Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Hardanger

wbarby
Létrehozva: 2006. október 23. 13:09

Kedves kézimunkázók,

a hardanger technikát egyre többen megszerették, de még mindig vannak, akik még csak nem is hallottak róla. Azoknak, akik már profik, azoknak akik már próbálkoztak vele és azoknak is, akik csak érdeklődnek iránta, jön létre ez a topic.

Szorosan ide tartozik az azsúrozás is, így természetesen erről is szó lehet ebben a témában. Várok szeretettel minden érdeklődőt  

  1. 2009. január 4. 10:221401.

    Nekem meg sikerült adventre befejeznem ezt ----->

    A máltai keresztekből most egy kicsit elegem van

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  2. 2009. január 4. 10:161400.
    Rémlik valami... Ma úgyis rendet akartam tenni a nagy halomban, úgyhogy megnézem.
    előzmény:
    Ankaaa (1399)
    2009-01-04  10:02
  3. 2009. január 4. 10:021399.

    Sok ilyen kis apróságot csináltam, de nekem egy sem maradt

     

    Az alsó sivatagos képet keresem, állítólag valamelyik szlovák újságban jelent meg. Megköszönöm, ha megnézed!

    előzmény:
    wbarby (1398)
    2009-01-04  09:45
  4. 2009. január 4. 09:451398.

    Hűűű, ez igen!  Nagyon szépek! Remélem, nem ajándékoztad el őket  Gratulálok

    Mutasd, milyen mintát keresel, megnézem.

    előzmény:
    Ankaaa (1397)
    2009-01-03  09:54
  5. 2009. január 3. 09:541397.
    Még ezek is
    előzmény:
    Ankaaa (1396)
    2009-01-03  09:47
  6. 2009. január 3. 09:471396.

    Sziasztok!

     

    Szeretném megmutatni miket készítettem mostanában. 

     

    Barbi jól emlékszem, hogy neked vannak szlovák xszemes újságjaid? Keresek egy mintát, állítólag abban található.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  7. 2008. december 26. 23:391395.

    Ne haragudjatok, hogy csak most kívánok nektek boldog ünnepeket. A sok házimunka, a gyermek, a család... nagyon elment az idő...

    Hamarosan már az új évet köszöntjük, talán inkább ez az aktuálisabb. Kívánok mindannyiotoknak nagyon vidám és sikeres új esztendőt, sok egészséget, boldogságot!

    Remélhetőleg még idén jelentkezem a kész kis terítőm fotójával is

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  8. 2008. december 25. 07:581394.
    Békés Boldog Karácsonyi Ünnepeket kívánok, minden hardanger topic íróinak és oldvasóinak!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  9. 2008. december 16. 19:211393.

    Szia edes Barbi!

    Nagyon regen nem irtunk egymasnak, viszont ez nem azt jelenti, h idokozbe be ne kukk a Te topikodra:"ide" Hat tudod Barbi mai napig  sem volt elegendo turelmem  megtanulni becsuletesen a vagdalasos himzest...azert nem irtam ide be ...csak olvastalak idokozbe Benneteket.Viszont  tudom azt , h valamikor megtanulom igazabol oltogetni.Kozbe  neki kezdtem gyongygobit varrni.Ugyan azt a tugobit ami a gyongyos galeriadban ki van teve Kacso Brigittatol, a kek-kep-.En is kivarrtam az O segitsegevel.Brigi a nyaron nalunk volt, tartsuk a kapcsolatot, hozta a mintat es toled vette a gyongyfeleseget ajandekba es kivarrtam.Nem tudom meg emlekszel-e, vmikor irtam a topikban, hogy  vezetek egy kezimunkakort varosunkban es most dec.elejen volt egy egyeni gobelin kiallitasom is Kezdivasarhelyen-itt Erdelybe.A gyongygobelin oda is ki volt teve, sot azota meg oltogettem 2 darabot. Csak van egy nagy problemam.Nem jutok hozza megfelelo minosegu gyongyhoz.Olyan gyongyhoz amilyen uzletedben kaphato.En probaltam Brigivel megbeszelni ezt, hogy O megveszi es elkuldi viszont az idohianyra vonatkozva majd csak kesobbi idore valalta.Ezt en megertem es tokeletesen megbizok abban am it irt.Viszont a gyongyos kis zacskokat kutatva raakadtam  a web cimre -oldal cimere es ugymond regisztraltattam magam oda.Ezzel sincs semmi gond de nem ismerem a kod szamotokat.Tehat nem tudom bejelolni azt amilyen szinut szeretnek.Keresem a kovetkezo ha lehet:

    Szeretnek rendelni tobb szinbe, nagyobb akar  kisebb-mennyisegben kasa gyongyot 2mm-t, , van forintom kint Morszagon, atkuldetnem az uzleti kontodra/eurot utalnek at ....es le tudnad nekem kuldeni postan a rendelest? Koszono m elore is a meghallgatast es varom a valaszodat.

    Millio puszi:Ari.

    előzmény:
    wbarby (1385)
    2008-11-14  20:00
  10. 2008. december 1. 20:191392.

    Sziasztok lányok

    nem tudom, vagytok-e vagy sem. Én hamarosan megmutatom, mit hardangerezek össze

    Remélem, tegnap meggyújtottátok az első gyertyát az adventi koszorún  Mindenkinek jó készülődést.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  11. 2008. november 20. 23:411391.

    Ezeket is megmutathatod nekünk  Még valaki jó ötletet kap

    Én ma kaptam meg a Xszemes évkönyvet, benne rögtön a 2 oldalon nagy Zweigart hardanger reklám  Aztán benéztem ide: http://handarbeit.zweigart.de/index.php?lang=2

    Ezek a jó kis vásznak hardangerre  De biztos arany árban mérik... A Tűvarázsban láttam is Bellana és Lugana vásznakat, lehet hogy majd beleinvesztálok egyszer...

    előzmény:
    izisz1 (1390)
    2008-11-20  08:17
  12. 2008. november 20. 08:171390.

    Szia Barby!

    Háát, mi tagadás elég rossz alvó vagyok!

    Biztos közrejátszik, hogy éjszakás és nappalos műszakban is dolgozom.

    Na, nem olyan rossz ez, hiszen éjszaka több időm van a hímzésre....!

    Sajna, most hardangert nem tudok mutatni. Horgolással,

    x-szemessel készülök a karácsonyra!

    előzmény:
    wbarby (1388)
    2008-11-19  13:00
  13. 2008. november 19. 13:001389.
    d = t
    előzmény:
    wbarby (1388)
    2008-11-19  13:00
  14. 2008. november 19. 13:001388.

    Szia Izisz,

    de sose alszol? Én ötkor még csak a másik oldalamra fordulok

    előzmény:
    izisz1 (1387)
    2008-11-19  05:16
  15. 2008. november 19. 05:161387.
    De jópofa..................!
    előzmény:
    wbarby (1385)
    2008-11-14  20:00
  16. 2008. november 16. 19:471386.

    Nna, amíg megérkeztek, alkotok még. Ezt most csináltam.

    A színek egyáltalán nem élethűek, de nem is az a lényeg

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  17. 2008. november 14. 20:001385.

    Sziasztok lányok,

    csak egy gyors beugrás, hoztam nektek valamit

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  18. 2008. október 9. 21:341384.

    Igen, őket mind ismerem. Talán Kacsobbal találkoztam legutóbb, kb. 1 hónapja volt nálam gyöngyökért... gyöngygoblenezik most ő is.

    Tigramnak meg xszemes újságokat járattam, ami nemrég járt le. Rzsóka és mer2... a két rangidős ügyeskedő  Gabicuval pedig évekig dolgoztam együtt, ő volt egy cégnél a "gyöngy-felelős".

    előzmény:
    Fauna09 (1383)
    2008-10-09  10:28
  19. 2008. október 9. 10:281383.
    Ja igen, gabicu volt a harmadik, akit láttam a régiek között is, aztán időnként bekukkant Rzsóka, nagyon-nagyon ritkán még morcs is benéz. Most még tigram is felbukkant egy pillanatra. Kacsob inkább csak olvas minket, de egyszer írt is, mióta én a fórumra járok; wpetra pedig újra felbukkant, és rendszeresen ír.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  20. 2008. október 9. 09:511382.
    Ááá, dehogyis emlékszem, akkor én még nem jártam oda. Alig több, mint egy fél éve gobizok. Csak az adatlapodon a fórum életednél tűnt fel, hogy írogattál a gobis topikba is. A régiek közül is van még néhány aktív tag most is: taptap, mer2... Hirtelen csak ők jutnak eszembe, de ha benézel néha, biztosan látsz még más régi ismerőst is.
    előzmény:
    wbarby (1381)
    2008-10-08  23:29
  21. 2008. október 8. 23:291381.

    Érdekesebb, mert ritkább.

    Igen, régen tényleg sokat jártam a gobelinesekhez, és igazából én is úgy "kikoptam" mint az ottani ismerősök. És bár nem tartom kevesebbnek a mostani topikosokat - mint azt ezen a topikon is látni lehet - nem vagyok mindennapos vendég, és nem tudnám felvenni az alkotási és az ismerkedési iramot sem velük. Hát ezek az okok. Szóval a régi ismerősök hiánya és az idő hiánya a két legfőbb ok.

    De látod, jó hogy megkérdezted, mert eddig sosem gondolkodtam el ezen  De azért ha nem is írok, néha-néha benézek oda szép csendben  De az milyen érdekes, hogy te így emlékszel...

    előzmény:
    Fauna09 (1380)
    2008-10-08  18:50
  22. 2008. október 8. 18:501380.

    Szerintem a tiéd, a gyöngyös sokkal érdekesebb. Tényleg nagyon szép és különleges.

     

    Láttam, hogy korábban a gobis topikba is írtál. Miért hagytad ott, ha nem indiszkrét nagyon a kérdés? 

    előzmény:
    wbarby (1379)
    2008-10-01  22:11
  23. 2008. október 1. 22:111379.
    De jó!   Érdekes így látni...
    előzmény:
    Fauna09 (1378)
    2008-10-01  08:12
  24. 2008. október 1. 08:121378.
    Nézz rá a bemoldalamra, ott van a képeim között, de a legkönnyebben a galériák között találod meg, van egy külön a gobijaimnak. De az még a legelső munkám, úgy nézd!
    előzmény:
    wbarby (1377)
    2008-10-01  00:48
  25. 2008. október 1. 00:481377.

    Hát én bizony próbáltam írni, de háromszori próbálkozás után elment  a kedvem az írástól...

    Fauna, nincs lefotózva neked a képed? Érdekes lenne egymás mellé tenni a kettőt

    előzmény:
    Fauna09 (1375)
    2008-09-27  22:37
  26. 2008. szeptember 29. 08:291376.

    Sziasztok!

    Hová lettetek lányok? 

    Mikor mutattok valami szép hardangeres munkát?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  27. 2008. szeptember 27. 22:371375.
    Nahát, micsoda meglepetés, nekem pont ugyanez a kép volt az első (sima) gobelinem! Tök jó így látni, gyönggyel varrva. Nagyon szép!
    előzmény:
    wbarby (1355)
    2008-06-10  22:31
  28. 2008. augusztus 11. 13:531374.

    Jaaa, azt a Toscana-s rico füzetet én is nagyon néztem, talán még láttam is a Westendben az Éva-ban. Aztán valamiért nem vettem meg. De ha jól emlékszem, le van töltve a gépemen ez a füzet. Különben most már emlékszem, miért nem küldtem azonnal a betűket... letöltött formában vannak meg, és bárhogy próbáltam menteni, nyomtatáskor elég rossz a minősége, én is átrajzolgattam, így használtam.

    előzmény:
    izisz1 (1372)
    2008-08-11  09:18
  29. 2008. augusztus 11. 13:431373.

    Ó a manóba! A ballagási szalag betűi!!! Meglesz!

    A gobelin még közel sincs kész, de csinálgatom. Nagyon jó csinálni, szép színes, jó a szemnek  Csak titokban készíteni valamit, az nagyon lassú... Megvettem ennek a párját is, azon nem leanderek vannak, hanem talán valami aloe bokrok. Majd egyszer lesz az is. Csak ezzel készüljek el a szülinapra.

    előzmény:
    izisz1 (1372)
    2008-08-11  09:18
  30. 2008. augusztus 11. 09:181372.

    Mit nekem jövőhét!

    Most érek rá, így feltettem.

     

    Barby! Ugye nem felejtessz el szalag ügyben? 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  31. 2008. augusztus 11. 07:131371.

    Szia Barby!

    Jéé, tényleg nincs fönt!

    A képekkel azóta nem foglalkoztam, amióta új arculatot kapott a fórum. Akkor egy időre el is tüntek, szóval sok probléma volt vele.

    Na majd újítunk rajta a jövő héten!

     

    A képed csodaszép lesz! Vagy már el is készült?

    Én is kacérkodom egy kis toscana-s képpel. Májusban voltam ott és nagyon magával ragadott a táj. Az egyik rico füzetben csodaszép képek vannak róla.

     

     

    előzmény:
    wbarby (1370)
    2008-08-04  22:45
  32. 2008. augusztus 4. 22:451370.
    Jaaa a kép  25x60cm a mérete
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  33. 2008. augusztus 4. 22:431369.

    Sziasztok,

    remélem, többen nyaraltok vagy pihentek, mint akik dolgoznak

    Sikerült egy képet szereznem a készülő titkos dolgomról  Ezt készítem a páromnak nyaralás helyett, mert ő nagyon tervezi, de én valahogy azt sejtem, hogy nem fog idén sem összejönni...

     

    Izisz, hogy lehet az, hogy a gyönyörű terítődet még nem tetted fel kész állapotában a galériádba? Sejtem, hogy kisebb dolgod is nagyobb annál.... de hadd nézegethessük má

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  34. 2008. július 27. 22:131368.

    Sziasztok,

    nem tudom, nálatok mi a helyzet, nálunk a kis Bálintnak holnap lesz a szülinapja, de tegnap még a János kórházban voltunk. Kutya fellökte, betonra esett, és óriási púpja lett a homlokán... Betojtunk és bevittük az ügyeletre, onnan tovább a kórházba. Jól ott is tartottak bennünket agyrázkódás gyanújával. Konstatáltam, hogy ez a kórház is nagyon gáz minden tekintetben és tegnap saját felelősségre haza is hoztam a gyereket inkább. Különben már semmi baja  Még holnap megyünk a körzetihez, meg a Jánosba is kontrollra, de aztán ünnepelünk végre  Ez van... gondolom nem utoljára voltunk ilyen helyen....

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  35. 2008. július 21. 08:421367.
    Jaa, hogy mit varrok... Per pillanat csak titokban... a páromnak szülinapjára  Egy gobelint, jó nagy szemest, hogy hamar kész legyek vele
    előzmény:
    izisz1 (1365)
    2008-07-19  07:34
  36. 2008. július 21. 08:401366.

    Szia Izisz,

    ahhoz képest milyen nehéz, egész jól haladsz...  Nem gáz az anyag, én is csináltam már félszemest aidára - ha kimosod, kivasalod, sokkal jobb lesz, hidd el.

    A hardangert meg vedd úgy, hogy gyakorlod

    előzmény:
    izisz1 (1365)
    2008-07-19  07:34
  37. 2008. július 19. 07:341365.

    Sziasztok!

    Azért néha beiktatok egy kis hardangeres apróságot (lásd képen).

    Még nem tudom mi lesz belőle, mert tényleg kicsi. Lehet, hogy biscornu, lehet hogy csak egy terítőbetét, a szélét pedig körbehorgolom.

     

    Most off: itt tartok az x-szemesemmel. Borzasztó nehéz. Én balga aidára kezdtem, mert még nem csináltam félszemest. Pedig ezt hímzővászonra kellett volna. De nem kezdem újra. 

     

    Barby most mit varrsz? 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  38. 2008. június 27. 22:001364.

    Szia Ágnes, én azt tudom neked ajánlani - ha már ilyen rendes vagy, hogy a nagymamának így kedveskednél - nézz be nagyobb kézimunkaboltokba. Nem tudom, merre laksz, de Bp-en sok ilyen van. Létezik egyébként Hardanger c. újság, talán spanyol, nem tudom. A hungaropress cég hoz be külföldi újságokat, megnézheted náluk is.

    Én megvettem a RICO sorozatban megjelent füzeteket (igaz, elég drágák, úgy emlékszem 2000,-Ft körül van egy füzet), nekem azok nagyon beváltak. Konkrétan a 46., 53., 59., 61., 62., 73 számok foglalkoznak hardangerrel, a 41. és 74. számok karácsonyi témájú hardangeresek. Ezeket fel lehet lelni akár internetes kézimunka üzletekben is.

    Aztán vannak kissebb füzetek is, ezek is sorozatok. Az Intermezzo és a Zweigart sorozatokban is jelentek meg hardangeres témájú minták, leírások.

    És volt még egy nagyon jó külföldi újság, de az se nem jut eszembe, hogy hívják, és nem is találom most itthon.

    Vidéki boltokban nagy a valószínűsége, hogy nem is hallottak még a hardangerről (tisztelet a kivételnek)

    Remélem tudtam valamelyest segíteni.

    előzmény:
    aagnees4 (1363)
    2008-06-27  17:03
  39. 2008. június 27. 17:031363.

    Üdvözlet Mindenkinek!

     

    Gyönyörűeket hímeztek! Nekem is nagyon tetszik a technika, de én még nem próbálkoztam. A családban a nagymamám a kézimunkaszakértő, és folyton új mintákat kér tőlem, és otthon cserélget a többiekkel. Az volna a kérdésem, hogy jelenik-e meg magyarul is ilyen magazin? Vagy ha nem, akkor hol lehet külföldi példányokat kapni? És ti honnan kutattok minták után?

     

    Köszönettel: Ági

    előzmény:
    wbarby (1)
    2006-10-23  13:09
  40. 2008. június 20. 21:521362.

    TE JÓ ÉG!!!

    Erre jónéhány hónapod rá fog menni  18-as aidára készül? Vagy mire? Ez iszonyatosan összetett és aprólékos. Azért kíváncsi vagyok, mennyire fogsz haladni vele, majd mutasd a technikát, hogyan indulsz neki.

    előzmény:
    izisz1 (1361)
    2008-06-20  17:38
  41. 2008. június 20. 17:381361.

    Köszönöm a dícséretet!

    Nekem is tetszik. Egyszerű, és mégis szép.

     

    Most off: ebbe kezdtem bele. Nagyon lassan haladok---------- 

    Teljesen más stílus, mint amilyent megszoktam, de beleszerelmesedtem a képbe.

    előzmény:
    wbarby (1360)
    2008-06-20  16:27
  42. 2008. június 20. 16:271360.

    Izisz, ez gyönyörű !  Olyan nagyon, hogy mindjárt lemászik az asztalról  Meg is nézem mindjárt még egyszer  Jajj, de nekiállnék egy ilyesmihez! Tudod, ötlet millió, annyi óra nincs is. De majd leszünk mi nyugdíjasok is  Mindegy, mennyi ideig készült, kész van az a lényeg. Gondolom, sokan megcsodálják majd... Annyira szép a xszem-hardanger kombináció. Nagyon gratulálok!

    Én szívesen megnézem a xszemesedet is, menet közben is, ha lehet. Ismerem ezeket a félöltéseket, rendkívül szemet bántó és téveszthető. Valahogy sejtem, milyen nehéz képet választottál...

    Mostanság én semmihez nem jutok hozzá, pedig egy csomó mindent ki szeretnék próbálni, a napokban vettem egy makramé könyvet is az antikváriumban, abból is lenne egy jó pár tervem. Van egy nagy xszemes képem is félkészen, néhány gobelin (tegnap is vettem egyet, de azt meggyöngyözni), hardanger is van félkészen egy pár, terveztem magamnak egy táskát is, ahhoz is megvolna mindenem... De annyi munkám van, amit haza is viszek, meg van egy férj+ egy gyermek (az 2 gyerek ), így lopom éccaka a perceket, hogy némileg haladjak a kedvenceimmel. A kertet illetően, akkor jó, ha esik, mert akkor legalább ott nem kell kapálni  (pedig szeretem).

    Úgyhogy nem vagy egyedül, szerintem rajtunk kívül is mindenki időhiánnyal küzd. AZ unalmat nem ismerjük

    előzmény:
    izisz1 (1359)
    2008-06-20  09:31
  43. 2008. június 20. 09:311359.

    Sziasztok!

    Végre elkészültem a terítőmmel. Már nem is emlékszem mikor kezdtem, olyan régen volt. Nem volt nehéz, csak az idővel futottam versenyt. A jóidő beköszöntével ugyanis nincs időm varrni.

    Szóval a paraméterei: 80x80 cm-es. Panama anyagra varrva. A mintája eredetileg nem ilyen volt, de a méretek miatt mást kellett keresni, s találtam is egy Rico füzetben.  Szerintem jó mintát választottam. 

    Most egy darabig nem leszek, mert belekezdtem egy képbe,  nem hardangeres, hanem x-szemes. Jó nehéz,  félszemekkel megtűzdelve + gyöngyökkel. Pár hónapig ez fog lefoglalni. Azért olvasni mindig fogom a fórumot (már ha írtok bele).

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  44. 2008. június 18. 23:061358.

    Szia,

    hát ez konkrétan rá van varrva, az öltései pont fordítva vannak mint a gobelinnél, hogy a gyöngyök álljanak úgy mint a gobelin öltés.

    Én nem szettben vettem, gyöngyöm van elég (még sok is  ) a gobelin alapot vettem. Nagyon egyszerű ez is, az ember nem is hinné, mennyire. Egy csomó gyöngy maradékot el lehet így használni. A színválasztás, nna az nehezebb...

     

    Most nem kérdezem hogy tetszik a terítőd, mert én is mosás-vasalás után döbbenek csak rá, mennyire szép

    előzmény:
    izisz1 (1357)
    2008-06-18  20:03
  45. 2008. június 18. 20:031357.

    Ez gyönyörű!!!!

    Még nem is láttam ilyent ! Ezt rá kell varrni, vagy fel kell fűzni?

    Hogy árulják? Szettben?

     

    Az én terítőm is  elkészült, csak a mosás, vasalás van hátra. Nemsokára felteszem a képét. 

    előzmény:
    wbarby (1355)
    2008-06-10  22:31
  46. 2008. június 11. 08:171356.
    Woowww! Ez tényleg gyöngyből van!Naggyooon jóóó
    előzmény:
    wbarby (1355)
    2008-06-10  22:31
  47. 2008. június 10. 22:311355.

    Sziasztok lányok,

    remélem, azért benéz ide majd valaki... Én ezen ügyködtem az utóbbi időben, remélem tetszeni fog  Ez gyöngyhímzés vagyis inkább gyöngygobelin. A képet nem tudom miért tette be így, elfordítva...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  48. 2008. május 16. 22:061354.

    Sziasztok lányok,

    borzasztó hosszú ideje nem írtam, de látom, ti sem  Én egy ideje máson ügyködöm, nemsokára megmutatom  Remélem, ti sem "tétlenkedtek". Értem én, hogy kisütött a napocska és mindenki ki vágyik a friss levegőre, de hátha készült valami  Én is sokat vagyok kint hétvégén, hét közben meg sokat dolgozom, így ha be is nézek ide, nincs energiám írni.

    Üdvözlök mindenkit

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  49. 2008. március 27. 21:271353.

    A hardangeres tojásom erre a kemény etaminnal készült. Eléggé megszenvedtem vele. A gyűrődések azért közelről látszanak, de így is nagy sikere volt. A xszemesek jó öreg hímzővászonra készültek, ezt az anyagot különösen utálom, de erre jó :-)

    A kis úriemberre nincs panaszom, jó vele megjelenni bárhol :-) Persze mindenki azt hiszi hogy már beszél, mert olyan nagy. Közben meg csak 20 hónapos és nem tud eszmecserét folytatni pl. a globalizációról ;-)

    előzmény:
    izisz1 (1352)
    2008-03-27  12:58
  50. 2008. március 27. 12:581352.

    Nagyon jók lettek a tojásaid!

    Végül milyen anyagra csináltad a hardangeres tojásra? Gyűrődés nincs azt látom.

    Ez a kislegény pedig......... kész úriember! 

    előzmény:
    wbarby (1351)
    2008-03-24  20:51

Címlap

top