Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Maple syrup,beavertai l

Bogie
Létrehozva: 2006. október 12. 19:56

.....ebbe minden belefér

Ui: fotokat kerem a bem.oldalatokra/fotoalbumba tenni, akit erdekel az majd ott megnezi Igen, tudom ez a lassunk vilagot csatorna, de itt inkabb irjunk/olvassunk vilagot   

 

 

  1. 2008. október 10. 03:236701.

     koszi mar benne vagyunk a pakolasban  orsoteszta pirospaprika szirio  nokkedli szaggato ez mind fontos kellek Indiaba   meg a hagymavago tu is bekerul   holnap meg kap egy ujjabb bokest  meg a gyogyszert szednie kell vegig[malariara]  minden ok csak ne turbanba jojjon haza es ne curryval akarjon fozni

    az otllet nem rossz lehet nyugdij utan nem Niagarara koltozunk hanem Indiaba porkoltet fozni

    ha erre jarsz azaz jartok gyere!!!!

    csak szolj mert most biztos csavarogni fogok [gyerekek stb]

    előzmény:
    kysslina (6693)
    2008-10-09  07:44
  2. 2008. október 10. 02:096700.

    Nem könnyü neked az biztos, emlékszem mikor én is hasonlo helyzetben voltam mint te most. Itthon voltam a gyerekekkel mig a kisebbik is iskolás lett. Akkor aztán jött hogy mit is csináljak. Igaz akkoriban sok nö még itthon volt. Férj szintén akarta hogy maradjak meg menjek is. Na ja tudta ö ha megyek dolgozni akkor vége a "jo létnek" nem lesz csillogo villogo a küszöb minden nap, meg a fözés sem lesz olyan nagy mérvü. De mondjuk sokat segitett föleg mikor az iskolát csináltam, hiszen rámaradtak a gyerekek esténként. Rengeteg házi feladat volt s sok olyan amit együtt kellett megcsinálni a többiekkel. Igy éjjelig egymásnál voltunk s csináltuk a feladatokat. Szerintem sok teljesen felesleges volt, de akkor mindent nagy projectnek kellett elkésziteni, elöadni meg a jo ég tudja már mi a fenét kellett csinalnunk. Azota is jot röhögünk rajta hogy miket kértek, soha az életben nem kellett, pár emberkével egy helyen dolgozom még most is. 

    Talán oktober végétöl lesz felvétel a boltokban a karácsonyi szezonra. Igaz az nem sokáig fog tartani, de az is valami.  

    előzmény:
    donnaBe* (6697)
    2008-10-09  19:57
  3. 2008. október 10. 01:536699.
    Látom tart még nálatok a full house. Láttad azt a sorozatot? A gyerekek azon nöttek fel, imádták meg a sesami street-et. (lehet hogy nem is igy irják) Tegnap béreltünk egy nagy konténert, jol teleraktuk fagerendákkal,  lécekkel, amit a pincéböl szétvertünk. Még késö este a lenti wc-t meg a laundry sinket is szétvertük, nem volt könnyü. Minden régi s minden irto erös. A mostani felszerelésekkel ilyen gond nem lenne. Holnap jön egy villanyszerelö pár napig vendégünk lesz az embereivel. Most még elrohant a férj hogy a fenti wc-t megcsinálja, azt is ki akarjuk cserélni, s félig meddig leszerelte, de most visszarakja, ha a vendégeinkre rájön akkor ne a kertbe menjenek ki...Na meg a vizet kinyitja, mert azt is elzártuk. Tegnap a legnagyobb zuhogo esöben rohángásztunk a pince meg a konténer között, mert a pacák azt mondta, hogy még este elviszi, csak hivjuk fel ha készen vagyunk. Na felhivtuk, hogy jöhet viheti ahova akarja, erre közölte, hogy már beivott, besörözött s nincs már kedve este jönni. Na ez is egy jo fej. Igy maradt reggelig s még reggel a férj rakott bele holmikat. Mondjuk ezért nem számitott fel extrát. A pince üres most, az egész, kezdödhet a munka. Sajnos sok emberke eltünt utközben. Hiába csak mesterembernek kellene menni. Sok munkájuk van eggyel több vagy kevesebb nem számit nekik. Ami érdekes, hogy a kanadaiak voltak akik eltüntek, akik megjelentek azok mind europaiak, görögök, olaszok, abánok. Ezek mind szántak rá idöt hogy eljöjjenek s adjanak árat, s nemcsak azt hanem sok jo tanácsot is, söt volt aki segitett gyorsan valamit megcsinálni. (Este a plumbingos görög, a wc-t segitett szétverni, meg ö szedte szét a laundry sinket, elfürészelte végül is a csövet mert ugy odanött az egész a falhoz, hogy nem volt hajlando megmozdulni onnan, s mindezt ingyen a szép ruhájában. Ott térdelt a wc mellett a nagy trutyiban, ami viz kijött még belöle meg a leszedett drywall darabjaibol állt össze... Biztos a felesége nagyon örült neki mikor hazament s ránézett a fehér trutyis ruháira) Na megyek adok  enni az extra fiamnak, csak én meg a fiam barátja vagyunk itthon, igy most öt etetem..Még egy hétig marad mig beköltözhet az uj helyére. Már igazán mindegy hogy hányan vagyunk mi is, meg eggyel több doboz vagy kevesebb már igazán nem számit. Nagyját már bedobozoltam, a ruhák vannak még hátra, na meg a mindennapi konyhai dolgok. Igy is persze hogy mindenki azt keresi amit már régen elpakoltam. 
    előzmény:
    kysslina (6695)
    2008-10-09  07:57
  4. 2008. október 9. 22:446698.

    Sziasztok. Kavet elvettem, koszi szepen!

     

    Nem akarlak elkeseriteni de munkat talalni ebben a gazdasagi helyzetben nem lesz konnyu. Mindenki csak 'cut back' a kiadasokat, terjeszkedni csak nagyon kevesen tudnak. Ez nem azt jellenti hogy ad fel a keresest hanem azt akartam ezzel mondani hogy ne keseredj el ha nem kapsz munkat hamar.

    előzmény:
    donnaBe* (6697)
    2008-10-09  19:57
  5. 2008. október 9. 19:576697.
    Szep jo napot mindenkinek egy kis delutani kave. Tudod Bogiekam dolgozgattam en idonkent, voltam itt a magyar boltban is  par evet az jo volt mert reggel 9-tol delutan 3-ig tartott, aztan dolgoztam a Sony-nal mint Playstation tester (na ez nagyon tetszett a gyerekeknek, mert mondtak, hogy Mami te egesz nap csak jatszol) sajnos az csak 3 honapig tartott, Karacsony  (es a veglegesites elott ) leadtak. Oda az Agency-vel jutottam be. Most is fax-eltem at resumet, de nem csend es hullaszag a vonalon. Valamint az itt nyilo uzleteket is megbombaztam (elvegre kereskedo vagyok vagy mifene ) meg a Wal-mart-ban is jartam  de egyenlore semmi. Gondolom a Thansgiving elott nem is hivnak senkit. Mostmar konnyebben mozgok, mert Franciska 11 eves ( Hogy megy az ido, emlekszel meg amikor elkezdtem irkalni akkor ment kindergartenbe) es mivel eleg onallo  eldirigalja Ocsiket is igy el tudnak menni az iskolaba es haza is tudnak jonni . Persze busszal. Vegeredmenyben most kezdek igazan keresni valami tartos munkat....nem konnyu.
    előzmény:
    Bogie (6692)
    2008-10-09  02:41
  6. 2008. október 9. 07:586696.
    előzmény:
    WestHill (6687)
    2008-10-08  03:32
  7. 2008. október 9. 07:576695.

    Tudom, Z-nek is allandoan a kerites korul jar az agya, hat ahhoz meg venni kellene sokmindent, a lecek ugy nem eleg, en meg a fuggonyok miatt sapitoztam honapokig. Mostanaban mar elmondom neki minden nap, hogy fel kellene tenni a hazra a karacsonyi disziteshez most szogeket, vagy mi a feneket, hogy ne a hidegben vacogjunk kint az utolso pillanatban. Ennyi gyereknel mar erre is gondolni kell, eveken keresztul diszitettunk, most maradjon ki pont? Meg a nagyok is szeretik, hat meg a kicsik!-))

    Letettuk a nagy asztalt, azaz szetszedtuk, es majd folytatjuk a nagy asztal projektet, vettunk egy kicsit szekestol mindenestol. Na errol meg mar Noah ramol rendesen.  Foleg az innivalovel telt poharak erdeklik folytatom a "rohangalok utanad, hogy ki ne boritsd" cirkuszt, nem tudom, hogy mikor lesz vegre vege. Ot kulonosebben nem zavarja, valoban ugyesen iszik belole, sot jarkal is, amig veletlen eszebe nem jut, hogy mindent egyszerre akar fogni, na akkor aztan borul minden. Csoros pohar nem kell neki, cumisuveg sem, olyan kell, amibol mi is iszunk.

    Meg most az osszel neki akartok allni a felujitasnak?? Hallod bogarat ultettel a fulembe. Mar eppen temaztam, hogy milyen orultsegbe kellene meg belefognom... Ez eppen megfelelne.

    előzmény:
    koala3 (6681)
    2008-10-06  05:24
  8. 2008. október 9. 07:456694.
    Szorituk, hogy sikeruljon!!!!!!!!!
    előzmény:
    fenci (6686)
    2008-10-07  11:30
  9. 2008. október 9. 07:446693.

    Sziasztok..!

     

    Most irok, aztan vissza is olvasok mindjart...

    Ma tortent egy kis baleset, Noah az eloszobaban a ciposdobozzal jatszott, amit mar kismillioszor megtiltottam neki eppen elorelatva, hogy mi fog bekovetkezni elobb, vagy utobb, de magyarazzam ezt en meg az en gyerekemnek, o tapasztalat alapjan kozeliti a dolgokat. Nu, ma megvolt a tapasztalat is. A ciposdoboz teteje racsapodott a kezere. Gyorsan jegeltuk, neztuk, hogy nem dagadt meg , mozgatja, tehat elvileg nem tort el, vittem is felfele altatni, mert ez mar az esti furdes utan volt, amikor meg szaladgalnak lent egy kicsit. El is aludt nagy huppogesekkel, majd 10 percen belul 3x kelt fel sirva, ugyhogy ugy dontottunk, hogy bevisszuk megrontgeneztetni. Be is kerultunk a belso szentelybe gyorsan, de ott mar Noah rendesen felebredt, korbejarta velem az egesz folyosot, leallt targyalni a betegekkel, noverekkel, mikozben lathatoan a keze teljesen jol volt, majd meglattuk, hogy a jobb huvelykujjan a korom serult, mert addigra rendesen bepirosodott, szerintunk le is fog esni. Nezelodtunk piszok modon, hogy rendben, itt bent vagyunk, de orvos merre..? Feltunt az is boszen setalgatott fel, es ala a folyoson mikozben semmit sem csinalt, vagy nekunk olyba tunt, szoval szepen hazajottunk, hogy holnap majd meglatjuk, ha nem javul, akkor megyunk a mi doktorbacsinkhoz, mivel ugye a fene akar piros ujjacskaval hajnal fel egyik a korhazban ucsorogni, masnak talan tenyleg nagy szuksege van surgossegi ellatasra. Na ez volt 9-kor. Hazaertunk, felvittem az en kis hosomet, es 12 korul mar kezdtem rosszul lenni az ehsegtol, meg a "meddig altassalak meg itt fiam" erzestol, mivel a nagysagos urnak ugy kinyilt a csipaja, hogy az istennek nem aakrt elaludni. Vegre mar alszik. 

    Probalgatjuk a bilit, raul, mondogatja, hogy 'kaka" , bar meg egy gyenge pisi sem kerult bele, de legalabb ucsorog rajta buszken-))

     

    Megvettuk hetfore a vadat (pulyka), most szuggeralom magam, hogy eletemben eloszor fogok sutni pulykat egyben, es majd de jo lesz... Megmondtam a pulykanak is a miheztartas vegettt.

    Egyebkent jol vagyunk, a nyelvem kisse log mar igy estenkent, ha minden igaz, akkor hamarosan meg kell kezdenunk a lakast kicsit atalakitani, hogy jo legyen mindannyiunknak, azaz a lenti furdoszobat megnagyobbitjuk, aztan meg lehet, hogy a hazat is kibovitjuk, hatalmas yardunk van minden felol, ugyhogy fer meg ra rendesen bovites.persze azt mar nem az iden. Dettikemet vegre mar nevetni is hallottam, Zoey pedig megszeretne nekunk mutatni az oceant, januar korul szavan is fogjuk, atmegyunk Floridaba kicsit. nyaralunk is, meg intezkedunk is.

     

    Brampton: Jo keszulodest Janosnak-))) Ahogy ismerem,kepes es ugy megszeretteti a magyar porkoltet ott Indiaba, hogy nyithattok ott egy magyar ettermet-)) Biztosan nagyon jol fogja erezni magat, csodalatos elmeny lesz neki. A csaladorvosunk indiai, meselte, hogy `87-ben erkezett, es volt osszesen 40 dollarja. Mar tobbszor megvalasztottak itt az ev orvosanak, tenyleg fantasztikusan lelkiismeretes, a szuleszem is az volt, rola is csak jot mondhatunk, en nagyon kellemesen csalodtam ezekben az emberekben, bar biztosan ok is olyanok, mint mi, azaz van ilyen is, es olyan is kozottuk. Most Z-vel szepen jarjuk a vizsgalatokat, mivel mar lassan 3 eve nem voltunk ugy rendesen tetotol talpig kivizsgalva, igy idoszeru egy ilyen. es akkor most meg is irom, hogy egy rendszertelen verzes dologgal kerestem meg az orvost, annyifele vizsgalatot kertek, hogy csak lesek, otthon ezt egy tablettaval elinteztek anno. Mondtam is, de azt mondtak, hogy inkabb nezzunk utana mindennek alaposan, ugyhogy vervetel, ultrahang, szavam sem lehet. Z-nek egy rosszul osszeforott ujjat is meg akarjak plasztikazni, mert "nem szep az ott ugy", hiaba mondta, hogy jol van az, a doki hajthatatlan volt. Noaht most mar nagyon le kellene szoktatnom a cicirol, hat az nem lesz konnyu jatek. Halogatom... 

    szoval, hogy hogy vagyunk..? Hat jokat rohogunk, mikozben meg sem allunk egesz nap. Besurusodtek a tennivalok is, a kicsik itt motoroznak nappal egesz nap (szerencsere van ket motor), egyutt furdenek, egyutt alszanak el, csuda aranyosak. Zoey azt mondja, hogy Blanka, es Gabesz az o ket nagytestverei, Noah meg a pici.  ha meguti magat, akkor mar hozzam szalad, ha Detti nincs kozvetlen mellette, szoval mar megbiziik bennem is elegge. Kell hozzajuk turelem rendesen,hol az egyik nyuszog valamiert, hol a masik kerdzkedik fel, rendszeresen fel kezzel fozok, vagy vonulunk csapatostul mosni a basementbe. Igy aztan haladok gyorsan gondolhatod-)) Furcsa ez, mert nem erzem Dettit sem vendegnek, sem idegennek, valahogy olyan, mintha mindig is velunk lett volna. Majd szepen kialakitja, kitalalja, hogy hogyan is akarja, most van ideje, van rohangalni, intezni valoja eppen eleg, addig meg jo helyen van itt is. Tenyleg, annyira aranyos, kedves,a lanyom szerint olyan igazi finom kis no, nem keresi a hibat mindenben, meg csak nem is utal ra, hogy felmerul benne, pedig o nem egy gatyaban jott hozzank, haza, kocsija mindene megvan, csak a kozelemben szeretne maradni. Megkerestuk az apujat is Ausztraliaban, Detti oda is velem akar menni hozza, szerettuk egymast gyerekkorunkban, es szeretjuk ma is. A csalad otthon nagyokat oromkodik, nem gyozzuk a kepeket felrakni, meg a nagymamank is kepes volt a szamitogepet annyira megtanulni, hogy ki tudja nyitni a fenykepeket, pedig o mar 87 eves-))

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  10. 2008. október 9. 02:416692.

    Donna )))))))) kavet elszedtem, meg van dolgom, nem art egy kis frissito. Hat magunk alatt vagyunk sokat, de kimaszunk belole ....mert muszaj !! Nem irigyellek egy percet sem a munkakereses miatt, foleg igy, hogy ennyi ido utan kell talaljal valamit....hiszen otthon voltal a gyerekekkel sok evig. Azert drukkolok nagyon, hogy sikeruljon talalni valamit.....persze nehez, mert olyan munka kell neked, ami az iskolai "nyitvatartassal" egyezik.........

    Anyosodrol meg jobb ha nem is szolok.....hiszen tudtuk elore, hogy ez lesz, te is tudtad , irtad is akkor, hogy a frasz kerulget az egesz miatt....haaaaaaaat hallod en nem is tudom mit lehet csinalni ilyen helyzetben...... Ha meg odakoltoznek kozel, akkor vegkepp szar van a palacsintaba......csereltess zarat, telefonszamot .....vagy koltozz el.....jobb otletem nincs es jol tetted, hogy kijott beloled......valahol muszaj leirni a bajainkat ......es kis biztatast kapni masoktol. Bar ahogy visszaolvasok egy budos szo biztatast nem tudtam irni neked ....... luve jaaaaaaaaaa

    előzmény:
    donnaBe* (6688)
    2008-10-08  15:14
  11. 2008. október 9. 02:356691.

    Fenci ))

    Orulok, hogy jelentkeztel, bar ahogy irtam is, olvasom a blogodat, igy kb tudom mi van veletek. Remelem sikeres es gyors lesz az ugyintezes es repulhettek vissza , ide......Kanadaba ))))))))))  es egyaltalan nem hangzik nagykepuen......nekem egy het utan honvagyam van vissza ide. Persze ez nem azt jelenti, hogy nem szeretem a szulofoldemet, vagy az ott elo szeretteimet, csak minden "mas" es kegyetlenul tud hianyozni ami itt van. Szeretem en Magyarorszagot es kivanom, hogy ott is sikeruljon minden az embereknek.....de azt is tudom, hogy ahhoz meg sok ido kell... de egyszer biztos eljon az az ido......

    Gyere amikor tudsz, remelem hamarosan lesz neted is ...

    előzmény:
    fenci (6686)
    2008-10-07  11:30
  12. 2008. október 9. 02:296690.

    Evikem proballak hivni mar kb egy oraja, de busy signal van, gondolom online vagy......na mindegy talan legkozelebb sikerul. Gondoltam felviditlak egy kis dumcsival :)))) Tudom nem konnyu, es en megertem es semmifele otletem nincs, ha lenne akkor megvaltanam a vilag osszes fajdalmat....Azert ne a kilatastalansag legyen a fokuszban, talan eljott az ido "kinyitni" ujra a vilag fele.....barmennyire nehez is. Mult heten talalkoztam egy volt kolleganommel, tiz eve lett ozvegy es tavaly , vagyis kilenc ev utan eloszor ment el tarsasagba..... es talan most van azon a ponton, hogy ujra tudja elvezni az eletet. Azert remelem nalad ez nem kilenc evig fog tartani.....es valahogy kilabalsz a lelki melysegekbol. Persze csak a szam jar, hiszen igazan sosem maszik ki belole az ember....most, hogy keszitem anyukam szobajat, kell kepet tegyek Ocsimrol neki oda, meg majd gyertyakat, mert o igy szokta meg....hidd el megszakad a szivem....Na jol megvigasztaltalak mondhatom.......

    Barbimnak szigoru fekvest rendelt az orvos....nagyon dagadnak a bokai es picit a vernyomasa is felment, igy szombaton megfozok/sutok......vasarnap meg felpakolva megyunk hozzajuk es ott fogunk unnepelni, mert igy lehet csak megoldani, hogy egyutt legyunk. Gondolhatod ......meg latod is, mindig van aggodni valo....de orom is es probalok az oromre a pozitivra gondolni ))))) Szeretettel olellek.......

     

    előzmény:
    WestHill (6687)
    2008-10-08  03:32
  13. 2008. október 8. 15:166689.
    Na jovan csak egyszer jott ki belolem
    előzmény:
    donnaBe* (6688)
    2008-10-08  15:14
  14. 2008. október 8. 15:146688.
    Szep jo regelt mindenkinek kave legy nelkul. Hajjaj ugy latom egy kicsit mindenki maga alatt van mostansag, Bogie megkonnyeztem a kis kuttyot.  Tobbek kozott ezert is ockodom a kutyatartastol. Tudom, hogy rengeteg oromet tud adni, de ha az ember elvesziti.....az nagy tragedia. Hej lanyok en sem vagyok a legvidamabb hangulatban.... most megint a munka miatt vagyok cseszegetve, ha pedig dolgozom akkor itthon nincs semmi megcsinalva. A jofene tudja, hogy egy rokarol hany bort lehet lehuzni. Mar nem tudom hany resumet faxoltam at es vittem be szemelyesen .........sehol semmi.  Anyossal is csak a bajok vannak 2 hettel ezelott idejott borondostul, hogy o meggondolta magat nem ilyen lovat akart (gondolom az uj ferj sem) haza akart menni erre az otthoniak estek teljes panikba, emlekeztek meseltem, hogy eladott otthon mindent, a penzt elszorta itt, szoval nincs hova mennie. A ferjem visszavitte ( hianyzott a munkababol ugyebar) 2 orat konyorgott a ferjnek, hogy  bekuljon ki vele.....nem ment konnyen. Most ide akarnak jonni a kornyekunkon neznek valami olcso apartmentet....na meg ez hianyzik nekem meg gyalog is idejonne ez az asszony ahova megy ott bajt csinal. Az egesz csalad ki volt borulva az itteniek es az otthoniak egyarant. Na jo most ez csak ugy kijott belolem ...nem akarok panaszkodni, nem is szoktam de valahogy most kijott belolem. 
    előzmény:
    WestHill (6687)
    2008-10-08  03:32
  15. 2008. október 8. 03:326687.

    Sziasztok Lanyok,

     

    Bogie, nem tagadom, de nem vagyok a vilag magaslatan, eleg elkeseredett vagyok, nem tudok kivergodni belole. Nyuzsgok, csinalok mindig valamit, hogy a gondolataim ne mindig ugyanarra a kilastalan pontra osszpontosuljanak. Ha ez a kis tunder nem volna nem is tudom mi lenne velem.

    Mar a kertet is osszeraztam nagyjabol, fuvet vagtam, a viragokat meg nem volt szivem kiszedni, mert nagyon szepek es meg az elorejelzes szerint a jovo het is szep lesz. +20 korulit igernek a long weekendre es napsutest, ha bejon nincs panaszra okunk. Ma kitakaritottam az egesz hazat, holnap vasarolni megyunk meg nem vettem meg a pulykat, mindig frisset szoktam venni, mert azt fel tudom darabolni, egybe mar evek ota nem sutottem, csak akkor ha vendegunk volt az unnepre.

    Orulok, hogy Barbid egy kicsit jobban van lelkileg, hasznalt, hogy egyutt voltatok igy a figyelme egy kicsit elterelodott, sajnos ez egy tragedia volt, hogy az a csopp kicsi kutty igy halt meg.

    Az unnepi ebed biztos nagyon finom lesz, en almas pitet fogok sutni edessegnek.

     

     

    előzmény:
    Bogie (6671)
    2008-10-06  03:07
  16. 2008. október 7. 11:306686.

    Lányok!

    Ha öt hónap után azt írom, hogy honvágyunk van....Kanadáért ugye nem hangzik nagyképűen. Kicsit belehaltunk, hogy visszajöttünk, de ott leszünk nemsokára.

    Az ügyintézés...és a várakozás...de minden jó, ha a vége jó!!!

    És...ez az 5 hónap pontosan elég volt ahhoz, hogy megérezzük ott és úgy akarunk eztán élni.

    Nincs internetem még!, de ha géphez jutok olvasok mindenkit...

    Ölelek minden kanadait Budapestről.

    előzmény:
    Bogie (6679)
    2008-10-06  04:08
  17. 2008. október 6. 16:036685.

    Szép jo reggelt mindenkinek!

     

    Gyönyörüen süt a napocska, de látom csak 5 fok van. Kezeim még zsibbadnak kissé a sok pucolástol, meg a nagy fadarabokat hordtuk ki a pincéböl. Most kellene legjobban a fiam segitsége, de ettöl a honaptol dolgozik is, s van mikor hajnalig. Egy event szervezö céghez ment s most az leszerzödött a cég filmezéshez. Igy a berendezéseket ök adják, szállitják, s a filmezés után leszedik, összerakják ezeket s elviszik. Ugy mint pl bolt feliratokat, diszleteket, lakásokba berendezéseket. Sok gazadagabb emberenek a szép luxus házait kibérlik a filmhez s ök kiüritik s berakják a filmesek butorait, stb. A héten meg vezethetette a teherautojukat, na ennél nagyobb örömöt márcsak a csekkje okozott neki mikor megkapta. Rengeteg tulorát fizettek. Sajnos csak egy probléma van hogy okt végéig van munka. Most az egyetemét felfüggesztette mert át akar menni más iskolába. Ki kell várnunk mig szabadnapos lesz s akkor csinálni azokat amihez ö is kellene. Több szakit hivtunk ki mindenhez, most hétvégén jöttek ki páran s a hételején, s azokbol fogunk választani az áraikbol. A parkettázást azt egy ismerös ajánlotta, igy annak nem fogott annyira vastagon a ceruzája de igy is elkérte a magáét, igaz sok mindent kell javitania is rajta. A festöböl is jön 2 a festéket mi kérjük hogy milyen legyen ez elég drága anyag maga, s még szét fogja bontani a mennyezetet is mert valami szegélylécek (diszlécek) mennek körben meg a függönykarnis elött egy lelogo rész van a falbol. Ez is disznek szolgált. Ezt levetetjük, mert igy nagyobbnak fog mutatni a szoba meg az ebédlö, na meg a lelogo falrész mögött menne a függönysin s az televolt pokháloval meg a lakoikkal. Vagyunk elegen nem kellenek még lakok a hazba...Szoval ez nagyobb munka lenne s ezért kerül többe, de ha nem kérnénk akkor megvan hogy annélkül mennyi lenne.  

    előzmény:
    csipogo (6684)
    2008-10-06  06:37
  18. 2008. október 6. 06:376684.
    Szia Koala.Hat nem irigyellek most teged sem.Van eleg bajod hirtelen.de majd csak avegere jartok,ha lassan is.En nemtudom ezek a mesterek mi a fenenek kernek annyit azert.Mi is inkabb magunk csinaltunk mindent,mert a gtya is ra ment vojlna sokszor.De meg igy is azert a furdoszobakat,a vizvezeteket, par aprosagot nekem is ugy kellett megcsinaltatnom.Na meg a kemenyt sem tudtuk mi,meg a kulso szreleseket semmit.de a tetot mar Istvan csinalta.Szoval nallunk is dolgozott neha mindenfele mindenki.de en meg nem is szolok semmit.mert csak sikerult talalnom azert olcsobban is mestert.De az biztos a konyha,es a bezment epitesenel tud fogni a ceruzajuk nagyon.Mint ha a kertben dollar termo fank is lenne. Csak szakitani kell.Hat remelem ti is talaltok azert olcsobban is valakiket akik jo munkat vegeznek.csak nehogy olyan festot fogjal ki mint en.Biztos emlekszel meg ra. Problj kicsit pihenni is kikapcsolni magad legalabb ejszka ne a mesterembereken studirozz.hanem aludjal is. szia. Jo pihenest neked.
    előzmény:
    koala3 (6681)
    2008-10-06  05:24
  19. 2008. október 6. 06:256683.
    Hat akkor kezetfoghatnanak a fiuk.Mert az enyem is kepes egyszerre belefogni 3-fele dologba is.Aztan ugyhagyja es belekezd meg egy 4-dikbe is.Es en azt sem tudom,mit is csinaljak,hogy vegre mar be is fejezzen valamit.De aztan egyszer csak erot vesz magan.mikor en mar nemtudom hanyadszor puffogok vele. Csak kezdi befejezegetni.en meg sopha,de soha nem birom megerteni.Hogy miert nem lehet egy valamit befejezni,es csak utanna elkezdeni a masik es a tobbi valamit.nem jobb ugy.Hat aztmondja megakad,es akkor elkezdi a masikat.hatha kozben jon az otlete es akkor betud fejezni vegre valamit. Na hat nekem mas a velemenyem mikor szetnezek,es minden a fejetetejen felbehagyva.Jajjjjj.
    előzmény:
    Bogie (6676)
    2008-10-06  03:34
  20. 2008. október 6. 06:066682.
    Jajj istenem es en meg azthittem nem fog neki tetszeni,mivel olyan fura a szine.De a babank kell az ilyen elenk szin azert is vettem ijet.  Hat orulok neki,hogy legalabb kicsit sikerul vigasztalodnia. Mond meg neki,hogy nagyon orulok neki,hogy a macika ad neki egy kis erot.Julikam mi mar 6-eve egyutt vagyunk joban,rosszbam.hat mikor nekem van lent akkor ti jottok.Hat most en orulok veled. Es mindenkivel akivel lehet.nekem is ti vagytok akik erot adtok.Te es a tobbiek.Hisz sokszor vagyok ugy,hogy azt sem tudom, hogy jojjek ki  a gondbol.Mint most ugye ez a haz ami ugy ragaszkodik hozzank,hogy csak na. Nammindeggy.Szoval most mar vagjuk azt a centit igaz.nekem nov 4-en van a szulinapom.A kispiciketek is novemberi  baba lessz. Isti is izgul nagyon. Imret is udvozli.Olyan jo lenne beszelgetni neha eloben is veletek.hat sajnos es az ami nagyon nehez. De azert egyszer csak osszejott.meghozza ugy,hogy erre meg en sem tudtam keszulni.Nem hiszed el mit eszem.Kocsonyat. Istvan ugy megkivanta,hogy megcsinaltam.Most meg azon kesereg,hogy mar o ma akarta enni.de csak holnap tud hazajonni.Itt lessz omar az ejjel.de hat hogy vegyem fel? Ha elmegyek erte holnap nem birok sem en sem o felkelni.jamit meg vinni kell. raadasul holnap lessz nezo is. Ma elvoltam es megvettem mindent ami zolseg nekem telire kell.a zellergumotol,a feherrepaig.Mar el is van teve a fagyoba.De a kezemet nem erzem annyit pucoltam ossze. Mindig kiszoktunk menni a farmerekhez vasarolni ijenkor.Kicsit kirandultunk is.Szoval jol eltelt a nap.Julikam puszi nektek. vigyazzatok magatokra.  Szia.
    előzmény:
    Bogie (6674)
    2008-10-06  03:17
  21. 2008. október 6. 05:246681.

    Visszajöttem, bár hulla vagyok, de nincs itt az idöm az alváshoz, na meg ugy sem tudok...

    Nálunk a nagy összegek közepette amit kérnek mindenféle szerelök, meg ugye a pincét szétszedtük, csak a falak állnak, min gondolkozik a férj, hogy milyen kisfát akar ültetni a kertbe... El is ment valamelyik nap, utánajárt hogy japán  Maple vagy fene tudja milyen nevü fákat meg bokrot fog most ö ültetni. Mert hogy ilyenor is jo ültetni összel. Egyet kettöt csuklottam, s rámutattam az üresen állo konyhára, hogy mire beköltözünk addigra a hütöt meg a tüzhelyt is meg kellene ám venni, vagy hogy gondolta, a kajákat majd felakasztva zacskokba a Maple fán tároljuk, vagy ott fogjuk száritani a husokat hogy ne romlanak el... Szoval neki is vannak jobbnál jobb ötletei...

    előzmény:
    Bogie (6676)
    2008-10-06  03:34
  22. 2008. október 6. 04:176680.

    Hat az eljen kezdem  mostmar kicsit nyugodtabb mert meg bizonyosodott nem a gyogyszertol lett a veteles  mert magat hibaztatta hogy o vette be es o olte meg  hiaba volt minden akarmit mondtunk  de mostmar tudja nem az okozta most valami bakteriumot mond hogy  hasonlo mint a herpesz[nem az    ahhoz lehet hasonlitani] ha egyszer megkapod akkor allandoan ott van a szervezetben es nem tudni mikor jon elo  most begorombult kiszort minden sampont tisztito es moso szereket mert az mind mereg mondja csak a nagyanyaink szisztemevel akar  takaritani pszappant akar fozni??]  ecet bakingsoda stb   de jobb hogy most evvel foglalkozik igy az esze mashol jar

    holnap megyek a vejemmel a funeral home-ba mert azoknak iadjak a magzatot el akarja hamvasztani es hazavinni  Nem tartom jo otletnek nem hiszem jot tesz neki ha allandoan latja  ki van rajtam akadva hogy amikor en 6 honaposan veteltem nem temettettem el[meg se mutattak  es akkor 74-ben meg oda se adtak volna] csak azt tudom fiu lett volna  a 2 kerdes    szenvedek mint a kutya a meloban   otthon mar nyugdijas itt meg.......

      azuram meg vasarnap megy mar pakolom a borondjet   nokkedli szaggato ,piros paprika ,orso teszta ha nem megy a kaja foz maganak   PORKOLTET  Kievben szall at  el tudom kepzelni a sok indiai kozott  mondtam kolni legyen keznel  meg kivancsi leszek milyen kajat kap a gepen??/

    előzmény:
    Bogie (6672)
    2008-10-06  03:11
  23. 2008. október 6. 04:086679.
    Fenci, latom ujra otthon vagytok......olvastam a blogodat is. Latom picit nehez visszazokkenni az otthoni hetkoznapokba, de biztosan sikerulni fog. Tervben van, hogy visszajottok ? Irj nehany sort ha lesz neted es idod.......udv
    előzmény:
    fenci (6653)
    2008-09-30  18:29
  24. 2008. október 6. 04:066678.

    Donna )))) most juttotam el hozzad is )))))) Uuuuuugy orulok, hogy jottel, latod egyszer fenn egyszer lenn, forog a mokuskerek mindenhol. Hallod, jo nagy volt Ocsike......huha hat nem tudom hogy lesz, de ha kell akkor biztos fog kerni Barbim is epiduralt. A blokkokat eltettem gondosan mindent, aztan ha nagyobb lesz a gyerkoc, mint az ujszulott cuccok akkor szepen visszaviszek mindent es veszek nagyobbat Azert akarmilyen szomoruak is voltunk tegnap, hat bementunk az osszes olasz cipoboltba, felprobaltunk egy csomo cipot....hadd ne mondjam, hogy az arak ketszaz dollarnal kezdodnek, node micsoda cipok, csizmak !!!!!! huhuuuuuuuuuuu En megvettem egy par rovid szaru csizmat, mert meg az is "tervben" volt, Marcsim, ez a csizmacska puha es konnyu, mint a pehely....nem is volt vegulis tul draga ....(mihez kepest !) 129 dollar volt....

    Most egy darabig nem jovok haza cipovel.......vagy ha igen akkor gondosan eldugom  

    előzmény:
    donnaBe* (6650)
    2008-09-30  15:09
  25. 2008. október 6. 03:586677.

    Szia Kisskata )))) Szep nagy babaid voltak neked is, de a lenyeg az amit irtal, hogy egeszsegesek legyenek )) mert az a legfontosabb.

    Remelem sikerulni foga skilled worker kategoriat megkapnotok. Nem vagyok szakerto de azt hiszem igazad van a working visaval kapcsolatban.

    Itt a nyugati parton nem nagyon kell keszulni a telre, merthogy tel az nem nagyon van))) Ez egy kis oazis Kanada tobbi reszehez kepest. Itt a Csendes ocean nem "engedi" a hideget es nagy havakat be, de neha van egy egy kis hoeses. Inkabb esos a tel, az a jellemzo erre a videkre. Gondolhatod, hogy nincs nagy tel, ha Vancouverben palmafak is vannak a szabadban......es atveszelik az idojarast. Majd sutsz pulykat te is ha itt lesztek, akkor majd megbeszeljuk a reszleteket ami a pulykasutest illeti ))))))  

    előzmény:
    kisskatka77 (6659)
    2008-10-01  11:15
  26. 2008. október 6. 03:346676.

    Koala )))) latom itt jartal mikozben en irkalok )))) Koszonom neked is, igazan jo barataim vagytok mind )))) Jajj ne is mondd, hat nem semmi ami nalatok folyik, de ahogy irtad ez is benne van a pakliba...es biztos hogy jonehany dontest kell meg hozzatok, hogy a legmegfelelobb legyen nektek. Az en ferjem is idonkent nem komplett....itt van a szoba kipakolva, festeni kellene, erre o penteken iderendelt egy markolot es elegyengette hatul a haz melletti reszt, mert oda megy majd az uj patio. Ma meg a harom tarto oszlopnak ontotte le a betont....idebenn meg a festes stb tovabb varat magara. Mondtam neki, hogy ha ugy gondolja, hogy utolso hetre hagyja mielott anyukam jon, hat jobb ha eszre ter, mert kirazom a nadragjabol Eppen egy oraja igerte meg, hogy hozzakezd mostmar hamarosan......ami ugye tag fogalom.....

    Pihend ki magad, kenegesd a kezed valamivel......

    előzmény:
    koala3 (6673)
    2008-10-06  03:13
  27. 2008. október 6. 03:306675.

    Lina )))0 jo olvasni amiket irsz, hiszen jo hirek, orom, a csalad egyutt van.....es mindent meg fogtok oldani az biztos. Nem valami jo a helyzet az USA ban most, Dettinek nem lesz konnyu jo arat kapni a hazaert, bar sose lehet tudni....meg kell probalnia a leheto legjobbat kihozni a helyzetbol es miutan ott vagytok neki, igy sokkal konnyebb atveszelni a nehezsegeket. Adrian Mole a valaha irt legjobb konyv szerintem......rongyosra olvastuk , aztan vettem egy uj kiadast illetve az elso ketto megvan magyarul is, de az osszes megvan angolul ))))) Nagyon jo szorakozas meg ven fejjel is )))))

    Tegnap csodalatos volt ahogy maszkaltunk. Az egyik mellekutcaban parkoltuk le a kocsit es kicsit emelkedos volt felmenni Commercial Drivera. Valami fantasztikus szinkavalkad es eszmeletlen mennyisegu virag van Vancouverben........az oriasi kek hortenziak meg mindig viragoznak, a rozsak es mindenfele csodas mas viragok is....Ahogy ballagtunk felfele, Orsi meg en Barbi mogott mentunk es "toltuk" ot Aztan ott volt egy picinyke park, csodas osfakkal, es millio szinu falevelekkel. Ott megalltunk kilihegni magunkat, es a harom "boszorka" azt kivanta, hogy jojjon egy kis szel es emelje a leveleket a levegobe es ugy lett egy pillanat alatt a falevelek korulottunk repkedtek......Persze nem csodalkoztunk, ilyen mar elofordult sokszor.... Nem is igazan lehet szavakat talalni arra a sok szepsegre ami itt minket korulvesz...csak latni es erezni kell ))))) Koszonom a kedves szavakat neked is es azt, hogy velem/velunk erzel Keretik egy cuppanosat nyomni a nevemben Noah feje bubjara es egy simit adni Zoenak ))))))))))))))

    előzmény:
    kysslina (6667)
    2008-10-05  06:27
  28. 2008. október 6. 03:176674.
    Csipikem )))))0 koszonom neked is )))))) Ahogy irtam is Barbim eleg jol tartja magat, de hat ido kell, hogy jobban megnyugodjon lelkileg.Kepzeld el, hogy a kis zold macival alszik most amiota nincs a kiskutyus, amit te kuldtel a pici lanynak ))))) Mondta hogy majd "visszaadja " a kicsinek, de amig meg nem szuletik addig az ove a maci ))Nagyon nagy oromet szereztel az ajandekaiddal, vegtelen halas vagyok neked erte....foleg most, hogy a te macid ad valamifele komfort erzest a gyermekemnek. puszillak
    előzmény:
    csipogo (6666)
    2008-10-05  02:43
  29. 2008. október 6. 03:136673.

    Szép jo estét mindenkinek!

     

    Megprobáltam visszaolvasni, nehezen ment mert befagyott a gép párszor.

    Bogie, sajnálom, hogy ilyen szomoru hirt kellett olvasnunk, reméljük lánykád kicsit jobban érezte magát miután veled töltötte a napot. Nagyon az emberhez tudnak nöni ezek a kis állatkák, s irto nehéz az elvesztésük.

    Mi a házban töltjük minden szabad idönkent, illetve mikor a férj szabad akkor. Jönnek az árajánlatok, elöször csak ájuldoztam, most már a szemem sem rebben, csak arra gondolok, hogy mi a csudának nem mentünk szerelönek... Bármilyennek... Ha 2-3 napos munkákkért ennyit kérnek akkor ezek szerint a millliomos réteg viz-villanyzserelökböl, s festökböl, parkettázokbol állhatnak. A nagy részét a férj is meg tudna csinálni, de akkor meg nem lenne bevétel elég. Szétszedtük  az ablakokat, lesuroltuk nagyjábol, leszedtünk minden függönykarnist, rolot meg minden kiállo bizbazt a szobákbol. Most az árajánlatok miatt vátozott az egész program, fent csináljuk meg s aztán lent ami marad. Hogy hol alszunk, na reméljük nem lesz idén nagyon hideg, mondtam a férjnek jo nagy a garazs...Nehéz irnom, mert semmimet nem érzem, az ujjaim mint egy mamut megkövesedett ujjai lennének, nemcsak érzésre de nagyságra is.. Na megyek beülök egy kad forro vizbe hátha utána már valami emberi kinézésem lesz, nem mint most, egy majom egyenesebben jár mint én...Alvásrol nem is tudok beszzélni, mostanában azt nem igen ismerem.. Lefekszem, s csak a a szerelökröl ábrándozok... Aztán rágondolok a számláikra az felér egy rémálommal...Na jo nem panaszkodom tovább, tudtuk mi vár ránk, igaz egy két meglepetés jobban mondva sokk ért bennünket, de ez is benne van a pakliban...Mi lenne ha minden egyszerüen menne, dög unalmas lenne az életünk...

    előzmény:
    Bogie (6670)
    2008-10-06  02:13
  30. 2008. október 6. 03:116672.

    Brampton ))))0 neked is megegyszer koszonom a kedves szavakat. Igen tudom, sokat irtal errol mar te is, hiaba na, kis szeretett joszagaink elvesztese nagyon  megvisel midnyajunkat....

    Lanykad hogy van? Biztos hogy rettento nehez neki is lelkileg elviselni amin atment....vele erzek nagyon.

    Hogy zokkentel vissza az itteni mindennapokba ? Gondolom nem volt konnyu a jo kis lazitas utan ujra felhuzni a "munkascipot" es irany dolgozni. Ferjed mikor megy Indiaba ? Na az sem lesz semmi, biztos oriasi elmeny lesz neki is. ))))) 

    előzmény:
    brampton (6665)
    2008-10-04  04:27
  31. 2008. október 6. 03:076671.
    Westhill )) welcome back......hat latod meg csak most jutok oda, hogy udvozoljelek itthon ujra )))) bar tudom meg mentek vissza a cottageba, de gondolom a heten itthon vagytok Ebonyval. Irtam lejjebb a reszleteket a kutyusrol amit kedeztel, mar nem irom le ujra. Most beszeltem Barbimmal, picit nyugodtabb mar.....bar idonkent sirdogal meg. Azert a tegnapi nap jot tett neki is, meghat mindenkinek. Jovo vasarnap tartjuk nalunk a Thanksgiving ebedet, hetfon a vejem szuleihez mennek a gyerekek...Ma ebedutan meg elmentem megvenni nehany dolgot, mar nem sok maradt amit hetkozben majd megveszek. A szokasos toltott pulyka lesz a hozzavalokkal...Sutni meg nem tudom mit fogok, majd kigondolom a hetvegeig. Ti itthon lesztek meg vagy felmentek Ebyvel a cottageba az unnepre ? Fiad nem megy haza ? Sok puszi neked
    előzmény:
    WestHill (6664)
    2008-10-04  04:19
  32. 2008. október 6. 02:136670.

    Kirandulas ))) neked is koszonom , igaz veled tudtam beszelni is..es igazan nagyon jot tett a lelkemnek. Jancsinak utolagosan Nagyon Boldog Szuletesnapot kivanok, Isten eltesse sokaig eroben , egeszsegben es kivanom, hogy minden almotok valora valjon ))))

    Olvastam a masik topikban es latom nagyon szep ajandekokat kapott toled, es hogy orult mindennek.

    Ma takaritottam , pedig az este olyan faradtnak ereztem magam, mint aki kovet hordott, de reggelre csak kipihentem magam. Most delutan kicsit kinn jatszottunk Harryvel, eleg szep volt az ido ma. Anyukammal is beszeltem, mar pakolassza a borondjet, van meg ido boven, de hat hadd keszulodjon ))))) Intezi az osszes hivatalos ugyeket, hogy amig itt lesz minden rendben legyen a hazatajan...hat igazan buszke vagyok ra, hogy 81 evesen is ilyen talpraesett es hat a legfontosabb az, hogy az elmeje olyan tiszta es vag, mint a borotvapenge ))))) A keresztgyerekeim meg elmentek Nemetorszagba a sorfesztivalra )) igy ma nyugi volt neki is, nem kellett nagy ebedet csinaljon. Ha hiszitek ha nem, atlag havi ket haromszor meg Anyukam fozi a rendes vasarnapi ebedeket az unokaknak. Igaz a kertet es minden egyeb nehez munkat a gyerekek rendeznek, nagytakaritast is ok csinalnak...ugyhogy le a kalappal elottuk is.

    Te meg keszulodjel, ugy a kis "csatadra", mint az utazasra

    előzmény:
    kirandulas (6669)
    2008-10-05  13:10
  33. 2008. október 5. 13:106669.

    Bogie, szegeny fejetek. Nagyon sajnalom ami veletek tortent, lanyodnak kitartast es mielobbi lelki beket kivanok.

    Olyan szerencses Barbi hogy egy olyan anyukaja (pontosabban egesz csaladja) van aki mellete van, torodik vele es nem hagyak egyedul ezekben a nehez idokben.

    Puszilak beneteket es gondolok ratok!

    előzmény:
    Bogie (6668)
    2008-10-05  07:05
  34. 2008. október 5. 07:056668.

    Szervusztok lanyok )))))

    Mindannyiotoknak koszonom a kedves, torodo, vigasztalo szavakat. A kutyus ot eves volt, nem volt beteges, rendszeresen ellenorizve volt az allatovosnal, de a fogaival volt baj, a tejfogai sem akartak kihullani, ki kellett huzza oket az orvos annak idejen. Most meg begyulladt neki egy foga, es kezdett elgennyesedni, igy az orvos ki akarta szedni azt a rossz fogat....elotte nem volt soha problema, jol birta az altatast, most viszont megtortent a tragedia, ahogy megkapta a kabitot megallt a kis szive es nem tudtak ujra eleszteni szegeny kiskutyust. Nagyon nehez ez, mert ez a kutyus mindig vele volt, ott aludt az oldalahoz simulva Barbimnak....gyerekek, lehet nehez masoknak ezt megerteni, de ti tudjatok mit jelent egy allat szeretete, es mennyire faj az elvesztese. Az allatorvos is sirt...soha ilyen nem fordult elo a prakszisaban.....

    Ma ott voltam egesz nap , picit nyugodtabb mar Barbim, de orult nehez volt a lakasban , mert csak varod, hogy Princess eled szalad, oledbe bujik....Ugy gondoltam magamban, hogy ilyenkor az a legjobb ha megprobalunk valami olyat csinalni ami Happy emlekeket hoz elo.....igy elmentunk a Commercial Drive-ra, ez az olasz negyede Vancouvernek.....Mindig szerettunk oda menni, beulni a kis kavezokba, menni a butikokba, setalni az utcan.....Ma is ezt csinaltuk....vettunk a pici lanynak aprosagokat...beultunk egy kavezoba, ebedeltunk a kedvenc ettermunkben.....setaltunk a kis parkban......felrpobaltunk parokakat, meregdraga olasz cipoket.....fagyiztunk is...addig maszkaltunk amig Barbim birta. Aztan hazamentunk , elrendeztuk a pelenkazot, pakolgattuk a kis holmikat, es azt hiszem picit mindannyian megnyugodtunk....Az egyuttlet, osszetartozas mindig segit..ez a legjobb gyogyszer minden bajra, fajdalomra.... A kisunokam megorvendeztett nehany rugassal :)))))) vagyis meltoztatott akkor mocorogni amikor a kezem Barbim hasara tettem))))) Most nagyon faradt vagyok....azt hiszem holnap fel se kelek egesz nap ha nem muszaj...Jo ejt jo pihenest midnyajatoknak es szep vasarnapot )))))

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  35. 2008. október 5. 06:276667.

    Sziasztok!

     

    bogie nagyon sajnalom a kutyust, fiatal volt meg. talan betegseg?? A kismamanak eppen nem hianyzott most ez, szegenykem remelem, hogy nem viseli meg nagyon..

     

    Itthon minden rendben, Detti visszajott, intezzuk, hogy maradhassanak. Mar Noah nagyon varta, egesz nap kereste, mondogatta a nevet. Zoe tegnap atment vele a masik oldalra meg, ott aludtak, akart hazajonni "Katinenihez"-)) , a ket nagy is tukon ult mar leste, hogy mikorra ernek ide.

    Ma megneztem a nagyokkal nehany Adrian Mole titkos naploja reszt, hat hulyere rohogtuk magunkat, regen lattam mar, valamikor tizeneves lehettem.

     

    Most filmezek, vegre visszatert Dr. House a tevebe, meg Heroes, meg mindenki.., sajna olvasni nem nagon tudok mar a net elott, a derekam leszakad az itt ulestol, Noah tesz rola, hogy tornaztassam egesz nap. Csudapofa, olyan puszikat lenyom itt mindenkinek, hogy nem gyozunk olvadozni, persze a lakast folyamatosan atrendezi, de mar belenyugodtam. Ugyhogy ahogy a dolgok allasat nezem, ezentul megiscsak lesz itt egy jo kis csaladegyesites-)) temazunk, hogy mi is legyen Detti hazaval odaat, mert rohamosan megy le az ara. Sajnos az USA-ban mostansag sok jo nem varhato, vagy mi lihegjuk tul, en mar nem tudom, bar remelem, hogy az utobbi. 

    Kezd minden egyre szinesebb lenni, huvosodnek az ejszakak, ugyhogy itt az osz. Mar a gyerekek ( a picik) felszerelkezve Halloweenes polokkal, zoknikkal (az elobbiek villognak is), ugyhogy nagyon boldogok, divatbemutatot tartottak itt nekunk, Noah inkabb szorongatja meghatottan a villogos polojat, de azert boldogan hallgatja, hogy milyen csinos..szoval keszulunk a Halloweenra, hamarosan tokfaragas is lesz, meg minden egyebek, nem unatkozom no. 

    A ket nagy beteg, az egyiknek taknya-nyala egyben, a masiknak ment meent a hasa, meg hanyt.. a picik jol vannak, de remelem, hogy igy is marad.

    Mindenkinek tovabbi szep hetveget, Bogie simizd meg a pocaklakot, az anyujanak meg erot a tovabbiakhoz!

    puszi mindenkinek.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  36. 2008. október 5. 02:436666.
    Szervusztok lanyok. Szerusz Julikam.Hat ez nagyon szomoru amit irtal.Irtam tegnap is,de az a valaszom eltunt igy csak ma irok megint.Mi baly volt a kutyuskanal? Beteg lett? Hat a leg rosszabbkor ment el szegenyke. Nagyon remelem Barbika vigyaz magara es tartja magat.Tudom mit jelent ez,en is felorult voltam mikor Csopi egyszer eltunt a kertbol.Meg lett de csak ket napra ra.Hat addig csak sirtam en is. Eltudom kepzelni mennyiszer volt eggyutt a kiskutyussal mostanabn is.Hisz mar nehezebben mozog. Jobb ulnie neki is. Nagyon remelem nem lessz mar semmi baj.Es Barbi meg tartja magat. Nagyon egyutt erzek veletek hidd el.  
    előzmény:
    Bogie (6663)
    2008-10-03  15:35
  37. 2008. október 4. 04:276665.

     sajnalom a kis kuttyot tudom mennyire megviseli az embert en meg mindig hianyolom az elsot  pedig 16 evig volt velunk

    vigasztald a lanykadat [tudom nehez mert szerette es  hianyzik]

    előzmény:
    Bogie (6663)
    2008-10-03  15:35
  38. 2008. október 4. 04:196664.

    Szia Bogie,

     

    nem jo hirrel jottel, nagyon szomoru es megviseli az embert egy kis huseges tars elvesztese. Beteg volt a kis kutty, vagy csak hirtelen halt meg? Hany eves volt? Csak ot? Ezek a csoppek nem hosszu eletuek?

    Fokuszoljal csak Barbidra most, nagy szuksege van  rad. Majd jossz, ha tudsz, puszi...

    előzmény:
    Bogie (6663)
    2008-10-03  15:35
  39. 2008. október 3. 15:356663.
    Jo reggelt lanyok, sorry, hogy nem jottem, de mindig tortenik valami. Barbimnak a kiskutyusa a kis csivava meghalt....nagyon megviseli ot, igy most ora kell fokuszoljak....persze minket is megviselt, tunderi kis joszag volt es huseges kis tarsa Barbimnak ot eve.....majd jovok, pusssz mindenkinek.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  40. 2008. október 2. 00:346662.
    Szia.Ez van nllunk is.Ketten voltak ebben a honapban.A hazak nem mennek.Varjak mi lessz ennek az USA -dolognak a vege.Sok nagy bank tonkrement allitolag.Szoval az emberek nem mernek invesztalni.Varnak.Igy mi is varunk.En mar letettem,hogy valaki megveszi az iden az tuti.De nem adjuk fel.Egyzer csak eljon a vevo ide is.Csak ahogy elnezem kicsit hosszabb ido kell neki.remelem nem tart sokaig ez a krizis allapot.Allitolag a bankok levittek a kamatobol is.de akkor is var mindeki.egy haz nem kelt el mar hetek ota.Mindenfele all a biznic erre.Meg minden fele.De nagyon remelem az arak nem mennek le,mert az katasztrofa lenne tenyleg. Ha nem is megy feljebb,de legalabb stagnaljon.Nemtudom mi lessz. Miert minden rossznak akkor kell bekovetkezni miko en akarom eladni a hazunkat??????
    előzmény:
    koala3 (6661)
    2008-10-01  19:41
  41. 2008. október 1. 19:416661.

    Már okt végén megyünk, mert jönnek a férjem rokonai ide. Már kiegyeztek illetve megegyeztek hogy ezt fizetik nekik nvembertöl a szinház ahova van szerzödésük. Igy mindenki jol jár, nem kell eladással foglalkozni, nekik meg egy rendes felszerelt házba mennek, ahol azt csinálnak amit akarnak, s az is felmerült hogy visszaköltöznek Kanadába mert közel vannak a nyugdijhoz, igaz ebben a munkában nincs nagyon korhatár...Aztán majd meglátják, mi is lesz. Egész éjjel nyögtem, jobban mint a pácienseim, irtora megeröltettem a karomat. Igy már kicsit késö a figyelmeztetésed sajnos. Egy olyan tompa fájo zsibbadáshoz hasonlo érzés van benne, s nincs erö sem a karomban. Hasonlo volt már multkor akkor 1 nap alatt elmult, de most már tudtam is hogy ez hosszabb ideig fog tartani, mert siettem is, meg uj felmoso valamivel mostam le a falakat, s ez nehéz volt tartani. Volt egy könnyebb azzal kezdtem de puff szétment. Nem tört el csak szétesett. Na ja az padlora valo, ott csuszik, a falon meg a festéken nem annyira. Kiváncsi leszek az illetö odaért-e a férjem a fiammal ott van a házban nem is merem felhivni öket, csak szoritok itthon hogy oda is érjen aki elviszi a gépeket, s ne tünjön el az is....Majd késöbb vesszük meg a dolgokat, kiüritettük az egész pincét, még van egy wc mosdoval lent, azt is ma szétszedik. Az elsö a tüzhely meg a hütö lesz. A mosogéet csak majd ha lesz helye lent, megcsinálják a laundry helyiséget neki. 

    Nálatok jönnek még a háznézök? Szoritok nektek hogy akadjon valaki aki nemcsak körülnéz. A környékünkön, mikor mi néztünk akkor egymás után adták el a házakat, tényleg lehet azt mondani, hogy ránéztek s meg is vették. Most meg egy idö ota látom kitéve a táblákat s nem mennek el. Ugy látszik várják az emberek hogy mi lesz itt is, mert a házárak azok nem mentek le Torontoban. S félnek a kamatoktol is.  

    előzmény:
    csipogo (6660)
    2008-10-01  14:47
  42. 2008. október 1. 14:476660.
    Szia.Hat jo sok gondotok van kozvetlen a tel elott.Az unnepeket mar ott tudjatok tolteni viztos.Es nagyon fogod szeretni.Vigyazz az arammal nagyon. A lenyeg,hogy meg tudsz szabadulni a monstrum gepektol.es majd ojat veszel amit te is szeretsz. Itt is nehez ra talalni,hogy ki viszi el.En meg szoktam egyezni az uzlettel,hogy csak akkor veszek,ha elviszik a regit ingyan.es ezt irjak is ra a papirra.Akkor van eredmeny.Tudodm,te most nem vettel meg.Majd kesobb.Ezert nehezebb neked igy elvitetni.de a lenyeg,hog csak sikerul. Vot egy idoszak,hogy majd mindennap menni kellett a Home depot-ba mert mindig kellett valami.mar nagyon ismertek. Vigyazz azert oszd be az eroset.Nehogy ugy jarj mint en.Az egyij ujjam mint a rugo ugy mukodik.Fogalmam nincs milehet vele.megakad aztan meg kilo. Majd a dokinak szolok ha megyek hozza a honap kozepen.De a Monctoni pakolas ota ilyen.
    előzmény:
    koala3 (6658)
    2008-10-01  02:53
  43. 2008. október 1. 11:156659.

    Szia 

    Hát tényleg hatalmas baba lessz ha már most ekkora.Nekem is az elsö gyerekem 4150 grammal született hát nem volt könnyü szülés.Ugy hogy tapasztalatbol mondom nem tul jo ha nagy a baba nehéz a szülés is.A kicsivel nem volt gond mert csak 3650g-volt.Mindenesetre gratulálok mégegyszer és szoritok hogy minden rendbe legyen.Az egészség a fontos elsösorban.

    Igen a Skilled worrker kategoriát szeretnénk meg pályázni.Mert a work visa-nal nem tudjuk vinni a gyerekeket,vagy nem jol tudom?Köszönöm az informáciot szívesen olvasgatom sorajitokat,sok infot kapok tölletek.Látom a téli bevásárlás is nagyon beindult nállatok kint.Nagyon kell készülni a télre?Mennyivel van hidegebb kint mint itthon?A hálaadás ünnepröl már hallotam ha jol tudom oktober második hétföjén vanImádjuk a pulykát bár még ugy egybe sosem sütöttem.De a filmekben nagyon jol néz ki.

    Szép napot.

     

    előzmény:
    Bogie (6644)
    2008-09-30  02:02
  44. 2008. október 1. 02:536658.

    Most jöttünk haza este, megyek dolgozni, igy el kell készülnöm elötte azért. Lemostam a falakat a házban, s leszedtem az ott hagyott függönyöket, karnisokat. Még ki kell csavarni egy csomo csavart, nehéz mert ráfestettek.  De holnap a fiam megy az apjával, igy ö megcsinálja. Kb 2 orába tellet hogy a mosogatogépet kiszereltük. Holnap visznek el minden gépet, végül is egy ismerös viszi el magához, farmon lakik, hogy mi a fenét csinál velük ki tudja, lényeg hogy viszi. (lehet tyukolak lesznek belölük...)

    S a sok leszedett fapaneleket, gerendákat is elviszi, azt meg tüzelönek. Mondtam hogy szedi ki a szögeket, televannak. De valoszinüleg igy beteszi a tüzbe aztan ott maradnak a szögek a hamuban. Reggel még a home depotban kell kezdeni, mert csak ugy tudtuk kihuzni a mosogatogépet, hogy elfürészelte a vizcsövet a férj, meg elvágta az elektromos vezetéket. Igy most el van zárva a viz az egész házban meg az áram szintén a félházban. Na holnap ezekkel kell kezdeniük, nehogy elöntsön a viz vagy megrázzon az áram.Vagy mindkettö.... 

    előzmény:
    kirandulas (6654)
    2008-09-30  20:10
  45. 2008. október 1. 02:366657.

    Szervusztok, 

     

    szerintem BC-ben ,  Vancouverben (public school)  akkor kell csak fizetni a tanitásért ha a szülök nem laknak ott. De ha már az egyik szülö ott lakik akkor ingyenes a tanitás. Vagy a nemzteközi tanuloknak szintén kell fizetni, de azt máshol is kell. 

    előzmény:
    fenci (6653)
    2008-09-30  18:29
  46. 2008. szeptember 30. 22:356656.

    A cipovel igy allok en is, no meg a konyvekkel-).

    Vert vettek ma, hormonszintet neznek, unom mar, hogy PMS-en van egyfolytaban...

    na ennyit a nappali netezesrol... majd jovok vissza

    előzmény:
    Bogie (6643)
    2008-09-30  01:47
  47. 2008. szeptember 30. 22:306655.
    Akkor ez sem egyforma a tartomanyokban, Quebecben, es Ontarioban nem kell fizetni, itt Ontarioban csak be kellett mennunk egy iskolaba, es kesz. Quebecben kellett irodaba mennunk, es ott mondtak meg, hogy melyik iskolaba fognak jarni, de penzt ezert sohasem kertek. Montrealban kellett fizetni a tankonyvekert, es volt lista ev elejen arrol amit vennunk kell, fizetnunk kellett, ha a gyerek nem jott haza ebedidoben, mert nem volt ingyenes a felugyelet, itt a vilagon semmiert sem kell fizetni, es lista sincs, meg a felugyeletert sem kernek semmit.
    előzmény:
    fenci (6653)
    2008-09-30  18:29
  48. 2008. szeptember 30. 20:106654.

    Bogie milyen tegnapi kaverol beszeltel a multkori hozzaszolasodban?! hat nem lattad hogy olyan friss hogy meg gozolog is?!Errol a legyes storyrol az jutott eszembe mikor ezer evel ezelot (meg gyermek voltam) falun voltunk latogatoba. Ott abban az idoben nyaron nem a hazban foztek hanem a nyarikonyhaban es ottletunkor babaleves keszult. Persze a legyek is ott voltak. A lenyeg hogy az en tanyeromban talaltam egy legyetEvekig nem ettem bablevest!!! Vigyaz nehogy megundorodj es ugy jarj mint en! A szesz jo mert ugyan semmi bajod nem lehet a kavetol azert mert legy volt benne, de legalab segit hogy ne csomorj meg az undor miat.

    Igazan jo hirekel jottel Barbirol! Biztos hogy gyonyoru kis 'nagylany' lesz. Mond meg Barbinak hogy a neten egy egesz csapat szurkol neki egesz Canadabol!

     

    Donna, teged nem lehet gyakran latni errefele. Koszi elvettem a kavetNe is mond a Winner's uzletet. Nekem is kell csizmakat vennem es par teli cucc is jol jonne csak nehezen szanom ra magam a sok penz koltesre. De miutan raszantam magam akor mar nincs hiba, koltok 'like no tomorow'

     

    Csipogo, ha kerik a postal code-ot mond meg kerek perec neked nincs olyan. En ezt szoktam bevetni fulig ero mosolyal az arcomon de csunya nezesen mas meg sosem volt a vallasz

     

    Koala, ti aztan igazan nagy faba vagtatok a fejszeteket!! Nem irigyelek erte beneteket.

     

    Westhill, Welcome Home! Irigyelek a szep nyugodt hetedert. Nekem nem sikerul ossze hozni egy napot nem hogy egy hetet.....

     

     

     

    előzmény:
    Bogie (6647)
    2008-09-30  02:18
  49. 2008. szeptember 30. 18:296653.

    Szia!

    Én éppen intézkedem, igaz Vancouverben, kellenek papírok, mégpedig utolsó 2 év bizonyítványai hiteles angol fordítással,

    teljes orvosi kivizsgálás, szintén- ha annyira megy az angol lefordítod Te magad és lektoráltatod.

    DE...ha tudod, hol fogsz lakni, rákeresel az iskolákra és egy olyasmi , mint a tanfelügyelőség...minden elolvasható és először, akármilyen landed immigrant vagy 500CAD/fő az iskolai regisztráció.

    Most Budapesten vagyok, ha megkeresel segítek-jó magyar szeretnék maradni-

    Minden kedves kanadainak üdvözlet-sajna itt nincs MÉG! internetem. 

    előzmény:
    kisskatka77 (6618)
    2008-09-25  11:28
  50. 2008. szeptember 30. 15:596652.

    Szép jo reggelt mindenkinek!

     

    Köszönöm a kávét elvettem egyet, eröset, tejjel, cukor és légy nélkülit. Azt iszogatom éppen.

    Mifelénk is sok helyen kérnek minden adatot a boltokban, de semmit nem adok meg, nagy ritkán a posta codot, de azt sem mindenhol. Föleg azért adjuk meg azt itt mert ahol vásárolunk azt a részt megszüntetik, házakat fognak épitenei s az öszzes boltot elköltöztetik. Igy felmérték ha sokan hasonlo helyröl mennek oda akkor nem az ellenkezö irányba a város másik felére teszik hanem valahova a közelbe. De már eldöntötték régebben s nem is kérik már. Egyébként semmit nem adok meg de ha kártyával fizetek idönként arrol röhögve le tudnak olvasni mindent.

    A házrol annyit, hogy a pince szétszedve, leszedtük az összes falboritást, plafont, még egy két részt kell szétszedni, s televan falécekkel darabokkal az egész. A héten talán mindent leszedünk aztán bérelünk egy konténert s elszállitják. A contractort lemondtuk egyenlöre, most másokat hivunk, a pince aránylag száraz de van egy két sarok ahol nedves lehetett, igaz most száraznak tünik. Elsönek hivjuk a waterproof cégeket kérni ajánlatot meg informáciot, hogy mi kell. A falakat ugyis be kell szigetelni, elöször. A problémánk, még mindig az hogy eltünnek az emberek akik megigérték hogy jönnek. Olyan mint a Bermuda 3szög, ahol a repülök tünnek el.Nálunk a szakik szivodnak fel. Ügyvédünk, contractor, parkettás, egy használt boltos aki megigérte hogy elviszi a nagy gépeket. Ezek rejtélyes modon eltüntek. Egy idö mulva elökerültek, mint az ügyvéd pl. Na mindegy, most a férj egyik kollégája viszi el a gépeket, remélem az sem tünik majd el kocsistol, mert az bérelt egy nagy teherautot amiben minden belefér. Kérdés hogy viszik fel ahatalmas frézert a pincéböl. Na meg a mosogatogépet probáltuk kihuzni de sikertelenül. Az valahogy be van épitve a konyhabutor közé.

    Közben itthon is dobozolunk. Igy már egy labirintus van a dobozok közt ahol lehet közlekedni. A fiam meg régebben megigérte az egyik barátjának, hogy itt lehet 1-2 hétig, mert költöznie kell, de csak 2 hét mulva lesz meg az uj helye. Na most az meg hova fér. A házba akarnak menni matracokra, de ott meg nem lesz sem hütö sem tüzhely, s melegviz sincs, mert azt is kicseréljük.  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  51. 2008. szeptember 30. 15:146651.
    A hetvegen mi is elmentunk a trailerhez   esett az eso, Vasarnap delelott hazajottunk, delutanra mar gyonyoruen sutott a nap. Osszepakoltunk mar sok mindent  ha megyunk mar csak azt visszuk ami arra a nehany napra kell. Aztan Oktober vegen lezarjuk es hivatalosan is atadjuk az egereknek.  Asszem Ebony-nak teljesen mindegy milyen ido van o meg a jeges vizbe is uszna.
    előzmény:
    WestHill (6649)
    2008-09-30  04:19
  52. 2008. szeptember 30. 15:096650.
    Szep jo reggelt mindenkinek Kave legy nelkul . Akartam en jonni tegnap is, de az NLC kiirta, hogy a forumot karbantartjak es legyekszives visszalatogatni kesobb. Kulonosebb valtozast nem veszek eszre, de majd meglatjuk, hogyha a level elkuldesere kerul sor. Bogikam nyugi a szesz fertotlenitette a legyet. Ocsike 4 es fel kiloval szuletett, ah ki lehet birni foleg egy jo nagy adag epiduralassal. Mi ugy jartunk, hogy megvettunk neki minden ujszulott cuccot es egy adag pelenkat is , aztan szepen vettunk mindenbol egy szammal nagyobbatmert a pelenka ossze sem ert rajta. En is eltettem azt a kis kek-rozsaszin flanell takarot amibe a korhazba beletekertek oket. Idonkent eloszedem atmosom es megszagolomnem mintha erezni lehetne rajtuk az ujszulott illatat ....de akkor is. A lanykam ha beteg elkeri es azzal alszik. Cipougyben szinten zenesz. Tegnap a Winnersben lattam gyonyoru csizmakat de a talpa olyan mint egy szandalnak. Jo jo mondom oszi de ez meg az esoben is csuszik sooot meg az uzletben is ahol azert ugyebar felprobaltam nehany parat. Nem vettem semmit .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  53. 2008. szeptember 30. 04:196649.

    Sziasztok Lanyok,

     

    megjottunk, megint karpotolt szeptember a rossz nyarert, mert megint csodalatos nyarias idot fogtunk ki.

    Ebony jol kifurodte magat tobbszor is naponta, eloszor veszkedtem vele, feltettem, hogy megfazik, aztan feladtam es mondtam, hogy furodhet, mert olyan rohogos volt a pofija minden furdes utan sugarzott rola az orom, hogy bemehetett a vizbe.

     

    A fak pompaznak mar a  csodalatos oszi szinekbe, ezt ugylatszik amig elek csodalni fogom, hogy hogy lehet ilyen lenyugozo a termeszet szepsege.

     

    Az unnep kozepen akarok ujra felmenni megint egy hetre, akkor akarom lezarni telire a cottaget, ami utan a vizet megszuntettem mar nem szeretek felmenni, de ha meg tovabbra is jo lesz az ido, lehet megint felmegyunk. Szeretem az erdo a lehullott levelek illatat es a csendet azt a nema csendet, amit semmi nem zavar meg, a blue jayek rikacsolasan es a cinkek csicsergesen kivul, de ez nem zavaro, ez hozzatartozik a termeszethez.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  54. 2008. szeptember 30. 03:116648.
    Szervusztok.Hat nem dobd ki Julikam.Ugy is divatba jonnek megint.En is lesegetem a szep tusarku szandijaimat.Hatha majd ott tudom viselni is oket.Nem magas sarkuak szerencsere.igy elbirom. Kepzeld ma universali  sale volt a searsban.ma kezdodott.regen fajj a szivem egy jo kis szobabicajra.Az enyemet kidobtuk,mert nehez volt,de rettenetesen,es nagyon zorott.Hat most meglattam,hogy $226-rol $99-ert arulnak nalluk.Ma tol szolt a learazas.Na megyunk delutan Jamivel.ott is van ki is probaljuk.Nagyon klassz,kenyelmes,es hangtalan,Es mindenfelet mer,meg lehet allitani,hogy mijen sebesseggel nyomom a pedalt. Na ez az.Hat  nem kiderult,hogy par oraval a learazas kezdete utan mar egy darab sincs .De sehol Winnipegen.Azthittem meg ut a guta.Na fel is csattantam  az eladonak,hogy mi az,hogy nincs?Meg csak most kezdodott a szel.Ne mondja nekem,hogy itt egessz nap azt hurcoltak.Akkor nem is volt,es ijen nincs,hogy nemlehet mar most venni.Akkor kell egy masik abban az araban.Ezet nem csinalhatjak meg.Na latta nagy a szam.Erre nagy kegyesen hajlandovolt egyet rendelni nekem Torontobol,a raktarbol.Ki is kellett fizetnem.Hat azert van eszuk.Becsaljak az embert ijen trukkel,es akkor sehol nincs.De hat majd veszel mast.Hat nem vettem,en azt akartam  venni.Nem foglal el sok hejet az volt a masik fo szempont a kenyelem mellett.Es jo stabil is. Hat majdnem kifogott rajtam,.de azert csak nem hagytam magamat.Szombatra fog megjonni.Istvan meg jot nevetett,hogy felveszi o nekem,mert epp odamegy ugy is. Na igy jartam ma. Kozben a Superstorban kifogtam egy nagyon kedves patikust,aki megmutatta,hogy hogy kell hasznalnom az ujj cukormeromet,mert vagy nem mert,vagy annyit mutatott,hogy majd hanyatt estem tolle. Na most mar megy. Ma meg itt is volt egy kis meleg ugy 14-fok korul volt.Kardiganban kozlekedtem. De az ejjel mar huvos lessz.Igy behoztam a viragokat az eloszoba,ne szenvedjenek feleslegesen. Viszont meg hagy viritsanak. En is elraktam annakidejen par kis beby holmit Jamikemtol.Meg a keresztelo ruhacskaja is meg van.Kis hofeher oltony volt sejembol. Picike,hisz csak par honapos volt. En is elo szoktam venni megnezegetni.Olyan regen volt.Meg is mintha ma lett volna.
    előzmény:
    Bogie (6643)
    2008-09-30  01:47
  55. 2008. szeptember 30. 02:186647.
    Kirandulas ))))0 hat tudod, envelem is tortenik mindig valami. Egesz nap iszogattam a kavemat a thermo borgembol, teteje van, lyuk van rajta....reggel kimostam, kave bele, aztan a munkahelyen masik friss kave bele....minden oke volt. Most hogy hazajottem automatikusan lecsavarom a tetejet es irany a mosogato ....haaaaaat a maradek kave tetejen ott libegett egy doglott legy Fogalmam sincs hogyan kerulhetett bele, es arrol se, hogy vegulis mennyit ittam a doglott legyes kavebol.... Nem szoktam alkoholt inni, de most ittam egy kis whiskyt es probalom lekuzdeni a hanyigeremet. Egyenlore semmi "jel" nincsen, hogy bajom lenne......csak melegem lett a whiskytol Mindenesetre figyelem magam, ha megvadulok annak az a dog legy az oka...
    előzmény:
    kirandulas (6634)
    2008-09-27  09:56
  56. 2008. szeptember 30. 02:136646.
    Donna ))))) kerulj mar elo.....! hol a feszkes fittyfeneben vagy ?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  57. 2008. szeptember 30. 02:096645.
    Szia Csipikem ))))) ne mergelodj :))))) NEM KELL MEGADNOD SEMMIT SE A PENZTARNAL !! Olyan nincs, hogy nem enged fizetni, apenztaros ha nem akarod kozolni az iranyito szamodat, akkor csak rakattint az Ok vagy Enter gombra es fizetel.(tudom, hiszen dolgoztam ott egy darabig) Ha ujra kerik csak mondd,hogy no es kesz......ha eroskodik, akkor hivd a managert....es mondd neki, hogy I don't have to tell you my postal code, in order to shop here....a fene belejuk.....ne hagyd magad. Ugyanezt mondhatod a penztarosnak is. Nyugodtan menj vasarolni es ne adjal meg semmi adatot magadrol. Meglatod kiszolgalnak akkor is :)))))))))))))))
    előzmény:
    csipogo (6642)
    2008-09-28  23:26
  58. 2008. szeptember 30. 02:026644.

    Szia Kata )))))) koszi az infot rolatok, igy azert picit konnyebb, ha itt ott egy egy picit megtudunk egymasrol )))) Ahogy irod eleg sok teruleten vagy "jaratos" ha az angol nyelvvel is boldogulsz akkor lesz lehetoseged tobb mindenre az biztos. A szakmai uton-nal vegulis mire gondoltok? Skilled worker kategoria, vagy work visa ? azt hiszem work visa amirol irsz, mert ahhoz kell itteni munkahely. Drukkolok, hogy sikerrel jarjatok, biztos sikerulni fog, hiszen itt oriasi husfeldolgozo uzemek vannak a legtobb tartomanyban. Azert Dunaharaszti is nagyon szep.....nemcsak Toronto )))) persze maskeppen szep )))) Ne fajjon a szived, biztos vagyok benne, hogy viszontlatod a "Sears tornyot" )))))))

    Hat nagyon varjuk a pici lanyt, Barbim penteken volt ultrahangon, fejlodik szepen a csoppseg, ha ilyen tempoban halad, akkor az orvosok szerint negy kilo folott fog szuletni.... Most het es fel honapos terhes es az orvosok szerint jelenleg 6 pound, vagyis 2 kilo 72 dkg.....hat lehet , hogy valoban negy kilo folott lesz ))))))))

    Visszaterve Kanadara, most eppen mi is a valasztasok elott allunk. Jelenleg konzervativ kormanyunk van, Steven Harper miniszterelnok vezetesevel......hat mi szeretnenk ha ok maradnanak, ugy nez ki, hogy nyerni fognak, csak az aranyokban nem biztos meg senki sem. Hamarosan jon az egyik legszebb unnep itt nalunk, legalabbis az uj hazamban engem ez fogott meg a legjobban....a Halaadas Unnepe, vagyis Thanksgiving Day. Ilyenkor hagyomanyosan toltott pulykat eszik minden csalad es mindenki hazamegy....gyerekek a szulokhoz stb.....osszejonnek a csaladok es egyutt unnepelnek.

    Ezeket csak azert irom, hogy kb "kepben" legyel.....mikor es mi tortenik Kanadaban ))))))  

    előzmény:
    kisskatka77 (6641)
    2008-09-28  21:01
  59. 2008. szeptember 30. 01:476643.
    LIna ))))) hat ma is lerohadt a gatya rolunk olyan meleg volt itt is, meg holnapra is ez marad, aztan szerdara allitolag visszajon az osz. Mindegy, mi elvezzuk a napsutest ))) Tegnap egesz delutan a hatso kertben napoztunk Harryvel, illetve en napoztam, o "arnyekozott". Jo, hogy irtad , hogy megoriztel baby dolgokat Noahtol, hat eszembe nem jutott volna, hogy nekem is itt van pici rugdalozok, kis ruhacskak, keresztelo takaro, pici fokoto ami a gyerekeke volt, jaj meg egy polyahuzatom is van. Elo szedem majd es megnezem milyen allapotban vannak, hat csucs szuper lenne ha a kisunokam, az anyja meg a nagynenje cuccait viselne )))))) Vagy harom eve mostam at oket es raktam vissza a legmentes tarolos zacskoba. Meg is feledkeztem rola, csak most, hogy itt irod jutott eszembe ))))) Van nekem is csizmam nehany par de "kellett" egy uj Meg egy "ulanus" csizmam is van, hasitott bor, felcombig ero....azonkivul a pesti tusraku cipoim is itt sorakoznak, amiket mikor kivandoroltunk akkor hoztam magammal. Nem hiszed el, de ez az egy szinte fizikai fajdalmat okoz....vagyis ha cipot kellene kidobnom Egyszeruen nem engedelmeskedik a kezem, nem dobja a szemetbe  
    előzmény:
    kysslina (6640)
    2008-09-28  03:57
  60. 2008. szeptember 28. 23:266642.

    Sziasztok lanyok.Lassan az uzletek el erik,hogy utalok bemenni vasarolni.es ha ig halad le is szokok rolla.Mar a Wal Mart is azzal kezdi a penztarnal,hogy mondjam meg a postai iranyito kodot.Hat minek kell nekem minden egyes penztarnal bemondani minden fele.Mar bele vagyok faradva.ha aztmoindom nemtdom,hujenek neznek.ha meg aztmondom nem akarom megmondani addignem enged fizetni.Mi ez? Tudom,merre jarok vasarolni.de en ezt nem akarom.mar minden fele kerik.Mit talalnak ki ezek utan.kepet ne adjak a hazamrol.nekem kenyelmetlen,hogy mindenki hallja,hol lakom.Mert ugye kilehet kovetkeztetni.Miert nem lehet fizetek,es kesz.Menjek a fenebe.Mindenfele huje kerdesre kell valaszolni.En ezek utan ha nem fogadjak el,hogy nem adom meg,hat otthagyok inkabb mindent,de tele van a tokom mar evvel a nagy kivancsiskodassal.Nagyon merges vagyok.nem eleg,hogy az ember a kartyajat ott huzza vegig.meg adjak meg magamrol mindent.mert veszek egy kilo kenyeret. Nekem ez ugy nem tetszik.Regeljem minden fele,hogy mi van.A baratnoim meg ezen kuncognak,hogy ok is halljak ugye,es rogton tudjak,ki merrol van ott.Minek kell ez?Azert lehet ennek diszkretebben is csialni.A telefonszamomat mar veletlenul sem mondom meg.Mert nem kell nekem egy halom telefon.most meg az iranyoto is kell.Lehet csak nekem nemtetszik.de nekem tenyleg nem tetszik.van mikor mergemben eszembe sem jut.Mi lessz ha elkoltook.Ki sem szolgalnak,amig be nem magolom?

    előzmény:
    kysslina (6640)
    2008-09-28  03:57
  61. 2008. szeptember 28. 21:016641.

    szioka

    Hát tényleg nagyon elment ez a hétvége nekem is.És itt a hétfö a nyakunkon.

    A kicsi 7 a nagy 12 éves.Én vendéglátói és bolti üzletvezetői sulit végeztem de már mindent kiprobáltam szinte.Voltam ingatalanos logistikába dolgoztam..........stb.A férjem ugyan azt a sulit végezte plusz henes és husfeldolgozo a szakmája.Szakmai uton szeretnénk beadni a letelepedésit,csak az a fránya munkáltatoi hiányzik hozzá.Nem könnyü beszerezni ilyen nagy távolságrol.Egy hentest vagy husfeldolgozot keresünk aki tudd ilyen papirt adni.Pest mellett Dunaharasztin lakunk.Igen Torontoba szeretnénk menni.Idén voltunk kint 2 hetet csodálatos volt azota is fáj a szivem:((((

    Gratulálok az uncsihoz biztos nagyon izgulsz már.

    Ujjra lehet babázni imádom én is a kicsi gyerekeket olyan kis törékenyek.

    További szép napot

    Ha lessz idöm igérem sürün jövök meg nézni,hogy vagyok ott a világ másik végén

    előzmény:
    Bogie (6637)
    2008-09-27  16:02
  62. 2008. szeptember 28. 03:576640.

    Az evest ne is mond, foleg a fozest, en mostanaban mindig elbacok valamit... Mindig szazfele vagyok, no meg ott a ket "segitsegem" a labam alatt, Z meg nem szol egyem szivet, csak halkan lapatol be mindent.

    Na megyek, megnezek valami filmet, oszt kikapcsolom az agyam mara, mert rendesen kitikkadtam ma is. 

    En nem megyek vasarolni, kiiktattam magam. voltam nehanyszor Dettivel, de en keptelen vagyok orakig nezni, probalgatni valamit mikozben birkozom Noahval, meg Zoenak magyarzaom, hogy nincs minden adjuramisten azonnal, ugyhogy fogja vissza magat, ha egyaltalan akar valamit kapni.

    szoval elkuldom Dettit vasarolni, en meg maradok itthon a csimotakkal, igy aztan Zoe kisangyal itthon, Noah is jol erzo magat, en foleg, Detti emg nezelodjon kedvere, meg vasaroljon. Nekem van mindenem , bar a Winnersben kineztemegy Calvin Klein hosszu dzsekit, ha meglesz meg miutan befizettem a mortgage-t, akkor megveszem. De csizmaim vannak, tusarku is, trappolni valo is, hotaposo, rovid szaru, hosszu szaru, pulcsik, gatyok, szoval fel vagyok szerelkezve. Noat felpakoltak a baratnoim (ket fia van), neki meg veszek valami overallt telire, meg egy ket aprosagot, de meg nem idoszeru, meg ahogy nol a laba... hat temazom, hogy mekkora csimmat nezzek neki.

    A nagyok lesz meg nehez, mert nekik mar nem mindegy, hogy milyet veszunk..

    De me szazagra sut a nap, meg megy az AC itthon ezerrel, a paprikaim is virulnak, vannak pici paprikaim-)))

    newborn babynek vasarolni-))))))))))) megoriztem egy newborn diapert, egy ket ruhacskat-))))) annyira hihetetlen-)))))

    előzmény:
    Bogie (6638)
    2008-09-28  03:22
  63. 2008. szeptember 28. 03:446639.

    En is valaszoltam, csak nem radkattintva, hanem egy hozzaszolasban, amiben mindenkihez szoltam. Olvastam, hogy szerencsesen eljottetek a kaosz elol, milyen jo helyen voltal..

     

     

    előzmény:
    kirandulas (6634)
    2008-09-27  09:56
  64. 2008. szeptember 28. 03:226638.

    Hello lanyok ))))) na latom mindenki weekendezik ;))) Az en napom is ugy elment , mint egy szempillantas......Na hat elmentem vasarolni, uuuuuuuutalom, de csak sikerult vennem egy nagyon csini csizmat, hosszu szaru, finom puha bor....tusarku......es kenyelmes !!!!!! Az arat nem irom meg, mert itt ut meg a guta.... gyorsan kifizettem es eljottem a boltbol, nehogy meggondoljam magam Vettem meg egy nadragot, es ot db kulonbozo stilusu ,szinu, anyagu felsot. Ki vagyok stafirozva egy idore....Aztan a baby reszen vasaroltam ami meg kell a pici lanynak......azt viszont orommel tettem )))) Olyan edes kis cuccok vannak, hogy nehez nem felolelni es megvenni az egeszet)) Tartottam magam ahhoz amit Barbim mondott es csak azt vettem meg ami a listan volt.....merthat igaza van, seperc alatt kinovik a kis prucskok ))))))

    Itt ma csodalatos meleg , napos ido volt....ugyhogy delutan kimentunk a folyohoz Harryvel )))) Hat ez is egy vizikutya, kimerulesig a vizben maszkal ki be. Elvonszoltuk aztan a parkba maszkalni, hat aztan tiszta cirkusz volt az egesz ))))) ugyanis tele vannak a vad szeder bokrok erett finom isteni fekete szederrel....hat nem lehetett kihagyni. Egyik bokortol a masikig "repkedtunK" es ettuk marekszamra a szedret. Lanyok az osszes kormom lila, meg a nyelvem is Remelem hetfoig lekopik valamennyire mire dolgozni kell menni. Volt nalunk egy tiszta zacsko, azt is teleszedtuk.....kozbe ott voltak a vadrozsa bokrok is tele csipkebogyoval, na minden zsebunk teleszedtuk vele Kozben jott meg velunk szembe egy db vadkortefa, es ket elfajzott almafa.......mindenhol legeltunk Ha most nem leszunk betegek akkor sose Lattunk egy gyonyoru baglyot is, szerencsere medve nem jott, es szedte el a szedret tolunk A ferjemmel betegre rohogtuk magunkat, mert kolyokkorunkban csinaltuk ugyanezt......de igazan jo volt.....o is lila, a szaja is lila......en ugyesen "dobaltam" a szamba a szedret igy nekem csak a nyelvem lila  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  65. 2008. szeptember 27. 16:026637.

    Szia Kisskata ))))))) orulok, hogy ujra jottel )))))) Jaj az evest, fozest ne is mondd, itt mindenki szeret enni   En is szeretek sutni, fozni, persze ido kerdese az egesz. Ma nem sok idom lesz fozicskelni, de tegnap vettem magyar paprikat, ugyhogy lecso lesz :))))))

      A gyerekek mekkorak ?  Nekem ket felnott lanyom van, most varjuk az elso kisunokat, kislany lesz :))))))))))))))))) November elejere van kiirva a lanyom , ugyhogy mar vagjuk a "centit" )))  Hogy all az ugyetek a bevandorlassal? Ha megkapjatok a letelepedest akkor Toronto kornyeket szandekoztok maradni ? Mivel foglalkoztok ? Irod Budapest mellett eltek, en is ott eltem, illetve en Pesten, de Pest mellett nottem fel, anyukam ott el most is.  ))) gyere amikor tudsz ))))

    előzmény:
    kisskatka77 (6635)
    2008-09-27  12:48
  66. 2008. szeptember 27. 15:516636.

     Kirandulas )))))))

    Elvettem a tegnapi kavebol :))))))) Virtualis kave mindig friss marad )))) Akartam ma aludni tovabb, dehat itt nem lehet, Harry szigoruan kilokott az agybol a szokasos idoben   Ma csak el kell mennem ujra a vasarlo korutra, mert cipot muszaj vennem. Remelem talalok valamit, de ahogy latom eppen ket szam kozott vagyok a cipomeretben :((((((((Egyaltalan nincs kedvem a fel napomat elcseszni a mallban, de nem tudom tovabb halogatni. Baby cuccokat is kell vegyek, mert van minden a kicsinek, Orsim mar osszepakolta akorhazi taskat is a pici holmijaval Barbinak, de kell meg newborn cuccok, ugy beszeltuk meg azokat en veszem meg.

    Neztuk az este a presidental debatet, erdekes volt, persze mindket part a sajat jeloltjet hozta ki gyoztesnek , ugyanakkor Obama mast se mondott, csak azt, hogy "John is right"    Az itteni valasztasi kampany csendesebb, mi a konzervativ jeloltre fogunk szavazni, szerintem a Harper kormany jol dolgozott eddig, tovabbra is ot akarjuk )))) Na jol elfilozok itt koran reggel.....jot tett a kaved Evikem meg akkor is ha tegnapi volt

    előzmény:
    kirandulas (6632)
    2008-09-26  12:45
  67. 2008. szeptember 27. 12:486635.

    Sziasztok csajok

     

    Hát nem hittem a szememnek nagyon aranyosak vagytok ,hogy ilyen sokan és ilyen gyorsan válaszoltatok.Köszönöm szépen.Szoktalak benneteket olvasgatni de hát olyan összeszokot társoság van nem akartam bele írogatni.De szivessen járok ha nem zavarok.Ha ismét lesz kérdésem igérem felteszem.Mivel ti már ismeritek egymást igy Írok néhány sort magamról is.

     

    Budapest mellett élek férjemmel és 2 fiammal.Imádok kirándulni,főzni,ennija és ebböl adodoan fogyokurázom állandoan.Idén voltam Torontoba 2 hetet és bele szerettem.

    Szeretek forumozni és uj embereket megismerni.

     

    Röviden ennyi.szép napot nektek.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  68. 2008. szeptember 27. 09:566634.

    Szia! Koszonom hogy erdeklodsz utanam. Irtam en ide de senki sem vallaszolt igy inkabb szuneteltem:))) En Texasban jartam. Voltam Houstonban es San Antonioban is. Sot talalkoztam hurrican Ike-al is, amit inkabb kihagytam volna :))))

     

    Minden haznak van egy vevoje, a tied meg nem talalt meg teged annyi az egesz. De ismered azt kozmondast ami kesik nem mulik, csak legy turelemel. Ha jonnek nezni a hazat az nagyon jo jel!

     

    Kellemes hetvegt kivanok mindenkinek!

    előzmény:
    csipogo (6633)
    2008-09-26  16:56
  69. 2008. szeptember 26. 16:566633.
    Szia.Merre jartal.? Mar hianyoztal.Sehol sem lattam a hozzaszolasodat. Azthittem mar baj van,hogy sehol sem voltal. Hat van ugy,hogy a fiam is kettovel csinal,mert egy keves neki.Mondtam is,nem csak avval kell jollakni,van mas is a konyhaban eheto.Na en megmindennap vakarok valamit a lakason.pedig most Csopikem sem fut keresztul csak ugy.Hisz  Istvannal van. De hianyzik a kis vacak.A fenebe,hogy nemkepes mar valaki megvenni ezt a hazat lassan 5-honapoja aruljuk.Mar nagyon unom.Meg  legszivesebbenmagamat is megbillentenem,hogy hittem a baratoknak,akik aztmondtak ket het es kesz. Na igen.csak nem az en haam.Gondolhattam volna.ha aranybol lenne akkor sem menne el hamar.Mert en szuletett peches vagyok.Ezt erzem is. Na nem elegedetlenkedem itt.ez van.   Gyere most mar gyakrabban. Ne maradj le.Hogy sikerult a nyaralas nem is irtal rolla. 
    előzmény:
    kirandulas (6632)
    2008-09-26  12:45
  70. 2008. szeptember 26. 12:456632.

    Sziasztok!

     

    Hozzom a friss kavet nektek

     

    A takaritasal en is ugy vagyok mint ti. Elmultak azok az idok mikor mint az orult vakartam a hazat egesz nap csak hogy elfogadhato legyen.

    Meglepodtem hogy senki sem szereti a popcorn szagat en kifelyezeten szeretem. Nekem az a bajom vele hogy nem lakok jol vele, sot utana meg ehesebb vagyok

    előzmény:
    Bogie (6628)
    2008-09-26  03:44
  71. 2008. szeptember 26. 06:526631.
    Én nagyon megfogadom már egy ideje azt a mondást, hogy a ház van értem nem én a házért....Mig itthon voltam a gyerekekkel akkor pucoltam s pucoltam, soha nem volt látszata. Most ezt befejeztem, egyszer kitakaritok, aztán 1 hétig ha látok port akkor becsukom a szememet s már nem látom..A tv-t meg naponta 5ször lehetne porolni, mert az meg mindig poros. Már jönnek levelek az uj házhoz, férj hogy ment a használt boltosokkal át megmutatni a gépeket, már a mi nevünkre is voltak levelek ott.Na jo a banktol, na meg honnan, egy kertésztöl. Hivjuk, levágja a fuuvet meg miegyébb munkákat végez, Jot röhögtünk, mi az már ekkora a fü, hogy elért a hirünk a maszekokhoz is...A hétvégén hozza a barátunk a fünyiroját kölcsön. Lehet hogy azért felhivom öket, hogy mennyiért gymlalják ki a virágos részt. Olyan erös magas gaz van hogy a gyökereik egész mélyen vannak. Aztán lehet hogy ez a cég vágta itt a füvet, mert a tulaj hozzátartozoi messze laknak. s a fü nagyon szépen gondozva volt, rövid volt, egész addig mig mi megkaptuk a hazat..
    előzmény:
    Bogie (6628)
    2008-09-26  03:44
  72. 2008. szeptember 26. 06:416630.

    Tul vagyunk a sznapon, egy nagy fazék par.levest csináltam (par püréböl) s bele galuskát tettem, ugy szeretik. Ugy elfogyott. mintha a legfinomabb különlegesség lett volna. Máskor egy kisebb lábosban csinálom, s még abbol is marad. Azt gondoltam, hogy holnapra marad, s dobozolhatok kedvemre egész nap. De igy örültem is neki, hogy ennyire izlett, de holnap megint beállhatok a konyhába. Palacsintábol maradt, igaz vagy 80-at sikerült sütnöm, de ezek kicsik. Kisebb teflonban sütöm, vettem 3-at a Winnersböl egyszer s azok pont jok kisebb palacsintának. turot robotgépbe tettem hogy összepürésitse, bele cukor, vanilia, én tojássárgáját is teszek bele, citromhéj, Na még száraz akkor egy kis tejszin, ha nincs egy pici tej. Krémessé keveri a gép, de nehogy lemaradjak mellettted ez is elkezdett füstölni. Azonnal leállitottam már szaga is kezdett a gépnek lenni. Valoszinüleg közel voltam ahhoz hogy leégjen a motor. Kikapartam egy tálba az egészet s végül az állo hosszukás mixerrel nyomtam jol össze. Lehet hogy kicsit sokat tettem a robotgépbe vagy csak eljött az idö a kicserélésre. Jok azok a drága mashinák, de én nem használom ki annyira. Van egy vagy nagy ritkán kettö része amit használok aztán a többi csak évek ota áll a szekrényben.

    A butorok nagy részét nekünk is szét kell szerelni, az ágyakat is, nem férnek ki az ajton. A ruhák nagy részét meg csak beteszem szemetsebe vagy nagyobb zsákba s a kocsival átvisszük. Jajj csak már kezdenék el a pincét, hogy haladjunk ott. Férj talált egy boltot ami használt gépeket árul, s be is vesz. Ma kimentek megnézni s a tüzhely kivételével elviszik, nem is kért pénzt érte a férj, csak vigyék, s ök hozzák fel a pincéböl meg kiszerelik. Még a hatalmas freezert is. Na majd meglátjuk holnapra jönnek a kocsival, reméljük nem szivodnak fel utközben mint a többiek. Reméljük hogy te is hamarosan összerámolhatsz, talán most megindultak a vevök. A vajas pattogatott kukorica a legémelygösebb szag. Szinte a hányinger kerülget ha a gyerekek csinálnak. S napokig benne marad a mikroban a szaga. Erre jo a szodabikarbona.

    Köszönjük a sznapi kivánságot, nincs már itthon, a barátnöivel elmentek moziba ök fizették neki a jegyet.  

    előzmény:
    csipogo (6626)
    2008-09-25  23:59
  73. 2008. szeptember 26. 06:046629.
    Hagyd el.Hat a vegen en is nevettem kinomban.Kepzelheted,mindjart mennem ell.kozben jonnek a haznesok.Es fel oraval indulas elott buzlik minen,es csupa fust.Jajjj.Azt sem tudtam mihez fogjak.de azert csak sikerult valahogyjoszagot csinalni.kepzelheted kimegyek a fobejaraton es ott is erzetem,mert kiraktam a mikrot a kerbe.eshat az ott is adta magabol kifele a budos fustszagot.Na de ma mar finom illat volt a vanilias , fahejjas viztol.Hat,ha rajtam mulik,en nem eszem a kukoricat.De Jamikem nagyon szeretei.igy sokat kell szagolnom.Mindig az inyem ala megy.es fajj.Na meg mire kivadaszom onnan.Pedig jo,mert nem hizlal,es a svat is felszivja.Es meg  telitett erzestis ad.igy azert en is eszem neha,csak utalom,mikor fajj az inyem. Julikam jo munkat neked.Puszi.Es vigyazz magadra. Pihenjel is neha. A heten voltak ma is meg tegnap is nezok.ebben a honapban elosszor. Esdekes mar volt  itt egy halom mindenfele ugynok.De RIMAX az nem.ugylatszik ved es dacszovetseget fogadtak avval a patkany elso ugynokommel.  Na megyek mert elalszom.sziasztok.
    előzmény:
    Bogie (6628)
    2008-09-26  03:44
  74. 2008. szeptember 26. 03:446628.

    Sziasztok lanyok )))

    Kisskata szia )) en nem irok az udvozlesen kivul semmit, mert Kirandulas, Kysslina, Koala es Csipogo is irtak.....es megirtak mindent ami fontos. Annyit tudok hozzatenni, hogy az en gyerekeimnek sem volt problema, nagyon hamar beilleszkedtek es a nyelvet is hamar megtanultak. Biztos , hogy nalatok sem lesz problema es a gyerekeid imadni fognak itt iskolaba jarni azt elore mondhatom ))))) Gyere maskor is, szivesen latunk es ha van kerdesed csak ird batran, amire tudunk valaszolunk ))))

    Na lanyok annyit irtatok, hogy ugyan olvastam hetkozben is, de most csak igy "omlesztve" irok nektek )))) Zarojelben jegyzem meg, hogy az nlc anno  igerte, hogy visszajon a regi ablak, ahol lehetett kozben olvasni, gorgetni.....sokkal konnyebb volt a visszaolvasas.....node ami kesik az itt nagyon mulik....ugylatszik nem lesz belole semmi se.

    Lina, tunderi lehet Noah ahogy magyarul es angolul mondogatja amit tud ))))))) Irto erdekes ez, hogy valahol egyszerre megtanulja mindket nyelvet es nem gabalyodik bele ))) Szepek a kepek, igazan csinik voltatok Dettivel )))) mint ket kis csitri, Blankus meg gyonyoru ))))))

    Csipikem, hat te meg robbantgatod a mikrot ?    Jaj nem kellene nevessek ezen, dehat vigyorogtam egy kicsit )))) Jo otlet a vanilia, cinnamon forralas, isteni illat lesz tole a hazban .En meg olyat is csinaltam , hogy vettem hazelnut izesitesu kavet es azt foztem le mielott jottek a haznezok. A pattogatott kukorica meg budos, foleg a vajas ahogy irtad is. En nem szeretem, ha moziba megyunk akkor ott neha veszunk, de nem vagyok oda erte. 

    Koala )))))) hat nalunk is lehet kergetni a "rolling dust bunny-kat" most Csutortok van, mult szombaton takaritottam, de megis poros minden. Majd varja ki a por a szombatot, en nem takaritok csak hetente egyszer.....az is eppen eleg. Akinek nem tetszik johet port torolgetni.....  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  75. 2008. szeptember 26. 00:426627.
    Szia.Vaniliat es Cinnamont raktam fel.Mar erezni a illatot.Mar itt valami irta,hogy a vanilia nagyon jo hazeladaskor. Csak elfeledtem.Vettem egy kissebb labast tegnap,hogy ha kell,legyen miben melegiteni.Most jo a fahejjas vaniliahoz is.Elolrelato voltam.Ugye te is budosnek talalod a pattogatott kukorica utan a lakast.Azthittem eddig csak en vagyok finnyas.Mert en utalom a szagot utanna.Ezek meg mondta,hogy tul finnyas az orrom.A fenet.Budos a kujorica,foleg vajasan.Brrrr.  Remelem ez az illat nm parolog el,amig jonnek. Ez az elso ilyen praktika.Hogy illatot  csinalok.Eddig csak a febreze volt/De az olyan gyorsanelillan.
    előzmény:
    koala3 (6625)
    2008-09-25  19:10
  76. 2008. szeptember 25. 23:596626.
    En is kerek palacsintat.Koszonom a tanacsokat.meg fogadom.mert rakok fel valamiben amiket iral.Hagy legyen mar jo illat itt is.oke mindent fujok,de az olyan hamar elillan. Ez amiket irtal nagyon jo.Imadom mikor harapni lehet a levegot.   Igen en minden oldalat leragasztottam a dobozoknak.Itt van egy uzlet 33 cent volt darabja a ragasztoknak.es fognak is. Hat jol bevasaroltam belolluk.es azokkalragasztottunk le mindent.Tudod mi elkoltoztettuk a dobozokat Monctonba.hat oda nem vihettem nyitva.nekem sajnos nem adatik meg,hogy a holmikkal egyutt koltozzem.de az volt a vagy,hogy ugymenjunk,hogy a kocsim,a Trelerben utazzon velunk.hat ugylatszik a joistenke latta ez ugy nem fog menni.ha a cuccok is,meg a kocsi is egyben.igy hat igy oldodott meg.most mar iztos belefel a cuccok melle a Kocsim is.Mert a butorok Monctonba szetszedve mentek el.A Mostani butorok a maradek mar osszeszerelve jon velunk.Es meg is el fel a kocsim igy is.Hisz a nagytobbseg mar ott van.A maradek mar nem lessz annyi sem. Nem soka megint kimegyunk a hazbol mert jonnek nezni.Eddig senki sem volt.Most ket nap is jonnek.. De jo.Csak mar vinne is valaki.     Nagyon Boldog szuletesnapot kivanok a lanyodnak. Megyek en is vendegsegbe hozzatok palacsintara.A Levest azt meghagyom.Szeretm,csak sok tolle a savam azonnnal.de ha csak ugy eszem frissen akkor semmi baj. Ma en is ettem,meghozza sjatat ermest.Nagyon keves lett.De az  finom. De jo neked mar.Nem kell figyelni,hogy mit hova raksz.Hanem pakolhatsz es majd tudod mentek az ujj hazba. Hat en mar felkeszultem,hogy a karacsonyt is itttoltjuk.Lessz ami lessz. De ez a haznem megy el karacsonyig mar en ugy latom. Lement az emberek vasarlo kedve.Majd jovo tavasszal. Bar ne lenne igazam. Ma voltam egy magyar misen.De jo volt.regen nem hallottam Magyar  miset celebralni.Egy baratunk fia lett pap.Es most a montreali Magyar Katolukus egyhaznal van.es ha hazajon akkor mindig egy miset engednek neki.Hat ez ma volt.En is eltudtam menni ra. Itt amugy Winnipegen nincs Magyar pap.Mind eluldoztek.igy nem adnak ide Magyart.Hat ha egy ideteved az esemenyszamba megy. Az en butoraim is imadjak a port. A porosabbik resze mar nincs itt. Hallod ha belegondolok mikor leszek en ugy rendbe.Hogy hazunk is lessz es minden velem egy fedel alatt lessz.Olyan tavolinak tunik. Na nem almodozom itt tovabb keresek valamit es probalok illatositani amit irsz azon a modon.Koszi a jotanacsot.   Es jo dobozolast neked.En a ruhanemuket majd borondokbe rakva viszem el. Mas minden dobozolva lessz.
    előzmény:
    koala3 (6625)
    2008-09-25  19:10
  77. 2008. szeptember 25. 19:106625.

    Szia, nem is merem akkor leirni, hogy nagyon jo a szagokra, ha felteszel egy kislábosban vizet s raksz bele fahéjat, én szoktam szegfüszeget is s forralod. Még egy kis vanilia eszenciát is lehet bele s olyan illat lesz hogy na. Persze vigyázni kell hogy nehogy elforrjon a viz...A mikroba pedig vizet s bele szodabikarbonát s felmelegiteni, forralni bent a mikroban. Ezt akkor szoktam mikor pattogatott kukoricát csinálnak s irto büdös lesz utána belül. 

    Most dobozolok javában, annyi cucc, már ha meglátok még egy diszt vagy könyvet akkor a hajam az égnek áll. Még jo hogy bentröl hozom a dobozokat, jo erösek. Már mindenki nekem szol, kiteszik a lifthez s megyek s gyüjtöm be öket. Szétszedem összehajtom s bele egy nagy szemetesbe aztán mikor a férjem jön majd értem egy reggel akkor hozzuk el. Te leragasztottad öket? Nekem az alját le kell, de a tetejét is leragasztottam, de igy egy vagyont költhetek a ragasztoszalagokra, föleg hogy az olcsobbak nem fognak. A széleset vettük, de egy vagyon lesz csak a ragaszto. 

    Megyek kezdek fözni, ma van a kisebbik lányomnak a szülnapja, paradicsomlevest rendelt turospalacsintával. Ö nem szereti a tortákat.  

    Akkora kupi van már, s most látom hogy ejnye, bejnye a polcok jo porosak ahonnét a könyveket kirámoltam. A butoraink pine meg sötét szinüek olyan bordosak cherry szinü, nagyon szép, tetszik, de nem ajanlom senkinek hacsak naponta nem akar valaki port törölni. Minden egyes porszemecske messziröl virit. Szinte kiabál hogy idenézzetek, milyen jol áll nekem a szürke por!!! A pine jobb, oda szemüveg kell hogy lássam. (Ez valo nekem) Na jo elvonultam, egy palacsinta, egy dobozolás...

    előzmény:
    csipogo (6624)
    2008-09-25  16:18
  78. 2008. szeptember 25. 16:186624.
    Na ma mar nem nyulok semmihez sem.nehogy megint elintezzem a lakast az utolso pillanatban. Nem akarok ma is fust mentesiteni.Meg a budoset sem akarom.Meg az utcan is erzett,ahog mentem a kocsimhoz tegnap. Remelem a mai nezo is ideer.Jo keson jonnek.igy aztan nemtudom,mijen vilagos lessz.  Mar biztos sotetedni fog. A tegnapi a leg nagyobb napsutesben volt itt szerencsere.Lanyok ha kell tanacs a bezmenthez,en adok.mert Monden mozzanatat vegig asszisztaltam a mienknek..
    előzmény:
    kysslina (6622)
    2008-09-25  15:19
  79. 2008. szeptember 25. 16:156623.
    Nallunk is ugy van itt Winnipegen.Ha beiratod iskolaba  a sracokat.Iskola kozben keritenek idot,hogy aki nem tud ugy abgolul azokat kulon viszik es tanitjak angolra.De minden az iskolaban tortenik.nem kell kulon jarni.es szepen fel is  zarkoznak a tobbiekhez evvegeig.Hisz egyutt jatsznaka,beszelgetnek.Szoval a  gyerekeknel ez hamar megy.Tudom ,mert onkentes voltam a Jamiek iskolajaban es lattam,mikor vittek a sracokat az angolra.Nagyon ugyesen tanitjak oket.igy az iskolai tanulmanyokban sem maradnak el.
    előzmény:
    kisskatka77 (6618)
    2008-09-25  11:28
  80. 2008. szeptember 25. 15:196622.

    Landed pairral erkeztek a repterre, azt nem tudom, hogy s PR kartya mikorra van kesz, de a landeddel mar beirathatjatok oket. A tobbi amit koala is irt.

    sOK SZERENCSET!

    előzmény:
    kisskatka77 (6618)
    2008-09-25  11:28
  81. 2008. szeptember 25. 14:156621.
    Papirokhoz nem tudok hozzászolni, a gyermekeim már nagyok,amikor beirattuk öket illetve a nagyobbik volt csak aki nem itt született, az emigáciotol kapott papirokat mutattuk be. Elfogadták, s másnap ment is kindergartenbe. S onnan az elsöbe késöbb. Semmi külön iskola nem volt a rendes public volt vagy ha akarsz van egyházi vagy maszek is. S aztán már az iskolába mehettek külön angolra hetente párszor de az is iskolán belül volt. De nem sokáig kellett mert nagyon hamar rájuk ragad a nyelv.De ha még otthon vagytok, akkor talán érdemes lenne angol nyelvre járatni öket ha angol nyelvterületre jöttök, ha meg franciára akkor meg arra beiratni.
    előzmény:
    kisskatka77 (6618)
    2008-09-25  11:28
  82. 2008. szeptember 25. 14:096620.

    Szia!

     

    A lakhelyetekhez legkozelebbi ESL osztalyba fogjak kuldeni oket. Itt nem csinalnak igazabol mast mint az angolal ismerkednek. Lesznek rendes orak (ersd matek, stb) de nem lesz szigoru es a tanterv is nagyon laza. Amikor a tanar ugy latja hogy mar jol beszel angolul a gyerek akor at kuldik a 'rendes osztalyba'

    A gyerekek nagyon fogjak elvezni az itteni sulit, tapasztalatom hogy minden gyerek imadja. Sokkal lazabb mint a magyarorszagi fejfajos idegoszeropanas hatarara kuldo rendszer. Neked lesz furcsa es borzadozni fogsz az iskolak lazasagan, de a gyerekeknek egy elmeny:)))

     

    Sok szerencset nektek Canadahoz!!

    előzmény:
    kisskatka77 (6618)
    2008-09-25  11:28
  83. 2008. szeptember 25. 14:066619.

    Szép jo reggelt, 

    Nagyon aranyos lehet a kisfiad mikor mérgesen becsukja az ajtaját..Ugy lehet élvezni öket ilyen korban, igaz nem mindig könnyü mikor a 2 éves kort elérik, s mindenre a válaszuk hogy neeemmmm!!!

    Tudom értékelni azokat az emberkéket akik igy meg tudják maguktol csinálni a házukat vagy az autojukat . Én aztán bujhatnám a könyveket meg a nettet, egyszerüen nem is 2 de 4 balkezem van, plusz valahogy nincs érzékem ezekhez a dolgokhoz. Épp ugy hogy biztos hogy ha egy csapot ki kell nyitnom vagy csavart kicsarvarni akkor biztos hogy ellenkezöleg kezdem, s jol becsavarom elöször...A férjem meg kitünöen tud szétszedni mindent aztán csak gyözzük kivárni, hogy vissza is rakja.

    A wc-ket is ki kell cserélni, na arra a barátunk mondta áh, nem nagy ügy, s megvan a leirása is. Na ja, már látom a lelkiszemeimmel, hogy szépen leszeri a férjuram a klotyokat aztán ugy maradnak egy ideig. Mert maguktol nem fognak beszerelödni. Aztán járhatunk a kert végébe.... 

    előzmény:
    kysslina (6617)
    2008-09-25  05:04
  84. 2008. szeptember 25. 11:286618.

    Sziasztok.

     

    Már irtam egy másik topikba.De ha jol látom ti is kanadaiak vagytok.Olyan kérdésem lenne,hogy a kint letelepedő család gyerekeinek.Milyen papirokra van szükségük az iskolába járáshoz?Illetve külön suliba járnak vagy rögtön angol nyelven kezdenek tanulni?Egy 7 és 12 évesröl van szó.

    Most adjuk be a letelepedési kérelmünket és a gyerekek dolgairól  még nem sok mindent tudok.Milyen rendszerrel müködik kint.

    Köstönöm elöre is a segitségeteket.

    Legyen szép napotok.

    Katka.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  85. 2008. szeptember 25. 05:046617.

    Jajj az ajtok!-))))) Noah is csokja oket. Az o ajtaja valahogy mindig zorgos, amikor kinyitom, ezert altatasnal csak behajtom, de ha eszreveszi...! Kipordul az agybol nagyokat fujtatva (komolyan merges), becsukja, es mondja, hogy nnna! .

    Most angolul is mond ezt azt, "oke", "lukedat","gudzsab" (csak igy fonetikusan irom, mert igy mondja, de a magyar szavakat is naprol napra tobbet. persze sok kozottuk az altalunk hasznalt itthoni szo, amit neki mondunk, azaz "tente", "pelus", a kaka=koka, Szeretlek=cejcej, apuka, Gabika, Detti, baba, dabda, ..kb olyan 20 szot mond.

    Tegnap kapott vedooltast, a nurse annyira rohogott rajta, mert olyan mergesen pislogott ra a szuras utan, lathatoan nagyon megnezte maganak, hogy ezzel a novel o aztan soha tobbe nem akar talalkozni-)) Mar a meresnel is neheztelt ra, mert kikapta a kezembol es ratette a merlegre.. akart volna jonni hozzam, de ugye nem tehette ezert a kezeibe temette az arcat, es ugy orditott. meg is dicserte az asszisztensno, hogy mennyire jol van ez igy.

    Az orvosrol amr ne is beszeljek, mert tole meg aztan alapbol fel, valahogy feketeboruvel nem sokszor akadunk ossze, es az orvos annyira az, hogy szinte vilagitanak a szemei. Kulonben nagyon jo fej doki, szeretjuk, csak Noah enm akarja bevenni. ez amugy jo jel, mert az otthoni orvosunktol is feltek eloszor a gyerekek, az voros haju, voros szakallu volt, es isteni orvos.

    De elmaradt egy oltas valahogy..15 honapos talan, igy aztan jovo het kedden vissza kell vinnem megint egy szurasra. Szerencsere utana mar kutya baja sem volt, kiorditotta magat, majd se laz, se levertseg se fajdalom. Stramm kis kolyok-))

    Az uncsim megy vissza hetfon Floridaba, idehozza a kocsijat, meg amit bir cuccait. Osszebutorozunk decemberig, aztan meglatjuk-)))  Ugyhogy Zoe az en lanyom lesz, ma mar akart velem aludni, de Noah kiorditotta az agybol, ugy tunik, hogy az esti alvasnal nem akar anyan osztozni... utana meg azert sirt, mert kimentek, szoval nem lesz nagy baj.

    Tegnap foztem egy kis meggylevest este, Zoet ugyanis behulyitettem, hogy en tudok olyan levest fozni, aminek az o favorit colorja a szine. na gondolhatjatok, hogy tukon ult, hogy milyen pink levest fozok en neki... Muszaj volt este nekiallni. 3 tanyerral bevagott belole, reggel meg a nagyok ettek meg az osszeset hidegen. En meg sem kostoltam. Noah is cuppogott neki nagyokat, en nem is tudom, hogy eddig miert nem foztem.. valahogy kimaradt. pedig a nyari hosegben milyen jo lett volna lehutve, tejszinhabbal a tetejen!

    Koala azok az arak valami felelmetesek!!!!!!! Szuzmariam  egy basement befejezeseert ennyit kerni!! Te komolyan mondom, hogy en neki mernek allni megcsinalni a magunket, ha nem volna itt ez a sereg gyerek. Na jo eltokolnek vele egy darabig, meg kellenenek eszkozok, de azt lehet berelni a Home depot-bol, minden meg lehet venni csak be kell pakolgatni, mer van is nekunk egy csomo ilyen konyvunk.. Na nem mintha  a mienk eddig haladt volna olyan sokat, de kerem, itt nalunk fennforgasok vannak, szoval iszonyat sok penzt kernek az amugy nem olyan nagy kunszt munkaert. ismerek egy roman csajt, az rendesen falazott, felepitett maganak egy kastelyt, na jo nem az, de hatalmas, gyonyoru hazat. Szo szerint majdnem mindent o csinalt, meg az asztalosokat is elkuldte a busba.De az autot szerel, meg ilyenek.. felmegy a netre, kikeresi, hogy hogyan es nekiall. fantasztikus csaj. En mondtam is a Dettinek, beduhodok oszt megcsinalom a konyhat, mert naponta kapok ott idegrohamot. Z mire hazaer mar kesz is lesz. Az sem volt teljesen 100-as aki megtervezte ugy, ahogy van. Az sem ertem, hogy minek a bejaratot a haz kozepere tenni. Miert nem oldalt van, igy teljesen lefoglal az egesz hobelevanc egy csomo helyet, ahogy ott totyogunk bejovetelkor mint a tojogalamb. Nincs is tervrajzunk a hazrol, ettol is meghokkentem, nekem kellene szerezni, na majd bemegyek a oszt kerek egyszer, de ahogy ismerem magam szerintem majd megint mindig elfelejtem..

    Detti mar csizmaban akar jarni, kozben szazagra sut a nap, gyonyoru ido van.-)))))) Keresi allandoan a meleg pulcsikat, rettentoen fel a teltol, utalja nagyon, es en probalom biztatni, de mit is mondhatnek..? A tellel amugy nekem semmi bajom, szeretem is, csak ne tartana majusig

     

    előzmény:
    csipogo (6610)
    2008-09-23  06:30
  86. 2008. szeptember 25. 03:586616.

    Esti mese helyett, hoztam nektek egy kedves verset a holdvilagrol...erre futotta a mai napbol ))))

    Jo ejt, szep almokat es napsugaras reggelt mindenkinek )))

     

    Gárdonyi Géza: Ének a Holdhoz

    Köszöntlek, halvány szép fehér királynő,
    Köszöntlek, szelíd nyájas holdvilágom!
    Tiéd a föld, a rét, a tó, az erdő,
    Tiéd az árny, a csöndesség, az álom.
    Mikor az égnek kéklő magasságán
    Leomlik finom, ezüst fátyolod,
    Tündöklő kedves isten-arcod látván,
    a mindenségnek szíve földobog.
    Új fényre lángol a csillag az égen.
    A fák egymásnak súgják a neved.
    S a vadgalamb az erdő kebelében
    Hozzád a ringó lombról fölnevet.
    A mezők, erdők milliárd virága
    Feléd fordítja illatos fejét;
    A gyönyörben, hogy lát, reszket a nyárfa,
    S a nádak ezre meghajlong feléd.

    A tó tenéked tükröt tart remegve,
    S te leemelve aranykoronád,
    Kibontod. - reá jósággal nevetve, -
    Sugárzó hajad lengő sátorát.
    A fűz a parton rádmélázva áll.
    A sás térdelve hajlik le eléd.
    A fülemüle a hársfa-lombra száll,
    S elkezdi hozzád édes énekét.

    Mi szép is vagy te! Mindenki szeret,
    Mindenki csupán mosolyogni lát.
    Békéangyalként jársz a föld felett,
    Fehér királynő, kedves holdvilág!
    Én is szeretlek! Mért? Nem tudom én!
    Boldog félálom mámorával nézlek,
    Az én szívem is tükröd Égi Fény!
    Te kedves jóság! te tiszta igézet!
    ... Mikor belépsz a felhő-palotádba,
    Az éj beborul: minden bús, setét.
    A mezők, erdők millió virága
    A fűbe hajtja harmatos fejét.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  87. 2008. szeptember 24. 22:326615.
    Még nem jelentkezett a maszek, férjem hagyott neki üzenetet. Mi meg ugy vagyunk, hogy szerzünk valakit valamire s aztan eltünnek. S várhatjuk, hogy visszatérnek-e vagy sem. Mint az ügyvédünk. Na most meg ez a contractor. Reméljük,  azért hallunk még felöle. A felszerelést még megbeszéljük, a titkárnö mindent olcsobban tud beszerzni. Van türölközötartonk meg egyebünk, azt elvisszük, s odaadjuk neki. Ha lesz neki más akkor majd a felsö fürdöszobába tesszük, bár ott csempe van mindenhol, ahhoz kell egy csempefurot venni. Meg ha leszedjük a régieket a csuda tudja nem törik-e le a csempe. Egyenlöre csak a nagybani árajánlatát várjuk, s ha megfelelne akkor lebontja egységenként, s megbeszéljük mit akarnánk pontosan. De ha felszivodott (lehet hogy az ügyvédünk közeli rokona, s az eltünési kényszer a családjukban rendszeres lehet...)akkor meg mehetünk kereshetünk megint valakit. De csak kisebb maszekot. Közben telefonálgattam különbözö helyekre hogy a gépeket mennyiért vinnék el. Aztán rájöttem, hogy a város is elviszi. Na ráültem a városi szemetesek telefonjára, addig elintéztem mindenféle dolgaimat, mert ugye félora minimum a várakozás. Nagyon jo egyszerre 3 nagyot elvisznek (oven, fridge, freezer) majd ujboli idöpont s a következö 3-at is viszik el ingyen.. Az mar igazán nem nagy  probléma, hogy hogy a fenébe visszük fel a hatalmas mélyhütöt a pincéböl...Lehet hogy alagutat kell ásnunk, mint a vakondok..Hatalmas egy monstrum, olyan magas mint egy magas hütö s a szélte sem kisebb. Lehet hogy ez tartotta a házat, hogy a nagy szél ne kapja fel. Valoszinüleg az alapokkal tették be amikor a házat épitették. Emlitettem a férjnek, ha nem férne ki akkor belsö  medencének vagy aranyhalas tonak meg lehetne  csinálni. nem értékelte az ötletemet, belemerült a méricskezésébe, hogy a lépcsöt kell e szétszednie hozzá vagy baltával felhasogassa a freezert. 
    előzmény:
    csipogo (6614)
    2008-09-24  22:05
  88. 2008. szeptember 24. 22:056614.
    Szervusztok lanyok.Hat ram tenyleg tblat kene kirakni.Hogy szuletett szrencsetlen.Jonnek a hazanezok,legalabb is remelem ,delutan.en nem leszek itt mert Jamiket veszem fel.A lenyeg minden kiglancolva.Befujtam klassz illatositoval.es akkor az elobb mondom megeszem a maradek levest es beveszem a gyogyszeremet.Berakom az etelt a szokott tanyerban melegiteni.Kozben kinlodok egy kanallal,hogy na elmosom,mert lattam rajta valamit.Megfordulok,mert budozet erzek.de ez fel perc alatt zajlott le. Na szoval megfordulok,hat a mikrot nem is lattam mert ugy beboritotta a fust.Rettenetes szaga van.Hat kuhuztama falbeol es kifutottam vele a kertbe.Azota a lakast probalom szagtalanitani.minden nyitva.es mar egy fel uveg Fabreze ra ment meg meg egy masik fajtat is hasznaltam.meg kereszthuzat.Szoval jajj.Most vehetek egy ujj mikrot is.Meg ijet nem is lattam. Csak az mergel mindez torteni akkor,amikor mar majdnem mennem kell.es minden oke.Es akkor ez a budos.Hat remelem azert ki megy.Hajtottam kifele torloruhaval is. Amugy a leves megmaradt,annak semmi baja,meg amiben akartam melegiteni annak sem.csak a mikro ment tonkre. De az aztan rendesen.  Hat remelem azert a vevo ideer ezuttal.Teszek egy kis papirkat az ajtoba es ha leesik akkor voltak.ha nem akkor senki semerre megint. Gondolom Kolala a maszek kontraktor lessz a jo.Az nem rakja ra meg acsillagos eget is haszonnak.Meg akar elni o is. Ti szerzitekbe ami kell.mar a kiegesszitoket.vagy rabizol mindent a kontraktorra? Mert azert jo dolgokat kilehet fogni jo aron.Pl a Cosco is szep dolgokat arul,es nem veszes az aruk a tobbi uzlethez kepest.Ha te szrezhetned be,akkor tudnal valogatni.hogy honnan mit veszel jo aron.A kontraktor azert nem valagat ugy,mint esetleg te.En is megjartam mert a furdoszobaba amit nem en vettem csapot,hat csak lestem mikor nekem felraktak.csak mar akkor nem tudtam mit csinalni.Na mondtam is,a tobbit e fogom megvenni.Rettenetes otvart vett aki vette azt az egyet.Fel nem raktam volna.De nem is gondoltam,olyan hirtelen felrakta.Meg meg nem mutatta.mert ha latom,fel nem rakja az biztos.Most nezegeem amig a haz el nem megy.mert nembirom leszedni.Szoval legalabb nezz meg mindent mielott felszrelik,berakjak stb,hogy ez e az amire gondoltal.Annyi fele aron vannak szrelvenyek,hogy az ember nem is gondolna.Azota en veszek mindent.egbeszeljuk mijen legyen,es mar megyek is.mert meg egy ijen izles ficam nem kell.  Na meyek en is a fiamert.talan a lakasom is szagtalan mar.Nem erzem,mert az illat az orromban van.   Szervusztok.szep delutant nektek.
    előzmény:
    koala3 (6613)
    2008-09-23  22:13
  89. 2008. szeptember 23. 22:136613.
    Sajnos a férjem inkább elmegy dolgozni extra, de az ilyen házas munkákat nem csinálja. Illetve nagyon jol szétszed mindent, s aztán kész... A kisebb javitásokat meg tudja csinálni, de olyat hogy szétbontani a betont s máshova tenni a vizvezetéket meg hasonlot, nem is mer neki kezdeni. A másik contractor az egy maszek vállakozo, az ügynökünkkel dolgozik, meg annak a titkárnöjével. Azok hozták, a tirkárnö is velejött( ö a titkárnöség mellett belsö berendezö is egyben). Tudják kb mit tudunk állni, mi kellene. Ha olyan sokat kérne ez is mint a hibbant home depos, akkor csak nem hozták volna magukkal. A terveket a titkárnö késziti, az ingyen lesz.Ö szerzi be olcsobban a padlora, falra valo dolgokat mint a csempént, stb.  Ez az ügynökünk ajándéka, hogy segit nekünk. Szoval este majd talán többet tudunk vagy holnap. Ha más nem megy akkor a pincét is apránként csináltatjuk meg. Mikor itt voltak akkor mondta a nö hogy most fejezett  be a szaki egy pincét, kicsit kisebb volt mint a mienk, viszont azért került többe mert a lakok mindenféle drága felszerelést vettettek meg a fürdöszobába, konyhába lentre.  Csak a fürdöszobacsap  a mosdora volt vagy 500$ valami menö helyröl, meg polcok szintén valami hires design. A fenének kell, a sima is jo. Mondta is a titkárnö, hogy nekünk nem kellenek  fincy fancy dolgok. Csak a szigetelés meg az alapok legyenek jok. Na majd meglátjuk..
    előzmény:
    csipogo (6612)
    2008-09-23  20:45
  90. 2008. szeptember 23. 20:456612.
    Ne idegeld magad.En mikor vettem az ajtonkat tavaj.le volt arazva.Igy a $300-koruli ajto lett $146-ar.Kerdezem a sracolt mennyiert rakjak be es akkor aztmondta nekem,hogy $1500-azthittem nem hallok jol.De jol hallottam.na mondom akkor ti sem raktok be nekem semmifele ajtot,az tuti. Hivjal csak ki mestereket.Idos nyugdijjasok is szoktak nallunk dolgozni.ok adjak a leg jobb arakat.Amig a kemenyemet tobben is $1000-on felul vallaltak volna ok $450-ert elvallaltak.Es meg is lett csinalva jol.Leszedtek a regit.Es ami tegla jo volt azt felhasznaltak ami meg nem az hejett hozott ujjat,meg ugye ujj lett a beton  szele is.Leszedte,az ujjat felrakta be is festette.Es a hazam igen magas.,Szoval ne csak ket hejrol tajekozodjal,elo a telefonkonyvet es hivjad oket sorban.,Csak igy tudod normalis aron megcsinaltatni.A vegen mi a bezmentunket sjat erobol csinaltukmert nallunk is mar $20000-nel jartak.megvettem hozza mindent.Es a  baratnom ferjevel szpen ketten.o volt a szakmunkas en meg a seged.Dolgoztam a keze ala.Es olyan munkat csialt,hogy a profik is megirigyelnek.mindent precizen ki mert.kiszamolt.Hat nagyon jo munkat vegzett.Jol is nez ki azota is.mar 6-eve meg van. Szoval nem mindeggy ki csinalja.mert a gatya is ra megy.lehet ti is jobban jarnato,ha kozos erovel megvesztek mindent.Es szpen lassan keszre csinalnatok.Vagy csak besegitetek.nem is tudom.De azt tudom,a rendelt munka nagyon draga.En csak lesem a tV-ben is mikor kinyogik a konyha $60000-ar.Jezusom.Es az meg csak a konyha.Es a tobbi? Ja igen profi munka.Es aztan a pacak aztmondta nem.Es a baratjaval elmentek.egy olyan hejre ahol olyan dolgok vannak amiket ugy  bontanak ki hazakbol.Akkor hoztak be egy teljes konyhabutort.Na ok megvettek.$1500-ert.Otthon szetkaptak.es szpen legyalultak,csiszoltak.Ujra festettek,lakkoztak.aztan neki a konyhanak.mindent kidobaltak.aztan szpen elinteztek a falat.megterveztek mit akarnak.Ujj falat persze.csampe a moso moge.Ujj ketoldalas szinkUjj jarolapok.megvettek mindent.Festeket i.Es $5000-bol meg volt nekik a konyha.,es nem mondtad meg,hogy nem ujj a butor,ugy meg csinaltak.nagyon tetszett nekem is. Hat azert nagyon nagy haszonkulcsal dolgoznak a profik.na meg nekik semmi nem draga.rendelnek mindent a draga hejekrol. Szoval elhiszem,hogy nem kaptok levegot.De sajnos erre kell szamitani.mert a ceruzajuk nagyon fog.Nem a semmiert nyog sok az adossagtol egy egy felujjitas utan.Vagy meg nekiall es csinalja maga. Nallunk a tetot akrtak $10000-bol megcsinalni.hat mi megcsinaltuk.Par $100-volt  az egessz. A tobbit Jamikem,es Istvan ketten csinaltak.es klassz lett.nem mondja meg senki,hogy ki rakta fel .En is hapogni tudtam csak. Vigyazzatok nagyon. A tervek is belejohetnek sokba,ha nem figyeltek oda/.mert gondolom azert is fizetni kell. 
    előzmény:
    koala3 (6611)
    2008-09-23  19:34
  91. 2008. szeptember 23. 19:346611.
    Szervusztok, gyönyörüen süt a nap, de a lelkembe bevonult egy ronda sötét felhö. Nagyon beleronditottak sajnos. A férj hivott, hogy a második helyröl méghozzá a home depotbol kért árajánlatot a pincére. Ma hivták fel, nagyjábol elmondta hogy mi kellene, meg sem nézték, azt hittük kijönnek felmérni a helyiséget, ugy mint a másik contractor. Mit mondjak csak igy láthatatlanban akkora árat mondott, hogy még most is a palafont veri a vérnyomásom. Csak kezdésnek 50ezret plusz ez az... Azt mondta hogy csak valami müszaki engedély 2 ezer lenne. Hát ez meg van hibbanva.  Nem tudom ha kijött volna, akkor 100 ezernél meg sem ált volna..A másikat majd este hivja fel, na addig szoritok, hogy nehogy már az is hibbant legyen. Kérdeztem a férjemet, hogy csak nem márványbol akarja a falakat meg aranybol a wc-t csinálni a home depot-s? Na megyek a friss levegöre egy kicsit,  elmászok a postáig, illetve elrobogok, mert a méregtöl nem látok. 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  92. 2008. szeptember 23. 06:306610.
    Latom te is imadod a libamajat.Hat enis.De nincs es ha igy halad,otthon sem lessz mar.mert titakoznak a libak tomese ellen.Maskepp meg nincs maj. Nagyon szepek voltatok a lagziban.Orulok,hogy jol szorakoztatok.Blankus nagyon nagyon szep.Egyre szepul. Csak neztem a kepen. Te is vigyazz magadra. Tul ne eroltesd magadat. Ami marad az marad.majd holnap elkeszul.Nem vagy rossz anya. Hat honnan veszed ezt.En meg usztam a konyhaszekrenyt annakidejen.Jamikemet nem erdekelte.de a telefonok,az ajtok,es minden ami nyitva volt.Azt neki be kellett csukni.Egyszer ki is zart minket.Mert az ajto belulrol be volt zarva o meg becsukta mogottunk.A kulcs is bent volt.A szunyoghalot szrencsere szet tudtam cibalni es sikerult kinyitnom az ajtot.Mondtam ism neki.latod mit csinaltal?Most kint kell aludni.Na nem az volt az utolso kizaras. Szoval nallunk inkabb ijesmi gond volt.Hat a locsoast azt hiszem minden gyerek szereti.Nallunk is ment,kint is bent is. Jajj de regen volt mar.de jo neked,hogy meg egyszer ujra atelheted Mire a nagyok kiroppennek.meg mindig ott lessz neked a kicsi Noah.Nallunk ha Jamikem kiroppen,hat en egyedul maradok,de nagyon.Itt lesztek nekem ti.Szep almokat mindenkinek.sziasztok.Elkoszonok,mert nem lessz vege soha a mondanivalomnak.es itt alszom a gep elott.
    előzmény:
    kysslina (6602)
    2008-09-22  08:44
  93. 2008. szeptember 23. 06:216609.
    Szia!!!!! Hat en sem vagyok valamipokbarat.de ha a fiamt kerdezed,o meg be sem jott volna oda,ahol pok van.jajjj.Rettenetesen tud felni tolluk.mastol nem,de a poktol igen.Szegeny.Eltudlak kezelni.Hat hallod nallunk is ez van.ha valamit szet kell szedni.Hujj,mar tepi is a fiam.A multkor valamit kiakartam dobni.nagy orommel racsapott.Mondom minek kell az neked.Hisz nem jo semmire.kejes orommel bejelentette,nem baj az a jo.o most ezt szet fogja szedni drabokra.es torte zuzta.Jajj.A Mosogepet is nagyon nagy orommel probalta szetcincalni.Amit csak tudott azt ,szedte szet rajta. Szoval rombolni nagyon tud.,De azert segit ,ha valamit csinalni kell azt is.ma o rajta ossze a vasalo masinat.Olyan mint a Tobi,amit a Tv-ben hirdetnek.hat nekem kellett,mert utalok vasalni.ez meg egy jo jatek.Gozzel vasal.hat a ferjem mar rotyogott,hogy majd holnap viszem vissza.hat nem nyert,mert marad.nagyon szepen lehet vele dolgozni.Nem viszem vissza.Na a lenyg,annyi monden volt hozza,hogy en csak lestem.na le jott a muszaki zseni.es osszerakta nekem.En ma csak egy fa cipotartot raktam ossze.Azt osszetudtam.de az is majdnem kifogott rajtam.de csak majdnem. Na szoval amihez szerszam kell,azt nallunk nagy orommel megcsinalja a fiam is mar. Nagyon szret szetszedni es osszerakni legyen az bar mi.  Csak lehessen rakta szrelni.Hat nem tollem orokolte az tuti.bar en is sokat megcsinaltam amig a fiam ki nem vette a kezembol.Azota elszoktam.  Volt itthon a ferjem amugy egy teljes orat.Evett,kicserelte a rossz akkumulatorat es mar ment is.Most megint jon haza.Majd holnap er haza.De most sem marad sokaig.Na debeteg volt,4-nap itthon volt.Azert ezt e jkell hozni.Elotte valo ket hetben is kiesett 4-nap a Monctoni koltozes miatt.Szoval muszajj haladni is neha. En is most mar leallok.Mert mindig talalok valamit amit meg kell venni.de ezt a gozolgo izet nem lehetett kihagyni.Jajj ugy orulok neki,mint egy ggyerek.mert en utalok vasalni.na nem is vasaltam.Azt Istvan szreti csinalni.De azert en a szaritoval mindig ugy dolgozok,hogy ne sok vasalnivalo legyen.Na most azt a keveset meg majd a gozola masinalval kisimitom.Mindent at fogok gozolni.Az agyat,meg a parnakat is.Magamtol ugy semcsinbaltamvolna,mert hogyn.de igy konnyu lessz. 1500Watt-os. Ezt az egyet nem bantam meg.Na nem lelkendezek itt tovabb.Most meg konnyu nekem.mert kilatasom sincs hazkolcsonre.Ha lessz akkor ugy sem veszek evekig semmit sem. Na engem tenyleg nemtudom mi kerulget.hat a guta az biztosan.mert ma sem jott a vevo.Ez mar a 7-8-ik miota ezek az ujj ugynokok vannak. Hat a fenebe mar. Mindig en jarok ugy,hogy valaki jonne aztan mielott ide er, be is vasarol. Na hat az en napom sem volt valami vidam.de juszt sem hagyom magamat.Amugy esik az eso.Es viszi a joidot is.Mara igertek,hogy jo napos ido lessz.hat olyan napos volt,hogy a solar lampaim nem egnek.mert nem kaptak napot.  Koala jo munkat nektek.de azert vigyazva.Ne jarj mar ugy mint en.Honapok ota fajj a bal vallam,az egyik ujjam a percnel ahol haj,ik fel uton meg all,aztan mint a rugo ugy kirugja magat.Most mar talan.....De le sem merem irni,mert a vegen vissza all.Deallandoan melegen tartom.Ejszkar kesztyut is huzok ra..Es a jobb labamat sem birom ugy felhuzni,hogy feltudjak ulni a bicikli nyergebe.Koszonettel a sok pakolasra cipekedesre.szoval; modjaval,es vigyazva. Nehogy  rosszul jarj.Mindennel csak ovatosan.  Drukkolok nektek,nagyon,nagyon.legalabb a ti almaitok mar kezdenek valora valni.orulok neki.Talan egyszer az enyem is.De meg az en idom nem jott el ugylatszik.  
    előzmény:
    koala3 (6604)
    2008-09-23  00:25
  94. 2008. szeptember 23. 06:016608.
    Szervusz Draga Katika. Csak kapkodom a fejemet,mert most leptem be,es elsore idejottem.es csak olvasom,hogy mijen nagy baj tortent.Hat egyszeruen nem is talalok szvakat.mert en is csak azt tudom mondani amit a Bogi irt.mivel en is keresztul mentem sokmidenen.de meg a lehelletemet is lestek. A cukorbetegseget is akkor kaptam meg a terhesseg velejarojakent.Addig nekem nem volt semmi ijen gondom.csak hat el kellett volna mulni. Sajnos teljesen nem mult el.igy ezt cipele azota is.de ugy vigyaztak ram,hogy csak na.es gyogyszert en sem kaptam semmire sem.A dokinomnek mindenre volt jotanacsa amit megfogadtam.na de gyogyszer azt mar nem. Katika most sok erot kivanok nektek az elkovetkezendo idikre.es nagy nagy nyugalmat.Hogy a masik pici mar ugy jojjon,hogy semmi gond.Vigyazz a lanyodra.Es probaljatok valahogy lenyugodni.Vagy is hat probalj a lanyoddal beszelni.Meg kell nyugodnia a maga es a majdani picike miatt is.Tudom nagyon nehez.At nem eltem meg ijet.De elkepzelni eltudom.Nagyon nehez.De ott a masik babajuk is.Hat ot is kell nezni.nevelgetni.Es lassan megnyugodni. Ezt a dokit azert kicsinalnam annyi szent.Itt is vana korhaznak vezetoje,zepen megkeresnem es elmondanek mindent.Hogy nem lenne sokaig orvos az tuti.Az idiotaja. Na nem uszitgatlak meg en is van neked most eleg.Katikam most neked kell valahogy eszen lenni.es mentsed ami mentheto. Sok puszi neked.Es vigazz magadra.   Szervusz.
    előzmény:
    brampton (6599)
    2008-09-22  04:40
  95. 2008. szeptember 23. 02:086607.
    Draga Brampton )))) igazan megdobbenve olvastam amit irtal a lanyoddal mi tortent. Nagyon remelem,hogy helyrejon lelkileg hamar es lesz masik babaja es nem lesz problema. Nem is ertem, hogy lehet ekkora kulonbseg az orszag ket vege kozott. Hidd el, nem hazudok, hiszen rettegve aggodtam az elso perctol a lanyomert,hiszen tavaly nagyon beteg volt,muteten,  sugarkezelesen, csont biopszin atesett.....hadd ne is soroljam, de mindig eszmeletlen jo ellatast es torodest kapott. Februarban terhes lett, azota az orvosok meg a lehelletet is nezik...es volt problema , a negyedik honap elejen begorcsolt, azt hitte el fog menni a baba, kiderult apro vesekove van......nem adtak ra semmit,meg egy fajdalomcsillapitot sem !!  megmondta az orvos, hogy szinte semmi gyogyszer nincs tesztelve kismamaknak, igy ki kell birni ezt is, sok vizet ivott, maszkalt es kegyetlen fajdalmak kozott kijott a ko. Utana fulgyulladasa volt, gyogyszer nyista......meleg so volt agyogyszer......kilukadt egy foga.....gyogyszer nyista, furas, tomes gyogyszer nelkul.....az immun betegsege kinozta......gyogyszer nyista.....ki kellett birni........Mindezeket csak azert irom le, hogy orulten figyelnek ra, de abszolut semmi gyogyszert nem adnak neki, mert szinte SEMMI gyogyszer nincs tesztelve terheseknel, mert senki nem meri valllalni a gyogyszerek kovetkezmenyet. Eppen ezert nem ertem,hogy az ottani orvos miert nem vizsgalta meg az osszes lehetoseget, es miert adott neki olyan gyogyszert ami magzat elhalast okozhat.....Brampton megegyszer oszinten sajnalom....es kivanok a lanyodnak erot es mielobbi lelki beket.
    előzmény:
    brampton (6599)
    2008-09-22  04:40
  96. 2008. szeptember 23. 01:186606.

    Noaht küldheted hozzánk, huzigálhatna ki mindent, még kis ásot is kaphat. Fene tudja melyik a virág s melyik a gaz. A férjem neki esett egy nagynak, na megdolgozott vele, egy derékig érö szuros valami, a levelei is meg a törzse is. Hatalmas vastag törzse meg gyökere volt. Egy padloszönyeg darabbal tudta csak megfogni s ugy kirángatni. A gyökerét körbeásta de negyon erös egy gazficko volt...Ugy látszik jol érezte magát ott hatul a viragok között, s el is szaporodott, mert a füben is találtunk hasonlokat csak kicsiben még. Viszont jo házörzö, mert senki nem fog bemászni a mellette levö keritésen, mert visitva rohanna el aki hozzáérne.

    A lányod nagyon jol néz ki a képen, nagyon szép arca van.

    Persza az anyukák sem maradnak le a lányaik mögött, s  megint látni hogy mennyire hasonlitotok egymásra. Fiadnak hogy megy a munka, még dolgozik az iskola mellett vagy abbahagyta?

    A kisebbik lányom lesz most 18 éves, szül napi vacsorára a következöket kérte: paradicsom leves, palacsintával, turossal, mert a lekvárt nem szereti, erre most jött rá.. Torta nem kell neki, s az ajándék? Vegyem meg a novemberi busz bérletet neki. Idáig buszjegyet vettünk neki, az is elég volt. Na ez aztán egy 18 éves születésnapi kivánság!! Tavaly mondjuk bableves volt a kivansága.  ( A nagyobbiknak majd csak nov végén lesz, de mar most van listája hogy mi kellene neki) Persze lejjebb kell most adnunk a listákbol a karácsonyiakbol is mert most minden a hazba megy egyenlöre...A férj meg cukkolja a nagyobbikat  azzal hogy a mosogép az övé lehet söt választhat hogy kék, piros vagy milyen szinü legyen, , ugyanis utálja a mosást. Ki lehetne kergetni öt a világbol a mosással. A fene tudja miért. Még a bluzait vagy szoknyáit,  amit vasalni kell idönként azt szo nélkül s kedvvel megcsinalja, na de a mosás...

    előzmény:
    kysslina (6602)
    2008-09-22  08:44
  97. 2008. szeptember 23. 00:566605.

    Látom nem vagyok egyedül a cipövásárlásssal, egyszerüen nem tudom kire méretezik a cipöket. Sokszor már a dédiknek valo cipoket is megvenném, de azok sem jok. Most mit csináljak, ha félszámos a lábam. Még a szanadálok elmennek, na de a cipök, vagy nagyok vagy kicsik, vagy olyan keskenyek, mintha egy kigyouborkára méretezték volna vagy uszok benne, azt meg sütötök méretü. Egy jonak tünö kivitelezést tudok csak, de hát az is megvalositatlan a kézenjárás. Na de akkor biztos a kezemmel lenne a baj...

    Hétvégén bevonultunk a házba a szomszéd néni szigoru tekintete alatt, mindenki hangosan köszöngetett neki, föleg hogy hosszu a füvünk...Nem tudjátok kitalálni, hogy mit csinált a lánya...Na.. segitek.. elövette a ... fünyirojukat s a kb 2 cm-res füvüket el kezdte nyirni... Bent a férj röhögött, hiába kértem hogy menjen már oda s kérdezze meg nem akarja inkább a mienkét lenyirni, abbol még tud mit.. de nem volt hajlando kimenni.

    Én a konyhának estem neki, minden tiszta ugy, csak marhára poros. Lemostam mindent, a falat is, a pok lakoknak felmontam, de hiába csak nem értettek a szép szobol, igy a karhatalmat kellett bevonnom a férj személyében. Addig én kivonultam biztonságos helyre a pokoktol...Mikor sikerült kipenderiteni öket, persze még nekik állt feljebb, s igyekeztek volna vissza.(Férj pok barát, nem öl csak kirakja a szürüket) Igy visszatértem a takaritáshoz. Ennek következményeit még most is érzem, derék s karfájás.  A nap részét a counter tetején töltöttem a helyzet magaslatán állva, de az azzal is jart hogy görnyednem kellett mig pucoltam a szekrényeket fent mert a fejemet verdestem a plafonba idönként. A férjem meg a fiam szedték fel a padloszönyeget a szobákbol. Mit mondjak a parketta felujitás is hozzájön a listához.

    Nem tudom ti hogy vagytok a fiuk meg a lanyok különbségével, de mikor kicsik voltak az enyémek ugye a lanyok szépen barbiztak, nyugiban elvoltak, mig a fiam is nyugiban elvolt egész addig mig észre nem vettük hogy a barbiek fejét csavargatja le meg a lábaikat ki...Homokozoban szintén, lányok épitgettek, homok tortákat készitettek sorban feldiszitették. A fiam ezeket mind sorban ledöntötte, mindent lecsavarni, ledönteni, kihuzni lehuzni stb. A férjem is ezt csinálta az anyosom meg a huga megerösitették nagyon, hogy ö is ilyen volt. A különbség legfeljebb az volt hogy akkoriban otthon nem volt barbie, s a huga nem igen játszott babával, igy az ö fejét akarta lecsavarni a férj, meg szétszedni darabokra minden játékát.. Hogy ez hogy jutott eszembe? Mi a kedvenc tevékenykedése a házban? Hát persze gyerünk szétszedni a pincét, lekaszabolni gyorsan a paneleket, a plafont lehajigálni, s na a fiam detto ugyanaz. Ö jön segiteni,, na nem takaritani, hanem szétverni a pincét, felszakitani a szönyegeket.. Ez a rombolasi ösztön valahogy a férfiak vérében van,nagyban is,  ha nincs háboru akkor gyerünk csináljunk egyet, ne csak nyugiban üljünk...Na most kiélhetik ezt a hajlamaikat a pincében nálunk... 

    előzmény:
    Bogie (6598)
    2008-09-22  03:47
  98. 2008. szeptember 23. 00:256604.
    Szia csipogo, merre vagy, férjed itthon volt a hétvégén? 
    előzmény:
    csipogo (6583)
    2008-09-20  04:46
  99. 2008. szeptember 23. 00:226603.

    Nem is tudom, mit is irjak, egyszerüen borzaszto amin a lányod átment a férjével. Olvastam s egyfolytában ezen jár az eszem. Hogy lehetnek ennyire lelkiismeretlenek az orvosok. Ugy értettem hogy még érzéstelenitöt sem adott neki? 

    Biztos sokáig nagyon nehéz lesz a lányodnak, de reméljük hogy a késöbbiekben boldog nagymama lehetsz ismét. Addig is sok eröt kivánok nektek, s a lányodnak mielöbbi megnyugvást, gyogyulást, fizikailag s lelkileg is! 

      

    előzmény:
    brampton (6599)
    2008-09-22  04:40
  100. 2008. szeptember 22. 08:446602.

    Megprobalom igy valahogy, de meg sejtelmem sincs, hogy hogyan. Voltunk Bramptonban tegnap a flea marketben, de nem tetszett. Draga is volt, es amit kerestunk, az nem volt.

    Viszont nemelyik indiai ruha, hat istenbizony sajnalom, hogy hulyen festenek bennuk, de valami csudaszepek...

     

    Megyek, megcsapkodom a hatam, hogy Noah eleven, nem pakol el maga utan, meg kiramolja a konyhaszekrenyeimet, meg masfel evesen nem igazan csak a viragok erdeklik locsolas kozben, hanem maga a locsolas. es raadasul nem tudja megkulonboztetni, hogy mit lehet kihuzni a foldbol, es huzza a viragot is a gaz helyett. Na szoval rossz anya vagyok. De azert ma a fiam cipelt engem ( a nagy a konyhabol a szobaba, es kozben nevetett nagyokat, hogy nem baj anya, te cipeltel minket msot mi cipelunk teged), Blanka meg masszirozza a vallaimat ha csak leulok, pedig nem is kerem, de az vesse ram az elso kovet, aki 4 gyerek, 3 felnott, ket kutya es egy macska otthonaban kepes allandoan tokeletes lenni. hat en inkabb nagyokat rohgok itt Z-vel, hogy Noah a minap elokapta a vagodeszkat, es voroshagymat akart rajta kanallal darabolni. Mondtam is, hogy ebbol mar porkolt lesz, ugyhogy a parodnal bevagodna-))

    A csirkeszarnyhoz itt nincs por. Ugyhogy majd ott arrafele kell majd keresgetnem.

    A libamaj miatt most rettenetesen irigy vagyok. -))))) A loncrol nem sokat tudok, csa a koloncrol, arrol meg inkabb nem mondanek semmit-)))) De ha ilyen rogos uton kihoztad ide, akkor biztosan megerte az izgalmakat-))

    Van mar bogracsunk, igy hozta a szerencsenk, csak Dettit kell magyaros kajakhoz szoktatni, mert elszokott toluk. Milanoi makaronit nem keszithetunk bogracsban.

    Pihend ki magad mar amennyire a jelen helyzetben tudod, sajnos a megrazkodtatasra nem hasznal, de hazaerni sohasem konnyu, szoval radfer biztos.

     

    előzmény:
    brampton (6597)
    2008-09-21  19:34

Címlap

top