Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

DOLCE VITA

Torolt_felhasznalo_199772
Torolt_felhasznalo_199772
Létrehozva: 2006. június 9. 15:57

Mit szólnátok egy kellemes csevegéshez?
Beszélgessünk a mindennapi életünkről, cseréljük ki egymás közt a már kipróbált és bevált receptjeinket, sok-sok képpel körítve, vagy csak számoljunk be egymásnak a napunkról, az élményeinkről, a családunkról.
Mindenkit szeretettel várunk.

  1. 2006. december 22. 22:537001.
    De gyönyörű kis szuszókátok van! Imádom őket, amikor ilyen mélyen alszanak! (Akkor is amikor hangosak és futkosnak, de ez olyan megindító, amikor ilyen "gondtalanul, öntudatlanul" pihegnek!)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_771225 (6998)
    2006-12-22  18:57
  2. 2006. december 22. 20:047000.

    A Quiche Lorraine receptjét is szívesen bepötyögöm ha valakit érdekel. Ma készre kinyújtott pizzatésztából sütöttem meg, 15 perc alatt készen volt.

    Délután egy érdekes találkozásom volt a kópiázó üzletben. Ugyanis apukám pár régi felvételét vittem el felnagyíttatni, hogy Alexnek ajándékozhassam bekeretezve Szenteste.

    Egy szimpatikus, kicsit molett, ösz szakállas úr nézegette a már felnagyított képeket és érdeklödve hallgatta a beszélgetésemet amit egy hölggyel folytattam. Megszólitott és kérdezte, hogy Dean Martin van-e a képeken  . Mondtam, hogy nem, "csak" az apukám!  Szóba jött, hogy magyar vagyok erre elmesélte, hogy ö is magyar származású. Megkérdeztem, hogy milyen ágról, erre elkezdett mesélni, nekem meg a szám maradt tátva .

    Teleki gróf ükunokaöccse!!!!! 

    Kb. 15 perc alatt megismertem a családjuk történetét . Nagyon szimpatikus ember volt.

    Utána vettem Alexnek egy mini Karácsonyfát, ami nem is fa tulajdonképpen, utána tudtam meg az eladónötöl, hogy fenyöágakból összekötözött "fácska", fölbe állítva. Remélhetöleg kibírja az ünnepek utánig. Lámpával fogom dísziteni, meglepi lesz neki.

    Szép estét!

     

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  3. 2006. december 22. 19:326999.

    Sziasztok

    Ildikém, javulást Rolinak, remélem nem pont Karácsonyra lesz beteg! Tünemény a nagy ágy közepén  

    Flixi, Lili, Rágica, Linne és Zita, Nektek is puszi és jó készülödést az ünnepekre!Rágica, perfektek a golyóid !

    Kati, nagyon szép amit írtál, én is köszönöm és egyben kívánok Nektek egy nagyon boldog, meghitt Karácsonyt!! 

    Island, biztosan tud majd valaki segíteni!

    Ma pórés,currys krumplileves volt ebédre, utána meg "quiche lorrain"-t ettünk.

    Reggel sütöttem megrendelésre 3 tepsi sajtos pogácsát,  csináltam még töltött datolyákat, azzal kínáltam a vendéget, legközelebb azt is kell majd rendelésre készítenem .

       

    Sajtos pogácsa /alchri:

    50 deka liszt, 25 deka margarin, 12, 5 deka reszelt sajt, 1 tojás, kb. 1 deci tejföl, 2 dkg élesztö, 1-2 ek. só

    Az élesztöt kis langyos, cukros tejben felfuttatod.
    Utána mindent összegyúrsz és párszor kinyújtod, hajtogatod.
    Ha nem aznap sütöd ki öket, akkor egy fagyasztózacskóban a hütöben eláll napokig is, csak a lényege az, hogy MINDENNAP KINYUJTANI ÉS HAJTOGATNI!
    Ettöl lesz leveles!
    Sütés elött tojássárgájával megkenni, köménnyel megszórni. 200 fokon, kb. 25 percig sütni.

       

    Krumplis,currys póréleves/ alchri:

    50 deka krumpli kockára vágva, 25 deka póré vékony csíkokra vágva, kis vaj, curry, só, bors, 2 deci tejszín, petrezselyem, 4 deci zöldségleves

    A krumplit megföztem és miután leöntöttem róla a vizet, kicsit szétnyomtam.

    A pórét egy lábosban kis vajon megdinsztelem, majd sóval, curryvel borssal füszereztem. Felöntöttem a levessel, hozzáadtam a krumplit és lefedve, kis tüzön 15 percig föztem. A végén a tejszínnel higitottam és a petrezselyemmel füszereztem. Még ízlés szerint sóztam.

     

    Szép estét Mindenkinek!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  4. Torolt_felhasznalo_771225
    Torolt_felhasznalo_771225
    2006. december 22. 18:576998.

    Sziasztok! 

    Ma bolognai spagetti volt ebédre, lefotóztam --->

    Tegnap este pedig Rolikát, ahogy alukált az ágyikónkban.  Szegénykémnek reggel hőemelkedése volt, kapott kúpot, remélem nem lesz rosszabb a helyzet. A vásárlást holnapra áttettük.

    Békességet, boldogságot, csengőszót és gyertyalángot-, ajándékot, szeretetet, s mindent, ami fontos Nektek. Békés, Boldog Szép Karácsonyt!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  5. 2006. december 22. 16:206997.
    Kláriiiiiiiiiiiiiiiiii!
    Elkészültek a Mozart golyók!
    (Azt hiszem idén nagyon sok családban készül karácsonyi menü, sütemény "A la latsia".)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  6. Torolt_felhasznalo_946299
    Torolt_felhasznalo_946299
    2006. december 22. 12:196996.

    Katikám!

    Az összes libabőröm kijött!  Gyönyörűt hoztál megint! Nagyon boldog-békés karácsonyt kívánok Neked!

    Pusz

    Andrea

    előzmény:
    hangyalány (6994)
    2006-12-22  09:36
  7. 2006. december 22. 11:386995.
    Sziasztok Lányok,

    valaki tudja esetleg hol lehet zalai rákhúst venni Bp.-en?

    Köszi előre is a segítségeteket
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  8. 2006. december 22. 09:366994.

    A puha hóban, csillagokban,

     Az ünnepi foszlós kalácson, Láthatatlanul ott a jel,

     Hogy itt van újra a KARÁCSONY.

    Mint szomjazónak a pohár víz,

     Úgy kell mindig e kis melegség, Hisz arra született az ember, Hogy szeressen és szeressék.

    S hogy ne a hóban, csillagokban,

     Ne ünnepi foszlós kalácson, Ne díszített fákon, hanem
    a szívekben legyen KARÁCSONY

     

    Meghitt és szép Karácsonyt kívánok mindenkinek!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  9. 2006. december 22. 08:506993.
    Sziasztok!
    Nagyon Boldog Karácsonyt szeretnék Nektek és a családtagjaitoknak kívánni!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  10. 2006. december 22. 08:076992.

    Sziasztok Lányok!

    Látom már csökken itt a forgalom, mindenki a konyhában gyártja a szebbnél-szebb csodákat!   Mi tegnap feldíszítettük a fár, majd csinálok róla képet. Ma még dolgozom, holnaptól, meg jön a nagy rohanás!

    Nagyon Boldog Karácsonyt kívánok Nektek és családtagjaitoknak! Azért pihenjetek is a nagy sütés-főzés mellett!

    puszi: Zita

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  11. 2006. december 21. 23:336991.
    Lili!
    Csak nyugodtan! Neked most végig kell csinálnod még ezt a pár napot, aztán megjön a megérdemelt jutalom, a pihenés!
    Aztán bepótolhatod a lemaradást!
    előzmény:
    litita (6989)
    2006-12-21  23:21
  12. 2006. december 21. 23:316990.
    Köszönöm!
    Úgy izgulok, mikor valami újdonságot csinálok! Számomra csoda, hogy itt a neten mi mindent megtanul az ember!
    Annyi rossz véleményt hallani, az internetezésről, de én csupa szépet és jót tudok elmondani. Kifejezetten hálás vagyok, mert nekem a konyhában és a kertben is legfontosabb kapaszkodóm a net.
    Köszönöm Nektek!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_946299 (6988)
    2006-12-21  23:09
  13. 2006. december 21. 23:216989.

    Sziasztok.

    Csak beköszönök, hogy elmindjam: élek, majd a karácsonyi őrület után visszaolvasok, most csak annyit, hogy Klári, nagyon szép lett a gyerekszoba, ennél szebb már csak egy hónap mulva lesz.

    További jó készülődést mindenkinek, nyugi, már csak pár óra és itt a csodálatos ünnep.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  14. Torolt_felhasznalo_946299
    Torolt_felhasznalo_946299
    2006. december 21. 23:096988.
    Nem kell melegíteni a nugátot, elég puha a formázáshoz! Szuper bolt az Ázsia bolt! Egy dologra vigyázz a Mozart golyónál! Amikor csokizod, óvatosan! Nekem az elsők szétfolytak a meleg csokoládétól...
    előzmény:
    rágica (6987)
    2006-12-21  23:02
  15. 2006. december 21. 23:026987.
    Szervusztok!
    Ma, mivel utoljára voltam isiben "megvendégeltem" a kolléganőimet. Vittem narancslikőrt, aszalt szilva likőrt, narancsos almalekvárt, töltött datolyát, hókiflit, és citrom és narancs mázas hótallérokat. Na mondhatom el voltak ájulva. Én pedig örültem, (És kicsit büszke is voltam magamra.) hogy mindennek nagy sikere volt. Természetesen Latsia datolyái osztatlan sikert arattak.
    Közben el is gondolkodtam, hogy mi is lesz velünk januártól, amikor is Klári nem velünk, hanem a babyval lesz leginkább elfoglalva. Na az a kooooooooooolosszális ötletem (Emlékeztek még Kukorira és Kotkodára?) támadt, hogy felváltva beugrunk baby sitternek, és akkor Klári továbbra is küldheti nekünk a sok-sok finomságot. (Cseppet sem vagyok önző, ugye?!)

    A másik nagy hír. Ma megérkezett Szabolcs a nugáttal, rózsavízzel és 1-1 zacsi arany és ezüst cukorgyönggyel. (A Vásárcsarnokban, a Vámház körúton, az Ázsia boltban vették. Mozgólépcsőn lehet lejutni. És el voltak ájulva mi mindent lehet ott kapni. Kb 2500 ft volt. A rózsavíz 2dl.) Na, mit fogok én holnap csinálni? Igen! Mozart golyókat! Legalábbis remélem, hogy az lesz belőle!
    Jól emlékszem, hogy a nugátot enyhe melegítéssel formázhatóvá lehet tenni? Mert most elég kemény. Vagy elég a kézmeleg is?

    Holnap remélem még jövök, mert szombaton egész napos munka vár rám a konyhában. 10-en leszünk karácsony este, és szeretek kitenni magamért.
    Pussssssssssssssssssssssssssssz!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  16. Torolt_felhasznalo_978680
    Torolt_felhasznalo_978680
    2006. december 21. 18:566986.
    Szia Erikám!Jó szórakozást nektek,érezzétek jól magatokat,puszi! Köszönjük a szép képeket! 
    előzmény:
    alchri (6984)
    2006-12-21  18:48
  17. Torolt_felhasznalo_978680
    Torolt_felhasznalo_978680
    2006. december 21. 18:536985.
    Sziasztok lányok!hát nem bírtam ki ,hogy ne kukkantsak be!Csak pár sor!Virág,hát nem hiszem el,de jó hogy jöttél,gyere gyakrabban már dolgozol?Vagy csak manód foglal le?Várunk ,gyere! Neked is szép Ünnepeket!Forkisz:Szépek a datolyáid,látom megfertőztek!Erika:Szép ajándékot kap a nénitek! köszi a reciket,nem is tudom mióta keresek egy ilyen recit tepertős pogiból amit nem kell hajtogatni! Köszönöm,puszi neked!Andyca:Köszi,neked is Szép Ünnepeket és hasonlót kívánok amit te nekem! Klárikám:Anyudnak nagy pusza,kész a zserbó,isteni ez a sütőporos ,így,csak csoki kell még rá majd! Köszönöm,majd hozok képet de még nincs felvágva,a mézeshez a lapokat megsütöttem holnap betöltöm,nagyon szépek lettek a lapok!!!sokat dolgoztam ma ,megyek is !Ildikó:Szép a lakás amit láttunk belőlle,a szép függönyötök is,decó stb és a sütikéd+ülőgarnitúra is,mi is néztük ezt!!De a legszebb Rolika!Egyébként azért bosszankodik mert ha náthás az órrán nem kap levegőt a száján nem tud még azaz a cumitól sem tud,ugye gondolom bosszankodik szopizás közben is ,nagyon mérgesek ilyenkor,jobbulást nektek,remélem nem lesz beteg karira,a Sterimár nagyon jó,és orrszívás!Puszi nektek,na tüntem!Sherpa,Andikám maradok az Andreánál ha nem gond!Szép lett a beiglid,nagyon ügyi vagy a többi nem számít!És Ágikám ,örülök hogy jöttél,és neked is sok szeretettel Boldog Ünnepeket a kis családnak is!!!! Lilikém,tudom örülsz ha alszol este,neked is Boldog karácsonyt ha mi már nem taliznánk,de lehet még holnap benézek!Sziasztok Jóéjt! 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  18. 2006. december 21. 18:486984.

    Szép estét Lányok

    Alettina,Ági, köszönöm, Nektek is egy nagyon meghitt,kellemes Karácsonyt kívánok .

    Virág, szia ! Hát tényleg régen voltál nálunk ! Jól vagytok? Neked is boldog Karácsonyt!

    Ildikó, nagyon szép a bársony függönyöd színe, nekem pont ilyen van a hálószobámban , ugye milyen meleget ad? Nemcsak a színe miatt, hanem biztosan a hideget sem engedi be az ajtónál. A wc deszka ismerös . Nagyon divatos most és jó minöség is.

    Ma este színházba megyünk, a 70 éves Kessler ikrek játszanak egy darabban, de felváltva. Olyan egyformák mint két tojás, így váltják egymást a  szerepben.

    Pár szép képpel a netröl kívánok nagyon boldog Karácsonyt Mindenkinek!

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  19. Torolt_felhasznalo_946299
    Torolt_felhasznalo_946299
    2006. december 21. 18:406983.
    Én is kívánok mindenkinek békés karácsonyt és egy olyan új esztendőt, amilyet ki-ki megálmodott magának!
    Én ma megcsináltam a töltött káposztát, most kiraktam az erkélyre. Meg nem maradhattam ki a töltött datolya sorból, nálam is elkészültek! Ma későn érkezik a férjem nagyobbik fia, holnap egész nap vele megyek valószínűleg a Westendbe, így a holnapi napom kiesik. Ennek persze nem örülök, mert sok dolgom van, de annak, hogy itt lesz, annak igen! Majd talán szombaton bepótolom...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  20. Torolt_felhasznalo_151478
    Torolt_felhasznalo_151478
    2006. december 21. 18:306982.
    Sziasztok!remélem még emlékeztek rám!nagyon szégyellem magam hogy rég voltam köztetek!mindig olvaslak titeket de irni már nincs idöm!most is csak azért jöttem hogy mindenkinek nagyon boldog szép karácsonyt kivánjak!puszi mindenkinek!békés ünnepeket!!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  21. Torolt_felhasznalo_771225
    Torolt_felhasznalo_771225
    2006. december 21. 18:076981.

    1. Az előtérbe vettük ezt a gyönyörű vörös függönyt, ami 3 részes. Az előtér végig nagy ablakokból áll. A ház vásárlásakor ez is nagyon tetszett! 

    2. A bejárat egyik része, kint sötét volt már sajnos. Amúgy a kertre lehet látni.

    3. Ajtó és ablakok

    4. Alchri, ha jól emlékszem a lányodnak is vettetek "ilyesmit". 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  22. Torolt_felhasznalo_771225
    Torolt_felhasznalo_771225
    2006. december 21. 17:406980.

    Csináltam Nektek pár képet. 

    1. Latsia féle sütike, sütés előtt

    2. Sütik, én nem szórtam meg porcukorral, párom nem szereti

    3. Sütik és az ablak 

    4. Konyhai ablakom

    5. Anyutól kaptuk ezt a szép étkező garnitúrát Karácsonyra

    Folyt. köv.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  23. Torolt_felhasznalo_215519
    Torolt_felhasznalo_215519
    2006. december 21. 16:546979.
    Köszönöm !!!!
    előzmény:
    undorka (6977)
    2006-12-21  16:47
  24. 2006. december 21. 16:496978.

    Helloka minden aranyos Dolces tunderkenek,

       szeretnek kivanni mindenkinek bekes, boldog karacsonyi unnepeket,koszonom a sok sok finom recepteket amivel bovult a recept gyujtemenyem, de nem utolso sorban azt a sok sok kedvesseget es segitseget amit tolletek kapok.

       legyen tovabbra is megertes es szeretet a topikon!

          Sok sok  szeretettel:Agi

      egy recepttel bucsuzom: Hokifli: 25 dkg marg. 40 dkg liszt 2 v 2.5 dl tejfol.Oszegyurni es a fridzsibe 1 ejszakara. masnap nyujtani 3-4 mm-re.Negyszogekre vagni , barack lekvar a kozepebe es kiflive sodorni, jol le kell nyomkodni. kisutni, hamar sul, vilagosra sutni. sajnos idot nem tudok, csak figyelem.

      langyosan porcukorba forgatom amibe 1 cs. vanilisa cukor is jon.  

         nagyon finom mi nagyon szeretjuk!

              Puszi mindenkinek:Agi

    előzmény:
    alchri (6972)
    2006-12-21  11:33
  25. 2006. december 21. 16:476977.

    Bocsánat... a hsz. eleje elveszett valahol az éterben..... 

    Szóval ott van  a Töltött datolya leírása is, csak a receptek címszó alatt!!!! 

    előzmény:
    undorka (6976)
    2006-12-21  16:46
  26. 2006. december 21. 16:466976.

     

    / Latsia

    kb. 30 db

    200-250 g datolya
    200 g mandulamassza
    1 ek konyak
    200 g feketecsoki

    Gyúrd össze a mandulamasszát a konyakkal.
    Magozd ki a datolyát, és tegyél masszacsíkokat a magok helyére.
    Olvaszd meg a csokit vízfürdő felett és vond be a töltött datolykákat vele.
    Sütőpapíron hagyd száradni őket, majd szórd meg porcukorral.

    Latsia:
    - konyak helyett 1 pár csepp rózsavizet és egy pár csepp keserűmandula aromát kevertem a mandulamaszzához, mert nem szeretjük az alkoholt az édességben és ez a múltkor nagyon bevált a Marcipán golyóknál
    - ráadásul a keserűmandula-aroma most zöld volt, így megfestette a mandulamasszát is.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_215519 (6975)
    2006-12-21  16:40
  27. Torolt_felhasznalo_215519
    Torolt_felhasznalo_215519
    2006. december 21. 16:406975.

    Lányok, megtennétek, hogy valaki bemásolja ide latsia töltött datolyáját? Nincs erőm visszakeresni, latsia oldalán pedig csak a képét találtam meg, de naggggyon megtetszett!

    Köszönöm előre is! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  28. Torolt_felhasznalo_771225
    Torolt_felhasznalo_771225
    2006. december 21. 15:596974.

    Sziasztok!

    Tegnap voltunk az Auchanben, rengeteg mindent vettünk, nagybevásárlást csináltunk. Viszont az ajándékoknak csak a fele van meg, mert szegény Roli baba már nem bírta az órákig tartó mászkálást a hordozójában. Még a Praktikerbe is elvittük, ott mondjuk alukált.  

    Tegnap a védőnő azt mondta, amikor itt volt, hogy vigyem ki minden nap legalább 10 percre a gyereket. Na, ki is vittük, ma reggelre meg folyt az orra. Remélem nem lesz baj. Most is alig bírtam elaltatni, 1 óráig simogattam, nyomkodtam a cumiját a szájába.

    Amúgy is kész vagyok, elkezdtem sütni az angyalszemeket, először csak a felét, nehogy elszúrjam és milyen jól tettem, mert 200 fokon nekem leégett az alja. Aztán lejjebb vettem a hőfokot, így már sikerült. Az új házba, új sütőm van , alul villanyos, sütiket még nem sütöttem, de legalább kitapasztaltam.

    Most meg sül a párom kedvence, Latsia meggyese (vegyes gyümiket raktam bele). Igaz, hogy nem karácsonyi süti, de ez volt az egyik kívánság, hááát kevés időmben gyorsan elkészítem. 

    Nálunk tényleg Latsia "menü" lesz édességekben, nagyon szimpik nekem! Erről jut eszembe, hogy a meglepetés golyókhoz nem kaptam az Auchanben amaretto kekszet, majd holnap a Lidl-ben megnézem.

    Szerdán zöldbabfőzelék volt, rántott husival.

    Sajnos ebédet ma nem tudtam főzni, melegszendvics lesz vacsira.

    Szép délutánt még! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  29. 2006. december 21. 15:016973.

    Minden kedves sütő-főző tündérkének és családjaitoknak nagyon boldog, békés, szép ünnepeket kívánok!   

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  30. 2006. december 21. 11:336972.

    Sziasztok

    Látom kitört a töltött datolyaláz . Isteni is !

    Fokrisz, nagyon szépek lettek a Tieid is! Köszönöm én is a Meglepetés golyó receptjét, szerintem ezt is megcsinálom az ünnepekre.

    Sherpa,gyönyörüek lettek a beiglik, kalapot le !

    Férjem ma ebédre rántott halat kért, ami azért vicces, mert Szenteste nem szerette volna ezt enni, mivel az utóbi idöben sokat fogyasztotta Magyarországon. Erre 3 nappal Szenteste elött megkívánja . Nem pontyot kap, hanem tengeri halfilét bepanírozva. 24.-én változatlnul raclett lesz.

    Ma vettem még húsokat, szép marharoládot is kaptam, még sosem csináltam, de kipróbálom.

    Szürke,hüvös idö van nálunk.

    Szép napot Mindenkinek!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  31. 2006. december 21. 10:136971.
    tegnapi töltött datolyák
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  32. 2006. december 21. 09:116970.

     Imádom a Sztrapacskát. Könnyítésként én a krumpli lereszelését (ami szerintem a legnagyobb munka az egészben) a gyümölcscentrifugára bízom. Miután leengedtem rajta a krumplikat, összekeverem a levet és a "reszelményt". (Ez utóbbiból  a nagyobb egyben hagyott darabokat természetesen kiveszem.)

    előzmény:
    latsia (6949)
    2006-12-20  11:58
  33. 2006. december 20. 22:036969.
    Nagyon köszönöm!
    előzmény:
    fokrisz (6967)
    2006-12-20  21:58
  34. 2006. december 20. 21:596968.
    Én mandulaaromával csináltam, abból egy kupaknyit raktam bele és a végén kóstolgatás alapján egy kis porcukrot is.  
    előzmény:
    vetirina (6966)
    2006-12-20  21:49
  35. 2006. december 20. 21:586967.
    MEGLEPETÉS GOLYÓK / Latsia

    27 db

    300 g keksz
    100 g darált mandula
    125 g vaj olvasztva
    75 ml tejszín
    125 ml Amaretto
    csokoládé bevonásra

    A kekszet összetörjük és a mandulával összekeverjük.
    Hozzáadjuk az Amaretto-t és a tejszínt, majd az olvasztott vajat is és jól összedolgozzuk.
    Kézzel kis golyókat formázunk a tésztából és hűtőbe tesszük kb. 1 órára.
    A csokit vízgőz felett megolvasztjuk és bevonjuk vele a golyókat.
    Nagyon finooom!

    Latsia:
    - próbaképp 1/3 adagot csináltam, tényleg hypergyors és nagyon fini
    - mivel alkoholt most nem fogyaszthatok, mandulás kekszet /amaretti/ vettem és az Amaretto likőrt kihagytam
    - aki nem talál mandulás kekszet, és Amarettot sem akar beletenni, tegyen hozzá 1-2 csepp keserűmandula aromát
    - darabolt pisztáciával, fehércsokival, kókuszreszelékkel és mandulával díszítettem
    előzmény:
    vetirina (6966)
    2006-12-20  21:49
  36. 2006. december 20. 21:496966.

    A meglepetés golyók reciét, hol találom? Ha tudna valaki segíteni nagyon jó lenne, szeretném megcsinálni karácsonyra, nagyon jókat írtatok róla. Köszönöm!!!!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  37. Torolt_felhasznalo_946299
    Torolt_felhasznalo_946299
    2006. december 20. 18:256965.
    Ezeket csináltam----------&rt;
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  38. Torolt_felhasznalo_946299
    Torolt_felhasznalo_946299
    2006. december 20. 18:156964.
    Diós szárnyas krémleves
    Hozzávalók: 2 tyúkhúsleves kocka, 1 dl tejföl, 1 dl tejszín, 5 dkg finomra darált dió, 1 ek durvára vágott dió, 1 csapott ek liszt, 1 csokor petrezselyem, 1 csapott tk currypor, 1 késhegynyi őrölt bors, 5 dkg cérnametélt, só
    A petrezselymet apróra metélem. A tejszínnel és 1 dl vízzel összekevert tejfölben simára keverem a lisztet. A cérnametéltet a szókásos módon megfőzöm, és meleg vízzel leöblítve, melegen tartom.
    8 dl vízbe beleteszem a húsleveskockát, beleszórom a finomra darált diót és a fűszereket. Felforralom és 5 percig főzöm. Közben a forrásban lévő levesbe csorgatom a lisztes tejfölt, és beleszórom a petrezselyem felét. A tányérra cérnametéltet teszek, arra merem a forró levest. Megszórom durvára vágott dióval és petrezselyemmel.

    Ez a kedvenc levesem!! A dupla adag is elfogy! De úgy, hogy a fiam az ünnepi torta után, amikor már senki nem bír moccanni sem, kér még egy kis levest, ha maradt!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  39. Torolt_felhasznalo_946299
    Torolt_felhasznalo_946299
    2006. december 20. 18:046963.
    Eperkének!

    Pulykatekercs aszalt sárgabarackkal
    Hozzávalók: 125 gr csíkokra vágott aszalt sárgabarack, 6 cl sárgabaracklikőr, 4 szelet filézett pulykamell, só, bors, currypor, 2 tk mustár, 4 szelet füstölt szalonna, 1 ek főzővaj, 1/8 l kókusztej, 1/4 l húsleves kockából, 5 ek száraz fehérbor, citromlé, cukor, 2 tk ételkeményítő
    A likőrben kb. 1 órán át puhítjuk a sárgabarackot. Azután kiszedjük, alaposan lecsepegtetjük, és félretesszük a felfogott likőrt. Kiverjük a hús mindkét oldalát sóval, borssal és curryvel fűszerezzük. Megkenjük a mustárral és befedjük szalonnával. Kevés curryt szórunk rá, majd ráhalmozzuk a sárgabarackot. A húst felcsavarjuk, majd a roládot cérnával átkötözzük. A felhevített vajon erősen megpirítjuk a roládokat, ráöntjük a kókusztejet és a levest, majd az egészet fedő alatt kb. 20 percig pároljuk. A roládokat kivesszük, és melegen tartjuk. A sárgabarack félretett áztatólevét, azaz a likőrt a borral együtt a pecsenyeléhez keverjük és felforraljuk. Citromlével, cukorral, sóval és curryporral ízesítjük. Szükség szerint simára kevert ételkeményítővel besűrítjük. A mártást roládokkal együtt tányérokra osztjuk. Ízlés szerint megszórjuk petrezselyemmel. Basmati rizzsel nagyon finom.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  40. 2006. december 20. 18:016962.
    Nyami!Ez jó lessz köszönöm.Ilyesmire gondoltam csak nem voltam benne biztos:-))És mikko merre jár?1000éve nem láttam:-(
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  41. 2006. december 20. 17:396961.

    Szintén Mikkótól van egy bevált receptem, de a netröl is letöltöttem egy csomót, csak azokat elöször le kellene fordítanom. Vagy jöhet németül is?

    Szüzpecsenye levelestésztában / Mikko:

    Hozzávalók:

    1 nagyobb szüzpecsenye
    leveles tészta, mélyhütött
    200-300 g gépsonka szeletelve
    250 g sajt vékonyra szeletelve

    A nagyobb darab szüzpecsenyét egy serpenyöben minden oldalról átsütjük olajon, de nem sózzuk, füszerezzük.

    A leveles tésztát , ha kisebb darabokból van, akkor egymás mellé fektetjük, hogy egy téglalapot kapjunk. Én itt egy nagyot veszek az üzletben, azzal könnyebb dolgozni.
    Erre gépsonka szeleteket fektetünk, majd rá a sajtszeleteket, szépen szétosztva, hogy mindenhova jusson. Erre ráfektetjük az elözöleg megsózott, borsozott húst, összetekejüki, mint egy bejglit, a két végét is ráhajtjuk. Tojással bekenjük az egészet.

    Elömelegített sütöben 200 fokon ca. 25 percig sütjük.

    Tálalásnál felszeleteljük vastagabbra, friss salátával és sült krumplival körítjük. Ez két személyre elég. (Nálunk, de aki nem eszik sokat, annak három személyre is elég)

    A hús levet enged, ha megsózzuk, ezért közvetlen a sütés elött kell füszerezni, sózni, akkor nincs ideje erre.

    előzmény:
    Andyca- (6960)
    2006-12-20  17:17
  42. 2006. december 20. 17:176960.
    Alchri!

    Köszönöm szépen.Szombaton jönnek hozzánk ebédre barátok, megcsinálom a libát tört krumplival és almás pezsgős káposztával.

    A pogit is köszönöm.burgonyásra gondoltam

    Mégegy kérdésem lenne.Ha valaki esetleg szokott csinálni sertésszüzet levelestésztában.Szeretnék csinálni.
    Kérek szépen reciket.


    Köszönöm
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  43. 2006. december 20. 16:276959.

    Sajnos nincs  idöm  sokat irni, ezért csak röviden:  

    Aki nem kap a töltött datolyához marcipánt vagy mandula-masszát, helyettesitheti a marcipán-krumplicskákkal,amit biztosan lehet kapni a Lidl-ben. Olyan kis celofán zacskókban van,kb.10 db. egy zacskóban. Nagyon finom,már minden benne van és gyúrni sem kell. Próbáljátok meg.  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  44. 2006. december 20. 16:036958.

    Szia Andyca !

    A libamelleket úgy ahogy voltak, csontostól, jól besózva beletettem a római tálba, amit ellötte kis vízbe áztattam, plusz még egy kis vizet öntöttem alá.

    A sütöben elöször lefedve 100 fokon kb. 3 órát sütöttem, aztán feltekertem és továbbra is fedö alatt olyan puhára sütöttem, hogy levált a csontról. Utána a csont nélküli szép darabokat egy lapos tepsibe tettem, meglocsoltam egy kis /saját/ libazsírral és piros, ropogósra sütöttem.

    Mikkotol van több pogi receptem is, máris másolom......

    Gundel pogácsa, leveles, magas / Mikko:

    Hozzávalók:

    1 kg liszt
    40 dkg zsír
    2 tojás sárgája
    3 dkg só
    1 db élesztö
    2-3 dl hideg tejben elmorzsolva
    5 evökanál tejfel
    Mindezt összeállítani kézi mixerrel rétestészta keménységüre (kicsit ragadósra).
    Egy napra a hütöbe tenni.
    Másnap kivenni, átgyúrni gyorsan, hajtogatni több rétegüre. Ahányszor hajtogatva lesz, olyan leveles lesz. Nem szabad hogy felmelegedjen a tészta.
    Nagyra és vastagra szaggatni, tojással kenni, azonnal sütni!
    200 fokon elömelegített sütöben ca. 15-20 percig.
    Lehet reszelt sajtot szórni a tetejére. Szép magas és leveles lesz.

    Krumplis pogácsa, fini/Mikko:
    Hozzávalók: 500 g liszt 500 g fött krumpli átnyomva 1 evökanál só vagy mégtöbb (kóstolni, jó sósnak kell a tésztának lennie) 150 g vaj vagy zsír (zsírral finomabb)
    1 élesztö cukros tejben felfuttatva 1 pohár tejföl, van, hogy több, van, hogy kevesebb a krumplitól is függ, hogy mennyit vesz fel
    Jól összedolgozzuk a hozzávalókat, azonnal szaggatjuk, be a tepsibe, tojással megkenni és azonnal forró sütöben 200 fokon sütni. Hamar meglesz, ca. 20-25 perc. De sütöje válogatja, ki kell próbálni.

    Töpörtyüs pogi, egyszerü /Mikko:

    Fél kiló töpörtyüt darálj le, jól sózd meg, ne sajnáld a törött borsot sem, adj hozzá egy tojást, egy pohár tejfölt és egy sütöport. Ezután gyúrd össze annyi liszttel, amennyit felvesz, vagyis ha már nem ragad a kezedhez, könnyen gyúrható, rugalmas tészta lesz.

    A sütöport jobb ha a liszttel elözöleg összekevered.

    Ennek a tésztának egy éjszakát a hütöben kell állnia, de semmit nem kell vele csinálni pld. hajtogatás, mégis szép leveles lesz.
    Kb. 2 cm-re kell kinyújtani (ekkor már be is lehet a sütöt gyújtani), berácsozni és közepes szaggatóval kiszúrni, felvert tojással megkenni és a legfelsö rácson szép pirosra sütni.

    Elég sok lesz belöle.


     

    előzmény:
    Andyca- (6956)
    2006-12-20  15:31
  45. 2006. december 20. 16:026957.
    megcsináltam a töltött datolyákat, most szárad rajtuk a csoki. Ez kivételesen nem lett csomós, a csoki szép egyenletesen felolvadt, tehát biztos az előzőekben a tejcsoki belekeverése volt a ludas.  Nem baj, legalább ezt is megtanultam.
    Kicsit pipa vagyok most, mert a Kalifa datolyámból (200 g-os) 6 kukacos volt, így csak 21 db-ot tudtam gyártani.  Nem is az a baj, hogy csak 21 db lett, hanem hogy találtam kukacosakat. Általában véve is ennyire vagyok csak szerencsés, de ez eddig mindent felülmúlt.  
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  46. 2006. december 20. 15:316956.
    Sziaszok!

    Latsia!

    Huu én már annyira izgulok a babid miatt.Mesélj ám majd mikor tudsz.De első a család és a babóka.
    Anyudat millioszor puszilom isteni lett a zserbó.Én nem tortabevonot tettem a tetejére hanem emlékeztem,hogy a nagyim régen vajbol,kakaobol és cukorbol csinált mázat és az mindig isteni volt.Én ezt tettem rá.Örülök én is,hogy ez nem élesztős azt annyira nem csipem.
    A sztrapacska is fincsi.Imádjuk mi is.Csak én abbol annyit tudok enni hogy az már kész gyormorrontás .

    Flixotide!
    Neked is nagyon boldog karácsonyt.Kivánom,hogy az új év hozzon neked rengeteg munkaajánlatot . .

    Alchri!

    Ha van egy kis idöd megtennéd,hogy beirnád a Libamell recijét.Illetve ha neekd megvan a mikko isteni pogija azt is szeretném elkérni.De csak ha nem fáradtság.Köszönöm.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  47. 2006. december 20. 14:316955.

    Sziasztok

    Tamassy, nekem sem sikerül hetek óta bemásolni linket, mindig megjelenik nekem is a smiley . Bosszantó nagyon.

    Klárikám, jól hangzik a szülöszoba, meg a kórterem is. Svédország mindig fejletteb volt szerintem ezen a téren, talán még Németországon is túltesz. Nekem anno....22 éve, nagyon de nagyon jó volt, hogy kétágyas szobában voltam a szülés után elhelyezve, de egyedül , amikor a férjem a szülés után félórával megérkezett / nem tudott elöbb jönni, valahol koncerteztek/ ott aludhatott mellettem, pici lányunk közöttünk a kiságyában szundikált. Még laptop is van??  Klárikám akkor majd tudósítsál minden órában minket a fejleményekröl, jó? Na jó, csak vicc volt, de azért egy-két képpel meglephetnél minket, hadd lássuk, hogy milyen szép környezetben szülsz .

    Különben én marcipánmasszát használtam a töltött datolyához, öszintén megmondom, fogalmam nem volt róla, hogy milyen az a mandulamassza . Mindjárt neki is állok a gyártásának, hogy ajándékozni tudjak. Egy Karácsonyfaárus adott egy csomó ágat ajándékba, amiböl szerintem még az ünnepi asztalra is marad dekorációnak.

    Flixike,szia, Neked is boldog Ünnepet és ne szomorkodj, biztosan találsz magadnak állást, drukkolok Neked! Jajj szegény, minden jót a fogorvoshoz !

    Eperke, bármivel meglephetsz, minden finom lehet Nálad !

    Ma isteni lett a libamell, egy kicsit ideges lettem, mert nehezen puhult, de mire az asztalra került, jó lett. A szilvalekváros szósz csúcs finom volt hozzá, a barátunk jóízüen kanalazta.

    A fotón az én tányérom látható, egy mini káposzta adaggal, nem akartam a fiúkat a fotózással zaklatni és az ö böségesen megpakolt tányérjukat fényképezgetni.

    Szép napot Mindenkinek!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  48. Torolt_felhasznalo_978680
    Torolt_felhasznalo_978680
    2006. december 20. 13:366954.
    Sziasztok lányok!Igen Klárikám kaptam már recit a zserbóról !holnap sütöm és pénteken is útsó simítások mert szombaton a húgomékhoz megyünk,mert ők vidékre mennek és nem tudtuk sehogy máshogy össze hozni,ma du-án még vásárlás st,posta,aztán a szokásos takarítás még!!! Ugyhogy nem tudom,hogy hogy jövök majd ,de ha nem jönnék,Mindenkinek Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Boldog új Évet Kívánok a családom nevében is!!!! Utána ugyis mindenki jön a kis beszámolójával,kívánom ,hogy mindenkinek jól sikerüljön minden!!!Sherpa:Neked sok sikert,milyen jó lenne ha sikerülne,jó kis kariaji!! Sajna én sem találtam még nem tudom mi lesz januárban ,még nehezebb lesz!Na de most nem szomorkodom,mert Karácsony lesz!! Erika:Ez jó kis kariajándék,biztos mindenkinek tetszeni fog! Kriszti:Neked is Boldog Karácsonyt kívánok!Tamássynak is,és köszike szívből jött és ez a lényeg!Eperke:Neked is jó készülödést,mindenkinek pusza,Marcsi,Ágikám,Andyca,Rágica,Lilikém:Kis dolgozós,pihi is legyen!!Tehát mindenkinek Boldog ünnepeket!Kriszta! Ildikóm:Megzabbantom a kis Rolit ,olyan édes,immár 3-asban töltitek az ünnepeket!Alettina neked is nagy pusz ,kicsikédnek is,Macsi1221-nek is na meg mindenkinek!!!!Zzita is,guszta a padlizsánod!Vigyázzatok magatokra,mert lehet még bekukk!Ja, fáj a fogam lányok,miért ne karácsonykor!  Szombaton Dunakeszi előtt fogászat,drukkoljatok,jó nem??
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  49. 2006. december 20. 12:456953.

    oké, akkor marad a marcipánmassza. A tejcsoki és étcsoki keverését nem tudtam, hogy nem lehet, de legközelebb akkor erre vigyázni fogok. Az biztos, hogy sokáig volt gőzben, mert még a golyók hempergetésénél is rajta hagytam, mégis ilyen görcsök voltak benne....lehet, hogy kicsapódott ,ahogy te mondtad.

    A rózsavizet akkor megpróbálom beszerezni a patikában, remélem kapok.  Az ázsia bolt nem pesti lévén nekem kiesik, de hátha kapok így is. A schogettent még nem bontottam ki, de remélem nem lesz vele gond. Köszönöm  tanácsokat.  

    előzmény:
    latsia (6952)
    2006-12-20  12:39
  50. 2006. december 20. 12:396952.
    Fokrisz, ne haragudj, de én innen Svédo-ból nem tudom, hogy ezeket a hozzávalókat Magyarországon, nem Budapesten hol tudod megvenni....
    A mandulamassza olyan mint a marcipán, csak ahhoz kell tenni még likőrt és aromát, de akkor már egyszerűbb, ma marcipánmasszát veszel, ha ráadásul láttál is.
    A rózsavíz is kapható a patikákban, /én úgy hallotam/ de Sherpa is beírta már többször, hogy Bp-en az Ázsia boltban is van, én meg azt is, hogy nem létkérdés, mert ha marcipánmasszát veszel, abban már általában van....
    Évi azt írta, hogy a Schogetten puha, ha a Tiéd valamiért mégsem, tedd a fűtőtest mellé annyi időre, hogy gombóckákat tudj belőlük formázni.

    Sztem egyébként szépek lettek a Meglepetés golyók, de legközelebb ne keverd az étcsokit a tejcsokival, mert kicsapódhat.
    Ha nem olvadt meg, akkor az azt jelenti, hogy nem elég ideig olvasztotTad, ugyanis előbb-utóbb a csoki teljesen felolvad.

    Tamassy Neked is nagyon boldog Karácsonyt kívánok, ha már addig nem találkozunk!

    Sherpa01 drukk az interjúhoz!
    Az ültetőkártyáid nagyon ötletesek, szépek és finomak!!!

    Eperke, imádjuk a macikat, nekem van is egy 84 tagot számláló gyűjteményem, ami Cipruson vár vissza, itt azért döntöttünk a Micimackó mellett, mert az itt kapható többi díszítő figura vagy ronda vagy rémisztő. Szerintünk.

    Ildikó nagyon édes a Rolika, ugye mostmár minden rendben vele?

    Erika, örülök, hogy Nektek is ízlik a Töltött datolya, tényleg finom édesség sztem is.
    Nagyon guszta a juhtúrós puliszkád!!

    Andy_ca milyen lett a zserbód?

    Flixi, látom már lincsi bemásolta, úgyhogy csináld úgy, biztos sikere lesz!
    előzmény:
    fokrisz (6950)
    2006-12-20  12:07
  51. 2006. december 20. 12:096951.
    ja, arról már nem is beszélek, hogy amikor bárhol is rózsavizet keresek vagy furcsán néznek rám, vagy kiröhögnek.  
    előzmény:
    fokrisz (6950)
    2006-12-20  12:07
  52. 2006. december 20. 12:076950.

    latsia, a töltött datolyánál mi az a mandulamassza? marcipán?  ha nem az, akkor szerinted egy nem bp-i ember hol kaphat ilyet?

    A nugáttal is megjártam ,sehol ne mlehet kapni az egész városban, marcipánmasszát is csak a sparban és a tesco-ban láttam ,sehol máshol.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  53. 2006. december 20. 11:586949.
    Sziasztok Lányok!

    Képzeljétek tegnap bementünk megnézni a kórházba a szülészetet, ahol majd világrajön a Kisgombócunk.
    Én nem tudom milyen egy szülőszoba, mert soha nem láttam még, de ez nagyon szép volt. Képzeljetek el egy olyan 40 négyzetméteres szobát, amiből saját fürdőszoba nyílik egy óriási sarokkáddal, ahová állítólag vajúdás közben lehetbeülni?
    Van egy szülőágy, jó nagy, a fejénél mindenféle gép, köztük egy maszk, amit ki is kellett próbálni, valami bódítógáz jön belőle.
    Aztán van bent egy nagyon szép ülőgarnitúra, egy tévé, egy laptop, CD, virágok, egy kis karácsonyfa...szóval inkább egy szállodai szobára hasonlít.
    A kórtermek pedig 1 és 2 ágyasok, kívánság szerint. És ha Apuka is bent akar maradni éjszakára is, /bár itt 2 nap után ha minden OK hazaküldenek/ akkor ő is kaphat egy szobát, vagy a 2 ágyasban a másik ágyat.
    Úgyhogy ilyen szempontból nagyon megnyugtató volt.
    Aztán elmondtak mindent, és amikor kijöttünk, akkor pont hoztak egy kismamát, aki bizony már eléggé a finisben volt, későn indult ugyanis be, na az a látvány elfelejttette velem a szép szoba látványát!
    Úgy megijedtem!
    Dimi persze 1000 kérdéssel bombázta a szülésznőt, az meg csak nézett, hogy mi, kismamik kikerekedett szemmel nézünk és hallgatunk mindent, a fontos kérdéseket pedig egy leendő apuka teszi fel!
    Persze neki könnyebb volt, mert kérdezni is tudni kell, és ugye mi nők teljesen meg voltunk illetődve.

    Aztán vettünk az Anyunak B vitamint, ahogy ajánlottátok, már szedi is, remélem neki is segít.

    Este megcsináltam a sztrapacskát, isteni finom lett, én már annyira vártam erre, hogy nem is tudom elmondani.
    Most megyek visszaolvasok, megnézem mi jót írtatok?
    Szép napot Lányok!

    SZTRAPACSKA / Latsia anyukája

    45 dkg burgonya
    1 tojás

    30 dkg liszt
    20 dkg juhtúró
    5 dkg szalonna
    2 ek tejföl

    A burgonyát apró lyukú reszelőn lereszeljük.
    Hozzákeverjük a tojást, megsózzuk, és annyi lisztet keverünk apránként hozzá, hogy nokedli sűrűségű tésztát kapjunk.
    Nekem a fenti mennyiségek kellettek.

    A juhtúrót elmorzsoljuk és egy nagy tálba szórjuk.
    Egy serpenyőben megpirítjuk a vékonyra csíkozott szalonnát.
    Vizet melegítünk, megsózzuk és a tésztát beleszaggatjuk.
    Ezt a mennyiséget lehet egyben készíteni.
    Amikor a nokedlik megfőttek /picit több idő, mint a nem burgonyás nokedli/, leszűrjük és a juhtúróra öntjük, rákanalazzuk a tejfölt, jól átkeverjük.
    Tányérokra tesszük és megszórjuk a pirított szalonnacsíkokkal és ráöntjük a szalonna zsírját is.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  54. 2006. december 20. 11:476948.
     feladom....sehogyan nem sikerül.....szomorú vagyok.
    előzmény:
    tamassy (6947)
    2006-12-20  11:46
  55. 2006. december 20. 11:466947.

    &pv=XS00EN">http://www.jacquielawson.com/viewcard.asp?cont=1&hdr&pv=XS00EN

     utolsó próbálkozás. Ez nem, az én napom..... 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  56. 2006. december 20. 11:436946.

    már látom mi a baj...

      ez a fej a ? helyett szúródik be az nlc-n.

    Ha azt javítjátok, akkor műxik!!

    nem tudom máshogyan megcsinálni....ne haragudjatok!

     

     

    előzmény:
    tamassy (6945)
    2006-12-20  11:41
  57. 2006. december 20. 11:416945.

    &pv=XS00EN">http://www.jacquielawson.com/viewcard.asp?cont=1&hdr&pv=XS00EN

     

    húú, a másik link valamiért nem nyílik...bocsi....

    előzmény:
    tamassy (6944)
    2006-12-20  11:40
  58. 2006. december 20. 11:406944.

    Sziasztok Lányok!
    Sajnos semmi időm nincs, és nem is tudom mikor lesz.   (Visszaolvasni is képtelen vagyok....), pedig biztosan sok fincsi, inycsiklandozó nyamit készítettetek el, és tettetek fel képen
    Most azért jöttem mindenképp ide, hogy mindnyájatoknak boldog, békés, szeretetteljes Karácsonyt kívánjak - ezzel a linkkel.

    &pv=XS00EN">http://www.jacquielawson.com/viewcard.asp?cont=1&hdr&pv=XS00EN

    Csak annyit dolgozzatok, amennyit nagyon muszáj!

    Mindenkinek puszi: Éva

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  59. 2006. december 20. 10:066943.

    Szép Szerdát!

    Sherpa, állásinterjú? Egy kalappal!!

    Erika, szerencsére nem olyan macerás az a kacsa úgy!  De ha elkészíted magadnak én mégis mivel lepjelek majd meg?  

    Ma egy kis krumplistészta lesz a maradék kéksajtos leveshez. Ez elég egyszerű a "nagy zabálások" előtt.  

     

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_946299 (6940)
    2006-12-20  07:25
  60. 2006. december 20. 09:596942.

    itt vannak a képek a sütikről (nem valami szépek, de életem első puszedlijei és meglepetés golyói, szóval nem vagyok gyakorlott    )

    Mégegy dolog: én gőzfürdőben olvasztottam meg a csokit a meglepetés golyóhoz, mégsem lett sima, maradtak benne csokidarabok, így kicsit olyan lett, mint a csokító: ronda de finom.  Van valami ötletetek miért? vagy mit rontottam el? Kevergettem is közben, de ez sem segített.  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  61. 2006. december 20. 08:136941.

    Sziasztok

    Ildikém, gyönyörü ez a fiú, nem csodálom,hogy szerelmes vagy .

    Zita, guszta volt a vacsid, jó ötlet! A puliszkát pontosan beírom még ma, csak most rohannom kell.

    Fokriszti, ma döntöttem el, hogy én meg Latsia féle töltött datolyát adok ajándékba az ismeröseimnek. Annyira különleges és finom, hogy tuti nem ismerik. Kis celofán zacskókba csomagolom és egy darabka fenyöággal dekorálva kapják.

    Eperke, eldöntöttem, hogy fele-fele csinálom, tehát lesz káposzta is és Stahl féle is.

    Ma is a libamellet én Mikko féle szilvaszósszal eszem, nem kívánom a lilakáposztát. Azt már legyalultam különben, a libamell a rómaitálban 100 fokon süldögél és most rohanok vásárolni. 12-re jön a vendégünk és addig még sok dolgom is van.

    Szép napot Mindenkinek!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  62. Torolt_felhasznalo_946299
    Torolt_felhasznalo_946299
    2006. december 20. 07:256940.

    Szia Eperke!

    Majd valamikor délután beírom, mert délelőtt állás-interjúra megyek...

    Pussz

    előzmény:
    eperlevel (6938)
    2006-12-20  00:36
  63. 2006. december 20. 00:436939.

    na jó lányok, lelövöm magam...

    de Sherpa azokat a mini betűket mégis hogyan "szabtad" ki? Őrület!

    Klári, Malena látom nem semmi kaja lesz nálatok sem! Malena erre a sokmindenre mégis hányan lesztek? Klári, néha azért pihensz is ugye?!!

    Jó éjt!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_946299 (6917)
    2006-12-19  13:46
  64. 2006. december 20. 00:366938.

    Sherpa, Maci üzeni nem csak a Marcipántorta miatt, de megyünk hozzátok!    

    Milyen az a pulykamell tekercs barackkal? És a szárnyas diókrémleves?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_946299 (6918)
    2006-12-19  13:51
  65. 2006. december 20. 00:326937.
    Látom Latsia, Ti aztán Micimackó lázban égtek!  
    előzmény:
    latsia (6873)
    2006-12-17  12:22
  66. 2006. december 20. 00:286936.

    Szervusztok!  

    Az elmúlt napokban nem nagyon főztem, mert voltunk vendégségben, étteremben, vagy rendeltünk. Ma mindössze egy burgonyás-zelleres kék sajtos levesre futotta.

    Erika egyet se bánj, ha nem jön össze, ígérem ha haza látogatsz meghívlak egy kis kacsára, most úgyis mi jövünk a meghívásban!  

    De képzeld el, mi ketten vagyunk, mégis kétfélét főzzök 24.-re.  Mert Maci halat enne én viszont valami sültet, így lesz mindkettő. Valamilyen sülthús ebédre, a hal meg vacsira. A hal már biztos, szintén Stahl receptre esett a választás: fenyőmagos pisztráng. Ez is az új könyvében van. A sült még kérdéses gondolkodtam narancsos kacsán, de most láttam egy jó kis töltött szűzérmét, de ebben nem vagyok biztos, inkább valami jó kis szárnyas kellene. Évekig volt pulyka gesztenyével és/vagy aszaltszilvával mindenféle variácóban, töltve, mártással mellé stb. és ezeket már "meguntuk". Nálad a kacsa párolt káposztával már tuti?

     

    előzmény:
    alchri (6886)
    2006-12-18  13:31
  67. 2006. december 19. 22:206935.
    Sziasztok lányok!  Ma megsütöttem a boszorkánypogácsát.Nagyon fini lett.Először azt hittem nem fog sikerülni, mert 150 fokon sütöttem, ahogy a recept írta és nem nagyon akartak sülni.Málnalekvárral töltöttem őket.Tripla adagot sütöttem, de már nagyon megfogyatkozott, a fiúk egész délután rájártak.Gondolom még egy adagot kell majd sütnöm.A linzertészta is a hűtőben lapul,  holnap fogom sütni. Nem tudtok véletlenül valami jó töltött dagadó receptet?Köszönöm szépen.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  68. 2006. december 19. 21:386934.

    Sziasztok lányok!

    A közelgő ünnepek és az ilyenkor szokásos őrület miatt nem nagyon leszek újévig, de most kénytelen voltam beugrani.
    latsia, ezer hála és köszönet a meglepetés golyók receptjéért, írtó finomak!!    Én raktam hozzá egy kis porcukrot, mert én mandulaaromával dolgoztam és ezért kellett ez még bele. Tej-és étcsoki keverékével vontam be, színes szórócukorkával, díszítőcukorral és kókuszreszelékkel díszítettem a golyókat. Kisebb kapszlikba raktam őket, miután megszáradtak és vettem hozzá egy kis fadobozt, abba raktam őket. Tisztára olyan, mintha egy minőségi bon-bont vettem volna.  Az íze pedig felülmúlhatatlan.  Mégegyszer nagyon köszönöm a receptet.
    Készítettem még mézes puszedliket is, bevontam sima cukormázzal egy részüket, a többit kakaós vagy fahéjas cukormázba márottam, ezt is cska dícsérni tudom, bár a máz két nap alatt sem száradt meg teljesen, úgyhogy feladtam és beraktam az összeset a sütis dobozokba.  
    Latsia, kérlek írd meg nekem, hogy hol találom a töltött datolyád receptjét, mert azt is szeretném megcsinálni még. Szilveszterre a mozart-golyókat tervezem, csakm ég azt nem tudom ,hogyan. Ugyanis nugátot csak Schogetten csokiban katam, de ugye az nem táblacsoki, hanem kis csokitáblák vannak bene egymás mellé rakva. Mit csináljak vele? Összeolvasszam őket és hagyjam hűlni? Vagy gyúrjam össze valahogy?

    Ha addig nem jönnék, ezúton kívánok minden Dolce Vitás lánynak (és Jancsibának is természetesen    ) nagyon boldog, békés Karácsonyi Ünnepeket és sikerekben (latsiának és ildikónak egészséges bébivel teli boldog órákban) gazdag Új Évet!     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  69. 2006. december 19. 20:076933.

    Sziasztok!

    Végre itt Képzeljétek az utolsó ajándékokat is beszereztem a férjemnek, tesómnak, és a barátnőimnek!!! Még egy gyors vacsit is összedobtam magamnak (férj megint céges vacsin van) - padlizsánt elősütöttem sütőben, utána fokhagymás tejföllel összekevertem sonkát, ezt beletöltöttem ,és ütöttem rá tojást! Hát, nagyon jól esett! Amíg sült, addig csomagoltam.

    Ildikó, egy ilyen pasiba ki ne lenne szerelmes???  

    Alchri - nagyon fini lehet a puliszka. Leírod, hogy az alapot hogyan csinálod? (majd ha nagyon ráérsz karácsony után)  Már régóta tervezem én is, de sosem csináltam még!

    flixotide, sherpa - jók a menük!!!  

    latsia - jesszusom, anyukád mennyi mindent vitt! egy kisebb tesco-t ürített ki, az tuti Jobbulást neki!!! Köszi a szoba felajánlást!!!   Majd bekukkantok, megyek babanézőbe!!!  

    Mindenkinek üdv!

    Szép estét Nektek!!

       

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  70. Torolt_felhasznalo_771225
    Torolt_felhasznalo_771225
    2006. december 19. 18:316932.
    Köszi, megnézem akkor ott!
    előzmény:
    Andyca- (6931)
    2006-12-19  17:11
  71. 2006. december 19. 17:116931.
    Ildikó!

    Az auchanben van RUF marcipán a házicukrászat részen.
    De lehet,hogy van tömbbe még ott ahol a marcipán figurák vannak a tortákhoz.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  72. Torolt_felhasznalo_771225
    Torolt_felhasznalo_771225
    2006. december 19. 17:056930.

    Sziasztok, szép délutánt!

    Nemsokára kel a manócskám, addig írok Nektek! 

    Ma nem volt időm főzni, egy gyors majonézes salátát dobtam össze.

    Pakolásztam, takarítottam, az ünnepek előtt rengeteg a dolgom! Holnap itthon lesz a párom, megyünk vásárolgatni. Visszük Rolit is,  Anyukám messze van Tőlünk, nem tud Rá vigyázni. Amúgy szeret a picikém kocsikázni, mondjuk hamar bealszik a zötykölődéstől. 

    Kinéztem több süti receptet, azokhoz is megveszem a hozzávalókat. A menüből egyenlőre a Szenteste van meg: halászlé, rántott hal, krumplipüré, saláták.

    Latsia, végre megérkezett Anyukád! Milyen jó, hogy márciusig tud maradni.  Javulást kívánok Neki! A töltött datolyához lehet kapni mandulamasszát?? Remélem találok az Auchanben!? Guszták a sütijeid, megnéztem a bemedet, éhes is lettem a látványtól! 

    Teszek fel képet a kisfiamról, akibe napról napra szerelmesebb vagyok!  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  73. Torolt_felhasznalo_199687
    Torolt_felhasznalo_199687
    2006. december 19. 16:116929.
    1 vagy 2  csirkét főzök meg levesnek, azokat kiveszem (combok, szárnyak, mell), miután megfőttek, sóval-borssal átdörzsölöm és serpenyőben kis olajon gyorsan pirosra sütöm.  
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_978680 (6919)
    2006-12-19  14:26
  74. 2006. december 19. 15:466928.
    Flixotide!

    Megvan köszönöm:-)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_978680 (6927)
    2006-12-19  15:45
  75. Torolt_felhasznalo_978680
    Torolt_felhasznalo_978680
    2006. december 19. 15:456927.
    Köszönöm neked!     
    előzmény:
    alchri (6926)
    2006-12-19  15:44
  76. 2006. december 19. 15:446926.

    Krisztikém, nem zaklatsz ,szívesen leírom. Kb. ilyenekre gondoltam, de nem pulykából és borjúból, hanem a szüzpecenyéböl. Egy serpenyöben sütném ki a medálokat és utána a lapáton rá a többi cuccot. Nem merem a raclett tetején sütni, mert esetleg fröcsköl, meg büdi lesz nagyon.

    Borjú raclett / alchri:

    4 vékony borjúszelet, 2 ek. Olaj, só, bors, ½ csomó bazsalikom, 8 szelet bacon, 8 szelet Gruyére( jó kis aromás sajt)

    A borjuhúst a serpenyöben kevés olajon minden oldalon kb. 1 percig sütjük. Kivesszük és mindegyik szeletet 4 részre vágni, sóval, borssal füszerezni.
    A bazsalikomot leveleire szedni, a hússzeletekre tenni.
    A bacon szeleteket félbevágni. A sajtokat is félbevágni, elöször a bacont, majd a sajtot a husikra tenni.
    A raclett gépet bekapcsolni, a husikat a lapátokra tenni és kb. 5 percig sütni, mig a sajt megolvad.

    Pulyka raclett/ alchri:

    4 vékony pulykaszelet, 4 ek. Citromlé, 4 ek. Olaj, só, bors, 1 csipet cayenn bors, 2 nagy körte, 1 csomó petrezselyem, 20 dkg gorgonzola sajt

    A pulykát vékony csikokra vágni, 3 ek. Citromlevet összekerünk, olajjal, sóval, borssal, cayennel. A húsra önteni és 30 percig pácolni.
    Közben a körtét negyedelni, kimagozni. Vékony szeletekre vágni és a maradék citrommal meglocsolni.
    A petrezselymet megmosni, apróra vágni, a gorgonzolát egy villával szétnyomni és a petrezsemmel összekeverjük.
    A raclett gépet bekapcsoljuk, a pulykacsikokat a körtével felváltva a lapátokra tesszük, a sajtkeveréket egyenletesen rákenjük és a gépben 12-15 percig sütjük, mig a sajt barnulni kezd.

    Tojás paradicsommal és mozarellával/ alchri:

    4 tojás, 2 gombóc mozarella ( darabja 125 grammos) 1 csomó bazsalikom, 1 ek. olivaolaj, só, bors, 35 dkg kicsi paradicsom

    A tojásokat 10 percig keménnyé fözöd, lehütöd, meghámozod. Vékony szeletekre vágod, egy tálon felhalmozod.
    A mozarellát kis kockákra vágni, egy tálba tenni.
    A bazsalikomot finom csikokra vágni, az oliva olajjal együtt a mozarelléhoz adni, sózni, borsozni.
    A paradicsomot megmosni, kb. 1/2 cm vastag szeletekre vágni.
    A raclett gépet bekapcsolni, a tojásszeleteket felváltva a paradicsommal a 8 lapátba tenni, sózni, borsozni.
    A mozarella-bazsalikom keveréket igazságosan elosztani rajtuk és a raclett sütöben kb. 10 percig átsütni.
    Fokhagymás baguettel adjuk.

    Krumplis,sonkás,pórés raclett /alchri:

    50 deka héjában fött krumpli, 15 deka gépsonka, 1 szál póré

    A krumplit meghámozni, kis kockákra vágni, a pórét megmosni és csíkokra vágni, egy serpenyöben kevés vajon megdinsztelni. A sonkát is apróra vágni. Mindent összekeverni egy nagy tálban, sózni, borsozni. Adagonként a raclett sajttal a lapátokon átsütni.

    Flixi, a káposztára ízlés szerint teszek ecetet, kb. 1-2 ek.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_978680 (6925)
    2006-12-19  15:18
  77. Torolt_felhasznalo_978680
    Torolt_felhasznalo_978680
    2006. december 19. 15:186925.
    Nagyon jól néz ki Erika!! Nekem is van rachlett sütőm,leírod ,hogy ez hogy működik,mármint mit hol sütsz?A húsit fent ,a többit a kis lapátokban,sonka,sajt burgonya stb,van valami pácod is rá a húsra?Köszi na nem zaklatlak már mára!!! A krumpli nyers?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  78. 2006. december 19. 14:546924.

    Klári, Malena, Sherpa, Flixi, jól hangzanak a menük .

    Valahogy az idén nem gondoltam ki elöre, hogy mit csinálok, úgyis kívánságmüsor van nálunk állandóan.

    Szenteste raclett szüzpecsenyével, paradicsommal mozarellával, sonkás,pórés krumpli keverék is lesz, a lapátokon egy-egy szelet sajttal átsütve.

    25.-én rántott csirkét rendelt a lányom, rizibizivel. Talán megfözöm neki a kedvenc levesét: a pezsgös zöldborsókrémlevest.

    26.-án ezek után sok lenne a kacsacomb, így még fogalmam nincs, hogy mi lesz. De lehet, hogy mégis megcsinálom a combokat, de akkor az én kedvem szerint, Stahl módra. 

    Édességeket még nem találtam ki, lehet, hogy egy Tiramisut készítek, azt mindenki szereti. Meg creme karamellt is valamelyik nap.

    Ma nagyon finom lett a juhtúrós puliszka, leraktam sok tejföllel, piritott baconnal és piritott hagymával.

    Klárikám, férjem puszil és kézsókját küldi , nagyon ízlett neki a töltött datolya, a többieknek is persze, eszméletlen jó ötletnek és különlegesnek találták!  ùgyhogy veszek még datolyát az ünnepekre. Konyakkal csináltam a tölteléket, ahogyan írtad.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  79. Torolt_felhasznalo_978680
    Torolt_felhasznalo_978680
    2006. december 19. 14:526923.
    Köszönöm szépen,kb meddig sütötted?25-30p? Erika :Köszike,mennyi ecet,pár csepp a végén ugye? Andyca:Delfinke recije ,a sütis-topicról van,most írta hétvégén be,ha nem talizod beírom este,jó?? 
    előzmény:
    linc28 (6921)
    2006-12-19  14:28
  80. 2006. december 19. 14:366922.
    Flixotide!

    Beirnád neekm a mézestésztáju kokuszost?

    Köszönöm.

    Begyurtam a latsia mamája féle zserbó tésztát most pihen délután sütöm:-)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  81. 2006. december 19. 14:286921.

    Helló Csajok!

    Itt és most közkincsé teszem  Klári anyukája receptjét! 

           ZSERBÓ / Latsia mamája

                      5 dkg cukor
                      25 dkg vaj /nem margarin!
                      40 dkg liszt
                      1 tojás + 1 tojássárgája
                      1 cs sütőpor

                      Ezekből tésztát készítünk és a hűtőbe tesszük 3-4 órára.
                      Utána 3 felé osztjuk a tésztát, kinyújtjuk, kivajazunk egy 34
                      x 34 cm-es tepsit, beletesszük az első tésztát, megkenjük
                      sárgabarack lekvárral, megszórjuk porcukorral elkevert dióval,
                      majd rátesszük a 2. tésztát. rá a lekvár, a cukros dió és rá a
                      3. tészta. A tetejét villával megszurkáljuk.
                      Közepes hőre előmelegített sütőben készresütjük /hamar megvan/
                      és megvárjuk míg kihűl.
                      200 g étcsokit megolvasztunk és a tésztára öntjük/kenjük.

                      A töltelékhez 1 üveg sárgabaracklekvár és 25-25 dkg prcukor és
                      dió szükséges.
                      Megjegyzés: A tésztában azért van kevés cukor, hogy könnyebb
                      legyen nyújtani.

                      Latsia:
                      - életem első isteni zserbója, és nincs benne élesztő, talán
                      pont ezért volt ilyen "krémes", mert nem volt vastagra kelve a
                      tészta
                      - amikor én csináltam más receptből, mind3x nagyon vékonyra
                      nyújtottam és mégis megnőtt a tészta..de ez...csúcs

                   

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  82. 2006. december 19. 14:286920.

    Krisztikém, jajj, persze, hogy olvastam a kérdésedet, köszi, hogy szóltál .

    A lilakáposztát vékonyra legyalulom, egy kis zsíron hagymát dinsztelek és rádobom a káposztát. Sózom, borsozom, köménymagot szórok rá és lefedve puhára párolom. A végén ecettel,cukorral ízesítem.

    Nem tudom, hogy ezt is lehet-e az elején cukorral pirítani, mint a fehéret, talán nem rontaná el.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_978680 (6910)
    2006-12-19  12:47
  83. Torolt_felhasznalo_978680
    Torolt_felhasznalo_978680
    2006. december 19. 14:266919.
    Marcsi:Akkor jó,na hagyjuk a csirkét! Azt szeretném kérdezni a húslevesben milyen húsit főzöl amit utána lesütsz,simán olajon?? Sherpa:   Lányok:Én menüm amit tervezek:24-én pulykába göngyölt sonka-júhtúróval,kis kaporral és kipanírozva sütve+gombás-sajtost is!Krumpipüré+rizs+párolt zöldségek,húsi leves+csukám Évike recije szerint savanyúkápival,erre kíváncsi vagyok+másnap mamáéknál leszünk ott lesz halászlé+rántotthal+rántott dolgok stb.Köv nap lehet hogy baconos-csirke vagy nem tudom!Sütik:Hógolyó,linzer,mézes tésztájú kókuszkocka,mézeskali,a kétféle zserbó!Mama csinál beiglit én már annak nem állok neki!! Ja és valami salit is csinálok majd 24-én! 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_199687 (6914)
    2006-12-19  13:05
  84. Torolt_felhasznalo_946299
    Torolt_felhasznalo_946299
    2006. december 19. 13:516918.

    Nálam a karácsonyi menü:

    Szenteste: Halászlé (Síposból hozva), Ínyenc pisztráng, Marcipántorta

    1. nap: Szárnyas diókrém leves, Pulykamell tekercs sárgabarackkal, Mozart torta

    2. nap: Avokádó leves, Csirke diós-tejszínes mártással, mézes sült almával, Töltött káposzta

    Meg persze a sokféle sütemény és bejgli, amiket mostanában csinálok. 2. nap délután az egész família nálunk lesz, akkorra csinálok egy Gyümölcssalátát gesztenyével, mert már mindenki tele lesz, ez meg kicsit talán könnyebb.

    előzmény:
    latsia (6908)
    2006-12-19  12:15
  85. Torolt_felhasznalo_946299
    Torolt_felhasznalo_946299
    2006. december 19. 13:466917.
    A kép meg lemaradt....
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  86. Torolt_felhasznalo_946299
    Torolt_felhasznalo_946299
    2006. december 19. 13:436916.

    Nektek is megmutatom, milyen "ültetőkártyákat" gyártottam mézesből!

    Ma ebédre Alchri rakott tésztáját csináltam meg és még neki akarok ugrani Latsia spenótjának fasírttal... Meg talán habcsókokat is gyártok. Kész a másodig adag megrendelt bejgli és azóta még rendeltek...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  87. Torolt_felhasznalo_199687
    Torolt_felhasznalo_199687
    2006. december 19. 13:236915.
    Kira Boldog Karácsonyt!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_143599 (6907)
    2006-12-19  11:56
  88. Torolt_felhasznalo_199687
    Torolt_felhasznalo_199687
    2006. december 19. 13:056914.

    sziasztok

    Klári, bombázzad csak kérdésekkel őket, mert sokszor a lényeg marad ki abból amit elmondanak.... 

    Szentestére nálunk a köv. menü lesz:
    Halászlé (anyósom csinálja, vagy nálunk vagy otthon és hozza)

    Húsleves (ezt én csinálom, mert a halászlét nem mindenki szereti)

    Rántott hal (ez is az én reszortom)

    Majonézes krumpli (szintén az én feladatom)

    Sült hús (ami a levesbe fő, azt utána lesütöm, nagyon megy nálunk)

    Töltöttkáposzta (anyu csinálja, hozza)

    és a sütik, ezeket még pénteken és szombaton fogom megcsinálni:

    Pozsonyi kifli, Méteres kalács, Mézes puszedli

    meg szerintem anyósom is süt zserbót

     

    előzmény:
    latsia (6908)
    2006-12-19  12:15
  89. Torolt_felhasznalo_199687
    Torolt_felhasznalo_199687
    2006. december 19. 12:596913.
    Flixikém írtam hogy nem én pucoltam de ha muszáj lenne megcsinálnám...egyedül a levágást nem vállalnám be.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_978680 (6912)
    2006-12-19  12:52
  90. Torolt_felhasznalo_978680
    Torolt_felhasznalo_978680
    2006. december 19. 12:526912.
    Ja,Marcsikám ,hát így könnyű csirkét pucolni,azt hittem még tollas is!  Mert így még én sem pucoltam csirkét csak mamát néztem ahogy pucolják,a Vani meg multkor volt Zalába siratta,de azért megeszi hála istennek!  
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_199687 (6905)
    2006-12-19  09:20
  91. Torolt_felhasznalo_978680
    Torolt_felhasznalo_978680
    2006. december 19. 12:486911.
    Kíra:Neked is Kívánunk Boldog ,Békés Karácsonyt!! És persze mindenkinek aki már nem jönne,vagy esetleg olvas minket!!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  92. Torolt_felhasznalo_978680
    Torolt_felhasznalo_978680
    2006. december 19. 12:476910.
    Klárikám:Megosztod velünk anyukád zserbó recijét,nekem is van,de Lincsi olyan gusztára csinálta,hogy nagyon szép magas,és lehet akkor ez alapján csináltam,persze majd ha ráérsz!Szereztem mézes-zserbó recit,mert elveszett az enyém és csütörtökön vagy pénteken megsütöm őket!Előre is köszi!hát a túlsúly nem semmi! Ja,ez nagyon jó mikor a korház látogatás van,bemehettek a szülőszobára is stb,ha éppen valahol nem szülnek?? Erika:Most esek neki a fürdőszobának a jól bevállt cillitBang-el ,jaj már nem bánnám ha 24-este lenne!!! Neked is jó takarítást!Kész a kelkápi is ,húsival!Jaj,lehet hogy nem láttad,de kértem a lilakápid recijét,te hogy csinálod,szeretnék majd szilveszterre csinálni a csülökhöz!! Majd ha ráérsz,előre köszi szépen!!! Marcsi:Hát tudom én ,hogy nem vagytok ilyen bénák,de csak a műsor kedvéért mentek oda szerintem!! Majd mindjárt írom a menünket,amit kitaláltam!!!
    előzmény:
    latsia (6908)
    2006-12-19  12:15
  93. 2006. december 19. 12:416909.

    Szia Kirám

    De jó, hogy látlak, köszönöm a kelkáposztás, sajtos hús receptjét, isteni finom, tegnap magamnak ezt készítettem el.

    Neked is nagyon boldog Karácsonyt, szeretett családod körében!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_143599 (6907)
    2006-12-19  11:56
  94. 2006. december 19. 12:156908.
    Sziasztok szép napot Mindenkinek!

    Alliz, köszönöm szépen, remélem igazad lesz, a B vitamint ma már meg is veszem, aztán majd megmondja a férjem, mivel szívódik fel a leghamarabb.
    Nagyon szépek az Unokáid, édes gyermekek! És a lányod olyan édes kis babika 2 évesen!
    Ezek a torták....hmmm, nagyon ügyes kezed van.

    Erika, köszi a sajtinfót, meg fogom újra próbálni.
    Anyukádat várjuk a topikra!

    Lincsi, átadtam, nagyon örült neki, én meg itt vágyakozom most a Zserbód után, olyan szép lett, lehet, hogy a 2 ünnep között nekiveselkedem, mert karácsonyra már csak a Bejlit akarom megsütni, fáradt vagyok.

    Malena, drukkolok, hogy ne legyen bárányhimlő!
    Jó ötlet volt nagycsaládi karácsony, nincs is annál szebb, mint amikor az egész család üli körbe az asztalt!
    Remélem én is, hogy jobban lesz az anyu, de ő nagyon vidám és mozgékony természet, úgyhogy ezek a bajok tényleg szervi eredetűek, nem hangulatiak.
    Mi az a Mikulásgyár? Valamit láttam róla a tévében, de csak egy pillanatot kaptam el, amikor a Tyll Attila beszélt.

    Flixi, hát volt 10 kiló túlsúly, de nem számították fel neki, gondolom sajnálták!
    2 óriási bőrönddel érkezett, majd elájultunk amikor megláttuk, de hiába könyörögtem, hogy ne hozzon ennyit...

    Lányok, ez a Győzike sztem borzalmas...az elején, amikor megjelent ezzel a műsorral, még nevettünk rajta, aztán egyre idegesítőbb lett és amikor a kutyusával volt ez a cirkusz, na azóta én már meg is vetem, soha többé nem vagyok halandó nézni.

    Nálunk ma Sztrapacska lesz az estebéd, anyukám receptjét szeretném elkészíteni, de előbb bemegyünk a kórházba egy tájékoztatóra, ahol majd elmondják, hogy itt hogy megy a szülés, és egyáltalán milyene a szobák, stb.
    Úgyhogy most neki is állok összeírni a kérdéseimet, mert azok vannak!

    Tudjátok már mi lesz az Ünnepi menü?
    Én úgy gondolom, hogy nálunk ez lesz, aztán még kicsit gondolkodom addig.

    Szenteste: halászlé, rántott hal, majonézes burgonya
    25-én: avokadokrémleves koktélrákkal, kacsamell
    26-án: erdélyi töltöttkáposzta / Sherpa receptje

    sütik: bejgli és az elmúlt adventi sütik

    Szép napot Mindenkinek!
    előzmény:
    alliz (6897)
    2006-12-18  19:52
  95. Torolt_felhasznalo_143599
    Torolt_felhasznalo_143599
    2006. december 19. 11:566907.

    kEDVES DOLCEVITA!

    Mindenkinek nagyon kellemes es boldog Unnepeket kivanok!!!!!

    Fozzetek finomakat, es a pici babaknak kivanok nagyon jo egeszseget!!!!!!

    Vagyok mindig szeretettel: Kira

    előzmény:
    alchri (6906)
    2006-12-19  11:49
  96. 2006. december 19. 11:496906.

    Sziasztok

    Alliz, csinos a lányod és kislánynak ö is nagyon bájos volt .

    Lincsi, szép lett a Zserbód, ügyes vagy!

    Malena, még drukkolok továbbra is Barninak!

    Flixi, ma én is takarítottam, ilyenkor amikor a férjem itthon van, nem megy olyan könnyen, mert nem szeretem zavarni a porszívóval, meg a portörlövel , de muszáj volt, mert nemsokára Karácsony.

    Holnap ebédre megint jön a barátunk, mivel szülinapja lesz hamarosan, felköszöntjük elöre, mert ö hazautazik az ünnepekre. Libamellet sütök, lilakáposztával.

    Ma ebédre meg juhtúrós puliszkát készítettem, mindjárt be is tolom a sütöbe. Van egy olyan érzésem, hogy holnapra is marad böven, jó lesz a libához köretnek .

    Szép napot Mindenkinek!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  97. Torolt_felhasznalo_199687
    Torolt_felhasznalo_199687
    2006. december 19. 09:206905.

    Hello Flixi Én is láttam a Győzis műsort, halálra röhögtem magam rajta....azért mi ettől ügyesebbek vagyunk és nem adtuk fel 3 perc után  Pedig nekem nem ilyen oktatóm volt mint az a fiú a tv-ben....Pont azt figyeltem hogy nem is akartak megtanulni síelni, mert szegény oktatóra nem figyelt senki minek mentek oda egyáltalán???  ja és a tükröket sem szoktam letörögetni Meg azt se értettem miért kellett repülővel menni odáig?? Pár óra kocsival  és egy csomó szépséget lát az ember az úton. MI 27-én mennénk....úgyhogy nekem még 23-án este be kell pakolnom mindent, mert karácsonykor nem akarok.

    Feldíszítjük a fát mi is ma vagy holnap, azért tesszük mert úgyse leszünk itthon, (elvileg) pompázzon kicsit hamarabb már 

    A csirkében úgy nincs belsőség Flixi hogy megpucolva kaptam, a feje volt rajta és beledugták a lábait, plusz zuza, szív, máj...tehát csak az volt benne, aminek benne kellett lennie 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_978680 (6904)
    2006-12-19  08:51
  98. Torolt_felhasznalo_978680
    Torolt_felhasznalo_978680
    2006. december 19. 08:516904.
    Sziasztok lányok!Klárikám ,ne aggodj ahogy lányok is írják csak erőre kap a mama ,hisz nálad pihen majd és megszületik az unoka elfelejti minden baját ,búját,és minden rendben lesz! Nagyon szép ajándékokat kaptatok,nem semmi ,miben vitte ezt a sok mindent ancid?Nagyon szép mindent! Jó főzést neked,és minden rendben lesz!!!Alíz:Igen már az uncsikat láttuk,de az eskűvőit még nem ,nagyon szép és a 2 évesen is ! Erika:Nagyon finit alkottál megint! Örülök ,hogy anyud már beszerezte a dolgokat a gépezéshez,ez tök jó,és szeretettel várjuk őt is,és milyen jó,hogy tudtok majd komunikálni,azaz látni egymást gyakrabban!! Marcsi!Hát továbbra is nagy drukk,épp tegnap láttam egy részt a Győzikéből,síelés és rátok gondoltam és ugye az autó törés is ,remélem nem lesz ilyenben részetek és el tudtok menni,már csak nem kapja el Barni!De jó ,hogy együtt lesz az egész család karikor,igazad van ha úgyis egyedül vannak akkor meg miért ne töltsétek együtt ezt a szép ünnepet!Jó munkát neked és kitertás,már alig van pár nap,mikor mentek síelni ,hanyadikán??? Jól teszed a csirkebontást,olcsóbb is és nem tápos csirkét kapsz így faluról,a leves is szebb lesz és finomabb,de hogy hogy nincs benne belsőség??Na mindegy,örülünk ha tudsz jönni,én is bekukk aztán elmentem főzni stb,takarítás,de a gépem bekapcsolva majd idelesek még! Szép napot mindenkinek,már mindjárt karácsony!!   
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_199687 (6903)
    2006-12-18  23:34
  99. Torolt_felhasznalo_199687
    Torolt_felhasznalo_199687
    2006. december 18. 23:346903.

    sziasztok!

    Remélem javulgatnak  a betegek, torokfájásra igyatok egy kis pálinkát, lefertőtlenít 

    Ne haragudjatok, ritkán jövök, nagyon sok a dolgom mostanában. Rengeteg a papírmunka, közben én is készülök a karácsonyra, már beszereztem mindent, nagyjából mindent....már csak a szódabikarbóna hiányzik a mézeshez és NORMÁLIS EHETŐ KRUMPLI!!!!!! Csajok én nem tudom mi van de egyszerűen nem lehet normális krumplit kapni...még a malacoknak se adnám amiket lehet kapni  Szóval ha tudtok jó beszerzőhelyet egyből szóljatok lécci  Tegnap meg kaptam vidékről jó házi nevelésű csirkéket, azokat dolgoztam fel....na persze a belső részei már nem voltak benne de a tesóm nem hitt a fülének, épp telefonált mikor "boncoltam", emberem meg modnta hogy nem érek rá mert csirkézek, közölte hogy nem hiszi mert én ilyet sose csinálnék meg...előbb halnék éhen hehe változik az ember, a gyerekéért mit meg nem tesz úgy döntöttem nem kínlódok én a baromfiboltosokkal, szóltam anyósnak hozzon még majd egy párat  Ja és összetrombitáltam a családot össznépi karácsonyozásra, szentestére mihozzánk, végülis egy unoka van, ...anyukámat nem akarom egyedül hagyni, a dédimama is egyedül van, kézenfekvő hogy inkább hozánk jöjjön mindenki mint mi rohangáljuk 4-5 helyre...azt mondtam hogy hozhatják a halászlét, töltöttkápit, a többit meg megcsinálom én  

    Közben még mindig rágom a kefét a bárányhimlő miatt, lassan lassan beleérünk a második hétbe...szorítsatok nekünk, mert nekem már nagyon bizsereg a lábam, mehetnékem van a hegyekbe, nem szeretném ha kútba esne.... 

    Klári, anyukádat puszilom, hidd el hogy erőre kap ha nálatok lehet...tudod mi a dédivel élünk egy udvarban...mikor ideköltöztünk idestova 8 éve, már elég rossz állapotban voltak, itt fájt ott fájt, semmi se volt jó, mindig belénk kötöttek stb....na pár hónap alatt szinte "megfiatalodtak" a papa egyedül megrakta  a 4 köbméteres konténert, amikor meg megszületett Barni,  a dédimama vigyázott rá...81 évesen ült a babakocsi mellett és addig énekelt és ringatta mig el nem aludt a gyerek (elég rossz alvó volt) ....simán elmehettem pl.  a postára addig.....másik példa.....dédimama elég lábfájós....na amikor a gyerekkel kellett négykézláb másznia a játszószőnyegen sose fájt a lába elfelejtette anyósom szintén elég beteges, de ha nála lehet Barni akkor új erőre kap szinte. Nagyon sokat jelent egy unoka, dédunoka. 

    Tegnap felpakoltuk a gyereket, anyut és bementünk a városba, végig a kivilágított Andrássyn, megnéztüka Mikulásgyárat, a jégpályát, rengetegen voltak, gyönyörű szép volt...asszem meg kéne tanulnom korcsolyázni 

    előzmény:
    latsia (6895)
    2006-12-18  17:35
  100. 2006. december 18. 21:456902.
    Nagyon büszke is vagyok rájuk!
    A lumbágót tapasztalatból mondtam, a vitamin segít legtöbbet .

    Mutattam már a tortákat, amiket Bogi szülinapjára csinált a lányom?

    És a lányom menyasszonyként és 2 évesen
    előzmény:
    alchri (6900)
    2006-12-18  21:07

Címlap

top