2747.
    Szia Leo

    Nekem az első terhességemnél volt egy olyan görcsöm, hogy azt mondtam, na mostmár biztos nem vagyok terhes mert most fog megjönni. Akkor még teszt nem mutatta, csak egy hétel később. Most a második babámnál a hétvégi nagytakarítás után éreztem azt, amit mensi közben szoktam néha, hogy nem fáj, de olyan kellemetlenül húz az alhasam. Hát még aznap este (!) pozitív tesztet produkáltam, amit aztán reggel megismételtem.
    Ha ott volt az a halovány második csík akkor én már bizakodnék, drukkolok nektek
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  6. 2006. december 30. 10:1946.
    Ez már biztató! Szorítok nagyon, hogy tovább erősödjön!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_880625 (45)
    2006-12-30  10:14
  7. Torolt_felhasznalo_880625
    Torolt_felhasznalo_880625
    2006. december 30. 10:1445.
    Sziasztok! Gyors beszaladtam. Reggeli pisi. Lily teszt. Halvány második csikocska. De most rohanok.....  Szép napot mindenkinek!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  8. 2006. december 30. 09:5444.
    Szioka,

    nem tudom, hogy baba van vagy nincs a dologban, de mindenkepp leirom , en mit gondolok.

    Szoval:
    En mensi elott 2 nappal estem teherbe, ugyhogy ez nem tutti, hogy a max. lehetoseg a 13-15 nap korul lehetseges.

    Alig mult el az elso mensim, ami rendes 5 napos volt,mint addig is mindig szokott lenni, mar kezdodtek a tunetek , megnottek es kemenyebbek lettek a melleim, allando fejfajasom volt.en hoemelkedest nem vettem eszre, nem is gondoltam babara, hisz mensiztem .en kis naiv...

    Fel ido tajban mar tuttira tudtam, hogy Pocaklakom van, rengeteget ittam, gyakran jartam pisikalni, es elmondhatatlan szamban gyurtam be az almat, amit kulonben egesz eletemben utaltam

    Azota is a kedvenc gyumolcsom az alma.

    Ma vagyok 26+4 napos, es aprilis 10re varjuk a babankat.
    Nagyon sok sikert kivanok, es remelem van valaki mar a Paocakodban.Ha kiserul , ird meg kerlek.Lehet mar meg is tortent, de nem volt idom vegigolvasni az egeszet

    Nagyon boldog Ujevet kivanok minden topic ironak.
    Pussz
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_880625 (1)
    2006-12-29  22:49
  9. Torolt_felhasznalo_255150
    Torolt_felhasznalo_255150
    2006. december 30. 09:0343.
    ööö, hát, ezek még nem azok, főleg, ha várod nagyon a babát, akkor magadnak is produkálhatod! a Clearblue-t ma is megcsinálhatod, az már ki fogja mutatni.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_880625 (1)
    2006-12-29  22:49
  10. 2006. december 30. 08:5642.

    Szia!

    Minden tünetet meg lehet magyarázni, egyedül a szédülés nem passzol sehová, illetve passzolhat, mert én az első fiammal a szédülésen kívű semmi tünetet nem probukáltam a 8. hétig.

    Szóval a szédülés biztató... A többi lehet a mensi vagy a karácsonyi nagy vacsorák eredménye is...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_880625 (1)
    2006-12-29  22:49
  11. 2006. december 30. 08:3941.
    A szurkálás lehet petefészeciszta, a hőemelkedés kezdődő influenza. A melleid nagyok, mint vérzés előtt - mert vérzés előtt vagy. Terhesen úgy járkál az ember folyton pisilni, hogy NEM ISZIK. De persze, terhes is lehetsz!!

    A teszteken nincs rajta, hogy reggeli vizeletből kell csinálni, mert akkor a legnagyobb a hormonkoncentráció benne??

    Az ilyen topikok mindig viccesek számomra egy kicsit...."tegnap voltam együtt a párommal, de már érzem a terhességet" Pont a 14. nap körül teherbe esni a nagykönyvben szoktak, amúgy viszonylag ritkán (de persze lehet). Majd ha a 38-40. napon vagy, és még mindig hasonló tüneteid vannak - nos akkor költs tesztre, ne most! Minden esetre drukkolok neked, csak nehogy csalódj, hogy most bebeszéled magadnak (meg bebeszélik neked), aztán semmi....
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_880625 (25)
    2006-12-29  23:36
  12. 2006. december 30. 07:3040.
    Szia. Én a második babámat várom. És nekem is elsőre összejött, úgyhogy ezen nincs mit csodálkoznod, ha elsőre sikerült. És a tüneteidet én is szóról szóra produkáltam a mensi elmaradása előtt 1 héttel. Sőt, a kávétól olyan rosszul lettem, hogy egy egész éjszakát guggoltam a wc előtt. És ez még kb a beágyazódás ideje alatt lehetett. Pé-m pedig hamarabb volt vagy 2-3 nappal, mint a félidő, a teszt viszont a 28. napon mégis nagyon halványan lett pozitív. AZt mondják, hogy a hcg szint, amit a teszt kimutat 3 naponta duplázódik meg, tehát nem érdemes halvány teszt után másnap megint tesztelni. Várj legalább 3 napot a következővel. Sok sikert neked és boldog babavárást, ha babás vagy.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_880625 (1)
    2006-12-29  22:49
  13. Torolt_felhasznalo_394675
    Torolt_felhasznalo_394675
    2006. december 30. 01:5439.

    Szia!

    Tavaly december hatodikán fogant a kisfiunk és december 21-én este már teszteltem is egy nagyon halványan, de pozitívat és pont Lily-vel... Másnap reggel megismételtem újra. Ekkor is ott volt a második csíkocska bár halványan. Aztán 24-én reggel jött a Gabriel teszt és azon már egyértelmű volt a helyzet. 

    /Mielőtt bárki belémkötne: tervezett, kiszámolgatott, méregetett, pg-zős fogantatás volt ez.  Ezért is tudom a pontos dátumot. /

    Kiváncsian várom én is a fejleményeket! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_880625 (15)
    2006-12-29  23:24
  14. Torolt_felhasznalo_880625
    Torolt_felhasznalo_880625
    2006. december 29. 23:5238.
    Lányok! Alvás van! Már félig ráborutam a lélektan jegyzeteimre, és ez nem pont a legkellemesebb testhelyzet az alvásra! Jó éjt mindenkinek!!!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  15. Torolt_felhasznalo_880625
    Torolt_felhasznalo_880625
    2006. december 29. 23:4837.
    Naná, hogy nem felejtelek el!    
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  16. Torolt_felhasznalo_880625
    Torolt_felhasznalo_880625
    2006. december 29. 23:4636.
    A biosz könyvekkel hadilábon vagyok, már rég meg kellett volna halnom vírusos agyvelőgyulladásban, és még élek. Segítséget kértem, hátha volt már valaki hasolsó helyzetben, és tudna segíteni. Csak ennyit kértem. Azzal nem megyek sokra, ha csak feltételezik a tudásom, pont ezért kérdezek, mert nem tudom, lehetnek-e ilyen jelek. Segítséget kértem.... Akik segítenek nekem, annak nagyon szépen köszönöm....
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  17. 2006. december 29. 23:4535.
    Bocsi, ez privi akart lenni...  
    előzmény:
    Zsuci76 (34)
    2006-12-29  23:45
  18. 2006. december 29. 23:4534.
    Utána néztem a hozzászólásaidnak, de nem találtam közöttük olyan hozzászólást, ami az én topicomba jött volna... Pedig nekem is ismerős a neved...  
    előzmény:
    erikaIII (28)
    2006-12-29  23:38
  19. 2006. december 29. 23:4433.

    Lányok, olyan izgi a téma, de megyek aludni. Már így is ki lettem netfüggônek kiáltva.

    Jó éjt, de reggel visszanézek és ez nem fenyegetés  .

    Olyan jó lenne megint terhesnek lenni!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  20. 2006. december 29. 23:4132.
    A Clearblue kicsit érzékenyebb a többinél. (Drágább is.) Tényleg örülnék egy privinek, ha nem felejtesz el Jó éjt!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_880625 (25)
    2006-12-29  23:36
  21. 2006. december 29. 23:4031.
    Nekem az egyik barátnőmnek pont ez volt az első intő jel (még a mensi előtt), hogy szúrkált a pocija. Úgyhogy akár jó jel is lehet, viszont ilyen korán még annyira alacsony lehet a hormonszint, hogy érdemes a reggeli vizeletből megcsinálni a tesztet, mert az ad biztosabb választ. Viszont ne keseredj el, ha még negatív, mert abból még bármi lehet, de ha pozitív, akkor már lehet örülni!   
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_880625 (25)
    2006-12-29  23:36
  22. 2006. december 29. 23:4030.
    Önszorgalomból mértem, vagy fél évig . De megérte! És van benne valami, a spontán hónapokban is tudtam, mi a pálya.
    előzmény:
    Zsuci76 (27)
    2006-12-29  23:38
  23. 2006. december 29. 23:3929.
    Felesleges velem vitatkoznod, amit írsz, abból látszik, hogy érted, miről van szó, tehát te is tudod, mekkora hülyeség volt, amit leírt a topikindító kérdésére, aki egyébként segítséget kért ezzel a topikkal.
    előzmény:
    Zsuci76 (26)
    2006-12-29  23:36
  24. 2006. december 29. 23:3828.
    Zsuci! Most ugrott be, hogy sztem régen írtam már neked bíztató privit a topicodban. Nincs már meg, de olyan ismerôs a neved !
    előzmény:
    Zsuci76 (26)
    2006-12-29  23:36
  25. 2006. december 29. 23:3827.
    Nekem eleve azt mondta a doki (és nem csak nekem), hogy felesleges ilyenkor mérni a hőt, éppen a progi pótlás miatt. Ezek szerint a második sikeres is volt??? Tök jó!!!
    előzmény:
    erikaIII (24)
    2006-12-29  23:34
  26. 2006. december 29. 23:3626.
    Nem, nem derült ki... Viszont nem azt írta, hogy még nincs HCG, hanem azt, hogy kb. két hét, mire beágyazódik. Legjobb esetben is most fejeződött be a beágyazódás... (Szerintem a biosz könyvekben is.)
    előzmény:
    veravera (23)
    2006-12-29  23:32
  27. Torolt_felhasznalo_880625
    Torolt_felhasznalo_880625
    2006. december 29. 23:3625.
    Akkor most lesem, hogy leesik majd-e. Mindenesetre PÉ után fent marad, csak eddig nem éreztem folyton azt, mintha hőemi lenne.  Én ma a délutániból csináltam a tesztet, de holnap veszek másikat, milyet is? Clearblue? Okás, igaz a DM-ben csak ez a fránya Lily volt.... Az én "szúrkálásom is a méhem körül lehet, egy picit inkább jobbra, de azért nem egy vakbélgyulladás.... Hát étvágy az van, meg fogy a narancslé, amit nem is szeretek, mert túl héjízű.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  28. 2006. december 29. 23:3424.

    Persze, Utrogestan golyót   , de én akkor is tudtam, hogy terhes vagyok! 

    Azelôtt is volt már 1 inszem, progipótlással, de nem voltam 37 fokos utána, csak mensikor.

    előzmény:
    Zsuci76 (22)
    2006-12-29  23:30
  29. 2006. december 29. 23:3223.
    Közben a válaszomból gondolom kiderült
    előzmény:
    Zsuci76 (18)
    2006-12-29  23:25
  30. 2006. december 29. 23:3022.
    De ha Neked inszemed volt, akkor valszeg kaptál progipótlást, nem? Pont az a hormon felelős a hő fenntartásáért.
    előzmény:
    erikaIII (20)
    2006-12-29  23:26
  31. 2006. december 29. 23:2721.
    Vegyél egy tesztet, pár perc alatt megtudod a választ.
    Nekem vannak gyerekeim, de szerintem túl korai, hogy bármit is érezz, ha terhesvagy. Én mindkét gyerekemnél kb. a 2-3-dik terhességi héten keztem el érezni dolgokat. Pl:. hányinger, szédülés, fáradékonyság, aluszékonyság, nagyobb étvágy stb...

    Kívánom, hogy legyen ahogy te szeretnéd! Sok sikert!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_880625 (1)
    2006-12-29  22:49
  32. 2006. december 29. 23:2620.

    Okés a kb. két hét, csak kicsit furcsán fogalmaztál . Nekem hétfôn volt az inszem., azon a héten vasárnaptól volt állandó, 37 fok a testhôm. Az volt nálam az elsô tuti jel.

    Most meg pár nap és 8 hónapos lesz a fiam  .

    előzmény:
    Eidothea (13)
    2006-12-29  23:21
  33. 2006. december 29. 23:2519.

    Nyugodtan tesztelj!

    Nekem már a menstruáció esedékessége előtt két nappal teljesen világosan kimutatta. Egy nagyobb érzékenységű teszt még napközbeni pisiből is. Persze nem azt mondom, hogy nem tévedhet ilyen korán a teszt (hamisan lehet negatív), de szerintem már van esélye, hogy zebrás legyen, ha van baba.

    Egyébként nekem is a has szurkálás volt az első tünet! Csak a méhem körül éreztem.

    Soxerencsét!!!

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_880625 (1)
    2006-12-29  22:49
  34. 2006. december 29. 23:2518.
    Most látom, hogy az előbb Neked írtam...   Nem Neked szántam, hanem Veraverának.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_880625 (11)
    2006-12-29  23:18
  35. 2006. december 29. 23:2517.
    Reggel pisiljél, tedd be a hűtőbe, szaladj el egy DM-be, vegyél egy Clearblue-t, és csináld meg, és írjál nekem privit, hogy mindenképp tudjam az eredményt

    Vannak ugyanis nők, akik a szülésznők kézikönyvében foglatakkal ellentétben a biológiatankönyvek szerint működnek, azaz az elmaradt menstuáció előtt 1-2 nappal már a HCG szintjük olyan magas, hogy kimutatható. Én is ezen csodabogarak közé tartoztam már kétszer is életemben
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_880625 (11)
    2006-12-29  23:18
  36. 2006. december 29. 23:2416.
    A hőd igazából akkor jelent valamit, ha előtte folyamatosan mérted, és tudod, hogy alapesetben mennyi szokott lenni. Végülis ez mindenkinél változó, csak az az általánosan igaz, hogy a pé után kb. 0,5 fokkal magasabb, mint előtte, és mensi előtt ismét leesik.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_880625 (11)
    2006-12-29  23:18
  37. Torolt_felhasznalo_880625
    Torolt_felhasznalo_880625
    2006. december 29. 23:2415.
    Vettem! Lilyt, de aztán nem bírtam ki, hogy az egyiket ne csináltam volna meg. Valami iszonyú halvány valami van, de nem nevezném konkrét csíknak. Igazából nem feszül, inkább csak fel vagyok puffadva, mintha épp tele zabáltam volna magam, pedig nem is. Csak valami  van.... Remélem nem ciszta, ilyet még nem éreztem, igaz nem is volt esélye hogy babám legyen.  
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  38. 2006. december 29. 23:2114.
    Melyik részével nem értesz egyet?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_880625 (11)
    2006-12-29  23:18
  39. 2006. december 29. 23:2113.
    Szerintem meg olvasd el a szülésznök kézikönyvét 2 fejezet 37 oldal.
    előzmény:
    veravera (10)
    2006-12-29  23:16
  40. ANI
    ANI
    2006. december 29. 23:1812.

    Szerintem is vegyél egy tesztet, én tegnap tettem ugyanígy mivel 7 napot késett, miután megcsináltam és negatív lett elmúlt a állandó gombóc is a torkomból amit addig a terhesség biztos jelének vettem. Más kérdés hogy azóta sem jött meg..ez persze további szorongani való...  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_880625 (1)
    2006-12-29  22:49
  41. Torolt_felhasznalo_880625
    Torolt_felhasznalo_880625
    2006. december 29. 23:1811.
    A Pé-m a 14. napon volt, a váladék állagából szoktam észrevenni, még a nődokim mondta, hogy annak a változása jelzi, hogy volt. Amúgy mást nem szoktam érezni. Bebeszélés. Hát nem tudom. Nem az az eset áll fent, hogy mindenáron babát szeretnék, és csak úgy produkálom a tüneteket. Mivel még nem volt ilyen problámám egyszer sem, gondoltam megtudakolom, mi is ez. Tisztában vagyok a dolgokkal, mi és hol történik. a megtermékenyítástől számított 7-10 nap a beágyazódás, ami valamikor most lenne esedékes, ha jól számolom, a teszt meg csak kb. három nap múlva mutatná ki. Náthás nem vagyok, épp ezért fura hogy 37.1 -37.3 körül ingadozik a dolog. Igen, igen, várok, csak egy kicsit türelmetlenül, és még a vizsgáimra sem tudok kellőképp koncentrálni. A babának!    Ez az első hónap, hogy nem védekeztünk, kicsit furcsállnám, ha ilyen gyorsan sikerült volna a dolog!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  42. 2006. december 29. 23:1610.
    Ennél nagyobb baromságon rég olvastam. Kapj elő egy bioszkönyvet máskor, mielőtt kioktatsz másokat!

    Leonetta ha terhes vagy, tartósan fent van a hőd, reggel, ébredés után mérjed. 37 körül kéne lennie. De az akkor is fent van, ha megjön, csak ha terhes vagy, fent is marad. Szóval ez a módszer is nagyjából a teszttel 1időben mondja meg, mi van. Holnap reggel ha Clearblue-val tesztelsz, nagy valószínűséggel kimutatja, ha terhes vagy.
    előzmény:
    Eidothea (2)
    2006-12-29  23:01
  43. 2006. december 29. 23:159.
    Mert a ciklus 25-dik napján a teszt még semmit nem fog mutatni!

    Én mind a két terhességemnél csak a terhesség 5-dik, 6-dik hete körül kezdtem érezni a tüneteket, szerintem ez nálad még egy kicsit korai!

    De sok sikert a babaprojekthez!
    előzmény:
    moaszi (6)
    2006-12-29  23:10
  44. 2006. december 29. 23:138.
    Igen, igen, vagy van, amikor kis ciszta marad, az is tud fájni, ill, olyan, mintha feszülne kicsit. Olyan korán van még, de ha babát szeretnél, megértelek, hogy hajtanád az idôt  
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_631389 (4)
    2006-12-29  23:05
  45. Torolt_felhasznalo_690078
    Torolt_felhasznalo_690078
    2006. december 29. 23:117.
    Tesztelj! Gabriel, talán már kimutatja, elvileg 10 nappal utána. Szerintem jön a baba. 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_880625 (1)
    2006-12-29  22:49
  46. 2006. december 29. 23:106.

    miert nem veszel egy terhessegi tesztet?

    Egy perc altt kiderul,igy nem orulsz meg a talalgatasban....

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_880625 (1)
    2006-12-29  22:49
  47. 2006. december 29. 23:065.
    akkor már csak 3-5 napot kell várnod és kiderül. vagy megjön vagy nem. 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_880625 (1)
    2006-12-29  22:49
  48. 2006. december 29. 23:054.
    Azok a kis szurkálások lehetenke a peteérés jelei is.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_880625 (1)
    2006-12-29  22:49
  49. 2006. december 29. 23:033.

    Szia,  

    nem a tüneteidre válaszolok, csak leírom, mi volt nálam. A beágyazódás körüli napt után állandó 37 fok volt a hômérsékletem, elôtte 36,1-,5. Ha nem vagy náthás, akkor lehet, hogy baba az ! A többi jel nálam késôbb jött, de a mell az látványosan változik elég hamar.

    Minek örülnél jobban? 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_880625 (1)
    2006-12-29  22:49
  50. 2006. december 29. 23:012.
    Ez a konkrét esete bebeszélésnek.

    Tudod nagyjából hogy egyáltalán hol történik a megtermékenyülés? A petevezetékben.
    Onnan mire szép lassan levándorol a méhedbe és ott beágyazodik minimum 2 hét, szóval ha zigotád is lenne még meg se tapadt.

    Még várnod kéne.

    vegyél ovulácios tesztet, azzal tudod mikor érik be a petesejted.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_880625 (1)
    2006-12-29  22:49

Címlap

top