Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Gyors leves
- 2 evőkanál olajon, 5 dkg füstölt szalonnát és 1 finomra vágott hagymát pirítani
- majd 40 dkg fagyasztott zöldségkeveréket tenni bele, meghinteni 1-1 kiskanál pirospaprikával, liszttel, majd felönteni jó 1 liter vízzel, só ,petrezselyem
- a végén 3-4 evőkanál kiskocka tésztát főzni bele
Ananászos puding
- babapiskótát beáztatni az ananászlevébe és üvegtálba
- 1 sor piskóta,
- rá vaníliás puding,
- rá ananász,
- rá piskóta,
- tetejére puding.
- tálalásnál tejszínhabbal díszíteni
Sziasztok!
Tudtok valami gyors, egyszerű és fini kaját pipicombol???Köszönöm a segitséget.
Üdv Évi
vagy:;
cukkini f.hagyman megpirit, osszeparol, so, bors beleteszem a turmixba es racsapom a tesztara. sajtot is lehet ra nyomatni .
szia
en, ha 10 perces cuccot akarok kesziteni:
hagyma aprora vag, megpirit bele a szalonna darabkak felontom tejszinnel es safrannyal szinesitem (pirospaprika is jo ) teszta kifoz kozben es jo etvagyat.
Gombás ragu
- ragu alap: 1 hagyma pirítva, só, pirospaprika, majd víz, kömény, zúzott fokhagyma, 1-1 paprika, paradicsom, 15 perc főzés után
- 50 dkg szeletelt csiperkével 8-10 perc főzés, majd 2 dl tejfölbe kevert 1 evőkanál liszttel behabarni és
- hozzátenni olajban előre megpirított 50 dkg pulykacsíkokat
- köretnek : galuska
Csirkecomb zöldborsóval
- 1 kg csirkecombot lisztben megforgatva, forró olajban elősütni, majd olajat leönteni és 2 dl víz hozzáöntve, lefedve kis lángon kb. 45 perc párolás
- 40 dkg zöldborsót olajon átforgatni, só, cukor, petrezselyem, majd a csirkéhez öntjük, még 2 dl víz és 10 perc párolás lefedve
- végén 1 evőkanál liszt, 2 dl tejfölbe keverve még pár perc forralás és kész
- rizsköret
Fly!
Olaszok imádják a pestós tésztát - 40 dkg tésztához
- 1 csokor bazsalikom, 1 csokor petrezselyem apróra vágva, 2-3 gerezd fokhagyma, 1 evőkanál dió, só - ezeket mozsárban összetörni - majd hozzá 10 dkg reszelt parmezán és 2,5 dl hidegen sajtolt olívaolajjal először cseppenként, majd lassan öntögetve krémesre keverni
Előre elkészíthető és lezárt üvegben, tetejére némi olajat öntve, hűtőben 1 hétig is eláll.
Köszönöm szépen!
Igazából olaszos tészták receptjére lennénk kíváncsiak! Kollégisták vagyunk és mondhatni sokszor főzőcskézünk, főleg tésztákat részesítjük előnyben...
Nóri-Fly007
Fly!
diós-sajtos mártás - 30 dkg tésztához
- 15 dkg márványsajt, 2 dl tejszín, 3 evőkanál brandy, mérsékelt tűzön kevergetve felforralni, majd kb. 8 perc csendes forrásban tartani takarékon és a végén 5 dkg összetört diót tenni bele, só, bors, szerecsendió ízesítés
Túrós galuska
- személyenként - 10 dkg liszt, 10 dkg túró, 1 tojás, só - ezeket összegyúrni, pici vízzel, hogy laza tészta legyen
- pihentetés után forró vízbe beleszaggatni és megfőzni
- tetejére - apróra vágott szalonnát pirítani+1hagymát is és tejföllel meglocsolni
Szia Fly!
Paradicsompüréből olaszos fűszerezéssel - bazsalikom, oregano - ezt lehet darálthússal kombinálva, én a la nature szeretem és jó sok reszelt sajttal megszórva tálalásnál hmmm..
van vmi diós-sajtos is, de azt nemtom így fejből
Nagyon tetszenek a receptek amiket írtatok!
Érdekődni szeretnék, hogy valaki tudna-e ajánlani valami fincsi és nem túl drága elkészítésű tésztaszósz??
Előre is köszönöm a segítségeteket!
Nóri-Fly007
Gombás tortellini
- 50 dkg gombás tortellinit kifőzünk
- rá a mártás : 1 vhagymát pirítunk, majd 40 dkg apróra szelt csiperkével még 5 percig pirítjuk, só, bors és 2 evőkanál liszt, 2-2 dl tejföl és tejszínnel behabarjuk, végén delikát és petrezselyem ízesítés
Sziasztok!
Ez az egyik kedvenc receptem!
Sajtos-tejfölös virsli
Hozzávalók: Virsli amennyi szükséges, kb 20 dkg trappista sajt, 2 dl tejföl, kockamargarin
A virsliket hosszába megvágjuk (nem elvágjuk) . Ebbe a csíkokra vágott sajtot beletesszük. Lehet ízlés szerint ki menniyi sajtot akar bele, de mutatja az magát. Serpenyőbe felolvasztani 10-12 dkg margarint ebbe a virsliket rá a tejfölt. Lefedni míg el nem olvad a sajt. És máris kész... :-) Ja és a legfinomabb:hozzá kimártogatni a kenyérrel a tejfölös margarint.
Nagyon- nagyon finom, próbáljátok ki.
Hagymás csirke
- 10 db apró vöröshagyma karikára vágva, 1 fej fokhagyma zúzva, 4 evőkanál olaj, 2 evőkanál méz, 1 csokor tárkony
- a csirkét 8 részre vágva, olajon megpirítani, só, bors, hagymás keverék, kevés víz alá és fólia alatt, kis lángon bő 1 órát sütni, közben locsolgatni a levével
- végén fólia nélkül pirosra sütni és köretnek burgonyapüre
Saláta - nem kell főzni
- 1 kiskonzerv darabolt ananász, 2 db alma kockára vágva, 20 dkg sonkafelvágott csíkra vágva
- öntet rá : 4 evőkanál tormás majonéz, 2 evőkanál tejföl, só, 1 csokor kapor finomra vágva
- pirítóssal enni
Narancsos karaj
- sertéskaraj szeletek kiverve, szélén bevágva, sózva és
- belemártjuk - 1 kiscsokor finomra vágott petrezselyem, 1 narancs leve, 2 evőkanál méz, 5 dkg vaj - keverékébe
- tepsibe tenni a húst kb. 15 perc sütés, félidőben megfordítani a húst és ráteszünk 2 narancsot meghámozva, karikára szelve, 5 dkg vajat, 2 evőkanál mézet
- köretnek rizs
Fasírt - kicsit másképp
- 0,5 kg darálthúsból fasírtot készíteni, amiből közepes gombócokat formázni és kisebb tepsibe tenni,
- 5 evőkanál olajon, 2 evőkanál lisztet futtatni, 5 dl nem keserű sört ráöntve, pár perc alatt sűrű mártássá főzni ( só, bors ) ízesíteni
- tepsibe önteni a mártást, majd fóliával letakarva, közepes lángon kb. 35 perc sütés, majd fólia nélkül még 15 perc.
- köretnek sültkrumplit
Grízes rétes
- 2 csomag 4 lapos réteslap kell hozzá, az egyik 4 lapossal kibélelünk egy kivajazott tepsit
- töltelék : kb. 1,5 l tej, 20 dkg búzadara, 1 vaníliáspudingpor, 20 dkg cukor, ezt sűrűre főzzük
- majd levesszük a tűzről és hozzákeverünk 5 dkg vajat, 4 tojást
- tetejére tesszük a másik csomag réteslapokat, megvajazzuk és késsel 12 szeletre felvágjuk
- 170 fokon sütjük kb. 35 percig, a végén még olvasztott mézzel meglocsoljuk
Ananászos csirkecomb
- 4 db csirkecombot kettévágni, sózni, borsos lisztbe mártani és elősütni
- majd kevés vízzel és a konzervlével puhára pároljuk
- ha puha a hús, kivesszük és beletesszük az ananászt, bors, 1 dl tejszín, kicsit párolni
- tálalásnál visszatesszük a húst és sültkrumplival megenni
Sajtos kifli - ünnepek utáni könnyű kaja
- 10 db kifli karikára szelve, kb. 7 dl tejjel meglocsolva
- majd kivajazott jénaiba tenni 1 sor kiflit, ( összesen 30dkg sajt ) rá reszelt sajt, kifli, sajt rétegezve
- tetejére sajt kerüljön és sütőben pirosra sütjük
Sajtos csirkecomb
- csirke felsőcombfiléket megsózni és tepsibe tenni
- megkenjük jó vastagon ( bors, fokhagyma ) ízesített tejföllel és megszórjuk reszelt füstölt sajttal
- közepes lángon 1- 1,5 óra sütés
- köretnek petrezselymes rizs és paradicsomsaláta
Szőlős metélt
- 30 dkg főtt szélesmetélthez, 50 dkg szőlő, 4 tojássárga elkeverve 15 dkg cukorral, 2 cs vaníliáscukor, 5 dkg vaj, 3 dl tejföl és a végén hozzákeverjük a felvert tojásfehérjét
- 30*20 cm tepsibe tesszük és közepes lángon kb. 50 perc sütés
- tálalásnál porcukorral hinteni és szőlővel díszíteni
Töltött mellfilé - ez nem gyors, inkább hétvégére
- olajozott tepsibe tenni 8 db mellfilészeletet sóval, mustárral megkenve,
- rá a töltelék : 10 dkg csirkemáj, 10 dkg gomba apróra vágva, olajon megpirítva + 3 db tejbe áztatott zsemle, 2 főtt tojás apróra szelve, 3 evőkanál főtt zöldborsó, só, bors, majoranna, petrezselyem, 1 tojás - összedolgozva ráhalmozzuk a húsra
- tetejére 5 dl tejföl és megsütjük kb. 30 perc
- köretnek burgonyapüré
Nem kell főzni
- túrót és tejfölt krémes sűrűségűre keverni, só, bors, petrezselyem, vagy metélőhagyma
- beletölteni ecetes paprikába, vagy friss kisebb paprikába is lehet
- bundáskenyérrel
Gyors és finom
- 1 hagyma finomra vágva, 3 sárgarépa karikára szelve, serpenyőben 2-3 percig pirítani
- majd hozzáteszünk 40 dkg csíkra szelt mellfilét 4 percig sütni, só, bors ízesítés, kevés víz és lefödve még kb 5 perc párolás
- köretnek krokettet sütünk
Körtés-sonka saláta
- 2 nagy körte, 10 dkg sonkafelvágott, 10 dkg sajt - mindet gyufaszálnyi csíkokra szelve
- öntet rá : 2 dl tejföl, 1 kiskanál mustár, pici pirospaprika, só
- mindent összekeverve, tálkákba oszjuk és körtecikkel díszitjük
Rakottas
- karikára szelt krumplit főzni, fele mennyiséget tepsibe tenni, majd tölteléknek:
- darálthúst párolunk ( só, bors, szárnyasfűszer, fokhagyma ízesítéssel )
- tetejére a maradék krumpli, jó sok tejföllel leöntve megsütni
Csirkés saláta
- fél fej fodros saláta falatokra tépkedve, 25 dkg szőlő félbevágva, 8 dkg durvára vágott dió - erre ráöntünk :
- 5 dl joghurt, 3 evőkanál mézzel elkeverve, majd a tetejére :
- 40 dkg mellfilé kisujjnyi csíkokra vágva ( só, bors, kakukkfű ) pár perc alatt megpirítani.
- pirítóssal tálalni
maradék mélyhűtött borsóz, öldbab, kukorica, kelbimbó, brokkol,i kockázott répa, stb. tetszsés szerint vegyesen
párizsi, virsli, kolbász, szalonna, stb.
tejföl, sajt, tojás, füstölt sajt
A húsféléket csíkokra vágom, majd a mélyhűtött maradékokkal összekeverem, kivajazott tálba öntöm. Sózom, borsozom, pici oregánóval és bazsalikommal is megszórom, a tetejére öntöm a tejfölbe kevert reszelt sajtot és a felvert tojást, sütőbe teszem, és kb. 20 percig sütöm
Ezt nem kell főzni
- bagett 4-be vágva, vagy hotdog kiflik elfelezve és megtöltjük :
- 25 dkg sonkafelvágott apróra kockázva, belekeverjük 10 dkg natúr krémsajtba és megkenjük a kifliket,
- tetejére teszünk még főtt tojást és paradicsomot karikára szelve
1 db cukkini2 kis doboz paradicsompüré
30 dkg darált hús
reszelt sajt, ízlés szerint
só
bors
bazsalikom
Elkészítés: A cukkínit meghámozom és kimagozom. A sütőt 200 fokra előmelegítem. A húst kevés olajon megpárolom, ráöntöm a paradicsompürét, sóval, borssal, bazsalikommal ízesítem. Ha kész, a szószt beleöntöm a cukkíni kimagozott részébe, majd sajtot teszek a tetejére, és betolom a sütőbe úgy fél órára.
25 dkg spagetti, 10 dkg reszelt edami sajt, 1 dl tejszín, 5 dkg füstölt szalonna, 1 evőkanál só és ízlés szerint törött fehér bors.
A tésztát összetöröm és a szokásos módon, sós, forrásban lévő vízben megfőzöm. Meleg vízzel leöblítem és melegen tartom. Közben egy edényben a nagyon finomra vágott szalonna zsírját kisütöm, a pörcöt leszűröm.a főtt tésztát összekeverem a szalonnazsírral, borssal és tejszínnel, majd tűzálló tálba terítem. A reszelt sajttal egyenletesen behintem a tetejét és az előmelegített, forró sütőbe tolom. Annyi ideig sütöm, amíg a sajt nyúlósra nem olvad a tetején. Villával átkeverem, és máris tálalom.
Pulykamáj
- pulykamájat kockára vágva 6-8 percig sütni, majd ízesíteni - zuzott fokhagyma, paradicsompüré, bors, majoranna, só -
- majd liszttel megszórni, kevés víz és besűríteni
- köretnek sültburgonya, paradicsomsaláta
Cukkini pörkölt
- hagymát pirítunk, pirospaprika, kevés víz, majd 2 paprika, 3 paradicsom kockára vágva, zúzott fokhagyma
- hozzáteszünk jó fél kg cukkinit kockára vágva és lefödve kis lángon 15 percig főzzök, végén tejfölt is keverhetünk bele
- tálalásnál petrezselyemmel megszórjuk és köretnek galuska
2 db gombakonzerv (szeletelt)
1 közepes fej hagyma negyede
1 db tojás (nyers)
4 db főtt tojás
néhány evőkanál tejföl
2 teáskanál mustár
esetleg reszelt sajt
só
bors
olaj
Elkészítés: A hagymát nagyon apróra vágom, és kevés olajon egy serpenyőben szépen megpárolom (tényleg nem kell bele sok hagyma). Ha üveges-puha, akkor ráöntöm a gomakonzerveket, levükkel együtt, és addig sütöm, amíg teljesen elfő a leve. Ha ez kész, akkor hozzákeverem a villával összetört főtt tojáskat, a mustárt, a fűszereket, és annyi tejfölt, hogy krémes, de ne túl híg masszát kapjak. A nyers tojást is beledolgozom, és ha éppen van otthon, akkor egy kis sajtot is reszelek hozzá. A krémet kenyerekre halmozom, jó bőven, azután mehetnek az előmelegített sütőbe (érdemes nem a szendvicssütőben készíteni, hanem a rendes sütőben, hogy a kenyerek alja is picit megpiruljon). Addig sütöm, amíg a krém megszilárdul, és a teteje megszínesedik.
Gyümis édesség
- almát kockára vágva, banánt szeletelve, szőlővel keverve tálkákba osztjuk
- krémtúrót kevés tejjel, mézzel, fahéjjal ízesítve - rákanalazzuk a gyümire és dióval megszórva tálaljuk
1 kg burgonya1 kg paradicsom1 db citrom1 db erős paprika2 dl liszt3 m.k. cukor2 m.k. őrölt koriander0.5 m.k. őrölt pirospaprika
Egyszerűbb elkészítése:
a paradicsommártás elkészítéséhez használhatunk eltett paradicsomlevet is.
(Vegan recept)
kategória: Sült ételek
konyha: Berber
1 db tök1 db padlizsán40 dkg burgonya1 szál sárgarépa1 szál fehérrépa2 fej hagyma1 fej fokhagyma1 csokor petrezselyem1 t.k. római kömény1 t.k. csípős pirospaprika
Olívaolajon megpirítjuk a fűszereket és az egyik fej, karikára vágott hagymát. A másik fej hagymát a megtisztított fokhagymagerezdekkel, a megtisztított, felaprított zöldségekkel együtt kb. 5 dl sós vízben megfőzzük. Ha megpuhult, beleöntjük a serpenyő tartalmát és összefőzzük. Sűrű állagú főzeléket kell kapnunk.
Pitával vagy kenyérlángossal fogyasztjuk.
petrezselyem helyett, vagy keverve használhatunk menta levelet.
(kisebb zsenge tököt válasszunk)
Tegnap ilyet csináltam
Maradt kolbász-zsír.Tegnapelőtti sütésből,ezen hagymát pároltam,majd cukkinidarabokat tettem rá, majd padlizsánt,paradicsomot,paprikát, üvegesre pirított szalonnakockákat, zöldfűszereket, és két nagy kanál tejfölt, ezeket összeforraltam és összekevertem a kifőtt tésztával,megszórtam reszelt sajttal.
A fűszerezés ízlés szerinti: sót,paprikát,majorannát és frissen őrölt borsot tettem bele.
Cukkinis mellfilé
- mellfilé szeleteket és cukkinik karikára szelve, görög fűszerkeverékkel behintve elősütjük
- majd tepsibe tesszük a húst, rá a cukkini, rá paradicsom karikára szelve és reszelt sajttal megszórjuk
- mellé teszünk köretnek - hasábburgonyát amit ízesítünk ( origano, fokhagyma, bors, olaj ) és megsütjük...hmmm nagyon fini
Cukkinipesztós miegymás
.
Cukkinipesztó:
2 kisebb. kb két ujjnyi vastag cukkini
4 gerezd fokhagyma
1 marék mandulabél
3-4 ág szurokfű
1 ek metélt snidling
2 ek metélt bazsalikom
1 dl extra szűz olivaolaj
só
A cukkinit meghámoztam, felkockáztam, majd a robotgép poharába tettem. Hozzáadtam a durvára aprított fokhagymát, a zöldfűszereket és az enyhén megpirított mandulabelet. Olivaolajjal együtt pépesre turmixoltam, majd sóval ízesítettem.
A spagettihez vastagabb szeletekre vágtam 10 dkg shitake gombát és 10 dkg barnacsiperkét, majd minimális olajon megpirítottam. Hozzáadtam 3 evőkanálnyi cukkinipesztot és a frissen kifőtt spagettivel összeforgattam
Padlizsános tészta
kb. 30 dkg padlizsán
30 cm poréhagyma
10-15 db apró gomba
20 dkg sovány sonka
2 db zöld csöves paprika
25 dkg durum spagetti
kis cukor
400 gramm hámozott paradicsom
bazsalikom
oregano
szerecsendió
őrölt bors
jó minőségű teflon serpenyő (wok-fazonu)
, reszelt parmezán a tálaláshoz
Feltesszük a tésztavizet forrni.
Semmilyen zsiradékot nem használunk.
Hámozatlanul 1cm szeletekre, majd hasábokra vágjuk a padlizsánt. Megpirítjuk, félrerakjuk. Most a mosás nélkül negyedbe, félbe vágott, megszórt gombát pirítjuk, amikor elsülte a levét, a laskára vágott sonkával folytatjuk. Hozzáadjuk a felkarikázott pórét, paprikát ízlés szerint kicsumázva, vagy azzal együtt, letakarva pároljuk 3-4 percig. Visszatesszük a padlizsánt, beleöntjük a paradicsomot, fűszerezzük, további 3-4 percig pároljuk. Eddig kifőtt a tészta, leszűrve öblítés nélkül forrón hozzáadjuk. szórhat rá frissen reszelt parmezánt.
Babos tészta
Babalevest kell készíteni sok babbal, hagyományos módon, sok zöldséggel. Amikor a bab megpuhult, szűrőkanállal szedjük ki körülbelül a kétharmad részét. A bablevest ezután a megszokott módon fokhagymás rántással fejezzük be.
Egy lábasban olvasszunk zsiradékot (régebben zsírt használtak, de lehet margarinnal vagy olajjal is készíteni), tegyük bele a lecsöpögtetett és megfőzött babot, majd krumplinyomóval törjük össze. Állandó kevergetés mellett pirítsuk meg. Ha szükséges, sózzuk és egy kevéske őrölt borssal fűszerezzük. Keverjük össze kifőzött szélesmetélt tésztával. Savanyúsággal fogyasszuk