Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Hardanger

wbarby
Létrehozva: 2006. október 23. 13:09

Kedves kézimunkázók,

a hardanger technikát egyre többen megszerették, de még mindig vannak, akik még csak nem is hallottak róla. Azoknak, akik már profik, azoknak akik már próbálkoztak vele és azoknak is, akik csak érdeklődnek iránta, jön létre ez a topic.

Szorosan ide tartozik az azsúrozás is, így természetesen erről is szó lehet ebben a témában. Várok szeretettel minden érdeklődőt  

  1. 2007. Április 11. 09:511001.
    Szegénykém, a te kicsifiad pont olyan szerencsés, mint a nagyobbik unokám, hogy elkészül a farsangi jelmez, de általában csak otthon tudja bemutatni... Idén kivételesen bevitték a szülei aznap délelőtt az óviba, igy a Thomas, a gőzmozdony-t bemutathatta, de ebédre már otthon is voltak... Szóval nem igazán élvezhette ki...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_727648 (997)
    2007-04-11  00:42
  2. 2007. Április 11. 09:491000.
    Sziasztok! No hát tegnap még este kicsit keresgéltem, nézegettem, és felfedeztem, hogy boldog ifju koromban anyósom kijelentette egy boltban látott kézimunkára (magyar motivumos himzés), hogy te ezt ugyse tudod megcsináni... Én meg juszt is, csak azért is, megcsináltam, ha ott kivágtam volna - ha mertem volna - a virágok kis közepét, az már majdnem hardanger lett volna...:-) Na jó, nem teljesen, de végeredményben a lapos öltések onnan jönnek tovább. Szóval még egy kicsit bambulászom, befejezem a gobimat, és azt hiszem, belevágok egy kis teritőbe... Megint csak juszt is, csak azért is...
    előzmény:
    wbarby (992)
    2007-04-10  20:38
  3. 2007. Április 11. 09:20999.

    KSK, szerintem simán tudsz magadtól is tervezni ilyen szalagot... akár több ötlet kombinációjából.  

    Andi, tényleg rég voltál... Kisfiadnak nagyon helyes pofija van.   Gondolom, el volt keseredve, hogy nem tudott beöltözni farsangra, biztos nagyon készült ő is meg a mami is. Ilyenkor otthon kell "megtartani" a bemutatót  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_361406 (998)
    2007-04-11  08:41
  4. Torolt_felhasznalo_361406
    Torolt_felhasznalo_361406
    2007. Április 11. 08:41998.
    Wbarby: köszi szépen a szalag mintát. Majd ha kész mutatom, még nem tudom melyik lesz a nyertes.
    előzmény:
    wbarby (988)
    2007-04-10  10:10
  5. Torolt_felhasznalo_727648
    Torolt_felhasznalo_727648
    2007. Április 11. 00:42997.
    Ja és már régebben szerettem volna mutatni nektek a kisfiam farsangi jelmezét. Amit sajna csak otthol tudott bemutatni, mivel beteg volt. Mint Villám McQuinn, lett volna.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  6. Torolt_felhasznalo_727648
    Torolt_felhasznalo_727648
    2007. Április 11. 00:22996.

    Sziasztok!

    A kalotaszegi vagdalásos technika az bizony ugyanaz mint a hardnger. Csak nálunk magyaroknál így hívják. És azon a vidéken terjedt el (akkor régen).

    Barby nagyon szép lett a terítőd, és nagyon aranyosak vagytok együtt! Az én kisfiam is egy kis örökmozgó volt és még most is az (5,5éves) . Éjfélig is bírja játékkal délutáni alvás nélkül is! Úgy hogy ez már így is marad, ha kicsiként ilyen, sztem sokáig az marad.

    Üdvözlöm én is az újakat! Ne haragudjatok, ha ritkán írok, csak olvasni van időm sokszor. Sajna.

    Remélem Gobiboszka már jó a vizetek! 

    KSK és Rainbow, küldjetek email címet és küldök meghívót a képtáramhoz, ott is van egy pár hard galéria!

    puszi mindenkinek Andi

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  7. 2007. Április 10. 22:59995.
    rain, tényleg nem egy ördöngőség az egész. Leülsz, átnézed a rajzot és úgy csinálod ahogy ott van. Egyszer elindul a tű a kezedben, és a harmadik kockánál már fejből fog menni  
    előzmény:
    *rainbow* (994)
    2007-04-10  22:38
  8. 2007. Április 10. 22:38994.
    Köszönöm, köszönöm... Na ez most jó sok mindent megmagyarázott nekem. Komolyan, olyan képletes, meg a rajzok is annyira jók, hogy igy már igazán nagy kedvem lett kipróbálni.... De még nem fogom megmutatni...na azt már nem... A baártnőmet átcibáltam, hogy nézze meg micsoda gyönyörüséget találtam itt nálatok... Kész, ujabb hódoló... De előbb én tanuljam meg... Igy aztán persze könnyü...
    Na jó, most elmegyek aluszikálni, nem zargatlak benneteket.
    És köszönöm, hogy ilyen szivesen fogadtatok... szép álmokat mindenkinek...
    előzmény:
    gobiboszka (991)
    2007-04-10  20:09
  9. 2007. Április 10. 21:00993.
    A lyukhimzéshez én napszövetet /napvásznat  használtam annó van is egy félbemaradt likazós teritőm ... ugy lassan 20 éve !A fele kész van , de mostanság nem nagyon van remény h befejezzem ..  
    előzmény:
    wbarby (992)
    2007-04-10  20:38
  10. 2007. Április 10. 20:38992.
    Én már mintha találkoztam volna ezzel az oldallal valaha, de jók a leírások benne. Szívesen kipróbállnám majd a mindenféle lyukhímzéseket is, csak nem találtam hozzá még megfelelő anyagot.
    előzmény:
    gobiboszka (991)
    2007-04-10  20:09
  11. 2007. Április 10. 20:09991.

    Nézzétek mit találtam !!
    Itt szó van a kalotaszegi vagdalásosról , nekem ugy tünik mintha hardanger lenne ....
    www.handart.hu/himzestort_techlap.html

    Hátha segit annak akinek nem  megy ! 

    előzmény:
    wbarby (990)
    2007-04-10  19:21
  12. 2007. Április 10. 19:21990.
    Szia Rainbow   örülünk hogy itt vagy. És már vannak ismerős arcok is, remélem, szívesen vissza nézegetsz hozzánk   Ne félj, minden kezdet nehéz csak, én is régen félve kezdtem neki az első gobelinemnek. Azóta már rutinból csinálja az ember az öltéseket. Nna, ez is ilyen.   És gyere ha van kérdésed  
    előzmény:
    *rainbow* (989)
    2007-04-10  11:31
  13. 2007. Április 10. 11:31989.
    Sziasztok! Szép napot mindenkinek. Már hetek óta kacérkodtam a gondolattal, és keresgéltem a neten itt is, ott is, hogy valami bővebbet tudjak meg erről a kézimunkáról... és akkor egyszercsak beugrott itt baloldalt, hogy van ilyen fórum...
    Szóval már három napja kerülgetlek benneteket, de amint látom, bobiboszi meg Ari is látogató, szóval nem kerültem rossza táraságba. És hogy még a husvéti "fáradtrózsaszín" teritőddel is kész lettél... Tátom a számat, és ámulok, bámulok. Most kimentettem egy-két mintát, meg kész teritőt, és ha kész vagyok a mostani gobival, lehet, hogy kipróbálom, csak előtte bizonyára millió meg egy bolond kérdésem lesz... De nekem ez még telejsen uj, pont annyira félek tőle, mint mikor az első gobelint csináltam meg...
    További szép napot mindenkinek.
    előzmény:
    wbarby (988)
    2007-04-10  10:10
  14. 2007. Április 10. 10:10988.
    Nna mégis inkább kikerestem most, mert nem tudom hogy leszek este... Bármelyiket igazíthatod egyszerűbbre a saját szád íze szerint  
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_361406 (985)
    2007-04-10  08:24
  15. 2007. Április 10. 09:58987.

    Szia  

    este megpróbálok feltenni valami szépet... de akár kombinálhatod xszemessel is a szalagot, az is nagyon szép  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_361406 (985)
    2007-04-10  08:24
  16. 2007. Április 10. 08:55986.
    Barbi !
     Miféle egyiket ? Ez egy kép .   amugy meg ha szereti akkor felnött korában is szeretni fogja .   Aztán még az unokáknak is jól jön ..  
    KSK !
    irtam neked . 
    előzmény:
    wbarby (984)
    2007-04-09  22:39
  17. Torolt_felhasznalo_361406
    Torolt_felhasznalo_361406
    2007. Április 10. 08:24985.

    Sziasztok !

    Ezen a fórumon talán még nem is jártam, de páratokat ismerek a keresztszemes oldalról. Nagy ritkán én is szoktam hardangert csinálni, de mivel a család főleg a keresztgyerekek be vannak lelkesedve akeresztszemes képekre mindig van van mit xszemezni.

    Most viszont arra gondoltam, hogy mivel a fiam ballag, az osztályfőnökének csinálnék egy szép hardangeres szalagot a ballagási csokrára, ha találnék mintát hozzá. Tudtok valami ilyet ajánlani? (ami még el is készül)

    Nagyon szépen köszönöm.

    Különben megnéztem pár munkátokat, itt is csoidálatosak.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  18. 2007. Április 9. 22:39984.
    Az kizárt !  Mire az egyiker kivarrnám, a fiam felnőne  
    előzmény:
    gobiboszka (983)
    2007-04-09  22:36
  19. 2007. Április 9. 22:36983.
    Barbikám !
    Kicsit nagy a kép , 8 iven van a mintája .  A Pici fiam idén lesz 23  éves .  De lelkes mackógyüjtő a mai napig is . Imádja nagyon , és mióta ezt varrom mindig jön nézegetni hogy mikor lesz kész .  
    Ha esetleg te is neki akarsz ugrani csak szóljál .  
    előzmény:
    wbarby (982)
    2007-04-09  22:08
  20. 2007. Április 9. 22:08982.

    Szia Lili, aranyos dolgokat írtál és bár az én kisfiam még csak nyolc hónapos, a soraidat olvasva el tudtam képzelni, milyen lesz később   De a fotót nem mertem neki megmutatni, még a végén kedvet kap hozzá   Gyere bármikor, szívesen segítünk, ha megtetszett ez a hímzés  

    Boszi, ez őrült nagy munka! Hány éves is a fiad, hogy macikat kap?   Különben nagyon szép lesz  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_520239 (980)
    2007-04-09  20:37
  21. 2007. Április 9. 21:07981.
    Nagyon szép lett a teritőd mint mindig !! 
    A lurkó meg igazi szivtipró    egy ilyen komoly legénytől kitüntetés a locsolás ! 
    Én is mutogatok ha lehet , igaz nem hardanger , de reméllem nem baj .   A kisnagy fiamnak készül .  
    előzmény:
    wbarby (978)
    2007-04-09  16:51
  22. 2007. Április 9. 20:37980.
    én is szeretek kézimunkázni és szeretek ügyeskedni, csak segitség kell, bár vannak nekem is ötleteim, amiket már mások is csinálnak zsinórban, de azért, mert kicsit helyhez vagyok kötve szeretnék még több szépet csinálni, mert szeretem a szép lakást és nem érdekel a modern dizájn, az otthonos magam szépitette lakásban érzem jól magam! Épp ezért kérlek benneteket minél több képeket tegyetek fel hogy lássam milyen ügyesek vagytok! Egyébként az a kislurkó tündéri, és ami a lényeg ezekben az apróságokban, hogy olyan édesek tudnak lenni, szépen felöltöztetve és nagyon komolyan de kicsit félősen, apuval biztositva örömmel indulnak és olyan édesen mondják a verset. Nálam is volt a két kis iker fiucska most lettek 3 évesek és nagyon szépen fel voltak öltözve és mindegyiknek volt egy pici plüss malackás hátizsákja, és oda kérték, hogy tegye bele az apa a tojást, persze adtam saját festésüt is meg kindert is. no meg vettem nekik kiskosarat és pici báránykát és annak is nagyon örültek. Szóval csak az volt a baj, hogy apánál volt a kölni és ok rálocsoltak volna az egész üveggel. Egyszerre mondták a verset, pedig nem egypetéjüek mégis sok mindenben közösen csinálnak mindent, vagy az egyik elkezdi és másik azonnal ugyanazt csinálja. Imádom őket, mert akár hányszor elmennek és kint vagyok, beköszönnek és kicsit pöszén, de megkérdezik jól vagy, nem fáj a lábad?
    Szóval a kicsi locsolónak küldök egy képet, csak neki, de mindenki látja
    jóéjt puszi lili
    előzmény:
    wbarby (1)
    2006-10-23  13:09
  23. 2007. Április 9. 20:14979.
    A terítőd

    Picurkád nagyon hasonlít hozzád. Aranyos
    előzmény:
    wbarby (978)
    2007-04-09  16:51
  24. 2007. Április 9. 16:51978.

    Csak sikerült befejeznem a terítőcskét a húsvéti asztalra, itt a kép   ------>

    Ezenkívül mutatom: a pici fiam első Húsvétján, teljes harci díszben locsolkodásra készen, nagyon elegánsan, ingben és nyakkendőben  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  25. 2007. Április 8. 12:38977.
    Köszönöm szépen   A sok-sok puszit mindig szívesen adom át a kis manónak, néha még többet is   Kívánok én is neked szép ünnepeket, jó nagy megterített asztalt és pihenést ! És majd ha rászánod magad a hardangerre, gyere és mutasd meg a legkissebb próbálkozásokat is  
    előzmény:
    mer2 (976)
    2007-04-08  10:15
  26. 2007. Április 8. 10:15976.

    Barby edes es minden kedves kezimunkazo tarsam...

                      Kivanok nektek es csaladotok  szamara

     Istentol aldott-bekes, kegyelmekben gazdag HUSVETOT.

    Barby,  a draga  kicsi- picuri meg...ablakon at szemlelo fiadnak, millio puszika, kulon  .

    Kozbe olvasgatlak ...de mivel,h meg nem jutottam el a vagdalasos kezimunka tanulasaig csak hatterbol tudok figyelni ....de azert nagy szeretettel nezem munkaitokat; mindenkinek gratula a sok szep munkaert. Remelem  az iden eljutok, h elkezdjem en is  

    Puszi:Ari.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  27. 2007. Április 8. 09:48975.
    Azért egy alapvető külömbség van ám !! A Duracell nyusziból ki lehet venni az elemet !! 
    Nem irigyellek , mert én is átéltem ugyanezt ..  
    előzmény:
    wbarby (974)
    2007-04-08  09:14
  28. 2007. Április 8. 09:14974.

    Úgy van, ahogy mondod   Apa jobb gyerek lenne, ő mindig hamarabb fárad el, mint a manócska   De hogy honnan van ennyi energiája, azt nem tudom... annyit erőlködik minden mozdulatnál. Ő egy Duracell nyuszi   Jaaa, és este elaludtam én is a prücsökkel, éjjel fél 3-kor mentem ki lekapcsolni a villanyokat, de akkor már nem fogtam neki a hímzésnek. Úgyhogy reggel 7-kor álltam neki  

    előzmény:
    gobiboszka (973)
    2007-04-08  08:52
  29. 2007. Április 8. 08:52973.

    Sziasztok !
    Anikó köszi , de amolyan gyurcsokféle távgyógyászatot kaptunk telefonon . Az összes szerelő együtt 200 km odább tanyázik  ... most nincs melegviz  ugyhogy vissza a kökorszakba és melegitgetés van ..  

    Barbi ! Ezek a manókák már csak ilyenek . Soha nem értik. meg hogy éjjel aludni kell . Aztán késöbb meg jön a méééé ?? korszak .  A válasz ,hogy azéé  nem elfogatható .  
    Szólj apának  fenéktartás ügyileg ...  Elvégre mivégre sürgös himezni valód akadt neeem ???

    előzmény:
    wbarby (972)
    2007-04-07  22:19
  30. 2007. Április 7. 22:19972.

    Ankaa, csak nem vízszerelő a párod   Akkor hasznos lenne valami távsegítség neki  

    A manócska tojik a világra és a rendszerére, ma össze-vissza aludt vagy fél órát, még most sem alszik, csak nyűglődik   Az ablakban lenni a legjobb, de csak ha valaki tartja a fenekét, a többi hüjeség  

    előzmény:
    Ankaaa (971)
    2007-04-07  21:57
  31. 2007. Április 7. 21:57971.
    Húúú + haaa, gyönyörű lesz ez a terítő! Szurkolok, hogy elkészüljön Gézengúzt add át apucinak, ha lehet, aztán hajrá

    Gobiboszka, ennél még a kölnis locsolás is jobb. Közelebb laknánk küldeném hozzád a párom, hogy szebb legyen az ünneped.

    KELEMES HÚSVÉTI ÜNNEPEKET!
    előzmény:
    wbarby (965)
    2007-04-07  18:09
  32. Torolt_felhasznalo_727648
    Torolt_felhasznalo_727648
    2007. Április 7. 20:10970.

    Sziasztok!

    Szegény Gobiboszka, az ilyen locsolás még rosszabb, mint a kölnis! 

    Barby, nagyon aranyos a kisfiad!

    Sajnos mostanában még hardangerhez nem tudtam fogni, szülinapi xszemes dobozkát gyártok, dim angyalkákkal, mert ez a kedvence az ünnepeltnek! Meg még időm is alíg van, napközben egyáltalán nem vagyok már gépközelben, este meg alíg van egy fél óra, a géphez.

    Azért mindenkinek nagyon kellemes húsvéti ünnepeket kívánok , és annyi locsolót, amennyit szeretnétek!!

    puszi Andi

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  33. 2007. Április 7. 19:45969.
    Hát nem és keddig nem is lesz  jobb. Szép kis ünnep mondhatom ...   
    előzmény:
    wbarby (968)
    2007-04-07  19:19
  34. 2007. Április 7. 19:19968.
    Hű, az gáz! Egyszer már nekem is volt benne részem... Nem jó mulatság  
    előzmény:
    gobiboszka (967)
    2007-04-07  19:10
  35. 2007. Április 7. 19:10967.

    Nagyon szép lesz .   Talán ha nem alszol elkészül . 
    Aranyos a fiacskád is , mekkorát nött !!! 


    Én meg meg lettem locsolva forró vizzel . Eltört a konyhai csapom , ugyhogy nagyszombati programként lapátoltam a vizet . Na persze szerelő sehol .  
    Bocsi az off ért , de most jó volt kiirni a bánatom . 

    előzmény:
    wbarby (966)
    2007-04-07  18:16
  36. 2007. Április 7. 18:16966.
    Mellette kéne kézimunkáznom...   Ma először kapaszkodott fel így az ablakhoz, onnan irányított mindenkit aki arra ment  
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  37. 2007. Április 7. 18:09965.
    Szerintetek elkészülök vele az ünnepi asztalra?  
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  38. 2007. Április 7. 11:27964.
       
    előzmény:
    gobiboszka (963)
    2007-04-07  07:37
  39. 2007. Április 7. 07:37963.

    Sziasztok !

    Barbi a te angol nyuszid párja !!    

    előzmény:
    wbarby (961)
    2007-04-06  20:59
  40. Torolt_felhasznalo_384026
    Torolt_felhasznalo_384026
    2007. Április 7. 06:46962.

    Sziasztok!

    Szeretnék én is mindenkinek kellemes Húsvéti ünnepeket kívánni!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  41. 2007. Április 6. 20:59961.

    Kívánok én is mindenkinek kellemes tavaszköszöntő Húsvéti ünnepeket  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  42. 2007. Április 6. 19:10960.

    Sziasztok Lányok !

    Én is csak olvasgató üzemmodban vagyok ! 


    De szeretnék mindenkinek nagyon Kellemes Himzéssel és locsolókkal teli ünnepeket kivánni ! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  43. 2007. Április 6. 18:46959.

    Sziasztok!

    Mindenkinek kellemes húsvéti ünnepeket kívánok!

    Sok locsolót!!!!

    Anita

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  44. Torolt_felhasznalo_770445
    Torolt_felhasznalo_770445
    2007. Április 6. 12:41958.
    Sziasztok!  Mindenkinek Nagyon Kellemes Húsvéti Ünnepeket kívánok!!!!   zso
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  45. 2007. március 28. 22:29957.
    Szia Kismődi, örülünk akkor hogy megszólaltál és hogy itt vagy   és egyáltalán nem zavarsz, mindenki akkor olvasgat itt, amikor ráér   Szóval... jómagam az Etamin nevű anyagot használom, elég merev anyag, jó rajta dolgozni, könnyen kihúzhatóak a szálak, és nem drága. Léteznek drágább hardanger vásznak is, de ez csak tőled függ, melyikbe "ölöd" a pénzed   Én a Puppets gombolyag perlét használom (a fórum legelején írtam is erről, talán a fotó is ott van) a hímzésre. Ami a magyar nyelvű leírást illeti és amit még lehet kapni: A hímzés bibliája és A keresztszemes hímzés nagykönyve - mindkettő csak részben foglalkozik a témával. Szerintem jobban jársz, ha veszel egy Anna special Hardanger c. újságot, általában ezek a lapok tele vannak érthető fotókkal rajzokkal, nem kell hozzá nyelvet tudni. És ha valami nem lesz érthető, a lányokkal segítünk itt   csak szólj, jó?  
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_929313 (956)
    2007-03-28  13:14
  46. Torolt_felhasznalo_929313
    Torolt_felhasznalo_929313
    2007. március 28. 13:14956.

    Sziasztok!

    Bocsi a zavarásért,még nem jártam erre csak olvasó üzemmódban!Nagyon tetszik a hardangerezés de eddig nem mertem kipróbálni.Tudnátok abban segíteni,hogy van-e valamilyen magyarnyelvű ujság amiből meg lehet tanulni?Milyen anyagot szoktak használni?

    Gratulálok mindenkinek a győnyörű terítőkhöz és a többi szépséghez!

    Jó munkát!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  47. 2007. március 27. 20:29955.
    tunkolós tojás   marha jó!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_770445 (954)
    2007-03-27  15:12
  48. Torolt_felhasznalo_770445
    Torolt_felhasznalo_770445
    2007. március 27. 15:12954.
    Igazad van Barbi, nem írtam, csak azt, hogy tojás.   Igen csak betunkolod  az anyagot a résbe / én tunkolós tojásnak hívom/.  
    előzmény:
    wbarby (953)
    2007-03-26  22:23
  49. 2007. március 26. 22:23953.
    Ez így sima ügy   Köszi   És akkor a résekbe bele szuszakolni az anyagot és kész...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_384026 (950)
    2007-03-26  11:33
  50. 2007. március 26. 22:21952.
    Jóvanna    Kis időbe telt, míg felért a vezérhangya  
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_770445 (951)
    2007-03-26  18:08

Címlap

top