Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Itt vagyunk régi barátok 2

*zsóka49*
Létrehozva: 2006. június 25. 09:58

Megprobálok uj topikot nyitni. Hátha sikerül beszélgetnünk.Várlak benneteket, akik az Ide, ide régi barátokban voltatok,Hátha igy megy

  1. 2016. december 3. 12:1476151.

    Szép napot!


     


    Ragyogó napsütés de hideg szél és mínuszok vannak odakint. Most értem haza, látogatni voltam a kórházban a volt kolléganőmet. sajnos úgy érzem ez volt az utolsó alkalom. 2 hét alatt is nagyon sokat romlott az állapota , már felkelni sem tud . Szellemileg ép így elbúcsúztunk. Most eléggé le vagyok hangolva. Még jó hogy most nem egyedül voltam hanem egy régi kolléganővel. 


    Valikám! Neked is jól össze jöttek a dolgok! Még szerencse , hogy Te ilyen tűzről pattant talpra esett vagy. Még jó hogy nem lett nagyobb bajod az esés miatt. Vigyázz magadra mert belőled csak egy van.


    Gitta! Legyen sok örömöd az új TV készülékedben. A tegnapi temetésen már ahol én voltam nagy káosz volt. A rokonok 12-re jöttek a pap meg a kántor fél tizenkettőkor elkezdték. Nem érkezett meg a kis autó sem ami vitte volna a koporsót a sírig csak késve. Szegény Erzsi néni mindig mindenhova pontosan vagy inkább előbb érkezett. Most  még a temetésén is csak Ő volt ott időben no meg néhányan a klubból.


    Majd később jövök még de most meg melegedett az ebédünk így megyek enni.


    További szép napot Mindenkinek!

  2. 2016. december 3. 08:1276150.

    Sziasztok ismét most jó reggelt vidám hétvégét kívánok.


    Még mindig villámlik a térdema leülés és a felállás még gond de ha egyszer felálltam akkor minden rendben

  3. 2016. december 2. 21:2076149.

    Sziasztok nyugodt éjszakát.


    Én nem temetésen voltam de napok óta intézem az unoka tesóm lányának a hagyatéki ügyeit.Sajnos olyan tehetetlenek hogy mindenhol nekem magyaráznak.jegyző nekem beszélt aztán otthon én magyaráztam ezerszer hogy mi is történt történik.Három év van köztünk de semmit nem ért mindenben rám támaszkodik.Nagyon kellemetlen volt a hagyatékin ,mondtam a jegyzőnek nem én vagyok az örökös én csak kíséret vagyok.De mivel ők semmit nem értettek mégis nekem magyarázott és kérte hogy intézzem tovább is az ügyeiket,mondjuk ezt egyébként is intézem kérés nélkül is.Na a banknál is az én számlámra akarta a hölgy a pénz utalni mondtam nem jó ötlet (nem vállaltam),ott is nekem magyaráztak ja mert a pappírokat is én kezelem . Hiába adtam a kezükbe a pappírokat, rám vártak míg leparkoltam addig csak álltak az ügyintéző előtt és mondták hogy várjon meg engem.A fiam volt aranyos mondta hogy mit várok egy ilyen párosítástól a férj rendőr volt a feleség vasutas.Hogy jól teljen a napon a férj nem szállt ki a kocsiból úgy kellett visszaszaladnom aminek a következménye egy oltári nagy esés volt napok óta gyógyszeren élek ami nekem nem szokásom,erős fájdalom csilapitot szedek hogy tudjak menni.A térdeim a kezeim oda lettek,apus meg viccelt hogy most fizethet mert feltörtem a betont megkel csináltatni Persze két éjszaka nem aludtam de ő sem borogattam kentem és szedtem a gyógyszert.Nem tört el semmim csak nagyon megütöttem magam.Ma már kék is vagyok de a nadrágban nem látszik a tenyerem meg nem mutogatom.


    Szóval zajlik az élet még lesz egy két köröm velük de ennek ellenére szívesen segítek,nincs más nekik akik segíthetne nagyon sajnálom őket.Ez az egy szem lányuk volt és sajnos a nyáron meghalt.


    Más jó készülődést az unokásoknak a Mikulásra és mindjárt itt a jézuska is.Igyekszem én is jó lenni hátha kapok csokit

  4. 2016. december 2. 18:0876148.

    Totyikám! Erre muszáj írnom. Talán emlékeztek, ma én is temetésen voltam. Utcabeli, aránylag fiatal nő (59), vagyis élhetett volna még!  


    Már a ravatalozóban nagyon rosszul viseltem a rossz hangosítást (világi temetés volt, de evangélikus temetőben), mondhatom, hogy csak itt-ott hallottam, miről is beszél a búcsúztató, aki egyébként egy szimpatikus ember benyomását keltette. Hosszadalmas, szerintem oda nem illő dolgokat sorolt fel, persze méltatva az elhunytat, tehát semmi negatív, csupán - szerintem - minden olyat, ami az anyák, feleségek, asszonyokra szinte kevés kivétellel elmondhatók.  (Ez lehet a hátramaradottak hibája, hisz megkérik őket, hogy mondják el a lényeget, amiből majd beszédet ír a szónok. Gondolom én.) Szerintem a nők, anyák általában mind a családjukért élnek, de a szónok kicsit többet hozott ki ebből, mint kellett volna.


    Nagyon sok ember vett végső búcsút, de a sok - szerintem túlságosan elnyújtott - beszéd alatt már sokan feszengtek, szerintem mások is, ahogy én magam is, fáztunk már. Nagyon felöltöztem, már napokkal ezelőtt készültem, főleg, hogy igérték a viharos, rossz időt. nagyon ijesztő volt, hogy a beszéd alatt a thujákat az ablakok előtt szaggatta a szél, hol teljes világosságba, hol teljes sötétségbe borította a ravatalozót, délután 3-kor. Aztán mire kikisértük a végső nyughelyére, a Nap kisütött, de szaggatta a szél a fákat, a kinti beszédet csak azok hallhatták, akik közvetlen a sír mellett álltak, ez is nagyon hosszadalmas volt. De mire leengedték a végső nyughelyére, mintha elvágták volna, a szellő sem rebbent.


    Én nem mentem oda a családhoz részvétet kívánni, hisz a fiuk itt volt nálam pár nappal ezelőtt, személyesen hívott el a temetésre, s igérte, hogy a napokban átjön még, beszélgetünk. Tudják, hogy ott volt az egész utca (15 család), köztük én is - egyedül.


    Na Totyikám! Én meg haza jöttem, forró fürdőt vettem, majd ittam egy kupicával. Már a vacsorát is megettem, sokkal jobban érzem magam a jó meleg házban, és persze közben elgondolkodom sok-sok dolgon, ami nemcsak ilyenkor, de sokszor foglalkoztat. Pl., hogy mi a fontos, fontosabb, vagy a legfontosabb egy ember életében? Bevallom, ez néha nagyon egyszerű, néha meg elég bonyolult megválaszolni. Most mondhatnám, hogy még nekem is, de akkor kissé nagyképűnek látszanék, pedig van némi tapasztalatom.....


    Ami a mondandóm lényege, nincs túlságosan jó kedvem, de mint tudjuk: az élet megy tovább.

    előzmény:
    totyogoka (76147)
    2016-12-02  16:18
  5. 2016. december 2. 16:1876147.

    Sziasztok!


     


    Nagyon nagyon átfagytam!  A fejem is majd szét megy pedig sapka is volt rajtam.


    Reggel korábban indultunk Budakalászon volt intézni valónk, majd kicsit szét néztünk a Dunakeszi Auchanban és onnan a megyeri temetőbe mentem az egyik volt klubtagunk temetésére. Apus nem várt meg Ő haza jött kocsival.Érdekes , hogy a cudar idő a temetés alatt egész megszelídült. Kisütött a nap és mintha a szél is alább hagyott volna. Aztán a buszmegállóban már nagyon fáztam. 


    Jól esett egy forró leves amikor haza értem.


    Mást nem is nagyon csináltam érdemben. Talán nem fúj már annyira a szél , a fejem is kezd rendbe jönni.


     


    További szép napot!

  6. 2016. december 1. 23:4376146.

    Sok szeretettel köszöntöm ELZA unokát, névnapja alkalmából! Nagymamája régen járt itt!!!


    Jó éjszakát, szép álmokat!

    előzmény:
    rozsaanyu (76145)
    2016-12-01  19:34
  7. 2016. december 1. 19:3476145.

    Milyen új módi már megint? A Hozzászóláshoz jelentkezz be! Hát!!! Bejelentkeztem.


    Kellemes estét kívánok!


    Kellemes volt a napom. Az Erzsi barátosnémmal voltunk a Vörösmarty téren és a Bazilikában. Annyit költöttem, hogy a születésnapja alkalmából, meghívtam igazi erdélyi KÜRTŐS KALÁCS-ra. Naná, hogy magamnak is vettem. "CSAK" 1200 Ft/db, de szép nagyok voltak. Addig, ameddig meg nem ettük, mire végig sétáltunk. Nem vagyok elájulva a Karácsonyi vásártól. Nagyon drága minden. Ráadásul nem láttam olyan különlegességet, amit máshol, olcsóbban ne lehetne megvenni.


    A Bazilikában kicsit megpihentünk. Nem volt hideg - legalább is, jól felöltözöttek voltunk - csak nyálkás idő volt. Nem áztunk át, csak "párásak" lettünk.


    Marcsi! Kincsike! Nálunk nem szokott meglepetés lenni. Évtizedek óta nem foglalkozik a Marci a karácsonnyal Ami van, azt mindig én produkálom. A helyzetre való tekintettel, megbeszéltünk a felnőtt gyerekeimmel, hogy idén csak az Ági és a Bálint kap ajándékot. Egymást nem ajándékozzuk. Azért valamit tutira kitalálok, ahogy magamat ismerem.


    Jövőre már 3 unokának kell meglepetést szerezni. Remélem, hogy nem lesz 4.!!!!! Nagyon szeretem a Timit, Andrisom párját, de nem tartom okos dolognak, hogy gyermekük szülessen. A Régi Barátok tudják, hogy miért. Bár, azt mondta a Timi, hogy már a neve meg van, ha véletlenül jelentkezne a baba. Nem is ragozom tovább


    Köszönöm Andrisom köszöntését. Mi Bandink nem jelentkezett, hogy learassa a jókívánságokat. Vajh' mi lehet vele?


    Kincsike! Hogy telt a nap a bölcsiben?


    Gitta! VÉGRE megérkezett a TV!!!! Nézd egészséggel, sok-sok évig. Jó ötlet a pogácsa. Talán már holnap fogok is sütni.


    Elnyúlok, mert a sétától érzem, hogy vannak térdeim, meg derekam is.


    Az előttem szólóknak és az utánam érkezőknek is jó éjszakát!


    1.  Minden csokoládéból van (600 Ft/db)


    2.  Bazilika a karácsonyfával


    3.  Betlehemnél


    4.  Ezek marcipán bogyók, sok fajta, de ár sehol nincs feltüntetve


     


     


     


     

    előzmény:
    dundori (76144)
    2016-12-01  17:25
  8. 2016. december 1. 17:2576144.

    Szervusztok Barátok!


    Nálunk is igen szeles volt a mai nap, sőt, még szelesebbet igérnek, aminek az előjele már látszik is - "vörös az ég alja, alig ha szél nem lesz...", sajnos nekem ez egy mumus a villámlással együtt, bár ez utóbbira mostanában remélem nem kell számítanom.


    A hó annyira nem aggaszt. Ha nem bírnék el vele, akkor max. gyalog megyek a legközelebbi boltig kenyeret venni, mert minden egyebem van itthon mindig. (Mint aki háborúra készül, mondják a hozzám közelállók.) Szerencsémre a mellettem lévő sportpályával szemben már nyilt egy kenyeres, aki szendvicseket, gyrost, sok péksüteményt, stb. árul, mellette az új Aldi, s innen 30 méterre a régi kisbolt, ettől meg vagy 150 méterre a Lidl, hentes, kisebb piactér is megtalálható. Ha nem kell sokat cipelnem, még jó, hogy egy kosár cuccosért gyalog is el tudok menni.


    Jobban aggaszt a holnapi temetés, igen cudar időt jósoltak. Nem egyedül megyek, Mitzi cica gazdái felajánlották, hogy menjünk egy kocsival, mármint elvisznek, ha akarom.


    Az új TV-t - ami ma érkezett! csak - a fiam beüzemelte, biztos jobb, mint a régi, sajnos én már ilyesmitől nem nagyon jövök lázba. Jó szemetek, hogy az igért 3-5 munkanapon belüli szállítás eddig tartott, én 19-én rendeltem!!!


    Ma fejtett bablevest főztem, zöldségesen, rántásosan, csipetkével. Hozzá jó somogyi krumplis pogácsát sütöttem. Kapott belőle a csomagszállító (ő nem tehet arról, hogy most kellett jönnie), aztán a Mitzi gazdái, a szomszéd Tonka, az albérlőim, később itt evett a fiam és a munkatársa belőle, majd még küldtem a menyemnek, Adélnak. Persze én magam is ettem, talán van még egy-két darab belőle. Nagyon finom lett. Nálunk ez egy igazi kuriózum, nagyon egyszerű, finom, olcsó, és mindenki szereti.

    előzmény:
    totyogoka (76143)
    2016-12-01  12:09
  9. 2016. december 1. 12:0976143.

    Sziasztok!


     


    Brrrrrrrr de hideg van kint! Kockára fagytam a megállóban ! A szél is nagyon jegesen fúj, no meg a hófelhők is jönnek mennek. De szemben a gimiben a fiúk rövid gatyába fociznak az udvaron. Akkor meg csak én öregedtem meg és azért fázom. 


    Már túl vagyunk az ebéden, csontleves volt meg csirke paprikás nokedlivel ( holnap is ez lesz mert maradt még)


    Délelőtt a piacon voltam, meg a Pennyben.Délután az ajtóknak esek neki ( na nem szó szerint remélem) Az ajándékok zöme már meg van csak csomagolni kell, de azt meg leegyszerűsíti az ajándék tasak.


    Kincsike! Az én ajándékomat meg apus leplezte le. Vettem két inget neki, de sose szokott már az ajtóba elém jönni, most meg mire észbe kaptam már segített is kipakolni a húzós kocsiból. Na jól meglepődött most is meg majd a fa alatt is.


    Neki a NAV.-nak is kell ajándékozni, mivel dec.31.-ig be  kell szerelni az on line pénztárgépeket a kocsikba. Ez csak százezres tétel. Már lassan a sofőr se fér be mert tele van az autó kütyükkel. ( taxióra , kártya leolvasó navigáció címkiadó tablett most meg még ez is!)


    Sorbet Erzsikét emlegettem ma. Vajon náluk esett-e már hó?


    Mollyka! A férjed egyenlőre csak a szobában gyalogoljon meg a kocsit is csak száraz időben próbálgassa. Ahogy leesik a hó a sok "mazsola"karácsony előtt kirajzik. persze én most a nagyvárosi forgatagról beszélek. Ti azért kisebb városban éltek, de ott is vannak akik mindig sietnek.


    Gitta! Jön ez a vacak hósepréses idő! Vajon az almafáid kiszedése megtörtént?


    Valika! Csak előszedik a bundákat az emberek! Hiszen itt a hideg! van már terv, hogy hova mentek januárba kipihenni az ünnepeket?


    Julika! Ma Elza napja van! Isten éltesse az Unokádat !


    Mazsola Ildi! Készen van már a festés? Takarítás? Mi van Marikával?


     


    Mindenkinek további szép napot kívánok!


     

  10. 2016. november 30. 23:4476142.

    szép  álmokat


    Helyzetjelentés  Dani a délutáni alvásra  is  bölcsibe maradt,anya persze ott volt  csak  ezt  Ő nem látta.


    Most már reménykedem hogy minden  rendbe  lesz.


    Rozsa  megleptél hírrel .Kivánok  minden jót  .(két  picivel  nehéz lesz de  mindent megér  az  biztos )


    Szeretettel  gondoltam mindannyiotokra  ma  valamiért  elvagyok  fáradva .



    Ma  lelepleztem  a karácsonyi meglepetést Pisti  is  vett lapos  TV-t  a hétvégén és ma mindenféle képpen kiakarta  probálni  de én


    elöbb  érkeztem  haza  a szomszédból  


    Igy  járt  akkor  már be is  üzemeltük  véglegesen .

  11. 2016. november 30. 18:1776141.

    Szép estét mindenkinek!


     


    Jól el voltam ma egész nap a bajaimmal. annyi mindent akartam elintézni aztán alig alig sikerült belőle megvalósítani valamit. Pedig pörögnek a napok egyik jön a másik után. Holnap már elseje és hipp hopp 3 hét múlva karácsony.


    Rózsa! Azt hittem Andriséknál jön a baba!!!!!!!!!!!!  Gratulálok! Nem lesz könnyű dolguk, de látod Kincsikék is megbírkóztak a két kis fiúval és együtt nőnek majd fel. A kis korkülönbségnek is van előnye.Még Ti is sokat tudtok segíteni nekik!


    Mollyka! Örülök, hogy a férjed jó tempóban gyógyul. Ilyen szép gyógyulós napokat kívánok neki a továbbiakban is. Sajnálom a Zsömi cicát! Jó sűrű napod volt Neked is ami az ügyintézést illeti.


    Lányok! Jön a hideg meg a hó! Ijesztgetnek itt a meteorológusok! nem szeretem a locs pocs időt. ha már tél akkor inkább száraz hideg legyen! 


    További szép estét Mindenkinek!

  12. 2016. november 30. 18:1076140.


    MiBandink!


    Névnapodon szeretettel köszöntünk 


               

  13. 2016. november 30. 18:0876139.


    Rózsa 


    Köszöntjük   Andris  fiadat  névnapján 


               

  14. 2016. november 30. 15:4576138.

    Kedves Rózsa!


    Boldog névnapot kívánok a fiacskádnak


    Ismeretlenül köszöntöm Mibandinkat is


     


    Hű Micsoda komoly híreket hoztál...


    Gratulálok a fiataloknak nem lesz könnyű majd kettő aprósággal az elején,


    de biztosan a nagyik is besegítenek a hétköznapi feladatokba


     

    előzmény:
    rozsaanyu (76135)
    2016-11-30  12:48
  15. 2016. november 30. 15:3976137.

    Erzsike, ügyesek a dadusok meg tudják vigasztalni az apróságokat,


    elérik, hogy jól érezzék magukat a bölcsibe


    Majd lesz kis barátja akivel szívesen játszik és akkor még könnyebben megy az ottlét.


    Aranyosak amikor már "bemondásaik" vannak 


    Én azt sajnálom, hogy annak idején nem jegyeztem föl az aranyköpéseket 


    Engem is foglalkoztat már a sok karácsony előtti feladat, de még nem tudtam nekiállni semminek...


    Még sok az egyéb elfoglaltság...

    előzmény:
    er54 (76127)
    2016-11-28  23:07
  16. 2016. november 30. 15:2776136.

    Szép délutánt!


    Totyika nálunk is hideg van, főleg reggelente! félek a hótól...


    Kittyke kezd nagylánnyá cseperedni egyre több ilyen program várható.


    Borzasztóan szerettük a mi kicsi Zsöminket, félünk,


    hogy a többiek nem kapták-e el ezt a fertőzést, ugyanis a lappangási ideje lehet fél év is


     


    Köszönjük a jókívánságodat, szépen javul a férjem, jól megy a napi torna is neki.


    Ma délután megkérdezte a gyógytornászt, hogy mikor vezethet???


    Mondta neki a kis hölgy, hogy akár most is, de meg fogja érezni,


    hogy milyen lesz az érzés a kuplung nyomogatása után


    De rövidesen mehet egy kört a ház körül


    Ma futkosó napom volt, mert ugyan tegnap leadtuk a cégnél a táppénzes papírt,


    de délután idetelefonáltak, hogy rosszul van beírva a kórházi ápolás után az


    állomány kezdete... ezért ma  mentem a céghez a rossz táppénzes papírért,


    azt elvittem a körzetbe, utána ismét a céghez, leadni a jól kitöltöttet...


    ott vártam szűk fél órát mire az ügyintéző előkerült


    Mondhatom, hogy ezt busszal nem tudtam volna megtenni, mert az ipartelepre


    a busz munkakezdéskor és végzéskor jár...


    Délelőtt rántott pontyot csináltam, boltban voltam, kerti cicákat etettem...


    Berohantam a Diegoba is, mert szeretném a nagyszobai függönyt lecserélni,


    azt rendeltem meg, de csak karácsony után lesz kész


    Most pihenek...


     

    előzmény:
    totyogoka (76121)
    2016-11-27  18:07
  17. 2016. november 30. 12:4876135.

    Szervusztok, kedves Barátosnék!


    Tegnap másfél óra alatt Érdre értem. Andris kijött elém. Kézen fogva sétáltunk haza. Beszélgettünk. Azt is megírom - most jött el az ideje - hogy miről!


    Ismét gólyahír van. Egyik szemem sír, a másik nevet. Bálintomnak kistestvére van útban. Lehet, hogy néhányan már gyanakodtatok a titokzatosságom okára. Mivel visszafordíthatatlan az állapot, ezért megosztom veletek.


    Nagyon finom volt a disznótoros. Nosztalgia dalokat hallgattunk. Beszélgettünk. négyesben. Reggel 5-kor volt ébresztő. Andris bevitte a Timit a Cifrába, utána minket hozott haza. Ugyanis Dfüredről hoztak haza pár dolgot.


    6:40-re itthon voltunk. Naná, hogy lefeküdtem. Most kezdem -t.


    Köszönöm az Andrisom köszöntését. Gondolok a Mi Bandink-ra is. Vajh' mi lehet vele, velük??? Hátha olvassa, ezért boldog névnapot kívánok.


    Minden András, Andor hozzátartozót szeretettel köszöntök!!!


    Gittám! Egészségedre a hekk! Az az egyetlen hal, amit szívesen .


    Kincsike! Szerintem nem lesz gond az óvodai ott alvással. Csak a reggeli elválás nehéz, a többi már 'gyerekjáték'!


    Totyi! Sok sikert a sok dolgod elvégzéséhez.


    Kellemes délutánt az előttem íróknak és az utánam érkezőknek is!


     


     


     

  18. 2016. november 30. 12:1276134.

    Én is köszöntök minden Andrást, aki a topictársakhoz tartozik, sok boldogságot kívánok mindannyiuknak!

  19. 2016. november 30. 07:2776133.

    Szép napot!


     


    Ma nem hiszem, hogy sok mindenre marad időm , így még most kora reggel köszöntöm az András nevű ismerősöket névnapjukon!


     


    Rózsa! Isten éltesse Andris fiadat és Mi Bandinkat!

  20. 2016. november 29. 23:2676132.

    szép álmokat


    Dani   a reggeli  pityergés után  jol érezte magát a bölcsibe .Holnap megprobálják  a délutáni ott  alvást is  .


    No majd meglátjuk .


    Gergő jol elvan velünk .


    Ma sem volt  idő a nagytakarítás elkezdésére ,mindössze egy porszívozást tudtam beiktatni .


    Rozsa  hogy érezted  magad .


    Nem  messze  van  tölünk  a budafoki  uj piac de  még  nem voltam  hogy  megnézzem  ,anno a régi  piacon  forgatták a Szomszédok sorozatot.


    Gitta  most már biztos  megfog oldodni  a TV érkezése .


    Molly  hogy  van  a férjed  és  Te  ?


    Manyuska  nálatok  is  hideg  van ?


    Valikasok a meló  ?


    Szeretettel gondoltam mindannyiotokra .


  21. 2016. november 29. 18:0776131.

    Totyi!


    Annyi a hírem, hogy kaptam az email fiókomba egy elektronikus számlát. Nyissam meg, ha minden OK, igazoljam vissza, ha kifogásom van, írjam meg. 


    Nem tudom megnyitni, mivel a program, amivel meg tudnám nyitni, még nincs újra telepítve (mivel a hét végén újra lett telepítve a gépem), most az operát használom, ez is elég hosszadalmas volt, természetesen az email címeim megint elvesztek, de a Tiéd, Rózsájé, akik írtak a napokban, azok megvannak.


    Én a karfiolt csak savanyúságnak szeretem, de most inkább üvegekbe raktam az uborkát (a hordós már elfogott), s már nincs hova bedobálni, pedig nagyon finom.


    Ma vettem egy hekket sütve, az volt az ebédem, vacsorám magában. Nagyon finom volt és persze jó nagy.

    előzmény:
    totyogoka (76129)
    2016-11-29  16:20
  22. 2016. november 29. 16:5576130.

    Szép estét!


    Eddig vasaltam. Most gyors bejelentkezés. Most telefonált az Andris - holnap lesz a névnapja - kapjam össze magam és induljak Érdre.


    Kívánok kellemes estét, mindenkinek.


    Marcsi! Érden házi disznótoros vacsora vár. Hízlalóbb, mint a karfiol, de már nagyon régen vágyom rá.


     

    előzmény:
    totyogoka (76129)
    2016-11-29  16:20
  23. 2016. november 29. 16:2076129.

    Sziasztok!


     


    Délelőtt Újpesten jártam, Buksi kutya karácsonyi ajándékát hoztam el. na nem nagy valami de a családhoz tartozik így neki is jár ajándék, persze csak a hasznosabbik fajta ( kutya sampon és kék Lukács kenőcs). Ha már ott jártam kimentem a piacra is. Meglepően olcsóbbak az árak mint a Lehelen.


    Rózsa! Rosszul tudja marci mert szerintem a karfiol dömping októberben van , ilyenkor már csak drágábban lehet hozzá jutni, de Újpesten 298/ kg-os áron vettem 2 kisebb fejet majd kirántom a hétvégén. Kitty szereti ( Állítólag)


    Kincsike! meg fogja szokni Dani a bölcsit! Én is dolgoztam valamikor bölcsiben és valóban sokszor csak addig tartott a sírás amíg látta anyát elmenni a gyerek. aztán a barátok a játékok lekötötték Őket. persze kivételek mindig vannak de általában a gyerekek hamar meg vígasztalhatóak.


    Gitta! Van valami híred TV ügyben? 


     


    Mindenkinek további szép napot!


     

  24. 2016. november 29. 00:0976128.
    Rozália Gombosné Fehér megosztotta Mária Ráczné bejegyzését.

    Nem tudom, sikerül-e megnézni, amit szándékozom megmutatni A faceról hoztam. Első látásra azt gondoltam, hogy a megvagyokM.-ék, de nem. Nagyon jó lenne, ha a face-n kívüliek is megtudnák nézni.


    Marcsi! Karfiolt szándékoztam venni a Lehelen, de 495 Ft/kg-t nem vettem. Marci szerint most van a szezonja. Ilyen ár mellett?


    Kincsike! Nagyon várom a holnapi beszámolót, hogy reggel milyen lesz az elválás a bölcsibe. Stramm Unokád van!


    Jó éjszakát, szép álmokat!

    előzmény:
    er54 (76127)
    2016-11-28  23:07
  25. 2016. november 28. 23:0776127.

    Szép álmokat


    A mai napon  Dani  egész délelött  anya  nélkül   volt  a bölcsibe .Amikor  elváltak  volt  sírás  de  a dadusok  szerint  pár  percig  aztán  ment játszani .Nagyon  tetszett  a dadusoknak  Dani  bemondásai  .Még   nem  aludt  ott ebéd  után anya  hazahozta . Az ebédet  is  megette .


    Alvás  után  a délutánt  nálunk  töltötte .


    Kiváncsi  leszek  a holnapi viselkedésére .


    Nekem  is  össze  kéne  szedni  gondolataimat ,neki  kellene  kezdeni  a nagytakarításnak   stb  ....


    Szeretettel  gondoltam  mindannyiotokra .


  26. 2016. november 28. 19:1676126.

    Szép estét!


     


    Ma orvosnál ülős napom volt!


    Reggel nyitásra mentem a háziorvoshoz , kb 2 órát vártam, pedig nem is voltak sokan. Most kaptam meg az influenza elleni védőoltást! Írattam gyógyszereket. Ki is váltottam.  A tízezresből nem jött ki. Még van amiért vissza kell majd mennem holnap . Úgy kellett megrendelni.


    Délután a bőrgyógyásznál ültem 13-16.-ig. Mikor már az én sorszámom következett volna akkor 3 beteget is behívtak soron kívül. megfogadtam, hogy juszt sem idegesítem fel magam ezen. 


    Aztán haza felé benéztem az aldiba de csak egy fej kelkáposztát vettem a holnapi ebédhez. Főzelék lesz belőle.


    Hívtak a munkahelyemről több karácsonyi rendezvényre is. ( Rózsa! Ami Téged is érinthet az december 13-a 14 óra Láng Sport telep)


    Gitta! Örülök, hogy működik a leveleződ. Nem írtál a TV készülékről így feltételezem, hogy nem érkezett meg.


    Mindenkinek további szép napot kívánok!

  27. 2016. november 28. 17:2476125.

    Gittám! Nem féltél egyedül, itt????


    Figyelmesen olvasom a szolijaidat, így már tudom, hogy elhunyt a hölgy, mert már írtad. Jó lenne már lakodalomba menni. Sok a temetés.


    A Dédi is elesett. Az ÁGI hívott fel, hogy elmondja, nem az anyája!!!! Ahogy elmondta, hogy a derekához közel fáj, nagyon az az érzésem, hogy combnyaktörés. Júniusban múlt 86 éves. Az utóbbi időben rohamosan romlik az állapota. Mivel az Andi azóta sem jelentkezett, én sem érdeklődöm a Dédi felől. Persze, holnapnál tovább úgy sem bírom ki.


    Voltam a Lehel piacon, állateledelt venni a és az akváriumban lévő halaknak. Karfiolt is szándékoztam venni, de 495 Ft/kg-t nem vettem. Ott van posta is, ahol dolgom lett volna, de - pechemre - ma és holnap, átalakítás miatt zárva. Így elmentem a Nyugati Pu. nagypostára. Nagyon várom, hogy a címzett hogy fog reagálni a küldeményemre.


    Az e-mailban még nem jártam. Most kapcsoltam be a gépet.


    Folyamatosan megy a mosógép. Holnap vasalgatok.


    Kellemes estét Neked és az utánam érkezőknek és a Hiányzóknak is!!!!!

    előzmény:
    dundori (76124)
    2016-11-28  12:42
  28. 2016. november 28. 12:4276124.

    Totyi, Rózsa!


    Írtam válasz emailt mindkettőtöknek. Köszönöm, sikerült.


    Itt nagyon hideg lett, jól befűtöttem. Közben takarítgatok. Ma nem főztem, vagy hideget eszem, vagy estére összedobok valamit. Adélt nem hozták, behívták a másik nagymamát hozzá.


    Az utcánkban, az első házban lakott egy igen kedves asszony, 59 éves volt. 3 nappal ezelőtt meghalt. Sok éve kűzdött a rákkal, sajnos nem ő győzött, pedig én nagyon reménykedtem. Pénteken temetik, én is ott leszek. Épp most ment el a fia, aki már felnőtt - végzett jogász -, kicsi kora óta - 18 éve - ismerem. Egészen középiskolás koráig minden húsvétkor eljött meglocsolni. Most ketten maradtak az apjával, a valóságban pedig mindketten magukra maradtak, mivel a fiú Győrben dolgozik, így csak a hétvégéket tudják együtt tölteni.

  29. 2016. november 27. 22:1076123.

    sKati! Születésnapodon minden jót kívánok! Kívánságom, hogy ne hagyd el a topicot! Hiányzol!!!


    Ma én is az advetni koszorút agyusztáltam. Délután a - közelünkben nyílt - YISK-ben voltam, fekete péntek alkalmából, ami még ma is tartott. 2 ágynemű garnitúrát, 2 lepedőt, a konyhába új szemetest, a Bálintnak vízálló lepedőt, adventi gyertyákat "jövőre" . Egyéb apróságot. A legnagyobb öröm azzal ért, hogy a képkeretek (tudjátok! amelyekbe a Munkácsy "képeket" teszem), 890 Ft-ról 220 Ft-ra leárazták. Nem is számoltam, amennyi ki volt téve, elhoztam. Itthon 14 db-t számolt a Marci, + 4 db egy mérettel nagyobbat is. Ez, visszamenőleg az egész évi ajándékom, magamnak, ha már a Marcitól nem kaptam.


    Manyuska! Marcsi! Meggyújtottam az első lila gyertyát. Felfoghatatlan, hogy nyakunkon a .


    Molly! az égi egereket kergeti. Sajnálom, hogy ilyen rövid élete volt.


    A férjed gyorsan fog gyógyulni, ha ilyen fegyelmezetten viselkedik. Azért csak lassan azzal a sétafikálással!!!


    Gitta! Nem látom a jelentkezésed! Megérkeztek az e-mailok? Olvasom, hogy a Marcsi is írt.


    Kincsike! Maradj ilyen hű, mint eddig, a topichoz. Látod! Megoldható, hogy a face ne lopja el teljesen az időnket. Magam sem leszek hűtlen a topic-hoz, ameddig csak lehet.


    Sok szeretettel kívánok jó éjszakát, az előttem íróknak, az utánam érkezőknek és a hiányzóknak is!

  30. 2016. november 27. 18:4776122.


    Kati 


    Születésnapodon  szeretettel  köszöntünk


              

  31. 2016. november 27. 18:0776121.

    Szép estét!!!!!


     


    Brrrrr de hideg szél fúj itt a Duna mentén! Délután kiakartam nyitni az ablakot de alig bírtam vissza csukni majd benyomott olyan erővel fújt.Gyorsan el telt a hétvége. Itt volt Kitty. Hihetetlen mennyit változott. Mindent akar csinálni  ügyeskedik. Ma a reggelit is úgy volt hogy ő készíti de délelőtt 10.-ig aludt a szentem. A tegnapi szülinapi parti kicsit kifárasztotta.


    Gulyás levest főztünk meg lasagnát illetve szilva lekváros gombócot. Nem sok maradt. 


    Mollyka! Jaj szegény Zsömike! Nem volt hosszú élete. Párodnak mielőbbi gyógyulást kívánok!


    Gitta! Gondolom, ha vitték volna a TV-t akkor írtad volna. Én is írtam próba emailt a leveleződre. Nem tudom megkaptad-e.


    Valika! Látom te is csak térültél fordultál és rohantál tovább.


    Manyuska! Hihetetlen, de ma Meg gyújtottuk az első gyertyát az adventi koszorún.


    Rózsa! van az úgy hogy teher fedi a vállainkat! Főleg akinek gyerekei is vannak azok tudnának mesélni. De a bajok azért vannak, hogy megoldjuk.


    Julika! Virág unokádnak is boldog Névnapot kívánok!


    Katika! Boldog Születésnapot kívánok Neked. Jó lenne hallani kicsit bővebben felőled? Hogy vannak a Balázsék stb!


    Kincsike!Még kisebbek az unokák addig is nehéz ajándékot találni nekik  főleg olyat ami hasznos is Ahogy nőnek egyre nehezebb nekik választani 


    Mindenkinek további szép napot!


     

  32. 2016. november 27. 17:1476120.

    Én meg tanulom az újra, új programmal telepített gépem használatát. Az utolsó pillanatban kértem a gyermekemet, hogy ezt az oldalt tegye olyan helyre, ahol könnyen megtalálom. Ezek szerint sikerült. Hogy a levelezőmhöz is ilyen könnyen hozzá férek-e e mostantól, az csak ezek után fog kiderülni.

  33. 2016. november 27. 16:5676119.

    Lemaradtak a képek


    1 Szépen gyógyul


    2 A mankóval is könnyebben jár már


    3 A mi kicsi Zsömink már az égből tekint le ránk


     

  34. 2016. november 27. 16:5276118.

    Szép estét kívánok! 


    Stadber Katikának boldog születésnapot kívánok és jó egészséget!



     


    A férjem javulgat, minden nap picivel erősebb és jobban tud mozogni.


    Kell még a fájdalom csillapító is, az időjárás változást nagyon megérzi...


    Én igyekszem mindenben ellátni, minden egyéb ügyet intézni


     


     


    Tegnap este megint nagy szomorúság ért bennünket,


    az Orsikánál lévő pici kerti kiscicánk Zsömike megbetegedett


    Két nap alatt a kis hasa fúvódott fel és keményedett, Orsikám átvitte Tatába


    az állatkórházba és el kellett altatni, mert hashártya gyulladása lett, ami gyógyíthatatlan volt


    Ennyi sok nehéz napot... majd csak átvészelünk mindent...

  35. 2016. november 27. 15:1576117.

    Sziasztok szép estét.


     


    Katinknak Nagyon Boldog Születésnapot Kívánok!

  36. 2016. november 27. 09:0076116.

    szervusztok


    Ma advent elsö vasárnapja van,ez alkalomból kivánok nagon vasárnapot,kellemes idötöltést kevés munkával.

  37. 2016. november 27. 00:5876115.

    Gittám! Küldtem e-mailt. Bízom benne, hogy odaért és nem rossz a leveleződ.


    Kincsike! Magam is rettegek, hogy elromlik a TV. Azért gondolom, hogy a "Fekete péntek" alkalmából, olyan áron vették a Fiadék, hogy kár lett volna otthagyni.


    A nagyizásban jól, de kellemesen kifáradhattál.


    Jó éjszakát, szép álmokat, Rózsás csókokat, bajuszos angyalokat!!!!


    Katik még a köszöntést sem jöttek átvenni


     

    előzmény:
    dundori (76113)
    2016-11-26  20:45
  38. 2016. november 26. 23:5776114.

    szép  álmokat


    Eltelt  ez  a  nap is.Reggel kicsit  fodrászkodtam igazitottam a frizurámon ,majd  Pisti  haját is lenyírtam .Alig fejeztem  be  a reggeli  teendőket   jöttek  az  unokák .Velük  telt   a délelött fiamék  vásárolni  mentek  és  egy  lapos  tv-vel  jöttek  haza.Azt mondták ezt nem lehetett otthagyni olyan árba  volt .Én nem vagyok kibékülve   vele mert  tul nagynak  találom.  Lassan a mienk is 10 év  fölött  van  ha baja lesz akkor  nekünk  is cserélni kell de nem fogunk  ilyen nagyra  cserélni .


    Ebéd-alvás  után Dani  este  6-ig  megint  itt játszott  nálunk .


    Sajnos  nekem meg  este  bedöglött  a vérnyomás mérőm  igaz  10  évet  az  is kibirt.


    Szeretettel gondoltam mindannyiotokra



     

  39. 2016. november 26. 20:4576113.

    Manyuska! Köszönöm kérdésed, kezelem, még várom a hatást. Egyelőre annyi történt, hogy jelenleg nem fáj, de szerintem elég hosszadalmas lesz. Sajnos kicsit én megfáztam (tudom, hogy mikor történt, gondoltam is rá az adott pillanatban), most ismét folyik az orrom, köhögök is. Gyógyszerem nincs rá, most ellenőríztem minden orvosságot, ki is dobtam egy halommal (nyilván nem a szemétbe), mert már lejárt a szavatossága. Pénteken voltam patikában, amit akartam venni, nem volt nekik (Benu patika), mivel ők ezt a gyógyszert nem tartják. Persze az analóg párját, ami dupla pénz, azt természetesen vehettem volna, de nem tettem, máshol meg nem kerestem, amit akartam. Sajnos.


    Szerintem az email fiókom nem működik, Rózsa, ha van egy perced, vagy bárkinek, aki tudja a címem, kérem, írjon már egy sort, hogy ellenőrizhessem. Köszönöm.

    előzmény:
    manyuska7 (76112)
    2016-11-26  17:14
  40. 2016. november 26. 17:1476112.

    szervusztok


    Nekem is vn aloé növényem,nagyon hasznos a házban.A tavaly leforáztam a tenyeremet forró zsirral,gorsan a lánom levágott egy levelet,megmosta,ketté hasitotta és azt a gélt ami benne volt.rákente.2 nap múlva,semmi nem látszott a tenyeremen,annyira használt neki.


    Dundori


    helyre jott a lábad?

  41. 2016. november 26. 15:3276111.

    Jaj Rózsa! Nem biztos, hogy az aloe vera földje fertőzött, csak nem írtam ki, hogy volt még egy későn viruló bazsalikom is, valamint még itt áll a konyhámban egy szépséges curri bokor, amit a fogorvosnétól kaptam, de nem bírok megválni tőle. Minden sültekhez teszek egy ágat, nagyon szeretem az ízét, az illatát. Ha mégis ebből kelnének a muslicák, akkor kibírom addig, míg el nem fogy. Ez a cserép növény a sógoroktól való, ki tudja, hogy ott mik vannak a virágföldben? Na persze nálunk sem lehet tudni. A bazsalikom már egy hete nincs, igaz, hogy kevesebb is az apró bogárka. Az aloe meg a papa szobájában volt, de csak azért, hogy lelkifurdalást okozzon nekem, ha elfelejtettem meglocsolni. Megvallom, hogy emiatt simán kidobtam. Vannak, akik esküsznek rá, hogy sebre, fülre, meg mindenféle egyéb gyógyításra kiváló, én már attól rosszul leszek, ha látom, hogy gél állagú, nyúlós.... na nem ragozom.


    Épp tegnap meséltem el Adélnak, hogy a minap a kandalló begyújtás közben éreztem, hogy egy hajszál van a számban. Nem részletezem, elég annyi, hogy nem nagyon bírtam elérni a WC-ig, pedig nyilván a saját hajam lehetett. Aztán meg nem győztem összetakarítani, és már attól is hányingerem volt.


    Nem baj, ha nem tudod elmondani mindazt, ami a szívedet nyomja, még az is lehet, hogy jobb ez így. Ha elmondanád, furdalna a lelkiismeret. Majd egyszercsak, ha itt lesz az ideje. De biztosan vannak, vagy van legalább egy bizalmasod, barátod, barátnőd, nekik meg feltétlenül tárd fel, mert ha magadat őrlöd, annak nem lesz jó vége!

    előzmény:
    rozsaanyu (76110)
    2016-11-26  13:13
  42. 2016. november 26. 13:1376110.

    Kedves Barátosnék!


    Nagy teher van a vállamon, amit egyenlőre nem tudok veletek megosztani. Ezért csak elnézést kell kérnem, hogy elmaradásban vagyok!


    Csütörtökön volt Julika unokájának, Virágnak a névnapja, pénteken Leva unokájának, Benjaminnak a születésnapja.


    Ezúton kívánok minden szépet és jót a Nagyiknak és az Ünnepelteknek, szeretettel!


    Örömmel olvasnám, hogy az érintettek válaszolnak a köszöntésre, ha idetalálnak. Főleg Leva távollétét találom méltatlannak. Elcsábította a Face.


    Én is járok oda, de nem vagyok hűtlen az 'anya topic'-hoz, mert itt vagyok igazán otthon.


    Gitta! Már írtam - többször  is - hogy Te mindig találsz tennivalót . Nagyon éles a látásod . Nem tudtam, hogy a muslincák szeretik az aloe verát. Nekem is van, 2 cserépben is. Muslinca viszont csak a konyhaablakon repked be, a molyok társaságában. Kicsi a lifthok, sok lakás ablaka van ott. Nem tudni, hol van a repülő állatkák fészke.


    Árcsökkentést kéne kérni, a késedelmes szállítás miatt.


    Totyi! Olyan idő van, hogy kicsábít. Megyek sétálni, egészen az új YISK-ig. No, meg egy kicsit tovább is.


    Manyuska! Neked is kellemes délutánt kívánok!


    Molly! Hogy haladtok a gyógyulás útján????


     


     


     

    előzmény:
    dundori (76106)
    2016-11-26  12:21
  43. 2016. november 26. 12:3776109.

    Sziasztok!


     


    Olyan se nem jó sem nem rossznak mondható idő van!


    Délelőtt piacon voltam főztem ágyneműt mostam- teregettem. Délután megyünk Kittyért a világ végére. Csaj buli volt ott alvós , így most érte megyünk, hogy végre itt alvós is legyen. Egyre kevesebbet van itt. Most már vannak barátnők , több az elfoglaltság a suliban is. A nyelvvizsgának még nincs eredménye majd kb egy hónap múlva.


    Gitta! Bezzeg engem hívtak telefonon, hogy meg jött a csomag amit rendeltem. Nem értettem mert nem rendeltem semmit. Mondja , hogy jó lenne ha beengedném  itt áll a kapuba és leszakad a keze és különben is ez egy 29 000 ft-os csomag. Gondoltam ide ugyan be nem jön. Kinyomtam a telefont. Ismét csörgött. Ordított hogy ne szórakozzon velem Ivett!!!!!!!! Na mondom akkor mégiscsak téves. Kiderült , hogy csak a telefonszám volt elírva Soroksáron állt egy lépcsőház előtt a futár :) Már a végén sajnáltam is.


    Mindenkinek további kellemes napot kívánok!

  44. 2016. november 26. 12:2876108.

    Már lassan elkészül a ház tényleges kitakarítása, már csak egy szoba van hátra, de az is félbe van, mert már hozzáfogtam. Ez a papa szobája, ahová csak teregetni járok be, nyáron ott vannak dunsztba a befőttek, na meg ott gyűjtöm a vasalásra váró ruhákat. Épp itt az ideje egy alapos portalanításnak, mert ugyan nincs rendetlenség, csak olyan matt, olyan poros, olyan avittasnak látom. Nyilván ki kell hurcolni a szőnyegeket - nem nagyok -, a teraszon jól kirázom, aztán a plafontól a parkettáig nedves ruhával áttörlöm, és már is fényesebbnek látom a világot. Még egy kis bútorfény, aztán még a maradék muslica is fenéken csúszik majd. (Ja! Rájöttem: a maradék muslicák a virágföldből jönnek elő, így egy aloe vera növénynek már ki is tettem a szűrét. Most a teraszon várja, hogy a komposztálóban fejtse ki áldásos hatását.

  45. 2016. november 26. 12:2276107.

    Rózsa! A fiamnak sikerült velük telefonon beszélni, azt mondták, hogy kb. kedden érkezik. Jó mi? 3-5 napos szállítást igértek, ha kedden jönne, az már a 10. nap. Szivem szerint elállnék a rendeléstől, de mégis úgy gondolom, hogy "nem cifrázom". 


     


    A másik: jó néhány csatornám eltűnt a készülékemről. Az üres helyeken folyamatosan az volt kiírva (másfél napon át), hogy számomra ez a csatorna nem érhető el.  Felhívtam a szolgáltatót, mára igérte, hogy küldi a technikust. Még kenyérért sem mertem elmenni, hátha épp akkor érkezik. Mondhatom, se híre, se hamva! De nem is baj, mert ma reggeltől viszont visszakaptam az említett csatornákat. 

    előzmény:
    rozsaanyu (76101)
    2016-11-25  15:08
  46. 2016. november 26. 12:2176106.

    Rózsa! A fiamnak sikerült velük telefonon beszélni, azt mondták, hogy kb. kedden érkezik. Jó mi? 3-5 napos szállítást igértek, ha kedden jönne, az már a 10. nap. Szivem szerint elállnék a rendeléstől, de mégis úgy gondolom, hogy "nem cifrázom". 


    A másik: jó néhány csatornám eltűnt a készülékemről. Az üres helyeken folyamatosan az volt kiírva (másfél napon át), hogy számomra ez a csatorna nem érhető el.  Felhívtam a szolgáltatót, mára igérte, hogy küldi a technikust. Még kenyérért sem mertem elmenni, hátha épp akkor érkezik. Mondhatom, se híre, se hamva! De nem is baj, mert ma reggeltől viszont visszakaptam az említett csatornákat. 

    előzmény:
    rozsaanyu (76101)
    2016-11-25  15:08
  47. 2016. november 26. 12:1576105.

    Katikám!


    Én meg már a holnapi születésed napjára kívánok nagyon-nagyon jó egészséget, sok, boldogságban eltöltött további szülinapokat!

  48. 2016. november 25. 19:5976104.

    Szép estét kívánok!


     


    Stadber Katika boldog névnapot kívánok!


     

  49. 2016. november 25. 18:1776103.

    Kaptam pár fotót a tegnapi ovis - programról:


    mézeskalács festés , keksz piramis díszítés , fahéjas almapüréből illatos díszt csináltunk közösen.

  50. 2016. november 25. 15:5176102.

Címlap

top