Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Itt vagyunk régi barátok 2

*zsóka49*
Létrehozva: 2006. június 25. 09:58

Megprobálok uj topikot nyitni. Hátha sikerül beszélgetnünk.Várlak benneteket, akik az Ide, ide régi barátokban voltatok,Hátha igy megy

  1. 2017. augusztus 5. 06:1777551.

    Sziasztok!


     


    Tegnap én is elolvadtam. Már elviselhetetlen ez a hőség. Gondoltam kimosom a függönyöket és az is hűt majd valamennyit a lakáson. Ki is mostam de mire vissza raktuk meg is száradt.


    Főzni nem főztem és még ma sem fogok mert valamelyik nap úgy készültem, hogy 3 napig kerülhessem a konyhát.


    Holnap jönnek a gyerekek de majd valami egyszerűt csinálok ( Lecsó? )


    Nem túl sok hasznos dolgot csinálok ebben a melegben , de nem is érdekel csak a túlélésre gyúrok.


    Mindenkinek kellemes hőmérsékletű elviselhető hétvégét kívánok!


     


    Ui : Tegnap Domonkos nap volt. A népi előrejelzés szerint ha nagyon nagy a forróság kemény hideg lesz a tél. 

  2. 2017. augusztus 4. 09:0877550.

    Sziasztok békés nyugis hétvégét kívánok.


    A helyzet nálam változatlan.


     


    Nagyon meleg van erre felé is szétfolyok

  3. 2017. augusztus 3. 14:0377549.

    Sziasztok!


     


    Egyre nehezebben viselem már ezt a hőséget. Hajnalok hajnalán megtámadtam a konyhát, főztem borsó levest lecsót csirke pörköltet és nokedlit és kirántottam egy kis tököt. A huzatban nem volt melegem. Aztán besötétítettem mindent és itt lapítunk apussal. A konyhát ennyi időre legközelebb vasárnap látogatom meg. Közben ágyneműt is mostam mert nagyon izzadtam az éjjel, a kispárnám is nyirkos volt . 


    Mindenkinek kitartást kívánok ebben a nagy melegben előbb vagy utóbb csak jön egy kis enyheség!


    További szép napot!

  4. 2017. augusztus 2. 16:3177548.

    Drága Manyuska ! Mindenben egyetértek. Annyit fűznék ehhez, vagy megfizeted, vagy csinálod magad. Csak választás kérdése, mert hogy meg kell csinálni bizonyos dolgokat, az nem kérdés. Ha van rá pénzed, megfizeted, ha van rá pénzed, de még azt hiszed, hogy megtudod csinálni, ha van rá pénzed, de más dolgokat előrébb sorolnál...., de épp írtam már többször erről, ha magad vagy, hogy tudod meg, hogy jól döntöttél, vagy sem. Szerencsés vagyok, hogy nem kell kenyérgondokkal kűzdenem, nincs megélhetési gondom. De viszont van egy olyan helyzet, ahonnan nem szeretnék távozni, csak az utolsó utamra. Ahhoz meg, hogy addig jól érezzem magam itt, tennem kell még akkor is, ha rajtam kívül ez senkit sem érdekel. Terveim lennének, ehhez vagy szerencse kellene, vagy az egyik tulajdonos (a fiam) aktív, törekvő jelenléte. Ezt nem ragoznám tovább, mert  valamilyen szinten igazat írsz nekem, de sajnos ez egy igen bonyolult helyzet, amit vállaltam anno, és nem így kellett volna tennem.


    Mindezt csak azért írtam, mert magamon kívül senkit sem érdekel, hogy én hogy vagyok, és sajnos eddig még nem jutottam el arra a pontra, hogy mostantól csak magammal törődjek. Ez tudom nem jó, de rajta vagyok, sajnos kicsit nehezen megy. Viszont igyekszem. Itt aztán felmerül a kérdés: ha én nem csinálom, akkor vajon ki????


    Nálam jelenleg bent a házban 30 fok meleg van. A ruhaszárítóra feltettem egy vizes lepedőt, alá a ventillátort, mondhatom, semmi jele, hogy valamit is használna.


    Szerencsés vagyok, mert jobban bírom a kánikulát, mint hittem, és csak abban bízom, lassan hűvösebb lesz, kicsit felhősödik, ha eső nem is lesz, én kb. este 9-ig kint leszek és locsolok a kútból.


    Ma reggelre kereszthuzatban 26 fokig hűlt le a ház, míg odakint 24 fok volt a hőmérséklet reggel 7-kor. Ehhez képest ekkor én már odakint tettem a dolgom, 10 órakor félbehagyva, most meg várom, hogy ismét mehessek, mert még jó néhány teendő vár rám. Mondhatni minden napra van dolog, 12-én esküvő lesz nálunk (lakóim), addig szeretnék mindent rendbe tenni.....

    előzmény:
    manyuska7 (77544)
    2017-08-02  07:16
  5. 2017. augusztus 2. 10:2377547.

    Szép napot!


     


    Itt bizony szépen süt és még melegít is. ( Már most) Ez már szerintem a nyaralóknak is sok. Persze vízparton ki lehet bírni.


    Kincsike! Én meg kicsit még irigykedtem is hogy milyen jó nektek a Balcsin. Persze amikor a mi telkünk is megvolt még mi se jártunk Gödöllön csak éppen vásárolni az ott tartózkodásunk idejére.Én még csak nem is élveztem a telkezést mert sok volt a betörés - lopás így aztán akkor örültem igazán amikor sikerült túladni rajta.


    Manyuska! A torna nagyon sokat jelent . Én is fogadkozom aztán sokszor el odázom. Jó lenne pedig fogynom nekem is.


    Mollyka! Rekkenő a hőség most mindenütt. Persze a légkondis lakásban magatok szabályozzátok a hőfokot. Nálunk nincs csak ventillátor de az idén még nem használtuk.


    Valika! Remélem hogy anyukád már picivel jobban van. Köszi hogy rákerestél a tennivalókra amiket hőségriadó esetén kell cselekedni.


    Rózsa! Tudom , hogy nem tudsz jönni a topikra de ha majd egyszer visszaolvasol akkor  látod, hogy sokan drukkolunk Neked.


    Mindenkinek további kellemes napot!

  6. 2017. augusztus 2. 08:2677546.

    Nyílnak a kertben a tigrisliliomok 


    Ez a pár fotó a hétvégén készült az étteremben 

  7. 2017. augusztus 2. 08:1977545.

    Jó reggelt mindenkinek! 


    A fene vigye az afrikai meleget!!!!!   úúúúútálom 


    Precon, Isten ments a telken hűsölni  


    reggelente locsolás, etetés és itthon hűsölök a légkondis szobában 


    A telken is trópusi meleg van és én azt nem bírom, mert ájuldozok... 


    Sok betegséggel küzdök, bizony vigyáznom kell magamra.


    A hét végén a Sport Étteremben ebédeltünk, Laci szülinapját ünnepeltük,


    ott is volt légkondi, de mégis nehéz volt kibírnom 


    Laci szülei jobban bírták a meleget, anyósom sokszor fázik a melegben is, rossz a keringése...


     


    Jobbulást kívánok idős édesanyádnak, sajnos ilyen korban nehéz a gyógyulás.


    Az enyém 49 éve halt meg, 42 évesen nincs olyan nap, hogy ne gondolnék rá...

    előzmény:
    precon (77539)
    2017-08-01  11:24
  8. 2017. augusztus 2. 07:1677544.

    szervusztok


    küldöm a finom forró feketét,én minden nap 6-kor iszom.


    Nálunk is meleg van, a tegnap 34 fok volt,most  a szobámban 27 fok van,nemsokára inditom a ventilátort.


    Totyi a multkor kérdezted az avont,hát nagyon kevés a rendelésem,vagy mennek,vagy jönnek  szabadságról.


    Vannak napok,amikor ki sem megyek a lakásbol.


    Rózsa


    gondolom a gyerek vidám kacagása kiséé felvidit téged,bár ott is sokat dolgozol,de legalább nem mond a fejedbe a férjed....


    dundori


    a mütött derekaddal nagyon sokat dolgozol,én is ugy voltam a tavaly öszig,nem kiméltem magam,aztán áprilisig alig tudtam járni és beláttam,ha nem akarok ujabb mütétet,kimélnem kell magam.Jártam fizetéses egyéni gyógytornára,minden nap szorgalmasan tornázom reggel és este egy fél órát,ez nemcsak egészség szempontjából jó,hanem fogytam is 2 kg-t,bár nem látszik,csak a mérleg mutatja.


    Legyen fájdalommentes szép napunk sok apró örömmel.

  9. 2017. augusztus 1. 22:4577543.

    szép álmokat



    Azt gondoltam  ha  az  unokák nem lesznek  itthon a napi  programok  nyugisabbak  lesznek .


    Még nem jöttek  haza  jol érzik magukat  a  kertbe .


    Mi egy  lépést sem  haladtunk  a felujitással .


    Elmondok egy  titkot  


       10  éve  van meg a balatoni  telek  gyümölcsös  de  azóta  a  balatonba  nem fürödtünk csak messziröl  látjuk


    a kert  egy  részéböl .Egyszerüen  nem érünk  rá,mindig  számtalan  a  teendő,na meg jol esik a csönd nem hiányzik  a part menti


    nyüzsgés .Szeretünk boklászni  tenni  venni  a  kertbe  .


    Vigyázzatok magatokra  ebben  a nagy melegben .


    Mindenkire  szeretettel  gondoltam.



     


     


     

  10. 2017. augusztus 1. 12:2477542.

     


    Marcsi én is dinnyét őszibarackot eszem nem kívánok mást.


    Hőség riadó van azt olvastam hogy tegyünk a mélyhűtőbe egy lepedőt(zacsiba) és ezt akasszuk fel a függöny helyére nagyon jól hűsít,akinek nincs ventilátorja vagy légkondija.Jó hogy nem mentetek 


    Szabadtéri munkahelyen:
    Félóránként védőitalt (14-16°C) kell biztosítani.
    Óránként legalább 5, legfeljebb 10 perces (hőségriadó idején ennél akár hosszabb) pihenőidőt kell adni a munkavállalóknak olyan helyiségben, ahol hűvösebb van és le is tudnak ülni.
    Fel kell hívni a munkavállalók figyelmét arra, hogy fejfájás, szédülés, szapora szívverés, szemkáprázás esetén azonnal hagyják abba a munkát, és menjenek a kijelölt pihenőhelyre. Szükség esetén hívják az orvost.
    Vigyázzunk a felforrósodott munkaeszközökkel, mivel veszélyt jelenthetnek.


     


    Védekezés az UV sugárzás ellen:
    Lehetőleg ne tartózkodjunk a napon magas UV-index értékű napszakokon a szabadban.
    Csökkentsük a munkavégzés időtartamát, vagy mellőzzük, különösen 11-15 óra között.
    Ahol lehetséges, a szabadtéri munkaterületet árnyékolni kell.
    Amennyire lehetséges, gondoskodni kell a dolgozók cseréjéről, hogy ne mindig ugyanaz dolgozzon a tűző napon.
    Munkaközi szüneteket kell biztosítani fedett, zárt vagy legalább árnyékolt helyen.
    A munkavállalók figyelmét fel kell hívni az UV sugárzás elleni védő öltözék használatára.
    Ha lehetséges, UV sugárzás elleni szemüveg használata is javasolt.


     

    előzmény:
    totyogoka (77541)
    2017-08-01  11:38
  11. 2017. augusztus 1. 11:3877541.

    Sziasztok!


     


    Nagyon nagyon meleg van. Én örülök, hogy vissza léptünk, mert ma akartunk menni Székkutasra a temetőbe. Csongrád és Békés megyére mondja a legmelegebbet. na az pont arra van. majd lesz még alkalom máskor most itt bent vagyunk az egyenlőre még hűvösnek mondható lakásban. Majd 3 óra felé kezdi sütni a nap a falakat.


    Reggel korán voltam a Lehelen, vettem kovászolni való uborkát meg gyümölcsöt őszibarackot szilvát csemege kukoricát paradicsomot paprikát.


    Ebben a melegben inkább csak zöldséget meg gyümölcsöt eszünk.


    Valika! elhiszem, hogy mennyire ki vagy borulva. nagyon bízom benne , hogy Anyukád az infúzióktól ismét új erőre kap. Csak ez a szörnyű meleg. Sajnos a korházakban sincs hűvös. Lányodékra is rá fér a pihenés de ilyen melegben menni? Na az is szép kis teljesítmény lesz. Örülök, hogy az uncsikád jól érzi magát. 


    Mazsola! Köszönjük a Marikáról küldött beszámolót! sajnálom, hogy nem akar kicsit javulni az állapota. 


    Gitta! Én a gerinc műtétem óta nehéz fizikai munkát nem tudok végezni, sőt cipelni se nagyon. Inkább vásárolni is a húzós kocsikámmal megyek.


     


    Mindenkire gondolok és kellemes hűvösebb napot kívánok!

  12. 2017. augusztus 1. 11:2577540.

    Sorbet Erzsike merre jártok?????????utaztok a nagyvilágban????????

  13. 2017. augusztus 1. 11:2477539.

    Molly remélem te is a telken hűsölsz?

  14. 2017. augusztus 1. 11:2377538.

    Kincsike Balatonon vagytok?most jó meleg lehet a víz 

  15. 2017. augusztus 1. 11:2277537.

    Ildi ebben a melegben duplán elfárad az ember azért vigyáz magadra.

    előzmény:
    Mazsola72 (77532)
    2017-07-31  21:20
  16. 2017. augusztus 1. 11:2177536.

    Julika nagyon nagyok már az unokáidszépek 

    előzmény:
    Picivirág1 (77525)
    2017-07-30  10:03
  17. 2017. augusztus 1. 11:2077535.

    Marcsi igen anyukám szép kort élt meg az ő családjában voltak száz meg száz kétévesek is.Azt hittem és még reménykedem hogy ő is megéli azt a kort.Persze nem szeretném ha ágyhoz lenne kötve az nem lenne élet neki meg nekünk sem.

    előzmény:
    totyogoka (77527)
    2017-07-31  15:59
  18. 2017. augusztus 1. 11:1877534.

    Gittám Tudom hogy az élet ilyen de nehéz felfogni és sajnos képtelen vagyok még mindig egész napjaimtelnek.Akármihez nyúlok csak A kocsiban ha megyek ott is vigyáznom kell mert egyfolytában.Óvatosan megyek a gyerekek legszívesebben letiltanának de mivel a lábaim nagyon fájnak így autózom.Megvan a térdeimről a röntgen lelet hát remélem megúszom műtét nélkül.Mivel át kell járnom Szigetszentmiklósra így autózom.


    Gittám én nem tudok megváltozni a nevelésem ilyen és én is így neveltem a gyerekeimet.Pedig látom hogy azok akik mindenkin átgázolnak és szívtelenek azok haladnak és jól élnek.


     

    előzmény:
    dundori (77531)
    2017-07-31  18:47
  19. 2017. augusztus 1. 11:0977533.

    Sziasztok.


    Aggasztó meleg van ez már túlzás.


    Lányomék hajnalban indulnak a Horváth tengerpartra családostul.Ügyeletes vagyok nagyon nem hiányzott most ebben a melegben.


    Anyukámat altatják a tüdejéből szívják le a vizet.


    Orvoshoz kellett volna ma nekem is mennem de olyan dög meleg van hogy meggondoltam magam,lehet hogy nincs is orvos .Péntekre lehet hogy munkaszünetet rendelnek el sok helyen állítólag akkor lesz csúcs meleg.Most is riasztás van az egész országban , két megyében vörös.


    vigyázatok magatokra amennyire lehet.

  20. 2017. július 31. 21:2077532.

    Szép nyári estét kívánok!


    Elég rossz napom volt.délelőtt elkezdett fájni a fejem, de nagyon.Gyógyszert kellet bevennem.Nagy volt a hőség is, gondolom nálatok is-


    Munka dögivel, a gyerekek holnap indulnak a horvát tengerpartra.Így a munkájuk is ránk marad,de ki kell bírni .


    Marika néninél voltunk este Zolival.Sokat fogyott, megértette Zoli mondatait.Bemasszíroztam a talpát, bekentem a lábait.Ennyit lehet segíteni.Vittem a nővéreknek egy kis boldogság hormont, csokikat, kávét, capuccinót.


    Fáradt vagyok, már nagyon várom ,hogy egy picit  tudjak pihenni.De nem látom, hogy mikor jön el ez az idő.Szegeden van egy lakásunk, eladás előtt áll.Így a hétvégén ott takarítottunk,lomiztunk.Nem fejeztük be, de haladunk.


    tegnap megmasszírozott egy kedves ismerősöm, jó volt.a héten ismételjük, szükségem rá.nagyon fájt, fáj mindenem. a héten nem lesz hosszú út vezetés. Regenerálódunk.


    Jó éjszakát!

    előzmény:
    totyogoka (77528)
    2017-07-31  16:09
  21. 2017. július 31. 18:4777531.

    Valikám! Semmi rosszat nem követtél el, sajnos ilyen az élet. Mindannyian éreztük már ezt, ordítottunk, hogy mi rosszat tettem, hogy mi ez a büntetés? Erre sosem kaptunk választ, Te sem fogsz választ kapni. Közben még az is lehet, hogy mi jónak gondolunk dolgokat, amik meg más szempontból talán nem is jók. Ehhez kell sok erő, energia, a megfejetéseken meg kár morfondírozni talán. Inkább ezekből meríts erőt, mert mint tudjuk, sajnos az fogyóban van. De semmi gond, tesszük a dolgunkat, mert mi így születtünk, hogy tenni kell, és tesszük, amit jónak látunk. S persze továbbra is jó leszel, annak kell lenned, mert így nevelkedtél! Semmi számítás, semmi gonoszság, mert akkor nem Te vagy!!!!

    előzmény:
    precon (77529)
    2017-07-31  16:10
  22. 2017. július 31. 18:0477530.

    Kedves Barátok! Mindenkinek írom, bár Totyi szolija keltette fel a figyelmemet az alábbiakkal kapcsolatban. Hogy milyen szöveget kinek szánunk, sajnos sok dolog befolyásolja. Nekem az immár rossz szemüvegem, amit orvosolnom kell, vagy az időhiány, amikor sietünk, és rossz helyre kattintunk, se sorolhatnék még ezrével, amit semmiképp nem akarok, mert mint tudjuk, az őszinte ember nem nagyon tévedhet. Ilyen vagy Totyikám, főleg, mert nem írtál semmi olyat, ami megdöbbentene bárkit is.


    Akartam is érdeklődni, mi lehet a Rózsával, most vannak sejtéseim, így hagyom is annyiban.


    Igaz, hogy ritkán vagyok én is a topicon, de remélem, olyankor bőséges híreket adok magamról, és számomra fontosabb, hogy Julika is visszatért a régi barátokhoz. Olvaslak időnként, és szivem szerint regényeket írnék, de kb. mint Te magad, robotolok nap, mint nap, és oly kevés az idő, főleg az erő, de nem ragozom, nem említem pl. a mai napomat....pedig, ha holnap lesz erőm, még folytatnom kell. De beláttam, kell egy állandó munkaerő, ezen leszek, és fizetek, de soha többé a mai nap és ami még nem készült el.


    Annyi minden kavarog a fejemben, amit már meg kellett volna osztanom velektek, kérdezni, utánanézni, pl. hol van Molly, nyilván aki napi szinten itt van, mindent tud, én meg szégyenkezem, de ez van, teszem a dolgom, közben meg lehet, többet van a topicon, mint én magam.


    Mindenkinek kellemes estét, kellemes - hőguta nélküli - napokat kívánok.

  23. 2017. július 31. 16:1077529.

    Valami nagy bűnt követtem el előző életemben és most bűnhődők érte.Mert a mostaniban biztos hogy nem tettem semmi rosszat.Talán túl toleráns is voltam mindig másokhoz ki is használtak rendesen apust is meg engem is.Lehet ha gonosz számító lettem volna a sors kegyesebben bánna velem.Most úgy érzem nem szabad jónak lenni.


     


    Bettina unokám jól érzi magát kint már belerázódott a munkába már jól bírja a strapát.

    előzmény:
    totyogoka (77527)
    2017-07-31  15:59
  24. 2017. július 31. 16:0977528.

    Sziasztok!


     


    Hoppá hoppá! Ez privi akart lenni, de nem baj ha ki ment a nyiltba. Nem is tudnék mást írni  itt sem. Valika! A megváltoztathatatlannal nem tudunk mit kezdeni csak a beletörődés segítene, ha az olyan könnyen menne. 


    Nagyon szerettem volna a héten lemenni a temetőbe én is anyukám sírjához de nem mertem elindulni ebben a nagy melegben. majd lesz erre még alkalom akkor is ha kicsit hül a levegő, csak az embert belülről mardossa egy kényszer hogy menni kellene.


    Rózsával találkoztam! Nincs könnyű helyzetben ( és akkor még nagyon finoman fogalmaztam) Mindenkire szeretettel gondol és mindenki hiányzik neki.


    Julika! Most elcsendesedett a ház. Talán túl nagy is lett a csend. Még jó hogy a cicák ott vannak Neked így van kikkel bíbelődni.


    Mollyka! A Ti cicáitok is élvezik gondolom, hogy most sokat vagytok a telken . Hogy bírod ezt a hőséget?


    Kincsike! remélem lubickoltok is a Balcsiban ha már arra jártok.


    Gitta! Bízom benne , hogy ebben a rekkenő hőségben a favágáson már túl vagytok .


    Manyuska ! Mi a helyzet felétek? Hőség?


    Régen jelentkezett Sorbet Erzsike is! 


    Mazsola Ildi! Néha egy kis beszámolót írhatsz Marikáról. Tudom Neked is ezer dolgod van, rójátok a kilómétereket!


    Mindenkinek szép napot kívánok!

  25. 2017. július 31. 15:5977527.

    Szia Valika!


     


    Nem tudom miért tesz ennyire próbára a sors! Mennyi minden terhet rak még a válladra. Nagyon együtt érzek Veled. Sajnos a kora miatt tényleg nem várható túl sok pozitívum. Na meg ez az afrikai hőség is. Az idős emberek hamarabb kiszáradnak mert észre sem veszik , hogy nem ittak eleget. Egy erős pszichével rendelkező embernek is sok lenne ennyi történés . 


    Féltelek! Erősnek kell lenned mert vannak gyerekeid unokáid akiknek Rád van most szükségük. 


    Anyukád nagyon szép korban van, de Laci értelmetlen halála feldolgozhatatlan. 


    Vigyázz magadra ! Sok puszi és ölelés! Marcsi

    előzmény:
    precon (77526)
    2017-07-31  15:47
  26. 2017. július 31. 15:4777526.

    Sziasztok .


    Marcsikám volt szél viharos eső is de átvészeltük.


    Ami miatt nem jöttem az nagyon a padlón vagyok.Anyukám az intenzívem fekszik napok óta nem látok javulást.ma altatják mert a tüdeje vizes lett azt szívják le.Oxigén maszk van állandóan rajta így csak mi beszélünk ő csak a kezünket szorongatja.Apusomat sem tudom kiheverni és most anyukám miatt is aggódnom kell.Nem sok jóval biztatnak.Rendben hogy ő szép kort élt meg 93 -éves de ez most nekem nagyon sok .Összeomlott a vérkeringése elájult azzal kezdődött minden. Ráadásul nagyon ki is volt száradva.Tegnap előtt délelőtt a fiam még tudott beszélni vele kicsit le vették a maszkot és az orrába tettek csöveket.Elköszönt azt mondta neki szép élete volt ennyi jutott másnak ennyi sem jut.Van valami igaza de én nem vagyok felkészülve egy újabb sokra,nem akarok búcsúzni Képtelen vagyok talpra állni csak tengek lengek értelmetlen minden.Bocsi megint elrontom a kedveteket.

    előzmény:
    totyogoka (77524)
    2017-07-29  10:14
  27. 2017. július 30. 10:0377525.

    Szervusztok!


    Lassan múlik a vásár..pakolnak. kettőkor utaznak haza.


    1. Sütöttünk malackát, sós alapból..ez a kötelező programom


    2-3-4  buborékot fújtunk..meg hasonló szórakoztató dolgokat csináltunk...

    előzmény:
    totyogoka (77524)
    2017-07-29  10:14
  28. 2017. július 29. 10:1477524.

    Szép napot!


     


    itt Angyalföldön már szépen és főleg melegen süt a nap. reggel korán voltam a boltokban - bevásároltam, ma és holnap ilyen ügyben már a lábam se szeretném kitenni a lakásból. Ma rakott cukkinit csinálok ebédre , holnapra meg Lazagna és rántott hal lesz . Ebben a nagy melegben levest nem is csinálok inkább majd sok gyümölcsöt eszünk ebéd után. Vettem sárga és görög dinnyét - őszi és kopasz barackot is. 


    Kittyék ma jönnek haza a másik mamáékkal és holnap át is jönnek de csak egy ebéd erejéig mert otthon is kell lenni. Igaza van most non stop úton volt az elmúlt 2 hétben.


    Julika! Nem tudom kik a cukibbak! Elza vagy a cicák?????? Nagyon aranyosak ahogy tűrik a szeretet átadást Elzától. Most egy kicsit Neked is üres lesz a ház unokák nélkül de így van ez rendjén. Megnőnek már és több más programjuk is van illetve lesz.


    Valika! Felétek volt-e vihar? Egy ismerősöm Vecsésről mondta hogy akkora eső volt hogy tövestől mosta ki a paradicsomokat a földből. Uncsikád hogy van a messziben?


    Kincsike! Sikerült a barack szüret a telken? Az alagúton át van már fény is a sok munka eredményeként?


    Mollyka! A cicák gondolom örültek ennek a kis átmeneti lehülésnek. Bár azt mondják megint jön a kánikula.


    Gitta! Gondolom szorgoskodsz mint mindig.


    Rózsa! remélem pihentél egy kicsit. Tegnap találkoztam a férjeddel. Hát mit mondjak? Lehet hogy vérig sértettem , mert a végén ott hagytam a panaszáradata közepette.


    Manyuska! Mi ujság a térdeiddel? Fájdogálnak még?


    Mazsola! Olvastam a facebookon, hogy rengeteg kilómétert megtesztek naponta. Ez azt jelenti hogy van sok melótok . Marika hogy van?????


    Mindenkinek kellemes napot kívánok!

  29. 2017. július 27. 18:4077523.

    Újra nálam..Elza nyúzza a macskákat azok meg tűrik...sőt, élvezik. 

    előzmény:
    totyogoka (77522)
    2017-07-27  11:36
  30. 2017. július 27. 11:3677522.

    Szép napot!


     


    Itt eléggé borongós felhős hűvös a levegő. Na de volt már meleg éppen elég most jól esik ez a kissé hűvös. ( Ha már egyszer nincs közép út! )Már készen van az ebéd, zacskóban sült csirke combok meg zöldségek krumpli is van közte és tojásos leves. Van egy nagy dinnye is hozzá. 


    Julika! Aranyosak a gyerekek! Most hogy Aggteleken voltunk én is figyeltem az unokatesók illetve a hasonló korú gyerekek egymáshoz való viszonyát. 7-8-12-13 évesek voltak. a lányok hamar találtak  közös témát Kitty is a 12 évével még sokkal játékosabb mesét nézőbb. A két nagy fiú viszont már más érdeklődési körrel rendelkeznek. Nagy volt az egyetértés lent a barlangban , mert ott jól jött a "bátor" nagy fiúk magabiztossága főleg amikor tök sötét volt pár percig. A medencében pedig megint nagy volt az összhang. 


     


    Mindenkinek további szép napot kívánok!

  31. 2017. július 27. 11:2277521.

    Ja, és még annyit. Elza egészséges, nem gyengén látó....csak nagyon közel volt az iskola, jó hírű és tudatosan ment ilyen osztályba. Talán ez a nagy empátiája onnan is jön..de ő lapból is olyan. 

    előzmény:
    Picivirág1 (77520)
    2017-07-27  07:03
  32. 2017. július 27. 07:0377520.

    most látom, a köszönés után bakiztam, valahogy a cica belelépett a billentyűbe, nem vettem észre


    Gitta!


    Én is gratulálok az unokád felvételéhez. Nálunk Franci unokáját vették fel, magasan meg volt a pontja 

    előzmény:
    Picivirág1 (77519)
    2017-07-27  06:59
  33. 2017. július 27. 06:5977519.

    Szervusztok, szervusz Gitta!gyerekek voltak az osztályban.


    Olyan jó, hogy írod, neked is van tartózkodó, meg a meg a szokásosnál tovább kisgyerek maradó. Nálunk Virág nagyon szótlan, végtelenül csendes. Ide másolom mit írtam róluk a Menedékházba


    A gyerekek már "felnőttek". Már nem mennek a játékos szekrényhez, megvan a maguk játéka, az okos telefon. Ez Elzát érzékenyen érintette, mert ő még nagyon játékos. Eleinte kívülállóként nézte a két "nagyot", aztán Boldozsár nagyon aranyosan igyekezett bevonni Elzát, magukhoz "rontani". Tanította hogyan kell kezelni a telefont, keresett rajta érdekességet, a gépemen néztek olyan filmecskéket ami mindenkinek tettszett, bár Elzának voltak kísérletei, hogy olyan is nézzenek ami neki tettszik..de győzött a "nagyság". És már mindegy volt Elzának, csak hogy a bandába tartozhasson. A két lány között "generációs" különbségek vannak. Virág igazi nagylány már,  nagyon csinos, divatosan, "tudatosan" öltözik, azt mondta az anyjának is, hogy ő már felnőtt. lakkos a körme, blogot néz, amit Kriszti és Boldozsár aranyosan kifiguráz, de mivel Virág nagyon szótlan, enyhe mosollyal tudomásul veszi... nem hagyja magát eltéríteni. Boldizsár egy tündér fiú volt..ő volt a férfi, segített ami "férfit" kívánt. Elzával figyelmes , kedves, vicces , így gondolom Elza rajongása Boldi iránt nem csökkent. Végül összerázódtak, kimentek a játszóra, Elza kedvenc helyére is. 


    Elza más környezetben "szocializálódott", iskolába is a vakok és gyengén látok iskolájába járt, sérült és migráns gyerekek voltak az osztályban. Virág osztálytársai újszegedi , vagány lányok. de alapból is más a két lány. Elza nagyon nyitott, mindenkit szerető, barátsággal közelítő..Virág pedig még otthon is szótlan. Aférjem volt ilyen...csöndesen hallgatta a társaságot, ritkán szólat meg, de az nagyot szólt, Virág is ilyen. 


    Elza most gimnazista lesz. Ott a negyedik után gimnáziumba vagy  ipari iskolába mennek. 


    Melindát várom késő délutánra, most Deszken voltak. nagyon jól összerázódtak a gyerekek, ott vannak még játékok, nagyoknak valók,  megtanították Monopolyzni meg más társas játékra. kellett Elzának egy kis ilyen jellegű szórakozás, és  találkozás a rajongásig szeretett  unoka tesókkal. 

    előzmény:
    dundori (77516)
    2017-07-26  22:00
  34. 2017. július 26. 22:2577518.

    Gitta! Szívből gratuláliunk a felvételi eredményéhez az unokádnak!!!!!!


     

    előzmény:
    dundori (77517)
    2017-07-26  22:17
  35. 2017. július 26. 22:1777517.

    És nem hiába várakoztam!!!!!! Pár perce megjött a várva várt telefon: SIKERÜLT!!! Felvették. Kicsit elérzékenyültem, de jó lesz az éjszakám!

  36. 2017. július 26. 22:0077516.

    Julika! Gyönyorűek, szépségesek az unokák! Erről az jutott eszembe, hogy Te láttad Adélunkat még "pólyában", ehhez képest mára olyan nyúlánk, kis soványka, mondhatni nyakigláb, de képzeld el, már elmúlt 10 éves. Kicsit tartózkodó, de ha velem van, közlékeny, olyan lesz, mint a nővére - Lilla - kicsit tovább marad majd kisgyerek, mint ma ez szokásos. Nem baj, inkább legyen ilyen, mint a mai divat.....


    Lilla megérkezett szerencsésen, egy nagy kő leesett, de hamarosan kezdődik megint.


    Most várom Bálint unokám jelentkezést, még nem tudom a felvételi eredményét, pedig ő már biztosan tudja....., hiába, a nagyit nem kell azonnal értesíteni, gondolom én.

    előzmény:
    Picivirág1 (77514)
    2017-07-26  16:22
  37. 2017. július 26. 19:0177515.

    Atya ég Julika!!!!!!!!!!! De megnőttek ezek a gyerekek!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!


    Boldizsár kész fiatalember , a két hölgy? Már nem is merem írni, hogy kislányok! 


    De jó kis program lehetett. 

    előzmény:
    Picivirág1 (77514)
    2017-07-26  16:22
  38. 2017. július 26. 16:2277514.

    Szervusztok!


    Nagyon mozgalmas napok vannak mögöttem, de nagyon szépek is. Sajnos a meleg megviselt, nem tudtam minden programon részt venni, de miért is kellene nekem mindenhol ott lenni? A testvérek is olyan régen voltak együtt, biztosan így is nagyon jól érezték magukat Szanában. Mindent bepakoltam, Timi grillezett, fürödtek....én meg addig feltöltődtem. Most Melinda és Elza Deszken vannak. Holnap jönnek vissza és vasérnap ebéd után elutaznak. 


    1. Így unják a fényképezést


    2. Egy kis mosolyt kértek tőlük...ez náluk így néz ki

  39. 2017. július 26. 07:1877513.

    Szép jó reggelt!


     


    Tegnap nem jártam erre mert volt más tenni valóm. Még mára is van terv egész napra aztán majd kiderül mi fér bele a napba. Jó hogy kicsit hült a levegő így az ember könnyebben tervez. Erre felénk nem volt olyan igazán nagy vihar ( hála istennek) Kicsit zengett kicsit esett de aztán abba is maradt. Itt inkább a helikopterek zavaróak , reggel délben este párosával köröznek a fejünk felett. Gondolom a vizes VB miatt ami itt van a szomszédunkba. Nem tudom onnan fentről mit lehet látni de biztosan biztonsági intézkedés ez is.


    Kitty nyaralni van a másik mamáékkal, csak a hétvégén jönnek majd haza.


    Remélem Mindenki jól van. Sokat gondolok Marikára. No meg mindenkire aki valaha is ehhez a kis csapathoz tartozott és tartozik!


     


    Legyen szép a napotok!


     


    Ma Anna és Anikó napja van! Köszöntöm Őket!

  40. 2017. július 25. 22:1677512.

    szép álmokat 



    Mapihenös  napunk  volt .

  41. 2017. július 24. 14:1177511.

    Balcsin vagyunk az idö változatos most čppen dörög csunya felhök vannak most ebédelünk legalább lehülünk egy kicsit este jövünk haza.Köszönöm Danikám köszöntésęt majd átadom.

  42. 2017. július 24. 09:5677510.

    Szép napot!


     


    Kicsit hült a levegő bár nem sokat! Most itthon kuksolok mert mára ígérték, hogy jönnek a légtechnikai berendezéseket ellenőrizni. csütörtökön voltak de mi mára kértük így várunk. Főztem tökfőzeléket meg pörköltet, holnapra is. Ebben a melegben szeretjük a könnyű főzelékeket de Apusnak kell mellé pörkölt is. Vettem görög dinnyét is finom édes. 


    A kovászos uborka is érik az ablakba. Ez már a 3. adag . nem is gondoltam volna hogy itt a panel ablakban is beérik. De nagyon melegek voltak így ez is lehetséges.Remélem mindenki jól van és bírjátok még a meleget.


     


    Legyen szép a napotok!

  43. 2017. július 23. 23:2277509.

    Éjszakai létszám ellenőrzés!


    Nem tartott sokáig a visszaolvasás.


    Valcsi! Mennék én kirándulni, csak nem tudom mi lenne a következménye, ha szó nélkül eltünnék, pár napra. Kitalált a tücsök az udvarra?


    Manyuska! Kedden reggel együtt megyünk Tökölre. Én maradok, a férjem hazajön busszal. Most ez a megállapodás. Jó lenne, ha valósággá válna.


    Marcsi! Nagyon régen jártam a cseppkőbarlangban. Nem sokat változhatott, mert tudomásom szerint évtizedek alatt nő 1-1 mm-t a cseppkő.


    Kincsike! Danikát szeretettel köszöntöm, névnapja alkalmából. Biztos örülnek a messzi-mamáék a látogatásnak. Ti meg pihenjetek a frissen festett lakásban.


    Nagyon fülledt meleg van. Nyugati a lakás. Éjszakára melegszik fel.


    Gitta! Ahogy ismerlek, kivetted a részed a faaprításban. Nem kellett altató, hogy elaludj.


    Mindenkinek - a hiányzóknak is - jó éjszakát, szép álmokat.


     

  44. 2017. július 23. 12:1477508.

    Szervusztok Barátok!


    Tegnap megtörtént a fa hasogatása a kölcsönkért szerkezettel. Nem bíztam benne annyira, mint amilyen sikeres volt. Ezek a felhalmozott, fejszével össze nem vágható fadarabok szerintem fafaragásra lettek volna jók, de már összedarabolva a helyükön várják a telet.


    Most ment el a fiam a hasogatógéppel, kicsit fel is izgattam magam, annyira féltem, hogy majd beborul a garázsba azzal a nehéz géppel, a céges kocsijával (sajátba nem fért volna be).


    Lilla unokámat várjuk ma estére haza, ez is izgalmas a buszos utazás miatt. Egy hétig volt távol - Skóciában -, mostmár úton vannak hazafelé, remélem szerencsésen érkeznek. Minden nap jelzett, merre jártak, szerencsére nem volt baj idáig. A veronai buszbaleset óta mindenki retteg az osztálykirándulásoktól, mi sem vagyunk kivételek ez alól.


    Valikám! Mi a szanatóriumba a szobánkba vettünk egy konnektorba dugható szúnyog és légyriasztót, hogy az erkély ajtót nyitva lehessen éjszakára hagyni. Nem is jött be egyetlen bogár sem. A neve: Raid, ami több, mint 200 órán át véd. Természetesen nappal nem használtuk, csak éjszakára. Tescoban vettük. Azért emeltem ki, mert van csak szúnyogra, de ez a jobb, mert légy ellen is véd.


    Nekem is van új háló az ablakokra, de egyet próbáltam feltenni, nem is sikerült, a többivel nem is próbálkozom tovább, majd ha egyszer kedvem kerekedik hozzá. Addig használom ezt az elektromos kütyüt.


     

  45. 2017. július 23. 10:2077507.

    SZervusztok


    TOtyi


    SZep helyeken jartatok,en mindig azt mondom a nyugdijas ismeroseimnek,hogy menjenek mi nem betegek,nert eljon az ido,se kedved,se egeszseged nincs hozza.


    KOszonom kerdesed,meg avonozom a reggeli orakban,de nyaron nagyon keves a rendeles,majd oktobertol lesz tobb.


    MInden nap 2x tornazom,meg csak 2 kg t fogytam,mert mindent eszem,csak kevesebbet tobbszor,sutemenyt nem eszem...


    LEgyen szep napunk ,sok vidamsaggal.


    ROzsa


    REmelem egyedul mesz,nem viszed a ferjed is,kicsit jo lenne par napig nelkule,ez az en meglatasom termeszetesen.

  46. 2017. július 23. 08:5677506.

    Szép napot Mindenkinek!


     


    Reggel nagy égi háborúra ébredtem. Zengett villámlott de szerencsére egészen közelre nem jött. Eső is csak pár csepp esett ez pont arra jó hogy még fülledtebb legyen a levegő. Már elkezdtem főzni is de nem csinálok belőle nagy ügyet. Ma csak 4.-en leszünk +  a kutya :) tejfölös krumpli leves lesz füstölt oldalassal meg gomba pörkölt tésztával és dinnye lesz a desszert.


    Valika! valóban  nagyon szép az a környék és arról nem is beszélek, hogy a belépőkkel együtt kb 10 000 ft volt fejenként a 2 éjszaka reggelivel -vacsorával. Nem egy Hilton hotel, de kedvesek voltak a háziak finomak az ételek és tiszták a szobák. Egyink barátunk régi vágya volt  ez a barlangtúra és nagyon szíven ütött amikor odajött és azt mondta hogy köszönöm hogy megszervezted életem egyik legmeghatározóbb kirándulását.  Aznap ( 19.-én) volt a házassági évfordulójuk és volt egy rögtönzött újra esketés ott lent a Baradla barlang hangverseny termében.  Egy baj van vele jó messzire van de megy oda busz is és nem kell a nagy túrákat bevállalni . Ügyesen csináltad a virágokat.


    Kincsike! Mi is a tapétákat festettük át. Sőt azt mondta a festő hogy még 1x 2x lehet rá festeni annyit még el kell hogy bírjon. Aztán most hogy már készen van el is felejtettem mennyi bajunk volt még csináltuk. Danikát az Isten éltesse névnapja alkalmából.


    Gitta! Akkor nálad tényleg igaz , hogy többször melegedtek ki ugyan azzal a fával. Ilyen melegben nem a legkellemesebb de mindenképpen  száraz idő kell hozzá, no meg ugye hozatni kell az új tüzelőt és annak viszont hely kell.


    Rózsa! Akkor most pár napig élvezed majd megint a fiúk társaságát. Ne sajnáld a telket  nem  sokáig bírtad volna a fenntartását. 


    Mollyka! Most biztosan Ti is hűsöltök a kertben. Nem is nagyon lehet mást csinálni. Ha le megy a gyümölcs szezon akkor azért könnyebb lesz, viszont télen jól jön a lekvár meg a befőtt is.


    Manyuska! Hogy birod a meleget! Avonozol is még?


    Mazsola! Sokat gondolok Rád!


    Julika! Tündériek a cicáid. Gondolom Elza élvezi minden percét a nyaralásnak!


    No megyek a konyhába mert ha könnyű is a kaja amit gyártok idő kell hozzá amíg elkészül.


    További szép napot!

  47. 2017. július 23. 07:1177505.

    Ügyes vagy eszembe sem jutott hogy a tapétát le lehet festeni,vagy eleve festhető van fent?

    előzmény:
    molly49 (77498)
    2017-07-20  15:29
  48. 2017. július 23. 07:1077504.

    Sziasztok.


    Nálunk borús az idő kicsit fülledt a levegő.Lóg az eső lába.


    Négy nappal ezelőtt beköltözött a napaliba egy tücsök.Este kilenckor indítja a koncertet amire kintről válaszolnak.Megvan a vonós négyes.Túlharsogják a TV-is Próbáltam megkeresni de hiába Porszívóztam mindenfelé fent lent stbNa tegnap aztán az ablak függönyéről hegedült látni nem láttam hiába kerestem csak vándorolt én meg hallgattam hol fent hol lent a zenéjét.Ablak kinyitva reménykedem hogy végre kitalált.Apussal leszedtük a szúnyoghálót hogy teszünk fel újat annyiba maradt.A háló megvan majd valahogy felkerül.


    Marcsi látom nagyon jó helyen voltatok


    Gittám minden megvár ebben a melegben nem érdemes kint lenni.Korán kirohanok meg este és aztán ha nem muszáj ki sem dugom az orrom.Nem vagyok jól én sem veled érzek minden baj elő jön


    Erzsike nem is csoda hogy elfáradtatok pihenni is kell kicsit szépek lesztek és pár évig nem lesz gondotok a lakásra.


    Rózsa ne bánd a telket utazgass most van szabad időd.Ha kicsit össze szedem magam én is azt fogom csinálni bejárom az országot nem akarok gondolkozni.Még mindig tehetetlen vagyok olyan tesze -tosza semmihez nincs kedvem.Nem is haladok semmivel.


    Próbálom lefoglalni magam a lányom és a legkisebb unoka minden nap jön így főzök .A lábaim fájnak meg mindenem a meleget nem bírják a visszereimebédidőben haza ugranak a munkából itt dolgoznak helyben a kislány nyári munkán van.A lányom főkertész mindig úton van így útba esem jövet menet (ellenőrzi az embereit viszi nekik a vizet meg az ültetni valót, hozza viszi őket )


    Játszotta---------->


     


     


     

  49. 2017. július 22. 22:4877503.

    szép álmokat





     





    Molly  köszönöm  kedves szavaidat  .Pihenjetek.





    Marcsi szép  helyeken  jártatok.





    Mi  tegnap  megköszöntöttük  unokánkat  Danikát  névnapja  alkalmáb





    Ma  elmentek  a messzi mamáékhoz ott





    maradnak  egy  hétig nyaralni .





    Rajtunk kitört  a fáradtság  .


     




  50. 2017. július 22. 13:1477502.

    Végre kellemes, esős idő van. Napok óta most tudtam jönni.


    Nem sok a vissza olvasni való.


    Marcsi! A face-n követtelek. Mert az okost telefont tudtam csak használni.


    Gitta! Akkor nálatok is van családi fennforgás. De nem jó helyzet!!!!!


    Julika! Élvezd az Unokázást!


    Molly! Már hiányzik, hogy nekem nincs a telek.


    Holnap megyünk Tökölre. Én ott maradok pár napot.


    Folyamatosan gondolok rátok. Beszélgetek mindenkivel. A hiányzókkal is!!!!


    További szép napot!

Címlap

top