Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Én nem láttam még, biztosan vak vagyok. . . meg kellene nézni a Fáy-ban is. . hátha. . . sokat tényleg nem akarok adni érte, 2-3 hónapnál tovább nemi s tart és annyi idő pont elég hogy még ne unjam nagyon. . . :)
ELmesélem a történetem. . . . kértem a páromtól egy parfümöt (EL:pleasures), mondtam hogy a sima világosrózsaszín dobozosat, de ott van a húgod, neki is van, tudja miről beszélek. . . . szerintetek mivel állítottak haza? Pleasures intense, aminek persze nem olyan az illata, mint amilyet én szerettem volna. . . . most itt áll a nyakamon. Nem dobom ki, mert drága, elajándékozni pedig nem akarom, mert ugye én is úgy kaptam. . . . :( Nagy vágyam volt az illat. . most meg szomorú vagyok.
Ja, és az Avon parfümök elég tartósak, és nem is drágák.
Teljesen új, meleg, őszies illat, nem igen érezni másokon, mivel alig pár hete van piacon. . . De jöhet még:
Ralph Lauren: Ralph
Clinique: Happy
Cerrutti 1881
DKNY
Versace:Woman
Giorgio Armani: Gio
Egyébként egy évben ezzel az 1-2 ezer forintokkal megpsórolsz egy fél üvegnyi parfümöt. Nálam az a gond, hogy még hétvégéken is magamra fújom és sajna fogy piszkosul.
Pestiek, kérdezem tőletek. Igaz hogy nálatok a kinai piacon lehet venni valódi parfümöket? Nem a gagyi, és nem az ezer forintos utánaztokra gondoltam
Az Avon, Oriflame, stb. kevésbé márkás parfümök pedig még olcsóbbak, 4-5 ezerért veszel egyet.
Az Avonos parfümöket nem nagyon ismerem, katalogusban láttam az árakat, elfogadhatóak. Tartósak is?
Jelenleg a Lolitát tapasztalgatom. Egészen elbűvölő illat:édes, tartós, és olyan csalafinta, mint a csillámló fény, szinte játszik velem ez az illat. Nem csalódtam benne!
De amúgy még mindig nem értem, hogy miért vagytok kiakadva EGY-EGY PARFÜM árán. A parfümök baromira, nagyon, iszonyúan drágák. De nem nagyon különbözik az áruk. . . szóval nem értem, ha azt írjátok, hogy X parfüm hűdemilyen drága. . . mind az. . .
Férfi parfümök közül ti mit szerettek? Engem lázba lehet hozni, majd ágyba lehet vinni ha megérzem a Givanchytól a Gentleman-t egy férfin, vagy Gio-tól az Acquadit (remélem jól irtam le). Huhh!
Másik nagy kedvencem: Trussardi - Skin.
Pofáraesésem: Sensi az Armanitól. Karácsonyra kaptam a kedvesemtől. Nem tetszett az illata, ennek megfelelően kezeltem a parfümöt, mig el nem tört. Volt a lakásban "illat" 2 napig. Hogy ne legyen háború, gondoltam elrohanok és veszek egy ugyanolyat. Mikor az árát meghallottam, akkor estem pofára. Ugyhogy kénytelen voltam bevallani mit tettem. Mire a Drága vett nekem egy új üveggel :) Lassan megbarátkozom az illattal: nehézkes, alkalmi illat. Ugyhogy mondtam is neki, mostmár csak az "alkalmak" kellenek hogy viselni tudjam :DDD
Ami nagyon imádom, és anyukámnak van olyan, az Chanel Chance. Az valami eszméletlen jó!!! Elsőre kellemes illata van, de ha jobban beleszagolsz, valami egészen különleges, és sokkal mélyebb illat, ami totál elkábít. Döbbenetes, komolyan. Próbáljátok ki!